|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 1305 találat | lapozás: 1-30 ... 811-840 | 841-870 | 871-900 ... 1291-1305 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kós Károly 2014. április 30.Szatmári Ferenc: A Romániai Magyar Népművészeti SzövetségA népművészet, mint nemzeti értékeink kifejezője, megtartó ereje is egyben, amiről nem elég beszélni, hanem tenni is kell érte ünnepeken és a mindennapokban. Éltetni kell. Mert amit nem óvunk, az óhatatlanul elvész az időben. Az erdélyi alkotó népművészek tudatában vannak: ha nincs erdélyi magyar népművészet, az annyi, mintha saját fizikai létünket kérdőjeleznénk meg. A népművészet anyanyelvünk után talán legdrágább nemzeti kincsünk, amelynek léte mindnyájunk felelőssége, amit kulturális intézményeink, szakmai és civil szervezeteink révén közös erőfeszítéssel kell felvállalnunk. Az alkotói kedvet minden lehető eszközzel ébren kell tartani, mert alkotók nélkül nincsen egylet, de szövetség sincs, alkotás nélkül pedig nincsen népművészet. Erdélyben a tárgyi népművészet nem áll a kulturális intézmények érdeklődésének homlokterében, talán mert nem lehet színpadra állítani, nem lehet a folyamatos közművelődési munkát pótló falunapok látványos programjaiba beépíteni. A folklór más területeit egységesebben lehet művelni, mivel csoportos a tánc, a dal, de a tárgyi népművészet egyénileg valósul meg. A tárgyi népművészettel ma kizárólag a civil szervezetek foglalkoznak. Az állami intézmények csendes szemlélői a civil szerveződések által megvalósított munkának, de működésüket az esetek többségében sem anyagilag, sem erkölcsileg nem támogatják. Ennek oka többek között az, hogy a hivatásos szakemberek alapvetően a múlt elemzésével foglalkoznak, méltatlannak, szükségtelennek tartják napjaink jelenségeinek vizsgálatát. A gyakorló népművészek viszont valamilyen szintű együttműködést igényelnének, szívesen vennék az élő népművészettel kapcsolatos alapfogalmak tisztázását. Úgy véljük, méltányolni kéne a gyakorló népművészek abbéli óhaját, hogy szakmai segítséget igényelnek munkájukban. Új irányzatok vannak kialakulóban, a régiek pedig állandóan változnak. Mindennek ellenére Erdély – mint a történelemben oly sokszor – saját útján szeretne járni, az új elfogadásával párhuzamosan a régi alkotására szeretné buzdítani a legtöbb alkotót, alighanem a Kósa László által megfogalmazott modell szerint, hiszen „tévedés azt állítani, hogy a nemzeti kultúra a népi műveltségre épül. Ha viszont hiányozna a nemzeti művelődésből, az olyan volna, mint a sótlan étel: ízetlen és jellegtelen. A néphagyomány paraszti kultúraként lehanyatlott, de nem szűnt meg mint közösségi műveltség, és nemzeti kultúránkba ötvöződve így van jelen.” A népi kultúra hagyományos átadásának természetes folyamata megtört ugyan, de megmaradt az értékek megőrzésének óhaja. A hagyomány tehát olyan érték, ami rendet, célszerűséget és biztonságot adhat az életünknek. Minden erőnkkel a népi alkotások hagyományos voltát kell hangsúlyoznunk az iparművészeti törekvésekkel szemben, mert ez felel meg Erdély szellemiségének, az erdélyi kultúrának. A nemzet kultúrájának meghatározó része saját népművészetének alapos ismerete, művelése, szeretete, mert ez erősíti a nemzeti összetartozást. Ezért feladatunk a népművészeti hagyomány gyűjtése, megismerése, feldolgozása és továbbéltetése. Ráadásul az Európai Unió tagjaként népművészetünkkel, annak értékeivel gazdagítjuk a sokszínű európai kultúrát. Ezekből kiindulva, és egyesületi önszerveződésre alapozva, 1995-ben sikerült megteremteni a legitim, demokratikus vezetőséggel bíró Romániai Magyar Népművészeti Szövetséget (RMNSZ), amely a szervezett népi kultúra letéteményese óhajt lenni. Így az EMKE társszervezeteként működik, mint a közművelődés népművészeti ágazatát összehangoló szakmai szövetség. Az erdélyi magyar közművelődésben tehát viszonylag korán megjelent az RMNSZ. Kezdetben Bandi Dezső szervezte az EMKE égisze alatt 1994. május 28–29-én, Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Líceumban az erdélyi magyar fafaragók országos tanácskozását. A jelenlevők sok értékes előadást hallgathattak meg, de figyelmük mindvégig arra irányult, hogy miként lehetne valamiféle szervezetbe tömörülni, amelyben megőrizhetik a hagyományokat. Tankó Albert, a Székelyudvarhelyi Fafaragók Körének elnöke vetített képekben mutatta be a szervezet tagjainak alkotásait, és pártolta egy szövetség létrehozásának lehetőségét, amelyben valahány szakágazat képviseltetné magát. Így lett legfőbb támogatója Bandi Dezső kezdeményezésének, amelynek célja megfelelő jogi keretet biztosítani egy lelkes civil csoportosulásnak. Megfelelő előkészületek után 1995. szeptember 30-án az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum adott otthont az alakuló ülés közel száz résztvevőjének. Az eseményen már valahány szakágazat képviseltette magát. Egyik legvitatottabb kérdés volt a szövetség mibenléte. Szövetség lett, hiszen akkorra már három egylet társult, de az alapszabály lehetőséget adott arra is, hogy természetes személyek is társulhassanak, olyanok, akiknek nincsen lehetőségük valamelyik helyi egyletben tevékenykedni. Az viszont már nem képezte vita tárgyát, hogy a székhely Székelyudvarhely lesz, és Tankó Albert az alapító elnök. A szövetség nevét első változatban erdélyinek javasolták, mivel a közhasználatban ez a leginkább elfogadott. A vita során azonban felmerült annak lehetősége, hogy a moldovai csángók is bekapcsolódhassanak a szervezeti életbe, számukra is biztosítva a szakmai érdekképviseletet. Így történt, hogy végül is a romániaira voksoltak az alakuló közgyűlés résztvevői. Sajnálatos módon a csángókkal azóta sem alakult ki az óhajtott együttműködés. Az egyletek tagjai lehetnek gyakorló népművészek, tiszteletbeli tagok, vagy akár pártoló tagok. A tagszervezetek képezik az alapot, a szövetség pedig próbálja összehangolni a sokszínű, sokféleképpen gondolkodó tagságot. A gyakorló népművészek képezik a helyi szervezetek tagságát, ezek a helyi tagszervezetek pedig a szövetség tagjai. Az RMNSZ tagja a budapesti székhelyű Népművészeti Egyesületek Szövetségének. Így lesz kerek a Kárpát-medencei magyar népművészek szervezete. A kezdeti lelkesedés után tapasztalnunk kell, hogy mégsem tesszük teljes szívvel, amit kellene, vagyis a hagyományaiban bomlásnak indult közösségekben kevesen vállalják a hagyományőrzők szerepét. Igazi szakmai tudást igénylő munkásságunkba tájainkon feltűnően kevés értelmiségi kapcsolódik be. Pedig erre nemcsak szükség van, de számtalan lehetőség is nyílik, kezdve a személyes példaadástól, gyermekeink, unokáink nevelésétől lakásunk, kertünk, munkahelyünk berendezésétől kulturális szokásaink megéléséig és megismertetéséig. Megtapasztalhattuk, hogy a többségi nemzet közművelődési intézményei nem igazán értünk léteznek, de ennél is fájóbb, hogy anyanyelvi kulturális intézményeink sem hajlandók a népi hagyományok védelmével foglalkozni, és bennünket méltó partnernek tekinteni. Mindezek ellenére mi továbbra is arra törekszünk, hogy a hagyománnyal kapcsolatos célkitűzéseinket ismertessük, kapcsolatokat alakítsunk ki, népművészeti értékeinket a jövő számára megmentsük, és ezáltal is közösségünk fennmaradását szolgáljuk. A népművészet, mint eszmei érték Az anyanyelv után nemzeti kultúránk egyik legfontosabb összetevőjének tartjuk a népi kultúrát. Ezen belül a tárgyi népművészetnek is igen jelentős szerepet tulajdonítunk, amit sajátos kifejező eszközeivel valóságos tárgyi anyanyelvünknek tekinthetünk. Hiszen szavak helyett a népi alkotások sajátos kifejezésformái a népi gondolkodásnak, a népléleknek. Lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy a mai falu városi modelleket utánoz, a város pedig nem kötődik a falusi hagyományokhoz. A népi mesterségek elpusztulása szinte elkerülhetetlen a gyakorló öreg népi mesterek távozásával. De azt is látni kell, hogy egy nemzeti közösség egyebek mellett saját tárgyi kultúrájának jellemzői révén különbözteti meg magát a másokétól. A népművészet akár a jövő alapja is lehet, mivel nem csupán romantikus hazafiságunk, hanem egészséges kulturális identitásunk része, alapvető nemzeti sajátosságok megtartását és fejlődését biztosíthatja. Így segít magyarnak lenni, mivel a népi kultúra a modern világ számos romboló hatásának van kitéve, amire hatékonyan csak a hagyományainkban megtestesülő kulturális sajátosságainkkal válaszolhatunk. Aki népművész címet kap, annak nem csak a szerszámot kell mesterien forgatnia, hanem nagyon kell ismernie a népi alkotás ismérveit, hogy munkája eredménye valóban népművészeti értékű legyen. A szépérzék, a jó ízlés alakítására éppen a népművészet a legalkalmasabb. Mert a népművészet sok száz meg ezer éves fejlődés eredménye, így mondhatni, sűrítve tartalmazza a jó ízlés alapanyagait. Mert kifejezésmódjában tömör és mindig csak a lényegről szól. Felépítésében logikus, mindig gyakorlati célt követ. A szakirodalom alapvetően a múlt elemzésével foglalkozik, és szükségtelennek tartja a jelennel foglalkozni, de legfőképpen a gyakorló népművészekkel együttműködni, az élő népművészettel kapcsolatos alapfogalmak tisztázását felvállalni. Sokan úgy vélik, hogy a népművészet ma inkább divat, vagy nosztalgia, mint szükségletet kielégítő alkotási folyamat. Ezért mosódnak össze olyan fogalmak, mint népművészet és kézművesség, tárgyalkotó népművészet és díszítőművészet, népművészet és népi iparművészet. Márpedig a mai népművészet a több évezredes népművészet változatlan továbbélése. Ez az elv és módszertan minden újítás elvetését, a hagyományok szigorú tiszteletben tartását követeli meg, voltaképpen ez maga a hagyományőrzés. Másfelől a népművészet minden átalakulás ellenére változatlan értékű lényeg, változatlan szerkezet, amely megmaradása érdekében ma is újabb tárgyak, illetve mai funkciónak megfelelő tárgyak alkotását igényli. Így határozható meg tömören a népi iparművészet. Az igazi alkotó egyéniség megtalálja annak a módját, hogy értékes egésszé illessze össze a hagyomány szellemét a korszerűség követelményeivel. Ha egy alkotás kapcsolódik a hagyományhoz, azért még megfelelhet a modernség, a korszerűség követelményeinek is. Feltörekvőben van egy nem elhanyagolható réteg, amely naivaknak tartja az eszmékért küzdőket, és lényegében pénzkeresési lehetőséget lát az alkotás helyébe lépő kézműves tevékenységében. Természetes, hogy az alkotó pénzt is szeretne munkájáért, nem fogadható viszont el, ha csak a pénz érdekli. El kell fogadni, sőt tisztelni kell azokat, akik értéket teremtenek, hagyományt őriznek, és művészi tárgyat alkotnak. A hajdani népművész számára a szép és hasznos dolgok készítése alkalmi, sok örömet szerző tevékenységet jelentett, veleszületett hajlamainak és képességeinek kifejezése révén. Gondolatainak és érzelmeinek művészi megfogalmazása eredményezte az alkotásait, a kor szemléletét önmaga tudatán átszőve álmodta meg a hasznos és szép tárgyat, készségei, tehetsége, jártassága adva hozzá erőt, megoldást. Nem tanulta, eltanulta a mesterséget, az egész alkotási folyamatot. Az utóbbi időben nagyobb hangsúlyt kapott a monumentalitás igénye, amely székely kapuk felállításában, kopjafák temetőkbe, közterekre való elhelyezésében nyilvánul meg. Megrendelők és faragók, szemlélők és méltatók ugyancsak nagyot hibáznak, ha kellő ismeretek hiányában, elnézően viszonyulnak az alkotásokhoz. Sajnos, az alkotási folyamatot nem előzik meg szakmai viták, nem alakult ki az a réteg, amely már a tervezeti szakaszban véleményezné a tárgyakat. Így minden lehetőség adott, hogy bármilyen egyéni elképzelés érvényesülhessen, mivel ki-ki hozzáértőnek tartja magát. Sokkal nagyobb felelőséggel kellene kezelni ezt a kérdést, hiszen a ma faragott kapu vagy kopjafa az évek múlásával úgy lesz műemlék, amilyennek ma készül: jól-rosszul, de nem minden esetben válik műértékké. Gyakorló népművészek szövetsége Eredményeinket igen nagy áldozatok árán értük el. Igen sok meg nem értéssel találkoztunk, talán, mert nem tudtunk kellő hangsúlyt adni óhajunknak, hogy mi a magyar népművészetért szállunk síkra, és kellő méltósággal akarjuk képviselni erdélyi sajátosságainkat. Nem rendelkezünk sem műszaki-anyagi bázissal, sem oktatói hálózattal, és híjával vagyunk a pénzügyi támogatásnak is. A hagyományos ismeretátadást helyettesítő, annak mélységeiből táplálkozó intézményes rendszer kiépítése pedig még távlatokban sem remélhető. Ezért a világháló adta lehetőségek felhasználásával egy sajátos oktatási formát indítunk útjára a közeljövőben. Megteremtjük annak a lehetőségét, hogy a szövetség tagjai honlapon, levelezőlistán vagy nyomtatott anyagok révén elméleti ismeretekhez jussanak. A közlésre kerülő előadások egyaránt szólnak kezdőknek és haladóknak, a tagok pedig kérdéseket tehetnek fel majd a honlapon, hogy valós párbeszéd alakulhasson ki. Az ismeretek elsajátítását segíti továbbá, ha a honlap látogatói véleményezik a bemutatott tárgyakat, a népművészet, mint valódi közösségi kultúra szellemiségének megfelelően. A szövetség tagszervezetei szakmai fórumokat szerveznek. Ezek a fórumok ugyancsak fontosak az emberi kapcsolatok erősítése szempontjából, de jelentősen hozzájárulnak a véleménycserék révén az ismeretek elmélyítéséhez is. A tagszervezetekkel közösen szakmai alkotótáborokat szervezünk, amelyek alkalmasak az elméleti ismeretek gyakorlatban való alkalmazására. Az erdélyi magyar népművészeti oktatásban résztvevők nem alkotnak egy átfogó rendszert. Hiányzik belőle a motiváció, a támogatás, az oktatók és minden más, amire szükség volna. Az oktatás hiánya miatt erős individualista hatásoknak van kitéve az, ami egykor kizárólagosan közösségi érték volt. Ezt a folyamatot igen nagy erőfeszítések révén lehet már kordában tartani oktatással, zsűrizésekkel, a meghívásos alapon történő vásáros rendezvényekkel. Mint minden időkben, így napjainkban is születnek remekművek és léteznek gyengébb munkák is. A tehetségesebbek, a tanulásra több időt szentelők, az alkotáshoz alázattal viszonyulók számára csak az utóbbi időben nyílott lehetőség, hogy kis számban ugyan, de elismerésben részesüljenek. Így részesült az UNESCO Élő Szellemi Örökség-díjban a romániai bizottság által Páll Antal korondi fazekas. A javaslatot a szövetség tette meg, mivel úgy vélte, hogy a díjazott egyszerre védője a szellemi örökségnek, egyben alkotója és továbbadója, illetve kitűnő megjelenítője is. Magyar állami kitüntetésben részesült Sütő Levente bútorfestő Vargyasról, akinek a Népművészet Mestere-díjat adományozták. Az RMNSZ saját díjazási rendszere keretében 2001 óta a következő díjakat és címeket adományozta: dr. Kós Károly érdemérmet Tankó Albert alapító elnöknek, valamint dr. Kardalus János és Farkas Irén néprajzkutatóknak. Életmű-díjban részesült 24 alkotó, a népművészeti alkotási terület kiváló mestere címet 23, a népművészeti alkotási terület mestere címet 34 alkotónak nyújtottuk át. Célunk, hogy a közeljövőben valamely országos vagy regionális szervvel közösen adományozhassuk évente az Erdélyi Magyar Népművészet Mestere címet. Művelődés (Kolozsvár) 2014. május 8.„Légy magyar, hogy európai lehess!”A május 25-én sorra kerülő európai parlamenti választásokon a Fidesz nemzeti listával képviseli a Kárpát-medencei magyarságot. Az új nemzeti lista tagja Tőkés László erdélyi EP-képviselő, aki az erdélyiek érdekvédelméért immár 2007 óta elkezdett munkáját folytatná az új ciklusban. Az erdélyi politikussal az eddigi eredményekről, a közös erdélyi lista elmaradásának kockázatairól és a jövőbeni tervekről beszélgettünk. – Ön a Fidesz jelöltlistáján indul az európai parlamenti választáson, ami példátlan az erdélyi magyar politika viszonylatában. Mennyiben más ez a helyzet az előző két EP-választási szerepléséhez képest? – A Fidesz nemzeti listája a 2010-ben végrehajtott nemzetpolitikai fordulat újabb állomása. A külhoni állampolgárság megadása után 2014-ben a nemzet választott, az Országgyűlésből nemzetgyűlés lett. Most a nemzeti lista formálisan is beteljesíti azt, amit mi az elmúlt öt évben már megvalósítottunk Brüsszelben. A magyar néppárti képviselet – tizenkilenc magyar EP-képviselő a Kárpát-medencéből – ahogy eddig is, ezután is egyként áll ki a magyarság érdekei mellett, éljenek bárhol a világon, tizenötmillió magyar nevében beszélünk Brüsszelben, Strasbourgban. Erős Európában erős Magyarországra, erős magyar nemzetre van szükségünk. Ehhez a kulcs az önrendelkezés. Kiállunk Magyarország, a magyar nemzet és a magyar nemzetrészek önrendelkezése mellett. Ezek egymást erősítik. Ez a magyarság 21. századi európai útja. Ha választási jelszavakban szeretnénk megfogalmazni a magyarság európai képviseletének állomásait, akkor először is idézzük fel a 2007-es jelmondatunkat: „Unió, Erdéllyel!” 2009–2014 között az Európai Parlamentben a magyar néppárti delegáció a következő szlogen jegyében dolgozott: „Magyar unió az Európai Unióban”. A következő ciklusban ki kell állnunk a magyar nemzet érdekeiért. Mert európaiak csakis úgy lehetünk, ha vállaljuk magyarságunkat. Maurits Coppietersnek, az Európai Szabad Szövetség (EFA) alapítójának mondása szerint: „Légy flamand, hogy európai lehess”. Magyar olvasatban, a nemzeti összetartozás klasszikus költői átfogalmazásában ez a példamondat a következőképpen hangozhatna: „Magyarnak lenni Európában – ez a mi munkánk, és ez nem is kevés.” – Kit fog képviselni a következő években az Európai Parlamentben? Mennyiben befolyásolja majd a munkáját az, hogy egy másik tagország választásán nyer mandátumot? Ezt néhányan úgy értelmezik, hogy „cserben hagyta” az erdélyi magyarokat. – Hogy Orbán Viktor miniszterelnököt parafrazáljam, egyetlen szóban tudom ezt megválaszolni: „Folytatom”. Folytatom a hét éve elkezdett munkát az Európai Parlamentben, ahogy eddig, úgy ezután is a magyar nemzet, és ezen belül az elszakított nemzetrészek, kiváltképpen az erdélyi magyarság érdekeiért küzdök. Magyarország Alaptörvényben rögzítette a külhoni közösségekért viselt felelősséget. Ennek az alkotmányos felelősségvállalásnak is eleget teszünk akkor, amikor nemzeti listát állítunk az európai választásokon. Másfelől: eddigi életutamat figyelembe véve el tudja bárki is képzelni rólam azt, hogy cserbenhagyom az erdélyi magyarságot, hogy nem szeretett népemért és szülőföldemért dolgozom? Sokat támadtak az elmúlt huszonöt évben, a kommunisták és a szekusok nem tudták megbocsátani nekem 1989 Temesvárját. De nem véletlen, hogy az erdélyi magyar EP-képviselők közül egyedül csak és kizárólag engem támadott meg a szocialista pártvezetés az autonómia melletti brüsszeli kiállásom miatt, abszurd és a legrosszabb időket idéző koncepciós pert komponálva. Továbbra is Nagyváradon lakom, és továbbra is lojális állampolgára maradok mind Magyarországnak, mind Romániának. A két ország érdekei egyébként jelentős mértékben egybeesnek – csak a hatalomhoz öncélúan ragaszkodó pártelit fejében ellentétesek. – Erdélyben elmaradt az összmagyar összefogás az EP-választásra. Ön szerint miért nem sikerült megegyeznie a három erdélyi magyar pártnak? – Tankönyvbe illő esete annak, amikor a rövidtávú és szűkkeblű pártpolitika felülírja a nemzeti érdekeket. Már csak a választási matematika is azt diktálta volna, hogy legyen összpárti összefogás, hiszen az EP-választásokat szabályozó törvény a koalíciók számára ugyanúgy ötszázalékos küszöböt ír elő, mint a pártok számára külön-külön. Ezt várták el a pártpolitikusoktól az erdélyi magyarok is, tehát valószínűsíthetően az összpárti listának mozgósító hatása lett volna, megismételhettük volna a már kétszer elért közel kilencszázalékos részvételi arányunkat, és megmaradt volna a legkevesebb három erdélyi magyar EP-képviselőnk. (És ha még ehhez hozzávesszük a Fidesz-KDNP nemzeti listáját: négyen dolgozhattunk volna erdélyi magyarságunkért is.) Az RMDSZ viszont másképpen döntött: az erőpolitikát választotta, elutasította az összefogást, elütötte a baráti jobbot, és eleve lemondott egy képviselői helyről, mert legjobb esetben is két tulipános képviselő lesz a kollégánk Brüsszelben. És jelentős kockázatot vállaltak ezzel, hiszen ha nem sikerül megugorniuk az ötszázalékos küszöböt, akkor RMDSZ-esek nélkül maradunk az EP-ben. De ez már az ő felelősségük, meghozták ezt a döntést, az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői viszont – jókora bölcsességről téve tanúbizonyságot – inkább nem állítottak listát, mert kétszer öt százalékot lehetetlen lett volna hozni, nagy a kettős kiütés kockázata. Kelemen Hunorék viszont tizenkilencre lapot húztak, lelkük rajta. Részemről béke van, bízom a választók bölcsességében. – Mi lehet a tétje az erdélyi magyar közösség szemszögéből az Európai Parlament következő ötéves ciklusának? – A magyar nemzet megérkezett az Európai Unióba és a 21. századba. Mindenki, aki csak Magyarországban, vagy csak Romániában képes gondolkodni, még a 20. században él, a 20. század foglya. Huszonöt éves tapasztalat igazolja, hogy az erdélyi magyarság önrendelkezését aligha várhatjuk Bukaresttől. Ellenükben nem tudjuk megvalósítani, de a meggyőzésükhöz szükség van az egységes nemzeti fellépésre. Az autonómia sikeres európai gyakorlat, előbb-utóbb belátják ők is. Másfelől: Erdély hagyományosan a tolerancia földje, Európában nálunk mondták ki először a vallásbékét. Ennek a toleranciának a szellemében lépünk fel minden őshonos európai kisebbség védelmében. Saját bőrünkön tapasztaltuk meg, milyen másodrendű állampolgárnak lenni. Nem engedhetjük, hogy Európában másodrendű polgárok éljenek – sem egyének, sem közösségek szintjén. Mintegy száz esztendeje (1921-ben) tette közzé a nemzeti autonómia apostola, Kós Károly Kiáltó szó című röpiratát. Éppen itt az ideje, hogy aktualizáljuk. A 21. században – többek között – a legfontosabb üzenet így hangozhatna: „Mi, tizenötmillió dolgozó, adózó, anyagi és kultúrértékeket produkáló polgár felséges erőgyarapodása vagyunk Európának. […] Nyíltan és őszintén valljuk: inkább vagyunk lojálisak, mint rebellisek, inkább építők, mint rombolók, inkább nyílt barátok, mint titkos ellenségek. De azzal a feltétellel, ha megadatik számunkra az új keretek között az a minimum, melyet mi nemzeti kultúránk, ősi szokásaink, faji öntudatunk, szociális érzésünk, gazdasági fejlődésünk szempontjából ezeresztendős múltunk tanulságaképpen nélkülözhetetlennek tudunk.” Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. május 9.Zsidó kisebbségről és antiszemitizmusról MarosvásárhelyenHonnan és mikor történt meg a zsidó bevándorlás zöme, melyek voltak az emancipáció fő kérdései, hogyan oszlott meg letelepedésük az országban településtípusok szerint – ezekről és ezekhez hasonló kérdésekről tartott előadást a Kós Károly Akadémia történelmi rendezvénysorozatának keretében Kövér György, a Magyar Tudományos Akadémia doktora Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota kistermében. A történész Keleti Károly, Szekfű Gyula, Kovács Alajos, Marton Ernő, Walter Pietsch műveire hivatkozott, amikor részletezte a zsidóknak a Magyarországra történő 17-18-ik századi betelepülését, illetve a 19-ik századi emancipációját, a városiasodásban betöltött jelentős szerepét. Míg Keleti a Hazánk és népe című kötetében falusi csárdákról, felvidéki deszkakunyhókról, földbérleményről ír, Szekfű konkrét helyszíneket és konkrét foglalkozásokat említ a Három nemzedék című munkájában, amelyben többek közt Máramarost és Budapestet jelöli meg, idézi Keletit és utána leírja saját véleményét is. Szekfű Gyula 1867-et, a kiegyezés évét csúcspontnak tekinti a zsidó bevándorlást illetően és úgy tartja, a nyugati kapitalizmushoz képest a magyar kapitalizmust zömében a zsidók valósították meg, vagyis a magyar kapitalizmus az igazából zsidó kapitalizmus. Kövér - György Marton Ernő A magyar zsidóság családfája című könyvére hivatkozva - elmondta, három szakaszban történt az meg: 1700 körül zárult le az osztrák-német bevándorlás szakasza, majd a 18-ik század közepéig a morva-cseh és 1825-ben éri el kulminációs pontját a Lengyelország irányából történő migráció. A zsidóság átlépve a határt, ott telepedett meg és csak a harmadik generáció vonult tovább az ország belseje felé. Statisztikai adatokkal szemléltetve, míg 1735-ben a betelepült zsidóknak több mint 80 százalékuk a határmenti településeken élt, 1910-ben 60 százalékuk az ország belsejében. Az antiszemitizmus későbbi megjelenéséről Kövér György elmondta: a határmenti falvak, amelyekbe beköltöztek a zsidó családok, amúgy is soknemzetiségűek voltak, az alföldi magyarság nem érzékelt semmit e bevándorlásból, csupán a második-harmadik generáció idejében. Kecskeméti Károly viszont mással magyarázta az antiszemitizmus megjelenését, szerint az 1840-es törvény, amely jóváhagyta a zsidóknak a városokba költözését, majd Eötvös Józsefék 1867-es emancipációs törvénye, illetve az 1895-ben megtörtént izraelita vallás recepciója váltotta ki magyarság ellenérzését. Az előadáson szó esett még az izraelita vallás elfogadását követő szakadásról, a reformról, amely a zsidó valláson belül nagy vitát váltott ki. Ortodox, neológ és status quo rítusúak más-más módon gondolkodtak az állammal való megegyezésről. Az ortodoxok ragaszkodtak a hagyományokhoz, a rituálékhoz, úgy vélték, ha azokon változtatnak, akkor megszűnik a zsidó vallás. A neológok azt vallották, hogy megreformálható a zsidó vallás és erre szükség is van az állammal való megegyezésben, míg a status quo rítusúak azt hangoztatták, hogy maradjon minden úgy, ahogy volt, nincs szükség az állammal való egyezkedésre. Az állammal azért kellett megegyezni, mert Magyarországon például csak a bevett egyházak tagjai köthettek házasságot, ami a társadalmi integráció szempontjából igen fontos volt – tudtuk meg az előadáson. Antal Erika. maszol.ro 2014. május 12.Szakoktatási konzorcium jött létre SepsiszentgyörgyönIskolai konzorcium létrehozásával erősítik a sepsiszentgyörgyi szakoktatást, illetve színes kiadvánnyal vonzzák szakiskolába a háromszéki diákokat. Az a cél, hogy a szakiskolákba tudatos választás révén kerüljenek be a diákok, ne pedig kényszerből, mert kimaradtak az elméleti iskolákból, mutattak rá hétfői sajtótájékoztatón a „Szent György Szakképzési Konzorcium” kezdeményezői. Beszámoltak arról, hogy a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakképző Líceum, a Kós Károly Szakképző Líceum és a Puskás Tivadar Szakképző Líceum összefogása révén valósult meg a konzorcium, amely azonban nem jelent iskola összevonást, hiszen minden tanintézmény megtartotta jogi önállóságát, viszont összefogva szélesítik oktatási kínálatukat, használják egymás oktatási infrastruktúráját, közös programokat kezdeményeznek és pályáznak. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester rámutatott: a 90-es években lezajlott magánosítások szétverték az ipari kultúrát, ezt kell újjáépíteni, és a háromszéki cégek jelezték, hogy nem kapnak elég szakképzett munkaerőt. Sztakics Éva alpolgármester kifejtette: a sepsiszentgyörgyi szakiskolai hálózatban jelenleg 1500 diák tanul, de a jól felszerelt iskolákba ennek dupláját is be tudnák fogadni. A hamarosan kezdődő beiskolázási iratkozás népszerűsítése érdekében a sepsiszentgyörgyi önkormányzat 750 magyar és 250 román nyelvű kiadványt nyomtatott, amelyben megtalálható a három szakiskola kínálata, illetve fényképeken mutatják be a tanintézményeket, és néhány közéleti személyiség is népszerűsíti az iskolákat. Sztakics Éva szerint a kiadványt nem csak a háromszéki megyeszékhelyen, hanem a környező településeken is eljuttatják a nyolcadik osztályosoknak. A sepsiszentgyörgyi szakoktatási konzorcium a következő tanévben tíz osztályt indít három éves szakiskolában, és 4 osztályt szaklíceumban, összesen 392 diák számára. A Kós Károly iskola igazgatója Kiss Imre szerint a három iskola kínálata a helyi vállalkozók igényeire alapoz, és a cégekkel, intézményekkel kötött szerződések révén minden szakon biztosítani tudják a szakmai gyakorlatot, ami arra is lehetőséget biztosít, hogy az iskola elvégzése után a diák azonnal munkahelyhez jusson. Május 22-én kezdődik a beiratkozási időszak és közigazgatás, turizmus, építészet, faipar, textil és bőripar, elektronika, fémmegmunkálás szakokra várják a tanulók jelentkezését. A Berde Áron iskola igazgatója, Gazdag Ildikó rámutatott: a nyolcadik osztályt végző diákoknak idén újra lehetőségük lesz szakiskolában folytatni tanulmányaikat, köszönhetően annak, hogy az elmúlt évek rossz érettségi eredményeit látva a kormány belátta, hogy nem lehet mindenkit érettségi fele terelni. Az igazgatónő szerint motiváló lehet az is, hogy a szakiskolai diákok alanyi jogon kapnak havi 200 lejes állami ösztöndíjat, amit az iskola kiegészít érdemösztöndíjakkal, illetve a gyakorlatot biztosító cégek is adhatnak további támogatásokat. A Puskás Tivadar iskola igazgatója, Demeter Dávid szerint a szakoktatási konzorciumban részt vevő iskolák kínálatában nincs átfödés, a szakmákat leosztották egymás között. Hozzátette: a szakiskolás diákok számára az első két évben a jól felszerelt iskolai műhelyekben biztosítják a gyakorlati órákat, majd utolsó évben helyezik ki őket cégekhez kiscsoportos gyakorlatra. Kovács Zsolt. maszol.ro/közlemény 2014. május 17.Kilyén Ilka kiáltó szava a megmaradásunkértIgazfalva és Lugos után, a XIX. Bánsági Magyar Napok keretében csütörtök este a temesvári evangélikus templomban is előadta TŰZ – kiáltó szó a megmaradásért című egyéni műsorát Kilyén Ilka marosvásárhelyi színművésznő. A temesvári magyar színház társulata egykori tagjának költeményekből, prózai szövegrészletekből és mezőségi népdalokból összeállított, magas művészi színvonalon előadott egyéni estje mindenképpen nagyobb figyelmet érdemelt volna a temesvári magyar közönség részéről. „Ez a tűz a lélek tüze, amely forradalmak, bukások, de látványos talpra állások közepette is hirdeti a magyar nép élni akarását, jövőt és életet ad” – mondta a bevezetőben Kilyén Ilka művésznő. Az előadó hol parázsló, hol fel-fel lobbanó, hol mindent felemésztő tűzzel szavalta el (többek között) Nagy László, Utassy József, Petőfi Sándor, Kosztolányi Dezső, Farkas Árpád, Márai Sándor, Fáy Ferenc költeményeit, mondta el Kós Károly Kiáltó Szó Erdély, Bánság, Körös-vidék és Máramaros magyarságához! című 1921évi röpiratának szövegét, amelynél azóta sem született jobb, minden szavában máig érvényes autonómia-kiáltvány Erdélyben. A szavalatok közé beékelt ősi, pentaton népdalokat is mesteri módon szólaltatta meg az előadó. A közönség vastapssal köszönte meg Kilyén Ilkának a megmaradásunkért felemelt szavát. A művésznő egyéni műsorát péntek este a nagyszentmiklósi közönség is megtapsolhatta, a Nákó-kastélyban. Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad) 2014. május 20.Címeres megyehatárkőA brassó felől, a kökösi hídon érkezőket új megyekapu fogadja. A Wegroszta László sepsiszentgyörgyi építész által tervezett építmény emlékeztet a régi határkövekre, fából ácsolt sisakkal megtoldva. Háromszéki természetes anyagokból készült. Talapzatát sepsibükszádi kőből rakták, azon négyoldalú csonka gúla csiszolt andezitlapokkal borítva, fölötte a Kós Károly által tervezett Székely Nemzeti Múzeum kaputornyára hasonlító, gelencei zsindellyel borított sisak. Az alapon Kovászna megye hivatalos címere, mely megegyezik a történelmi Háromszék jelképével. A címer háromszorosan is székely, hiszen ötvözi az úgynevezett régi székely címert – vörös szívet átdöfő kardot tartó páncélos kar –, az új székely címert – arany nap és növekvő ezüst holdsarló –, harmadikként meg ott a három csillag együttese, mely erősíti az „arma trium generum sicolorum”, azaz a székelyek három nemzetségének/rendjének címere kifejezést, mely sok esetben övezi a székely címert vagy pecsétet. JUDEŢUL COVASNA – KOVÁSZNA MEGYE – KREIS COVASNA – hirdeti a háromnyelvű felirat, hová is érkezett a látogató, átutazó vagy hazatérő. A távozónak szintén három nyelven, románul, magyarul és németül kívánnak jó utat. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke hangsúlyozza, különösen olyan időkben, amikor egyes bukaresti politikusok sértőként bélyegzik a magyarság ünnepeit, rendkívül fontos, hogy megmutassuk már a megye bejáratánál: mi Székelyföldön udvariasan, egymást nem sértve nyilvánulunk meg. Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. május 29.Államálmok Erdélyben (I.)Erdély és az erdélyi magyarság történelmi sorsát az Osztrák–Magyar Monarchia világháborús veresége döntötte el. A történelmi Magyarország délkeleti területeit hamarosan a nagy-román állam kebelezte be, a Bánságon a szerb állammal osztozva. 1918. október 12-én, a Román Nemzeti Párt Nagyváradon bejelentette, hogy nem ismeri el a magyar törvényhozást. A magyar politika már elkésett az államnak a nemzeti autonómia elve alapján való újjászervezéséről, megőrizendő annak történelmi kereteit. Kudarcba fulladtak Jászi Oszkár november 13-i aradi tárgyalásai is a román nemzetiségi vezetőkkel. Wilson amerikai elnök, még a háború lezárulása előtt, egy 150 fős munkacsoport elemzésén alapuló, 14 pontba tömörített békejavaslatot tett. A tanácsadója, Edward M. House ezredes által véglegesített elvek előírták, hogy az elkövetkezendő béketárgyalások nyíltak és átláthatóak legyenek, a háborús okok megszüntetésével igazságos és stabil béke jöjjön létre, mely biztosítja a békeszerető országok biztonságát, az erőszak és az önző agresszió megszűnését. Alapelvként fogalmazódott meg a minden néppel szembeni méltányosság, s annak jogossága, hogy egyenlő szabadságban éljenek. A javaslat 10. pontja előírja: „Ausztria–Magyarország népeinek, amelyeknek helyét a népek között megoltalmazni és biztosítani kívánjuk, legelső alkalommal lehetővé kell tenni önálló fejlődésüket”. Wilson februári újabb négy pontja szerint a népek akaratuk ellenére nem tolhatók egyik államból a másikba. A hadviselő felek a wilsoni javaslatot elfogadták ugyan, de a győztesek a békeszerződésekben ezektől eltekintettek. Voltak azonban, akik a wilsoni elveket komolyan vették, és azok alapján próbálták menteni régiójukat a területéhes kisebb, valamiképp a győztesek oldalára került államoktól. „Ezekben az időkben a wilsoni eszmék hatása alatt, az önrendelkezés mániájába esett az emberiség. Erdélyben is három köztársaság alakult meg, így Székelyföldön, Kalotaszegen és végül a Bánságban” – írja Ligeti Ernő. A budapesti Székely Nemzeti Tanács 1918. november 17-én tartott nagygyűlésén javasolták, hogy amennyiben a békekonferencia nem biztosítja a magyar állam területi integritását, akkor a magyar–román együttélést a wilsoni elvek alapján kantonális rendszerben biztosítsák. Ahol a székelység összefüggő többséget alkot, ott „független, szabad és szuverén köztársaságot alkothasson”, és kérték, hogy a békekonferencián számára is biztosítsanak képviseletet. Az SZNT vezetői, Jancsó Benedek és Ugron Gábor, Jászi Oszkárt is felkeresték javaslataikkal, aki támogatásáról biztosította törekvéseiket. Paál Árpád helyettes alispán a Székely Közélet december 8-i számában úgy vélte, hogy a magyarországi románság nem fogja megtalálni gazdasági kapcsolatait Nagy-Romániában, mert „az erdélyi román vidékek rászorulnak a magyar Alföld gabonájára és a gépipari termelésre, viszont a magyar Alföld is rászorul az erdélyi fára, sóra és egyéb ásványra. Ez a kölcsönösség olyan együttélést teremt, mely a politika mesterkéltségét túl fogja nőni”. Ezért a következőt javasolja: „Legyen külön Erdélyi Köztársaság a maga román, székely, szász és magyar nemzeteivel. Ezzel az alakulattal az előbbi magyar állam egységét sem zavarhatjuk, s politikai és nemzetközi tűzfészekké a magunk szülőföldjét nem tesszük, mert minden nemzet egyensúlyozottan megkapja a maga új államhatalmát is, meg a régi összefüggéseit is. Ez a külön államalakulat barátságos szomszédként fog állni Magyarország és Románia között, s a két régi állam testvéri szövetségének a létrehozása fog lenni”. Helyi szinten lemondana a történelmi Magyarország integritásáról, ha a wilsoni elveket, illetve az etnikai önrendelkezés elvét következetesen egész Erdélyben érvényesítenék. Gyárfás Elemér 1919 márciusában a Iuliu Maniunak készített tervezetben az önálló erdélyi államiságot, mint az erdélyi kérdés rendezése kulcsát, részletesen kidolgozta. Az önálló Erdélyi Köztársaság eszméjét Paál a román Kormányzótanács miniszterével, Romul Boilával folytatott tárgyalásokon is felvetette. Boila ezt ideális megoldásnak nevezte, de sajnálattal közölte, hogy a gyulafehérvári nemzetgyűlés határozata már ezen az eszmén túlmenő megoldást talált, és ehhez az antant is hozzájárult. Miután bebizonyosodott az önálló Erdélyi Köztársaság létrehozásának lehetetlensége, a Székely Köztársaság eszméje került előtérbe. Mezey Ödön és Paál Árpád köre egy emlékiratban rögzítette a köztársaság tervét. Az új állam Anglia és az Egyesült Államok protektorátusát kérné, és gazdasági szövetségre lépett volna a román és a szász nemzettel, Romániával és Magyarországgal. A köztársaság békés kikiáltására 1919. január 10-én került volna sor, azonban 9-én a román hatalom Paál Árpádot 36 társával együtt letartóztatta. Január 13-án Valer Neamţiu, a nagyszebeni Kormányzótanács által Udvarhely megyébe kinevezett prefektus, felkereste a házi őrizetben lévő Paál Árpádot és a szászok medgyesi hűségnyilatkozatához hasonló székely határozat kinyilvánítására akarta rávenni a helyettes alispánt. Paál a tárgyalásokat két feltétellel: a székelyföldi megyék vezetőinek szabad tanácskozásának, illetve a budapesti kormányzattal való kapcsolattartás biztosításával, valamint a Székely Köztársaság elve alapján vélte folytathatónak. Ezt azonban a román fél elutasította. Murvai Miklós Nyugati Jelen (Arad), 2014. május31. Államálmok Erdélyben (II.) Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása Kós Károly számára nem jelentett tragédiát. Ellentétben a hivatalnokértelmiséggel, mely az államhoz ragaszkodott, Kóst népéhez, szülőföldjéhez kötötte a hűség, s mikor amazok az állam után vándoroltak, Kós hazajött népének szolgálni. Kós Károly és társai szervezkedni kezdtek, és Bánffyhunyadon bejelentették a Kalotaszegi Köztársaság megalakítását.Az elvi megalapozásához a kolozsvári Keleti Újság –amelynek szerkesztőségében ott találjuk Szentimrei Jenőt, Paál Árpádot, Zágoni Istvánt, Ligeti Ernőt és Kós Károlyt is – által terjesztett eszmék is hozzájárultak. Szerintük a köztársaság létesítésének gondolatát az teszi indokolttá, hogy a kalotaszegi magyarságot nagy román tenger veszi körül, és e nyelvsziget önálló állami berendezésének létjogosultságánál így mi sem természetesebb. A Köztársaság lakossága kb. 40 ezer lélekre tehető, pontos határvonalát nem ismerjük. ElnöknekAlbrechtLajost választották meg. Grandpierre Emil főispán egy küldöttség élén fölkereste a szebeni román Kormányzótanácsot, és javasolták, hogy Erdély magyarlakta területén magyar, a románon román, a vegyes lakosságú területeken vegyes legyen a közigazgatás, azonban a Kormányzótanács hallani sem akart javaslatukról. A Kolozsvárra visszatért küldöttség Apáthy Istvánt, Kelet-Magyarország főkormánybiztosát, akinek a békeszerződés aláírásáig a magyar államot kellett volna képviselnie börtönben találta. Ezzel megszűnt a mini állam léte is. Murvai Miklós Nyugati Jelen (Arad), 2014. június2. Államálmok Erdélyben (III.) „Duna-Tisza-Maros, erős karjai ölelték őt Az Erdélyi hegyek óvták a földjét, s a legelőt” – nosztalgiázik a költő a 24 napig élő Bánáti Köztársaságról. A történelmi körülmények folytán, az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásának időszakára a Bánság a Kárpát-medence egyik legkevertebb etnikumú területévé vált, ahol a megfogyatkozott magyarság jelentős szerb és román népességgel, valamint – kisebb számban – bolgárokkal, görögökkel és bunyevácokkal élt együtt. Ilyen zűrzavaros etnikai viszonyok mellett várta a wilsoni elvek nevében osztozkodó antant-szövetségeseket, akik a Monarchia összeomlásakor, 1918 októberében minden oldalról betörtek Magyarországra. A Bánságra a szerb és román népesség nagy aránya nyomán hamarosan két „anyaállam” is igényt formált, a magyarokon kívül elsősorban a németek próbálták megmenteni a tájegységet a széthullani látszó állam számára. A kezdeményezés a polgári radikális Róth Ottó nevéhez fűződött, aki a Bánáti Néptanács október 31-i megalakítása után Temesváron magát elnöknek nyilvánítva, kikiáltotta a terület függetlenségét, egyúttal pedig a hadügyek irányítására Bartha Albertet nevezte ki miniszternek. Az új állam vezetői a függetlenség 24 napja alatt gyakorlatilag azzal kísérleteztek, hogy egy széleskörű autonómiát biztosító rendszerrel győzzék meg a domináns nemzetiségeket, hogy maradjanak – egy majdan föderálisan átszerveződő – Magyarország alattvalói. Ez a taktika nem feltétlenül volt kudarcra ítélve, azonban 1918 őszén, amikor az egykori nemzetiségek az államalapításra és az anyaállamokhoz való csatlakozásra is lehetőséget nyertek, az autonómia már egyáltalán nem volt vonzó ajánlat. A kudarc aztán néhány nap után teljesen nyilvánvalóvá vált, ugyanis az államocska „hadserege” képtelen volt szembeszállni a Bánság területére benyomuló antant-csapatokkal. A franciák november 19-ig a Bánáti Köztársaság egészét ellenőrzésük alá vonták, a köztársaság pedig november 25-én hivatalosan is megszűnt, miután a Szerb Nemzeti Tanács kimondta a Bánság délszláv állammal való egyesülését. A sokáig háborúval fenyegető román–szerb konfliktust a trianoni békeszerződés végül a történelmi tájegység kettéosztásával oldotta meg, miközben Magyarország csupán a Tisza és Maros szögének egy kicsiny szegletét tarthatta meg. Erdélyben ezzel lezárult a wilsoni elvek gyakorlatba ültetésének reménye. A béketárgyalások folyamán teljesen más modellek szerint döntöttek, mint a közigazgatási és hatalmi vákuumhelyzetben pozícióőrzésre törekvő közösségek lokális autonómia-tervei. 1918. december 1-jében sem az jelenti az igazi tragédiát, hogy a románság kinyilvánította elszakadási szándékát, hiszen ez az igény hosszú ideje a magyar kormányzat számára is ismert volt. A valódi tragédiát az jelentette, hogy a nemzetállami ambícióit valóra váltó Nagy-Románia később egy pillanat alatt elfelejtette a Gyulafehérváron tett nemes ígéreteket, és sokkal inkább arra törekedett, hogy a magyarság rovására élhesse ki vélt vagy valós nemzeti nagyságát, illetve törlessze korábbi sérelmeit. Murvai Miklós. Nyugati Jelen (Arad) 2014. május 30.Alkalom a találkozásra, minőségi időtöltésre, szórakozásraElkezdődött a IV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét A kiadók és a könyvbarátok, valamint a szerzők és az olvasók közötti kapcsolat megteremtését, mélyítését nevezte a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik legfontosabb érdemének Kelemen Hunor kulturális miniszter, az RMDSZ elnöke tegnap délután a Bánffy-palota udvarán, a négynapos rendezvénysorozat megnyitóján. Hozzáfűzte: az elmúlt három évben bebizonyosodott, hogy szükség van a könyvhétre, s eszközeikkel, lehetőségeikkel a következő időszakban is megpróbálnak hozzájárulni a könyvünnepek megszervezéséhez: Marosvásárhely és Kolozsvár mellett más erdélyi városokban is, lehetőséget teremtve ezáltal a találkozásra, a beszélgetésre. A megnyitó keretében Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke adta át a Kolozsvár büszkesége kitüntetést Nagy Péternek és Könczey Elemérnek, az Idea Könyvműhely munkatársainak, Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése igazgatója pedig Supka Géza szavait tolmácsolta 1929-ből. Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke köszöntötte elsőként a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján egybegyűlteket – köszönetet mondva a szervezőknek, amiért a Bánffy-palotát választották az idei rendezvénysorozat fő helyszíneként –, majd Kelemen Hunor megjegyezte: Erdélyben az elmúlt esztendőben is napvilágot láttak olyan könyvek, amelyek gazdagítják a magyar és az egyetemes irodalmat, és lehetőséget teremtenek az utazásra. – Sokkal szebb, mélyebb, gazdagabb utazásokat biztosítanak a versek, a novellák, a regények, mint ha repülővel, autóval, vonattal mennénk egy nagyon messzi országba – hangsúlyozta a kulturális miniszter, és elárulta: a legemlékezetesebb utazásokat minden esetben az irodalom kínálta számára. Kolozsvár büszkesége díjat az Idea könyvműhely kapta. Bánffy Miklós (utó)életei címmel zajlott konferencia a megnyitó után a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva-termében – képünkön: Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, valamint Csapody Miklós és Dávid Gyula irodalomtörténészek. F. Zs. Szabadság (Kolozsvár) 2014. június 2.Annyi áldás szálljon rájuk (Kicsengetés Háromszéken)Ballagtak tegnap Sepsiszentgyörgyön: a Székely Mikó és Református Kollégium, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum, a Berde Áron, Kós Károly és Puskás Tivadar Szakközépiskola végzős hallgatóinak utoljára szólt az iskolacsengő. A zuhogó eső elől a Bogdán Antal Sportterembe menekítették az évzáró rendezvényt a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban (felvételünk). A székely ruhába öltözött végzősök a Gaudeamust énekelve vonultak be a terembe. Kossuth-nótát parafrazálva dr. Erdély Judit, a végzős B osztály osztályfőnöke azt kívánta a ballagóknak: ahány esőcsepp esik rájuk, annyi áldás szálljon rájuk az elkövetkezőkben. Kerekes Dóra iskolaigazgató útravalóul Ady Endrét idézve – Nem kívánom senkitől, hogy csodás dolgot tegyen, de joggal elvárom mindenkitől, hogy mindig ember legyen – elmondta utolsó tanítását: becsület, tisztesség, igazság, őszinteség, hit és szeretet vezérelje a végzősöket. Zsigmond József sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő, mikeses véndiák Antal Árpád polgármester üzenetét tolmácsolta: nem véletlen, hogy ide születtünk, ezért úgy szeressék a szülőföldet, mint édesanyjukat, s ha megtapasztalták, milyen a nagyvilág, jöjjenek haza, itt alapítsanak családot, dolgozzanak, és éljenek itthon Sepsiszentgyörgyön, Székelyföldön, mert ez a város, ez a föld velük, az ő alkotó energiáikkal együtt értékes és maradandó. A kirepülőket köszöntötte Kosztin Árpád elsős és Kali Ágnes tizenegyedikes tanuló, majd a végzősök nevében Csinta Áron saját verssel búcsúzott. A folytonosság jeleként a tizenkettedikesek átadták az iskola jelképes kulcsát a tizenegyedikeseknek. Ezt követően jutalmazták az éltanulókat, különleges eredményeket elért diákokat. Végezetül ft. Szabó Lajos plébános, tb. kanonok örömét fejezve ki, hogy hagyománytiszteletből székely gúnyába bújtak a ballagók, áldást kért rájuk. Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. június 3.SAJÁT ÉLET?Auto és Nómia Aki találkozott „1989” etnikumok fölötti egyetemességével, annak be kell látnia, hogy az autonómia harcosa lefelé licitál. Téves út. Nem „jófelé” vezet. Sőt, egyáltalán nem „vezet”. Aki autonómiát kér, falak építésébe kezd. És azt is tudjuk, hogy a falak, turris ululans odacsalogatják azokat, akik faltörő kosokkal kószálnak erre meg arra a nagyvilágban. Az autonómia fétise kiszolgáltatottá tesz, jóllehet a kiszolgáltatottság ellen kellene hatnia. A közösségi igények kielégítésére szüntelenül ügyködő csoportok jönnek létre, hozzáértésük garanciája a fétis mértéke. A tömegeket az igazságszolgáltatás érdekli, és nem az igazság. Márpedig az az igazság, hogy az „erdélyi” „magyar” „autonómia” semmit nem mond az erdélyi magyar emberről. Egy közösség tagjai akkor válnak a közösség hordozóivá, ha tükrözik (vagyis részesei mindannak), amitől különböznek. Ha azt hallom: ír (mármint irish), James Joyce jut eszembe. Ha azt hallom: ausztriai szlovén, rögtön Peter Handkéra gondolok, ha bánáti sváb: Herta Müllerre, ha szlovákiai magyar: Szigeti Lászlóra, ha katalán: Picassóra. Az izlandiak: Sjón, a minnesotai indiánok: Jim Northrup. Olyanok jutnak eszembe, akik az egyetemes igazsággal mérték magukat. Alattunk a dübörgő föld, halottak állandó csatározásával, fölöttünk az ég, végtelen titkaival. „1989” az ég felé nyitott utat. Nem csupán a múlttal, hanem a jövő negatív képződményeivel is szakított. Azt is le tudta győzni, ami akkor még nem is létezett. Nem az időből való kitiltásával, hanem ellenkezőleg: a korlátozás és előjogok nélküli befogadás eszméjével. Aki emlékezik azokra a napokra, megrémül a közösségi autonómia harcosainak avíttas fogalmaitól. Elgondolkozik. Mit hoz magával a nyílt tér közösségi térként való kisajátítása? Mi a következménye a törvény semlegességéről való lemondásnak (amikor a törvény nem átlátszó konstrukció, hanem egy bizonyos közösséget kiszolgáló gépezet)? És főképp mi a veszélye annak, ha az autonómia létrejöttéhez igazolni kell, ki a tagja az autonómiára kijelölt közösségnek? „Sajátélet”, „sajáthalál” smafu. Egy ember szubjektív mélységeit nem lehet a politikai retorika alakzataival megjeleníteni. Az erdélyi magyar autonómia azért nem mond semmit az erdélyi magyar emberről, mert meg kell határoznia, ki az erdélyi magyar ember. Efféle szelektálásra komoly tapasztalatok vannak itt. Mint ahogy arra is van sötét előkép, hogy amikor a szomszéd háza ég, mi gyorsan kenyerünkre karikázzuk a hagymát, és feltűzzük a kihegyezett mogyoróvesszőre a szalonnadarabot… Forgandó dicsőségét mindegyik autonómia a másik lejáratására alapozza. Kik mondják meg, hogy miként azonosítható a közösségi igények alanya? Majd kiszáll valaki Homoródalmásra, rám próbálja az Etalon Székely Harisnyát, és ha feszül vagy lötyög, mehetek vissza a szikes alföldre? Vagy jön László atya, és elő kell vennem a keresztlevelemet? (Apámat is vonakodott a szatmári eklézsia eltemetni, mert nem oda tartozott. Pedig egy halott ember igazán egyetemes.) Egyetemes szingularitásnak nevezhetjük azt a halmazt, amely az összes halmazban közös. Ennek is van itt régről ismert hagyománya. Kós Károly százéves „erdélyi gondolata” oda konkludál, hogy az Erdélyben élő emberek, a szomszédaik partikularitásának elismerésében az egyetemességet élték meg. „…a három együtt élő kultúra tudattalanul állandó és soha egészen meg nem szűnő törekvése volt, hogy faji természetének megtartásával olyan közösségeket vegyen magára, melyek különvalóságaik ellenére is erdélyivé tegyék.” Amikor Kós Károly ezt megírta, még 70 év volt 1989-ig. Amit ő egyetemes szingularitásként megnevez, a közös Erdély, még túlságosan magán viselte a különbözést; a három együtt élő kultúra túlságosan bezárkózott saját magába. Azok a történelmi események, amelyek onnan kiránthatták volna őket, a földről és a föld alatt egymással hadakozó halottakról szóltak. Az égi „1989” viszont jól beillik Kós gondolatkísérletébe. „1989” a maga káprázatos egyetemességével kiszakította „alanyait” az ideológiai, etnikai, kulturális, földrajzi, gazdasági zártságból. Az egyetemesség követelményei között egy sincs, amely ne volna hasznosítható emberek és népek összességében. Láng Zsolt. Transindex.ro 2014. június 5.A Nemzeti Összetartozás Napját ünnepelték KolozsváronÜnnepi megemlékezésre került sor a Szent Mihály plébánia és a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum szervezésében a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. A megemlékezésen, melynek a plébánia díszterme adott otthont az erdélyi történelmi egyházak képviselői, politikai és ifjúsági vezetők vettek részt, valamint Magyarország kolozsvári főkonzulja. Jelen volt Vákár István a Kolozs Megyei Tanács elnöke, Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestere, valamint a városi és megyei önkormányzat magyar tanácsosai is. Elsőként Ft. Kovács Sándor kolozs-dobokai főesperes, az esemény házigazdája köszöntötte az egybegyűlteket. Magdó János főkonzul beszédében elmondta, hogy a magyar közösség még mindig nem képes feldolgozni a Trianoni döntés traumáját. Kiemelte értékteremtő közösségi munkával és összefogással leszünk képesek csak túllépni a 94 évvel ezelőtti békeszerződés okozta megrázkódtatáson. Magdó a következő Kós Károly idézettel hívta közös munkára a jelenlévőket: „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk”. Kató Béla az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is az összefogás fontosságát hangsúlyozta. A püspök elmondta, hogy Trianonban mások döntöttek sorsunk fölött, de most mi magunk tarthatjuk kézben azt, a területeket nem vették el tőlünk, mert a magyarok helyben maradtak, csak a határok mozogtak. Felhívta a figyelmet napjaink nemzedékének a felelőssége, hogy most se adjuk át szülőföldünket, ne hagyjuk itt, gondoskodjunk a magyar jövő építéséről. Az unitárius egyház nevében Rácz Norbert lelkész köszöntötte a jelenlévőket, aki a magyar közösséget a kivágott fához hasonlította, amelyik tavasszal újra kihajt, új erőre kap. Az evangélikus-lutheránus egyház részéről Kerékgyártó Imola lelkész mondott ünnepi beszédet. Geréd Imre az ifjúság nevében elmondott beszédében elmondta: „Emlékezni kell, a múlt ismerete öntudatosság. Ezért biztatom a generációmat is, és egyben ígérem az őseimnek, hogy nem fogunk megfeledkezni erről a napról és mi is átadjuk a gyermekeinknek az emlékezés hagyományát.” Az ünnepséget Geréd István vezette, Jakab Tamás és Szőke Tamara szavalatai tették hangulatossá a megemlékezést. Az esemény közös imával és nemzeti himnuszunk eléneklésével zárult, melyet Dr. Potyó István és Gyenge Zoltán-Balázs kísért zongorán és hegedűn. Közlemény. Erdély.ma 2014. június 8.Léleképítők„Hagyd a politikát, építkezz"... Bárcsak ma is megszívlelnénk Móricz Zsigmond hajdani, a Kelet Népe című folyóiratban közzétett programadó mondatát. Mert van ám izgalmasabb és éltetőbb foglalatosság, mint közpénzen, fő műsoridőben egymást mardosó, roggyant vagy épp túlmozgásos pártpolitikusok terméketlen magánszámaira pazarolni az időnket, az ilyen-olyan oldali csatlós sajtó szellemi leépítő tevékenységétől kísérve. Egy nép vagy nemzet lelki egészségének egyik fokmérője, hogy mennyire tartja elevenen a közösségében termett pozitív példák emlékét. Nem bús-borongós múltba révedésről vagy az agyonkozmetikázott mesetörténelem világáról van itt szó, hanem olyan kezdeményezésekről, amelyek a valóság terheivel és akadályaival számoló, de ezek ellenére is cselekedni kész, értékeikkel tisztában lévő, a szabadságuk mellett felelősségtudatukkal is élő embereknek köszönhetők. Merítsünk most az egyébként inkább pusztító XX. században is felfakadt tiszta források egyikéből. „Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart!" Ez az 1930-as évektől bontakozó KALOT-mozgalom híres, bár bizonnyal egyre kevesebbek által ismert négyes jelmondata, melynek megfelelően az agrárifjúságot összefogó közösségek szervezete az önhibájukon kívül, társadalmi vagy anyagi okok miatt erős hátránnyal induló fiatalok erkölcsi, műveltségi és gazdasági felemelését tekintette fő feladatának. (Tegyük hozzá: a beteg nacionalizmussal, a náci és a bolsevik ideológiával egyaránt szemben állva.) Tevékenységének egyik gyümölcse a népfőiskolák egész sora, melyeket „a dánok Széchenyije", Nikolaj Grundtvig evangélikus lelkész – később püspök – példája nyomán hoztak létre Magyarországon. A második bécsi döntést követően a KALOT működése Észak-Erdélyre is kiterjedt, és Teleki Pál miniszterelnök szándékával összhangban csakhamar megkezdte működését a Csíksomlyói Székely Népfőiskola. Az elméleti és gyakorlati oktatást-nevelést – a hitbéli vagy gazdasági ismeretektől az egészségügyi vagy épp (nép)művészeti tudásig – egyaránt biztosító erdélyi intézmény története a szakirodalomban eddig csak az említés szintjén jelent meg, ráadásul tévesztésekkel terhelten. Ezért is szánta rá magát Cseke Péter kolozsvári egyetemi tanár, hogy pótolja a hiányt: így született meg az a kis kötet, amelyben az ő tanulmánya mellett Burus János csíkszeredai tanár által gyűjtött és gondozott emlékezések és dokumentumok is megjelentek. A könyvben olvashatunk nagynevű és kevésbé ismert személyiségekről, akik egymást segítve végezték el a léleképítés munkájának nekik jutó részét. A szerzők többek közt felidézik a KALOT atyja, Kerkai Jenő jezsuita, az iskola létrehozását vállaló igazgató, Magyar Ferenc (az Új Ember későbbi főszerkesztője), a somlyói ház tervezésével megbízott Kós Károly, a népi faragókat tanító Szervátiusz Jenő vagy a néptánckincs gyűjtőjeként és oktatójaként egyaránt maradandót alkotó Molnár István alakját, de felbukkannak a népfőiskolák ügyét – esetenként csak elméletben – támogató népi írók is. Bepillantást nyerhetünk abba is, hogy a népfőiskola mit jelentett azok számára, akik gyarapodó életükhöz kaptak korábban nem is remélt segítséget általa. Fájdalmas tény, hogy a világháború és a kommunista diktatúra rombolása miatt a faluvezetésre, közművelődés-szervezésre felkészítő és a népi alkotótehetségek kibontakozását egyaránt támogató intézmény története megszakadt, ahogy míves épületét sem sikerült befejezni. Tanulságok sorát tárja elénk e kis könyv. Tanuljunk hát belőle. (Cseke Péter – Burus János: Csíksomlyói Székely Népfőiskola, Hungarovox Kiadó, Budapest, 2013) Új Ember (Budapest) 2014. június 14.A kétpólusú, de háromosztatú erdélyi magyar kilátástalanságról (Szász sorspárhuzamokban)Háromgyermekes családok tapasztalatából tudjuk: valahányszor vita kerekedik két testvér között, az melegében belső körükben lecsendesedik. A harmadik testvér ugyanis vagy egyik, vagy másik oldalra áll, létrejön a „demokratikus” kétharmados többség, s ezzel a konfliktus rövidre záródik. De az is igaz: nem mindig a családi béke, avagy a szülői szemszögből megítélt legfelsőbb tisztesség javára. Három romániai magyar pártunk legutóbbi szereplését elemezve a fenti példabeszéd juthat eszünkbe, de mindenekelőtt azt kellene megállapítanunk: az erdélyi magyarság belső indíttatásból lett-e háromosztatú, vagy a köreinkből kitermelődött „izzadmány” (politikusaink zsíros egzisztenciáért folytatott iszapbirkózása) erőszakolja ránk a kényszerzubbonyt? A brit történelem árnyékkorszakából maradt fenn a public(man) or perish – közéleti szereplő (leszel), vagy elvesztél -- életbölcsesség. Én itt sejtem erdélyi magyar „rákbetegségünk” eredendő okát. Bíró Zsolt MPP-pártelnök legutóbbi nyilatkozatai (Száva Enikő kérdéseire a Duna TV-ben adott mellébeszélési „szökőárak”) azt jelzik, az MPP-nek ugyanvalóst meggyűlt a baja saját „filozófiájával”. (Lásd: A választás szabadsága!) Gyanítható, hogy nem volt más választási szabadsága, mint letérdelni az RMDSZ előtt. Mert miként is szól a román párttörvény? A választások szintjein huzamosan gyengén szereplő párt elveszítheti legitimitását. (Román térfélről ne várjunk támadást, ők kéjelegve figyelik a magyar kakasviadalt, kivárnak.) Az első nagy kérdéskör így fest: az RMDSZ, amely az MPP megalakulását tűzzel-vassal szabotálta annak idején, mi okból nem kezdeményezte az ellenfél lerobbantását? Megtehette volna! Markó Béla 2007-beli ideges nyilatkozatát – még elnök volt – emlékezetből rekonstruálom. Így fogalmazott: nincs kifogása a másként gondolkodók iránt, de jöjjenek be a Szövetségen belülre, platformként, ne kívülről támadják a magyar egységet! Csakhogy az új pártot kezdeményezők látták vagy épp bőrükön tapasztalták pl. az Erdélyi Magyar Kezdeményezés, majd a Reform Tömörülés mint RMDSZ-en belüli ellenzéki platformok csapdába ejtettségét, kilátástalanságát. Azóta eltelt hét (gonosz) esztendő, és hogy mi folyik a színfalak mögött, azt már régóta nem kötik az orrunkra. Elemzéseinkben így kénytelenek vagyunk a formállogika módszereire fanyalodni. Nos, a Dâmboviţa partján „leérettségizett” (sőt: doktorált) RMDSZ-t már annál profibb „gruppenhecc”-társaságnak tarthatjuk, semhogy elsőszülött magyar ellenzéki pártját megsemmisítse! Mert akkor a hoppon maradt tömeg átépülhet az EMNP-be! Ezzel az RMDSZ baja gyarapodhat! Hát nem könnyebb a Néppártot úgy lehetetlenné tenni, hogy az MPP-t RMDSZ-„partnerré” csalogatja? Természetesen, ad neki „csontot” is, de tüstént; lásd javaslat az autonómiatervezet közös megszövegezésére-benyújtására – amit rövidesen felrúg –, lobbiígéret ilyen-olyan ügyekben stb. És ha az MPP pártelnöke igazat beszélt a Dunán, hogy az EU-választáson 50 000 polgári szavazattal támogatta az RMDSZ-t, elcsodálkozhatunk: az alapjában RMDSZ-ellenzékiségben fogantatott tömeget milyen maszlaggal sikerült bevezetni Kelemenék udvarába, és Bírót felültetni az „anyósülésre”! A „kincstári” ötlet vajon valóban Kelemenéktől származott-e, avagy Bíró vidékéről? (Ja kérem, ezt a kártyavetőnő ha tudja!) Inkább arra érdemes odafigyelnünk: keletkezett-e véleményfeszültség az MPP-ben a történtek nyomán? Mert volt már „polgárháború” az MPP-ben: amikor Szász Jenőt próbálta megbuktatni saját megosztott-felbosszantott tagsága által, nem kizárt, hogy „trójai falovak” közreműködésével. Ezt a manővert részletesebben megmagyarázom. Az RMDSZ tűzzel-vassal szabotálni próbálta az MPP bejegyzését. Erre Szász Jenő az államelnök közbelépését kérte, sikerrel. És alakultak a vidéki/városi MPP-sejtek. Ekkor kezdődött a sebtében klónozott „polgáriak” tömeges beépítése az újszülött szervezetbe. Hitbuzgón „bábáskodtak” minden tevékenységén, majd hazafelé menet betértek az RMDSZ-be, s letudósították a történteket. Az akciót az RMDSZ bőkezűen revanzsálta! Így vált a polgári mozgolódás már „ab initio” ingó... cégtáblává. A később született EMNP is ugyanígy járt. Példaként egy kisváros nagy eseményét említem – a magyar állampolgárságot ügyintéző Demokrácia Központ avatását –, ahol egyszeriben megjelent az RMDSZ-es polgármester és alpolgármester. Se szó, se beszéd, átvették az ünnepség irányítását, s megragadták a „köldökzsinór” két végét, melyet egy általuk meghívott pap vágott el ünnepélyesen. „Független szalagvágás” címen lépett be a vezércsel a történelembe. De az Európa-polgár díjjal épp Tőkés kezdeményezésére kitüntetett Böjte atyát is sikerült „lenyúlnia” az RMDSZ-nek. Bocsánatot kérek Böjte atyától, de elárulom: az erdélyi értelmiség elképedve szemlélte, amint a Ferenc-rendi szerzetes feláll az RMDSZ tulipános szószékére és javára kampányol. Ennyi erővel – idejében – nem tudta volna a három veszekedő testvért összehozni, legalább ad hoc koalícióba? Rengeteg hasonló huncutságot tudnék felsorolni, de helyszűke miatt összegezzük az elmondottakat! Bár népszerűsége rohamosan csökken, romániai viszonylatban az RMDSZ tűnik politikára legalkalmasabb alakulatunknak, bár ezt csak annak köszönheti, hogy két ellenzéki kistestvére nem tud összefogni. Tulipánista választottjaink magabiztosak, virulensek, gátlástalanok, ha kell, szószegők, mindenre elszántak, és zsebeik tekintetében „sikeresek”. Csupáncsak azt kifogásolhatjuk, hogy következetesen a magyar térfélen és ott is ELLENÜNK működtetik politikusi adottságaikat. Bukarestben messzemenően szolgalelkűek, olyannyira, hogy a magyarság nemzeti becsületét is nevetség tárgyává tették. Írásom alcímében sorspárhuzamot ígértem. Alább Adolf Meschendörfer brassói szász író 1931-ben megjelent könyvéből idézek (Meschendörfer: Corona – Kós Károly fordítása, Kriterion, Bukarest 1983., 234–239. old.). Száz-egynéhány évvel ezelőtt az autonómiát élvező erdélyi szászok is megbomlottak, polarizálódtak „feketékre” (Budapest és Bécs iránt megalkuvókra) és „zöldekre”, ők voltak az ellenzék, a rebellisek. Burtesch vezetésével Brassóból indult az elégedetlenség. (Figyeljük Burtesch alakját, aki vagyonát áldozta fel az eszméért, nem politizálásból tollasodott meg, mint a mi választottjaink! Figyeljük a korabeli szász papság szerepét a feketék támogatásában a zöldek ellen, és gondolkozzunk el felette!) * Nagyszeben székváros! Városa a szászok grófjának (az ispánnak, Szászföld legmagasabb méltóságának – Gy. S. megj.), a szász püspöknek, a nemzet legkitűnőbb koponyáinak. (…) A városi nagytemplom ki van világítva. A padok túlzsúfoltak, és mind újabb csoportok tolakodnak be a folyosókra. A karzaton kitűzve álmodnak a régi céhzászlók, a falakról aranyosan, bíborveresen és sötétzölden világítanak az egykori szász grófok és királybírák epitáfiumai. Az emelvényen, a tépett városzászló alatt telepedett le a püspök és a szász gróf, egyetértően, mint két testvér, akiknek együtt kell kormányozniuk népüket. Jobbra tőlük trónolnak székeikben az esperesek és városi papok prémes templomi kabátjukban, balra tőlük az országgyűlési képviselők. (…) A gimnáziumok rektorai a szász polgármesterekkel és szenátorokkal a második sorban foglalnak helyet. És egy lépcsőfokkal mélyebben a városok és vidékek többi választott bizalmi emberei rendezkednek el. Micsoda fejek! Parasztok hosszúra vágott germán hajviselettel, bikanyakú falusbírák hosszú szárú csizmában. A sorok között a különböző települések különböző tájszólásai szállonganak. Egy ajtó kinyílik! Minden szem felpillant. A sekrestyéből a néptanács tizenkét meghatalmazottja lép ki. Reggel óta tanácskoztak. A szebeni városi pap lép az asztalhoz: – Édes szász testvéreim – üdvözli mindnyájukat honi szász szóval. Szeme könnyes lesz, amikor itt együtt látja őket, reszketve az izgalomtól, borzalmas hallgatásban, s hogy visszaszáll gondolata az ősökre, akik ebben a hatalmas teremben minden évszázadban – milyen gyakran! – újból fel kellett építsék hajlékukat. Hála legyen az úrnak, ezúttal is sikerült. Mind a feketék, mind a zöldek megbízottjai az egység kedvéért engedtek és megegyeztek. Hallatszott, hogy a tágas templom fellélegzett. (…) Az egyház főügyésze felolvasta az új szabályzatot, mely az összes országgyűlési képviselőket és kerületi választmányokat kötelezi. Az egyház és az iskola állományából egy mákszemnyit sem engednek, ahogy a zöldek követelik. (Templomok és iskolák, a zöldek követelik! – Gy. S. megj.) És az anyanyelvről ezt állapították meg: vedd el egy népnek a nyelvét, és mindenét elvetted! De az egymagunkban vívott vad harcot, mely a feketék szerint csupán erőnknek haszontalan pocsékolása, be kell szüntetni. A szebeni várospap éles tekintete a brassóiakat kémleli. Melyik fogja közülük az ő művét megtámadni? A mi Reguneschünkre nézek. Forr benne az indulat. Összeszorított öklére mereszti a szemét: mit mondjon majd otthon, Brassóban? Ott volt ő is a sekrestyében, aláírt ő is. Ekkor szólásra jelentkezik valaki. (...) Burtesch az, a mi zöldjeink főnöke. Megszürkülve, odvas törzs, kiben a szenvedélyek mint falánk tűz dühöngtek. Mindenki tudja, hogy tönkrement, egész vagyonát a zöld mozgalomnak áldozta fel. Mit akarhat még? – Éljen Burtesch! – rikkantott egy hang. Felrezzent. Ez a hang Brassóból jött! És biztosan, megfontoltan kezdett beszédéhez: -- Hány száz esztendeig védelmeztük testünkkel falainkat törökök, tatárok, a vajdák, a császáriak és saját fejedelmeink ellen? Akkoriban nem voltunk tunyák. Ma pedig, amikor az ellenség falaink között, a mi fekete képviselőink Budapestre utaznak, és ott zárt ajtók megett tárgyalnak bizalmasaikkal. Ezeket a sötétségben kiérlelt gyümölcsöket kapjuk aztán mi, hogy együk meg, és ezek mindig keserűek: lemondás, veszteség, lépésről lépésre való hátrálás sok esztendőn át. Mi lesz ennek a vége? Az elnök válaszadásra emelkedett. Szeme szikrázott. Most tehát itt van előtte a brassói gyújtogató, az átkozott farkas, aki társaival a szebeni nyájba is kétszer betört, egyházközségét izgalomba hozta és felkavarta. – Mit értek el a zöldek? Éberekké és minden nemzeti problémánk iránt fogékonnyá tettek minket. Köszönet nekik ezért. De egyúttal lerombolták egységünket, legerősebb fegyverünket évszázadokon át. Becsülettel meghalni csak egy ember tud. Egy nép másképp hal meg. Gyógyíthatatlan betegség pusztítja el, egyik tagja a másik után elhal, elveszíti belső fenntartó erejét, hitét magában és jövendőjében, s miután mások megbecsülését régen elvesztette, elmorzsolódik, széthull, porrá lesz. Ez értelmes beszéd volt. Mégis... Burtesch, a vén katona megint felállt. Szinte támolygott az első lépcsőig. Ott megállt, és még egyszer szembenézett népével. − Mi, zöldek sohasem gondoltunk arra, hogy vajon rendben van-e a magunk szénája, a népünké volt minden gondunk. Tunya béke jobban pusztít, mint kegyetlen harc! Testvéreim, aki a néppel tart, az velem együtt kivonul ebből a málladozó épületből! De magunkkal elvisszük innen a szász jogot is! És felvetette a fejét, és kiegyenesedve ment a keskeny utcán végig, amely megnyílott előtte. Egyetlen ember sem követte. * Tehát: ...egyetlen ember sem követte! És rövidesen – mert váratlan fejleményeket hoztak a világháborúk – mi lett a vége a sorozatos szász megalkuvásnak? Ami akkor Szebenben történt, mai napig befolyással bír a mi megbűnhődött székely múltunkra-jövendőnkre is. De az a mozzanat is, amikor a nyugatnémetek „megvásárolták”, kimentették a szászokat Romániából. Szerintem Kövér László budapesti politikusunk is hibázott, amikor Szász Jenőt „kimentette” az MPP-ből. Punktum! Ideje a vitának! Gyila Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. június 17.KalákaszellemBizonyára sokan felkapják a fejüket, amikor Apáczai Csere Jánosnak, Brassai Sámuelnek, Bölöni Farkas Sándornak, Orbán Balázsnak, Kővári Lászlónak, gróf Mikó Imrének, Wesselényi Miklósnak vagy Kós Károlynak az erdélyi gazdasági gondolkodásban betöltött szerepéről hallanak Pedig ezek az érdemek túlhaladták régiónk határait, elegendő, ha csak a polihisztor Brassaira gondolunk, akinek ilyen vonatkozású könyvét a mai Harvard Egyetem négy nyelven adta ki. A későbbi utódok közül idesorolható Berde Áron, Erdély első közgazdászprofesszora, Debreczeni Márton, a helyi bányászat „guruja”, Rajka Péter, az erdélyi gépgyártás úttörője és társaik: Gyárfás Elemér, Kovrig Béla, Oberding József György, Nagy Miklós, Imreh István, Szász Pál, Gávai Gaál Jenő, Barabás Endre, Vencel József stb. ÖRDÖG I. BÉLA. Szabadság (Kolozsvár) 2014. június 17.Tisztelet a hősöknekNégy veterán vett részt a megemlékezésen Ha pünkösdhétfő, akkor veteránnap Nagybaconban: több mint két évtizede ezen a napon a községközpontban megemlékező ünnepséget tartanak, amelyen a falu lakói a világháborúkban elesettek vagy a fogolytáborokban elpusztultak emléke előtt róják le kegyeletüket, a még élő veterán katonákat pedig ünnepi műsorral, virágokkal köszöntik. Idén sem volt ez másképp: az ünnepi istentisztelet után a Kós Károly tervezte református kultúrháznál gyülekeztek az emlékezők, melynek falán Nagybaczoni Nagy Vilmos emléktáblája található. Ember volt és katona Mihály Réka tanítónő, a nagybaconi Benedek Elek Művelődési Egyesület vezetője először Nagybaczoni Nagy Vilmosról emlékezett meg, akinek nevét Magyarország honvédelmi minisztereként írták be a történelemkönyvekbe. Három évszámot és helyet emelt ki: 1884 – Parajd, 2004 – Nagybacon és 2014 – Nagybacon. Nagy Vilmos1884. május 30-án született Parajdon, családfájának egyik gyökere Nagybaconba nyúlik vissza, ezért felvette, és használta is a Nagybaczoni előnevet. 2004-ben, születésének 120. évfordulóján Dimény János tanár (a Baróti Szabó Dávid Líceum igazgatója) és felesége, Dimény Olga tanárnő kezdeményezésére, a helyi tanács támogatásával emlékplakettet állítottak a tiszteletére, azóta a veteránnapon rá is emlékeznek. Idén, születésének 130. évfordulóján, Nagy Kinga történelemtanár is felelevenítette a hős emlékét: „A II. világháború idején közel egy évig volt Magyarország honvédelmi minisztere. Vitathatatlanul színes egyéniség, világnézetét tekintve pedig antifasiszta és magyar volt. Nem tartozott a vesztes országok vezetőinek azon csoportjába, akiknek magyarázkodniuk, szégyenkezniük kellett korábbi tevékenységeik miatt. Ember volt és katona, magyar katona, honvédtiszt a szó legnemesebb értelmében.” Nem örömünnep ez, hanem gyászos emlékezés Ezt követően Benedek Gyula nyugalmazott tanító olvasta fel az Adósunk Európa című verset, majd az Őszi Csokor Nyugdíjasklub régi katonanótákat énekelt. Röviden emlékezett a volt vezérezredesre a község polgármestere is, ezek után pedig a nagybaconi fúvószenekar akkordjai mellett a hála koszorúi kerültek az emléktábla alá. A veteránnap a községközpontban, a ’90-es évek elején felújított hősi emlékműnél folytatódott. „A két világháború nemcsak véráldozatot követelt tőlünk, hanem elvett sokat abból, ami addig a miénk volt. Belekényszerítettek két olyan háborúba, melyek semmi jót nem eredményeztek számunkra, s a minket ért veszteség és igazságtalanság még azóta sem lett helyrehozva. Jogos tehát a fájdalmunk és a felháborodásunk. Nem örömünnep ez számunkra, hanem gyászos emlékezés: nemcsak hősi halottainkat kell siratnunk, hanem több országrész elvesztését, nemzetünk szétdarabolását, megalázását is gyászolnunk kell” – figyelmeztette Mihály Réka az emlékezőket. „Beleráncigáltak a háborúba” Simon András polgármester köszöntötte a megjelent veteránokat, de azokat is, akik egészségi problémák miatt nem tudtak eljönni a megemlékezésre. „Száz év telt el az első, és hetven év a második világháború óta. Nemzetünket beleráncigálták a nagyhatalmak ezekbe a háborúkba, és még csak azt sem mondhatjuk, hogy az ország akkori vezetői hibáztak, hiszen kényszerlépésben voltak. Nagybaczoni Nagy Vilmos többször nyilvánosan is kifejezésre juttatta, Magyarország nem akar háborút, s amikor az már elkerülhetetlenné vált, síkraszállt azért, hogy a magyar hadtestek maradhassanak az országhatárokon belül. Maga Horthy kormányzó is többször ki akart lépni a nemzetre kényszerített háborúból, melynek fia, István, majd később maga is áldozatává vált. Több ország, melyek oldalán mi is harcoltunk, már kiheverték a háború borzalmait, számunkra azonban mindmáig maradt a nyílt seb, a fájdalom” – fogalmazott az elöljáró. Beszéde után a jelenlevők egypercnyi néma csenddel tisztelegtek az áldozatok emléke előtt. Szívünkben őrizzük emléküket „Nagybaconban pünkösdkor a hősökre is emlékezünk, elsősorban arra a 147 nagybaconira, akik az első és második világháborúban vesztették életüket. Az I. világháborúban a hadba vonult magyar katonák 17 százaléka halt hősi halált, 20 százaléka megsebesült, 19 százaléka hadifogságot szenvedett, ami azt jelenti, hogy csak minden második katona térhetett haza otthonába. A II. világháborúban a nemzet katonai vesztesége 340–360 ezer fő, melyhez csatlakozik még 50 ezer polgári áldozat és 500–700 ezer meggyilkolt zsidó” – világított rá a háború veszteségeire Nagy Kinga történelemtanár. Bereczki László nyugalmazott református lelkész beszédében azt hangsúlyozta, hogy a hősök nevei nemcsak az emléktáblákra vannak felvésve, ott vannak szívünkben is: „Ott őrizzük őket, továbbadva emlékezetüket a következő nemzedékeknek is, azért, hogy a tragikus történelmi múltunkat utódaink se felejtsék. A vereségnek, bár nem méltóságteljes, óriási kvalitása van: ami megmaradt, azzal tovább lehet lépni, új erőt lehet gyűjteni, új harcot lehet vállalni” – mondta, egyben figyelmeztetve, tegyünk jövőnkért, megmaradva a keresztény hitben, és megőrizve drága anyanyelvünket, de ugyanakkor szaporodva is, hiszen az erdélyi magyarság lélekszáma vészesen fogyóban van. Még heten vannak életben Nagybacon még életben levő veteránjai, a 92 éves Benedek József nyilvántartása szerint: Nagy Borbély Sándor (született 1920-ban), Benedek József (1922), Nagy Máthé Árpád (1922), Kiss Árpád (1924), Baló András (1924), Mokán Ferenc (1925) és Virág Mihály (1925). A négy utóbbi veterán jelen volt a megemlékezésen, mely Molnár Sándor lelkipásztor áldásával, koszorúzással és a himnuszok eléneklésével zárult. A verset szavaló Benedek Gyula nyugalmazott tanító és Bardocz Éva diáklány mellett a rendezvény megszervezésében, létrejöttében közreműködtek a baconi polgármesteri hivatal munkatársai, a nagybaconi református egyház, a nagybaconi iskola munkatársai, a nagybaconi Őszi Csokor Nyugdíjasklub, a nagybaconi fúvószenekar és a nagybaconi Benedek Elek Művelődési Egyesület tagjai, utóbbiak régi katonadalokkal tették meghitté a megemlékezést. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2014. június 24.Lapok az emlékezés asztalárólCseh Gusztáv-album a Szép magyar könyv 2013 díjazottai között Júniust írtunk akkor is, amikor huszonkilenc évvel ezelőtt, 1985-ben, a legszebb nyári hónap 19. napján, mindössze 51 évesen, élete és alkotóművészete teljében elhunyt Cseh Gusztáv, kolozsvári grafikusművész. „Benne a képzőművészet Kányádiját vesztettük el” – írta naplójába Gáll Ernő. A június 22-i hivatalos búcsúztatást követően hatalmas tömeg indult az Egyetemiek Házából a Petőfi utcán keresztül a Házsongárdi temetőbe, ahol földi maradványait a családi sírba, a rézkarcain megörökített főemberek mellé helyezték örök nyugalomra. Kós Károly 1977-es búcsúztatása óta ilyen véget nem érő temetési menet, ilyen rengeteg ember nem gyűlt össze Kolozsváron. A végtisztesség megadása, a búcsú mellett egyfajta néma tüntetés is volt ez a legsötétebb diktatúra és nemzeti homogenizálás éveiben. Tüntetés a művészet szabadsága, hagyományaink, főembereink és jeles házaink mellett. „A távozása után sem szűnő kérdéseket és kéréseket már nem hallgathatja meg – korán, rettenetesen korán megüresedett helyére újaknak kell állni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ő sem szól többé hozzánk, akik ismertük tehetségét, gazdag fantáziáját, tiszteltük munkabírását, vállalkozó kedvét, a fehér (utolsó kísérletein színes) papírra fektetett vonalainak biztonságát, egész életének vonalvezetését, amely immár hivatalosan is megérett a monografikus feldolgozásra” – írta búcsúztatójában Kántor Lajos. Szinte három évtized elteltével pedig, 2013-ban elkészült Cseh Gusztáv életének és munkásságának monografikus számbavétele, a kolozsvári Exit Kiadó gondozásában megjelent díszes album, amelyet egy évvel ezelőtt, szerzője, Csapody Miklós jelenlétében, emlékkiállítás kíséretében mutattak be a kolozsvári Quadro Galériában. NÉMETH JÚLIA. Szabadság (Kolozsvár) 2014. június 28.Otthonom a magyar nyelvBeszélgetés a 75 éves Lászlóffy Csaba költővel, íróval – Egy harmincöt évvel ezelőtt megjelent könyvére, az Apokrif (1979) címűre figyelt fel a közvélemény, amellyel új műfajt teremtett a groteszk és az ironikus történelmi jelenítések formájában. Egyfajta "történelmi álruhába" menekült, sikerült kijátszania a hatalom cenzúráját olyan időkben, amikor a napi sajtóban például nem lehetett leírni azt, hogy "református lelkész". – A groteszk, az irónia hangja, néhány korai drámámtól eltérően, valójában később vált jellemzővé prózai műveimben; itt még a múltidézés tragikusabb analógiájáról van szó, melyet a távolabb élő, akkor még ismeretlen írótárs, Varga Zoltán is lereagált volt nyomban az 1979-es újvidéki Periszkópban, miszerint sajátos módját választottam a múlttal való szembesülésnek, mindannak – idézem tőle –: "ami a letiportak tömegében általában öntudatlanul és ösztönösen szokott munkálni, kiemelkedő értelmiségiek, csúcsemberek esetében a tudatos magatartás sajátos formáit kristályosítja ki: mimikri mögé rejtett, kivezető utakat kereső «csendes politizálást«, kulturális értékmegőrző munkát, utókorra apelláló tanúszerepet, életérzést kivetítő és szimbólumokba sűrítő művészi alkotásokat… Felmerült, baráti ötletként, három évtized múltán, hogy az Apokrifot ki kéne adni újra, az akkori visszhangjára is gondolva, hisz nem csupán itthon és Magyarországon jelent meg róla egy tucat értékelés, elemzés, de még a Cs. Szabó Lászlónak eljuttatott példányra is tüneményes válasz érkezett, a levél egyik kitétele szerint Cs. Szabó londoni emigrációjában Kós Károly munkássága mellett, ebben a ritka könyvben talált enyhülést súlyos betegsége idején. – Tordán született, majdnem azon a napon, amikor költő bátyja, Lászlóffy Aladár. Kérem, meséljen gyermekéveiről! – Legszívesebben vallomás- és versidézetekkel válaszolnék. A honnan?-ra egyértelmű a válasz. A géneknek nem a "játékára" gondolok ezúttal, hanem arra, hogy egy belső égtájnak, a benned élő természet viszontagságainak vagy kitéve, melynek köszönhetően szívednek nem véletlenül lett ilyen a ritmusa, akárcsak szellemedben a rend. Halottaidra gondolsz, s látod gyermekeidet. Néha elég egy kései felismerés, egy megbocsátással fölérő "tapasz", hisz többnyire már csak hegeket találsz… Torda. Ahol már sejtettem, hogy lekaszált fényben (szemüreg-mélyben) lányok feküsznek dideregve… (Mellük havából ha ki lehetett volna olvasztani a megígért világot!) … Amire nem emlékszel / vagy nem akarsz / emlékezni a sólyomréten át / klasszikus szimptomák // a rég beomlott tetejű / udvarház a mohás igék / a hosszúfarkú citromsármányt / rejtő tarló a cickány rágás-/ nyoma a rovarok páncélján /– minden kódolva testem préda / májam préda a gondolatok / könyvtára is iszapos hallgatás / mint árvizek után s a gyermek- / korod is végképp (…) Szellemi szülővárosom Kolozsvár lett; tágabb szülőföldem s állandó otthonom a magyar nyelv… Addig élsz, míg gyermekkorod látomása az ólomszél, a sejtek kiszáradása ellenére visszatér; csak bírja a szíved. – Több drámáját mutatták be Erdélyben, Magyarországon és másutt. "Szellemes dramaturgiáról és erőteljes drámai nyelvről tanúskodnak ezek a darabok: szinte kiáltanak a színházi előadás után – írta Pomogáts Béla 1981-ben. – A Nappali virrasztás 1976 nyarán a Gyulai Várszínházban aratott sikert, remélhetőleg Lászlóffy Csaba többi műve is meg fog elevenedni a hazai színpadokon…" – Nappali virrasztás című drámám Vörösmarty s Bajza bujdosásáról szól a szabadságharc 1849-es bukása után. Dokumentum értékű idézetek és utalások mellett – vagy inkább ellenére – allegorikussá, áthallásossá tette a drámát a két bujdosó író és a Mészáros (potenciális besúgó, jóllehet a Korunkban megjelent előtte egy jó része) – így itthon, mint több más magyar történelmi tárgyú mű eljátszására, nem volt esély. Sík Ferenc rendezőnek köszönhetően a nyári gyulai szabadtéri színpadon került sor az ősbemutatójára, majd egymás után több magyarországi társulat játszotta. Pápán aztán ezzel a darabbal avatták volt fel az új színház épületét, s habár a budapesti főrendező ígérete dacára a Kádár-rendszer idején, "baráti figyelmeztetésre" '56-ra való utalásokat gyanítva benne (holott az erdélyi magyar kisebbség helyzetéről szólt valójában), eltanácsolták a színrevitelét, közvetlen a rendszerváltozás után a Nemzeti Színház kamaraszínpadán csaknem két tucatszor játszották sikerrel. Itthon csak egy pódium- előadást ért meg 1981-ben, a medgyesi református parókián. – Bertha Csilla, aki Sütő- és Székely János-drámát is fordított angol nyelvre, Donald E. Morse-zal lefordította Az eretnek c. drámáját. Miről szól ez a színmű és milyen volt a mű fogadtatása? – Mintegy negyven drámát írtam eddig, a budapesti Mundus Kiadó vállalt harminckettőt két kötetben… Abszurd színműveimre, bár kötetben még a hetvenes évek elején megjelentek, még mostohább sors várt: volt, amelyik el is "kallódott" a cenzúraviszonyok miatt. A legrégebbi, még a történelmi drámák előtt, az Akit a kereszten felejtettek "comico- tragoedia", még 1971-ből – magyarországi diákszínjátszók előadták volt, igaz. Bertha Zoltán: Profán passió – a modern erdélyi Krisztusdráma változatairól szóló tanulmányában ezt a groteszk színpadi művet tragikomikus bohózatnak nevezi, amely tele van "a fekete humort, a karikaturisztikus groteszket markírozó, cikázó anakronizmusokkal, utalásos szóviccekkel, maró iróniájú szójátékokkal: azért is neoavantgárd jellegű, mert a kihívó »proteszt« hangütést kottázza", s a szarkasztikus szenvedély kapcsán Donald. E Morse angol nyelvű tanulmányára hivatkozva kiemeli Lászlóffy abszurdjainak bizonyos világirodalmi rokoníthatóságát Mrozek, Havel, Genet, Albee, Beckett stb. némely műveivel… Az eretnek, egyén és hatalom, erkölcs és elnyomás, eszmény és valóság ellentétét az abszurdlátomásig fokozva azt sugallta, csupán a kortárs olvasóknak (mert saját költségemen sikerült megjelentetni a Bolondok játékai című drámagyűjteményben), hogy a totalitárius hatalmi rendszerek tragikus történelmi szituációiban nemcsak az alattvalók szabadság-, autonómia- és szubjektumvesztése, az egyszerű és a szellemi ember megsemmisülése a nyilvánvaló és tragikus, hanem magának az öntömjénező, imádatot követelő hatalomnak a groteszk felőrlődése is. A jég 1990 után tört meg, miután Floridában, egy nemzetközi találkozón bemutatták angolul Az eretnek vagy csórécsigavész című drámámat, amely a Kádár-rezsim idején odaát is elutasításra talált. De – az angliai, írországi s a 2006-os New York-i előadások után és dacára – itthon nem került színre még. Holott a szellem korlátozásának, a terror rejtettebb formáinak akár, a történelmi visszajátszása aligha megy újdonságszámba – Kelet-Európában különösképp –, s nem csupán bohózat formájában, de olykor bumerángként hat tartós gyógyulást remélő tudatunkra. – Nagy Pál írta 1986-ban Lászlóffy Csabáról: "A minap még, jó évtizede, Balassi Bálinttól, Bethlen Miklóstól, Mikestől, Apáczaitól hozott címünkre verses üzenetet (…), most pedig, legutóbb a sztregovai udvarház gazdáját, Madách Imrét, Az ember tragédiája költőjét kereste fel, de csak átutazóban, mert már várta őt itthon a 20. sz. második felében egy zilált külsejű férfiú, aki novellafüzérnek álcázott vallomásai továbbítását kérte tőle sürgősen…" Kiről van szó, és mennyire sikerült a "továbbítás"? – Először is, Nagy Pál magyartanárom volt a kolozsvári Apáczai, akkoriban még 2-es számú fiúlíceumban. UDVARHÁZ SZTREGOVÁN c. kötetemről írt a megjelenés után. A Madách-regény mellett egy elbeszélésfüzér: az emlékezésből fakadó szaggatott időkezeléses technikával megalkotott történet. A méltatások szerint az író a spionoktól körülvett, magányos, beteg, csalódott Madáchnak nemcsak gondolatait, de egész életterhét is mintegy magára veszi, szuverén módon bánik azzal, mintha saját naplóját írná, saját rettegéseit vetné papírra, s egyszerre közelíti és távolítja az olvasót ehhez a világhoz és ettől a világtól, melyben már-már mellékes körülmény, hogy egy Madách nevű író élhette meg egy sztregovai udvarházban. – Szintén Nagy Páltól tudjuk, hogy milyen sokakkal találkozott ’86-ig: Ovidiusszal, Mirabeau-val, Johann Sebastian Bachhal, Herzennel, Kossuth Lajossal, Mazzinival. Azóta eltelt még közel 30 év. Kiket "keresett" fel még térben és időben? – Csupán egyetlen kötetem – a Bestseller- avagy a bestia nem alszik – szerkesztési koncepciójának jegyében került egymás mellé Cervantes, Zách Klára és … Márai Sándor sőt Hemingway és Örkény, archaizáló szövegfikciók és szerepjátékok, vagy például a bibliai Támár, Egon Schiele, Thomas Mann, Tintoretto, Vajda János, Cervantes, a bizarrá és morbiddá alakuló perverz Zách Klára történelmi parafrázis, Renan, és kedvenc szellemtársam: Romain Rolland, II. Szilveszter pápa, Bonaparte Napóleon, Bolyai János, Siegmund Freud, Eugénie császárné, Klaus Mann, Chamberlain – hadd ne folytassam. Ezt egy ifjú költőtárs, Korpa Tamás összegezéséből idéztem, aki Párhuzamos életrajzok – egy metapillanat kulisszái című tanulmányában az emlékezet hatástörténetéről értekezve prózaírói módszeremről azt állítja, hogy nem az ars memoriae által jellemzően kanonizált szituációkat és tereket tematizálom és foglalom fikcióba, hanem szubjektív emlékezet-apokrifeket hozok létre, radikálisan szakítva a konvencionális nemzedéki közérzetrögzítés sematikájával. Egyfajta idősík(el)tolódással bizonyos egyidejűség megteremtésére törekedtem. A különböző korok személyiségei így váltak kortársaimmá – anélkül, hogy aktualizáltam volna valamit is a korból, amelyben éltek… Valahogy így kezdődött az én "reinkarnációs" galoppom az időben. – Némelykor nehéz meghúzni a határvonalat a műfajok között. Egy másik elbeszéléskötetének, a 2003-ban megjelent Valami másnak a hátlapján Józsa István ajánlásában olvasható: a kötet prózafutamai "elsősorban nem az alkotásról szólnak, hanem néhány nagy személyiség (Xenophón, Dosztojevszkij, a vandálok uralmával szembesített bizánci Prokópiosz, Casanova, Ady) érzelmi szenvedélyéről, lelki pokláról… A sajátosan Lászlóffy Csabá-s, halált s halhatatlanságot kísértő reflexió nyilván itt is tetten érhető."… Valójában itt is a – mostani májusi Korunk-szintézistanulmányban olvasható – "reinkarnációs" szerepjátékára történik utalás? – Kísérletező fajtának érzem magam; művészi útkereséseim könnyen indultak, formai kísérletezéssel. Sok kísérletezés után a műfaji határokat kezdtem lerombolni. Ezek a lebontások először csak szakmai kockázattal jártak. Aztán rájöttem, hogy az időben… bennem is minden megismétlődik, persze nem ugyanúgy, egy más szinten. Így eljutottam az egyidejűség határáig: valamilyen formában egyazon időben éltem át a megtörtént dolgokat. Úgy érzem, ez már nem egyszerű formai játék… A művészetek kalandja az idő csapdájából ered. Kilépni önmagunkból, ahányszor csak lehet, az alkotó ember kihívása ez a korlátozó mindenkori társadalmi léttel szemben. Nagy az út a megközelítéstől a megjelenítésig a különböző, olykor egymást keresztező idősíkokban. Át kell lépnem tudatommal máshova, másvalakibe… – Egyik legújabb versében írja, hogy nyugodtnak kell maradni mindhalálig, nem kell bepá-nikolni… Fél a haláltól? – Az évtizedek során számtalan verset, esszét, szöveget írtam – több mint játékos kihívást: őszinte szembenézést a halállal, az elmúlással. De ugyancsak ehhez fogható a Freudról szóló dramolettem, A roskatag bálvány, vagy a Jelenetek egy aggastyán estvéli órái című háromfelvonásos drámám Goethéről. Ez már "a reinkarnáció" szövegtenger hullámzása; persze kérdés, hogyan él a szerző az irodalomtörténetbe besorolni hivatott kortárs kritikusok tudatában… A nyugodtság vagy a pánik említéskor sohasem csak a magam életére, örökségére, reszkijére gondolok. S viszonyomat a halállal is nagyon emberinek érzem. Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely) 2014. július 10.Megkezdődött a 11. EU TáborKezdetét vette a tizenegyedik EU Tábor, a Magyar Ifjúsági Értekezlet, az RMDSZ Főtitkársága, a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának szervezésében. A rendezvény ünnepélyes megnyitójára ma délelőtt, július 9-én került sor Marosfőn. „Külön öröm számomra, és büszke vagyok arra, hogy megnyithatom az eddigi legnagyobb érdeklődésnek örvendő EU Tábort” – hangsúlyozta tábornyitó beszédében Jakab Adorján, a MIÉRT elnökhelyettese, a tábor főszervezője, majd hozzátette: a résztvevők közül sokan az RMDSZ önkéntesei voltak az európai parlamenti választási kampányban, és jó látni, megtapasztalni, hogy ez a sok fiatal folytatja kampány után is a tevékenységeket, eljön tanulni, szórakozni, ismerkedni az EU Táborba. ,,Nagy előrelépést jelent mind a jelenlévő fiatalok, mind pedig a MIÉRT és RMDSZ életében, hogy a romániai parlament elfogadta az idei év folyamán az önkéntességi törvényt, lehetőséget teremtve a diákok számára, hogy aktivitásuk szakmai gyakorlatként is elismertethető legyen” – emelte ki beszédében az elnökhelyettes. Bende Sándor, az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének elnöke házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket, majd ezt követően az európai kisebbségek fennálló problémáit fejtette ki. Felszólalásában kiemelte, fontosnak tartja a szülőföld kérdését európai viszonylatban is, amelyet így véleményezett: „ez a föld csak akkor a miénk, ha a talpunk alatt van. Meg tudjuk teremteni a körülményeket, hogy ez a mondás valósággá váljon, ne kelljen elmennünk más földekre a megélhetés végett”. Dr. Murádin János Kristóf, a Sapientia EMTE kolozsvári karának kancellárja párhuzamot állított az egyetem és az EU Tábor fejlődése között, elmondva hogy úgy az intézmény, mint a rendezvény kinőtte magát és felcseperedett. Az EU Tábor nagyon jó lehetőség arra, hogy a résztvevők testközelből megismerkedjenek az Európai Unióval és annak működésével. „Nem vagyunk elvakult EU imádók, sem euroszkeptikusok. Azért vagyunk itt, hogy egy olyan fórumon vegyünk részt, ahol megismerhetjük az EU érdekeit” – magyarázta a jelenlévőknek. Nyugati Jelen (Arad) 2014. július 18.Toró: szánalmas az RMDSZ által választott megoldás„Áldott falu. Májusban mintha virágot hintene az egész völgyre a Teremtő jó Atya… A falu ilyenkor nem is látszik… csak virág, fehér és rózsaszínű virág: gyümölcsfa, nemes gyümölcsfa virága és illata.” Így írt a Bánffyhunyadtól alig 3 kilométerre fekvő Magyarbikalról száz évvel ezelőtt Kós Károly, néhány esztendővel korábban, 1907 májusában pedig Gyarmathy Zsigáné is szavakba öntötte a település iránti csodálatát: „Ha egy virággal borított falut akartok látni, most jöjjetek… nem is falu, hanem egy fehér virágtenger, amelyre a tavaszi ég ragyog… ringó virágözön… csodálatos illat a tavaszi légben.” Sebestyén Kálmán művelődéstörténész 1996-os monográfiájában (Magyarbikal története) további érdekességekre is felfigyelhet a kíváncsi olvasó, például arra, hogy a falu valamikor a XII. század végén, a XIII. század elején alakult ki, a krónikák 1249-ben említették elsőként. Akkortájt még Terra Bekaly volt a neve, majd a történelem során Bykallyának és Magyar Bükkallyának is hívták, a fölötte húzódó bükkerdőre utalva. Szánalmasnak tartja az RMDSZ megoldását Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a szövetség azon döntését minősítette, miszerint a Minority SafePack-ügy után is kormányon marad, miközben Kelemen Hunor lemond kormánytisztségeiről, utódja pedig Biró Rozália szenátor lesz. A néppárti politikus úgy vélekedett: ezzel a lépésével az RMDSZ bebizonyította, hogy a szövetségnek fontosabb a kormányban betöltött magas rangú tisztségek megőrzése, mint a romániai magyarság ügyének nemzetközi fórumok előtti felvállalása. Toró kétes múltú személynek nevezte Birót, aki ellen érdekösszefonódás miatt vizsgálatot is indított az Országos Korrupcióellenes Hatóság (DNA). A néppárt helyesli, hogy az RMDSZ önálló jelöltet indít az év végi államelnök-választáson, aki hangot ad a közösség elvárásainak, de szeretnék, hogy a megszerzett szavazatokat az RMDSZ ne arra használja fel, hogy a második forduló előtt kétes értékű politikai tárgyalásokat folytasson. Kormányon maradása és Biró Rozália jelölése miatt élesen bírálta az RMDSZ-t Tőkés László európai parlamenti (EP-) képviselő is. – Amikor az RMDSZ kormányszerepet vállalt, tudta, hogy a Minority SafePack kapcsán szembekerül a román kormánnyal. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) érdeklődéssel figyelte, amint az RMDSZ vezérkara megpróbál visszavonulni a kormányba lépéssel saját magának állított csapdából. Azt reméltük, hogy az RMDSZ kőkemény kiállással bebizonyítja végre: a romániai magyar közösséggel nem lehet bármit megtenni. De csalódnunk kellett. Mindössze annyi történt, hogy az RMDSZ vezérkara lecserélte első emberét a második emberére, így a Minority SafePack luxemburgi perében már nem Kelemen Hunor országos elnök ül szemben Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel, hanem Kelemen ül szemben Biró Rozália kormányfő-helyettessel, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elnökével – hangzott el a sajtóértekezleten. Toró szerint ez politikai tudathasadás. NAGY-HINTÓS DIANA, Szabadság (Kolozsvár) 2014. július 19.Öt országból 70 magyar gyerek táborozik MagyarbikalonKecskemétiek Kalotaszegen: a határ elválaszt, a szeretet összeköt Mozgalmas az élet Magyarbikalon: nagy ünnepség keretében átadták a felújított kultúrotthont, testvértelepülési szerződést szentesítettek a magyarországi Tépével, most pedig hetven kárpátaljai, vajdasági, felvidéki, magyarországi és erdélyi diák táborozik a kalotaszegi faluban, a Kecskeméti Református Egyházközség Szeretet-hét programjában. Minden nyáron két tábort szerveznek a kecskemétiek: egyet városukban, egyet pedig valamely határon túli testvérgyülekezetben, így került sorra az idén Magyarbikal. Az isteni gondviselés és a közösségi összetartás szép bizonyítékát adó tábor a haza és a természet iránti ragaszkodást, Isten és az embertárs iránti szeretetet kívánja erősíteni a kecskeméti és a határon túli magyar gyerekek körében. Sok helyen év közben is arra gyűjtenek a gyülekezet tagjai, hogy támogathassák a gyerekek táboroztatását. Az előkészületekből és a lebonyolításból a magyarbikaliak is kivették részüket. „Áldott falu. Májusban mintha virágot hintene az egész völgyre a Teremtő jó Atya… A falu ilyenkor nem is látszik… csak virág, fehér és rózsaszínű virág: gyümölcsfa, nemes gyümölcsfa virága és illata.” Így írt a Bánffyhunyadtól alig 3 kilométerre fekvő Magyarbikalról száz évvel ezelőtt Kós Károly, néhány esztendővel korábban, 1907 májusában pedig Gyarmathy Zsigáné is szavakba öntötte a település iránti csodálatát: „Ha egy virággal borított falut akartok látni, most jöjjetek… nem is falu, hanem egy fehér virágtenger, amelyre a tavaszi ég ¬ragyog… ringó virágözön… csodálatos illat a tavaszi légben.” Sebestyén Kálmán művelődéstörténész 1996-os monográfiájában (Magyarbikal története) további érdekességekre is felfigyelhet a kíváncsi olvasó, például arra, hogy a falu valamikor a XII. század végén, a XIII. század elején alakult ki, a krónikák 1249-ben említették elsőként. Akkortájt még Terra Bekaly volt a neve, majd a történelem során Bykallyának és Magyar Bükkallyának is hívták, a fölötte húzódó bükkerdőre utalva. FERENCZ ZSOLT, Szabadság (Kolozsvár) 2014. július 21.Kezdődik a bulisan múltidéző TusványosTöbb mint húsz helyszín, száznál is több program várja idén a hivatalosan szerda reggel megnyíló 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor résztvevőit. A Történetekből történelem mottóval zajló tusnádfürdői rendezvény hagyományos helyszínén, az Olt folyó melletti kempingtáborban az elmúlt évekhez hasonlóan idén is telt ház várható: tavaly több mint 40 ezren gazdagodtak Tusványos-élménnyel, s a szervezők szerint a látogatók száma idén akár rekordot is dönthet. A program a hagyományosnak számító séma szerint áll össze – jó hír, hogy első ránézésre minden eddiginél gazdagabbnak tűnik –, a közéleti és politikai előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken kívül kulturális előadásokra, foglalkozásokra és esti koncertekre, hajnalig tartó bulikra lehet számítani. Emlékezés Bálványosfürdőn A szabadegyetem nulladik napján, kedden 12 órakor az első, 1990-ben rendezett szabadegyetem ötletgazdái és alapítói felkeresik az eredeti helyszínt a közeli Bálványosfürdőn, ahol Történelmet írtunk: negyedszázados a bálványosi folyamat címmel pódiumbeszélgetésen értékelik a rendezvény közéleti hatását. A résztvevők megkoszorúzzák a Tusványos 20. évfordulójára állíttatott életfát, megtekintik a Történetekből történelem – Tusványos 25 éve című filmet. Ezt követően a bálványosi Grand Hotel rendezvényteraszán többek között Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke mond beszédet. A rendezvény keretében 15.30-kor elhelyezik a tervezett szabadtéri amfiteátrum alapkövét. Kelemen Hunor nem táborozik Sándor Krisztina, a szabadegyetem politikai programfelelőse portálunk érdeklődésére elmondta, az immár negyed évszázados múltra visszatekintő rendezvény természetesen nem kizárólag múltidézésről és összegzésről fog szólni, mint ahogy azt a mottó sugallhatja. „Az alapgondolat idén sem változott: célunk, hogy leültessük egymás mellé a különböző nézeteket valló erdélyi és magyarországi politikusokat a párbeszéd jegyében, amely Tusványoson mindig bátrabb, szókimondóbb és lazább szokott lenni az egyébként szokványosnál” – fogalmazott. A programfelelőstől megtudtuk, bár mindhárom erdélyi magyar politikai szervezet vezetőjének küldtek meghívót, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök már jelezte, idén sem vesz részt a Tusványoson. Sándor Krisztina elmondta továbbá, a kerekasztal-beszélgetéseket, előadásokat három fő téma köré csoportosították: a választások, a rendszerváltozást követő 25 év elemzése és a nemzetpolitikai kérdések kerülnek terítékre. „Két voksoláson vagyunk túl, idén tavasszal zajlott le a magyarországi parlamenti, illetve az európai parlamenti választás, ugyanakkor Romániában elnökválasztást, Magyarországon pedig helyhatóságit szerveznek. Ez bőven szolgáltat majd témát, mint ahogy a rendszerváltás óta eltelt két és fél évtized kiértékelése is. A nemzetpolitikával kapcsolatos témák is hagyományosan terítékre kerülnek a Tusványoson, mint ahogyan azt megszokhattuk a korábbi években is, hiszen a Kárpát-medencei magyarság együttműködésében vitathatatlan szerepe van a rendezvénynek” – fogalmazott a politikai programfelelős. Kifejtette: szinte valamennyi magyarországi minisztériumot képviseli egy-egy államtitkár. Többek között Csáky Pál, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja, valamint Schiffer András, a Legyen Más a Politika elnöke is jelezte, biztosan részt vesz a szabadegyetemen. Szombaton Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Tőkés László európai parlamenti képviselő részvételével rendeznek közéleti fórumot a koncertszínpad előtti sportpályán. Apróbb infrastrukturális fejlesztések A szervezőktől megtudtuk még: a táborban apróbb infrastrukturális fejlesztéseket is eszközöltek, a legjobb hír pedig az, hogy a zuhanyzókat és a mosdókat felújították. A sátortáborozók annak örülhetnek, hogy a napi díj idén 15 lejre csökkent, öt napra pedig 70 lejt kell fizetni fejenként. Előre bejelentkezni nem szükséges, érkezési sorrendben fogynak majd a helyek. A „házigazdák” szerint amiatt sem kell aggódni, hogy elfogynak a sátorhelyek: a bejárathoz közeli hagyományos helyszín mellett a kempingtábor végében is fel lehet verni az ideiglenes lakóhelyet. Ami a szórakozást illeti, 12 nagy koncert és 10 kisszínpados koncert lesz, minden este több sátorban buli, és az idei újdonság, hogy szombat éjjel egy nagypályás bulit is szerveznek, amikor a DJ a színpadról teremt hangulatot, közölte Vass Orsolya, a tábor idei főszervezője. A meteorológiai előrejelzések egyébként nem túl biztatóak, a héten többnyire változékony, csapadéktól sem mentes időjárásra kell számítani a térségben. A tusnádfürdői 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében kedden a közmédiasátorban 17 órától a Heaven Street Seven zenekarral, míg 18 órától a Kiscsillaggal tartanak közönségtalálkozót; műsorvezető: Péczeli Dóra. A Csíki anyák sátorban 15 órától Lázár Márta, a Léleksimogató ötlet- és házigazdája elmélkedik az élet dolgairól, míg 16.30-tól A család fontossága és szerepe a mai társadalomban címmel Dánél Sándor, a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért elnöke tart előadást. A nagyszínpadon 19 órától a Role, 20 órától a Heaven Street Seven, 22 órától Kiscsillag lép fel. A koncertek után a Kisszínpad–MISZSZ-sátorban a FourPeopleOnePack és a Stereogám, a Csűrben DJ Thomas szórakoztatja a táborlakókat. SZERDÁN 10 órától a Lőrincz Csaba-sátorban kerül sor a szabadegyetem hivatalos megnyitójára, melynek keretében többek közt Potápi Árpád János, a miniszterelnöki hivatal nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának az elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere is felszólal. 13 órától Magyarország jobban teljesít? címmel zajlik beszélgetés Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Schiffer András, a Legyen Más a Politika elnöke, valamint Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetőjének a részvételével. A Kós Károly-sátorban 12 órától Minőség vagy létszám – Hol a magyar egyetem? címmel tartanak előadást, felszólal Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, Horváth Gizella, a Partiumi Keresztény Egyetem rektorhelyettese, Vass Levente, a Studium-Prospero Alapítvány elnöke és Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetője. Az Infótér-sátorban 14.30-tól a Mit kezdhetünk külhoni magyar állampolgárként az igazolványunkkal? című előadásra várják az érdeklődőket. A beszélgetés keretében többek közt Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja szólal fel. A nagyszínpadon 20 órától Edda-koncert lesz, 22 órától pedig a dunaújvárosi Quimby zenekar játszik a táborlakóknak. A kisszínpadon 23 órától a Loyal Apple’s Club, majd a Transylvania Rock Band mutatkozik be. A Depo-sátorban 23 órakor a kolozsvári Stereotrombon lép fel. Pap Melinda, Székelyhon.ro 2014. július 23.Bognár Renáta, az MTI különtudósítója jelenti: Határon túli keretet különít el a Médiatanács a mecenatúraprogramján belül - jelentette be Kollarik Tamás, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának egyik tagja a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik rendezvényén, szerdán Tusnádfürdőn.Kollarik Tamás a Közönségfilm és közszolgálat című panelbeszélgetésen elmondta: az erdélyi filmművész szövetség kérésére animációs, dokumentumfilmes és ismeretterjesztő alkotók pályázhatnak majd a keretre, a tervek szerint akár már az ősztől. A Médiatanács eddig több 10 millió forintos nagyságrendben ítélt oda támogatást határon túli alkotók számára. A Médiatanács eddig összesen több mint 7 milliárd forintot fordított a teljes mecenatúraprogramra, és több mint ezer esetben nyújtottak támogatást független filmkészítőknek. Kollarik Tamás közlése szerint 434 filmes, vagy filmhez köthető támogatást biztosítottak. Hangsúlyozta, hogy az alkotói szabadságot nem korlátozzák, a legfontosabb egy jó mecénástól az ösztönző keretrendszer biztosítása. Eddig 100-150 filmet mutatott be a közmédia, a Médiatanács szeretné, hogy a jövőben a filmeket más platformok is bemutassák majd - tette hozzá. Kitért arra is, hogy augusztus 21-25. között rendezik meg a 15. hirosimai animációs fesztivált, amelyre Magyarország díszvendégként meghívást kapott. A több mint kétezer nevezőből kiválosztott 59 versenyfilm közé három magyar is bekerült. Néder Sarolta, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) támogatási vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy általában dupla annyi igény érkezik, mint amennyi nyertes alkotás végül megszülethet. Jelezte, hogy az online közszolgálati műsorszámok gyártását és közzétételét célzó Neumann-pályázatról július 29-én tárgyalnak, az eddigi 20 milliós kerethez további 5 millió forintot tesznek hozzá a határon túli pályázóknak. Köbli Norbert, A berni követ című film forgatókönyvírója elmondta, hogy nagyon sok forgatókönyv készül, de általában minden ötödikből lesz kész alkotás. A film tervét korábban többen elutasították, de mindig kereste a lehetőségeket, hogy 20. századi magyar történelmének sorsfordító eseményeit fikciós tartalmakkal feldolgozzák. Beszámolt arról is, hogy Félvilág címmel új filmet készítenek a program támogatásával. Maksay Ágnes, a Kós Károly Kollégium alelnöke közölte: nagy öröm volt számukra, hogy elindult a Mecenatúra pályázati lehetőség. Fontos, hogy ez egy rendszeres lehetőség, nem éri váratlanul a határon túli alkotókat, és fel lehet rá megfelelően készülni - hangoztatta a Video Pontes Stúdió vezetője. Sokan pályáznak, és reméli, a jövőben még többen fognak; üdvözölte a határon túli keret elkülönítését. Kitért arra is, hogy Romániában az erdélyi magyar filmeseknek nincs hová pályázniuk, a bukaresti pályázati kiírásokon nem rúgnak labdába, az ottani pontrendszernek nem tudnak megfelelni. Határon túli keretet különít el a Médiatanács a mecenatúrapro, gramján belül Tusnádfürdő, 2014. július 23., szerda (MTI) 2014. július 24.Együtt vagy külön utakon? (Magyar egyetemi oktatásról Tusványoson)Minőség vagy létszám – S hol a magyar egyetem? témával a Kós Károly sátorban tegnap rendezett vitán azt taglalták a meghívottak – Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Nagy László, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese, Horváth Gizella, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektorhelyettese, Vass Levente orvos, a marosvásárhelyi Studium-Prospero Alapítvány alelnöke –, hogy az állami egyetem magyar tagozata és a magánegyetemként bejegyzett, de közszolgálatot betöltő erdélyi magyar egyetemek ellenfelek, avagy kiegészítik egymást, egy célt szolgálnak. Orosz Ildikó, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke az ukrajnai magyar oktatás helyzetét taglalta. A beszélgetés moderátora Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt székelyudvarhelyi alelnöke volt. Horváth Gizella elmondta, a PKE és a Sapientia magánegyetemként besorolt, holott sokkal több annál, nem piaci alapon működnek, hisz küldetésük, hivatásuk van: megtartani a magyar közösséget Romániában. Dávid László kiegészítette, a két egyetem közszolgálati, azért jött létre, mert az akkori hivatalos román hatalom nem egyezett bele az állami magyar egyetem felállításába. Céljuk, hogy minél több magyar fiatal maradjon itthon. Kötelességük minőségi oktatást biztosítani és kiszolgálni a régiót. Nagy László szerint a magyar felsőoktatásnak az állami egyetemen a helye. Az európai hagyományok szerint a legjobb egyetemek az államiak, a magánegyetemek kiegészítik az állami oktatást. A BBTE minden olyan szakon, amelyre igény van, indít képzést. Hangsúlyozta, egy magyar diákra a román állam kétszer annyit költ, mint egy románra. Ezt a lehetőséget nem szabad elszalasztani, minél több szakot kell indítani. Hangoztatta, nem szabad átvinni magánszférába a támogatott szakokat. A Sapientia indulásakor azt a célt határozták meg, hogy hiányszakokon indítanak képzést, ehhez képest most ütközések vannak, több párhuzamos szak jött lére a Sapientián vagy a PKE-n. Ennek következménye, hogy kevesebb diák kapja meg a román állami támogatást. Dávid László pontosított, céljuk megmaradt, közel 60 százalékban mérnöki képzésük van, igaz, vannak átfedések is, de többségében a BBTE indított olyan szakot, amit előzőleg ők már lefedtek. Megérti azt is – tette hozzá –, ha Székelyföld városaiba nem telepítenek oktatást, elvész a régió. Ezt elkerülendő egyetemi környezetet, tudományos kutatómunkával kiegészült alapot kell teremteni, ezért három központban működik a Sapientia: Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában. Céljuk a minőségi oktatás és a közösség szolgálata. A Sapientia Kolozsvár-központú, mivel adott helyhez adott minőség társul, jelenlétüknek szimbolikus tartalma is van, de nem akarnak a BBTE konkurense lenni. Mindkét egyetemnek a magyar közösség érdekeit kell szolgálnia, minden szinten minőségi magyar képzést biztosítania. Vass Levente úgy véli, a tény, hogy minél több székelyföldi városban, valamint a Partiumban működnek kihelyezett egyetemi tagozatok, nem megy a minőség kárára, és megtartó erőként szolgálnak, hisz a mai gazdasági helyzetben sok szülő nem engedheti meg magának, hogy idegenben taníttassa gyermekét. Összeegyeztethető-e az állami és a magánoktatás – tette fel a szónoki kérdést, s meg is válaszolta: igen. Példaként a Stúdium Alapítványt hozta fel. A 15 éve alakult civil szervezet, a marosvásárhelyi állami magyar felsőoktatás háttérintézményként működik. Szakembereik 80 százaléka magánegyetemen tanult, és az állami oktatás támogatásáért dolgozik. Horváth Gizella elmondta, a PKE számára nem a BBTE jelent konkurenciát, hanem a nagyváradi román egyetem, hiszen a mai gazdasági helyzetben sokan nem engedhetik meg a más városban való tartózkodást. Az állami és ún. magánegyetem együttműködését célzó érdeklődésre Nagy László kifejtette, ő optimista, elmondta, az utóbbi években közeledtek, közös konferenciákat szerveztek, kutatásokat végeztek. Dávid László ecsetelte, Marosvásárhelyen az orvosi és gyógyszerészeti egyetem és a Petru Maior Egyetem konzorciumot hozott létre. A Sapientia kivár, de úgy látja, abból az együttműködésből a magyar oktatás számára nem származik előny. Feltette a kérdést: mi lenne az állami magyar oktatással, ha nincs konkurencia? Kapott volna ugyanannyi magyar helyet? Ugyanolyan mértékben fejlődött volna? Versenyhelyzetben mindenik fel akar mutatni valamit, és fejleszt. Nem vagyunk egymásnak ellenségei, ugyanazt a célt szolgálják az állami és a magánnak nevezett közszolgálati egyetemek, keresik az együttműködést. Hozzátette, erdélyi jelenlétünk számaránya teljes egészében jogossá teszi egy egész egyetemi rendszer állami fenntartását. Ez nem történik meg. A Sapientia nem olyan szakokat indít, amelyek már léteznek, például a Sepsiszentgyörgyön létrehozandó központban agrármérnöki és erdészmérnöki oktatás lesz, ami nincs magyar nyelven. Tíz mesterképzőn biztosítják a továbbtanulást, lehetőséget kívánnak biztosítani a tehetséges magyarok hazatértésének vagy itthon maradásának. Szekeres Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. július 24.Magyar embernek magyar gyermeketA nemzetállam fogalmának két különböző értelmezése mellett a Kárpát-medencében otthonra lelt összmagyarság fennmaradásának és gyarapodásának lehetőségeiről, illetve a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szerepéről beszélgetett csütörtök délután a Kós Károly-sátorban Szász Jenő, a kutatóintézet elnöke és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Történelmi áttekintővel indította a panelbeszélgetést Potápi Árpád János, beszédében felidézve a magyar nemzetpolitikában mérföldkőnek számító 1990-es évet, amikor Antall József, a Magyar Demokrata Fórum elnöke a választások megnyerése után úgy nyilatkozott, közjogi értelemben tízmillió, de lélekben tizenötmillió magyar ember miniszterelnökeként kíván dolgozni. „A kilencvenes években kiépült a nemzetpolitikai intézményrendszer, és ez többé-kevésbé működik is 2002-ig. Az újabb nagy váltás 2010-től kezdődik, majd a Fidesz nemzetpolitikája többek között az egyszerűsített honosítási eljárás, a kettős állampolgárság, a Nemzeti Összetartozás Napja, a Határtalanul Program, valamint az Alaptörvény elfogadása révén teljesedik ki” – foglalta össze. Nemzetállamok közötti különbségek Szász Jenő a nemzetállam formájának két különböző értelmezését tárta a hallgatóság elé. „Ez azért is aktuális, mert a Székely Nemzeti Tanács és az RMDSZ beadványát az Európai Unió visszadobta, s az ennek kapcsán indított peres eljárások közepette azzal szembesültünk, hogy Románia az EU oldalán áll be a perbe – mert úgymond nemzetállami kötelességének tartja, hogy a saját állampolgárai ellen lépjen fel. De amikor Románia a Nemzetközi Valutaalappal aláír egy szerződést, akkor feladja az adókivetési szuverenitását, és átengedi más nemzetközi szervezeteknek, gazdaságilag kiszolgáltatottá válva. Sőt, Románia kitűzte célként az euróövezeti tagságot is, tehát a monetáris politikát is átengedi. A nemzeti közösségek kollektív jogát azonban nem akarják biztosítani, mert ezt már nemzetállami kötelezettségnek tartják, és mint szuverén állam, ehhez ragaszkodnak. Ezzel szemben van egy másik nemzetállami filozófia is, amit Magyarország képvisel: megvédi az állampolgárait a bankoktól, és mindenkitől, aki nem a magyar állampolgárok érdekében cselekszik” – mutatott rá a különbségekre, Látványos különbségként említette továbbá, hogy míg a magyar alaptörvény kimondja, a Magyarországon élő kisebbségi népcsoportok államalkotó tényezők, addig román oldalon az áll, hogy az ortodoxia, a királyi család és a kisebbségek nem mások, mint fontos történelmi szereplők. „Magyarország felelősséget vállalt a külhoni magyarok iránt, a nemzetstratégia pedig a keresztény örökségünkre épül. Amint Csapó György mondta, nem az a magyar, akinek a nagyapja magyar volt, hanem akinek az unokája is az lesz. Ez a jövőbe tekintő nemzetstratégia lényege” – fűzte hozzá Szász Jenő. Közösen a globalizációval szemben A kutatóintézet elnöke kiemelte, hamarosan minden nemzeti közösség számára aktuális lesz a nyelvi jogok megvédése. „Közösen kell küzdenünk a románokkal, szlovákokkal, szerbekkel a globalizmus által ránk erőltetett egyenlőséggel szemben – amit az angol nyelv jelent –, és így egészen más megvilágítást fog kapni a nyelvi jogok érdekérvényesítése” – közölte. Ifjúságban a jövő A Nemzetstratégiai Kutatóintézet ifjúságkutatással is foglalkozik – tájékoztatta a közönséget Szász Jenő. „Az ifjúság gyakorlatilag a jövő. Magyar családban születik a magyar gyermek, és nem mindegy, hogy ismerjük-e vagy sem, hogy miként gondolkodik a Kárpát-medencei magyar fiatalság. Alakítanunk kell ezt a gondolkodást” – hívta fel a figyelmet. Hűséggel a megmaradásért Szász Jenő meglátása szerint Magyarországon elsősorban egy szűk politikai réteg érti és érzi a nemzetegyesítés fontosságát, és nem a tömegek – köszönhetően „a mai napig kiható nehéz kádári örökségnek” –, míg az erdélyi magyarságot tekintve ez fordítva van: a tömegek elkötelezettebbek a nemzeti ügyekben. „Ezért tartunk ott, ahol – úgy Magyarországon, mint Erdélyben. Meg kell győzzük az embereket, hogy érdemes össznemzetben gondolkodni” – ismertette, kitérve a Székelyföldön való megmaradás szükségességére is. „Fontos, hogy Székelyföldön itt maradjon a 600 ezer magyar ember, mert rajtuk keresztül tízezer négyzetkilométer gazdasági és természeti erőforrásait birtokoljuk. Ha elmennek a magyarok, az erdők nem mennek utánuk. Viszont nem lehet fordított sorrendben sem: az erdő nem szül magyar gyermeket. Ezért az is fontos, hogy felelősség és hűség jellemezzen mindenkit: ne csak a magyar állam viseljen felelősséget a külhoni magyarok iránt, hanem ők is viszonyuljanak felelősséggel egymáshoz” – mutatott rá. Pinti Attila, Székelyhon.ro 2014. július 24.Ettől a papírtól senki sem lesz jobb magyar"Ha 1990-ben a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban szóba került volna a honosítás, az halálra ítélte volna a rendezvényt Wetzel Tamás szerint. A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta: a beérkezett 650 ezer állampolgársági kérelemből 600 ezret jóvá is hagytak. Az állampolgárság és nemzetpolitikáról tartot előadást Tusványos második napján Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. A könnyített honosításért felelős korábbi kormánybiztos arról beszélt: amikor a folyamat elindult, mindannyian érezték, hogy történelmet csinálnak. "Még akkor is, ha ezeket a szavakat patetikusnak is nevezhetjük" – tette hozzá. Véleménye szerint zökkenőmentes, ügyfélbarát rendszert építettek ki, a 650 ezer kérelemből hatszázezret már meg is adtak. "Fontos, hogy 2010 előtt a csángók nem tudták igazolni a magyar állampolgárságú felmenőket, ami természetesen lehetetlenség is lett volna, ezért forradalmi újítás volt, hogy ma megszerezhetik az állampolgárságot" – magyarázta. Sok helyen tapasztalni, hogy a köztes identitású emberek közül az állampolgárság megadásának köszönhetően a magyarság felé fordulnak, fogalmazott. A határon túli magyarok médiafogyasztási szokásairól indul kutatás ősszel - hangzott el a Közmédia sátorban tartott kerekasztal-beszélgetésen. Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója a Közmédia közösen a külhonban is - a nemzetben gondolkodás a közszolgálati médiában címmel rendezett panelbeszélgetésen elmondta: szeptemberben indul a médiatanács Médiatudományi Intézete által koordinált felmérés, ami összesen 2750 elemből fog állni. Az adatfelmérés után, a kielemzett információkból vonják le a következtetést a műsorkészítésre és a tudósítói hálózat esetleges megerősítésére - jelezte, hozzátéve: nagyon sokat várnak ettől - az MTVA Kós Károly Kollégiuma által kezdeményezett - felméréstől. Ettől a papírtól persze senki nem lesz jobb magyar, ez egy ősi juss, egy jog – fejtette ki Wetzel, aki szerint elég nagy baj, hogy korábban nehezebb volt megszerezni a magyar állampolgárságot. "Fontos, hogy a jövőben tartalommal töltsük fel ezt a lehetőséget, új egyszerűsítési program indítására is szükség volna, feltérképezve a fölösleges bürokratikus akadályokat, a módosításra szoruló törvényeket. Fel kell készülniük arra az új helyzetre is, hogy hatszászezer frissen honosított magyar állampolgár van Kárpát-medencében" – tette hozzá. Mint mondta, új diaszpóra-programon is gondolkodnak, ugyanis nem mindegy, hogy kik mikor menekültek, vándoroltak ki, vagy az utóbbi pár évtizedben, munkavállalási céllal mentek el - ők ugyanazt a nyelvet beszélik, de más háttérrel rendelkeznek, ezért meg kell vizsgálni más országok példáit figyelembe véve, hogy miként lehet elérni, fenntartani ezeket a közösségeket, mondta Wetzel. Kijelentette azt is, az egyik fontos terv, hogy elérjék az egymilliót a honosított állampolgárok tekintetében. Kustán Magyari Attila, maszol.ro 2014. július 24.Bognár Renáta, az MTI különtudósítója jelenti: A határon túli magyarok médiafogyasztási szokásairól indul kutatás ősszel - hangzott el a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Közmédia sátorban tartott kerekasztal-beszélgetésen, csütörtökön Tusnádfürdőn.Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a Közmédia közösen a külhonban is - a nemzetben gondolkodás a közszolgálati médiában címmel rendezett panelbeszélgetésen elmondta: szeptemberben indul a médiatanács Médiatudományi Intézete által koordinált felmérés, ami összesen 2750 elemből fog állni. Az adatfelmérés után, a kielemzett információkból vonják le a következtetést a műsorkészítésre és a tudósítói hálózat esetleges megerősítésére - jelezte, hozzátéve: nagyon sokat várnak ettől - az MTVA Kós Károly Kollégiuma által kezdeményezett - felméréstől. Kitért arra is: jelenleg 68 partnerük van a határon túl, közte tévéstúdiók, rádiók és hírügynökségi tudósítók. 2013-ban a rádióban 2898 hír hangzott el ebben a tematikában, ami havonta 240, naponta 8 beszámolót jelent. A televízióban 3725 hír jelent meg, ami havi 310, napi tíz hírt jelentett a határon túlról. Jelezte: nagyban segíti az együttműködést a Kós Károly Kollégium, amely pénteken Tusványoson is ülést tart majd. Szólt arról: jelentős forrásokat mozgósítottak a technikai és műszaki színvonal emelése érdekében, és négy olyan határon túli stúdió van - Székelyudvarhelyen, Kolozsvárott, Dunaszerdahelyen és Szabadkán -, amely élő beszélgetésre, bejelentkezésre alkalmas. A rádiós tudósítókat is igyekeznek magas színvonalú technikával ellátni, s a következő nagy feladat Kárpátalján önálló stúdió létrehozása, amit az idén szeretnének megvalósítani - jelezte. A közmédia által szervezett médiaakadémián határon túliak is végeztek - jegyezte meg. Kiemelte, az a cél, hogy a határon túli tematikát "kiszabadítsák a négy fal közé szorított létből", és az átszője a közszolgálati műsorokat és a hírügynökségi tevékenységet. Ezzel vág egybe a tusványosi rendezvény is, és ezért is van közmédiasátor - vélte. Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója elmondta: a határon túlra a Kossuth rádió adása jut el elsősorban. Számára - folytatta - azok a legfontosabb adások, amelyek a hagyományokkal "szembe mennek", és nem azt üzenik, hogy a határon túli tartalmak csak néhány műsor kiváltsága. Az a szándék, hogy bármilyen típusú is egy műsor, abban ugyanúgy jelenjen meg határon túli tartalom, mint anyaországi. A tervek szerint a hangjátékok között több lesz a határon túli szerző műve, és a médiatanács Mecenatúra pályázata keretében készülő műsorok között is sok kortárs szerző lesz. A Petőfi rádió egyfajta missziót töltött be azzal, hogy olyan együtteseket mutatott be, amelyek határon túlról érkeztek - jegyezte meg, hozzátéve: a következő években is fontos célkitűzés, hogy az egységes nemzetben való gondolkodást az egyes csatornákon folyamatosan át lehessen élni. Medveczky Balázs, az MTV Zrt. vezérigazgatója kiemelte: kiemelt feladatnak tartják, hogy a külhoni témákat megjelenítsék. Ennek egyik terepe a Ma reggel című műsor, ahol ezen tematika rendszeresen megjelenik, valamint a kéthetente jelentkező Átjáró és a heti 52 perces Magyarlakta adása. Nem új műsorokra készülnek, hanem arra, hogy ezek a tartalmak integrálódjanak más műfajokba is - jelezte. Dobos Menyhért, a Duna TV Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: 22 éve azért alakult a csatorna, hogy elsősorban határon túli magyaroknak készítsen műsorokat. Céljuk a nemzeti identitás erősítése - emelte ki, majd kitért többi között a Kárpát Expressz, valamint a Térkép című műsorokra. Szólt a Csíksomlyói búcsú élő közvetítéséről és a Székely Vágtáról is. Fontos, hogy ne csak a virtuális térben legyenek jelen - hangsúlyozta. A jövő évi műsorszerkezetről augusztusban tárgyalnak, az online felületen terveznek változásokat - jelezte. Felhalmozódott több dokumentumfilm, amiből szeretnének válogatást készíteni. Beszélt még a Duna World csatornáról és az Öt kontinens - egy nemzet műsorról. Jelezte: Magyarok a nagyvilágban címmel portré sorozatot és Hello Magyarország címmel turisztikai sorozatot indítanak jövőre. Gazsó L. Ferenc, az MTI Zrt. vezérigazgatója a hírügynökség ingyenes hírszolgálata és a külhoni magyarságról szóló hírek mellett szólt arról, hogy tavaly éppen Tusványoson jelentették be a külhoni magyar sajtószolgálat elindulását. Mára mintegy 400 szervezet él a lehetőséggel, hogy az Országos Sajtószolgálat mintájára híreit feltöltse és közvetítse - jelezte. Elmondta: a Kárpát-medence minden térségében telepített tudósítója van az MTI-nek, emellett fotóriportereket is foglalkoztatnak. A fotóriporterek a Kolozsvári magyar napokon a Világ magyar szemmel című kiállításon mutatkoznak be hamarosan. A hírügynökségi anyagok pedig még az idén megjelennek a közösségi portálokon is - mondta a jövőbeni tervekről. Hozzátette: fontos, hogy ne csak beszéljenek a közösségi médiáról, hanem közvetlen élő kapcsolatot alakítsanak ki a közönséggel és a szakmával. Minden lehetőséget meg kell ragadni, ami erre alkalmas, ilyen Tusványos is. A beszélgetésen jelen volt Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat egyetlen élő tagja is. Kutatás indul a külhoni magyarság médiafogyasztási szokásairól Tusnádfürdő, 2014. július 24. (MTI) 2014. július 25.Tusványos 25 – Autonómia – „kézen fogva, románok és magyarok”?„Hegyek között,völgyek között,/kicsi vonat kanyarog,/ülnek benne kézenfogva/románok és magyarok” mottojú előadásnak lehettünk tanúi péntek délután 4 órától a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Kós Károly sátrában. Az autonómiáról szóló beszélgetést Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője vezette, résztvevők között pedig ott volt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Papp Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Kalmár Ferenc a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának elnöki főtanácsadója, illetve Sergiu Constantin a Bozeni Európai Akadémia (EURAC) kutatóintézet tagja. A beszélgetés elején Csinta Samu felvetette a kérdést, hogy milyen lenne, ha holnap a napkeltével együtt beköszönne az autonómia. Antal Árpád polgármester elmondása szerint, ő nem esne kétségbe, pontosan tudja, mihez kezdene, és megvalósítaná azt a világot, amelyről álmodunk. Ő úgy érzi, hogy nehéz párbeszédet folytatni a románokkal, ha felmerül az autonómia kérdése, ugyanakkor három kategóriába sorolta őket. Az első kategóriába sorolta azokat a románokat, akiket Ceaușescu betelepített Székelyföldre, hogy megváltoztassa az etnikai arányokat. A második csoportba tartoznak azok, akik „abból élnek, hogy románok Székelyföldön, biztos állást kapnak és nagy fizetést.” Az utolsó kategória tagjai pedig azok, akik elfogadják, hogy Székelyföldön kisebbségben élnek, és nem okoz nekik gondot, ha magyarul kell valahol megszólalni. Sepsiszentgyörgy polgármestere azt is elmondta, hogy úgy érzi, nem egyszerű partnereket találni Székelyföldön, illetve bajnak számít, ha az értük tett gesztusaink egyoldalúak, és nem viszonozzák őket, ezért a mi oldalunkra kell húzni azt a kevés itt élő románt is. Az autonómiához véleménye szerint hozzásegíthet a fennálló geopolitikai helyzet, ugyanis az Amerikai Egyesült Államok az ukrajnai válság miatt Romániára támaszkodik a rakétavédelmi programban, ezért az AEÁ azt akarja, hogy az országban stabilitás legyen, de a polgármester szerint csak ez akkor lesz lehetséges, ha a székelyek megkapják, amit szeretnének. A szót később Kalmár Ferenc vette át, aki arra figyelmeztetett, hogy nem mindegy, milyen pozícióban van egy képviselő a parlamenti többséggel szemben, illetve milyen munícióval rendelkezik, majd azt is kifejtette, hogy miért áll a nemzetállam modernizációjának megvalósítása mellett. Véleménye szerint el kell fogadni azt, hogy egy bizonyos területen belül más is lakik, nemcsak a többség, és ennek a kisebbségi közösségnek is vannak jogaik. Sergiu Constantin, az EURAC kutatóintézet munkatársa az autonómia kérdéskörét tanulmányozza. Véleménye szerint az autonómia túl általános fogalom, pontosabb körülírásra, értelmezésre lenne szükség. Ugyanakkor azt is észlelte, hogy egyes emberek szerint az önrendelkezés és az autonómia ugyanazt jelenti, mások pedig két teljesen különböző fogalomnak tartják. Arról az élményéről is beszélt, hogy egy Sepsiszentgyörgyön végzett kutatásnak az lett az eredménye, hogy a megkérdezett románok, miután pontosan elmagyarázta nekik, hogy milyen előnyeik származhatnának belőle, az autonómia pártolóivá váltak. Végezetül azt is tanácsolta, hogy az autonómia-tervezet kidolgozásába be kellene vonni román szakértőket is, már a kidolgozás első fázisától. Példának pedig felhozta Dél-Tirol autonómiájának esetét, ugyanis a terület önrendelkezését szabályozó dokumentumot kidolgozó bizottság tagjai között jelen voltak a német, olasz és rétoromán közösség szakértői is. Papp Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke kihangsúlyozta: senki sem vitathatja el azt, hogy a székelység őshonos nemzeti közösség Székelyföldön, tehát rájuk az említett kategóriára vonatkozó szabályozás érvényes. Papp elmesélte a személyes tapasztalatait a székelyföldi magyarok és románok között az idő teltével kialakuló együttélési normákról, amelyből biztató eredmény reményét vetítette előre. Lukács Bettina, Erdély.ma 2014. július 25.Az autonómiától nem lesz magyar a románEgymás meggyőzésére irányuló, jelentős nézetkülönbségek jellemezte minőségi vitán osztották meg elképzeléseiket a székelyföldi autonómia megvalósításáról a román és magyar felek pénteken délután. Az Erdélyi Napló főszerkesztője, Csinta Samu vitaindító köszöntőjében „a nap legfajsúlyosabb beszélgetését” bocsátotta előre a Kós Károly-sátor alatt, ahol azonban nem jelent meg az előadás egyik felszólalója, Mădălin Guruianu, a Nemzeti Liberális Párt sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselője. Magyar a magyarral igen, román a magyarral nem Első felszólalóként Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere rögtön rátért a későbbiekben komoly szópárbajjá „fajuló” fórum egyik fő témájára: a román-magyar párbeszédre. „Ami Sepsiszentgyörgyön a román-magyar viszonyt illeti, nehéz helyzetben vagyunk. Sok időt és energiát fordítottunk a magyar-magyar párbeszédre, és túl keveset a román-magyarra – de nem azért, mert nem akartuk” – hangsúlyozta, egyúttal átfogó magyarázattal is szolgálva az okokra. „Három részre tudom osztani a szentgyörgyi románokat: vannak, akiket Ceaușescu telepített be az etnikai arányok megváltoztatására. Ők frusztráltak, továbbra is abban az illúzióban élnek, hogy meg kell ezt valósítaniuk, nem lehetnek kisebbségben. Aztán vannak, akik abból élnek, hogy románok – valahonnan Moldvából Sepsiszentgyörgyre költöztek, magas fizetést, jó munkahelyet kaptak. Ez a két réteg nem érdekelt az autonómiában. A harmadik csoportba tartoznak azok, akik el tudják fogadni, hogy nálunk egy kisebbség részei, és ezért pozitív diszkriminációt élveznek Székelyföldön. Nekik nem okoz gondot, ha magyarul kell megszólalniuk, igaz, ezért az első két kategória nemzetárulónak tartja őket. Pedig ők az értelmiségiek, csakhogy túl kevesen vannak” – fejtette ki. Fel nem adható bástyák „Az önkormányzat a magyarság, míg a prefektúra a románok bástyája. Ezt nem adhatjuk fel úgy, hogy közben nem kapunk cserébe semmit” – folytatta gondolatmenetét a polgármester. Emlékeztetett, „a sokat emlegetett területi autonómia nem lehet etnikai alapú”, szem előtt kell tartani a nemzeti diverzitást, a magyar többség tényével pedig tilos visszaélni. Nemzetállam: modernizálásra szoruló terminus A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának elnöki főtanácsadója, a brassói származású Kalmár Ferenc megpróbált választ adni a román-magyar párbeszéd akadályára: a nemzetállam fogalma. „Ezzel a terminussal kétszáz éve nem foglalkoztak. Az Európai Unióban, ahol elméletileg nincsenek határok, ez egy kirekesztő fogalommá vált, amit modernizálni kell. Az EU jelmondata: egység a sokféleségben – ez nem csak az unióra vonatkozik, hanem a tagállamokon belül is érvényes. Az EU-nak vannak alapelvei, ezekből nem szabad csak mazsolázgatni. Elvárjuk Brüsszeltől, hogy számon kérje minden országtól ezek betartását” – jelentette ki. Süketek párbeszéde A panelbeszélgetés egyetlen román felszólalója, Sergiu Constantin tudományos kutató „süketek párbeszédének” nevezte a román-magyar viszonyt, ami szerinte arra vezethető vissza, hogy úgy román, mint magyar oldalon súlyos hibák vannak az autonómia értelmezését tekintve. „Nincs egy konkrét meghatározása az autonómiának – ezért is ilyen népszerű, mert tág értelmezési lehetőségei miatt sokan és gyakran félreértik. Jogilag az autonómia kifejezés egy túl általános fogalom, konkretizálni kell” – figyelmeztetett. Jogszabály nélkül is működőképes Sergiu Constantin hozzátette, ez a meghatározási kérdés még akadémiai szinten is nagyon összetett, „nemhogy a sokkal alacsonyabb szintű politikában vagy a lakosság szintjén”. Ugyanakkor tájékoztatott, hogy a nemzetközi jogban a kisebbségeknek nem, csak az őshonos népcsoportoknak létezik autonómiához való joga – csakhogy pontos elméleti meghatározása egyiknek sincs. „Mindezek ellenére számos működő gyakorlati példája van a megvalósult autonómiának” – ismertette. Mikortól lesz valaki őshonos? Papp Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke az őshonos – kisebbségi témát boncolgatva kifejtette, „bizonyítékunk van rá, hány évszázada élünk ezen a területen”, majd feltette a kérdést, hogy „de ki tudja megmondani, mennyi idő után számít valaki őshonosnak?” Szerinte a párbeszédhez „nem ártana a román fél részvétele is, de tudjuk, hogy Romániában ma nincs olyan román politikus, aki ide el merne jönni – illetve csak akkor venne bárki is részt, ha ebből előnyt tudna kovácsolni”. Sergiu Constantinnal egyetértve elismerte, hogy „az autonómia fogalmának jogi tisztázása egy hosszú folyamat”, amit ráadásul olyan bukkanók is hátráltatnak, mint fordítási kérdések. „Például az önkormányzat szó nem fordítható le románra. Akkor milyen párbeszéd az, amikor nem tudjuk ugyanazt kifejezni?” – tett fel egy újabb kérdést. Antal: legyen az Amerikai Egyesült Államok a moderátor Geopolitikai kontextusba helyezve az autonómia kérdését Antal Árpád elmondta, „a közelben viszály van, ami mögött nagy politikai érdekek állnak”, és nekünk, székelyeknek kell megértetnünk például az Amerikai Egyesült Államokkal – aki hangsúlyos figyelemmel követi a romániai eseményeket és sok pénzt áldoz például a rakétavédelemre –, hogy a romániai stabilitás fenntartásának egyfajta záloga, hogy Székelyföld autonóm régióvá váljon. „A román politikusok önmaguktól soha nem fognak tenni semmit. Az Államokkal ezt meg kell értessük, ő kell vállalja a moderátori szerepet, mert ha azt mondják, hogy öt nap múlva itt autonómiának kell lennie, akkor öt nap múlva az is lesz” – osztotta meg véleményét, lavinaszerű vitát indítva el. Sergiu Constantin nem ért egyet A tudományos kutató, Sergiu Constantin rögtön ellentmondva Antal Árpád javaslatának, egy sokkal egyszerűbb móddal állt elő. „A román-magyar párbeszéd megoldásának első lépése, hogy a magyar közösség a kezdetektől bevonja a román felet például egy autonómiatervezet létrehozásába, mert az eddigi 15 tervezet esetében egyszerűen kihagyták őket. Ez kommunikációs és stratégiai hiba” – mutatott rá. Erre reagálva Antal Árpád kijelentette: hogyan tudnánk a román politikummal beszélgetni, mikor folyamatosan azt érezzük, hogy a létünket is letagadják? „Emlékezzünk a Hargita, Kovászna és Maros megyét érintő, közigazgatási régió létrehozásáról szóló népszavazásra. A Maros megyei vezetők javaslatára úgy módosítottunk a szavazás kérdéseit, hogy nekik is megfeleljen – erre pedig egyetlen nagyobb román párt sem állt mellénk, mindenki kihátrált” – tájékoztatta a kutatót. Esetleg az arányosság elvével „Érdekes kérdés, hogy kinek az érdekeit védjük” – vette át a szót ismét Sergiu Constantin. Mint mondta, az autonómia egyik különlegessége, hogy mindenki védelmet kap. Példaként említette Dél-Tirol esetét: bár Olaszország azon részén a német anyanyelvűek többségben vannak, az országban mégis a kisebbséget jelentik, ezért törvények védik őket – akárcsak a dél-tiroli olaszokat, akik kisebbségbe szorulásuk miatt „részesülnek különleges bánásmódban”. Szerinte az arányosság elve alapján kell egy autonómiából kivenni a részt a vezetésben. „A párbeszéd kezdete ez kell legyen. Az autonómia nem a magyaroké, és nem lesz tőle magyar a román sem” – hangsúlyozta. Közvitán az autonómiastatútum Magához ragadva a mikrofont Antal Árpád meghívással fordult Constantinhoz. „Három hét múlva közvitára bocsájtjuk az önkormányzati képviselő-testület ülésén az autonómiastatútumot, amelyben többek között épp az arányosság elvéről van szó. Meghívom, jöjjön el és nézze meg, miként viszonyulnak a románok ahhoz az ötlethez, hogy legyen a rendőrség állományában – hogy a hírszerző szolgálatról ne is beszéljek – hetven százalék a magyar nemzetiségűek aránya”. Sergiu Constantin emlékeztette Antal Árpádot, hogy azt a tervezetet is a románok bevonásával kellett volna kidolgozni, de elfogadta a meghívást. A vitába bekapcsolódott Papp Előd is, mint fogalmazott, valóban örülnének, ha átadhatnának a románok képviselőinek egy tervezetet véleményezésre és kiegészítésre, de bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy kit vonhatnának be. A képviselő nem feltétlenül politikus Sergiu Constantin erre is választ adott: „a románok képviselőinek nem politikusoknak, hanem szakértőknek, jogászoknak kell lenniük, akik áthatóan ismerik a jogrendszert és építő véleménnyel tudnák segíteni az autonómiatervezetek megalkotását”. Az autonómia kompromisszum Szem előtt kell tartani, hogy az önrendelkezés egy kompromisszum, bármennyire jónak is tűnik, nem lehet mindenkit meggyőzni vele – közölte Constantin. „Azt még ismerjük be, hogy nem is old meg mindent” – zárta beszédét a tudományos kutató. Pinti Attila , Székelyhon.ro 2014. július 28.Aktuális – Román szakértők segítségét kellene kérni az autonómia ügyében?A Kós Károly sátorban szervezett Autonómia – románoknak és magyaroknak című beszélgetés az idei Tusványos legfajsúlyosabb témáját hozta előtérbe. Hogyan lehet elfogadtatni a román többséggel az autonómia igényét, hogyan és kikkel kell párbeszédet folytatni az eredményes akaratérvényesítés érdekében? Mindezekre keresték a választ a megjelent beszélgetőpartnerek, Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármester, Papp Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Kalmár Ferenc, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának elnöki tanácsadója és Sergiu Constantin, tudományos kutató Dél-Tirolból, aki Szász Alpár Zoltán politológus közreműködésével vett részt a beszélgetésben. Szabadság (Kolozsvár) 2014. augusztus 1.Haza a magasban: Szentimrei JuditErdély TV, augusztus 3., vasárnap 19:30 óra Szentimrei Judit romániai magyar néprajzi szakíróról szól a Vig Emese rendezte Haza a magasban sorozat következő része. Szentimrei Judit Kolozsváron született, és ugyanitt végezte középiskolai tanulmányait is. Budapesten Györffy István előadásain vett részt a Külföldiek Kollégiumában. 1940-től Sztánán dolgozott a Kós Károly tervezte iparművészeti műhelyben. 1952 és 1974 között a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola tanársegéde volt (most Művészeti és Design Egyetem). Ugyanebben az időben tanítványaival magyar és román népi textilművészeti kutatásokban vett részt, melyet a Román Akadémia szervezett. Tevékenyen vett részt annak a Kós Károly vezette népművészeti kutatócsoportnak a munkájában, amely célul tűzte ki, hogy az 1950-es évektől felleltározza a legjelentősebb romániai magyar tájegységek tárgyi kultúráját és népművészetét. Ennek az eredményei a Kászoni székely népművészet, Szilágysági magyar népművészet, Kis- Küküllő vidéki magyar népművészet és Moldvai csángó népművészet című könyvek. A rendszerváltás után alapítja meg a Kriza János Néprajzi Társaságot. Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
