|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 1090 találat | lapozás: 1-30 ... 841-870 | 871-900 | 901-930 ... 1081-1090 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: 2016. március 17.A forradalomra emlékeztek kedden MargittánA város magyarjai március 15-én a ‘48-as szabadságharcra emlékeztek, első helyszín a Jókai szobor volt. A hideg és csapadékos idő ellenére mintegy kétszázan gyűltek össze a kultúrház előtt, a rendezvényen jelen volt Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere is. Szűcs Andrea moderátor rövid köszöntője után Bradács Alíz körzeti RMDSZ elnök üdvözölte a jelenlevőket, majd Árkosi Antal margittai RMDSZ-elnök tartott ünnepi beszédet, akit dr. Skelecz György kolozsvári konzul követett, ő Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi gondolatait tolmácsolta. Majd következett A Horváth János Elméleti Líceum diákjai Zúg március címmel tartottak ünnepi műsort, melyben a Pilvax kávéházban történteket mutatták be. Nem túlzás az, hogy a hideg, zord időjárási viszonyok közepette bemutatott előadás, melyet Zatoschil Ballai Zsuzsa, Szabó Melinda és Farkas Cecília tanárnők állítottak össze, megmelengette a közönség lelkét. Az előadás után Cseke Attila parlamenti képviselő szólt az ünneplőkhöz. A politikust követték a forradalmi dalokat éneklő gyerekek, és a Gyöngyvetők Néptánccsoport kórusának tagjai, őket Deák Andrea és Juhos Márta tanítónők készítették fel. A gyerekek előadása tovább emelte az ünnepi hangulatot. A dalok után Pocsaly Zoltán polgármester osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. Fábián Enikő, a nagyváradi Szigligeti Színház művészének előadása közben teljesen beesteledett, ám az általa szavalt versek szinte szikráztak a margittai estben. Demian Zsolt, a Margittai Ifjak Köre elnökének műsorzáró beszédét követően megkoszorúzták a Jókai-szobrot. Innen az akkorra 250-300 fősre duzzadt tömeg fáklyás felvezetéssel elindult a Petőfi-szoborhoz. A koszorúzás után Kovács Gyula református lelkipásztor adta áldását a megemlékezésre, végezetül közösen elénekelték a Himnuszt. Az idei rendezvényt a kultúrbizottság szervezte, melynek az volt a feladata, hogy az előző éveknél színvonalasabb programot hozzon össze. D. Zs. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2016. március 19.Dunántúli ugrós rockzenére (Novák Ferenc „Tata”, a táncanyanyelvi szótár újraértelmezője)Nem kapott oktatói oklevelet, mert nem tisztelte a „tájjelleget”, miközben Széken ihletődött a néptáncos Rómeó és Júliához. A nyolcvanöt esztendős néptáncikon, az erdélyi származású Novák Ferenc „Tata” szerint soha nem szűnő feladatunk megküzdeni a felettünk eluralkodni igyekvő idegen kultúrákkal. – Nagyszabású műsorral ünneplik nyolcvanötödik születésnapját március 22-én a budapesti Művészetek Palotájában. Mit gondol, meg tudják még lepni valamivel a tisztelői? – Az majd kiderül, az én meglepetésemet viszont már most elárulhatom. Az est első felében végre nem engem fognak „blamálni”, ahogy ez eddig zajlott, hanem én a többieket. A fiammal, Novák Péterrel beszélgetünk majd a színpadon múltat, jelent és talán részben a jövendőt is velem, körülöttem megélő emberekről. Kapkodhatják majd a fejüket. A műsor második felében pedig a Forrószegiek című táncjátékot láthatja a közönség, az egyik legkedvesebb munkámat. – Hogyan született meg ez a táncjáték, amelyet a széki Rómeó és Júliaként is emlegetnek? – Elsősorban úgy, hogy 1958-ban én már Széken gyűjtöttem, onnan származik az anyag, amelyből az egyetemi szakdolgozatomat írtam a tánc társadalmi szerepéről. Szék társadalmi szegmentáltsága, az ebből fakadó drámák ihlettek a Forrószegiek című táncjáték megkomponálására. – Feltételezem, elsősorban gyökerei vonzották Erdélybe gyűjteni. – Természetesen. Nagyenyedhez amúgy csak véletlenszerű kapcsolat fűz, épp ott dolgozott az apám, amikor a világra kérezkedtem. A Novák felmenőim dicsőszentmártoniak, az anyai ág, a Makkaiak pedig kolozsváriak. A Makkai nagypapáé volt Közép-Európa első alumíniumedény-gyára, az az épület ma a Tranzitház. Románul is beszélek, ezért már a kezdetektől roppant értékes embernek számítottam Martin György, a magyar tánckutatás megteremtője számára, az ő megbízásából a mezőségi vegyes lakosságú falvakban is sokat gyűjtöttem. Éveken át általam juttatott ki erdélyi munkatársainak magnószalagokat, filmnyersanyagot. Talán kétszer kaptak el a több mint ötven esetből, ma is büszke vagyok az ügy szolgálatába állított csempésztudományomra. – Mindig tánckutatónak, koreográfusnak készült? – Egy-két dolog történhetett volna másként is, de utólag azt mondom, így volt jól. Amikor 1949-ben felvettek az egyetemre, majd két hónap múlva kitettek onnan, mondván, nem jó a káderlapom, nagyon el voltam keseredve. Nyolc évvel később aztán mégiscsak elkezdhettem, de akkor már nem irodalomszakra mentem, hanem néprajzra. Közben pedig dolgoztam egy gyárban, ma már nem győzök hálálkodni érte a sorsnak, másként soha nem ismerhettem volna meg az életet alulnézetből. Táncolni a katonaságnál kezdtünk, már akkoriban igyekeztünk itt-ott átértelmezni a néptáncot. Mondhatni megelőztük a korunkat. Már megalapítottam a Bihari János Táncegyüttest, amikor 1955-ben vizsgabizottság elé kellett állnom táncoktatói engedélyért. Elutasítottak, nem tisztelem a „tájjelleget”, erre hivatkoztak. Mi az, hogy verbunkfantázia? Ugyanolyan érthetetlen volt számukra, mint egy absztrakt festmény. – A tiszta forrás „megbecstelenítése”, a táncszínházi vonulat változatlanul viták forrása a szakemberek között. Ön hogyan érvel a néptánc újraértelmezése mellett? – A különböző néptáncok felgyűjtése az a folyamat volt, amelynek során összeállt táncanyanyelvünk szótára. Azóta is ebből építkezünk, ezeket a „kifejezéseket” használjuk, filozofikus dolgokat igyekszünk megfogalmazni általuk. Más kérdés, hogy ki hogyan használja a szótárt, mert aki hiányos műveltséggel nyúl hozzá, a legtisztább kifejezésekkel is nagy butaságokat tud állítani. A mai mezőnyben sok a csodálatos táncos, de többségük műveltsége erősen hiányos. Ha rajtam múlna, minden koreográfus számára kötelezővé tenném a művészettörténet tanulmányozását. Szergej Gyagilev, a Cári Orosz Balett igazgatója, a világhírű orosz balett megteremtője nem véletlenül járatta be táncosaival Párizs összes múzeumát. Az én olvasatomban sima plagizálás a különböző tájegységek táncainak eredetiben való színpadra állítása. Csoóriéknak mondtam egyszer, hogy ez olyan, mintha ti változatlan formában leírnátok a Toldit, s alája biggyesztenétek a neveteket. – A Csíksomlyói passiótól az István, a királyig meglehetősen széles a paletta. Támadták is érte sokan. Hogyan viselte? – Köszönöm, jól. A táncot ugyanolyan alapossággal és lelkiismeretességgel kell megtanulni, mint az anyanyelvet, de nekünk nem imitálni kell a paraszti kultúrát. A filmművészetben vagy képzőművészetben dolgozókhoz hasonlóan a koreográfusnak, a színházi rendezőnek is legyen korszerű mondanivalója. Színházat akartunk csinálni, csak a mi anyanyelvünk nem a klasszikus balett vagy a dzsesszbalett, hanem a néptánc. És ettől abszolút nem volt idegen az István, a király vagy a Kőműves Kelemen. A Csíksomlyói passióban persze a paraszti gesztusrendszert kellett megjelenítenünk, de ha a néptánc és annak struktúrája belehelyezhető egy rockoperába, akkor nem szabad tétovázni. Mesterem, Molnár István annak idején a sárga földig lehordott, hogy mit keresek én a beatnikek között. Pista bácsi, mondtam, itt tíz estén keresztül tízezer ember nézi ezt, olyanok, akik soha nem találkoztak a néptánccal. Jöjjön el, nézze meg, rockzenére színtiszta dunántúli ugróst és mezőségi sorozatokat táncolnak. Ez akkor jó néhány folklorista számára döbbenetként hatott, ma már sokkal jobb a helyzet. – Az István, a király rockopera által kiváltott „döbbenet” viszont azóta sem csitul. Hogyan keveredett annak a produkciónak a környékére? A Kőműves Kelemennek köszönhetően, amit Zalaegerszegen állítottunk színpadra a nyolcvanas évek elején. Sokat gondolkodtam, hogyan „végezzük ki” az asszonyt, aztán az lett belőle, hogy négy férfi derékszögben előrehajolva összekapaszkodik, malomkereket formál, s bedarálja Kőműves Kelemennét. Ez tetszett meg Szörényiéknek, s meghívtak a produkcióba. Gyakorlatilag az alkotás teljes folyamatában részt vettem, sok mindent megvétóztam, míg kialakult a végső forma. Elég szép siker lett belőle. – Azoknak a koroknak a tanúi ma sem értik, hogyan csúszhattak át a kádári cenzúrán az István erős szimbólumai… – Ennek érdekében nagyon sokat tett Nemeskürty István, aki stúdióvezetőként vett részt a produkcióban, hiszen az István, a király eredetileg filmnek indult. De kaptunk zuhanyt minden oldalról, a szamizdatként megjelenő Beszélőben például azt írták, a rockoperával felmentettük a kádári rezsimet. Azt is beszélték, hogy van valami titkos diliflepnim. Tényleg mondtam néhány elképesztő dolgot a pártvezetőknek. A fő kultúrideológus, Aczél György például az István, a király bemutatója után megkérdezte tőlem: maga olyan jól elvan Hollandiában, nem akarja a családját is kivinni? Mondtam, Gyuri bácsi, én nem szerzek maguknak ekkora örömet. Egyébként is, minek mentem volna el? Koreográfiáim, rendezéseim mindenhol sikert arattak, minden megtörtént velem, amire vágyhat egy magamfajta, táncból és színházból élő művész. Az utóbbi években az igazi boldogságot tanítványaim jelentik. Ráadásul két szerencsés tulajdonsággal is megáldott az Isten: nem vagyok hiú és nem vagyok féltékeny. – A Háromszék Táncegyüttessel is dolgozott már együtt. Szerette azt a munkát? – Alapvetően igen, fogékony, szakmailag is jól képzett társaság van ott. A Sepsiszentgyörgyön összerakott, A magyar tánc évszázadai című produkcióra mindig jó érzéssel gondolok. A társulat igazgatója, Deák Gyula ugyanakkor azon ritka emberek közé tartozik, aki fontosnak tartja az állandó képzést, meg is hívott egy Bikfalván szervezett elemzésre, sajnos, nagyon kevesen éltek a lehetőséggel. – Szoros szakmai, barátinak is mondható viszonyt ápol a népzene és néptáncgyűjtés nagy erdélyi mesterével, Kallós Zoltánnal. Mit köszönhetnek egymásnak? – Én neki sok mindent. A hatvanas évek végétől állandó látogatója vagyok Kallósnak. Többször elkísértem különböző beszerzőkörutakra is, amelyeket az idő aztán óriási jelentőségűvé duzzasztott, hiszen így gyűlt össze a válaszúti múzeum hatalmas anyaga. Egyszer szólt, hogy Bonchidán van egy cigány lakodalom, ahol egy nagyon érdekes férfitáncot járnak. Martinnal és Pesovár Ferenccel akkor láttunk először „korcsos” zenére táncolt ritka magyart. Szenzációs volt az a furcsa ritmikai csapásolás, a mozgalomban villámgyorsan el is terjedt a „korcsos” tánc. Bő tíz évvel ezelőtt összeültettek kettőnket egy beszélgetés erejéig a Duna Televízióban. Ma is érvényesnek tartom, amit akkor üzentünk a fiataloknak: tartsanak ki, ez a kultúra nem hal el. Soha nem szűnő feladatunk megküzdeni a felettünk eluralkodni igyekvő idegen kultúrákkal. Az egységesség hirdetésében sem kellett egyeztetnünk Kallóssal. Az 1990 tavaszán rendezett, Magyar menyegző című gála végén – amelyre első alkalommal sikerült hivatalosan is összeverbuválnom erdélyi és felvidéki együtteseket – azt mondtam a Budapest Sportcsarnok nyolcezer nézőjének: örülök, hogy színpadra vihettük ezt a kultúrát, amelynek egységességét mindig is ismertük, boldog vagyok, hogy ezt az egységet most önöknek is be tudtuk bizonyítani. Novák Ferenc „Tata” A Nemzet Művésze, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező, etnográfus. Nagyenyeden született 1931. március 27-én. A Bihari János Táncegyüttes alapítója, a Honvéd Együttes tánckarvezetője, majd művészeti igazgatója. A Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál művészeti vezetője, az amszterdami Folklór Táncszínház koreográfus-rendezője, 1996-tól a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2012 decemberében kilépett a testületből. Legfontosabb kitüntetései: Erkel Ferenc-díj (1975); Munka Érdemrend Arany fokozata (1980); Érdemes művész (1985); Ifjúsági Díj (1987); Magyar Művészetért Díj (1988); Juhász Gyula-díj (1988); Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje (1991); Kossuth-díj (1993); Magyar Örökség díj (1999); Kölcsey Ferenc Millenniumi-díj (2001); Hazám-díj (2003); Prima-díj (2003); Hevesi Sándor-díj (2003); A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2005); Jubileum Prima Primissima-díj (2007); A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (2010); A Nemzet Művésze (2014). Legjelentősebb művei: Antigoné, Magyar Electra, Forrószegiek, Lúdas Matyi, János vitéz, Magyar menyegző, Keleti táncvihar, Évszázadok táncai, Kocsonya Mihály házassága, A helység kalapácsa, Kőműves Kelemen. Legfontosabb koreográfiái: István, a király (rockopera, 1983); Szarvassá változott fiak (Markó Ivánnal, 1985); József és testvérei (Markó Ivánnal, 1994); Egri csillagok (Zsuráfszky Zoltánnal, 1997); Duna-rapszódia (dramatikus néptáncok, 2002). Felesége, Foltin Jolán a Nemzet Művésze, Kossuth- és Erkel-díjas táncművész, koreográfus-rendező, lányuk, Novák Eszter színházi rendező, fia, Novák Péter énekes, műsorvezető. Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 19.A 27. ünnepi tárlat KézdivásárhelyenA közel három évtizedes múltra tekintő kézdivásárhelyi márciusi ünnepi tárlat saját történelmet ír, az Incze László Céhtörténeti Múzeumban alapító művészek és újabb nemzedékek képviselőinek ad megmutatkozási felületet, s az évek során művészi pályák alakulástörténetét is végigkísérhettük. Közösséggé formálja a művészek egyszemélyes világát, az egyéni stílus felmutatásán túl a kisvárosi létet az ide kötődő képzőművészeti élet fölülírja. Életművek, alkotói pályák és egymást követő nemzedékek jeles tagjai jelzik, a művészetre szükség van. Az utódok az elődök kitaposott útján indulva keresik saját művészi ormaikat. A nagyvárosok művészeti központjaitól távoli kisváros nem elvon, hanem trendektől felszabadított egyéni világlátást ad hozzá művészetükhöz. Március 15-e a felemelkedés szép gesztusát, elfogadást és kitartó akaratot vált ki mindannyiunkból. A művész megajándékoz egy alkotássá formált meghatározó élménnyel, általa a felismerés üzenetté szilárdult. Kísértjük a lehetetlent: mind a 31 kiállítóról szólni legalább egy mondatban. Albert Levente Végtelen tervek munkája elvonatkoztató konstrukciót tár fel, az egymás kontextusában megjelenő síkok a véletlen és mégis törvényszerű jelek rendjét teremtik meg. Ábrahám Imola Golyó című vegyes technikája a képi és idősíkok lendületes játékát kelti életre. A kiemelés az egész megbontását, a filmes nagyítás a többértelműség lehetőségét vázolja. Ábrahám Jakab Száguldás szénrajza az Incitato-táborok által városunkhoz való kötődését is felmutatja. Bravúros lóalakja a tisztaság és a szabadság korlátokat nem ismerő érzését tárja fel. Figuratív képe lehet az alkotó teremtő szabadsága is. Így a művészben munkáló őserő kitölti a teret és súrolja a felső határt. Balázs István Távolban olajképe jól megtervezett, lakható világ. Az erdélyi táj bukolikus szépségébe rejtett otthon és a megtalált középpont vágyképeként jelenik meg. Bartha Árpád Madár-táv vegyes technikája rámutat, hogy a művésznek létezik egyéni, egyszemélyes jelképrendszere, amely a nézőt a meglepetés friss élményével elragadtatja, szórakoztatja és megfejtésre ingerli. Csutak Levente A szabadság mártírjai tus- és temperarajza a magyar forradalmak identitásteremtő folyamatának láncszemeit illeszti össze. ’56 szabadságvágya ’48 szellemiségét kelti életre. A forradalmak itt az öntudatra ébredt tiszta rend állásfoglalását teszik láthatóvá. Deák Barna életművében az utóbbi években a drótlenyomat kedvelt technika, ahol iróniával és önreflexióval elragadó vallomásos képtörténeteket vázol fel. Ragadozók című alkotásán nincs sorsszerűség, csak pillanatnyi előny, és a megszerzett szerepkörök kijelölik egymás szabadságát. Deák M. Ria textilje a létezés rétegzettségének keresztmetszetéből feltárt, finoman árnyalt poétika. Egymás folytonosságában megjelenő ritmusok, váltások, görbületek a felszín mögött rejtőző csendes csodákat, eleven sebeket, lángoló igéket (Kosztolányit idézve) és töprengő várakozásokat kelti bennem életre. Éltes Barna Harcos szobra a sakkfigura szerepkörére és természeti népek totemjeire emlékeztet. A diófa rétegeinek árnyalatai mélyebb jelentéssel és személyes aurával keltik életre a figurát. Hajdú Enikő szimbolikus kapuja a székely örökség jelképét a művészi létezés színes és varázslatos képtárává értelmezi. Haszmann Júlia Réka akrilképei a népi kultúrából hozott jelképek variációi. Az egyéni stilizáció szintjére kidolgozott színtanulmányok az alkotó harmóniavágyát, a létezés egyetemességének hitét és a bontatlan rend keresését mutatja fel. Hervai Katalin Az üdvösség útja tusrajza a megtalált és elkötelezett hit képi megfogalmazása. Ikonjának szimbolikus tér- és idővonatkozásai a földi vágyak sarától (Dsidát idézve) megtisztult alkotó transzcendens élményét közvetíti. Jakabos Olsefszky Imola Ősz című pasztell színtanulmányai érdekes befogadói játékra hívják a nézőt: megismételni három változatában a rendet teremtő változatlan struktúrát. Színek ritmusával képezi le a hangulatok intenzitását. Koszta Ervin 1848 című olajképének párhuzamos mezőkbe rejtett képtöredékei idézetek korábbi képeiből. A történelmi mítosz díszletébe rejtőzködő, vallomásos töredékeket helyez. Kosztándi Jenő Hidamról olajképe személyes vallomás az otthont és műtermet adó régi városrész felé. A színek kavalkádja szokatlan a gyakran monokróm képi megoldásokat előtérbe helyező művésztől. Az érzések, emlékképek gazdag izzása felfokozott élményről szól. A műteremhez vezető híd beazonosítható vaskorlátján elidéző veréb nosztalgikus szemlélődése gyöngédséget és együtt érző azonosulást vált ki a nézőből. O Tannenbaum az ünnep utáni fölöslegessé vált, értékevesztett állapotot emeli ki. Kosztándi B. Katalin Kedvenceim akvarellje az életműben többször ábrázolt bükkfa finom hangulatiságát jeleníti meg. A kedvelt szürke árnyalatok itt mély hangulati tónussal, a zöld érzelmi gazdagságával és a kék beszűrődő tisztánlátásával adnak lírai jellemzést. A felfelé nyúló törzsek a két világszint között teremtenek kapcsolatot. Kovács Géza Küzdelem acélplasztikája a képzettársítás gazdagságával illeszt össze fölöslegessé vált ipari termékeket, és ad átvitt jelentést. Köllő Margit Földtől az égig szénrajza a gyimesi tájhoz hasonló teret idéz számomra. Az emelkedő szintek összhangja felemelő érzést ad otthonról, kötődésről és megmaradásról. Az erdélyi sorsvállalás nem patetikus, hanem árnyalatok kitartó, szelíd ragyogásában jelenik meg. Máthé László nagyméretű olajképe tettértékű állásfoglalást mutat, és ugyanezt kéri számon a befogadótól is. Komfortzónánk válik kényelmetlenné a kiszolgáltatott gyereksorsokat látva. A kutya jóllakott alakja szemben az emberi nyomorral. A kép kidolgozatlan része nem von le a mű értékéből, a néző számára lehetőséget ad a beillesztésre. A hiányt tematizáló alkotás a kidolgozottság megvonásával üzen. Miklóssy Mária Útban Szent Anna felé vegyes képe az erdélyi festészet jelképeit modern felbontásban tárja fel, tájra vetített emlékképeket hív elő. A táj határtalan változatára egy erős, rácsszerű kontroll-kontúr vetül és ad keretes szerkezetet. Petrovics István Laborfalvi Berde Mózes gipszszobra a személyi kultusz heroizálása helyett egy életérzést, életmódot és árnyalt személyiséget ábrázol. Sárosi Csaba monotípiáin ironikus távolságtartás ismétlődik az ideológiák sémáit életre keltő rendszerektől. A hatalmi jelképekkel szemben az egyén sérül, s fő sikere a túlélés lehet. A megbomlott világrend párhuzamos történetein a kikacsintás leleplező fölénye teremt felülemelkedést. Sárosi Mátyás Zsolt Nyersanyag akrilképe a totalitárius rendszer személytelenségét karikírozza. Nem köti korhoz és rendszerhez utalásokkal alkotása jelen idejét. Az üzem lehet a mi metaforikus belső terünk is. Simó Enikő A szabadság szele című szőtt gyapjúcérnaképe az életmű eddig is ismert madár-motívumát bravúros és időigényes hagyományos technikával ötvözi. A figura absztrakció felé haladó nyitottsága és az anyag adta kötöttség találkozik ebben az alkotásban. Szabó H. Tünde dekoratív stilizációin a kompozíciós eljárásokkal kísérletező játék jelenik meg. Színélményére a kiegyensúlyozott könnyedség jellemző. Tomos Tünde Portré című akrilja az életmű egyik gyakori képi eleme. Egyetemes jelképek modern felbontásban az álombeli és tudatos én határain keresik a személyiség megragadhatóságát. Vajna László Halászkirály akrilképe rejtett mitológiájával és visszafogott jelképeivel mégis az egész leképezését és az összhang életre hívását mutatja fel. Vargha Mihály az organikus szobrászat letisztult formájából adódó szabad képzettársítás nyitottságát bontja ki és viszi át az emberi létezés leképzésére. Vetró András In memoriam Petrás Ince János patinázott gipsze román kori templomablak kontúrjába helyezi a Megfeszített és hívő meghitt kapcsolatteremtését. Vetró B. Sebestyén András Akrobatika című digitális printje a megsokszorosíthatóságot tematizálja. Minden rész a beállíthatóság által lehet a meglévő átértékelése. A művészi elrendezés a véletlenszerűből teremt értelemadó rendet. Vetró Bodoni Zsuzsa Micsoda idők pasztellje az életmű utóbbi éveinek két gyakori motívumát állítja párhuzamba. A karosszéket a szemlélődő alkotó jelenlétének is megfeleltetem. Az óra viszont a külső változásokra való reflektálás eleme is lehet. Ezen a képen a megbomlott külső renddel szembehelyezkedő alkotó állásfoglalása sejlik fel. Március 15-e az utókor számára a kulturális emlékezetből való szellemi megerősödést is jelenti. Ilyenkor a kortárs székelyföldi képzőművészeti élet felmutatása értékteremtő és értékőrző állásfoglalás alkotó, néző részéről egyaránt. DEÁK FERENC. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 20.Magyar Örökség Díj Petrás Máriának és Deáky AndrásnakÚjabb Magyar Örökség Díjakat adtak át szombaton a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A díj honlapján elérhető információk szerint a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért bírálóbizottság ítélte oda az elismerést hét kiemelkedő személyiség vagy alkotó munkásságát. A mostani átadón Magyar Örökség Díjjal ismerték el Petrás Mária népdalénekes, keramikus moldvai csángó kultúrát bemutató művészetét, a Határok nélkül című, a Kossuth Rádión a rendszerváltás óta hallható műsor alkotóközösségét, a 20. század autójának megszavazott Ford T-modell főkonstruktőre, Galamb József (1881-1955) munkásságát, Deáky András tanár, nyugdíjas iskolaigazgató gyimesi csángókat megtartó nemzetszolgálatát, Kő Pál szobrászművészetét, az Egymásért Alapítvány több évtizedes Kárpát-medencei karitatív szolgálatát és Kubinyi Anna (1949-2015) textilművészetét. A Magyar Örökség Díj azon magyar személyeknek, intézményeknek és csoportoknak adható negyedévente, akik és amelyek tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, a gazdaság, a sport, a tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez. MTI. Erdély.ma 2016. március 22.Magyar Örökség díjas Petrás MáriaÚjabb Magyar Örökség díjakat adtak át szombaton a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A díj honlapján elérhető információk szerint a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért bírálóbizottság ítélte oda az elismerést hét kiemelkedő személyiségnek vagy alkotócsoportnak. A mostani átadón Magyar Örökség díjjal ismerték el Petrás Mária népdalénekes, keramikus moldvai csángó kultúrát bemutató művészetét, a Határok nélkül című, a Kossuth rádión a rendszerváltás óta hallható műsor alkotóközösségét, a 20. század autójának megszavazott Ford T-modell főkonstruktőre, Galamb József (1881–1955) munkásságát, Deáky András tanár, nyugdíjas iskolaigazgató gyimesi csángókat megtartó nemzetszolgálatát, Kő Pál szobrászművészetét, az Egymásért Alapítvány több évtizedes Kárpát-medencei karitatív szolgálatát és Kubinyi Anna (1949–2015) textilművészetét. A Magyar Örökség díj azon magyar személyeknek, intézményeknek és csoportoknak adható negyedévente, akik és amelyek tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, a gazdaság, a sport, a tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 31.Mohay Tamás: „Istennek kincses tárháza…”P. Losteiner Leonárd ferences kézirata Szűz Mária csíksomlyói kegyszobráról Amikor jó tíz évvel ezelőtt – dr. Cserháti István címzetes sárvári apát, tiszteletbeli kanonok, nyugalmazott vásárosnaményi plébános megbízásából –jószolgálati cselekményként a fenti címmel jelzett kéziratos könyvecskét – „az első magyar nyelvű mirákulumos könyvet” – visszavittem a csíksomlyói ferences rendházba, nem gondoltam, hogy valaha is újra találkozom vele. Az eseményről cikket írtam a Hargita Népe című napilap 2005. május 14-i számába –, mellékelve a küldő áldozópap levelét arról, hogy a kis könyvecske miként s hol került hozzá. Január elején csomagot kézbesített a posta, Mohay Tamás etnográfus, az ELTE BTK Néprajzi Intézete vezetőjének gondozásában megjelent könyvét(x), amely nem más, mint az általam átadott kéziratos könyv gondosan átírt és fakszimile kiadása, tudományos megalapozású tanulmány kíséretében, a szövegértést elősegítő lábjegyzetekkel, a kérdéskörhöz kötődő igen tekintélyes mennyiségű adattárral kiegészítve. Lehet-e ennél nagyobb öröm és elégtétel a könyvet tisztelő, a régmúlt idők szellemi kincseit csodáló és megbecsülő ember számára? Megtiszteltetésnek vehetem, hogy írhatok róla, örömömnek adjak hangot, hogy az elveszettnek hitt, szinte teljességgel elfeledett, a XIX. század eleji írott és beszélt, ízes archaikus nyelvezetű, a Mária–tiszteletet elmélyítő könyv reinkarnációját szerény szavaimmal méltassam? Az olvasóban akaratlanul is fölmerül a kérdés: honnan a budapesti tudós kutatónak a somlyói rendház e féltett kincsével való találkozása? Az interneten megjelenített adatbázis segít benne: Mohay Tamás három ízben (1990, 1994, 2003) volt a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem néprajzi tanszékének vendégtanára; tanulmányainak hosszú sora jelzi, hogy kutatási területe kiterjed a népi vallásosság erdélyi hagyományainak feltárására, számbavételére, azon belül pedig megkülönböztetett figyelmet fordít a csángósághoz, Csíksomlyóhoz fűződő, múltbeli és jelenkori eseményekre, hagyományokra, a tárgyi és szakrális örökség búvárlására. A tudományos munkásságát számba vevő repertóriumban bőséges igazolását találjuk a somlyói búcsúhoz való kötődésének: Hagyomány és hagyományteremtés a csíksomlyói búcsún (1992), Egy ünnep alapjai. A csíksomlyói pünkösdi búcsú új megvilágításban (2000), Kájoni Jánostól Márton Áronig. Kétszázötven év a csíksomlyói pünkösdi búcsújárás alakulástörténetéből (2002), Moldvai magyarok pünkösdkor Csíksomlyón (2005), Bukaresti magyarok a csíksomlyói búcsúban (2007), A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás. Történet, eredet, hagyomány (2009), Csodatörténetek Csíksomlyón: magyar nyelvű elbeszélések Losteiner Leonárd kéziratos Cronologiájában (2015)… Ez utóbbi immár közvetlenül elvezette őt az „Istennek kincses tárháza, mely a csíksomlyai csudálatos Szűz Mária szent képénél rég üdőtől fogva osztogattatik” tudományos elemzéséhez, ismertetéséhez, bekapcsolva azt a jelenkor szakrális szellemi körforgásába, hozzásegítve a több mint kétszáz évvel ezelőtt élt tudós ferences szerzetes búvópatakként rejtekező művének a felszínre törését. Hisz ez a kéziratos könyvecske – „Gyűjteménye P. Losteiner Leonárdnak” – valóban kincs, amiképp arra P. dr. Orbán Szabolcs OFM tartományfőnök ajánló sorai utalnak: „a losteineri életműből talán egyedüliként megkímél bennünket a latin nyelv használatától s anyanyelvünkön közvetít számunkra sokatmondó tanítást, ezzel mutatja be igazi dicsőségét a most már öt évszázad óta reményt, biztonságot, vigasztalást, bátorítást nyújtó csíksomlyói kegyszobornak”; a megtalált kincs megjelentetését gondozó Mohay Tamás munkája pedig „megéreztethet bennünk valamit abból a »dicsőségből«, amely a Mindenható jóságának és ajándékának a megnyilvánulása”. A Csíksomlyóhoz fűződő negyedszázados elmélyült kutató tevékenység által megalapozott tudományos látókör adott Mohay Tamás tanulmányához oly fundamentumot, amelyre a kötetet kísérő tanulmány – Losteiner Leonárd történetei a csíksomlyói kegyszoborról – tovább építi azt a virtuális szellemi katedrálist, amely Csíksomlyót – s benne a Napba öltözött Asszonyt – a Kárpát–medence, a világ magyarsága százezreit magához vonzó, magához ölelő, kegyelmi ajándékaival elhalmozó szakrális kisugárzási pontjává avatja. Az olvasóban joggal merül fel a kíváncsiság: ki volt az a személyiség, aki kétszáz esztendővel ezelőtt a somlyói búcsú történetét, a kegyszobor csodás tetteit papírra vetette, megörökítette, örök emlékeztetőül az utókor számára. Ki is az a ferences barát, kinek „arcát nem ismerjük, csak a keze vonását – és a műveit”, kinek hamvait a kegytemplom kriptája őrzi? A tanulmány Losteiner és kora című fejezete, neves elődök adataira, kutatásaira támaszkodva ad választ. P. Losteiner Leonárd (1744–1826) „…egy korforduló nemzedékéhez tartozik: megérte az erdélyi ferencesek nagy felvirágzását, és utána látnia kellett a hanyatlás kezdetét is. Egyik utolsó képviselője a latin nyelvű tudományosságnak, és a legelső, aki magyarul állít össze könyvecskét Csíksomlyóról – éppen akkor, amikor a »határon túl«, Magyarországon kibontakozik a nyelvújítás.” Műveit, jelesül a csíksomlyói kolostor történetét, az erdélyi ferences rendtartomány históriáját, illetve a világtörténetét – Cronologia Topographico–Chronographica seu sub specie annuae felicitatis et calamitatis Provinciae Transylvanicae et Siculiae Descriptio pervetusti monasterii Csík–Somlyóviensis ad Beatam Virginam Visitantem etc… (1777), Propago vitis seraphicae in tansilvaniam protensa… seu historia chronologico–topographica provinciae seraphico–transsylvanicae tit. s. stephani protoregis hungariae fratrum ordinis minorum s. p. francisci strictioris observantiae… (1789), Theatrum Orbis Christiani Hungarico–Transylvanicum int tres aeatates videlicet legis naturae, legis scriptae, et leges evangelicae divisum, statum sacrum et profanum, ac praecipuos eventus universi in paralellis lineis ab urbe condito usque ad annum MDCCXC exhibiens… (1790 után) – latinul, „a kor művelt embereinek nyelvén” írta. E műveket méltán sorolhatjuk a korabeli, szakmai érdeklődést és elismerést kiváltó értékes tudományos munkák közé. Mohay Tamás – jelen kötetének megjelenésekor – a Hargita Népe 2015. november 19-i lapszámában közölt interjúban a korabeli és későbbi recepciót is megindokolja: „rendkívül kitartó, nagy összefoglalásra képes ember munkáját tartom a kezemben, akinek figyelme mindenre kiterjed, és amellett, hogy elmerül részletekbe, a nagy egészre is fogékony”. Bár munkái kéziratban maradtak és a szerző neve is „saját rendjén kívül jórészt elfelejtődött (…) Mégis: egymást követő érdeklődő nemzedékek újra meg újra rábukkantak Losteiner írásaira, és újra meg újra gazdag adatforrást láttak benne.” A rendkívül gazdag ismeretanyagra épült a magyar nyelven megírt „Istennek kincses tárháza…” „tudomásunk szerint – olvashatjuk a tanulmányban – az első és egyetlen, amelyet magyarul állított össze. (…) Célja lehetett a kegyhely iránti buzgóság ébren tartása és talán az adakozó kedv fokozása is a készülő új templom építésének javára. Leginkább pedig az, hogy emlékezetben tartsa korábbi nemzedékek gyűjtőmunkájának eredményeit, a kegyszobor körül megesett csodákat.” Személyesen működött közre, hogy előbb Kolonich László, majd Battyány Ignác erdélyi püspök bizottságot küldjön ki a kegyszobor csodatételeinek a vizsgálatára, hivatalos nyilatkozatban erősítse meg és ismerje el azokat. Mohay Tamás alapos és körültekintő kutatásai és vizsgálata arról tanúskodik, hogy a kezünkben tartott kéziratos könyv nem unikum, hasonló című kézirat található a kolozsvári Egyetemi Könyvtár kézirattárában; azonos tétel, ugyancsak Losteiner neve alatt szerepel – a kézirat viszont eltűnt – az Országos Széchényi Könyvtár katalógusában; további példány az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban…, melyek a kódexmásoló barátok gyakorlatára utalnak, segítettek szélesebb körű hozzájutást e lelki táplálékhoz. További kutatás szükséges ahhoz, hogy eldönthessék: „melyiket melyikről másolták, és hogy a szövegek apróbb eltérései hátterében pontosan mi áll”. Az „Istennek kincses tárháza…” kiadásra való előkészítése „sok élvezetes »rejtvény« megfejtésére adott lehetőséget” – olvashatjuk a fentebb említett interjúban –, ugyanakkor utalás történt arra is, hogy az átírás mily nagy gondosságot és odafigyelést kívánt. „Az átírást és kiolvasást is sokban segítette a későbbi, jobban olvasható kolozsvári másolati példány; az esztergomi példányból viszont az derült ki, hogy a somlyói példány másolója több helyen is kihagyott szavakat és sorokat.” A múlt homályából előkerült csíksomlyói kéziratos könyv, „jól szerkesztett, átgondoltan felépített” fejezetekre – bevezetőre, czikkelyekre, toldalékra – tagolt mű, gondos kezek munkájára vall. Alcímei: Tárgya e könyvecskének, A csíksomlyai Boldog Szűz Mária szent képének ábrázatjáról, A csíksomlyai Boldog Szűz Mária szent képének eredetéről és régiségéről, Az ezen szent képen történt természet felett való változásokról, A csíksomlyai Szűz Mária szent képénél vett isteni kegyelemről, A csíksomlyai Boldog Szűz Mária törvényes ítélete fő megyés pásztornak. A kötet lehetőséget és alkalmat kínál arra, hogy a mai olvasó – fakszimilében és Mohay Tamás átiratában – is ízelítőt nyerjen a két évszázaddal ezelőtti magyar nyelv szépségéből. A kézirat „megmutatja azt, milyen tisztelet övezte Szűz Máriát 1800 körül és az azt megelőző évszázadban (…) első kézből, mintegy a forrásnál láthatjuk a tisztelet kifejeződését”. A kéziratos kötet legterjedelmesebb fejezete hosszan sorjázza azokat az imameghallgatásokat, csodatételeket, amelyek a csíksomlyói kegyszoborhoz köthetők. Nem állhatunk ellent a csábító lehetőségnek, hogy a Losteiner Leonárd által följegyzett, átírt szövegből szemléltetésképpen néhányat kiragadjunk. 28. „…egy P. Mihály Jakab öreg szerzetes nemes Deák József előtt írása által vallotta, hogy ő a szakadásnak nagy kínjaiban sínlődvén, le borulva folyamodék ezen szent kép előtt az Isten Anyjához, könyves szemekkel kérvén, hogy az ő istenes könyörgésével vagy jó halált vagy az ő szenvedésétől való szabadulását megnyerné; és midőn ezen gyakor fohászkodásit újítaná, ezen alkalmatlan nyavalyából harmadnapra minden orvosság nélkül kiszabadula, s ezen innen már 15. esztendő telve nyavalyának semmi terhét nem érzé; »amelyet örök hálaadással leborulva (úgy írják) tulajdonítok és papi hitemmel esküvén bizonyítok azon Szűz Anyának nevezetes képéhez való folyamodásomnak Csíksomlyón 9. novembris 1746«.” 33. „A szűzen gyümölcsöző Mária a gyümölcsteleneknek is Anyja, ezért a benne reménlő magtalanokra is szokta ezen szent képben is hathatós közbenjárását és kegyességét kiterjeszteni, amint levelében bizonyítja ezt méltóságos Gábor Anna néhai udvari tanácsos Csató Zsigmond úr özvegye, aki levelével bizonyítja hogy egy csíkszépvízi kontrallorné első férjével 16 esztendők alatt, a másodikkal nyolc esztendőkig magtalan lévén, és emiatt férjétől is nagyon szorongattatván ügyét és folyamát vette ezen szent képhez. Férjét keserves könnyhullatásival arra bírta, hogy hét szombat napon ezen szent képet együtt meglátogatnák; minek előtte egyes fogadásokot egészen bételjesítették volna, az alatt a szomorú asszony megvigasztaltaték, és mint Ráchel, méhében fogana. Ennek méhe gyümölcsét az említett méltóságos Gábor Anna asszony nemes delnei Botskor Mihállyal 1732. esztendőben a keresztelővíz alá tarták, és Istennek béajánlák. Így vigasztalja Isten azokot, akik szomorú ügyekben teljes hittel, reménységgel és szeretettel folyamodnak az ő Anyjához, Máriához.” 67. „Both Ilona karatnai Zoth János hitvese elméjében megháborodván minden szent dologtól irtózván és káronkodván 28. novembris 1779-ben csíksomlyai szent képhez Háromszékről hozattaték, és itten arra bírattaték, hogy töredelmes szívvel a szent kép előtt leborulva fohászkodnék. Erre kezde nevetni, vigasztalásul hívni a Jézus Máriát és onnan teljes vigasztalással egészségesen hazamene. Adatott Máriának hatalom mind a testnek, mind a léleknek feltámasztására, úgymond Boldog Adameus.” Batthyány Ignác püspök az „eskető levelek” és a személyesen tapasztalt csodatétel és a népek buzgóságától „meggyőzettetvén végre ítéletet tett”: „Ezt a faragott képet azért mind a csudákról jelesnek, és hogy megkoronáztassék, méltónak magyarázzuk, és minden tőlünk kitelhető móddal és formában szentenciát mondunk. Adatott Kolozsváratt, ami püspöki lakhelyünkben, Kisasszony havának huszadikán 1798. esztendőben, Ignác erdélyi püspök.” Mohay Tamás tanulmánya kitér a kéziratos könyvecske előzményire, a benne foglaltak forrásaira. A kiindulópont a szerző saját munkáiban jelölhető meg: „Az Istennek kincses tárháza… elbeszélt történetei – a históriákról éppúgy, mint a mirákulumokról – szinte teljes egészükben szerepeltek már Losteiner Leonárd harminc évvel korábbi művében, a Cronologia-ban. és sok későbbi közvetítőn keresztül onnan váltak széles körben ismertté.” De utalni kell más történeti forrásokra is, amelyeket munkájában maga is megemlít. A csodatetteket felsoroló fejezetből ismerhetjük meg az imameghallgatásokat követő, a kegyszoborhoz köthető csodatetteket. Bennük „a maga elevenségében jelenik meg előttünk a 18. század vallási tapasztalata, hite, múltról való gondolkodása. A múltról három eleven forrása van, ahogy ezt a bevezetőben megfogalmazza: a »tapasztalás, az Írás és a Hagyomány«. (…) A maga idejében Losteiner éppoly korszerű volt, fürkésző és részletekre figyelő, évszázadokat összegző és szintézist alkotó szellemével, mint mások, későbbi korok »nagyobb« tudósai a saját módszertani eszköztáruk birtokában. A maga helyén és a maga értékén kell ma is megbecsülnünk anélkül, hogy későbbi korok szemléletét és módszertani ügyességét kérnénk rajta számon.” Az „Istennek kincses tárháza…” immár bárki számára hozzáférhető. Azt nemcsak a szakrális, vallási hagyományok iránt érdeklődő olvasók forgathatják haszonnal, hanem a magyar nyelv múltja, fejlődéstörténetének a búvárlói is. „…olyan ember magyar szövegét olvassuk, aki (túl a hatvanon) szinte a szemünk előtt tanul magyarul írni, hiszen ilyen kísérlete tudomásunk szerint korábban nem volt (…) a stílusnak és a fogalmazásnak ez az átmeneti, »kezdő« állapota tanulságos akár a magyar nyelvtörténet, akár a gondolkodástörténet szempontjából.” Napjaink Mária-tisztelete, a Mária-ünnepek sora, a Mariazelltől Csíksomlyóig vezető Mária-út kiépítése végigvezet bennünket a magyar államiság létrejöttével egyidős Mária-tisztelet alakulástörténetében. Mohay Tamás tekintélyes szakirodalomra támaszkodó könyve hozzásegít bennünket, hogy mélyebben megismerjük azt a szakrális hátteret, amely jeles zarándokhelyeinken – Máriabesnyőn, Máriagyüdön, Máriapócson, Mátraverebély–Szentkúton, Máriaradnán, Csíksomlyón… –, Mária-ünnepeinkben lépten–nyomon tetten érhető. E kötet oda sorolható Pünkösd–szombatján Csíksomlyóra zarándokoló százezrek legfontosabb lelki olvasmányai közé. A kegytemplom szentélyében látható számos emlékjel, az imameghallgatást tanúsító márványtábla igazolja, hogy a Szűzanya, a Magyarok nagyasszonya a későbbi korokban is oltalmába fogadta s fogadja ma is a hozzá fordulókat. Máriás József (x)Mohay Tamás: „Istennek kincses tárháza…” P. Losteiner Leonárd ferences kézirata Szűz Mária csíksomlyói kegyszobráról /Csíksomlyó – Budapest, 2015/ Keresztény Szó (Kolozsvár) 2016. április 4.In memoriam Pozsgay Imre – Naplemente előtt, utolsó séta KolozsváronA Szent Mihály-templom tornyán még felszikrázik a lenyugvó júliusi nap fénye, de a magyar Gorbacsovként is emlegetett vendégemmel már bizony alkonyati árnyékban vagyunk. Most, utólag, amikor a március 25-én elhunyt Pozsgay Imrétől végső búcsút veszünk, a naplemente szimbolikus értelemmel telítődik... Alkonyati sétánk előtt éppen a Krónika számára készült mélyinterjún végeztük el az utolsó simításokat. Hosszúra nyúlt beszélgetésünk három folytatásban jelent meg. A mellékelt felvételeket a Professzor úr barátja és kísérője, dr. Horváth-Lugossy Gábor készítette, hosszabb képsorozatának néhány darabját azon frissében így ajánlottam Facebook-ismerőseim figyelmébe: „Akik között ma esti sétánkon járunk: Mátyás király, Bocskai fejedelem, Vörösmarty Mihály, a Szózat szerzője meg Deák Ferenc, a haza bölcse. Akinek róluk mesélek, maga is élő történelem: rendszerváltó Pozsgay Imre. És azt a történelmet, amiről Pozsgay Imre nekem mesél, azt majd olvassátok el a Krónikában.” A Krónika-interjút pedig életpályájának pár soros összefoglalásával kezdtem: „Pozsgay Imre. Rendszerváltó magyar politikus, egyetemi tanár, a filozófiai tudományok doktora, a Debreceni Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem emeritus professzora. 1933. november 26-án született Kónyon. A Kádár-korszak egyik jelentős politikusa volt. 1976 és 1982 között művelődési miniszter, 1982 és 1988 között a Hazafias Népfront Országos Tanácsának a főtitkára, 1988 és 1990 között, a Grósz Károly, majd a Németh Miklós vezette kormányban államminiszter. Népi, nemzeti és demokratikus baloldali elkötelezettségének, kiváló helyzetfelismerésének és fejlett politikusi-taktikai érzékének köszönhetően döntő szerepe volt abban, hogy az állampártban a reformkommunisták fokozatosan átvehették a kezdeményezést, majd az irányítást, ezáltal a magyar rendszerváltás békés körülmények között, megegyezéses alapon, közjogilag rendezetten zajlott le.” Amit viszont még az interjúban sem mondhattam el, mert puszta tapintatból sem kérdezhettem rá, az a ’89 őszi négyigenes népszavazás volt. Amely őt, az azidőtájt a messze legnépszerűbb magyar politikust gyakorlatilag kiütötte az államfői szék esélyesei közül. Pár héttel előtte a fővárosi lakásán folytatott beszélgetésünk végén egy kis dedikált kötetet adott át, amelynek már a címe is sokat sejtetett: A tiszteletbeli köztársasági elnök. Azóta gondolatban többször is számba vettem a rendszerváltás utáni öt magyar államfő teljesítményét, hogy ki mit is tett le a történelem asztalára. És hát mit is mondjak, a tiszteletbeli jelző nemcsak hogy jogosnak, de talán még szerénynek is tűnik. Ami pedig az utolsó negyedszázadban vele történt, arról shakespeare-i szállóige jut most az eszembe: „A mór megtette a kötelességét, a mór mehet”. Utolsónak bizonyult kolozsvári sétánk végén a Bocskai-ház, a Sapientia rektorátusa előtt azzal váltunk el, hogy legközelebb ismét nála, a Csillaghegyen találkozunk újra. De most már csak a csillagok között... Krajnik-Nagy Károly Krónika (Kolozsvár) 2016. április 8.Nemzetközi nagydíjHéjja Barbara, a Bod Péter Tanítóképző diákja március 30.– április 2. között résztvett a Szolnokon megrendezett nemzetközi tudományos diákkonferencián (TUDOK), ahol közgazdaságtan–néprajz szekcióban a legrangosabb elismerésben, a Nagydíjban részesült, melyhez a magyarországi egyetemekre való felvételihez szükséges 30 pont, káptalanfüredi nyári táborozási lehetőség, valamint könyv- és pénzjutalom is társult. Dolgozatának témája a Széki táncház régen és ma, melyben azt vizsgálta, hogyan és miért változott meg a táncnak, táncháznak a mindennapi életet szabályozó, közösségformáló szerepe a faluközösség, az ifjúság életében. Spontánul vagy irányítottan, a helyiek vagy idegenek kezdeményezésére működnek-e inkább a jelenlegi táncházak a faluban, valamint a Székről elszármazottak, köztük kézdivásárhelyiek is, hogyan éltetik tovább a tánc szeretetét közösségünkben. „Úgy gondolom, ha a diáknak van önbizalma és belső motivációja, bármit elérhet az életben. Soha sem gondoltam volna, hogy egy ilyen rangos versenyen nagydíjat kapjak, viszont Deák Magdolna magyartanárom segítségével és sok munkával sikerült elérnem a célomat” – nyilatkozta a boldog diáklány. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. április 8.Gróf Rhédey Lajos mellszobra NagyváradonMég az első Szent László Napok alkalmával merült fel a szervezőkben, amikor a Rhédey-kertben (Parcul Bălcescu) szervezték meg az eseményt, hogy ideje lenne egy méltó emléket állítani annak, aki a Rhédey kertet és vagyona egy részét Nagyváradra hagyta. Zatykó Gyulának, a Szent László Napok főszervezőjének ötlete alapján úgy határoztak, hogy egy mellszobor felállítása lenne a legmegfelelőbb. A szobor engedélyeztetésének, a szükséges anyagi források előteremtésének feladatát a Szent László Egyesület és a Magyar Polgári Egyesület vállalta fel. Több helyen pályáztak A kezdeményezők Deák Árpád szobrászművészt kérték fel, hogy tervezze meg a mellszobrot. Az első Szent László Napokra el is készült a mellszobor kicsinyített, gipsz formája, amit a Szent László Napok alatt bárki megtekinthetett, illetve adományaival hozzájárulhatott ahhoz, hogy megvalósuljon a szoborállítás terve. Időközben több helyen is pályáztak a szoborállításra, illetve Emődi Tamás segítségével a szükséges engedélyek beszerzését is elkezdték. A Nemzeti Kulturális Alap az elmúlt év végén döntött úgy, hogy támogatja a szoborállítást. Deák Árpád elkészítette a szobor gipsz formáját, amit egy aradi öntőműhelybe juttattak el. Zatykó Gyula a Szent László Napok főszervezője és Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület vezetője a hét elején az aradi öntőműhelyben megtekintették a szobor kiöntésének kezdetét. A szobor május közepére készül el, akkor hozzák el Nagyváradra. A szobor felállításának kezdeményezői remélik, hogy hamarosan minden engedély meglesz ahhoz, hogy felavathassák Nagyvárad új köztéri szobrát a Rhédey-kertben. A város minden lakosa, a város vezetése ezzel a mellszoborral immár méltó emléket állíthat Nagyvárad egykori bőkezű mecénásának, Gróf Rhédey Lajosnak. erdon.ro 2016. április 9.Magunkhoz szorított Petőfi (A magyar költészet napja)Költészetnapi beszélgetés Kányádi Sándorral A kultúrát nem lehet palackba zárni, mint ahogyan a verseket sem lehet könyvekbe száműzni – tartja Kányádi Sándor, aki szerint szellemi javainkkal fel kell hurcolkodnunk a világhálóra. – Számontartja a magyar kultúra jeles napjait? – Ha nem is tudnám felsorolni valamennyiüket, nagyon fontosnak tartom, hogy léteznek ilyenek. Jó szokásunknak tartom, hogy külön napokat szentelünk rájuk, de betegségünknek is, hogy egy-egy kijelölt napon akarjuk letudni a magyar költészet vagy kultúra iránti tiszteletünket, elkötelezettségünket. Sokkal jobban szeretném, ha nemcsak ünnepnapokon kerülnének a figyelem középpontjába. – A költészet vasárnapjának kijelölt József Attila-születésnapot, április 11-ét teljes mértékben alkalmasnak tartja a „feladatra”? – Abszolút! Egész élete, költészete, józsefattilasága, de még az is, hogy Petőfihez, Csokonaihoz, Dsidához hasonlóan, „rangosan” rövid életű volt, mind-mind erre érdemesítik. De aligha vonhatná kétségbe bárki is e kettős ünnep jogosságát, ha a Munkások című versre gondolunk, vagy az „Édes Hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad!” sorokra. Mindkettőt József Attila írta. – Kedvenc költőjéről beszélgetünk? – Azért ez messze nem ennyire egyszerű. Egy kolozsvári iskolában megkérdezték tőlem, a modern magyar költészetben ki a példaképem. Igyekeztem én is korszerű lenni, már-már azt mondtam, hogy Weöres Sándor – aki amúgy nyugodtan lehetne, hiszen hatalmas költő –, de ahogy az lenni szokott, amikor valami nem stimmel, az angyal – vagy az ördög? – meghúzta a kabátom ujját. És azt mondtam, hogy Petőfi. Mert aki 19 évesen olyanokat tudott írni, mint például „Ezt én tudom – mikép nem tudja más – / Kit ürömével a tapasztalás / Sötét pohárból annyiszor kínált, / Hogy ittam volna inkább a halált!”, arról akár a költészet napját is el lehetne nevezni. De el lehetne nevezni Vörösmartyról is, aki amúgy sok évvel ezelőtt Jerevánban életem egyik legzajosabb sikeréhez segített. – Jerevánban? Vörösmarty? – Romániai íróküldöttség tagjaként jártam az örmény fővárosban 1956 novemberében. A magyar költészet napján azt sem árt elmondani, hogy nincs még olyan nyelv, amelyre annyi és olyan szintű román verset fordítottak volna le, mint magyarra. Eminescuról azt szoktam mondani a román kollégáknak: ránk nagyobb hagyatékot testált, mint rátok. Eminescu minden verssora, még a töredékek is megvannak magyarul, de ismeretes olyan költeménye, amelynek akár húsz magyar változata is létezik. Ez a mi dicsőségünk, hiszen a műfordítás a világ legtisztességesebb imperializmusa: úgy hódít, hogy közben semmit el nem vesz a másikéból. Ezek után talán érthetőbb lesz a jereváni történet is. A szocialista országok küldöttségeivel jártunk ott, én egyetlen magyarként a négyfős román delegációban. Ott merült fel, hogy valamennyien mondjunk el egy-egy verset saját népünk költészetéből – saját nyelvünkön. Egy egész vitrin volt tele magyar költők örmény nyelvű fordításával, így aztán szinte mindenki számára ismerős volt Vörösmarty Vén cigánya, ami szerintem talán a leghatalmasabb magyar vers. Akkora ünneplésben részesítettek, hogy két kézzel kellett kapaszkodnom a még diákkoromban kapott zsebórámba, nehogy elveszítsem, miközben a levegőbe dobáltak. – Sokan mégis hátrányos helyzetűnek tekintik a magyarul író embert… - Pedig nem egy ember akad, aki alaposan megdolgozott, hogy magyarrá váljon. Nekem semmit nem kellett tennem ennek érdekében, én magyarnak születtem, és kész. De például Majtényi Erik! Őt egyenesen irigyeltem a magyarságáért, pedig benne talán a magyar vér volt a legkevesebb. Trianon után, 1922-ben született Temesváron, súlyos beteg tanítónő magyar édesanyja Eriket már négyéves korában megtanította – ahogy a zsidó gyerekeket a héderben szokás – írni-olvasni, mert attól tartott, hogy a halála után a sváb grószmutti majd német iskolába adja az ő kisfiát. Így is történt, ám harmadik elemista korában Erik talált a pincében egy Petőfi-kötetet, s boldogan vitte fel megmutatni. A nagymama azonban elvette, kidobta az ablakon a virágágyások közé, helyette egy Schiller-kötetet nyomott a kezébe, s ráparancsolt: ezt kell olvasni. Erik viszont lement a kertbe, összeszedte a Petőfi-könyvet, magához szorította, s elhatározta, hogy magyar lesz. És magyar lett, magyar költő lett. − Az ön életében is szerepel valamiféle, legalább szimbolikus Petőfi-kötet? − Évekkel ezelőtt a budapesti Fészek-klubban volt egy ünnepi estém, ahol megkérdezték, mit is kell tudni Nagygalambfalváról. Én visszakérdeztem: itt, ezen a helyen volt-e iskola – legalább török iskola… – négyszáz évvel ezelőtt? Mert nálunk volt, Pál deák volt a mester. És volt-e itt könyvtár, mert a tizennyolcadik században nálunk az is volt. Az első román időben Nagygalambfalván volt egy hétosztályos román állami iskola és egy háromosztályos, korlátozott létszámú, magyar nyelvű felekezeti iskola. Attól való félelmükben, hogy a gyermekük nem jut be az iskolába, és nem tanul meg magyarul, négy-öt éves korunkban a szüleink bennünket is elkezdtek írni-olvasni tanítani – akár Majtényi Eriket az édesanyja. Első osztályos koromban már újságfelolvasó voltam, otthon a minden évi kalendárium mellett Petőfi összes költeményei jelentették a házi könyvtárat, úgyhogy nekem is Petőfi volt az indítóm. Aztán a Napsugár című gyereklapnál dolgoztam harminc éven át, s ez idő alatt egyértelművé vált számomra, hogy nincs felnőtt- vagy gyerekvers, csak jó és rossz vers van. Vancouvertől Buenos Airesig kipróbáltam az Itt van az ősz, itt van újra kezdetű verset, még a harmadik generációs magyarok is ismerték. Elég ez a magyar költészet dicséretére? – Odafigyel a mai világ a költőkre? Odafigyelnek a költők a mai világra? – Abban sem vagyok biztos, hogy valaha is odafigyelt. Meggyőződésem, hogy a népet nem az értelmiség vezeti. A jövőről prófétálni nem tudok, legfeljebb versben összefoglalok valamit, amit megélek és megérzek. Az biztos, hogy kevesebbet olvasnak az emberek, sőt, alig olvasnak. Egy olvasótalálkozón valaki azzal vigasztalt, hogy verset talán még olvasnak, mert az rövidebb. Beszűkült a könyvek szerepe, mert az írásbeliségnek ma már nem ez az egyetlen kifejezési formája. Itt van ez a forradalmi változás is, a számítástechnika, ami legalább akkora jelentőségű, mint annak idején a mozgatható betűk feltalálása volt. Ma sokkal gyorsabb iramban fejlődik a világ, mint Gutenberg idejében, és az a furcsa helyzet állhat elő, hogy a számítógép miatt a könyvek lassan fölöslegessé válnak. Már én is megtanultam, hogy ha valamit akarok, megnézem a világhálón, mert ott szinte bármi megtalálható. Ma a legnagyobb feladatunknak azt tartom, hogy szellemi javainkkal felhurcolkodjunk a világhálóra. A kultúrát ugyanis nem lehet palackba zárni, mint ahogyan a verseket sem lehet könyvekbe száműzni. Talán furcsán hangzik, de a számítástechnika arra is alkalmas, hogy segítségével megteremtsük a hazát a magasban. Ahogy Illyés Gyula írta: „Jöhet idő, hogy emlékezni bátrabb dolog lesz, mint tervezni – bátrabb új hont a múlt időkben fürkészni, mint a jövendőben?” Kányádi Sándor Az udvarhelyszéki Nagygalambfalván született 1929. május 10-én. Iskoláit a székelyudvarhelyi református kollégiumban, a Római Katolikus Főgimnáziumban és a fémipari középiskolában végezte. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar irodalom szakos tanári diplomát, de tanárként nem dolgozott. Költői tehetségét Páskándi Géza fedezte fel, 1950-ben ő közölte első versét a bukaresti Ifjúmunkás című lapban. 1960-tól 1990-ig a Napsugár című gyermeklap szerkesztője volt. 1987-ben meghívták a rotterdami Nemzetközi Költőtalálkozóra, de mivel útlevelet nem kapott, tiltakozásul kilépett a Román Írószövetségből. Műveit angol, észt, finn, francia, német, norvég, orosz, portugál, román és svéd nyelvre is lefordították. Legfontosabb verseskötetei: Virágzik a cseresznyefa (1955); Függőleges lovak (1968); Fától fáig (1970); Valaki jár a fák hegyén (1997); Csipkebokor az alkonyatban (műfordítások) (1999); Felemás őszi versek (2002); Meséskötetei: Fából vaskarika (1969); Kenyérmadár (1980); Meddig ér a rigófütty (2005); Virágon vett vitéz (2002); Világlátott egérke (2011). Legjelentősebb kitüntetései: A Romániai Írószövetség Díja (Fától fáig); 1989 – Az Év Könyve Díj (Sörény és koponya); 1993 – Kossuth-díj; 1993 – Magyar Művészetért Díj; 1998 – Magyar Örökség Díj; 2004 – a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal; 2008 – A Magyar Kultúra Követei Díj; 2009 – a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje; 2009 – szülőfaluja, Nagygalambfalva díszpolgára; 2010 – Bethlen Gábor-díj; 2011 – Aphelandra-díj; 2014 – Széll Kálmán-díj; 2014 – Budapestért-díj. A Nemzet Művésze, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 11.Kolozsvári csapatkép: Horváth, Gergely, Csoma, RáczRangsorolták a kincses város és Kolozs megye RMDSZ-es tanácsosjelöltjeit Horváth Anna, az RMDSZ polgármesterjelöltje és Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke vezeti a kolozsvári tanácsosi listát. A szombati rangsoroláson eldőlt: a befutónak számító harmadik és negyedik helyre Csoma Botond megyei RMDSZ-elnök és az ifjúsági szervezetek jelöltje, Rácz Levente került. Korábban tudósítottunk: a megyei tanácsosjelöltek rangsorolása péntek este zárult. A befutónak számító öt helyből az első és a harmadik vidéki jelölté (ifj. Deák Ferenc és Balla Ferenc), Kolozsváré a második és negyedik (Vákár István és Lőrinczi Zoltán). Az ötödikre az elért pontszámok szerint Enyedi Tamás, az ifjúsági szervezetek jelöltje tarthat igényt. Mivel a városi lista hatodik helyére rangsorolt Oláh Emese mandátuma egyelőre bizonytalan, mifelénk nem érvényes a hölgy-jelöltek arányának növekedését jelző országos trend, az ifjúsági szervezetek azonban Kolozs megyében is befutó helyeket szereztek. – A fiatalokat nem plakátolni kell küldeni, nem a lista végére kell helyezni, hanem politikai felelősséggel kell felruházni őket! – vélekedett Kovács Péter ügyvezető elnök az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke a szövetség pénteki rangsoroló közgyűlésén. Elmondta: bár a jelölések országszerte április 17-én zárulnak, már látszik, hogy a jelöltek egyharmada új, kétszer annyi lesz a fiatal és a hölgy a választási listákon. – Egyértelmű számunkra, hogy az átlagember utálja a politikusokat. Meg kell tehát mutatnunk, hogy képesek vagyunk megújulni, képesek vagyunk a helyi közösségek elvárásaira reális választ adni. Újra a legfontosabb feladatunkká vált a közösség megvédése. A mostani választási kampány fő üzenete az lesz: megteremtjük a magyar közösség biztonságát, helyi szinten pedig a modernizációt helyezzük előtérbe! – hangoztatta Kovács. – Polémia alakult ki, hogy kit képvisel Gergely Balázs az RMDSZ kolozsvári tanácsosi listáján. Itt az ideje, hogy ezt a vitát lezárjuk – folyatta felszólalását az ügyvezető elnök. – Gergely Balázs a történelmi magyar egyházak vezetőitől kapott megbízatást. Nem az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP), nem Tőkés Lászlót, nem Szilágyi Zsoltot képviseli, hanem a kolozsvári magyar embereket. Azt a szellemiséget, amely a semmiből felépítette Erdély egyik legnagyobb magyar vonatkozású rendezvényét. Gergely Balázs nem azokat képviseli, akik azt mondják: remélik, hogy az RMDSZ nem fog negatív kampányt végezni, majd belénk törlik lábukat. Bár az RMDSZ mindent megtett ezért, Kolozs megyében nem lesz összefogás, ideje tovább lépni! – tette hozzá Kovács Péter. Szabadság (Kolozsvár) 2016. április 11.Összefogna a riválissal a Bihar megyei RMDSZA rivális magyar pártok képviselőjének ajánlotta fel a megyei tanácsosjelölt-listáján szabadon hagyott nyolcadik helyet a RMDSZ Bihar megyei szervezetének küldöttgyűlése. Pásztor Sándor, a szövetség megyei tanácselnök-jelöltje (képünkön) hangsúlyozta, idén nem pártalapon, hanem a korábbiaktól teljesen eltérő értékrend szerint állították össze a listát. Úgy érzi, most minden réteg képviselve van azáltal, hogy az egyházak, civil szervezetek, a szórványvidék vagy éppen az ifjúság is delegált jelöltet az „összmagyar, konszenzusos” névsorhoz. A kilencedik helyen egyébként a roma kisebbséget Lakatos János képviseli, a nyolcadik helyről pedig az elkövetkező napokban fognak tárgyalni. A szövetségnek egyébként jelenleg hét tanácsosa van a megyei önkormányzatban. „Az RMDSZ-en kívüli magyar pártok eddig képtelenek voltak bejutni a megyei vagy a váradi tanácsba. Ezzel a magyarság egy helyet veszített” – indokolta döntésüket Pásztor. Meglátása szerint ez problémát jelent, ezért is „húztak most vonalat”, és úgy vélik, hogy pár ezer szavazattal a nyolcadik hely is hozható a helyhatósági választásokkor. Pásztor így gyakorlatilag a sajtón keresztül invitálta megbeszélésére a magyar pártokat, hogy maximalizálni tudják a képviseletet. „Ha ez nem jön össze, akkor azt a helyet átugorjuk és a jelenlegi kilencedik helyezett lép egyet előre. De én az utolsó pillanatig tárgyalni akarok, és úgy gondolom, hogy van esély a megegyezésre" – tette hozzá Pásztor. Az RMDSZ-szel évek óta vitázó Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) egyébként korábban bejelentette, saját listával készül az önkormányzati választásokra, Bihar megyei vezetőjük, a megyeitanácselnök-elnökjelölt Csomortányi István viszont nem zárkózik el a tárgyalástól. „Állunk elébe" – fogalmazta meg lapunknak, de rögtön kitért az aggályaira is, mégpedig arra, hogy felméréseik szerint ezúttal két jelöltet is be tudnának önállóan juttatni a megyei tanácsba. „Az RMDSZ hátránnyal indul a korrupciós ügyei miatt" – mutatott rá. A néppárti vezető szerint nem a közös lista a megoldás, hanem az, hogy a képviselet maximalizálása érdekében kompromisszumot kössenek néhány „veszélyeztetett” településen, hogy akár az egyik fél jelöltjének visszalépésével, de biztosítsák a magyar sikert a választáskor. Marosvásárhelyen egyébként már eldőlt: biztosan nem lesz közös magyar tanácsosjelölt-lista. Az RMDSZ helyi választmánya a hétvégén már rangsorolta jelöltjeit, a listavezető pozíciót Peti András jelenlegi alpolgármester foglalja el. Az EMNP – mint ismeretes – korábban két befutó helyet kért a szövetség képviselőivel folytatott tárgyalások alkalmával, az RMDSZ viszont egyet – a lista nyolcadik helyét – ajánlott fel, ezt azonban a párt képviselői nem fogadták el, s bejelentették, önállóan méretkeznek meg június 5-én. Jakab István, a néppárt városi szervezetének elnöke szerint az RMDSZ-lista méltatlan a marosvásárhelyiekhez, s nem sok jót vetít elő a jövőre nézve. A közös magyar polgármesterjelölt, Soós Zoltán függetlenként indul, így ő nem kerülhet fel egyetlen párt jelöltlistájára sem. Nem lesz közös tanácsosjelölt-lista Kolozsváron sem, legalábbis abban a formában, ahogyan az EMNP szerette volna. Az RMDSZ pénteken véglegesített listáját Horváth Anna alpolgármester vezeti, a második helyre a néppárt tagja, volt országos alelnöke, Gergely Balázs került a történelmi magyar egyházak javaslatára, a további három, befutónak számító pozíciót pedig Csoma Botond városi tanácsos, Rácz Levente vegyészmérnök, vállalkozó és Nisztor Dániel foglalja el. Az EMNP szerint Gergely Balázs listán való szereplése nem váltja ki az összefogást, ezért önállóan indulnak a választáson. A szövetség megyei tanácsosjelölt-listáját Deák Ferenc, a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnöke vezeti, a második helyet Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke kapta, harmadik helyen Balla Ferenc bonchidai tanácsos indul. A hatodik helyen Keizer Róbert, a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei elnöke indul a két szervezet közötti együttműködés eredményeként. Vásárhelyi-Nyemec Réka Krónika (Kolozsvár) 2016. április 12.VersvárVerstalálka címen szervezte idei magyar költészet napi rendezvényét a Bod Péter Megyei Könyvtár: az elképzelés szerint közéleti személyiségek olvasták fel kedvenc versüket, szóltak pár szót a versválasztásról – a verses-zenés est azonban igazi kalákában összehordott, nem is házzá, de erős várrá vált, melynek felépítésében nagy-nagy szerepet játszott – a szó szoros értelmében is – az Evilági együttes és annak vezetője, Orbán Ferenc, aki amúgy a rendezvény ötletgazdája is. Kezdetben vala a ritmus, de a ritmusélménynek bennünk kell létrejönnie – valahogy így van ez a verssel is, olykor megszólít, máskor mi keressük meg – vezette fel a Verstalálkát a házigazda Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. Az immár klasszikussá vált Kányádi Sándor-meghatározást – a vers az, amit mondani kell – továbbgondolva hozzátette: a verset olvasni és hallgatni is kell – az est erről szólt. A témakörönként csoportosított versek felolvasását Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója kezdte. Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani című verse középiskolás kora óta kedvence, persze, az idők során mondanivalója számára sokat változott: ha korábban lendületes kérdésként fogta fel, mára inkább fohásszá vált – mondta. Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója beismerte, nehezen tudott választani, hiszen miként kedvenc nótája, úgy kedvenc verse sincs: mindet egyformán szereti. Reményik Sándornak az Akarom című versére mégis azért esett választása, mert úgy érzi, e rohanó, egoista világban egy mementó. Klárik Attila, a LAM Alapítvány ügyvezető igazgatója anyanyelvünk egyedi szépségére hívta fel a figyelmet Faludy György Óda a magyar nyelvhez című versével. Vass Hunor karateedző, a Sport-All Klub vezetője arról vallott, hogy a nagyvilágban való bolyongásának véget vetett, és a hazajövetelt választotta, ebben nagy szerepet játszott a Wass Albertről készült, általa Budapesten látott film, felolvasott versét – Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz! – is ez indokolta. Gáj Nándor, a Művészeti Népiskola igazgatója előbb olvasott – Ady Endrének a Nekünk Mohács kell című versét –, majd elmagyarázta, miért eme „átokverset” választotta: mert minden naphoz illik, míg rá nem jövünk, hogyan lett a Hunor és Magyar ősmítoszból egy kötelező Káin és Ábel mítosz – mondta. Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Iskola igazgatója beugróként olvasott fel – ám ez sem történet nélküli. Az iskolai könyvtárrendezés során akadt kezébe ugyanis egy elnyűtt József Attila-kötet, azt felütve épp arra a versre nyílott, melyet felolvasásra kiosztottak neki: A számokról. És meglepődött akkor – és talán most is a közönség –, hogy mennyire egyszerű a magyar nyelv, és mennyire szépen tudnak bánni emberek a szavakkal. Harmadik körben a szerelem és humor került terítékre: Kőmíves Noémi magyar szakos tanfelügyelő szintén a választás nehézségéről beszélt, hogy végül mégis József Attilától olvasott fel, azzal indokolta: a Kopogtatás nélkül olyasmire tanít, hogy érdemes őszintének lenni. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke csak utalt arra, miért választotta László Noémi Körforgás című versét: köti valami hozzá, de az maradjon az ő és még valaki titka. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a „kontrasztember” szerepét vállalta, azaz a fennkölt, szép szerelmes versek után a székely irodalom egy jellegzetes darabját, Orbán János Dénes Kákámákia című hőseposz-paródiáját olvasta fel – nagy derültséget kiváltva. Végül az idő, a költők (és nemcsak) másik kedvelt témája vált a felolvasások középpontjává: Szonda Szabolcs Kemény Istvánnak Egy nap élet című versét, Orbán Ferenc Szőcs Gézának Add rá a benned alvó gyanútlan kisgyerekre című versét olvasta fel. A versblokkok között az Evilági kiskoncertje szórakoztatta a közönséget, régebbi dalaik mellett egy vadonatúj, a Székely Legendáriumnak készült Ika vára ének is elhangzott, és végül a közönséget is dalolásra csábították, hiszen egyik legismertebb megzenésítésüket, Muszka Sándornak a Hajnali énekét mindannyian együtt dúdolták-énekelték. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 12.Helycsere – Vákár István vezeti a megyei listátA Kolozs megyei RMDSZ állandó tanácsának (MÁT) határozata értelmében a szövetség Vákár Istvánt javasolja a megyei tanács alelnökének a 2016-os helyhatósági választások után is. „Vákár István az elmúlt négy évben mind elnökként, mind alelnökként jól végezte hivatali teendőit, hatékonyan lépett fel a közösségi érdekérvényesítés terén, ezért támogatjuk erre a tisztségre” – mondta Csoma Botond megyei elnök. Ifj. Deák Ferenc megyei ügyvezető elnök kiemelte: fontosnak tartotta, hogy egy olyan személyt javasoljon erre a tisztségre, aki az elmúlt időszakban eredményeket tudott felmutatni. „Örvendek, hogy elfogadták javaslatomat, és megerősítették, hogy Vákár István a legmegfelelőbb erre a tisztségre”, nyilatkozta. Az MKT döntés értelmében Vákárt a második hely illeti meg a megyei listán, az első helyezett pedig ifj. Deák Ferenc, aki azonban helycserét ajánlott, így Vákár lesz a megyei listavezető. Szabadság (Kolozsvár) 2016. április 13.Kézdivásárhelyi büszkeségeinkMa adják át a magyar állami kitüntetéseket Nemzeti ünnepünk alkalmából Áder János köztársasági elnök több erdélyi személyiséget tüntetett ki Magyar Arany Érdemkereszttel a magyar közösségért kifejtett munkásságuk elismeréseként, köztük a kézdivásárhelyi Kosztándi Jenő festőművészt és dr. Dimény Attilát, a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum vezetőjét. A kitüntetést Zsigmond Barna Pál főkonzul adja át ma 18 órakor Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán. Kosztándi Jenő festőművészt az egyetemes magyar kultúrát színesítő, különösen az erdélyi magyar képzőművészetet gazdagító alkotóművészete elismeréseként részesítette kitüntetésben Áder János köztársasági elnök. A laudációban munkásságáról kiemelik: „Képein a modern egyetemesség szintézisét és az erdélyi művészet emelt szintű téziseit ismerhetjük fel. Képein látjuk környezetünk, múltunk és életünk felismerhető jeleit, amelyek szigorú struktúrák, zárt kompozíciók és aranymetszések mérnöki tervezésével a veszendő egyszeriből örökérvényű szabályrendszert, megtartó rendet teremtenek. Pályája az erdélyi képzőművészet kivonata is. Az egyetemi éveket záró diplomamunkája (Tanulmányi kirándulás) a varsói világkiállításon szerepelt és nemzetközi elismerést jelentett. (…) Szülővárosában, Kézdivásárhelyen való letelepedése után a brassói Mattis Teutsch János festőművész, szobrász és grafikus munkássága és barátsága a modern képiség szabadsága felé adott impulzusokat. (…) Feleségével együtt Kézdivásárhelyen felnevelt egy műértő közönséget. Kettejük kezdeményezésére jött létre a Nagy Mózes Gimnázium általános iskolai szintjén a rajztagozat.” A 86. éves festőművész a kitüntetés átvétele előtt nyilatkozott lapunknak: – Kimondhatatlan érzés, nagy boldogság számomra ez a kitüntetés, olyan, mint amikor a kisgyerek várja a karácsonyfát. Az átadásra elkísér Hegedűs Ferenc vállalkozó, dr. Deák Ferenc magyartanár és felesége, továbbá remélem, velem tarthat gyengélkedő feleségem is. Ezúton is köszönetet mondok Áder János köztársasági elnöknek, a magyar Miniszterelnökségnek a gratuláló levélért, a csíkszeredai konzulátusnak, Hegedűs úrnak és Kézdivásárhely lakosságának, amiért szeretetükből erőt merítve dolgozhattam idáig, valamint feleségemnek, aki zavartalan alkotói környezetet teremtett számomra. Kosztándi Jenő 1930. május 26-án született Kézdivásárhelyen. Gyerekkora első éveit Brassóban, majd Hosszúfaluban töltötte. Középiskolai tanulmányait a kézdivásárhelyi római katolikus gimnáziumban kezdte el, majd Sepsiszentgyörgyön fejezte be a II. világháború végén. 1953-ban a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festő szakán diplomázott, azóta tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének. 1971-ben a kézdivásárhelyi elméleti líceum keretében létrehozott képzőművészeti tagozat szervezője, ahol 1990-es nyugdíjazásáig tanított. Daczó H. Barna Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. április 15.Visszavárja a vár a váradiakat„Visszavár a vár” szlogennel rendezik meg idén az immár kilencnaposra kibővített Szent László Napokat a nagyváradi várban, június 18–26. között.. A várudvar felújítási munkálatainak előrehaladtával a korábbinál nagyobb területet tölthet meg élettel a szervező Szent László Egyesület a három évvel ezelőtt sikeresen megalapozott fesztivál keretében. „Tavaly várat foglaltunk, idén megpróbáljuk belakni” – fogalmazott az eseményt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón Zatykó Gyula. A főszervező hangsúlyozta, hogy a már megszokott értékek mentén haladva továbbra is a hagyományőrzés, a környezettudatosság, az önkéntesség, a kultúra és a közösségépítés szellemében állítják össze a programot. Ennek megfelelően idén is lesz többek között kézművesvásár, honfoglaláskori jurta, solymászbemutató, örömfőzés, várlátogatás és a nagysikerű gyermekprogramok sem hiányoznak majd – sorolta Nagy József Barna, aki többek között az immár hagyományossá vált Nagyvárad– Biharkeresztes-kerékpártúráért is felel június 19-én, vasárnap. Az idei önkéntes akció alkalmával június 18-án a Rulikowsky-temető városhoz kötődő nagyjainak a sírjait teszik majd rendbe, amelyeket a fesztivál keretében szervezendő sétán meg is lehet látogatni. Mihálka Melinda hangsúlyozta, a városalapító lovagkirály emléke előtt is adózó Szent László Napok struktúrája nem változott: míg hétköznapra egy-egy kulturális eseménnyel készülnek, hétvégén már egész napos rendezvénysorozattal várják az érdeklődőket. A programok egyre bővülő listáját a folyamatosan frissülő honlapjukon és Facebook-oldalukon is figyelemmel lehet követni. Fesztiválról lévén szó, koncertekből sem lesz hiány, június 24-én, péntek este a Milagro Santana Tribute Band és az Ismerős arcok, szombaton az Intim Torna Illegál és a Republic, vasárnap pedig a Pribojszki Mátyás Band és Koncz Zsuzsa lép majd színpadra. A szervezők amúgy immár a várbeli irodájukban – illetve az emeleti konferenciateremben – fogadták csütörtökön a sajtó képviselőit. A nem hivatalos avatót követően az egyesület elnöke, Korpos Dalma üdvözölte, hogy a polgármesteri hivatal helyet biztosított a civil szervezetek számára, szerinte ugyanis ezáltal tovább tudnak erősödni. Szobrot állítanak Rhédey Lajos grófnak Május közepére készül el Deák Árpád szobrászművész gipszformája alapján gróf Rhédey Lajos mellszobra az aradi öntőműhelyben, hogy utána felavathassák azt a nagyváradi Rhédey-kertben (ma Bălcescu park). Az ötlet, hogy emléket állítsanak a város egykori mecénásának, még az első Szent László Napok alkalmával merült fel a szervezőkben, és miután a városi önkormányzat sem zárkózott el a kezdeményezéstől, a Magyar Polgári Egyesülettel közösen elkezdték az engedélyeztetési folyamatot. A szoborállítást a Nemzeti Kulturális Alap támogatja. Vásárhelyi-Nyemec Réka Krónika (Kolozsvár) 2016. április 18.Bartha Árpád kiállítása KézdivásárhelyenTegnap délben nyílt meg a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében az Apácán született Bartha Árpád grafikus, a brassói Szépművészeti Múzeum igazgatója 33. egyéni tárlata. A Cenk alatti városban élő képzőművész neve nem ismeretlen a céhes városban, hiszen állandó résztvevője a március 15-i ünnepi tárlatoknak. A kiállított munkák az utóbbi egy esztendőben születtek, még sehol nem kerültek közszemlére, az egységes kiállítási anyag jelképesen A vonal címet viseli. A kiállítót házigazdaként Dimény Attila, a múzeum vezetője köszöntötte, majd Deák Ferenc, a Nagy Mózes Elméleti Líceum magyartanára méltatta a tárlatot. A megnyitót Bende Arnold, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum tanulójának és Furus Ábel, a Molnár Józsiás-iskola zenetagozatos diákjának – Petraschovits Eszter zenetanár tanítványai – alkalomhoz illő műsora tette ünnepélyesebbé. A kiállítás május 16-áig tekinthető meg. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 19.IX. Simonyi Imre-szavalóversenyÉrezni a versmondás örömét A verseny fő célja az anyanyelv ápolása, s az, hogy gyermekek érezzék a versmondás örömét – mondta bevezetőjében Szabó Attila, a helybeli iskola igazgatója a pénteki simonyifalvi szavalóverseny megnyitóján. Az igazgató köszönetet mondott a verseny megszervezésében, támogatásában közreműködőknek (pedagógus kollégák, az RMDSZ helyi szervezete, Haász Tibor polgármester), és külön üdvözölte az éppen a községben tartózkodó belga testvértelepülés, Tournhout képviselőit, akiket a közönség lelkesen megtapsolt. Megemlékezett a versmondó verseny „erős támogatójáról”, a nemrégiben elhunyt Hevesi József doktorról, akinek emlékére egypercnyi csenddel adóztak a jelenlévők. A vetélkedőn hét iskola (a házigazdán kívül Vadász, Nagyzerind, Ágya, Erdőhegy, Zimándújfalu, Kisiratos), valamint a magyarországi Lőkösháza és Békéscsaba versmondói vettek részt. Az érkezőket a kultúrotthonban a helyi különlegességgel, a márványos kaláccsal és természetesen nagy szeretettel fogadták. A hagyományosan a Himnusz eléneklésével induló verseny előtt az iskola népdalkórusa (Matyelka Mária vezetésével) Beethoven örömódájának részletét, az Európai Unió himnuszát és népdalokat adott elő, az iskola Deák Andrea angoltanár által betanított gitárcsoportja kis műsorral kedveskedett az esemény résztvevőinek. A versmondók nagy száma miatt a több kategóriában zajló verseny mezőnye kettévált: a „kicsikre” (előkészítő és I–IV. o.), valamint a „nagyokra” (V–VI. és VII–VIII. osztály). Az eredményhirdetésre aztán ismét a kultúrotthon nagytermében került sor. A versenyszabályzat értelmében bármely magyar költő versével lehetett jelentkezni, egy-egy iskolának azonban egy Simonyi-verset is be kellett mutatnia. (A később gyulaiként számon tartott kiváló költő, Simonyi Imre – 1920–1994 –, a verseny névadója Simonyifalván született.) A gyermekek mindkét csoportban a legjobb tudásuk szerint mondták a verseket, egyesek nagyszerűen, a zsűri pedig azon volt, hogy a lehető legobjektívebben értékeljen. (A „nagyok” zsűrije, amelynek alulírott is tagja volt, mondhatni hajszálnyira megegyezett a díjazottak sorrendjében.) Az eredményhirdetés után a házigazdák finom töltött káposztával várták a vendégsereget (a háromszáznál több tölteléket, dicséretükre legyen mondva, a helyi pedagógus hölgyek hathatós közreműködésével „bögyörgették”). Szerencsére szép, meleg idő volt, a kultúrotthon udvarán is teríthettek. Nyugati Jelen (Arad) 2016. április 20.Kettős jubileum SzentivánlaborfalvánHét évtizedes évfordulóját ünnepelte a szentivánlaborfalvi kórusmozgalom az elmúlt hét végén. Kelemen Alpár mérnök, a dalkör jelenlegi vezetője emlékfüzetet jelentetett meg, kórustalálkozót hirdetett, s felelevenítették a Feketeügy menti település kórusmozgalmának, zenei életének rövid történetét. Még harmatos volt a fű, amikor megszólalt a dalosok éneke az elhalt karnagyok – Székely István, Ferencz János és Kelemen Árpád – síremlékeinél a temetőkertben, felhangzott a Székely István által szerzett és megzenésített jelige: „Szívből jövő magyar nóta dalosoknak ajkán, / Zengjen-zengjen örök időn Feketeügy partján”. A Balázs Antal által faragott monumentális emlék-kopját ez alkalommal állíttatták a mindenkori dalosok emlékére a temetőben. Nagy László Örs helybeli római katolikus lelkész az ének és a dal iránti tiszteletét és érzelmeit foglalta össze, érzékeltette a falu dalkultúrájának súlyát-értékét, és megáldotta a frissen állított emlékjelt. Balázs Antal faragóművész és nyugalmazott tanító – aki éppen Szentivánlaborfalván kezdte pedagógusi pályafutását – az összegyűltek előtt ismertette az emlékkopja motívumainak jelentéseit (képünk), erre egyedüliként csak az hivatott, aki azt elképzelte és fába mentette. Lobogóikkal-zászlóikkal a kezükben, rendezett sorokban vonultak az ünneplők a nemzetközi műúton, láthatták az ott száguldók, hogy a székely-magyarság ápolja-műveli megtartó hagyományait. Az unitárius templomban tiszteletes Buzogány-Csoma István lelkész énekre, dalra, egyházi dalkultúrára buzdító imádsággal nyitotta meg a jubileum templomi részét, felhangzott a vegyes felekezetű gyülekezet ajkán a „Szívemet hozzád emelem / És benned bízom, Uram...” Azok számára született az emlékkönyv – hangsúlyozta megnyitóbeszédében Kelemen Alpár –, akik részt vettek falunk művelődési életében, együtt énekeltek, zenéltek, táncoltak, hogy igazi közösségben érezhessék magukat, de azoknak is, akik nyomunkban jönnek, hogy emlékezhessenek, erőt és ihletet meríthessenek elődeik példájából. A XX. század elején – olvasható az emlékfüzetben – néhai Pál Ferenc malomtulajdonos sokoldalú támogatása révén olyan dal- és zenekultúra bontakozott ki ebben a faluban, amely még a diktatúra idején is megbirkózott az ide is belopakodó cenzúrával. 1946 őszén alakította meg Székely István római katolikus tanító mintegy hatvan taggal a négyszólamú vegyes kart. Repertoárjukkal kellett ugyan igazodni a fennálló időkhöz, de a szentivánlaborfalvi énekesek ott voltak minden rajoni és tartományi vetélkedőn, falvakban hirdették a dal erejével az összetartozást. Ezt a munkás hetven esztendőt ünnepelik ma. A karnagy kuláklistára került, ami csak részleges megszakítást eredményezett, mert 1959-ben Kelemen Árpád tanító hetvenkét taggal, a szomszédos uzoniakkal együtt alakított vegyes kart. Nagy létszámú iskolai zenekar és kórus is működött. A másodiknak nevezett 25 éves jubileum a 89-es fordulatnak köszönheti létét, amikor 1991-ben Ferencz János nyugalmazott tanító a volt dalkör jogutódaként elvállalta annak vezetését, amit 1999-től Kelemen Alpár folytatott. Vidéki kórustalálkozóknak része már a dalkör, repertoárjuk kuruc- és katonadalokkal, népdalokkal és népdalfeldolgozásokkal, sőt háromszólamú madrigálokkal is bővült. 2001-től tagja a Seprődi János Kórusszövetségnek, 2005-től felvette a Székely István Dalkör nevet. A II. Szentivánlaborfalvi Kórustalálkozó cégére alatt magas szintű, pergő és felette változatos ünnepi műsorban volt részünk, hét kórus, kamarakórus, dalárda, vegyes kar és dalkör mutatkozott be. A Laborfalvi Róza nevet viselő és 2012-ben alakult helybeli ökumenikus nőszövetségi kórus, zenei aláfestéssel mutatta be Áprily Lajos Március című Buzogány Dezső által megzenésített művét (Karnagy Buzogány-Csoma István). Fellépett a Miklós Árpád vezényelte Uzoni Református Dalárda, vastapsot kapott a Deák Kincső irányította Sepsibodoki Református Kamarakórus pezsgő-ropogós műsora, valamint a Sepsiszentgyörgyi Kriza János unitárius vegyes kar (Karvezető: Dénes Karácsony Gabriella). Új hangot, új színt jelentett a Sebestyén Lajos vezényelte és zenekísérettel fellépő sepsiszentgyörgyi Pitypang vegyeskar és a sokszorosan kitüntetett, a makedóniai kórusfesztiválon I. díjat nyert sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórus. A záró fellépő a vendégfogadók dalköre volt, amely erre az alkalomra, a nézők-hallgatók meglepetésére betanulta a rétyi Kováts András ifi fúvószenekar kvintettjének közreműködésével, négy szólamban, s a kórustalálkozó koronájaként sikerrel szólaltatta meg a Vadászok karát. Az ünnepi rendezvény szeretetvendégséggel zárult. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 21.Nyolcvanöt év a mezőgazdasági oktatás szolgálatábanEgész napos rendezvénysorozattal ünnepelték meg a felső-háromszéki mezőgazdasági oktatás 85., illetve az iskola névadója, báró Apor Péter születésének 340. évfordulóját a kézdivásárhelyi Apor Péter Szaklíceumban és a Vigadóban tegnap. Magyarország kormányát Tóth Katalin nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár képviselte. A rendezvény délelőtt a Vigadó Galériában A mezőgazdasági oktatás jelenének gondjai, kihívásai című tudományos ülésszakkal kezdődött, ahol neves szakemberek, egyetemi oktatók és elismert mezőgazdasági szaktekintélyek tartottak előadásokat, amit emlékkönyv-bemutató követett. Az iskola tornatermében a 85 év a mezőgazdasági oktatásban című és A jelen képei alcímű fotókiállítást, az egykori étkezdében pedig régipénz-kiállítást tekinthettek meg a meghívottak. A numizmatikai kiállítás Ilyés Botond történelemtanár és Andrei Stanciu tanuló gyűjteményéből való. Délután a tanulók által készített huszonhatféle süteményt bemutató tizenkettedik gasztronómiai kiállításra került sor. A kiállítást Bardócz Lívia, Páva Carmen Gabriela és Izsák Szerényke szervezte, majd a Vigadó színháztermében kulturális emlékműsort mutatott be a tanintézmény Fergettyű néptánccsoportja és a Vadrózsa népdalkör a testvériskolák képviselőinek közreműködésével. Ezt követően a tanintézmény udvarán Torda Márta, a Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályának osztályvezetője és egy magáncég képviselője hivatalosan átadta Dezső Vencel iskolaigazgatónak a pályázat révén nyert új traktort. A hagyományokhoz híven a tizenöt évvel ezelőtt az iskolakertben felállított kopjafára felkerült a harmadik emlékplakettes réztábla, amelyet Deák Botond rétyi református lelkipásztor és Vargha Béla kézdi-orbaiszéki római katolikus főesperes áldott, illetve szentelt meg. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 22.Díjeső a tanítóképzőbenErdélyi kreativitás-vetélkedő A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző diákjai első alkalommal vettek részt a Marosvásárhelyen megrendezett országos, a minisztérium által is elfogadott Erdélyi Főegyházmegyei Kreativitás Vetélkedőn, melyet immár 8. alkalommal szerveztek meg április 16–17. között. A szervezők elmondása szerint a vetélkedőn 6 megyéből mintegy 900 diák vett részt. A verseny érdekessége, hogy egy diák több kategóriába is benevezhetett, melyek központi témája az irgalmasság volt. A X–XII.-esek csoportjában I. díjjal és aranyéremmel tértek haza Bánffy Barbara (rajz kategória), Deák Andrea (naptár), Imre Iringó (plakát) és Kozma Hanna (szavalat). Demeter Orsolya, Kicsid Andrea, Pánczél Zenkő, Tímár Helga (sport) II.,– Bod Judit (szavalat) és Jánó Kinga (zene) III. díjban, míg – Biró Nóra, Deák Andrea, Imre Iringó, Kalányos Szabina, Osváth Anita Henrietta (szavalat) dicséretben részesült. A Maros megyei tanfelügyelőség különdíjában részesült még Kozma Hanna (szavalat) és Bogdán-Páll Róbert (rajz), mindkettőjük felkészítője Lőrincz Lenke hitoktató. A csapat többi tagjának irányítója és felkészítője Deák Magdolna tanárnő. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. április 22.Helytörténeti vetélkedő zajlottCsütörtök délután a XXV. Festum Varadinum ünnepség keretében Mutasd be Szent László királyunk életét és Székesfehérvár nevezetességeit címmel rangos vetélkedőnek biztosított helyszínt a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum díszterme. A programfelelősök a 2014 óta kiválóan együttműködő, baráti kapcsolatokat építgető Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete és a székesfehérvári Alba Regia Nyugdíjas Egyesület voltak, melynek elnökei- Szilágyi Ibolya és Csetényi Attiláné-, valamint Zalder Éva, a házigazda iskola igazgatónője és Deák Lajosné fehérvári önkormányzati képviselő alkották a zsűrit. A vetélkedőt kitűnő hozzáértéssel Fejes Rudolf, az Alba Regia titkára vezette le, a felkészítők pedig Vincze Zsolt történelemtanár és Zalder Éva voltak. A megmérettetésen hat háromtagú csapat mérte össze tudását úgy, hogy a PMNYE két tagja és a Szent László Líceum egy diákja alkottak egy-egy csapatot. Mint az elején elhangzott, a versenyzők nagyon izgultak, holott, mint utóbb kiderült, tényleg nem volt okuk erre, hiszen magabiztosságról és tudásról árulkodtak a fellépéseik, válaszaik annak ellenére, hogy a feladatsorok változatosak és nehezek voltak. Szerepelt köztük villámkérdésekre-felelés, kiselőadás tartás és puzzle kitöltése például. A körülbelül másfél órás rendezvény végén holtverseny alakult ki az élen: egyaránt 51-51 pontot szerzett a Szellem (Vonház Antal, Ardelean Máris és Dávid Róbert) és a Katica (Páll Ildikó, Solomi Éva és Diósi Mária Magdolna) csapata is. Gratulálunk nekik! Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2016. április 24.Egyházi kórusok találkoztak SzékelyszentkirályonTöbb mint félezer dalos vett részt a Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerület egyházi kórusainak 18. találkozóján szombaton Székelyszentkirályon. Az egyházi zene szent, művészi és egyetemes – mondta a szabadtéri szentmise szónoka, Farkas László, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa, a Főegyházmegyei Egyházzenei Bizottság altitkára. Kodályt idézte: „Csak az érték, amiért megszenvedünk. Ilyen az egyházi kórus is, ha megszántják alá lelküket.” A szovátai kórust Kőszegi János, a nyikómalomfalvit Boldizsár Gáspár, székelyszentlélek-bogárfalvi Ave Rosát Ambrus Ferenc, a székelyudvarhelyi Iubilate Deót Székely István, a parajdit Mureşan Edit, a zeteváraljait Olti Attila, a máréfalvi Con Spiritet Dávid Izabella, a kápolnásfalvit Bartos András, a székelyudvarhelyi Musica Sacrát Rózsa Imre, a lövéteit Tódor Loránd, a szentegyházasfalvi Canticum Novumot Tamás István, a szentkeresztbányai Cantate Dominót Siklódi Sándor, a székelyudvarhelyi Psallitét Simó Zsuzsa, a farkaslaki Zeng a magasságot Bakos Árpád, az oroszhegyi Mihály-Deák-kórust Bíró Loránd, a korondit Katona Mózes, a zetelaki Boros Valér-kórust Jakócs Zoltán, a székelyvarságit Márkó Benedek, a helybéli dalosokat pedig Szikszai Ferenc vezényelte. Molnár Melinda Székelyhon.ro 2016. április 25.Snagovi iratok, évfordulós emlékezetNoha jól látható, kiszámítható, hogy az1956-os történések 60. jubileumának közeledtével kézenfekvően meg fognak szaporodni a visszaemlékező, elemző vagy értelmező kiadások, ám talán még ezeknél s a visszaemlékezések vagy retro-értékelések kínálkozó sokaságánál is beszédesebbek lehetnek maguk a nyersen, de alapos lábjegyzetekkel közreadott eredeti dokumentumok! Egy román miniszterelnöki ajándék, Iliescu és Nastase személyes gesztusa a Román Információs Hivatal és a volt Securitate anyagaiból válogatott (47 kötetnyi) irategyüttes jelent meg az 50. évfordulóra, mely a Nagy Imre és fogolytársainak leveleit, jegyzeteit, tárgyalásait, kommunikációs kísérleteit, s egyáltalán: a snagovi kényszerelhelyezés időszakában keletkezett írásos forrásokat közli.[1] E kötet (a maga koránt sem épp kicsiny terjedelmével) a szerkesztők negyven oldalas ismertetőjével kezdődik, melyben okadatolt tényeket közölnek, majd Lukács Györgyről készült 1956. novemberi iratot tárnak elénk, s ezt követően már rögtön rabjai is lettünk a jelentések jelentéseinek – erre ébredünk rá egyhamar. A Feljegyzések a beszélgetésekről fejezet az alaphangot, a Politikai levelek blokk a korjelenségeket, a Politikai jegyzetek pedig a szereplők „kitörési kísérleteit”, elrablásuknak Lukács Györgyéhez hasonló státuszdiskurzus-jellegét, és a Függelék a korabeli szovjet-román-magyar intézkedések kísérleteit pontosítja. Zárul a kötet a „snagovi csoport” tagjainak (mintegy húsz oldalon át sorjázó) rövid életrajzával ér véget, majd a Névmutató zárja a kötetet, melyet ekképp letenni nemigen lehet, csakis úgy, ha rögvest a többit, életrajzokat, esszéköteteket, életmű-részleteket, a többoldalú megközelítéshez szükséges újabb dokumentumokat, életút-narratívákat, további bibliográfiákat vesszük elő… Bizonnyal azt hihetnénk:végtelen mennyiségű sztori, elbeszélhetetlen zártság és morálfilozofikus rétegzettség, politikai és mentális csalatkozás, meghasonlások és fölfejlések hekatombányi tömege van jelen egy ilyen kötetben, melyekre elég pusztán utalni, s máris mindenki sejti, mit várjon tőle. Ámde ami épp a legizgalmasabb, az nem ebben lakozik. Hanem magában a kommunikációban… – a közlés (levelek, „feliratok”, petíciók, tudósítások, vallomások, segélykérő próbálkozások) lehetőségének és értelmének hitében, a naplóírás vagy levelezés vágyálmában, az elkobzott üzenetek rejtett jelképiségeiben, a monologizáló személyiség reményteljes kapcsolatkereséseiben, a magát föladni nem akaró Én túlélési vízióiban. Az elmúlt tíz-húsz esztendőben roppant újszerű, s ezért korszakos divatot teremtő hatású lett a vallomásos mutatkozás, az életút-képekben rejlő át- és kibeszélési „gyógyítás” eszköze, sőt a minderre rátelepülő társadalomtudományi kutatások módszertani érzékenység-változása is. E kötet, bár leginkább (s a látszat szerint) „csak” dokumentumkönyv (a „csak” itt jelentéses kicsinyítésként van jelen, természetesen…, hisz indításként épp ennek végtelen nagyszerűségéről szóltam…), épp ezt a leküzdhetetlen sokféleséget, az ideák és ideológiák, rejtések és közlések, sugárzások és rejtekezések dinamikáját jeleníti meg – idejemúlhatatlan hitelességgel. Ennél többet könyvtől nehezen, inkább csak értelmezői önmagunktól várhatunk. Avagy a megértő Időtől, mely értelmet ad a titoknak, a rejtélynek és a belátásra épülő fohászoknak, a vallomásos szereplőknek, a kiutat kereső foglyoknak, a „cseléd”- és besúgó-környezetnek, s mindannak, ami politikai foglyokat, /menekülteket!/ napi létmód és reménykeresés szintjén tesz kiszolgáltatottá, bizakodóvá, vagy reménytelenné. Sokra értékelendő ma már e forrásközlés, s nem egyszerűen vagy nem pusztán azért, mert rendszerváltó ürügy lett ’56-ból Magyarországon, hanem mert a „szürke” dokumentumok szereplői emberi emberek, reménykedő-jobbító, meghurcolt vagy csalatkozott politikusok, családok együttese, kapcsolatok és belső szeretetviszonyok egész arzenálja valóban, s ezt magában is rejti a könyv. Rejteni is persze csak addig tudja, míg „ki nem olvassuk” belőle… [1]A snagovi foglyok. Nagy Imre és társai Romániában. Iratok. Összeállította, szerkesztette és bevezette Baráth Magdolna – Sipos Levente. Napvilág Kiadó – Magyar Országos Levéltár, Budapest, 2006., 464 oldal. A.Gergely András maszol.ro 2016. április 26.Iktatta a Kolozs megyei tanácsosi jelöltlistát az RMDSZNegyvenhét megyei tanácsos jelöltet tartalmazó listát és 8888 támogatói aláírást iktatott az RMDSZ Kolozs megyei szervezete tegnap a prefektúrán. A listát Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke vezeti, a második ifj. Deák Ferenc, a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Szabadság (Kolozsvár) 2016. április 27.Foghíjas jelöltállítás (Kampányban az EMNP)Leadta a választásokon induláshoz szükséges dokumentációt az Erdélyi Magyar Néppárt, Háromszéken a megyei tanácsban és 25 településen lesz önkormányzati képviselői listájuk, kilenc helyen pedig saját polgármesterjelöltjük. Eldőlt az is, hogy Bálint József nem függetlenként, hanem az EMNP színeiben pályázza meg Sepsiszentgyörgy városvezetői tisztségét, a megyeszékhelyi néppárti listán pedig paritásos alapon kapnak helyet a Magyar Polgári Pártból kizárt vagy kiállt jelentkezők. Balázs Attila háromszéki EMNP-elnök szerint sikerült újjáépíteniük a pártot, erős csapatot verbuváltak, készek átvenni a megye vezetését. A megyei önkormányzati jelöltlista első helyén Fazakas Péter közgazdász áll, őt követi Balázs Attila, Benedek Erika tanár, Szakács Zoltán nyugalmazott tanár, Kátai Zsuzsanna tanár, jogvédő, Szász Attila mérnök, Papp Attila jogász, Kocsis Csaba technikus, Czegő Zoltán író és Illyés Botond történész. Nagyobb odafigyelést ígérnek az emberek hétköznapi gondjaira, a kis és középvállalkozások támogatását, Háromszék gazdaságának fellendítését szeretnék elérni, de egyebek mellett fontosnak tartanák a rezsicsökkentést, hogy a helyi vízszolgáltatók, a szemétgazdálkodás stb. ne a profitra hajtson, hanem a lakosság érdekeire figyeljen. Támogatnák a mezőgazdasági termelők szövetkezését, segítenék, hogy jó áron értékesítsék terményeiket, de fontosnak tartják a fiatalokra való figyelést is, és akárcsak eddig, a jövőben is segítik mindazokat, akik törvény által biztosított jogaikért küzdenek. Balázs Attila különösnek tartja, hogy a Központi Régió megyéi közül csak Kovászna és Hargita nem fejlődött, véleménye szerint ez vagy diszkrimináció, vagy a megyevezetéseknek róható fel, „a hatalmas lyuk, amely tátong, azt jelzi, adminisztrációs problémák is vannak” – mondotta. Az EMNP tegnapi sajtótájékoztatóján az is kiderült, Baróton nem indítanak saját polgármesterjelöltet, a másik három magyar városban viszont igen. Sepsiszentgyörgyön Bálint József, Kézdivásárhelyen Johann Taierling, Kovásznán Deák Kinga Erika méretkezik meg a párt színeiben. Málnáson Málnási László, Gidófalván Máthé István, Árkoson Kocsis Csaba, Sepsikőröspatakon Silviu Ioachim, Maksán Bács Benke László, Gelencén Kocsis Géza lesz a polgármesterjelöltjük. Arról, hogy más településeken melyik független mellé állnak, a helyi szervezetek dönthetnek, ám az RMDSZ jelöltjét nem támogathatják, ha megteszik, kezdeményezi kirúgásukat – szögezte le az EMNP háromszéki elnöke. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 28.EMNP: kilenc polgármester- és egy megyeelnök-jelöltHárom városban és hat községben indít polgármesterjelöltet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Ezen kívül Fazakas Péter személyében egy potenciális megyetanácselnök-jelöltje is van. Sepsiszentgyörgyön Bálint Józsefet, Kézdivásárhelyen Johann Taierlinget, Kovásznán Deák Kinga Erikát, Málnáson Málnási Lászlót, Gidófalván Máthé Istvánt, Árkoson Kocsis Csabát, Kőröspatakon Ioachim Silviut, Maksán Bács-Benke Lászlót, Gelencén Kocsis Gézát indítja polgármesterjelöltként az EMNP. Bár a megyei tanács elnökét idéntől nem közvetlen szavazással választják, hanem a majdani tanács szavazza meg saját soraiból, a potenciális jelölt Fazakas Péter, a néppárt megyei listavezetője. A közgazdász végzettségű vállalkozó előnynek tartja, hogy „alulról jön”, és tudja, hogy „mi fáj a népnek”. – Felfoghatatlan, hogy ugyanaz a cég, az ugyanolyan végzettségű és munkát végző alkalmazottjának félannyit fizessen, mint Brassóban – mondja Fazakas. Szerinte a megyei vezetés hibája, hogy megépült a rétyi „fenyővágóhíd”, hogy a Covalact aprópénzt, s most már azt sem fizet a gazdáknak, hogy a sporttámogatások „nem a mi gyermekeinknek mennek”, hogy felépítették a hulladéklerakót Lécfalván, de Brassóba hordjuk „jó drágán” a szemetet. Bár konkrét eljárást nem jelölt meg, hogy miként lehetne a magáncégek bérpolitikáját befolyásolni, azt mondta, „meg kell találni a módját”, hogy ne lehessen az embereket minimálbéren tartani. A megyei lista első tíz helye: Fazakas után Balázs Attila építész, Benedek Erika tanár, Szakács Zoltán tanár, Kátai Zsuzsa tanár, Szász Attila mérnök, Papp Attila jogász, Kocsis Csaba technikus, Czegő Zoltán író, Ilyés Botond történész. Erdély András hirmondo.ro Erdély.ma 2016. április 28.Kolozs megye: 14 RMDSZ-es polgármesterjelöltAz RMDSZ Kolozs megyei szervezete a június 5-én sorra kerülő önkormányzati választásokon 45 településén indít helyi tanácsosi listát, amelyeken több mint 650 tanácsos jelölt szerepel. A megyében 14 településen lesz polgármesterjelöltje az RMDSZ-nek. A 2016-os helyhatósági választásokra az RMDSZ Kolozs megyei szervezete egyik legfontosabb célkitűzése minden magyarlakta településen legalább egy tanácsost bejuttatni az önkormányzatba, hiszen magyar ember érdekeit csak magyar tudja kellőképpen képviselni” – nyilatkozta Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke. Ifj. Deák Ferenc, a megyei szervezet ügyvezető elnöke a Kolozs megyei tanácsos jelöltekre vonatkozóan elmondta: sok az új arc, közöttük fiatalok is szép számmal. Sz. K. Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 2.Megkezdődtek a Hunyad Megyei Magyar NapokHivatalosan is rajtolt május elsején, vasárnap a Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata. Rendhagyó módon Lupényban, a Szakszervezetek Házában tartották a hetedik alkalommal megszervezett magyar napok nyitórendezvényét, amelyre a megye többi, magyarok által is lakott településéről érkeztek vendégek, de részt vettek magyarországi és franciaországi küldöttségek is – számoltak be hétfőn a szervezők. Megnyitóbeszédében Kocsis Attila főszervező, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója elismerte, hét évvel ezelőtt, 2010-ben, amikor a magyar napokat elindították, még ők maguk sem remélték, hogy ennyire sikeres lehet egy rendezvény a szórványban, és korosztálytól függetlenül ilyen nagy mértékben meg tudja szólítani a magyar közösséget. Házigazdaként Benedekfi Dávid, az RMDSZ Lupényi Szervezetének elnöke méltatta, hogy idén a Zsil-völgyéből indulnak a Hunyad Megyei Magyar Napok, majd utalva a helyi közösség bányászathoz kötődő gazdag múltjára, kiemelten köszöntötte a dorogi és a belforti küldöttséget, mindkét település ugyanis híres bányavidéken található. Közös pontokat keresve, elmondta, a bányászok életét mindenhol meghatározta az összetartás, szolidaritás, ezt az összefogást kell a magyar közösségnek továbbvinnie a Zsil-völgyében. Winkler Gyula megnyitóbeszédében emlékeztetett, hogy a hetedik Magyar Napok az identitás, anyanyelv, kultúra címszavak köré szerveződnek, és a Zsil-völgyében az itt élő emberek identitásának részét képezi a bányászat hagyománya, ezért is fontos, hogy két olyan bányavidékről érkezett küldöttség, amelyektől gazdasági és közösségépítés terén is lehet tanulni. Belfort és környékén hajdanán híres sóbányák működtek, innen érkezett az egyik küldöttség, amelynek tagjai a Kereskedelmi Kamara elnöke mellett a Volt Bányászok Egyesületének képviselői. Belfort és Hunyad megye közötti kapcsolat kiépítésén évek óta dolgoznak, kiemelt szerepet vállalt ebben Winkler Gyula EP-képviselő is, hiszen a belforti Energia-Völgye klaszter követendő modell lehet a Zsil-völgyében is, ahol még mindig zajlik az ipar szerkezeti átalakulása. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület dorogi szervezetének képviselői alkották a magyarországi küldöttséget, tevékenységük két irányban zajlik, az ipari szerkezeti átalakítás mellett a bányaipari emlékek ápolásával is foglalkoznak. „Kétezer kilométer távolságban, Dorogon és Belfortban is ugyanazon modell mentén történt meg az ipari övezetek szerkezeti átállása, a települések modernizációja, azt láttuk, hogy ez akkor lehet sikeres, ha valós alternatívákat mutatnak fel. Ezt akarjuk mi is megvalósítani a Zsil-völgyében, a jó példát eltanulni a magyarországi és franciaországi partnereinktől. A gazdasági átalakulás mellett figyelnünk kell az ipari emlékek ápolására is, közösségi kérdés, hogyan őrizzük meg az ipari értékeket is, hogy lesz-e amit továbbadni a következő nemzedékeknek" – emelte ki Winkler Gyula. Ez alkalommal kiosztották a Barcsay-Ákos díjakat, amelyet évente három, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személy kap meg. A díjazottakról a helyi közösségek javaslata alapján egy kuratórium határoz. Idén Deák Piroska dévai nyugalmazott tanárnő, Zsargó János református esperes kapott díjat, valamint a Menyhárt házaspár, Rita és Ernő, akik a Böjte atya hálózatához tartozó, szászvárosi Jézus Szíve Gyermekotthont vezetik rendkívüli odaadással. A 7. Hunyad Megyei Magyar Napokat tematikus napokra bontották, vasárnap a Közösség Napja volt, Lupényban a nyitórendezvényt követően szabadtéri programot szerveztek a parkban, délután Déván közösségi majálisra várták a magyar közösség tagjait. Vajdahunyadon a várban batyus majálist tartottak, ahol fellépett a Szivárvány Nyugdíjas Klub, a Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjai néptáncot, a Renaissance Együttes korabeli táncokat mutatott be. Csernakeresztúron a bukovinai székely közösség régi hagyományát éltetik, május első napján a szokásoknak megfelelően májusfát állítottak. maszol.ro 2016. május 3.Magyar ünnep a Zsil völgyébenRendhagyó módon a Zsil völgyében, Lupényban tartották meg vasárnap a 7. Hunyad Megyei Magyar Napok nyitórendezvényét. A szakszervezetek művelődési házában tartott ünnepségre a dél-erdélyi megye többi, magyarok által is lakott településéről érkeztek vendégek, de magyarországi és franciaországi küldöttségek is részt vettek. Kocsis Attila főszervező, a dévai Téglás Gábor-gimnázium igazgatója nyitóbeszédében elismerte, hogy 2010-ben, amikor a magyar napokat elindították, még ők maguk sem remélték, hogy a szórványban ennyire sikeres lehet egy rendezvény, és korosztálytól függetlenül ilyen nagy számban meg tudja szólítani a magyar közösséget. Házigazdaként Benedekfi Dávid, az RMDSZ Lupényi szervezetének elnöke adott hangot abbéli örömének, hogy idén a Zsil völgyéből indulnak a Hunyad Megyei Magyar Napok, majd utalva a helyi közösség bányászathoz kötődő gazdag múltjára, kiemelten köszöntötte a szintén nagy bányászati hagyományokkal rendelkező dorogi és a belforti küldöttséget. Hangsúlyozta, hogy a bányászok életét mindenhol meghatározta az összetartás, szolidaritás, és úgy vélte, az összefogást kell a magyar közösségnek továbbvinnie a Zsil völgyében. Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke megnyitóbeszédében emlékeztetett, hogy a hetedik magyar napok az identitás, anyanyelv, kultúra címszavak köré szerveződnek. Ő is hangsúlyozta, hogy a Zsil völgyében az itt élő emberek identitásának részét képezi a bányászat hagyománya, ezért is fontos, hogy két olyan bányavidékről érkezett küldöttség, amelyektől gazdasági és közösségépítés terén is lehet tanulni. A franciaországi Belfortban és környékén hajdanán híres sóbányák működtek, a francia város és Hunyad megye közötti kapcsolat kiépítésén évek óta dolgoznak, hiszen a belforti Energia Völgye klaszter követendő modell lehet a Zsil völgyében is, vélte Winkler. A magyarországi küldöttséget az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület dorogi szervezetének képviselői alkották, akik az ipari szerkezeti átalakítás mellett a bányaipari emlékek ápolásával is foglalkoznak. „Kétezer kilométer távolságban, Dorogon és Belfortban is ugyanazon modell mentén történt meg az ipari övezetek szerkezeti átállása, a települések modernizációja, azt láttuk, hogy ez akkor lehet sikeres, ha valós alternatívákat mutatnak fel. Ezt akarjuk mi is megvalósítani a Zsil völgyében, a jó példát eltanulni a magyarországi és franciaországi partnereinktől. A gazdasági átalakulás mellett figyelnünk kell az ipari emlékek ápolására is, közösségi kérdés, hogyan őrizzük meg az ipari értékeket is, hogy lesz-e amit továbbadni a következő nemzedékeknek” – emelte ki Winkler Gyula. Ez alkalomból a Barcsay Ákos-díjat is kiosztották, amelyet évente három, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személy kap meg. A helyi közösségek javaslata alapján a kuratórium idén Deák Piroska dévai nyugalmazott tanárnőnek, Zsargó János református esperesnek, valamint Menyhárt Ritának és Ernőnek ítélte a díjat, akik a Böjte Csaba hálózatához tartozó szászvárosi Jézus szíve gyermekotthont vezetik rendkívüli odaadással. A 7. Hunyad Megyei Magyar Napokat idén tematikus egységekre bontották, a közösség napjának nyilvánított vasárnapon Lupényban számos szabadtéri programot szerveztek a parkban, míg délután Déván közösségi majálisra várták a magyar közösség tagjait. Vajdahunyadon, a várban batyus majálist tartottak, Csernakeresztúron pedig a bukovinai székely közösség régi hagyományát éltetve májusfát állítottak. Hétfő délután, a képzőművészetek napján Vajdahunyadon képzőművészeti és fotókiállítást nyitottak, illetve irodalmi estre került sor. Krónika (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2026 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
