|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Névmutató: Tamás Sándor 2013. november 13.Az RMDSZ elhatárolódik Édler rasszista kijelentéseitőlRMDSZ nevében elhatárolódott szerdán a szövetségi elnök Édler András György, a Kovászna megyei kereskedelmi- és iparkamara elnöke nagy nyilvánosság előtt tett romaellenes és homofób kijelentéseitől. Kelemen Hunor közleményében Gáspárik Attila és Magyari Nándor László aznapi nyílt levelére reagált. Ebben a marosvásárhelyi színházigazgató és a kolozsvári egyetemi oktató arra kérik a politikust, foglaljon állást Édler kijelentéseivel kapcsolatban. Emlékeztetnek arra, hogy a volt parlamenti képviselő többek között a diszkriminációellenes tanács által rasszizmusért megbírságolt és elmarasztalt nemzeti-liberális önkormányzati képviselővel, Rareş Bugleával vállalt szolidaritást. „A rasszizmus, a diszkrimináció az erdélyi magyar közösség számára rendkívüli veszélyt jelent, az ezzel szembeni fellépés elengedhetetlen egy érdekvédelmi szervezet esetében. Éppen ezért kérjük az RMDSZ tegyék egyértelművé: Édler András György rasszista, diszkriminatív álláspontja magán- vagy szövetségi szempontokat képvisel-e” – fogalmaznak a szövetségi elnökhöz és Tamás Sándor Kovászna megyei RMDSZ-elnökhöz címzett nyílt levél aláírói. Válaszában Kelemen Hunor emlékeztet arra, hogy az RMDSZ az elmúlt 24 évben számtalan alkalommal kiállt az egyetemes emberi jogok tiszteletben tartása mellett, számtalan alkalommal ítélt el nyilvánosan diszkriminatív megnyilvánulásokat, vagy indított bírósági eljárást akkor, amikor ez indokolt volt. Rámutatott: ilyen meggondolásból alapította meg az RMDSZ a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatot, amelynek intézkedései nyomán konkrét eredmények születtek, például legutóbb a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség pénzbírsággal sújtotta a Román Labdarúgó Szövetséget a Hollandia - Románia mérkőzésen kifüggesztett, sértő tartalmú transzparens miatt. „A nyílt levélben nevesített Édler András György 2008 és 2012 között volt az RMDSZ háromszéki parlamenti képviselője, mandátuma lejárta után magánemberként folytatja tevékenységét, nem tagja az RMDSZ egyetlen országos vagy helyi struktúrájának sem. Értelemszerűen a különböző felületeken, fórumokon elhangzott véleménye nem tükrözi a Szövetség álláspontját. (Egyébként nem is értem, hogy a nyílt levél szerzői miből gondolták, hogy ez így lenne, hiszen az érintett sem állította soha sehol, hogy az RMDSZ véleményét tolmácsolja.)” – szögezi le az RMDSZ elnöke. Amint a maszol.ro elsőként beszámolt róla, az RMDSZ volt háromszéki képviselője a közösségi oldalra kiposztolta a fiatal liberális politikus megbüntetéséről szóló hírt, és ezt a megjegyzést fűzte hozzá: „Gyertek gyűjtsünk ennek az embernek, hogy ki tudja fizetni a büntetését”. Édler ezzel azt sugallta: az erdélyi magyar közösségnek ugyanúgy szolidaritást kell vállalnia Rareș Bugleával, mint a kétnyelvű árcédulák osztogatásáért megbírságolt Lakó Péterfi Tündével Cs. P. T. Maszol.ro 2013. november 15.Az RMDSZ ideológiai arculataAz elvont eszmék köré épült sokszínű gyűjtőpártok, amelyeket nem sokkal a rendszerváltás előtt a történelmi helyzet hívott életre, s így hosszabb szerves fejlődésen nem eshettek át, meglehetős ideológiai heterogenitást mutatnak. Megalakulásakor a félmilliós taglétszámú RMDSZ is hasonlóan sokszínű volt, s hosszan tartó egységessége csak annak volt köszönhető, hogy az erdélyi politikai környezet, a választók ma is meglevő egységigénye nem kedvezett a kis magyar pártok létrejöttének. Így az 1996-os kormányzati szerepvállalást és az autonómiaépítés útjáról való letérést követően az RMDSZ neptuni ihletettségű politikáját kényszerzubbonynak érzők csak akkor alapítottak saját szervezeteket, amikor 2003-ban az RMDSZ kongresszusi leszámolt az egyik legfőbb autonomista célkitűzéssel, a belső választással, s bizonytalan időre ad acta tette a nemzeti katasztert is. Az RMDSZ mindazonáltal ma is gyűjtőpárt. Távoztak ugyan a kőkemény, megvásárolhatatlan autonomisták, de még mindig igen színes az eszmei profil. Ellentétek és politika Az RMDSZ-en belüli politikai sokszínűség két síkon ragadható meg. Az egyik a hagyományos, eszmei-ideológiai, konzervatív/liberális, még pontosabban nemzeti/kozmopolita ellentét, a másik egy látszatra metodológiai, valójában belső hozzáállásbeli különbözőség. Utóbbi egymásnak feszülése – amit neveztek már radikális/mérsékelt, kuruc/labanc, tájba simuló/helyzetteremtő, autonomista/kisebbségi, szabadságpárti/komprádor ellentétnek – határozta meg nagymértékben a politikai mozgásokat az elmúlt mintegy negyed évszázadban, s végül az RMDSZ érdekképviseleti monopóliumának végét jelentette. Ez az ellentét az elnyomó román hatalomhoz való viszony mentén húzódik, a média előszeretettel nevezi radikális/ mérsékelt ellentétnek, ami helytelen, de annál tetszetősebb és elterjedtebb jelölés. Miközben az erdélyi magyarság körében eddig csak mérsékelt politikai irányzatok küzdöttek egymással, sem radikális célokat (határmódosítás) nem fogalmazott meg senki, sem radikális, a törvényesség határain túli eszközök bevetésére nem került sor. Ezzel együtt a tagság és a szavazók szintjén tudati síkon bizonyára létezik ez a különbségtétel, amit sokan komolyan vesznek, és komolyan hisznek. (Ha megjelenne az anyaországi kereskedelmi médiában egy hittérítő, aki azt hirdetné, hogy a Föld lapos, vélhetően ő is hamar szert tenne őszinte követőkre szerte a Kárpát-medencében. A kilencvenes évek második felében elrettentő példaként említve olvashattuk a Demokratában, hogy az Egyesült Államokban létezik is egy Flat Earth Society nevű szerveződés, amelynek tagjai szerint a Föld gömbölyűsége téveszme.) A csúcsvezetés szintjén már inkább a széplélek illetve karrierista, vagy ha úgy tetszik, a tudományos nyelvezethez közelebb álló kifejezéssel élve pozícióorientált és programorientált politikusok álltak egymással szemben. ők más megközelítésben a román érdekeket egyénelvű politikai számításból kiszolgálókként, illetve politikájukat a magyar érdekekhez igazítókként írhatók le. Így is volt mindaddig, míg az RMDSZ-en kívüli szerveződések utóbbiakat fel nem szívták. Ezzel együtt sem állítható, hogy az RMDSZ politikailag homogén szerveződés lenne, hiszen igen nagy a távolság az autonómiatörekvéseknek és a nemzeti tábor képviselőinek rendszeresen alávágó Frunda György, illetve az azokat soha meg nem tagadó, sőt, mellettük ismételten kiálló Tamás Sándor és Antal Árpád között. (A legutóbbi választásokon mindketten túlteljesítettek az EMNP-vel szembeni kommunikációs harcban, s ezzel sokak előtt végleg leszerepeltek, mindazonáltal az iménti tézis deskriptíve helytálló.) Démoni riválisok Eszmei-ideológiai síkon ugyanakkor megmaradt a liberális/konzervatív, még pontosabban a nemzeti/nemzetellenes síkon meglevő ellentét. A nyíltan nemzetellenes, értelemszerűen kisebbségben lévő irányzat kezdettől jelen volt az erdélyi magyar közéletben, és nem meglepő módon a „mérsékeltekkel”, az elnyomó hatalom kegyeit kereső komprádorokkal igyekezett szövetséget kötni. Nem is sikertelenül. Az ellenszavazat nélkül elfogadott Kolozsvári (autonómia) Nyilatkozat ellen támadó médiakommandó két tagját 1993 után ott leljük érthetetlen módon a nyilatkozatban foglaltak megvalósítását felvállaló Ügyvezető Elnökségben – Magyari Nándor Lászlót önkormányzati, a nemzet iránti szeretetet új-kollektivizmusként megbélyegző és alapjaiban támadó Cs. Gyimesi Évát pedig az oktatási főosztály élén. A kétezres években újhatalmi góc jelent meg az RMDSZ-ben: a „bihariak”. ők nem elég képzettek ahhoz, hogy Cs. Gyimesi Évához hasonlóan nemzetellenes pamfleteket írjanak, de anyaországi eszmetársaik Nagyváradra invitálásával gondoskodtak arról, hogy a bihari közönség kellő dózisban rendszeresen megkapja az álbaloldal nemzetellenes gyűlöletadagját. Meghívottjaik között volt a határon túli magyarok ellen uszító gyűlöletkarmester Gyurcsány Ferenc, nem sokkal a december 5-i népszavazás után, 2005-ben. Még akkoriban náluk járt a 2006-os rendőrterroron gúnyolódó és a rendőrruhába bújtatott vadállatok által eszméletlenre vert Révész Máriuszt Révész Mártíriusznak csúfoló Kuncze Gábor. Az MSZP-s Újhelyi István és Nyakó István 2009-ben kampánytechnikára okította az ifjú RMDSZ-eseket, arra biztatva őket, hogy az ellenfelet démonizálni kell, s ha nincs ehhez muníció, akkor ki kell találni. Az utóbbi időben járt náluk Bajnai, Mesterházy és szellemi holdudvaruk tekintélyes alakjai, egyszóval alig volt az anyaországi baloldalnak olyan miniszterelnöke vagy pártelnöke, aki meg ne fordult volna Nagyváradon az RMDSZ meghívására. Belső többszínűség Szabó Ödön, a párt megyei ügyvezető elnöke, jelenleg parlamenti képviselő, az RMDSZ-en belül addig ismeretlen eszközökkel gazdagította a politikai harcot, amit betudhatunk egyéni kreativitásának, de akár az Újhelyi-féle jótanácsok követésének is. Volt, hogy kommandósaival megjelent a másik tábor rendezvényén, és saját hangosítással botrányba fullasztotta azt. Jellemző, hogy míg Markó Béla válását az autonomista oldal nem használta ki politikai célokra, addig Szabó Ödön Tőkés László vonatkozásában előszeretettel lovagolt ezen a témán, legutóbb pedig szabályosan ellopta a Szent László Napok logóját és megrendezési jogát, annak bukaresti levédésével. A bihariak mellett vannak még az RMDSZ holdudvarában tevékenykedő, nehezen felvállalható „gerillák” is, mint a csíksomlyói búcsút leszóló, a korszerűség jegyében azzal a homoszexuálisok „előremutató, haladó szellemű” felvonulását szembeállító Czika Tihamér, akinek problémája akadt azzal is, hogy a háromszéki magyar önkormányzat a románok bevonása nélkül rendezi meg a háromszéki magyarok találkozóját. Vagy Parászka Boróka, akinek egy Facebook-bejegyzéséből megtudhattuk, hogy csak azért nem emigrál, mert román barátai ide kötik, s őt csak a magyar jobboldal zavarja, a román elnyomást nem érzékeli. Retorikájuk és megszólalásmódjuk merőben eltérő mind a székelyföldi RMDSZ-es autonomistákétól, mind pedig az RMDSZ fősodrának stílusától és mondanivalójától. Összességében tehát leszögezhető, hogy a döntéseit jellemzően egyetértésben hozó, kifelé kétségkívüli egységességet mutató RMDSZ nem egyszínű. A közös nevező az érdek, a politikai zsákmány. Ennek érdekében viselik el egymást habitusukat illetően merőben eltérő politikusok. S marad meg párton belül az a maroknyi, nemzetileg elkötelezett aktivista, aki ma is úgy érzi, úgy hiszi – vagy szeretné hinni –, hogy csak az RMDSZ-en belül lehet hatékonyan szolgálni a magyar ügyet. Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2013. november 15.Népszavazást írnak ki (Székelyföld mint fejlesztési régió)December 8-ára térségi népszavazást ír ki Kovászna Megye Tanácsa – döntött tegnap a közgyűlés. Azt kérdezik a lakosságtól: „Egyetért azzal, hogy Kovászna megye része legyen egy Maros, Hargita és Kovászna megyét magában foglaló fejlesztési régiónak Marosvásárhely székhellyel?” A határozatot 26:4 arányban fogadták el, a magyar pártok képviselői támogatták azt, a Szociál-Liberális Szövetség frakciója nemmel voksolt. Tamás Sándor megyeitanács-elnök felvezetőjében elmondta: Romániában ez az első, megyénél nagyobb kiterjedésű térségben szervezendő regionális népszavazási kezdeményezés. Felemlítette, Antal Árpáddal közösen indítványozták a három megye egy fejlesztési régióba való sorolását célzó népszavazást. Ennek támogatására a helyi RMDSZ-szervezetek a Magyar Polgári Párt (MPP), ifjúsági szervezetek és a történelmi egyházak segítéségével több mint 120 000 aláírást gyűjtöttek Székelyföldön. Az ülésen meghívottként részt vevő Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elsősorban a román nemzetiségű tanácstagokat igyekezett meggyőzni arról, hogy a kezdeményezés minden, Háromszéken, Székelyföldön élő ember előnyét szolgálja, nemzetiségre való tekintet nélkül. Kimutatta: azáltal, hogy a nagy régióhoz tartozunk, 180 millió eurót veszít a térség, ebből mintegy 40–50 millió euró a megye vesztesége. Kulcsár-Terza József megyei MPP-elnök hangsúlyozta: ha a bukaresti kormány nem veszi figyelembe a népakaratot, azt jelenti, kiszorít bennünket; akár az országhatáron kívülre is – fűzte hozzá. Kulcsár-Terza felemlítette az október 27-i sikeres nagy menetelést, melyen közösen vettek részt a magyar szervezetek, s nemtetszését fejezte ki Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökének nyilatkozata kapcsán, miszerint a népszavazás pótcselekvés lenne. Bedő Zoltán, az EMNP vezérszónoka úgy fogalmazott: egyik szeme sír, a másik nevet. Magyarázatként elmondta, pártja elsősorban Székelyföld autonómiájáért harcol, s hangsúlyozta, ezúttal nem a székelyek autonómiájáról van szó. Ezért nem tartja célravezetőnek a csupán fejlesztési régióról szóló népszavazást, de nemzeti kérdésről lévén szó, mégis támogatják a kezdeményezést. Cziprián Kovács Loránd liberális képviselő közölte, szeretett volna igennel szavazni, de fenntartásai vannak, egyrészt a régió gazdasági életképességét kérdőjelezi meg, másrészt pártgyűlésen nagy ellenállást tapasztalt, kollegái úgy látják, ez a megoldás csupán a székelyeket célozza, az itt élő románokat nem. Feltette a kérdést, milyen lépéseket tettek az erdélyi magyar pártok, hogy megnyugtassák az itt élő román közösséget: ha megszületne a kívánt régió, nem úgy bánnának az itteni románokkal, mint ahogyan kifogásolják Bukarest viszonyulását magukkal szemben. A románok egyáltalán nincsenek meggyőződve a különbözőségről, ezért kénytelen a javaslat ellen szavazni – zárta szavait Cziprián. Tamás Sándor jogosnak nevezte a felvetést, s igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy a saját bőrön tapasztalt rosszat nem kívánják a maguk részéről éltetni. Antal Árpád azzal érvelt: mindenki elismeri, hogy a mostani régiós felosztás életképtelen. Az a hazugság, amely azt volt hivatott bizonygatni, egységesen fejlődő ország vagyunk, s eszerint hozták létre a mostani fejlesztési régiókat, oda vezetett, hogy nem fejlődünk. Ugyanis az európai uniós pénzeket az egy főre eső országos bruttó össztermék (GDP) alapján osztják el. Maros, Hargita és Kovászna megye egy szinten áll, a nagyon fejlett Brassóval és Szebennel nincs, mit egy régióban keresnünk. Az ő átlagukat rontjuk, hozzánk meg nem jön a fejlettségi szintünk függvényében kijáró támogatás. A nemzetiségi kérdésre térve felemlítette, hogy Sepsiszentgyörgy városa két színházat tart fenn, egy magyart és egy románt. Sabin Calinic szociáldemokrata tanácstag az „utca emberének” észrevételét tolmácsolta: huszonnégy éve lassan, de biztosan elássa magát a megye. Az emberek egyre rosszabbul élnek. Ellenpéldaként Brassót hozta fel: igaz, hogy a nagy szocialista üzemek bebuktak, de helyettük száz meg száz cég jött létre, s munkahelyeket teremtettek. Ha azt nézzük, hogy itt huszonhárom éven át gyakorlatilag egy politikai szervezet vezette a megyét, valójában ellenzék nélkül, ráadásul más térségekhez képest több pénzt is kapott, ez azt jelenti, hogy a közigazgatással valami baj van. Tamás Sándor replikázott: nem beszélhetünk huszonhárom, hanem csak az utóbbi három-négy évről, s ekkor látszik fejlődés. Calinic elismerte, Sepsiszentgyörgyön fejlődés tapasztalható az utóbbi négy évben, de az alapkérdés marad – szögezte le. Antal Árpád azt mondta, Sepsiszentgyörgyöt Brassóval összehasonlítani olyan, mint Brassót Béccsel, hozzá mérhető várossal vessék össze. Sepsiszentgyörgyön három százalék alatti a munkanélküliség, s ezzel három év alatt országos negyvenedikről huszonkettedik helyre lépett elő. Ami a béreket illeti, az országos csúcsnak számító 2008-hoz képest a gazdasági válság ellenére a városban másfélszeresére nőtt a befizetett személyi jövedelemadó. Cziprián-Kovács Loránd megjegyezte, ehhez képest a megye a 35. helyen szerepel az országos rangsorban. Klárik László szenátor szerint európai szinten bebizonyosodott: a nagy városok gazdasági elsivatagosodást idéznek elő környezetükben, körülöttük minden elsorvad, éppen ezért nem jó Brassóval egy régióban lenni. A fejlesztési régió nem a nemzetiségek közötti viszonyról szól – szögezte le. Hozzátette, évek óta igyekszünk bebizonyítani, nem a románok ellen vagyunk, de kisebbségben lévén, különleges igényeink vannak. Bejelentette: a megyében gyűjtött 35 000 aláírás feljogosítja, hogy törvénymódosítást kezdeményezzen a regionális felosztásról, mégpedig azt, hogy Maros, Hargita és Kovászna megye külön fejlesztési régiót alkosson. Ezt nemes feladatnak tekinti, és teljes felelősséggel dolgozik ezen. A liberális Ioan Moroianu nem lát semmiféle megoldást a jelenlegi rossz helyzetből való kilábalásra, elmennek a gyerekeink, szétszakadnak a családok, a tervezetre nemmel szavaz. Klárik Attila RMDSZ-es tanácstag ironikusan megjegyezte, népszavazást kellene kezdeményezni arról, hogy tartsunk-e referendumot a külön fejlesztési régióba való tartozásról, mivel látja, mindenki ugyanúgy megy ki a teremből, mint ahogyan bejött, nem érdeklik az érvek. Végül az elnök szavazásra bocsátotta a tervezetet, az RMDSZ, az EMNP és az MPP tagjai megszavazták, a Szociáldemokrata Párt és Nemzeti Liberális Párt képviselői ellene voksoltak. Maros megye elutasította Elutasította a Maros Megyei Tanács a régióátszervezés ügyében kezdeményezett helyi népszavazás kiírását. A rendkívüli tanácsülésen 19-en voksoltak a referendum kiírása ellen, 14-en mellette, egy képviselő tartózkodott. A román pártok képviselői ellenezték a népszavazást. Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök bejelentette: a következő tanácsülésen ismét indítványozni fogják a tervezet elfogadását, hiszen 55 137-en írták alá. Hargita megyében november 27-én döntenek a népszavazásról. (demeter) Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. november 15.Ars hungarica: otthonosság érzete a szórványbanVáltozatos tematikájú kiállításokat, népdalokkal ötvözött megzenésített verseket és színvonalas dzsesszkoncertet kínált a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének Magyar Kulturális Központja által szervezett nagyszebeni Ars hungarica fesztivál első napja, amelynek délutáni hivatalos megnyitója keretében a nagyszebeni születésű grafikusművész, lelkész, Orth István vehette át Magdó János főkonzultól a magyar állam kitüntetését. A három egymást követő tárlatmegnyitót a képzőművészeti sokszínűség jellemezte. Teddy, a nagyszebeni születésű fiatal művész Kellemetlen szokás az elmélkedés című tárlatának munkáit Valentin Mureşan, a Brukenthal Múzeum kurátora szerint leginkább a játékosság jellemzi. – A festmények szimbolikus képvilágának mindegyike külön jelentéstartalommal bír. A művész ábrázolásmódja változtat a tárgyak jelentésén, és az általa megteremtett világba kalauzolja a nézőt – beszélt az alkotásokról Mureşan. Szegedi Alice Torella népi iparművész A nő – toposzok játéka című tárlata a Bruck Studióban tekinthető meg. Bár alkotásainak alapanyaga természetes, szálas anyagok összessége (főként a gyékény), ő maga azt vallja, hogy az alapanyag, amit feldolgoz, az maga „a kulturális környezet”, amelyben él. A tárlat hat alkotást mutat be, amelyből három vegyes technikával készült falra akasztható, három pedig egyméteres sziluett. Az alkotások a nőt kívánják ábrázolni, annak lelki világát, a róla alkotott társadalmi képet, úgy a hagyományos, mint a nem konvencionális életformában, mindezt a művész sajátságos szemszögéből. Mirela Creţu, az ASTRA Múzeum szakigazgatója szerint a nőiség tematikáját megfogalmazni igazi kihívás, hiszen a nő nemcsak az anyaság, a teremtés szimbóluma, ugyanakkor a karrierépítés és a család között egyensúlyozik. – A művész ábrázolásmódjának kiindulópontja a mennyasszonyi ruha, majd tovább haladva láthatjuk az érintésre vágyakozó nőt, akire a zeneiség, az alkotás és az örökkévalóság jellemző. Ugyanakkor felbukkan az önmagát kereső, belső harmóniára áhítózó nő is – világított rá a szakértő. Orth István kiállítása különleges jelentőségű volt, nemcsak életműve apró töredékének ismertetése, hanem a tárlat helyszíne miatt is, amely a nemrég visszakapott, egykor felekezeti iskolaként működő református központ volt. A tárlat három sorozat munkáiból kínált ízelítőt: Az erdélyi magyar kultúrtörténet értékei című sorozat képeit, a Nagyszeben történetéhez kapcsolódó rajzsorozatot, valamint a teljesen új szentképsorozatot csodálhatták meg az érdeklődők. Varró Sándor nagyszebeni lelkipásztor kifejtette: a kiállításmegnyitó hármas lelki töltetű számára. Először is azért, mert első alkalommal szólhat úgy a jelenlévőkhöz, hogy elmondhatja: az épület újra az ő tulajdonukban van. Másodszor azért, mert Orth István a művészete által tölti meg élettel az épületet, harmadszor pedig azért, mert az Ars hungarica kulturális rendezvénysorozat nemcsak a művészetre, hanem a magyar kulturális értékek mindegyikére nyitott. Bitay Levente vezető konzul is hangsúlyozta az esemény jelentőségét. Úgy vélte: a református egyház visszakapott épülete ismét a magyar közösségi élet otthonává válhat, amelyhez sok erőt kívánt. A fesztivál hivatalos megnyitóján Serfőző Levente főszervező, a Híd Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke beszédében hangsúlyozta: a modern közösségek mozgatórugói közé sorolható a hatalomra vágyás, az anyagi érdek, a szabályok, a törvények, a kényszer, az elvárások, a megfelelni akarás. Hozzáfűzte: ennek következménye, hogy az emberek között állandó konfliktusok merülnek fel, a hibáztatás és a „kifele mutogatás” már-már megszokott viselkedési szabály lett, ami az egyéni felelősség hárítása az önálló gondolkodás, az emberi minőség és az embereket összekötő érzelmek elvesztéséhez vezet. Ezért arra kért mindenkit, hogy a felsoroltakat helyezze figyelmén kívül öt napig, és élvezze az Ars hungarica rendezvényeit. Magdó János főkonzul az Ars hungarica fesztivált a városlakók és a más nemzetiségűek felé való megmutatkozásként értékelte. Mindazokat a nagy elődöket – Oláh Miklóst, Borsos Miklóst, Bánffy Dezsőt, Haller Károlyt, Maczalik Győzőt – említette, akiket annak idején Nagyszebenbe vonzott a szászok által teremtett társadalmi modell. – Sok magyart adott Nagyszeben az összmagyarságnak, és akik most itt vagyunk, ezt az utat fogjuk folytatni – jegyezte meg, külön megköszönve Serfőző Leventének, hogy az általuk szervezett rendezvényekkel összetartják a helyi magyar közösséget. Fejér László parlamenti képviselő a Kovászna Megyei Tanács elnökének, Tamás Sándornak az üdvözletét tolmácsolta. Kifejtette: mindig kellemesen meglepő számára a nagyszebeni közösség példaértékű összetartása. – A szász, a székely és román lakosság mindig bebizonyította, hogy együtt tud élni és alkotni. Az együttműködésnek és toleranciának mindig fontos szerepe van. Egymás kultúrájának megismerése, az ilyen jellegű rendezvények szervezése ehhez az eredményes együttéléshez járul hozzá – mondta a képviselő. Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke szerint a tankönyvek nem írnak arról, hogy az ember mit érez, amikor szórványban élő közösséghez látogat. – Önök itthon vannak, és az önök által közvetített értékek által én is itthon érzem magam – mondta. – Otthon érezzük magunkat kultúránkban, anyanyelvünkben, ezáltal pedig a szórványhoz pozitív képet, érzéseket tudunk társítani – tette hozzá. Orth István grafikusművész, lelkész részére kiemelkedő művészeti tevékenységéért, lelkészi szolgálataiért és a dél-erdélyi szórványban élő magyar közösségért való kiállása elismeréséül a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta Áder János magyar köztársasági elnök, amelyet az ünnepi megnyitón Magdó János főkonzul adott át a művésznek. Varró Sándor méltatásában hangsúlyozta: komplex személyiség az Orth Istváné, hiszen elsősorban Isten embere, ugyanakkor a közösség és a művészet embere is. – Az ő művészete azért a közösségért van, amely kiemelte, és amelynek él, dolgozik és fáradozik. Így ezúttal nemcsak Orth Istvánt tüntették ki, hanem az egész nagyszebeni magyar közösséget – mondta. Az első nap rendezvénysorozatát a sepsiszentgyörgyi Evilági muzsikusainak népdallal ötvözött megzenésített versei és a Smárton Trió feat. Juhász Gábor virtuóz dzsessz dalai zárták. DÉZSI ILDIKÓ Szabadság (Kolozsvár) 2013. november 16.Háromszéki referendum: a prefektus bekérte az iratokatA Kovászna megyei törvényszék egy nappal a székelyföldi fejlesztési régió létrehozását célzó népszavazás kiírása után kinevezte a választási iroda elnökét. Nicolae Orăsteanu bíró lett a referendum alkalmával megalakuló Kovászna megyei Választási Iroda elnöke. Mint ismert, a háromszéki önkormányzat csütörtökön fogadta el a székelyföldi fejlesztési régióról szóló népszavazás kiírását, így december 8-án népszavazásra kerül sor. A Kovászna megyei lakosságot arról kérdezik: „Egyetért-e azzal, hogy Kovászna megye Hargita és Maros megyékkel együtt egy fejlesztési régiót alkosson, Marosvásárhely központtal?”. Tamás Sándor, háromszéki tanácselnök lapunknak elmondta, a határozatot még csütörtökön elküldték a prefektúrára, és értesítették erről a Kovászna megyei bíróságot is, illetve pénteken meghirdették a sajtóban. A háromszéki önkormányzatban jelen lévő pártok, így az RMDSZ, az MPP, az EMNP és a Szociál-Liberális Szövetség (USL) hétfőig nevezhetik ki képviselőjüket a megyei választási bizottságba. Törvény szerint a határozat elfogadásától, illetve a prefektus hivatal értesítésétől számított 20 napon belül lehet megszervezni a referendumot, ez idő alatt meg kell alakítani a választási bizottságot, ki kell nyomtatni a szavazólapokat. A népszavazás megszervezésére 300.000 lejt fordítanak a megyei költségvetésből. Tamás Sándor lapunknak elmondta: sokat dolgoztak a határozattervezeten, hogy abban se jogilag se formailag ne találhasson hibát a prefektúra, ezért meglátása szerint, bár egyesek a tartalmával nem értenek egyet, a határozat jogilag megalapozott. A prefektus bekérte az iratokat Értesülésünk szerint azonban Dumitru Marinescu prefektus kiemelt figyelmet szentel az ügynek. Pénteken valamennyi referendumra vonatkozó iratot bekért a háromszéki önkormányzattól, illetve érdeklődött a határozattervezet elfogadásának részleteiről, minden valószínűség szerint keresi annak lehetőségét, hogy megtámadja a határozatot, és ellehetetlenítse a népszavazás megszervezését. Tamás Sándor kifejtette: nem mer jóslatokba bocsátkozni, hogy a prefektúra megtámadja vagy sem a határozatot, mert régiós szintű népszavazást eddig még nem kezdeményezett senki. „Ez fontos választóvonal, egy új korszak, hiszen 120.000 támogató aláírással megalapozva élünk egy olyan eszközzel, amely más országokban bevett szokás, és Európa azt gondolja, hogy az emberek véleménye elsődleges”, mondta a háromszéki tanácselnök. Maszol.ro 2013. november 16.AZ ÖSSZEFOGÁS NAPJAMagyar Szórvány Napja: a cél, hogy magunk dönthessünk a minket érintő kérdésekről A székelyek és a szórványban élők ismerik gondjait, és tudják, hogy közösen tudnak előrelépni - hangzott el Nagyenyeden, az RMDSZ rendezvényén. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 10. Kongresszusa november 15-ét, Bethlen Gábor születésének napját az összefogás jegyében a Magyar Szórvány Napjává nyilvánította. Első ízben Déván, tavaly Brassóban, idén pedig Nagyenyeden kerül sor a Szövetség központi rendezvényére. A Magyar Szórvány Napján számos eseménnyel készülnek Temes, Arad, Hunyad, Krassó-Szörény megyékben, valamint Nagybányán, Besztercén és Máramarosszigeten is ünnepelnek ezen a napon. Az RMDSZ központi rendezvényén a szórványkonferencia kezdetét a Fehér megyei szervezet által működtetett Dr. Szász Pál közösségi ház új szárnyának felavatása előzte meg. Kelemen Hunor szövetségi elnök a Nagyenyeden megszervezett Magyar Szórvány Napján köszöntő beszédében elmondta, hogy az RMDSZ harmadik alakommal ünnepli a szórványban élők napját. Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a Szövetség javaslatára, a Magyar Állandó Értekezlet határozatának értelmében idén először az egész Kárpát-medence ünnepel november 15-én. “Az idei évet Bethlen Gábor és Kós Károly évnek jelöltük meg magunk számára, mert úgy véljük, szükséges a nagy transzilván örökséget újra elővenni, átgondolni, értelmezni és újraértelmezni, a közösségi munkában hasznosítani” – mutatott rá a szövetségi elnök. Hozzátette: “szolidárisnak kell lennünk egymással, oda kell figyelnünk egymás gondjaira, és segítenünk kell azok megoldásában. Természetesen más kihívások előtt állnak a tömbben élők, és mások előtt a szórványban élő magyar emberek, de a cél közös: hogy mi magunk dönthessünk a bennünket érintő kérdésekben. Ezért a célért áldozatot kell vállalnunk, ezért a célért dolgoznunk kell, mindannyiunknak. Látszólag a tömbben és a szórványban élő magyar közösségek érdekei ellentétesek. Ez téves, hamis meglátás. Vannak, akik ezt a látszatot keltik, erőltetik, ideológiai alapot próbálnak alája építeni. Szerencsétlen kísérlet ez, szembeállítani ezeket a törekvéseket semmilyen eredményre nem vezet. Én ennek pontosan az ellenkezőjét állítom, azt mondom, hogy végső soron egymást erősíti, erősíteni tudja a Székelyföldön és szórványban élő közösség. Kötelessége ezt így tenni, mert egymásra vagyunk utalva” – mutatott rá az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor hozzátette: “ellenzékben vagyunk, a közösséggel szemben viszont nem voltunk, nem lehetünk és nem is leszünk soha ellenzékben. Nekünk minden körülmények között építenünk kell közös otthonunkat, építményeinkhez hozzáteszünk egy-egy téglát, folytatjuk az utunk, vagy éppen új utat építünk ott, ahol még nincsen, hogy magyar közösségük megmaradjon szülőföldjén”. “A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és partnerei évente 364 napon át cselekszenek a szórványban élőkért és dolgozókért, a mai napon, a 365. napon ünnepelünk” – hangzott el Kovács Péter RMDSZ főtitkár köszöntő beszédében a nagyenyedi eseményen. Az RMDSZ főtitkára úgy véli, hogy szórványról beszélni divat lett számos közéleti szereplő és szervezet köreiben az elmúlt évek során, és sajnálatát fejezte ki a felől, hogy az ilyen jellegű divatos beszélgetéseknek nem volt semmilyen konstruktív hozadéka, amely a szórványban élő magyar közösség mindennapjain könnyített volna. “Úgy gondolom, hogy itt Erdélyben az RMDSZ és partnerei az egyedüli olyan szervezetek, amelyek cselekszenek is a szórványért. Évről-évre megnézzük mi történt az elmúlt egy évben és közösen határozzuk meg azt az irányvonalat, amely mentén cselekedni, tenni kell” – hangsúlyozta Kovács Péter ünnepi beszédében. “Kapaszkodót tudunk nyújtani minden magyar embernek, hiszen sorra jöttek létre a magyar anyanyelvű oktatási intézményeink, és nem telik el egy olyan év, hogy ne jöjjön egy újabb létre” – mutatott rá a Szövetség főtitkára, továbbá ismertette az RMDSZ azon kulturális programjait, amelyek keretén belül közösen, a helybéli civil szervezetekkel, szülőkkel együtt dolgoztak azért, hogy szórványban biztosítva legyen az utánpótlás. Ladányi Árpád, az RMDSZ Fehér Megyei Szervezetének elnöke köszöntő beszédében felhívta a figyelmet az iskolák, egyházak és közösségi intézmények fontosságára, amelyeknek a szerepe a magyarságtudat megtartása és erősítése a közösség életében. “Csak az a magyar szórványközösség képes saját magát megtartani, amelyben a szervezett intézmények magyar közösségi tevékenységet fejtenek ki. Azonban ilyen intézményeket kizárólag az a közösség tarthat el, amely gazdaságilag önálló, amelynek tagjai gazdaságilag függetlenek és saját lábukon állnak. Azok a magyar szórványközösségek, amelyek elszegényednek, megbomlanak, szervezetlenné válnak. A szórványban élő magyarok más magyar ajkú emberrel ritkán vagy egyáltalán nem találkozunk a hétköznapokban és ezért a magyar nyelv használata jelentősen beszűkül, magyarságunk megtartását, nemzeti öntudatunk erősítését, magyar nyelvünk használatát magyar iskoláink, egyházaink és közösségi tevékenységeink biztosítják” – hangsúlyozta Ladányi Árpád. Oktatás a szórványban Az “Oktatás a szórványban” című panelt Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója moderálta, amelynek keretén belül Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős főtitkár-helyettese előadásában az RMDSZ regionális oktatáspolitikájának gyakorlatba ültetéséről beszélt. Az oktatási ügyekért felelős főtitkár-helyettes prezentációjában elmondta, hogy a magyar nyelvű oktatás ügye ezekben az esztendőkben új szakaszba érkezett: egyrészt jogi szempontból, hiszen a három éve megszületett oktatási törvény, amely minden eddiginél több ponton tartalmazza azokat a tételeket, amelyeket az erdélyi magyarság érdekvédelmi képviseletén keresztül szükségesnek és továbbra is napirenden tart, másrészt, számos jótékony megvalósításon túl van a magyar közösség. “Sok minden között említeni szeretném – ma, a szórvány napján – a szórványkollégiumokat. Akik felépítették ezeket: alapítványok, egyházak, helyi közösségek, a politikai képviselet területi szervezetei. Aradtól Brassóig, Válaszúttól Zsobokig már nagyrészt megvalósultak és megerősödtek azok az intézetek, amelyek, ha szükséges, széles határból gyűjtik össze és iskoláztatják a magyar gyermekeket, magyar nyelven” – hangsúlyozta Magyari Tivadar a helyi közösségek példaértékű megvalósításait, majd ezt követően ismertette a szórványmegyék oktatási helyzetét. „Láttuk azt, hogy a problémák, bár általánosan leírhatók és elemezhetők, helyről helyre, régióról régióra másképpen alakulnak, eltérő jellegű kihívásokat jelentenek. Miután pontosan tudjuk, hogy mi van az oktatásunkkal, arra a kérdésre, hogy az adott helyzetben mit kell tenni, az elkövetkező egy-két évben, valamint hosszabb távon, elsősorban helyi válaszokat és megoldásokat kell keresni, illetve helyi cselekvésprogramokat kell kidolgozni” – szögezte le Magyari Tivadar. Az RMDSZ főtitkárhelyettese ismertette az RMDSZ Főtitkárságának azon kezdeményezését, amely rövid-, és középtávú regionális oktatási tervek kidolgozását javasolta a helyi szakmabeliek és a szakmai szervezetek segítségével, egy széles társadalmi konzultáció keretén belül. Király András oktatási államtitkár "Anyanyelvi oktatás: feladatok, felelősségek és tennivalók" címmel tartott előadásában egy komoly és konstruktív oktatáspolitika fontosságát hangsúlyozta. ”Annak érdekében, hogy ne legyünk kevesebben, nagyon jó oktatáspolitikával, stratégiával és iskolákkal kell rendelkeznünk. Az oktatást nem lehet úgy megközelíteni, hogy az a pedagógus feladata, hiszen csak akkor tudunk megfelelő megoldásokat találni, ha partnerként bevonjuk ebbe a közösségeket annak érdekében, hogy hatékony oktatásunk legyen” – mutatott rá az államtitkár. Ezt követően Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója “Tanárnak, diáknak és szülőnek lenni ma, Erdélyben, szórványban” címmel tartott előadást. Együtt, tovább: Az Összetartozunk Székely-Szórvány Partnerség A Magyar Szórvány Napja keretén belül sorra kerülő szórványkonferencia második paneljében Tamás Sándor, Kovászna megyei tanácselnök, Zonda Erika, a Hargita Megye Tanácsának programigazgatója, a Székely-Szórvány kapcsolatokért felelős munkatársa, Winkler Gyula, EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke, Décsei Attila, a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ elnök és Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő szólaltak fel. Kelemen Hunor szövetségi elnök az „Együtt, tovább: Az Összetartozunk Székelyföld-Szórvány Partnerségi Program” címet viselő panel felvezetőjében elmondta: nagyon fontosak azok az együttműködések, ahol az Erdélyben együtt elő magyar közösségek összekapcsolása a cél. “Ezt az együttműködést az Összetartozunk Székely-Szórvány Partnerség alapozta meg, amelynek üzenete az összefogás volt, a közös céljainkat külön-külön nem tudjuk elérni, együtt kell tennünk mindezért”- hangzott el Kelemen Hunor felvezetőjében. “Szeretem az egyenes beszédet. Sokan mondják azt, hogy mi, székelyföldiek nem értjük, hogy mi történik a szórványban, valamint mi is úgy gondoljuk, hogy a szórvány nem érti, mindazt, ami bennünket vesz körül. Ez nem igaz, hiszen folyamatosan kapcsolatban vagyunk, tudunk egymás gondjairól és legfőképp tudjuk, hogy közösen tudunk előre lépni” – hangsúlyozta Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, majd hozzátette: a szórványban élőknek, nem első sorban anyagi támogatásra van szükségük, hanem sokszor egy jó szóra nagyobb igényt tartanak. A Kovászna Megyei Tanács elnöke úgy vélte, hogy a székely-szórvány partnerkapcsolatokat bővíteni kell, így a magyarországi testvérkapcsolatok bevonását szorgalmazta. „Láttuk azt, hogy a problémák, bár általánosan leírhatók és elemezhetők, helyről helyre, régióról régióra másképpen alakulnak, eltérő jellegű kihívásokat jelentenek. Miután pontosan tudjuk, hogy mi van az oktatásunkkal, arra a kérdésre, hogy az adott helyzetben mit kell tenni, az elkövetkező egy-két évben, valamint hosszabb távon, elsősorban helyi válaszokat és megoldásokat kell keresni, illetve helyi cselekvésprogramokat kell kidolgozni” – szögezte le Magyari Tivadar. Az RMDSZ főtitkárhelyettese ismertette az RMDSZ Főtitkárságának azon kezdeményezését, amely rövid-, és középtávú regionális oktatási tervek kidolgozását javasolta a helyi szakmabeliek és a szakmai szervezetek segítségével, egy széles társadalmi konzultáció keretén belül. Király András oktatási államtitkár "Anyanyelvi oktatás: feladatok, felelősségek és tennivalók" címmel tartott előadásában egy komoly és konstruktív oktatáspolitika fontosságát hangsúlyozta. ”Annak érdekében, hogy ne legyünk kevesebben, nagyon jó oktatáspolitikával, stratégiával és iskolákkal kell rendelkeznünk. Az oktatást nem lehet úgy megközelíteni, hogy az a pedagógus feladata, hiszen csak akkor tudunk megfelelő megoldásokat találni, ha partnerként bevonjuk ebbe a közösségeket annak érdekében, hogy hatékony oktatásunk legyen” – mutatott rá az államtitkár. Ezt követően Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója “Tanárnak, diáknak és szülőnek lenni ma, Erdélyben, szórványban” címmel tartott előadást. “Úgy érzem, hogy sikerült hozzájárulni az elmúlt években a Szövetség legfontosabb célkitűzésének megvalósításához, azaz kivettük részünket a közösségépítésből, hiszen a székely-szórvány együttműködés újból és újból bizonyítja, hogy a szórványban élők számára identitást erősít és önbizalmat ad, ugyanakkor a székelyföldiek is arról számolnak be, hogy élménnyel gazdagodnak és egyre fontosabb számukra ez a partnerség, amely az RMDSZ szórvány cselekvési terve egyik legfontosabb elemének tekinthető" – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő. Tamás Sándorral egyetértve, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke is a háromszögesítést, a magyarországi testvérkapcsolatok bevonását szorgalmazta. A hálózatok szerepének felértékelődése kapcsán az EP-képviselő elmondta, hogy az RMDSZ szórvány cselekvési terve és a székely-szórvány együttműködés is erre a huszonegyedik századi kihívásra válaszol, vagyis a hálózatépítésre teszi a hangsúlyt. Winkler Gyula, utalva a szövetségi elnök évértékelőként is felfogható beszédére, javasolta, hogy a Magyar Szórvány Napja mindig adjon alkalmat az éves tevékenység mérlegének megvonására és a következő év legfontosabb céljainak megfogalmazására. Zonda Erika, a Hargita Megyei Tanácsának Székely-Szórvány programigazgatója előadásában ismertette azokat a sikeres programokat, amelyeket Hargita megye a szórványban élő magyar közösségekkel együtt bonyolít le, majd ezt követően az idei év legnagyobb megvalósítását mutatta be: “A Krassó–Szörény megyével megvalósítandó partnerségi kapcsolat új dimenziót nyit partnerségeinkben”. “A Beszterce-Naszód megyei szórványmagyarság mindig kitartott azon elv mellett, miszerint csak közösen tudunk előrelépni és tenni az érdekeink érvényesítése terén, és ezt bizonyította minden választási kampány alkalmával is. Megyénkben a magyarság 90 százaléka támogatja érdekvédelmi szervezetünket. Ezt a bizalmat szeretnénk meghálálni azáltal, hogy minden szinten, kulturális, szociális, jogi téren a besztercei magyarság gondjainak megoldására törekszünk” – ismertette Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce- Naszód megyei szervezetének elnöke a panel utolsó előtti előadásában. Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője beszédében áttekintette a Szövetség szórványprogramjait, ismertette: “Az RMDSZ első évtizedében aktív szerepet vállalt a közösségek megszervezésében, folyamatosan támogatta a szórványban működő civil szervezetek, a magyar történelmi egyházak és felekezetek, a magyar civil és szakmai szervezetek, valamint az érdekképviselet együttműködését. Második évtizedében a Magyar Házak és oktatási központok létrehozására került a hangsúly, megőrizve a közösségépítés kiemelt támogatását. Az RMDSZ szórványpolitikája segítségével jelentős infrastrukturális befektetéseket végeztünk a magyar nyelvű oktatási és kulturális intézményi hálózat fejlesztésére, hozzájárultunk az államosított ingatlanok és javak visszaszolgáltatásának folyamatához”. A képviselő a harmadik évtized céljairól elmondta, hogy a kapcsolatok és hálózatok kerültek előtérbe. “Az Összetartozunk székely-szórvány partnerség kialakítása a közösségi szolidaritás megnyilvánulását jelentette, a Székelyföldi és szórványban élő közösségek egymásra figyelését és együttműködését jelenti. A kialakított hálózatok nem csupán székely és szórvány közösségeket kapcsolták össze, hanem utat nyitottak a határon átívelő kapcsolatok irányába is. Az Európai Unió rendszerében a kapcsolatok és partnerségek által tudunk többletértéket előállítani” – zárta beszédét a képviselő. A nagyenyedi szórványkonferencián Zonda Erika, a Hargita Megye Tanácsának programigazgatója és Bálint Mihály, az RMDSZ Krassó-Szörényi elnöke aláírták a Hargita és Krassó-Szörény megyék közötti partnerséget. Ezt követően Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettese bemutatta Az Összetartozunk Székely-Szórvány Partnerségi Program kiadványát. Kerekes Hajnal, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének ügyvezető elnöke az Áprily estek emlékkönyv és a Szent István napok a Fehér megyei mélyszórvány templomokban című kiadványt ismertette a jelenlévőkkel. Zárónyilatkozat A Magyar Szórvány Napjának záró momentumát képezte annak a közös zárónyilatkozatnak elfogadása, amelyet Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke ismertetett. “A zárónyilatkozat az RMDSZ XI., csíkszeredai kongresszusa által meghatározott feladatok teljesítése mentén kimondja, hogy a közösségi autonómiaformák létrehozása és a kulturális autonómia megvalósítása csak a Székelyföldön, a szórványban és az interetnikus környezetben élő magyar emberek szolidáris cselekvése által lehetséges” – mutatott rá Winkler Gyula európai parlamenti képviselő. “A mai nagyenyedi, erdélyi és Kárpát-medencei Magyar Szórvány Napjának ünneplése szorosan kapcsolódik az elmúlt időszak erdélyi kezdeményezéseihez, amelyek a közösségi szolidaritás erejét bizonyítják. A Székelyek Nagy Menetelése, a régióátszervezéssel kapcsolatos helyi népszavazásokért gyűjtött nagyszámú aláírás, valamint ma, a Magyar Szórvány Napjának megünneplése Szövetségünk politikai cselekvésének széles közösségi alapjait bizonyítják” – hangsúlyozta Winkler Gyula, majd a zárónyilatkozatból kihangsúlyozta a következőket: “a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tevékenységének alapja a romániai magyar nemzeti közösség szülőföldön való megmaradása és gyarapodása. Az erdélyi magyar szórványközösségek támogatása és megerősítése közösségünk jövőjének alapvető ügye, amely a szórványban, az interetnikus környezetben és a tömbben élő közösségek aktív szolidaritásával teljesedhet ki”. “A zárónyilatkozat az RMDSZ XI., csíkszeredai kongresszusa által meghatározott feladatok teljesítése mentén kimondja, hogy a közösségi autonómiaformák létrehozása és a kulturális autonómia megvalósítása csak a Székelyföldön, a szórványban és az interetnikus környezetben élő magyar emberek szolidáris cselekvése által lehetséges” – mutatott rá Winkler Gyula európai parlamenti képviselő. “A mai nagyenyedi, erdélyi és Kárpát-medencei Magyar Szórvány Napjának ünneplése szorosan kapcsolódik az elmúlt időszak erdélyi kezdeményezéseihez, amelyek a közösségi szolidaritás erejét bizonyítják. A Székelyek Nagy Menetelése, a régióátszervezéssel kapcsolatos helyi népszavazásokért gyűjtött nagyszámú aláírás, valamint ma, a Magyar Szórvány Napjának megünneplése Szövetségünk politikai cselekvésének széles közösségi alapjait bizonyítják” – hangsúlyozta Winkler Gyula, majd a zárónyilatkozatból kihangsúlyozta a következőket: “a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tevékenységének alapja a romániai magyar nemzeti közösség szülőföldön való megmaradása és gyarapodása. Az erdélyi magyar szórványközösségek támogatása és megerősítése közösségünk jövőjének alapvető ügye, amely a szórványban, az interetnikus környezetben és a tömbben élő közösségek aktív szolidaritásával teljesedhet ki”. A Nagyenyeden megtartott Magyar Szórvány Napján elfogadott zárónyilatkozat teljes szövege: ZÁRÓNYILATKOZAT Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Kollégium dísztermében összegyűlt erdélyi magyar szórványközösségek képviselői, Erdélyben harmadik, a Kárpát-medence összes szórvány közösségével együtt pedig első alkalommal ünnepeljük a Magyar Szórvány Napját, Bethlen Gábor erdélyi fejedelmünk születésének napján, fejedelemmé választásának 400. évfordulója jegyében. Az RMDSZ XI., csíkszeredai kongresszusa által meghatározott feladatok teljesítése: a közösségi autonómiaformák létrehozása és a kulturális autonómia megvalósítása, csak a Székelyföldön, a szórványban és az interetnikus környezetben élő magyar emberek szolidáris cselekvése által lehetséges. Romániai magyar nemzeti közösségünk a romániai, a Kárpát-medencei és az európai színtéren csak az egységes, következetes és céltudatos érdekképviselet révén lehet sikeres. Az elmúlt időszak erdélyi kezdeményezései a közösségi szolidaritás erejét bizonyítják. A Székelyek Nagy Menetelése, a régióátszervezéssel kapcsolatos helyi népszavazásokért gyűjtött nagyszámú aláírás, valamint ma, a Magyar Szórvány Napjának megünneplése Erdély-szerte, Szövetségünk politikai cselekvésének széles közösségi alapjait bizonyítják. Csatlakozva a Kulturális Autonómia Tanács november 9-i, kolozsvári zárónyilatkozatához, szorgalmazzuk, hogy a tömbben élő magyar közösségek autonómiája felé vezető önkormányzati hatáskörök kiteljesítése, az interetnikus környezetben az arányos képviselet elvének gyakorlatba ültetése, a szórványban pedig az RMDSZ által 2005-ben kidolgozott, a kormány által elfogadott és a parlamentben előterjesztett kisebbségi törvény elfogadása és alkalmazása egyaránt élvezzenek prioritást Szövetségünk tevékenységében. A különböző élethelyzetben lévő erdélyi magyar közösségek egymást erősítve tudják közös céljai kat megvalósítani és a szülőföldön gyarapodni. A Minden magyar számít szórvány cselekvési terv következetes megvalósításához a szórványban feladatot vállaló civil szervezetek, a magyar egyházak és az RMDSZ helyi szervezeteinek szoros együttműködésére van szükség. Kiemelt jelentőségű az Összetartozunk székely-szórvány partnerség folytatása, a nagyvárosi szórványokat megszólító program és cselekvési terv kialakítása, az Örökségünk őrei -fogadj örökbe egy műemléketmozgalom kiterjesztése, a szórványmenedzser program megerősítése, a Magyar Napok megszervezése szórványközösségeinkben, a Magyar Házak és szórványkollégiumok működtetése, valamint a cselekvési tervbe foglalt további kezdeményezések megvalósítása. Közben a huszonegyedik század új kihívásaira válaszolva, egyre nagyobb odafigyelést igényel a közösségépítés új eszköze, a hálózatok kialakítása és ezek hatékony működtetése. Megalakulása óta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tevékenységének alapja a romániai magyar nemzeti közösség szülőföldön való megmaradása és gyarapodása. Meggyőződésünk, hogy az erdélyi magyar szórványközösségek támogatása és megerősítése közösségünk jövőjének alapvető ügye, amely a szórványban, az interetnikus környezetben és a tömbben élő közösségek aktív szolidaritásával teljesedhet ki. Nagyenyed, 2013. november Maszol.ro 2013. november 18.Hazatért az orgonakészítő (Kézdivásárhely)Újabb köztéri szoborral gazdagodott Kézdivásárhely: november 16-án, szombaton a főtéri református templom bejáratánál kialakított téren felavatták Kolonics István (1826–1892), Erdély egyik leghíresebb orgonakészítő mesterének bronz mellszobrát, Vargha Mihály szobrász alkotását. A szoborállítást Fórika Balázs római katolikus kántor, a Pro Cantus Egyesület elnöke kezdeményezte, Kolonics István ugyanis harminchét évig lakott Kézdivásárhelyen, a szobrához közeli templomban található Kézdiszék egyik legnagyobb Kolonics-orgonája. Vargha Mihály mellszobrát Sántha Csaba szovátai szobrász öntötte bronzba, talapzatát a csíksomlyói Dóczi András készítette. A szombati ünnepség a református templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött, melyen a reformátusok mellett római katolikusok is nagy számban részt vettek, a környékbeli magyar történelmi egyházak lelkészeivel együtt. Csíkcsatószegről is érkeztek megemlékezők, a mester 121 évvel ezelőtt falujukban, 199. orgonája készítése közben hunyt el, sírja a csíkcsatószegi temetőben található. Isten igéjét Tamás József gyulafehérvári püspök és házigazdaként Beder Imre református lelkész hirdette, felidézve a neves orgonakészítő mester életét és munkásságát. A püspök az orgona szerelmesének nevezte Kolonics Istvánt, aki az orgonaépítésnek szentelte életét, és készítette el az erdélyi orgonák legmegbízhatóbb darabjait. Munkásságát Szőcs László, a kézdi-orbaiszéki református egyházkerület főjegyzője is méltatta, Fórika Balázs pedig köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik felkarolták, támogatták kezdményezését. A gondviselésnek köszönhetően 120 esztendő után Kolonics István visszaköltözött Kézdivásárhelyre – mondotta Fórika Balázs. Az ökumenikus istentisztelet után a tömeg a szoborhoz vonult, azt Fórika Balázs felkérésére Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke és Bokor Tibor polgármester leplezte le. A Kolonics-szobrot Tamás József püspök és Szőcs László református főjegyző áldotta meg. A szobor talapzatára elsőként a kegyelet virágait a mester unokája, Borcsa Julianna helyezte el, majd önkormányzatok, civil szervezetek és magánszemélyek koszorúztak. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. november 19.Keresztbe tett a prefektus (Egyelőre nem lesz népszavazás)A kormánymegbízott tegnap megtámadta a Kovászna megyei tanács múlt csütörtökön hozott 174-es határozatát, melyben népszavazás kiírásáról döntött, s azt a kérdést szándékozott a választópolgárok elé terjeszteni: Egyért-e azzal, hogy Kovászna megye része legyen egy Maros, Hargita és Kovászna megyét magában foglaló fejlesztési régiónak, Marosvásárhely székhellyel? Ezennel a határozat érvényét felfüggesztették. A megyeháza nem vár karba tett kézzel. A prefektus kabinetje közölte: a Kovászna megyei törvényszék közigazgatási osztályán kerestet nyújtottak be a határozat megsemmisítésére, s mindaddig, amíg végleges ítélet nem születik, a határozat érvényét törvény alapján felfüggesztik. Dumitru Marinescu kormánymegbízott a megyeházának, valamint a helyi önkormányzatoknak körlevelet küldött, s felszólította, vessenek véget bármely, a határozat életbeléptetését célzó cselekedetnek. A prefektúra közleménye hangsúlyozza: Románia törvénykezésének nagyon fontos tényezője az ilyen „nyilvánvalóan törvénytelen”, visszafordíthatatlan következményekkel járó közigazgatási eljárás felfüggeszthetősége, amelynek „beszédes bizonyítéka” Kovászna megye tanácsának szóban forgó határozata. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke lapunk érdeklődésére elmondta: nem lepődtek meg a prefektus tettén, mert 95 éves tapasztalatuk van a román államigazgatás működéséről. Éppen ezért a határozat 3. cikkelyében leszögezték: amennyiben a népszavazási eljárást felfüggesztik, azt a végleges bírósági határozattól számított húsz nap utáni első vasárnapon tartják meg. Addig sem állnak le, hisz meggyőződésük, hogy 120 ezer ember véleményét (ennyien írták alá a támogató íveket Maros, Kovászna és Hargita megyében – szerk. megj.) figyelembe kell venni. De úgy látszik, a prefektus és a román kormány inkább mellőzné ezt, annak ellenére, hogy Romániában 2003 óta érvényben van a referendumtörvény. Az országnak az Európai Unióhoz való csatlakozása előtt többek között el kellett fogadnia egy ilyen, a demokráciát garantáló jogszabályt, amely biztosítja a helyi és regionális népszavazás lehetőségét. De ezt nem akarják alkalmazni, az alkotmánymódosítást célzó népszavazáson kívül nem volt Romániában helyi, regionális népszavazás. Az alkotmány, törvény, az európai jogrend ezt a lehetőséget garantálja, de Romániában nem engedik, hogy éljünk ezzel – fejtette ki a megyei önkormányzat elnöke. Hozzáfűzte: a népszavazás akadályoztatásáról képviselőjükön keresztül tájékoztatják az Európai Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusát, amely az Európa Tanács – melynek Románia is tagja – tanácsadó szervezete. A testület 2013–2016-ra megfogalmazott prioritásai közé tartozik a helyi és regionális demokrácia érvényesülésének figyelemmel kísérése, az emberi jogok érvényesülésének támogatása helyi és regionális szinten, az állampolgári részvétel erősítése. Szekeres Attila Erdély.ma 2013. november 19.Fordítást biztosítanak a háromszéki tanácsosoknakSzinkrontolmácsoláshoz szükséges felszerelést vásárol a Kovászna Megyei Tanács annak érdekében, hogy jövő évtől román és magyar nyelven egyaránt lehessen beszélni az üléseken. Tamás Sándor tanácselnök szerint azt követően döntöttek a felszerelés beszerzése mellett, hogy Kulcsár-Treza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) önkormányzati képviselője bejelentette: ezentúl csak magyar nyelven hajlandó megszólalni az üléseken. A tanácselnök emlékeztetett, hogy a kétnyelvű ülések igénye többször is felmerült az elmúlt években, azonban technikai akadályok miatt nem volt kivitelezhető, sokszor neki kellett fordítania társai felszólalásait. Hozzátette, a törvény értelmében minden tanácsosnak jogában áll anyanyelvén felszólalni, ezért tiszteletben tartja Kulcsár-Terza döntését. „Ha én büszke székely vagyok, és azt akarom, hogy mások tiszteljenek, nekem is tesztelnem kell a másik etnikumot” – indokolta ugyanakkor a gépezet szükségességét Tamás Sándor. A Kovászna megyei önkormányzatnak 26 magyar és 5 román tagja van, utóbbiak között olyan is akad, aki nem tud magyarul. A szinkrontolmácsolás igénye a Maros Megyei Tanács legutóbbi ülésén is felmerült, ahol az RMDSZ-frakció kérte a szükséges berendezés beüzemelését. Pap Melinda Krónika (Kolozsvár) 2013. november 22.Tamás Sándor: kiállunk Sikó Imre mellettTamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke pénteken levélben fordult Radu Stroe belügyminiszterhez, Bokor Tóth Orsolya Kovászna Megye vezetőügyészéhez, Ion Popa Kovászna megye rendőrparancsnokhoz és Calinic Sabin Megyei Közrendészeti Hatóság (ATOP) elnökéhez, hogy vizsgálják ki a bölöni eset előzményeit is. Mint arról már beszámoltunk, három személyt gyanúsítanak azzal, hogy jogsértést követtek el november 20-án, szerda este Bölön községben, akik a helyi rendőrökkel kerültek összetűzésbe, amely során fizikai bántalmazásra is történt. A konfliktus részese volt a bölöni polgármester is, aki szerint nem ők voltak a bántalmazók. „Döbbenettel vette tudomásul Kovászna Megye Tanácsa, hogy szerdán a Megyei Közrendészeti Hatóság soros ülése után történt események atrocitásba fulladtak. Sikó Imre Bölön község polgármestere, valamint testvére és egy helyi fiatal tanácsos esetében fogva tartást rendelt el az ügyészség” – közölte Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája. Hangsúlyozták: a történések kapcsán Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor pénteken levélben fordult az illetékesekhez, hogy vizsgálják ki a mostani atrocitás előzményeit is. „Az eddigi sokéves tapasztalat azt mutatta, hogy Bölön község a rendkívül bonyolult etnikai összetétele ellenére (45,68% roma, 35,82% magyar és 13,68% román) Sikó Imre polgármester tíz éves községvezetői munkája eredményes volt. Az elöljáró, a 2 859 lélekszámú közösség bizalmát és támogatását élvezi évek óta” – áll a közleményben. Tamás Sándor az ügy kapcsán elmondta, hogy a szerdai történetnek egy hosszabb előzménye van, ezért is fordult a hatóságokhoz, arra kérve őket, hogy azt is vizsgálják ki a nyomozás során. „Kiállunk Sikó Imre és társai mellett, arra kérünk minden bölöni lakost, hogy félelem nélkül segítse információival az ügy tisztázását.” – nyilatkozta a megyei önkormányzat elnöke. Szabó Enikő Székelyhon.ro 2013. november 22.Elsőfokon elveszítette a megye a felirat-pertHáromszék kormánybiztosának adott igazat első fokon a Kovászna Megyei Törvényszék, a megyei önkormányzat épületének homlokzatára elhelyezett megyeháza felirat ügyében indított perben. Az ítélőszék november 15-én hozott döntést az ügyben, helyt adva Dumitru Marinescu prefektus keresetének. A kormányhivatal vezetője ebben azt kérte, hogy a bíróság kötelezze a megyei önkormányzatot, hogy távolítsa el a feliratot, amely még a tavasszal került fel, a székely zászló védelmében Sepsiszentgyörgyön szervezett megmozduláson, akkor kizárólag magyar nyelven. Marinescu a Székelyhon.ro érdeklődésére megerősítette, hogy az ítélethirdetésre majdnem egy hete került sor, amely egyelőre a prefektúrának kedvez. A kormánybiztos hozzátette, hogy mivel eddig minden ilyen jellegű, vagy a székely, illetve helyi szimbólumok ügyében indított bírósági eljárás esetében a megyei önkormányzat élt a fellebbezés jogával az alapfokú döntés után, így várhatóan most is ezt teszik. Kérdésünkre, hogy a mostanra két nyelven is feltüntetett elnevezés miért nem maradhat, a prefektus röviden annyit mondott: teljesen mindegy, hogy két nyelven szerepel a felirat, az nem a hivatalos megnevezése az intézménynek, így nincs mit keresnie a homlokzaton. A kormányhivatal ezért továbbra is fenntartja, hogy törvénytelenség történt, és az eltávolítását kérik. Tamás Sándort, Kovászna Megye Tanácsának elnökét pénteken többszöri próbálkozás után sem sikerült elérnünk, így nem erősítette meg, hogy megfellebbeznék a törvényszék döntését. Az önkormányzati vezető korábban azt nyilatkozta, hogy nem lepte meg őket, hogy a prefektus figyelmét a székely és megyezászló mellett a felirat sem kerülte el, és emiatt szólította fel a testületet, hogy távolítsák el a feliratot, ezt követően pedig beperelte az önkormányzatot. Válaszkeresetükben felajánlották, hogy román nyelven is megjelenik az elnevezés (Casa Județului), ami elviekben elfogadható lett volna, hiszen az egykori szász vidéken bevett szokás a Ratthaus kifejezés használata. A pert egyébként az elnök az országos szinten uralkodó magyarellenes hangulat számlájára írta. Nagy D. István Székelyhon.ro 2013. november 23.Értékeinkre építünkKonferencia Székelyföld jövőjéről Tegnap délelőtt a marosvásárhelyi közigazgatási palotában került sor a Maros megyei, illetve a marosvásárhelyi RMDSZ szervezésében az Értékeinkre építünk című konferenciára. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a közösségi akarat felmutatásának fontosságáról, az RMDSZ jövőépítéssel kapcsolatos terveiről beszélt, és arról, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban számos olyan esemény történt, amely közép- és hosszú távon meghatározza az erdélyi magyar közösség sorsát, jövőjét. Mi a szülőföldünkön akarunk maradni! "A kiindulópont minden cselekvési tervünknél az, hogy mi a szülőföldünkön akarunk maradni, itthon tervezzük az életünket. Az önkormányzatokban erősek vagyunk, a tervezett közigazgatási átszervezés ezt az erőt lenullázta volna, éppen ezért számunkra jó hír az, hogy végül a régiók átszervezéséről letett a kormány. Ezzel együtt nem kerül sor az alkotmánymódosításra sem, bár a tervezet megvitatásakor bekerült néhány, a magyar közösség szempontjából jelentős módosítás. Az elmúlt időszakban zajlott le a helyi népszavazások kiírása érdekében megtartott aláírásgyűjtésünk. Ennek során alig néhány nap leforgása alatt 200.000 aláírás gyűlt össze a Székelyföldön és a Partiumban. Ez azt jelzi elsősorban, hogy a magyar közösség és az RMDSZ elképzelései egybecsengnek, a magyar emberek egyetértenek a kezdeményezésünkkel, támogatják, megbíznak bennünk. Ez a leghatékonyabb fegyver az RMDSZ kezében – jelentette ki Kelemen Hunor. Rámutatott: mind a kulturális autonómia, mind a székelyföldi autonómia ügyében az RMDSZ kizárólag politikai eszközöket használ, törekedve a román lakossággal való együttműködésre, közös érdekek mentén cselekedve valamiért, nem valaki ellen. Nemcsak Székelyföldről van szó Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke kissé "tágította a kérdést", mert, mint mondta, itt nem csak Székelyföldről van szó. – Hadd ne fókuszáljunk csak Székelyföldre akkor, amikor régiósításról beszélünk, amikor egy európai elképzelésről beszélünk. Elmondta, annak ellenére, hogy egy ideig az Európai Unióban az volt az elképzelés, hogy a szegény régiókat közelebb hozzák a gazdag régiókhoz, bebizonyosodott – egyébként Romániában is a nyolcas régiók teljesen hibás megfogalmazása miatt –, hogy fiaskó volt az egész. – Nem működött: a gazdagok még gazdagabbak lettek, a szegények még szegényebbek. Ezért az Európai Unió a következő hét évre átütemezi a prioritásokat, azt mondja, hogy klaszter típusú felépítésre fókuszáljatok, ami azt jelenti, hogy kutatás, innováció, technológia, kis- és középvállalkozások, és olyan struktúrák megépítése, amelyek nem feltétlenül csak területhez kötődnek. Erre kell felkészülnünk, ha több európai uniós pénzt akarunk lehívni. Statisztikai adatokkal bizonyítható, hogy a nyolc régió nem működőképes, nem lehet így továbbmenni, és egy kicsit lépjünk ki abból a cipőből, hogy ebben a régiósításban nem tudunk időnként másról gondolkodni, csak így vagy úgy. Ez véleményem szerint nem fog megvalósulni Romániában, hiszen az alkotmány miatt valószínűleg 2015-ben lehet erről beszélni. Készüljünk fel, hiszen vannak kisebb régiók, vannak Leader-programok, vannak olyan helyi kezdeményezések, amelyek a régiót is segítik. Bármilyen decentralizálás jó Péter Ferenc, az Erdélyi Magyar Önkormányzati Tanács elnöke, Szováta polgármestere szerint ezek a tanácskozások nagyon hasznosak, hiszen már a kormány is decentralizálásról beszél. – El kell gondolkoznunk azon, hogy ez jó-e nekünk. Véleményem szerint bármilyen decentralizálás jó mind a megyéknek, mind magának Székelyföldnek. Ez azt jelenti, hogy nagyobb hatalommal rendelkeznek majd a megyei és a helyi önkormányzatok. Úgy gondolom, ezek a tanácskozások fontosak, továbbra is együtt kell lennünk, és együtt kell képviselnünk ugyanezt az irányt. Székelyföldön a területi autonómia a megoldás, de ez nem megoldás a Székelyföldön kívül Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára: – Két témát választottunk: az egyik a Hogyan tovább, Székelyföld?, a másik az oktatási kérdés, amely mindenképp meghatározó nemcsak a mindennapjaink, hanem a magyar közösség hosszú távú megmaradása, fejlődése, boldogulása szempontjából. A hogyan tovább, Székelyföld kérdést én kizárólag Erdély vonatkozásában tudom megválaszolni, hiszen nemcsak erre a kérdésre kell válaszolnunk, hanem hogy hogyan tovább, szórvány, hogyan tovább partium, és amíg a Székelyföldön egyértelműnek tűnik, hogy hosszú távon a területi autonómia a megoldás, ez nem nyújt megoldást a Székelyföldön kívül. A kulturális autonómia és annak az elemei jelentik azt, ami magyar szempontból nagyon fontos. Mérföldkőnek tartom a májusi kongresszust Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke: – A csíkszeredai kongresszus után a három székelyföldi megye, látva a kongresszusi dokumentumot is, amely Székelyföld fejlesztéséről szól, stratégiai, majd – ezt lebontva – akciótervet dolgozott ki annak érdekében, hogy hogyan visszük tovább Székelyföld fejlesztési kérdéseit és a székelyek ügyét. Ebbe a sorozatba kapcsolható be – láthatóan nagy eredménnyel – például az az aláírásgyűjtési akció, amelyen tíz nap alatt több mint 120 ezer aláírást gyűjtöttünk egy hárommegyés fejlesztési régió kezdeményezése érdekében. Ez azt jelenti, hogy a Székelyföldön lakó 609 ezer magyar ember közül 120 ezren írták alá, tehát minden negyedik székelyföldi ember támogatta aláírásával tíz nap alatt ezt az ügyet. Visszaigazolta ez az akció is azt, amit a májusi kongresszuson megfogalmaztunk stratégiai célként Székelyföld jövőképe érdekében. Kialakult, újraindult, erősödött az összefogás különböző kérdésekben, a legutóbbi a székelyek nagy menetelése alkalmával, amikor Háromszéken több mint százezer ember gyűlt össze Székelyföld – és nem csak Székelyföld – minden sarkából. Tehát ilyen szempontból mérföldkőnek tartom a májusi kongresszust, és az elmúlt hónapok tanácskozásainak konkrét eredménye után látszik, hogy a terv reális és életképes. A mai rendezvény is ebbe illeszkedik bele. Fontos, hogy Székelyföldre figyelünk Vincze Lóránt, az RMDSZ külpolitikáért felelős titkára: – Már a címe is jó, mert van egy alap, amire építeni lehet. Ezek valóban az értékeink, és az, hogy Marosvásárhelyen került sor egy ilyen konferenciára, azt jelenti, hogy valóban a Székelyföldnek akar üzenni. Nagyon jó, hogy az elmúlt hónapban sok vita, sok javaslat elhangzott. Fontos az, hogy Székelyföldre figyelünk, és ez a konferencia valóban Székelyföldnek üzen. Sok építő vita volt, sok javaslat elhangzott a Székelyföld jövőjével kapcsolatosan, én úgy érzem, hogy a székelyföldi kohézió igazából most kezd körvonalazódni. És ez csak erősítheti a régiót. Európában is azok a régiók váltak sikeressé, amelyek pontosan meg tudták határozni, hogy mit szeretnének tenni a jövőben, melyek azok a fejlesztési vonalak, amelyekre ráállítanák a helyi gazdaságot, melyek a közösségnek a legfontosabb mozgatórúgói, és ha önmagunkat definiáljuk itt, a Székelyföldön, akkor utána a következő lépések már könnyebbek lesznek, utána már eszközöket és lehetőségeket lehet keresni a célok megvalósításához. A szakmai viták mindig előre viszik az ügyeket Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke a tanácskozás végén a Népújság kérdésére kijelentette: – Azt hiszem, az RMDSZ ezúttal is két nagyon fontos tényt bizonyított. Egyik az, hogy mi minden kérdést szakmai megalapozottsággal közelítünk meg, és így próbáljuk a jövőt megfogalmazni, másrészt mindig aktualitásokkal foglalkozunk. Ma három nagyon fontos aktualitásról beszéltünk: az egyik a küszöbön álló decentralizáció, ami a kormány felelősségvállalásával tulajdonképpen el is kezdődött, másrészt beszéltünk az autonómiatervezetről, amit nemsokára közvitára is bocsát az RMDSZ, illetve beszéltünk a régiósításról, amit nem adtunk fel, lévén, hogy a fejlesztési régióknak az újragondolása továbbra is aktualitás. – Gondolja, hogy az ilyen tanácskozások előre viszik az autonómia ügyét? – Azt hiszem, hogy a szakmai viták mindig előre viszik az ügyeket, mert ezekben lehet tisztázni olyan félreértéseket, amelyek például a régiósításra vonatkozó kezdeményezésünket akadályozták. Ezért szerveztük ezt a konferenciát nyilvánosra, mert meggyőződésem, hogy még mindig sok olyan előítélet van, amely akadályozza a közigazgatási reformot. – Ez azt jelenti, hogy folytatni szeretnék? – Természetesen, a konferencián szóba került az is, hogy minden egyes felmerülő kérdésben rendkívül fontos az, hogy egyeztessünk a román társadalom képviselőivel. Azt gondolom, a következő lépésünk ez lesz. Legutóbb a rendkívüli megyei tanácsülésen sikerült végre párbeszédet elindítani a régiósítás ügyében. Folytatjuk ezt a kezdeményezést, úgyhogy a következő lépés Maros megyében minden bizonnyal egy olyan találkozó szervezése lesz, ahol ezeket a kérdéseket már a román pártok képviselőinek a részvételével fogjuk újra megnyitni. Remélem, ezúttal eleget tesznek a meghívásunknak, mert sajnálattal kell mondanom, hogy, bár többször kezdeményeztünk tanácskozást, kezdeményezésünkre nem válaszoltak. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2013. november 25.Tamás Sándor kétnyelvű levélben fordul a Kovászna megyei prefektushoz„Úgy vélem, hogy Dumitru Marinescu prefektus beállt azok sorába, akik Kovászna megyében a magyarok és románok békés együttélése mellett foglalnak állást, ám ő cselekedeteivel a kö- zösséget bolygatja” – fogalmazott Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke arról tájékoztatott, hogy a Prefektusi Hivatalnak köszönhetően két anyanyelvhasználati kérdésről is szó esett az intézményben pénteken, november 22-én. „Néhány hónapja elhelyeztük az intézmény homlokzatán a Casa Județului – Megyeháza feliratot. Hogy a kétnyelvű felirat miért sérti a törvényt, azt csak az tudja, aki kifogásolta az elhelyezését” – fogalmazott az önkormányzati vezető. Szintén múlt hét péntekén érkezett meg Kovászna Megye Tanácsához az a levél, amelyben Dumitru Marinescu prefektus hétfőig kér tájékoztatást az Európa Tanács számára, a Kovászna megyei anyanyelvhasználattal kapcsolatosan. „Román nyelven érkezett a prefektus levele, amelyben a kétnyelvűségről tudakozódik. Figyelembe véve, hogy a magyarság szimbólumaihoz és anyanyelvhasználatához, hogyan viszonyul a Marinescu vezette intézmény, mondhatnánk, hogy a prefektúra is tisztában van a helyzettel. Nyilvánvalóan kitöltöttük a kérdőívet, ám két dolgot fontos kiemelni. Az első, hogy ilyen rövid határidőt szabnak egy ekkora fontosságú kérdés tisztázására. A második, ami finoman fogalmazva is visszás, hogy a Regionális, vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája, amelyet Románia is aláírt, leszögezi, hogy azokban az intézményekben, amelyekben a kisebbségek számaránya eléri a 20 százalékot az anyanyelvükön kommunikálnak” – fejtette ki Tamás Sándor. A tanácselnök ugyanakkor leszögezte: „Ha a kormányhivatal arra törekedik, hogy méltányosan viselkedjen, akkor magyar nyelvű levelet is kellett volna, küldjön nekünk. Hangsúlyozom, erre jogszabály is létezik, nem egy vagy két ember érzékenységéről van szó, hanem nemzetközi megállapodásról. Természetesen bízunk abban, hogy ezek a sajnálatos mulasztások Marinescu úr részéről orvoslásra találnak, hiszen Victor Ponta miniszterelnök is gyakorta empátiával viszonyul a kisebbségi kérdésekhez. Nem látom okát annak, hogy ezt a prefektus ne tehesse meg. Ennek fényében kétnyelvű levelet küldtünk a prefektusnak, amelyet a sajtónak is eljuttattunk.” Kovászna Megye Tanácsának Sajtóirodája Erdély.ma 2013. november 25.Új úton az RMDSZ? (Ülésezett az SZKT)A viták, nyílt vagy burkolt összecsapások helyszíne volt a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülése. Kelemen Hunor szövetségi elnök első ízben fordult szembe elődjével és mentorával, Markó Bélával, aki az elmúlt hetekben több ízben bírálta amiatt, mert feladni látszik a korábbi kis lépések politikáját, kifogásolta, hogy az RMDSZ is részt vett a nagy menetelésben, és a szórvány cserbenhagyásaként minősítette a székely autonómiatörekvések támogatását. Kelemen egyértelműen fogalmazott: nem lehet mozdulatlanul állva a csodára várni, eddigi eszköztárukat új elemekkel kell kiegészíteni. „Nem mondtunk mást, mint ami a szövetség programjában szerepel, nem mondtunk mást, mint amit közösségünk akar” – fogalmazott. Leszögezte, a jövő évi EP-választásokon az RMDSZ színeiben, a tulipán jele alatt indulnak jelöltjeik. Párbeszédről lehet szó, de a zsarolásnak nem engednek, olyanoknak nincs helyük listájukon, akik korábban a megosztást szolgálták – szögezte le. Az ülés a szövetség kitüntetései, az Ezüstfenyő Díjak kiosztásával kezdődött. Az elismerést azoknak ítélik oda, „akik kiemelkedő munkát végeztek a magyarság szülőföldön való megmaradásáért és az RMDSZ programjának megvalósításáért”. Háromszékről Kisgyörgy Zoltán geológus, földtani és helytörténeti szakíró, lapunk munkatársa és Zelenák József evangélikus-lutheránus esperes, püspökhelyettes vette át a díjat. Előre lehetett sejteni, hogy az SZKT ülése nem a megszokott semmitmondó bágyadtságban telik el, az elmúlt hetekben egyre élesebbé váltak ugyanis a régi vezetés bíráló hangjai, többen próbáltak ellentétet szítani Székelyföld és szórvány között, de az is kiszivárgott, sűrűsödnek a viták arról, milyen úton kell tovább haladnia az RMDSZ-nek. Így Kelemen Hunor politikai beszámolója sokkal inkább állásfoglalásnak hatott. S bár kiemelte, nem új irányról van szó, az is nyilvánvalóvá vált: új időszámítás következik a szövetség életében. Cselekvés ellenzékben is Kelemen Hunor szövetségi elnök Bethlen Gábor és Kós Károly egy-egy idézetére építette beszámolóját. Négyszáz éves, de ma is pontosan működő közéleti iránytűként jellemezte Bethlen szavait: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.” Kós Károly felhívását a Kiáltó Szóból kölcsönözte: „Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája. De kiáltom még egyszer azt is: aki gyáva, aki rest, aki alkudni akar, az nem közénk való...” Ellenzékbe kényszerült az RMDSZ bő másfél évvel ezelőtt, és ez új kihívásokat, kérdéseket is felvetett, például, hogy változtatnia kell-e addigi politizálásán, „tudjuk-e, akarjuk-e, szabad-e úgy szemlélni a politikát, mint egy várótermet, előszobát, ahol csak üldögélni kell csendben, nem föltétlenül felemelt fejjel, várni kell mozdulatlanul, ha lehet úgy, hogy senkit ne zavarjunk, mert egyszer, előbb vagy utóbb, úgyis beszólítanak”. Nem lenne gond az ellenzékben politizálás egy olyan társadalomban, ahol a többség-kisebbség viszonyát a kölcsönös bizalomra alapuló együttműködési szándék jellemzi, de Romániában azt tapasztaljuk, hogy a megszerzett jogok megőrzése legalább akkora kihívás, mind az esetleges továbblépés – fogalmazott Kelemen Hunor. Számba vette az elmúlt egy esztendőt: alkotmánymódosító javaslataik egy részét sikerült érvényesíteniük, ám végül halasztódott az alaptörvény megváltoztatása, de legalább elmaradt az a közigazgatási reform is, a régiósítás, amely az önkormányzati erők megtizedelésével járt volna. Jelentős előrelépésnek nevezte a decentralizációs törvényt, mellyel „az elmúlt sok-sok esztendő legmélyebb hatalomátadására kerül sor. Az önkormányzatok erősebbek lesznek, nagyobb hatáskörökkel rendelkeznek, és a döntések közelebb kerülnek a helyi közösségekhez”. Szólt a fejlesztési régiók átszervezése okán kezdeményezett aláírásgyűjtésről – tíz nap alatt sikerült kétszázezer támogatást összesíteniük – és a székelyek nagy meneteléséről, mindkettő a közösségi akarat felmutatását szolgálta. Elismételte korábban már megfogalmazott álláspontját: „sem régióátszervezést, sem autonómiát nem valaki ellenében képzelünk el, hanem valakikért. (…) Amit mi kérünk, az csupán annyit jelent, hogy a mi dolgainkról mi magunk akarunk dönteni.” Nem vagy-vagy, hanem is-is Kelemen Hunor a belső bírálatokra válaszolva elmondta: „Nem tartom életszerűnek azt a felvetést, mely szerint vagy politizálunk a parlamentben, az önkormányzatokban, vagy menetelünk. Azt mondom, hogy az is-is helyzet sokkal inkább igaz. Eddigi eszköztárunkat kiegészítjük olyan eszközökkel, amelyeket ez a szervezet még használt, és valószínű, hogy az élet még teremthet olyan helyzetet, amikor használnia kell.” Véleménye szerint hamis állítás, hogy a tömbben élő magyarok törekvései ellentétesek az interetnikus környezetben, illetve a szórványban élő magyarok érdekeivel, vagy fordítva. „A kulturális autonómia a területi vagy regionális autonómiával alkot teljes egészet, egyik nem zárja ki a másikat, hanem kiegészíti azt. Arról persze nincsenek illúzióim, hogy ma éppen milyen esélye van egyik vagy másik tervünk megvalósításának. Ez természetesen nem jelentheti azt, hogy mozdulatlanul állunk, és csodára várunk” – fogalmazott Kelemen Hunor. A közeljövő céljai között az EP-választásokat említette, ott kell lenni Brüsszelben, mert bár európai polgári kezdeményezésüket elutasították, a lisszaboni szerződés módosításakor „rést kell ütni a falon”, el kell érni, hogy a kisebbségi jogok védelme az EU alapdokumentumának részévé váljék. Kelemen Hunor nemcsak Markó Bélának, de Tőkés Lászlónak is üzent: „nem engedünk a zsarolásnak, és nem ígérünk befutó helyet olyan politikusoknak, akik a mi bizalmunkkal visszaéltek. Partnerséget ígérünk minden olyan személynek és szervezetnek, aki és amely abban érdekelt, hogy ne a megosztást erősítse. Mindazt, ami 2012-ben a parlamenti választásokon történt, nem tudjuk meg nem történtnek tekinteni, nem tudjuk kitörölni a szövetség intézményes memóriájából”. Magyarország irányába is megfogalmazta álláspontját: „Mindig azt mondtuk, hogy a megszerzett jogokkal élni kell. Az állampolgársággal járó szavazati jogról is csak ezt mondhatjuk. Ahogy a könnyített állampolgárság megszerzéséhez is segítséget nyújtottunk anélkül, hogy ezért bárkitől ellenszolgáltatást kértünk vagy vártunk volna el, a regisztrációval kapcsolatosan is így járunk el” – jelentette ki. A többség egyetért A szövetségi elnök felszólalását követő politikai hozzászólások többsége megerősítette Kelemen Hunor álláspontját. Többen kiemelték a decentralizációs törvény jelentőségét (Borbély László, Cseke Attila, Király András), Szabó József, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnöke a megyei önkormányzatoknak átadott diáktáborok egy rendszerbe építését és az erdélyi magyar diáküdültetési program létrehozását javasolta. Ugyanakkor megfogalmazott egy cseppet sem fiatalos, de az RMDSZ szárnyai alatt felnövekvő ifjakra jellemző példázatot is: maratoni távgyalogláshoz hasonlította a szövetség tevékenységét, ahol csoportban kell haladni, nem szabad senkinek nagyobb sebességre kapcsolnia, aki pedig lemarad, azt kizárják. A szórvány–székely kapcsolatokról Winkler Gyula EP-képviselő fogalmazta meg: nagyon jó nagykövetei lehetnek a szórványban élők a székely autonómiaköveteléseknek a románokkal folytatott párbeszéd során. Korodi Attila képviselő és Tamás Sándor is felvetette, hogy az autonómiaharcban szükség van az eszköztár bővítésére. Vass–Frunda összecsapás A Marosvásárhelyen kívüliek számára váratlanul bukkant elő egy nagyon éles vita Vass Levente és Frunda György között. Két felszólaló szájából is elhangzott: „el a kezekkel Vass Leventéről és a kőtörő osztályról!”, majd körvonalazódott a történet is: Marosvásárhelyen a Vass Levente által irányított urológia-kőtörő részleget más részlegbe akarják beolvasztani, ez ellen már augusztusban tiltakoztak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusának és kari tanácsainak tagjai. Többen Frunda Györgyöt sejtik az intézkedés hátterében, hiszen a felesége az urológiarészleg vezetőjeként közvetlenül érintett az ügyben. Ezenkívül a tavalyi választásokról jól ismert tény az is, hogy bár korábban Vass Levente volt az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje, a szövetség végül mégis Frundát támogatta, akinek aztán nem sikerült legyőznie román vetélytársát. Most Vass Levente nagyon élesen fogalmazott: véleménye szerint a korábbi történéseknek köszönhető, hogy jövő héten már, valószínű, nem lesz főosztályvezető, azzal vádolta meg Frundát, hogy rengeteg energiát fektetett abba, hogy felszámolja az említett osztályt, így akar bosszút állni rajta, és a megyei RMDSZ-szervezet „passzívan asszisztált” ehhez. „Az egyedüli dolog, amivel meg tudom tartani a méltóságomat, hogy nem félek; sem Frunda Györgytől, sem másoktól” – jelentette ki, szavait pedig vastaps követte. Frunda György hazugnak nevezte Vass Leventét, és perrel fenyegette. Sokat elmond a helyzetről, hogy ő azonban néma csendben hagyta el a pulpitust, senki nem tapsolt. Lezárult a Markó-éra Az „öreg oroszlánok” és „fiatalabb farkasok” közötti nézetkülönbségek visszaköszöntek még néhányszor. Borbély László, aki két évtizede meghatározó politikusa az RMDSZ-nek, például azt hangoztatta, hogy a választott út jó volt, sok mindent sikerült elérniük, nem váróteremben ült az erdélyi magyarság. Markó Béla is visszavonulót fújt. Mint mondotta, nem provokálnak belőle replikát a Kelemen Hunor által hangoztatottak. Kifogást csak a magyarországi választásokkal kapcsolatos véleménye ellen emelt: szerinte jobb lett volna olyan megoldás, amely szerint a határon túli állampolgárok csak bizonyos dolgokba szólhatnak bele. Markó kiemelte, fontosnak és tisztázó jellegűnek is tartja Kelemen Hunor állásfoglalását. Egy húszesztendős korszak lezárult – mondotta. „Kialakítottuk a jogi kereteket, és jön a következő korszak, amikor döntési jogköröket kell magunkhoz vennünk. Az autonóm döntés különböző formái felé kell elindulnunk. Nem fogadhatjuk el, hogy a következő húsz év csak az elmúlt húsz év eredményeinek megvédésről szóljon” – hangsúlyozta Markó Béla. Az SZKT testülete arról is döntött, hogy március elsején rangsorolja európai parlamenti képviselőjelöltjeit, és elfogadták a jelöltállítás szabályzatát. Eszerint csakis az RMDSZ valamely területi szervezete, platformja, társult szervezete, nőszervezete vagy a szövetséges ifjúsági szervezeteket tömörítő Miért ajánlásával lehet pályázni a képviselő-jelöltségre. A pályázatokat a jelölteknek február 15-ig kell benyújtaniuk. Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. november 25.Erdővidéki polgármesterek a községvezető mellettKiállnak az erdővidéki polgármesterek a huszonkilenc napos előzetes letartóztatásba helyeztett Sikó Imre mellett. Az elöljárók azt kérik, hogy Sikó szabadlábon védekezhessen, ennek érdekében már félezer aláírást gyűjtöttek össze. Mint mondták, hisznek a bölöni polgármester ártatlanságában és a román igazságszolgáltatásban. Bölön község polgármestere, valamint a közbirtokosság vezetője és annak fia – szerda este – egy tettlegességig fajuló nézeteltérésbe keveredett a bölöni rendőrőrs vezetőjével és annak helyettesével. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és az RMDSZ megyei vezetője, Klárik László, Sepsiszék-Erdővidék szenátora, Márton Árpád, parlamenti képviselő, Váncza Tibor, az RMDSZ erdővidéki ügyvezető elnöke, az erdővidéki polgármesterek és egy bölöni tanácstag is részt vett azon a hétfői sajtótájékoztatón, melyet a Sikó- ügy kapcsán tartottak. „A rendőrség hitele válságban van. Sok esetben a rend őrei azt a látszatot keltik, hogy nem a közösség érdekeit védik. Előbb-utóbb megtörtént volna ez az eset, ha nem itt, máshol. A rendőrséggel szemben a helyi közösségek többször megfogalmazták már panaszaikat” – mondta Klárik László, Sepsiszék-Erdővidék szenátora. Leszögezte, elvárják, hogy tegyenek rendet, mert visszás a helyzet „ha egy jogállamban, a közösség által megválasztott elöljárónál nagyobb becsülete van egy kihelyezett rendőrnek”. Tamás Sándor hangsúlyozta, a történelem nem szerdán kezdődött és ennek tudatában fontos kivizsgálni az előzményeket. Ebben az esetben az ügy nyilvánossá tétele segíthet a legtöbbet. Az elöljáró rámutatott, hogy ha a lakosság félelem nélkül együttműködik és vállalja tanúvallomását, az ügyben nagy előrelépés történik. Bölön községnek a rendkívül bonyolult etnikai összetétele ellenére (45,68% roma, 35,82% magyar és 13,68% román) Sikó Imre polgármester tíz éves községvezetői munkája során közösség bizalmát és támogatását élvezte. Hodor Béla, Bölön alpolgármestere elmondta, hogy eddig mintegy 550 aláírás gyűlt össze azért, hogy Sikó szabadlábon védekezhessen. Ugyanakkor Márton Árpád arról tájékoztatott, „ahhoz, hogy valaki előzetes letartozásba kerüljön, három tényező – illetve ezek egyike kell fennálljon: az illető újabb bűncselekményt fog elkövetni, mint egy bűnszövetség tagja megszökhet az országból, illetve fennáll a veszélye, hogy eltünteti a terhelő bizonyítékokat”. Ebben az esetben itt egyik tényező sem áll fenn – nyomatékosította Márton. Viszont azt, hogy a rendőrök nincsenek felfüggesztve és nyomást gyakorolnak a lakosságra, az egyik tanácsos és az alpolgármester is megerősítette. „Miért nem foganatosítják ugyanazokat az intézkedéseket a rendőrök ellen is, mint a polgármester ellen?” – tették fel a kérdést. Az erdővidéki polgármesterek is úgy vélekedtek, hogy nincs megfelelő kommunikáció az önkormányzatok és a rendőrség, illetve a re rendfenntartók és a lakosság között. Kérik, hogy az incidensben szereplő rendőröket helyezzék el Kovászna megyéből. Váncza Tibor hangsúlyozta, hogy Sikó Imre nem egy köztörvényes bűnöző, hanem egy harmadik mandátumánál lévő, nyugodt, kiegyensúlyozott ember, aki „nem érdemli meg ezt a procedúrát, amin átesik”. Az erdővidéki polgármesterek, helyi önkormányzati képviselők és Orbán Bara Gábor, a Területi Közrendészeti Hatóság titkára számolt be az eset előzményeiről. Az elöljáró és a rendőrőrs vezetője közötti viszony régóta feszült, mert az őrsvezető szigorúan kezeli a kihágásokat, azonban sok esetben nem tett eleget hivatali kötelességeinek és tizenkét évig használta jogtalanul, ingyen az orvosi szolgálati lakást. Ez utóbbi esetben törvényszéki felszólítást kapott a kiköltözésre. A kifogások orvoslásáért november 20-án megszervezték a rendőrséget felügyelő Területi Közrendészeti Hatóság ülését, ahol Sikó Imre, a közbirtokosság elnöke és a roma közösség képviselői is felrótták a sérelmeiket a rendőröknek. A tettlegesség azután következett be. Orbán Bara Gábor, a rendőrséget felügyelő hatóság titkára bemutatta azt a 32 tanúvallomást tartalmazó iratcsomót is, melyben szemtanúk számolnak be a tettlegesség előzményeiről. Eredetileg mintegy hatvan vallomástevő jelentkezett, de egy részüket feltételezhetően megfélemlítették. Olyan panaszokról is tudomást szerezhettünk melyekben a rendőr elkobozta egy illető favágógépét és csak 700 lej ellenében válthatta ki, egy másik személy a személyazonosságiját válthatta meg 200 lejért. „Tény, hogy a törvény előírja, hogy a személyazonossági igazolványt mindig magunknál kell tartanunk, de egy, a kaszájával a mezőre induló embert biztos nem lehet leigazoltatni. Megbüntetni lehet” – magyarázta Bara. Racolta Alexandru bölöni önkormányzati képviselő szerint ötven éve nem volt konfliktus a nagyon színes etnikumú községben, így a közösség felháborodott a történések kapcsán. Az atrocitásnak vannak szemtanúi, de megfélemlíthetők, mert a rend őrei nincsenek felfüggesztve. Ott járőröznek Bölön utcáin – hangzott el. Sikó megfellebbezte a 29 napos előzetes letartóztatásról szóló ítéletet, az ügyben november 26-án délelőtt születik döntés – tudtuk meg a törvényszék munkatársától. Tóth Zsigmond rendőrségi szóvivő közölte, hogy a bölöni rendőrök ellen nem érkezett feljelentés. A rendőrségen belső kivizsgálás folyik az ügy kapcsán. Szabó Enikő Székelyhon.ro 2013. november 26.Bölön: az RMDSZ rendőri túlkapást sejtAz RMDSZ megannyi háromszéki politikusa kérte egy hétfői sajtótájékoztatón, hogy a hatóságok vizsgálják meg: milyen előzményei vannak Sikó Imre bölöni polgármester és a helyi rendőrök közötti múlt szerdai incidensnek. A tettlegességig fajult incidens következtében pénteken a sepsiszentgyörgyi bíróság 29 napos előzetes letartóztatásba helyezte az RMDSZ színeiben megválasztott Sikó Imrét, Bölön polgármesterét (képünkön), valamint a polgármester testvérét és fiát. A sajtótájékoztatón elhangzottakat összegző RMDSZ-közlemény szerint a múlt heti incidens után 32 bölöni személy nyújtott be írásos panaszt a helyi rendőrök vélt túlkapásai ellen, és mintegy ötszázan írták alá azokat az íveket, amelyeken a polgármester szabadon bocsátását kérik. Az RMDSZ politikusai szerint nem hagyhatók figyelmen kívül a dulakodás előzményei. A helyi rendőr ugyanis egy olyan szolgálati lakást foglal el a községben, amelyet orvosi lakásnak szántak, és a polgármester ismételt felszólításai ellenére sem volt hajlandó átköltözni az üresen álló rendőri lakásba. A tettlegességre azt követően került sor, hogy pár órával korábban egy bölönpataki lakossági fórumon a polgármester az őrsparancsnok áthelyezéséről beszélt. „A rendőr ahelyett, hogy példaképe lenne a közösségnek, az ellen cselekszik. A polgármesterekben is kialakult egy tehetetlenségi érzés: nem tudják kezelni azokat a problémákat, amelyeket a rend őreinek a segítségével kellene megoldaniuk” – idézte a közlemény Klárik Lászlót, az RMDSZ szenátorát. Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke arra biztatta a bölönieket, ne féljenek írásba foglalni a rendőrök elleni panaszaikat. Sikó Imre polgármestert és két társát hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják. A rendőrség álláspontja szerint a polgármester és társai rátámadtak a szolgálatot teljesítő őrsparancsnokra és társára, és ütlegelték, fojtogatták a rendőröket. A polgármester álláspontja szerint a rendőrök támadtak rá és teperték a földre, amikor egy olyan lakossági fórumról tartott hazafelé, amelyen a rendőri túlkapások is szóba kerültek. A polgármester elismerte, hogy alkohol fogyasztása után ült a gépkocsi volánjához, és megpróbálta elkerülni, hogy a rá várakozó rendőrök ittas vezetésért vonják felelősségre. Gyergyai Csaba Krónika (Kolozsvár) 2013. november 27.Gábor Áron szobrot avattak HáromszékenFelavatták Gábor Áron mellszobrát Eresztevényben, a Benke kúria udvarán. A szobor alkotója Vetró András szobrászművész. Történészek, politikusok és a község lakói előtt leplezték le november 26-án, szerdán délután Gábor Áron szobrát Eresztevényben, így tisztelegve a háromszéki hős előtt. Rancz Lajos, a Benke kúria házigazdája szerint méltó helyet kapott a mellszobor, hiszen Gábor Áron kultusza ma is él a vidéken, emléke pedig ugyanolyan nagy, mint Kossuth Lajosé. Gábor Áron személyiségét és kultuszát Demeter Lajos helytörténész elevenítette fel, kiemelve, hogy a legendás példakép mai napig a székely emberek előtt áll. A történész szerint két dolog tehette hőssé Gábor Áront: az ágyú ígérete és annak eldördülése. Ugyanakkor kiemelte: nem tudni meddig tart a valóság és honnan indul a legenda, viszont tény, hogy a székely ágyúöntő legendás alakká vált, főként a szabadságharcot követő elnyomás éveiben. „Az, hogy Gábor Áron emléke megérett és „nemesfémmé” alakult, annak köszönhető, hogy tizenhét év év elnyomás volt a szabadságharc után. Azokon az estéken a szép emlékeket mesélték az apák és a nagyapák, olyan eseményeket, amelyeknek részesei voltak. Ezek a történetek érdekesek és a székelyekre jellemzőek, így mindenki önmaga lehetett a központban és társa Gábor Áron a hősi halott”– mondta Demeter Lajos. A helytörténész szerint az is legenda, hogy Gábor Áron a kökösi hídon esett el, viszont szép szimbólumként maradt meg ez a hely a nép emlékezetében. A temetése körül is kialakultak legendák, többen úgy tudják, hogy először Uzonban temették el titokban, hogy tüzérei ne szerezzenek tudomást a haláláról és tovább harcoljanak. Tibád Sándor, a Gábor Áron Alapítvány Kuratóriumának tagja versben idézte fel a székely hős alakját, kiemelve, hogy egy olyan honfitárs volt Gábor Áron, aki életét adta a hazáért. „Alakja azóta is jelen van a művészetekben, népköltészetben és a hadászatban is, úgy mint az ágyúöntési technológiák kidolgozója. Ugyanakkor ő lett a leleményes, semmiből is sokat teremtő székely példaképe” – emelte ki Tibád. A székely katonát méltató beszédeket követően Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke és Tamás Sándor a Kovászna megyei önkormányzat vezetője közösen leplezték le Vetró András szobrát. Kelemen Hunor elmondta: Gábor Áron öntési technikáit mai napig számon tartják a műszaki tudományok területén és emléke ma is ugyanannyit jelent, mint az elmúlt században. „A székelyföldi szabadságharc határait ő már rég túllépte, hiszen a magyar csapatok számára öntött ágyút, de védte Székelyföldet is a saját csapataival úgy, ahogyan más nem tette volna meg. Az önfeláldozó, szabadságszerető ember példaképe mai napig” – mondta Kelemen Hunor. Kovászna megyében jövőre Gábor Áron évet szerveznek, az ágyúöntő születésének 200.-ik évfordulójára, mely jövő március 15-én veszi kezdetét és november 27-én ér véget. A rendezvények egyik szervezője Váry O. Péter író, újságíró, aki elmondta: az egész megyére kiterjedő eseménysorozattal készülnek, amelyben emlékkiállítás, szónokvetélkedő, iskolai verseny is helyet kap. Ugyanakkor felújítják a bodvaji vashámort is és befejezik az eresztevényi síremléket, amely mind a mai napig nem készült el teljesen. Bús Ildikó Székelyhon.ro 2013. november 28.Elnök maradt Tamás Sándor (Tisztújítás a Háromszéki RMDSZ-nél)Újra Tamás Sándort választották elnökké az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének tisztújító küldöttgyűlésén. A tisztséget 2009 óta ellátó megyeitanács-elnöknek ellenjelöltje nem volt, a 301 érvényes szavazatból 296 szólt újraválasztása mellett. Az elmúlt négy év munkájáról szólva Tamás Sándor kiemelte: a tavalyi helyhatósági választásokon a megye legfontosabb városaiban nyert a polgármester-jelöltjük – köztük a tizennégy éve mások által vezetett Baróton és Kézdivásárhelyen is –, kiemelkedő eredményt értek el a községekben is. Az azóta eltelt időszakban – látván eredményes munkájukat – többen is úgy döntöttek, a szövetségben dolgoznak tovább. Legutóbb Nagybacon függetlenként megválasztott polgármestere, Simon András állt be soraikba, mert úgy gondolta, csapatba szerveződve jobb eredményt lehet elérni – mondotta. Megválasztását követően Tamás röviden csak annyit közölt, az elkövetkezőkben is úgy akar dolgozni, hogy az a közösség számára hasznot hozzon. Ügyvezető elnöknek Grüman Róbertet javasolja, csapatát a következő hetekben állítják össze. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. december 1.Elutasított szélsőségesekCsütörtökön Antal Árpád polgármester előbb sajtótájékoztatón, majd délután a városi tanács ülésén is kifejtette: a megyei kormányhivatalnak el kell határolódnia a Noua Dreaptă szélsőséges és magyarellenes szervezet Sepsiszentgyörgyre tervezett december elsejei részvételétől, ha ezt nem teszi meg, és bármiféle incidens történik, a prefektúra lesz a felelős. A tanácsülésen némi vita után állásfoglalás is született: a város- atyák egyöntetűen nemet mondtak a szélsőséges megnyilvánulásokra, történjenek azok magyar vagy román részről. Az állás- foglalásból végül kivették a prefektúra felelősségéről szóló részt. Ugyanakkor Antal Árpád közölte, nem fog részt venni a december elsejei ünnepségen, hiszen a románság nem tartotta be az 1918-ban tett ígéreteit. Álláspontja addig nem változik, amíg nem találnak egy olyan dátumot Románia nemzeti ünnepének, amin ő, mint magyar nemzetiségű román állampolgár is jelen tud lenni. Az elöljáró szerint különbséget kell tenni az ország ünnepe és a román nemzet ünnepe között, és egyetért azzal, hogy ez utóbbit december elsején tartsák. Csütörtökön Antal Árpád polgármester előbb sajtótájékoztatón, majd délután a városi tanács ülésén is kifejtette: a megyei kormányhivatalnak el kell határolódnia a Noua Dreaptă szélsőséges és magyarellenes szervezet Sepsiszentgyörgyre tervezett december elsejei részvételétől, ha ezt nem teszi meg, és bármiféle incidens történik, a prefektúra lesz a felelős. A tanácsülésen némi vita után állásfoglalás is született: a városatyák egyöntetűen nemet mondtak a szélsőséges megnyilvánulásokra, történjenek azok magyar vagy román részről. Az állás- foglalásból végül kivették a prefektúra felelősségéről szóló részt. Tamás Sándor megyetanácselnök is nyilatkozott az ügyben: „Alkatilag nem szeretem a szélsőségeseket, ráadásul itt egy nagyfokú provokációval van dolgunk. Mindenki ünnepeljen otthon, aki ünnepnek érzi december elsejét. Senkinek nincs szüksége arra, hogy más megyeiek ellepjék a szentgyörgyi utcákat és itt provokáló jelszavakat skandáljanak. Igaz a magyar szélsőségesekre is: nincs mit keresniük itt sem a jobbikosoknak, sem a hatvannégy vármegyéseknek”. Lévai Barna, Erdély András Állásfoglalás Mély aggodalommal vettük tudomásul, hogy egy szélsőséges, antiszemita, magyargyűlölő mozgalom tagjai Sepsiszentgyörgyön kívánnak részt venni a Románia nemzeti ünnepe alkalmából szervezett ünnepségen. Tekintettel arra, hogy a mozgalom tagjai 2011-ben is jelen voltak ezen a rendezvényen, elmondhatjuk, nem az ünneplés a céljuk, hanem sértegetni, provokálni akarják a magyar közösséget. Visszautasítunk mindennemű szélsőséges megnyilvánulást ennek eredetétől függetlenül és emlékezünk az emberellenes rendszerek áldozataira, a kommunizmus áldozatainak tiszteletére tavaly létesített ’56-os emlékpark felavatásával, valamint a 2014-ben felavatandó Holokauszt-emlékparkkal. Aggodalmunkat fejezzük ki a közbiztonság, a közrend és a különböző etnikumú polgárok békés együttélésének megzavarását illetően Sepsiszentgyörgyön. Meggyőződésünk, hogy a közös jövő érdekében közösségünknek kölcsönös bizalomra és a múlt hibáinak beismerésére van szüksége. Ahhoz hogy egy egészséges társadalmat alakítsunk ki, egyetlen közösség – etnikai összetételétől függetlenül – sem azonosulhat a szélsőséges mozgalmak ideológiáival. Felkérjük Kovászna Megye Kormánybiztosi Hivatalát és Románia Kormányát, hogy határolódjon el ezen szélsőséges alakulatoktól és sepsiszentgyörgyi jelenlétüktől. Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa 2013. november 28-i ülésének résztvevői – négy román nemzetiségű tanácsos és tizennégy magyar nemzetiségű tanácsos – Antal Árpád polgármester kezdeményezésére, egyhangúan megszavazták a jelen állásfoglalást Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa Tisztelt Háromszékiek, Székelyek! Románia nemzeti ünnepét Sepsiszentgyörgyön is megtartja a prefektusi hivatal. Mint tudjuk, egy olyan eseményről van szó, melynek következményei nem voltak és nincsenek jó hatással az erdélyi magyarságra. Ennek ellenére, ha összeszorított foggal is, de megadjuk a tiszteletet a városban lakó románságnak, hogy megünnepeljék nemzeti ünnepüket. Ami viszont felborzolja a kedélyeket, az a román soviniszta csoportosulás, amely ismételten tiszteletét teszi Sepsiszentgyörgyön. Egy olyan, leginkább fiatalokból álló csoportról van szó, melynek legfőbb célja a magyarság kiűzése Erdélyből. Tagjai legutóbb a Székelyek nagy menetelésén, hazafele tartva, erőszakkal elvettek egy székely zászlót, amit később elégettek. Ez egy olyan csoportosulás, amelyet a helyi románság sem lát szívesen! Ezen okokból kifolyólag a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), felkéri a város és a környék lakóit, hogy egy impozáns tömeg fogadja a soviniszta ifjakat Sepsiszentgyörgyön déli tizenkét órakor a központban. Végezetül csak annyit, hogy mindez nem pusztán provokáció, hanem a magyar szimbólumok meggyalázása, népirtásra való felbujtás, és a helyi románság nem megvédése, ahogy ők fogalmaznak, hanem szemen köpése! HVIM-vezetői tanács, Tóth Bálint szóvivő hirmondo.ro Erdély.ma 2013. december 3.Az erdélyi magyar politikai szereplőknek ismét létre kell hozniuk az együttműködés fórumátAz Erdélyi Magyar Néppárt továbbra is azon a állásponton van, hogy az európai parlamenti választásokon akkor biztosítható a magyar közösség megfelelő brüsszeli képviselete, ha az erdélyi magyar pártok koalíciót hoznak létre, és egymással együttműködve vesznek részt a választásokon – jelentette ki Toró T. Tibor, a Néppárt elnöke azon a sajtótájékoztatón, amelyet Papp Előd és Zatykó Gyula alelnökökkel együtt tartott hétfőn Kolozsváron. „A Néppárt minden tőle telhetőt megtesz majd a következő hónapokban, hogy ez a koalíció létrejöjjön, mivel sikert csak az összefogás, a választási koalíció jelenthet” – fogalmazott Toró T. Tibor, aki szerint a közösség is együttműködést vár a politikai szereplőktől. „A Székelyek Nagy Menetélése is megmutatta, hogy igenis lehetséges a politikai szereplők együttműködése, és lehetséges felülemelkedni a bizalmi deficiten” – tette hozzá. A Néppárt elnöke hangsúlyozta: most az a stratégiai cél, hogy minőségében és mennyiségében egyaránt erős brüsszeli képviselete legyen a magyarságnak, ezért a politikai szereplőknek felül kell emelkedniük egymás iránti ellenérzéseiken. A Néppárt kész a választási együttműködésre, ennek pedig nincs technikai akadálya, mivel a koalíciókra ugyanaz az 5 százalékos bejutási küszöb érvényes, mint a pártokra – szögezte le. „Le kell győznünk az erdélyi magyar közösséget sem kímélő euroszkepticizmust, esélyt kell adnunk brüsszeli képviseletünknek – ezzel megy szembe az RMDSZ, amikor különutas politikát kíván folytatni” – mondta Toró. A Néppárt elnöke szerint ismét létre kell hozni az együttműködés valamilyen fórumát, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumhoz hasonlót, amelyet Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nemrég formálisan is megszűntnek nyilvánított. Emlékeztetett, hogy a Néppárt több ízben is megkereste az RMDSZ-t, hogy többek között az együttműködésről tárgyaljanak, hivatalos választ azonban nem kapott. A decentralizációs törvény kapcsán Toró úgy értékelte, hogy a kezdeményezés jó irányba mutat ugyan, de – mint mondta –, amíg nem társul hozzá pénzügyi decentralizáció is, addig sérülékeny lesz a folyamat. A decentralizált intézmények hatásköre nem sokat ér források nélkül, reális megoldást csak a pénzügyi autonómia jelenthet – mondta. További probléma, hogy a decentralizációs törvény nem érint olyan területeket, mint például az oktatás és a kultúra, amelyek tekintetében csak a kulturális autonómia lehet valós megoldás. Az RMDSZ is csak a fejlesztési régiókig jutott el törvénytervezetében, amelyben semmiféle autonómiáról nincs szó. Az RMDSZ szervezett ugyan egy látványos aláírásgyűjtést a fejlesztési régiók kapcsán, de a kezdeményezés kudarca fulladt, mivel a megyei tanácsok sorra utasítják el a népszavazási kezdeményezést, ahol pedig a tanács kiírta a népszavazást, ott a prefektúra támadta meg a kezdeményezést – mondta Toró T. Tibor. Zatykó Gyula, a Néppárt Partiumért felelős alelnöke is bírálta az RMDSZ aláírás-gyűjtési akcióját. Mint mondta, Szilágy megyében a megyei tanács elutasította a kezdeményezést, Bihar és Szatmár megyében pedig be sem nyújtották a javaslatot. „Ezek után jogos a kérdés, hogy mennyire élt vissza az RMDSZ azoknak az embereknek a bizalmával, akik aláírták a kezdeményezést, miután kiderült, hogy óhajuk nem is került a döntéshozók asztalára? Milyen háttéralkuk történtek, mit kért és kapott az RMDSZ azért, hogy ne nyújtsa be a kezdeményezést, hiszen korábban azt nyilatkozták, hogy a román pártokkal is tárgyalnak, hogy megszerezzék a támogatásukat?” – fogalmazott Zatykó Gyula. Papp Előd, a Néppárt Székelyföldért felelős alelnöke blöffnek nevezte a fejlesztési régiókra vonatkozó RMDSZ-projektet. „Blöff, mivel Hargita és Kovászna megyében nem is láttuk az aláírásokat, csak Maros megyében nyújtották be úgy a javaslatot, ahogy ígérték. Hargita megyében nem is az előzetesen meghirdetett december 8-ára, hanem december 22-re javasolták a népszavazást, és sem itt, sem Kovászna megyében nem állampolgári kezdeményezésként nyújtották be. Miért kellett aláírásokat gyűjteni, ha Kovászna megyében Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke egyéni kezdeményezésként terjesztette elő a javaslatot?” – sorolta Papp Előd. Az RMDSZ aláírás-gyűjtési akciója arra volt jó, hogy lefékezze a Néppárt korábban indított hasonló kezdeményezését – hangzott el a sajtótájékoztatón. Toró T. Tibor leszögezte: a Néppárt folytatja az az aláírásgyűjtést, amelynek során nem fejlesztési, hanem sajátos jogállású régiók létrehozásának támogatását kérik az emberektől. Elmondta: egyelőre mintegy 25 ezer aláírás gyűlt össze, de a Néppárt nem szabott határidőt, mivel elsősorban az a célja, hogy az emberek pontosan megértsék a kezdeményezés célját. Az RMDSZ zavart keltett a fejekben, mivel az emberek úgy tudják, hogy az autonómiáért írták alá, de a szövetség kezdeményezése nem arról szól. A Néppárt azt szeretné, hogy az egyes települések helyi népszavazásokon véleményt nyilváníthassanak az emberek, hogy melyik, a megyehatárokon átnyúló történelmi régióhoz szeretnének tartozni – mondta Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája Nyugati Jelen (Arad) 2013. december 5.Tamás Sándor hadat üzen a „csokikorrupciónak”Háromszéken nulla toleranciát hirdetnek az intézményi kiskorrupció ellen – nyilatkozta Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke. „Megszüntetjük azt, hogy csokoládéval kelljen felgyorsítani a dokumentumok kibocsátását” – fogalmazott az elöljáró, aki szerint a decentralizált intézmények dolgozóinak teljesíteniük kell majd, elfogadhatatlan, hogy „napi nyolc órát hordozzák az iratokat egyik irodából a másikba, vagy küldözgessék az ügyfeleket egyik szobából a másikba. Nem az intézmények alkalmazottaiért van a lakosság, hanem fordítva, az embereknek az elsődlegesek” – szögezte le Tamás Sándor. A Kovászna Megyei Tanács elnöke a decentralizáció kapcsán kifejtette: bízik benne, hogy a Demokrata-Liberális Pártnak (PDL) az alkotmánybíróságon nem sikerül elgáncsolnia a múlt hónapban elfogadott törvényt, és a jövő év elején az önkormányzatokhoz kerülnek a decentralizált intézmények. Mint arról beszámoltunk, a decentralizálás során Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy önkormányzata 22 ingatlant, kétszáz alkalmazottat, és a jövő évi költségvetésben hétmillió lejt kapott a működtetésre, valamint a bérekre. Tamás Sándor elmondta, Háromszéken eddig 13 alárendelt intézménye volt az önkormányzatnak, a decentralizálási folyamattal hat újabb intézmény kerülhet helyi irányítás alá. Bejelentette: ezekben az intézményekben jelentős átszervezéseket helyeznek kilátásba. „Nem akarok senkit megijeszteni, az átszervezés nem jelent föltétlenül elbocsátást, csak a tevékenység ésszerűsítését célozza” – mondta Tamás Sándor. Példaként említette a Kovászna megyei Kulturális és Műemlékvédelmi Igazgatóságot, ahol négyen dolgoznak – az igazgatón kívül egy titkárnő, a könyvelő és a sofőr – emellett a háromszéki önkormányzatnak van művelődési központja, így várhatóan ezt a két intézményt összevonják. Hasonlóképpen tömörítenék a három mezőgazdasági intézményt is. Ésszerűsítenék továbbá az intézmények könyvelését, hiszen helyenként 2-3 könyvelő dolgozik, ennyire pedig nincs szükség, magyarázta a tanácselnök. Bíró Blanka Krónika (Kolozsvár) 2013. december 11.Felmentették Rácz Károlyt (Végleges ítélet született)Felmentette a korrupció vádja alól Rácz Károly volt kézdivásárhelyi polgármestert a bukaresti Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék. A bírói testület december 9-én nem adott helyt a Korrupcióellenes Ügyészség brassói területi kirendeltsége július 8-án iktatott fellebbezési keresetének, melyet a vádhatóság a brassói táblabíróság április 24-én hozott felmentő ítélete ellen nyújtott be Rácz Károly ügyében. A legfelsőbb bíróságon született ítélet jogerős, ezzel lezárult a 2011. március 11-e óta zajló per. Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy 2011-ben legnagyobb nemzeti ünnepünk előtt pár nappal, március 11-én az ügyészek tettenérést szerveztek, melynek során állításuk szerint rajtakapták Rácz Károly akkori polgármestert, amint pénzt – tízezer lejt – fogadott el egy helyi vállalkozótól, Áda Józseftől. Kenőpénz elfogadásának gyanújával előzetes letartóztatásba helyezték az elöljárót. A tettenérést házkutatás követte, azzal egy időben lepecsételték a polgármester irodáját, illetve ott is foglaltak le iratokat, és hordozható számítógépét is magukkal vitték. Délután 3 óra előtt néhány perccel bukaresti ügyvédje társaságában még megjelent a városházán – két órával később azonban huszonnégy órára őrizetbe vették. Március 12-én este zárt tárgyalás után a Kovászna Megyei Törvényszék elrendelte a 29 napos előzetes letartóztatást, majd megbilincselve kísérték a megyei rendőrség fogdájába. A Magyar Polgári Párt alelnöki tisztségét is betöltő Rácz őrizetbe vétele miatt nem került sor az MPP kézdivásárhelyi országos kongresszusára, melyre Kövér Lászlót, a magyar Országgyűlés elnökét is várták, aki a kialakult kényes helyzet miatt le is mondta kézdivásárhelyi útját. Az MPP kezdetektől az RMDSZ-t gyanította Rácz őrizetbe vétele mögött, a szövetség helyi vezetői viszont a polgármester korrupciógyanús ügye miatt támadták a polgáriakat. „A Magyar Polgári Párt az időzítés miatt az RMDSZ kezét látta Rácz Károly őrizetbe vétele mögött. Kézdivásárhelyen, a Magyar Polgári Párt március 14–15-ei rendezvényeinek helyszínén rendkívüli és váratlan helyzet állt elő Rácz Károly polgármester előzetes letartóztatása következtében. Az ártatlanság vélelme alapvető emberi jog, a Magyar Polgári Párt bízik Rácz Károly ártatlanságában. Bízunk az igazságszolgáltatás objektív munkájában, melyre azonban árnyékot vet, hogy az ügyészség akciója olyan időpontban következett be, amikor Rácz Károly két fontos rendezvénynek lenne a házigazdája. Ugyanakkor, mivel a feljelentés egy RMDSZ-hez közel álló vállalkozótól származik, a Magyar Polgári Párt nem lepődne meg, ha az RMDSZ állna Rácz Károly letartóztatása mögött. Kézdivásárhely polgármestere iránti együttérzésből és szolidaritásból a Magyar Polgári Párt úgy döntött, hogy rendezvényei házigazdájának hiányában lemondja, illetve nem tartja meg azokat” – állt a párt akkor kiadott sajtóközleményében. Tamás Sándor megyeitanács-elnök, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke viszont azt mondta: a céhes várost 605 éve, megalapítása óta nem érte ekkora szégyen, mint a polgármester kenőpénzügyével. Rácz első perctől mindvégig ártatlannak vallotta magát, és azt hangoztatta, hogy csapdába csalták, politikai játékot látott letartóztatása mögött. Bevallása szerint a barátjától, Áda Józseftől kölcsönt kért, hogy törlessze bajban levő cége adósságát. Ügyvédjén keresztül Rácz fellebbezett előzetes letartóztatása ellen, de a brassói ítélőtábla nem adott helyt kérésének. Március 21-én másodszor is kérte ideiglenes szabadlábra helyezését jogi felügyelet alatt, ezúttal a Kovászna Megyei Törvényszéken, de ezt a fellebbezését is elutasították. A brassói táblabíróságon március 25-én Rácz Károly ügyvédjei harmadszor is fellebbeztek, ezúttal a Kovászna Megyei Törvényszék március 22-i elutasító döntése ellen, azt kérve, védencüket helyezzék ideiglenesen szabadlábra jogi felügyelet alatt. Harmadszor is elutasító ítélet született. Időközben a Korrupcióellenes Ügyészség korrupció alapos gyanúja miatt vádat emelt ellene. Április 8-án a brassói ítélőtábla végül helyt adott Rácz Károly kérésének, és úgy döntött, szabadlábon védekezhet, nem hosszabbította meg a másnap lejáró huszonkilenc napos vizsgálati fogságot. Rácz nem hagyhatta el Kézdivásárhely területét, de már szabadlábon védekezhetett a korrupcióellenes ügyészség brassói kirendeltségének vádjaival szemben. A döntés nyomán Kézdivásárhely tisztségéből felfüggesztett polgármestere április 8-án 16 óra 2 perckor hagyta el a Kovászna megyei rendőrség fogdáját, a kijáratnál családtagjai és néhány párttársa várta. A korrupcióellenes ügyészség április 6-i sajtóközleménye arról tájékoztatott, hogy elkészült a vádirat, és csúszópénz elfogadása miatt emeltek vádat a kézdivásárhelyi városatya ellen, zárolták ingatlanjainak egy részét. Rácz Károly újabb védőügyvédje a brassói Ioan Adam egyetemi tanár, a Szociáldemokrata Párt volt parlamenti képviselője lett. Szabadulása után Rácz visszatért hivatalába. A 2011/119/1399-es számot viselő bűnvádi perben az első tárgyalásra április 18-án a Kovászna Megyei Törvényszéken került volna sor, de védőügyvédje halasztást kért és kapott. A következő tárgyaláson, május 18-án Áda Józsefet is kihallgatták. Időközben lezajlottak az önkormányzati választások, a második polgármesteri tisztségre pályázó Rácz Károly nem szerzett újabb mandátumot – 25 százalék körüli eredményt ért el –, a céhes város vezetője az RMDSZ színeiben indult Bokor Tibor lett, aki a választók mintegy 47 százalékának bizalmát nyerte el. Rácz tanácstagi mandátumot nyert, de erről is lemondott 2013 januárjában. Ezt megelőzően, több mint tíz tárgyalás és többszöri halasztás után 2012. december 14-én alapfokú ítélet született: a Kovászna Megyei Törvényszék kenőpénz többszöri elfogadásáért négyévi börtönre ítélte Rácz Károlyt – ezt azonban nem kellett letöltenie, büntetését hat évre feltételesen felfüggesztették. December 20-án Rácz megfellebbezte az alapfokú döntést. A brassói táblabíróságon március 12-ére tűzték ki az első fellebbezési tárgyalását. A taláros testület helyt adott a kérésnek, és április 9-én 12 órára halasztotta a fellebbezés érdembeni tárgyalását. A brassói táblabíróság április 24-én hozott ítélete felmentette Rácz Károlyt, még a Kovászna Megyei Törvényszék által megszabott 41 000 lejt sem kellett visszafizetnie az őt feljelentő Áda József vállalkozónak. Az ítéletet a Korrupcióellenes Ügyészség ez év július 8-án fellebbezte meg a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéken – december 9-én a azonban a legfelsőbb bíróság jogerős ítéletben mentette fel Rácz Károlyt. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. december 20.Strasbourghoz fordulnak zászlóügybenAz Emberi Jogok Európai Bíróságához nyújtott be keresetet Kovászna Megye Tanácsa. A keresetben megfogalmazták, hogy a megye hivatalos zászlójának betiltásával Kovászna megye lakosságának szimbólumhasználathoz való jogát sértette meg a romániai igazságszolgáltatás – ez pedig ellentmond az ország által is ratifikált Európai Unió Alapjogi Chartájában megfogalmazott elveknek. Tamás Sándor elnök szerint nem hagyhatják annyiban a szimbólumhasználat folyamatos akadályozását, ezért fordultak az Emberi Jogok Európai Bíróságához – tájékoztatott Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája. „Az igazunk érdekében hajlandók vagyunk elmenni a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához is, hiszen meg vagyunk győződve, hogy Európában, ebben az országban bennünket, székelyeket is pont ugyanazok a jogok illetnek meg, mint az ország többi megyéjében lakó embereket. Úgy gondolom, hogy nekünk is lehet megyei és helyi zászlónk, hiszen a román többségű megyék javarésze is rendelkezik ilyennel. Úgy érezzük, hogy mind az igazságszolgáltatás, mind a közigazgatás terén Romániát kétfelé osztották: vannak azok a megyék, ahol a vonatkozó jogszabályok értelmében használhatják helyi szimbólumaikat, és van Hargita és Kovászna megye, ahol ugyanazon törvény szerint ezt megtiltották” – mondta Tamás Sándor. A tanácselnök értetlenül áll az ősszel meghozott bírósági döntés előtt. „Helyi és megyei zászlókról beszélünk: ezek használata nem sérti a helyi román közösség érzékenységét, különösen azért, mert a megyezászlón lévő címer a 16-17. században több erdélyi román család címeréhez hasonló elemet tartalmaz”. A bíróság szerint azonban a megye zászlója túlzottan hasonlít a székely zászlóra, használatát ezért tiltották be. Tamás Sándor mindezt elfogadhatatlannak tartja. „Katalán példával élve létezik egy sor olyan jog, amelyet nemzeti minimumnak neveznek, és amelyről a közösség semmilyen körülmények közt nem mondhat le. Nálunk is van ilyen: az anyanyelvhasználat, szimbólumaink használata nem lehet vita tárgya. Az Európai Unióban Bretagne-tól kezdve Dél-Tirolon át egészen a finnországi svéd közösségig használnak saját szimbólumokat. Az EU tizenegy országában létezik valamilyen típusú területi, vagy kulturális autonómia, de még azokban az országokban is, ahol ilyen nincs, teljesen normális dolog, hogy helyi zászlókat használhasson egy adott közösség” – mutatott rá Tamás Sándor. Szabó Enikő Székelyhon.ro 2013. december 21.Die Welt: forrong a romániai magyarságA romániai Erdélyben a magyarság figyelemfelkeltő tettekkel is küzd területi autonómiájáért. A kormány közigazgatási reform formájában számolná fel az érintett megyéket. Rézvörösen csillog a még épülő ortodox templom teteje a túlnyomóan magyarok lakta, de Romániában található Sepsiszentgyörgy egyik új lakótelepén. Az új lakótelephez tartozik az ugyancsak új kaszárnya is: a román állam Erdélyben, a magyarok lakta területeken megerősíti a csendőrséget. A helyi politikus szerint a fordulat óta ez az egyetlen állami „beruházás” ezen elszegényedett vidéken. „Így kapjuk vissza az adónkat” – zúgolódik Tamás Sándor, a Sepsiszentgyörgy székhelyű Kovászna megye tanácsának elnöke. És sorolni kezdi: az állam a megye adóbevételéből 90 százalékot szakít le. 2007 óta hatályos törvény értelmében a nagyvállalkozók az adójukat egyenesen Bukarestnek fizetik, így a megye hatalmas bevételtől esik el. „Ez a 14 vállalkozás az itteni gazdasági teljesítmény 25 százalékát jelenti”– mondja Tamás. Természetesen, végül az állam valamit visszaad. „De csak 78 százalékot, és azt is többnyire olyan formában, mint az új csendőrlaktanya.” A mindennapokban viszont a csendőrségnek semmi valós feladata nincs, egyetlen célt szolgál: gondoskodik az ország nyugalmáról. És most az ország ama vidéke, amelyet az erdélyi magyarok és németek Székelyföldnek neveznek, nyugtalanná lesz. A székelyek magyarul beszélnek, de saját, ősi kultúrájuk van, szívesen nevezik magukat a magyarok előhadának azon a területen. A székelyek hun eredetűeknek tartják magukat (habár lehet, hogy ez nem így van). A magyar királyság a 13. században telepítette őket fegyveres földművesekként a Kárpát-kanyarba, a határ védelmére. Ezért széles hatáskörű kiváltságokat kaptak. E szabadságért, az önrendelkezés jogáért fogukat összeszorítva harcoltak évszázadokon keresztül az egymást váltó magyar, török, osztrák és román fennhatóságok ellen. Románia fel akarja számolni a székely megyéket Románia közigazgatási területi reform formájában számolná fel a történelmi székely megyéket. Tiltakozása jeléül nemrégiben több mint 100 000 székely 53 km hosszú élőláncot alakított. Területi autonómiát követelt a három, egymással határos, többségben általuk lakott megye számára. Körülbelül 700 000 magyar ajkú ember él éppenséggel Románia földrajzi középpontjában. Székelyföld autonómiája az egyetlen téma, amelyet a politikailag reménytelenül bal- és jobboldalra polarizálódott Magyar(anya)országban majd minden párt támogat. És az ugyancsak szétveszekedett Romániában, párthatárokon túlmenően, ezt messzemenően elutasítják. A három székely megyében már 200 000 aláírást gyűjtöttek a közigazgatási újrafelosztásra vonatkozó népszavazás kiírására. December 8-án tartaná Kovászna és Hargita megye a népszavazást. A romániai központi hatalom allergiásan reagált erre: Tamás területi politikus szerint a harmadik székely megyében, Maros megyében – átlátszó ürüggyel (hamis fejléc az űrlapokon) – már eleve érvénytelennek minősítették az aláírásgyűjtést. „Most arra várunk, hogy az állam a népszavazást leállítja Kovászna és Hargita megyében is” – nyilatkozta. De erre a székely politikusok már felkészültek az illő válasszal, ám nem mondta meg, milyennel. „Félreértve fenyegetésnek fogható fel.” Ez egy történelmileg robbanékony vidék. Már az első világháború után Székelyföldet – és az egész, sokkal nagyobb Erdélyt – leszakították Magyarországról, és Romániának ítélték oda. Majd 1940-ben, a második bécsi döntéssel Észak-Erdélyt és Székelyföldet Hitler újból visszaadta Magyarországnak, 1944-ig, amikor megjelent a Vörös Hadsereg. Erőszak a magyar kisebbséggel szemben A keleti tömb összeomlása után hajszálon múlott, hogy az első háború nem Jugoszláviában, hanem a Balkánon, 1990-ben Erdélyben robbanjon ki. Marosvásárhelyen a magyar kisebbséggel szemben pogromszerű, nyilvánvalóan az államvédelmiek által provokált zavargásokra került sor. A „magyar veszély” ördögét festve a falra, tulajdonképpen a hitelét vesztett titkosszolgálat fordulat utáni jelenléte jogosultságát próbálták bizonyítani. Ez nagyobb összecsapássá alakulhatott volna. Védekezésre kész székelyek százai indultak volna útra a marosvásárhelyi magyaroknak segíteni, már a román hadsereg is kivonult, hogy leállítsa őket. Egy férfi, Kincses Előd, a valamikori marosvásárhelyi szószóló hazatérítette a székelyeket, elhárítva ezzel a nagyobb bajt. A kiindulási helyzethez képest az elmúlt húsz év nem hozott jelentős javulást. A magyar párt, az RMDSZ többször játszotta a bukaresti kormányalakításkor a mérleg nyelvének szerepét, így átfogó kisebbségi jogokat érhettek el. Létezik anyanyelvi óvoda, elemi iskola, gimnázium, sőt, Kolozsvárt egy (magán)egyetem. Eközben Románia aláírt minden lehetséges, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló nemzetközi megállapodást. Félelem mindkét oldalon De ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ott egy komorabb hang is: a helyi, Kovászna megyei vezetés kimutatása szerint a 70 százalékos többségben magyarlakta vidéken „a bírók 98, az ügyészek 95 százaléka” román nemzetiségű. Mindenekelőtt, mondja Tamás, a megyében az „állami ellenőrző szervek” – rendőrség, csendőrség, adóhatóság, titkosszolgálat, államügyészek, bírók – 90 százaléka román nemzetiségű. Ezen a vidéken minden negyedik román ezekben a hatóságokban dolgozik. Ez nem véletlen, az állam akarja így. Hogy jobban megértsük, mekkora a félelem mindkét – román és magyar – oldalon, ahhoz tudni kell, amikor uralmon volt, mindkét fél gyakran próbálkozott a történelmileg multikulturális Erdély nemzetállami térséggé alakításával. Az 1940–1944 közötti magyar uralmat Észak-Erdélyben az ottani románok tragédiaként élték meg (a zsidókról nem is szólva), és fordítva, az 1940–1944 közötti román uralom tragédiát jelentett a Dél-Erdélyben élő magyarok számára. A Ceauşescu-rendszer folytatta ezt a hagyományt a kommunista időkben, célzott gyarmatosítással próbálta a demográfiai viszonyokat megváltoztatni. Nos, a magyarok félnek, hogy ehhez hasonló fog történni ismét. A félelem kezdetét az EU egyik találmánya jelentette: a „fejlesztési régiók”, azaz csupán statisztikai szempontok végett megjelölt vidékek létrehozása, amelyek semmilyen tényleges közigazgatási jogkört nem kapnak, de amelyekbe fejlesztési pénzek áramolhatnak. Miután Románia belépett az EU-ba, Bukarest ezeket az „absztrakt fejlesztési régiókat” a történelmi tartományokat és a kisebbségi területeket is figyelmen kívül hagyva rajzolta meg. Az RMDSZ részvétele nélkül alakult jelenlegi kormány is e „szuperrégiókat” akarja tényleges közigazgatási egységekké alakítani – nyilatkozta Farcádi Botond, a helyi Háromszék főszerkesztője. A történelmi határok tűnnek a legjobb megoldásnak A reform egyik szószólója Klaus Johannis, maga is kisebbségi politikus, Nagyszeben polgármestere, a Német Demokrata Fórum vezetője, aki az országos színtéren is jelen van, a kormányban részt vevő liberális párt alelnöke. Johannis elengedhetetlennek tartja a regionális reformot, „mert a jelenlegi 41 megye túl kicsi ahhoz, hogy tényleges gazdaságfejlesztés történjen”. A magyar vidékek egy nagyobb közigazgatási egységgé való összevonását egyáltalán nem tartja kívánatosnak: „A katalóniai fejlesztéshez hasonlítana, és az nem jó.” A Német Demokrata Fórumban viszont sokan nem így látják. A tagság körében jelentős személyiségek a reformot inkább Románia történelmi régiói határainak vonulatában látják. „Johannis alapjában nem a Német Demokrata Fórum, hanem a liberális párt álláspontját képviseli” – mondja az egyik ottani tisztségviselő. Sok román értelmiségi a történelmi határokat tartja jobb megoldásnak. Sabin Gherman újságíró közigazgatásilag összefüggő Erdélyt kíván. De a tiszta román megyék is tiltakozásuknak adtak hangot. Dobrudzsa a Fekete-tenger mentén a bolgár határig szeretné saját történelmi határait megtartani. Csakhogy a jelenlegi, még nem végleges tervek szerint olyan közigazgatási területek alakulnának ki, amelyekben nem létezne többé magyar többség, s nem lenne semmilyen önrendelkezés. Ez viszont, véli Tamás, sértené a Románia által is aláírt, az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről szóló megállapodását. Ezeket a romániai jogszabályokba is átvették, tehát a kisebbségi közigazgatási területek határainak demográfiai szempontból hátrányos megváltoztatását a törvény is tiltaná. Egy másik törvény pedig a módosítást célzó tervekre regionális népszavazást ír elő. Hosszú az út a megújulásig Egyébként is a tényleges reformhoz hosszú és nehézkes út vezet. Ugyanis a román alkotmány nem ismeri a „régió” (közigazgatási terület) kifejezést, így az alkotmányt meg kell változtatni, ehhez viszont népszavazás szükséges. De Romániában a népszavazások az alacsony részvétel miatt kudarcra ítéltettek. Egy új törvény az eddigi 50 százalékos minimális részvételi küszöb helyett csak 30 százalékot ír elő. A részvétel különben azért is ennyire alacsony, mert a fordulat után románok milliói hagyták el az országot, és ők nem vesznek részt a szavazáson. A 30 százalékos részvételi küszöböt viszont megtámadták az alkotmánybíróságon, amelynek salamoni ítélete így foglalható össze: a törvény jó, de csak egyévnyi késedelemmel léphet hatályba. Így múlik el hát még egy kis idő. De az világos: a területi-közigazgatási átszervezés miatti aggodalom nyomán a székelység autonómiakövetelése – melyet már a fordulat óta hangoztat – újabb lendületet kapott, és a románok a közigazgatási reformot valóban erőszakolni fogják. Erdélyben mindkét oldal összecsapásra készül. KEREKES MÁRIA fordítása (Megjelent a Die Welt országos német napilap 2013. november 14-i számában) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. december 23.Strasbourgi védelmet kérnek Kovászna megye zászlajánakA strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult a megyezászló ügyében a Kovászna Megyei Tanács, miután megelégelte, hogy a román hatóságok folyamatosan akadályozzák a szimbólumhasználatot. Tamás Sándor tanácselnök elmondta, a keresetben arra mutatnak rá, hogy a megye hivatalos zászlajának betiltásával a lakosság szimbólumhasználathoz való jogát sértette meg az igazságszolgáltatás, holott ezt az Emberi Jogok Európai Egyezményének a 12. kiegészítő jegyzőkönyve is előírja, amelyet Románia is ratifikált. A dokumentum rögzíti, hogy az egyezményben meghatározott jogok biztosításánál nem szabad valamely nemzeti kisebbséghez való tartozás alapján különbséget tenni. Kifogásolják a kettős mércét Tamás Sándor leszögezte, a helyi és megyei zászlók használata nem sérti a helyi román közösség érzékenységét, a Kovászna megye zászlaján levő címer olyan elemet is tartalmaz, melyet erdélyi román családok címereiben is szerepeltek a 16–17. században. „Európában, ebben az országban, bennünket, székelyeket is ugyanazok a jogok illetnek meg, mint az ország többi megyéjében lakókat. Úgy gondolom, nekünk is lehet megyei és helyi zászlónk, hiszen a román többségű megyék javarésze is rendelkezik ilyennel. Úgy érezzük, mind az igazságszolgáltatás, mind a közigazgatás terén Romániát kétfelé osztották: vannak megyék, melyek a vonatkozó jogszabályok értelmében használhatják helyi szimbólumaikat, illetve van Hargita és Kovászna megye, ahol ugyanazon törvény szerint megtiltották ezt” – jelentette ki Tamás Sándor. Rámutatott, az Európai Unióban, Bretagne-tól kezdve Dél-Tirolon át egészen a finnországi svéd közösségig használnak saját szimbólumokat. Az EU 11 országában létezik valamilyen típusú területi vagy kulturális autonómia, de még azokban az országokban is, ahol nincs ilyen, teljesen normális, hogy helyi zászlókat használhasson egy közösség”. Mint ismeretes, a brassói táblabíróság idén ősszel hozott jogerős ítélete megsemmisítette azt a tanácsi határozatot, amellyel a megyei tanács öt évvel ezelőtt elfogadta Kovászna megye zászlaját. A lobogó ugyanis hasonlít a kék-arany színű székely zászlóra. Súlyos bírság a székely zászló miatt Vásárhelyen A bírósághoz fordulna az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezete is, miután a marosvásárhelyi rendőrség megbírságolta, amiért a felszólítás ellenére sem távolította el székházáról a hatóság által reklámnak minősített székely zászlót. A hatóságok október végén a Magyar Polgári Pártot (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) is felszólították Marosvásárhelyen, hogy távolítsák el a jelképet. Valentin Bretfelean rendőrfőnök szerint az MPP időközben elköltözött, és új székhelyén semmilyen zászló nincs kitűzve, az EMNP és EMNT közös székhelyén viszont kint maradt a székely zászló, ezért az épület bérlőjére – az EMNT-re – 30 ezer lejes bírságot szabtak ki. „Ha nem veszik le a zászlót, újabb büntetést kapnak. A helyi közigazgatási törvényben nincs olyan területi egység, hogy „föld”, így ez nem lehet egy lobogó, hanem egyértelműen reklámzászló” – idézi a Mediafax hírügynökség az önkormányzat felügyelete alatt működő helyi rendőrség parancsnokát. Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei elnöke elmondta: mindenképpen bírósághoz fordulnak, mert nem fogadják el, hogy a székely zászlót reklámnak minősítsék. Bár értesítést még nem kaptak, nem érte váratlanul a hír, tette hozzá. „Egy héttel ezelőtt egy rendezvényen összefutottunk a rendőrparancsnokkal, aki nagyon kedélyesen tájékoztatott bennünket, hogy Tőkés Lászlót (az EMNT elnökét) óhajtja megbüntetni ebben az ügyben. Egész biztos, a bíróságra fogunk menni az igazunkért” – mondta Portik Vilmos. A figyelmeztetés kikézbesítésekor elmondta, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik önkormányzati képviselője által benyújtott panasz alapján jártak el. „Egy olyan intézményt reklámoz a zászló, amely nem létezik. Ha létrejön az úgynevezett Székelyföld régió, amelyik szerepel majd a közigazgatási törvényben is, akkor nem lesz a zászlóval semmi gond. Addig reklámzászlónak minősül” – hangoztatta korábban a rendőrparancsnok. Bíró Blanka, Pap Melinda Krónika (Kolozsvár) 2013. december 27.Idén láthatóbbá váltak a magyar autonómiatörekvésekLáthatóbbá váltak a 2013-as évben az erdélyi magyar közösség autonómiatörekvései. A székelyföldi önkormányzatoknak egész évben küzdeniük kellett a helyi jelképek használatáért. E küzdelem meghonosította és az autonómiaharc szimbólumává tette a székely zászlót. A 2013-as évet már február elején az autonómia évének nyilvánította az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), ám alighanem e kinyilvánításon túli tényezők eredményezték, hogy a szándék nagy mértékben megvalósult. Az autonómiatörekvéseknek az adott lendületet, hogy a 2012 karácsonyán hivatalba lépett Victor Ponta-kormány egy korábbi egyezséget megszegve nem vonta be a hatalomba az RMDSZ, és székelyföldi képviselőin keresztül általános támadást indított a magyar szimbólumok ellen. Amint Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke egy októberi sajtótájékoztatón elmondta, a székelyföldi megyében a kormányt képviselő prefektusok 55 pert indítottak az önkormányzatok ellen, amelyekben a közösségi szimbólumok használatát, vagy az anyanyelvhasználatot támadták. Hargita megyében nem készült statisztika, de ott is megannyi polgármesternek, intézményvezetőnek kellett a rendőrségen nyilatkoznia, vagy a bírósági tárgyalótermeket járnia amiatt, hogy középületre tűzte ki a székely zászlót, vagy a magyarság jelképének tekintett piros-fehér-zöld-lobogót. E zaklatások dacreakciót váltottak ki a székelység soraiban. Izsák Balázs, a Székelyföld autonómiájáért küzdő Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke egy októberi sajtótájékoztatón köszönetet is nyilvánított a prefektusoknak a székely közösségi tudat megerősítésében játszott szerepükért. E megerősödött közösségi tudat első fontos megnyilvánulása volt a március 10-én Marosvásárhelyen megtartott Székely szabadság napja, melyen a szervezők becslése szerint 30 ezren vettek részt. A népakarat azonban az október 27-i, székelyek menetén vált még nyilvánvalóbbá. A Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán a szervezők becslése szerint 120 ezer ember alakított ki 53 kilométeres összefüggő menetoszlopot. Míg a marosvásárhelyi rendezvényről még távol maradt az RMDSZ, a menetelés szervezésébe immár valamennyi magyar politikai szervezet bekapcsolódott. Az RMDSZ igazodását jelezte az is, hogy a szövetség május 25-én tartott csíkszeredai kongresszusán Kelemen Hunor elnök bejelentette, törvénytervezetet nyújtanak be a parlamentben a Székelyföld területi autonómiájáról. A kongresszusi határozattal is megerősített szándék a későbbi bejelentések szerint a 2014-es év elején valósul meg. Mindez annak a tükrében jelez változást, hogy korábban csak az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozó képviselők nyújtottak be hasonló tervezeteket a törvényhozásban, ezeket a szövetség vezetése nem támogatta. Az erdélyi magyar szervezetek az Európai Unió eszközeivel is megpróbáltak nyomatékot adni a kisebbségi jogköveteléseknek. Három párhuzamos tervezet is készült, amelyeket az európai polgári kezdeményezés eszközével kívántak az uniós jogba beilleszteni. Az Európai Bizottság azonban mind az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az EMNT, mind az SZNT, mind pedig az RMDSZ kezdeményezésének a bejegyzését elutasította. Brüsszelben úgy vélték, a kisebbségi jog nem uniós kompetencia. Így egyik kezdeményezés mellett sem lehetett elkezdeni az aláírásgyűjtést. Széleskörű aláírásgyűjtést kezdett azonban az EMNP a bukaresti régiósítási tervek elutasítására és a székelyföldi, valamint a partiumi autonómia támogatására. A párt több mint 100 településen tartott július 20-án autonómiapárti megmozdulásokat, amelyeken az aláírási íveket is útjukra indították. Amint Toró T. Tibor pártelnök bejelentette, az akció 2014-ben folytatódik. Lezárult viszont az RMDSZ aláírásgyűjtése. A szövetség kezdeményezésére az ősz folyamán több mint 200 ezren kérték aláírásukkal, hogy a székelyföldi Hargita, Kovászna és Maros megyében, valamint a partiumi Bihar, Szatmár és Szilágy megyében írjanak ki megyei népszavazást a gazdasági fejlesztési régiók átalakításáról. Végül csak Kovászna és Hargita megyében született önkormányzati határozat a népszavazásról, de a polgárok itt sem járulhattak urnákhoz, hiszen a prefektusok mindkét határozatot megtámadták a közigazgatási bíróságon. Az év végére derült ki, hogy az erdélyi magyar pártoknak a Székelyek nagy menetelése szervezésében mutatott együttműködése csak afféle akcióegység volt. Az EMNP és a Magyar Polgári Párt (MPP) ismételt kezdeményezései ellenére az RMDSZ úgy döntött, nem vállalja koalíciós lista állítását, és egyedül vág neki a 2014-es európai parlamenti (EP) választásoknak. A kérdés jelentős mértékben Tőkés László EP-mandátumáról szól, aki 2007-ben az RMDSZ-szel szemben induló független jelöltként, 2009-ben pedig az összefogás listáján, az RMDSZ színeiben szerzett brüsszeli mandátumot. Az EMNP többször is leszögezte, mindent megtesz azért, hogy Tőkés László folytathassa a Brüsszelben elkezdett munkát, de Toró T. Tibor pártelnök elismerte, azzal a lehetőséggel is számolnak, hogy a volt püspök a Fidesz jelöltjeként szálljon versenybe egy újabb mandátumért. Jót tett Tőkés László népszerűségének, hogy egy - románra rosszul lefordított - kijelentése miatt Victor Ponta miniszterelnök kezdeményezte az állami kitüntetése megvonását. A Románia Csillaga Érdemrend becsületbírósága meg is állapította, hogy méltatlan a kitüntetésre, amelyet az 1989-es forradalom kirobbantásában játszott szerepéért adományozott neki 2009-ben Traian Basescu elnök. Mielőtt azonban az államfő visszavonhatta volna a kitüntetést, Tőkés László az egykori temesvári bajtársaiból alakult forradalmi emlékbizottságnak adományozta azt. Szabadság (Kolozsvár) 2013. december 28.Erdélyi udvarházak népe a fejedelemkorban (Új Demény-emlékkönyv)A fejedelemkori Erdély és Székelyföld eddig nem eléggé megvilágított témáit kutatja a Bukarestből Sepsiszentgyörgyre hazaköltözött Tüdős S. Kinga, nemegyszer a sajátos női látásmód és tematika vizsgálatával gyarapítva e kérdéskörök szakirodalmát. Tucatnyinál több nagyobb lélegzetű műve közül itt az 1540 és 1711 közötti erdélyi végrendeletek eddig megjelent négy kötetét említem, vagy az erdélyi nagyasszonyokról szóló munkáit, melyekben egy merőben új szemszögből a női, nemesasszonyi életpályák elemzésével hoz teljesen új színt és szemléletet a transzszilván históriába. A műnek különben most készül a román kiadása is, Violeta Barbu kutató méltatja angol nyelven a kötet erényeit, mely átfogóbb hazai együttműködés keretében jelenik meg. „Aki elolvassa, megértheti, hogy az erdélyi egészen külön világ volt, más nyelvvel-kultúrával, szokásrendszerrel, a gazdasszonyi lét más módozataival. Még a virágos- és veteményeskertek bemutatására is kitérek benne” – mondja a szerző. Tüdős S. Kingáról különben tudni kell, hogy Budapesten végzett művészettörténetet és klinikai pszichológiát, s Bukarestbe menvén férjhez, végül a Nicolae Iorga Történettudományi Intézetben, Demény Lajos professzor mellett kötött ki, itt tanulta ki a levéltári kutatás módszertanát, és vált több évtizedes együttműködés révén tanítványból önálló kutatóvá. Két éve nagy sikerű nemzetközi konferencia szervezésével tisztelgett mestere emléke előtt, a Székely Nemzeti Múzeumban megtartott eseményről annak idején lapunk is írt. A konferencia anyaga most jelent meg kötetben Kastélyok, udvarházak és lakóik a régi Székelyföldön (In memoriam Demény Lajos, 1926–2010) címmel a múzeum kiadásában, ez alkalomból beszélgettünk el ismét a szerkesztővel. – A konferenciát azzal a céllal szerveztem, hogy újfent felhívjam a figyelmet, méltatlanul mellőzik a Demény munkáit. Nekem emberi kötődésem is van ehhez a kiváló tudóshoz, huszonvalamennyi évig dolgoztunk együtt, és több barátommal épp a Demény-féle történetírás hozott össze. Ha tudtunk a Kálnokyakról tudományos tanácskozást szervezni, Demény is megérdemli, gondoltam. Úgyhogy ez végül egy második Demény-emlékkönyv lett, amit a halála első évfordulójára összehívott konferencia anyagából állítottam össze. Felkértem Oborni Terézt a Magyar Országos Levéltárból, hogy a székely címeres nemeslevelek párhuzamosan megrendezett kiállításának anyagát válogassa össze, ezeket erdélyi fejedelmek adományozták a kedvezményezetteknek. Kimondottan élvonalbeli kutatókat hívtunk meg, akik munkaviszonyban álltak Deménnyel, doktorit írtak nála stb. Mellénk állt Tamás Sándor megyeitanács-elnök, támogatott többek közt Fleckhammer Otto helyi üzletember. A résztvevők kimondottan új információkat hoztak, egy konferenciának a kutatások ösztökélése a feladata. Felkértem a kötet vázlatos ismertetésére a szerkesztőt. – Az első három beszéd Deményről szól, Violeta Barbu beszámolt arról, hogy a román kutatók is mennyire tisztelték őt, s udvariasságból a meghívottak iránt angolul mondotta el, amit nekik szánt. Közöltük Vekov Károly, a másik tanítvány temetésen elmondott beszédét is, Papp Sándor szegedi kutató pedig hivatástudatát emelte ki a Ne készüljünk arra, hogy amit adunk, azt életünk folyamán visszakapjuk című megemlékezésében. Magyarország törökországi nagykövete, Hóvári János nem tudott részt venni, de dolgozatot ajánlott fel. Vele Demény Bukarestben többször dolgozott együtt. A tanulmányok közül kiemelném a Vekov Károlyét, aki teljesen új, nagyon okos megközelítésben tisztázza, mit jelentett eredetileg a tria genara Siculorum a forrásokban, honnan ered, hol értelmezték félre és miért. Ő úgy véli, alighanem a székelység három korábbi törzsét jelölték vele kezdetben, majd a hármas rendi tagoltságra utaltak vele a székely társadalomban. Egyed Ákos dolgozatában Hidvégi Mikó Ferenc történetírását helyezi új megvilágításba, Kordé Zoltán a székely ispáni hivatal eredetéről értekezik, Csáki Árpád gróf Kálnoki Sámuel erdélyi alkancellár végrendeletét elemzi. Ő volt az, aki a Bethlen Miklós által elutasított császári felajánlást elfogadta. Jánó Mihály a rá jellemző alapossággal ír témájáról, a székelyföldi templomok donátorairól. Én a magaméban zabolai III. Mikes Mihály házasságának történetét kísértem végig. Engem nem a politika, hanem az életmódváltozás érdekel, ezért felesége, Bethlen Druzsianna élettörténetének feldolgozása foglalkoztat, és ennek kapcsán: hogyan kerültek kapcsolatba egy erdélyi főnemesi és a székely főemberi, primori családok egymással házasság révén. Statisztikailag is feldolgoztam, milyen következtetések vonhatók ebből le, e vegyes házasságokból származó utódok sorsában hogyan tükröződik a frigy hatása, hogyan tagozódott be a székely társadalom az erdélyibe, mert a magyarországiba már nagyon kevesen jutottak be. Amikor erről beszélünk, szem előtt kell tartanunk, hogy a fejedelemkorban Erdély összlakossága hétszázezer és egymillió között volt, tehát jóval kevesebb a mainál, ebben magyar főnemesnek vagy székely nemesnek lenni nem azt jelentette, mint később vagy a korszak Magyarországán. A többi dolgozatból is kiolvasható, hogy a fejedelmek miként adják vissza a korábban jobbágyosított székelyek szabadságát, hogyan jön létre az ún. armális nemesek osztálya abból a szükségletből táplálkozóan, hogy az erdélyi haderőt ismét megerősítsék Erdély állami önállósága idején. Elég volt egy sikeres hadjáratban való részvétel, például a ploieşti-i győzelemmel zárulóban a törökök ellen, hogy a fejedelem négyszáz címeres nemeslevelet osszon ki a katonák közt. Bethlen Gábor tömegesen hozta vissza a székelyeket e sorba. A székelység Erdély lakosságának ötödét sem tette ki, a seregnek azonban egyik legfontosabb összetevője volt. Pár további dolgozat: Pásztor Emese, az iparművészeti múzeum munkatársa a székely nemesi otthonokban használt szőnyegekkel, abroszokkal foglalkozik, az általam is összegyűjtött végrendeletekben azok ugyanis külön tételként szerepelnek. Garda Dezső Lázár V. István kalandos életét követi nyomon, Rossel Hubert svájci történész a hazájabeli és a francia templomvárakat, erődítményeket hasonlítja össze a székelyföldiekkel. Szabó Judit pedig a kézdivásárhelyi Incze László, Demény kortársa munkásságáról ír. Ki kell emelni, hogy ő is, akárcsak Demény, a tudomány amolyan szürke eminenciásának számít, ezek az emberek nem pénzre, elismerésre hajtottak, hanem teljes lemondással a tudomány művelésének szentelték magukat, és ezért minden tiszteletet megérdemelnek. A sepsiszentgyörgyi T3 Kiadónál készült, nagyon szép kiállítású kötet képmellékletében színes illusztrációs anyagot is tartalmaz, valamint a konferencián készült fényképek is helyet kaptak benne. Kiemelkedő nyomdatechnikai minőségű valamennyi. B. Kovács András Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. január 9.Országgyűlésből nemzetgyűléstAz idei magyarországi parlamenti választásokon való szavazáshoz elengedhetetlen regisztrációban nyújt konkrét segítséget a háromszéki RMDSZ. Többek között erre is fény derült csütörtökön a Hidvéghi Balázs országgyűlési képviselővel tartott közös tájékoztatón. Hétfőtől kereshetik fel az érdekeltek az RMDSZ sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, kovásznai és baróti irodáit, ahol segítséget kapnak a várhatóan áprilisban sorra kerülő, anyaországi választások regisztrációs eljárásával kapcsolatosan. A bejelentésre azon a tájékoztatón került sor, amelyet Tamás Sándor, a szövetség területi, valamint Antal Árpád, a sepsiszentgyörgyi szervezet elnöke tartottak Hidvéghi Balázs, a Fidesz országgyűlési képviselője és Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul társaságában. Az alkalomból Hidvéghi, aki egyben a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke is, ismertette, hogy meghaladta a százezret azon külhoni állampolgárok száma, akik már éltek a regisztráció lehetőségével. Noha ez egy szép szám, még sok a tennivaló figyelembe véve, hogy a határon túl élő magyar állampolgárok száma meghaladta az ötszázezret. Hidvéghi a külhoni magyaroknak a választáson való részvételét az összetartozás, az egymásért viselt felelősség jelképeként azonosította, amely révén megvalósulhat, hogy a tavasszal létrejövő országgyűlés valójában nemzetgyűlés legyen. „Közös érdek, mind az anyaországi, mind a határon túli magyarság számára. A magas részvétel mindig erőt mutat, az önszerveződésnek egy fontos jele – magyarázta a képviselő, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke egy korábbi nyilatkozatát idézve, mely szerint a határon túli magyarok számára ez egy szerzett jog, és a joggal élni kell. Ugyanakkor felszólított minden voksolásra jogosult erdélyi magyart, hogy eszerint járjon el. A szavazás előfeltétele a regisztráció – tette hozzá. A képviselő továbbá a szintén idén esedékes Európai Parlamenti választások kapcsán is a részvételre buzdított, hiszen egy erős erdélyi magyar brüsszeli képviseletre is szükség van. Zsigmond Barna Pál főkonzul egyrészt örömét fejezte ki, hogy a választási jegyzékbe történő felvétel terén minden erdélyi magyar politikai alakulat, szervezet és történelmi egyház részéről pozitív hozzáállást tapasztaltak. A diplomáciai képviselő ugyanakkor beszámolt arról is, hogy tavaly novembertől már nem csak levélben, hanem elektronikus formában is van lehetőség a regisztrációra a Nemzeti Választási Iroda weboldalán. Lényeges még, hogy aki a levélben való regisztrációt nem postai úton szeretné lebonyolítani az a magyar külképviseleteken keresztül is megteheti, így Csíkszeredában is. Antal Árpád a választási részvétel kapcsán úgy értékelte, a gesztus az erdélyi magyarság megerősödését is szolgálja, hiszen minden erdélyi magyar érezheti, hogy két ország sorsába szólhat bele. Antal szerint a tény, hogy a magyar állampolgársággal rendelkező erdélyiek mindkét országban szavazhatnak kihangsúlyozza Erdély különleges státuszú régió jellegét, és egyben azt is, hogy az erdélyi magyarság a híd szerepét tölti be Románia és Magyarország között. Ez pedig kiemelten fontos, mivel a két ország közötti jó viszony a közösség esetében nagy fontossággal bír. Sepsiszentgyörgy polgármestere végül akárcsak Hidvéghi a minél magasabb részvételre buzdított. Újságírói kérdésre válaszolva, Tamás Sándor kifejtette, hogy a szövetség nem csak a mozgósítás terén, de a személyes kapcsolatfelvételen keresztül is aktívan részt vesz a regisztrációs folyamat gördülékennyé tételében, mivel meggyőződésük, hogy minél többen kell éljenek ezzel a joggal. Szintén a sajtó érdeklődésére, hogy mennyire lehet zavaró a mozgósításban az, hogy a választók egy jelentős része Erdélyben is elfordult a politikától Hidvéghi Balázs röviden annyit válaszolt, a helyi magyar politikai alakulatok segítségére mindenképp szükségük lesz ezen a téren, a bizalom és a voksolási kedv felélesztése pedig szintén a helyiek feladata. Nagy D. István Székelyhon.ro, 2014. január 9.Hatvanezren regisztráltak Erdélyből a választásokraÁtlépte a 100.000-et a magyarországi választásokra regisztrált külhoni magyar állampolgárok száma – jelentette be csütörtöki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Hidvéghi Balázs. Az országgyűlés külügyi bizottságának fideszes tagja, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke a maszol.ro érdeklődésére elmondta: 60-65.000-re becsülik a Romániából regisztráltak számát. Tájékoztatása szerint Romániából 45.000-en levélben kérték a választásokra való regisztrációt, illetve még mintegy 30.000-en elektronikus úton nyújtották be kérésüket, de ezek feldolgozása még folyamatban van. A Fideszes képviselő, Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul, valamint háromszéki RMDSZ-es elöljárók, Tamás Sándor és Antal Árpád társaságában tartott sajtótájékoztatót Sepsiszentgyörgyön, ahol mindannyian arra biztatták a magyar állampolgársággal is rendelkezőket, hogy éljenek a lehetőséggel, regisztráljanak a Magyarországon tavasszal sorra kerülő választásokra, majd pedig éljenek is szavazati jogukkal. Hidvéghi Balázs kifejtette: úgy tekintenek erre a lehetőségre, ami közös sikerélményt hozhat a magyarság számára szerte a világon. „A választásokon való részvétel az összetartozás kifejezése, az egymás iránt viselt felelősség vállalása, ilyen értelemben a tavasszal megválasztandó országgyűlés már valóban nemzetgyűlés tud lenni” – jelentette ki. A politikus idézte Kelemen Hunor RMDSZ elnököt, aki szerint a külhoni magyarok számára a magyarországi választásokon való részvétel egy szerzett jog, és a szerzett jogokkal mindig élni kell. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul hozzátette: közös érdek az erős Magyarország mellett az is, hogy továbbra is erős képviselete legyen az Európa Parlamentben az erdélyi magyaroknak. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a kettős állampolgárság legfontosabb hozadéka az erdélyi magyar közösség megerősödése kell hogy legyen. „Minden erdélyi magyar embernek azt kell éreznie: két ország – Magyarország és Románia – sorsába tud beleszólni azáltal, hogy mindkét országban részt vehet választásokon. Az erdélyi magyaroknak a kapocs, a híd szerepét kell betölteni” – hangsúlyozta. Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök bejelentette, hogy hétfőtől négy háromszéki városban - Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Baróton - az RMDSZ irodákban segítséget nyújtanak a választásokra való regisztrálásban, de tervezik, hogy falura is kimennek és segítenek azoknak, akik számára bonyodalmat jelent a regisztrációs folyamat. Kovács Zsolt maszol.ro, 2014. január 10.Elítélik a kovásznai Fenyő Szálloda átadásátAz egyházak arányosság elve alapján történő támogatásának figyelmen kívül hagyásának tekinti Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke, hogy az ortodox egyház kapta a kovásznai Fenyő Szálloda tulajdonjogát. Újságírói kérdésre válaszolva Tamás Sándor csütörtökön kifejtette, hogy mind Kelemen Hunor, mind a magyar történelmi egyházak igen markáns véleményt fogalmaztak meg annak kapcsán, hogy a kormány az év végén gyakorlatilag ajándékként átadta a kovásznai Fenyő szálloda tulajdonjogát az ortodox egyháznak. Sem az egyházak, sem az RMDSZ nem fogadja el, hogy ilyen jellegű tulajdonátadásokra kerüljön sor, olyan körülmények között, hogy az egyházakra vonatkozó törvény világosan kimondja, hogy a különböző felekezetek az arányosság elve alapján kellene részesüljenek állami támogatásban. Tamás Sándor szerint ennek az arányosságnak máig nyoma sincs, ami a Román Ortodox Egyház és a többi felekezet támogatását illeti. Erre számtalan példa felhozható mind országos, mind helyi szinten – tette hozzá. Az elnök ugyanakkor elismerte, hogy mivel állami köztulajdonban lévő ingatlanról van szó, a kormánynak joga van saját belátása szerint dönteni, hogy mit kezd a szálloda épületével, de ennek ellenére a szövetség elfogadhatatlannak tartja a döntést. Ezzel az állásponttal pedig teljes egészében azonosul az RMDSZ háromszéki szervezete is. Nemtetszésüket egyébként írásba is foglalták, és az már a román kormány asztalára került – magyarázta Tamás Sándor. Nagy D. István Székelyhon.ro, (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||