|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 218 találat | lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 211-218 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Fekete Vince 2012. február 21.László Noémi az Erdélyi Magyar Írók Ligája új elnökeLászló Noémi kolozsvári költőt választotta elnökének az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a szombati tisztújító közgyűlésen. A választmányba az új elnökön kívül Gáll Attila, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán és Fekete Vince került, László Noémi Orbán János Dénest váltja a 10 éves szervezet élén, az ügyvezető elnök továbbra is Király Zoltán. Többet kell dolgozni „A legnagyobb siker az, hogy a szervezet túlélte az első tíz évet, hogy az alapító tagok szándéka az első tíz évben megvalósult: az E-MIL kézbe vette a kortárs erdélyi magyar irodalmi élet gondozását, az eseményszervezést, valamiféle közösségi élményt sikerült kovácsolni, összetartozást különböző generációk tagjai között, amelyet felolvasásokkal és a minden évben megszervezett irodalmi táborral értünk el” – foglalta össze lapunknak a szervezet első évtizedének eredményeit László Noémi. Hozzátette: a forrásteremtésben is sikerrel jártak, pályázati úton, illetve magánadományok segítségével évről évre sikerült annyi pénzt előteremteni, hogy azt a minimálisat nyújthassák az alkotóknak, amely által érzik, hogy tartoznak valahová. „Egy 150 tagot számláló szervezet esetében, bármily lelkesek is legyenek a vezetők, mindig akad olyan, akinek nem tetszik az amit és ahogyan tesznek. Többen felrótták, hogy a kommunikáció lehetett volna jobb, lehetett volna nagyobb nyitottság, de azt is meg kell érteni, hogy nem busásan honorált munka ez, sokszor csak a lelkesedés vezette a szervezet irányítóit. Azt hiszem viszont, hogy az öszszetartozás az itteni írók között bizonyos mértékig az E-MIL-nek köszönhető” – mondta László Noémi. Mint mondta, nagyobb változásokat nem kíván eszközölni a szervezet működésében, a fennmaradásért is egyre komolyabban kell küzdeniük a jelenlegi gazdasági helyzetben. Igyekezni fog, hogy az E-MIL a továbbiakban is tudja ugyanezt nyújtani, amit eddig. „A válság miatt többet kell majd lobbizni, pályázni, mint eddig, de az írótábort, az E-MIL decemberi évzáró gálaestjét, illetve a lassan hagyományossá váló, az augusztusi Kolozsvári Magyar Napok idején szervezett irodalmi események sorozatát ezentúl is meg akarjuk szervezni. A további irodalmi események szervezéséből is derekasan ki akarjuk venni továbbra is a részünket, nem utolsósorban honorárium biztosításával, hiszen az írónak is kell élnie valamiből, és ne felejtsük el, hogy a folyóiratok sincsenek könnyebb helyzetben, mint mi” – foglalta össze legfontosabb céljait a szervezet új elnöke. Ünnep könyvekkel A háromnapos születésnapi ünnepségen az Erdélyi Híradó Kiadó és az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy gondozásában megjelent legújabb könyveket mutatták be. Csütörtök este Noszlopi Botond második, A szórakoztatás mesterfoka című verseskötetét ismertette Murányi Sándor Olivér, hangsúlyozva, hogy az első kötethez képest a szerző jóval filozofikusabb, érettebb hangot üt meg. A pénteki Holt költők társasága című eseményen két olyan alkotóról emlékeztek meg, akik korai haláluk miatt nem teljesedhettek ki alkotóként. Jancsó Noémi A webkamera-arc című, összegyűjtött írásokat tartalmazó könyvét Egyed Emese méltatta, kiemelve, hogy a 22 évesen elhunyt szerző a szövegei által most is jelen van. „A sötétség és a világosság határán él a szerző ebben az alkotói jelenlétben” – mutatott rá Egyed Emese, akinek egyébként szombat délután mutatták be Briszéisz című új kötetét. Veress Gerzson Igazolatlanul – jelen című versgyűjteményét a szintén fiatalon elhunyt költő egykori barátja Egyed Péter ismertette. Egyed, aki a 80-as években a Krietrion Forrás sorozatának szerkesztője volt, kitért arra, hogy Veress örök jelölt volt a kiadónál, folyton visszakérte azonban a leadott kéziratot további javítások miatt. Végül 1995-ben jelent meg Ezer énekből vérzem című első kötetet, amelyet 1998-ban bekövetkezett haláláig még három verseskönyv követett. Az egykori pályatársat úgy jellemezte, mint aki folyton lángolnmi akart, és ez nagyon jól állt neki. Benő Attila A kórus és a kutyák című verseskötetét Király László költő méltatta, aki A hívatlan vendég című verset emelte ki, mint a kötet erőssége. Mint mondta: Benő Attila egy építkező költő, ez a kötet egy lépcsőn való felfelé haladás egyik lépcsőfokaként is értelmezhető, az olvasó érzi, hogy a költő továbbhalad majd. Varga László Krónika (Kolozsvár) 2012. február 21.Könyvbemutatókkal és jókedvvel ünnepelt a tízéves E-MIL KolozsváronLászló Noémi az Erdélyi Magyar Írók Ligájának új elnöke Az Erdélyi Híradó Kiadó és az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy gondozásában újonnan megjelent kötetek bemutatójával, zenével és jókedvvel ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) hétvégén Kolozsváron. A szombati tisztújító közgyűlésen megalakult a szervezet új választmánya; az E-MIL új elnöke László Noémi költő lett, aki Orbán János Dénest váltja a tisztségben, ügyvezető elnök pedig továbbra is Király Zoltán maradt. Az események helyszínéül a Bulgakov kávéház irodalmi szalonja szolgált. Az erdélyi magyar irodalom két jeles költőjére emlékeztek a fesztivál pénteki programjában: elsőként a 22 éves korában, tragikus körülmények között elhunyt Jancsó Noémi összegyűjtött írásait tartalmazó A webkamera-arc című kötetet mutatta be Egyed Emese költő, irodalomtörténész, majd Egyed Péter filozófus, kritikus a sepsiszentgyörgyi Veress Gerzson Igazolatlanul – jelen című versgyűjteményét ajánlotta a résztvevők figyelmébe. Egyed Emese kifejtette: Jancsó Noémi írásai révén van jelen az életünkben, nekünk ugyanis, akik e földi létben mozgunk, „szükségünk van eszményekre és olyanokra, akik vigyázzák a jelenlétünket, akikhez igazíthatjuk a dolgainkat”. – Egy nagyon fiatal, ennek ellenére viszont valami vele született bölcsességgel rendelkező lány keresi a módszert, hogy értelmet adjon az életének, s közben mindannyiunk életébe visszahozza az elvesztett szolidaritást – magyarázta az irodalomtörténész. Kiemelte: a másik ember életében való részvétel, a kiszolgáltatottság helyett a léthatárok elleni lázadás, az éhezők táplálása, a foglyok, például a nyomorék testbe zárt lelkek meglátogatása egyaránt fontos szerepet kap Jancsó Noémi írásaiban. – Tartsuk meg emlékezetünkben, és olvassuk írásait – hívta fel a szép számban egybegyűltek figyelmét Egyed Emese, majd a fiatalon elhunyt szerző barátai – Láng Orsolya, Széman Csilla, Visky Zsolt, Kulcsár Árpád – olvastak fel A webkamera-arc című kötetből, amely egyébként a költőnő előző, Emotikon című könyvének anyaga mellett két tanulmányt és egyéb, máshol megjelent írásokat tartalmaz. Veress Gerzson versgyűjteménye, az Igazolatlanul – jelen a szerző előző köteteiből – Színekre hullt festmény (1996), Tépett verskoszorú Tamási Áron sírjára (1996), A múlás karneválja (1999) – építkezik, ugyanakkor az ezekből kimaradt verseket is magában foglalja. Egy talány volt, örök jelölt a Kriterionnál, jellemezte Veress Gerzsont Egyed Péter, aki a ’80-as években a Forrás sorozat szerkesztőjeként dolgozott együtt a sepsiszentgyörgyi költővel. – Gerzson mindig ott volt egy leadott, vékonyka kézirattal, amit aztán ő maga vett vissza, újabb javítás céljából. Hogy aztán eltűnjön 1–2 évre, amiből 10–20 év is lett – részletezte a filozófus. Kitért továbbá arra is, hogy 1971 és 1991 között Veress Gerzson hét irodalmi antológiában közölt, versei pedig jóformán nemzedéki proklamációk voltak. – A korszak versbeszéde megkövetelte a szerzőktől, hogy rendkívül tömör és frappáns képekben fogalmazzanak. Ennek a versírásnak nagyon szellemesnek, szójátékokkal telinek kellett lennie. Gerzson ezeknek az elvárásoknak akart megfelelni. Emellett pedig hallatlanul tudatos alkotó volt, rengeteget olvasott. Műveiben számos szerzőre hivatkozik, akik révén kialakult a maga belső referenciarendszere – mondta Egyed Péter, hozzáfűzve: személyében és lírájában egyaránt klasszikusan vágáns költőről van szó, aki „a költészeti lázállapot természetével született, emiatt mindig lobogott volna, és jól állt neki ez a lobogás”. A méltató szavak után Jancsó Miklós színművész olvasott fel részleteket az Igazolatlanul – jelen című kötetből, majd ifjabb Fodor Neti Sándor muzsikált. Ferencz Zsolt „A költészet két ember dolga” Egyed Emese Briszéisz, valamint Benő Attila A kórus és a kutyák című kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők szombaton, az irodalmi fesztivál harmadik, egyben utolsó napján. Sokrétű szellemi hozadék szűrődik le a könyvben, kezdte a Briszéisz méltatását Bréda Ferenc (François Bréda) költő, irodalomkritikus. – Olyan, mintha három nagy vetítőtoronyból kibocsátott sugárnyaláb kereszttűzben egyesülne: az egyetemes líra, a mély antik bölcsességeken nevelkedett, nagy élettapasztalatot tanúsító, értelmező jellegű mellékletek, és a prózai írások ritmikusan váltogatják egymást ebben a mértani szellemben megszerkesztett kötetben – összegezte. Mint mondta, a Briszéisz kilétét rejtő talány megfejtése az olvasóra marad a mitológia nagyon alapos ismeretéről tanúskodó, mágikus, misztikus vonatkozásokat is magában foglaló alkotásban. A versekről akár azt gondolhatnánk, hogy legalábbis Petrarca írhatta őket, vélekedett Bréda. Hozzátette: Egyed Emese a titkos, belső, örök szerelmet, a vágyat, az elérhetetlenség, a titok költészetét, a misztikust és a megismerhetetlent egyaránt formába önti ebben a világirodalmi színvonalú kötetben. A méltatást követően Pöllnitz Boróka, a Kolozsvári Magyar Opera zenészének fuvolajátéka az írásoknak megfelelő zeneiséggel egészítette ki Egyed Emese és Bréda Ferenc felolvasását. Benő Attila kötetének A hívatlan vendég című versére hivatkozva Király László író, költő kiemelte: a költészet – a szerelemhez hasonlóan – két ember dolga: a vers egyik felét megírta a költő, a másik része viszont az olvasóban fog felébredni. Utóbbi dönti el, ki az a bizonyos hívatlan vendég, illetve ahány olvasó, annyi magántörténetre, magánfélelemre lehet gondolni, ami e versből felénk sugárzik. Úgy vélte, az említett költemény Benő Attila kötetének egyik erőssége. Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című verséhez hasonlóan megidéz egy állapotot, egyfajta varázslatba vonja az olvasót, hogy végiggondolja, vagy elképzelje életének fenyegetettségi helyzeteit, amelyekben az a bizonyos hívatlan vendég megjelent, vagy megjelenhet. Király László szerint Benő Attila úgy állította össze ezt a kötetet, hogy elmondható róla: építkező költő, A kórus és a kutyák pedig mondanivalójának olyan lépcsőfokát képviseli, amelyet egy életműben tud majd teljessé tenni. Király László említést tett arról is, hogy nem hisz azokban az elméletekben, amelyek szerint a jövőben csak a nyelvi bravúrokat előtérbe helyező, a nyelv lehetőségeit kihasználó lírának van létjogosultsága, és azt a vélekedést sem tartotta igaznak, hogy a költőket már senki nem olvassa. Hangsúlyozta: Benő Attila könyve egészében azt igazolja, hogy a szerző – hozzá hasonlóan – bízik a szavak erejében, a megfogalmazott költői gondolat életrevalóságában, és abban, hogy olvasója megérti az üzenetét. – Nyugalom, művészi magabiztosság árad a kötetből – összegezte Király László, aki a Helikon irodalmi lap szerkesztőjeként hibátlannak minősítette az alkotást, amelyből a szerző olvasott fel részleteket. Zay Éva A fesztivál keretében, szombaton tartotta tisztújító közgyűlését az Erdélyi Magyar Írók Ligája. A megjelent tagok szavazatai alapján az új választmány tagjai: Fekete Vince, Gáll Attila, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán és László Noémi. A választmány és egyben az írószervezet új elnöke László Noémi, ügyvezető elnöke pedig Király Zoltán. Szabadság (Kolozsvár) 2012. április 2.Sziveri Jánosra emlékeztek szombaton a BulgakovbanA fiatalon, 36 éves korában elhunyt Sziveri János (1954–1990) vajdasági költőre, az Új Symposion című folyóirat szerkesztőjére emlékezhettek a kolozsváriak szombaton este, a Bulgakov Kávéház emeletén, az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy és a Sziveri Társaság közös szervezésében. A Sziveriáda névre keresztelt találkozón barátai, pályatársai, valamint Sziveri-díjasok olvastak fel műveikből, és a budapesti Gondolat Kiadó gondozásában tavaly megjelent két kötetet – Sziveri János művei (szerk.: Reményi József Tamás) Partitúra ne légy soha! Sziveri-díjasok antológiája (szerk.: Géczi János, Reményi József Tamás) is bemutatták. A résztvevők elsőként egyperces néma csenddel tisztelegtek a szerdán éjszaka elhunyt Fodor Sándor író emléke előtt. Orbán János Dénes, a kávézó tulajdonosának köszöntője után Marosán Csaba színinövendék adott elő néhány Sziveri-költeményt, majd közeli barátai – Szőcs Géza költő, kulturális államtitkár, Géczi János költő, prózaíró és Balázs Attila vajdasági prózaíró – elevenítették fel Sziveri Jánoshoz fűződő élményeiket. – Egyfajta szuggesztív erő volt a megjelenésében: nem volt divatfi, de mégis úri eleganciával tudott jönni-menni-fellépni – hangsúlyozta Szőcs Géza, hozzátéve: az Új Symposion általa válhatott ismét a legfontosabb irodalmi és művészeti folyóirattá Újvidéken. Az est folyamán Sziveri szerkesztői munkásságáról, az emlékét ápoló Sziveri János Társaságról és a Sziveri-díjról is szó esett. Elhangzott: személyének és életművének népszerűsítése céljából alapították meg 1992-ben az elismerést, amellyel azokat a fiatal tehetségeket jutalmazzák, akiknek műveit a Sziveriéhez hasonló „nonkonformizmus, ösztönösség, játékosság és szenvedélyesség” jellemzi. A másik teljesítmény pedig, amiért valaki megkaphatja a díjat, ha hozzájárul a Sziveri-kultusz szélesebb körökben való megismertetéséhez. A húsz év alatt 24 Sziveri-díjat osztottak ki, a kitüntetésben a következő személyek részesültek: Babics Imre, Háy János, Zudor János, Fekete Vince, László Noémi, Orbán János Dénes, Sántha Attila, Sebők Zoltán, Hizsnyai Zoltán, Szerbhorváth György, Kécza András, Szálinger Balázs, Mezei Kinga, Balogh Robert, Lábass Endre, Csehy Zoltán, Lovas Ildikó, Virág Zoltán, Mátis Lívia (posztumusz), Danyi Zoltán, Győrffy Ákos, Orcsik Roland, Kollár Árpád és Virág Gábor/Aaron Blumm. Sziveri János összes versei mellett szellemi hagyatékát is őrzi a Gondolat Kiadónál tavaly megjelent Sziveri János művei című kötet, így korai képzőművészeti írásai, rajzai, drámái, valamint két életútinterjúja is megtalálható benne, derült ki. Ami pedig a Sziveri-díjas alkotók munkáit tartalmazó Partitúra ne légy soha! című kiadványt illeti, ebben a szerzők egy-egy új írása szerepel, versek, novellák és prózarészletek egyaránt. Befejezésül Balázs Attila, Cserna Szabó András, Farkas Wellmann Endre, Géczi János, Márkus András, Orbán János Dénes, Sántha Attila, Szálinger Balázs és Szőcs Géza olvasott fel, Szálinger Balázs tolmácsolásában pedig egy Zudor János-költeményt is hallhattunk. F. ZS. Szabadság (Kolozsvár) 2012. június 9.Versekről, versekért a BulgakovbanKortárs költők (Lövétei Lázár László, Fekete Vince, Jánk Károly, Karácsonyi Zsolt) és a kultúra különböző ágazataiban tevékenykedő szakemberek (Felméri Cecília filmrendező, Gergely Zsuzsa rádiós szerkesztő, Laczkó Vass Róbert és Kali Andrea színművészek) részvételével zajlott kerekasztal-beszélgetés a vers szerepéről, az olvasókhoz való eljuttatásának lehetőségeiről, a költészet lényegéről az esti órákban a Bulgakov Kávézó teraszán. A találkozó apropóját a Román Televízió kolozsvári magyar nyelvű stúdiója által idén első alkalommal lebonyolított versverseny szolgáltatta, amelyet a magyar költészet napja tiszteletére hirdettek meg. Az erdélyi szépirodalmi és kulturális folyóiratok szerkesztőinek javaslatai alapján egy tizenegyes listát (11 költő 11 verse) állítottak össze, a költemények tolmácsolására pedig kolozsvári színművészeket kértek fel. Az előadásokat a youtube videómegosztón tették közzé, és arra kérték a nézőket, hogy szavazzanak a számukra legkedvesebbre. Vig Emese szerkesztő, a projekt ötletgazdája elárulta: a videókat több százan látták, olyan is volt, amelyre kilencszázan voltak kíváncsiak. A hivatalos „urnazáráskor”, április 11-én délelőtt 11 órakor Kányádi Sándor A bujdosni se tudó szegénylegény éneke című verse vezetett, ám – a modern technika vívmányaként – még mindig lehet voksolni, jelenleg Jánk Károly A postás című költeménye áll az első helyen. Sikeresnek bizonyult, hogy a világháló révén ekképpen nyitottak a fiatalabb korosztály felé, szögezték le a résztvevők, Vig Emese pedig kifejtette: elképzelhető, hogy jövőre, immár „felújítva, módosítva”, ismét sort kerítenek a versversenyre. László Noémi, az Erdélyi Magyar Írók Ligája elnökének kérdéseire válaszolva a jelenlévő költők örömmel nyugtázták, hogy költeményeik bekerültek a tizenegyes listába, ami viszont ennél jóval fontosabb – jegyezte meg Jánk Károly –, hogy az emberek olvasnak verseket, érdeklődnek a költészet iránt. Ferencz Zsolt Szabadság (Kolozsvár) 2012. június 21.Borcsa János új könyveDr. Borcsa János Értékkeresők – értékalkotók /Kriterion/ című kötete a II. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét alkalmából jelent meg, a Kolozsvár Társaság székházában Jakabffy Tamás szerkesztő és irodalomkritikus mutatta be. A szerző újabb, immár nyolcadik kötete kritikákat, irodalmi portrékat és tanulmányokat tartalmaz huszadik századi és kortárs erdélyi magyar írókról. A háromszéki alkotók közül Boér Géza, Bogdán László, Fábián Ernő, Fekete Vince irodalmi munkásságával foglalkozik. (Iochom) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. augusztus 7.Mesterek és barátokOlvastatókönyvnek nevezi Borcsa János új kötetét (Értékkeresők – értékalkotók. Kritikák, portrék, tanulmányok. Kriterion Könyvkiadó Kolozsvár, 2012.) Váry O. Péter a Háromszékben közölt recenziójában. (2012. június 30.) Borcsa könyve első ciklusának a beszédes Mesterek címet adta. Akikről könyveik kapcsán ír (a közlés rendjében): Beke György, Cs. Gyimesi Éva, Fábián Ernő, Jancsik Pál, Kántor Lajos, Murvai Olga, Király László, Láng Gusztáv, Méliusz József, Molter Károly, Pomogáts Béla. A második a szintén sokatmondó Barátok címet viseli, benne az idejekorán eltávozott Boér Géza mellett olyan kortárs szerzőket „olvastat” Borcsa tanár úr, mint (ugyancsak a közlés rendjében) Bogdán László, Bölöni Domokos, Cseke Péter, Egyed Emese, Fekete Vince, Ferenczes István, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Nagy Attila, Tompa Andrea. Mazsolázzunk ezekből a szövegekből! Cs. Gyimesi Éva Szem a láncban. Bevezetés a szekusdossziék hermeneutikájába című könyve kapcsán ezt olvassuk: „Az állambiztonsági gépezetnek a működését, illetve a diktatúrának az egyes ember mindennapjaiban való jelenlétét szemléltetik a kötetben közölt állambiztonsági dokumentumok, s beilleszthetők azon történelmi források közé, amelyek a kommunizmus utolsó tíz-tizenöt évének társadalmi és nemzetiségi elnyomását, valamint az ellenállás különböző, egyéni és kollektív formáit tükrözik Romániában. A tudományt szolgálja ilyen tekintetben a Szem a láncban, de egyúttal erdélyi-romániai társadalmunk erkölcsi-szellemi megújulásához is hozzájárulhat, ahhoz a történelmi tisztánlátáshoz, amely esetleg megóvhat az új demokráciák és a globalizmus nem kevésbé súlyos provokációitól, mint amilyenek elé a letűnt totalitárius rendszerek állították az egyént és a közösségeket az utóbbi ötven-hatvan évben.” Fábián Ernőről megállapítja, hogy „már 1984-ben tisztázta a maga számára – amit nem sokkal később néhány neves írástudó társával meg is valósítanak –: a pártállami keretek és nyilvánosság helyett egy titkos, föld alatti fórumot és nyilvánosságot kell választania, hogy szabadon megnyilvánulhasson. Ez volt számára a Limes-kör 1985–1986-ban. ‘Egyszer s mindenkorra le kell számolni azzal az illúzióval – írta 1984-ben –, hogy egy monolitikus politikai rendszerben el lehet valamit érni érveléssel, a tények és a gondolkodás bizonyító erejével. Az utak elválnak egymástól. Választani kell az eszközlét és a szabad gondolkodás között. Ha valaki a szabad gondolkodást választja, ez a magatartásában, viselkedésében kell megnyilatkozzon, a példaadás erkölcsében.’ (78.) Egy tartalmas írástudói élet végső üzenetének is tekinthető az idézett naplóbejegyzés.” Ferenczes István költői szerepjátékáról ekként vélekedik a szerző: „…nemcsak Esteban Zazpi De Vascos Y Aitzgorri fiktív költő verseit alkotja meg, de hozzájuk egy életrajzot és szellemi portrét is felvázol a kötetet bevezető és záró részben (Prológus helyett, Epilógus helyett), valamint a versek egy részéhez kapcsolódó kommentárokban és lábjegyzetekben, s e létrehozott modell révén egy saját lehetséges pályaalakulást is meglebegtet, illetve szellemi kalandjait is szemlélteti, éppen kétszáz évvel korábbi időbe (1746 hősének feltételezett születési éve, ő maga pedig 1945-ben született) helyezve azt. Így, a koramodernségbe helyezett idegen és távoli költőben mutatja meg önmagát az utómodern kor egyik erdélyi magyar költője.” Király László írói munkásságát így mutatja be: „Az Akasztóhegy című kötet versei Király költői pályájának egy markáns vonulatát mutatják be, éspedig a tág értelemben vett szülőföld, azaz egy érzület, a hazával kapcsolatba hozható érzésvilág, valamint egy eszmekör ihlette és szülte versek sorozatán keresztül. Ez az érzület és eszmekör különben Király regényvilágában is jelen van, a Kék farkasok (1972) fiatal költő hőséből egy alkalommal például felkiáltásként szakad fel az érzés: ‘Uramisten, milyen nagy dolog, amikor otthon van az ember, vagy amikor hazatalál!’ Sőt, magának a helynek, az igazi otthonnak a részleteit is felvázolja a huszadik század közepére eső zaklatott gyermekkort felidéző hős: ‘Mert volt nekünk is rendes otthonunk – mondja –, távoli, messzeség vizén úszó otthon, nagy, tisztára sepert udvarral, diófás, szederbokros kerttel, szőlőleveles tornácú házzal, melynek tágas szobáiban egész esztendőn át árván, pókhálósan álltak a nehéz diófa bútorok. Volt otthonunk, ahova haza lehetett menni, de ahol két csodálatos öregember csak nyaranta örülhetett látogatásainknak. A nyár hazavitt, de az ősz elhozott mindig.’ A gyermekkornak ezek a helyszínei a tisztaságra és szépségre emlékeztetik a hőst, mivelhogy – elmélkedik – ‘ez a hely a legszebb, legzavartalanabb emlékek őrzője’, s újra találkozni azzal a hellyel kivételes alkalom a hős számára, hiszen a ‘legmélyebb nyomokat’ véste belé.” Markó Béla Tulajdonképpen minden című, 2009-es kötetének verseiről szólva a kritikus megállapítja, hogy azok nagy részének „nem eszmei az indítéka, hanem nagyon is konkrét-tapasztalati, érzelmi és élményszerű, viszont Markó ezekkel is általában az elvont gondolatiságot célozza meg. A látó szemnek vagy az értő értelemnek a kis dolgokban mutatkoznak meg a nagyok, az általános érvényűek, a konkrétból kiindulva könnyedén jut el az absztraktig, minthogy Markó elvonatkoztatás iránti érzéke és hajlama fokozott, de hasonlóképpen erénye az intenzív képi látásmód. Ugyanolyan könnyedén uralja a logikai ‘mutatványokat’ és konstrukciókat, mint az elemi dolgok és jelenségek plasztikus megragadását. Ennek is, annak is a szépségét érzékelteti a költő.” Figyelmet érdemlő, hogy jóllehet Borcsa János munkássága korántsem szorítkozik az erdélyi irodalomra, nevét jól ismerik, munkásságát becsülik az anyaországban, hiszen a különböző irodalmi fórumokon rendszeresen jelentkezik kritikáival, tanulmányaival, könyveit értékelően jegyzi a szakma, ő maga elsősorban mégis a szülőföld olvasótáborát siet tájékoztatni, nekünk segít eligazodni – a gazdasági gondok ellenére is meglehetősen gazdag – könyvkínálatban. Az értékfelmutatás nemes feladatát tehát egyetlen pillanatra sem téveszti szem elől. Ezt mutatja az is, hogy a kötet huszonnégy írásából tizenkettő a Székelyföld című folyóiratban látott napvilágot, öt a sepsiszentgyörgyi Háromszék című napilapban, kettő-kettő a Kortárs, illetve a Bárka, egy-egy pedig a Forrás, az Irodalmi Jelen és a Korunk hasábjain jelent meg első közlésként. Az sem érdektelen, hogy viszonylag friss terméséből válogatott a szerző: csak egy-egy szöveg való 2005-ből, illetve 2007-ből, kettő 2008-ból, kettő 2009-ből, viszont hét-hét 2010-ből és 2011-ből, kettő pedig 2012-es keltezésű. BÖLÖNI DOMOKOS Szabadság (Kolozsvár) 2012. augusztus 25.Székelyföld 2012 / 8Azt is mondhatnók, hogy súlypontos a csíkszeredai kulturális folyóirat idei augusztusi száma. Száz oldalon Csíkszentdomokos múltjából idéznek fel jelentős mozzanatokat. Lázár Csilla tömör összefoglalója vezeti fel a tanulmányokat, dokumentumokat, verseket, önéletírást egyaránt tartalmazó összeállítást. Ebből az idézet: "1599-ben Csíkszentdomokoson ölték meg Báthory Endre bíboros-fejedelmet. Négyszáz év múltán, 1896-ban Csíkszentdomokoson megszületett Márton Áron, ki majd’ fél évszázadon keresztül volt az erdélyi egyházmegye hitvalló, példaadó püspöke. E két, látszólag egymástól független esemény a szentdomokosiak világképében egyetlen önértelmező "elbeszéléssé" olvadt össze: úgy tartják, hogy a négy évszázados bűnhődésért és vezeklésért kinyilvánított isteni irgalom jeleként született éppen e helyen a szentéletű egyházfő." Márton Áronról és a moldvai püspökségről, valamint Márton Áron letartóztatásáról igen érdekes budapesti illetve bukaresti dokumentumok kerülnek az olvasók elé Seres Attila illetve Denisa Bodeanu kutatók tálalásában. Kurkó Gyárfás író-politikus is a község szülötte. Róla a lányával készült interjúból tudunk meg többet. A domokosi körképet sajátosan egészíti ki a népi mesemondó Albert András önéletírásából közölt részlet. Benkő Levente írása a Maniu-gárdisták 1944-es csíkszentdomokosi tömegmészárlását világítja meg részletesebben. A néprajzkutató Balázs Lajos a szimbolikus térhasználat szempontjából vizsgálva mutatja be helyi kutatásai eredményeit. Lírában Nagy Irén képviseli a hely szellemét. Vers és rövidpróza külön fejezetben is gazdagon képviselteti magát a lapban. Fekete Vince, Potozky László, Király Zoltán, Turóczi Ildikó, Serestély Zalán, Szeles Judit, Varga László Edgár, Murányi Sándor Olivér és Noszlopi Botond írásai azt is érzékeltetik, irodalmi köztudatunkban milyen határozottan szerez érvényt magának a fiatal tehetségek egyre népesebb raja. Ezt hangsúlyozza a Székelyföld Szemle fejezete is. A lapszám csíkszentdomokosi jellegét Ádám Gyula fotói teszik még érzékelhetőbbé. m. Népújság (Marosvásárhely) 2012. szeptember 9.Írótábor Szárhegyen: nemzedékek találkozójaAz írótáborok sorában sarokkőnek nevezte az idei, nyolcadik írótalálkozót Egyed Péter szervező, nagy erényének tartva, hogy Erdély tollforgatóinak két nagy nemzedéke találkozhatott. A szombati rendezvényzáró adott alkalmat, hogy nyilvánosságra hozzák az idei Csiki László-díjas nevét: Szabó Róbert Csaba a Hargita Megyei Tanács jóvoltából az elismerés mellé 1000 eurót kapott. Az idei tábor egy felfelé ívelő folyamatnak, ha nem is a csúcsa, de minden bizonnyal egyik fontos állomása volt. A találkozó rangja és presztízse jól alakul, megtalálta helyét az írótársadalomban – értettek egyet az írótalálkozó részvevői, akik mintegy hatvanan töltöttek el együtt egy hétvégét Szárhegyen. „Két nagy nemzedék találkozója lett ez a tábor: az egyik az a nemzedék, amelyik az erdélyi irodalomtörténetet írja, annak legjelesebbjei, a másik pedig az erdélyi legfiatalabb írók, akik most kezdik a pályát. Felemelő élmény volt a két generációt ugyanazon asztalnál látni" – fogalmazta meg a szombaton zárult szárhegyi írótalálkozó eredményét Egyed Péter költő, író, filozófus, egyetemi tanár.. A nyolcadik alkalommal megszervezett találkozón terítékre került a Pomogáts Béla által írt erdélyi magyar irodalomtörténet legfrissebb kötetével, amely az 1945 utáni időszakot öleli fel, de szó esett a készülő utolsó rész, az 1989-cel kezdődött „jelenkort" taglaló kötetről is. „A megjelent kétkötetes harmadik részben már mi is benne vagyunk, érdekes látni az értékelést" – nyilatkozta Egyed, a szakmai beszélgetések hasznát emelve ki, külön méltatva a tíz fiatal író, költő (Adorjáni Panna, Győrfi Kata, Horváth Előd Benjámin, Láng Orsolya, Papp Zakor Ilka, Potozky László, Serestély Zalán, Székely Örs, Varga László Edgár, Vass Ákos) bemutatkozására alkalmat adó délelőttöt. Rajzás 2012 nevet kapta az ifjú tollforgatók csapata, akiket kortársuk, Gondos Mária Magdolna mutatott be. Egyed szerint írásaik zöme „a félelmek tükre, az önkeresések krónikája", de többek szerint inkább kifejezésmódjuk újszerű, semmint a gondolatviláguk. Díjátadás, ösztönzés Idén sem maradt el a Csiki László-díj kiosztása, amelyet hagyományosan egy 35 év alatti alkotó vehet át. A Temetés este tízkor című novelláskötettel és a Fekete Dacia – Erdélyi rémtörténetek című könyvével került Szabó Róbert Csaba a díj várományosai közé. Tizenegy kötet tíz szerzőjének alkotásairól kilenctagú zsűri pontozással döntött. Szabó két évvel ezelőtt is a legesélyesebbek között volt, akkor Karácsonyi Zsolt előzte meg, most viszont nem akadt olyan, aki több pontot szerzett volna. A Látó főszerkesztő-helyettese a díj átvételekor elmondta: „Ez a díj a Látó folyóiratnak is szól, amely bajban van, a Maros Megyei Tanács kísérleteket tett arra, hogy önállóságát megszüntesse. A Látó számomra olyan hely, ahol nyugodtan lehet dolgozni, a 2006-tól megjelent négy könyvemet enélkül nem tudtam volna megírni. Köszönöm az elismerést, jókor jött a Látónak is, megérdemli a figyelmet." A szombat esti díjátadásra a Lázár-kastély lovagtermében került sor, ahol táborzáróként Boros Zoltán vetített le archív tévés dzsesszfelvételeket, majd pedig zongorázott is a jelenlévők örömére. Jövőtervezés Még egy írótalálkozó megszervezésére vállalkozik Egyed Péter és Fekete Vince, aztán átadják a marsallbotot – tudtuk meg. A két év múlva sorra kerülő újabb találkozó témáját is megszülte az idei tábor: az Erdélyből elment és Magyarországon alkotó írókról fog szólni, arról, hogyan fogadta őket a magyar társadalom. Felmerülnek majd az egzisztencia kérdései, de ez teremt alkalmat a magyar szembenézésre is – ígérik a szervezők. Balázs Katalin, Székelyhon.ro 2012. szeptember 10.A 8. Gyergyószárhegyi Írótalálkozó állásfoglalásaA marosvásárhelyi Látó és Vatra folyóiratok ügyében Mi, a 8. Gyergyószárhegyi Írótalálkozó résztvevői megdöbbenéssel értesültünk a marosvásárhelyi Vatra és Látó szépirodalmi folyóiratok létét fenyegető önkényes határozattervezetről, amelyet a Maros Megyei Tanács elnöke jegyzett. A még érvényben lévő határozattervezet értelmében fölszámolódna a két nagy múltú kulturális folyóirat önálló, jogi státusa, autonómiája, ami tulajdonképpen a két lap ellehetetlenítését és végső soron megszüntetését jelentené. Jelen nyilatkozattal kiállunk a Vatra és a Látó folyóiratok autonómiájának és önálló, jelenlegi jogi státusának megtartása mellett, és tiltakozunk a Maros Megyei Tanács bármilyen hasonló, bármikor elrendelhető, jövőbeli intézkedése és a lapok bármilyen jellegű, gazdasági vagy adminisztratív érvekkel álcázott, ám hatalmilag diktált beolvasztása ellen. Gyergyószárhegy, 2012. szeptember 7. A 8. Gyergyószárhegyi Írótalálkozó résztvevői: Ács Margit, B. Nagy Veronika, Balázs K. Attila, Balla Zsófia, Báthori Csaba, Bogdán László, Borsodi L. László, Dénes László, Dézsi Zoltán, Egyed Péter, Elek Tibor, Farkas Wellmann Éva, Fekete Vince, Füzi László, Füzi Péter, Gálfalvi György, Gálfalvi Zsolt, Karácsonyi Zsolt, Kántor Lajos, Kozma Mária, Láng Gusztáv, Lövétei Lázár László, Lőrincz György, Molnár Vilmos, Nagy Attila, Papp-Zakor Ilka, Pomogáts Béla, Pomogáts Béláné, Potozky László, Sántha Attila, Szakács István Péter, Tőzsér József, Vofkori Mária, Zsidó Ferenc Népújság (Marosvásárhely) 2012. szeptember 10.Befejeződött a nyolcadik Szárhegyi ÍrótalálkozóSzabó Róbert Csaba a Csiki László Irodalmi Díj idei kitüntetettje – Örülök annak, hogy kétévente egyre gyarapodó számban tudunk találkozni, örülök, hogy fontos a kortárs magyar irodalom, és ilyen szép számban üdvözölhetem itt ma önöket – hangsúlyozta az alkotóközpont vezetője, külön is üdvözölve a jelenlévő Markó Béla költőt, Petres Sándort, Hargita Megye Tanácsának alelnökét, Zsigmond Barna Pált, Magyarország csíkszeredai főkonzulját, valamint a vitaindító nagyelőadást tartó Pomogáts Béla irodalomtörténészt. A megyei tanács nevében Petres Sándor köszöntötte a találkozó résztvevőit, kiemelve, hogy a megyei önkormányzat számára fontos az írott szó, ezért igyekszenek odafigyelve és átgondolva támogatni azt. – Hargita Megye Tanácsa egyrészt, ad hoc módon, különböző könyvek kiadását támogatja, de említést érdemel a százkötetesre tervezett Székely Könyvtár sorozat is. Ugyanakkor igyekszünk a kiadókkal stratégiai szövetségre lépni, és az elkövetkező években még hatékonyabban élni a támogatási rendszerrel – emelte ki az alelnök. A köszöntőbeszédek sorát Zsigmond Barna Pál főkonzul folytatta, aki a „szavak művészeit” üdvözölte, kiemelve annak fontosságát, hogy a találkozó remek lehetőséget kínál az erdélyi magyar irodalom sajátos kérdéseinek megbeszélésére. – Irodalomtörténészek és irodalmat alkotók, ugyanakkor generációk találkozása is a mostani – summázta a főkonzul. Egyed Péter filozófus, esszéíró, a projekt szakmai felelőse az írótalálkozók történetéről és az idei találkozó szervezési hátteréről számolt be. – A Szárhegyi Írótalálkozó szabad baráti kezdeményezés, semmiféle formális jellege nincs, és meglátásom szerint pontosan ebben rejlik az ereje – hívta fel a figyelmet, majd Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat szerkesztője kívánt eredményes tanácskozást a résztvevőknek. A megnyitó után Pomogáts Béla irodalomtörténész Erdélyi irodalom – múlt, jelen, jövő címmel tartotta meg vitaindító nagyelőadását, amelyben elmesélte, hogyan került kapcsolatba az erdélyi magyar irodalommal, és miért foglalkoztatja az azóta is. – Az erdélyi magyar irodalomnak, mint szellemi intézménynek a létrejöttét és természetét szerettem volna bemutatni – nyomatékosította az előadó, aki az erdélyi irodalom további lehetséges életútjára és ennek értelmére is rávilágított. Az írótalálkozó keretében szombaton délután adták át a Hargita Megyei Tanács által alapított, ezer eurós pénzdíjjal járó Csiki László Irodalmi Díjat – az idei kitüntetett Szabó Róbert Csaba író, a Látó folyóirat főszerkesztő-helyettese. Szabadság (Kolozsvár) 2012. szeptember 22.Az irodalomtörténet-írásról (Megjegyzések a VIII. gyergyószárhegyi írótábor vitáiról)(Előzmények) Az erdélyi magyar írók – Zöld Lajos, a képzőművész-alkotótáborok lelkes animátora kezdeményezésére – 1980-ban találkozhattak először Gyergyószárhegyen a kolostorban, megbeszélendő élet és irodalom akkoriban Romániában igen-igen komplikálódó problémáit. A folytatásra 1990-ben került sor, de csak a harmadik szárhegyi találkozón döntöttek úgy a résztvevők, hogy ezentúl rendszeressé teszik az összejöveteleket. Az első három szárhegyi találkozó dokumentumai, Szekértábor a Szármány hegyén. Gyergyószárhegyi találkozók, 1980–1990–2000 címmel 2008-ban jelentek meg. A negyedik találkozóra Hargitafürdőn a Sportszállóban került sor, öt év szünet következett, 2006 óta kétévente Egyed Péter és Fekete Vince, valamint a gyergyószárhegyi alkotóközpont vezetője, Kassay Péter szervezésében rendszeresen sor kerül a találkozókra. A 2001 és 2010 közt sorra kerülő írótalálkozók első kiadásai Kortárs magyar irodalom (2001–2010) címmel jelentek meg 2011-ben Egyed Péter szerkesztésében. Mindezt azért említettük fel, mert a két kötet ismeretében bárki fogalmat alkothat arról, hogy kik, mikor és hogyan viszonyultak a találkozók centrumában álló témákhoz, a kortárs magyar irodalom problémáihoz. (Pomogáts Béla irodalomtörténete) Idén Pomogáts Béla eddig a Pallas-Akadémiánál több kötetben megjelenő, de még nem befejezett nagyméretű művéről, a Magyar irodalom Erdélyben című irodalomtörténetről folyt a vita. Először a szerző, Pomogáts Béla beszélt Erdélyhez fűződő több évtizedes, bensőséges kapcsolatáról, irodalomtörténészként, kritikusként, esszéíróként, antológiák összeállítójaként több mint negyven kötetet jelentetett meg az erdélyi irodalomról, irodalomtörténetének tehát vannak fontos előzményei. Az 1968-ban megjelenő (azóta újra kiadott) Kuncz Aladár-kismonográfia nyitotta a sort, majd a transzilvanizmus kezdte érdekelni. Irodalomtörténetének ihletői és előzményei közé sorolta Kántor–Láng irodalomtörténetét (Romániai magyar irodalom 1944–1970). Nem volt véletlen tehát, hogy a vitát épp a két idézett szerző, Kántor Lajos és Láng Gusztáv előadásai nyitották meg. Kántor az irodalomtörténet és általában az irodalomtörténet-írás egyik legnagyobb, legmegkerülhetetlenebb problémájának a kiegyenlítődési szándékot tartja, az állandó méricskéléseket, ahol értékes és értéktelen(ebb) óhatatlanul egy szintre kerül, szerinte elfogadhatatlan, hogy az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb írója, Páskándi Géza ugyanolyan terjedelemben szerepeljen, mint egy riporter, akinek az érdemei elévülhetetlenek. Nagyon fontosak az arányok. Ezt hangsúlyozta egyébként villódzóan szellemes előadásában egykori szerzőtársa, Láng Gusztáv is, méltatva ugyanakkor Pomogáts munkabírását s vállalkozását, kiemelve, hogy kialakulóban a kánon, centrumában Dsida Jenővel vagy Kuncz Aladárral, Tamási Áronnal a két világháború között. Ami a 90-es változások és az utána következő két évtized irodalmát illeti, a vélemények megoszlanak vagy éppenséggel éles ellentétben állnak egymással. Ez az újabb kori kánon most alakul. A további előadók – Fűzi László, Elek Tibor, Cseke Péter vagy Borcsa János – is elismerték ezt, ugyanakkor hangsúlyozva, hogy ez a többkötetes irodalomtörténet óhatatlanul kézikönyvvé is válik, s mindannyian felemlegették – Elek Tibor különösen dokumentáltan és élesen – a mű hibáit, elírásait, ami főként a címek esetében botrányos. És úgy látszik, elkerülhetetlen, hiszen a Pomogáts által is haszonnal forgatott ötkötetes irodalmi lexikonban is sok a pontatlan cím, megjelenési dátum, sok a megdöbbentő műfaji besorolás etc. S pontosan azért aggasztó, mert egy kézikönyvről van szó. Itt felmerült az is, hogy a kiadó Pomogátsot kissé magára hagyta, de az is, ami nyilvánvaló, hiányzik, s egyre fájdalmasabban hiányzik az erdélyi magyar irdalom 1919-től kezdődő műveinek pontos, megbízható bibliográfiája. Pomogáts nagy vállalkozása folytatódik, a hibák pedig egy esetleges új kiadás esetén korrigálhatók. S remélhetőleg Pomogáts Béla irodalomtörténete kar- és kortársai számára is kihívást jelent majd, s esetleg újabb irodalomtörténetek íródnak. Reménykedjünk. Ahogyan a vita résztvevői is reménykedhettek, legalábbis abban, hogy két év múlva ugyanitt újra találkozhatnak. Hiszen az erdélyi irodalom problémái újratermelődnek, a vita szünetében már folyt az aláírásgyűjtés a Látó megmentése érdekében. A Látót a szintén marosvásárhelyi Vatra című román irodalmi folyóirattal szeretné összevonni a megyei tanács, ezáltal mindkét folyóirat elveszítené „jogi személyiségét”, sehova nem pályázhatnának többé, s teljesen kiszolgáltatottá válnának kiadójuk, a megyei tanács mindenkori szeszélyeinek, melyeknek – ennyit legalább leírhatunk – kevés közük van az irodalomhoz. Bogdán László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. november 23.Tizenötödször adták át a Székelyföld kulturális folyóirat díjaitA fennállásának tizenötödik évfordulóját ünneplő, Hargita Megye Tanácsa által fenntartott Székelyföld kulturális folyóirat díjait november 23-án, pénteken adták át a csíkszeredai Székelyföld Galériában. Elsőként a házigazda Lövétei Lázár László főszerkesztő köszöntötte az egybegyűlteket, és kiemelte, hogy hiánypótló volt a Székelyföld folyóirat, mert „ha mi nem foglalkozunk saját magunkkal, akkor senki más nem teszi meg helyettünk”. – Elsődleges feladatunk a Székelyfölddel kapcsolatos írások publikálása – hangsúlyozta Lövétei Lázár László. A továbbiakban Ferenczes István alapító-főszerkesztő nyújtott rövid áttekintést a Székelyföld elmúlt 15 évéről. - További 15, 25 és 50 évet! Kívánom, hogy a Székely Könyvtár 200. kötetét is éljék meg!Zárta köszöntőjét Ferenczes István. Burus Siklódi Botond megyei tanácsos a kulturális és oktatási bizottság tagjaként köszöntötte az ünnepelteket és a díjazottakat. – Önök, szerkesztők tizenöt éve itt vannak nekünk. A szerkesztőség tagjait jól ismerjük írásaikon keresztül és személyesen, munkájukkal hozzájárultak az olvasóközönség kulturális szemléletének alakításához, formálták helyenként a formálhatatlant. Ebben a 15 évben felbecsülhetetlen munka, elszántság, szolgálatkészség volt jelen – véli Burus Siklódi Botond. A megyei tanácsos reményét fejezte ki, hogy a jövőben még jobban oda tudnak figyelni a folyóiratra és annak támogatására. – A Székelyföld folyóirat fenntartása kötelessége kell hogy legyen a mindenkori Hargita Megye Tanácsának – hangzott el zárszóként. A köszöntőbeszédek után a négy díjazott laudációja hangzott el. Elsőként Fekete Vince méltatta a Székelyföld-díjas Ferencz Imre csíkszeredai költőt, publicistát, majd Molnár Vilmos olvasta fel a szintén Székelyföld-díjjal kitüntetett kézdivásárhelyi Sántha Attila nyelvrégész laudációját. A vajdasági Fekete J. József irodalomtörténésznek a Székely Bicskarend Díjat adományozták, a díjazottat Lövétei Lázár László méltatta. A Szabó Gyula-díjban a csíkszeredai Xantus Boróka kritikus részesült, laudációját Fekete Vince olvasta fel. Erdély.ma 2012. november 27.Írások, melyek kíváncsivá tesznek (Borcsa János nyolcadik kötete)Borcsa János irodalomkritikus, lapunk külső munkatársa nyolcadik önálló kötetét mutatták be tegnap este a kézdivásárhelyi Vigadóban. A szerző eddigi pályafutását Ferencz Attila, a Vigadó igazgatója ismertette, az Értékkeresők – értékalkotók című kötetről Fekete Vince költő, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese beszélt. „Engem mint olvasót Borcsa írásai megszólítanak, kíváncsivá tesznek, nem hagynak nyugton, amíg kezembe nem veszem az illető könyvet, amelyről szólnak, mert nem tendenciózusak, nem indulatból születnek – főleg nem rosszindulatból –, mert tárgyilagosak, meggyőző érveik vannak, tiszták és mélyek, szakmailag megbízhatóak, hitelesek, emellett pedig olvasmányosak, olvashatók, ami nem kevés dolog” – hangsúlyozta Fekete Vince. Ezt követően a szerző olvasott fel, majd válaszolt a hozzá intézett kérdésekre és dedikált. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. december 10.Báros és a pillangóvadászE-MIL-díjak a Bulgakovben A kolozsvári irodalmi élet hangulatát hozták el a marosvásárhelyi Bulgakov kávézóba az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) tizenegyedik díjkiosztó gálaestjének szervezői. A 2002-ben Kossuth-díjjal kitüntetett Méhes György által a díjalapból létrehozott debüt- és nagydíjat első alkalommal adták át Marosvásárhelyen. Az ünnep hangulatát Homonnai Varga András flamencogitáros játéka teremtette meg, majd Farkas Wellmann Endre, László Noémi, Fekete Vince, Orbán János Dénes, Vass Ákos Lajos, Karácsonyi Zsolt és Lövétei Lázár László olvastak fel legfrissebb alkotásaikból Színes tinták címszó alatt, melyet László Noémi, az E-MIL soros elnöke így indokolt meg: – Amennyien vagyunk, annyi színűek, mégis egy csapatban szeretünk vagy legalábbis szoktunk felolvasni. A díjazás előtti pillanatokban László Noémi a pályakezdő alkotó kitüntetésének motivációját foglalta össze. – A Méhes György-debütdíj az idei legígéretesebben induló elsőkötetetes szerzőnek jár. Nem feltétlenül a megjelent könyvre mint soha nem látott, egyszeri, csodálatos alkotásra vonatkozik. A könyv mögött álló emberre figyelünk, és reménykedünk abban, hogy nem hull ki az irodalmi életből. A Méhes György-debütdíjat a kolozsvári Bulgakovban bárosként dolgozó Vass Ákos Lajos kapta. A kilencvenes években született erdélyi költőnemzedék első verseskötetének alkotójáról Selyem Zsuzsa író, egyetemi tanár szólt az egybegyűltekhez. Laudációjából idézünk: "…Ez az önmagát egyszerre felmagasztaló és lesajnáló szerep, erre tényleg csak egy költő képes, aki fölvette vagy rányomták a költői maszkot, mert a nyárspolgár úgy szereti, ha messziről felismerheti a költőt. (…) Ha netán a Mire kőolaj lesz belőlünk című versig hezitáltam volna, hogy jó versek vannak-e Vass Ákosban, Vass Ákos és a világ, illetve a szavak találkozásában – de nem hezitáltam, mert láttam a szemináriumokon, hogyan bánik a szavakkal, milyen bensőséges viszonyban van velük, ezek azt csinálnak egymással, amit csak akarnak – ez a vers végleg meggyőzött. (…) Ezeknek a verseknek nem tesz rosszat egy Kányádi- vagy Pilinszky-utalás, ezeknek nem kell az ötelemes költőmaszk, mert nem kell félniük semmitől." A Méhes György-nagydíjat Farkas Wellmann Endrének ítélte oda a Méhes család, illetve az E-MIL választmánya. A kitüntetett méltatója, Szálinger Balázs nem lehetett jelen a gálán, levélként küldött laudációját László Noémi olvasta fel. "Nem tudom, a laudációk hány százaléka kezdődik a díjazott és a méltató megismerkedésének történetével. Ezek a történetek többnyire nem izgalmasak, a miénk szerencsére izgalmas, sajnos, annyira izgalmas, hogy el sem mesélhetem, de egy fontos részt ki kell emelnem belőle. Farkas Wellmann Endrét a kilencvenes évek végén olyan helyzetben ismertem meg, amikor éppen öngyilkos akart lenni. (…) Fiatalok voltunk, költők csak zárójelben, ennek megfelelően az volt a jelszavunk, hogy »írni nem muszáj, élni viszont muszáj«. Azóta lement vagy másfél évtized, barátom diplomás lett, tanár lett, olyan tanár, akit valószínűleg több generáció is emlegetni fog, és ebben a legkevesebb helye sincs iróniának, hiszen valójában nincs is ennél fontosabb. (…) A barátomnak sosem mondtam, hogy nemegyszer beugranak nekem sorok, rímek, vershelyzetek, és az ilyen foszlányaimnak igen komoly része az ő verseiből való. Ezek a versek hátba támadnak, visszamásznak a kályhakürtőn, ha tetszik egy vers, ha nem, otthagyja lábnyomát az agyamban. Előjön az utcán egy vers, örülök neki, aztán mire hazaérek, rájövök, hogy nem az enyém. A Wellmann-költészet ötletalapú költészet, pillangóvadászat. Vagy elkapja, vagy nem, ha csak a fél szárnya van meg, azzal már nem foglalkozik, vagy sikerül elsőre, vagy nem, nem ül le hozzá könyörögni. Iszonyatosan gőgös költő. (…) Nem szorgalmas költő, de ki a fenének kell egy szorgalmas költő?! A megírt versnél a megtalált vers mindig versebb lesz, amíg áll a világ. Könnyen lehet, hogy legutolsó könyve, a Néró az eddigi legjobb, de hogy az utolsó volna, mint ahogy azt ezerszer elmondja, kétlem. (…) Kíváncsi vagyok, hogy öregszik meg Farkas Wellmann Endre, és mit gondol közben. Tessék elkezdeni. Megfordult a jelszó, most már »írni« muszáj." A díjazott a kitüntetés fontosságáról beszélt, elmondta, hogy 22 éves írói pályafutása során először részesül ilyen jellegű elismerésben, ugyanakkor külön örül annak, hogy díja annak az alkotónak a nevét viseli, aki gyermekkorát idézi vissza benne. – A Méhes György-nagydíj szép múltra tekint vissza, és örülök annak, hogy azok sorában lehetek, akik az eddigi és későbbi díjazottak virtuális családját alkotják – mondta a költő, majd Vass Ákos kitüntetése kapcsán megjegyezte, az irodalmi történéseket figyelve úgy gondolja, amit a pályakezdő képvisel, az az új generáció költészete lesz. nszi Népújság (Marosvásárhely) 2012. december 15.Farkas Árpád: Válogatott versek (Székely Könyvtár)A ritkán megszólaló, „szűken mért” szavú, versben keveset beszélő költőink közé tartozik. Teljesen készen, abszolút teljes fegyverzetben érkezett, „panyókára vetett kabáttal”, kamaszos lendülettel, ám érett férfiúra jellemző komolysággal, komorsággal és felelősségtudattal; a „politikum gerjesztette mámorból” való kijózanodás utáni „másnaposság” érzésének keserű tapasztalatával, összeszorított fogakkal, sziszegve sem szolgáló makacs elhatározással. Talán innen jöhet, a genetikai meghatározottságon túl, az a dacos konokság, ami ennek a költészetnek az egyik alapvető meghatározója. Alig létezik a korosztályából még költő, aki annyira a székely nép, e föld, e vidék, e táj fia lenne, mint ő. Egy olyan zárt székely világból jött, ahol gyermekkorában még „szalontai nyelven, Arany János nyelvén beszéltek”, szigorú törvények és erkölcsök alapján működő közösségből, a rend és a hagyományok világából. Petőfi-verseket (is) tudó, szavaló apai nagyapja hatására vágott bele a költői mesterségbe, és ezt a gyerekkorban minden pórusával magába szívott világot versbe, költészetbe transzponálva hozta magával az irodalomba. Az ő költői nemzedékének még egészen más volt a viszonya a szülőföldjéhez; még létezett, és nem csak elvétve – olvasom a vele készült interjúkötetben – az úgynevezett transzszilván ember; még értéke volt az emberi szónak, és egyáltalán: érték volt embernek lenni. Mostanában az a kitartás, az a nekifeszülés, együtt cselekvés (és persze: helytállás), közös akarat jut eszembe szinte mindig, amikor Farkas Árpád-verseket olvasok, ami Tompa László Lófürösztés című versében (olyan szépen) benne van: „…ha öröm helyett / tüzes mennykövek szakadnak is itt le, / – Míg gyászosan évek százai húznak el – / Ők örömtelenül is, ha kínba tébolyodottan: / Itt fognak állni, örökké –, hogy Imre szorítja, / Áron pedig… Áron nem hagyja magát!” Ilyenkor – ki tudja, miért – megidéződik bennem a (Nagy) Imre, a (Tamási) Áron alakja mellé harmadiknak a Farkas Árpádé, az ő emberi habitusa is. Úgy érzem, ez az a magatartás, és valahol itt kereshető az a hang is, amit továbbvitt Farkas, amit a nagy elődök, Áprily, Tompa, Reményik hoztak – őseik, felmenőik révén – valahonnan nagyon messziről, az idők mélyéről; csak ezekből ő gyúrt egy sajátosan Farkas Árpádi-t, olyanformán, hogy tett hozzá még egy kis Vörösmartyt, Arany Jánost, Ady Endrét. Így lett aztán az ő sajátosan Farkas Árpád-i hangja, ha hasonlíthatom egyáltalán valamilyen természeti jelenséghez, az égiháborút ígérő, dörgést-villámlást megelőző, fojtott feszültségtől majd szétpattanó, kitörni készülő égzengésé; a fogak között szűrt szóé, ami emelkedett, ünnepélyes, patetikus (a szó jó értelmében), de dörgő, dübörgő is ugyanakkor, olyan, amire nagyon oda kell figyelni, hiszen egy nemzeti közösség lelki sajátosságainak a közvetítője (is). Nézése pedig, világot figyelése: a szűkre húzott, összehúzott szemű tekinteté. A világmegváltás, a jobbítás szándékával érkező hetyke költő aztán s a konok, dacos akarat – természetszerűen – az évek során, a diktatúrák, kormányváltások és új rendszerek ferde tapasztalatai után megkeseredik. Az a világ, melyet Farkas Árpád oly nagy lendülettel, tisztasággal magával hozott, amelyet addig dédelgetett, az erdélyi tájak, az erdélyi emberek zárt világa, a kisebbségbe szorult létezők szülőföldszeretete, embersége, gerincessége jelentős változásokon ment át az utóbbi néhány emberpróbáló, változásos évtized során. Az is lehet, hogy azok a típusok, amelyeket ő felmutatott, kiveszőfélben vannak, ha ki nem vesztek már teljesen. Azonban amikor emberségről, tisztességről, helytállásról, és igen – soha jobbkor, mint most –, megmaradásról szeretnének jó verseket olvasni egy mai, kortárs költő hangján, és egyben erőt gyűjteni emberségükben, magyarságukban, székelységükben, nemzeti hovatartozásukban, akkor – a nagy elődök mellett – Farkas Árpád-kötetekért (is) bátran nyúlhatnak a könyvespolcukra a mindenkori olvasók. Vagy ha – mondjuk – egy kicsit villámokat szóró dörgésben-égzengésben szeretnének állni, dideregni (akár a lét partjain vagy a „semmi ágán”), egymagukban, egy, a Fennvalóhoz közelebbi, s mert költői, hát magasabbacska, világtól elzárt, tiszta levegőjű, még minden szépségét megőrző hegy tetején. (Könyvbemutató december 21-én, Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban) Fekete Vince Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. február 18.Székelyeknek, székelyekről. És nem csak…Ritka és példaértékű kezdeményezés a Székely Könyvtár című könyvsorozat, amelyet a Hargita Kiadó és a Hargita Megyei Tanács indított útjára. Ennek első 10 kötetét mutatták be hétvégén Marosvásárhelyen, a G. Caféban. Lövétei Lázár László és Fekete Vince költőkkel, a Székelyföld folyóirat és egyben a sorozat szerkesztőivel a már hagyományossá vált Látó Irodalmi Játékokon Parászka Boróka újságíró beszélgetett. Habár az est a rendezvény plakátján szereplő "Megesz-e a medve?" kérdés és medvekép tisztázásával kezdődött, a résztvevők megállapították, hogy a beszélgetésnek semmi köze "a medve nem játék", jól ismert székely mondáshoz. Sőt, a medvének a bemutatott kötetekhez sincs köze, a műveknek viszont a székely identitáshoz annál inkább, hisz a 100 kötetesre tervezett Székely Könyvtár-sorozat épp ezt hivatott felmutatni, erősíteni. "Mindenkinek van egyfajta elképzelése a székelységről, egyesek úgy gondolják, hogy mi valamiben mások vagyunk, és én azt tanultam, hogy a másságot tisztelnünk kell, úgyhogy ezzel a sorozattal az lenne a cél, hogy felderítsük miben is áll ez a regionális másság, meg lehet-e egyáltalán fogni, meg lehet-e magyarázni." – mondta Lövétei Lázár László. Parászka Boróka kérdésére válaszolva, hozzátette, hogy a sorozat létrehozásával szellemi hátteret szeretnének nyújtani a regionális tudatépítéshez. "Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen lesz az elkövetkezendő években a Székelyföld. Nem ártana hangsúlyosabban figyelni rá, megerősíteni azt. És nem mindegy, hogy milyen szellemi erővel vágunk ennek neki. Ha bemegy az ember a könyvesüzletbe, rengeteg könyvet talál a székelyekről, a Székelyföldről, de mi úgy gondoltuk, hogy nem árt az alapműveket egy sorozatba összegyűjteni, ez kiindulóalap lehet, ha rá tudjuk venni az embereket, hogy ezeket a műveket elolvassák, szeressék, akkor már megérte." A szerkesztők igyekeztek az írott kultúra minden területéről és minden korszakából szerzőket beválogatni a sorozatba. Az irodalmi művek mellett helyet kapnak szociográfiai és történelmi írások is, a népköltészet és a klasszikus írók mellett pedig a kortárs szerzők is. Évente 10 kötet kiadását tervezik, ötös "minisorozatokban". A szerzők listázásakor elsősorban olyan írókra, költőkre esett a választás, akik származásilag is a régióhoz kötődnek, de attól az ötlettől sem zárkóznak el, hogy nem székelyföldi írók Székelyföldről szóló köteteit is megjelentessék – tudtuk meg a szerkesztőktől. Az első tíz kötet szerzői közt ott van, többek között, Mikes Kelemen, Apor Péter, Tamási Áron, Bözödi György, Kányádi Sándor és Zsögödi Nagy Imre is. Minden minisorozatban szerepel majd "régi", közelmúltbeli és jelenkori könyv egyaránt. A kötetek közt nagyon sok újrakiadás van, szembetűnő viszont, hogy nincs előszó, utószó, fülszöveg. Ez a fajta szerkesztés tudatos választás volt: "az előszavak, utószavak általában valamilyen időhöz, helyhez, hangulathoz kötődnek (…) a szövegek elmondják maguk helyett azt, amit mondani kell, mi csak hozzá tudunk tenni, rosszabb esetben elvenni azokból" hangsúlyozta Lövétei Lázár László. Mégis, könyvjelző formájában pótolják az életrajzi adatokat, és a sorozat honlapján (https://www.szekelykonyvtar.ro) ajánlók is olvashatók. A beszélgetés során felmerült a kérdés, hogy Nyírő József , Vass Albert, vagy más "kényesnek" számító írók szerepelni fognak-e a sorozatban? Fennáll-e a veszélye annak, hogy nem kívánt ideológiák tükröződjenek bizonyos művekben, s ezek hatással legyenek a sorozat többi darabjára, hogy az összeolvasásból összefolyás legyen? "Ha szólásszabadságról van szó, akkor minden jelenjen meg és legyen az oktatás feladata, hogy elmagyarázza a diákoknak, hogy volt ilyen, volt olyan, Nyírő ide tévedt, oda tévedt, de attól függetlenül, írt gyönyörű novellákat" – jegyezte meg Lövétei Lázár László, Fekete Vince pedig hozzátette, hogy "nem létező dolgok fölött nem érdemes vitát nyitni. Nyírő írásairól nem esett még szó, ha pedig meg fog jelenni, meg kell nézni, hogy az adott könyvben mi szerepel." A közönség soraiból jövő hozzászólásokból is kiderült, hogy az a "szellemi minimum", amelyet a sorozat szerkesztői az olvasók figyelmébe ajánlottak túlmutat ideológiákon és valós értéket képvisel Toth Ibolya Népújság (Marosvásárhely), 2013. február 23.Erdélyi Magyar Írók Ligája: László Noémi az új elnökÚj elnök az Erdélyi Magyar Írók Ligája élén: László Noémi költő váltja Orbán János Dénest. A József Attila-díjas költő, irodalomtörténész 2002-es alapítása óta tagja a Ligának. Az idén tízéves testület mára mintegy százötven tagot számlál, és jelenleg az egyetlen magyar írószervezet Romániában. Az elnökváltás alkalmából beszélgettünk Király Zoltán költővel, a Liga ügyvezető elnökével. „Tíz évvel ezelőtt néhány erdélyi írónak elege lett abból, hogy a Romániai Írók Szövetségében magyarként, némely magyar írói körökben pedig románként emlegetnek minket. Ezért éreztük egyre égetőbb szükségét annak, hogy létrehozzunk egy saját írói szervezetet, amely Romániában és a nagyvilágban képviselni tudja az erdélyi magyar írók érdekeit, képes összefogni és népszerűsíteni a kortárs erdélyi magyar irodalmat” – mondta lapunknak a 2002-ben életre hívott Erdélyi Magyar Írók Ligája, az E-MIL ügyvezető elnöke, Király Zoltán költő. A szervezet hétfőn László Noémi József Attila-díjas költőt, műfordítót választotta meg elnökének. A hétfőn megválasztott elnök, László Noémi József Attila-díjas költő, műfordító kezdettől aktív irodalomszervező szerepet vállalt az Erdélyi Magyar Írók Ligája életében, egy éve pedig a szervezet irodavezetői feladatait is ellátta – tudjuk meg az E-MIL ügyvezető elnökétől, Király Zoltántól. Az elnöki poszton a leköszönő Orbán János Dénest váltó László Noémit a liga öttagú választmánya – az elnök mellett Fekete Vince József Attila-díjas költő, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese; Gáll Attila költő, az Erdélyi Híradó könyvkiadó szerkesztője; Karácsonyi Zsolt költő, műfordító, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese és Király Zoltán költő – választotta a szervezet soraiból. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája, amely jelenleg az egyetlen magyar írószervezet Romániában, 2002-ben alakult. „Tíz évvel ezelőtt néhány erdélyi írónak elege lett abból, hogy a Román Írószövetségben magyarként, magyar írói körökben pedig románként emlegetnek minket. Ezért éreztük egyre égetőbb szükségét annak, hogy létrehozzunk egy saját írói szervezetet, amely Romániában és a nagyvilágban képviselni tudja az erdélyi magyar írók érdekeit, képes összefogni és népszerűsíteni a kortárs erdélyi magyar irodalmat” – emlékszik vissza Király Zoltán, hozzátéve: „Tudatosítani próbáltuk nemcsak Romániában, hanem a határainkon túl is, hogy Erdélyben létezik egy olyan, nyolcvan-kilencven erdélyi magyar írót számláló közösség, amelynek tagjai együvé tartoznak, akik bizonyos dolgokban nagyon hasonlóan gondolkodnak.” A liga minden évben díjazza a jelentős irodalmi teljesítményeket, közönségtalálkozókat, könyvbemutatókat, irodalmi táborokat és számos egyéb irodalmi eseményt szerveznek. Tevékenységükkel mostanra sikerült közösséggé kovácsolniuk mindazokat, akik erdélyi magyar írónak érzik magukat, lakóhelytől és életkortól függetlenül. „A liga alapszabálya szerint bárki tagja lehet az E-MIL-nek, aki erdélyi magyar írónak érzi magát, tehát ez nem születési kérdés, sokkal inkább gondolkodásbeli. Az immár 156 tagot számláló liga soraiban szép számmal találhatók Magyarországon és a világ számos más országában élő írók, költők is. A szerte a világban szétszóródott magyar írók tehát ugyanúgy teljes jogú tagságot élveznek, mint az itt, Erdélyben élők – a Hawaii-szigeteken élő Makkai Ádám költő, író, műfordító, nyelvészprofesszor csak egy példa a sok közül. Ez egy jelképes hovatartozási gesztus, bárki kérheti felvételét a ligába, aki kedveli az erdélyi magyar irodalmi szövegeket, aki közel érzi magához azt az irodalmi közeget, ami jelenleg Erdélyben található” – tudjuk meg ügyvezető elnöktől. Miként Király Zoltán elárulta, a 22 alapító taggal indult, immár 156 főt számláló liga fenntartásához szükséges pénzeket pályázati úton igyekeznek előteremteni. „Kezdetben be tudtuk vonni a magánmecenatúrát is, de ezek a támogatások sajnos az utóbbi években elmaradtak, így jelenleg kizárólagosan pályázati forrásokból élünk, amely – ismervén az elmúlt időszak pályázati lehetőségeit, s ezt a helyzetet tovább nehezíti a gazdasági válság – nem egyszerű feladat. Innen nézve már önmagában az is nagy sikernek mondható, hogy az idén meg tudtuk ünnepelni a fennállásunk tizedik évfordulóját.” László Noémi 1973-ban született Kolozsváron. A Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakán végzett. Eddig öt verseskötete jelent meg (Nonó – 1995, Az ébredés előterében – 1996, Esés után – 2000, Százegy – 2004, Papírhajó – 2009), és számos költeményét közölték antológiákban, valamint erdélyi és határon túli magyar folyóiratokban (Alföld, Bárka, Cimbora, Echinox, Életünk, Helikon, Hitel, Jelenkor, Kortárs, Látó, Magyar Napló, Parnasszus, Pannonhalmi Szemle, Székelyföld). A költő 2010-ben vehette át a József Attila-díjat, emellett számos rangos elismerést kapott (Román Írószövetség Debüt-díja, Látó-nívódíj, Sziveri János-díj, Petőfi Sándor irodalmi díj, Irodalmi Jelen költészeti díj). Létrejötte óta tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának. „Ami továbbra is kétségtelen: László Noémi az erdélyi poéták ama sorába sorolható, akik Dsida Jenő óta az út musica poesist össze tudják kapcsolni a mesterségnek szinte kifogástalan tudásával; akik pontosan tudják, mivel lehet kezdeni, zárni a szöveget, hogy versként hasson; ugyancsak tisztában vannak azzal, hogy mindez mégsem elég a vershez, ez csupán előfeltétele annak, hogy a vers külső alakja (mondjuk így) »vonzó« legyen” – írta róla Fried István irodalomtörténész Mai líránk százegy verse László Noémi negyedik verseskötetéről (A Százegy című kötetről) az Új Forrás folyóiratban 2004-ben.László Noémi 1973-ban született Kolozsváron. A Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakán végzett. Eddig öt verseskötete jelent meg (Nonó – 1995, Az ébredés előterében – 1996, Esés után – 2000, Százegy – 2004, Papírhajó – 2009), és számos költeményét közölték antológiákban, valamint erdélyi és határon túli magyar folyóiratokban (Alföld, Bárka, Cimbora, Echinox, Életünk, Helikon, Hitel, Jelenkor, Kortárs, Látó, Magyar Napló, Parnasszus, Pannonhalmi Szemle, Székelyföld). A költő 2010-ben vehette át a József Attila-díjat, emellett számos rangos elismerést kapott (Román Írószövetség Debüt-díja, Látó-nívódíj, Sziveri János-díj, Petőfi Sándor irodalmi díj, Irodalmi Jelen költészeti díj). Létrejötte óta tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának. „Ami továbbra is kétségtelen: László Noémi az erdélyi poéták ama sorába sorolható, akik Dsida Jenő óta az út musica poesist össze tudják kapcsolni a mesterségnek szinte kifogástalan tudásával; akik pontosan tudják, mivel lehet kezdeni, zárni a szöveget, hogy versként hasson; ugyancsak tisztában vannak azzal, hogy mindez mégsem elég a vershez, ez csupán előfeltétele annak, hogy a vers külső alakja (mondjuk így) »vonzó« legyen” – írta róla Fried István irodalomtörténész Mai líránk százegy verse László Noémi negyedik verseskötetéről (A Százegy című kötetről) az Új Forrás folyóiratban 2004-ben. (Magyar Hírlap) Búcsú Hornyik Miklós délvidéki írótól Hornyik Miklós író, irodalomtörténész, szerkesztő hamvasztás utáni búcsúztatóját február 27-én 11 órakor tartják Budapesten, a Batthyány téri Szent Anna-templomban. Az író hosszú, súlyos betegség után, 68 éves korában, február 12-én érte a halál. Hornyik Miklós Újvidéken született 1944. január 12-én, 1991-ben családjával áttelepült Magyarországra, a Magyar Televízióban dolgozott, majd a Tv2 Színkép című kulturális magazinjának szerkesztője volt. Főbb művei: Szabálytalan napló, A Délbácska története 1920–1929, Titokfejtők, Angol pázsit, Határsértés, Fénykörben, Meghasonulások története, Scott kapitány utolsó feljegyzése, A széttagolt ország. Zsigmond Nóra MTI Erdély.ma, 2013. április 9.Kovács András Ferenc verse vezet az Erdélyi Figyelő versversenyébenAz RTV kolozsvári magyar adása, az Erdélyi Figyelő 2013-ban is megszervezte a vers-versenyt, amelyben a költészet napjára 11 vers közül választják ki a közönség kedvencét. "Az erdélyi magyar kortárs líra legszebb versei közül válogattunk, és nem akárhogyan. Az erdélyi szépirodalmi és kulturális folyóiratok szerkesztőinek javaslatai alapján összeállított vers-névsor 11 költőnek 11 versét tartalmazza. A 11 verset 11 színművész előadásában hallgathatja meg a közönség" - írja az Erdélyi Figyelő a versenyről. A közönség április 11-ig szavazhat, a szavazók között értékes könyvcsomagot sorsolnak ki. A versenyben a következő versek vesznek részt: Kovács András Ferenc: Október.Őszi könyvtár, előadja Laczkó Vass Róbert és Szép András Ferenczes István: Szent István Moldovában, előadja Csutak Réka Király László: Mostanában, előadja Dimény Áron László Noémi: Föld, előadja Kézdi Imola Fekete Vince: Nem engedni el a fohászt, előadja Kali Andrea Pap Attila Zsolt: Három nővér, előadja Viola Gábor Jánk Károly: A várban engem, előadja Kántor Melinda Balázs Imre József: Zugló, előadja Köllő Csongor Kinde Annamária: Menekülni vágyó verse, előadja Albert Csilla Király Zoltán: Lovasember, előadja Váta Lóránd Farkas Wellmann Endre: Éneked éneke, előadja Farkas Lóránd Az versek az Erdélyi Figyelő Facebook-oldalán, a Videók fejezetben találhatók. A szavazás jelenlegi állása szerint legtöbben Kovács András Ferenc versét kedvelték (366), második helyen Kinde Annamária költeménye áll (253 lájk), dobogós még László Noémi verse is. A 11 versenyben lévő költemény mellett egy versajándék is szerepel: Jancsó Noémi Fénykép az ápolóról c. verse. (hírszerk.) Transindex.ro. 2013. április 11.Versekből a napKöltészetnapi beszélgetés László Noémi költővel, az E-MIL elnökével „Nem túl ildomos, ha egy költő, aki feltehetően minden nap versekkel foglalkozik – és különösen akkor, ha boldog költőről van szó –, azt mondja, hogy ünnep számára ez a mai nap. A költészet napját éppen azért honosították meg, hogy mindazok, akik nem költők, verseket olvassanak, ami adott esetben felemelő is lehet” – vallja László Noémi költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke, hozzáfűzve: ennek ellenére a költők is bátran ünnepelhetnek április 11-én, sőt, legfőképpen azáltal, ha saját verseiket olvassák fel, közben ugyanis „megmutatkozhatnak” a körülöttük élők előtt. A nyilvános szerepléssel járó megmutatkozásról és a fiatal költőnemzedékről is beszélgettünk az alkotóval, aki jelenleg, több E-MIL-taggal együtt Gyergyóalfaluban, a Kimenő Összművészeti Diákfesztiválon tartózkodik. – A délelőtti műhelytevékenységek mellett könyvbemutatók, író–olvasó találkozók, színházi előadások és koncertek várják a tegnap óta zajló Kimenő fesztiválon jelen lévőket, a diákokat és a közreműködő partnerintézmények képviselőit egyaránt. Hogyan kapcsolódtok ennyi minden mellett a Magyar Költészet Napjához is? – Mivel több költő lesz meghívottként jelen a fesztiválon, úgy döntöttünk, hogy idén Gyergyóalfaluban szervezzük meg a hagyományos költészetnapi felolvasásunkat. Heten lépünk majd fel – Farkas Wellmann Endre, Gáll Attila, Géczi János, Király Zoltán, Lakatos Mihály, László Noémi és Szentmártoni János – április 13-án, szombaton délután a fesztiválon, emellett idén is bekapcsolódunk a magyarországi Versmaratonba. A mai nap folyamán 92 költő olvassa fel azokat a műveit, amelyek Az év versei antológiában jelentek meg, a Magyar Napló Kiadó gondozásában. Aki pedig nem tud Budapestre odautazni, azt telefonon kapcsolják be az élő műsorba. Két évvel ezelőtt jelen voltam az eseményen, idén viszont elég nehéz lenne ott lenni, miközben délelőtt tíztől egyig irodalmi műhelyt tartok Gyergyóalfaluban. – Magyarországi idő szerint délelőtt 11 órakor kezdődik a Versmaraton a Thália Színház Mikroszínpadán, és este 11-kor ér véget, az érdeklődők a Kossuth Rádió honlapján követhetik az eseményt. Mikor hívnak téged? – Itteni idő szerint három és négy óra között fognak hívni, bár az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva némi csúszást is bele lehet kalkulálni ebbe. – El lehet árulni, hogy mit olvasol fel a Versmaratonon? – Talán három vagy négy versem, úgy is mondhatnám, költeményem jelent meg a Nagy Gábor által szerkesztett antológiában, ezek közül hangzik majd el valamelyik a műsorban. Minden bizonnyal a rádiós szerkesztők javaslata, döntése is befolyásolja, hogy éppen melyiket kell felolvasnom… – Izgulsz, amikor a saját verseidet tolmácsolod? – Nem mondanám, hogy izgulok, elég hosszú ideje foglalkozom ilyesmivel, úgyhogy hozzászoktam már a közönség előtti szerepléshez. Az sem igaz viszont, hogy a felolvasás nagyon közel állna hozzám; én inkább a moderátor szerepét szeretem vállalni, vagy szerencsésebb esetben a közönséggel való oda-vissza labdázást. Nem tartozom azok közé, akik költőként a színpadra születtek, s azt hiszem, nem is tudom úgy előadni a verseimet, hogy az úgy föltétlenül sikeres legyen. Gyakran jobbnak tűnik, amikor egy színész tolmácsolja valamelyik költeményemet, mintha én olvasnám fel. Időnként persze sikerül úgy előadnom, hogy a vers végére közös hullámhosszra kerüljek a közönséggel, és egyfajta kegyelmi állapotot éljek meg. Ezekért a mini-katarzisokért mégiscsak érdemes keresztülverekedni magunkat a „költő vagyok–verset írok–a verseimet felolvasom–és nem hagyom abba” állapoton. Ha viszont választhatok egy felolvasásra szánt, hosszú, filozofikus költemény és egy szellemes, dalszerű vers közül, minden bizonnyal az utóbbira voksolok. – A lányod is ment veled ezúttal Gyergyóalfaluba? Kíváncsi lennék, hogyan viszonyul ahhoz, hogy az édesanyja költő. – Eleinte úgy volt, hogy jön, végül azonban a nagymamájánál maradt. A tavalyi árkosi írótáborban velem volt viszont, és valahol természetes is, hogy különböző rendezvényeken fölbukkannak írók, költők csemetéi – a szigligeti JAK-táborban például hagyományosan gyerekek is megfordulnak. Tekla jelenleg öt és fél éves, és amikor az óvodában megkérdezték, kinek mivel foglalkoznak a szülei, azt mondta: az anyukája költő. Otthon nem beszélek vele erről, ennek ellenére valamilyen szinten számon tartja a dolgot, hiszen látja, hogy például épp verset írok a Napsugárnak. Körülbelül fél évvel ezelőtt levette a polcról előbb a Labdarózsa, majd a Feketeleves című gyermekvers-kötetemet. Megkért, hogy olvassak fel belőlük, de úgy érzem, számomra nem volt annyira jó ez az élmény. – Tavaly februárban választottak az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnökévé. Hogyan boldogulsz az ezzel járó feladatokkal? – Azt tapasztalom, hogy nem mindig lehet úgy intézni a dolgokat, hogy azzal mindenki elégedett legyen; ennek ellenére jó, hogy létezik a szervezet, immár tizenegy éve folyamatosan, ezalatt kialakult bizonyos tapasztalati tőke, amire az elkövetkező időszakban is lehet építeni. Nem hátrálhatunk meg, nem csukhatjuk be az ajtót egyik napról a másikra csak azért, mert időnként nem tetszenek azok a viszonyok, amelyek közé kerülünk. – Hogyan jellemeznéd az utánpótlást, az új költőnemzedéket? – Minden generáció más társadalmi körülmények között indul útjára, más történelmi kártyát húz a maga számára. Ami a mostani fiatalokat, a pályakezdésen már túl lévőket és a pályakezdőket illeti, ők mintha elszigeteltebben léteznének, és nem gondolkodnának annyira közösségben. Persze lehet, hogy tévedek, és nincs is szükség közösségre, de én úgy nőttem fel, úgy indultam a pályán, hogy szinte nem is önmagamként, hanem egy csoport tagjaként voltam jelen. S bár az ember folyamatosan igyekezett önállóan is „valakivé válni”, mindvégig odafigyeltünk egymásra. • Közel száz költő olvassa fel saját verseit a harmadik Versmaratonon Budapesten, a Thália Színház Mikroszínpadán. Személyesen avagy telefonos kapcsolásban a következő erdélyi személyiségek kapcsolódnak be a 12 órás rendezvénybe: Bogdán László, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Király László, Király Zoltán, Kovács András Ferenc, Láng Orsolya, László Noémi, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Papp Attila Zsolt és Visky András. FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár). 2013. április 15.Vers, szerző, előadó és közönség találkozásaAz idei nagysikerű Versverseny szervezőivel, valamint alkotóinak és előadóinak egy részével találkozhatott a közönség április 12-én, pénteken a Reményik Galériában. A rendezvény bepillantást engedett a második alkalommal megszervezett megmérettetés kulisszatitkaiba, levonva a következtetést, hogy a virtuális tér nyújtotta lehetőségek segítségével a vers nagyobb tömegekhez juthat el, élő műfaj maradhat, és képes a legkülönbözőbb korosztályokat is megszólítani. A versenyben idén is 11 alkotó versét ismerhette meg a közönség – ajándékként Jancsó Noémi egyik versével kiegészítve – a kolozsvári magyar színház művészeinek tolmácsolásában, és a Facebook közösségi oldalon szavazhatott ki-ki ízlése szerint az általa leginkább kedvelt alkotásra. Az ötlet Víg Emesét, a kolozsvári televízió magyar adásának szerkesztőjét dicséri, aki elmondta: úgy gondolta, mivel manapság már mindenféle termék esetében divattá vált piackutatást végezni, a vers is megérdemli, hogy egyfajta közvélemény-kutatás alanya legyen. – A vers végigkíséri életünket: már az anyaméhben is ajánlott verseket, mondókákat skandálni a magzatnak, később a kisgyermeknek az óvodában is ezek lesznek az első előadott szövegei, de a nagy diákok is verset keresnek, válogatnak a ballagási kártyájukra – részletezte az ötletgazda, hozzátéve: maga választotta ki a tizenegy, versenyben lévő költemény előadóját, a tolmácsolás módját azonban a művészekre bízta, így történhetett meg, hogy Laczkó Vass Róbert a számára kiosztott verset Szép András segítségével megzenésítette. Az ötlet sikert aratott: Kovács András Ferenc Október. Őszi könyvtár című verse 400 szavazattal vitte el a virtuális pálmát. Őt Kinde Annamária, majd László Noémi követte, a verseny összességében pedig mintegy 2234 szavazatot vonzott – ismertette a részleteket Víg Emese, akinek a szervezésbe fektettet munkáját és lelkesedését Pákai Enikő, a kolozsvári televízió magyar szerkesztőségének megbízott vezetője méltatta. Úgy értékelte: a verseny legnagyobb hozadéka, hogy a műfaj nem rendszeres fogyasztóihoz is eljutottak a versek. Köllő Katalin, lapunk kultúra rovatának vezetője műsorvezetői minőségében már üdvözlő szavaiban is a vers és a költők egykori és mai megítélését állította párhuzamba, és erről kérdezte beszélgetéseik során a tizenegyből jelen lévő költőket, Papp Attila Zsoltot, Király Zoltánt és Balázs Imre Józsefet is. Az alkotók mind pozitívan értékelték a lehetőséget és a művészek hozzáállását, kifejtve: mást jelent a vers a szerzőnek és mást az előadónak. Csatlakozott a véleményhez Váta Lóránt színművész is (Király Zoltán versének tolmácsolója), aki szerint az előadásmód azt jelzi, hogy adott pillanatban a művész éppen hol tart a szöveggel. Azok a költők, akik nem tudtak jelen lenni a pénteki rendezvényen – a második és harmadik helyezett mellett Jánk Károly, Fekete Vince, Ferenczes István, Farkas Wellmann Endre –, üzenetet küldtek, amelyeket a színművészek – Albert Csilla, Kali Andrea, Kántor Melinda, Farkas Loránd és Váta Loránd – olvastak fel. A megzenésített első helyezett vers természetesen el is hangzott, több más énekelt vers társaságában, Laczkó Vass Róbertnek és Szép Andrásnak köszönhetően, a szép számban egybegyűlt közönség pedig azt a filmecskét is megtekinthette, amelyet a versek előadásáról készítettek a tévések. A tizenegy versenymű ugyan nem hangzott el, de ezért bőséges kárpótlást nyújtott Vass Ákos fiatal költő erre az alkalomra írt és előadott, Pál apostol utolsó slamje a korinthusiakhoz című alkotása, benne a rendezvény sommájaként is értékelhető (és megszívlelhető) kijelentéssel: Olvassanak kortárs költőket, mielőtt meghalnak! A rendezvény sorsolással zárult: a támogató Koinónia és Kriterion kiadók jóvoltából három értékes könyvcsomag talált gazdára a Versverseny szavazói között. S. B. Á. Szabadság (Kolozsvár). 2013. augusztus 24.Negyvenéves a Haszmann Pál MúzeumA csernátoni Haszmann Pál Múzeum alapításának negyvenedik évfordulóját ünnepli, idei rendezvényei – kiállítások, könyvbemutatók, múzeumpedagógiai tevékenységek, koncertek – mind ennek jegyében zajlanak. D. Haszmann Orsolya múzeumvezető tájékoztatása szerint télen sem állt meg az élet az intézményben, a helyi és környékbeli iskolák, óvodák bevonásával többnapos kézműves-tevékenységeket szerveztek. Februárban a Maszkások múzeumpedagógiai foglalkozással indult az év, márciusban kokárdakészítést, illetve tojásíró-tanfolyamot tartottak kicsiknek és nagyoknak. Május utolsó napján a Végh Antal Általános Iskolával közösen rendezték meg a hagyományossá vált múzeumkerti gyermeknapot. A tavasz és nyár folyamán három időszakos kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők a múzeumban, elsőként a Háromszéki írott tojások vándorkiállítást, melyet a csernátoni múzeum hímestojás-gyűjteményének legszebb darabjai egészítettek ki. Áprilisban Kiss Mátyás mezőkövesdi, Pro Urbe-díjas népi iparművész, fafaragó Ez is matyó örökség című kiállítását, majd májustól az Édes uram, itthon légy, itthon nem csíp meg a légy! – Feliratos falvédők a Haszmann Pál Múzeum gyűjteményéből című időszakos kiállítást lehetett megnézni. Könyvbemutatók sora színesítette a múzeumi programot, megfordult Csernátonban a kézdivásárhelyi származású, Csíkszépvízen élő Muszka Sándor költő Sanyi bá című kötetével, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője, Lövétei Lázár László és helyettese, Fekete Vince a Székely Könyvtár-sorozattal. Ezt követte néhai Sylvester Lajos Charta Kiadónál megjelent köteteinek bemutatója, Deáky Zita néprajzkutató Gyermek és család a változó időben című vetített képes előadása, majd Czegő Zoltán író, költő legújabb verseskötetét és új regényét mutatta be. A negyvenedik évfordulóhoz kapcsolódóan a Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen pályázatot is kiírt az intézmény háromszéki 1–8. osztályosok számára Az én múzeumom címmel, melyre 56 diák jelentkezett. A díjazottak olvasó és kézműves jutalomtábora júliusban zajlott Gombos Péternek, a magyar olvasástársaság elnökének részvételével. Szeptember is színesnek ígérkezik: a 21–22-én tartandó évfordulós ünnepség előtt, szeptember 8-án a múzeum bekapcsolódik a Család és egészség hete rendezvénybe, az utolsó nap, a vakációbúcsúztató helyszíne a skanzen lesz. Szeptember harmadik hetében Sebő Ferenc koncertkörútjának egyik állomáshelye a múzeumkert. A jubileumi ünnepség kiemelt mozzanata a Csernátoni burrogtató gépésztalálkozó lesz, melynek előzményeként júniusban magyarországi szakemberek, a Mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeum és Lévay Sándor gyöngyösi vállalkozó gépészei segítségével a múzeum munkatársainak sikerült működőképesé tenniük a gyűjteményből egy 1920-as évekbeli McCormick traktort, és előkészíteni az őszi seregszemlére egy Fordsont és egy HSCS Hofherr R-30–35-ös traktort. A Burrogtató mellett lesz még könyvbemutató, fotókiállítás, vetítés a múzeum archív filmanyagából, családi program. Az intézmény munkatársai szeretettel várnak minden múzeumbarátot és érdeklődőt – fogalmazott D. Haszmann Orsolya, a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület alelnöke, programszervező. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. szeptember 28.Markó Béla és Fekete Vince a hazai írók fiókegyesületének élénCsütörtök délután Marosvásárhelyen tartotta tisztújító nagygyűlését a Román Írószövetség helyi fiókszervezete, a Romániai Írók Marosvásárhelyi Fiókegyesülete. A Maros, Hargita, Kovászna és Beszterce-Naszód megyei román, illetve magyar anyanyelvű írókat is tömörítő fiókegyesület új elnökévé Markó Bélát választotta a testület, a fiókegyesületen belül tevékenykedő magyar írók csoportosulásának elnöke pedig Fekete Vince költő, a Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztője lett. A részletekre a továbbiakban visszatérünk. Népújság (Marosvásárhely) 2013. október 2.A világ, amely előhozta magát megírásraMáté Angi íróval találkozhattak az érdeklődők a Minerva-házban „A gyermekek számára is az a jó irodalom, amit nem hagynak faképnél, amire rányit a szemük és a fülük. Odaköti őket, és elkezdenek benne lenni a történetben” – magyarázta Máté Angi hétfőn délután, a Korunk Akadémia író-olvasó találkozóján a Minerva Egyesület Cs. Gyimesi Éva-termében. Az est folyamán az íráshoz való viszonyáról és a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke című előadásával kapcsolatos élményeiről is mesélt az Aranyvackor-, Bródy Sándor- és IBBY-díjas író, a Mamó (Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2009.), a Volt egyszer egy (Pozsonyi Pagony, Budapest, 2010.), az Ez egy susogó levél (Cerkabella Kiadó, Szentendre, 2011.), a Kapitány és Narancshal (Magvető, Budapest, 2012.) és Az emlékfoltozók (Magvető, Budapest, 2012.) című kötetek szerzője, akivel Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztő-helyettese beszélgetett. Itthon és külföldön egyaránt felfigyeltek Máté Angira, amikor 2009-ben napvilágot látott önéletrajzi indíttatású regénye: nem sokkal később megkapta az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány debüt díját, a Látó Nívó díját, a Transindex Év könyve díját, majd a Bródy Sándor-díjat is. Felnőttek és gyerekek egyaránt nagy szeretettel és kíváncsisággal forgatták a Mamót, hogy a nagymamájával élő árva kislány mellé szegődve egy egészen különleges világ részesei legyenek. Amint az a mostani rendezvényen kiderült, a regény indulása a dokk.hu portálon közölt, „kicsit svéd gyermekversekhez hasonlító” írásaihoz kapcsolódik. A versek apropóján elkezdett beszélgetni a virtuális térben bizonyos Szabó Bertolddal – később a Mamót is neki ajánlotta –, akinek elmesélte a halottak napjához fűződő egyik gyermekkori élményét. – Így kezdődött a Mamó: elindultak ezek a nagyon messziről és furcsa helyről jövő történetek, amelyek aztán felbomlottak, felfoszlottak… Attól a pillanattól kezdve, hogy ezt a pici, halottak napi történetet előhozta bennem az emlékezés, két hét alatt íródott meg a regény. Sok olyan írásom volt később, amelyekben utólag javítottam, változtattam, a Mamóban viszont nem volt ilyesmi. Úgy jött elő, és úgy adta magát, azon a nyelven, azzal a képiséggel és erővel, amivel végül meg is maradt ilyennek. Nem tudom a helyét, hogy honnan jött és miként, de ezzé vált – részletezte Máté Angi. Versírással korábban is próbálkozott, Fekete Vince közreműködésével már 1994–95 környékén jelentek meg költeményei az Előretolt Helyőrségben. Több mint tíz év „elcsendesedés” után aztán ismét előtérbe került az írás az életében, úgymond „megtörténte magát”, ehhez az is hozzájárult, hogy óvónőként úgy érezte, „a gyerekek feje-lelke az én fejem-lelkem is tud lenni”. Már a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke című előadásának ötlete előtt gondolkodott azon, hogy milyen lenne a Mamó másként megmutatva: Deák Krisztina két évvel ezelőtt vetette fel, hogy filmet készítene a regény alapján. – Nagyon nehezen tudtam elképzelni azt, hogy ez a csendes és lassú valami miként tud megjelenítődni olyan történetekben, amelyek megragadhatják a figyelmet. Ami pedig a színdarabot illeti, ez a dramaturg munkáját is dicséri, hiszen ő vitte a hátán a szöveggel való dolgozás nagy részét, hogy ezt a csendes, lassú történetet így meg lehetett mozdítani – mondta az író. Azt is elárulta, hogy élőben még nem látta ugyan az előadást, a dvd-felvételt viszont már igen, és tetszettek neki a látottak. – Féltem megnézni. Nem attól féltem, hogy milyenné válik, hanem inkább magamtól, nem tudtam, hogy végig tudom-e nézni. Végül aztán laptopon láttam, otthon, de úgy sem volt könnyű. Azt láttam, hogy jó lett – fűzte hozzá Máté Angi. S hogy lesz-e folytatás? Úgy tűnik, nem, hiszen „az a világ, amely utána következett, már egy rendjén való világ volt: teljes volt, nem hozta elő magát megírásra. Nagyanyám halála után egy nagy családba kerültem, ahol volt anya, apa, testvérek, ott már kifele történtek a dolgok, és nem megíródásra.” Különösen jó élményt jelentett számára a Mamó írása, ezt az utat próbálta a továbbiakban is keresni: az első meséje akkortájt született, amikor idős barátja, az azóta is titokzatos Szabó Bertold nehéz, betegségekkel teli időszakot élt át. – Erősítőként, vigaszul írtam egy nagyon rövid mesét egy egérről, aki elveszíti a hangját. Nem kifele mese volt, és nem újságba való, csak később lépett ki ebből az állapotból – hangsúlyozta. Aztán sok mese következett, köztük a Volt egyszer egy város is, amelyért Szulyovszky Sarolta illusztrátorral közösen Aranyvackor-díjat kaptak a Pozsonyi Pagony Kiadótól. A Napsugár és a Szivárvány hasábjain közölt írásai mellett sorra jelentek meg kötetei, kellemes pillanatokat, órákat szerezve sokunknak. Több meséjét az óvodásain „tesztelte le”: miközben olvasta, már akkor kiderült, hogy egyik-másik történet helyénvaló-e vagy sem; „ha nem kezdték el piszkálni egymást, vagy nem másztak el, akkor azt jelentette, hogy jó a mese”. A kör pedig, amely a Mamóval elindult, úgy tűnik, Az emlékfoltozókkal bezárult, két éve nem született új írása. – Ha nincs, hát nincs, ez van, ha pedig valami lesz, akkor lesz… Ráhagyom ezt az időkre és a történésekre – jegyezte meg Máté Angi. A Mamó népszerűségét pedig az is bizonyítja, hogy időnként feltűnik egy-egy személy, és jelzi, hogy lefordította a regényt, a francia változatot például a Le Ver à Soie kiadó adta közre, a sepsiszentgyörgyi származású, Franciaországban élő Kosza Zsuzsa fordításában. Vajdahunyad, Bögöz, Székelyudvarhely, és Kolozsvár után jelenleg Budapesten él, továbbra is óvónőként tevékenykedik, és úgy érzi, otthon van, „benti” értelemben mindenképp. FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár) 2013. október 21.Erdélyiek az összmagyar irodalom élvonalábanAz Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) díjátadó gáláját tartották szombaton Székelyudvarhelyen a városháza Szent István-termében, ahol immár 18. alkalommal adták át az elismeréseket. Az alapítvány Debüt-díját idén Varga László Edgár költő kapta, akinek Cseréptavasz című első kötete a kolozsvári Erdélyi Híradó Kiadónál jelenik meg a közeljövőben. Laudációjában Zsidó Ferenc költő, író, az EMIA kurátora és a e-irodalom.ro című portál szerkesztője elmondta, a fiatal költő munkássága markánsan kiemelkedik kortársai közül. Mint mondta, 2008 óta kíséri figyelemmel a pályáját, sokáig nem tudta, hogy a Krónikában tárcákkal jelentkező Varga László publicista és Varga László Edgár költő azonos. Pályakezdő, de szándékosan különválasztja a "hétköznapi" és az "ünnepi" tevékenységet. "Varga László Edgár költészete a magyar líra legnemesebb hagyományaihoz kapcsolódik: a nyugatos és transzszilván értékek, a forma korszerű nyelvezetben és makulátlan igénnyel van jelen verseiben" – hangzott el. EMIA-díjat vehetett át Király László költő, aki novemberben ünnepli hetvenedik születésnapját. Laudációjában Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese azokról az időkről beszélt, amelyekben a Helikon folyóirat ingázó szerkesztőjeként dolgozott abban a munkaközösségben, amelynek Király mellett hajdanán K. Jakab Antal, Szilágyi István, Szabó Gyula, Panek Zoltán, Mózes Attila volt a tagja. Király László akkor "csak" ötvenedik életéve környékén járt, de Fekete Vince szerkesztőként tőle sajátíthatta el a lapkészítés fortélyait, amelyeket most a Székelyföld háza táján hasznosíthat. Fekete Vince a költőről, a Király költészetéről is beszélt, amely lassan immár fél évszázada tartozik az erdélyi és az összmagyar líra élvonalába. Az erdélyi irodalom magyarországi recepciója A Hídverő-díjat idén Füzi László irodalomtörténész-szerkesztőnek ítélték oda az EMIA kurátorai – Füzi munkásságát Gálfalvi György irodalomtörténész, a Látó nyugalmazott főszerkesztője méltatta. A Hídverő-díjjal évről évre olyan magyarországi irodalomtörténészeket tisztel meg az EMIA, akik sokat tettek az erdélyi irodalom anyaországi megismertetéséért. Füzi László szerkesztőként a hetvenes évek óta folytatja azt a hagyományt, amelyet elődje és mentora, a jeles szegedi irodalomtörténész, Ilia Mihály épített ki a múlt század hatvanas éveitől kezdődően. Ilia volt az első magyarországi szerkesztő, aki teret biztosított a Forrás első nemzedékének és a kezdetektől figyelte Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos alakuló életművét, majd az utánuk következők – Király László, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Czegő Zoltán és még sokan mások – a legnagyobb természetességgel vonulhattak be az összmagyar szépirodalmi kánonba. Életmű-díj Kántor Lajosnak Az idei Életmű-díjat az idén hetvenhat esztendős Kántor Lajos irodalomtörténész kapta. Őróla Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár beszélt. Mint mondta, igencsak sokoldalú és gazdag életművet mondhat magáénak Kántor, önálló köteteinek a száma meghaladja a hatvanat. "Nem akármilyen könyvek ezek, hiszen Kántor a Korunk szerkesztőjeként, főszerkesztőjeként, esztétaként, kultúraszervezőként mindvégig jelen volt a »gáton«. A színházi kultúra, a médiaoktatás, a képzőművészeti élet sokat köszönhet neki, hiszen katalizált, követte, olykor provokálta a kultúra jelenségeit Erdélyben, segített azoknak az összmagyar és a nemzetközi műveltséghez történő illesztésében" – hangzott el a méltatásban. Egyed Péter kitért arra: Kántor Lajos irodalomtörténészként mélyült el a magyar irodalom legkiemelkedőbb alkotóinak műveiben, alkotói módszereiben és rendszerében. Madách Imre, Móricz Zsigmond, majd Tamási Áron lettek az irodalomteoretikus Kántor koncepciójának a főszereplői. "Közelebb kerülvén az erdélyi alkotókhoz, Kacsó Sándor, Reményik Sándor, Szabédi László, Nyírő József világához, azt az írói és közéleti attitűdöt is megmutatta, amelyet közkeletű kifejezéssel transzszilvanizmusnak nevezünk, de nem annak az illuzív-ideologikus világával. Az erdélyi alkotók sajátos művészeti kánonjaival és érzelmi attitűdjeivel kezdett el foglalkozni, a monografikus írások mellett sajátos kultuszt is teremtvén köréjük" – mutatott rá a méltató. A jelenlévő, idén nyolcvanéves Gálfalvi Zsoltot külön köszöntötte Lőrincz György székelyudvarhelyi író. "Őt nagyobb testvérként tiszteltem mindig, aki a maga csendes és higgadt módján egy életen át kultúraépítéssel foglalkozott, íróként, szerkesztőként, a PEN Klub elnökeként gyakorolva a diplomáciát. Olyan életművet hozott létre a levelezés, a konjunktúrateremtés révén, amely nélkül ma kultúránk, az összmagyar és a nemzetközi műveltséghez illeszkedő erdélyi magyar műveltség nem is létezhetne" – hangzott el. Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2013. november 16.LapozóKinek tárod ajtódat, vitéz,/tisztálkodás és hajnali/újjászületés után?/Ablakodat – kinek?/Lám, a reggeli zsenge szabadság!...-/mégse hidd:/bebocsájthatsz akárkit,/büntetlenül bárkit a/versbe, zenébe. (Király László). Volt viszont még egy "oktatóm", egy, akkor még pályája elején járó, de markáns költőegyéniség, Király László személyében, aki a modern világlírában igazított el, szintén heti egy találkozás során. 1971-től, az Utunk január 15-i számával kezdődően "tartotta óráit" a lap +1-nek elkeresztelt "iskolaoldalán", mondhatni egy, az olvasóval közös szellemi kalandot folytatott hétről hétre, amelyben bizonyára nem csak diák olvasók vettek részt, de elsősorban rájuk számítva írta Bóják című, ma is figyelmet érdemlő sorozatát 1974-ig. (Borcsa János). A gyümölcsösökben még arany nap kering,/De díszei már hullnak lassan a kertnek,/Tarlott bokrok, száradt kórók, röpülő,/Lebegő ökörnyálak, s a pirosodó almák/Mellett már rozsdásan virítnak a sárga,/Barna, rózsaszín, rőt-, és aranyszínű levelek. (Fekete Vince). Eljön a tél, mint egy Király Laci-versben Tánya Szmirnova. Százfelé cibálja a három ló a trojkát, égtájtalan hósivatagi viharokban keringünk, vergődünk magunk körül, sehol-nincs mécsvilágokról delirálnak az örök utazók, szerelmek múlnak el a múlhatatlan hóesésben, de te ne aggódj, kedvesem, ne keseredjetek el végképp, szomorú erdélyi barátaim, túl vagyok már az Urálon, megyek Anton Pavlovics után felétek, mert mondataiban már vér szivárog, át a Szahalinokon, Alaszka felé próbálok rövidíteni, hogy mi hamarost hozzátok térjek, valami jóféle trópusi ciklon szárnyain szállok majd felétek, mediterrán szelekbe szórt havakkal fogok megérkezni, mielőtt végképp lezuhannának a tél jégből gyalult vasfüggönyei a pályaudvarok bejáratánál, ott fogok állni a hetedik vágány előtt, cobolybundába burkolózva fogom várni azt a nosztalgiavonatot, az osztályok fölötti expresszt, ahol nagy menyegzők dúltak, de ti mindig elkéstetek, mert menyasszonyt loptatok éppen, vagy először lettetek özvegyek, mit tudom én, talán épp akkor érkezett meg a középkori tél, amely sohasem múlik. (Ferenczes István). A sorozatban hét Király-írás lát napvilágot, az utolsó 1969 júniusában. A hangütés kifejezetten kemény ("Kísérletezni izgalmas..."), az európai színház megújulását tárgyalja, a lengyel Grotowskit állítva a középpontba (Szegény színház), de keresi a hazai színjátszásban is a kísérleti teljesítményeket, és megtalálja őket Liviu Ciulei és Lucian Pintilie rendezéseiben. Aztán a következő mondatot olvassuk (2013-ból visszanézve igazán telitalálat!): "Nagy reményekre jogosítanak fel a még főiskolás Andrei Serban rendező-bravúrjai, melyekkel két esetben hozott aranyérmet a Zágrábi Fesztiválról." (Kántor Lajos). Csak voltunk szlemmerek, éjszakákon át/kóborolva az Erdély nevű utcán, ahol/sötétlő álarcok között már látni véltük/azt az igazságot, ami lelóg mindenegy lámpavasról,/amíg magasról, mélyről szól a dal:/hogy tulajdonképp senki sem akar/különös lenni, vagy bátor, férfias –/a rozsda alól mégis előtört a vas. (Karácsonyi Zsolt). Nincs és lehet idegen asztalán/páros tükörben élek. Hülyén hangzik,/ha kimondom: hazám, egyesek úgy vélik:/félrebeszélek. Mások, hogy lázítok./Bár arra volna ok. (László Noémi). Sár van köd van mégis jól van/mondogatom indulóban/és a sűrű ködök alól/sötét árnyam kilovagol (Lövétei Lázár László). Hogyha félig éltünk,/félig múlt el minden,/s még egy másik felet/engedhet az Isten.//Írtunk is, sírtunk is,/de még nem eleget./Trelleborg felé fut/egy fél fekete eb. (Markó Béla). Az újabb hó- és harcmezőkön/bohócok, hajtók már serényen/árulkodó nyomot keresnek/– jönnek a farkasmentes évek;//és Trelleborg felől, a gyomor/mélyén veszett ebek ugatnak,/messzi hazákból válaszolva/az elvonuló farkasoknak. (Papp Attila Zsolt). Székelyföld, 2013. november. Knb. Népújság (Marosvásárhely) 2013. november 16.Évforduló – Az omladozó sajtóháztól a „sárgáig”Húszéves a kolozsvári magyar újságíróképzés Két évtizeddel ezelőtt indult be a négyéves újságíróképzés Kolozsvárt – előbb román és magyar, majd német nyelven. Korábban újságíróképzés csak kétéves formában, valamely alapképzés elvégzése után, a bölcsészkaron működött. Az újságírás nem velünk kezdődött – mutattam rá nemegyszer sajtótörténeti előadásaim során, és remélhetőleg nem is velünk fejeződik be. Így van ez még akkor is, ha jól tudjuk: az újságírás napjainkban korántsem az, mint amilyennek a sajtószabadságot hozó 1989-es változásokat követően elképzeltük. Az újságíróképzés sem. Különben ma már médiaoktatásnak nevezzük, hiszen az elektronikus újságírás mára fölényes túlsúlyba került. A mai médiaoktatóknak ennek tudatában kell felkészíteniük – alapszinten, mesteri és doktori fokon – hallgatóikat, hogy az ötcsatornás médiakommunikációs rendszer működtetői, alakítói, illetve annak továbbépítői lehessenek. A négyéves alapképzés elindításának huszadik évfordulója alkalomából háromnapos konferencia helyszíne volt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem. A témának szentelt kerekasztal-beszélgetésen azzal kezdtem felszólalásomat: nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az első erdélyi hírlap 230 évvel ezelőtt (1783-ban) látott napvilágot iebenbürger Zeitung címmel, ezt követte (volna) – Bruckenthal báró és Bánffy György kormányzó támogatásával – egy román nyelvű gazdasági lap (Foaie română pentru economie), amelyik akkor csak a bécsi engedély megszerzéséig juthatott el, 1790-ben pedig megjelent az Erdélyi Magyar Hírvivő – ugyancsak a gubernium székhelyén, Nagyszebenben. Kétéves újságíróképzés a bölcsészkaron Az 1989-es fordulatot követően újjászerveződött a romániai magyar sajtó intézményrendszere, és amire csak a két világháború közt volt példa: a magyar újságírók is megalakíthatták a maguk önálló szakmai szervezetét. Amelynek vezetősége már indulásakor felismerte, hogy az új helyzetben alapvető fontosságú a szakmai felkészültséggel párosuló szemléletváltás. Azzal fordult tehát a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Filológiai Tanszékéhez, hogy indítsák újra az újságíróképzést. Arra hivatkozhattak, hogy a hatvanas években a magyar nyelv és irodalom szakon választható tantárgy volt a sajtótörténet, a lapszerkesztés, a műfajismeret – Balogh Edgár egyszemélyes műhelyének köszönhetően. A változások után Péntek János frissen kinevezett professzor vált a tanszék vezetőjévé, aki megértő támogatóra talált – a bölcsészkarról Bukarestbe került – Marian Papahagi oktatási és tanügyi miniszterhelyettes személyében, és 1990 őszén a Szabadságban már meg lehetett hirdetni, hogy bármelyik felsőfokú oktatási intézményből bárki jelentkezhet kétéves újságíróképzésre, aki a maga szakterületén az első három évet már elvégezte, illetve amennyiben az egyetemi diploma birtokában is szükségesnek tartja kiegészíteni szakképzését. Meglepően nagy volt az érdeklődés. Mindjárt az első héten huszonkilencen jelentkeztek. Érdekes módon nem a bölcsészkarról, amint az várható lett volna, hanem például a matematika és fizika szakról, a műegyetemről, a teológiáról, a mezőgazdaság-tudományi főiskoláról... Hétvégekre tettük az előadásokat, szemináriumokat, műhelygyakorlatokat. Így Aranyosgyéresről, Brassóból, Nagyváradról, Tordáról is jelen lehettek azok, akik a sajtótörténet, a kommunikációelmélet, a sajtónyelv, a sajtószociológia, a tömeglélektan, a konfliktuselmélet iránt érdeklődtek, illetve írásgyakorlatot kívántak folytatni. Nem érdektelen az sem, hogy azóta hányan szereztek közülük nevet maguknak az írott és elektronikus sajtóban, a közéletben, a felsőoktatásban. Bódizs Edit ma is rádiós szerkesztő-riporterként működik, Farkas Réka a Háromszék rovatvezetője, Fekete Vince a Székelyföld című kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese, Kelemen Hunor rádió- és folyóirat-szerkesztőként vált először a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének vezetőségi tagjává, művelődési miniszterré, majd az RMDSZ elnökévé, Szabó Mátyás a Közép-Európai Egyetem Tanterv Fejlesztő Központjának vezetője. Napjainkban az ő példájuk igazolja leginkább azt az axiómát, miszerint egy újságíróból bármi lehet, ha idejekorán abbahagyja az újságírást. Magyari Tivadar és a Campus – önálló magyar újságíró szak? Amivel csak arra szeretnék utalni, hogy a leendő újságírónak egyetemi szintű interdiszciplináris és interkulturális szemlélettel kell rendelkeznie. Ha nem is így fogalmazták meg ezt kollégáim a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét (MÚRE) 1993 februárjában újjászervező marosvásárhelyi közgyűlésen, a lényeg ez a szemléleti alap volt. Távollétemben választottak be a MÚRE tizenöt tagú igazgatótanácsába. A szakmai oktatási-nevelési bizottság elnökeként azt a közületi felhatalmazást kaptam, hogy a bölcsészkaron működő kétéves újságíróképzést fejlesszük négyéves szakképzéssé. Az első lépés az volt, hogy Kántor Lajos MÚRE-elnökkel és Péntek János professzorral – ma mindketten az MTA tagjai, Péntek János a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke – felkerestük Andrei Marga professzort, a BBTE rektorát, aki arról biztosított bennünket: semmi akadálya, hogy magyar tagozata is legyen az 1993 őszétől induló kolozsvári újságírói szaknak. Volt. A minisztérium ugyanis nem biztosított külön létszámkeretet a magyar csoport elindításához. A Történelem és Filozófia Kar dékáni hivatala pedig, amelyiknek az újságírói szakoktatás beindítását rektori szinten feladatul adták, teljes „értetlenkedéssel” viszonyult a kérdéshez. Magyari András akkori magyar rektorhelyettesnek kellett közbelépnie. Magyari Tivadar akkori tanársegéd az Erdélyi Napló 1993. szeptember 30-i számában a nyilvánosság elé tárta: tíz nappal a felvételi előtt még azt sem lehetett tudni, hogy milyen nyelven fog zajlani a megmérettetés. A jelentkezőknek rendre azt mondták, hogy magyarul bizonyosan nem. Magyari Tivadar szerencsére résen volt, és arra biztatta a szándékosan elbátortalanítottakat: azért mégiscsak iratkozzanak be. A kolozsvári magyar egyetemi hallgatók diáklapja, a Szabadság heti mellékleteként megjelenő Campus alapító szerkesztőjeként (Balló Áronnal és Horváth Istvánnal együtt) érdekelt volt az utánpótlás nevelésében. A zavart növelte, hogy román tagozatot szervező kollégáink nem akartak osztozni a minisztérium által biztosított negyven helyen, mondván, hogy harcoljuk ki a magunkét. Nem volt könnyű, mert a neptuni politikai egyezkedések során kialkudott háromszáz fős „magyar keretet” a tanárképzés számára tartogatták. Bár nem az esélyegyenlőség tiszteletben tartásával zajlott az első felvételi, a versenyvizsgára jelentkezett magyar diákok fele mégiscsak bejutott a BBTE-re. Főként az idegen nyelveknek köszönhetően. Később ketten a román tagozatról is átiratkoztak (érdekes módon azok, akik román osztályban végezték a középiskolát), így tizenhárom hallgatóval indulhattunk. Magyari Tivadarnak később is meghatározó szerepe volt az indulásban, hiszen a Szociológiai Tanszéken addigra már kellő gyakorlatra tett szert a tanrend kidolgozásában, később segítségünkre volt annak – a magyar újságíróképzés jogos igényei szerinti – harmonizációjában. P. Dombi Erzsébettel, Albert Júliával, Egyed Emesével, Horváth Istvánnal és másokkal együtt oktatóként is oroszlánrészt vállalt a magyar tagozat működőképességének megteremtésében, jóllehet az első években az egyetem anyagilag nem honorálta ezt a többletmunkát. Két évvel később az önálló kar létrehozása hosszútávra rendezte/normalizálta a helyzetet. A német tagozat beindítását már eleve ajándékként fogadták mind a román, mind a magyar diákok. Mármint azok, akik kellő német nyelvismerettel rendelkeztek, jártasak voltak a német kultúrában. Miközben bővült az újságírószak felvételi kínálata, a külföldi vendégtanárok jelenléte és a hallgatók németországi szakgyakorlata révén megnőtt a kar külföldi presztízse. Mindez alighanem összefügg azzal, hogy nekünk elsősorban nem egy adott keret feltöltése volt a célunk, hanem az elhivatottak kiszűrése. Elvégre versenyhelyzetben élünk, s a piacgazdaság törvényei szerint a minőségi lapszerkesztésé a jövő, tehát az utánpótlás-nevelésben sem érvényesíthetünk más szempontot. Cseke Péter Szabadság (Kolozsvár) 2013. november 22.Kiosztották a Székelyföld díjakatDaczó Katalin csíkszeredai újságíró-közíró, Markó Béla költő, és Buda Ferenc magyarországi költő részesült idén a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat nívódíjában. A debütdíjat a kolozsvári Adorjáni Pannának ítélte a szerkesztőség. Daczó Katalin csíkszeredai újságíró-közírót, Markó Béla költőt, és Buda Ferenc költőt jutalmazta idén a Székelyföld irodalmi folyóirat. A díjakat csütörtökön adták át a csíkszeredai Székelyföld Galériában. Lövétei Lázár László, a Székelyföld főszerkesztője az MTI-nek elmondta, a 16 éve alakult folyóirat szerkesztősége évről-évre megvizsgálja, kik közölték a legjobb írásokat az illető évben a Székelyföldben. Ezeknek a szerzőknek adják át az év díjait. „Daczó Katalin olyan újságíró, aki alaposan utánanéz a témáinak, nem a világhálóról tájékozódik, hanem alaposan felkutatja a forrásokat. Az 1916-17-es csíkszeredai katonavilágról, valamint Márton Áron püspök és a csíkszépvíziek konfliktusáról közölt kiváló írást a Székelyföldben” – méltatta a szerzőt a főszerkesztő. Markó Béla a Székelyföldben közölt verseivel érdemelte ki a folyóirat elismerését. "Számunkra szinte felfoghatatlan, hogy miként tud valaki tíz év kihagyás után így visszatérni az irodalomba" – fogalmazott Lövétei Lázár László. A Székely Bicskarend Díjat Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas magyarországi költő, műfordító vehette át, akit a Fehérlófia című eposzáért díjazott a szerkesztőség. Amint a főszerkesztő megemlítette, ezt a díjat évről évre nem székelyföldi szerzőknek adják át, akik kiemelkedő írást közöltek a csíkszeredai folyóiratban. A folyóirat Szabó Gyula Debütdíját az egyelőre kötettel még nem rendelkező kolozsvári Adorjáni Pannának adták át rövidprózai írásaiért. Idén első ízben két különdíjat is átadtak: a százkötetesre tervezett Székely Könyvtár sorozat támogatásáért Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere és Laczkó-Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere részesült elismerésben. A csütörtöki díjátadó ünnepségen az ünnepelteket a Székelyföld szerkesztői – Molnár Vilmos, Fekete Vince és Lövétei Lázár László – méltatták, a díjakat Borboly Csaba, a folyóiratot fenntartó Hargita Megyei Tanács elnöke adta át. A díjátadó záróakkordjaként Buda Ádám az apja megzenésített versét adta elő. Varga László Krónika (Kolozsvár) 2013. december 15.„Az irodalom egyetlen haszna, hogy élni segít”A székelyudvarhelyi G. Café érdeme, hogy az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a Küküllő menti várost tartotta érdemesnek díjkiosztó gálája helyszínéül választani, de a Szentimre utcai kultúrkocsma talán nagyobb érdeme, hogy színvonalas kultúrkínálatával értő, befogadó közönséget sikerült kinevelnie. A szombaton este tartott eseményen a díjazottak mellett számos más, a jelenkori irodalomban és irodalomért tevékenykedő meghívottal ismerkedhetett meg vagy találkozhatott újból a nagyérdemű. Nem csak zenei programokban volt gazdag az év a G. Caféban, hisz az elmúlt hónapokban a jelenkori irodalom olyan nagyjai vonultak fel a kultúrkocsmában, mint Bodor Ádám, François Bréda, Kányádi Sándor, Laczkfi János, Grecsó Krisztián, vagy legutóbb Esterházy Péter. Az esztendő mintegy megkoronázásaként az E-MIL szombaton este a kávézóban tartotta tizenegyedik díjkiosztó gáláját. A G. Café irodalmi estjeinek hagyományos házigazdája, Murányi Sándor Olivér író ezúttal László Noémi költőnek, az E-MIL elnökének engedte át a mikrofont. „Az Erdélyi Magyar Írók Ligája hagyományosan minden évben kiosztotta az E-MIL Méhes György Nagydíjat és az E-MIL Méhes György Debütdíjat. Idén a szervezetben történtek jónak nem nevezhető dolgok, melyeknek jó következménye viszont az volt, hogy megjelent négy új díj vers, próza, irodalomtudomány és -kritika, valamint gyermekirodalom kategóriákban” – mondta el bevezetésként. Az est első felében a díjazottakkal és a díjnyertes kötetekkel – Király László költő Készülődés Pazsgába című, Szántai János költő, író, producer, forgatókönyvíró A jó, a rossz, a csúnya és egyéb mesebeli párbajok című, valamint Molnár Vilmos prózaíró Az ördög megint Csíkban című kötetével – ismerkedhettek meg a részvevők. Az E-MIL irodalomtudományért és -kritikáért járó díját dr. Fried Istvánnak adományozta, az udvarhelyiek által már jól ismert „tanár úr” azonban nem tudott részt venni az eseményen. Milyen kell legyen az első mondat? – szegezte a kérdést a meghívottaknak László Noémi. Molnár Vilmos szerint igaznak, meghökkentőnek. „Az első mondat olyan, mint egy ígéret, kötelezi az írót, hogy a továbbiakban se okozzon csalódást az olvasónak” – fejtette ki. A vers lebegőbb, irreálisabb és egyben sűrítettebb is, mint a próza, Király László elmondta: ezért megtervezni azt nem lehet, a versnek nincs receptje. Szántai János a filmbeli horogról beszélt, amin a néző, mint a hal, felakad, és a horgász, vagyis a rendező berántja a film világába. „A prózában, akárcsak a mesében, az első mondat valóban egy horogként funkcionál, arra ösztökéli az olvasót, hogy tovább olvasson. Jelen kötet esetében semmilyen problémám nem volt az első mondattal, tekintettel arra, hogy az valóban párban íródott meg, hisz Kristóf fiamnak volt egy olyan időszaka, amikor ontotta az első mondatokat. Szerintem minden apa vagy apaszerepben játszó férfi találkozik ezzel a szituációval. Ezek kiváló horgok voltak, az én munkám abban állt, hogy ezekből a magánmitológiákon túl jelentéstartalmú szövegek szülessenek” – mesélte a szerző. A jó címekről és a „címbaromság” kihívásairól is szó esett, a beszélgetés vallomástételre késztette Molnár Vilmost: ezúton mondott köszönetet szerkesztőtársának, Lövétei Lázár Lászlónak, a Székelyföld irodalmi folyóirat főszerkesztőjének, aki díjnyertes kötetének címét adta. „Mással is volt ilyen, de azt már nem mondom el” – tette hozzá végül Molnár Vilmos. A felolvasásokat követően Lakatos Mihály, a Balassi Intézet Sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjának igazgatója köszöntötte a díjazottakat, két „szép mondattal” ajándékozva meg a hallgatóságot. „A díjak a múlandó embernek szólnak, a művek az örökkévalóságnak. És minden egyes mű egy szem abban a láncban, melyet magyar irodalomnak nevezünk” – hangsúlyozta Lakatos, Claude Roy francia költőt is idézvén, aki szerint az irodalom tökéletesen haszontalan, egyetlen haszna, hogy élni segít. Méltató beszédet mondott még Zsidó Ferenc író, Fekete Vince költő és László Noémi, illetve Karácsonyi Zsoltnak, a kolozsvári Helikon folyóirat irodalmi szerkesztőjének Király Lászlóról írt laudációját, valamint Fried István köszönőlevelét hallhatta a közönség. Kovács Eszter Székelyhon.ro 2014. január 27.Markó Béla kapta a Bárka folyóirat díjátMarkó Béla költő, író és Egressy Zoltán író, drámaíró kapta meg ez évben a Bárka irodalmi és művészeti folyóirat Bárka-díját. A rangos irodalmi lap szerkesztősége a magyar kultúra napjához közel évek óta ünnepi esten értékeli a folyóiratban előző évben megjelent prózai és verses alkotásokat. Az elismerést, amelyet már 14. alkalommal osztanak ki, olyan szerzők kaphatják meg, akik az előző évben jelentős publikációkkal gazdagították a folyóiratot, és évek óta munkakapcsolatban állnak a szerkesztőséggel. A díjat a folyóirat szerkesztősége alapította 2000-ben. Az eddigi díjazottak között olyan magyarországi és határon túli alkotók vannak, mint Bogdán László, Fekete Vince, Iancu Laura, Tandori Dezső. Markó Béla rendszeresen küld verseket és esszéket a Bárka szerkesztőségének, tavaly több számban is megjelentek művei: Amerikások, Allegória, Éppen olyan, Árnyékok, Identitás, Fohász. Egressy évek óta publikál a Bárkában, tavaly két elbeszélése jelent meg Ravatal Rádió és Ahogy szereti címmel. maszol.ro, 2014. február 21.Sigmond Istvánra emlékezik a HelikonA nemrég elhunyt Sigmond Istvánra emlékezik a Kolozsváron megjelenő Helikon című irodalmi folyóirat legutóbbi lapszáma. A folyóirat egykori főmunkatársát és életművét Karácsonyi Zsolt, Fekete Vince, Demeter Zsuzsa és Pap Ágnes méltatja, a lapszámban helyet kap Sigmond két írása is. Az erdélyi magyar irodalmi élet másik nagy veszteségétől, Kinde Annamáriától Egyed Emese búcsúzik, a költőnő legújabb kötetét László Noémi ismerteti. A lapszámban Charles Bukowski, Daróczi Jakab és Tóth Kinga versei olvashatók, prózával Bréda Ferenc és Jancsó Miklós jelentkezik. Lakatos Artur a fantasy világ mítoszairól értekezik, Szőcs István folytatja Képtelen jegyzeteit. Ferenczi Szilárd a dán fenegyerek, Thomas Vinterberg új filmjéről ír, Kaáli Nagy Botond pedig A Pentheszileia-program című marosvásárhelyi színielőadásról. A Fülszöveg rovat Cseh Katalin és Székely Mendel Melinda könyveiről közöl recenziót. Krónika (Kolozsvár), (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
