|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kölcsey Ferenc 2001. május 14.Május 11-én a Kriterion Könyvkiadó tankönyv- és oktatási segédkönyv-bemutatót tartott Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója közölte: a Kriterion és a budapesti Nemzeti Tankönyv Kiadó közös vállalatot hoz létre olyan segédkönyvek kiadására, amelyeket a tanárok használni tudnak majd az oktatás terén. /Tankönyvkiállítás a Kölcseyben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 14./2001. május 24.II. Rákóczi Ferenc - kultusz és hagyomány Szatmáron címmel előadássorozat keretében emlékezett meg a Szatmár Megyei Múzeum és a Kölcsey Ferenc Nemzeti Kollégium a Szatmári Béke évfordulójáról május 21-én Szatmárnémetiben. A diákreferátumok után tudományos előadások következtek. Az előadássorozatot kiállítás zárta: a résztvevők a Rákóczi szabadságharc (eredeti) tárgyi emlékeit tekinthették meg. /A Szatmári Béke évfordulójára emlékeztek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 24./2001. június 11.Jún. 9-én nyolc osztály végzősei, több mint kétszázan ballagtak Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Kollégium évzáró ünnepségén. Nagyon sokan eljöttek, becslések szerint mintegy ötezren a búcsúünnepre, ezzel is a helyi magyarság összetartását és iskolájához való ragaszkodását kifejezve. Ott volt és üdvözlő beszédet mondott Varga Attila, illetve Erdei D. István parlamenti képviselő, Erdei Liviusz főtanfelügyelő-helyettes, Szilágyi Ferenc, az RMDSZ megyei önkormányzati frakciójának vezetője, az egyházak képviselői, sokan mások. A végzősök megkoszorúzták Szilagyi Domokos, Páskándi Géza - az iskola volt diákjai - és a névadó Kölcsey Ferenc szobrát. (Sike Lajos): Ötezren a kölcseysek ballagásán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./2001. június 28.A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban /Szatmárnémeti/ magyar nyelven működő turisztikai posztliceális iskola egyetem előtti oktatási szintnek felel meg. Elek Imre, a technikum irányítótanára tájékoztatott: a turisztikai technikum 1998-ban indult és magyar nyelven működik. Tavaly 30 végzősünk volt, idén 25-en végeznek, ők ezekben a napokban vizsgáznak. A kezdet nehéz volt, magyar tannyelvű képzésről lévén szó, a tanári gárdát sem volt könnyű összehozni. Az évek során azonban sikerült kialakítani a szakembergárdát. /A turizmusnak van jövője. Beszélgetés a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban működő turisztikai technikum irányítótanárával. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 28./2001. július 3.Harminc határon túli magyar pedagógus részvételével megkezdődött a határon túli magyar tanítók továbbképzése júl. 2-án Debrecenben, a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán. Az idén immár tizenegyedik alkalommal megrendezett továbbképzésre Kárpátaljáról, Erdélyből, Szlovákiából és Szerbiából érkeztek magyar iskolák alsó tagozatában tanító pedagógusok. /Határon túli magyar tanítók továbbképzése. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 3./2001. július 5.Nagykárolyban állt Kölcsey Ferenc szobra, Kallós Ede alkotása. A szobrot 1918 után előbb megcsonkították, majd eltüntették. Nagykárolyban hosszú évtizedek óta semmi nem emlékeztetett arra, hogy a Himnusz költője négy évig a városban élt és dolgozott. A helyi tanács legutóbbi ülésén Dr. Németi János történész-tanácsos a következő határozattervezetet terjesztette a testület elé: Kölcsey Ferencnek a városban kifejtett tevékenységére való tekintettel, javasolom, hogy folyó év augusztus 8-án Nagykárolyban a költőnek szánt emléklapot leplezzünk le. A tervezetet a nagykárolyi tanács tagjai megszavazták, így a volt vármegyeháza épületének a falára olyan emléktábla kerül, amelybe a következő szöveget vésik: "In memoriam KÖLCSEY FERENC 1790-1838 Din partea Consiliului Orasenesc Carei Állíttatta a Nagykároly Városi Tanács" /(Kinál György): Emléklap a Himnusz költőjének. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 5./2001. július 6.Hosszan tartó betegség után, július 1-jén, 73 éves korában elhunyt Panek Zoltán/Terep, 1928. jan. 22. - Budapest, 2001. júl. 1./ író, költő, a Magyar Írószövetség tagja. Tanulmányait a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban kezdte, majd Bukarestben az Irodalmi Főiskolán folytatta. Szerkesztője volt a szatmárnémeti Dolgozó Nép, a kolozsvári Igazság, Utunk és Dolgozó Nő című lapoknak, valamint az Igaz Szó című irodalmi folyóiratnak. Több vers- és prózakötete jelent meg romániai kiadók gondozásában. 1986-ban nyugdíjba vonult, a következő évtől Magyarországon élt. Itt folytatta írói munkásságát. Panek Zoltán pályakezdő elbeszélései és publicisztikai írásai után, az 1957-ben megjelent Minden külön értesítés helyett című regényével hívta fel magára a figyelmet. Kísérletező útjának következő állomása a Tűbe fűzött villám (1963) című novellagyűjteménye. Igazi hangját, megtalált műfaját, a Hétfőn és kedden nagyon szerettem című, 1968-ban megjelent kötet írásaiban találta meg. 1970-ben jelent meg a Mélyrepülés című kötete. Írásai részeivé váltak nem csak az erdélyi, hanem az egyetemes magyar irodalomnak is. /Elhunyt Panek Zoltán. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 6./2001. július 7.1992 januárjában alakult meg a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban /Szatmárnémeti/ a Véndiákszövetség. Júl. 14-én immár tizedszer gyűltek össze a véndiákok, a világ minden tájáról. Először aranydiplomaosztásra is sor kerül az 50 éve végzettek tiszteletére. A zászlós bevonulás minden esztendőben az ünnepség legemelkedettebb pillanata. Idén a Véndiákszövetség, a Kölcsey Gimnázium, a Hám János Római Katolikus Gimnázium, a Református Gimnázium zászlaja illetve a cserkész zászlón kívül már ott díszeleg a tavaly a magyar kormánytól kapott millenniumi lobogó is. A véndiákszövetség beleegyezésével itt fogják átadni idei díjait a Bocskai Szövetség is. Idén Egyed Ákos, az illyefalvi Kató Béla, a magyarországi Lovas István részesül Bocskai díjban. A szövetség az intézmények közül idén az Erdélyi Naplót részesíti elismerésben. /Dancs Artúr: Véndiáktalálkozó és jubileum. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./2001. július 13.Tíz év krónikája kis füzetbe foglalva - ez a hagyományos nyár eleji véndiáktalálkozók eredménye a Szatmárnémetiben levő Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. A szervezőbizottság, dolgozik a júl. 14-i, jubileumi rendezvény előkészítésén. Hat zászlóval vonulnak majd be a díszmagyarban pompázó lányok és bocskaiba öltözött fiúk: a Véndiák- és a Millenniumi zászló; a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, a református és a katolikus gimnáziumok, valamint a Cserkész Szövetség zászlói - e zászlók felszalagozása sem lesz mindennapi esemény. E napon találkoznak az ötven évvel ezelőtt végzettek és erre a napra időzítette véndiáktalálkozóját más évfolyamok végzős osztálya is. /(benedek): Szatmárnémeti, 2001. július 14. Véndiáktalálkozó - tizedik, jubileumi rendezvény. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 13./2001. július 14.Muhi Miklós, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium (Szatmárnémeti igazgatója és Balogh Géza aligazgató beszélt az átalakuló iskolarendszerről és a szülő-iskola kapcsolatról. A tanügyi reform hangsúlyozza a szülőkkel való tanügyi kapcsolatot. A szülői közösségnek sokkal nagyobb szerepet szán az új iskolarendszer. - A szülők a túlterheltségre panaszkodnak és könnyítenének a gyermekek sorsán. Az igazgató szerint inkább túlképzés van, összehasonlítva más országok programjaival. Olyasmit tanítanak meg drágán és körülményesen, ami nem feltétlenül szükséges. - A társadalomnak nem kell a modern oktatás. A mostani nem egy normálisan működő társadalom. /Benedek Ildikó: Iskola és közösség. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 14./2001. július 16.A tizedik alkalommal /júl. 14-én/ megrendezett szatmárnémeti véndiáktalálkozó ezúttal is színvonalasra kerekedett. A Kölcsey Ferenc Véndiákszövetség lelkes csapata idén is kitett magáért, A jubileumát is ünneplő rendezvényen megjelent Tempfli József római katolikus püspök illetve Tőkés László, református püspök is. A Bocskai Szövetség évi díjkiosztó ünnepségére a Kölcsey Ferenc Főgimnázium udvarán első ízben került sor. Az eseményre a korábbi díjazottak is eljöttek. Ünnepi beszédében a szövetség alapítójáról, Ligeti L. Zoltánról is megemlékezett Szilágyi Éva, a Református Gimnázium igazgatónője. /(Dancs Artur): Találkozó kivilágos kivirradtig... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 16./ Jól sikerült a X. véndiáktalálkozó. Grebur Miklós, a Véndiákszövetség elnöke nyitotta meg a találkozót. Tőkés László püspök az itthon maradást hangsúlyozta. Oktatásunk exportra termel - mondta, és ez nagyon veszélyes. A vendégek megtekintették a Muhi Sándor igazgató válogatásában kiállított tíz év találkozóinak fényképes és írott dokumentumait. Felemelő érzés volt a jeles napra összegyűlt 10-20-30-40 éves találkozóikat ünneplő osztályok és a legidősebb, 50 éve végzett egykori diákok bevonulása. Megkoszorúzták az elhunyt tanárok és diákok emlékét idéző márványtáblát, ahol sorfalat álltak a zászlót hozó, díszmagyarba öltözött fiúk és lányok. /Benedek Ildikó: Véndiáktalálkozó - Szatmárnémeti 2001. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 14./2001. július 28.1990 óta augusztus első napjaiban a Szatmár megyei Sződemeter zarándokhellyé alakul. A falu nagy szülöttjére, Kölcsey Ferenc költőre emlékeznek a határon innen és túlról érkezők. A beszédeket, szavalatokat követően virágcsokrok kerülnek a Kő Pál készítette szobor alá, amely 1994 óta áll a református templom kertjében. Tavaly - a 210. születésnapon - a Kölcsey nevével összeforrt települések küldöttei találkoztak a szülőfaluban. Védnököt is választottak rendezvényüknek: Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök és Tőkés László királyhágómelléki ref. egyházkerület püspöke személyében. A 2001-es esztendő sződemeteri ünnepségét megelőző napokban négy országból érkező fiatalok zarándokolnak el Erdély és Magyarország területén a Kölcsey Ferenc életében jelentős szerepet betöltött helységekbe. A zarándoklat az iskolai éveket idéző Debrecenből indul július 30-án, a következő állomás Álmosd lesz, ahol a családnak birtokai voltak, és ahol Kölcsey fiatalkorát töltötte. A résztvevők a sok emlékhellyel bővelkedő Budapestre is eljutnak. A visszafelé út érinti Szatmárcsekét, ahova a költő 1815-ben telepedett át, és 1838-ban itt is érte a halál. Nagykároly, ahol Kölcsey megyei főjegyző volt, szintén szerepel az emléktúra programjában. Végállomás augusztus 3-án Sződemeter, a szülőfalu lesz. A díszvendégek és szónokok között van: Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főtanácsosa, Erdélyi Géza, Felvidék református püspöke, Helmeczy László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke, Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, Kötő József, az EMKE elnöke, Szabó István, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök és Tőkés László püspök. /S. Muzsnay Magda: Négy ország fiataljai két ország emlékhelyein. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./2001. augusztus 10.Aug. 8-án Nagykárolyban a volt vármegyeháza épületének falára a Kölcsey Ferenc-emléktáblát állítottak. Kölcsey Ferenc 1829 és 1832 között (az akkor Nagykároly központú) Szatmár vármegye aljegyzőjeként, illetve főjegyzőjeként Nagykárolynak ebben az épületében dolgozott. /Boros: Nagykároly: Kölcsey-emléktábla a volt vármegyeháza falán. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 10./2001. szeptember 10.Szept. 8-án Szatmárnémetiben tanácskozást tartott a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Szatmár megyei szervezete. A tanácskozást Baranyai Tibor, az RMPSZ Szatmár megyei elnöke vezette, a napirendi pontok között a szövetség négyéves tevékenységének bemutatása mellett, a mai magyar oktatás helyzetét elemezték. Az RMPSZ célja a tanügy demokratizálása volt, ugyanakkor szakmai és érdekvédelmi feladatokat ellátott. Szakmai téren eredménynek könyvelhető el a Bolyai Nyári Akadémia, mely 1993 óta évente megrendezésre került és amelyen az eltelt idő alatt 6 ezer pedagógus vett részt. A beszámolóban említés történt az RMPSZ által bejegyeztetett, Ábel néven működő tankönyvkiadóról. Erdei Líviusz főtanfelügyelő-helyettes az eltelt négy év eredményeiről számolt be. A főtanfelügyelő figyelmeztetett arra, hogy miközben csökkent a gyereklétszám az elemiben, még mindig nagyon sok magyar gyerek tanul román tagozaton. A szakképzett pedagógus gárda is kiöregedőben van - magyar tagozaton a pedagógusok 55 százaléka 50 év fölötti -, tehát utánpótlást kell nevelni. Kereskényi Sándor szenátor elmondta, hogy a megmaradáshoz szükség van az RMDSZ és RMPSZ közötti együttműködésre. Balogh Géza, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium aligazgatója a tankönyvellátást illetően sérelmezte, hogy az RMPSZ által működtetett tankönyvkiadó még csak a választható könyvek listáját és árajánlatát sem küldte el. Így aztán teljes a fejetlenség. Veres József szaktanfelügyelő szerint elvárható lenne, hogy a "saját kiadónk" időben tankönyvbemutatót tartson, mint ahogy azt más kiadók teszik. /Az RMPSZ célja a tanügy demokratizálása volt. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 10./2001. szeptember 25.A budapesti Pont Kiadó tulajdonosai, Szávai Géza és Szávai Ilona (a hetvenes években Gyergyószentmiklóson tanárkodó házaspár) szép könyvajándékkal lepte meg a gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárat. A pedagógusok által oly keresett Fordulópont című folyóirat összes száma mellett mintegy 25 címet tartalmazó magyar és román nyelvű könyvcsomaggal is kedveskedtek, olyan szerzők műveivel, mint Mészöly Miklós, Polcz Alaine, Kukorelly Endre, Mircea Nedelciu, Babits Mihály vagy Kölcsey Ferenc. Az ajándékok között Szávai Géza műveiből is található négy, köztük a nagy visszhangot kiváltó Székely Jeruzsálem, továbbá a Párizsban élő, világhírű Tóth Imre matematikus és filozófus Zsidónak lenni Auschwitz után című esszékötete. /Bajna György: Ajándék a szülőföldieknek. = Hargita Népe (Csíkszerda), szept. 25./2001. október 29.Az okt. 25-én Batizon megrendezett megemlékezés másnap a Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban folytatódott a VI. Szilágyi Domokos Napok programja. Az országszerte ismert MADIPO színjátszó csoport bemutatta a "Vagyok, ameddig nem leszek" című műsorát. Okt. 27-én koszorúzási ünnepséget szerveztek Szilágyi Domokos mellszobránál. Muzsnay Árpád köszöntő szavai után beszédet mondott Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke, George Vulturescu, a Szatmár Megyei Művelődési Igazgatóság igazgatója és Alföldi László, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja. Ezután kezdődött a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban Szilágyi Domokos költészete negyedszázad távlatából címmel irodalmi tanácskozás. A napot "Találkozások Bécsben" címmel a bécsi Bornemisza Péter Társaság irodalmi műsora zárta Antal Imre irányításával, Antal Ágnes és Szépfalusi Márta közreműködésével. A rendezvénysorozat okt. 28-án Nagysomkúton, a költő szülőfalujában ért véget. /Elek György: Befejeződött a Szilágyi Domokos Napok rendezvénysorozat. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 29./ Az irodalmi tanácskozáson Pomogáts Béla, Székelyhídi Ágoston, Láng Gusztáv, Kántor Lajos. Gálfalvi Zsolt, Bence Lajos(Lendváról), Bertha Zoltán, Demény Péter, Corneliu Balla, Végh Béla főiskolai adjunktus, Fazekas László margittai (pap)költő tartott előadást. Pomogáts Béla leszögezte: "Napjainkban a költészetnek nincs olyan szerepe a közéletben, mint korábban, mivel a politika lerontotta mandátumát". Láng Gusztáv szerint Szilágyi Domokos szerepét a magyar irodalomban még fel kell mérni. /(Sike Lajos): VI. Szilágyi Domokos Napok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 29./2001. november 23.A Szatmár Megyei Könyvtár magyar vonatkozású híreiről Cordea Márta tájékoztatott. Egy fontos enciklopédiával gyarapodott a régikönyv állomány, a Dr. Borovszky Samu által szerkesztett Magyarország vármegyéi és városai sorozatból a Szatmár vármegye, valamint a Szatmár-Németi sz. kir. város című kötetekkel. A könyvtár magyar nyelvű könyveinek állománya tovább bővül: a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár könyvadományával. A nyíregyházi könyvtár olyan külföldi könyvtárak számára küldendő könyvadomány anyagi fedezetére pályázhatott, amelyekkel szakmai vagy testvéri kapcsolatot tart fenn. Így nyert pályázatot a Szatmár megyei könyvtár számára a budapesti Kölcsey Ferenc Alapítvány Könyvadomány határon túlra elnevezésű program keretében. A magyar nyelvű kötetek 400 ezer forint értékben vásárolhatók fel. A válogatás a szatmári könyvtár képviselőivel közösen történik. A választék nagy: akadémiai kiadványok, klasszikus írók művei, gyermek- és ifjúsági könyvek, szépirodalom, ismeretterjesztő könyvek stb. A közeljövőben számítani lehet arra, hogy irodalmi, vagy könyvtári szakfolyóiratok előfizetésével támogatkják a Szatmár megyei könyvtárat. A megyei könyvtár munkatársai szakmai továbbképzéseken vesznek részt Nyíregyházán. Szatmár megyéből öt könyvtáros vett részt a továbbképzésen, ketten a szatmárnémeti könyvtárból, egy-egy könyvtáros pedig Nagykárolyból, Mezőfényről és Csanálosról. /(benedek): Magyar könyvekkel bővül a megyei könyvtár készlete. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 23./2001. december 11.A 2003/2004-es tanévtől a kilencedik osztály átkerül az általános oktatási rendszerbe. Az Oktatási és Kutatási Minisztérium szakemberei most azon dolgoznak, hogy még ebben az évben megjelenjen a kerettanterv az általános iskolák számára. Muhi Miklós, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója kifejtette: az elképzelés jó, tudniillik, hogy helyben járjanak a gyerekek iskolába. Viszont elhamarkodottnak érzi, amíg ennek az anyagi és emberi hátterét nem tudják megoldani. Kallós Zoltán a szamoskrassói Általános Iskola igazgatója szerint náluk minden feltétel megvan ahhoz, hogy Szamoskrassón legyen akár líceum is. Azonban minden évben vannak olyan tanulók, akik a nyolc osztályt sem fejezik be. /Elek Anikó: Átszervezés előtt az általános iskolai oktatási rendszer. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 11./2002. január 22.Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Országos Elnöksége, a Magyar Kultúra Napjának megünneplése alkalmából jan. 18-i ülésén határozatot fogadott el Kölcsey Ferenc szülőfalujában, Sződemeteren kialakítandó kegyhely létrehozásáról. A tervek szerint a 2002. aug. 8-i sződemeteri, születésnapi megemlékezést már a felújított szoborkertben tartják meg. /Határozat a Kölcsey-kegyhely létrehozásáról. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./2002. január 22.A Magyar Kultúra Napját ünnepelték január 20-án, vasárnap Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület rendezésében. Díszvendégként jelen volt dr. Vonza András magyar földművelési és vidékfejlesztési miniszter, illetve Cseh Áron magyar főkonzul, valamint Tempfli József püspöke. A Himnusz születése napját megünnepelni az anyaországban honosodott meg, de a határon túl is egyre inkább kiterjedőben van. Kölcsey Ferencre, az egyházkerület szülöttjére emlékeztek, aki nemzeti imánkat 1823. január 22-én írta. Tőkés László püspök emlékeztetett: "December óta Romániában tilalom alá esik a Himnusz eléneklése." A magyar himnusz eléneklőjének büntetése 25-50 millió lej lehet, illetve 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki érte. Mivel az RMDSZ SZKT-ülésén nemrégiben elénekelték, a román legfőbb ügyész eljárást indított a törvényszegők ellen. "Lehetünk-e otthon, ahol nem szabad elénekelni nemzeti imánkat?" - tette föl a kérdést a püspök. Dr. Vonza András hangsúlyozta, hogy a határon túl élők nélkül nem lehet teljes a magyar kultúra. Múlt, jelen és jövő nem gondolható el a Kárpát-medencei magyarság nélkül - fejtette ki a miniszter. A magyar kormány üzenetét hozó miniszter kifejtette: a magyarság egységét a kedvezménytörvény révén épp úgy erősíteni kívánják, mint a magyar gazdaságot az Európai Unió révén. Szomorú, hogy sokan a magyart a magyarral próbálják szembeállítani. /(Balla Tünde): Ünnepség az egyházkerületben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 22./2002. január 23.Váljon a tanulás nemzeti létformává címmel jan. 22-én, a Magyar Kultúra Napján kerekasztal-beszélgetést rendezett Berettyóújfaluban a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület, valamint a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége. A fórumon részt vett Halász János, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) politikai államtitkára és Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A találkozón Halász János a nemzeti összetartozást erősítő folyamat jelentős állomásaként értékelte a kedvezménytörvényt. Markó Béla RMDSZ-elnök úgy értékelte a kedvezménytörvényt, hogy immár nemcsak az írók, a művészek, hanem a kultúra fogyasztói is közelebb kerülhetnek az egységes magyar kultúrához. Markó jelentős lépésnek tartja, hogy a magyar igazolvány az otthon tanuló erdélyi diákoknak is lehetővé teszi a magyarországi diákkedvezmények igénybevételét. Kötő József, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke közölte: Sződemetert, Kölcsey Ferenc szülőfaluját új nemzeti zarándokhellyé kívánják tenni. Ennek szellemében aug. 8-án Kölcsey születésnapján találkozóra várják a magyar nemzetet az erdélyi településre. A kerekasztal-beszélgetés délután Nagyváradon folytatódott. /Váljon a tanulás nemzeti létformává. Kerekasztal a Magyar Kultúra Napján. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./ Nagyváradon dr. Meskó Attila, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese jelezte: várják a doktori fokozattal rendelkezők jelentkezését. Markó Béla kitért arra, hogy a magyar kultúra egységes. A nemzet fogalmának országhatároktól független megközelítése, amelyet a kedvezménytörvény is tükröz, megoldás lehet nemzeti jegyeink védelmére. Markó Béla hangsúlyozta: a himnuszt a mi ajkunkról senki le nem veheti, a politikának alázattal kell szolgálnia a magyar kultúra örök értékeit. "Az egység a mi különös csodánk, hiába választottak el határokkal, nyelvünk és kultúránk egységes" – fogalmazott. Ennek az egységnek szép példája, hogy Nagyvárad és Berettyóújfalu közösen ünnepelt. Az est fénypontjaként kiosztották az első Magyar Kultúráért-díjat, amelyet nemrégiben a Bihar megyei RMDSZ alapította, hogy megjutalmazhassák azon bihariakat, akik önzetlenül és sokat tettek a magyar kultúráért. /(Balla Tünde): A magyar kultúra napján. Váljon a tanulás nemzeti létformává. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 24./2002. február 16.Amint Vagyok címmel jelent meg a Nagykárolyi Református Egyházmegye ifjúsági lapja. A kiadványt ifj. Geréb Miklós, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja szerkesztette. A lap megjelenését támogatta a Szatmár Megyei IKE, a Szivárvány nevű Szatmári Római Katolikus Ifjúsági Újság és Reha Endre református lelkipásztor. A lap a Krasznamihályfalvi Ev. Ref. Egyházközség nyomdájában készül. /E. Gy.: Amint vagyok. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 16./2002. február 23.A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány szervezésében került sor febr. 22-én a Zrínyi Ilona matematikaverseny területi szakaszára Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, melyen a megye közel hétszáz diákja vett részt. Fóriss József tanár, a szatmárnémeti Grigore Moisil Általános Iskola aligazgatója öt éve szervezi meg a verseny területi szakaszát. Elmondotta, hogy a verseny feladatlapjai és a kódlapok egyaránt Magyarországról érkeznek, mint ahogy az értékelést is Kecskeméten végzik. A versenyre a szatmárnémetiek mellett Vetésből, Sándorhomokról, Sárközújlakról, Tasnádról, Magyarcsaholyból és Nagykárolyból is érkeztek diákok. A kódlapokat Kecskeméten dolgozzák föl, a megyéből korosztályonkénti legjobb négy versenyző vehet részt a március 27–29–én Kecskeméten megrendezendő országos versenyen. /(anikó): Matematikában tehetséges diákok versenye. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 23./ Aradon –mint minden résztvevő városban, ugyanakkor, febr. 22-én megkezdődött az III—VIII. osztályos tanulók számára rendezett Zrinyi Ilona Matematika Verseny megyei szakasza. Aradon a Csiky Gergely Iskolacsoportban a korábbi éveknél is népesebb diáksereg, mintegy 370 matematikában tehetséges gyermek jelentkezett. A versenybe először kapcsolódott be a Hunyad megyei Vulkáni 4-es Számú Iskola. /P. P.: Zrinyi Ilona Matematika Verseny. Tehetséges gyerekek seregszemléje. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 23./2002. március 2.Márc. 1-jén Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban középiskolásoknak szóló tankönyveket mutatott be az Ábel Kiadó. Székely Győző, az Ábel Kiadó és az Erdélyi Tankönyvtanács igazgatója a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Szatmár megyei szervezete és a Partium Területi Oktatási Központ által szervezett Matematika– és informatika–oktatás a középiskolákban című szakmai tanácskozásra érkezett Szatmárnémetibe, ennek nyitóakkordjaként szervezték a pedagógusoknak szóló a tankönyvkiállítást. Az Ábel Kiadó azért jött létre, hogy részt vegyen a magyar nyelvű alternatív tankönyvek elkészítésében. Az pedig, hogy rendszerint késve kerülnek ki a nyomdából a tankönyvek, és a diákoknak hónapokig a hiányukban kell haladniuk a tananyaggal, nem a kiadó hibájal Ennek oka főleg az, hogy a pályázatokat áprilisig kell beadni a minisztériumba, és a jóváhagyott tankönyvek listáját rendszerint csak augusztusban ismerteti a szaktárca. A kiadó ekkor küldheti csak le az ajánlatát a tanintézményeknek, esetleg ekkor látnak a fordításhoz, de időbe telik az is, amíg a megrendeléseket összesítik, így aztán leghamarabb októberben kerülnek ki a könyvek a nyomdából. A szakiskolák számára nem készültek magyar nyelvű szakoktatási tankönyvek, mert nem sikerült szerzőket találni, a szaktanárok nem vállalkoznak erre a feladatra. /(anikó): Kiállítás és tankönyvvásár a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti). márc. 2./2002. március 13.Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége szervezésében márc. 8. és 10. között Kolozsváron hetedik alkalommal került megrendezésre az Országos Aranka György Nyelv– és Beszédművelő verseny, melyen IX–XII. osztályos diákok vettek részt. Erre a versenyre csak azok a középiskolák kapnak meghívást, amelyekben működik anyanyelvápoló kör. Szatmár megyében két ilyen kör van: egyik a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, másik a Református Gimnáziumban. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai közül a Szép magyar beszéd kategóriában I. díjban részesült Fodor Orsolya, az Édes anyanyelv kategóriában III. helyezést ért el Bodó István, a Versben bujdosó kategóriában Bodor Krisztinát dicséretben részesítette a zsűri. Dr. Péntek János, a kolozsvári Magyar Nyelv és Kultúra tanszékvezetőjének tájékoztatása szerint az idei évtől a verseny az országos tantárgyversennyel azonos rangot kapott, vagyis aki a magyarországi döntőn az első hat helyezett közé kerül, felvételi nélkül beiratkozhat az egyetemre. /A Nyelv– és Beszédművelő verseny azonos rangot kapott az országos tantárgyversennyel. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 13./2002. március 25.Évi közgyűlését tartotta március 22–én a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban a Szatmárnémeti Véndiákszövetség. A szövetség magyar tanintézeteket, kulturális rendezvényeket. Fazekas Lóránd tanár kérte a Kölcsey Népitánc Együttesének a támogatását. Kereskényi Sándor szenátor szerinte a Véndiáktalálkozó helyt adhatna műhely jellegű tudományos találkozóknak, tudomány–népszerűsítő kerekasztal–megbeszéléseknek is. /b.attila: Otthont — itthon! A Szatmárnémeti Véndiákszövetség közgyűlése. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 25./2002. április 11.Az Identitas Alapítvány égisze alatt indult széles körű konzultáció sorozat keretében ápr. 10-én a Kölcsey Ferenc Főgimnázium /Szatmárnémeti/ diákjai fejtették ki véleményüket a kisebbségi helyzetről, a magyarság itthoni lehetőségeiről, jövőképéről stb. Az első találkozót a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés fiataljaival tartotta a konzultációk kezdeményezője és szervezője, Ilyés Gyula szatmárnémeti alpolgármester. A válaszok értékelése segít a döntéshozatalban, politikai és közigazgatási téren egyaránt. Minden konzultációról feljegyzés készül, a kiértékelést szociológus végzi majd. /(szilágyi): Az Identitas Alapítvány égisze alatt. Konzultáció az ifjúsággal. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 11./2002. április 20.Ápr. 20-án volt a megnyitója a Kölcsey Napoknak Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium dísztermében. Jelen volt Tempfli József püspök, az iskola egykori diákja is. Balogh Géza, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium aligazgatója köszöntötte a vendégeket, majd Muhi Miklós iskolaigazgató megnyitó beszéde következett. A megnyitót az iskola hat éve alakult Bokréta Néptáncegyüttesének fellépése zárta. /(anikó): Tegnap kezdetét vette a Kölcsey Napok rendezvénysorozat. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 20./2002. április 21.Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc Főgimnázium ápr. 19. és 21. között rendezte meg a Kölcsey Napok 2002 rendezvénysorozatot. Az immár nyolcadik alkalommal megszervezett iskolabemutató ünnepségen az intézmény két testvériskolájának - Vásárosnamény és Nyíregyháza - diákjai mellett pásztói, temesvári, nagyváradi, nagykárolyi, máramarosszigeti és avasfelsőfalui középiskolásokat is vendégül láttak. Mohy Sándor festőművész tárlatának megnyitója után az iskola MADIPO színjátszócsoportja mutatkozott be. A történelemóra Kossuth Lajosról szólt; a fizikakatedrán az iskola VII. osztályos diákjai mutatták be az általuk készített találmányokat, a matematikusoknak csoportversenyt szerveztek, volt angol és német nyelvű csoportverseny is. /anikó: Kölcsey Napok 2002. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 22./2002. május 3.A Kölcsey Ferenc Alapítvány /Szatmárnémeti/ szervezésében máj. 2. és 4. között a Kölcsey Főgimnázium ad otthont a X. Országos Diákszínjátszó Fesztiválnak (ODIF). Tíz évvel ezelőtt Szatmárnémetiben indult útjára az ODIF, a magyar diákszínjátszók jubileumi országos seregszemléjének megrendezését szintén Szatmárnémeti vállalta fel. A fesztiválra 19 középiskolából összesen 20 csapat érkezett. A fesztiválnak idén először nincs hivatásos zsűrije, minden csapat egy zsűritagnak számít, egy–egy felhatalmazott diák állapítja meg az első három helyezés sorrendjét. A fesztivált ápr. 4-én kerekasztal–beszélgetés zárja, ahol a diákoknak lehetőségük lesz kifejteni véleményüket a színjátszásról. /(anikó): Jubileumi országos diákszínjátszó fesztivál Szatmárnémetiben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 3./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||