|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 202 találat | lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 181-202 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kovács Levente 2010. január 6.Megélénkült a segesvári magyar művelődési életA múlt évben teljesült a segesvári és környékbeli magyarság régi álma: átadtuk rendeltetésének a segesvári Gaudeamus Alapítvány 150 személyt befogadó (szükség esetén bővíthető) művelődési termét. Az utóbbi években sokszor emlegettük a "régi szép időket", amikor élénk magyar művelődési élet volt Segesváron: az ország magyar nyelvű színházai rendszeresen ellátogattak városunkba, sőt éveken keresztül bérletes előadásokat is tartottak, elsősorban a marosvásárhelyiek, akik telt házakat vonzottak; havonta hangversenyeket szerveztünk; jól működő amatőr színjátszó csoportja volt a városnak, egy időben kettő is. Az 1990-es évek gyökeres változásokat hoztak a segesvári magyar művelődési életbe is, sajnos negatív előjellel. Ennek nyilván objektív okai is vannak, mint például a terembér jelentős növekedése, a színházak egyre csökkenő állami támogatása, s nem utolsósorban az a sok (sajnos, nem mindig tartalmas) kikapcsolódási lehetőség, amit a televízió biztosít. Az utóbbi években nagyon ritkán látogatott el hozzánk magyar színház, egyedül az egyre bővülő és minőségileg javuló Kikerics néptáncegyüttes és a diákszínjátszók fellépései, valamint a rendszeres hangversenyek (sajnos, nagyon kisszámú hallgatóság előtt) jelentettek némi üde színfoltot művelődési életünkben. A Gaudeamus Ház (Oktatási és Művelődési Központ) művelődési termének létrehozása új lehetőségeket teremtett. Azt a célt tűztük magunk elé, hogy különböző rendezvények (színházi előadások, hangversenyek, könyvbemutatók, tudományos és más jellegű konferenciák, diákszínjátszók előadásai és mások) segítségével próbáljuk visszacsalogatni a segesvári és a környékbeli szórványban élő magyarságot (mind a fiatalokat, mind a felnőtteket) a rendszeres művelődési életbe. Örömmel mondhatjuk, hogy sikerrel teljesítettük ezt a célkitűzésünket. Nagy előrelépést jelentett az is, hogy sikerült egy 6x4 m-es méretű színpadot készítenünk, amelynek faanyagát Antal István parlamenti képviselő (iskolánk volt diákja) adományozta, s a kivitelezést Palló Zoltán segesvári mérnök (szintén volt diákunk) vállalta, "természetesen" ellenszolgáltatás nélkül. Soroljunk fel néhányat rendezvényeinkből. Színházi előadások: Spiró György Prah című darabja, a marosvásárhelyi színház Tompa Miklós Társulatának előadásában; Százéves a magyar kabaré (a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem hallgatóinak előadásában). Természetesen a színpad méretei behatárolják az előadások kiválasztását, elsősorban stúdió jellegű darabokra gondolhatunk. Itt szeretnék köszönetet mondani Gáspárik Attila rektor úrnak és Kovács Levente egyetemi tanárnak, valamint Kárp György igazgatóhelyettesnek a szervezésben nyújtott segítségért. Említésre méltó még a celldömölki Soltis Lajos Színház Botrány az állatkertben című bábszínházi műsora (két előadás). Kamarazenei hangversenyek: hegedűduók Béres Melinda és Márkos Albert kolozsvári hegedűművészek, népszerű kamaraművek Bálint Gergely (hegedű), Crancenco Oxana (hegedű), Király Erzsébet (brácsa) és Szabó Attila (cselló), erdélyi szerzők művei a Concordia vonósnégyes – Márkos Albert, Béres Melinda, Sorin Gherbanovschi és Ortenszky Gyula –, valamint barokk zenei válogatás Nagy Éva (fuvola) és Nagy Kálmán (hegedű) előadásában. A hangversenyek szervezésében felbecsülhetetlen segítséget nyújtott Márkos Albert hegedűművész, a kolozsvári filharmónia vezető koncertmestere. Diákszínjátszók előadásai, illetve versenyei: a segesvári Mircea Eliade Főgimnázium Bűvkör színjátszó csoportjának előadása; Petőfi Sándor vers- és prózamondó verseny (kiskunfélegyházi, szovátai és segesvári résztvevőkkel); a kiskunfélegyházi citerazenekar; a székelyudvarhelyi Vitéz Lelkek diákszínjátszó csoport, a dicsőszentmártoni Kökényes és a segesvári Kikerics néptánccsoport előadásai. Tudományos és más jellegű konferenciák, tanácskozások: a segesvári és környékbeli magyar tannyelvű oktatás jelene és jövője; a kolozsvári BBTE informatika továbbképző tanfolyama; országos református presbiteri konferencia; az Erdélyi Műszaki Tudományos Társaság által szervezett Körmöczi János Fizikusnapok; dr. Vass Gyöngyi előadása az egészséges életmódról. Könyvbemutatók: Kolozsvári József A rózsák felelőse című verseskötetének bemutatása Bölöni Domokos részvételével és a szerző szalmaberakásos képeinek bemutatásával; Kibédi Varga Sándor Az üveghegyen túl, Bölöni Domokos Elindult a hagymalé című könyveinek bemutatása Nagy Pál részvételével, aki részletet olvasott fel Gond és remény című kötetéből. Egyéb rendezvények: végzős osztályaink ballagási ünnepsége (az iskola története során először sikerült megszerveznünk a két osztály közös ünnepségét, 200 diák, tanár, szülő és hozzátartozó részvételével); diákok álarcosbálja, a bentlakó diákok hagyományos karácsonyi ünnepsége, Mikulás-bál pedagógusok részére, vetített képes előadások. Ugyanakkor az RMDSZ segesvári szervezete több rendezvényének adott otthont a Gaudeamus Ház művelődési terme. A rendezvények szervezése komoly anyagi hozzájárulást igényelt az alapítvány részéről, amit nagymértékben megkönnyített a budapesti Szülőföld Alap pályázatán elnyert jelentős támogatás. Reméljük, hogy a 2010-es év végén hasonló vagy talán még szebb eredményekről számolhatunk be. Farkas Miklós. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. május 21.Kicsengetési ünnepség a Művészeti EgyetemenMájus utolsó szombatján búcsúztatja végzőseit a Művészeti Egyetem. A hároméves alapképzést záró diákok mellett idén diplomázik az első, bolognai típusú mesterképzést végzett színészévfolyam. Az ünnepség főszereplői nemcsak a ballagók lesznek, hanem azok a színészek is, akiket a Szenátus Arany- és Ezüstoklevéllel tüntet ki. Május 22-én, szombaton délelőtt 11 órakor hatvanadik alkalommal szólal meg a végzősöket búcsúztató csengő a Köteles utca 6. szám alatt. A magyar tanulmányi vonalon dr. Gáspárik Attila színészosztálya, dr. Kovács Levente rendezőosztálya, dr. Albert Mária teatrológiaosztálya és Makkai Gyöngyvér zenepedagógia osztálya zárja tanulmányait az alapképzésben. A színház tanszék végzősei ősztől a színész, rendező, valamint a kulturális menedzsment-teatrológia mesterképzőkön tanulhatnak tovább az egyetemen. Ballagnak a Beszéd és nyelv az előadásművészetben és a Kortárs rendezés mesteri végzősei is. Az egyetem életében először kerül sor mesterfokozatú színészosztály ballagására: dr. Farkas Ibolya és dr. Kovács Levente évfolyama két év magiszteri képzés, összesen öt év egyetem után kezdi el színészi pályafutását. A négy színésznőt és három férfiszínészt a marosvásárhelyi közönség az évad hátralévő heteiben még többször láthatja Az ördög, az Egy asszonygyilkos vallomása és a nemrég bemutatott Körtánc című előadásokban. A Stúdió színpadáról ősztől néhányan a határon innen, néhányan a határon túlra szerződnek, ki szerepmeghívásnak tesz eleget, ki főállású társulati tagként helyezkedik el. Már hagyománnyá vált, hogy a május végi ünnepségen az egyetem korábbi hallgatói előtt is tiszteleg. 2008-ban a sepsiszentgyörgyi színház két nyugdíjas, de változatlanul aktív színészét, az 1957-ben diplomázott Molnár Gizellát és az 1958-ban diplomázott László Károlyt, valamint Varga Vilmos nagyváradi színészt, 2009-ben a marosvásárhelyi színház művészeit, az 1959-es évfolyam végzőseit, dr. Farkas Ibolyát, Mózes Erzsébetet és Makra Lajost tüntette ki az egyetem Aranyoklevéllel. Hivatásuk iránti hűségük, kitartó munkájuk példakép a pályakezdő fiatalok számára. Idén a Szenátus az 1960-as és az 1980-as évfolyamok jelenleg is aktív, kiemelkedő színészi teljesítményt felmutató művészei előtt tiszteleg az Arany- illetve Ezüstoklevelek átnyújtásával. Az egyetem sok sikert kíván végzőseinek, szeretettel várja a kicsengetésen és az évadzáró előadásokon a hozzátartozókat, barátokat, nézőket! Népújság (Marosvásárhely) 2010. június 8.Évadzáró a Stúdió SzínházbanA Stúdió Színházban idén is tartanak évadzáró napokat: június 11-13. között a mesteris évfolyamok előadásait tűzik műsorra, közülük néhányat utoljára. A korábbi években kialakult szokáshoz híven a miniévad jellegű sorozat teremt alkalmat a végzősöknek elbúcsúzni a Köteles utcai közönségtől és az egymás utáni három estén, különböző szerepekben a lehető legtöbb oldalukról megmutatkozni színészként. Dr. Farkas Ibolya és dr. Kovács Levente végzős, másodéves magiszteris színészhallgatói – az első olyan színészévfolyam, amely három év alap- és két év magiszteri képzésben vett részt – Balikó Tamás rendezésében utolsó alkalommal játssza Molnár Ferenc Az ördög című darabját június 11- én, pénteken 19 órától. Másnap este a két magiszteri évfolyam közös előadása, Kovács Levente rendezése, az Egy asszonygyilkos vallomása című Békeffy-darab kerül műsorra, szintén utoljára. 13-án, vasárnap 11 órától dr. Killár-Kovács Katalin elsőéves magiszteri színészosztálya az Én és a kisöcsémcímű operettet adja elő. Parászka Miklós rendezése jövőre is repertoáron lesz. Vasárnap este a magiszteri másodév Körtánccímű előadása zárja a hétvégét. Kovács Levente Schnitzler- rendezése képviseli a Művészeti Egyetemet június végén a Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiválján. Az évadzáró előadások alkalmával beszélgetésre hívják az erdélyi színházigazgatókat, akik a "színész- piacon" jelentkező kereslet felmérésében az egyetem legfontosabb tanácsadói, egyszersmind saját majdani társulatuk építésének szempontjából is érdekeltek a színészdiákok képzésében. A tanácskozás célja a színészképző iskola és a színészeket foglalkoztató intézmények közti szorosabb együttműködés, a színjátszás változó esztétikai irányvonalait, intézményi működését, gazdasági helyzetét, a bolognai típusú többlépcsős oktatást illetően felmerülő kérdések közös megválaszolása, áll a Művészeti Egyetem sajtóközleményében. Népújság (Marosvásárhely) 2010. július 12.Székely önrendelkezés a tudományban (is) – Kisebbségi jövő a tudásalapú társadalomban – Konferencia GyergyóremeténA székelység kisebbségi létéhez, önrendelkezéséhez sokan sokféle szempontból közelítettek már, viszont a székelyföldi oktatás, kutatás és tudás autonómiája viszonylag ritkán került szóba. Ezért nevezhető úttörőnek a gyergyóremetei falunapok keretén belül szombaton megrendezett „Kisebbségi jövő a tudásalapú társadalomban” című konferencia, melyen neves előadók és fiatal tehetségek tárták az érdeklődők elé a székelyföldi tudomány jelen állását és jövőjét. A konferenciát imával nyitó Orbán László esperes Wass Albertet idézve adta át a szót a tudomány képviselőinek, mely szavak akár a rendezvény mottóját is képezhették volna: „magyarnak lenni Erdély földjén annyit jelent, mint mindig egy lépéssel előbb lenni... egy kicsit többnek lenni minden tekintetben...” Így vélekedett az első előadó, Andrew Balas remetei származású amerikai orvos-matematikus is, aki szerint ha a tudós, kutató nem tud kisebbségben lenni, elviselni, hogy nem ért vele egyet a többség abban, amit felfedezett, akkor sikeres sem tud lenni. A nagy felfedezések tehát mindig kisebbségben kezdődnek. Hogy ez Székelyföldön is megvalósulhasson, megalapította a Székely Előfutár Alapítványt, mely a Balás Elek nevet viselő ösztöndíjjal támogat minden évben tíz fiatal székelyföldi kutatót. A konferencia során ők is bemutatkoztak, beszámoltak tevékenységükről. A humán szekció ösztöndíjasai székelyföldi vonatkozású társadalmi jelenségeket vizsgáltak, hozzásegítve a székelységet saját hagyományainak, szokásainak és múltjának jobb megértéséhez. Kinda István, aki korábban a moldvai csángókkal is foglalkozott, dokumentumfilmet vett fel a téglavetés hagyományos mesterségéről Nagyborosnyón, Sütő István saját családtörténetén keresztül írta meg a vargyasi bútorfestés múltját és jelenét, Kiss Adél pedig a székelyföldi felnőttképzést vizsgálta. A természettudományos szekció ösztöndíjasai nemzetközi kutatóhálózatok munkájába kapcsolódtak be, Kovács Katalin egy román-magyar-cseh projekt keretén belül az intenzív lézerimpulzusokkal foglalkozik, melyek segítségével a rák molekuláris fázisában felismerhetővé válhat, Kovács Levente pedig a programozott sejthalált kutatja egy szegedi csoportban, amely munka szintén a rák gyógyítását célozza, hiszen a rákos sejtekbe programozott sejthalál megállíthatná a betegség elburjánzását. Az ösztöndíjasok előadásai is abba az irányba mutatnak, amit Kötő József hozzászólásában kulcsszóként emelt ki: glokalizáció (a globális és lokális összekapcsolódása). Bekapcsolódni a nemzetközi körforgásba, kihasználni a globalizáció adta lehetőségeket, ahogy azt a természettudósok is tették, ugyanakkor figyelni a lokális jegyekre, székely jellegzetességekre és őrizni azokat, amire az ifjú társadalomtudósok tevékenysége is irányult. A legtöbb vitát kiváltó felvetés a szintén a glokalizációval összefüggő önálló székelyföldi egyetem kérdése volt, melyet Andrew Balas nevezett meg célként. Az amerikai előadó szerint Székelyföldnek szüksége van egy mágnesként működő saját tudományegyetemre, amely lehetővé teszi a helyi kutatók együttműködését, akik speciális, helyi problémákra kereshetik majd a választ. Bíró Zoltán, a Sapientia dékánja szerint inkább a Székelyföldön működő állami és magánegyetemek, kihelyezett tagozatok szorosabb együttműködésére lenne szükség az egyéni munkavállalás helyett, egyeztető fórumra, közös hírlevélrendszerre, közös kiadványokra, akár közös kutatóhálózatra, valamint a térséggel való szoros kapcsolatra. Szerinte a székelyföldi autonómiát nem kérni kell valakitől, hanem, legalábbis tudományos téren, meg kell valósítani az intézmények együttműködése által. És mivel a hagyományápolást Andrew Balas a közösség sikerességének és jó egészségi állapotának feltételeként nevezte meg (ellenpéldának felhozta a marginalizált indiánok esetében tömegesen jelentkező alkoholizmust és elhízást), olyan előadásokra is sor került, amelyek a székely múlttal foglalkoztak. Nagy József, Szabó József János, Egyed Ákos és Csikány Tamás is a székelység forradalmakban és háborúkban vállalt szerepét mutatták be, melynek egy szeletét élethűen meg is jelenítették másnap a hagyományőrző egyesületek a piski csata Maros-parti újrajátszásával. Köllő Zsófia. Erdély.ma 2010. szeptember 1.Thália templomait is sújtja a válságSzerényebb költségvetéssel kezdik az új évadot a magyar színházak, a társulatvezetők azonban bizakodnak, igyekeznek a maximumot kihozni a csökkentett költségvetésből. „Abból főzünk, amink van” – fogalmazott Balázs Attila, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója a társulat tegnapi évadnyitó ülésén, utalva a nehéz anyagi helyzetre. Korábban a közalkalmazottak számát csökkentő kormányrendelet miatt félő volt, hogy a temesvári teátrum is leépítésekre kényszerül, azonban végül Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter közbenjárására a rendeletet úgy módosították, hogy az nem vonatkozik a kőszínházak alkalmazottaira. Katona Mihály, az intézmény sajtóreferense szerint azonban a 25 százalékos költségcsökkentést nem lehetett elkerülni, így a színház dolgozóinak bérét is csökkentették, új bemutatókra is kevesebb pénz jut, de igyekeznek színvonalas évadot összehozni. Egyelőre csak az évad első felének terve végleges: újévig három bemutatót tart a társulat, szeptember 5-én Vass Richárd mutatja be Fafej című egyszemélyes, felnőtteknek szóló bábelőadását, amelyet Gálovits Zoltánnal közösen írt és rendezett, októberben Spiró György Prah című művét, decemberben pedig Shakespeare Ahogy tetszik című komédiáját viszik színre. Az évad egyébként már augusztus 23-án elkezdődött a többéves hagyománynyal rendelkező mozgásművészeti workshoppal, amelyet Döbrei Dénes táncos-koreográfus vezetett. „Mivel szórványszínházat működtetünk, nem tehetjük meg, hogy csak bizonyos réteget szólítsunk meg. Igyekszünk minél változatosabbá tenni repertoárunkat, hogy a változatos igényeknek megfelelhessünk, így a gyerekektől az idősekig minden generációnak és elvárásnak próbálunk megfelelni. Bábtagozatunk is van, minden évben igyekszünk gyerekelőadást is színpadra állítani, tragédiát, vígjátékot, zenés darabokat egyaránt megtekinthetnek nézőink” – mondta lapunknak Katona Mihály, hozzátéve, hogy a jegyek és bérletek ára nem változik. Művészszínház egyeztetési gondokkal Az Aradi Kamaraszínház 2010/2011-es évadjában három új bemutató szerepel. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal közösen vitték színre Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiáját, amelynek romániai premierjét augusztus 17-én tartották Aradon. Az előadás mindkét színház repertoárjába bekerül. Az évad másik új produkcióját, Jean Genet Cselédek című darabját a magyarországi Zsámbéki Színházi Bázissal együttműködve augusztus 18-án mutatták be Zsámbékon. A produkcióban Váta Loránd, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze, Harsányi Attila, az Aradi Kamaraszínház, a Miskolci Nemzeti Színház és a Hetek Csoportja művésze, valamint a színész-koreográfus András Lóránt szerepel. A harmadik bemutató egy táncelőadás lesz, amelyet András Lóránt rendez. „András Lóránt egyébként egy tánccsoportot szeretne létrehozni a színházunkon belül, ehhez ő fogja kiválasztani a megfelelő embereket” – mondta lapunknak Tapasztó Ernő társulatvezető. Mint közölte, a kormány által elrendelt leépítések őket eleve nem veszélyeztették, hiszen nincsenek munkakönyves alkalmazottaik, csupán egy-egy szerepre szerződtetnek színészeket más társulatoktól. „Van 3-4 alapember, akikkel rendszeresen dolgozunk, még legalább ugyanennyi kellene, hogy gond nélkül működhessen az intézmény, hiszen ebben a helyzetben egyeztetési gondok adódhatnak, a színészek az őket alkalmazó színházak programjától függően tudnak csak együttműködni velünk” – mondta Tapasztó. A társulatvezető szerint az állami támogatás csökkentése nem jelent nagy veszélyt rájuk nézve, hiszen pályázati forrásokból pótolni tudják a hiányt. „Színházunk még csak hároméves, még fejlődünk, de aki megnézi a repertoárunkat, az láthatja, hogy egy kis művészszínházat szeretnénk itt létrehozni és fenntartani. Természetesen nem feledkezünk meg azokról sem, akik a könnyedebb műfajokat kedvelik, így minden évben vendégszerepelnek nálunk más társulatok olyan előadásokkal, amelyeket már bejárattak, és nagy érdeklődésre tartanak számot” – magyarázta a társulatvezető. Kérdésünkre Tapasztó Ernő elmondta: frissen végzett színészeket egyelőre nem alkalmaztak, a fő céljuk olyan állandó társulat kialakítása, amelyre már bátran támaszkodhatnak, ennek tagjait pedig egyelőre a már elismert színészek között keresik. „Amint megerősödik az intézményünk, és lehetőségünk lesz állandó munkatársak alkalmazására, a fiatal színészeket is bevonunk, számukra azonban egyetlen szerepre kötött szerződés nem jelent stabil megélhetést” – fejtette ki Tapasztó. A társulatvezető elmondta: az Aradi Kamaraszínház szervezi az 5. Interetnikai Színházi Fesztivált. Befejeződhet a felújítás Nagyváradon Mesemusicallel kezdődik a Nagyváradi Állami Színház 2010/2011-es évadja – mondta el lapunknak Dimény Levente társulatvezető. A Háború a csillagért – Áni Máni, avagy Vazamotor visszavág című zenés darabot Bella István költő és Mészöly Gábor dramaturg írta, a zenét Rossa László szerezte. A premierre szeptember 25-én kerül sor, rendhagyó helyszínen, a Fekete Sas-palotában működő Szabadság moziban – a tervek szerint az évad folyamán többször is játszik majd itt a társulat, hiszen a színházépület a felújítás miatt még mindig nem használható. Október végén mutatják be azt a színművet, amelyet már az elmúlt évad végére terveztek: Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című darabja valószínűleg a filharmónia koncerttermében kerül bemutatásra. A hagyományokhoz híven idén is lesz szilveszteri produkció, majd a társulatvezető reményei szerint februártól végre a műemlékszínházban tarthatja az előadásokat a társulat. Márciusban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégjátékát tekinthetik meg a váradi bérletesek: a Csíksomlyói passiót adják elő. Lesz ezeken kívül kortárs magyar színmű is: Tasnádi Zoltán Közellenség című darabját Tasnádi Csaba rendezi Váradon. Id. Kovács Levente a rendezője a Closer című amerikai film forgatókönyve alapján színpadra állított Közelről című darabnak, amely szintén bemutatásra kerül az idén. Október 15-én lesz 110. éves a színházépület, és bár a felújítás még ekkor is zajlani fog, a társulat mindenképpen megünnepli a jeles napot. Dimény Levente, aki második évadját kezdi társulatvezetőként a Szigligetinél, elmondta, a társulat továbbhalad a kijelölt úton, de ugyanilyen fontosnak tartja azt is, hogy a repertoár minél szélesebb réteget szólítson meg. Megjegyezte: a tervek szépek, de a színház anyagi keretei igen szűkösek. Keresztes Attila, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti vezetője lapunk kérdésére elmondta, a kormány megszorító intézkedései csaknem ellehetetlenítik a partiumi teátrum működését. „Mivel a kormány megvonta a bérek 25 százalékát, olyan munkatársunk is van, aki 500 lejt visz haza havonta” – mondta a rendező-igazgató. Keresztes szerint nem tudni, hogyan tudják majd fenntartani az intézményt, hiszen a tavalyi költségvetésük is szűkösen volt elegendő, idén pedig 20 százalékkal kevesebből kell gazdálkodniuk. „Lesz majd olyan téli nap, amikor csak pár órát fűtünk, a színészeknek viszont nem kötelező 17 fok alatti hőmérsékleten dolgozniuk, így megvan az esélye annak, hogy a fűtetlen teremben a próbákat nem vállalják” – magyarázta a társulatvezető. A partiumi teátrum magyar társulata a tavalyi 10 helyett 11 bemutatót tervez. „Bérletrendszerben összesen 16 darabot játszunk majd, mert a 11 bemutató mellett három régebbi darabot újítunk fel, illetve a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház bérletcserében elhozza A csoda című darabot, mi pedig cserébe az ottani bérleteseknek játsszuk majd a Három nővér és a Leánder és Lenszirom című előadásunkat” – tette hozzá Keresztes. A 2010/2011-es színházi évadban többek között 2 bábelőadás, 2 nagyszínpadi mesejáték, 2 Broadway-darab (köztük egy musical), és egy olasz vígjáték is szerepel az idei repertoárban. Emellett a tervek szerint több stúdió-előadást is bemutatnak, felolvasó színházat is rendeznek, illetve a bérletesek a Kolozsvárott nagy sikerrel játszott Kövekkel a zsebébent is láthatják, amelyet a múlt héten a Félsziget Fesztiválon is nagy népszerűségnek örvendett. Keresztes elárulta, az ősz folyamán több budapesti teátrum közreműködésével „Keresztes-miniévadot” láthat a magyar főváros közönsége, amelynek során a művész 2 szatmári, egy lengyelországi és várhatóan egy magyarországi rendezését tűzik műsorra. A Harag György Társulat szeptember elsejétől teljesen megújult internetes honlappal jelentkezik, amely a www.harag.eu címen érhető el. Krónika (Kolozsvár) 2010. október 2.A tánc ünnepe Sepsiszentgyörgyön2010. szeptember 21–23. között ünnepelték Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncegyüttes megalakulásának huszadik évfordulóját. Az alkalomra az együttes meghívta mindazokat, akik rövidebb vagy hosszabb ideig tagjai voltak annak a nagy családnak, amely a térség legizgalmasabb néptánc- és táncszínházi előadásaival elmaradhatatlan színfoltja lett Sepsiszentgyörgynek, Kovászna megyének és az erdélyi magyarságnak. Volt plakát- és fotókiállítás, film- és könyvbemutató, koncert, táncház, folkkocsma, valamint gálaműsor a 20 éves Háromszék Táncegyüttes és az 5 éves M Stúdió közreműködésével, a volt és a jelenlegi együttestagok részvételével. Az ünneplés folytatásaként tartották meg az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek VII. Találkozóját szeptember 24–26. között. Résztvevői: a Nagyvárad Táncegyüttes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Maros Művészegyüttes, az Udvarhely Néptáncműhely és a házigazda Háromszék Táncegyüttes. A rendezvény zsűrijének – elnöke Stoller Antal koreográfus, táncfolklorista, tagjai: dr. Kovács Levente, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem konzulens professzora, rendező, Sztanó Hédi filmrendező, néprajzkutató, Mihályi Gábor koreográfus, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője, Juhász Zsolt koreográfus, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője, Könczei Árpád zeneszerző, koreográfus, a Duna TV szerkesztője – díjait a következők vehették át: Jánó Tibor énekes teljesítményéért; Kásler Magda énekes teljesítményéért; Katona Gábor a Szőrös pisztráng című előadás képi megfogalmazásának költőiségéért; Füzesi Albert együttesvezetői és táncos teljesítményéért; a Nagyvárad Táncegyüttes a további fejlődésért; az Udvarhely Táncműhely a töretlen fejlődésért; a Háromszék Táncegyüttes a Böjttől böjtig című előadás zenei összeállításáért; a Maros Művészegyüttes a Szem látta, szív szerette című táncjáték színpadi tolmácsolásáért és a hagyományos tánckultúra őrzéséért; a Háromszék Táncegyüttes a Böjttől böjtig című táncjáték lírai előadásáért. Az alkalomra jelent meg Fekete Réka Táncbeszéd című beszélgetőkönyve, amelyben közel negyvenen vallanak az együttes húsz esztendejéről. Jövőre saját székházat kap a jubiláló Háromszék Táncegyüttes – jelentette be Tamás Sándor megyei tanácselnök. B. D. Népújság (Marosvásárhely) 2010. október 17.A nagyváradi kőszínház felépítésének történeteNagyvárad – A váradi kőszínház felépítésének száztíz éves évfordulója alkalmából pénteken délután mutatták be Nagy Béla Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897-1902) című könyvét. A mai nap különösen fontos a számunkra: száztíz éves lett a színházunk – e szavakkal köszöntötte a megjelenteket Dimény Levente, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője. Megfogalmazása szerint az évforduló köré szervezett egész napos rendezvények fénypontja a könyvbemutató, hiszen egy olyan alkotást ismertetnek, amely arról szól, hogy mennyire akarta a város ezt a színházat, és mennyi mindent volt hajlandó tenni azért, hogy felépülhessen. Tisztelgés az építők előtt Péter I. Zoltán helytörténész, az esemény moderátora arra emlékeztetett: 110 évvel ezelőtt ebben az órában már gyülekezett a közönség az első színházi bemutatóra. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy már hetekkel a premier előtt lefoglalták a helyeket, és státuszkérdésnek számított a nagyszabású eseményen való részvétel. – Tíz évvel ezelőtt is egy jubileumi könyvet adott ki Nagy Béla – ő az, aki a nagyváradi Szigligeti Színháznak történelmet írt, fogalmazott Péter I. Zoltán, arra kérve a szerzőt, hogy a legújabb kiadvány megszületésének „miértjét” válaszolja meg. – Az itteni polgárság három generációja rugaszkodott neki annak, hogy színházat építsen. A siker a harmadiknak jutott – ez a könyv tisztelgés akar lenni a nagyváradi polgárság ama generációja előtt, amely ezt a gyönyörű palotát felépítette – válaszolta Nagy Béla. Közülük kettőről részletesebben is szó esett a könyvbemutatón: dr. Hoványi Géza és Bús Dávid munkásságának bemutatásával tisztelegtek az előtt a nemzedék előtt, akiket 110 évvel ezelőtt méltán ünnepelhettek. Dr. Hoványi Géza elkötelezett volt az ügy iránt, a városi tanács színügyi bizottságának elnökeként egyike volt azoknak, aki „kitaposta” a városnak a színházat. Nagy Béla a nézők soriban leszármazottait is köszönthette, a nagyváradi Kristófi család tagjait. Németországból került Nagyváradra, a saját képességei, tehetsége révén vált a város főmérnökévé Bús Dávid, akinek leszármazottait szintén a közönség körében köszönthette a szerző. „Kőkemény szakember” volt, aki hatalmas munkát végzett az építkezést megelőzően és közben is. Rajongó szeretet Ismert, hogy mit építettek – de hogyan? Ez utóbbi kérdésre ad választ a könyv, amely két részre oszlik. Az első felében a szakértői véleményezések, hivatalos levelezések találhatóak, míg a másodikban a színház építését felügyelő bizottság jegyzőkönyvi anyaga. „Negyven napszámos vadonatúj csákányokkal a bontáshoz kezd” – áll az egyik korabeli dokumentumban, hiszen miután az önkormányzat elrendelte a kisajátítást, először bontottak, és csak utána építettek eleink. Sok érdekességet megtudtunk az építkezés körülményeiről. Mint elhangzott, valóságos harc folyt a két városrész, Olaszi és Újváros között a színház helyszínéről. Végül is az az érv győzött, hogy a színházat a hosszú távú városrendezés keretében építsék meg, és ugyancsak ennek keretében szüntessék meg az Olasziban lévő bazárszorost. Szó esett többek között arról is, hogy kőkemény anyagi büntetéseket helyeztek kilátásba, ha a vállalkozók nem tartották be a szabott határidőket, és hogy a váradiak milyen rajongó szeretettel viszonyultak a még csak épülőben lévő színházhoz: tanácsi határozattal kellett végül megtiltani a látogatást és az ezzel járó akaratlan rongálást (voltak azért kivételek is, mert a „kiváltságosaknak” és kíséretüknek továbbra is joguk volt az épület bejárására…) A nagyon jó hangulatú, tartalmas és érdekes könyvbemutató végén Dimény Levente ez utóbbi gondolatra visszautalva fogalmazta meg: kívánja, hogy a váradi közönség ismét azzal a rajongó szeretettel viszonyuljon a színházhoz, ahogy eleink tették azt 110 évvel ezelőtt. A rendezvény – amelyen Hajdu Géza, Kovács Levente és Meleg Vilmos színművészek működtek közre – dedikálással zárult. erdon.ro 2010. október 18.Tisztelgés a színházépítők nemzedéke előttOktóber 15-én volt száztíz esztendeje annak, hogy megnyílt Váradon a kőszínház. A jubileum egyik fontos rendezvénye volt az a kötetbemutató, melyen NAGY BÉLA Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897 – 1902) című könyvét ismerhették meg az érdeklődők. Az eseményen a közönség sok érdekességet tudhatott meg a teátrum megépítésének mikéntjéről. A váradi színház színpadán megtartott találkozón először Dimény Levente, a Szigligeti Társulat vezetője köszöntötte a résztvevőket. Szólt annak fontosságáról, mennyire akarta a város a színházat, s mennyi mindent tettek elődeink ezért a gyönyörű épületért. Az Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897 – 1902) című kiadványról a szerzővel, Nagy Bélával Péter I. Zoltán helytörténész beszélgetett. A könyv szerkesztője tíz esztendeje is írt egy jubileumi könyvet, Nagy Béla avatott ismerője és kutatója a váradi Szigligeti Színház történelmének. A helytörténész azt is megjegyezte: 1900. október 15-én már javában gyülekeztek az emberek a színházban. Státusszimbólum volt részt venni az első bemutatón, hetekkel előtte helyet kellett foglaltatni a premierre. Nagy Béla elmondta: a váradi polgárság három generációja rugaszkodott neki annak, hogy teátrumot építsen. A siker a harmadik generációnak jutott. A kötet tisztelgés a színházépítő nemzedék előtt. Beszélt e nemzedék két jeles képviselőjéről, akik sokat tettek azért, hogy Váradon kőszínház lehessen. Hoványi Géza, a Takarékpénztár vezérigazgatója volt a színügyi bizottság elnöke volt. Az ízig-vérig közéleti személyiségnek számító Hoványi egyike volt azoknak, akik „kitaposták” a városból ezt a színházat. Nagy Béla köszöntötte a közönség soraiban ülő, Hoványi-gyökerekkel is rendelkező Kristófi János festőművészt és családját. Az álom mit sem ér, ha nincsenek szakemberek. Busch Dávid főmérnök irgalmatlanul nagy és precíz munkát végzett az építkezést megelőzően és a színházépítés tizenöt hónapja alatt is. Hoványi törzsökös bihari származású ember volt, Busch viszont Németországból került Váradra, még magyarul sem tudott. Tehetsége révén vált főmérnökké, vitte végig az építkezést. A színháztörténész Busch Dávid leszármazottait is üdvözölte az eseményen. „Az, hogy mit építettek eleink 110 éve, jól látható. A könyv megírásakor az érdekelt, hogyan”- fogalmazott Nagy Béla. A város önerőből teremtette elő a pénzt. A kötet első részében szerződések, levelezések, szakértői véleményezések találhatók, a második felében pedig a színház építését felügyelő bizottság üléseinek teljes jegyzőkönyvi anyaga olvasható. A dokumentumokból kiderül például, hogy: „Negyven napszámos vadonatúj csákányokkal bontáshoz kezd.” Vagyis nem pusztaság volt a színház helyén, hanem sűrűn beépített városrész volt. (A tizenöt hónapba még a bontás is beletartozott, nemcsak az építés!) Arról is tudomást lehetett szerezni, hogy vita tárgya volt Újváros és Olaszi között, hogy hová építsenek. Végül is az átfogó városrendezési koncepció lett a döntő érv az ügyben. Az összejövetelen a Szigligeti Társulat művészei – Hajdu Géza, ifj. Kovács Levente, Meleg Vilmos – olvastak föl részleteket korabeli dokumentumokból. Több ízben is elhangzott az: milyen lelkesen rajongással szerette a színházat az akkori polgárság. A társulatvezető azzal búcsúzott: azt óhajtja, hogy a mostani közönség is ezzel a lelkesedéssel szeresse a színházat. Tóth Hajnal, Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. november 12.Kovács György – 100Elkészült a Kovács György – 100 című könyv. Vallomások, esszék, fényképek, dokumentumok gyűjteménye a Mesterről. Lohinszky, Tompa Gábor, Kovács Levente, Kányádi és mások gondolatai szerepelnek a kötetben, Gáspárik Attila válogatásában. A könyv ma ünnepélyesen is elindul az Olvasó felé, 18 órakor a Stúdió Színház előcsarnokában várják a közönséget egy kis ünnepségre, amelyen más, színházi tematikájú köteteket is bemutatnak. Lészen hejehuja, dedikálás. Népújság (Marosvásárhely) 2011. január 10.Nyugtasson a Donnak zúgásaNagyvárad – A Pro Liberta Partium Egyesület szervezésében január 15-én, szombaton délután 16 órától mutatják be Nagyváradon a Nyugtasson a Donnak zúgása… című dokumentumjátékot a volt Arlusban. A Pro Liberta Partium Egyesület szervezésében január 15-én, szombaton délután 4 órától a nagyváradi Városi Művelődési Házban mutatják be a Nyugtasson a Donnak zúgása… című dokumentumjátékot. Ezzel kapcsolatban Meleg Vilmos rendező azt nyilatkozta az erdon.ro-nak: “Egy olyan dokumentumjátékról van szó, melyet Szabó József János magyarországi történész állított össze, különböző levelek, iratok, beszámolók, nyilatkozatok és parancsok alapján. Az előadás tehát egy egyvelege a 2. magyar hadsereggel kapcsolatos dokumentumanyagoknak. Előfordul benne minden, ami érinti ezt a témát. Természetesen egy válogatásról beszélhetünk, mert ellenkező esetben több órát venne igénybe a produkció, így viszont körülbelül 50 percet tart. Hogy mégse legyen annyira száraz, a kor hangulatát idézű dalok fognak felcsendülni, Karády-számok alapján, Molnár Júlia közreműködésében. A dokumentumokat részben felolvassa, részben pedig előadja Halasi Erzsébet, F. Márton Erzsébet, ifj. Kovács Levente és jómagam. Az előadást vetített képanyag is kiegészíti, korabeli híradókból kivágott fotókból, tehát nem lesznek mozgó képek.” Jegyek elővételben a Nagyváradi Állami színház jegypénztáránál válthatóak, 15 lejért. Az esemény médiatámogatója a Bihari Napló. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2011. január 16.Don-kanyar: A háború igazi arcaNagyvárad- Szombat délután a Városi Művelődési Ház dísztermében Nyugtasson a Donnak zúgása… címmel a hatvannyolc évvel ezelőtt történtekre emlékezett a nagyváradi Pro Liberta Partium Egyesület. Szombat délután a Városi Művelődési Házban a második világháborúban a Don-kanyarban harcolt 2. magyar hadsereg emlékére szervezett ún. három az egyben típusú rendezvényt a váradi Pro Liberta Partium Egyesület, annak kapcsán, hogy hatvannyolc évvel ezelőtt, 1943. január 12-13-án zajlott le a fordulatot hozó szovjet áttörés. A kultúrotthon dísztermébe belépő érdeklődőket halk zene fogadta és Kecse Attila gyűjtő jóvoltából egy néhány órás kiállítás, mely korabeli dokumentumokat, különböző tárgyakat, harci eszközöket, kitüntetéseket, levelezőlapokat, fényképeket stb. mutatott be. Az egybegyűlteket Szabó József János magyarországi hadtörténész, egyetemi oktató köszöntötte. Leszögezte: az előadása után bemutatott dokumentumjátéknak ő csupán az összeállítója, hiszen a történetet maga az élet, a Don-kanyarban harcoló, szenvedő és elesett katonák írták. Csoóri Sándort idézve arra hívta fel a figyelmet: a történészek kiássák a hadtörténeti dokumentumokat és megrajzolják a háború valódi arcát, azonban a harcoknak létezik egy igazi arca is, mely az idegrendszer pusztulását, az emberek szenvedését és a gyilkos tekinteteket jelenti. A szakember megitélésében a vizsgált történelmi időszakot több szempont alapján lehet megközelíteni. Egyrészt 1941-ben az akkori magyarországi politikai döntéshozók egy érdekes döntést hoztak azzal, hogy “egy akrobata mutatvánnyal” hadat üzentek a Szovjetuniónak, s ennek folyományaként 1942 nyarán 207 ezer magyar katonát küldtek a Don-kanyarba. Ezzel szimbolikusan aláírták több mint 100 ezer magyar férfinak a halálos ítéletét is. A döntés szerinte azért volt értelmetlen, mert az országok általában akkor szoktak hadat üzenni egy másik államnak, ha területi követeléseik vannak (ami jelen esetben nem állt fenn), illetve az a magyarázat sem meggyőző, hogy ha nem ezt teszik, akkor a németek hamarább megszállták volna Magyarországot, mert a történelemben nem értelmezhetőek a ha… kezdetű mondatok. Nehezen értelmezhető A hadtörténész álláspontja szerint azért volt butaság Németország mellé állni, mert eleve látni lehetett, hogy veszíteni fog, hiszen még ha le is győzte volna a Szovjetuniót, az Egyesült Államokkal és Angliával nem bírt volna. Ezenkivül pedig a nagyhatalmak mindig a saját érdekeiket nézik, így külpolitikailag nehezen értelmezhető, hogy a magyar vezetés miért gondolta úgy, hogy a döntésért cserébe a németek jószándékúak vagy hálásak lesznek, és odaadják Magyarországnak Dél-Erdélyt vagy egyéb területeket. Szabó József János ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: a 2. magyar hadsereg tagjai törvénytisztelő polgárként teljesítették a feladatukat, és nem szabad ánblokk lefasisztázniőket. Nem is tehettek mást, hiszen megszegték volna a katonai esküjüket, ha például átállnak. Szerencsétlenségükre azonban Oroszországban előre nem látott körülmények fogadták őket, ráadásul a németek sem úgy bántak velük, ahogy a szövetségeseikkel illett volna, így mindezek az ismert történelmi tényekhez vezettek. Dokumentumjáték Az előadás után a Meleg Vilmos által rendezett Nyugtasson a Donnak zúgása… című dokumentumjátékot tekintették meg a jelenlevők. A színházi ősbemutatón oratórium és párbeszéd jellegű korabeli szövegrészek csendültek fel (Halasi Erzsébet, F. Márton Erzsébet, ifj. Kovács Levente és Meleg Vilmos szereplésével), melyeket Molnár Júlia által elénekelt Karády-számok szakítottak félbe. A különleges engedéllyel megszerzett és kivetített képek kuriózumnak számítottak, mert a budapesti Hadtörténeti Intézet tulajdonát képezik, és korábban még nem voltak publikálva. A színművészek játéka, a megvilágítás és a kellékek (mécsesek, katonai zubbony, sisak, kereszt) meggyőzően és hitelesen tükrözték vissza a tragikus eseményeket. Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro 2011. február 11.Elhunyt Medgyesfalvy Sándor színművészÉletének 51-ik évében, február 11-én, hajnalban elhunyt Medgyesfalvy Sándor színművész, a Szigligeti Társulat tagja. 1960. március 8-án született Marosvásárhelyen. A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végzett 1985-ben, szintén Marosvásárhelyen, majd még ebben az évben Nagyváradra került az Állami Színház magyar tagozatához. A váradi közönség Robert Thomas Egérfogó a nászágyban című bűnügyi vígjátékában láthatta őt először a színpadon. Az azóta eltelt évek, évtizedek alatt a váradi színjátszás kiemelkedő egyénisége lett. Csak néhányat említünk alakításai közül: Teleghin – A. P. Csehov: Ványa bácsi, r.: Varga Vilmos, 1986; Fülöp – Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő, r: Laurian Oniga, 1989; Péter – Kincses Elemér: Kinek nyár, kinek ősz, r: Kincses Elemér, 1989; Edward Damson – Peter Shaffer: A szörny ajándéka, r: Szabó József, 1993; A milliomos – Kornis Mihály: Körmagyar, r: Kovács Levente, 1995; Géza fejedelem – Szabó Magda: Az a szép, fényes nap, r: Barbinek Péter, 1996; Petruccio – W. Shakespeare: A makrancos hölgy, r: Magács László, 1997; Don Juan – Kopeczky László: Don Juan utolsó kalandja, r: Horányi László, 1997; Othello – William Shakespeare Othello, a velencei mór, r: Kincses Elemér, 2005; Lazarus Tucker, a pénzkölcsönző – Paul Foster: I. Erzsébet, r: Kovács Levente, 2007; Artyemij Filippovics Zemljanyika – Ny. V. Gogol A revizor r: Árkosi Árpád, 2008. A színművésztisztelői, kollégái, a nagyváradi közönség február 14-én, hétfőn 11 és 12 óra között vehet tőle végső búcsút a színház előcsarnokában felállított ravatalánál. Temetésére február 15-én, kedden kerül sor Marosvásárhelyen. erdon.ro 2011. március 26.Magyar nyelvű felsőfokú színészképzés MarosvásárhelyenA Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet történetei I. Egy kisváros életében mindig fontos helyszín a központban működő színiegyetem. Tanárai kalandos, estéről estére ragyogó életük modelljét továbbadják diákjaiknak, és a mindenkori publikum feszülten figyeli a fiatalok kibontakozását, az újabb teljesítményeket. Persze, a nagyközönség csak a látható bravúrokat tudja értékelni, és többnyire sejtelme sincs a szakmai bukfencek nagy részéről, továbbá az oktatási-adminisztratív leleményekről, a politikai kényszermegoldásokról és/vagy intézményi életet mentő akciókról, kompromisszumos vagy éppen kompromisszumkerülő mesterkedésekről. Aki kézbe veszi A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet történetei című, frissen megjelent kötetet, számos efféle információra bukkan, olyanokra, amelyek már feledésbe merültek, vagy olyanokra, amelyek nem is jutottak el a nyilvánosságig. A kötetet a Művészeti Egyetem Színháztudományi Tanszékének tanárai – Kovács Levente, Ungvári Zrínyi Ildikó, Lázok János, Albert Mária, Balási András és Csép Zoltán – írták, és a tanszéken folyó, Ungvári Z. I. és Lázok J. vezette színháztörténeti illetve színház- antropológiai kutatás eredményeit foglalja össze. A kötet kiadását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta, és mivel a kiadványt négykötetesre tervezik, a következő kötet részkutatásaihoz a kutatócsoport már megpályázta és elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia támogatását. Az elegáns kiállítású könyv (borítóterv: Bartha József) a marosvásárhelyi Színművészeti Intézet (ma Művészeti Egyetem) első korszakát vizsgálja különböző szempontok szerinti mélyfúrásokkal, a kolozsvári kezdetektől, 1946-tól a marosvásárhelyi Stúdió Színház felépüléséig (1962). A tanulmányok a kezdeti kolozsvári korszak intézményi kereteit és nehézségeit tárgyalják (Lázok János), a való élet illúziójának követelményét a marosvásárhelyi színészképzésben (Kovács Levente), a színjátszási stílus változásait a színészi fotók tanúsága szerint (Ungvári Zrínyi Ildikó), az intézet vizsgaelőadásainak kritikai fogadtatását (Csép Zoltán), az intézményteremtő belső kommunikációt és a Székely Színházzal való kapcsolattartást (Balási András), a nevelő színház felvállalt és rejtett stratégiáit (Albert Mária). A kötet második részében az első korszak színésztanárait bemutató portrék következnek, amelyekből alább szemelvényeket talál az olvasó. Korabeli dokumentumokkal gazdagon illusztrált, játékrendet és sok képmellékletet tartalmazó fejezet zárja a könyvet (kiadó: UArtPress, a Művészeti Egyetem Kiadója, Marosvásárhely). A kötet bemutatója 2011. március 28-án, hétfőn 18 órakor lesz a Művészeti Egyetem előcsarnokában. Szabó Lajos, a Színművészeti Intézet rektora, a Kolozsvári Nemzeti Színház egykori titkára Lázok János: Megkerülhetetlen kérdésként adódik egy összehasonlítás a Szabó Lajos karrierjét elindító két színházigazgató, Németh Antal és Kemény János sorsalakulásának méltánytalanságai, illetve a Szabó Lajos lassan, de biztosan emelkedő pályaíve láttán (Némethet "felmentő" igazoló bizottsági eljárások után több mint egy évtizedig nem engedték rendezni, Kemény pedig mészégetői "karrier" után lett könyvtáros a Színművészeti Intézetben). Fanyar szójátékkal azt mondhatjuk: 1945 után az említett két igazgató hamarosan a színházi élet éléről annak szélére került, s a kommunista hatalomátvétel kivételes emberi, szakmai és politikai teljesítményeiket és korrektségüket méltatlan kirekesztéssel honorálta – jutalmuk a megtűrt státus lett, a szakma szélére szorítva. Hogyan kerülte el ezt a sorsot Szabó Lajos, a kolozsvári színház volt művészeti titkára, aki röviddel az erdélyi-romániai politikai átrendeződések után tényezője, majd rektorként meghatározó alakja lett a romániai magyar felsőfokú színészképzésnek? Dolgozatunkban erre keressük a választ. Kőmíves Nagy Lajos, a Színművészeti Intézet tanára, rendező-dramaturg, egykori kolozsvári színigazgató, hírlapíró és kávéházi bohém Ungvári Zrínyi Ildikó: Az írott vagy a beszélt szó embere volt? Pályájának kezdetét nem ismerjük. Annyit tudni róla, hogy 1903 és 1907 között a budapesti Színiakadémián színésznek tanult, és egy időskori interjú tanúsága szerint nem fejezte be a tanulmányait, csak három évet járt színiiskolába. Hogy miért nem lett színész belőle, és miért választotta az újságírói pályát – nem találta elég nagy kihívásnak, vagy ő maga nem bizonyult kiemelkedő színésznek? – ma élő kortársai, volt diákjai sem tudják. A vele készült utolsó interjúban arra emlékszik vissza, hogy felcsapott vándorszínésznek "egy Palotai nevű színigazgató együttesébe, amely Alföldi Színikerületi Társulatnak nevezte magát", különféle városokban és nagyközségekben játszott három évig. Ez idő alatt küldözgetett cikkeket, tárcákat a különböző újságokhoz, és lassan felfigyeltek rá. Életének három korszakát- státusát, illetve ezekhez kapcsolódó identitását három névvel jelöli: színészként Eötevényi Nagy Lajos (ekkor még használta nemesi előnevét), hírlapíróként Kőmíves Lajos; színházi emberként, igazgatóként és a színitanoda tanáraként Kőmíves Nagy Lajosként tünteti fel magát. És végül a Luigi: felesége, közeli munkatársai és barátai gyakran emlegették így. Szabó Ernő, a Színművészeti Intézet tanára, a Székely Színház színésze, a nagy kisember Albert Mária: A Szabó Ernő által Marosvásárhelyen rendezett utolsó, nagy sikerű vígjáték témája a helyes (értsd: ideológiailag és dramaturgiailag megfelelő) darabválasztás, egyik fénypontja pedig az egykori tanítvány, Tarr László játéka Fridolin, a kifutófiú szerepében. Szabó Ernő a főszerepet, Amadeus Färbel dramaturgot játssza, akinek meg kell találnia a "valóban" drámaíró Rabant (Csorba András, a szereposztás szerint: valóban drámaíró), mert az ő szövege használható a színpadon. A beharangozó szerint "chaplini fordulatok" után találják meg a megfelelő szerzőt – és valóban, Szabó Ernő alkata és stílusa nagyon emlékeztet a diktátorokkal is szembeszálló tragikomikus figurára. Szabó Ernő és még a kolozsvári időszakban végzett egykori tanítványa, Tarr László táncra perdülnek az egyik jelenetben: megoldották a művészi, adminisztratív és ideológiai gubancot: a színház működik, a közönség szórakozik. A Shakespeare kerestetik bemutatója után három hónappal Szabó Ernő Magyarországra települ, ott a Magyar Néphadsereg Színházában, illetve a Vígszínházban, az Operettszínházban, és végül, nyugdíjazásáig a József Attila Színházban játszik. 1956-ban vállalja el a Hannibál tanár úr főszerepét Fábri Zoltán filmjében és marad meg nekünk a nagyhatalommal szembeszálló kisember örök szimbólumaként. Tompa Miklós, a Színművészeti Intézet legendás rendező-tanára, a Székely Színház alapítója Kovács Levente: A Székely Színház alapító igazgatója, művészi profiljának meghatározó egyénisége, Tompa Miklós köré tulajdonképpen egy burkoltan kultikus viszonyrendszer épült ki, melyben sajátos módon domináns elemmé, kánonná vált a színpadi realizmus, anélkül, hogy a szocialista realizmus követelményrendszere különösebben torzító hatással bírt volna a színház művészi munkájában. Ennek okai igen jelentős mértékben Tompa Miklós személyiségének is tulajdoníthatók. Rendezői munkásságára, igazgatói ténykedésére, pedagógusi munkájára megannyi magasztaló kijelentés vonatkozik mind a mai napig, s az idő haladtával a legenda egyre inkább a valós értékelések elébe helyeződik. A romániai magyar színjátszás nagy tanítómesterének pozícióját nehéz kijelölni, hiszen példaként emlegették, mintává avatták – de hogyan lehessen példa és minta, amikor nincsen kézbe vehető és olvasható példatára a munkásságának? Sokszor beígért emlékiratait sohasem rendezte sajtó alá. "Az előadás soha sincs kész" – mondta Tompa mester. U.Z.I. Népújság (Marosvásárhely) 2011. március 27.Jubileumra JubileumNagyvárad – Két Csehov egyfelvonásossal és egy színházzenei koncerttel ünnepelte a Színház Világnapját a nagyváradi Szigligeti Társulat. A premier szombaton este volt a Bábszínházban. Az előítéletek negatív hírük ellenére mégiscsak jók valamire. Én a szombaton bemutatott egyfelvonásosokat előzőleg nem ismertem, de azzal az előítélettel ültem be a váradi Bábszínház nézőterére, hogy Csehovban lehet bízni. És nem csalatkoztam: sem az előítéletemben, sem Csehovban. De a színészekben sem, akik kiaknázták a két remek bohózatban rejlő előadói lehetőségeket. Nekem az elsőként elővezetett Medve című gyöngyszem jobban tetszett, mint a poénokat gyakran ismételgető Jubileum, de ez utóbbi egyfelvonásos komikuma is utat talált a váradi közönséghez. Ifjú Kovács Levente az önelégült bankár, Hajdú Géza a sete-suta, de vérbeli orosz hivatalnok szerepében parádézott, Molnár Júliának már a megjelenése is nevetésre késztette a közönséget, és Mezei Gabriella is nagyon jó érezte magát a bankárfeleség kacagtató szerepében. Jó lenne, ha Mezei Gabriella következő váradi fellépésekor a plakátokon már nem szerepelne a neve mellett az m.v. rövidítés. A Medvében Kiss Csaba vitte a prímet, lehengerlő energiával játszotta a vehemens, bárdolatlan, nőgyűlölő Szmirnov földesúr szerepét, aki minden ellenkező értelmű megnyilatkozása ellenére mégis Popova (Firtos Edit) bájainak rabjává válik. Szeplők A jól sikerült előadások élvezetét néhány apróság zavarta csupán: a gyerekközönségre méretezett székek, és a teremben lévő meglehetősen nagy meleg képezték az objektív negatív körülményeket. Figyelmetlenség volt viszont az oka annak, hogy a mobiltelefonok kikapcsolására vonatkozó felhívás elhangzása, az előadás megkezdése után alig néhány perccel többször is megszólalt itt-ott egy-egy mobil, ami a bábszínház kis nézőtérén még az egyébkéntinél is zavaróbban hatott. Szerencse, hogy a színészek nem zökkentek ki (legálábbis láthatóan nem) a szerepükből. Jubileumok A szombati előadás után a játszó színészek mellett mások is vastapsban és ünneplésben részesültek. Dimény Levente társulatvezető a színpadra felmenve jelentette be azt, hogy századik nagyváradi fellépését ünnepli Pál Hunor színész, ötven éve van a pályán a két Csehov egyfelvonásost is rendező Kovács Levente, míg fia, ifj. Kovács Levente húsz éve tagja a nagyváradi társulatnak. Mindhárom jubiláló művész virágcsokrot és ajándékot kapott. Színház után koncert És ezzel még nem ért véget a színházi ünnep, hiszen az előadásra jegyet váltók átmehettek a Bihoreana vendéglőbe, ahol A színház zenéje elnevezésű független művészeti társaság adott koncertet. A műsorban Cári Tibor zeneszerző szerzeményei hangzottak el. A Cári Tibor – billentyűk, Boldizsár Szabolcs – fuvola, Radu Guti – harsona, Veress Albert – dobok felállású zenekar a különböző színházi előadásokra komponált Cári dalokból, szerzeményekből nyújtott ízelitőt. A dalokat Roxana Guti, Tóth Tünde, Balázs Attila és Pál Hunor énekeltek. A produkción helyenként érződött a begyakorolatlanság, de feledtette ezt a dalok hangulata, a muszikusok és az énekesek zenélőkedve, valamint a felszolgált finom falatok is. Pap István erdon.ro 2011. március 30.A legszebb esendőségKönyv a marosvásárhelyi színészképzésről Hiánypótló kiadvány jelent meg Marosvásárhelyen: olyan, amelyből számos, részben ismert, elfelejtett, avagy a nagyközönséghez már el sem jutott információt, történetet ismerhet meg az olvasó, miközben a kötet helyi vonatkozású – a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem UartPress nevű kiadója jelentette meg A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet történetei I. című könyvet, az elsőt a Magyar nyelvű színészképzés Marosvásárhelyen alcímű, négykötetesre tervezett sorozatból. Az igen szép kiállítású könyv (borítóját Bartha József tervezte) a marosvásárhelyi Színművészeti Intézet első korszakát vizsgálja a kolozsvári kezdéstől (1946-tól) egészen a marosvásárhelyi Stúdió Színház felépüléséig (1962). Szerzői az egyetem tanárai – Albert Mária, Lázok János, Kovács Levente, Ungvári Zrínyi Ildikó, Csép Zoltán és Balási András. Bemutatójára hétfő délután került sor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem zsúfolásig telt előcsarnokában. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészeinek játéka után, moderátorként Kovács András Ferenc költő vette át a szót, a könyvbemutató beszélgetés formájában zajlott – a moderátor kérdezett, a szerzők-kutatók kollektívája (Kovács Levente igazoltan hiányzott), illetve Gáspárik Attila rektor pedig válaszolt. Mint azt KAF elmondta, a színház mindig válságban volt, ennek ellenére a színház helyzetét a világban biztonságban érzi. – Egy igen alaposan megszerkesztett könyvet tartok a kezemben. Miről szól? Közösségről, vitatkozásokról, a negatív legyőzéséről. A színháznak történetei vannak. Az erdélyi színészképzés '46-ban Kolozsváron indult, majd Marosvásárhelyre költözött, ez nagyjából egybeesik a Maros-Magyar Autonóm Tartomány létrehozásával. A többi legenda. Az ilyen műhelyeknek nagyon jó, hogy most már történetük van. Történészi munkák is ezek. Hisz a színház mindig is közösségi munka, ugyanakkor a legnagyobb háború. A pillanat marad meg belőle, nála szebb esendőséget nem ismerek. A kutató, szerkesztő, irányító és író kollektíva munkájáról csak jót tudok mondani. Mennyit tudnánk Szabó Lajosról, Kőmíves Nagy Lajosról a legendákon túl, ha ezek a portrék nem lennének? A szöveg- és képmellékletek csodálatosak. Nagyon fontos munkának érzem – mondta a moderátor, majd kérdéseire a szerzők válaszoltak, elsőként Lázok János: – Az anyag kutatása visszája a könyv kialakulásának. Az anyag diktálta önmagát, ugyanakkor egymáshoz is viszonyulnunk kellett, egymás anyagait is meg kellett ismernünk. Ahogy fokozatosan megismertük a feltáruló írásokat, azok egyre alakultak. Ungvári Zrínyi Ildikó elmondta, vannak dolgok, amik kimaradtak, van, ami pótolandó, például a kolozsvári korszak. De igyekeztek ezt is felkutatni, képeket szerezni. – Kőmíves Nagy Lajosban igen érdekes személyiségre bukkantam, ezenkívül sikerült megrajzolni azokat az alapvonalakat, amelyek mentén tovább lehet haladni a következő kötetben. Gáspárik Attila hozzátette, több-bőröndnyi anyag került az egyetem tulajdonába itthonról és külföldről, számos relikvia, például a budapesti, Blaha Lujza téri lerombolt színház függönydarabja. – Szeretnénk erdélyi magyar színházi múzeumot létrehozni és kutatással is foglalkozni. Ezt az egyetem programjába tudatosan szőttük bele. Albert Mária a főiskola akkori, belső rendszabályáról beszélt. – A szigorú rendszabályzat lefoglalta a hallgatók idejét, én hiszem, hogy ezt be is tartották, hiszen nagyon fontos az időbeosztás. Balási András az intézményesítés periódusáról szólt. – Az az időszak a Székely Színház csúcsperiódusa volt, rengeteg előadással, a kevés, csupán párnapos szabadsággal. '54-ben áthozzák a főiskolát Marosvásárhelyre, a két intézmény között nagyon jó kommunikáció alakult ki, nagyszerű előadásaik voltak. A vizsgaelőadásokat például a Székely Színházban játszották, ezeknek törzsközönségük alakult ki. Holott a díszlet például csak jelzésszerű volt. Az intézménynek a város felé történő kommunikációjára az akkori rektor, Szabó Lajos nagyon odafigyelt, erről is legendák keringenek. Csép Zoltán a vizsgaelőadások kritikai fogadtatását ismertette. – Sok előadásról több írás is született, komoly kritikai munkák, többek közt Polgár István, Nagy Pál, Kemény János, Varró Ilona, Oláh Tibor tollából – mondta a szerző, majd tovább folytatódott a beszélgetés rendezőképzésről, vendégszereplésekről, sztorikról, színészekről, fotókról és azok beszerzéséről, előadásokról, színészéletről, az erről szóló cikkekről, riportokról, hiszen a kötetet korabeli dokumentumokkal, képekkel gazdagon illusztrált fejezet zárja. Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely) 2011. szeptember 21.Sovány drámanap ErdélybenTöbb erdélyi társulat nem emlékezik meg Az ember tragédiája ősbemutatójáról Csak néhány erdélyi magyar színház emlékezik meg holnap Az ember tragédiája 128 évvel ezelőtti ősbemutatójáról, a magyar dráma napjáról. A színházbarátokat felolvasóest, irodalomtörténeti előadás, ősbemutató és koncert várja az erdélyi városokban. Csak néhány erdélyi magyar színház emlékezik meg holnap Az ember tragédiája 128 évvel ezelőtti ősbemutatójáról, a magyar dráma napjáról. A színházbarátokat felolvasóest, irodalomtörténeti előadás, ősbemutató és koncert várja az erdélyi városokban. Hármasfogat Marosvásárhelyen Aranka György, az erdélyi magyar közművelődés lelkes előmozdítója szobrának megkoszorúzásával indul a drámanapi ünnepség Marosvásárhelyen, majd Kövesdy István, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója egy fiatal gimnazista színművének felolvasó-előadását mutatja be este 7 órától a Nemzeti Színház kistermében. Lovassy Cseh Tamás VALLE-búcsú című színpadi műve évadnyitónak is számító előadása a Művészeti Egyetem Színháztudományi Tanszéke II. DrámaPálya elnevezésű versenyének nyertes darabja alapján készült, amelyet alig egy hét alatt tanultak be a színészek. A felolvasó-színházi előadást nyilvános beszélgetés követi, amelynek témája a kortárs magyar drámairodalom. Az Erdélyi Magyar Televízió is megemlékezik a magyar dráma napjáról 20.30-tól a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak két előadását sugározza: Shakespeare Vízkereszt, vagy bánom is én című színművének adaptációját és Molnár Ferenc Az ördög című három felvonásos vígjátékát. Deviancia Temesváron A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház 17 órától Németh Ákos Kövérek klubja című drámájának felolvasó-színházi előadását mutatja be, amelyet 18 órától beszélgetés követ a szerző részvételével. Az esemény apropóját Németh Ákos Deviancia című drámája adja, melyet maga a szerző rendez, és melynek bemutatója október közepére várható. A beszélgetés során szó esik a bemutatott felolvasó-színházi előadásról, a magyar drámáról általában, valamint a Deviancia című előadásról. Ezt követően 19 órától Cári Tibor és az Incanto Quartetto A színház zenéje című koncertjére kerül sor. Irodalomtörténet Nagyváradon A nagyváradi Szigligeti Színház egy irodalmi műsorral ünnepli a magyar dráma napját 19 órától a nagyváradi Városi Művelődési Házban (egykori Arlus). Praznovszky Mihály irodalomtörténész Be van fejezve a nagy mű címmel tart előadást, a Szigligeti Társulat művészei – Csepei Róbert, Dimény Levente, Hajdu Géza, Meleg Vilmos, Kocsis Gyula, ifj. Kovács Levente, Körner Anna, Pitz Melinda és Pál Hunor – közreműködésével. Praznovszky Mihály Mikszáth- és Madách-szakértő irodalomtörténész, legutóbb Mikszáth Kálmán halálának centenáriuma alkalmából tartott előadást Nagyváradon. Kolozsvár, az igazolt hiányzó A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata igazoltan hiányzik a drámanapot ünneplő erdélyiek közül, Andrei Şerban rendező Suttogások és sikolyok című előadása ugyanis a Belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztivál versenyprogramjában (BITEF) szerepel. A darabot holnap és holnapután játsszák Újvidéken, a Szerb Nemzeti Színházban. Amint arról lapunkban már beszámoltunk, Ingmar Bergman filmjének színpadi adaptációja 2010-ben három UNITER-díjat kapott: a legjobb előadásnak, legjobb rendezőnek (Andrei Şerban) és legjobb színésznek (Bogdán Zsolt) járó elismerést. Az 1967-ben alapított, évente szeptemberben megszervezett BITEF a legnagyobb és legfontosabb európai színházi fesztiválok egyike. Célja, hogy a politikai és kulturális határokon túllépve lépést tartson az előadó-művészet viharos fejlődésével. Csíkszereda korábban ünnepelt A csíkszeredai Csíki Játékszín tegnap tartotta a drámanapi ünnepet, Victor Ioan Frunză tavalyi rendezését, az elmúlt évad legtöbb közönségszavazatát elnyert előadását, a Finitót játszották. Tasnádi István verses komédiája egyébként a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljáról idén közönségdíjjal tért haza. A magyar dráma napjáról A magyar dráma napját 1984-től a Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére minden évben megünneplik szeptember 21-én, annak emlékére, hogy 1883-ban e napon volt Paulay Ede rendezésében Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója a budapesti Nemzeti Színházban. Az emléknap célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és újabb színpadi szövegek létrehozására ösztönözze az írókat. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. október 1.IX. Nemzetiségi Színházi KollokviumTegnap délután Gyergyószentmiklóson a nagyváradi Szigligeti Színház, majd este a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata előadásával elkezdődött a IX. Nemzetiségi Színházi Kollokvium. A szemle október 9-én este az ünnepélyes díjkiosztással és Palya Bea koncertjével zárul. A fesztivál során 23 színházi előadásnak örülhetnek a nézők, lesz bőven kísérőprogram is, workshopokkal, szakmai beszélgetésekkel, könyvbemutatókkal, koncertekkel. A hazai magyar társulatok mellett fellép a bukaresti zsidó, a szebeni és a temesvári német színház is. Újdonság, hogy meghívtak magyarországi kisebbségi színházakat is, a Szarvasi Szlovák Színházat és a budapesti Cinka Panna Cigány Színházat. Bemutatkoznak a kollokviumon az alternatív, független hazai színtársulatok és a színművészeti egyetemek magyar tagozatos hallgatói is. Külön figyelmet érdemel a színházigazgatók és a magyarországi színházi szövetségi vezetők kerekasztala, amelyen jelen lesz a magyar Nemzeti Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Szőcs Géza is. Az előzetes elképzelések szerint ez alkalommal létrehoznák a határon túli magyar színházak szövetségét. A kollokvium megőrizte a színházi előadások versengésének hagyományát. A helyezésekről, díjazottakról a Kötő József, Sebestyén Rita, Iula Popovici, Radu Macrinici, Bicskei István alkotta zsűri dönt. Fesztiváligazgató Béres László, a vendéglátó Figura Stúdió Színház vezetője. A kollokviumon jelentős a marosvásárhelyi képviselet. A már említett pénteki Két lengyelül beszélő szegény román címú előadást követően vasárnap fellép a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Színházművészeti Karának Koreográfia Szaka a stúdiótermi Egy lakodalom története produkcióval. Kedden este az Akadémiai Műhely a Guppival. Szerdán pedig a Yorick Stúdió adja elő Székely Csaba Bányavirág című darabját. Fesztiválújság is megjelenik, amit a teatrológushallgatók készítenek. A szakmai beszélgetések moderátori teendőire Kovács Levente rendezőt kérték fel. (nk) Népújság (Marosvásárhely) 2011. október 27.Ismét lesz váradi könyvmaratonNagyvárad- November 4-5-én a Várad kulturális folyóirat, együttműködve az Europrint Kft.-vel és a Riport Kiadóval harmadik alkalommal szervezi meg a Nagyváradi Könyvmaratont, ezúttal a színházban. A Mi tudjuk, hogy Ön szereti a könyvet! mottójú rendezvényről csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a főszervezők, a Várad kulturális folyóirat szerkesztőségében. Szűcs László elmondta: a Nagyváradi Könyvmaraton változatlanul három kiadó- a Várad, a Riport és az Europrint- lebonyolításában zajlik, és a két nap alatt főleg új váradi könyvek (azaz helyi szerzőktől vagy kiadóktól származó) bemutatására törekednek. Két nagyváradi szerző jelentkezett szépirodalmi alkotással: Kinde Annamáriának a Hóbanévad című verseskötete, Sorbán Attilának pedig A püspök úr pálinkát iszik című regénye jelent meg. A tényirodalmat gazdagítja Králik Loránd: A sárkány fiai- Kína tájai, Kínai népei című kötete, mely egy sorozat részét képezi, korábban a muzulmán világról és az USA-tagállamokról írt a szerző. Szilágyi Aladár: Csodaváróktól csodateremtőkig című riportkötetében- mely a harmadik a sorban- ezúttal nem valamely, a magyartól eltérő romániai kisebbségről szól, hanem elsősorban a román-magyar együttélést vizsgálja, szórványban élő magyarok, illetve románok bemutatása révén. Simon Judit: Halasi Erzsébet - egy színésznő élete című portrékönyve annak kapcsán született, hogy a művésznő pályafutása elkezdésének 50. évfordulóját ünnepli. Szintén a Riport kiadásában látott ismét napvilágot egy erdélyi magyar klasszikustól, Karácsony Benőtől a Napos oldal. Derzsi Ákos az Europrint két kiadványára hívta fel a figyelmet: Péter I. Zoltán fikciós könyvének címe: Képzelt beszélgetések a fiatal Ady Endrével, Banner Papp Mária: Papp Magda emlékönyvét pedig már a közelmúltban bemutatták. Markó a sztárvendég Simon Judit azt emelte ki: a rendezvényen jelen lesz Demény Péter kolozsvári író, aki előkészületben levő Hóbucka Hugó a mókusoknál című meseregényéből olvas fel részleteket, valamint Papp Sándor Zsigmond jelenleg Budapesten élő kolozsvári író, aki Semmi kis életek című könyvét hozza magával. A péntek este úgymond sztárvendége Markó Béla, akinek szonett- (Visszabontás) és publicisztika-kötetét (Kié itt a tér) ismertetik. A könyvmaraton különlegessége, hogy először Váradon mutatják be Zalán Tibor budapesti író, költő, drámaíró Szétgondolt jelen című kötetét. Bemutatják még Székely Ervin: A feljelentés és Tasnády-Sáhy Péter: Hidd el, ez Delhi! Egy önkéntes indiai naplója című könyvét, illetve újból ismertetik Darvay Nagy Adrienne: Kótsi Patkó János című írását. Ugyanakkor bemutatkozik két budapesti kiadó: a Kőrössi P. József vezette Noran Libro, valamint a Sárközy Bence és Halmos Ádám igazgatók által képviselt Libri. Az ünnepségre meghívták a Spanyolnátha internetes művészeti folyóirat szerkesztőségének tagjait is, Vass Tibor főszerkesztőt, Vass Nóra szerkesztőségi titkárt, Székelyhídi Zsolt főszerkesztő-helyettest és Berka Attila művészeti vezetőt. Számon tartják A színház épületében zajló kétnapos rendezvényen közreműködnek Firtos Edit, Kovács Enikő, ifj. Kovács Levente és Molnár Júlia színművészek. A 10 ezer lejes költségvetésű rendezvény főtámogatója a Szigligeti Színház, illetve Czvikker Katalin menedzser-igazgató, valamint az Europrint kiadó, mely „barátságból” vállalta a plakátok kinyomtatását. A szervezők szerint bár 5-6 évnek el kell telnie ahhoz, hogy egy könyvfesztivál jelentős pontnak számítson irodalmi berkekben, azért a Nagyváradi Könyvmaratont már számon tartják. Az egyik korábbi könyvbemutatón például kétszázan vettek részt. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2012. január 20.Erdélyi Himnusz-napKölcsey Ferenc kéziratának tanúsága szerint 1823 január 22-én fejezte be a Himnusz megírását a költő. 1989 óta ezen a dátumon ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. A jeles ünnepre ma már minden magyarlakta településen szerveznek kulturális eseményeket. Ezekből nyújtunk ízelítőt. Sepsiszentgyörgy: kiadóbemutatkozás Szombaton Sepsiszentgyörgyön 17 órától a Bod Péter megyei könyvtárban kezdődik a rendezvénysorozat a Magyar Könyvkiadás – Értékteremtő hivatás előadással, amelynek keretében a szegedi Lazi Könyvkiadó mutatkozik be. Az esten fellép Fekete Vince költő. A Tamási Áron színházban szombaton délután öt órától Ránézek az életemre címmel, Kovács Levente marosvásárhelyi színházi rendező élettörténetét összefoglaló interjúkötet bemutatójára kerül sor. Kovács Leventével Bogdán László író beszélget, és színészek részleteket olvasnak fel a kötetből. Szintén szombaton 19 órától a sepsiszentgyörgyi színház nagytermében a Rétyi Fúvószenekar ad hangversenyt. Kézdivásárhely: fotótárlat nyílik Vasárnap 12.15-kor a Vigadóban nyitják meg Kézdivásárhelyen a Varázsképek, Székelyföld című fotókiállítást, amit Csire Gabriella könyveinek bemutatója követ, 14.30-kor felolvasnak Fülöp István verseiből. A Vigadóban vasárnap 18 órakor az Osonó színházműhely mutatja be az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című darabot, nó színházműhely lép színpadra. Nagyvárad: a színészeké a szerep A színtársulat Színház az iskolában, iskola a színházban nevű, középiskolásoknak szóló program adja az ünnepi rendezvények fénypontját a partiumi városban. A projekt lényege a fiatalok közelebb vonása a színházhoz és a magyar drámairodalom meghatározó műveihez – fogalmazott Szabó K. István, a Szigligeti Színház művészeti igazgatója. Ebben az évadban Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című költeményét dolgozzák fel a különböző iskolákban szerveződött diákcsoportok. A produkciót vasárnap, a Magyar Kultúra Gálaestjén mutatják be a diákok, amely során a Magyar Kultúráért díjak is átadásra kerülnek. Szatmárnémeti: versmaraton Szatmárnémetiben 24 órás versmondó-maratont szervez az RMDSZ Szatmár megyei szervezete. A helyi versbarátokat várják, hogy elszavalják-olvassák kedvenc verseiket. Szombat déltől vasárnap délig bárki betérhet a székházba, hogy pár percig a nagy nyilvánosság előtt hódoljon a magyar költészetnek, miközben egy csésze meleg teát vagy kávét, egy friss szendvicset is elfogyaszthat. Semmi megkötés nincs, csupán annyi, hogy az utolsó órában csak szatmári költő versét lehet szavalni. Székelyudvarhely: kamarazene A székelyudvarhelyi program Sas Péter: A heraldikus Köpeczy Sebestyén József élete és munkássága című kötet bemutatásával kezdődik a Haáz Rezső Múzeumban. A Művelődési Házban ugyanakkor a székelyudvarhelyi Cimbora Tanulók Házába járó gyermekek munkáiból nyílik kiállítás. Késő délután magyar kamarazene-koncertnek ad otthont a polgármesteri hivatal Szent István-terme. Szombaton az udvarhelyszéki fúvószenekar koncertjére várják az érdeklődőket, repertoárjukon Kodály Zoltán művei szerepelnek. A napot az Udvarhely Táncműhely előadása, a Varázsének című folklórműsor zárja. Vasárnap délelőtt Egy évtized fényképlenyomatai címmel gyűjteményes kiállítás nyílik az Orbán Balázs szemével Udvarhelyszéken dokumentációs fotótábor anyagából. Az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjak kiosztására vasárnap délután kerül sor. Marosvásárhely: felolvasások Irodalmi felolvasó-maratonnal és marosvásárhelyi írókkal ünnepel a Studium Alapítvány. A rendezvény szombat éjfélkor kezdődik és vasárnap éjfélig tart, a Gh. Avramescu (volt Rigó) utca 11. szám alatti Orvosi Szakkönyvtárban. A felolvasás a marosvásárhelyi szerzőkre összpontosít, bárki jelentkezhet rá, a felolvasnivalót pedig a szervezők biztosítják. A Vártemplomban szombaton 18 órától Hűvösvölgyi Ildikó bemutatja Reményik Sándor: Csendes csodák című estjét. A Művészeti Egyetem Stúdió Színháza szintén szombaton új bemutatóval lép közönség elé: Pintér Béla és Darvas Benedek szerzőpáros Parasztopera című darabját, amelyet Porogi Dorka vitt színre. A Tompa Miklós Társulat Székely János Hugenották című drámájával tiszteleg a Magyar Kultúra Napja előtt. Kolozsvár: ökumenikus istentisztelet A kolozsovári ünnepi rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődik a lutheránus templomban szombaton 17 órától, majd Egyed Péter egyetemi tanár előadását hallgathatják meg Böhm Károly filozófusról. A kolozsvári színművészeti hallgatók előadásában Heltai Gáspár: Egy nemes emberről és az ördögről című darabot nézhetik meg. Új Magyar Szó (Bukarest) 2012. február 12.Pillantás egy életreKovács Levente rendező Ránézek az életemre című interjúkötetét mutatták be szombaton délután a nagyváradi színház emeleti előcsarnokában. Az önéletrajzi jellegű mélyinterjú-kötetet Nagy Béla, a váradi Szigligeti Társulat egykori irodalmi titkára méltatta, kiemelve, hogy a könyv színtere az erdélyi magyar színjátszás, de e kötet olvasói megismerhetik belőle a kommunizmusban uralkodó állapotokat és „a demokrácia hepehupás tájait” is. A méltatás után Kovács Levente beszélgetett Kádár Dombi Katalinnal, aki az interjúkötet kérdezője is volt. A beszélgetés során Kovács Levente humorban bővelkedő stílusban mesélte el életének néhány fontos, vagy érdekes momentumát, többek között első nagyváradi „dicsőséges” bevonulását, Nagyváradhoz való viszonyulását. Ez utóbbi tekintetben elmondta: „Várad vonzó atmoszférája miatt szerettem ide járni, de időközben Váradon idegenek jelentek meg, és megbomlott a város és az ember közötti kapcsolat, elfogyott az a váradi hangulat, ami ide vonzott. De ezt a váradiságot meg kell őrizni, mert még visszaszerezhető” – fogalmazott. A jelenlevők megtudhatták azt, hogy 1983-ban a Káin és Ábel című darabot rendezte meg először Nagyváradon, ahol összesen tizenhét előadást vitt színre, sőt az is kiderült, hogy 1989 előtt a gombfoci olyan szenvedélye volt, ami még a színháztól is képes volt elvonni, de ez a szenvedélye is áldozatul esett a rendszerváltásnak. Kovács Levente emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás után összeomlott a mozikultúra, az egyetemi színpadok, a közös kávéházi olvasás hagyománya, és a színház szerepe is megváltozott: „A hatvanas években a színház szerepe az volt, hogy megtartó erőt sugározzon, és azt üzente, hogy lehet másképp is gondolkozni. 1989 után ezek az értékek elbizonytalanodtak. A posztmodern korban az a kérdés, hogy ki vagyok én, és az egyéni életérzéseket a legnehezebb közös nevezőre hozni. A színház jelenleg az önkeresés állapotában van, már nincs meg a mindent összefogó funkciója. A színháznak akkor van értelme, ha találkozóhely, és ezt a találkozóhelyet kell megőrizni, ez azonban csak akkor lehetséges, ha kíváncsiak vagyunk egymásra” – fejtette ki Kovács Levente. Pap István erdon.ro 2012. március 28.A dolgok helyreállítódásárólHármas könyvbemutató a Művészeti Egyetemen A színházi világnap tiszteletére hétfő délután hármas könyvbemutatónak adott otthont a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előcsarnoka. A zsúfolásig telt térben Albert Mária üdvözölte a megjelenteket és árulta el: Ungvári Zrínyi Ildikó Képből van-e a színház teste? – tér, kép, test és médium a kortárs színházban, Papp Éva A művészi beszéd útja a közbeszédtől a versmondásig című kötetekről, valamint Novák Ildikónak a Marosvásárhelyi Állami Bábszínház történetével foglalkozó könyvéről hallhat a nagyérdemű, a kiadványok az intézmény kiadója és a Mentor Kiadó közös munkájaként jelentek meg. Papp Éva és Novák Ildikó kötetéről Kovács Levente szólt. – Papp Éva könyve Budapesten elvégzett doktoriskolai tézisének bővített változata, és az első olyan kötet, amely avatottan szól a beszéd kérdéseiről: a szerző színészi és tanári tapasztalatainak, egy megtett útnak az összessége. Tankönyvként, módszertanként is forgatható: nagyon világos felépítés jellemzi, mindenről beszél, de nem szószátyár, világosan, emberközelien fogalmaz. Foglalkozik a versmondás problémáival, a nonverbális kifejezőeszközökkel (amelyek húsz évvel ezelőtt még szentségtörésnek számítottak) – mondta a méltató, akinek kérdéseire a szerző válaszolt. Papp Éva Kányádival együtt vallja, a vers az, amit mondani kell, és igen, van értelme a versmondásnak napjainkban. Az elsőéves hallgatók rövid közjátéka után Novák Ildikó kötetéről szólt Kovács Levente. – A szerző dolgozatának én voltam az irányítója. A kötet tematikája bábszínházi jellegű. Fontos könyv: megalakult a bábtagozat, de ennek nincs igazán múltja, bábtörténeti háttere, az alapokat a semmiből kell megteremteni. A báb mostoha művészet volt mindig, holott némelyik bábszínész munkája a színészekénél is sokkal nehezebb. A könyv foglalkozik a vásárhelyi bábszínház megalakulásának előzményeivel, de kitér a szocialista kultúrpolitikára is, feltárni igyekszik az összefüggéseket. A kötet nagy érdeme, hogy megtaláljuk benne a társulat adminisztratív összetételét, művészi eszközeinek fejlődéstörténetét, a kiemelkedő alkotók – köztük Antal Pál, Haller József – pályáját, és olvashatunk igen jó előadás-elemzéseket is. Melléklete gazdag dokumentumanyagot tartalmaz. Novák Ildikó hozzátette: nem hagyta abba a bábokkal való kapcsolatot. – Mindent megteszek azért, hogy a diákok elhiggyék, a bábszínészet nem “mellékes” foglalkozás. Igyekszem megtalálni azt a belső lényeget, ami ezt a műfajt az emberiség tudatában megtartja, és tisztelegni azok előtt, akik nagyon sok munkát fektettek életünk minőségének jobbá tételébe. Ungvári Zrínyi Ildikó a kötettel kapcsolatosan elmondta, ez a könyv rendbetétel, a dolgok helyreállítódnak általa. Nagyon alapos munka, amely mögött végig ott állt a kíváncsiság. – Örülök, hogy igazi színháztörténész jelent meg a színen. Ungvári Zrínyi Ildikó kötetét Kovács András Ferenc ismertette. – Érdekes, jól megtervezett könyvről beszélünk. Alapos, sok dologra, nagy feladathalmazra koncentráló mű, amely többszörös olvasatot biztosít. Tétje és tematikája a képpé szerveződött test. Jegyzetekből áll, egyszerre teatrológiai és színházantropológiai vizsgálódás. A szerző négy fejezetben a meglévő elméleteket, tételeket prezentálja, nagyon jó megfigyelőkészséget feltételező előadás-elemzéseken keresztül dolgozza fel mondandóját. És mindezt nem tolakodóan, nagyon jó az egyensúly. Képből van-e a színház teste? Mit látunk, mit nézhetünk? Mit szeretne és mit tud látni a néző, mivel lehetne megfogni? Jól megtanulni értelmezni, amit látunk: ez a könyv igazi értelme. A színházzal foglalkozó életforma aktívvá, odafigyelővé teszi az embert, megtanítja nézni. Van egy nézői réteg, amely most nő fel. És nem sértődik meg, mert nagyon sokféle. Hozzá is szól ez a kötet. Ungvári Zrínyi Ildikó a KAF kérdéseire adott válaszában elárulta, nem tudja, mi volt érdekesebb – előadásokat nézni, vagy megírni az élményanyagot. – A megélt színházi előadást le kell fordítani szövegre. Átszerveződőben a színház, új dolgok jelennek meg, színes formavilág alakul, és mi is színesen írhatunk minderről. Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely) 2012. június 27.Tánc(ol) az egész világ!?Végzett az első koreográfia szakos évfolyam Több mint négy évvel ezelőtt merült fel a gondolat a Színművészeti (ma Művészeti) Egyetem vezetőségében, hogy a mozgásművészet egyre erősbödő hangsúlyosságának – tehát lényegében a kor parancsának – figyelembevételével a színpadi művészetek oktatásának körében kiépítsen egy újabb szakirányt. Hosszú előkészületek (más egyetemek tanterveinek tanulmányozása, a lehetséges oktatói gárda kialakítása, a tananyag meghatározása, az egyes tantárgyak leírása, a lehetséges felvételizők körének felmérése stb.) után ezelőtt három évvel útjára indult az első évfolyam, s a gyorsan repülő idő máris megszülte elsőként érvényes, a hazai magyar felsőfokú oktatásban licenciátust igazoló diplomákkal a tarsolyukban útnak induló végzősöket. Nem akármilyen évfolyam volt ez. Túl az úttörés nehézségein illik megvilágítani más, egyébként korántsem mellékes körülményeket. Az intézet vezetősége (akárcsak a közel egy évtizeddel korábban indított bábos képzés esetében) figyelembe vette azt a nem elhanyagolandó tényt, miszerint létezik az országban néhány jelentős táncegyüttes, köztük elsősorban a vásárhelyi Maros Együttes (a Székely Népi Együttes utódja, mely a műfaj történetében a Székely Színház megfelelőjének tekinthető mind a misszióját, mind a színvonalát, mind pedig a művészeinek rangját tekintve, lett légyenek azok táncmesterek, énekes szólisták, zeneszerzők, táncosok). Mivel felsőfokú táncoktatás nem létezett eddig, ezek a művészek évtizedeken át igazolt szakképesítés nélkül, igen alacsony fizetési besorolásban végezték rendkívül nehéz munkájukat, igen nagy területen ápolva és terjesztve a hagyományőrző népzenét, táncot. Az induló szakon lehetőség nyílott a diplomaszerzésre, és azoknak a szakembereknek a felfejlődésére, akikre pedagógusként, oktatóként, koreográfusként építeni lehet a jövőben mind a felsőfokú képzésben és kutatásban, mind a néptáncmozgalom területén. Néhány elszánt táncos vállalta a kalandot: járni az egyetemre, tanulni, vizsgázni, közben elvégezni az együttesben a kirótt művészi feladatokat, s nem egy esetben a család életvitelében is részt venni. Sok egyeztetési nehézség, fogcsikorgató munkamenet és áttanult éjszaka verejtéke azonban meghozta a gyümölcsét: az évfolyam tagjai becsülettel helytálltak, tejesítették a licencvizsga szigorú követelményeit, melyek között első helyen állt egy saját összeállítású színpadi produkció koreográfiájának megtervezése és színpadra állítása. Ezeket a vizsgaelőadásokat láthattuk az elmúlt hetekben a Maros Művészegyüttes kövesdombi székházában, a Nemzeti Színház és a Stúdió Színház színpadán, illetve egy tanteremben. A végzősök különböző emberanyaggal dolgoztak, jórészt saját maguk menedzselték produkcióikat. Volt, aki hivatásos táncegyüttessel, vagy folyamatosan működő műkedvelő csoporttal vitte színre előadását, mások az általuk irányított iskolai csoportokkal vagy színészosztállyal dolgoztak. Megtapasztalták a színházi munkában elengedhetetlen együttműködések fázisait, segítették munkájukat rendezők, színészek, dramaturgok, zenészek, látványtervezők, alkalmanként irányító szaktanárok is vigyázó szemmel a munkafolyamatokat. Külön elismerés és köszönet illeti az előadásoknak helyet, próbalehetőséget és technikai hátteret biztosító Maros Együttes és a Nemzeti Színház vezetőségének. Nem utolsósorban örömmel és hálával üdvözölendő az előadások nézőterét majd minden alkalommal megtöltő közönség, mely újfent a táncművészet iránti növekvő érdeklődést, a műfaj (s ezen belül – miért ne mondjuk ki – a koreográfia szak) létjogosultságát igazolja. Röviden, a minőségi sorrend felállításának igénye nélkül idézzük fel az alkotókat, produkcióikat: Ivácson László a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetőjeként ült be három éve az "iskolapadba" és a magas szintű profi együttesnek A MaszkUra című, egyébként sorozatban is nagy sikerrel játszott táncszínházi előadásával vizsgázott. Neves munkatársi gárdájában olyan nevek találhatók, mint Orza Calin, Gálber Attila, Bordás Attila, Orbán Ferenc, Furik Rita és mások. Benő Barna a nyárádszeredai Bekecs együttes vezetőjeként a Török Viola által színre vitt táncszínházi adaptáció, a Nemzeti Színház színpadán varázslatos hangulatban bemutatott Csongor és Tünde koreográfiájával vizsgázott, újfent bizonyítva, hogy az általa irányított együttes erőteljesen kopogtat bebocsátásért a hivatásos néptáncegyüttesek kapuján. Varó Huba, aki a küküllőmenti néptáncok gyűjtésében is jeleskedik, a dicsőszentmártoni Kökényes együttessel vitte színre a But-Nasul Ilarimos (Halálos szerelem) című táncjátékát (melyben a táncházi indíttatású részletek mellett dramaturgiai egységbe, színpadi helyzetekbe szervezetten cigány táncmotívumok, kontaktelemek és tangóvariáció is szerepelt. Deák Orsolya a másodéves színészosztály keretében a zenés színészet elnevezésű tantárgyba építve a híres Ettore Scola által rendezett A bál című film alapján készült forgatókönyvet vette alapul, és az elmúlt nyolc évtized elénekelt világslágerei segítségével megidézett divatos táncait színpadon megelevenített élethelyzetekbe sűrítve mutatta be. Szász Péter a Napsugár néptáncegyüttessel színpadra állított Mese-remix (Seregélytánc) című táncszínházi előadással vizsgázott, mely egy mese világos, tisztán, figyelemre méltó stílusérzékkel és mértéktartással színpadi táncban megfogalmazott atmoszféráját költői érzékkel elevenítette fel. Szerencsés ötlet volt a narrátor (Köllő Nándor színészhallgató) szerepeltetése, melynek révén sajátosan humoros és interaktív elemek színezték az előadást. Lengyel Ildikó előadásának címe is – Vándorút – jelzi a szándékot: az ősi eredetektől elindulva a kultúra alakulásának hosszú vándorútján különböző hatásokkal találkozunk, más népek táncainak motívumai idéződnek meg, el egészen a keleti mozgáskultúrát idéző divatos taekwondóig, mintegy az interkulturalitás és a hagyományőrzés egyensúlyának megtapasztalásaként. Közreműködött a Napsugár gyermek-néptáncegyüttes és az Xplozív Taekwondo Team olimpiai gyermeksportcsapat. Érdekes színfolt volt a vizsgaelőadások sorában a Szedem szép virágom című produkció, melyet Kásler Magda állított színpadra a szabédi Fürge lábak elnevezésű tánccsoporttal. A groteszk, humoros elemek, a színpadi maszkok eredeti használata jó stílusérzékkel épült az előadás néptáncelemeibe. A csoport irányításában feltűnően érvényesültek az irányító hallgatónak a gyerekek képességeit kibontó pedagógusi érdemei. Törzsök (Tóth) Zsuzsánna a segesvári Kikerics néptáncegyüttes tehetséges és bájos zsenge korú táncosaival állította színpadra vizsgaelőadását a kissé bohém hangulatot idéző Szélávi címen. Az együttes produkciója hangulatával, játékosságával kellemes meglepetést szerzett a közönségnek. Szabó Piroska Világnyelv című vizsgaelőadását iskolás gyerekekből verbuvált csapattal vitte színre. Akárcsak az előbbi esetben, itt is örömmel konstatálható az az elkötelezettség, mellyel a hallgatók igyekszenek egyrészt a hagyományőrzés révén a néptánc "anyanyelvének" elsajátíttatására, másrészt a gyerekszereplők egyéniségéhez szabottan élményszerűvé tenni a játékot. Ennek a missziónak a felvállalása a végzős osztály tagjainak külön érdeme. Végezetül álljon itt a három éven át szorgoskodó szaktanárok neve: András Lóránt, Luca Kinga, Szőke István, Rokaly Vilmos. Ők és az időnként meghívott vendégtanárok biztosítják a koreográfus-oktatás egyre emelkedő szakmai színvonalát. Kovács Levente. Népújság (Marosvásárhely) 2012. augusztus 24.A kollégium szellemisége élő, kultúrateremtő és -őrző”Az augusztus 31. – szeptember 2. közötti hatodik Bolyais Világtalálkozó szervezői Kovács Levente rendezőt kérték fel az ünnepi gálaműsor megszervezésére, Haller Béla tanár pedig a Teleki Téka programkínálatát koordinálja. Tőlük érdeklődtünk, hogy mire számíthat a világ minden tájáról hazalátogató több ezer bolyais öregdiák. Szeptember elsején 18 órától a Kultúrpalota nagytermében tartják a hatodik Bolyais Világtalálkozó ünnepi gálaműsorát. A Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre felkérésének eleget téve Kovács Levente rendező bolyais alkotásokat „álmodott” színpadra. – Mit gondol, beférnek az érdeklődők a Kultúrpalota nagytermébe? – Szeretnénk, ha mindenki beférne, de igen hízelgő lenne a rendezvényre nézve, ha ez nehézségekbe ütközne. Az lenne az igazi, ha a zsúfolt nézőtér mellett a nézőszámot többszörösen meghaladó kint maradottak tömege óriási kivetítőkön követhetné a gálaműsort. Ez a „jövő zenéje” lehet, ahogy mondani szokás. Szóval jöjjön mindenki, bolyais vagy nem bolyais vásárhelyi, aztán majd meglátjuk… – Mire számíthatunk, mivel készülnek, kiket láthatunk? – A teljesség igénye nélkül elmondható. hogy egyrészt az iskolában működő, színvonalas művészcsoportok (kamarakórus, furulya együttes, néptánccsoport) mellett meghívott hivatásos művészek is fellépnek, mindegyikük valamilyen módon kötődik a kollégiumhoz, vagy tágabb értelemben a bolyais szellemiséghez. Fellépnek opera és operett-részletekkel a marosvásárhelyi Filharmónia fiatal szólistái (Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trózner Kincső, zongorán kísér Ávéd Éva), népdalcsokor hallható (Kilyén Ilka, és lánya, Ritziu Ilka Krisztina, egyetemi hallgató előadásában), a Tompa Miklós társulat színészei musical-részletekkel, szavalattal, monodráma részlettel (Szabadi Nóra, Ördög Miklós Levente, Sebestyén Aba) szerepelnek, vendégünk lesz a budapesti Bolyai Vonósnégyes és elhangzik Csíky Boldizsár szerzeményeként egy különleges hegedűszóló (előadó Selmeczi János, Budapest), mely egy geometriai képletet fordít a zene nyelvére. – Mi a témája, mondanivalója a gálaműsornak? – Egy gálaműsornak az üzenetét nehéz egy mondatba sűríthetően megfogalmazni. A fő cél az, hogy érzékeltessük: a kollégium szellemisége élő, kultúrateremtő és -őrző, átfogja a különböző területeken alkotó embereket és találkozási alkalmat teremt mindazokkal, akik ezt az egyetemes és ugyanakkor erőteljesen lokális jelentőségű, évszázados múltú szellemiséget élik, átélik és életük részeként ápolják. – Hogyan kötődik Kovács Levente a Bolyaihoz? – Azon túlmenően, hogy bolyais diákként felejthetetlen évekkel ajándékozott meg a kollégium, döntő szerepet játszott egész életem alakulásában. Amikor 1961–63 között én, mint pályakezdő fiatal magyartanár az iskolai színjátszás irányítójaként közel húsz, köztük hat egész estét betöltő előadást rendeztem, eldőlt a további sorsom. A színiakadémia akkori vezetősége átszerződtetett gyakornoknak az intézetbe, s így a kezdő tanári életpályám teljes mértékben a színészképzés és a színpadi rendezés irányába fordult. Ez a Bolyaiban töltött tanárkodó időszakban nyíló lehetőségek – melyek biztosítása miatt örök életemre hálás vagyok akkori igazgatómnak, Kozma Bélának – nélkül ez nem történhetett volna meg. ki tudja, most hol lennék? Mit láthatunk a Teleki Tékában? A bolyais öregdiákokat a Teleki Tékában is programmal várják, a szervezést Haller Béla tanár vállalta. „A Teleki Tékában a Világtalálkozó vendégei augusztus 31-én, pénteken részt vehetnek 17 órától a Bolyai Emlékmúzeum újranyitásán, 18 órától az udvaron a Tegnap – ma – holnap zenés-irodalmi összeállításon, amelyben marosvásárhelyi írók, költők műveiből olvasnak fel ex-bolyais színészek és muzsikál a Kővirág együttes, 21 órától pedig Sebestyén Aba színművész adja elő Kocsis István A tér című monodrámáját. Szeptember 1-én, szombaton 11.10-kor a Téka olvasótermében tudományos előadások hangzanak el a Bolyaiakról és a Bolyaiak koráról Dr. Weszely Tibor, Dr. Körtesi Péter és Dr. Oláh-Gál Róbert részéről. A könyvtár szombaton és vasárnap látogatható 9–13 óra között. Valószínűleg a sokáig nem látogatható és most szépen felújított Teleki Téka augusztus 25-i újranyitása adta az ötletet a Könyvtár belső és külső tereinek igénybevételéhez. Egyébként magától adódik a gondolat, hogy a kultúrának a közelben álló másik fellegvára, amely az 1948-ban államosított kollégiumi könyvtár 80 ezer kötetét és a két Bolyai kéziratos hagyatékát is őrzi, egyik helyszíne legyen a Világtalálkozó(k)nak. A szervezők dolgát nagymértékben megkönnyítette Lázok Klára könyvtárigazgató készséges együttműködése” – ismertette Haller Béla. Gáspár Botond Székelyhon.ro 2012. szeptember 4.Az együttlét, az összetartozás élményeBolyai-világtalálkozó Mert bennünk van az iskola. S mi is ott vagyunk tetteink, eredményeink révén abban az immár világrészeket átfogó csapatban, amely azt az útravalót viszi, adja tovább, amelyet tudós tanárok s a Bolyaiak nevétől híres tanintézmény padjaiban sajátítottunk el. Hűséges öregdiákjai révén az ötévenkénti kerek évfordulókhoz kapcsolódó világtalálkozókon az iskola visszahív, hogy emlékeztessen és biztasson. A péntek esti szép lírai bevezető után – szeptember elsején reggel a csengő szavára kezdődött meg a VI. Bolyais Világtalálkozó nyitóünnepsége. Alaphangját a négy felekezet nevében Csáky Tünde református lelkész, Oláh Dénes katolikus főesperes, Papp Noémi lutheránus lelkész és Kecskés Csaba unitárius esperes adta meg. A Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre nevében az elnök Kirsch Attila mondott köszönetet dr. Zsigmond Barna Pálnak, a csíkszeredai magyar főkonzulnak, volt bolyais diáknak, aki a rendezvény fővédnökeként támogatta a találkozó megszervezését. A baráti kör vezetőségi tagjai mellett kiemelte a Református Kollégium és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum vezetőségének, lelkes tanárainak és diákjainak a hozzájárulását a szervezéshez, a Teleki Téka Alapítvány és a Dr. Bernády György Közművelődési Egyesület szerepét, s köszönetet mondott a kisegítő személyzetnek. Az iskola megalapításának 455. évfordulóját köszöntő hatodik világtalálkozó résztvevőit, akik a helybeliek mellett Kanadától Svájcig sok országból érkeztek, arra kérte, hogy egypercnyi csenddel adózzanak a néhai tanárok és diákok emlékének. Beszédében Kirsch Attila kiemelte annak az összetartó varázserőnek a fontosságát, amit Bolyai-szellemnek nevezünk, s amely örök nosztalgiát jelent a hazatérésre, hozzájárul a közösségi tudat, a nemzeti összetartozás érzésének a megerősítéséhez, az újra megtalált iskola rejtett értékeinek a felfedezéséhez. A világtalálkozót a Baráti Kör korelnöke, a 91 éves Keresztes Gyula nyitotta meg. Az elszántnak semmi sem nehéz – idézte Zrínyi Miklóst, a nagy hadvezért Zsigmond Barna Pál főkonzul, aki arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy ma is vannak, akik félelemben próbálják tartani a magyarságot, hátha feladja iskoláit, amelyeket őseitől örökölt. Zrínyi népe régen karddal harcolt a földért, ma vállalkozó szellemmel, fejlesztésekkel, gyárakkal, vállalkozásokkal, családalapítással, gyermekek világra hozásával kell a földet megtartani. Ehhez létfontosságú, hogy gyermekeink szülőföldjükön színvonalas magyar iskolában tanulhassanak, amilyen a Bolyai Líceum vagy a Székely Mikó Kollégium, mondta a főkonzul, aki az egyházi iskolák fontosságáról beszélt. "Ma minden demokratikus gondolkodású embernek meg kell értenie, hogy az anyanyelvű oktatás, az egyházi iskolák a magyarok számára fontosak, és a háttérben, legyen az Mikó-ügy vagy MOGYE-ügy, ott van az egész nemzet konszenzusa, ahogy Zrínyi fogalmaz, a nemzeti egység. Magyarországon és Erdélyben az egyházi fenntartású iskolák voltak a megújulás zászlóvivői, ugyanakkor ékes bizonyítékai annak, hogy a vallás tanításán alapuló morál illetve a tudományos nyitottság nem összeegyeztethetetlenek egymással. Az iskola nem csupán a múlt értékeinek megőrzője, hanem a megújulás, az új vívmányok alkotásának, létrejöttének melegágya is. Elég itt iskolánk nagy tanáraira, tanítványaira gondolni, de köztudott, hogy Nobel-díjasaink zöme is egyházi iskolák padjaiból került ki. Magyarország csíkszeredai főkonzuljaként jó érzés ma úgy itt lenni, hogy nemcsak az egykori iskola, a közös magyar állampolgárság is összeköt sokunkat". Az állampolgárság, amely immár a szülőföldön is elérhető, erősíti és ugyanakkor törvényesíti azokat a szálakat, amelyek a magyar nemzet egységét képezik. Erőt merít a múltból, átsegít a jelenbe és reményt ad a jövőre. "Remélem, hogy a Mikó- ügy, a MOGYE-ügy, azaz az anyanyelvű oktatás kapcsán román barátaink is mellénk állnak" – tette hozzá. Családi és saját emlékeit idézte dr. Kelemen Atilla akadémikus, parlamenti képviselő, akinek szépapja is a Református Kollégiumban tanult, s aki parlamenti tapasztalatai alapján cáfolta a főkonzul optimizmusát a román többség irányából tapasztalt megértést illetően. Csáky Károly református lelkész a Baráti Kör nevében fogalmazta meg a kérést, hogy a bejárati emléktáblák visszafordítása, a jelenleg látható feliratuk új emléktáblára való átírása és elhelyezése érdekében betű- és szójegyeket lehet váltani az ügy támogatása érdekében. Az iskola volt román diákjai nevében az 1983-ban végzett Chiorean Ioan emlékezett az orgona felavatására és vallotta büszkén bolyais diáknak magát. A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban és a Református Kollégiumban ma 1.500 diák tanul száz pedagógus irányításával, s kiváló eredményeikkel az erdélyi magyar középiskolák sorában az első helyen állnak – hangzott el Bálint István igazgató köszöntőjében. Székely Emese, az 1994-ben újraindított Református Kollégium igazgatónője csalódottságát fejezte ki, hogy a 455 éves iskola épülete rossz állapotban fogadja a volt diákokat, majd reményét fejezte ki, hogy a legközelebbi találkozón talán sikerül olyan szépre felújítani, amilyenre közadakozásból száz évvel ezelőtt felépítették. Sajnálatát fejezte ki, hogy a világtalálkozón résztvevők nem lehetnek jelen a Székely Mikó Kollégiumért tüntetők mellett, és felolvasta az ünnepségre összesereglett több mint ezer öregdiák álláspontját, amelyben elítélik a sepsiszentgyörgyi kollégium visszaállamosítására hozott igazságtalan döntést és a visszaszolgáltató bizottság tagjait ért büntetést. Majd Bethlen Gábor fejedelem szállóigévé vált mondását idézve – ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? – kifejezte reményét, hogy a Fellebbviteli Bíróság hatályon kívül helyezi az igazságtalan döntést. A nyitóünnepség zárómomentumaként a résztvevők megkoszorúzták a Bolyaiak szobrát, majd az iskola udvarán két újabb emléktáblát lepleztek le: az Albisi Bod Sándorét, akit a Református Kollégium nevelt és Bem tábori lelkésze volt, valamint a 210 éve elhunyt Kibédi Mátyus István orvostudorét, aki a neves külföldi egyetemeket megjárva tért haza és szolgálta hatósági orvosként, meghatározó értékű orvosi könyvek szerzőjeként az erdélyi magyar orvostudományt. Márkos Ferenc, az Egyesült Államokban élő egykori bolyais diák, sporttanár és festő munkájának eredményeként megörökített tanárok munkásságáról laudáció hangzott el. Kozma Béla tevékenységét Mátyás Zoltán öregdiák, a Pálffy Antalét dr. Weszely Tibor Bolyai-kutató, a Horváth Andrásét Klósz Bálint öregdiák, a Fülöp Györgyét Albertini Zoltán testnevelő tanár, a dr. Kiss Elemérét Balás Árpád öregdiák, a Kirsch Mártáét dr. Oláh Gál Róbert Bolyai-kutató méltatta. A kora délutáni órákban színvonalas tudományos előadások zajlottak párhuzamosan három helyszínen, zsúfolt nézőtér előtt. Volt, aki megpróbált ingázni a három terem között, de sajnos e sorok írójának ez nem sikerült. A Teleki Téka új olvasótermében dr. Weszely Tibor magyarázta el Bolyai János két zseniális felfedezését, amit a 26 nyomtatott oldalon latinul írt Appendixben jelentetett meg. Dr. Körtesi Péter, a Miskolci Egyetem professzora arról számolt be, hogy egykori bolyais diákként hogyan lett a matematikatörténet elismert nagykövete, rendszeres konferenciák elindítója és szervezője, Bolyai János tudománytörténeti jelentőségének a népszerűsítője a nagyvilágban, s közben nem feledkezett el szülővárosáról sem, ahol 2008-ban nagy sikerrel szervezett nemzetközi konferenciát. Dr. Oláh Gál Róbert, a Sapientia EMTE tanára a Bolyai-kutatás megoldott és nyitott problémáit ismertette a hallgatósággal, s fogalmazott meg a kutatók számára új feladatokat. Az előadásokat beszélgetés követte arról, hogy a legnagyobb magyar tudós miért nem került be a magyar akadémikusok sorába, holott a világörökségi listán az Appendix mellett még egy magyar szerző könyve, Kőrösi Csoma Sándor tibeti-angol szótára szerepel. Még a bejárat előtti lépcsőn is ültek a Bernády György-amfiteátrum előtt, ahol Spielmann Mihály történész (Bolyaiak kora), Oláh Anna tanár (Egy jeltelen sírtól – a világemlékezetig), Kiss Székely Zoltán tanár (Újabb adalékok a marosvásárhelyi Református Kollégium Természetrajzi Katedrájának történetéhez), Klósz Bálint tanár (Ép testben ép lélek) tartott előadást. Ezt követően dr. Péterffy Árpád szívsebész professzor hozta összefüggésbe az 1944. szeptember 13-i tordai csatát, amely négy hétre feltartóztatta a szovjet előrenyomulást, a kolozsvári magyar egyetemen és az egyetemhez tartozó klinikákon történt változásokkal. Hasonlóan érdekes előadások zajlottak a díszteremben is, Oniga Erika a Református Kollégium százéves épületegyüttesének építéstörténetéről, Berekméri Róbert a Református Kollégium levéltáráról, Kálmán Attila az erdélyi főurak adományairól tartott előadást. A tanári szobában hangzott el a mai Református Kollégium és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum bemutatása, a Budapestről érkezett dr. Szalai Zoltán a Mathias Corvinus Collegiumban folyó tehetséggondozásról számolt be. Bár sokszor hallottuk az öregdiákok adomáit, ezúttal is érdekes volt részt venni a dr. Tőkés Béla professzor vezette visszaemlékezésen, ahol kiderült, hogy ugyanaz az iskola hányféleképpen él a volt diákokban, milyen ösztönző tényezők és sérelmek motiváltak egyeseket, hogy a szakmájukban a legjobbak közé verekedjék fel magukat. Amiképpen az is, hogy milyen sokat köszönhetünk az öregdiákoknak az iskola címerének újraalkotásától a múlt sok más emlékeinek megőrzéséig és nem utolsósorban a világtalálkozók megszervezéséig. A sport kedvelői természetesen a sportvetélkedőket követték, s az Élő könyvtár résztvevőit is igénybe lehetett volna venni talán nagyobb mértékben is egy-egy kötetlen beszélgetésre. Szombaton este a Kultúrpalota nagytermében sikeres gálaműsor bizonyította, hogy a tudomány mellett a művészetek művelésére és ápolására is tudott és tud nevelni az iskola. A hatodik világtalálkozó résztvevőit a Gaudeamusszal köszöntötte a kollégium Enyedi Csaba vezette kamarakórusa, majd az erdélyi régizene világába kalauzoltak el László József fizikatanár tanítványai, a Kájoni János furulyaegyüttes tagjai, s vajdaszentiványi táncot adott elő az iskola tánccsoportja. A műsor vendége volt egy bolyais család, Kilyén Ilka, a Tompa Miklós Társulat színésze és lánya, Ritziu Ilka- Krisztina, a Művészeti Egyetem hallgatója, akik Ritziu Dániel, a fiú zenekíséretével énekeltek. Pethő László Arccal a végtelen felé című versét Ördög Miklós Levente, a Tompa Miklós Társulat színművésze szavalta, majd a feleségével, Szabadi Nóra színművésszel musicalrészleteket adtak elő. Mozartot játszottak a budapesti Bolyai János vonósnégyes tagjai. Csíky Boldizsár zeneszerző jóvoltából a geometria és a hegedű találkozásáról is meggyőződhettünk, a Bolyai-képletben felfedezett zenét Selmeczi János budapesti hegedűművész tolmácsolta. Kocsis István A tér című monodrámájából Sebestyén Aba, a Tompa Miklós Társulat tagja adott elő részletet. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia fiatal szólistái – Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente és Trózner Kincső – Ávéd Éva zongorakíséretével örökzöld operarészletekkel szórakoztatták a jelenlévőket. A bolyaiság lényege a hit, a magyarság és az európaiság hármas egysége. Ennek szellemében énekelte közösen az iskola kamarakórusa és a közönség Kovács András szerzeményét, a Bolyai-indulót. A műsort Kovács Levente rendezte, Szabadi Nóra és Bodolai Balázs vezette. És úgy tűnik, hogy a "találkozó vasárnapra sem fáradt el", hisz tele volt a Vártemplom. Csáky Károly református lelkész, öregdiák igehirdetését követően dr. Soós Zoltán ismertette a szépszámú érdeklődővel a marosvásárhelyi vár történetét az újabb ásatások tükrében, majd dr. Szekeres Gerő beszélt pályafutásáról és a várban épülő geodezikus kupoláról. Közel ötvenen vettek részt a református temetőben tartott megemlékezésen, ahol megkoszorúzták a tanárok és diákok emlékére emelt kopjafát és a két Bolyai sírját. A beszámolóhoz hadd tegyük hozzá, hogy esténként az iskola udvarán a Tonight Jazz Quartet, a DNS, az Autostop, szombaton pedig a Vecker, Detox, Vírus ifjúsági rockzenekarok valamint a Cold Taste és a Bojtorján zenélt, s közben a sátrak alatt régi osztálytársak, barátok, ismerősök találkoztak, beszélgettek, örültek az együttlétnek. Összességében gondosan, jól szervezett találkozó volt, az összetartozás, az együttlét felejthetetlen élményével. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2012. november 3.Hit az álombanSzínházavató ünnepség Marosvásárhelyt! Hatvanhárom év után új székhelyre költözött a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínház. Az egykoron a vásárhelyi zsidó hitközség kultúrházaként működő főtéri épületet hosszú évek alatt restaurálták, és ma az ország, valamint Európa egyik legszebb bábszínházaként várja ifjabb és idősebb közönségét. Az ünnepélyes megnyitóra péntek déli tizenkét órakor került sor – ekkor leplezték le az épület előcsarnokában lévő emléktáblákat és nyitották meg a hitközségi emléktárgyakból nyílt állandó kiállítást, majd a nagyterem bejárata előtt lévő szalag elvágásával kezdetét vette az ünnepség. Az igen ízlésesen felújított előadóterem színpadán Gavril Cadariu igazgató fogadta a megjelenteket és mondta el románul, illetve magyarul üdvözlőbeszédét. – Köszönöm Soós Zoltán igazgatónak és a Maros Megyei Múzeumnak az együttműködést, amelynek köszönhetően berendezhettük az előcsarnokbeli kiállítást. És köszönöm mindenekelőtt Lokodi Editnek, valamint a Maros megyei tanácsnak, Ciprian Dobre jelenlegi tanácselnöknek és a tanácsosoknak ezt az épületet. Üdvözlöm a jelen lévő színházigazgatókat, Kovács Angela és Kovács Amália tervezőket, Gogolák Zsoltot és Margitot, valamint Kacsó Zoltánt, a kivitelező cégek képviselőit, Molnár Dénes restaurátort. Elvágtuk a szalagot, most már hivatalosan is itt állok az új színpadon. Köszönöm mindazoknak, akik hittek ebben az álomban. Gyönyörű épületünk van, amelynek a színpadára állni kihívás és felelősség. A romániai Unima-Assitej Egyesület nevében Calin Mocanu állt a színpadra és hívta maga mellé az egyesület jelen lévő tagjait. A telt házas közönség így meghallgathatta a gyulafehérvári, a temesvári, a craiovai, a brassói, a konstancai, a botosani-i, a bákói, a nagybányai, a pitesti-i, a kolozsvári, a nagyváradi, a Râmnicu Vâlcea-i, az aradi és a sepsiszentgyörgyi bábszínházak és társulatok igazgatóinak rövid üdvözletét, majd Thomas Lang németországi egyetemi tanár, professzor, a német Assitej (International Association of Theaters for Children and Young People – Gyermek- és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Egyesülete) elnöke szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, nincsen szebb pillanat egy új színház megnyitásánál. – Üdvözlöm a gyerekeket, akik egy ilyen szép épületbe jöhetnek előadásokat nézni. És üdvözlöm a helyi kollégákat is, akiknek új otthona lett. Tisztelettel adózom a helyi kultúrpolitikának, amely hajlandó volt jelentős összegeket fektetni a jövő generációk nevelésébe és a német Assitej képviselőjeként elárulhatom: egy új együttműködés kezdete ez a pillanat. Sok előadást, nézőt, szerencsét kívánok – mondta a professzor, akit Kovács Levente rendező, az Ariel színház művészeti tanácsadója követett a színpadon. – Az elmúlt ötven év alatt négyszer avattunk színházat Marosvásárhelyen. Ez európai kulturális fővárosi teljesítmény. Máshol színházak ürülnek ki, szűnnek meg. Mi építettünk. Az első taps ezért a marosvásárhelyi közönségnek szól. Az intézmény egykor Vörös Fecske néven indult, és az akkori, a létrehozás céljait taglaló kommunista propagandaszövegből, gügyögő bábszínházból számos zeneszerző, drámaíró, képzőművész és természetesen rendező, bábszínész közreműködése által, mára erőteljes színpadi művészetté alakult. Ennek vált a fellegvárává, nemzetközi rangú és színvonalú intézményévé a vásárhelyi épület – mondta számos, őt a bábszínházhoz kötő személyes vonatkozással gazdagított beszédében Kovács Levente, majd a Maros Megyei Tanács jelenlegi alelnöke, volt elnöke, Lokodi Edit (elnöksége idején kezdődött az épületvásárlás és a restaurálás is) vette át a szót. – Köszönöm a zsidó hitközségnek, hogy amint értesült a szándékunkról, azonnal értesített bennünket, és nekünk adta el az épületet. Azt kívánták, hogy az egykor a zsidó kulturális életet szolgáló épület felújítása után a marosvásárhelyi kultúra egyik fellegvára legyen. A szavunkat megtartottuk, az épületet restauráltuk, és az Ariel színháznak adtuk, amely a mi hírünket viszi a világba, az országban és külföldön egyaránt. Ha lemondunk a kultúráról, a jövőnkről mondunk le. Az utóbbi nyolc évben számos épületet felújítottunk: többek között restauráltuk a Kultúrpalotát, új székhelyet biztosítottunk a Maros Művészegyüttesnek és most átadhatjuk az Ariel színház új épületét. Reméljük, hogy legalább száz évig maradnak, hiszen ha elődeink száz évre építettek, nekünk is legalább száz évre kell felújítanunk munkájuk eredményét. Arra kérem a művészeket, hogy álmodjanak – és akkor valóra tudjuk váltani álmaikat. Köszönöm Ausch Sándornak, a zsidó hitközségnek, Kerekes Károly parlamenti képviselőnek a segítséget. Boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek a nagy csapatnak, amely az Ariel színházért dolgozott. Mindez, amit ma ünnepelünk, a csapatmunka eredménye, érdeme. Isten adjon erőt ahhoz, hogy megmaradjon eme multikulturális, Maros megyei kultúra. A színvonalas, telt házas, mégis humorban gazdag, oldott hangulatú megnyitóünnepséget a marosvásárhelyi Művészeti Líceum két diákjának fellépése, majd az egykori és jelenlegi alkalmazottak, társulati tagok közös színpadra lépése zárta. Új, gyönyörű, jó ízléssel és hagyománytisztelettel restaurált épülettel gazdagodott Marosvásárhely. Büszkék lehetnek mindazok, akik ehhez hozzájárultak. Knb. Népújság (Marosvásárhely) 2012. december 15.Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem –Minden nagy teljesítmény mögött ott van egy- két meghatározó tanárszemélyiség… Interjú Lázok Jánossal, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanárával – Tudomásom szerint Ön nem ismerte személyesen Szabó Lajost, mégis kezdeményezője volt annak a rendezvénysorozatnak, mely megörökítette a volt rektor emlékét születésének 100. évfordulóján. Mi motiválta ezt a kezdeményezést? – Azt, hogy mit jelent az ő neve és munkássága, én leginkább két tanárkolléga, Béres András és Kovács Levente révén tudtam meg, akik munkatársai voltak a hatvanas-hetvenes években. Illetve azoktól a volt tanítványoktól, akiknek Szabó Lajos még a tanáruk volt. Bár több mint két évtizeden át karizmatikus vezetője volt a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetnek, valamilyen ok miatt neve a 90-es években egyre kevésbé említődött, akik ismerték és becsülték, sorra nyugdíjba mentek. 2010-ben eljutottunk oda, hogy az egyetemnek egy szenátusi gyűlésén valaki megkérdezte: ki is az a Szabó Lajos, hogy születésének 100. évfordulóját meg kellene ünnepelni? Ekkor gondoltam arra, hogy méltánytalan ez a felejtés: nem ezt érdemli ez az ember, akinek neve szinte eggyé vált az intézettel. Tulajdonképpeni életműve az intézet maga, hogy mást ne mondjak: a Stúdió Színház az ő rektorsága idején jött létre... Mindenképpen úgy gondoltam, hogy Szabó Lajosról születésének 100. évfordulója alkalmából méltó formában meg kell emlékezni, nem az üres formaságok szintjén, hanem az általa létrehozott értékek jegyében. – Ön a szerkesztője Szabó Lajos frissen bemutatott, Hűség című drámakötetének, amely három színművét tartalmazza. Nehéz volt összeállítani ezt a könyvet? – Szabó Lajos drámái gyűjteményes kötetbe foglalva nem jelentek meg. Arra gondoltam, itt lenne az ideje valamilyen módon drámáiból egy válogatást készíteni, hogy a legjobb szövegek, a legnagyobb sikert aratott drámák egymás hatását fölerősítve együtt jelenjenek meg. Maga a könyv szerkesztése körülbelül egy év, a kutatómunkával együtt valamivel több is volt. Egyetemünk könyvtárának az archívumában rábukkantam a kiadatlan drámák kézirataira, a Kolozsváron bemutatott Viharlámpás kivételével. Végül a kolozsvári színház dokumentációs könyvtárában Zakariás Erzsébet könyvtáros segítségével kiderült, hogy ott őrzik a szöveget egyetlen példányban, s én ennek az alapján tisztáztam le a szöveget. – Ön úgy nyilatkozott, hogy tervezi egy második kötet elkészítését is. Mikorra várható az új kötet megjelenése? – Ez nem teljesen tőlem függ. A második kötetbe két történelmi drámája fog bekerülni: a Mentség, amelyet 1955-ben közölt először, de ősbemutatója 1971-ben volt, Harag György rendezésében. A második történelmi dráma Bethlen Miklósról szól (főcíme: A kancellár). Érdekes módon ez a dráma semmiféle publicitást nem kapott, noha megjelent 1975-ben az Igaz Szóban. Ebben a kötetben fognak megjelenni még a legfontosabb színháztörténeti tanulmányai Szabó Lajosnak, valamint egy igen jelentős színháztörténeti felfedezése is. Jelenlegi tervem szerint a befejező része ennek a második kötetnek az életmű válogatott bibliográfiája lesz. – A Stúdió Színház bejáratánál ott található a frissen felavatott Szabó Lajos-emléktábla. Milyen érzés ez önnek? – Ebbe az emlékállításba saját tanáraimnak az emlékét is beleképzeltem és beleértettem. És sorsszerűnek tartom, hogy az emléktábla leleplezése után jelentkezett az a Bolyai iskolai tanárnő, akinek a nagyapja Szabó Lajost tanította, és akit egyik utolsó írásában rajongó szeretettel említ, Máthé Ákos néptanítót, aki őt elindította valamikor a népéért felelősséget vállaló értelmiségi nehéz útján. Nagy tanáregyéniségek láncát sikerült így összekötni az időben, mert minden nagy teljesítmény mögött ott van egy vagy két meghatározó tanárszemélyiség, aki tanítványait úgy indítja el, hogy mandátumot bíz rájuk: a nemzedékről nemzedékre átadódó örökség továbbépítésének a mandátumát. Ez volt szimbolikusan talán a legtöbb, amit én személy szerint az emléktábla- állítástól kaphattam. – Mi az, amit mindenképpen szeretne még megosztani az olvasókkal? – Illesse köszönet a Communitas Alapítványt a támogatásért, és Balogh József öntőmestert felajánlásáért, aki díjtalanul vállalta az emléktábla kiöntését és felerősítését. Legvégül, de leghálásabban említeném a művészt, aki hat fénykép alapján Szabó Lajos profilját bronzba álmodta és kivéste. Szignója olyan kis betűkkel van a tábla jobb alsó sarkába vésve, hogy alig lehet észrevenni, szeretném most kinagyítani: Bocskay Vince. Balázs Lehel Népújság (Marosvásárhely) 2012. december 15.Egy nemzedék három felvonásban– ez a címe annak az igen érdekes interjúkötetnek, amelyet szerda délután mutattak be az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház új, Nyomda utcai székházának nagytermében. Az igen jó hangulatú, humorban gazdag esten az alaszkai időjárás ellenére is számottevő közönség tette tiszteletét, őket a kötet méltatója, Kovács Levente, a gondozást felvállaló Kriterion Könyvkiadó igazgatója, H. Szabó Gyula és természetesen a szerző, Székely Szabó Zoltán fogadta. Utóbbi Marosvásárhelyen, a színművészeti egyetemen végzett, évekig Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön volt színész, majd a diktatúrában külföldre vándorolt. Bécsben él, az ottani magyar kultúra tevékeny ápolója. A résztvevőket Kovács Levente üdvözölte, mint mondta, világrekord, hogy ebben a katasztrofális időben, a világvége előtt kilenc nappal, a Gutenberg- galaxis alkonyán ennyien eljöttek. Harminc színészt igen nehéz egy "színpadra" összezsúfolni, Székely Szabó Zoltánnak ez sikerült. H. Szabó Gyula hozzátette: a kötetben fellelhető 29 beszélgetés során 30 színművésszel készített interjút a szerző, három sorozatban. Az első a '70-es évek végén, '80-as évek elején, a második a '90-es évek közepén – itt már pályaelhagyók is vannak –, míg a harmadik 2011-ben készült, ugyanazon interjúalanyokkal. Minden beszélgetés jelen idejű, a kötet rendkívül érdekes, a nagy többség mögött gazdag, hiteles és őszinte életpálya áll. Ami közös bennük: szinte mindegyikük szívesen emlékszik vissza a marosvásárhelyi színművészetin eltöltött évekre. Kovács Levente elárulta – a kötet kapcsán statisztikát készített, amely szerint a könyv 12-13 év végzősét öleli fel a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek elejéig. Ezekben az években 92 hallgató végzett a vásárhelyi színin, közülük harmincan szerepelnek a kötetben. A 92 színművész közül 40 elhagyta az országot, 13-an elhaláloztak. A harmincból heten kerültek tanári pályára, hárman doktoráltak, öten a könyvkiadás közelében is tevékenykednek. 77 százalékuk még mindig pályán van, különböző társulatok tagjai. – Nem mondhatjuk róluk, hogy elveszett nemzedék. Értékes, jelen lévő generációja a hazai színházi kultúrának. Igen nehéz időkben, nyomorúságos körülmények között végeztek, és ahogy azt közülük Balázs Éva megfogalmazta: az akkor hat színházból álló erdélyi magyar színházi intézményrendszer megőrzését sorsfeladatuknak tekintették. A szegénység és a letiltások sorozata jellemezte életüket, de bátorságukat megőrizték. Szélyes Ferenc például '89-ben adta vissza párttagsági könyvét Szatmáron. Ez igen merész tett volt, ő az interjú során meg sem említi... Számomra különösen fontos, hogy a megszólaltatottak szinte mindegyikével tanár-diák viszonyba kerültem. A könyvet pedig igen fontosnak tartom: részben színháztörténet, de megtalálható benne egy értékelhető és kvantifikálható szociológiai hozadék is, ugyanakkor emberismeretből, pszichológiából is jeleskedik – nagyon sokat tudunk meg belőle a színész természetéről. Székely Szabó Zoltán kérdései szellemesek, célratörőek, a szerző riporterként is megállja a helyét. Groteszk iránti érzéke, fanyar humora sokáig hiányzott a sepsiszentgyörgyi társulatból. A könyvet bárkinek tudom ajánlani, hiszen egy olyan harc szolgálatában áll, amely a művészet örökkévalóságáért folyik, egy olyan művészetért, amelyet folyamatosan eltemetnek, de amelynek a válság az éltetőereje. Bármilyen kultúra romjai alól mindig előtáncolt a színész, és továbbvitte azt. Hiszen aki a múltat megtagadja, annak a jelene sivár, a jövője pedig értéktelen – mondta a méltató, majd a sztorikban, történetekben gazdag est végén a szerző köszönte meg mindenki hozzájárulását, részvételét és árulta el: ő nem elment, hanem nem jött vissza. – A szabadságban kezdtem el igazán félni a visszajöveteltől. Cserbenhagytam az erdélyi színjátszást, mert – ahogy Faludynak írták a barátai – nem akartam olyan szobába visszajönni, amelynek ajtaján belül nincs kilincs. De '92 óta rendszeresen hívok meg Bécsbe határon túli magyar társulatokat, eddig körülbelül 70 alkalommal. Az Európa Klub vezetőségi tagja vagyok, az itt elhangzó évi 19-20 előadást könyv formában mindig kiadjuk. És most már elárulhatom: a Széllyes Sándor hagyatékát feldolgozó kézirat elkészült, fellelhető benne rigmusainak sorozata, interjúk, beszámolók egyaránt. Remélem, hamarosan Marosvásárhelyen is bemutathatjuk. K. N. B. Népújság (Marosvásárhely) 2013. március 3.Igazság által a rend visszaállítható – Interjú Medgyessy Éva írónővel a Rekviem egy házért című kamaradráma ősbemutatójára készülveA Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata ősbemutatóként tűzi műsorra 2012. március 27-én, a színházi világnapon Medgyessy Éva Rekviem egy házért című kamaradrámáját. Szereplők: Kilyén Ilka és Makra Lajos, díszlet- és jelmeztervező: Szabó Annamária, rendező: Kovács Levente. – Aki Medgyessy Éva Rekviem egy házért című kamaradrámájával valamilyen formában – olvasva vagy a színrevitelt megtekintve – találkozik, óhatatlanul elkezdi keresgélni az életrajzi jellegű összefüggéseket, egyezéseket a főszereplő Rika és Medgyessy Éva írónő sorsa között. Mennyire/mennyiben önéletrajz ez a mű? – Ez az írás fikció. A főszereplő nem én vagyok, az ő sorsa nem az én sorsom… Az egyes szám első személy, amelyet a főszereplő használ, műfaji sajátosság. Vagyis ez az írás csak annyiban önéletrajzi ihletésű, amennyiben minden tollforgató csakis a saját ismereteiből, tapasztalataiból, érzelmi világából ihletődik. Az „önéletrajz” kisebb-nagyobb mértékben átszivárog minden műalkotás szövetén. Ha az ember az írása cselekményét nem ülteti át más korba, más helyszínre, mint ahol ő maga is élt, ez az átszivárgás feltűnőbb. De korántsem jelenti azt, hogy a mű önéletrajz lenne. Ugyanebből az „anyagból” meg lehetne írni a drámában megemlített összes szereplő sorsát, vívódását, fájdalmát és örömeit. – A darabbeli történéssor meglehetősen behatárolt időben. A társadalmi-politikai háttér megkerülhetetlenül adott, a konfliktust kiváltó viszonyokat épp a két évtizede megszűnt rendszer hordozta. Akik felnőttként – akár csupán egyetemi hallgatóként, mint a főhősnő – megélték azt az időszakot, pontosan értik a szavak mögötti mondandót is. Milyen „kulcsra” lehet ellenben szüksége egy huszonéves ifjúnak a darab értelmezéséhez? – A társadalmi-politikai háttér, bármennyire is valóságos élmény az én korosztályom számára, csupán háttere a szándékom szerint általános mondanivalónak. És így érthető lehet minden korosztály számára. Hiszen egy mai fiatalnak is tudnia kell – még ha nem is tapasztalta a saját bőrén –, hogy mit jelent a diktatúra, a szabadságvágy, illetve örök téma a dráma központjában álló, mindent elsöprő szerelem, csakúgy, mint a „kegyes” hazugságok kérdése, s a családi helyzetekből, generációs problémákból adódó nézetkülönbségek, amelyek itt felfokozottan jelennek meg. – A kamaradráma „címszereplője” egy ház. Létezik-e/létezett-e ez az épület, vagy a „ház” csak egy fiktív gyűjtőhelye a legkülönfélébb társadalmi kategóriájú archetípusoknak? – Létezett egy ház, amelyikben laktam, és amelyiket lebontottak. Ez valóságos élmény. Méghozzá nagyon megrázó élmény, ha az ember hosszú évek múltán „hazalátogatna” valahová, ahol egykor boldog volt, és amikor odaér, szembesül azzal, hogy a valamikori otthona fizikai valójában már nem létezik. Akkor úgy érzi, mintha távollétében kirabolták volna. Hosszú időnek kellett eltelnie, míg rájöttem, hogy az a ház még áll. Valahol a lelkem mélyén legbelül mindig is állni fog, mert amíg én élek és emlékezem, nincs buldózer, ami onnan kitapossa. És akkor egyszer, amikor nagyon egyedül éreztem magam, a képzeletem segítségével előhívtam a múltból azt a régi házat, és benépesítettem mindenféle figurákkal. Olyanokkal, akikhez hasonlókat ismertem, vagy csak elképzeltem, akik ott is lakhattak volna, vagy akár én is közülük egy lehettem volna… És akik, miután megszülettek a fantáziámban, és belehelyezkedtek egy adott történelmi-társadalmi helyzetbe, amit ismertem, egyszer csak fogták magukat és elkezdték élni a maguk életét abban a házban. Ami általuk szimbólummá lényegült. – A két szereplő által előadott darabban Apa kerekes székben ül, Rika elvesztette élete nagy szerelmét. Kell-e sajnálnunk valamelyiküket? – Nem. Nem kell sajnálni egyiküket sem. Megélték eddigi sorsukat úgy, ahogyan azt az isteni elrendeltetés mellé kapott szabad akarat szerint a legjobbnak, leghelyesebbnek ítélték. Döntéseiket az adott körülmények, a társadalmi-politikai helyzet és egymás jellemének ismeretében hozták meg, és ezen döntések következményeit kellett és kell elviselniük. Aki nem fél megélni az érzéseit, s ahogy mondani szokás, az élet sűrűjébe menni, az olyan, mint aki csatába megy. Oszt is, kap is sebet. A kérdés inkább az, hogy a tiszta, eleve az igazságra orientált emberi lélek mennyire megrokkan a kényszerhazugságok súlya alatt, illetve mennyire károsak az úgynevezett kegyes hazugságok és elhallgatások. Hol a határ, ameddig ez utóbbiakban – akár a legjobb szándékkal is – el lehet menni, anélkül, hogy kihívnánk magunk ellen vagy éppen a másik ellen, akit kímélni akartunk, a végzetet. Mert ne felejtsük el, hogy ebben a kétszemélyes drámában tulajdonképpen hárman vannak állandóan a színen. Ott van a harmadik, akit szerettek és aki szeretett, aki miatt hallgattak és aki – amikor beszélni kellett volna – hallgatott. És történt mindez egy feje tetejére állított világban, egy olyan mikrotársadalomban, amiben mégis otthon érezte magát mindenki. Mert az ember ilyen otthonteremtő fajta. Minden élethelyzetben megpróbál rendszert teremteni és otthon lenni valahogyan. Ennek könyvtárnyi irodalma van. –„Bosszúálló szeretet”. Lehetne jellemezni ezzel az oximoronnal a főhősnő viselkedését? Melyik oldalra esik nagyobb hangsúly a szerzői szándék szerint? – Itt nincs szó bosszúállásról. Különben is, szerintem ez a két fogalom, a szeretet és a bosszú kizárja egymást. Inkább az újrakezdés szándékáról van szó, egy olyan családi kapcsolat helyreállításáról, ami felborult már jóval a történetünk kezdete előtt, egy tragédia, az anya halála kapcsán. Csonkult családokban gyakran előfordul, hogy a hátramaradottak helyzete a családon belül átrendeződik. És mondjuk egy gyerek átveszi az elhunyt vagy elvált szülő helyét, egy felnőtt beáll az elvesztett gyermek helyére „bébinek”, hogy az eltávozottat mintegy helyettesítse a másik számára – csupa szeretetből. Márpedig az egyén családban elfoglalt helye eleve elrendeltetés, szigorú hierarchia, ami ilyenkor felborul, és ezáltal az illető – sokszor érzi is – nem a saját életét éli. Amikor aztán visszatér a saját útjára, akkor a másik fél úgy hiszi, elárulták… Rika itt most a dráma során csupán rendet akar teremteni. Elfogadtatni önmagát a saját helyén az apjával. A sors fintora, hogy ehhez előbb ismét egy megfordított helyzetet kell megélni: szinte anyaként kell ápolnia a beteget. De a szándék helyes: a rend visszaállítása az igazság által – és megvan rá a remény. – Mit jelent Medgyessy Éva szerzőnek, hogy a szülővárosában lesz darabjának az ősbemutatója? – Nagyon sokat. Először is megtiszteltetést. Hiszen ismerem a városomat, és tudom, milyen gazdag, milyen színvonalas magyar kulturális élete van, s ennek tevékeny részévé válni kitüntetés. Ismerem a színházát, a társulatot, amelyik egyre-másra hozza haza a díjakat, és ismerem a közönséget – tudom és terjesztem, hogy ilyen színházi közönség még egy a világon nincs. Aztán örömöt is jelent, mert azokkal működhettem együtt, akiket gyerekkorom óta ismerek és színházi emberként is nagyra becsülök: Kovács Leventével, Kilyén Ilkával, Makra Lajossal. Végül pedig hazatérést jelent, mivel 30 éve Budapesten élek, de soha nem szakadtam el itt élő családomtól s a szülővárosomtól, úgyhogy azóta járok „otthonról haza”, immár a gyermekeimmel. És itthon mindig ünnepi asztallal várnak, és én mindig hozok valami apró ajándékot, s persze mindig izgulok, hogy vajon tetszik-e majd az ajándékom a szeretteimnek. Most úgy érzem, hogy a tágabb családomnak, Marosvásárhelynek hoztam egy kis ajándékot, és még jobban izgulok, hogy vajon tetszik-e majd… Kiss Éva Evelyn e-nepujsag.ro Erdély.ma, 2013. április 27.Összeállt a Csűrszínház idei évadjának programjaSzínes, gazdag kínálat Kedden a szervezők sajtótájékoztatón mutatták be a Csűrszínház 2013-as évadjának programját, amely az előző évhez hasonlóan igen gazdag művelődési kínálattal várja az érdeklődőket. A programot a szervezésben résztvevők: Szélyes Ferenc, a Csűrszínházi Egyesület elnöke, Vajda György programkoordinátor, Kiss Zsuzsa, a Backamadarasért Egyesület képviselője, Barabás Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója, Incze Tünde, az együttes szervezője, Török Viola és Kovács Levente rendezők, valamint Pánczél Szilamér, a Maros Megyei Múzeum kutatója ismertették. Szélyes Ferenc, a Csűrszínházi Egyesület elnöke elmondta: az előző évhez viszonyítva szellősebbé szerették volna tenni a programot, de ez nem sikerült, hiszen a partnereknek köszönhetően az idén is minden igénynek, elvárásnak megfelelő műsor állt össze, amelyre remélik, hogy nemcsak a Nyárádmentéről, hanem a megyéből is lesznek érdeklődők. Hagyományteremtő rendezvénnyel május 25-én nyílik az évad. Erről Kiss Zsuzsa, a backamadarasi önkormányzat művelődési referense beszélt. A szervezők szándéka, hogy évente egy-két nyárádmenti község mutatkozzon be a Csűrszínházban, saját kulturális kínálattal. Az első község Backamadaras. 14 órától kezdődő programjukból nem hiányzik a néptáncműsor, a terménykiállítás, a hagyományos népi vásár, a gasztronómiai bemutató, de lesz fotókiállítás és filmvetítés is a településről. Június elsején, a gyereknap alkalmából Nyárádremete tánccsoportjai mutatják be műsorukat. Különleges élményre hívja majd az érdeklődőket a marosvásárhelyi Művészkuckó Egyesület június 9-én, amikor a június 1-jén bemutatandó Dés László–Nemes István: Valahol Európában című musicalt viszik ki Mikházára, teljesen új koncepcióban, Korpos András rendezésében. Az idei Csűrszínházi Napok június 28-án kezdődnek. Felavatják a közel 5.000 kötetes könyvtárat, korábban a Csűrszínházi Egyesület kezdeményezésére a könyvgyűjtést a Népújság is felkarolta. A Napok fénypontja a Széllyes Sándor-népdalvetélkedő döntője lesz, amelynek előválogatója alapján nyolc megyei kistérségből jelölik ki a bejutottakat két korcsoportbeli kategóriában. A döntő műsorban az Erdélyi TV közreműködésével a kistérségekről készített rövid filmeket is bemutatják. A rendezők szándéka, hogy a népdalvetélkedőn kívül a döntő lehetőséget teremtsen a kistérségek idegenforgalmi ismertetésére is. Ezt a rendezvényt jövőre is meghirdetik. Az idén is lesz saját produkció a Csűrszínházban: a Vim Spectrum színház Török Viola rendezésében Móricz Zsigmond Boszorkány című darabját mutatja be. A sajtótájékoztatón a rendező kifejtette, ősbemutató lesz, hiszen a darabot eddig alig játszották. Érdekes kérdést, a hitvilágot, a nonkonformizmust taglalja a darab, amely Bethlen Gábor és Báthory Anna különös viszonyát mutatja be. Augusztus 3-án egy egészen különleges programmal rukkol elő a Csűrszínház. A Maros Megyei Múzeummal közösen római fesztivál lesz. Ennek a hátterét az a nagyméretű régészeti ásatás adja, amelyben több hazai, magyarországi és németországi egyetem részvételével 70 külföldi diák is részt vesz, hogy feltárják a mikházi római castrum és a hozzá tartozó település (vicus) maradványait. A római napon lesz gladiátorbemutató, rabszolgavásár, temetés, divatbemutató, gyerekprogram, filmmaraton, kézművesműhely. Mi több, aki teheti, a helyszínen ókori római öltözetben jelenhet meg. A műsort röviden Pánczél Szilamér, a múzeum római kort tanulmányozó kutatója, a program koordinátora ismertette, aki elmondta, ha sikeres lesz a kezdeményezés, évente szeretnének hasonlót szervezni. Ugyancsak Mikháza ad teret a már marosvásárhelyi kultúrtörténeti kuriózumnak számító Majomcsoportnak, amelyet 1963-ban egyetemista színjátszókörként hozott létre Kovács Levente rendező, s amelyet 1989-ig sikerült működtetni úgy, hogy a színjátszáson túl ez a társulat értelmiségiek, ellenzékiek valóságos fórumává vált. Orvosok, színészek, mérnökök, politikusok és sokan mások jönnek majd haza külföldről és gyűlnek össze augusztus 23-án Mikházán, ahol az 50 éves találkozót követően este 8 órától nyilvános műsor is lesz, és fellép a színjátszó kör hajdani zenekara is, de lesz meglepetés is bőven – árulta el az érdeklődőknek Kovács Levente. A programban szerepel még Népújság író-olvasó találkozó – vázolta fel a terveket Vajda György. Úgy szeretnék megszervezni, hogy a nyárádmenti oktatási intézmények hozzájárulásával diákoknak szóló ismeretterjesztő vetélkedő is megelőzze. A találkozót a dicsőszentmártoni Kökényes fellépése is színesíti majd. Az idéntől újra felelevenedik a hagyományos szüreti bál, s az idei évadot – mintegy összefoglalóként, az RMGE és a kistérségi társulás hathatós hozzájárulásával – egy nyárád- menti termény- és gasztronómiai kiállítás és vásár zárja majd, amelyet minden évben megismételnének. Mindezek mellett nyáron táborokat is szerveznek. Az elképzelés szerint design- és divat-, fotó-, alkotó- és tánctáborok helyszíne lesz Mikháza. Az előző évekhez hasonlóan, akinek nincs más lehetősége, a Bálinttrans járataival utazhat a helyszínre, s a szervezők azt is remélik, hogy a Szovátán nyaralóknak is sikerül eljutniuk a Csűrszínházba. A részletes programokat a rendezvényeket megelőzően ismertetik majd a szervezők. (erdélyi) Népújság (Marosvásárhely) 2013. május 16.Hatvanhetedik évMa, május 16-án 11 órakor kezdődik a Köteles Sámuel utcai Stúdió Színházban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendezvénye, az Egyetem napja, amelynek keretében jeles művészeket és pedagógusokat tüntetnek ki. Professor emeritus címet vesz át dr. Kovács Levente rendező, egyetemi professzor. Díszdoktori címét dr. habil. Ascher Tamás egyetemi professzor, rendező, a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora a szeptemberi tanévkezdéskor veszi át. A Stúdió Színház ezen a májusi napon szélesre tárja kapuit évtizedeken át hűséges közönsége előtt, hogy a különböző politikai rendszerek, válságok, elvándorlások, olykor a létét fenyegető kihívások dacára mindig megújulni képes, örökifjú intézmény együtt ünnepeljen a várossal. 1954 óta, amikor központi utasításra, politikai okokból, de szerencsére a híres színházi triumvirátus – Szabó Lajos, Tompa Miklós, Kovács György – irányítása mellett a kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet Marosvásárhelyre költözött, sok víz folyt le a Maroson és a Szamoson. Sokan féltették az olykor indokolatlanul előkelő Színművészeti Akadémia néven emlegetett intézményt a provincializmustól és elsorvadástól, annál is inkább, mert ezzel a lépéssel az akkori magyar autonóm tartomány székvárosában már nem folytatódott a rendezőképzés, a költözés után erre már csak egy-két magyar hallgató számára Bukarestben és román nyelven nyílt lehetőség. Néhány elhivatott színházi szakembernek és az erdélyi magyar kultúra mellett elkötelezett marosvásárhelyi közönségnek kitartó munkával sikerült az átköltözéssel járó hátrányokat hamarosan a romániai felsőfokú színművészet-oktatás előnyére fordítani. Az 1962-ben megnyitott Stúdió Színházzal a "színi" már nem csupán iskolát jelentett, hanem egyszersmind a hetedik, állandóan frissülő magyar színházi társulatot is, ahol a diákok és a tanárok közösen, repertoárszínházi keretek között, évente több mint száz előadást játszottak. Az európai modern színházi mozgalmak, események, színdarabok és szerzők a Stúdió Színház közvetítésével jutottak el a hajdani Marosvásárhelyi Székely Színház közönségéhez, majd a fiatalabb korosztályhoz is; a főiskola a klasszikus magyar és világirodalmi alkotások mellett az abszurd – Ionescu, Mrozek, Beckett –, az egzisztencialista, a pirandellói dramaturgia, Grotowski és Brook szakrális színházának ismeretlen tájaira is rálátást biztosított. A rendszerváltás után újra elindult a magyar rendező- és dramaturgképzés, immár saját keretek között, és minden irányban nyitottan. Az évtizedek alatt közel ezer végzett hallgató közül sokan a világ legkülönbözőbb sarkaiba is eljutottak, és akár a színművészeti pályán, akár más hivatásban folytatták életútjukat, a hely szelleme – a folyamatosan megújulni képes, gazdagodó hagyomány, nyitottság és igényesség – meghatározó szerepet játszott tevékenységükben. A marosvásárhelyi "színi" a Köteles Sámuel utcában a diktatúra ínséges évtizedeiben is a szabadság szigete volt. A rendszerváltás óta eltelt csaknem negyedszázad alatt az intézménynek sikerült kivívnia a jelentőségéhez méltó UNIVERSITAS rangot. Chartájában és mindennapi gyakorlatában egyaránt a szellemi szabadság, az anyanyelvi oktatás, a személyes felelősségvállalás, az egyetemes kultúra és a szűkebb közösség szolgálata mellett foglal állást. Ma már a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész, bábszínész, rendező, mozgásművészet, színháztudomány, zenepedagógia, audiovizuális multimédia és látványtervezői akkreditált és engedélyezett szakokon biztosít alap- és mesterfokú képzéseket, román és magyar nyelven képez szakembereket, doktorátusi iskolával rendelkezik, ahol a nemzetközi elvárásoknak megfelelő és folyamatosan bővülő elméleti oktatást nyújt a hazai és külföldi hallgatóknak. A román tagozattal egyetértésben létrejöttek az önálló román és magyar művészeti karok. A felújított Pállfy-házban kapott helyet a zenei képzés. A Köteles utcai, jól felszerelt tantermekben egész nap "élet zengi be az iskolát"; valakik mindig próbálnak, készülnek, hangképeznek, vitáznak, táncolnak, énekelnek, mozognak, sminket, plakátot, jelmezt, koreográfiát, díszletet készítenek vagy verset mondanak, amitől az utcán áthaladó járókelő is úgy érezheti, hogy "az élet is derűs iskola lesz"… Ugyanakkor az egyetem színházi intézményként is működik, színes, a teljes színházi évadot átfogó repertoárral, amelynek keretében a végzősök vizsgaelőadásait láthatja a közönség. Két igényesen kialakított és felszerelt színházterem és játéktér/színpad áll a színházi alkotók rendelkezésére: a Köteles Sámuel utcai Stúdió Színház és az új, Levél utcai Studio 2.1 – Bábstúdió. A két stúdiószínház látogatottsága folyamatosan nő. Az utóbbi másfél évben az előadások nézőszáma meghaladta a tizenkétezret, mára elérte a tizenötezret. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal, a város többi zenei, egyetemi és kulturális intézményeivel szoros együttműködésben a multikulturalitás jegyében kívánja szolgálni a várost és a közösségi kultúrát. (K. G.) Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
