|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 1090 találat | lapozás: 1-30 ... 901-930 | 931-960 | 961-990 ... 1081-1090 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: 2016. július 14.Régizene szól egész hétvégén CsíkszeredábanRománia legrégebbi és legnagyobb régizene fesztiváljának idei kiadását nyitották meg csütörtök délután a Csíkszeredai Mikó-várban. A 33. régizene fesztiválon 132 zenész muzsikál a közönségnek. Tudjunk merengeni a harmóniákon, tudjunk egymásra figyelni, egymásnak örülni, halljuk meg a lantmuzsika mögötti csendet is. Ezt próbálja újraéleszteni ez a rendezvény – hangzott el csütörtök délután a Csíkszeredai Régizene Fesztivál ünnepélyes megnyitóján. Ezt követően a Mikó-vár udvarán Kobzos Kiss Tamásra koncerttel emlékeztek barátai. A Régizene Fesztivál nulladik napján, csütörtök délután szakmai kerekasztal-beszélgetést tartottak In memoriam Kobzos Kiss Tamás címmel. Kobzos Kiss Tamás, a magyar régizenei mozgalom emblematikus alakja, Liszt- és Kossuth-díjas énekmondó, a 36 éves múltra visszatekintő fesztivál meghatározó egyénisége volt, mintegy 23 alkalommal vett részt a rendezvényen. „Kitágul ez a hét a Régizene Nyári Egyetem mesterkurzusainak nyílt előadásaival és koncertjeivel, ugyanakkor kitágul újabb és újabb jelentésekkel és üzenetekkel. Ebben az esztendőben az egyik legerősebb üzenetünk, hogy szeretnénk méltóképpen megemlékezni Kobzos Kiss Tamásról, aki nagyon meghatározta munkásságával, személyiségével a régizene fesztivál fejlődését. Mi, akik fiatalok vagyunk, érezzük ezt a hatást, ezt a szellemi kisugárzást” – fogalmazott Ferencz Angéla, a szervező Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója. Filip Ignác Csaba, a fesztivál művészeti igazgatója a rendezvény emblematikus alakjának nevezte a tavaly elhunyt zenészt, legalább annyira, mint a volt Kájoni vagy Barozda együttest, akik elindították ezt a fesztivált. „Sokan ismertük és szerettük őt” – mutatott rá Boér Károly, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa, a beszélgetés moderátora. A beszélgetésen részt vett Pécsi L. Dániel Budapesti jelképművész, Kobzos Kiss Tamás ifjúkori barátja, Csörsz Rumen István, a Magyar Tudományos Akadémia irodalomtudományi intézetének főmunkatársa, Kobzos tanítványa, Sudár Balázs turkológus, az MTA főmunkatársa, a Canlar együttes vezetője, valamint Erdal Salikoglu, akivel majd negyedszázadon át adott elő közösen énekelt verseket. A meghitt hangulatban zajló beszélgetésen felidéződött Kobzos Kiss Tamás alakja, mágnesként ható személyisége, munkássága és számos személyes emléket is megosztottak a beszélgetőtársak a közönséggel. Az estet – az MTVA jóvoltából – hang- és videofelvételekkel színesítették. Boér Károly kezdeményezésére a Mikó-vár egyik termében emlékhelyet hoznak létre a „fesztivál halottainak.” Öt évvel ezelőtt hunyt el Deák Endre, a fesztivál egyik meghatározó személyisége, tíz évvel ezelőtt Mérey András grafikus, aki 1979-ben megalkotta a fesztivál logóját – sorolta Boér Károly. „De helyet kap itt Váli József újságíró emlékplakettje is, ő volt a fesztivál legelső krónikása. És közöttük lesz természetesen Kobzos Kiss Tamás emléktáblája is. Ezt Nemes György hangszerkészítő készíti: stilizált hangszer fekete diófalapra.” Világhírű együttesek „Tanzen und springen, singen und klingen!” (Táncolva ugrani, dalolva zengeni!) a mottója az idei fesztiválnak, fő témaként ezúttal a német régizenét választották a szervezők. Pénteken 11 órától a Mikó-várban a Régizene Nyári Egyetem egyik kurzuszáró hangversenyét tartják, majd 15 órától a Márton Áron Főgimnáziumban ismét a nyári egyetem diákjai lesznek hallhatók. 19.30-tól a Szent Ágoston-templomban a Barokk Fesztiválzenekar és Fesztiválkórus Aus der Kirche ind die Welt címmel különböző régiók német zenéjét játssza, énekli. 22 órától a Mikó-vár délkeleti bástyatermében Cipriana Smărăndescu és Hegyi Gábor ...nicht nur Bach...címmel a német barokk kevésbé ismert aspektusait mutatja be. Szombaton 11 órától reneszánsz gyermeknap kezdődik a Mikó-várban. 13 órától a Csíki Játékszín előtti téren a Carmina Renascentia zenekar muzsikál. 17 órától a Kájoni Consort Zenei kalandozás a Habsburgok udvarától az erdélyi szászokig címmel, majd ezt követően a Lyceum Consort Musica Teutsch címmel koncertezik a Mikó-vár délkeleti bástyatermében. A várudvaron 18 órától a Carmina Renascentia népi ihletésű német dalokat és táncokat mutat be. 19 órától a Musica Historica egy tánctípus kétszáz éves útján vezeti végig a közönséget. 22 órától a Trió Barocco Bach és fiai című koncertjét lehet meghallgatni. Vasárnap 11 órától a csíksomlyói kegytemplom előtti téren a Lyceum Consort zenél. Kihelyezett koncerteket is tartanak: 18 órától a Székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Szent István termében a Transylvania Barokk együttes mutatja be a német késő barokk gyöngyszemeit, a Gyergyószárhegyi kultúrotthonban pedig 19 órától az Il Festino együttes 17-18. századi zenei utazásra hívja a hallgatóságot. A Csíkszeredai Mikó-várban a Musica Profana Tanzen und springen címmel a 17. századi német világi zenével ismerteti meg a közönséget. 19 órától Elena Maria Şorban Fesztiválok, hullámok. Feljegyzések a romániai műzene ünnepeiről és zenei krónikáiról című román nyelvű könyvét mutatják be. 19.15-től a Madrigál Kamarakórus, a Codex együttes és Kónya István közös koncertjét lehet figyelemmel kísérni, amellyel Bakfark Bálintra emlékeznek. 20 órától reneszánsz táncházat tartanak Szabó Anikó vezetésével. Kedvezőtlen időjárás esetén a koncerteket a Szakszervezetek Művelődési Házában tartják, a belépés díjtalan. Péter Beáta Székelyhon.ro 2016. július 18.Laza, nyári társalgás Cziszter Kálmánnal„A pozitív gondolkozás és cselekvés híve vagyok” (I.) – A „laza, könnyed csevegés, társalgás”, amit előrevetítettél mára, minden szempontból jó, főleg egy 75-höz közelítő alaknak, mint én. – Azt hittem, még nem érted el a 70-et. – 1943 januárjában születtem. – Mérföldkő az életedben, hogy 24 év után abbahagytad tanácsosi tevékenységedet. – Pontosabban, mint tanácsos elfogadtattam a kollégáimmal, hogy minden tisztségben van bizonyos tisztes határ, amit átlépve már kötelező az utánunk jövő nemzedéket elindítani. – Aradiak vagyunk jó pár éve, mégis, sajnos, elég kevés közelebbit tudok rólad… Arra jól emlékszem, hogy közvetlenül az úgynevezett forradalom után engem is lehívtatok az alagsorba, a sajtóklubba egy találkozóra, ahol azt javasoltad, hogy válasszanak be engem is az RMDSZ Aradi vezetőségébe. Nem tudtam elvállalni, mert akkoriban rendkívüli módon lekötött a tanítás. – Az első hetekben Bognár Leventét is invitáltam, ő ezt eleinte azzal hárította el, hogy inkább szakszervezeti úton szeretne aktiválni. – Hol születtél? – Aradon. – Óvoda? – Az óvodát a Zárdában jártam, Bosnyák Erzsi, később Steinhübelné, azaz Böbe óvó néni felügyelete mellett. A nővérem a Zárdába járt, negyedikes volt akkor. Amikor véget ért az óvodai program, átvittek a nővérem osztályába, s beültettek az utolsó padba. Sokat szipákoltam emiatt, de végül a nővérem mindig hazavitt Mosóczra. Guttmann Pirike, Bognár Levente akkor még hajadon édesanyja volt a tanító nénije. – Következett az elemi, illetve az általános iskola. – Öt percre laktam a Gizella utcai iskolától. Ha otthon felejtettem az uzsonnámat, szünetben hazaszaladhattam érte… Akkoriban kétpárhuzamos magyar osztály működött ott. Kitűnőtanítóim voltak: Győri Irénke, Kovács Mihályné, későbbi matematikatanárom, Kovács Miska felesége, Gémes Géza két éven keresztül. – Kedvenc tanáraid az általános iskolában? – Osztályfőnököm Csóthy János volt, majd Farkas Ágoston („Guszti”). Kovách Géza („Gazsi”) is tanított, mint újdonsült mosóczi-lakos. – Következett a középiskola. – ’56 nyarán komoly felkészítőn vettünk részt Ficzay Dénes vezetésével. Sok mindent tanultunk tőle. Sikerült közel kerülnöm mindahhoz, amit Ficzay képviselt… A felvételi vizsga sikerült, bár Schön igazgató megrovásban részesített, mert valamit elhibáztam a matekdolgozatomban. A Gimnáziumban kitűnő kezekbe kerültem: Miska bácsi négy éven át volt az osztályfőnököm. Tanított még a „nagyok” közül Fábián, Kovách Géza… Merem állítani, hogy remek iskolám volt. – Melyik egyetemre felvételiztél? – Temesvárra, az építőmérnöki karra iratkoztam. És kérvényeztem, hogy magyarul vizsgázhassak. Fizikából Peter Lamoth feleltetett. Megkérdezte, ki tanította a fizikára líceumban? Megmondtam, hogy Fábián György. Erre azt válaszolta a professzor: felelhet bármilyen nyelven, maga biztosan tudja a fizikát… – Hogyan teltek egyetemi éveid? – A Temesvári építőmérnöki karnak az volt az aranykora. – Milyen szakra jártál? – Civil, azaz polgári, ipari, mezőgazdasági építőmérnökire. – Mi késztetett arra, hogy építőmérnöki egyetemet végezz el? – Ezt tulajdonképpen annak köszönhetem, hogy itt, Aradon nem vettek be a KISZ-be. Egy jóakaróm kijelentette, hogy én, mint osztályellenség, egykori „kizsákmányoló” család leszármazottja, be akarok furakodni soraikba. Emiatt leszavaztak. Atomfizikus vagy történész szerettem volna lenni, de ahhoz, hogy jelentkezhessek ezekre a szakokra, szükséges volt a KISZ-szervezet ajánlása. Így aztán mAradt az építőmérnöki. – Hova helyeztek az államvizsga után? – Az évek során elért eredményeim alapján az ötös élmezőnyben („Top 5”) végeztem. Ennek köszönhetően a Bánság Megyei Tervezőintézethez kaptam kinevezést. – Nagy dolog volt ez akkoriban. – Ennek az intézetnek volt egy Aradi fiókja, sikerült átjönnöm ide. Sok kiváló építész dolgozott itt: Ujj Jenő, Kígyósi Pál, Angel István, Neulender József stb. Magyar, német, zsidó, román vegyes társaság – remek hangulatban dolgoztunk itt együtt. „Elszomorít, hogy egyre kevesebben vagyunk” – Hogyan kerültél kapcsolatba a politikával? – Anélkül, hogy tagja lettem volna a KISZ-nek, 42 éves koromban arra kényszerültem, hogy felvételemet kérjem a Román Kommunista Pártba. Ugyanis akkor, ’85-ben már négy éve vezettem az Aradi Szabadegyetemen egy magyar nyelvű tanfolyamot. A téma: kulturális, műszaki, tudományos előadások. Ezen a Korunk szerkesztőitől, a Kolozsvári történészektől és filozófusoktól kezdverészt vett az erdélyi magyar tudományos élet sok jeles képviselője. Előadást tartott Imreh István, Gaál Ernő. Toró Tibor atomfizikus professzor minden évben eljött az évadnyitóra, és bemutatta a legújabb Nobel-díjasokat. A meghívásokat magam intéztem. Segítségemre volt a Kolozsvári szerkesztők közül a megboldogult Csép Sándor, Veres Zoltán, mindaddig, míg nem települt Svédországba s nem utolsósorban Aradi (Schreiner) Jóska… 150 előadást ért meg ez a tanfolyam – ’81-től ’89-ig. Egy adott pillanatban a hivatalunk pártszervezetének a titkára a megyei titkárral egyetértésben megkérdezte: hogyan vezethetek én egy magyar tanfolyamot tudományos témákról, a tudományos szocializmus eszközeit felhasználva, ha nem vagyok tagja a pártnak? Akkor kénytelen voltam elfogadni a párttagságot. S volt egy második érvem is: be akartam iratkozni a doktorátusra, és kihoztak egy rendeletet Bukarestben, miszerint a jelentkezéshez kérték a pártszervezet ajánlását… Egyébként „csendes tag” voltam. – Sikerült a vizsgád? – Az 1985-ös Bukaresti felvételim nem sikerült, de 1990 őszén Temesváron bejutottam a doktorátusra. (Ekkor a felvételinek már nem voltak politikai feltételei.) A Temesvári Építéstudományi Kutatóintézet doktori iskolájában húszan voltunk öt helyre. És sikerült. – Végül megszerezted a doktori címet? – Mivel beléptem a politikába, elkapott a gépszíj, s nem jutott időm tanulmányokat, dolgozatokat, szakcikkeket írni. Le is szidott jól a tudományos vezetőm, amikor kiderült, hogy lemondok erről a lehetőségről… Azt mondhatnám, hogy kisebbségi közösségszervezéssel foglalkoztam ’81-től ’89-ig, s aztán jött az úgynevezett forradalom. – Első perctől benne voltál az Arad Megyei RMDSZ vezetőségében? – Gazdasági alelnök voltam, társa a néhai Tokay Györgynek, aki politikai alelnök lett, Hosszú Zoltánt választottuk elnöknek. Rövid időn belül, májusban parlamenti választások következtek, és Hosszú Zoltánt rekord-, 30 000-nél több szavazattal szenátorrá választották. Miután ő a fővárosba költözött, én ügyvezető elnök lettem, és rá egy évre megválasztottak a megyei szervezet elnökének. Tíz évig töltöttem be ezt a funkciót. De hangsúlyozni szeretném, hogy én ezt sosem tekintettem politizálásnak, hanem közösségi szolgálatnak. A közösségszervezésről elmondhatjuk, hogy a manapság számtalan faluünnepség, egyéb kulturális események, rendezvények sorozata, amely zajlik a megyében, tulajdonképpen akkor, a kezdetekkor indult el, és nőtte ki magát. Ma vannak intézmény szerepet betöltő folyóirataink, napilapunk, kulturális és szakmai egyesületeink. Érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ szorosan együttműködik az egyházzal, különböző civilszervezetekkel. Ez nagyon nagy dolog! Ami elszomorít, az, hogy egyre kevesebben vagyunk, az iskola padjait egyre nehezebben tudjuk feltölteni… – Hány évig voltál tanácsos? – Tizenkét évig megyei és szintén tizenkét évig városi tanácsos voltam. Mindig fontosnak tartottam, hogy ott legyünk a tanácsban, hogy ne dönthessenek távollétünkben. – Rengeteget tettél az Aradi és az Arad megyei magyarságért, kultúránkért. Hogy érzed, megbecsülik munkádat az emberek? – Legnagyobb gondunk a kommunikáció. Kezdetben ennek a szintje sokkal kezdetlegesebb volt, mint manapság, amikor az internet, a Facebook behálózza életünket. Hiába volt akkoriban több mint 30 000 szavazónk és közel 70 000 magyar a megyében, a kezdeti időszakban, amikor gyerekcipőben jártunk, nem sikerült elég közel hozni a közösségi ügyekhez a magyar lakosság jelentős részét. A későbbiekben is csak alkalmilag tudtuk megszólítani az embereket, például egy-egy választást megelőzően. – Mi a véleményed arról, hogy az egyre kisebb számú Aradi magyarokat, enyhén szólva, nem túlságosan érdeklik a magyar kulturális események? – A lemorzsolódásnak nem csak migrációs és biológiai okai vannak. Az Aradi magyarság nem úgy él, mint egy 1000-1500 lélekszámú falu lakosai, hanem elszórva a tömbházakban. Jól tudjuk a rendezvényeinkről, hogy Aradon a kulturálisan aktív közösség pár százra tehető. – És nagy részük az idősebb nemzedéket képviseli. – Nem tudjuk a fiatalokat megfelelően motiválni, hogy nagyobb számban vegyenek részt a magyar kulturális életben. – Azért vannak pozitív előjelű kivételek. – A pozitív gondolkozás és cselekvés híve vagyok. „Ideköt a szülői ház, az alma materek sora” – Milyen fontosabb elismerésekben részesültél? – 1994-ben Pro Urbe Díjat kaptam Budapesten a két ország közötti közeledés érdekében tett lépéseim elismeréseként. Akkoriban, mint megyei tanácsos, szoros kapcsolatokat építettünk ki Békés és Csongrád megyékkel. Utána alakult meg a Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió. A két magyarországi megye önkormányzatának javaslatára adta át a díjat Boross Péter, Göncz Árpád jelenlétében, a Belügyminisztérium dísztermében. – Erre büszke lehetsz. Meg mi is… – Talán ennél is fontosabbnak tartom azt, hogy 2002-ben az elsők között megkaptam az RMDSZ Ezüstfenyő-díját. Ez egy szép térbeli bronzplakett a következő szöveggel: „A szülőföld visszaszerzéséért”. Elérzékenyülök, ha visszaemlékezem, hogy Tempfli József püspökkel együtt részesültem ebben az elismerésben. – Mi az, ami legjobban köt szülővárosodhoz, Aradhoz? – Ideköt a szülői ház, az alma materek sora, tulajdonképpen minden emlékem ehhez a városhoz köt, hisz időm 95%-át itt töltöttem. Szinte mindegyik utcában van egy olyan épület, amelyhez kapcsolódom egy-egy tervvel, legyen az átalakítás vagy hozzáépítés. Tehát a munkám eredménye is itt van. No meg a barátaim! Ha valaki felajánlaná, hogy átköltözzek, például, Gyulára, egy gyönyörű házba, egy hét után biztosan visszajönnék. Annak ellenére, hogy alelnöke vagyok az Arad–Gyula Baráti Társaság nevű civilszervezetnek, és az egyik nagyapám gyulai születésű volt. – Mondanál pár szót a Cziszter családról? – A Cziszter ritka név. Tudomásom szerint az enyém az egyetlen Cziszter család a környéken. Lényegében kisjenői gyökerű. Ott volt nagyapám asztalosmester. Kilenc gyermeke volt. Felesége Aulich Berta, akinek az apja unokatestvére volt Aulich Lajos Aradi vértanúnak. A sok gyerekből négy fiú tanulta ki az asztalos mesterséget. Egyikük kereskedő lett, de időskorára ő is beállt asztalosnak. Dédapám is asztalos volt. Szóval asztalos dinasztiából származom. Az Aradiak apámat, Cziszter Kálmánt és nagybátyámat, Cziszter Józsefet ismerhették. Sok helyen még megtalálhatók a hársfából készült redőnyök, amelyeken fémlemez s rajta a felirat: „Cziszter Coloman” vagy „Cziszter Iosif”. Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad), 2016. júl. 19. Laza, nyári társalgás Cziszter Kálmánnal „A pozitív gondolkozás és cselekvés híve vagyok” (II.) – Meghatározó volt életedre a családi környezet? – Egy életre kiható tényező volt az, hogy otthon a szüleim érdeklődésének köszönhetően a könyvszekrényben ott volt egy Jókai-sorozat, egy Mikszáth-sorozat, egy Victor Hugo-sorozat, id. Dumas, a Tolnai világlexikon… Ez lehetővé tette, hogy megismerjem a magyarság történelmét. Sokat köszönhetek az otthoni kispolgári környezetnek. Anyámat érdekelték jobban a művészetek, ő ugyanis divattervezőként kezdte egy nagy Aradi divatcégnél, amelyik a királyi udvarnak is dolgozott. Később ő is nyitott egy varrodát. Apám, a legnagyobb fiú a családból, hat osztályt végzett. ’18-ban, tizenkét éves korában oda kellett állnia apjához a gyalupad mellé. Hamarosan elküldték Marosvásárhelyre egy kiváló műbútorasztaloshoz, ahol közel egy évet dolgozott, és tanulta a mesterséget. Ott szabadult fel. Huszonnyolc évesen, apja támogatásával, a Mosóczy-telepen felépítette azt az asztalosműhelyt, amely azután még közel nyolc évtizedig működött. Mára, sajnos, megszűnt létezni. Visszatérve kérdésedre, családi környezetem a kezdeti eszméléstől a mai napig meghatározó számomra. Családom – feleségem, gyermekeim – támogatásának köszönhetem mindazt, amit sikerült elérnem. – Emlékszem, egyszer egy magyar bálban nyertem tombolán egy fenyőfa kisasztalt két hokedlivel, amelyek a mosóczi műhelyben készültek. – Ide tartozik egy keserű emlékem: ’52-ben egy este megüzenték apámnak, hogy ha másnap nem lép be a kisipari szövetkezetbe, akkor egy napra rá elviszik a Duna-csatorna építőtelepére. Ezt a megyei pártfőnök, Balogh Lajos üzente, aki egykor asztalossegédje volt. „Kálmán bácsi, be kell iratkozni!” Úgyhogy elkerülte a Duna-csatornát, de a műhelye a kisipari szövetkezet használatába került… Nagy nehezen, perek sorozata útján, a ’90-es évek végén tudtuk visszaszerezni a műhelyt. Akkor a feleségem irányításával beindult ott az asztalosipari tevékenység. Tíz-tizenkét évig működött. – Gyerekek? – Három gyerek. Sorrendben: Kálmán fiam matematikusként dolgozik Budapesten az Akadémia Matematikai Kutatóintézetében, de egyetemi oktató is. Ő az, aki megszerezte a családban a doktorátust. Van egy kis, Kálmán nevű unokám. Lányom bölcsészetet végzett, jelenleg francia és angol nyelvet oktat különböző helyeken, még a külügyminisztériumban is. Szintén Magyarországon él, és készül a családalapításra. Kisebbik fiam 36 éves, ő itt él velünk. Jogot végzett, meg informatikát, meg épületrestaurálást. Több mint 20 éve ő a munkatársam a magáncégemnél. Nagy örömömre hamarosan leteszi az államvizsgáját mérnöki szakon is. Ő lesz az utódom a szakmában. – Mivel foglalkozik a céged? – Mérnöki konzultanciával. Idetartoznak elsősorban a mérnöki, statikai szakvélemények, statikai tervellenőrzés, épületek energetikai vizsgálata, egyszóval mérnöki szolgáltatások. – Vannak-e olyan gyerekkori emlékeid, amelyek nyomot hagytak szívedben? Szép gyermekkorod volt? – Nagyon szép. Szüleimnek, nővéremnek köszönhetően… MAradandó emlékem 1954-ből, amikor a svájci foci-vb-n döntőt játszottak a magyarok a németekkel. A Kultúrpalotában az Aradi magyar iskolák év végi ünnepélyét tartották. Tizenegy éves gyerekként többnyire nem a teremben, hanem a Maros-parton tartózkodtam, ahol harsogott a „difuzor”: magyarul közvetítették a magyar–német meccset. Amelynek, tudjuk, számunkra szomorú eredménye lett. „Ambícióm, hogy megtanuljak angolul” – Lokálpatriótának tartod magad? – A gyökereim itt vannak. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. Akinek szülei, nagyszülei itt éltek, aki itt dolgozott le egy életet, annak természetszerűen adatik meg, hogy közösségének, településének sorsa foglalkoztassa. Azt hiszem, ezt hívják lokálpatriotizmusnak. – Vannak-e példaképeid? – Igen, vannak. A politikában Domokos Géza. Ha visszamennénk a történelemben, akkor Deák Ferenc. – Igazi barátaid vannak-e? – Ez fájó kérdés, mert a mai elidegenedett világban az, aki kellő társadalmi érzékenységgel éli az életét, rendkívül fontosnak tartja a barátokat és újabb barátok szerzését. Én beértem a hagyományos környezetemmel: az egykori iskolatársakkal, akikkel évente összejövünk. A legszorosabb a kapcsolatom Molnár Csabával, akivel az egyetemen is megosztottam egy évig az albérleti szobámat. – Mi a véleményed a jelenlegi politikai helyzetről? Például, a migránsáradatról? Hogyan kellene megoldani? – Szerintem a migránsválságot ott, a helyszínen, azaz a kiinduló országokban kellene kezelni: Szíriában, Irakban, Afganisztánban, sőt Líbiában, vagy a környező, befogadó országokban, Törökországban, Jordániában. Hiszem, hogy a világ közvéleménye ki fogja kényszeríteni a helyes megoldást. – Megvalósulatlan álmaid? – Vannak. Iskolában sosem tanultam angol nyelvet. Ambícióm, hogy megtanuljak angolul. Már el is végeztem egy tanfolyamot itt, Aradon. Most bekapcsolódtam egy digitális, online kurzusba. – Terveid? – Miután betöltöm a 80. évemet, leülök és megírom az emlékirataimat. Addig dolgozni akarok. – Értek-e kudarcok életed során? – Természetesen, voltak. De minden kudarc alkalmával elmondtam magamnak, hogy ez csak egy elvesztett csata. Az egyetemen az első évben kaptam helyet a kollégiumban, de hamar „kiderítették”, hogy osztályidegen vagyok. Két kollégámmal együtt albérletbe kényszerültünk. A kis szoba falára papírlapot ragasztottam egy Hemingway-idézettel: „Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni soha”. Más: annak idején rendkívül nehezen haladtunk a Szabadság-szobor felállításának ügyében, de a végén mindig beértek azok a feltételek, amelyek a sikerhez vezettek. – Mondanál erről valami konkrétumot? – A szobor visszaállítását engedélyező kormányrendelet előírta, hogy a már megépített szobortalapzatot el kell forgatni 45 fokkal. Szerencsénkre ismertem azt a Iordăchescu nevű mérnökembert, aki templomokat meg lakóházakat is költöztetett az évtizedek során. Vállalta a feladatot. Kidolgozott egy módszert, amellyel sikerült elfordítani a kb. 350 tonna tömegű posztamentumot. Három hét alatt kellett megoldanunk ezt a kemény mérnöki feladatot. Mindenképpen megemlítem itt a néhai Sándor István műépítész és Bálint György mérnök érdemeit is. – Templomjáró vagy? – Bevallom, gyakran a West TV közvetítésében követem a misét, amelyet Király Árpád főesperes úr celebrál a ségai római katolikus templomban. Különben az összes fontos ünnepen ott vagyok személyesen is. A hitre szüksége van mind a politikusnak, mind a magánembernek. Hinnünk kell abban, hogy Isten segítségével előbb-utóbb elérhetjük céljainkat. Egyetemista koromban minden vasárnap elmentem a templomba. Templom után séta a haverokkal, egy kávé, egy kiskonyak és megvettük az Utunkat… – Mit csinálsz legszívesebben szabadidődben? – Leginkább internetezem: követem a híreket, levelezem, főleg olvasom a beérkező leveleimet. Nagyon aktív levelező partnereim vannak. De szívesen olvasok jó könyveket is. – A zenét szereted? – Gyerekkoromban zongoráztam, hegedültem, benne voltam az iskola zenekarában. A Temesvári Opera színpadára is eljutottunk. – Szoktál-e tévét nézni? – Kedvelem a hírműsorokat és a jó akciófilmeket. – Hogyan élsz mostanában? – Néhány hete, mint tanácsos, nem veszek részt a bizottsági üléseken, ez igencsak új helyzet. Úgy érzem, hogy megfelelő alkalmakkor tanácsokat kell adnom az újraválasztott alpolgármesternek és tanácsos utódomnak. Remélem, ezentúl több alkalmam lesz beleszólni a városi épített örökség sorsába. Amíg városi tanácsos voltam, nem vállalhattam el megbízatásokat a városi tanács részéről. Már vannak különféle szakmai felkéréseim tervellenőrzésekre. El kell mondanom itt, hogy talán egyik legszebb munkám, amely rendkívül sokrétű koncepciós és dokumentációs tapasztalatszerzést is hozott, az a radnai kolostornak és templomnak a restaurálási és megerősítési, konszolidációs tervének ellenőrzése, szakvéleményezése, a kivitelezés műszaki asszisztenciája volt. – Mi az, amit másképpen tennél, ha most kezdenéd pályádat? – Gondolkodtam már azon, mi lett volna, ha atomfizikus leszek. Most már nem bánom, hogy nem jött össze. Olyan keveset tudtunk az ötvenes-hatvanas években az atomfizikáról… A jelenlegi munkám sokkal több lehetőséget biztosít a kreativitásra. – Van még valamilyen funkciód az RMDSZ-ben? – Keresni fogom a lehetőséget arra, hogy – ha szükség van rá – jelenléttel, tanáccsal, munkával segítsem a kollégákat. Folytatódik viszont, megszakítás nélkül tevékenységem a Szabadság-szobor Egyesület vezetőségében. Nagyon komoly terveink vannak. – Elárulnál erről valamit? – Már a tavasz folyamán Király András megszervezte egy kötet megjelenését az Aradi Magyar Napok alkalmával, amely a XIX. század második felének Aradi magyar történelmét mutatja be. – Van-e valami más közéleti tevékenységed az „étlapon”? – Az Arad–Gyula Baráti Társaság szervezésében indítani szeretnénk egy nyelvtanfolyamot magyarul tanulni kívánó Aradiak részére… Örülök, hogy sikerült összehoznunk a Gyulai Bălcescu Líceum, illetve a Csiky Gergely Főgimnázium diákjait és tanárait. – Milyen a viszonyod szakmailag, politikailag a román kollégákkal? – Nagyon jó. Ez is empátia kérdése. – Elégedettnek érzed magad közéleti pályafutásoddal? – Úgy érzem, hogy az elmúlt 35 évben minden tőlem telhetőt megtettem a magyar közösség érdekében. És úgy érzem, hogy van még bennem elég energia, hogy a következő években is, erőmhöz mérten, besegítsek a fiatalabbaknak… Hiszek abban, hogy a világon minden tökéletesíthető, a hibák korrigálhatóak, és ha a jó szándékoknak van bizonyos konvergenciája, akkor meglesznek a várt eredmények is. Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad) 2016. július 25.Jó pozíciókat szerzett az RMDSZ a Kolozs Megye TanácsábanA múlt héten fogadta el a Kolozs Megye Tanácsa a szakbizottságok összetételét. A szakbizottságok megalakulása után Balla Ferenc és Lőrinczi Zoltán elnöki tisztséget tölt be, míg Szőcs Endre titkárként tevékenykedik. Az RMDSZ frakció a Kolozs Megye Tanácsában a következő szakbizottságokban vesz részt: Deák Ferenc a jogi és az urbanisztika szakbizottság tagja, a gazdasági és pénzügyi szakbizottságban Szőcs Endre titkári minőségben fog tevékenykedni, Enyedi Tamás a vagyonkezelő szakbizottság érvényesülhet majd, Keizer Róbert az egészségügyi bizottság tagja, Balla Ferenc az oktatási szakbizottság elnökeként tevékenykedik, illetve Lőrinczi Zoltán a mezőgazdasági szakbizottság elnöke lett. „Összességében elmondhatom, hogy elégedett lehetünk a szakbizottságokban betöltött tisztségekkel. Két elnöki és egy titkári funkciót is szereztünk, annak érdekében, hogy az elkövetkezendő négy évben minél többet tehessünk Kolozs megyeért, a Kolozs megyei magyar közösségért” - mondta Deák Ferenc, a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. maszol.ro 2016. július 26.Két RMDSZ-es bizottsági elnök a megyei tanácsbanMegalakultak a szakbizottságok a Kolozs Megyei Tanácsban. Az RMDSZ frakció a következő szakbizottságokban vesz részt: Deák Ferenc a jogi és az urbanisztika szakbizottság tagja, a gazdasági és pénzügyi szakbizottságban Szőcs Endre titkári minőségben fog tevékenykedni, Enyedi Tamás a vagyonkezelő szakbizottságban érvényesülhet majd, Keizer Róbert az egészségügyi bizottság tagja, Balla Ferenc az oktatási szakbizottság elnöki tisztségében tevékenykedik, Lőrinczi Zoltán pedig a mezőgazdasági szakbizottság elnöke lett. Szabadság (Kolozsvár) 2016. július 28.Zágon nem hagyja magátÚgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont, írja Mikes Kelemen. A 255 éve elhunyt Mikes egykori faluja, Kovászna megye legnagyobb községe megpróbál méltó lenni nagy szülöttéhez: az ide látogatók megtekinthetik a Mikes-hagyatékot, sétálhatnak a Mikes család egykori kertjében, igaz, a Mikes-szülőház mAradványaihoz vezető út végén szomorú kép fogad. Az íródeák születésekor ültetett tölgyfák hat öl széles törzseit hangyák és szú rágja, a tölgypár egyik tagja teljesen kiszáradt. Merre tovább, Zágon? „Háromszéknek és a hazának ez oldalról végső helysége” – írja Orbán Balázs néprajzi gyűjtő Zágonról. Ha Kézdivásárhelytől déli irányba egyenesen a csupa-zöld dombóriás-határ felé tartunk, a völgybe ágyazva, fenyvesekkel és tölgysorokkal körülölelve megpillantjuk a falut, ahol Mikes Kelemen született. Az első írásos emlékek késő középkoriak, bár Zágon neve később, a 17. század elején vált inkább ismertté, az I. Lipót király engedélyével tartott népes hetivásárai miatt. Ma 52 százalékban román, 48 százalékban pedig magyar ajkúak lakják a több mint 5000 főt számláló települést, amely területileg és népességét tekintve is Kovászna megye legnagyobb községe. Mikesre a legbüszkébbek A tatárjárásról ma a Kisvész és a Nagyvész domb, illetve a Tatárszeg utca elnevezése árulkodik. A vész ez esetben azonban nem a zágoniakra vonatkozik, hiszen néhány idősebb utcabeli még ismeri a legendát, miszerint a támadó csapatokat az említett, akkor még sűrű erdő borította kishegyekre felszorították a helyiek, ott pedig „mind egy lábig levágták”. Mivel a helység a keleti határvonal hegyi átjáróihoz a legközelebb esik, a 17. században Erdélyt a zágoni határvédőknek kellett megóvniuk, főként a Moldvából és Havasalföldről érkező támadóktól. Ennek ellenére a község lakói mégsem egykori hősiességükre, hanem híres szülötteikre a legbüszkébbek: többek közt az 1690-ben világra jött Mikes Kelemenre, II. Rákóczi Ferenc kamarására, az 1968-ban született olimpiai bajnok tornászukra, Szabó Katalinra, és büszkén emlegetik, hogy Kiss Manyi színésznő is Zágonban töltötte gyermekévei nagy részét. A hadapród felmenői jelentős időszakon keresztül éltek és gazdálkodtak a faluban, bőkezűen támogatva a helyi református gyülekezetet és az iskolát, éppen ezért a Háromszéki községközpont általános iskolája, művelődési egyesülete és vegyes kórusa is a Mikes Kelemen nevet viseli. A Mikes-Szentkereszty-kúria múzeumában a Törökországi levelek közül néhányat eredeti példányban is őriznek Kiss Manyi zongorája, fényképei és az elemi iskolát Zágonban végzett Domokos Géza RMDSZ-alapító emlékszobája mellett. „A kastély udvarán található egykori gabonás épülete és a bowlingtér feletti szobák szálláshelyül szolgálnak az idelátogatóknak, akik múzeumi tárlatvezetést is igényelhetnek” – ismerteti a község új kultúrigazgatója, Márton János, aki idén március 15-e óta tölti be az állást. Elmondja, Mikes szülőfalujában akad bőven látnivaló, de úgy véli, a község ismertségét nem alapozhatják csak a turizmusra. Az igazgató elmagyarázta, hogy a múzeumot, Mikes Kelemen hagyatékát és a templomokat egy-két óra alatt megtekinthetik az érdeklődők, a Mikes család egykori házához, kertjéhez, illetve a tölgyekhez vezető séta után három ápolt, zöldellő parkban is megpihenhetnek a turisták, de szállást sokan nem igényelnek, hiszen ezek után már indulnak is tovább. A megőrzött statisztikákból kiderült, a 2010-es évek eleje óta évről évre csökken a látogatók száma, idén júliusig nagyjából 1200 érdeklődő fordult meg a községben, bár szeptember elejéig több csoportra is számítanak, hiszen elsősorban a nyári időszakban nő a kirándulók száma. A kultúrigazgató kiemelte, a művelődési egyesület egyre elavuló adminisztrációs felületű honlapja helyett a közeljövőben igyekeznek olyat létrehozni, amelynek segítségével a közösségi hálókon is gyakrabban tudják népszerűsíteni Zágon megtekinthető értékeit. Korhadó tölgyek mellett újraéledő kultúra A Mikes Kelemen szülőházának mAradványaihoz vezető út végén szomorú kép fogad: az íródeák születésekor ültetett tölgyfák hat öl széles törzseit, amelyek már évekkel ezelőtt is a község jelképeiként díszelegtek a képeslapokon, most hangyák és szú rágja, a tölgypár egyik tagja mára teljesen kiszáradt. „A két természeti kincsünk pusztulását valószínűleg már nem tudjuk meggátolni” – ismerteti Márton János, majd hozzáteszi, tudomása szerint az elmúlt időszakban szakemberek segítségével igyekeztek megoldani a problémát, szövetmintát is vettek a 326 éves törzsekről, de menthetetlennek látták a helyzetet. A művelődési vezető azonban megígérte, hogy a próbálkozást egyelőre nem hagyják abba. Az érdeklődők útja a kúria után általában az 1782-ben épült, barokk–klasszicista stílusú református templomhoz vezet, amelynek három méter magas kőkertjét az utóbbi hónapokban restaurálták. Székelyföldön nem csak a nemzetközi hírnevű rétyi fúvószenészek művelik a réz-és fafúvós hangszermuzsika régi műfaját, hiszen Zágon is fiatal művészekkel büszkélkedik. Az új kultúrigazgató hangsúlyozta, mindenáron igyekszik fenntartani az eddig működő zágoni vegyeskar és ifjúsági fúvószenekar működését. Utóbbi esetében a munkát kezdett és családot alapított tagokat nemrég új, kisiskoláskorú generáció váltotta fel, akik hétről-hétre tanulva igyekeznek elődeik nyomdokaiba lépni. „A nagy álmom az, hogy ősszel színjátszócsoportot indítsak a feleségem segítségével” – közli fellelkesülten Márton János, és mutatja az eddig gyűjtött drámai alapanyagot, de hozzáteszi, azokat még 2016 nyelvi stílusára és vidéki színpadra kell formálni. Retusált hagyományőrzés Az igazgató leszögezte, a helyi ünnepi szokásokat semmiképpen sem hagynák feledésbe merülni, de szeretnék a már sablonossá, monotonná vált farsangi, szüreti bálokat is megújítani: „ne csak a már megszokott bevonulásról, két szőlőkoszorúról és évente ismétlődő tánclépésekről, tombolasorsolásról szóljanak az ünnepségek” – fogalmazott. A farsangi mulatságot tudatosan tematizált jelenetekkel szeretnék színvonalasabbá tenni, de a néptánckedvelő helyiek lépéstudásán is gazdagítanának, finomítanának. A Háromszéki és csíkszéki táncok okításában Dezső Tibor-Attila helyi református lelkipásztor lesz majd a kultúrigazgató segítségére. Papolc kultúrája, infrastuktúrája is újjáéled „A községhez tartozó Papolcon fel kellett nőnie egy olyan lelkes, fiatal generációnak, amely értékeli a helyi kultúrát és igényt is tart annak gyümölcsöztetésére” – fogalmaz Márton János, majd hozzáteszi, a Láhó-domb takarásában fekvő kis faluban is elindult egy értékelhető szellemi folyamat, hiszen külön vegyeskórussal büszkélkednek, ráadásul a fiatalság már minimális segítséggel, önerőből szervez tradicionális ünnepségeket. „Húsz éve nem tartottak hagyományos szüreti bált a papolciak, tavaly ősszel azonban sikerült megtörni a hosszú csendet” – teszi hozzá az igazgató, aki úgy látja, a közösség szokásainak, népi értékeinek újjáépítése már tavaly elkezdődött. Hátrányba került gazdálkodás, fakitermelés Bár a községet hosszan elnyúló termőföldek határolják, sokuk parlagon szárad. A helyi RMDSZ-szervezet elnöke, Dima Levente lapunknak elmondta, évről évre egyre több zágoni lakos hagy fel a mezőgazdálkodással és keres a szomszéd városok gyáraiban munkát. „Sajnos már egyre kevesebben gazdálkodnak itthon a faluban. Aki még a vidékiek ősi mesterségét űzi, elsősorban kevés, saját használatra szánt mennyiséget termeszt, tenyészt” – teszi hozzá a tisztviselő. Kis József polgármester kiemeli, hogy az állattenyésztés felhagyásáért nem a lakosság a felelős, ugyanis országos szinten igen alacsony árra zuhant a házi hentesáru előállítása. A feldolgozása veszteséges folyamat nemcsak a zágoniak, de minden vidéki számára. „Amikor átlagosan 4 lej értékben vásárolnak fel egy kilogramm sertéshúst, érthető, hogy már csak saját használatra tenyésztenek” – közli, majd hozzáteszi: a gabonatermesztés esetében is hasonló a helyzet, ugyanis a búza-, rozs-, kukoricafélék ára jóval alacsonyabb a termőföldek és termés javítására felhasznált vegyszerek költségénél. A széles ívben elterülő mezők után a környék erdeit pásztázva méretes puszta foltokat lát az ember, az egyre fogyó alapanyag miatt a fafeldolgozásból élők száma is csökken, pedig a zágoniak bevételének alapját több száz éven keresztül a fakitermelés jelentette. A polgármester a Holzindustrie Schweighofer 70 hektáron elterülő fűrészüzemét okolja. „A korábbi években sokkal inkább egyensúlyban tudtuk tartani az erdőkitermelési folyamatot a községhez tartozó területeken, ám amióta tavaly az osztrák fafeldolgozók az egyik szomszéd falu, Réty határában üzemet létesítettek, a környékbeliek ezt a kenyérkeresési lehetőséget is elveszítik” – fogalmaz Kis József. A közlekedési infrastuktúra fejlődése azonban pozitív irányba tart: a tervek szerint az idén korszerűsítenek minden régi utcát a községben. Az útjavításokhoz szükséges előkészületek már tavaly elkezdődtek, az ígéretek szerint idén már egyetlen zágoni lakosnak sem kell majd a sártenger miatt panaszkodnia. „A 2016–17-es években mind a községközpont, mind a hozzá tartozó Papolc falu teljes aszfaltozását és utcavilágítását igyekszünk megoldani” – részletezi a polgármester, majd leszögezi, Papolcon elsősorban a teljes falu területét lefedő csatornahálózat kialakítása a cél, utána jöhet az útjavítás Kádár Hanga Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. augusztus 1.A cigány folklórral ismerkedtekTizennyolcadik alkalommal zajlott Kommandón a hagyományos cigányfolklór-tábor, ahol 110 résztvevő tanulhatta autentikus adatközlőktől a szászcsávási és őrkői cigányok táncait, dalait. Tizenegy zenész, hét táncoktató foglalkozott az oktatással, szombat este gálaműsoron mutatták be tudásukat a táborozók. A tánc- és énektanulás mellett a cigány kultúráról szóló előadásokon is részt vehettek az érdeklődők, a túrakedvelők az 1777 méter magas Lakóca-tetőre kirándultak. A tábort a Lajtha László Alapítvány szervezte. Deák Gyula szervező érdeklődésünkre elmondta: idén az erdélyi vendégek mellett két táncegyüttes is nevezett a táborba: Nyárádszeredáról a Bekecs, Békéscsabáról a Bakony csoport. Ausztriából, Németországból, Ausztráliából, az Amerikai Egyesült Államokból is érkeztek táborozók. A talpalávalót a szászcsávási, a Heveder, valamint a Gázsa és barátai zenekarok szolgáltatták. Elismert szakértők tartottak előadásokat a cigány kultúra témakörében:dr. Pozsony Ferenc, Orza Călin, a szebeni Astra Múzeum munkatársa, Oana Burcea osztott meg érdekes tudnivalókat a jelenlévőkkel, akik betekintést nyerhettek a Norvég Alapból finanszírozott programban digitalizált régi gyűjtések felvételeibe, megnézhettek csávási és őrkői eredeti kollekciókat is. Újdonság volt a táborban a nagy méretű sátor, amely naptűzés, eső ellen nyújtott védelmet a táborozóknak. Szükség volt rá, az őrkői táncokat mindig füvön ropják – tudtuk meg Deák Gyulától. Az új sátor vásárlása viszont komoly anyagi kihívást jelentett, kétmillió forintba került. A kommandói cigányfolklór-tábor szervezését a Nemzeti Kulturális Alap, Kovászna megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy önkormányzata, a Communitas Alapítvány, Kommandó polgármesteri hivatala, valamint a Horn Dávid Általános Iskola támogatta. A kommandói segítséget „helyben viszonozták” a szervezők: a településen élő gyerekeknek külön tanítottak táncot, éneket. Bokor Gábor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. augusztus 2.Befejeződött az I. Csángóföli Nyári Egyetem KostelkenHétvégén zárta kapuit az I. Csángóföldi Nyári Egyetem, melyre a mesébe illő tájjal és faluszerkezettel rendelkező Kosteleken került sor július 25-30. között. A nyári egyetemre a partiumi Michiel de Ruyter Tudományos Társaság, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, a Klebelsberg Kuno Szakkollégium, valamint a magyarországi Z Generációért Alapítvány szervezésében került sor. A rendezvény kitűzött célja volt, hogy Csángóföldön közösségépítő műhely-helyszínt hozzon létre a régió fiatal értelmisége számára, összekösse Csángóföldet és a Kárpát-medence többi régióját az ifjúsági konferenciák, ifjúsági együttműködések területén. Összesen több mint 80 személy részvételével zajlott le a rendezvény, melyre Erdély mellett, Magyarországról, Felvidékről és Kárpátaljáról is érkeztek résztvevők. „A vidék jövője, a jövő vidéke” mottó köré épülő rendezvényen a vitaindító előadást Géczy Gábor, fizikus tartotta, mely során felvázolta, hogy miért lehet jobb falun élni, melyek az előnyei a városhoz képest a természet közeli életmódnak. Ezt követően Deák Tamás informatikus, független kutató tartott előadást, saját életét bemutatva, hogyan hagyott ott egy multinacionális vállalatot vezető beosztásból, és költözött ki Budapestről egy kis faluba, ahol ma gazdálkodik, népi gyógymódokat kutat és népszerűsít. Ezen kívül hasonló életút beszámolót tartott Fülöp Szabolcs székelydályai református lelkész. Elmesélte, hogy városi gyerekként, hogyan lett bivalysajtkészítő és lótenyésztő Székelydályán. Majd Árus Csongor László hegyközszentmiklósi lelkipásztor mutatta be, hogyan lehet egy egyház által üzemeltetett falusi termálstranddal minél több munkahelyet teremteni helyieknek, hogyan lehet falusi turizmust fejleszteni a strand által termelt bevételekből. Előadást tartott Bernád Ilona szülésznő, népi gyógyász szakíró, aki a hagyományos szülésről, bábaságról tartott izgalmas előadást. Ezen kívül népzenei, néptánc előadásokra is sor került, Szalay Zoltán népzenekutató a magyar népdalról beszélt és arról, hogy a népdalok, miért az egész magyarság lélek tükrei. Majd Lévai Péter néptáncpedagógus a verbális- és metakommunikációs eszközök a néptáncokban témakörben tartott nagyon izgalmas előadást. Az utolsó napokban a fiataloknak nyújtott Európai Uniós pályázati lehetőségekről tartott előadást Hamvas László, pályázatíró a magyarországi helyzetről, majd ezt követően Katona Csaba, a pályáztató hatóság képviseletében és Ilyés Szabolcs György, pályázati tanácsadó tartottak eligazítást a romániai pályázati lehetőségekről, és részletes gyakorlati tudnivalókat osztottak meg a résztvevőkkel, arról hogyan lehet vidéken új vállalkozásokat-, családi gazdaságokat elindítani. Zárásként Kiss Csaba független kutató tartott újszerű és érzelmes előadást az aquapóniás növénytermesztésről, az abban rejlő lehetőségekről, valamint saját élettapasztalatát osztotta meg, hogyan gyógyult meg a saját maga által termelt búzafűlé segítségével daganatos betegségéből, és él teljes életet orvosi beavatkozás nélkül. Utolsó este a résztvevők átlátogattak a XX. Gyimesi Tánctáborba Gyimesközéplokra. Kiegészítő programokként a helyi gazdákkal, adatközlő kenő, inazó, csontkovács, és szövő emberekkel találkoztak a résztvevők. Ugyanakkor kipróbálhatták a kemencében sült házi kenyér sütését, gyógynövénygyűjtő körúton vehettek részt, és különböző népi gyógymódokat tanulhattak. A Lovasíjász című filmet is megtekinthették a résztvevőkkel együtt Kostelek lakói, melyet követően közönségtalálkozóra került sor, jelen volt Venczel Endre forgalmazó, a film világjogainak tulajdonosa. A résztvevők már nagyon várják, hogy újra visszatérhessenek Kostelekre. Közlemény Erdély.ma 2016. augusztus 6.Horváth István: Válogatott versek (Székely Könyvtár)Falusi költő, de inkább a falu költője, annak minden terhével, hátrányával, majd előnyével együtt. Teher, hátrány inkább az elején, előnyök főleg a végén, de inkább a közepén. Hat elemivel, autodidaktaként, maga mögött hagyva aprócska faluját, Ózdot, „sorsának természetes díszletét” (Deák Tamás), a tájnyelvvel, igazi anyanyelvével felvértezve, természetes közegéből, falusi közösségéből kiszkadva lép a poétai mezőkre. És visszahőköl. Nem is a „mezőktől”, mert még csak nem is hihette, nem is remélhette, hogy vadvirágos rétek, csobogó patakok stb. várják, hanem az aszfalttól. Attól a városi világtól, ahová hirtelen belecsöppen. Kilép a parasztjai közül, és belép a városiak közé. Ahonnan kilépett, kinézik maguk közül, ahová belépett: nem fogadják be. Ez (lesz) költészetének tragédiája. Ez a kettősség, ez a meghasonlottság. Hiába az otthonról, a faluból a vérében hozott gazdagság, a népköltészet, a balladák, a mesék csodálatos színpompája, a népi pogány eredetű képzeletvilág, ha gyökerét vesztettnek érzi magát, harisnyás embernek a városi literátorok között. Jövevény, kívülálló, és ezen még a vele született, „a költő természetéhez tartozó nyelvi és technikai fogékonysága” (uő), de az állandó tudásszomja, az állandó tanulni akarása (hiányai bepótlására), s ennek folyományaként műveltsége kipallérozása sem enyhíthet. De legalább van, ahová elvágyódni, ahová visszavágyódni. És az eltávozása utáni kiélesedett figyelmű rálátással van – mindig –, ahová visszafordulni. Mert mit is tehetne egy számára teljesen szokatlan, ellenségesnek érzett környezetben? Visszamegy – az állandó otthontalanság-érzéstől, az elveszített szülőföld fájdalmától, a megtagadott paraszti sors emlékétől gyötörten – oda, verseiben, ahonnan eljött. És lassacskán megtalálja mondandójához a formát is, a szélesen hömpölygő, inkább epikus (tizenhat szótagú, páros rímű), de népköltészeti elemeket is magában hordozó tárgyias elbeszélő lírát. És még a versvégen felmutatott jelkép, tanulság, az örök újrakezdésről például a Tornyot raktam című, méltán elhíresült versében, ez a mai szemmel picit didaktikusnak ható konklúzió-levonás sem tudja elhalványítani a vers igazi erejét, nagyságát. (Gyermekkorom mindenféle iskolai ünnepélyeinek kedvelt darabja volt a költemény, az akkori diák-előadók patetikája, erőteljes, fokozódó ritmusú intonációja, emelkedő hangfekvése ma is itt rezeg a fülemben.) De a Tornyot raktam mellett ott van – kicsit rá is kap e vers nyomán a széles hömpölygésű, az elbeszélő rész után, a befejezésben gondolati-lírai reflexiót beiktató darabok ízére – a Disznóölésre (a Családi kör nagyszerű rokonverse), a monumentális Paraszt-oltás, középiskolás éveim kötelező olvasmánya, a Mert kifelé nem volt útja titkokat sejtető darabja, ugyancsak erős didaktikus zárlattal, vagy a Nyugtod ne legyen remeklése, no meg a Szolgálatváltozás sajátos, Horváth István-os, igen remek balladája. De líraibb költeményei között is találunk igazi gyöngyszemeket már a kezdeti (meg a későbbi) időszakból is, ilyen Az én vándorlásom (talán erre figyelhetett fel Jékely), Ül felettem a búbánat, 1943, vagy a Halál marka lendül – csak így, kapásból. Nem túl sok van belőlük, igaz, de sok-sok részletszépség kárpótolhat megannyi versében, vagy bosszanthat, hogy hogyan is nem sikerült végigvinnie az egész költeményen azt a szépséget, amikor Kosztolányi-, Arany-, Petőfi-hatások csillognak-villognak itt is, ott is, sőt, Nagy László Ki viszi át a szerelmet című versére is találunk „ráírást” Ha létünk léte eltűnik címmel. Igaz, a nagy kortárséhoz képest sokkal szerényebb kivitelezésben. Az 1944-es fordulattól aztán, ha válogatott verseinek kötetét olvassuk, egy-két ívnyit továbblapozhatunk bátran. A harisnyás parasztból pantallóssá vált, dicsért népköltő nem találja sem a helyét a megújult világban, sem a hangját, hogy miként is kellene viszonyulnia ehhez az új, gyökeresen megváltozott világhoz, és egyáltalán: versben hogyan kellene szólania. Születik így egy csomó felejthető, igen gyenge költemény, népieskedő hangon, mert nagyon-nagyon vékony szál választja el a népi darabokat, a népies verseket az álnépiesektől, amelyek leginkább a giccshatár közelében járnak, vagy még ott sem. Kívülállóból belül álló lesz (ha van ilyen egyáltalán), de a ruha rajta továbbra is a kívülállóé mArad. A szerep is, amit játszania kell, amit a kezdet kezdetén felvett, s no meg amit aztán ügyesen rá is kényszerítettek. A merőben új költői feladatra azonban csak gyatra megoldások születnek. Majd csak a hatvanas évek közepe táján talál újra magára, amikor az öregség, betegség, a közelítő halál formálja már nagy erővel át líráját. És az újra felfedezett gyerekkor, falusi világ, egy idősödő ember szembenézése egykori önmagával újra megtermékenyíti benne a költőt. Az elégikus szomorúság hangjával, a búcsúzáséval azonban – kifelé tartva az életből – mintha nemcsak saját magát búcsúztatná, hanem azt a falusi, paraszti világot is, aminek akkor már jószerével (vagy lassacskán?) befellegezni látszott. Horváth István-emlékünnepély Magyarózdon Magyarózdon augusztus 6-án Horváth István-emlékünnepségre kerül sor. A református templomban 10 órától Ötvös József vártemplomi lelkész hirdet igét. Márkus Béla irodalomtörténész a Magyarózdi torony alatt, Fekete Vince költő Kortársunk, Horváth István címmel tart előadást. Csomós Attila, az RMGE Maros megyei szervezetének elnöke változó világunkról, Dávid Gyula irodalomtörténész Horváth Istvánról őrzött emlékeiről beszél. 12 órakor a megújult emlékházban Szémán Péter EMKE-elnök beszél a költő hagyatékáról. Ezt követően a résztvevők a temetőbe látogatnak. Az ünnepség a művelődési házban folytatódik. Fekete Vince Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. augusztus 12.Miért jó ibolyásnak lenni?Élmények, összetartozás, összetartás, magyarságtudat erősítése, hagyományok ápolása. Csak néhány számukra nagyon fontos szó. Ennek jegyében telt a nagyzerindi és feketegyarmati gyerekek hete. Múlt szerdán Mikus Éva meghívására, felejthetetlen napot töltöttek a Gyulai Várfürdőben, majd péntek este Szilágyi András koreográfus meghívására eleki táncházban vettek részt. Szombaton a Kisibolyások Pap Márta vezetésével a Simonyifalvi Napokon álltak helyt, mert az Ibolya néptánccsoport már hajnalban útra kelt Komlósi Róbert, örök sofőrünk, Molnár Imre és jómagam kíséretében a Somogymegyei Nagyberkibe, a Határon túli Magyar Ifjak Találkozójára. Érkezés és szervezési feladatok után Deák Gyula polgármester nyitotta meg a rendezvényt, majd Papp Lajos szívsebész és magyarságkutató előadását hallgathattuk. Ezután léptek színpadra a táncosok, a helyieken kívül a bécsi Délibáb Néptánc és Kulturális Csoport, a Nádasi Ifjúsági Csoport Szlovákiából, a nádasi gyerekek Horvátországból, és az Ibolya Néptánccsoport Romániából. Szívszorító és szívderítő is volt látni, hogy Magyarország közepén, elcsatolt területeken élő csoportok hogyan járják a magyar táncokat! A program a Táltos Dobosok előadásával, tábortűzzel, ismerkedéssel és karaokeval ért véget. Vasárnap az ünnepi mise után a trianoni emlékműnél ünnepi előadás keretein belül minden elcsatolt területről érkezett csoport elhelyezett egy marék anyaföldet. Délután az ifjúság a desedai strandon pihent, majd Kaposvár főtérével ismerkedett. Ezúton mondunk köszönetet támogatóinknak, vendéglátóinknak és Heizler Ilonának, hogy ránk talált. Sok élménnyel, dicsérettel a tarsolyukban, késő délután indult haza a csapat, hogy szerdán ismét egy hosszú útra induljanak... Kiss Csilla Nyugati Jelen (Arad) 2016. augusztus 13.Virágkehelyben harmatcseppHorváth István szellemisége a magyarózdi torony aljában "Legyél örök égő seb, s forrása új akaratnak" Örök égő seb, örökös tettvágytól fűtött akarat és elszántság, örökös "vándorlás"… "Jöttem valahonnan./ megyek valahova. / Az én vándorlásom / nem szűnik meg soha." Népének szeretete, szűkebb pátriája megismertetése vezeti tollát, ez vonul végig életművén. 2016. augusztus 6-án, szombaton emlékeztek a falu lelkiismeretére, a költő Horváth Istvánra a református templomban. "Ami Csíkszentdomokosnak Márton Áron és Kurkó Gyárfás, az Magyarózdnak Nagy András (1899–1974), az egyházi író, szerkesztő és Horváth István (1909–1977) író, költő. Két ember, aki hírét vitte falujának a nagyvilágban" – hallottuk Ötvös József Marosvásárhely-vártemplomi református lelkész ünnepi beszédében. A találkozás az élet egyik legnagyobb ajándéka. Két magyarózdi ember találkozásának hála, munkásságuknak köszönhetően menekült meg Magyarózd a szórványok homályától. Igaz gondolataikkal magasra emelték szülőfalujukat. Horváth István igazmondó költő volt. Dr. Márkus Béla debreceni irodalomtörténész az istentisztelet után tartott előadást. Az egykori jó barát dr. Görömbei András irodalomtörténésznek a költő századik születésnapján elhangzott gondolatát idézte: Erdély irodalmi emlékezeti helyei között jelentős Farkaslaka, Tamási Áron szülőfaluja, a másik ilyen hely, mely az egyetemes magyar kultúrának a térképére fel van írva: Pusztakamarás, a harmadik pedig Magyarózd. A Magyarózdi toronyalja című rendhagyó falurajzában Horváth István a saját életét is beleszövi faluja sorsába. Egészen a római korig megy vissza időrendi sorrendben, a régmúlttal nem sokat foglalkozik, helyette a falu (saját koráig fellelhető) szokásait, a hiedelemvilágot, a folklórkincset tárja elénk. "Az utánam jövőket próbálom végigvezetni a falun…". "Magamat is mentettem. Én vagyok ez a könyv. De nemcsak én. Az a nép is, amelyhez tartozom, amellyel – vagy amelyekkel – összefűznek a borzongató hiedelmek, varázslások, szokások, játékok, a népköltészet gazdag csillagos ege, s a nyelv, melynek egyes szavai a ködös ősidőkből visszhangzanak ide. Paraszti múltamban – s ez a múlt, őseim révén, messzi századokba nyúlik – közvetlen és közvetett módon, minden szokást, hiedelmet megéltem, amit e könyvben leírtam... Harmincegy éves koromig parasztként laktam, dolgoztam Magyarózdon. Sohasem szakadtam el szülőfalumtól… A falu, Magyarózd annyira zárt, eldugott helyen lapul, hogy még az ötvenes években is egyik író barátom azt mondta: »Olyan falu, hogy Magyarózd, nincs is, azt csak te találtad ki«. Pedig van, és volt még a tatárjárás előttől fogva. Volt, viszonylag bolygatatlanul, s éppen bolygatatlansága miatt napjainking őrzött meg igen sok olyan néprajzi, folklorisztikai, nyelvészeti anyagot, melyek más, nyílt fekvésű falukban rég az enyészetbe süllyedtek." (Horváth István: Előszó, Magyarózdi toronyalja – Dacia Kiadó Kolozsvár 1971) A hatvanas években sok szociográfiai írás jelent meg Magyarországon és Erdélyben is. Horváth István "alulnézetből" szemléli a falu világát – mondta dr. Márkus Béla –, a nép közül valóként, a változásokat nem a változások okozta jobblét jelenléte vagy hiánya szempontjából szemléli, hanem hogy megmAradnak- e az ősi formák, rigmusok, szokások, népdalok? Nem rejtette el keserű gondolatait sem az író, amikor arról írt, hogy az ózdiak szégyellnek népdalt énekelni. – Szerencsére nekem más tapasztalatom van – mondta Márkus Béla – egy magyarózdi lakodalmas csapattal, Székelykeresztúr és Segesvár útvonalon végigénekelt vonatos utazás emlékeire hivatkozva. Fekete Vince költő Horváth István csendje címmel tartott ünnepi beszédéből idézek pár gondolatot: "Falusi költő, de inkább a falu költője, annak minden terhével, hátrányával, majd előnyével együtt. Teher, hátrány inkább az elején, előnyök főleg a végén, de inkább a közepén. Hat elemivel, autodidaktaként, maga mögött hagyva aprócska faluját, Ózdot, ’sorsának természetes díszletét’ (Deák Tamás), a tájnyelvvel, igazi anyanyelvével felvértezve, természetes közegéből, falusi közösségéből kiszakadva lép a poétai mezőkre… Kilép a parasztjai közül, és belép a városiak közé. Ahonnan kilépett, kinézik maguk közül, ahová belépett: nem fogadják be. Ez (lesz) költészetének tragédiája. Ez a kettősség, ez a meghasonlottság. Hiába az otthonról, a faluból a vérében hozott gazdagság, a népköltészet, a balladák, a mesék csodálatos színpompája, a népi pogány eredetű képzeletvilág, ha gyökerét-vesztettnek érzi magát, harisnyás embernek a városi literátorok között… De legalább van, ahová elvágyódni, ahová visszavágyódni. És az eltávozása utáni kiélesedett figyelmű rálátással van – mindig –, ahová visszafordulni. Mert mit is tehetne egy számára teljesen szokatlan, ellenségesnek érzett környezetben? Visszamegy – az állandó otthontalanság-érzéstől, az elveszített szülőföld fájdalmától, a megtagadott paraszti sors emlékétől gyötörten – oda, verseiben, ahonnan eljött. És lassacskán megtalálja mondandójához a formát is, a szélesen hömpölygő, inkább epikus (tizenhat szótagú, páros rímű), de népköltészeti elemeket is magában hordozó tárgyias elbeszélő lírát. És még a versvégen felmutatott jelkép, tanulság, az örök újrakezdésről például a Tornyot raktam című, méltán elhíresült versében, ez a mai szemmel picit didaktikusnak ható konklúzió- levonás sem tudja elhalványítani a vers igazi erejét, nagyságát… (Szerző megjegyzése: Mély érzelmi kötődésem van e vershez, hiszen egyike azoknak a verseknek, melyekre szeretett édesapám tanított meg, még egészen zsenge gyerekkoromban és megmutatta a vers írójának a szülőházát, valahányszor Magyarózdon átkeltünk a magyarbükkösi rokonlátogatások alkalmából…) Az 1944-es fordulattól aztán, ha válogatott verseinek kötetét olvassuk, egy-két ívnyit továbblapozhatunk bátran. A harisnyás parasztból pantallóssá vált, dicsért népköltő nem találja sem a helyét a megújult világban, sem a hangját, hogy miként is kellene viszonyulnia ehhez az új, gyökeresen megváltozott világhoz, és egyáltalán: versben hogyan kellene szólania. Születik így egy csomó felejthető, igen gyenge költemény, népieskedő hangon… majd csak a hatvanas évek közepe táján talál újra magára, amikor az öregség, betegség, a közelítő halál formálja már nagy erővel át líráját." Horváth Arany, az író lánya meghatottan köszönte meg az emlékház előtt az egybegyűltek jelenlétét, kifejezve afeletti örömét, hogy 2016-ban is fontosnak tartották magyarországi és erdélyi barátok, Horváth István tisztelői, hogy részt vegyenek az emlékezésen. Szülői házát az ember soha el nem hagyja, minden pénzét a ház "továbbélésére" áldozza, hiszen ott a szülei, édesapja, a nagyszülei: apó és nannyó szelleme kötelez. Kérdésemre, hogy milyen érzés hazajönni Magyarózdra, lelkesedve mondja: "Jajj, aranyoskám, én Magyarózdon vagyok igazán otthon. Amikor innen visszamegyek a városba, én hetekig beteg vagyok." A tőle megszokott lelkesedéssel vezet végig a nemrég felújított Horváth István- emlékházon, ahol minden tárgy kedves, mert bensőséges emléket idéznek: a családi fotók, az író személyes dolgai (mint például kalapja), kötetei, a használati tárgyak...Fájdalommal mondja, hogy számos féltve őrzött családi vonatkozású tárgynak "lába lett". A háromosztatú autentikus és szépen felújított parasztház teljes nyugalommal honol az egyre öregedő falu központi részében: Márvány emléktábla jelzi, hogy falai közt élt gyerek- és ifjúként Horváth István író, és e ház falai közt talált megnyugvást, valahányszor visszatért erőt gyűjteni a gyökerekhez. Az ünnepi köszöntések sorában Dávid Gyula irodalomtörténész szavait tolmácsolta az EMKE elnökének megbízottja: "Amikor verseivel a negyvenes évek elején bekopogtatott az irodalom ajtaján, már egész raja zsongott körülötte a hozzá hasonlóknak. A népi életsors és élettapasztalat legmélyéről bocsátotta fel őket valami titokzatos erő, hogy megszólaltatói legyenek eltemetett, s most újra feltalált kincsekből felragyogó szépségeknek, évszázadokon át lefojtott reményeknek, akarásoknak". (A szöveg egészében olvasható a Székely Könyvtár sorozatban frissen megjelent Horváth István: Válogatott versek című könyv előszavában.) Dávid Gyula szerint a költői igazmondások indulata jellemzi Horváth István költészetét. Az RMGE Maros megyei szervezetének köszöntő sorait az elnök megbízottja tolmácsolta. Az emlékünnepség záróakkordjaként a tisztességet tévő vendégsereg a Himnusz eléneklésével koszorút helyezett el az író magyarózdi sírhelyénél. "Jólesik, hogy nem hagy a falu. Nemcsak számon tart, nemcsak megajándékoz, hanem önmagát félti bennem. Rámtapad bizalma, felelőségre vonása, mint fára a kéreg. Levethetetlenül viselem magamon. Falum népe, mint virágkehelyben a harmatcsepp, megül a völgyben, végzi munkáját. Őrzi, őrizteti velem is tájnyelvét, melynél alig hallok szebb muzsikát, mely lelkemben szól. A váratlan keresztutaknál ő sugallja, melyiket válaszszam, édesapám halála óta. Mindig az igaz felé irányít, mert nem csak utat, de a közös földön testvért is keresni kell e hazában. A reám hagyott testamentum e torony aljához parancsol. Toronyalji talpalatnyi földön állok, morzsolgatom szavainkat, dalainkat dúdolgatom." (Horváth Arany) Gálfalvi Dilna Népújság (Marosvásárhely) 2016. augusztus 16.Egyél jót, tegyél jót a Rákóczi-várértMájusban, pünkösd előtt kapták meg az engedélyt a gyimesbükkiek a Rákóczi-vár felújítására. A munkálatok elkezdése azonban késik, a közbeszerzési eljárást a következő napokban írják ki, de a felújításra szükséges pénznek is csak a töredéke gyűlt össze. Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztiválnak adott otthont a Nagyboldogasszony ünnepét megelőző napokban Gyimesbükk. A rendezvényt a Budapesti Örmény Önkormányzat, a Csík Körzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány és a Gyimesbükkért Egyesület szervezte. Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón Deáky András, a fesztivál házigazdája elmondta, késik a Rákóczi-várként ismert őrtorony (eredeti nevén Blockhaus) felújítása. Az 1626 körül Bethlen Gábor idejében épített váracska romjait évente turisták ezerei keresik fel, ezért is időszerű a munkálat elkezdése. A késésnek két oka van: egyrészt a régészeti feltárások eredménye nyomán módosítani kellett az eredeti terveken, másrészt a közbeszerzési eljárás egy hosszú folyamat. Deáky elmondta, hogy a felújítást a Gyimesbükkért Egyesület, a Budakeszi Alapítvány és Gyimesbükk önkormányzata vállalata fel – a világ magyarságának támogatásával. A tervek szerint kétemeletes lesz a látogatható felület, az alsó szinten kiállítótermet, a felső részen pedig egy kilátót, illetve egy kávézót alakítanak ki. A munkálatokra 80 millió forintra, azaz kb. 200 ezer euróra lenne szükség – hangsúlyozta Deáky –, és jövő pünkösdre szeretnék befejezni. A hétvégi gyimesbükki rendezvényen indították útjára az Egyél jót, tegyél jót! jótékonysági mozgalmat is, amelynek bevételéből a Rákóczi-vár felújítását támogatják. A tradicionális gasztronómiára támaszkodva székely, csángó, magyarörmény és magyarországi ételeket, valamint éttermeket vonnak be a mozgalomba, és az ételek eladásából befolyt összeggel is segítik a munkálatokat – újságolta Esztergály Zsófia, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke. Az eseményen jelen volt Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó, aki felvállalta a mozgalom fővédnökségét. A mozgalom erdélyi nagykövete György Ottilia. Elhangzott, hogy Székelyföldi és anyaországi vendéglőket vonnak be a mozgalomba, hagyományos örmény ételek kerülnek fel az étlapokra. Az először megrendezett fesztivál négy helyszínen zajlott: a kontumáci templomban és a templom melletti szabadtéri színpadon, a Rákóczi-vár alatti kempingben, a Deáky Panzióban és a gyimesbükki plébániatemplomban. A fesztiválon fellépett Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó, Vaszi Levente népdalénekes, az érdeklődők betekintést nyerhettek egy hagyományos csángó lakodalomba. Levetítették Kaszás Géza: A Lovasíjász című filmjét, meg lehetett tekinteni a Márton Áron püspök életéről szóló, illetve Kabdebó János örmény témájú kiállítását. A Magyar Kollégium keretében Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület elnöke az erdélyi, avagy magyarörmény identitásról, Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről, Halász Péter néprajzkutató a csángókról, Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, Darvas-Kozma József Csíkszeredai plébános pedig Márton Áron püspökről tartott előadást. Az eseményen fellépett a keleties zenét játszó Örmény Trió, a kisvárdai Koszta Zoltán bőrműves bőrpáncélokat, Árpád-kori viseleteket mutatott be, lovas és harci hagyományokat ismertetett, és a fesztivál kezdetén ő fújta meg szarukürtöt. Dobos László | Székelyhon.ro 2016. augusztus 16.Könyvbemutató MarosszentgyörgyönTörténet a mikrofon szerelmeséről Toth Béla, a mikrofon szerelmese címmel jelent meg vallomáskönyv a Marosvásárhelyi rádiós életéről. A Sármási-Bocskai János szerkesztette könyvet augusztus 9-én mutatták be a marosszentgyörgyi katolikus plébánián. A könyvbemutatón részt vett Toth Béla, Sármási-Bocskai János, illetve Trombitás János, a Bookyard könyvkiadó vezetője is. Az est házigazdája Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános volt, közreműködött az egyházközközség Szent György kórusa, a Szent Cecília együttes, illetve a Kolping Család énekkara. A könyvbemutató helyszínválasztása kapcsán Baricz Lajos elmondta: – Toth Béla huszonhét éve barátja Marosszentgyörgynek, többször volt itt munkaügyben, sokszor jött barátkozni, természetes, hogy helyet adunk annak, hogy itt ismertesse meg a munkája eredményét. Béla nagyon tud dumálni, jó látni, hogy a könyvből visszaköszön a stílusa, hiszen honnan máshonnan tudhatnánk meg, hogy mi a különbség a gépkocsivezető és a sofőr között?" Műfaját tekintve vallomáskönyv. – Sok helyen láttam, hogy riportkönyvnek, interjúkötetnek, dokumentumkönyvnek titulálják, de én egyiket se mondanám: ez a könyv vallomás, elmesélése annak, ahogy én megéltem bizonyos helyzeteket, ahogy az én szűrőmön át néztem a világot" – fejtette ki Toth. A könyv keletkezéséről Sármási- Bocskai János mesélt: – Kilencvenöttől vagyok a Marosvásárhelyi Rádiónál, a sors úgy hozta, hogy sokszor mentünk Béla bácsival terepre. A hosszú utak alkalmával volt idő beszélgetni, és mindig olyan jókat mesélt a régi időkről. Mondtam neki, hogy milyen jó lenne ezeket mind megírni. Akkor eltessékelt, azt mondta, hogy ő ilyennel nem foglalkozik. Aztán amikor megjelent az első meséskönyvem, jött Béla bácsi azzal az ötlettel: ha vállalom, hogy közösen megcsináljuk a könyvet, akkor ő mesél. A mesélésből hanganyag született, Sármási-Bocskai íródeákként rögzítette a történeteket, szem előtt tartva egy szempontot: – Általában úgy áll össze egy mondat, hogy van alanya, állítmánya, ezt követik a bővítmények. Ennek a könyvnek a mondatairól ez nem mondható el minden esetben, gyakran felrúgtuk a szabályokat annak érdekében, hogy igazán Toth Bélá-s legyen. Mikor ott ül előttem, mesél és látom, hogy könnyes a szeme, arra gondolok, hogy ezeket az érzéseket akarom átadni az olvasóknak. Toth Béla hozzátette: – Volt egy rovatom, az Élő történelem, ahol rengeteg embert megszólaltattam, sokuk történetével megismerkedtünk. Azt hiszem, most eljött az ideje, hogy én meséljek, ez a könyv az én élő történelmem. A kötet születését rengeteg vita előzte meg, nehézséget okozott betartani a terjedelmi korlátokat, a mesélőnek egyik történet hiányzott, a szerkesztő a másikhoz ragaszkodott. A kiadó képviseletében Trombitás János kifejtette, hogy miért örült nagyon a könyv megszületésének: – A legnagyobb érték az, amikor magunkról írunk, úgy mesélünk el történeteket, ahogy csak mi tudunk. Ha nem mástól másolunk, kölcsönzünk, hanem azt adjuk, ami belőlünk fakad, akkor igazán értékes dolgok születnek. Toth Béla a saját története kapcsán elmondta: – Kevés olyan példát tudok, mint amilyen az enyém. Amikor a rádióhoz érkeztem, egy senki voltam, rengeteg munkával, sok nehézség árán fokozatosan jutottam el oda, ahol most vagyok. De nekem ez a szakmám, én ezt szeretem csinálni. Aki ezt a szakmát szereti, és művelni akarja, az másképp nem tudja, csak ahogy én megpróbáltam. A könyv címére reflektálva kijelentette: én mindig is a rádió szerelmese voltam és vagyok, engem ettől már csak a lövészárok fog megmenteni. A bemutató után lehetőség volt dedikált példány megvásárlására. A könyv kapható a Kobak könyvesboltokban. André Krisztina Népújság (Marosvásárhely) 2016. augusztus 23.Szembenézett múltjával a szilágycsehi magyar közösségA sorozatos elutasítások ellenére mégis elkészült az emlékmű Több éves álma valósult meg augusztus 20-án, szombaton, Szilágycseh magyar közösségének: az államalapítás ünnepén sikerült leleplezni a Szilágy megyei településen az első és a második világháborúban elesett szilágycsehi katonahősök, valamint a hírhedt barcaföldvári fogolytáborba elhurcolt helyi áldozatok tiszteletére felállított emlékművet. A Deák Árpád Nagyváradi szobrász által tervezett alkotást eredetileg köztéren szerették volna elhelyezni, de a többségi önkormányzati képviselők folyamatosan elutasították az RMDSZ-es tanácsosok által a Tövishát Kulturális Társaság kérésére előterjesztett javaslatot. Következésképpen a három nyelvű – magyar, román és angol nyelven feliratozott – emlékművet a református egyház „fogadta be” templomkertjébe. Az avató ünnepséget a vasárnap véget ért XX. Tövisháti Napok keretében tartották meg, amelyen a felszólalók egyöntetűen az emlékmű megvalósításának jelentőségét hangsúlyozták. PAPP ANNAMÁRIA Szabadság (Kolozsvár) 2016. augusztus 26.Győztes csatára emlékeznek GyimesbükkbenGyőztes második világháborús csatára emlékeznek szombaton a gyimesbükki Bilibók-tetőn – számol be Dobos László a szekelyhon.ro-n. Az ezeréves határ közelében, 72 évvel ezelőtt, 1944. szeptember 1-jén a 4. Székely Határőrezred – Deáky Béla zászlós vezette csapata – visszafoglalta az oroszoktól a Keleti-Kárpátok egyik stratégiai magaslatát, a Bilibók-tetőt. A 2006-ban itt felállított emlékkőnél szombaton, augusztus 27-án délben 12 órakor celebrál szentmisét Salamon József gyimesbükki plébános. Az emlékművet a második világháborúban a Bilibók-tetőn harcoló Csíkszeredai Orbán Ferenc készítette. Az emlékhelyet a volt gyimesi határállomáshoz közeli Petki-pataka mentén haladva, majd jobbra eltérve, illetve a Kotumáci-templomtól induló turistaösvényen is meg lehet közelíteni – feljutni gyalogosan közel két óra alatt lehet – írja a szekelyhon.ro. Erdély.ma 2016. augusztus 27.Indul az új színházi évadTegnap kezdődtek a Tamási Áron Színház legújabb előadásának felújító próbái Sardar Tagirovsky irányításával. A Tamási Áron Zöld ág című regénye nyomán készült Zongota című előadás, melyet a nyár folyamán már bemutattak Gyulán, a Tamási Áron Színház, a Gyulai Várszínház és a Háromszék Táncegyüttes közös produkciójaként az író halálának 50. évfordulója alkalmából kerül műsorra. A szentgyörgyi bemutatót, mely sok szempontból különbözni fog a nyári szabadtéri előadástól, szeptember 14-ére tervezi a színház. Bérletek szeptember 5-étől kaphatóak a városi kulturális szervezőirodában, az új évad produkciói a már említett Zongota című előadást követően időrendben a következők: Igor Bauersima: norway.today (Kövesdy István rendezésében), Ray Cooney: Funny Money, mely magyar fordításban más címmel kerül majd bemutatásra (Zakariás Zalán rendezésében), Bertolt Brecht: A városok sűrűjében (Porogi Dorka rendezésében), és Harold Pinter: Ünnep (Alexandru Dabija rendezésében). Ezek mellett a korábbi évadok fontosabb előadásait is műsoron tartja a színház. Vass Zsuzsanna és Rácz Endre személyében két új, fiatal színésszel gyarapodott a Tamási Áron Színház társulata, akiket a Bocsárdi László által rendezett Liliom című előadásban már láthatott a szentgyörgyi közönség, de valójában az idei lesz az első teljes évaduk a színháznál. Szeptember közepén indul a színház új honlapja, mely minden bizonnyal szebb, korszerűbb, átláthatóbb lesz a korábbinál, és amely ezután a www.tasz.ro címen várja az érdeklődőket. M Stúdió Az M Stúdió Mozgásszínház már augusztus 16-án elkezdte az új évad első produkciójának próbáit az új stúdióban. A Radu Afrim által rendezett és az Andrei Mureşanu Színházzal koprodukcióban készülő új, kétnyelvű előadás címe még ismeretlen, mert a próbák során írják a darabot, a szövegkönyvet maga a rendező készíti, akit Andreea Gavriliu koreográfus és Márton Imola, a társulat vezetője segít munkájában, aki ezúttal fordítóként van jelen a próbákon. A történet egy tömbházban játszódik, és egy házaspár válópartija körül bontakozik ki, melyben mindenféle furcsa alakok jelennek meg. Az előadás bemutatója objektív okok miatt decemberre tolódik, így valószínűleg az évad második produkciójával, a Fehér Ferenc által jegyzett színházi westernnel majdnem egy időben kerül bemutatásra. Az évad harmadik előadását Bocsárdi László rendezi jövő tavasszal. A decemberi első új bemutatóig a korábbi évadok előadásait láthatja a közönség, de olyan régi produkciók is felújításra kerülnek, mint A per, a Törékeny és a Körtánc. Az M Stúdió társulata is új színésszel gyarapodott az idei évadtól, a zilahi származású Deák Zoltán idén végzett a Kolozsvári színművészeti egyetemen. Cimborák Bábszínház A bábszínház bizonytalan helyzetben kezdi az új évadot, melyben nagyon nehéz tervezni, de a társulat művészeti vezetője, Péter Orsolya bízik abban, hogy a mostoha körülmények ellenére is sikerül megtartani a vállalt három új bemutatót, ezenkívül pedig sokat fognak turnézni, régebbi előadásokat újítanak fel, és megszervezik a korábbi években nagy sikernek örvendő mesebarangolásokat is. A bizonytalan helyzet oka, hogy a társulat még mindig távol áll attól, hogy állandó játszóhellyel rendelkezzen. A város vezetősége megrendelt egy teljes felújítási tervet az új bábszínháznak. Egyelőre még kérdéses tehát, hogy milyen előadással indul az új évad, próbálnak olyan bábdarabot, mesét találni, ami szabadtéri játszásra alkalmas, vagy amit bármilyen játéktérre könnyen lehet adaptálni. Az évad első felében a bizonytalan tényezők miatt nem hívnak vendégrendezőt, tavasszal azonban a tervek szerint B. Fülöp Erzsébet Marosvásárhelyi színésznő fog rendezni a társulatnál egy gyerekeknek szóló vásári komédiát. Hamarosan a bábszínház is új színészekkel gyarapodik: a nyár folyamán hirdetett két bábszínészi állásra többen jelentkeztek, a velük való személyes találkozásokra, versenyvizsgára a jövő hét elején kerül sor. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. augusztus 29.Vásárhelyre vitt minden útIntim terek nosztalgiája Negyedszer hozta haza a Forgatag a világ számos országában, Európában vagy messzebb, a tengerentúl élő Marosvásárhelyieket. A rendezvénysorozat kiemelkedő eseményének számító világtalálkozó a hagyományos forgatókönyv szerint a szombat délelőtti derűs időutazással indult. A gyülekezés, viszontlátás helyszíne ezúttal a Művészeti Líceum udvara volt, ahol több mint négyszázan lépték át az ez alkalomra állított jelképes kaput. Szalmabála Székek és asztalok, a kockás abroszokon péksüteményes és gyümölcsöstál, a levegőben könnyed dallamok – ez a régi kirándulásokat idéző piknikhangulat fogadta az érkezőket. Az egymásra találások pillanata után Kirsch Attila, a rendezvény főszervezője köszöntötte a hazatérőket és itthonmAradottakat. A főszervező a korábbi három világtalálkozó történéseit elevenítette fel, majd a jövő évi együttlétet sejtetve arra kérte a jelenlevőket, hogy a piknik alatt a bejáratnál elhelyezett üveghengerekbe aprópénzt – akár egybanist vagy egy centet dobva – szavazzanak arra, hogy az 1800-as vagy az 1900-as évek Vásárhelyére térnének-e vissza szívesebben. Ezt követően B. Fülöp Erzsébet, az idei képzeletbeli kirándulás "idegenvezetője" vette át az irányítást. A színművésznő örömmel jegyezte meg, hogy sok a visszatérő arc, majd az ünnepi teret előkészítő diákoknak mondott köszönetet. – Mindez azt jelzi, hogy itt valami működik – tette hozzá, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a Marosvásárhelyiek Világtalálkozójának első alkalommal van díszvendége Kovács Levente rendező személyében, akiről ismeretségük elejétől úgy gondolja, hogy mindent tud a városról, "két lábon járó vásárhelyi enciklopédia" "Vásárhelyikumok" és az induló Sörhajó B. Fülöp Erzsébet az Ábel Amerikában című Tamási-műből vett idézettel teremtett emelkedett hangulatot az emlékezéshez: "– Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – ismételtem el magamnak. És éreztem, hogy a szívem megtelik nagy és általános meleggel, a lelkem megtelik a derűs idő nyugalmával és a szemem megtelik a hajnal harmatával. Lassan felálltam, és azt mondtam: – Igaza van: késedelem nélkül haza fogok menni, hogy otthon lehessek valahol ezen a világon!" A múltidézés felismerős játékkal kezdődött. Régi képek alapján egykori utcákat, tereket, épületeket – a főteret, a hajdani Bolyai-utcát, a Hirsch Mór könyvnyomdát, a Villamos Műveket, a Hangyaépületet, a lebontott Bolyai házat, az Apolló Palotát (ahol 1937-ben Tamási szólalt fel a román hatalom alatt élő másfél millió magyar érdekében) –, az Aranykakas vendéglőt kellett volna megnevezni a jelenlevőknek, a délelőtti fényben azonban a kivetített fotókból csupán a megfejtést eláruló feliratok látszottak. Kovács Levente szavai viszont annál több árnyalatot villantottak fel az egykori Vásárhelyből. – Ennek a városnak voltak olyan intim terei, ahol otthon érezhettük magunkat. Ez az otthontudat ma már eltűnőben van – mondta a világtalálkozó díszvendége, majd az úgynevezett "vásárhelyikumokra", a Súrlott Grádics flekkenére és vargabélesére emlékezett, amely "olyan attrakció volt régen, mint most Horvátországba menni". A státusszimbólumnak számító Ritz vendéglő fénykorához nem kötik személyes tapasztalatok – tette hozzá később –, de tud az ott zajlott legendás römipartikról, és arról is, hogy Tompa Miklós két vásárhelyi színészt is ott fedezett fel. Az Aranykakas viszont még élénken él Kovács Levente emlékezetében. – Őrzött valamit abból az intimitásból, amit gyermekkoromban az Orbán vendéglő képviselt – mondta Kovács Levente, majd a híres pincér, Seregi bácsi alakjának felidézése után a Hargita vendéglőről is szólt, ahol hajnalig folyt a tánc, és ahonnan taxi helyett stráfszekerek vitték haza a vendégeket. – Olyan volt a város központja, mint egy nagy udvar, ahol mindenki mindenkit ismer – jegyezte meg a díszvendég, végül a régi Vásárhely utolsó fellegvárának érzett Maros vendéglőről és a víkendtelepi Sörhajóról szólt, amelyről úgy tartotta a vásárhelyi "etikett", addig kell inni benne, amíg el nem indul. Az egykori városból tehetséges gyermekek és fiatalok – vonós hangszeren játszó művészetis diákok, a népdalénekesnek készülő Bordi Panna és a Marosvásárhelyi Csillagfény néptáncegyüttes – repítette vissza mindegyre a piknikezőket a mai Vásárhelyre. Ez alkalommal a keleti harcművészet szellemiségét terjesztő, vásárhelyi származású Veres Zoltán, a japán császári ház tagja, a hagyományőrző Közösségi Központ Alapítvány létrehozója is bemutatkozott. Bársony Rózsi, virágárus Jócka Az együttlét fontos mozzanatát a Mi a vásárhelyi? nevű interaktív vetélkedő képezte. A versenyzők távolabbi idők jellegzetes figuráit – Bársony Rózsi, Amerikából hazalátogató, ünnepelt színésznőt, Rezsőt, a Ritz vendéglő pincérét, Pattantyús Ferkó, egykeréken bicikliző, óriáskarikában pörgő mozgásművészt, Holdy Juci gyors lábú táncosnőt –, majd a mai vásárhelyiek körében is jól ismert virágárus Jócka – második vagy harmadik – unokatestvérét, Tibit, végül Keresztes Ildikó énekesnőt alakították. Bár a publikum nagy része amatőr produkciókra várt – és sokak véleménye szerint úgy izgalmasabb is lett volna a játék –, a tehetségpróbán "beépített" színházi emberek méretkeztek meg. Számos poén, dal, táncjelenet szerepelt a kínálatban, és természetesen a jellegzetes jóckás – "accegylejt", "accegycsókot"-féle – udvarlás sem mAradhatott ki. A piknikezők a játék végén kézfelemeléssel szavazhattak a legtetszetősebb fellépésre. Holdy Juci, Jócka unokatestvére, Tibi és Keresztes Ildikó alakítója között dőlt el végül a verseny. A legtöbben a híres szubrett nevére emelték fel a kezüket, és Kovács Levente is a táncosnőt játszó Deák Orsolya színésznőnek ajánlotta fel különdíját. Őrzők ünnepe Délután a Kultúrpalotában folytatódott a vásárhelyiek együttléte. A gála előtti percekben hosszú sorokban jelentkeztek be a vendégek a szervezőcsapathoz tartozó fiataloknál, de nem sokkal 5 óra után elsötétült a Palota nagyterme, majd Fodor Piroska és Nagy István színművészek léptek a telt házas közönség elé. Cementlapok, Víkend, Hétfák, Somostető, Liget, Tornakert, Jazz, kicsi és nagy G – sorolták a műsorvezetők a vásárhelyi öntudat születésének egykori és mai színtereit. – Mindig lesznek új helyek. A lényeg, hogy tovább lobogjon a vásárhelyiség huncut lángja, és úgy szőjük tovább a mesét, ahogy csak itt, a Maros és a Poklos-patak összefolyásánál lehet – mondta Nagy István. Kirsch Attila, a világtalálkozó főszervezője minden jelenlevőnek köszönetet mondott, amiért újból fontosnak tartották kifejezésre juttatni, hogy a vásárhelyiségnek van ereje. – A város egy nyitott könyv, amelyet időnként újraolvasunk. Néha unjuk, néha fáraszt, de időnként magához ölel, mint édesanyánk vagy szerető kedvesünk. (...) Talán nekünk kell felnőni hozzá, megszeretni úgy, ahogy van – tette hozzá a főszervező. A Magyarország Csíkszeredai konzulátusát képviselő dr. Farkas Balázs konzul arra hívta fel a figyelmet, hogy a szülőfölddel való viszonynak több kell lennie érzelmi kötődésnél, ez erkölcsi kötelesség is egyben. Kerényi György, a Kecskemét–Marosvásárhely Baráti Kör elnökének köszöntője előtt Héjja Bella tanárnő játszott tárogatón. – A csoportunkban sokan úgy érzik, hogy hazajöttek Marosvásárhelyre – hallhattuk Kerényi Györgytől, aki az elmúlt két évtizedben mintegy száz alkalommal indult városunkba. – Úgy látom, hogy azokat a megrögzöttségeket, amelyeket csak a civil társadalom képes átlépni, itt sokan átlépték. A civil gyökér az, ami reményt ad. A nemzeti összetartozásnak sok személyes gyökere, de számos kis köre is van. Mi is egy ilyen kör vagyunk Marosvásárhely számára – tette hozzá a baráti társaság elnöke, végül a Kecskeméti forgatagos rendezvények kétnyelvű, román-magyar szórólapjáról is szólt. Beszéde végén a vendég jelképes ajándékot, egy Kecskemét múltjához fűződő képet adott át Portik Vilmos főszervezőnek. Portik azért a professzionizmusért mondott köszönetet a Kecskemétieknek, amivel vásárhelyi jelenlétüket, programjaikat megszervezték. A gála első felében még Marosvásárhely felé tartó Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár szavait Tóth László, a Nemzetpolitikai Államtitkárság erdélyi ügyekért felelős referense tolmácsolta. "Akik itt ülnek, sokféle utat jártak be, de mindannyiuk múltjában ott van egy darabka Vásárhely. A közös emlékek felidézése annak tudatosítása, hogy van egy közös múlt. Ugyanakkor ez a rendezvény azoknak is szól, akik itt mAradtak, kitartottak. (...) A jövőben se hagyják elszakadni a szálakat. Legyenek szülővárosuk őrzői" – hangzott az államtitkári üzenet. Később, érkezése után az államtitkár személyesen is szólt az egybegyűltekhez. – Örülök, hogy sokan vannak, ez a Forgatag létjogosultságát bizonyítja. A szervezők 367 rendezvénnyel közel százezer embert mozgattak meg. Ez azt igazolja, hogy a magyar összefogásnak van létjogosultsága – jelentette ki Potápi Árpád, majd a 2017-es Forgatagra vonatkozó újságírói kérdésre utalva hangsúlyozta, hogy az idei rendezvénysorozat sem kizárólag a magyar állam támogatásával jött létre. – Talán egy kis segítséget nyújtottunk. De mi ott tudunk segíteni, ahol vannak célok – mondta az államtitkár, majd arra kérte a vásárhelyieket, hogy fogjanak össze a városért, amelynek újra Székelyföld központjává kellene válnia. – Mi ennek érdekében minden segítséget megadunk – ígérte Potápi Árpád. Együtt versben, táncban, dalban A háromórás gálát számos színvonalas műsorszám tette emlékezetessé. A Kecskeméti vendégek szavalattal, népdallal, színpompás néptáncelőadással ajándékozták meg a jelenlevőket, Kilyén Ilka Faludy György Óda a magyar nyelvhez, Csíki Hajnal Székely János Sajnálj meg engem című költeményét szavalta, Vajda Boróka művészetis diák saját versét adta elő. Az András Lóránt Társulat két művésze, Bezsán Noémi és Dabóczi Dávid Momentum duójában a tánc erejével állította meg a pillanatot, Bálint Örs és Gál Attila Csaba kabaréjelenettel szórakoztatta a nagyérdeműt. Az est talán legfelemelőbb pillanatát a dalcsokorral érkező Domahidi lányok legkisebbike, Anna éneke nyújtotta. A Kultúrpalotát betöltötte a kristálytiszta hang: "Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk" ( Ismerős Arcok – Nélküled). A negyedik világtalálkozót Máthé Péter zongorakíséretével Nemes Tibor, a Vecker énekese zárta. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2016. augusztus 29.Közösséggé kovácsoló együttlétFalunap Rétyen, Zágonban, flekkenezés Erdőfülében Szombaton a zenéé, vasárnap a sport és ügyességi versenyeké volt a főszerep a hétvégi Rétyi Napokon, megszentelték az idei esztendő új kenyerét is. Zágonban szórakoztató és kulturális rendezvények váltogatták egymást, megtartották a nagy népszerűségnek örvendő főzőversenyt, míg Erdőfülében flekkenezni gyűltek össze a helyi sportpályára a falu fiataljai és idősei. Dombora Lehel, a község frissen megválasztott polgármestere megnyitóbeszédében azt mondta: jó volna, ha a Rétyi Napok ne egyszerű „üljünk le, és együnk-igyunk” lenne. – Azt szeretném, hogy ez az ünnepség erősítse az emberekben az összetartozás élményét, beleértve a csatolt települések polgárait is – mondta a fiatal vezető. Igehirdetésében Dezső László Levente egerpataki református lelkipásztor arról beszélt, hálásnak kell lennünk Istennek, amiért minden évben megadja az új termést, majd rétyi és komollói társával együtt megszentelték az új kenyeret. Nagyszámú közönség, köztük sok Sepsiszentgyörgyi vett részt a Kováts András Fúvószenekar „reflektorfényes” koncertjén, majd az estet a Selfish Murphy zárta. A horgászvetélkedőn és minifoci-bajnokságon túl a vasárnapi program fő pontját a második alkalommal megszervezett traktortalálkozó és felvonulás képezte, amelyet traktoros ügyességi verseny követett több mint húsz résztvevővel. A Rétyi Napokat az Evilági együttes és a Bagossy Brothers Company zárta. Wellness-hétvégét nyertek Zágonban Szombat reggel hangos zenével költötte a helyieket a zágoni ifjúsági fúvószenekar, hogy a lakosságot ráhangolja a kétnapos ünnepségre. Ez alkalomra az önkormányzat is megszépítette a központot, díszes tetővel födték le a központi színpadot – tudtuk meg Kis József zágoni polgármestertől, aki megjegyezte, a falunapoknak külföldi vendégei is voltak: az anyaországi Kisköre, Tarpa és Kocsér, valamint a lengyelországi Namyslow települések küldöttsége tette tiszteletét. A színpadon különböző szórakoztató és kulturális rendezvények váltogatták egymást. Idén is megtartották a nagy népszerűségnek örvendő főzőversenyt, a Mikes-Szentkereszthy-kastély udvarán rotyogtak a finom étkek a bográcsokban. A vetélkedőre nyolc csapat nevezett be. Első helyezést ért el a papolci Bibó András és neje, Erzsébet, ízletes babgulyásukat egy anyaországi wellness- hétvégével jutalmazta az önkormányzat. Második helyen a Sepsiszentgyörgyi Dobra István végzett szarvaspörköltjével, míg harmadik a zágoni Csoma Károly és Deák Miklós szarvasborjú-pörköltje lett. Falunap-pótló Erdőfülében Flekkenezni gyűltek össze a helyi sportpályára Erdőfüle fiataljai és idősei, de a község más településeiről is szép számban jelentek meg kikapcsolódni, szórakozni, nótázni a tegnapi verőfényes napon. Erdőfülében ez volt a második flekkenezős hétvége, tavaly is rendeztek ugyanilyent falunap-pótlóképpen, ugyanis, ahogy akkor sem volt, idén sem lesz külön faluünnep. A 13 órától kezdődő ebédosztást követően – amelyet a helyi közbirtokosság ajánlott fel disznótokány formájában – futballmérkőzéseket játszottak, a környező településekről jelentkeztek csapatok. Első helyen a bardociak végeztek, míg Erdőfüle csapata a dobogó második fokára állhatott. A gyerekeknek szabadtéri játékokat biztosítottak, zsákban-futás, kötélhúzás és vizeslufi-dobálás is volt. A jó hangulatról az abásfalvi zenekar gondoskodott, akik elhúzták mindenki kedvenc nótáját. – A célunk az volt ezzel a rendezvénnyel, hogy felelevenítsük a régi időket, visszakanyarodjunk elődeink hagyományos életformájához, amikor gondtalanul sikerült eltölteni egy hétvégét a családdal, ismerősökkel, barátokkal – mondta Csog Bálint, az összejövetel egyik szervezője. – Itt igazából nincsenek szervezők, mindenki a maga módján hozzátett egy keveset, így valósulhatott meg ez, amit összességében láthatunk. A hangsúly a helyi értékeken, a helyi termékeken van, azon, hogy mi magunk állítottunk elő és teremtettünk meg mindent, amire csak szükség van ahhoz, hogy az ember jól érezhesse magát. A rendezvényt tábortűz és nótaest zárta. Bardoc községben augusztus 6-7-én tartottak falunapot, Olaszteleken falutalálkozóval egybekötve, hagyományosan szeptember első hétvégéjén tartják, míg Székelyszáldoboson szeptember 10–11-én ünnepelnek. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. augusztus 29.SzobordöntögetőkMottó: „Ki egy fejjel nagyobb,/ Mint polgártársi… azt nem tűrhetik. “ (Madách Imre: Az ember tragédiája, Athéni szín) Hóman Bálint nem is álmodhat szoborról, Nyirőt ki kell dobni a tantervből Wass Alberttel együtt, mert németbarátok voltak. (Hogy úgy volt-e, miért és milyen körülmények között, az nem számít. Miközben Octavian Goga, akit saját kérésére horogkereszttel a mellén temettek el, jó szobornak is, utcanévnek is, tananyagnak is.) És ami a legszomorúbb, amint Kodály Psalmus Hungaricusában sírja a zsoltáríró: „Ha ellenségtül nyavalyám volna, bizony könnyebben szenvedtem volna… de barátomnak az, kit vélek volt… fő ellenségem, most látom, hogy az volt.” Újra és újra elővenni régmúlt idők emberi hibáit és azokon lovagolni mire jó? Úgy érzem, értékeink minden áron való lebecsülése van folyamatban. Mindenben, mindenkiben csak a rosszat látni – mit nekünk emlékmű, mit nekünk szobrok, mi csak kuksoljunk, mint bűnös nép. Látjátok, hogy a legjobbjaink sem érnek többet a Deákné vásznánál. Nemrég kezembe került egy könyv, egy hölgy összeállítása (nem írom le a nevét, mert nem szeretném reklámozni, úgyis eltűnt már a polcról, miközben klasszikusok és kortársak ott szomorkodnak és porosodnak), amely a magyar irodalom nagyjaira húzza rá a vizes lepedőt, jobban mondva fellebbenti róluk az ágylepedőt. Hát kérem – ízlés dolga, választás dolga: ha nem gyönyörködünk remekműveikben, akkor legalább csámcsogunk emberi hibáikon, kuncogunk szexuális mizériáikon. Legyen világos, nem vonom kétségbe a kutatások létjogosultságát, egy orvosi szaklapban elmegy az ilyesmi, de mintha nagyobb szükség lenne a nagyságuk kiemelésére, hogy aztán ne panaszkodjunk, hogy nem olvasnak a fiatalok. Illetve hogy többnyire bulvár-semmiket olvasnak. A bibliai Dávid, amikor király lett, dicshimnuszt szerzett elődje, Saul tiszteletére, bár az hitehagyottá vált, és amúgy zárójelben halálra üldözte magát Dávidot. Mégis Dávid nem a gyarló embert, hanem a filiszteusverő hőst látta benne, és így hagyta emlékét az utódokra. És utódai háromezer év után is megmAradtak. Nem lenne jobb ezt a példát követni? Zubreczky Antal Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. augusztus 31.Internetes folklóradatbázist mutattak be SepsiszentgyörgyönSepsiszentgyörgy főterén tartja évadnyitó előadását a helyi Háromszék Táncegyüttes. Az együttes és a Romániai Magyar Néptánc Egyesület szerdai közös sajtótájékoztatóján az egyesület 17 hónapnyi munkájának eredményét, egy erdélyi magyar folklórkincseket bemutató honlapot is ismertettek. Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója elmondta: a Mozdulatokba vésett gyökerek című projekt 17 hónappal ezelőtt indult, fő célkitűzése folklórgyűjtésekkel szolgálni azon táncosok, együttesvezetők, koreográfusok, pedagógusok vagy érdeklődők számára, akik szeretnének első kézből tanulni és fejlődni. A projekt első lépése az eddig magánkézben levő erdélyi néptánc- és népzenegyűjtések felkutatása, begyűjtése és digitalizálása volt, illetve az így létrejött anyagok közzététele egy háromnyelvű – magyar, román és angol – honlapon. A www.folkmedia.ro címen elérhető oldalon jelenleg több mint 200 órányi felvétel tekinthető meg, minden felvétel mellett külön adatlap található az adott táncra, zenére és gyűjtésre vonatkozóan, emellett a felvételen szereplő adatközlőket is megnevezik. A projekt megvalósítását az Izland, Lichtenstein és Norvégia által létrehozott EGT Alapból támogatták. „A társulat szempontjából nincs változás, még az elmúlt évadban bokasérülést szenvedett egy táncosunk, ő sajnos nem folytathatja a munkát, viszont a többiek mAradtak” – tért át Deák Gyula a táncegyüttes és az új évad körüli tudnivalókra. Kifejtette, a férfitánckör tagjai igencsak fiatalok, de igyekeznek felzárkózni, a női tánckör ellenben tapasztaltabb, többen régóta a társulat tagjai. A Háromszék Táncegyüttes évadnyitó előadását a Sepsiszentgyörgyi főtéren tartják kedden 20 órától. Az érdeklődők a Két kezem forgatta, szívem forgatta című előadás felújított változatát tekinthetik meg – rossz idő esetén másnapra halasztják a bemutatót. Mint a társulat igazgatója fogalmazott, céljuk nem csupán az, hogy az évadnyitó ingyenesen megtekinthető legyen, hanem az is, hogy olyan emberek előtt is felléphessenek a szabadtéri helyszínen, akik eddig még nem látták egy előadásukat sem, vagy nem voltak rendszeres látogatói a HTE előadásainak. Az évadban ugyanakkor két előadást mutatnak be Zongota, illetve Mundruc címmel, de műsoron tartják a Szerencsekrajcár, az Erdély-menyegző, a Böjttől böjtig, valamint az Én mesém című produkciót is. Bencze Melinda Székelyhon.ro 2016. szeptember 1.Kolozs megyei jelöltek: Csoma, Hegedüs, LászlóJavában zajlik a jelöltállítás az RMDSZ-ben: szeptember 26-ig megyei rangsoroló üléseken véglegesítik azoknak a jelölteknek a rangsorát, akik megméretkeznek a decemberi parlamenti választásokon. Kolozs megyeben tegnap délután 4 óráig lehetett benyújtani a parlamenti jelöltségre a pályázatot, a rangsoroló küldöttgyűlést szeptember 23-án tartják. Deák Ferenc, az RMDSZ Kolozs megyei ügyvezető elnöke lapunknak elmondta: a képviselői tisztséget Csoma Botond megyei elnök és Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke pályázta meg, újabb szenátori mandátumért László Attila indulna. Hegedüs Csilla Facebook-oldalán már a hét folyamán közzétette: a képviselői lista második helyére pályázik. Döntését azzal indokolja: „Bukarestben is ki kell állni Kolozsvárért, Kolozs megyeért, az erdélyi magyarságért”. Szabadság (Kolozsvár) 2016. szeptember 2.Elkészült az első erdélyi digitális folklóradattárAz elmúlt másfél évben többször bemutatták a tervet, közönségtalálkozókon, néptánctáborokban ismertették, munka közben mégis több ízben kérdésessé vált, hogy valóban megvalósítható-e, s lám, mégis elkészült az első erdélyi digitális folklóradattár. Nem a ráfordítható pénzösszeg hiányzott, hisz azt a Romániai Magyar Néptánc Egyesület pályázaton nyerte el, de sok egyéni gyűjtő még mindig nem méri fel, hogy egy közös online adattárban biztonságban megmAradnak a hang-, képi és filmfelvételek, ezek pedig úgy a mieink, ha közkinccsé tesszük – hangzott el a Mozdulatokba vésett gyökerek elnevezésű projektet záró tájékoztatón. Az Izland, Liechtenstein és Norvégia által létrehozott EGT finanszírozási mechanizmus (röviden Norvég Alap) támogatását elnyerő néptáncegyesület a romániai magyar kisebbség kulturális-szellemi örökségének megőrzése pályázaton kapott több mint 220 ezer lejt az adattár megvalósításához, az önrész közel 25 ezer lej. A tavaly áprilisban indult munka nehézsége volt, hogy a felvállalt 200 órányi folklóranyagot különböző minőségű, tartalmú és hosszúságú felvételekből kellett összeállítani – esetenként negyedidejű rövidítésben –, pontos név-, idő- és helyjegyzékkel ellátva. A hiteles dokumentálás Pávai István és Könczei Csongor népzene- és néprajzkutatók szakmai irányításával történt. Bár sok volt a nyersanyag, az erdélyi magángyűjtők tevékenységét ismerve, mégis érthetetlenül kevesen adták át felvételeiket az adattár készítőinek – közölte Deák Gyula, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke. Tisztelet és köszönet azoknak, akik megértették a megőrzés és közkinccsé tétel fontosságát – hangsúlyozta. A másfél éves pályázat lehetővé tette harminc lemezből álló DVD-kollekció összeállítását, amelyből 120 gyűjteményt ingyen ad át a néptáncszövetség könyvtáraknak, iskoláknak, az egyesület tagjainak (huszonöt civil szervezet, csoport, néptáncegyüttes). A DVD-csomagok tájegységenként összesítik a felgyűjtött és digitalizált anyagot a következőképpen csoportosítva: felcsíki és Felső-Maros menti táncok és dallamok, belső-mezőségi táncok és dallamok, észak-mezőségi és Maros-Küküllő-vidéki táncok és dallamok, aranyosszéki, kalotaszegi és szilágysági táncok és dallamok, a Szamosújvári Mezőségi Fesztiválok felvételei. Az adattár teljes anyaga elérhető a www.folkmedia.ro honlapon, amely a pályázat lezárása után is bővíthető, az ezután beérkező anyag feldolgozására a néptáncegyesület máris megkezdte a pénzforrások felkutatását. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. szeptember 2.Rendhagyó módon, a társulat tagjainak jelenlétében tartott sajtótájékoztatót a Háromszék Táncegyüttes igazgatója, Deák Gyula Levente és művészeti vezetője, Ivácsony László. Ez alkalomból a média képviselői nem csak a terveikről kaptak tájékoztatást, hanem a gondjaikról is, ugyanakkor alkalmuk nyílt meghallgatni a táncosok által megfogalmazott gondolatokat és belepillantani a mindennapjaikba.Az alacsony fizetések miatt időnként cserélődő tagságra vonatkozóan megtudtuk, az elmúlt évadban csupán egy fiú hagyta el őket. Ez már csak azért is örvendetes dolog, mert sok időbe és energiába kerül egy profi táncos kiképzése. Versenyvizsga nyomán a női kar egy fővel bővült, és erre hamarosan a férfiaknál is sort kerítenek. Évadnyitó előadásukat, a felújított Két kezem forgatta, szívem táncoltatta címűt szeptember 6-án 20 órakor, rossz idő esetén másnap ugyanabban az időpontban tartják a város felújított főterén, a belépés ingyenes. Így szeretnének a teljesítményükből ízelítőt nyújtani az előadásaiktól eddig távol mAradó érdeklődőknek. Színpadra álmodói szerint a darab egy Kárpát-medencei forgós-forgatós táncok világából építkező folklórmű, egy órán át tartó barokkos tánchömpölygés, melyben az alkotók történetelmesélés helyett érzések és benyomások megragadására törekedtek. Ezáltal azonban súlyos kérdések vetődnek fel: hogyan láthatja magát a hagyományos társadalomban felnövő kislány, menyasszony, asszony, és hogyan látják őt a többiek? Van-e boldogság a gyermekkor tiszta világa után, van-e boldogság a szerelem megtalálása után? Mi az, ami az utat megtölti tartalommal, a költő szavát parafrazálva: át tudjuk-e vinni a szerelmet a túlsó partra? Végül, de nem utolsósorban, át tudjuk-e adni értékrendünket a következő generációnak? Szeptember 14-én 19 órakor a Tamási Áron Színház, a Gyulai Várszínház és a Háromszék Táncegyüttes közös produkciójaként kerül sor a Zongota című előadás bemutatójára, mely Tamási Áron Zöld ág című regényének továbbgondolása, és az író halálának 50. évfordulója alkalmából készült. A tájékoztatón elhangzottak szerint „a Zöld ág minden ember boldogságkereséséről, beteljesülés vágyáról szól, a mindannyiunkban ott élő nosztalgiáról a gyerekkor iránt, az egyszerűbb élet iránt. Zongota völgye Erdélyben van, ahol a természet és a látomás egybefonódik, ahogyan az emberben is együtt él a racionális és irracionális.” A Mundruc című előadásuk bemutatóját 2017. április-májusára tervezik. Ezen kívül műsoron tartják a Szerencsekrajcár, Erdély-menyegző, Két kezem forgatta, szívem táncoltatta, Böjttől böjtig, valamint Az én mesém című előadásokat, és felújítják A bandát. Október 13–16. között a Háromszék Táncegyüttes szervezésében rendezik meg Sepsiszentgyörgyön az erdélyi hivatásos táncegyüttesek 12. találkozóját, a november 11–13. között zajló 28. népzene- és néptánctalálkozó meghívottja pedig a Duna Művészegyüttes lesz. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. szeptember 2.Új produkciók a láthatáronÉvadnyitóra készül a Háromszék Táncegyüttes Rendhagyó módon, a társulat tagjainak jelenlétében tartott sajtótájékoztatót a Háromszék Táncegyüttes igazgatója, Deák Gyula Levente és művészeti vezetője, Ivácsony László. Ez alkalomból a média képviselői nem csak a terveikről kaptak tájékoztatást, hanem a gondjaikról is, ugyanakkor alkalmuk nyílt meghallgatni a táncosok által megfogalmazott gondolatokat és belepillantani a mindennapjaikba. Az alacsony fizetések miatt időnként cserélődő tagságra vonatkozóan megtudtuk, az elmúlt évadban csupán egy fiú hagyta el őket. Ez már csak azért is örvendetes dolog, mert sok időbe és energiába kerül egy profi táncos kiképzése. Versenyvizsga nyomán a női kar egy fővel bővült, és erre hamarosan a férfiaknál is sort kerítenek. Évadnyitó előadásukat, a felújított Két kezem forgatta, szívem táncoltatta címűt szeptember 6-án 20 órakor, rossz idő esetén másnap ugyanabban az időpontban tartják a város felújított főterén, a belépés ingyenes. Így szeretnének a teljesítményükből ízelítőt nyújtani az előadásaiktól eddig távol mAradó érdeklődőknek. Színpadra álmodói szerint a darab egy Kárpát-medencei forgós-forgatós táncok világából építkező folklórmű, egy órán át tartó barokkos tánchömpölygés, melyben az alkotók történetelmesélés helyett érzések és benyomások megragadására törekedtek. Ezáltal azonban súlyos kérdések vetődnek fel: hogyan láthatja magát a hagyományos társadalomban felnövő kislány, menyasszony, asszony, és hogyan látják őt a többiek? Van-e boldogság a gyermekkor tiszta világa után, van-e boldogság a szerelem megtalálása után? Mi az, ami az utat megtölti tartalommal, a költő szavát parafrazálva: át tudjuk-e vinni a szerelmet a túlsó partra? Végül, de nem utolsósorban, át tudjuk-e adni értékrendünket a következő generációnak? Szeptember 14-én 19 órakor a Tamási Áron Színház, a Gyulai Várszínház és a Háromszék Táncegyüttes közös produkciójaként kerül sor a Zongota című előadás bemutatójára, mely Tamási Áron Zöld ág című regényének továbbgondolása, és az író halálának 50. évfordulója alkalmából készült. A tájékoztatón elhangzottak szerint „a Zöld ág minden ember boldogságkereséséről, beteljesülés vágyáról szól, a mindannyiunkban ott élő nosztalgiáról a gyerekkor iránt, az egyszerűbb élet iránt. Zongota völgye Erdélyben van, ahol a természet és a látomás egybefonódik, ahogyan az emberben is együtt él a racionális és irracionális.” A Mundruc című előadásuk bemutatóját 2017. április-májusára tervezik. Ezen kívül műsoron tartják a Szerencsekrajcár, Erdély-menyegző, Két kezem forgatta, szívem táncoltatta, Böjttől böjtig, valamint Az én mesém című előadásokat, és felújítják A bandát. Október 13–16. között a Háromszék Táncegyüttes szervezésében rendezik meg Sepsiszentgyörgyön az erdélyi hivatásos táncegyüttesek 12. találkozóját, a november 11–13. között zajló 28. népzene- és néptánctalálkozó meghívottja pedig a Duna Művészegyüttes lesz. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. szeptember 3.Régi és új előadások a színpadon (Kezdődik a táncévad)Mindegy, hogy itthon vagy álláson lépnek fel, gyermek vagy felnőttközönségük van, szakmabeliek ülnek-e a nézőtéren, a színpad, az színpad mindenütt, amelynek egyetlen törvénye, hogy mindig ugyanazzal a hozzáállással kell jelen lenni – hangsúlyozták a Sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes tagjai, akik rendhagyó módon részt vettek a társulat évadnyitó sajtótájékoztatóján. Jövő kedden szabadtéri előadással nyit az együttes a város főterén – a felújított Két kezem forgatta, szívem táncoltatta folklórműsorral –, szeptember közepén és áprilisban egy-egy új bemutatóval jelentkeznek. Azt követően, hogy a tánckar augusztusban nagy sikert aratott Székesfehérváron a XXI. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon, itthon folytatták a próbákat, készülve a szeptember 14-i bemutatóra. Tamási Áron Zöld ág című regényének továbbgondolásából született a Sardar Tagirovsky rendezte Zongota, amelyet az együttes a Tamási Áron Színházzal és a Gyulai Várszínházzal közösen állít színpadra. A jövő tavaszi bemutató a negyven éve elhunyt magyarvistai Mátyás István Mundruc, a kalotaszegi Nádasmente kiváló táncosának állít emléket Könczei Árpád rendezésében. Októberben a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójának, novemberben a XXVIII. Népzene- és Néptánctalálkozónak házigazdája a Sepsiszentgyörgyi együttes, amely műsoron tart néhány korábbi bemutatót is: Szerencsekrajcár, Erdély-menyegző, Két kezem forgatta, szívem táncoltatta, Az én mesém, és tervezik A banda felújítását is. A társulat programjában két nagyobb turné szerepel: november végén észak-erdélyi és felvidéki helyszíneken, december elején szórványvidéken lépnek közönség elé. Deák Gyula együttesigazgató és Ivácson László művészeti vezető szerint az együttes jó karban van, az új tagok érdekében tavaly indított csapatépítés eredményes, a különböző képzéseknek, egyéni foglalkozásoknak köszönhetően a kezdő fiúk elég jól felzárkóztak, segítik egymást és igazi közösségként dolgoznak. Anyagi okokból nem tudták megtartani a tervezett edzőtábort, a mindennapi munkában is sok minden hiányzik, amire nem jut a költségvetésből, de a két próbaterem padlózatának tavalyi kicserélése után nemrég sikerült átalakítani az előadóterem padlózatát, ami rugalmasabb az előbbinél. Nem ez az egyetlen, amit át kellett alakítaniuk a tánc sajátosságának megfelelően, javítanivaló is bőven akad, sok minden már elromlott vagy már kezdettől rossz volt – ecsetelte az igazgató. Példaként mondta: van ugyan kerekesszékes feljáró, de a lift az öltözőbe vezet, nem az előadóterem előterébe. Nincs tűzvédelmi engedélyük, megszerzéséhez nagyon sok feltételt kellene teljesíteni, ami igen költséges. Deák Gyula kitért a fizetésekre is: tavaly volt egy 10–15 százalékos emelés, majd nőtt a minimálbér, így újból ott vannak, ahol régen, a táncosok éhbérért dolgoznak, mindenki egyformán kap, nem lehet különbséget tenni a tíz-húsz éve alkalmazottak és az újak között. A társulat tagjai jó néven vették, hogy őket is meghívták a sajtótájékoztatóra, bár tehették volna, nem panaszkodtak sem a bérekre, sem a munkakörülményekre, lapunk kérdéseire ellenben szívesen válaszoltak. Elmondták, egyetértenek a műsorpolitikával: számukra a táncszínház kihívás, a folklórműsorok a gyökeret jelentik, ami mindennek az alapja, a gyermekelőadások pedig mindannyiuk szívéhez közel állnak. Sok rendezővel dolgoztak együtt, mindeniküknek más az erőssége: van, aki technikailag nyújt sokat, mások számukra újszerű módszereket hoznak, van rideg és van a társulathoz lelkiekben közel álló rendező – sorolták. Sokan családosok, gyermekeik vannak, nem tudnak megélni a fizetésükből, ezért többen óvodákban, iskolákban tanítanak szabad idejükben, mégsem anyagiakban kívánnak meggazdagodni, hanem lelkiekben, és ezt meg is kapják a munkán keresztül – mondták. A Háromszék Táncegyüttes a jövő keddi főtéri előadásával azokat is meg kívánja szólítani, akik nem ismerik műsoraikat. Az erdélyi forgatósokat felvonultató Két kezem forgatta, szívem táncoltatta produkció minden korosztályhoz szól, üzenete: értékeink, értékrendünk továbbadása. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. szeptember 5.Múzsák találkozása a szecessziós múzeumbanNegyedik alkalommal találkoztak a Múzsák a Nagyváradi Holnapfeszten, közel ősi lakhelyükhöz, a helikoni ligethez, mivel a szombaton zárult háromnapos rendezvény a város egyik legújabb művészeti terében, a szecessziós múzeumnak otthont adó belvárosi Darvas-La Roche-villában zajlott: szó, dal és kép közös, interdiszciplináris művészeti élményt nyújtott az érdeklődőknek. Művészeti ágak összefonódása A szervezők, Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője, Simon Judit újságíró, szerkesztő, valamint Ramona Novicov művészettörténész tartotta a csütörtöki megnyitót, majd a Kocsis Csaba vezette berettyóújfalui Körömvirág együttes mutatta be a határ mindkét oldalán élő kortárs magyar költők megzenésített verseiből összeállított műsorát. Énekeltek verset Markó Bélától is, aki a Körömvirág után mutatta be Kerítés című, legújabb kötetét. A költő-politikus elmondta, újabb mandátumért már nem indul az őszi választásokon, ezt öt éve döntötte el, a versek mellett viszont egyre gyakrabban ír publicisztikát, nagy élvezettel. Új kötetéből felolvasott néhány szabadverset, majd dedikált. Az első napot a Képek és szavak című, Ujvárossy László képzőművész-egyetemi tanárral folytatott beszélgetés zárta, aki azt az élményét is megosztotta a jelenlevőkkel, amit a velencei biennálén is tapasztalt: a fiatal művészek egyre inkább a többi művészeti ággal való összefonódást kedvelik, olyannyira, hogy már nem is a képzőművész, hanem „csupán” a művész önmeghatározást használják. Tényregény az „ordas időkről” A pénteki programsort a MÚRE Brassai 2015 sajtófotókiállítás megnyitója indította. Rácz Éva, a magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke és Ramona Novicov a fotóművészet lényegéről, a pillanat megörökítésének lehetőségéről és a sajtófotó valóságot feltáró dokumentumszerepéről beszélt. Szűcs László elmondta, a verseny kiírásakor romániai magyar fotósokra számítottak, de végül több országból érkeztek művek, alkotóik valamiképpen mind kapcsolódnak Erdélyhez, ha másként nem, érzelmileg. Az eseményen könyvbemutató is várta a közönséget: Simon Judit látta vendégül Forgách András magyarországi írót, akivel Élő kötet nem mArad című könyvéről beszélgetett. A tényregény azt a jellegzetesen huszadik századi, kelet-európai családi tragédiát írja meg, amit Esterházy Péter a Javított kiadásban, csak Forgách az édesanyjáról tudja meg, hogy a III/1-es érintettséget. Megható őszinteséggel beszélt a hír fogadásáról, az azt követő eseményekről, hangsúlyozva, hogy rég elhunyt édesanyjához való kötődése mit sem változhat az „ordas idők” miatt. Kinde Annamária költőről neveztek el díjat A fesztivál második napját Élő Várad – Nagyvárad és a progresszió címen fórum és felolvasás zárta Tasnádi-Sáhy Péter irányításával, fiatal tollforgatók – Kemenes Henriette, Ozsváth Zsuzsa, Mihók Tamás és Bíró Árpád Levente közreműködésével. A fiatalok leginkább azt nehezményezték, hogy nem érzik, hogy Váradon lenne olyan mentor, szellemi irányító, akihez alkotói problémáikkal bármikor fordulhatnának, illetve akit mesterükként követhetnének. Ez a téma tulajdonképpen átvezet a harmadik fesztnap délutánjába, amikor bemutatták a 2014-ben elhunyt Kinde Annamária Nagyváradi költőről elnevezett díjat, Deák Árpád művét. Szűcs László elmondta, a márvány talapzaton stilizált bronz angyalszárnyakat ábrázoló alkotást évente egy olyan fiatal alkotó kapja majd, akinek még nincs kötete, de már megérett rá. Kiemelte, mennyire szívén viselte a korán elhunyt költőnő a fiatalok felkarolását, alkotói kört szervezett és az ő ötlete volt a Várad folyóirat Várad Junior rovata. Az idei díjat majd az október végi Könyvmaratonon fogják átadni, addig talán elkészül Kinde Annamária síremléke is, ugyancsak Deák Árpád műve. Ami a szerepek álarca mögött rejtőzik A rendevénysorozaton a színházi alkotókkal is tartottak beszélgetést: Novák Eszter rendezővel, a Szigligeti Színház művészeti vezetőjével, majd Bíró József Nagyváradi születésű Kolozsvári színésszel. Novák Eszter beszélt erdélyi gyökereiről, Marosvásárhelyi, illetve Budapesti rendezéseiről, művésztanár tevékenységéről és arról, mit jelent számára a Szigligeti Színház művészeti vezetése. Bíró József elmondta, színészi pályája a legendás Kortárs-csapattagsággal kezdődött, a színiakadémia elvégzése és rövid kitérők után pedig a Kolozsvári színházban teljesedett ki. Mindkét színházi alkotóművész kiemelte, nem az erőltetett aktualizálás vagy múltba fordulás a fontos, hanem a mindenkori ember sokszor egyértelmű, de inkább rejtélyesen összetett arcának felmutatása az egyes szerepek álarca mögül. A Holnapfeszt eseménysorát színházi előadás zárta: a Szigligeti Színház fiatal művészei Tasnádi-Sáhy Péter rendező szakos hallgató vizsgaelőadását, a Kés a tyúkban című darabot mutatták be. Molnár Judit Krónika (Kolozsvár) 2016. szeptember 7.Mozdulatokba vésett gyökerekMegőrzik a kulturális és szellemi örökséget Egy elnyert pályázat anyagi forrásainak a felhasználásával sikerült létrehozni az első erdélyi magyar digitális folklóradattárat, hozta tudomásunkra a minap Deák Gyula Levente, a tervet lebonyolító és megvalósító Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke. A mint azt a sajtótájékoztatón megtudhattuk, a Mozdulatokba vésett gyökerek című projekt elsődleges célja az eddig magánkézben levő erdélyi néptánc- és népzenegyűjtések felkutatása, begyűjtése és digitalizálása, valamint az így létrejött anyagok közzététele volt egy háromnyelvű (magyar, román, angol) honlapon (www.folkmedia.ro). Itt jelenleg több mint 200 órányi felvétel tekinthető meg, és a használhatóság megkönnyítése érdekében minden felvétel mellett külön adatlap található az adott táncra/zenére és gyűjtésre vonatkozóan. Ugyanakkor a felvételen szereplő adatközlőket is felsorolták. A projekt létrejöttét az Izland, Lichtenstein és Norvégia által létrehozott EGT Finanszírozási Mechanizmus támogatta. A megvalósításának 2015 áprilisában fogtak neki, és 2016. augusztus 31-én fejezték be. Ismerve az erdélyi magán népzene- és táncgyűjtések gazdagságát, a pályázat megírásakor nem számoltak az abban elvállalt, 200 órányi folklóranyag összeállításának nehézségeivel, melyekkel így csak a megvalósítás szakaszában szembesültek. Ezek egyike a gyűjtők érthetetlen viszolygása volt a birtokukban lévő anyagnak a rendelkezésükre történő bocsájtásától. Éppen ezért ezúton is köszönetüket fejezik ki azoknak, akik megértették a gyűjtemények közkinccsé való tételének a fontosságát és segítették ebben őket, hangsúlyozta Deák Gyula Levente. Ha nagy erőfeszítések árán is, de végül mégiscsak sikerült a vállalt feladatnak eleget tenni, valamint az összegyűjtött anyagot Pávai István és Könczei Csongor népzene- és néprajzkutatók segítségével rendszerezni és dokumentálni. Az így létrejött adattárból 30 DVD-ből álló gyűjteménycsomagot állítottak össze, amelyből százhúszat ingyen fognak különböző könyvtáraknak, iskoláknak, egyesületeknek és szakembereknek átadni. A DVD-ken tájegységenként összesítették a rendelkezésükre álló anyagot, a következő csoportosítás szerint: felcsíki és Felső-Maros menti táncok és dallamok, belső-mezőségi táncok és dallamok, észak-mezőségi és Maros–Küküllő-vidéki táncok és dallamok, aranyosszéki, kalotaszegi és szilágysági táncok és dallamok, a Szamosújvári Mezőségi Fesztiválok felvételei. A megvalósítások közé tartozik továbbá egy dokumentáló és archiváló központ létrehozása is, mely a Romániai Magyar Néptánc Egyesület székhelyén, Sepsiszentgyörgyön kapott otthont. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. szeptember 24.Befutó helyeken Csoma Botond és László AttilaRangsorolta a megyei küldöttgyűlés a parlamenti képviselőjelölteket Csoma Botond, megyei elnök vezeti a Romániai Demokrata Szövetség Kolozs megyei képviselőjelöltjeinek listáját, és László Attila szenátornak is számíthat egy újabb mandátum megszerzésére – döntött tegnap a megyei küldöttgyűlés. Hegedüs Csilla ügyvezető alelnök a képviselőlista második helyére került. Az RMDSZ-nek Kolozs megyeben 1996-ig három, 2012-ig kettő, ezt követően azonban már csak egy képviselője van a Bukaresti törvényhozásban, így a második mandátum sorsa kérdéses, de megszerzése nem lehetetlen, amennyiben a töredékszavazatok visszaosztásakor a Kolozs megyeieknek kedvez a szerencse. A tegnap ülésező küldöttgyűlés ugyanakkor tudomásul vette ifj. Deák Ferenc megyei ügyvezető alelnök lemondását, helyébe Antal Géza KIFOR-elnöknek szavaztak bizalmat. Az ülésen jelen volt Kovács Péter, az országos szervezet ügyvezető elnöke, aki többek közt arról beszélt: nagyobb szolidaritásra van szükség a régiók között. NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár) 2016. szeptember 27.Gyimesbükki csodaA település, melyet zarándokhellyé tett a magyar összefogás „Jó értelemben vett fanatizmus nélkül az ember semmit sem valósíthat meg az életben” – vallja Deáky András panziótulajdonos, akinek vendéglátó egysége a Bákó megyehez csatolt Gyimesbükkön, a történelmi Magyarország ezeréves határától mintegy háromszáz méterre található. A Deáky panzió azonban több egyszerű szálláshelynél: annak kéthektáros területe valóságos magyar történelmi emlékhely is, melynek külön hangulata, szentsége van. Ezt rögtön megérzi az, aki átlépi a panzió kapuját, ezen felül a vendéglátók szívélyessége, az ezeréves határ környékének magyar vonatkozású történelmi nevezetességei már csak ráadást jelenthetnek a felejthetetlen élményekhez, a rendhagyó érzelmi feltöltődéshez. – Mióta foglalkozik vendéglátással? – kérdeztük az idén 75 éves, iskolaigazgatóként nyugdíjba vonult panziótulajdonostól. – Idestova már 30 éve, ugyanis a rendszerváltás után egyre nagyobb számban kezdtek jönni a Gyimesekbe a főleg magyarországi turisták, akiket valahol el kellett szállásolni. Eleinte falusi turizmussal próbálkoztam, családoknál ellátni a vendégeket, de nem igazán tudták mindenhol kielégíteni az igényeiket, ezért aztán saját kezembe vettem a dolgokat. Évről évre lassan építkezve alakítottam ki a jelenlegi panziót, ma már 57 főt el tudok szállásolni, kétágyas, saját fürdőszobás szobákban. Egy évben hat hónapon keresztül működünk. – Ma honnan jönnek inkább a turisták? – Az ide látogatók többsége ma is magyarországi magyar, de mindenhonnan jönnek vendégek. Ausztráliai, egyesült államokbeli, de kanadai magyarok is jártak már itt. Úgy gondolom, a turizmus jövője az, ha nem csak a turisták ellátásáról, de szórakoztatásukról is gondoskodunk. Sokat jelent, ha egy kicsit egymás világára is tudunk figyelni, ha lélektől lélekig, embertől emberig elbeszélgethetünk közös dolgainkról is. Ezért találtam ki a vendégek számára többek között egy csángó népi mulatóprogramot, híres gyimesvölgyi népzenészekkel, táncosokkal, ami már egy kultúrturisztikai eseménynek is számíthat. Az évek során megismerték a nagyvilágban programjainkat, a vendégeink erdélyi útjuk fénypontjának tartják az itt töltött órákat. – Miért érdemes még a Gyimes völgyébe látogatni? – Itt, a Gyimesekben három dolog van, ami vonzó lehet az ide látogatók számára. Elsősorban a tájnak a szépsége, aztán a történelmi környezet. A harmadik dolog pedig a három gyimesvölgyi községben: Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon és Gyimesbükkön élő csángó etnikumnak a világa. Itt élnek a gyimesi csángó magyarok, tizenötezer lélek, akik, mint tudjuk, a csíki székelyek leszármazottjai. Érdemes figyelni népi kultúrájukra, hiszen megőrizték annak archaikus jellegét, de csodálatos a zenekultúrájuk, gyönyörű a népviseletük is. – Kérem, beszéljen egy kicsit a történelmi környezetről is! – Panzióm alig 300 méterre van az ezeréves határtól, ahol még állnak a Rákóczi-várnak a romjai, melyet Bethlen Gábor építtetett 1626-ban. A várral szembeni domboldalon ott van a Gyimes völgyének első római katolikus kápolnája, ami 1782-ben épült. Gyimesbükkből az elmúlt évek alatt zarándokhelyet csináltunk. Tudjuk, hogy egy helyből akkor lesz zarándokhely, ha ott valamilyen csoda történik. A csoda itt 2008. május 11-én esett meg, amikor avattuk a Magyar Királyi Államvasutak legkeletibb, 30-as számú őrházát, mely most, mint kicsi ékszer áll a Rákóczi-lépcsők aljában. Egykor romokban hevert az őrház, vécének használták, szégyelltem a vendégek előtt, ahogy nézett ki, és elkezdtem gyűjtögetni a pénzt felújítására, azért, hogy megmenthessük az utókor, a világ magyarsága számára. Csak egy példát mondok arra, hogy mennyire önzetlenül adakoztak az emberek e célra: egy alkalommal Budakesziről jöttek vendégeim, szám szerint öten, és amikor elmeséltem nekik egy pohár bor mellett terveimet az őrházzal, mindegyikük kivett száz-százezer forintot a zsebéből, és letették az asztalra, hazatérve pedig meggyőzték a Budakeszi Kultúra Alapítvány tagjait is, hogy adományozzanak. Így gyűlt össze rövid idő alatt az őrház felújításához szükséges ötmillió forint. Bilibók Ágoston szívélyesen mesél a vasúti őrház látogatóinak a magyar múltról A felújított őrház avatása fantasztikus élmény volt: negyvenezer ember volt jelen az eseményen, s ezt a számot nem én találtam ki, hanem a román rendőrség olvasta bűnként a fejemre, amikor behívattak másnap Bákóba, hogy pénzbírságban részesítsenek, mert leállítottam a forgalmat egy országúton. Akkor futott be 65 év után először magyar koronás, címeres NOHAB mozdony az ezeréves határhoz, és higgye el, hogy ott szem szárazon nem mAradt. De nemcsak a jelenlevők, hanem a Duna tévé jóvoltából a nagyvilág magyarjai is kitöröltek aznap egy könnycseppet a szemük sarkából. Az őrház egyébként lebontásra került volna, mert a román állam eladta egy román vasutasnak, aki le akarta bontani. Tőle vettem meg többszörös áron, a felújítás után a gyimesbükki önkormányzatnak adományoztam, hogy legyen a közösség tulajdona ez a szakrális hely. – És azóta más történelmi létesítmények is megújultak a környéken… – Igen, folytattuk a munkát, a következő évben felújítottuk a kis kontumáci kápolnát, aztán leróttuk adósságunkat azokkal szemben is, akik életüket adták a magyar hazáért, akik itt estek el, védve az ezeréves határt. Konzerváltuk a kápolna melletti vesztegzár épületének romjait, ezekre a romos falakra helyeztük el a gránittáblákat a katonák neveivel. A következő évben a Tatros folyón átívelő vashidat tetettük rendbe, amin átsétálnak az emberek, amikor az őrházhoz mennek. Majd a kontumáci kápolna melletti hegyormon felállítottuk az Élet, a Hit és a Nemzet kapuját egy kopjafasorral. – Mi következik ezek után? – Van még egy nagy álmunk, és ehhez is kérjük a világ magyarságának segítségét. Szeretnénk felújítani a Rákóczi váraként ismert őrtornyot. Hat éve indítottuk el az engedélyek beszerzésének folyamatát, már-már feladva a dolgot, de idén megjött végre az építkezési engedély. Most folyik a közbeszerzés, ha az idén ez meglesz, jövő tavasszal talán nekifoghatunk a munkálatnak. – Végül egy utolsó kérdés: honnan önben ez a sok lelkesedés, ez a magyarságtudat, ez a tenniakarásvágy? – Ez egy belső indíttatás nálam, nem kényszerített erre senki engem. Úgy érzem, megmAradásunk záloga csak ez lehet, ha szeretjük szülőföldünket és az országot, mely a hazánk, engem legalábbis így tanítottak szüleim. Gyimesbükki vagyok, őseim a kontumáci temetőben nyugszanak. Az egyetem elvégzése után úgy döntöttem, hogy hazajövök a szülőföldre, és innen engem daruval sem fognak kiemelni. Iskolaigazgatóként vonultam nyugdíjba, én indítottam újra a 35 évig szünetelő magyar oktatást Gyimesbükkön, biztatva a csángó magyarokat, adják magyar iskolába gyermekeiket. Mindaz, amit megvalósítottunk eddig itt, az csapatmunka volt, határon átívelő összefogás eredménye. És ez az összefogás kell vezessen minket továbbra is, hiszen széthúzással sehova se jutunk. Böjte Ferenc Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. szeptember 27.A vidék szerelmeseiA könyv és a festmények találkozása Az elmúlt hétvégén Péter Sándor magyarirodalom-tanár nyitotta meg Deák Károly, a Gyárfás Jenő Amatőr Képzőművészek Szövetsége tagjának egyéni festészeti tárlatát, és mutatta be Préda Barna Az én falum, Zalánpatak című könyvét a Sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban. Miután felköszöntötte az ecset 80. életévét betöltő forgatóját, a tanár úr előrebocsátotta, hogy nem lévén szakmabeli, csupán a művek láttán benne szárnyukat bontogató gondolatokat próbálja majd szebbecske szavakkal kifejezni. Ezek pedig nem biztos, hogy egybecsengnek a látogatókéval, hiszen egy-egy festmény szemlélése van, akit felzaklat, van, akit megnyugtat vagy továbbgondolásra késztet, míg mások olyasmit is kiéreznek belőlük, amire a festő talán nem is gondolt – mondta. És szerinte ez így van rendjén, mert éppen abban rejlik a művészet lényege, hogy különbözőképpen vélekedjünk az alkotások üzenetéről. Az viszont bizonyos, hogy az itt és most látható képek örömet szereznek a szépre fogékonyaknak – tette hozzá. E mély érzelmi töltetet hordozó szavak elhangzása után került sor a könyv bemutatójára, melyen a vidék és annak lakói iránt elkötelezett szerző is bemutatkozott. Személyében pedig olyan fiatalembert ismerhettünk meg, aki nem felejtette el, honnan indult, és az otthon hamujában sült pogácsa ízét is megőrizte. Aki szabadidejét mindig szeretett szülőfalujában tölti, aki hangyaszorgalommal összegyűjtötte annak tárgyi emlékeit, és messze csengő szavakkal hirdeti a nagyvilágban az értékeit. Így egészítették ki kölcsönösen egymást a festmények és a könyv, egybecsengően a szülőföld szeretetét és megőrzésének szükségességét sugallván a szép számban egybegyűlteknek. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. szeptember 28.Protestáns vendégek HáromszékenProtestáns vendégek érkeztek az elmúlt napokban Háromszékre. Veress-Kovács Attila, a Nagyvárad-olaszi egyházközség református lelkipásztora az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) erdélyi köre vezetőségének nevében a Sepsiszentgyörgyi vártemplomban köszöntötte az egybegyűlteket. Veress-Kovács Attila elmondta, az 1956-os események után Nyugatra szakadt-vándorolt értelmiségiek hozták létre az egyesületet, gondolván, hogy abban meg tudják őrizni magyarságukat, kultúrájukat és vallási identitásukat. Évente más-más helyre vándorolva konferenciákon igyekeznek kifejteni az egyesület céljait, ahová összehívják Európa protestáns magyar értelmiségijét. 1989 előtt, amikor háttérbe szorult a magyar könyvkiadás a Kárpát-medencei utódállamokban, az EPMSZ felvállalta a tiltólistán levő kiadványok megjelentetését, amelyek nélkülözhetetlenek voltak a magyar szellemtörténet fejlődése szempontjából. A Bázel központtal működő szervezet ezzel értékes örökséget hagyott hátra. A kelet-európai rendszerváltás utáni években mifelénk is létrejöttek az EPMSZ utódszervezetei, így annak erdélyi köre is. „Célunk az – mondta a lelkész –, hogy a mi honunkban úgy lássuk feladatunkat-céljainkat, önazonosságunk felismerésének lehetőségeit, hogy konferenciáinkon ezeket erősíteni tudjuk.” A lepergett 16 esztendő alatt már bejárták Erdélyországot Nagybányától egészen a Barcaságig, a Partiumtól Erdély keleti végéig. Háromszékre, a honhatárra most jutottak el. „Honhatár ez a hely, de nem a vég, mert az itt eltöltött napok alatt tágult látómezőnk, számba vehettük magyar értékeinket” – mondta Veress-Kovács Attila ügyvezető elnök, aki az EPMSZ elnökségének (Varga Gábor ny. vegyészmérnök, Kántor Lajos irodalomtörténész, Demeter József lelkész, Baczoni Szilárdka Kata szovátai lelkipásztor) nevében megköszönte a Háromszéki vendégfogadást. Körútjukon a Rétyi Tavirózsa Motelben Deák Botond református lelkész köszöntötte, dr. Dimény Attila, a Kézdivásárhelyi Incze László Múzeum igazgatója bemutatta Háromszék magyar örökségét, Bartha Zsolt geológus pedig Székelyföld geológiai ritkaságait. Szombaton a Sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban tartott áhítat után ellátogattak Dózsa György és Bod Péter szülőfalujába, a céhes városba, a gelencei felső Szent Imre örökség-templomba, Csomakőrösre és Zágonba. Vasárnap a vártemplomi istentisztelettel zárult a konferencia, ahol igét hirdetett Baczoni Szilárdka Kata lelkipásztor, az EPMSZ erdélyi körének titkára. Igehirdetésében Máté evangéliumának (15, 21-28) alapján a megkülönböztető hallgatásról, a hívatlanok eszméiről, az emberi önérzet összezúzásának átkairól és a kegyelem morzsáiról szólt. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2026 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
