|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Névmutató: Tamás Sándor 2014. március 19.Hagyományápolásra buzdít Áder János (A magyar államfő Háromszéken)Székelyföldi, 1848–1849-es tematikájú magánlátogatásának második napját a Székely Nemzeti Múzeumban kezdte Áder János, Magyarország köztársasági elnöke és felesége, Herczegh Anita. Ezt követően útjuk Kézdiszékre vezetett, Csernátont és Kézdivásárhelyt látogatták meg, majd a Nyergestetőn állítottak kopjafát. Erdélyi körútjukat Hargita megyében folytatták tegnap délután. Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul és kísérete körében az elnöki pár gyalog érkezett a Székely Nemzeti Múzeumhoz, melynek kapujában Vargha Mihály igazgató köszöntötte őket. Az előcsarnokban Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere üdvözölte a vendégeket. Először az In memoriam Gábor Áron (1814–1849) állandó kiállítást mutatta be az igazgató, s azon belül is Gábor Áron ágyújához vezette a vendégeket. Majd a kökösi csata térképe és a székely Munkácsy, Gyárfás Jenő nagyméretű festménye, a Gábor Áron halála előtt időztek. A lovagterem felé menet Vargha Mihály megmutatta a székely nemzet pecsétnyomójának képét, utána a legfrissebb, nemrég az alkalomra megnyitott időszakos kiállítás, A szabadságharc ereklyéi című tárlat következett. Vargha Mihály tárlatvezetését Tamás Sándor kiegészítései fűszerezték. A hivatalos programban ennyi szerepelt, de az igazgató még becsalta a vendégeket a kápolnaterembe, ahol a Haza a mélyben című kiállítást mutatta meg, s a múzeum nagy kincsét jelentő Apor-kódex nemesmásolatát. A látogatás végén ajándékokkal kedveskedtek az elnöki párnak: Tamás Sándor Gábor Áron arcképének másolatával és a nemrég megjelent Descriptio Transilvaniae térképkatalógussal, Antal Árpád a Cserey Zoltán és József Álmos szerzőpáros Sepsiszentgyörgy képes története című munkájával, Vargha Mihály múzeumi kiadványokkal. Az elnökné asszony a Guzsalyas Alapítvány nemezsálával és egy festett faládikával gazdagodott. Ezt követően az államfő beírt a vendégkönyvbe: „Fogadják őszinte elismerésemet az 1848–49-es kiállításért. Remélem, minél több fiatal tér majd be a Székely Nemzeti Múzeumba, hogy megismerje történelmünk e fontos pillanatának emlékeit. Időutazás, emlékezés, hagyományápolás: legyenek a fő motivációi az erdélyi fiataloknak”. Ezt aláírta mind Áder János, mind Herczegh Anita. Tamás Sándor rendkívül fontosnak tartja, hogy Magyarország közméltóságai gyakran jönnek Székelyföldre, és hívja, jöjjenek minél sűrűbben, hisz Erdély, s azon belül bármely térség magyarjai ugyanúgy a magyar nemzethez tartoznak, mint a magyarországiak. Tisztelgés a ’48-as hősök előtt Délelőtt 11 óra körül érkezett meg az elnöki pár és kísérete Alsócsernátonba, ahol a Haszmann Pál Múzeum bejáratánál Bölöni Dávid polgármester, Haszmann Pál és D. Haszmann Orsolya, a múzeum volt és jelenlegi vezetője köszöntötte, majd népviseletbe öltözött csernátoni fiatalok szilvapálinkával és frissen sütött kürtőskaláccsal kínálták őket. Megtekintették a kopjafákat (felvételünk), a technikatörténeti kiállítást, a régi mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjteményt, valamint a Damokos-kúriában berendezett múzeumi termeket, az államelnök beírt a múzeum aranykönyvébe, tisztelgett Végh Antal és Bod Péter mellszobra előtt. Háromszéki körútjukat Kézdivásárhelyen folytatták, a Jazz Cafféban elfogyasztott kávé után a déli harangszót követően Áder János a biztonságára diszkréten vigyázó magyar és román testőrökkel körülvéve gyalog tette meg az utat Gábor Áron szobráig, ahol mintegy háromszáz fős összesereglett tömeg fogadta tapssal. A szobornál díszőrséget állt a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület két huszára. Az elnöki pár koszorút helyezett el az ágyúöntő hős szobrának talapzatán, majd a magyar és a székely himnusz közös eléneklése után Bokor Tibor polgármester üdvözölte a köztársasági elnököt. Rövid beszédét „Mindig szeretettel várjuk önt vissza Kézdivásárhelyre” szavakkal zárta. Áder János megköszönte a nagyon meleg fogadtatást, és elismerését fejezte ki, hogy ápolják „mindannyiunk hőse, Gábor Áron emlékét”. A szobortól az államfő és kísérete a 11-es udvarteret járta végig, majd a 10-es udvartéren, az Incze László Céhtörténeti Múzeum udvarán keresztül – ahol megtekintette Gábor Áron ágyújának hű mását – tért vissza a főtérre. Továbbutazása előtt Bokor Tibor polgármesternek elmondta, hogy a nyáron Csernátonba jön, amikor ismét meglátogatja a céhes várost, ahol nagyon jól érezte magát. A magyar államfő és kísérete Kézdivásárhelyről a Nyergestetőre utazott, ahol felavatta az 1848/49-es szabadságharcban itt elesettek emlékére általa állíttatott, a csíkszeredai Művészeti Népiskola műhelyében készült monumentális kopjafát. A Nyergestetőn Áder Jánost fúvószenekarral és huszárokkal fogadták, házigazdaként Borboly Csaba megyeitanács-elnök, a Csíki Területi RMDSZ elnöke és Bodó Dávid, Csíkkozmás polgármestere köszöntötte. Áder János megkoszorúzta az emlékművet, majd a kopjafához vonult a vendéglátókkal együtt, ahol András Lajos faragómester, a Művészeti Népiskola oktatója elmagyarázta az alkotást díszítő motívumok jelentését. A kopjafát Tamás József római katolikus segédpüspök áldotta meg. Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. március 26.Műemlékvédelem Erdélyben (VI.)A marosvásárhelyi Arcus Egyesület és a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány március 28–30. között Műemlékvédelem Erdélyben (VI.) címmel konferenciát szervez a szovátai Teleki Oktatási Központban. A kétévente megszervezett konferencia célja lehetőséget biztosítani az elmúlt időszak erdélyi műemlék-helyreállítási programjai, az épített és ingó örökségünkhöz kötődő kutatások, valamint a különböző örökségvédelmi projektek bemutatására. A rendezvényen a műemlékvédelemben szerepet kapó különböző szakterületek magyarországi és erdélyi képviselői, művészettörténészek, építészek, régészek és restaurátorok adnak elő, az erdélyi műemlékvédelem aktuális problémáiról tartanak kerekasztal-beszélgetést. A konferencia első, pénteki napjának előadásai az erdélyi épített örökség művészettörténeti és régészeti kutatásainak legújabb eredményeiről számolnak be, szombaton az elmúlt időszakban végzett műemlék- helyreállítások bemutatása kerül előtérbe, míg a vasárnapi előadások főként a tárgyi örökség feltárására, restaurátori kutatásokra, műtárgyak restaurálására fókuszálnak. A konferencia 50 előadása a műemlékvédelem több specializált szakterületének legújabb eredményeiről igyekszik átfogó képet nyújtani. A fontosabb eredmények sorából jelentőségüknél fogva kiemelhetőek a változatos témájú művészettörténeti kutatások, a középkori falképek feltárása, kutatása és restaurálása, a további pusztulást megakadályozó műemléki gyors beavatkozások vagy a különböző európai uniós támogatásokból végzett műemlék- helyreállítások kérdésköre, amelyekről több előadás is beszámol. A rendezvény programja a www.monumenta.ro honlapon érhető el. Műemlékvédelem Erdélyben VI. konferencia programja Szervezők: Arcus Egyesület, Marosvásárhely Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány, Kolozsvár Helyszín: Teleki Oktatási Központ, Szováta Március 28, péntek 9:00 Megnyitó 9:20 Sarkadi Márton: Megjegyzések az alvinci református templom építéstörténetéhez 9:40 Kovács Zsolt, Lupescu Radu: Egy későközépkori polgárház Kolozsváron. Az unitárius püspöki lak műemléki kutatása 10:00 Mihály Melinda: Észrevételek a kolozsvári kőfaragó műhely két XVII. századi faragványtípusa kapcsán 10:20 Letiţia Cosnean: Arhitectul Bethlen Miklós și reședința din Ţopa în secolul al XVII-lea 10:40 Terdik Szilveszter: Adatok a nagyváradi görögkatolikus székesegyház építéséhez 11:40 Borboly Csaba (Hargita Megye Tanácsának elnöke): Műemlékvédelmi programok Hargita megyében 12:20 Furu Árpád: Az erdélyi unitárius egyházi örökség védelme. Szándékok, lehetőségek, kihívások 12:40 Sarkadi Márton: Megjegyzések a gyulafehérvári székesegyház hosszházának építéstörténetéhez 13:00 Halmos Balázs, Marótzy Kata: Mozaikok a gyulafehérvári székesegyház építéstörténetéhez 13:20 Pál Emese: Armenizmus falképeken – két szamosújvári példa 14:00–15:30 Ebédszünet 15:30 Bordás Bea: A historizáló kastélyépítészet kevésbé ismert emlékei az egykori Kolozs vármegyében 15:50 Szabó Tekla: A maroshévízi Urmánczy-kastély 16:10 Imecs–Magdó Eszter: Borszékfürdő dualizmus kori villái 16:30 Ladó Ágota: Adatok a csíkszeredai egykori Katolikus Főgimnázium tervezéséről 16:50 Orbán János: Műemléki topográfia Marosvásárhelyen 18:00 Botár István – Grynaeus András – Tóth Boglárka: Az erdélyi dendrokronológiai vizsgálatok eredményei az utóbbi két évben 18:20 Darvas Lóránt: A csíkszentkirályi Bors és Nagy családok udvarházainak kutatása 18:40 Györfi Zalán, Soós Zoltán: Ipari és katonai műemlékek feltárása, konzerválása és bemutatása a marosvásárhelyi vár felújítása kapcsán 19:00 Nagy Veronika: Almakerék és (a) Forster 19:20 Gaylhoffer-Kovács Gábor: Erdélyi falképek dokumentálása a Forster Központban 20:20 Könyvbemutatók A szórvány emlékei. Szerk. Kollár Tibor. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2013. Közös tér – Közös örökség. Common Space – Common Heritage.Szerk. S. Sebestyén József. Budapest, Crew Print, 2013. Bemutatja: S. Sebestyén József. Március 29, szombat 9:00 Makay Dorottya: A széki református templom: Egy kutatás-tervezés és a régen várt helyreállítás-támogatás története 9:10 Weisz Attila: A széki református templom kutatásának újabb építéstörténeti eredményei 9:30 Diana Imecs: Prezentarea conceptului arhitectural de restaurare în faza de proiectare și în urma informațiilor identificate pe parcursul execuției 9:50 Sándor Boróka: Egy a lábán alig álló templom tartószerkezeti meglepetései: kutatás, tervezés, kivitelezés 10:10 Csók Zsolt: A régészeti előkutatás jelentősége, a hatékony régészeti kiviteli felügyelet és tudományos eredményei 10:30 Mednyánszky Zsolt, Nagy Benjámin, Mihály Ferenc: Szakrestaurátori szempontok: kutatás, tervezés, kivitelezés 11:30 Horváth Ákos, Sarkadi Márton: Az égei református templom felújítása 11:50 Gergely Erzsébet: Restaurálások a Házsongárdi temetőben 12:10 Márton Judit: Sürgősségi beavatkozások a radnóti kastély bástyáinál 12:30 Kiss Lóránd, Mihály Ferenc: A fületelki evangélikus templom állagmegóvása 12:50 Szilágyi-Bartha Zsuzsanna: A besztercei evangélikus templom helyreállított reneszánsz tetőboltozata 13:30–15:30 Ebédszünet 15:30 Emődi Tamás: A „Középkori szatmári templomok útja” HURO projekt romániai objektumainak helyreállítása 15:50 Makay Dorottya: Épített örökségvédelem 10 év távlatából – nagy tervek és kivitelezésük tanulságai 16:10 Lángi József: Még egyszer a siteri református templom falképeiről 16:30 Kiss Lóránd: A besztercei evangélikus templom falképei 16:50 Pál Péter: A székelydályai református templom boltozati falképeinek restaurálása 18:00–20:00 Kerekasztal-beszélgetés a műemlékvédelem helyi és országos problémáiról, lehetőségeiről. A beszélgetésen résztvesz Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Kelemen Atilla-Márton, Maros Megye Tanácsának alelnöke és Hegedűs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős főtitkárhelyettese Március 30, vasárnap 9:00 Kovács Mária-Márta: Történeti értékű klenódiumok a Dési Református Egyházmegyében 9:20 Bara Júlia: A nagykárolyi Károlyi-kastély egykori portrégyűjteménye 9:40 Hegedűs Enikő: A Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár inventáriumairól 10:00 Pap Zoltán: Az erdélyi orgonaépítés korszakai - II. rész 10:20 Tóth Zsuzsa: Kő vagy papír? –A Zárkő restaurálása 11:20 Czimbalmos Attila: A csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony plébániatemplomban előkerült XV. századi falkép illetve XVIII. századi külső díszítőfestés restaurálása 11:40 Borsos Ágnes: Az olaszteleki Daniel-kastély XVII. századi falképtöredékeinek restaurálása 12:00 Simó Anna-Mária: Kiegészítések a falképek esetében 12:20 Kis Zoltán, Gere István, László Attila: A szászsebesi ferences templom gótikus ablakainak restaurálásáról 12:40 Daczó Csaba: A szabadpiaci felkérések kényszerítő tényezői szemben a restaurálás elveivel 13:00 Mihály Ferenc: A kolozsvári Szent Mihály templom hajdani faberendezéséről, oltárairól 13:40 A konferencia zárása Népújság (Marosvásárhely), 2014. március 26.Tamás Sándor a Fideszre szavazA magyarországi választásokkal kapcsolatban tartott tájékoztatót a háromszéki RMDSZ vezetősége. Kiemelték, hogy segítik a szavazólapok célba juttatását, mert ezáltal az itteni magyar állampolgárok demokratikus jogait érvényesíthetik. Tamás Sándor azt is elárulta, kire szavaz és miért. Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke és Antal Árpád, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke arról tájékoztatott, hogy szándékukban áll segítséget nyújtani a magyarországi választásokra regisztrált szavazóknak. Tamás Sándor az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke rámutatott, hogy nagyon fontos, hogy minden magyar állampolgár éljen a szavazati lehetőséggel, mert ez demokratikus joguk, és ebben nyújtanak segítséget a szövetség munkatársai. Az elnök kiemelte: az elmúlt 25 évben is mindig arra szólította fel a szövetség a magyarokat, hogy éljenek szavazati jogukkal. Újságírói kérdésre Tamás elmondta, hogy azért támogatják, és segítik a választások lebonyolítását, mert elvi kérdés élni a jogokkal. Hozzátette: „fontos, hogy tudjunk beleszólni a politikai életbe.” Az elnök elmondta, hogy ő a Fideszre szavaz, nem csak azért, mert több éves kapcsolatot ápol számos fideszes politikussal, hanem azért is, mert ők napirendre tűzték a nemzetpolitikai kérdéseket és meg is valósították őket. Speciális helyzetnek nevezte Antal Árpád azt, hogy két ország életébe szólhatnak bele a kettős állampolgársággal rendelkező szavazók, ezért kell élni a szavazati jogokkal. A politikusok elmondták, hogy a szavazók postai úton, a külképviseletek által, vagy személyesen április 6-án juttathatják el szavazataikat. Mivel a postai szolgáltatások elég megbízhatatlanok, ezért vagy már a kézbesítés után azonnal postázni kell, vagy – javaslatuk szerint – négy városi irodában naponta 9 és 16 óra között fogadják az érvényes szavazatokat és elszállítják április 4-ig a csíkszeredai főkonzulátusra. A segítségnyújtás vidéken is zajlik, polgármesterek, tisztségviselők és lelkészek bevonásával. Szabó Enikő Székelyhon.ro, 2014. március 27.Menesztették a prefektustLeváltották a kormány tegnapi ülésén Dumitru Marinescut, Kovászna megye prefektusát, helyére Marius Popicăt, a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) igazgatóját nevezték ki. Az eddigi kormánybiztos cseréjét az RMDSZ kérte, kifogásolták a székely szimbólumok, magyar feliratok elleni támadásait. Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke elmondta, nem tartják megfelelőnek erre a tisztségre azt, aki túlfeszíti az etnikai dimenzió húrját, megítélésük szerint ezt tette Codrin Munteanu és Dumitru Marinescu is. Arra lenne szükség, hogy olyan jogszabályokat fogadjon el a parlament és a kormány, melyek biztosítják, hogy itt békében lehessen élni, és ne legyen állandó harc az utcanevek, zászlók stb. miatt – fogalmazott Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke. Szerinte egy prefektusnak nem lenne szabad bántania a magyarokat, és ugyanolyan fontosnak kellene tekintenie a magyar nyelv törvényes használatát, mint a román nyelvét. Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. március 31.Nagyszentmiklósi zeneünnep Bartók Béla születésnapjánA világhírű zeneszerző, Bartók Béla születésének 133. évfordulója tiszteletére március 30-án, vasárnap tizennegyedik alkalommal szervezett koszorúzással és hangversennyel egybekötött megemlékezést Nagyszentmiklóson a Pro Bartók Társaság. A Nákó-kastély dísztermében a VI. Szegedi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny díjazottjainak gálahangversenyét hallgathatták meg a megemlékezés résztvevői, az előadók között volt ifjú Kocsis Krisztián, Kocsis Zoltán zongoraművész-karmester fia. A nagyszentmiklósi Bartók Nap a város legnagyobb szülöttje szobránál megtartott koszorúzási ünnepséggel indult. A megemlékezés több mint száz részvevőjét Tamás Sándor, a Pro Bartók Társaság elnöke köszöntötte. „2001 óta évről évre megemlékezünk Bartók Béla születésnapjáról – mondta Tamás Sándor –, fő célunk Bartók Béla műveinek a bemutatása. Ebben nagy segítségünkre van a szegedi és a temesvári Egyetem Zeneművészeti Kara, a két konzervatórium tanárai és diákjai, akiknek köszönhetően sikerült Bartók Béla szinte valamennyi jelentős művét megszólaltatni Nagyszentmiklóson.” Bartók szobránál – Jecza Péter szobrászművész alkotása – a kegyelet koszorúit helyezték el a Pro Bartók Társaság, Nagyszentmiklós Polgármesteri Hivatala és önkormányzata képviselői, Zsombó település (Magyarország) polgármestere és alpolgármestere, a Temes megyei, a nagyszentmiklósi és a zsombolyai RMDSZ elnökei, a SZTE Zeneművészeti Kara és a nagyszentmiklósi Révai Miklós Társaság képviselői, szegedi vendégek. A Nákó-kastély dísztermében került sor a VI. Szegedi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny díjazottjainak gálahangversenyére. A nagyszentmiklósi polgármesteri hivatal nevében Asaftei Radu, Nagyszentmiklós alpolgármestere elmondta: a bánsági kisváros Bartók Bélának köszönheti, hogy rákerült a világ kulturális térképére. Erre építve turisztikai célponttá kívánják fejleszteni a Nákó kastélyt és egy Bartók Béla emlékházat is létre szeretnének hozni, a zeneszerző ma már nem létező szülőháza közelében. Dr. Kerek Ferenc, a SZTE Zeneművészeti Kar dékánja, a Szegedi Bartók Béla Nemzetközi Zongoraverseny alapítója immár hatodik alkalommal hozta el Nagyszentmiklósra a verseny gálaműsorát, amelynek keretében ezúttal négy fiatal művész: Szabó Marcell (1. díj), Vida Mónika Ruth (2. díj), Kocsis Krisztián (3. díj) és Szombati Julianna (a legjobb szegedi versenyző) színvonalas zongorajátékát tapsolhatta meg a közönség. Az ifjú művészek Debussy-, Liszt-, Rahmanyinov-, Scarlatti- és természetesen Bartók-műveket játszottak, virtuóz teljesítményükkel lenyűgözve a hallgatóságot. Dr. Kerek Ferenc műsorvezető külön kiemelte a 16 éves Kocsis Krisztián teljesítményét, aki a Szegedi Zongoraverseny legfiatalabb versenyzőjeként harmadik díjat nyert. „Az álmunk az, hogy Kocsis Zoltánt, a Bartók életmű nemzetközi szinten elismert, egyik legjobb tolmácsolóját elhozzuk Nagyszentmiklósra” – mondta dr. Kerek Ferenc –, egyelőre eljött a fia, Kocsis Krisztián, aki ma az egyik legnehezebb Bartók művet, a Zongoraszonátát szólaltatta meg.” A nagyszentmiklósi közönség vastapssal jutalmazta a négy fiatal művész teljesítményét. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad), 2014. április 7.Eget rengető győzelmet aratott a Fidesz (Országgyűlési választások Magyarországon)Fölényes győzelmet aratott a tegnapi országgyűlési választásokon a Fidesz: lapzártánkkor már csak az volt a kérdés, sikerül-e megismételnie négy évvel korábbi eredményét, meglesz-e a kétharmados többsége az Országgyűlésben. A szavazatok több mint 90 százalékos összesítése után billegett még az újabb kétharmados győzelem. A Fidesz az Országgyűlés 199 képviselői helyéből 132-t vagy 133-at szerzett meg (a kétharmadhoz 133 szükséges), a baloldali összefogás 38 mandátumhoz jutott, a Jobbiké 24 vagy 23 képviselői hely, és bejutott az LMP is, az 5 százalék átlépésével 5 parlamenti helyet foglalhatnak el. A levélszavazatok feldolgozása során az is kiderült, a Magyarország határain kívül élő magyar állampolgárok majd 95 százaléka a Fideszre voksolt. Orbán Viktor a Fidesz elnöke, Magyarország régi-új miniszterelnöke elsőként a határon túliak szavazatait köszönte meg. Este 7 órakor (romániai idő szerint 8 órakor) hivatalosan befejeződött a szavazás Magyarország 3176 településén kialakított 10 386 szavazókörben a tegnap tartott országgyűlési választáson. Azok a szavazni akarók, akik már a sorban álltak, még leadhatták voksukat. Rögtön a hivatalos urnazárás után hozták nyilvánosságra a Nézőpont Intézet felmérését. Ennek alapján a Fidesz–KDNP-re a résztvevők 48 százaléka szavazott, a „kormányváltó összefogásra” 27 százalék, a Jobbikra 18 százalék, az LMP-re pedig 6 százalék. Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője romániai idő szerint néhány perccel este 10 óra előtt jelentette be, hogy bezárták az összes szavazókörzetet. Nagyobb rendellenesség nélkül zajlott le a szavazás – mondta. A voksoláson a magyar választópolgárok 60 százaléka vett részt, ez az arány kicsit kisebb, mint négy évvel ezelőtt, a szakértők többnyire átlagosnak nevezték. Az első hivatalos adatok fél 11 körül kezdtek csordogálni, ekkor már 22,7 százalékos volt a feldolgozottság, és fölényes Fidesz-győzelmet jelezve narancssárgába borult Magyarország választási térképe, néhány, ellenzéki összefogás fölényét jelző piros folt csak Budapesten látszott. Csalódott „kormányváltók” A pártok vezetői rendkívül óvatosan nyilatkoztak a felmérés előrejelzései és az első eredmények után is, a Fideszes megszólalók felidézték a 2002-es helyzetet (minden közvélemény-kutatás, exit-poll Fidesz-győzelmet jelzett, de végül mégis az MSZP nyert), derűsen fogadták az érkező eredményeket, de az ünnepléssel türelemre intettek. A baloldali megszólalók az első órákban nem akarták elismerni a vereséget, ők is a végleges eredményeket várták, ám a helyzet óráról órára tisztult. Gyurcsány Ferenc este 11 órakor azt nyilatkozta: még mindig győzhetünk, igaz, hozzáfűzte, hogy nagyobb a kormánypártok esélye. A „kormányváltóknál” egyébként már vasárnap este megkezdődött az egymásra mutogatás. Semmit nem tudott hozni az MSZP-nek az összefogás Gyurcsánnyal és Bajnaival, ezért soha többet nem szabad velük összefogni – egy szocialista politikus szerint ez a hangulat uralkodott a párt vezetőségében. Ugyanakkor azt jósolta, Mesterházy nem bukik bele a vártnál gyengébb szereplésbe. „A Jobbik ennek a választásnak a nyertese, amiben Orbán Viktornak komoly felelőssége van, mivel az Összefogást a »múlt«-ként pozicionálta, a Jobbikot pedig a jövőként” – okolta a Hvg.hu-nak a meglehetősen gyenge eredményekért a Fidesz elnökét a szocialisták választási bizottságának egyik tagja. Két ok miatt veszítette el a baloldal a választást Bajnai Gordon szerint: az egyik, hogy a kormányváltók nem tudtak vonzó alternatívát nyújtani, a másik pedig a torz választási rendszer és médiaszerkezet. Bajnai Gordon szomorúan állt ki a színpadra a PM-es jelöltekkel együtt. Mint mondta, súlyos csalódás ez az eredmény azoknak, akik őket támogatták. Szerinte sok mindent fel lehet róni, de „jól teszi az ember, ha mindig a saját háza táján néz körül”. A kudarc egyik fontos oka szerinte, „mi, korszakváltók és kormányváltók ebben a struktúrában nem tudtunk elég vonzó ajánlatot tenni a többségnek”. A szavazatok 80 százalék fölötti feldolgozottsága azonban már egyértelművé tette, a voksok negyedénél többre nem számíthat a baloldali összefogás, és végül az MSZP-székházba gyűltek össze a pártelnökök, békét és egyetértést próbáltak sugározni, beszédeik is egybecsengtek: nem tudnak gratulálni a Fidesznek s Orbánnak, Magyarország nem nyert, hanem veszített – ismételték. Nagyszerű korszak kapujában Magyarország A szavazatok 60 százalékos feldolgozottsága után érkeztek az első, immár győzelmi nyilatkozatok a Fidesz-táborból. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke már gratulált Orbán Viktor kormányfőnek, a Fidesz–KDNP miniszterelnök-jelöltjének – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója. A politikus köszönetet mondott minden, a parlamenti voksoláson részt vevő választónak, majd külön megköszönte a Fidesz–KDNP támogatóinak a kormánypártokra leadott szavazatokat. Orbán Viktor pár perccel éjfél után állt az ünnepelni összegyűlt tömeg elé. „Kellő alázattal és méltósággal, ahogy illik hozzánk, mondjuk ki, minden kétely és bizonytalanság eloszlott: győztünk!” – jelentette ki. Kifejtette: a Fidesz–KDNP olyan átütő erejű győzelmet aratott, amelynek jelentőségét ma még fel sem lehet mérni, a pártszövetség európai rekordot ért el, az európai pártok közül a legnagyobb arányú támogatást összesítette. Magyarország ma a legegységesebb nemzet Európában – hangoztatta Orbán Viktor a IX. kerületi Bálna előtti téren, amelyet betöltött az ünneplő szimpatizánsok tömege. Szavai szerint a magyarok „jól hallhatóan” kimondták, olyan hely újra az ország, ahol érdemes élni, dolgozni, családot alapítani, és az elmúlt négy év vitáit a választók most egyértelműen lezárták. Megerősítették a munkahelyteremtés, a családtámogatás, a nemzeti függetlenség politikáját. Emellett a választók két dologra mondtak nemet: a gyűlölködésre és az Európai Unióból való kilépésre – folytatta, és hangsúlyozta: a választók megerősítették, hogy az országnak az unióban van a helye, de csak akkor, ha erős nemzeti kormánya van. Orbán Viktor elmondta, büszke arra, hogy megbízást kapott a munka folytatására, és ígéretet tett arra: mindennap azért fog dolgozni, hogy az ország „nagyszerű hely” legyen. „Új és nagyszerű korszak kapujában állunk mindannyian, arra hívom Magyarország polgárait: lépjünk be ebbe az új és nagyszerű korszakba együtt” – mondta Orbán Viktor. Csak együtt juthattunk el idáig, és csak együtt lehetünk újra sikeresek, és tehetjük ismét naggyá Magyarországot – fűzte hozzá. Beszédét azzal zárta: miután győztek, még többet dolgozhatnak, de tudják, hogy van erejük, hogy a munkát elvégezzék. A Jobbik nem érte el célját Jelentősen javított négy évvel ezelőtti eredményén a Jobbik, a szavazatok 91 százalékos feldolgozottságánál arányuk 20 százalék fölötti volt. Ennek dacára nem volt elégedett Vona Gábor pártelnök, hisz ők is kormányváltást ígértek a kampány során. A célját nem tudta elérni a Jobbik, mert az elmúlt 24 évet nem tudta lezárni, ugyanakkor folyamatosan növekszik a támogatása – mondta Vona Gábor pártelnök az országgyűlési választást értékelve vasárnap éjszaka Budapesten. Kiemelte: a Jobbik számtalan választókerületben behozta a baloldalt, ugyanakkor nem sikerült az áttörés, amelyet az egyéni körzetekben szerettek volna elérni. Vona Gábor azt üzente szimpatizánsainak, hogy nem adják fel. „Holnap leporoljuk magunkról a port, és 2018-ban meg fogjuk nyerni a választásokat” – jelentette ki. Megkönnyebbült az LMP Éjfélig kérdéses volt, hogy eléri-e az 5 százalékos bejutási küszöböt a Lehet Más a Politika (LMP). Úgy tűnik, hogy átmentünk a tű fokán, és ha minden igaz, az LMP megőrizte a parlamenti tagságát – jelentette ki az eredményváró rendezvényen Schiffer András, az LMP társelnöke. Úgy fogalmazott: az ökopolitikának továbbra is van parlamenti képviselete Magyarországon, és úgy tűnik, sikerül megakadályozniuk a fideszes kétharmadot. Hangsúlyozta: az elmúlt egy évben gyakorlatilag a semmiből hozták vissza a pártot, mert egy évvel ezelőtt gyakorlatilag senki nem hitt abban, hogy állva tudnak maradni. Szavai szerint erre büszkébb, mint hogy négy éve bejutottak a parlamentbe. Csak a Fidesz A szavazatok majdnem 95 százalékos feldolgozottságánál a Fidesz 44,58 százalékon állt, a MSZP–EGYÜTT–DK–PM–MLP-koalíció 25,78 százalékon, a Jobbik 20,73 százalékon, az LMP pedig 5,22 százalékon. A Fidesz kétharmada egy miskolci szavazókörzeten múlott, ahol lapzártakor a szavazatok 60 százalékos feldolgozottságánál néhány vokssal vezetett a fideszes jelölt a jobbikossal szemben. A levélben leadott listás szavazatok összesítésében, 88,66 százalékos feldolgozottságnál az MTI szerint a Fidesz–KDNP 94,43 százalékot, a Jobbik 2,49 százalékot, a baloldali összefogás 1,78 százalékot, az LMP 0,55 százalékot szerzett. Az erdélyi politikusok nagy számban utaztak ki Budapestre, mindannyian a Fidesz eredményváró bulijára. Az RMDSZ részéről ott volt Kelemen Hunor, Antal Árpád, Tamás Sándor, Székely István, jelen volt az EMNP delegációja, Tőkés László és a Székely Nemzeti Tanács küldöttsége is. Helyszíni jelentések szerint legalább 30–35 romániai magyar politikus gratulált a győzteseknek. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. április 7.Erdélyben szeretik Orbánt – de miért ennyire?A kisebbségi lét paradoxona az, hogy az erdélyi magyar közösség elutasítja a magyarországi baloldali pártokat, miközben problémáinak megoldása baloldali politikát igényel. Székely István politológust a a magyarországi választási eredményekről, Orbán Viktor hatalmas erdélyi támogatottságáról kérdeztük. A Fidesznek újra akár kétharmados többsége lehet a budapesti országgyűlésben. Mennyire lepte meg ez az eredmény? Ha azt vesszük, hogy az öt nagy magyarországi közvélemény-kutató mindegyike fölényes Fidesz-győzelmet jósolt, az eredmény nem volt meglepetés. A Fidesz 44 százaléka a felmérések által jósolt sávok alsó határán van, tehát alapvetően jól becsülték az adatokat. Ami számomra érdekes, az a Jobbik húsz százalék fölötti eredménye. Ezt sokan nem várták, Vona Gáborékat alulbecsülték a közvélemény-kutatók. Az is igaz, hogy az utolsó két felmérés egy nagyon világos Jobbik-offenzívát mutatott. Ez két dologgal kapcsolatos. Az egyik az, hogy a jelenlegi baloldali koalíció ebben a formájában 2010-nek a megismétlése volt. A másik, hogy a Jobbik stílust váltott, a szélsőséges retorikát visszavéve „cukikampányba” kezdett. Ezzel a stílusváltással a jelek szerint többletszavazatokat tudott begyűjteni. Engem a számokon túl az lepett meg, hogy ennek a Fidesz által átépített Magyarországnak nem jelent meg az alternatívája. Ez azért érdekes, mert ugyan ezt a rendszerátalakítást az ellenzéki pártok folyamatosan megkérdőjelezték, ám a választási kampányban nem tudtak semmi újat ajánlani. Kérdés, hogy ez most mit jelent: beállt ez a Fidesz-rendszer és már csak fazonigazítást akar rajta az ellenzék? Ez a magyarázat a baloldal gyenge eredményére? Nem föltétlenül. Szerintem a baloldalon nem ment végig az a váltás, amelyen Magyarországot kivéve Kelet-Európa összes baloldali pártja keresztülment. A rendszerváltás előtti éveket, a Kádár-korszakot lezáró időszakot nem lehet sem a Ceausescu- vagy a Honnecker-korszakot lezáró időszakkal összehasonlítani. A magyar társadalomban él egy fajta nosztalgia, egy fajta élhető Magyarország kép, és ez megakadályozta azt, hogy az MSZP átalakuljon egy klasszikus értelemben vett szociáldemokrata párttá. Ám amit Mesterházy Attila pártelnök nem tudott megoldani a legutóbbi kongresszuson, azt – úgy tűnik – a jelöltlista összeállításakor megoldotta. Ha az MSZP-t a parlamenti frakció által meghatározott pártként határozzuk meg, akkor ez már nem a szocialista párt, amely tegnapelőtt még volt Magyarországon. Ez az MSZP lehet, hogy össze tudja szedni magát, már csak azért is, mert az EP-választásokon külön indulnak. Az MSZP alelnökéhez, Simon Gáborhoz fűződő korrupciós botrány mennyire befolyásolta a szocialisták eredményeit? Kétségtelenül befolyásolta. Ám sokat mond, hogy a felmérések szerint a magyarországiak az MSZP-t tartják a legkorruptabb pártnak. Tehát a Simon-botrány egy fajta visszaigazolása volt a pártról alkotott képnek. Választási kampányban egy ilyen botrány sok szavazatot elvisz, de nem gondolom azt, hogy meghatározta a választások kimenetelét. A határon túliak levélszavazatainak 95 százalékát a Fidesz kapta. Tudjuk, hogy szeretik Orbán Viktort az erdélyiek, de mi az oka annak, hogy ennyire népszerű? Az Erdélyben végzett felmérések 90 százalékosra becsülték a Fidesz támogatottságát. Ezért a levészavazatok megoszlása sem meglepetés. Az okokat én abban látom, hogy az erdélyi magyarokat egy fajta strukturális konzervativizmus jellemzi. Ez azt jelenti, hogy a társadalmi-történelmi helyzet, amiben vagyunk, nagy mértékben meghatározza a politikai közgondolkodásunkat. A kisebbségi identitás megőrzése, kisebbségi kultúra ápolása eleve egy konzervatív ideológia irányába mutat. Nem a forradalmi változás, hanem a hagyományok ápolása, továbbadása a tét az erdélyi magyar közösségben. Ez az egyik tétel. A másik tétel az egyházakhoz való viszonyulás kérdése. Ha ugyanis a klasszikus bal-jobb ideológiai felállást nézzük, akkor meghatározó az egyházakhoz, szakszervezetekhez való viszony. Nálunk az egyházak nem egyszerűen hitéleti kérdést jelentenek, mert többletfunkciókat látnak el az erdélyi magyar közösség társadalmi életében. Ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy ez az egyedüli államtól független intézményrendszer, amely – leszámítva bizonyos régiókat és a katolikus egyházat – etnikai elkülönül az ország többségi lakosságától. A harmadik tétel a 89 előtti korszak megítélése. Köztudott, hogy a rendszerváltás előtt a romániai magyar közösségnek kettős elnyomásban volt része. A mindenkit érintő rossz életviszonyok, a szabadságjogok hiánya mellett volt egy etnikai dimenziója is az elnyomásnak. Ezt a helyzetet az erdélyi magyarok elutasítják azokkal a pártokkal együtt, amelyek ezzel az elnyomó rendszerrel valamiféle folytonosságot vállalnak. Tehát elutasítják a magyarországi baloldali pártokat, annak ellenére, hogy az erdélyi magyarok problémáinak döntő többsége baloldali politikát igényel. De ismét hangsúlyozom: a klasszikus baloldal-jobboldal sémában nem lehet már gondolkodni. Az erdélyi magyarok elutasítják a Jobbikot is. Ez meglepetés? Sokan valóban nagyobb támogatottságot jósoltak a Jobbiknak Erdélyben. Ám az általam ismert közvélemény-kutatásokban is jobban állt az MSZP Vona Gáboréknál. Mindenesetre világosan látszik az, hogy a Jobbik által a kisebbségi helyzetre felkínált alternatíva nem járható út. Ezzel azért az erdélyiek 99 százaléka egyetért. Az RMDSZ főtitkár-helyetteseként Kelemen Hunor szövetségi elnökkel, a háromszéki Tamás Sándorral és Antal Árpáddal együtt részt vett vasárnap este a Fidesz eredményváró rendezvényén. Mi ennek a politikai üzenete? Jómagam 90 óta mindegyik eredményvárón ott vagyok. Tamás Sándor is ott volt az elmúlt három-négyen. Itt csak az volt az újdonság, hogy az RMDSZ elnöke egy magyarországi párt eredményváróján megjelent. Ugyanakkor ez volt az első alkalom is, amikor egy magyarországi párt meghívta a határon túli politikai szervezetek elnökeit az eredményvárójára. Azt kell mondanom, hogy a határon túli magyar vezetők mind ott voltak a Fidesz eredményváróján. Cseke Péter Tamás. maszol.ro 2014. április 10.Szombaton adják át az EMKE-díjakat KolozsváronGazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Éves közgyűlése keretében szombaton adja át Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) 2014-es díjait az erdélyi magyar művelődési életben kiemelkedő munkát végző személyiségeknek. Az elismerésben részesülők listáját honlapján tette közzé az EMKE. Az erdélyi táncház-mozgalomban nyújtott tevékenységéért és a kalotaszegi magyar népdalkincs megőrzéséért, hű tolmácsolásáért Lengyel László népdalénekesnek adományoz Kacsó András-díjat az egyesület. A munkáskultúra kutatásában elért eredményeiért és szerkesztői tevékenységéért Ilyés Sándor kolozsvári néprajzkutatót részesíti Bányai János-díjban. A szórvány és a belső anyaország szerepét betöltő Székelyföld identitásőrző kulturális kapcsolatának intézményesített megteremtéséért Tamás Sándornak a Kovászna megyei önkormányzat elnökének adományozza a Kun Kocsárd-díjat. Az erdélyi magyar zenei életben kifejtett több évtizedes művészi, ismeretterjesztői és oktatói munkásságáért Benkő Judit Emese a kolozsvári rádió szerkesztője kaphatja a Nagy István-díjat. A közművelődés terjesztésének és a korszerű színházi formanyelv kimunkálásának szolgálatában szerzett érdemeikért, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos nagyváradi színművészeknek adományozza a Bánffy Miklós-díjat a Kiss Stúdió Színház megalakítása huszadik évfordulóján. Sokoldalú, minőségteremtő, a régió színházi kultúráját kiteljesítő alkotó munkájáért Barabás Árpád a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művésze veheti át a Kovács György-díjat. A korszerű színházi formanyelv kimunkálásában vállalt szerepéért, alakításainak műfaji változatosságáért Varga Csillát, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét részesíti az egyesület Poór Lili-díjban. A képzőművészeknek szánt Szolnay Sándor-díjat több évtizedes művészi munkássága elismeréseképpen Nagy Enikőnek, a zománcművészet nemzetközi hírű kolozsvári mesterének, a rekeszzománc első erdélyi művelőjének adományozza az szervezet. Az EMKE a könyvtári és helytörténeti kutatás terén végzett eredményes munkásságáért, az 1848-49-es háromszéki vonatkozások feltárásában elért kiemelkedő teljesítményéért Demeter Lajost, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter könyvtár könyvtárosát jutalmazza Monoki István-díjjal. A hitelességre és pontosságra törekvő történész-levéltárosi szakmai munkásságáért, önzetlen népművelői tevékenységéért, a Bányavidék múltjának megismertetéséért és népszerűsítéséért Balogh Béla nagybányai helytörténész veheti át a Kőváry László-díjat. Az ernyőszervezet a közvéleményt pozitívan alakító, a hagyományokat tisztelő és az újra érzékeny riportjaiért, interjúiért Ferencz Zsoltot, a kolozsvári Szabadság napilap riporterét tünteti ki Spectator-díjjal. A Mikó Imre-díjat Vita László kolozsvári vállalkozó kapja a gazdasági téren nyújtott kimagasló eredményeiért, és a közösséget segítő kitartó munkásságáért. A szombati ünnepségen az EMKE díszoklevelét kapja a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, melyet a muravidéki magyarság szellemi életének fellendítéséért, az összmagyarság vérkeringésébe való újbóli bekapcsolásért, a hagyományok visszahonosításáért tart erre érdemesnek az erdélyi művelődés ernyőszervezete. Úgyszintén díszoklevéllel ismeri el az egyesület az idén hatvanéves Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségét a közösség hiteles tájékoztatásáért, a magyar kulturális, művészeti, társadalmi életének és törekvéseinek a szolgálatáért. MTI 2014. április 22.Kinek áll a zászló?A parlament által múlt héten elfogadott zászlótörvény nem biztosítja a székely jelképek szabad használatát, nem vet véget a hatósági hadjáratnak, nem nyújt megoldást a kék-arany lobogó kitűzése miatt perekbe kényszerült önkormányzati vezetők számára – nem old meg tehát semmit mindabból, amit jó néhány éve immár problémaként él meg a székelyföldi közösség és vezetői. Nem csoda hát, hogy Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjének diadalittas, propagandatitkári túlbuzgóságot idéző hencegése után igen hamar megjelentek a kritikus hangok még a szövetségen belül is – Márton Árpád háromszéki képviselő még próbált rámutatni az esetleges kiskapukra igencsak furcsa, kínkeserves megoldásokat ajánlva, Antal Árpád és Tamás Sándor viszont már egyértelműen kijelentette: a jogszabály nem biztosítja a székely zászló szabad használatát. Az Erdélyi Magyar Néppárt, a Székely Nemzeti Tanács a kezdetektől vitatta a jogszabályt, de még a Magyar Polgári Párt képviselői sem úgy látják, hogy a dokumentum megoldaná a székelyföldi jelképek helyzetét. Legnagyobb erénye ezért a zászlótörvénynek alighanem az, hogy ismét ráirányítja figyelmünket: lám, ezt sem sikerült megoldani. Hiába volt korábban kormányon az RMDSZ, hiába sikerült elnyerni volt koalíciós partnereik, de még a jelenlegi ellenzék támogatását is – hiába köttettek és köttetnek tehát bravúros alkuk Bukarestben, ha azok nem a közös célt szolgálják. Ha az amúgy teljesen jogos követelésekre nem megoldást, hanem látszatmegoldást keresünk, ha nem merjük kimondani elvárásainkat, inkább elmaszatolnánk kényes kérdéseket. És talán ez a leginkább dühítő a zászlótörvény történetében: sikerként akarnak beállítani olyasmit, amit a legjobb esetben is félmegoldásnak nevezhetünk, éspedig hogy a települési és megyejelképek használatát szabályozza a dokumentum. Különben kék-arany zászlóink legfőbb szolgálatukat megtették már üldözötten, leszedetve, sarokba szorítva is: hozzájárultak az autonómiamozgalom, a regionális identitástudat megerősítéséhez. Márpedig ezt vissza nem fordíthatja semmilyen törvény, perek sorozata vagy hatósági intézkedés. Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. április 22.Huszártoborzóra készülnekJúnius 6–7-én lesz a VI. háromszéki huszártoborzó. Ezúttal Sepsiszék déli részét járják be a lovasok. A szervező Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület és a főtámogató Kovászna Megyei Tanács szerdán tartott eseménybeharangozó sajtótájékoztatót. A huszárok Uzonban szállnak meg, onnan szombat reggel 9-kor indulnak, toboroznak Lisznyóban, Bikfalván, majd Uzonban, onnan Kökösbe mennek, következik Szotyor és Illyefalva, ahol huszárbállal zárják a napot. A vasárnapi toborzás Sepsiszentkirályban kezdődik, Kilyénben folytatódik, végül bevonulnak Sepsiszentgyörgyre, ahol a Székely határőr huszárezred parancsnoksági épülete, a Lábas Ház előtt tartják a toborzót. Tamás Sándor tanácselnök elmondta, ifj. Kádár László huszár őrnaggyal tárgyaltak a hagyományőrző mozgalmak támogatási lehetőségeiről. Feltételül szabta az egész megyét lefedő rendezvények szervezését. A megyeháza ugyanakkor hagyományőrző egyenruhák beszerzését támogatja, és székelyruha-programot is indított. Meghonosították a huszárok szakmai találkozóját, a Huszárakadémiát, melyet újabban Torján tartanak, legutóbb 170 résztvevővel. A huszártoborzót 2010-ben indították, és mindig más útvonalat jártak be. Ifj. Kádár László huszár őrnagy ismertette a háromszéki huszármozgalom kezdeteit és fejlődését. A tavalyi toborzón összesen 150 hagyományőrző, közöttük 80 huszár vett részt. Jakab Kevend István huszárkapitány a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület történetéről szólt. Sala Zsolt tüzér főhadnagy elmondta, az egyesületen belül három éve megalapította a tüzér zászlóaljat, mely egyedüli Erdélyben. Idáig négy ágyúmakettet, két röppentyűt és tíz fapuskát készített. Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. április 24.Perbe szállnak SzékelyföldértPerbe szállnak az olyan különleges társadalmi háttérrel rendelkező régiók jogainak érdekében, mint amilyen Székelyföld is – döntötte el Kovászna Megye Tanácsa csütörtökön. A pert Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke és Dabis Attila, az SZNT külügyi titkára indította az Európai Bizottság ellen az Európai Unió luxemburgi bíróságán, mert a bizottság a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésük bejegyzését elutasította. A megyei önkormányzat döntése értelmében Tamás Sándor képviseli majd ebben a perben Kovászna megye álláspontját, támogatva a felpereseket. Kovászna Megye Tanácsának elnöke rámutatott, hogy a környező gazdagabb megyék visszafogják Székelyföld fejlődési potenciálját. „Nyilvánvaló, hogy Kovászna megyébe kevesebb fejlesztésre szánt támogatás érkezik, azért mert Brassó, Fehér és Szeben megyék, amelyeknek eleve nagyobb az összterméke, elszívják előlünk a lehetőségeket. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a parlamenthez iktatott be törvénytervezetet az ország regionális átszervezéséről. Tavaly három megyei tanács is kezdeményezett referendumot ez ügyben, azonban a prefektusok ezt megtámadták, az igazságszolgáltatás pedig elkaszálta a tervezeteket” – mondta. A megyei tanács elnöke hangsúlyozta: „Újabb lehetőség áll rendelkezésünkre, hogy hallassuk a hangunkat. Nekünk a székelység, Székelyföld magyar és román lakóinak érdekét kell szem előtt tartanunk, hiszen elfogadhatatlan, hogy amíg más, gazdasági értelemben fejlettebb megyék fejlődnek, mi lemaradunk. ” A Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című kezdeményezést 2013-ban nyújtotta be az Európai Bizottsághoz 12 magánszemély. A kezdeményezés célja, hogy a nemzeti, nyelvi régiók sajátos védelemmel rendelkezzenek az Európai Unióban. A bizottság azonban hatásköri akadályokra hivatkozva elutasította a kezdeményezést és a döntés ellen fellebbezett a Székely Nemzeti Tanács. Az ügyben már perbe szállt Szlovákia, Görögország és Románia az Európai Bizottság oldalán, Magyarország a kezdeményezők mellett kérte beavatkozását. Szabó Enikő. Székelyhon.ro 2014. április 25.Ferdítve fordítottak Székelyföld kapcsánFerdített a fordításkor a román média Der Freitag publikációjában megjelentekkel kapcsolatban, derült ki a szerző, Martin Leidenfrost nyilatkozatából. Az Antena3 hírtelevízió a német Der Freitag publikácóra hivatkozva nemrégiben azt közölte, hogy „Székelyföld a következő hely Európa térképén, ahol szeparatista etnikai konfliktus bontakozik ki”. Tamás Sándor, a háromszéki RMDSZ elnöke hívta fel a figyelmet az esetre és elmondta, hogy megkeresték a Der Freitag-ban megjelent cikk íróját és megkérték, hogy pontosítsa állításait – közölte az RMDSZ Háromszéki területi szervezetének sajtóirodája. Martin Leidenfrost megdöbbenve a fordításon azt nyilatkozta: „nagyon meglep, amit az Antena3 kihámozott a cikkemből, ugyanis az én üzenetem az ő értelmezésükkel teljesen ellentétes volt. Én az autonómia ügyére együttérzéssel tekintek, míg a román politikai elit Székelyfölddel kapcsolatos tájékozatlanságára meglehetősen kritikusan. Annál is inkább paradoxonnak tartom azt, hogy az Antena3 közölte a cikkemet, sajátos értelmezésben, mert én megneveztem az Antena3 televízió tulajdonosát a zászlóháború egyik kiváltójaként. Ez a csúsztatásokkal teli, meghamisított cikk, és a cikkel kapcsolatos, a világhálón kialakult vita a legjobb példája annak, hogy milyen szinten ragadt meg a Székelyfölddel kapcsolatos párbeszéd. Sajnos azt kell mondanom, hogy a román médiában eddig semmi ésszerűt nem olvastam a regionalizációról” – fejtette ki a német újságíró. Antal Árpád, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke is reagált az esetre. Szerinte a központi román média és a román politikusok egy része mindent megtesz annak érdekében, hogy „lehazudja Székelyföldet Románia térképéről”. Antal úgy véli, hogy azáltal, hogy egyre több nyugati diplomata és újságíró tartja fontosnak, hogy a helyszínen tájékozódjon Székelyföld problémáiról és az autonómia ügyéről, ledőlhetnek. „a Bukarest által épített hazugság falai”. Szabó Enikő Székelyhon.ro 2014. április 28.Félrefordította az Antena3 a Der Freitag Székelyföldről szóló cikkétFerdített a román média a Der Freitag német hetilapban megjelent cikkel kapcsolatban, derült ki a szerző, Martin Leidenfrost nyilatkozatából. Az Antena3 televízió a német Der Freitag baloldali hetilapban megjelent cikkre hivatkozva közölte, hogy „Székelyföld a következő hely Európa térképén, ahol szeparatista etnikai konfliktus bontakozik ki”. Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke elmondta, hogy megkeresték a cikk íróját, és megkérték, hogy pontosítsa állításait. A szerző, Martin Leidenfrost megdöbbent a fordítás hallatán. „Nagyon meglep, amit az Antena3 kihámozott a cikkemből, ugyanis az én üzenetem az ő értelmezésükkel teljesen ellentétes volt. Én az autonómia ügyére együttérzéssel tekintek, míg a román politikai elitnek a Székelyfölddel kapcsolatos tájékozatlanságára meglehetősen kritikusan – reagált a német újságíró. – Annál is inkább paradoxonnak tartom azt, hogy az Antena3 közölte a cikkemet sajátos értelmezésben, mert én megneveztem az Antena3 televízió tulajdonosát a zászlóháború egyik kiváltójaként. Ez a csúsztatásokkal teli, meghamisított cikk és a cikkel kapcsolatos, az interneten kialakult vita a legjobb példája annak, hogy milyen szinten ragadt meg a Székelyfölddel kapcsolatos párbeszéd.” Az ügy kapcsán Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke kifejtette: a központi román média és a román politikusok egy része mindent megtesz annak érdekében, hogy „lehazudja a Székelyföldet Románia térképéről.” Szabó Enikő. Krónika (Kolozsvár) 2014. május 7.Székelyföld autonómiájáról tárgyaltakSzékelyföld helyzetéről tájékozódott Háromszéken Kendra Pace, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének emberi jogokkal foglalkozó politikai attaséja. A megyeházán Tamás Sándor tanácselnök és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere fogadta a vendéget, akinek tiszteletére hétfőn amerikai zászlót tűztek ki az épület homlokzatára. Az elöljárók részletezték a román hatalom jogtiprásait: a székely zászló betiltásának körülményeit, a nemzetiségi jogok bővítésének alkotmányos akadályoztatását, a kormánymegbízottak túlkapásait, a Székelyföldet évtizedek óta sújtó gazdasági bojkottot, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának elakadását, a Székely Mikó Kollégium körüli jogi visszaéléseket. Felhívták a figyelmet, hogy az ukrán válság az egész Kelet-Közép-Európai térség biztonságát veszélyezteti, ezért nagyon fontos, hogy a nagyhatalmak kellő körültekintéssel kezeljék a kisebbségben élő nemzetiségek problémáit. A háromszéki politikusok ecsetelték Székelyföld autonómiájának szükségességét, valamint a magyarnak második hivatalos nyelvként való elismertetési igényét a régióban. Hiába vannak törvények, melyek leszögezik, hogy mihez van joga az erdélyi magyarságnak, ha nem lehet ezeket gyakorlatba ültetni – mondta Tamás Sándor. Antal Árpád azt a politikai nyomásgyakorlást részletezte, aminek az erdélyi magyarok folyamatosan ki vannak téve mind a román politikum, mind a központi román média részéről, valamint a kettős mércét, melyet a román hatalom előszeretettel használ az erdélyi magyarokkal szemben. A fenyegetettség érzése egyre nő a magyarokban, olyan körülmények között, hogy a román állam egyetlen beruházása Sepsiszentgyörgyre egy hatalmas csendőrkaszárnya volt. Az is elfogadhatatlan számunkra, hogy míg Románia vezetői azonnal felhívást intéztek az új ukrán vezetéshez, hogy ne csorbítsák a kisebbségek jogait, így az ukrajnai románoktól se vegyék el a regionális hivatalos nyelvhasználati jogot, ugyanezt kerek perec megtagadják tőlünk – fogalmazott a polgármester. A tanácselnök kifejtette, a tény, hogy állandóan alkotmányellenesnek bélyegzik törekvéseinket, szabadságellenes felfogás, és ellentmond az európai értékeknek. Az elöljárók kifejtették, az elmúlt két évtizedben a székelyföldi magyarok voltak a legkitartóbb hívei az Európai Uniónak, mert azt hitték, hogy a demokrácia elhozza a nemzeti kisebbségek számára is a megfelelő megoldásokat. Most viszont azt érzik, hogy az Európai Unió figyelmen kívül hagyja a kisebbségek problémáit, amikor kiszolgáltatja őket a nemzetállamok kénye-kedvének. Hozzátették, szerintük az Egyesült Államokra és az Európai Unióra hárul a felelősség, hogy a román állam képviselőivel megértessék, Romániában a kisebbségi kérdést, nevezetesen Székelyföld ügyét csak akkor lehet megnyugtatóan megoldottnak tekinteni, ha ahhoz a megoldáshoz a székelység is hozzájárul. Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. május 8.Tamás: a székelyek oldalán veszünk részt a luxemburgi perbenTamás Sándor megyei tanácselnök képviseli majd Kovászna megye álláspontját abban a perben, amelyet az SZNT indított az Európai Bizottság ellen. Az SZNT vezetése azért fordult a luxemburgi bírósághoz, mert az uniós testület tavaly elutasította a székelyföldi autonómiatörekvést is segítő, a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezésüket. Kovászna megye önkormányzata kész beszállni a luxemburgi perbe az SZNT oldalán. A Duna Tv Közbeszéd című műsorában Száva Enikő a részletekről kérdezte Tamás Sándort, aki elmondta, hogy ők a székelyek oldalán vesznek részt a perben, belépésük a perbe pedig azért fontos, mert így az európai politika színterére emelhető Székelyföld ügye. Kovászna megye tanácsának elnöke szerint, ha elfogadják belépésüket a perbe, akkor majd adatokkal fogják alátámasztani azt, hogy az a fejlesztési régió, amelybe Székelyföld kerül, hátrányos a székelyekre nézve. Tamás ezután bemutatta azt a frissen megjelent háromnyelvű nyomtatványt, amely olvasmányszerűen, grafikonokkal ábrázolva felsorakoztatja mindazokat az érveket, amelyekre ők, illetve a kezdeményezők alapozzák elképzelésüket Székelyföld autonómiáját illetően. Arról a lehetőségről szólva, hogy az SZNT pert nyer, Tamás Sándor kijelentette: a következő 5-10 évben Székelyföld helye, hangja, és szerepe felértékelődik úgy Budapesten, és Bukarestben, mint Brüsszelben. Hozzátette: elérkezett az az idő, amikor egyre hangsúlyozottabban, és adatokkal alátámasztva kell fellépni az autonómia ügyében. Kovászna megye tanácsának elnöke szerint a román lapok az utóbbi időben elismerik azt, hogy az elmúlt 25 évben hazugságot terjesztettek, miszerint Székelyföld gazdasági szempontból hátrányos helyzetű régió lenne. A székely zászló ügyével kapcsolatosan Tamás kijelentette, hogy nincs igazuk azoknak, akiknek a készülő zászlótörvényről bíráló véleményük van, mert a zászlótörvényes elképzelésük, amit a kormánylépésük idején fogalmaztak meg, most szóról szóra benne van a zászlótörvény-tervezetben. Az elnök úgy látja, hogy ez a törvény majd teljes mértékben megoldja a helyi, és a megyei zászlók kérdését. A beszélgetés végén Tamás Sándor bizakodóan kijelentette: „megtaláljuk annak a jogi formáját, hogy az intézményeken, és köztereken, ahol mi élünk, a székely zászlót továbbra is tudjuk használni.” Duna Tv. Erdély.ma 2014. május 13.Az önálló Erdély történelmét igazoló térképekA Descriptio Transylvaniae című kötet bemutatása A Teleki Téka freskós termében péntek délután rendkívüli könyvbemutató keretében ismertették a Petelei Klára által szerkesztett Descriptio Transylvaniae, azaz Erdély leírása című magyar, román és angol nyelven írt kötetet. A tetszetős kivitelezésű, régi Erdély- térképeket tartalmazó, tudományos igényességgel összeállított mestermű alapos dokumentáltságról, kitartó gyűjtőmunkáról, három ember összehangolt, fáradhatatlan tevékenységéről tanúskodik. A sepsiszentgyörgyi ARTprinter Könyvkiadó révén 2013-ban megjelent közel kétszáz oldalas kötet Erdély önálló földrajzi régióként való megjelenítésének hiteles lenyomata, ugyanakkor szemet gyönyörködtető páratlan művészi alkotás. A bemutatott kötet tudományos szakdolgozatok elkészítésének elengedhetetlen forrásmunkája lehet, ugyanakkor a szakemberek, illetve a történelem és földrajz összefonódása iránt érdeklődők, vagy a régmúlt idők tárgyi bizonyítékait kutatók a régi kartográfusok precíz munkái révén válaszokat kaphatnak. A könyvbemutató külön színfoltja a három nyelven elhangzó méltatás volt. Lázok Klára, a téka osztályvezetője magyarul és románul köszöntötte az egybegyűlteket, és pár szóban ismertette az elhanyagoltnak tűnő, ám a téka legértékesebb termének építészeti jelentőségét. A terembelsőn feltárt freskótöredékek 1804-ből származnak, szebeni mester munkái, melyek restaurálásra várnak. A kor hangulatát idéző terem tökéletes helyszínnek bizonyult a könyvbemutató vonatkozásában. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, térképgyűjtő magyar és román nyelvű ismertetője szerint a könyv mérföldkő, eddig hasonló gyűjtemény kimondottan Erdélyről nem jelent meg. A Finnországtól kezdve Párizsban, Londonban, Bécsben, Debrecenben, Budapesten, de a tékában is fellelhető összes ismert, Erdélyt ábrázoló vagy megjelölő térkép, összesen nyolcvanhét, megtalálható e kötetben. A magát "csak" térképgyűjtőnek mondó ötletgazda szerint nem kell a történelmet kitalálni, hiszen a térképek a múlt sokatmondó bizonyítékai. Vetített képes előadása során önálló Erdély- térképek váltakoztak. A legrégebbi az 1532-ben Bázelben kiadott, Johannes Honterus brassói szász polihisztor által fába metszett Chorographia Transylvaniae Sybembürgen című, melyből egyetlen példány maradt fenn, de megjelenik a Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem és Mária Krisztierna házasságkötése alkalmából Fugger báró által nászajándék gyanánt finanszírozott lobbitérkép is, mely révén a bankár Erdély altalajkincseinek kitermelésében reménykedett. Münster fametszet-térképei, számtalan egyedi darab magán- és közgyűjteményekből, összesen ötvenhét szerző munkája, az 1848-ban Bécsben megjelent Franz Fried Carte de la Transilvanie feliratú térképlappal zárva a sort. A térképtörténészek ugyanis az 1850-es évet tartják a régi térképek korszakhatárának. A bemutatott térképek egyik érdekessége, hogy kisbetűvel a helységnevek nyelvét is feltüntették: Vásárhely-h, illetve Neumarkt-a. Már Honterus térképén a Transylvania felirat alatt a székely nép, tájegység megnevezés, a CICVLI (szikuli) majd’ minden térképen fellelhető. Petelei Klára, a Teleki Téka könyvtárosa, a könyv szerkesztője elmondta, hogy az öt évvel ezelőtt nyílt időszakos Erdély- térképkiállítás során fogalmazódott meg e gyűjtemény könyv formában való kiadásának célszerűsége annak érdekében, hogy minél szélesebb célközönséghez eljuthasson az egyedi, rendkívül értékes térképgyűjtemény. A kötet ötletgazdája, támogatója Tamás Sándor térképgyűjtő, Gróf László szakmai ismereteivel, kapcsolatai révén is hozzájárult a kötet megvalósításához, valamint maga a szerkesztő. A Nagy-Britanniából érkezett nyugat- magyarországi, sárvári születésű Gróf László, a Brit Királyi Földrajzi Társulat tagja magyar és angol nyelvű előadása előtt reményét fejezte ki, hogy a kötetekből a jelenlévők vásárolnak is. A kötetben is megjelent szaktanulmánya vetített képek révén Erdély megjelenítését ismertette a világ-, illetve az európai térképeken. Értékelte a borjúbőrre vésett, fa-, illetve rézlapokra metszett középkori térképek készítőinek rendkívüli szakmai tudását és kézügyességét. A rézlapokra vésett térképek precíz munkát igényeltek, ugyanis tükörképben készítették, és ha megsérült, nem lehetett kijavítani. Az első világtérkép, melyen Erdélyt említik, egy XIV. századi hajózási térkép. A Mátyás király megrendelése nyomán 1528-ban kiadott, Lázár deák által készített térkép több évtizedes munka eredménye. Külön érdekesség, hogy az addig megjelent térképeken lévő legtöbb negyven helységnév megjelenítését túlszárnyalta az esztergomi érsek tikára. Térképén ezerháromszáz helységnevet tüntetett fel, melyek közül kétszázötvenet az Erdélyt bemutató részen. A helységneveket is a lakott területek népességének anyanyelvén írta. Ahol zömében magyarok laktak, azokat a helységneveket magyarul, a szászok által lakott településneveket németül, a Nyugati- Érchegységben elszórtan román településnevek is fellelhetők. A vízrajz majdnem teljes egészében megegyezik a jelenlegi térképek vízrajzával, amit rendkívül körülményes elkészíteni a vízszint állásának függvényében – mondta az egykori katonai térképész. Az Erdély-rajongó Gróf László szerint a világ különböző részein lévő térképek felfedezése, megfejtése komoly szaktudást igényel. A térképek kutatása során jutottak el Erdélybe és szereztek barátokat. Bod Péter készítette el az első magyar nyelvű világrész-térképeket. Bod Péter-i szellemiségben munkálkodtak e kötet életrehívói is, miszerint "Illendő dolog az, sőt szükség, hogy a’ ki az idegen országokat akarja meglátni, elsőben tudja a’ maga Hazáját. Ha azért Erdélyi ember akarná egyben járni e’ Világot, elsöben kellene néki megszemlélni s’ ki tanulni Erdélyt". Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely) 2014. május 16.Húsz átkelőhelyet építenének a román-magyar határraMáramarostól Temes megyéig húzódó határterületeken építenének még húsz átkelőhelyet Románia és Magyarország között – mondta el Borbély László csütörtökön Sepsiszentgyörgyön. A politikus látogatása alkalmával értékelte az RMDSZ kéthónapos kormánykoalíciós tevékenységét. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke elmondta, szerdán egy memorandummal jóváhagyta a kormány, hogy további húsz határátkelőhely nyíljon Románia és Magyarország között Máramaros megyétől egészen a déli fekvésű Temes megyéig. Az alelnök hozzátette, így az utazóknak útirány szempontjából több lehetőségük lesz a szomszédos országba utazni, ugyanakkor amennyiben Románia csatlakozna a schengeni övezethez, úgy ezeken az átkelőhelyeken meg sem kellene állniuk. Borbély beszámolt arról is, hogy eddig a beruházások technikai adatainak jóváhagyását a minisztériumok, illetve más bizottságok munkatársai is át kellett nézzék, továbbá jóvá kellett hagyják. Emiatt például az Országos Infrastruktúra Fejlesztési Program ideje alatt több alkalommal is napokat kellett várjanak egy-egy válaszra. Most a parlament egy sürgősségi kormányrendelettel eltörölte az erre a szabályozásra vonatkozó szakaszt, és ezután csak az önkormányzatok lesznek felelősek a jóváhagyásért. A találkozón Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a közbeszerzéssel kapcsolatos procedúrákról is beszélt. Elmondta gyakran nehéz megmondani a közbeszerzési eljárások kezdeti pillanatában, hogy mikor írják alá a szerződést. Kiemelte, nem az önkormányzati vezetők és nem az Európai Unió okolható ebben az esetben, hanem Bukarestet említette hibásnak, mivel „rosszak” a meghatározott procedúrák. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hozzátette, hogy a procedúrák lefolyásának egyik nehezítő oka a 2012 óta érvénybe lépett szabályozás, amely alapján a legkisebb árat ajánlók végezhetik a munkálatokat, függetlenül attól, hogy milyen minőséget tud biztosítani az adott vállalkozás. Véleménye szerint ezért halad néhány munkálat úgy Székelyföldön is, ahogy. Bencze Melinda. Székelyhon.ro 2014. május 18.F.J. KEREKASZTAL A kérdés: beszállunk-e egy bombázóba, amelynek a pilótafülkéjében Putyin is ott van?A kettős állampolgárságról tartott kolozsvári kerekasztal-beszélgetésen sziporkázott egy történész, egy szociológus és egy sor politológus. - az az antinacionalista beszédmód és az az alkotmányos patriotizmus, amit a magyarországi mainstream baloldal a nyolcvanas-kilencvenes években útként kijelölt magának, az eleve kulturális és nyelvi alapon szerveződő kisebbségi közösségek számára eredendően idegen és egy más entitást képvisel - attól, hogy 2010-ben létrejön a honosítási törvény, a magyarországi társadalomnak a határon túli magyarokkal kapcsolatos kérdésékben alkotott véleménye nem változott meg - a 2004-es, kettős állampolgárság-ellenes kampánnyal, a modernizációs retorika és a jóléti sovinizmus összecsúsztatása révén lényegében a bal-liberális értelmiség nyitotta meg az utat a szélsőjobb narratívák kibontakozása előtt - az kisebbségi magyar elitek kilencven éve nem voltak ilyen legitimációs válságban - az RMDSZ-nek nem sikerült a román nemzetépítéssel szemben doktrínát megalkotnia - gyakorlatilag az RMDSZ-ből és az RMDSZ körül eltűnt az etnikai identitás tőkésítése, az azt szervező réteg; hiányoznak azok a hajszálerek, amelyek a szakmát összekötnék egy intézményi rendszerrel - a Fidesz folyamatos erdélyi térfoglalása és a magyar állampolgárság kiterjesztése eljuttatott oda, hogy gyakorlatilag a kisebbségi elitek, mint önálló politikai entitás, nem jelennek meg a magyar kormányzati politikában, funkciótlanná váltak: nem részesei ennek a dolgok, a magyar állam a fejük fölött építette ki a politikáját. Ezek voltak a legfontosabb megállapításai Kiss Tamás szociológusnak a Magyar Kisebbség nemzetpolitikával és a kettős állampolgárság kérdésével foglalkozó új számában megjelent írásában. Az írást röviden méltató Bárdi Nándor történész még Korhecz Tamás állítását emelte ki: a kettős állampolgárság megadása révén a kisebbségvédelem helyett a magyar pártpolitikai küzdelmek kihelyezése történt a kisebbségi magyar közösségekbe, és a kisebbségvédelmet, a kisebbségi társadalomépítést nem pótolhatja a kettős állampolgárság kérdése. Az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) keretében, a Sapientia EMTE épületében pénteken, Állampolgárság téma a Magyar Kisebbség új számában címmel megszervezett kerekasztal-beszélgetést Bárdi Nándor történész moderálta. Meghívottjai Bakk Miklós, Bodó Barna, Kántor Zoltán, Salat Levente és Toró Tibor politológusok, valamint Kiss Tamás szociológus voltak. Ezek voltak a legfontosabb megállapításai Kiss Tamás szociológusnak a Magyar Kisebbség nemzetpolitikával és a kettős állampolgárság kérdésével foglalkozó új számában megjelent írásában. Az írást röviden méltató Bárdi Nándor történész még Korhecz Tamás állítását emelte ki: a kettős állampolgárság megadása révén a kisebbségvédelem helyett a magyar pártpolitikai küzdelmek kihelyezése történt a kisebbségi magyar közösségekbe, és a kisebbségvédelmet, a kisebbségi társadalomépítést nem pótolhatja a kettős állampolgárság kérdése. Az alábbiakban kivonatolva közöljük a beszélgetés során elhangzott lényeges megállapítások egy részét: Bakk Miklós - a nacionalizmus-elméletek mentén a román-magyar történelmet újra kell gondolni, és azt is, hogy hogyan játszik a magyar és a román politika a határon-túliság kérdésével és, hogyan teszi át ezt taktikai regiszterbe - a magyar politikában a leszakadt részek kérdésében a meghatározó az, hogy az akkor következett be, amikor a magyar nemzetépítés éppen csúcsra volt járatva. Éppen ezért a magyar nemzetpolitika a mai napig nem tud differenciáltan tekinteni erre, hanem ennek az egységeszménynek az újraértelmezését próbálja megvalósítani . - a román államépítés és a határon túli románok viszonya ettől különböző, ugyanis az akkor még nem országrészek közösségei nagyon különbözőképpen kapcsolódtak be a nemzetépítésbe. Így a bukovinai és az erdélyi kicsit másképp valósult meg, a moldáv pedig egy alternatív nemzetépítés volt, sőt vannak olyan román tömbök, amelyek soha nem voltak részei a román nemzetépítésnek (pl. a Timok völgye) - ha a kettőt szembeállítjuk, akkor azt látjuk, hogy az utóbbi nemzetépítési koncepció jóval nagyobb politikai és taktikai mozgásteret ad a kisebbségi közösségeknek Kántor Zoltán - nem egyetlen nemzetkoncepció van, hanem egy homályos nemzetkoncepció, amire az emberek hivatkoznak, (azt gondolnánk, hogy a politikusok többsége alapos olvasottság után tesz így, de ez nem így van). A nemzetépítés olyan, mint a La Sagrada Familia templom, épül, de nem tudjuk, hogy milyen lesz, nem látjuk a végpontját a folyamatnak, folyamatosan változik, alakul - az egyének véleménye nagyon sokat számít: 500-600 ezernél tart a kettős állampolgárságot felvevők száma, de meg lesz az egymillió is. Persze van, akinek a magyar állampolgárság igénylése túl sok, van aki feleslegesnek érzi és van olyan is, aki protesztből nem teszi meg ezt. Kiss Tamás - egy olyan nyelvet próbál keresni, amelyen elmondhatóak olyan jelenségek, amelyekről nehéz beszélni, mert rájuk van telepedve egy „máz, kulimász”. Ilyen például a kettős állampolgárság kérdése, de az RMDSZ klientúraépítése is. - a kettős állampolgárság megadásával nem zárult le semmi, a kategorizációs küzdelem folyik tovább Salat Levente - kérdés az, hogy a szakembereket, akik a kérdéssel hivatásukból adódóan foglalkoznak, mentesíti-e valami az alól a felelősség alul, hogy próbáljanak értékelni, állást foglalni a várható következményeket illetően Kitérő Salat feltette a kérdést, hogy van-e esély arra, hogy a politikai döntésekről, opciókról tudományos igényű megállapításokat tegyünk és, hogy van-e tudományos alapja annak, hogy a nagy horderejű politikai döntéseket illetően nyíltan állást foglaljanak és ítélkezzenek azok helyességéről. Két példával árnyalta a kérdést. 1. Pólya György pályafüggőség modellje: adott egy urna, benne egy piros és egy fehér golyó. Két játékos, egy-egy urnával, amelyekben csak piros és a másikban csak fehér golyó van. A játék: szerre kivesznek egyet és visszatesznek egy ugyanolyant. Mi lesz ennek a kimenetele? Azt gondolhatnánk, hogy fele-fele arány lesz a végén, de nem, az esetek nagy többségében ez 90 %-os eltolódást fog mutatni ide vagy oda. Ez egy olyan kumulatív logika a kétesélyes kérdések esetében, ami azt mutatja, hogy nem lehet tudni, hogy merre fog hangsúlyosan eltolódni az esélyek közül a végeredmény. 2. Egy elmélet szerint sündisznó és róka típusú elemzők vannak. A sündisznó típusú nagy rendszerekbe, összefüggésekben lát, míg a róka kis és ellentmondó részletekbe. Az érdekes tapasztalat ezekkel az, hogy a rókának nagyobb az esélye, hogy megjósolja a rövidebb távú politikát. Salat szerint ő sündisznó típusú kutató és a kettős állampolgárság kérdéskörében csak olyan információk állnak a rendelkezésére, amelyek a rókáknak játszanak a kezére. - szerinte a kettős állampolgárság története röviden: a Fidesz és Orbán Viktor úgy dicsőült meg, hogy a történet kezdetén nagyon határozottan ellenezte az állampolgárság kiterjesztését, majd 2004-ben a „nagyon szerencsétlen” népszavazást követő politikai hisztériában - nem utolsó sorban választói megfontolásból -, felállt a kettős állampolgárságot követelő hullám tetejére. Majd amikor megnyerte a 2010-es választást, abban a helyzetben találta magát, hogy nem maradt más választása: annak ellenére, hogy nem tudhatta, mi lesz belőle, tovább kellett menjen a vállalással. Ettől a pillanattól kezdve létrejött egy olyan helyzet, ahol a szereplők sodródnak ezzel a jelenséggel, létrehozták ezt a Pólya logikájához hasonló eseményt, attól függetlenül, hogy mit gondolnak erről az egészről. - szerinte azt képzelhetnénk, hogy az RMDSZ-nek volt elképzelése arról, hogy mi lesz ennek a következménye. Habár Kiss Tamás a szövegében utal rá, hogy az RMDSZ-ben volt egy törésvonal ennek az értékelésével kapcsolatban, Salat úgy véli, hogy a nagy törésvonal nem Markó Béla, illetve Antal Árpád és Tamás Sándor között van (eredetileg Antal-Tamás formában hangzott el, a szövegben először tévesen Antal Attila neve szerepelt, javítottuk - szerk. megj.) Szerinte annak vagyunk a szemtanúi, ahogy az RMDSZ-nek, annak ellenére, hogy látja, hogy rossz vége is lehet a dolognak, nincs ereje szembefordulni az áramlattal és ő is felül erre a vonatra. - Salat úgy véli, hogy ezzel ellentétben az EMNP, meg a holdudvarához tartozó szervezetek részéről azt látjuk, hogy amellett, hogy közvetlen haszonélvezői az eseményeknek, szerintük az autonómia és a kettős állampolgárság kérdése nem összeegyezhetetlen. Azonban arra, hogy miért, nincs válaszuk vagy érvük. - Salat beszélt Borbély Zsolt Attilának a kötetben megjelent szövegéről is, amelyben az egyik elképzelés az, hogy meg kell győzni a románokat arról, hogy legyen autonómia, de akár rá is lehet kényszeríteni őket az autonómia megadására. Salat szerint ez rég ott lebeg a nyilvánosság előtt és szerinte annak, aki ezt képviseli, ezt előbb-utóbb fel kell vállalnia. Ez a kérdés szerinte azért érdekes, mert nem világos, hogy ezt akkor is beszabad-e vagy érdemes-e vállalni, ha már nem egy vonatról van szó, hanem "arról a bombázóról, amelynek a pilótafülkéjében Putyin is ott ül." - Salat ugyanakkor kijelentette, hogy ez nem a végkövetkeztetés, ugyanis nem tudja, hogy mire lehet számítani a kérdésben Bárdi Nándor - Bárdi elmondta, hogy ő, mint történész, a nemzetiesítést egy társadalomtörténeti jelenségként gondolja el. Szerinte Magyarországról nézve a kérdés úgy tevődik fel, hogy egy nemzetiesítési folyamat mikor torzul el. Két példa Bárdi két példával illusztrálta, hogy mit ért ez alatt. Szerinte a „Fölszállott a páva” hihetetlen sikere a politikai támogatásra gyakorolt szakmai szűrőnek is köszönhető, valamint annak, hogy mindezek mellett valamire építkezett (táncház-mozgalom). Ezzel szemben a „Szeretünk Magyarország” program ott bukott el Bárdi szerint, hogy nem ment át szakmai szűrőn és éppen ezért nem épült a valóságra. A kormány által meghirdetett program nem tudott versenyezni a falu hagyományos ünnepeivel, és hiába lehetett pályázni rá 250 000 forintnyi összeget, a program összeomlott, vagy nem lett belőle semmi vagy egy giccsé vált szerinte az a kérdés, hogy egy döntéshez van-e olyan szakpolitikai háttér, ahol kontrollálható? Bárdi szerint Magyarországon sokszor mindent felülír a pártpolitikai megfontolás. - Magyarország megértésére a plebejus nemzet fogalmat hozta fel, amelyet a Kádár-korszak felfogásával illusztrált: az életszínvonal a nemzeti érdek és a feszültség elkerülése a cél. Ezenkívül a Kádár-rendszer lényegéhez tartozik a jóléti sovinizmus is. - szerinte ki kell mondania azt, hogy történészként úgy látja, hogy a kettős állampolgárság esetében a párhuzamos nemzetépítések felszámolásáról van szó, amihez az is hozzájárul, hogy a négy nagy magyar kisebbségi közösségben a helyi nemzetépítő elitek nem tudták a maguk önálló politikai közösségét intézményesíteni - szerinte történelmi perspektívából nézve teljesen világos, hogy Magyarországról szemlélve a jelenségeket a népességáramlás a Kárpát-medence közepébe folyik. Bárdi szerint ezért 1918-ban azt gondolták, hogy még ötven év és mindenki magyar identitású lesz, az alapján, hogy mi történt 1880-1918 között. Akkor az a vélemény uralkodott, hogy az iparosítás ezt meg fogja oldani. Tudjuk, hogy teljesen más történt és végül a szocialista iparosítás révén fordult a kocka. Bárdi szerint a politikusok 2010-ben megnyitották a kapukat, azt üzenve, hogy a magyar elitek most vannak szinkronban és ezáltal „a nyűglődés helyett van egy kapu”, amit ki lehet használni. - ha túl sokat foglalkozunk a következményekkel, akkor elsiklunk az egyik lényeges kérdés fölött: „Miért van az, hogy a lövétei bácsika Zsoltikát, Viktort emleget? Miért van ez a megszólíttatási igény?” - Bárdi elmondta, hogy ő úgy gondolja, hogy azt a diszkrepanciát, hogy a külhoni magyarok a 2004-es népszavazás után nagyon kritikusak voltak a magyarországiakkal szemben, az emberek úgy dolgozzák fel, hogy úgy kezelik, mintha személyesen Orbán Viktortól kapták volna meg ezeket a jogokat, ő lenne személyesen az, aki ilyen értelemben emancipálta őket. - Bárdi szerint ezzel az a probléma, hogy a romániai magyar kisebbségi elit ehhez képest nem sokat tesz a megszólításért, a kisebbségi hálózatok üzemeltetéséért. „És ez azért megkerülhetetlen kérdés, mert létfontosságú az otthon maradó közösség megerősítése.” - Bárdi kérdése az volt, hogy a székely vezetők az autonomista retorika közben vajon hányszor ültek le megbeszélni a dolgaikat? Bárdi egy kérdést felvetve illusztrálta ezt: "vajon miért nem áll a marosvásárhelyi reptéren egy busz, ami elvinné az embereket Csíkszeredába, amikor tudjuk, hogy hasonlókból áll össze egy kisebbségi hálózat?". Transindex.ro 2014. május 19.Antal Árpád: a kettős mércét nem tudjuk elfogadni!Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke Traian Băsescu azon kijelentését kommentálta, miszerint nem lehet a Moldovai Köztársaságról és Székelyföldről ugyanúgy beszélni, hiszen utóbbin csak a politikusok akarnak autonómiát. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere sajtótájékoztató keretében úgy fogalmazott, látják, hogy Traian Băsescu államfőt nagyon foglalkoztatja Moldova jövője a jelenleg kialakult geopolitikai helyzetben. A polgármester azt is feltételezi, hogy a román politikum jól ismeri az említett ország problémáit, és mindezek fényében szeretné felhívni a figyelmet a Gagaúzia és Transznisztria közti különbségekre, ugyanis az autonómia és a szakadár mozgalmak között különbséget kell tenni. A stabilitás feltétele a kettős mérce megszüntetése A székelyföldi politikusok nem szakadárok, hiszen a székelységnek igénye van a területi önrendelkezésre, de amennyiben az államfő ezt nem így érzi, akkor meg kelleni engednie, illetve az elmúlt évekhez hasonlóan nem kellene megakadályozza közigazgatási és jogi eszközökkel egy népszavazás megtartását, amelynek alkalmával a helyiek is kifejezhetnék véleményüket az autonómiával kapcsolatban – hangsúlyozta a megyeszékhely vezetője. „A Romániában lévő kettős mércét nem tudjuk elfogadni. Egy részről Bukarestben arról beszélgetnek, hogy az ukrajnai románoknak nyelvhasználati jogokat kell biztosítsanak, másfelől ezt a székely megyékben élő magyaroktól megtagadják” – mondta Antal, ugyanakkor kifejtette, az ukrajnai kettős mércét sem tudják elfogadni, hiszen bár az ukrán állam támogatja a Krím-félszigeten élő tatárok autonómiáját, felszisszenek ha a kárpátaljai magyarok ugyanezt kérik. A polgármester azon meggyőződéséről is beszélt, hogy Kelet-Közép-Európa stabilitásának feltétele ezen kettős mércéknek a megszüntetése – főként annak érdekében, hogy adott nemzeti közösségek megkapják, amit követelnek. A Románia és Moldovai Köztársaság egyesüléséhez annyit fűzött hozzá, hogy az nagyban függ a gagaúzok véleményétől is, hiszen ők korábban kijelentették, hogy nem akarnak az erdélyi magyarok sorsára jutni, és éppen ezért úgy véli, hogy a román politikumnak jobban oda kellene figyelni a székelység sorsára. A székelység érti, akarja és támogatja az önrendelkezést Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke elmondta, egyértelmű véleménykinyilvánításnak látja, hogy ha „100 ezer székely a térség területi autonómiája érdekében Berecktől Kökösig 55 kilométert gyalogol, akkor az nem néhány habókos politikus elképzelése volt, hanem a jelenlevők érezték az esemény hangulatát, illetve a közösség érti, akarja és támogatja a kezdeményezést”. Fenyegetések a székely politikusok ellen? Tamás Sándor ugyanakkor megemlítette a három héttel ezelőtti, B1 televízióban leadott burkolt fenyegetést is, miszerint a Hargita és Kovászna megyei tanácselnököket két olyan másik elnökhöz hasonlítottak, akiket a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) letartóztatott. Ezt úgy értelmezte Tamás, hogy „fiúk, ha ti tovább autonómiáztok, akkor el fog vinni a DNA”, illetve kijelentette, hogy visszautasít minden fajta összehasonlítást. Antal Árpád irányában is történt fenyegetés, hiszen Mircea Duşa védelmi miniszter kinyilatkozta, hogy amennyiben a polgármester még egyszer felhozza a sepsiszentgyörgyi lőtér kérdését – amit a városnak kellene megszereznie –, akkor ráirányítják Gábor Áron ágyúit. Antal hozzátette, nem szereti nyilvánosságra hozni az őt ért fenyegetéseket, annak ellenére, hogy gyakran tesz feljelentést az ügyészségen ezek miatt. Elmondása alapján még nem indult eljárás a fenyegetők ellen, és ezt úgy értelmezi, hogy a román igazságszolgáltatás nem lép fel ellenük. Tamás Sándor azt is hozzátette, államigazgatási és közigazgatási szinten sem találja rendben, ha az ország minden megyéjének és városának lehet zászlója, de Hargita és Kovászna megyékben nem. Nem tartja jogosnak a román kormány és a korábbi Kovászna megyei prefektus által felhozott problémát sem, miszerint magyar, román és angol nyelvű fejléces papírt használnak a megyei tanácsnál. Mint mondta, ezeket az eseteket elmesélték az őket meglátogató brit, amerikai attaséknak is, kérve, hogy gyakoroljanak nyomást a román államra. Bencze Melinda. Székelyhon.ro 2014. május 20.Címeres megyehatárkőA brassó felől, a kökösi hídon érkezőket új megyekapu fogadja. A Wegroszta László sepsiszentgyörgyi építész által tervezett építmény emlékeztet a régi határkövekre, fából ácsolt sisakkal megtoldva. Háromszéki természetes anyagokból készült. Talapzatát sepsibükszádi kőből rakták, azon négyoldalú csonka gúla csiszolt andezitlapokkal borítva, fölötte a Kós Károly által tervezett Székely Nemzeti Múzeum kaputornyára hasonlító, gelencei zsindellyel borított sisak. Az alapon Kovászna megye hivatalos címere, mely megegyezik a történelmi Háromszék jelképével. A címer háromszorosan is székely, hiszen ötvözi az úgynevezett régi székely címert – vörös szívet átdöfő kardot tartó páncélos kar –, az új székely címert – arany nap és növekvő ezüst holdsarló –, harmadikként meg ott a három csillag együttese, mely erősíti az „arma trium generum sicolorum”, azaz a székelyek három nemzetségének/rendjének címere kifejezést, mely sok esetben övezi a székely címert vagy pecsétet. JUDEŢUL COVASNA – KOVÁSZNA MEGYE – KREIS COVASNA – hirdeti a háromnyelvű felirat, hová is érkezett a látogató, átutazó vagy hazatérő. A távozónak szintén három nyelven, románul, magyarul és németül kívánnak jó utat. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke hangsúlyozza, különösen olyan időkben, amikor egyes bukaresti politikusok sértőként bélyegzik a magyarság ünnepeit, rendkívül fontos, hogy megmutassuk már a megye bejáratánál: mi Székelyföldön udvariasan, egymást nem sértve nyilvánulunk meg. Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. május 21.Régiós autonómiaharcAz államelnök nagyromániás álmait zavarja a székelyek autonómiatörekvése. Főleg most, amikor Moldávia uniós csatlakozása kapcsán terítékre került országegyesítési lehetőség miatt a gagauzok aggodalmuknak adtak hangot. A közel másfél száz ezernyi altáji török eredetű népcsoport nem szeretne az erdélyi magyarok sorsára jutni, akiket szerintük Erdély Romániához való csatolásakor becsaptak, és a mai napig várják a nekik megígért autonómiát. Hát erről jutott eszébe Traian Basescunak, hogy a "drága" székelyei nem akarnak lemondani önrendelkezési vágyaikról. És ezek vezetői, akikkel néhány éve még vidáman pálinkázgatott a disznótoros lakomákon, szakadár politikusok. Tamás Sándornak igaza van, amikor kijelenti, hogy már annak is örülni kell, ha az autonómia nem tabutéma, és közbeszéd tárgyát képezi. Bár a tavaly őszi nagy székely menetelés után – ahol az erdélyi magyar politikai erők összefogásának köszönhetően százezres tömeg fejezte ki akaratát – nehéz szőnyeg alá seperni ezt a kérdést. Talán már eljött annak is az ideje, hogy Erdély önrendelkezéséről beszéljünk. Mert a zágoni száműzöttet parafrazálva: úgy szeretem a Székelyföldet, hogy nem bírom feledni Erdélyt. Vegyünk leckét a román külpolitikázásból. Lám, az orosz–ukrán válságot is sikeresen a maguk javára fordíthatják. Ami negyedszázada csak néhány vérmes nacionalista szólamaiban fordulhatott elő, mára állami törekvéssé vált. Közben a budapesti államférfiak kerültek minden olyan témát, amely a határon túl rekedt nemzetrészek valós önrendelkezését elősegítette volna. Bár mostanában észlelhető némi változás ezen a területen. Persze, mind az ukrán, mind a román hangadók túlreagálták a kettős állampolgárságról és önrendelkezési jogról szóló orbáni beszédet. Például egy bukaresti tévés vitaműsorban kényszerzubbonyt javasoltak a magyar miniszterelnöknek. Megtehetik büntetlenül, hisz az amerikai geopolitikai érdekek most Romániát hozták kedvező helyzetbe. És a nagy testvér védőszárnya alatt – mint oly sokszor az elmúlt században – a nemzeti étvágyat is ki lehet elégíteni. Csak ne a mi kárunkra. Reménykedünk, hogy a brit és amerikai diplomaták nemrégiben megejtett székelyföldi tájékozódási körútjának eredményeképpen ezek a nagyhatalmak nyomást gyakorolnak a bukaresti vezetésre. Tapasztalatból tudjuk, hogy számukra nem idegen a hátraarcos politizálás. Hátha most a javunkra forgolódnak majd, és a környező országok nemzetiségi autonómiaharcának mi leszünk a haszonélvezői. Karácsonyi Zsigmond. Népújság (Marosvásárhely) 2014. május 24.Böjte atya szakképző otthont hozna létre KézdivásárhelyenA Kézdivásárhelyen megszervezett Szentkereszty-emléknapon aláírták azt az alapító okiratot, aminek szignálói vállalták a kantai minorita rendházban létesülő gyerekotthon létrehozásának támogatását. A szakképző gyerekközpont Böjte Csaba atya irányításával működne, amennyiben a közeljövőben az önkormányzat megkapja az épület felújítására irányuló pénzösszeget. A elképzelés legkevesebb három év múlva válhatna valóra, és ha minden a tervek szerint alakul, Kézdivásárhelyen közel száz gyermeknek lenne lehetősége, hogy jobb és szerető környezetben nőjön fel. A kezdeményezés Fejér László Ödön RMDSZ-es képviselő nevéhez kötődik. Még az év elején egyeztetés indult a kézdivásárhelyi minorita rendház épületének felújításáról, gyermekközponttá alakításáról, amelyet elkészültekor Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekvédelmi intézményrendszerének keretében működtetnének majd. A május 23-ai egyeztetésen Böjte Csaba atya elmondta, hogy egy nem egy szokványos gyermekotthont szeretne létrehozni. „Kézdivásárhely mindig a kézműves iparáról volt híres, ezért olyan kollégium létrehozásában gondolkodom, ahová olyan gyerekek jöhetnének, akik bizonyos szakmát szeretnének tanulni, de ott, ahol élnek, nincs erre lehetőség. Örülnék annak, ha más árvaházakból, akár a szórványból is jöhetnének gyerekek” – ismertette elképzelését Böjte atya. Csaba testvér hiánypótlónak nevezte a kezdeményezést, szerinte a tanügy nem tudja lefödni ezt a fajta képzést, ezért lennének hasznosak a kis műhelyek, ahol 14-18 éves fiatalok elsajátíthatnák a kézműves szakmát. „Számomra ez Isten és ember előtt is vállalható cél” – tette hozzá. Tövissi Zsolt csíkszeredai műépítész, tervezőmérnök már több mint tíz éve foglalkozik a 18. századi épülettel. Az egyeztetésen az épület állapotáról és a felújítás megvalósíthatóságáról számolt be. Az épület alapja nagyon tönkrement, ezért statikailag kell megerősíteni, a beruházást megközelítőleg két és fél millió euróra becsüli. Tövissi szerint a felújítás után a földszinten lehetnének a tantermek és a műhelyek, az adminisztráció és egy étkezde, az emelet pedig helyet kapna a kollégium, és itt lenne felület a tanári lakások kialakítására is. A tervezőmérnök azt is elmondta, hogy ha valóban megvalósulna ez a szakképző központ, olyan mesterségeket lehetne újra felvirágoztatni, mint a fazekas, a csizmadia, a tímár, a szűcs, a kalapos, az üstgyártó vagy a szíjgyártó, amely annak idején Kézdivásárhely céhes voltát határozta meg. A gyerekotthon támogatásáról biztosította a várost Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes is. Kelemen két utat lát járhatónak ebben a kérdésben, szerinte vagy uniós pályázati pénzekből lehetne felújítani az épületet, vagy a román kulturális tárca támogatásával valósulhatna meg a rehabilitáció. Egyik sem rövid átfutású, de Kelemen azt javasolta, hogy az önkormányzat és a baráti társaság közös erővel még ebben az évben készítse el a terveket. Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere úgy nyilatkozott, hogy a város számára ez a kezdeményezés nagyon fontos, és pozitívum az, hogy az épület húsz évre a városi önkormányzat ügykezelésében van, ezért ez nem akadályozhatja a terv előkészítését. A polgármester azt szeretné, ha a kulturális minisztériumon keresztül finanszíroznák a beruházást, és egyet értett azzal, hogy úgy lesz a leghatékonyabb az előrelépés, ha az önkormányzat finanszírozza a tervezést, és már ebben az évben elkészül. A terv elkészítését az önkormányzat 30 ezer euróval támogatja. Fejér László Ödön képviselő kezdeményezésére létrejött a GyerekKéz Baráti Társaság a Minorita Rendházért, amelynek alapító okiratát május 23-án alá is írták. Az okiratot Böjte Csaba atya, ferences szerzetes, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Fejér László Ödön, parlamenti képviselő, Bokor Tibor polgármester, Ft. Vargha Béla főesperes, Diószegi László, Berszány Tibor, Rancz Lajos, Dobra László, Szarvadi Loránd helyi vállalkozók és Fejér László Előd írták alá, valamint támogatásukról biztosították a társaságot Bakk-Vitális Kinga Mária, a New Fashion Rt. és Zarah Moden Kft. nadrággyárak vezérigazgatója, illetve Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese is. Kömény Kamilla. Székelyhon.ro 2014. május 24.Otthonra lelt az Erdélyi Művészeti Központ (Megnyílt Kusztos Endre kiállítása)Felavatták tegnap az Erdélyi Művészeti Központot (EMŰK) Sepsiszentgyörgyön a városi adóhivatalnak is székhelyet biztosító volt postaépületben. Előzőleg Kusztos Endre makfalvi származású, Szovátán élő képzőművész széngrafikáiból nyílt kiállítás a Lábas Házban. Az eseményeken részt vett Kelemen Hunor művelődési miniszter is. A Lábas Ház kiállítótermében a házigazda Damokos Csaba, a Romániai Képzőművészek Szövetsége háromszéki fiókjának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke kifejtette, mit jelentenek a művészek, művészetek Sepsiszentgyörgynek, Háromszéknek. Tamás Sándor kiemelte, a város rászolgál arra, hogy Székelyföld kulturális központjaként tartsák számon. A megye és a város támogatja a művészeket, mert meggyőződésük, hogy Székelyföld jövőjének, autonómiájának alakításához elsősorban a kulturális hátteret kell biztosítani. Azt is elmondta, Romániában a megyék közül Háromszék, a városok közül Sepsiszentgyörgy fordít (nem költ! – hangsúlyozta) legtöbbet a kultúrára. Kelemen Hunor művelődési miniszter, mint fogalmazott, Csíkból jövet nem száll vitába a kulturális fővárosi megállapítással, de tény, hogy Háromszék, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely minőségi kultúrára fordít pénzt, és képzőművészeti szempontból megkerülhetetlenek. Az EMŰK-re utalva mondta, ha képesek vagyunk nagyot álmodni, utána összefogni, megvalósíthatjuk az álmokat. Kusztos Endrét és művészetét Vécsi-Nagy Zoltán művészettörténész méltatta. Kiemelte az 1972-ben a Magyar Nemzeti Galériában rendezett kiállítását, ami nagy megbecsülést jelentett. Elmondta, a sors különös fintora, hogy a 89 éves művésznek ez az első tárlata Sepsiszentgyörgyön. Kosztándi Jenő kézdivásárhelyi festőművész anekdotával szolgált: Miklóssy Gábor tanáruk a kolozsvári képzőművészeti akadémián végig keverte nevüket, őt Kusztándinak, évfolyamtársát Kosztosnak szólítva. Az EMŰK-székházban Vécsi-Nagy Zoltán már házigazdaként köszöntötte a megjelenteket. Hangoztatta, a kiállított művek mind sajátjaik, képzőművészek ajánlották fel a központnak. Örömét fejezte ki, hogy végre van székház, mert az erdélyi művészek szinte sorba állnak, hogy műveiknek kiállítótere legyen – mondta. Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere közölte, az EMŰK jogilag is létrejött, igaz ugyan, hogy egyelőre nem független, hanem a városháza irodájaként működik, s bejelentette, annak vezetője Vécsi-Nagy Zoltán. Szimbolikus térfoglalásról beszélt, mert azt mondják, az épület legfelső emeletén a volt Securitate lehallgatókészülékeit működtették, ők meg kiállítóteret alakítottak ki ott. Egyelőre ideiglenes a megoldás, az EMŰK néhány év múlva önálló intézmény lesz újonnan építendő székházzal. Hozzátette, Sepsiszentgyörgy tovább folytatja a kulturális építkezést, olyan gyűjtőkönyvtárat hoznak létre, amely Erdély Széchényi-könyvtára lesz. Vargha Mihály, az EMŰK kuratóriumának elnöke a Székely Nemzeti Múzeum partnerségéről biztosította a művészeti központot. Végül Kusztos Endre felajánlotta öt, kiválasztható művét az EMŰK-nek. Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. május 27.Gábor Áron BudapestenLehet, nem sok újdonságot, de a további kutatásokra való ösztönzést helyezte előtérbe a május 22-én Gábor Áron, a székely tüzérség megteremtője címmel Budapesten tartott konferencia, ahol a fogadó intézmény, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadtörténészei, illetve háromszéki történészek tartottak előadásokat. A rendezvény a Gábor Áron Emlékév részeként, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum és Kovászna Megye Tanácsa rendezésében zajlott, ezúttal a budapesti közönség előtt, hogy majd októberben a sepsiszentgyörgyiek is megismerkedhessenek ugyanezekkel az előadásokkal. A konferencia fővédnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nem lehetett jelen a rendezvényen, üzenetében azonban megfogalmazta: „Ahogy utazunk Háromszéken (…), mindenhol felragyog a legendás ágyúöntő szelleme. Háromszék kiváló ezermestere azonban mindnyájunké.” Hasonlóképp az összmagyarság kincseként értékelte Gábor Áron alakját Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára is, kijelentve, az őrnagy nemcsak a székelység önbizalmát, de nemzetünk jövőbe vetett hitét is visszaadta. A köszöntőbeszédek sorát Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke zárta, kiemelve: Gábor Áron nagysága abban rejlik, hogy megmutatta, reménytelennek hitt helyzetből is ki lehet törni. A konferencia első ülésszakát levezető Balla Tibor alezredes mintegy érdekességként felemlítette, 1913. március 1. a magyar honvédtüzérség megszervezésének időpontja, Gábor Áron mégis annak előtte bő hat évtizeddel már megteremtette a székely tüzérséget. A konferencián elhangzott előadásokat csupán felsorolásként idézzük ezúttal, az érdeklődők októberben a Székely Nemzeti Múzeumban úgyis meghallgathatják: Egyed Ákos a forradalmár Gábor Áronról beszélt, Süli Attila őrnagy Gábor Áron első ágyúinak történetét elevenítette fel, Bán Attila őrnagy az ágyúgyártás folyamatát, ennek kapcsán az 1848–49-ben a háromszékiek rendelkezésére álló kohászati lehetőségeket ismertette, Bordi Zsigmond Lóránd régész-történész pedig az 1849. július 2-i kökösi csatát ismertette. A második ülésszakban Csikány Tamás ezredes Gábor Áron tüzér kézikönyvét mutatta be, taglalva, abból mily mértékű ismeretekre tehetett szert Gábor Áron, Demeter Lajos helytörténész a székely nemzet hőse kultuszának kialakulását vázolta, alulírott a háromszéki Gábor Áron-szobrok, -emlékművek történetét ismertette, Négyesi Lajos hadtörténész a Rikában elásott/felrobbantott ágyúk keresésére indult expedícióról beszélt. Összefoglalóként Egyed Ákos professzor megállapította, az előadók a mélyfúrás módszerével egy-egy résztörténetet emeltek ki, igyekezve azokat az összképbe helyezni, és aláhúzta – miként előadása bevezetőjében is elmondta, hogy az ötven esztendeje írott könyve, a Háromszék, 1848–1849 című történelmi munkája megjelenése óta eltelt időszakban újabb adatok kerültek elő, ezek ismeretében ő maga is sok mindent ágondolt –, van még kutatnivaló Gábor Áronnal és korának történéseivel kapcsolatban is, hiszen sok még a nyitott kérdés. Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. június 10.Dózsa nem Gheorghe Doja! – „Magyarítanák” a csendőrségetDózsa György neve helyes, vagyis magyar változatának használatát kéri a belügyminisztériumtól Tamás Sándor. A Kovászna Megyei Tanács elnöke a parasztvezér kivégzésének ötszázadik évfordulója alkalmából tartott dálnoki megemlékezésen bejelentette, az emlékévben levélben fordul a belügyminisztériumhoz, kérve, hogy a Kovászna megyei csendőrség nevét Gheorghe Dojáról változtassák Dózsa Györgyre. „Az elmúlt ötszáz évben sokat vitatták Dózsa György eredetét, nevét, társadalmi szerepét. Egy viszont biztos: Dózsa György a miénk! Székely magyar ember volt, nemesi család sarja. Ragaszkodunk az egykori dálnoki szülött magyar nevéhez” – szögezte le a megyei közgyűlés elnöke. A Kovászna megyei önkormányzat, az Erdélyi Múzeum- Egyesület csíkszeredai fiókja, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Dálnok község polgármesteri hivatala közös szervezésében megtartott eseményen leleplezték és megkoszorúzták a Hosszú Zoltán képzőművész által készített, Dózsa Györgyöt ábrázoló bronz emléktáblát. „Dózsa György történelmi szerepe is vitatott volt, sőt a szocializmusban osztályharcosként emlegették, amelynek egyik alaptézise volt a munkásosztály harca a nemességgel szemben. Úgy gondolom, hogy 500 év után a ma élő történészgenerációknak jutott az a feladat, hogy Dózsa helyes megítélését dokumentálják és tanítsák. A dálnokiak szerepe pedig, hogy vigyék tovább Dózsa György hitét, és ápolják emlékét szülőfalujában” – fogalmazott felszólalásában Tamás Sándor. Az emléknapon rendhagyó, interaktív történelemóra keretén belül tartottak előadást Dózsa György életéről, fennmaradt emlékéről dr. Balázs Lajos néprajzkutató, dr. Tóth István történész-muzeológus és dr. Oláh-Gál Róbert matematikatörténész. Bartók Ede Ottó, Dálnok polgármestere Dózsa György szellemi hagyatékáról beszélt. „Remélem, hogy lesznek olyan vezetőink, akikre majd 500 év múlva is olyan büszkék lesznek leszármazottaink, mint amilyenek mi vagyunk Dózsa Györgyre” – hangsúlyozta az elöljáró. Mint ismeretes, Romániában nemcsak a Kovászna megyei csendőrség, hanem több intézmény és utca viseli Dózsa György nevét, és ezt sok esetben románosan Gheorghe Dojának írják. Markó Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat kezdeményezője a Krónika kérdésére kifejtette, a névhasználat kérdését nem lehet központi szinten rendezni, tehát minden esetben külön döntésre van szükség. „A Kovászna megyei csendőrség nevét a belügyminisztériumnak kell megváltoztatnia, de például egy utca, egy iskola nevéről helyi szinten kell dönteni. Azt viszont egyértelművé kell tenni, hogy a helyes írásmód a Dózsa György, a Gheorghe Doja pedig a fordítás” – szögezte le Markó Attila. A Kovászna megyei csendőralakulat egyébként 2005-ben kapta meg a belügyminisztériumi engedélyt arra, hogy a Gheorghe Doja nevet viselhesse. Egy évvel később szerették volna elkérni a textilgyár egykori klubja előtt 1957-ben felállított Dózsa-mellszobrot, hogy költöztethessék a kaszárnya elé, végül a szoborköltöztetésből nem lett semmi. Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár) 2014. június 12.Lecserélték a feliratot Kovászna Megye Tanácsának épületénA háromszéki önkormányzat épületén a Palat Administrativ/Megyeháza felirat található csütörtöktől. Az intézkedéssel a prefektúra többszöri felszólításának tettek eleget, miszerint a Casa Județului/ Megyeháza nem felel meg a törvényes előírásoknak. Első ízben 2013 elején csupán a Megyeháza felirat volt látható a háromszéki önkormányzat épületén. Codrin Munteanu, akkori prefektus törvényellenesnek tartotta, hogy csak magyarul olvasható a Megyeháza, így levelet intézett az önkormányzat vezetőségéhez. Az őt követő Dumitru Marinescu prefektus már be is perelte az intézményt, a Kovászna megyei törvényszék pedig neki adott igazat. Ennek következtében került ki a kétnyelvű felirat, amelyen a Casa Județului/ Megyeháza volt olvasható. Dumitru Marinescu volt prefektus azonban ezt sem találta törvényesnek, így tavaly novemberben ismét feljelentést tett a törvényszéken. A problémát akkor az okozta, hogy a Megyeháza hivatalos neve román nyelven nem Casa Județului, hanem Palat Administrativ. A Kovászna megyei törvényszék ismét a Marinescunek adott igazat, így Kovászna Megye Tanácsának munkatársai csütörtökön kicserélték a táblát. Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke az üggyel kapcsolatban kifejtette: nevetségesnek tartja, hogy hasonló problémákra kell több intézmény idejét és pénzét pazarolni. „Nyilván egyesek azt remélték, hogy így nem lesz magyar felirat az intézményen. Csalódni fognak. Nyelvhasználati jogainkkal továbbra is élni fogunk. Tény az is, hogy a közintézményeken szereplő magyar feliratok jó ideje szemet szúrnak a prefektusoknak” – tette hozzá az elnök, utalva a nemrégiben Kézdivásárhelyen történtekre. „Találtunk egy újabb formulát, így továbbra is marad a Megyeháza felirat. Jogunk van hozzá” – fogalmazott Tamás. Bencze Melinda. Székelyhon.ro 2014. június 12.Sylvester Lajosra emlékeztekPlakettet idén, szobrot jövőre avatnak A csernátoni Sylvester Lajos Községi Könyvtárban vasárnap számos érdeklődő jelenlétében avatták fel az intézmény falán elhelyezett, a névadót ábrázoló plakettet, majd munkásságáról is megemlékeztek. A Vargha Mihály szobrászművész által készített plakett avatása előtt Bölöni Dávid polgármester nemcsak elöljáróként tartott rövid beszédet, hanem barátként is emlékezett „Szobor Lajira”, aki e melléknevét arról kapta, hogy a diktatúra alatt Háromszék-szerte számos emlékhely-állításnál bábáskodott. Ahogyan ő maga e ténykedésről vallotta: „a kisebbségi létben a jövőt nem tudnám elképzelni szimbólumok nélkül.” Ezt követően bemutatták a Szobrainkkal szembenézve című kisfilmet, amelyben az ünnepelt Király Károly egykori megyevezetővel beszélget arról a korról, amelyben a kettős szerepvállalás volt az egyetlen járható út ahhoz, hogy Kovászna megye egyfajta erdélyi magyar kisebbségi modellé válhasson. Itt ugyanis a hatalom figyelő szeme ellenére magyar vonatkozású intézményeket hozhattak létre, szobrokat állíthattak elődeink tiszteletére. Novák Zoltán történész a letűnt korszak tárgyilagos bemutatásával Sylvester Lajos munkásságának jelentőségét tette érthetőbbé. Váry O. Péter újságíró, Sylvester veje az újságíró, közíró közéleti szerepvállalásáról beszélt és arról, hogy 1989 után – visszavonulva a politikától – miként támogatta az utána jövő nemzedékek közéleti képviselőit. Ezt az ifjúságot felkaroló magatartást emelte ki a barátként emlékező Tamás Sándor megyetanácselnök is, elmondva, gyakran a publicistától merítettek erőt a mindennapi munkához. „De nemcsak a szobrok állítására, hanem a közösen kiadott könyvekre is jó érzés visszagondolni, mert ezek mérföldkövek, kordokumentumok az önismeretünkből. A közös anekdotázásokra is szívesen emlékezem, miközben nem szabad elfeledkezni, hogy a legfontosabb, a szoboravatás egyfajta térfoglalás is egyben” – fejtette ki az elöljáró, majd így folytatta: „Nagy szükségünk van ilyen alkalmakra ma is, mert azok a folyamatok, amelyek a diktatúra ideje alatt mozgatták a közéletet, ha más formában is, de ma is érvényben vannak. Igaz, hogy ma már nem jön utánunk az a bizonyos „fekete kocsi”, mint annak idején az ellenzék megsemmisítésére, de a visszahúzó erők ugyanúgy léteznek, és ezekkel meg kell küzdeni. Ehhez ma is bátorság szükséges.” Haszmann Pál a tőle megszokott veretes szavakkal ecsetelte Sylvester érdemeit, majd közölte a jelenlevőkkel, hogy régi szép szokás szerint szoborbizottságot hoznak létre, amely azon munkálkodik, hogy egy év múlva szobrot állítsanak a község híres szülöttének. Megjegyezte: az elképzelést a helyi és a megyei önkormányzat is támogatja. Bagoly Miklós, a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetségének elnöke is megemlékezett Sylvesterről, akivel együtt adták ki a Kézdivásárhelyről elszármazott család sarjaként született Rákosi Viktor könyvét, a Hős fiúkat; ennek egy példányát a könyvtárnak adományozta. Ugyanakkor Ágoston József könyvtárigazgató megköszönte a magyarországi Szilágyi Lászlónak a felajánlott könyvadományt. Jancsó Katalin 2014. június 18.Frontmegye lett Háromszék Tamás Sándor szerintA politikai viszonyok tekintetében Háromszék frontmegyének tekinthető – véli Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke az EP-választások tanulságairól, az RMDSZ és a Fidesz közeledéséről és az „autonómiázásról” beszélt az Erdélyi Riportnak adott interjúban. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi kampányzáró sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy Háromszéken lesz a legnagyobb a részvétel az EP-választásokon. Végül a részvételi arány jóval az országos átlag alatt volt Kovászna megyében. Mi történt? Szeretnék néhány tévhitet eloszlatni az eredményeinkkel kapcsolatban. A részvételi arány Háromszéken valóban az országos átlag alatt volt, de a megye lakosságának 25 százaléka román nemzetiségű, ők nyilván román pártokra szavaztak. Ha megnézzük a településekre lebontott adatokat, akkor azt látjuk, hogy a szinte száz százalékban románok lakta Bodza-vidéken ötven százalékkal alacsonyabb volt a részvétel, mint a magyarok lakta régiókban. Ha a magyar többségű településeket nézzük, akkor éppen az országos átlagon vagyunk. Háromszék lakosságának 71,5 százaléka magyar, az RMDSZ-re pedig 76,7 százalék szavazott. De elégedett az RMDSZ háromszéki eredményével? Hiba volt a részünkről, hogy ennél többet vártunk el magunktól, és nyilván mások is többet vártak el tőlünk. Azért voltak nagyok ezek az elvárások, mert az elmúlt években a korábbi időszakhoz képest sokkal jobban teljesített az RMDSZ Háromszéken. Nagyon mélyről indultunk. Az RMDSZ a 2007-es európai parlamenti választásokon 20 ezer szavazatot kapott, most közel kétszer annyit. A helyhatósági választásokon is sokkal jobb eredményeket értünk el a 2007 előtti választásokhoz képest. Az is igaz, hogy 2009-ben, az összefogás révén már sokkal több szavazatot kapott a Tőkés László vezette RMDSZ-lista Kovászna megyében. A kérdésre válaszolva: az elégedettségem átlagos. Sokkal nagyobb volt a remény, nem akarok szépíteni. Ám tizedesre pontosan olyan arányban járultunk hozzá az RMDSZ mostani sikeréhez, mint amilyen arányban laknak magyar szavazók Háromszéken. Háromszéken forró téma az osztrák Schweighofer rétyi beruházása, amelynek a megyei tanács megadta az építkezési engedélyt. Zöld szervezetek perelik is emiatt a megyei önkormányzatot. Ezt a beruházást sokan az RMDSZ-hez kötik. Volt-e ennek hatása a szavazási hajlandóságra? Nem volt. A beruházás elleni kampányt olyan szervezetek, személyek kezdeményezték, akik már korábban az is az RMDSZ ellenzékéhez tartoztak. Az EMNP gyakorlatilag megpróbálta civil, szakmai köntösbe bujtatni a politikai megnyilvánulásait. Ami a beruházást illeti: senki nem beszél arról például, hogy jelenleg Háromszékről sokkal több farönk megy Kínába, mint amennyit a Schweighofer eddig elvitt a szászsebesi üzemébe, vagy amennyit ezután szállítana a rétyi gyárába. A kínai export után pedig nem marad semmi Háromszéken. Az osztrák beruházó azonban munkahelyeket teremt, adót fizet Kovászna megyében, és háromszéki beszállítói körének kialakításával újabb állásokat hoz létre. Csakhogy a beruházást furcsaságok lengik körül. A napokban jelent meg tényfeltáró cikk a Transindexen arról, hogy az osztrák cég egy fontos RMDSZ-es politikushoz, az időközben szenátori mandátumáról megváló Olosz Gergelyhez közel álló cégtől vásárolta meg a beruházáshoz szükséges földterületeket. Nem lesz ennek egy politikai ára? Nem értek hozzá, nincsenek információm a földvásárlásokról. De pontosan tudom, hogy ez egy kényes ügy. Azt is tudom, hogy jómagam és a munkatársaim is az építkezés engedélyeztetésének folyamatában törvényesen és tisztességesen jártunk el. Ebből a szempontból nyugodtan alszom. Sokat mérlegeltük egyébéként ezt a beruházást. Először is megkérdeztük a rétyieket, és 97 százalék rábólintott a befektetésre. Ám megkérdeztük a szakmát, az erdőtulajdonosokat és erdőgazdálkodókat, a közbirtokosságok vezetőit, a fakitermelőket, -szállítókat, -felhasználókat is. Senki nem fogalmazott meg negatív véleményt. Természetesen rengeteg kérdésük volt, összehoztuk őket a beruházóval, és találtak olyan közös pontokat, amelyek révén mindenki jól járjon. Ezek után nem okozott semmilyen gondot az, hogy az építkezési engedélyt – a törvények betartásával – megadjuk a beruházónak. A kampány hajrájában Orbán Viktor Kelemen Hunor szövetségi elnökkel együtt buzdított Szatmárnémetiben szavazásra. Hogyan látja, volt-e a magyar kormányfő gesztusának mozgósító hatása? Orbán Viktor és Kelemen Hunor szatmárnémeti kézfogása a választások tétjén túlmenően korszakváltást jelentett az RMDSZ és a Fidesz kapcsolatában. Rendkívül fontos nemzetpolitikai döntésnek tartom azt, hogy a Fidesz elnöke és az RMDSZ elnöke közös üzenetet fogalmazott meg a választások előtt három nappal, ismerve a korábbi időszak hűvös viszonyait. Nyilván, ez a döntés nem egyik napról a másikra született meg, hanem hosszú politikai munka eredménye volt. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a közös mozgósító üzenet nem befolyásolta döntő módon az erdélyi magyarok szavazási hajlandóságát. Sok időnek kell eltelnie ugyanis addig, amíg a szatmárnémeti kézfogás híre eljut mondjuk Kézdikővárra. Faluhelyen a pénteki újságot hétfőn kapják meg, ráadásul a felmérések szerint az emberek harminc százaléka egyáltalán nem olvas újságot. Mi a magyarázata annak, hogy ennyire megváltozott a Fidesz viszonyulása az RMDSZ-hez? Mind a két fél részéről kellett hozzá egy fogadókészség. Ez megvolt Kelemen Hunorban és Orbán Viktorban is. Köztudott, hogy több székelyföldi politikus – köztük ön is – jó személyes kapcsolatokat ápol a Fidesz vezetőivel. Ez is hozzájárult a Fidesz és az RMDSZ viszonyának javulásához? Biztos, hogy igen, de ezt nem lehet mérni. Nyilván, a politikusok döntéseit is befolyásolhatják a barátságaik, az emberi kapcsolataik. Én akkor sem rejtettem véka alá, hogy Fidesz-támogató vagyok, amikor az RMDSZ-en belül snassz volt ezt kimondani. Azért volt erről snassz beszélni, mert az RMDSZ döntéshozó testületeinek nyolcvan százaléka másként gondolkodott. Tapasztaltam azt már azonban évekkel ezelőtt, hogyan tódultak a Fidesz-kongresszusra azok az RMDSZ-es politikusok, akik előtte és utána is szapulták Orbán Viktorékat. Én sohase se jártam baloldali pártok rendezvényeire, mert nem értettem egyet azzal, amit ezek a pártok képviselnek. Ez nem jelenti azt, hogy néhány politikusukkal – például Tabajdi Csabával – nem volt jó az együttműködésünk. Akkor most én kérdem: nem snassz egy olyan párt, a Fidesz, támogatója lenni RMDSZ-es politikusként, amely politikai szervezeteket hozott létre Erdélyben az RMDSZ ellenében? Szét kell választani a napi politikai hergelődést a nemzetpolitikai kérdésektől. Én ezen túl tudtam tenni magam, pedig volt eset 2008-ban, amikor Sepsiszentgyörgy főterén Orbán Viktor és Tőkés László a mi ellenfeleinknek kampányolt. A lényeget ott látom, hogy mi mindezek ellenére meg tudtunk állni a talpunkon. Az elmúlt évek munkája, politikai és gazdaságfejlesztési eredményei Székelyföldön minket igazolnak. Jól esik, hogy ezt még komoly magyarországi államférfiak is belátják. Most pedig azt látom, hogy a napi politikai kérdések kezdenek összhangba kerülni a nemzetpolitikai kérdésekkel. Az utóbbi hónapokban, években konfliktusoktól hangos Háromszék: a székely zászló és a trikolóros kislány ügye, az EMNP és az RMDSZ közötti csatározások, szélsőséges erők (a Noua Dreapta és a Hatvannégy Vármegye) tüntetései és még sorolhatnám. Ezt mivel magyarázza? A politikai viszonyok tekintetében Háromszék frontmegye, Sepsiszentgyörgy pedig frontváros. Frontmegye vagyunk, ha a román politika befolyásolási kísérleteit, Brassó közelségének negatív hatásait nézzük, de frontmegye vagyunk az erdélyi magyar politikai élet szempontjából is. Miközben az RMDSZ vezetői a Duna Tv-ben az EMNP-vel csatároztak, nekünk itt Háromszéken meg kellett vívnunk a politikai harcot a Néppárt elnökével, aki itt indult a parlamenti választásokon. Könnyű nyilatkozni a mikrofonnak, amikor nem a te területeden folyik a legnagyobb politikai küzdelem. Mi egyébként helyálltunk, politikai küzdelmünket az EMNP-vel megnyertük. Most arra törekszünk, hogy Háromszéken valamilyen módon nyugalmat teremtsünk. maszol/erdelyiriport.ro 2014. június 19.Ki koordinálta a Schweighofer rétyi földvásárlását? (Fizetett hirdetés)Homályos tulajdonosi hátterű cég vásárolta fel, majd adta tovább a Holzindustrie Schweighofernek azt a 70 hektárnyi földterületet Réty határában, ahol az osztrák cég új fűrészüzemének építkezési munkálatai jelenleg is zajlanak. A történetben a számtalan kérdőjel mellett egy visszatérő elem van: Olosz Gergely háromszéki üzletember, aki a földvásárlás idején még az RMDSZ szenátora volt, jelenleg a Schweighofer ügyvédje. Bár a volt politikus közvetlenül nem köthető az ügylethez, számos jel utal arra, hogy jóval nagyobb volt a szerepe a rétyi befektetés megvalósulásában, mint amennyit eddig a közvélemény elé tárt. Ez azért problémás, mert a képviselők és szenátorok jogállásáról szóló, 2006/96-os törvény 16. cikkelye 2. bekezdésének f alpontja kimondja: a honatyák nem lehetnek tagjai gazdasági érdekcsoportoknak. A beruházásról szívesen nyilatkozó Olosz korábban azt állította, az osztrák cég vezetőjével fenntartott személyes kapcsolatainak köszönhető, hogy a Schweighofer a Kovászna megyei település mellett döntött. Azt is hangoztatta, hogy ő maga egy évvel a bejelentés előtt tudta: Rétyen létesül majd a Schweighofer következő fűrésztelepe. A telkeiket eladó vagy elcserélő rétyi gazdák némelyike feltételezte, a beruházás bejelentése előtt néhány hónappal elkezdődött földvásárlást Olosz koordinálta, volt, aki ugyanis vele egyeztetett. Tény, hogy az üzletet nyélbe ütő Rutega Kft. székhelye Olosz Gergely személyes lakhelyére volt bejegyezve. Később pedig egy olyan címre, ahol egy másik, az Olosz család érdekeltségébe tartozó cég is működik, és ahol a bérleti szerződést Olosz Gergely testvére, Olosz Szabolcs írta alá. Ugyanakkor nem tudni, ki nyert az üzleten: minden jel arra mutat, hogy mind a Rutega Kft.-t, mind annak tulajdonosát, a svájci Rutega AG-t strómanok révén irányítják a háttérből. A történet 2012 augusztusában indul, amikor egy három évvel azelőtt alapított kis ingatlanfejlesztő cég, a Rutega Kft. áttette székhelyét Kolozsvárról Sepsiszentgyörgyre, a Kórház utca 16/B-re. Ez Olosz Gergely személyes lakcíme. A cég 2012 végén, 2013 elején elkezdte felvásárolni a Réty határában, a vasút mentén található telkeket. A Rutega fáradságot és pénzt nem kímélve türelmesen kibogozta a bo-nyolult telekviszonyokat, kezelte akár az örökösi konfliktusokat, tárgyalt a néhol magukat megmakacsoló helyiekkel, és minden költséget állt. A gazdák többnyire szívesen adtak túl földjükön. Annál is inkább, mert – mint megtudtuk – a Rutega korrekt árat (hektáronként 10–20 ezer lejt) ajánlott, vagy pedig másfél-kétszer akkora, jó minőségű termőföldet adott cserébe. A Rutega két helyi közvetítővel dolgozott. Úgy tudjuk, a szerződéseket maga a Rutega igazgatója, Horhát Kund Lehel intézte. Egyik gazda azonban Olosz Gergellyel is beszélgetett, amikor Sepsiszentgyörgyre, a Kórház utcába kellett elvinnie egy iratot. A politikus-üzletember arról érdeklődött tőle, hogy lehetséges-e a földeket ott felvásárolni, és tudott arról is, hogy neki (mármint a gazdának) cserébe más földek kellenek. Az ilyen módon felvásárolt, összesen 70 hektárnyi földterületet kitevő, közel ugyanennyi telekkönyvön szereplő mintegy 90 parcellát a Rutega Kft. 2013. március 29-én továbbadta az osztrák fafeldolgozó vállalat romániai cégének, a szászsebesi Holzindustrie Schweighofer Kft.-nek, amely azokat egy telekkönyvre, a 24859 számúra tette át. Mire elérkezett a projekt bejelentésének napja, az összes földterület a Rutega Kft. nevén szerepelt; az utolsó területekre március 27-én kötöttek adásvételi szerződést. Március 28-án háromszéki politikusok, Olosz Gergely, Tamás Sándor tanácselnök és Mircea Duşă Hargita megyei képviselő sajtótájékoztatót tartottak, ahol a Holzindustrie Schweighofer bejelentette szándékát, hogy Rétyen újabb fűrésztelepet hoz létre. A létesítmény évi 800 ezer köbméter rönkfát lesz képes feldolgozni, a beruházás összértéke 150 millió euró, és 650 új munkahely létrehozását jelenti Kovászna megyében – hangzott el a sajtótájékoztatón. Gerald Schweighofer cégvezető többek között kijelentette, Olosz Gergely szenátor győzte meg, hogy ebben a térségben építse új gyárát. Gerald Schweighofer elmondása szerint nem dolgoznak offshore cégekkel, a profitot nem külföldre küldik, tavaly a legnagyobb adófizetők közt voltak Romániában, a profit 90 százalékát az országban fektették be az utóbbi tíz évben. A bejelentés másnapján a Rutega a szisztematikusan felvásárolt területeket egyben eladta a Holzindustrie Schweighofernek. A fafeldolgozó cég megkeresésünkre nem árulta el, mennyiért vásárolta meg a területet. A Rutega Kft. egy svájci cég, a Rutega AG százszázalékos tulajdonában áll, azonban egy jogi kiskapunak köszönhetően nem tudni, hogy ennek a cégnek ki a tulajdonosa, és így végső soron ki profitált a rétyi telekügyletből. Annyit tudunk, hogy a cég igazgatótanácsának vezetője és egyedüli tagja 2010 óta egy Lino Luciani nevű személy, akinek jelenleg 15 cégben van valamilyen funkciója, 2006 óta pedig több mint 30 céghez volt köze. Nem tudni, ki a telekügylet végső haszonélvezője. A Rutega AG ún. „bearer share” (bemutatóra szóló részvény) alapon működő cég: ez azt jelenti, hogy a tulajdonos az a személy, akinek a birtokában van ez a részvény. A bemutatóra szóló részvény nem névre szóló, és bármikor átruházható, a tranzakciónak pedig semmilyen nyoma nem marad. Egy tulajdonosváltás ebben a konstrukcióban egyszerűen annyi, hogy a részvényt a maga fizikai valójában átadják az új tulajdonosnak. Így gyakran előfordulhat az, hogy még az igazgató és az igazgatótanács sem tudja, ki a tulajdonosa a cégnek, melyet vezet. A Rutega AG kérdésünkre azt válaszolta, hogy Olosz Gergelyt Kovászna megyei szenátorként ismerték meg. „Olosz úr ismeri a helyi gazdasági infrastruktúrát és ennek az országnak a lehetőségeit” – áll a válaszban. Horhát Kund Lehel, a romániai cég ügyvezetője azt írta, „Olosz Gergely szenátor urat a Schweighofer csoport által ismertem meg, arról pedig, hogy a Schweighofer csoport milyen támogatást kapott Olosz úrtól, nem rendelkezem konkrét információkkal” – így Horhát. A Transindex.ro portálon megjelent tényfeltáró riport rövidített változata. A teljes szöveg ezen a linken olvasható: https://itthon.transindex.ro/?cikk=23339. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. június 23.Nyalka vitézek seregszemléje KézdiszékenTöbb mint száz háromszéki, csíki, udvarhelyi és marosszéki huszár vet részt az ötödik alkalommal megtartott Háromszéki huszártoborzón. A huszárok két nap alatt mintegy 75 kilométer lovagoltak, és több településen toboroztak. Az időnként esős idő sem vette kedvét a résztvevőknek, és nem csorbította a fényét az V. Háromszéki Huszártoborzónak, melynek idén Kézdiszék települései voltak a házigazdái. A rendezvényre a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület szervezésében, Kovászna Megye Tanácsának és az esemény útvonalába eső háromszéki települések önkormányzatainak támogatásával került sor. A több tucatnyi huszár Dálnok, Kézdialbis, Alsó- és Felső Csernáton, Ikafalva, Futásfalva, Alsó- és Felső Torja és Kézdivásárhely útvonalon toborzott. A rendezvény pénteken kezdődött, ekkor sereglett össze a csapat a dálnoki fogadónál. Szombaton reggel 7 órakor ébresztőt tartottak, csutakolás, majd sorban toborzás következett Dózsa György szülőfalujában, Dálnokon, majd Albisban és Csernátonban. A csernátoni toborzóra a felújított és a közönség számára megnyitott Ika vár lábánál, a Csókás feredőnél került sor. Ezt követően Futásfalván jártak a vitézek, este pedig Torján huszárbálon vettek részt. A bor és a tánc mámorából ébredezve vasárnap délelőtt Al-Torján, Báró Apor Csaba ősi birtokán nyergelték a lovakat, majd Altorja irányába indultak el a hagyományőrzők, akiket a kézdiszentléleki és csernátoni fiatalokból álló Perkő Néptáncegyüttes és zenekar kísért el a két napos útjukon. A 2014-es toborzó délután Kézdivásárhely központjában zárult, ahol közel ezer ember jelenlétében minden résztvevőnek egy erre az alkalomra készíttetett Gábor Áron emlékérmet adott át Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke. Nem véletlen, hiszen az idei huszártoborzót a Gábor Áron emlékév jegyében szervezték, a toborzás alatt a kökösi csatára emlékezvén verbuváltak. Költő Norbert toborzó huszár hívogatójától volt hangos Kézdiszék: „Kossuth Lajos megbízásából jöttünk ide, hogy holnapra száz kemény legényt sorozzunk a regimentjébe. Közéjük csak olyan álljon, ki hogyha kell, hat évet is szolgáljon. Aki ezt felvállalja, azt a II. Székely Határőr tárt karokkal várja. Büszkén felöltheti magára a huszáregyenruhát, s lova hátán dicsőséggel védheti a hazát. Szólok hozzátok legények, búcsúzzatok kedveseitektől, hisz a cári sereg közeledik Kökös felől. Holnap a kökösi hídnál elálljuk az útját és elporoljuk rajta a cári gúnyát.” Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az elmúlt éveket elevenítette fel: öt év alatt a Háromszéki Huszártoborzóval sikerült bejárni a megye minden régióját, ezáltal ápolni és tovább vinni lovas hagyományainkat. Rengeteg szép történet, hihetetlen élmények születtek. Az egyenruhába öltözött huszárok, a délceg lovak bevonulása, a székely népviseletben éneklő és táncoló fiatalok látványa öröm- és bánatkönnyet, a múlt szépségét, de a jövő reményét is elővetíti a közönség szemében. Virággal, tapssal, énekkel fogadták a helyiek a toborzókat. Ezért is dolgozunk, út és híd építése mellett hagyományaink és szokásaink megőrzése is feladatunk, így marad meg a székely család múltja és lesz jövője is – mondotta a megyei tanács elnöke. Bartos Lóránt. Székelyhon.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||