|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Névmutató: Kós Károly 2015. április 17.Kelet és Nyugat között az Erdélyi FejedelemségAz Erdélyi Fejedelemség létrejöttéről, annak az Oszmán Birodalom és a Habsburg Birodalom közötti helyzetéről, politikai állapotáról, aranykoráról és hanyatlásáról tartott előadást Oborni Teréz, a Kós Károly Akadémia meghívottja. Folytatódott az időutazás, amely a kezdetektől érkezett el a 16-17-ik századokig, az Erdélyi Fejedelemségig. A Kós Károly Akadémia történelmi előadássorozatának csütörtöki meghívottja, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa Oborni Teréz volt, aki egy órás előadásában három szempontból járta körül a múltnak ezt a szeletét: a Porta szemszögéből, a Magyar Királyságból nézve, valamint az erdélyiek szempontjából, ahogy ők maguk definiálták magukat, mint önálló állam az Erdélyi Fejedelemség. Mit jelentett a fejedelemség léte? Egyrészt török vazallus állam volt, de a magyar államiság őrzője is ugyanakkor, az összenemzeti politikai érdekek képviselője, a nemzeti kultúra őrzője. Erdély a török birodalomban különleges státust élvezett: a belpolitikájába a szultán nem avatkozott be, nem küldött állandó itt-tartózkodással hivatalnokokat, sem hittérítőket, hogy a muszlim vallást erőltessék az itt élő népre. Bár szerződés született a szabad fejedelem-választás jogáról, végső soron a szultán határozta meg, hogy meddig tart a mozgástér, amely keretei között az erdélyiek politizálhattak. Az előadó korabeli dokumentumok fotóit is bemutatta, szerződéseket, amelyek a fejedelmek és a szultán között köttettek, egy olyan festményt, amely az 1626-os követfogadást örökíti meg Bethlen Gáborral és Toldalaghy Mihállyal Gyulafehérváron, valószínűleg az úgynevezett Bokályos Házban. A festmény néhány évvel ezelőtt bukkant fel egy bécsi aukción, a kikiáltási ára 150 ezer euró volt. Bár jó lett volna, ha a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába jut, ez nem sikerült, egy török gyűjtő vásárolta meg – árulta el az érdekességet Oborni Teréz. Mohács és Buda között A Magyar Királyság szempontjából nézve az erdélyi helyzetet a Mohácsi vész és Buda eleste közötti zavaros időszakban, (1526-1541) ismertette a történész. A királyok harcáról beszélt, arról, hogy mindketten, Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd is legitim király volt, és egyik a másikat nem ismerte el. Az 1538-as váradi béke során az ország ketté oszlik, és ahogy Fráter György barát megállapítja, a keleti és nyugati országrész önmagában nem tud helytállni. Az Erdélyi Fejedelemség létrejöttében nagy szerepe volt az 1571-es Speyeri szerződésnek, amelyben először nevezik meg az új államot, a Principatus Transilvaniaet. Erdélyből nézve a Szapolyaiak királysága jelentette a fejedelemség történetében a legszebb korszakot, az 1541-1571 közötti periódus az építkezésé, gazdagodásé és fejlődésé volt. Erdély a legbefogadóbb ország volt ekkor, otthont adott a reformációnak, intézményesítette a négy bevett vallást, iskolák, nyomdák működtek, amelyek hozzájárultak az anyanyelvi kultúra kibontakozásához is. Az európaiság és a nemzeti elkötelezettség közötti harmónia jellemezte. A történész a fejedelemség sorsát Apafi Mihály halálával zárja, amely egyben az önálló fejedelemség vége is (1690). Oborni Teréz végül Áprily Lajos Bethlen Gáborhoz írt sorait idézte. Antal Erika maszol.ro 2015. április 20.Agyondicsérték a meghívottak az RMDSZ-t a kolozsvári kongresszusonA politikai újratervezés szükségességének felismerése jegyében zajlik Kolozsváron az RMDSZ 12. tisztújító kongresszusa. A kincses városi Diákművelődési Házban pénteken délelőtt megkezdődött tanácskozás munkálatainak elején – sorrendben – felcsendült a magyar, a román és a székely himnusz, valamint az Örömóda. A magyar Himnuszt diszkréten, a székelyt már tele torokkal énekelték a küldöttek, ez azonban ezúttal valószínűleg nem vált ki szankciót a hatóságok részéről. Biró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke nagy derültséget keltett, amikor a meghívottak bemutatásakor „Emic" (kicsi – szerk. megj.) Bocként konferálta fel Kolozsvár polgármeserét, akit ráadásul Nagyvárad elöljárójaként említett. Kelemen Hunor megyénként sorolta fel és üdvözölte a küldötteket. A szövetségi elnök szerint az alakulat bebizonyította az elmúlt huszonöt évben, hogy lehet rá számítani, hogy egyensúlyteremtő tényező tud lenni, sőt szerinte kiváló aktor lehetne arra, hogy béke, egyetértés legyen a Kárpát-medencében. A politikus a rendezvény megnyitása előtt tett sajtónyilatkozatában úgy vélekedett: a kongresszusnak az az igazi tétje, hogy ,,megadja azt a lökést", amely szükséges a bizalom megőrzéséhez, megerősítéséhez, esetleg kiterjesztéséhez az erdélyi magyar közösség soraiban. Szerinte nem a célokat, az értékeket, hanem elsősorban a politizálás módját kell megváltoztatni, és sokkal több alázattal viseltetni a közösség és céljai iránt. Emil Boc – „Hunor elnök úrként" köszöntve az RMDSZ elnökét – megtiszteltetésnek nevezte, hogy a szövetség Erdély fővárosát választotta nagygyűlése helyszíneként. Az elöljáró olyan multikulturális városként mutatta be Kolozsvárt, ahol egyetértésben él egymás mellett román, magyar, német és más nemzetiségű polgár. Klaus Johannis államfő üzenetét Laurențiu-Mihai Ștefan elnöki tanácsos tolmácsolta. Az elnök szerint üdvözlendő és értkelendő, hogy a szövetség hozzájárult a romániai politikai stabilitáshoz, a többség és kisebbség közötti példás együttéléshez. „Nemzetiségüktől függetlenül a román állampolgárok teljesítményt, haladást várnak a politikai osztály vezetőitől" – hangsúlyozta túlságosan érdekfeszítő üzenetben nem bővelkedő üdvözletében Johannis. Victor Ponta magyarul is jó napot kívánt az RMDSZ-es tanácskozás résztvevőinek, bevallottan tanácsosa, Frunda György javaslatára. A miniszterelnök újfent a romániai magyarság egyetlen legitim képviselőjének nevezte az alakulatot, amely szerinte a választások alkalmából szerzett jogosítványt erre vonatkozóan. Ponta külön megköszönte az RMDSZ-szel folytatott kormányzás idején a kabinetében helyet foglalt magyar miniszterek munkáját. „Arra kérem önöket, hogy a következő 25 évben is őrizzék meg párbeszédképességüket, hiszen az elmúlt negyed évszázad bebizonyította, hogy a konfrontáció, a szélsőségesség nem vezet sehová. A párbeszéd az út és a megoldás" – hangsúlyozta a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Ponta sokatmondó megjegyzést tett, amikor közölte: a német nemzetiségű Klaus Johannis államfővé választása nyomán senki nem állíthatja, hogy Romániában diszkrimináció éri a nemzeti kisebbségeket. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes első körben Orbán Viktor üzenetét tolmácsolta. A miniszterelnök külön megköszönte Kelemen Hunornak, hogy négyéves elnöki mandátuma idején partnerként dolgozhattak együtt nemzeti ügyekben. Már a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökeként Semjén az erdélyi magyar közösség sérelmeit sorolva bírálta a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar kara létrehozásának akadályozását, valamint azt, hogy a román belügyminisztérium nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti az autonómiatörekvéseket. „Nem vagyunk kevesebbek egyetlen más nemzetnél sem, ha másoknak szabad, nekünk is szabad. Ha erről lemondanánk, azt fogadnánk el, hogy másodosztályú európai polgárok vagyunk" – utalt az önrendelkezési igényre a miniszterelnök-helyettes, a romániai magyar közösség képviselete letéteményesének nevezve az RMDSZ-t. Szerinte nemcsak rendezett, hanem bizalmi viszony van a szövetség és a magyar kormány között. Semjén úgy vélte, az RMDSZ természetszerű kapocs kell legyen Magyarország és Románia között, mivel román és magyar érdek az együttműködés. Különben a Fidesz részéről senki nem tette tiszteletét a kongresszuson. Egyébként a szövetség kongresszusainak forgatókönyvétől kissé eltérve a meghívottakat maga Kelemen Hunor konferálta fel, külön üdvözölve például, amikor a sok férfipolitikus után egy hölgynek is megadhatja a szót. Alina Gorghiu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke meggyőződésének adott hangot, miszerint a román állampolgárok nemzetiségüktől függetlenül másfajta politizálást, mércét várnak a hazai közszereplőktől. Szerinte a PNL-hez hasonlóan az RMDSZ is képes a választók által szorgalmazott változásra. „Amikor a politikai pártok kudarcot vallanak, maga a demokrácia vall kudarcot, és megnyílik a tér a szélsőséges, mérgező alakulatok előtt" – figyelmeztetett, bevallva: Victor Pontától eltérően egyetlen szót tud magyarul, ez pedig a szeretlek. Vasile Blaga, a PNL másik társelnöke először is gratulált az alapítása 25. évfordulóját ünneplő RMDSZ-nek „születésnapja" alkalmából. Az előtte szólókhoz hasonlóan Blaga is lerótta a tizteletköröket a szövetség előtt, megtéve a szokásos dicséreteket az alakulat hagyományos szavahihetősége, megbízhatósága kapcsán, sőt ahhoz is gratulálva, hogy a Kelemen vezette alakulat az egyetemes emberi jogokat tűzte zászlajára. Gorghiuval ellentétben Blaga nem kertelt, hanem felkérte az RMDSZ-t, hogy a PNL-lel közösen helyezzék el egy középtávú, tízéves politikai partnerség alapkövét. Mindez nem volt más, mint „felhívás keringőre", azaz a Ponta-kabinet megbuktatásának kísérletére. Blaga amúgy úgy vélekedett, hogy az RMDSZ-nek nem kell kudarcként felfognia, miszerint a tavaly novemberi államfőválasztáson urnák elé járult erdélyi magyarok túlnyomó többsége Johannis neve mellé ütötte a pecsétet. Adorjáni Dezső, az erdélyi evangélikus-lutheránus egyház püspöke nem érkezett üres kézzel a kongresszusra. A 25. születésnapját ünneplő szövetség számára – elsősorban a szójáték kedvéért – szőttest, mégpedig háziszőttest, valamint géppel szőtt szövetet hozott, utóbbit látványosan szét is tépte. „Ne feledjük, mi nem egy politikai érdekszövetség vagyunk, hanem sajátos sorsközösség által öszeszőtt, ötvözött érdekközösség" – hívta fel a figyelmet az egyházi elöljáró. Adorjáni fontosnak tartotta emlékeztetni arra, hogy az RMDSZ képviselői 1992 októberében éppen Kolozsváron, a Szent Mihály templomban esküdtek fel az erdélyi magyar közösség érdekeinek érvényesítésére, az autonómiára. Hozzátette: az akkori eskü nem csupán feljogosítja, hanem kötelezi a szövetség politikusait ezeknek a céloknak a megvalósítására. Mario David, az Európai Néppárt alelnöke beszédében hangsúlyozta, a magyar közösség autonómiaigénye semmilyen formában nem veszélyezteti az ország biztonságát, teljes mértékben tiszteletben tartja az európai törvényeket, európai minát követ és a közösség megmaradását szolgálja. Călin Popescu-Tăriceanu, a nemrég alakult Liberális Reform Párt (PLR) és a bukaresti szenátus elnöke elöljáróban azzal kezdte, hogy odaszúrt Emil Boc polgármesternek, szerinte ugyanis a kommunista szellemiségét idézi, hogy a kincses város román elnevezése még mindig megőrizte a Cluj-Napoca összetételt. „Tudják, miért nem nevezik Konstancát Tomisnak is? Mert ott nincsenek magyarok" – jegyezte meg, felkérve Bocot, hogy a normalitás nevében a megyeszékhely térjen vissza a Cluj megnevezéshez. A volt kormányfő hálát adott annak, hogy a németekkel és zsidókkal ellentétben a Ceaușescu-diktatúrának nem sikerült kiárusítania a romániai magyarokat is, szerinte mindez elsősorban annak tudható be, hogy a Kádár János vezette kommunista Magyarországnak nem volt pénze megvásárolni őket. A politikus a populista, demagóg politizálást ostorozva egyformán bírálta régi ellenfelét, Traian Băsescu volt államfőt és a korrupcióellenes ügyészség hadjáratát is. Tăriceanu végszóként reményének adott hangot, miszerint az RMDSZ-szel közösen sikerül kiépíteni egy olyan Romániát, amelynek valamennyi polgára „ugyanolyan lojalitást tanúsít ama ország iránt, amelyben él." Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke a román politikai élet legállandóbb, legstabilabb szereplőjének nevezte a házigazda alakulatot, amely a román–magyar viszony megkerülhetetlen szereplőjévé is vált. „Az egész Kárpát-medence magyarsága számára mutat példát az RMDSZ összefogást követő politikája" – hangoztatta az ellenzéki politikus, Semjén Zsolthoz intézve szavait a megosztó politika megszüntetését szorgalmazva. Tóbiás szerint autonómia nélkül nincs kisebbségi jogérvényesítés, ennek jegyében fontosnak nevezte, hogy Magyarország és Románia rendezze viszonyát, és induljanak be a kétoldalú tárgyalások. Az anyaországi politikus azt kívánta a szövetségnek, hogy a következő évtizedekben „szervezzen, szerezze és tartsa meg a magyar emberek bizalmát és támogatását". Kelemen Hunor azzal köszönte meg a jókívánságokat, hogy az RMDSZ kész mindenben segíteni az MSZP-nek, „csak szóljon". Az utóbbi időben pártja alapítójával, a börtönbüntetését töltő Dan Voiculescu üzletember-politikussal hűvös viszonyt ápoló Daniel Constantin, a román Konzervatív Párt (PC) elnöke is „megvillogtatta" magyarnyelv-tudását, sok sikert kívánva „Hunornak". Nem szalasztotta el az alkalmat, hogy modellnek nevezze Romániát a nemzeti kisebbségek jogérvényesítése terén, ennek kapcsán Kelemen később szkepticizmusát fejezte ki. A többek között Kós Károly Kiáltó szó című kiáltványából idéző Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke szerint az RMDSZ által meghirdetett újratervezés az anyaországi politika számára is követendő példa. Szerinte is összekötő kapocs az RMDSZ a két szomszédos ország között. „Románoknak és magyaroknak be kell látniuk, hogy az európaiság nem jelenti a hagyományok feladását. Az autonómia elemi igénye minden kisebbségnek, eszköz egy nemzeti kisebbség megmaradása szempontjából, éppen ezért az LMP támogatja az RMDSZ tavaly szeptemberben kidolgozott autonómiatervezetét" – jelentette ki Schiffer, aki a sepsiszentgyörgyi incidensre utalva megengedhetetlennek nevezte, hogy Európában bárkit megbüntessenek a magyar Himnusz elénekléséért. A zöldpárt vezetője ugyanakkor arra is megragadta az alkalmat, hogy felhívja a figyelmet a Tisza vízgyűjtő medencéjét is veszélyeztető verespataki ciántechnológiás bányaprojekt jelentette kockázatokra. „Nincs olyan pillanatnyi haszon, amelyért feláldozhatók a természeti értékek a globális társaságok nyomulása kedvéért" – szögezte le az ellenzéki politikus, román–magyar összefogást sürgetve a bányaterv gyakorlatba ültetésének megakadályozása, a ciántechnológia európai betiltása érdekében. Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke az együttműködés, a közös fellépés fontosságát hangsúlyozta, szerinte ez a titka a „többség fala" áttörésének. A politikus megköszönte az RMDSZ-nek, hogy a szlovákiai magyar pártszakadás – a Most–Híd vegyespárt létrehozása – idején kiállt az MKP mellett. Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy európai ország belügyminisztériuma közbizonsági kockázatnak nyilvánítson egy olyan demokratikus, európai igényt, amelyet egy kisebbségi közösség megfogalmaz. Szerinte az RMDSZ nem csupán a romániai magyar közösség érdekvédelmi szervezete, hanem a Minority SafePack elnevezésű kezdeményezéssel vállalta, hogy harcba száll az Európai Unió valamennyi kisebbségi közösségének jogaiért. „A testvérharcnak vége, készek vagyunk lezárni egy korszakot" – szögezte le felszólalása elején Biró Zsolt. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint lényeges dolgokban az egységnek kell érvényesülnie. „Ma nem egymásnak kell feszülnünk, amikor a megmaradás a tét, amikor a kivándorlás mellett az itthon maradottak egzisztenciális problémákkal küszködnek, amikor jogainkat sárba tiporják" – fogalmazott a pártelnök. Biró szerint az RMDSZ felelős közösségi vezetőként érdekelt az együttműködésben. „Józan ész, magyar szolidaritás és felelősség a magyar közösség iránt – ezek a vezérelvek, melyek mentén dolgoznunk kell. Ebben a munkában az RMDSZ mindig számíthat a polgári pártra" – jelentette ki az RMDSZ-szel stratégiai partnerséget ápoló MPP elnöke. Egyébként a Dan Diaconescu fémjelezte román néppárthoz és a Jobbikhoz hasonlóan az RMDSZ kongresszusára nem hívták meg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőjét sem. Krónika (Kolozsvár) 2015. április 23.72 kilencedik osztály indulA szakoktatásra fektetik a hangsúlyt Az oktatási minisztérium a háromszéki középiskolák által igényelt, a kilencedik osztályokra vonatkozó összes beiskolázási számot jóváhagyta. A következő tanévben Háromszéken az elméleti oktatás aránya 43,05 százalékot tesz ki, a szakképzésé pedig 56,95 százalékot. Szeptembertől a középiskola nappali tagozatán 48 kilencedik osztály indul, 34 magyar és 14 román. Ezen belül 24 az elméleti, 17 a szakközépiskolai és 7 az egyházi, tanítóképzői és művészeti vonalon. A hároméves szakiskolai oktatásban összesen 24 – 17 magyar és 7 román tannyelvű – osztály indítását engedélyezték. Kiss Imre, Kovászna megye főtanfelügyelője elmondta, egy, a tavaly ősszel készült felmérés szerint a nyolcadik osztályosok többsége (51,9 százalék) az elméleti osztályokat részesítené előnyben, a szakközépiskolát választók aránya 29,4 százalékra rúg, akik pedig a szakiskolákban képzelik el magukat, 18,7 százalékot tettek ki. A következő tanévben 2016 hely áll a kilencedikesek rendelkezésére. Ezen kívül idén is indítanak két magyar tannyelvű, speciális szakosztályt, összesen 24 hellyel, amely a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakképző Líceumban fog működni, az egyik csoportban asztalosságot, a másikban szabás-varrást tanulhatnak a diákok. Az esti tagozaton 3 osztály fog működni, 2 magyar és 1 román, itt összesen 84 hely van, és a csökkentett látogatási vonalon is indul 1 román és 1 magyar osztály, ide 56-an iratkozhatnak be, akik elmúltak 18 évesek, és elvégezték a nyolc általánost, de szeretnének továbbtanulni. Lévai Barna Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. április 24.Szétszóratva, de lélekben együttA sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola közösen állított kopjafát tegnap az iskola udvarán a várpalotai Faller Jenő Szakképző Iskola és Kollégium küldöttségével, amelynek szimbolikus értékéről Farkas Gizella házigazda igazgató azt mondta: magában hordozza a közös történelmi sorsot, a magyar nemzethez való tartozás tudatát. A két iskola közötti kapcsolat 2010-ben kezdődött, a Veszprém megyeiek másodszor látogatnak Sepsiszentgyörgyre. A jelenlegi találkozásra a Határtalanul! program adott lehetőséget, amely révén az elmúlt négy esztendőben harmincezernél több magyarországi diák utazott szervezetten határon túli helyszínekre. Hajdú István, a várpalotai iskola aligazgatója bejelentette, májusban a sepsiszentgyörgyieket látják vendégül, ott szintén felavatnak egy kopjafát, amely alkalom Kiss Imre főtanfelügyelő szerint jó lehetőség arra, hogy a két iskola egyszerre emlékezzék meg a maga kopjájánál nemzeti ünnepeinken, illetve a legnagyobb magyarok évfordulóin. A Veress Ferenc által faragott emlékjelt Kovács István unitárius lelkész áldotta meg, kiemelve: bármennyire szétszóratva, de lélekben együtt él a magyarság. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. április 27.Kolozsvári konferencia a szórványmagyarság és a közmédia viszonyárólA Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Video Pontes Stúdió és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kós Károly Kollégiuma által szervezett konferenciának a részvevői többek között arra kérdésre keresik a választ, hogy mi a magyar közmédia szerepe az asszimilációs folyamatok lassításában, megakadályozásában, hogyan használhatják a médiát saját identitásuk megőrzésére a szórványközösségek. A nyitórendezvényen felszólaló Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere úgy vélte, a szórvány számára a magyar házasságkötési ceremónián túl az a legfontosabb, hogy legyen a közelben magyar bölcsőde, óvoda, iskola, és legyen magyar kulturális élményeket adó intézmény, magyar ház. Az alpolgármester elmondta, ha Kolozsváron megszűnnének a lakótelepi iskolák magyar tagozatai, az oda járó gyermekek fele azonnal román iskolában folytatná a tanulmányait. Az RMDSZ színeiben megválasztott politikus semmi olyan megoldást nem talált elfogadhatónak, ami a szórványban születő magyar gyermekeknek a tömbben való iskoláztatását célozza. Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt idézve kijelentette: „nekünk itt a szórványban kell megvetnünk a lábunkat, hogy a tömb ne szórványosodjon el". A Kárpát-medence valamennyi országából összegyűlt médiás szakemberek számára a szamosújvári Téka Alapítvány szórványápoló munkájáról vetítettek kisfilmet, amelyet a mezőségi néptáncokat bemutató szamosújvári Kaláka együttes előadása követte. MTI Krónika (Kolozsvár) 2015. április 28.Identitáserősítő szerepe lehet a közmédiánakA határon túli magyarság körében drámai méreteket öltő szórványosodás kérdéskörét boncolgatja április 26. és 28. között Kolozsváron a Médiatér II. konferencia. A nyitóelőadásokon a közmédia identitáserősítő szerepére igyekeztek rámutatni. Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős államtitkár hangsúlyozta: az asszimiláció, népességfogyás, elvándorlás tükrében kulcsfontosságú a média szerepe a helyi kulturális értékek rögzítését és népszerűsítését illetően. Szó esett az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) átszervezéséről, Kárpát-medencei tudósítóhálózatának kiépítéséről, a szórványmentésben felvállalt szerepéről, továbbá a Kós Károly Kollégium szórványmagyarság és közmédia közötti összekötő szerepéről, illetve az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági magyarság médiafogyasztási szokásairól is. Szabadság (Kolozsvár) 2015. május 1.Gyarapodik SepsiszentgyörgyAz elmúlt napok, hetek történései lassan megkérdőjelezik az önkormányzatiság létét: Gyergyószentmiklós polgármesterét azzal vádolják, hogy megvédett egy tanácsi telket egy magyarországi cégtől, Csíkszereda elöljáróját azzal, hogy túl olcsón vásárolt területet a városnak, és már olyan vád is van, hogy „választási előnyökért” aszfaltoztak – így kezdte éves beszámolóját a tegnapi tanácsülésen Antal Árpád polgármester. A nyomott hangulat vagy talán a városünnep miatt szokatlanul rövidre fogta, és csak egyetlen adatot emelt ki: a munkanélküliség aránya tavaly 2,14 százalék volt Sepsiszentgyörgyön, miközben az országos átlag 5,25, a megyei pedig 6,7 százalékon állapodott meg. A továbbiakban közölte, hogy a város saját bevételei – köztük a személyi jövedelemadóból visszaosztott összegek – folyamatosan növekednek, ezért a közszolgáltatásoknak nyújtott támogatást is egyre növelik: a buszvállalatnak és a köztisztaságra is több jut. Közvilágításra azonban az előző évek tételeinél kevesebbet költenek, mert az elvégzett beruházásokkal csökkent az áramfogyasztási számla. Néhány példát sorolt a 2014-ben elvégzett út- és járdajavításokra, megemlítette a föld alá fektetett vezetékeket, és azt, hogy néhol az úttest alapozásától kellett kezdeni, mert ezt a hetvenes évektől kezdve elhanyagolták. A polgármester említést tett új parkolóhelyek kialakításáról, terek rendezéséről (Kálvin tér, a turulmadár környéke, az Erzsébet park felső sarka, Sugásfürdő), illetve a folyamatban levő nagyobb építkezésekről (a városháza, a Kós Károly-iskola, a szépmezői ipari park, a Művész mozi, a Kisstadion és a sportaréna került ebbe a csoportba), bemutatta a város által támogatott rendezvényeket, a jövő tervei közül pedig az Európa kulturális fővárosa címért folyó erőfeszítéseket. Végül úgy összegezett: továbbra is egyensúlyt kívánnak tartani a közösségépítés és az infrastruktúra-fejlesztés között. Demeter J. Ildikó Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. május 4.Életünk szorításábanSzékely Ferenc újabb beszélgetőkönyvéről Úgy tűnik, Székely Ferenc rátalált pennás jellegű hivatására. Jó pár esztendeje beszélgetőkönyveket ad közre, többnyire születési évfordulójukat ünneplő jeles személyiségeket szólaltat meg. Ez az egyetlen "szervező elv". Mint a többiben, ez utóbbi kötetében is az irodalmárok "vezetnek", alanyai között szinte fehér hollónak számít a néprajzkutató, a történész, a fafaragó vagy a festőművész, aki a tollforgatáshoz is ért. Íme a névsor: Albert Ernő, Balla Zsófia, Ana Blandiana, Csire Gabriella, Éltető József, Kedei Zoltán, Kenéz Ferenc, Komoróczy György, Lászlóffy Csaba (alighanem ez az utolsó vele készült beszélgetés), Oláh István, Pál-Antal Sándor, Pethő László Árpád, Pomogáts Béla, Sándor János, Tófalvi Zoltán. Az effajta internetes interjúk kísértő átka a sietség miatti felületesség, ezért a válaszolók aggályosabbja nem is bízza a kérdezőre, hanem mint hajdan Kós Károly, maga olvassa újra és újra, javítgatja, cizellálja válaszait. Sajnos, a terjedelmi korlát miatt mégsem lehet igazán elmélyülni a beszélgetésben. Az interjúalanyok egyike-másika sajnálatosan kiszorult az erdélyi látómezőből, némileg kisétált a nyilvánosságból, vagy a kánon kegyetlensége, a kultúrdivat szeszélye szorította pályaszélre. Kántor Lajos Együtt címmel derűlátó előszót írt a könyvhöz. A címre utalva mondja: "A harangszó messzire hallatszik, és mindenkihez szól. Nincsenek nyelvi határai, csupán földrajziak (távolságok, kilométerekben mérve) – bár a kifinomult fül meghallja, hogy a saját harangjának (a maga szűkebb közösségének) a hangját hozta el a szél, vagy tőle távolabbról harangoznak". Bár különböző világokat képviselnek, alkotó emberekként: a saját világukat – az mégsem idegen a másikétól, hiszen egyazon kultúra körén belül léteznek, teremtenek, kommunikálnak, és ebben helye van a jeles román költő Ana Blandianának, hiszen költészete nem véletlenül szólal meg időről időre magyar fordításban is. (Az interjúk, öt korábbi kivételével, 2014-ben készültek, és megjelentek a romániai magyar lapokban, legtöbbjük a marosvásárhelyi Népújság Múzsa irodalmi-művészeti mellékletében.) Ízlelgetés kedvéért három idézet a kötetből: "…látom, hogy az erdélyi kultúra – Reményik Sándor nagyszerű képével – mint Atlantisz hever a mélyben. Az öntudatos magyar fiatal nemzedék jó részének fogalma sincs, kik éltek itt előtte, és miket alkottak. Pedig a nemzetiségi létezés egyetlen esélye a kultúra minden hajszálgyökerének a számon tartása." (Balla Zsófia) "Egykori pálya- és egyéb társaim emlékezetéből rendkívül hamar eltűntem. Ha az emlékezők lajstromokat (régi szerkesztői szlengben: telefonkönyveket) írnak, én azokból régóta kimaradok. Néha eltűnődöm: voltam én egyáltalán?" (Éltető József) "A művész sehonnan sem tud 'kiszabadulni'. Bármely időben, korban végül is élete szorításában él. Írásbeli értelemben egy cseppet sem érzem magam szabadabbnak most, mint a diktatúra idején, bármily furcsán hangzik is ez. Láttuk, tudjuk: éppúgy megszületnek a diktatúra remekművei, mint ahogy a szabadság fércművei. A gond mindig éppen annak a megírhatatlannak a szorítása, amelyben élünk. De hát nem azért születünk, hogy minél több és több regényt vagy verseskönyvet jelentessünk meg, hanem hogy elmondjuk azt, amiért megszülettünk." (Kenéz Ferenc) (Székely Ferenc: Harangszó a szélben. Születésnapi beszélgetések. Megjelent a Véghelyzet Kft. Üveghegy Kiadójának gondozásában, 2015-ben) Bölöni Domokos Népújság (Marosvásárhely) 2015. május 4.Jó hangulat, sok szép népdal a körösfői ifjúsági találkozón„Esőnap” a hagyományos Riszeg-tetői majális helyett A körösfői önkormányzat, az RMDSZ helyi szervezete és a bánffyhunyadi Kós Károly Kulturális Egyesület által szombat délelőtt lebonyolított ifjúsági találkozó keretében megrendezett népdalvetélkedőre a zuhogó eső miatt a helyi Bartók Béla Kultúrotthonban és nem a Riszeg-tetőn került sor, míg a többi programpont el is maradt. „A gyönyörű népdalok, a jó hangulat és a gyerekek tiszta hangja és igyekezete feledtetni tudta, hogy kint esik az eső, és május ellenére még nagykabátban járunk”, írja tudósítónk. Szintén az időjárás miatt kellett módosítani a feketelaki majális-terveket is: batyus kirándulásról, kecskegidapörkölt-sütésről szó sem lehetett. Munkatársunk a Gyeke községhez tartozó falu felújított templomának újraszentelése alkalmából tartott istentiszteleten vett részt. A XIX. század végén épült templom felújítása elsősorban a kis helyi református közösség összefogásának szép példája. N.-H. D. Szabadság (Kolozsvár) 2015. május 6.Püspöki vizitáció a „hegyre szúrt faluban”Utoljára 1924-ben járt püspöki vizitáció a páratlan szépségű, a két világháború közt népes és gazdag Siklódon – akkoriban ezernyolcszázan lakták. Ezúttal a Kató Béla püspök által vezetett bizottság megtapasztalhatta a népességfogyást, de azt is, hogy élni akar az alig több mint kétszáz fős református gyülekezet. A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye lelkészi közössége példás szolidaritásról tett tanúságot: félszáznál többen vettek részt palástosan a generális vizitációért hálát adó istentiszteleten. Mint majd száz éve, kedden is a falu központjában fogadták a helybéliek gyülekezeti képviselői az Erdélyi Református Egyházkerület Generális Vizitációs Bizottságát. Az egyháztörténelmi jelentőségű napról Kató Béla püspök kiemelte: évente egyházmegyénként kiválaszt egy gyülekezetet. Döntésében közrejátszott, hogy soha nem járt Siklódon, és elolvasta, amit a falu érdemesnek talált elmondani magáról honlapján, egyebek közt Orbán Balázs feljegyzését: „Siklódot protestáns szentföldnek hívják, mert lakói (1500 lélek) igen becsületesek, romlatlanok és vallásosak; elszigeteltségök megvédte az elerkölcstelenedés és elfajulástól; itt őserényeink még eredetiségökben találhatók fel”. Négyszer volt fél falut leégető tűzvész. A szárazság, éhínség után is talpra tudtak állni. Kétezer hektáros határa biztosította a falu megélhetését. Siklód kisugárzó közösség képét mutatta; méltán volt példa. Valami nagy törés történhetett… A kollektivizálás idején az aggodalmaskodás, a félelem szétszórta a fiatalságot onnan, ahol őseik évszázadok során jól megéltek. „A siklódiak egykori elvándorlása prototípusa mindannak, ami ma Erdélyben történik” – mondta a szószéken a püspök, visszanyelve könnyeit. Ma is ezer számra lehet felsorolni aggodalmainkat, de oda tudjuk-e tenni Isten elé azokat? Siklódon 1994-ben megtörtént a csoda: az Incze lelkész házaspár idején felépíttették a Kós Károly rajzai alapján megálmodott szépséges templomot – az építész utolsó megvalósult tervét, amelyben a vizitáció estéjén nem maradt üres hely. A siklódi lelkület pedig együtt tartja az ország minden tájára elszármazottakat. Befogadó gyülekezeteik körében is közmondásos összetartásuk. Kántor Csaba püspökhelyettes, az egyházmegye esperese arra buzdított, ne fáradjunk meg a szolgálatban. Előttünk a seregek Ura jár. Megtudtuk, a nap folyamán találkoztak a helybéliekkel, a nőszövetség tagjaival, presbiterértekezletet tartottak, és ellátogattak az etédi polgármesteri hivatalba. Megvizsgálták az egyházközség gazdaságát, ügyvitelét, a lelki életet. Kérdés: miként lehetne visszaszerezni az államosítás előtti egyházi erdő- és termőterületet, ami a falu határának tíz százalékát tette ki? Raab Vilmos helyi lelkész sírva mondott köszönetet lelkésztársainak: jól jött a biztatás, a szeretet! A szószéken sokszor egyedül érezte magát... „Siklódiasan” megkötött átalvetőt adott a püspöknek: a szőttesben házi kenyér, hagyma, szalonna és „Siklód könnye”, a gyümölcsfák párlata volt. A templom előtt az odvas, öreg kőrisfa mellé a helybéli gyermekekkel kőrisfacsemetét ültetett a püspök. Molnár Melinda | Székelyhon.ro 2015. május 11.Utánpótlás az elitnek – Apáczai Csere János-tantárgyverseny KolozsváronKülönösen kisebbségben nem létezhet közösség saját szellemi elit nélkül – ezzel a megállapítással biztatta tanulásra Mile Lajos kolozsvári főkonzul az Apáczai Csere János magyar nyelv, irodalom és kultúra nemzetközi tantárgyversenyen résztvevő gimnazista diákokat az ünnepélyes megnyitón. A János Zsigmond Unitárius Kollégium (JZSUK) dísztermében megtartott rendezvényen Valentin Claudiu Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő és Dan Codreanu Kolozs megyei alprefektus is köszöntötte a Kárpát-medence különböző szegleteiből a kincses városba érkező diákokat. Cuibus kifejezte abbéli reményét, hogy szép emlékekkel távoznak Kolozsvárról a résztvevő diákok, míg Dan Codreanu annak örült, hogy a magyar mellett szintén a kincses városban rendezik a francia nemzetközi tantárgyversenyt is. Mile Lajos főkonzul ugyanakkor kifejtette: amikor helyesen és szabatosan fogalmazunk anyanyelvünkön, akkor önmagunknak és másoknak is segítünk eligazodni a világban. A diplomata a magyar nyelv, irodalom és kultúra ünnepének nevezte az eseményt. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere szerint nem lehet véletlen, hogy a kincses város idén épp az Európai Ifjúsági Fővárosa cím birtokában láthatja vendégül a tantárgyversenyt. Az elöljáró hozzátette, reményei szerint az ifjú generáció idővel visszaszorítja a korunk közbeszédére jellemző felszínességet. Ömböli Irma Kolozs megyei magyar szakos tanfelügyelő, a tantárgyverseny főszervezője emlékeztetett: erdélyi diákok esetében az írásbeli versenyen elért első vagy második hely kiváltja a magyar írásbeli érettségit, amelyre automatikusan tízest kap a diák. A hétvégi tantárgyversenyen ugyanakkor szóban is megmérkőztek egymással a magyar irodalmat kedvelő gimnazisták, annak ugyanis első része egy versmondó verseny volt, amely alapjául a 111 vers Kolozsvárról című válogatáskötet szolgált. A szóbeli második része egy csapatverseny, amelyre előre megadott irodalmi művekből készültek a diákok. A csapatok egy rövid szakmai felkészítés után alakultak meg, és öt-tízperces jeleneteket mutattak be a választott művekből. A főszervező elmondta: a verseny témakörei a kincses városhoz és Kalotaszeghez kapcsolódnak: Mátyás király Kolozsvárhoz köthető mondái mellett Heltai Gáspár Száz fabulája, Kós Károly Varjú nemzetség című regénye, Dsida Jenő és Kányádi Sándor költészete alkotják a tantárgyverseny könyvészetét. Ömböli Irma kérdésünkre elmondta: a Kárpát-medence magyarlakta területei közül épp Magyarország nem képviselteti magát, ugyanis ott most zajlik az érettségi. Egyébként valamennyi régióból 12 gyerek és egy kísérő tanár vesz részt a rendezvényen. Solymosi Zsolt, a házigazda JZSUK igazgatóhelyettese a nyitóünnepséget követően elmondta: az immár nyolcadik alkalommal megszervezett tantárgyversenyre Kárpátaljáról, Délvidékről és a Felvidékről egyaránt érkeztek diákok. „Számukra mindez élmény. Külön büszke vagyok rájuk, a délvidéki diákok például elárulták, hogy hajnali kettőkor keltek útra egy szerb sofőrrel, hogy ideérjenek a megnyitóra. Igazi hősöknek tekintem őket, hogy most itt vannak Kolozsváron” – nyilatkozta Solymosi Zsolt. Az unitárus kollégium aligazgatója ugyanakkor elmondta, a verseny mellett színes programokat is szerveztek a diákseregnek. Így a megnyitót követő ismerkedési est után a Váróterem projekt előadását tekinthették meg, szombaton pedig Bogdán Zsolt érdemes művész Dsida-estjét nézhették meg a versenyzők. Ugyanakkor egy rövid kalotaszegi kirándulás is szerepelt a programban. Összesen 63 diák vett részt a vetélkedőn, a 7. illetve 8. osztályos tanulóktól egészen a 12. osztályos, végzős gimnazistákig valamennyi korosztály képviseltette magát. Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár) 2015. május 12.A XX. BÁNSÁGI MAGYAR NAPOKMájus 12., kedd 11 óra – LUGOS – magyar óvoda. MESETERASZ – játékos meseolvasás- és értelmezés Tar Mónika, a Temesvári Csiky Gergely Színház színművésznőjének közreműködésével, a Bánsági Közösségért Egyesület és a TEIS szervezésében. 16 óra – TEMESVÁR – Kós Károly Közösségi Központ (Putna utca 7.). 50 ÉV HOBBI A GYUFÁK VILÁGÁBAN – Momír Dorottyagyufadoboz-gyűjtemény kiállításának megnyitója. 18 óra – TEMESVÁR – Szépművészeti Múzeum (Dóm tér). BARCSAY MESTER ÉS TANÍTVÁNYAI – a szentendrei (Magyarország) Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány vándorkiállításának megnyitója. A megjelenteket üdvözli dr. Victor Neumann, a Szépművészeti Múzeum igazgatója, Sólyomné Gyürk Dorottya, Szentendre alpolgármestere és Kónya Ferenc jogörökös, a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány elnöke. A kiállítást megnyitja Szekernyés János helytörténész. Május 13., szerda 10 óra – ÓTELEK – helyi iskola. MESETERASZ – játékos meseolvasás- és értelmezés Aszalos Géza, a Temesvári Csiky Gergely Színház színművészének közreműködésével, a Bánsági Közösségért Egyesület és a TEIS szervezésében. 12óra – ZSOMBOLYA – magyar óvoda. MESETERASZ. 12 óra – TEMESVÁR – Rezső (Alba Iulia) utca, a Csiky Gergely Színház bejárata közelében. A MAGYARSÁG EMLÉKJELEI A BÁNSÁGBAN – 15 dupla pannóból álló kétnyelvű (magyar, román) köztéri kiállítás felállítása Szekernyés János helytörténész azonos című könyve fotó- és szöveganyagának felhasználásával. 18 óra – TEMESVÁR – Belvárosi Református Egyházközség, Újvárossy Ernő Terem. SEMMI SEM AZ, AMINEK LÁTSZIK – Összeesküvés-elméletek kezdőknek és haladóknak– Tóth Tibor Budapesten élő, temesvári születésűösszeesküvés-elmélet blogger előadása, Konteo 1, Konteo 2című könyveinek bemutatója. 18 óra – LUGOS – református egyház gyülekezeti terem. MAGYAR KINCSEK, EGYETEMES ÉRTÉKEK –előadás, Vetési Zoltán temesvári szerző azonos című könyvének bemutatója, a Kohézió Egyesület szervezésében. 20 óra – TEMESVÁR – Kós Károly Közösségi Központ (Putna u. 7. sz.). MAGYAR RETRÓ (2010) – Kordokumentumfilm vetítése, román felirattal, a Bánsági Közösségért Egyesület és a TEIS szervezésében. Nyugati Jelen (Arad) 2015. május 14.Erdélyi programindító Sepsiszentgyörgyön (A külhoni magyar szakképzés éve)A szülőföldön boldogulás a gazdasági lehetőségektől függ, és ez a kettő jelenti a magyarság megmaradását a Kárpát-medencében – hangsúlyozta Potápi Árpád, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára tegnap a Sepsiszentgyörgyön tartott Szakképzés – gazdaság – társadalom című erdélyi fórumsorozat nyitórendezvényén. A háromszéki, brassói, barcasági magyar nyelvű szakoktatás képviselői, valamint a román oktatási minisztérium kisebbségi államtitkársága, a helyi és megyei önkormányzat elöljárói jelenlétében tartott tanácskozás házigazdája a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége volt, mely a magyar állam erdélyi partnere az anyanyelvű szakképzést támogató programban. Húsipari szak indul A miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága javaslatára tavaly novemberben döntötte el a Magyar Állandó Értekezlet, hogy 2015 a külhoni magyar szakképzés éve, és ebben az esztendőben 500 millió forinttal támogatja a határon túli magyar szakoktatást. A Kárpát-medencében száznegyvennyolc magyarul (is) oktató szakképző iskola működik, Erdélyben hetvenhárom, Felvidéken negyven, Vajdaságban huszonhét, Kárpátalján hat és Horvátországban, illetve Muravidéken egy-egy. A támogatási összegből hét erdélyi szakoktatási intézmény fejlesztését finanszírozza a magyar állam százhúsz millió forint értékben, ebből huszonkilenc millióval járul hozzá az egyetlen háromszéki projekthez: húsipari szak elindítását támogatja a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskolában. Potápi Árpád elmondta, a különböző régiók helyi partnerein kívül a szakoktatás hosszú távú fejlesztése, átrendezése, összehangolása céljából az általa vezetett államtitkárság együttműködik a budapesti földművelésügyi és a nemzetgazdasági minisztériummal, de a szülőföldön boldogulást olyan programokkal is támogatják, mint az átjárhatósági ösztöndíj, amely révén idén huszonnyolc ötfőnyi diákcsapat – tizennyolc erdélyi, köztük egy sepsiszentgyörgyi és egy kézdivásárhelyi – vesz részt kísérővel egy hónapos szakmai gyakorlaton Magyarországon. Ide tartozik a Szakma Sztár Fesztivál, a gazdavendég tíz erdélyi résztvevővel, az augusztusban induló Petőfi Sándor program a szórványban élők identitásának erősítéséért. Bevonni a vállalkozókat Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke szerint nem elég, hogy erős képzési központok jöjjenek létre, hanem szervezeti hálózattá, minden elemet átfogó rendszerré kell alakítani a jelenlegi iskolahalmazt. A szórványban elsősorban a megmaradás a cél, a tömbmagyarságban a versenyképesség kialakítása – hangsúlyozta a pedagógusszövetség vezetője, aki leszögezte: a régiónként sorra kerülő fórumok célja összegyűjteni az adatokat a jelenlegi hiányosságokról, az igényekről, amelyek a jövőbeni szakképzési stratégia alapját képezik. Tamás Sándor megyeitanács-elnök úgy véli, a brassói, barcasági szakoktatást is a háromszékivel összhangban kell átgondolni, belefoglalni a közös stratégiába, és javasolta egy szakoktatókat képző központ létrehozását, amelynek Kovászna megye szívesen lenne a házigazdája. Szerinte ezt az a tény is indokolja, hogy a határon túli magyar szakképzésben részesülő 28–30 ezer diák 8–9 százaléka, közel 2300 tanuló Háromszéken sajátítja el a szakmát. A fórumon többször elhangzott, hogy politikai akarat és a vállalkozók bevonása is szükséges a szakképzés megerősítéséhez, ebből a szempontból a bevezetés előtt álló duális szakképzés éppen kapóra jön, de csak akkor fog jól működni, ha a vállalkozókat érdekeltté teszik, például adóügyi szabályozással. Biró Zoltán, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára bemutatta a csíkszeredai KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja által készített rövid összefoglalót, mely a legfontosabb kiindulópontokra irányítja rá a figyelmet a szakoktatás megtervezésében, hangsúlyozva: olyan szakokat is kell indítani, ajánlani a fiataloknak, amelyek a kétkezi, a kézműves mesterségekre irányulnak. Kiss Imre megyei főtanfelügyelő szerint új szakképzési térkép megrajzolására van szükség Székelyföldön, javasolja konzorciumok, erős szakképzési központok létrehozását, amit a fórum brassói és kőhalmi résztvevői kétkedve fogadtak, mert attól tartanak, ha oda irányítják a diákokat, veszélyben foroghat a jelenlegi szakosztályok léte, amelyek hiányában a szórványban élő tanulók könnyen választanák a román tannyelvű tagozatot. Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, a szórványban működő anyanyelvű oktatásért évtizedek óta cselekvő kőhalmi református lelkész úgy vélekedett: szükség van jó mesteremberekre, akik az iskola után hazatérnek falujukba, meg tudják javítani a cipőt, a vízcsapot, kezelni tudják a mezőgazdasági gépeket, és vissza kell hozni a hagyományos szakmák becsületét. Borsos László, az oktatási minisztérium kisebbségi államtitkárságának tanácsosa nagy jövőt lát a duális szakképzésben; Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának főkonzulja a munkahelyteremtést szorgalmazta, a külképviseleten ugyanis azt tapasztalja, hogy egyre többen igényelnek útlevelet külföldi munkavállalás céljából. Dezső Vencel, a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola igazgatója szakképző iskolákat bemutató Kárpát-medencei katalógus elkészítését javasolta; Szabó Mária Brassó megyei főtanfelügyelő-helyettes összehangolná a Cenk alatti város magyar nyelvű szakoktatását a háromszékivel, a Remus Răduleţ Szakközépiskola pedig felajánlott helyeket magyar tagozata villanyszerelői szakán, ahol korszerűsítették a laboratóriumokat. A tanácskozáson elhangzott javaslatokat a pedagógusszövetség összesíti, majd júniusban Szovátán tartják az összegző egyeztetést, és júliusban a Tusványosi Nyári Szabadegyetemen írják alá a magyar állam és a szervezet közötti részletes együttműködési megállapodást. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. május 18.Felelősség és értékteremtésÁtadták a Communitas alkotói ösztöndíjait Ünnepélyes esemény színhelye volt péntek délután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza. Itt adták át a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Communitas Alapítvány immár hagyományos, alkotói ösztöndíjait. Az idén 42 fiatal, 35 év alatti, az irodalom, a képzőművészet és fotográfia, a zeneművészet, a színházművészet, a film és atelevízió területén pályázó alkotó részesült az egy évre szóló, havi lebontású ösztöndíjban – a pályázóknak az erdélyi magyar kultúra valamelyik kiírt ágazatához kapcsolódó éves alkotói tervezetet vagy előadói elképzelést kellett benyújtaniuk. A díjiosztó ünnepségre délután 4 órától került sor, a gálát a Moonfellas nevű formáció, Kiss Levente, tavalyi díjazott zenész együttesének rövid koncertje nyitotta meg, majd az est házigazdájaként, az ösztöndíjbizottság tagjaként Gáspárik Attila szólt a jelenlévőkhöz. Mint mondta, a Communitas Alapítvány tizenharmadik alkalommal osztja ki ösztöndíjait, amelyekben az RMDSZ jóvoltából idén 42 fiatal alkotó részesülhetett. Az elbíráló bizottság tagjai – a házigazda mellett Markó Béla, Béres András, Bocsárdi László, Bogdán Zsolt, Csíky Boldizsár, Márkos Albert, Vannai István Zsolt, Balázs Imre József, Gálfavi György, Karácsonyi Zsolt, Kovács András Ferenc, László Noémi, Bartha József, Kolozsi Tibor, Részegh Botond, Sipos László, Berszán-Árus György és Schneider Tibor – mindannyian társadalmi munkaként vállalták el a feladatot, közöttük több olyan alkotót is találunk, akik annak idején maguk is részesültek az ösztöndíjban. Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke hozzátette: ezelőtt 13 évvel 12 alkotó nyert alkotói ösztöndíjat, idén harminccal többen. – Ez egyértelműen bizonyítja, hogy nem csak elindítottuk a támogatást, hanem kiemelten fontosnak tartottuk, hogy növeljük a díjazottak számát. Az egy éven át folyósított, havi majdnem 800 lej számukra komoly egzisztenciális könnyebbséget jelent, ugyanakkor évről évre komoly vita folyik arról, hogy mit és hogyan kellene változtatni. Idén arról folyt a vita, hogy ma, amikor a mi közösségünk is mozgékony, mi az az erdélyiség, ami állandó kritériumot képezhet? Miért fontos ez az összmagyarság szempontjából? Azért, mert ez gazdagító tényező: létezik olyan erdélyiség – például a Kós Károly vagy a Bánffy Miklós erdélyisége –, amely hozzáad az egységes magyar kultúrához. Nekünk ezzel szemben van olyan felelősségünk, amelytől nem tekinthetünk el. De van-e a fiatal alkotónak felelőssége a közösségével szemben? Úgy gondoljuk, hogy minden értelmiséginek felelőssége van azzal kapcsolatosan, ami körülötte történik. Ugyanakkor a társadalomnak is felelőssége van velük szemben. Főleg ha kiszolgáltatjuk őket a politikának – az RMDSZ és a Communitas Alapítvány próbálja úgy intézni az ösztöndíjak sorsát, hogy ezt is szem előtt tartja: alárendelt művészekre nincsen szükségünk, szabad alkotókra igen. Ehhez kívánok elsősorban saját magunknak továbbra is felelősségérzetet – mondta köszöntőbeszédében Markó Béla, majd a 2015-ös Alkotói Ösztöndíjak nyerteseinek díjazása következett. A filmművészet és televízió területén díjazottaknak Schneider Tibor, az irodalmi ösztöndíjakat elnyerőknek Gálfalvi György, Kovács András Ferenc és Karácsonyi Zsolt, a színházművészeti ösztöndíjasoknak Béres András, a vizuális művészetek terén pályázó nyerteseknek pedig Bartha József adta át a díjakat. Az est további részében Daragics Bernadette, az Osonó Színházműhely tagja, tavalyi díjazott színművész olvasta fel Láng Orsolya irodalmi ösztöndíjas Költőszobor jelen című versét, majd tárlatnyitó vette kezdetét: a vizuális művészetek kategóriában tavaly díjazott képzőművészek munkáit állították ki a Stúdió Színház előcsarnokában, ezen alkotásokat méltatta Sipos László festőművész, grafikus, a bizottság tagja. – A jelenkori képzőművészeti megnyilvánulásokat három részre osztom: divat, árutermelés és tradicionális értékteremtés. Az elsőre nem vesztegetnék szót, mert a divat megy ki leghamarabb a divatból. A másodikkal kapcsolatosan megjegyzem, hogy ma már nincsenek izmusok, értéktelen világban élünk, amelyben a galériák döntenek. Ami az értékteremtést illeti, értékteremtés az, amit a több évezredes képzőművészet létrehozott – olyan párbeszéd alkotó és alkotás között, amely megérinti a nézőt, olyan munka, amelyben a festék anyaggá, érzéssé alakul. A művésznek a föld iránt is, ahol él és a kor iránt is, amelyben alkot, felelőssége van: a képzőművészet meghatározza a kort, amelyben létezik. Nagyszerű dolognak tartom az alkotói ösztöndíjat, amely lehetőséget ad a kiteljesedésre – mondta Sipos László, majd a díjátadó gála további részeként a 2014-es irodalmi, zenei és színházi ösztöndíjasok közreműködésével, a film és televízió kategóriában díjazottak munkáinak rövid vetítésével folytatódott. Az ösztöndíjbizottsághoz idén beérkezett 214 pályázatból 42 részesült pozitív elbírálásban. Az ösztöndíjasok névsora a következő: Bartincki Tamara, Besenyei Katalin, Borsos Tünde Krisztina, László Barna, Pálfi Kinga, Varró-Bodoczi Zoltán (film és televízió), Adorjáni Panna, Bálint Tamás, Horváth Előd Benjámin, Márkus András, Muszka Sándor, Serestély Zalán, Szabó Ádám, Székely Örs, Visky Zsolt (irodalom), Barabás Réka, Bende Sándor, Czikó Juliánna, Fekete Lovas Zsolt Sándor, Marosán Csaba-László, Ruszuly Ervin, Sándor Annamária, Szűcs Ervin, Váróterem Projekt (színházművészet), Barabás Szabolcs, Cabuz Andrea, Fazakas Noémi, Ferencz Zoltán, Gagyi Botond, Gáspár Szilárd Miklós, Hotykai Evelin, Madaras Péter, Tivadar Andrea (vizuális művészetek), Ábrám Endre–Veress Gáspár, Gergely Zoltán, Munkácsi Dóra Krisztina, Potyó Béla István, Pozsár Róbert, Sándor Csaba, Tasi Nóra, Toró Árpád, Török-Gyurkó Áron (zeneművészet). knb Népújság (Marosvásárhely) 2015. május 21.A szakma sztárjaiAki komolyan veszi és kihasználja a lehetőségeket a szakiskolában és a kihelyezett gyakorlaton, annak esélye van jó szakemberré válni, iskola után elhelyezkedni – állítja Győrbíró Norbert, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola bútorasztalos szakon tanuló tizedikes diákja, aki Hajdár Attila Roland kőműves szakos végzőssel együtt képviselte Háromszéket az idei Szakma Sztár Fesztiválon Budapesten. A jó szakma felér egy diplomával – hirdették az április végén megrendezett VIII. Szakma Sztár Fesztivál szervezői, amelyen harminckilenc szakmában vetélkedtek a szakképzésben részesülő magyarországi végzős diákok, és külön kategóriában mérte össze tudását százötven határon túli szakiskolás. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a budapesti Nemzetgazdasági Minisztérium által rendezett eseményen tartják évente a Szakma Kiváló Tanulója versenyt, valamint az országos szakmai tanulmányi vetélkedőt, amelyen a 60 százaléknál jobban teljesítő diákok szakdiplomát szerezhetnek. A két háromszéki tanuló az iskolai gyakorlatokon bizonyította rátermettségét, ezért esett rájuk a választás – tudtuk meg Sorbán Kinga mérnök-tanártól, aki Hajdár Attila Roland tanítványával együtt részesült a Baumit Kft. elismerésében. Attila lapunknak elmondta, a bodoki Henter Károly Általános Iskolában végezte a nyolc osztályt, a kilencedikes felvételi tájékoztatóból értesült a Kós Károly Szakközépiskola kőműves osztályáról, az első líceumi év után iratkozott át a szakiskolába. Megszerette szakmáját, és szülőfalujában, Zalánban több építkezésnél segédkezett, belső vakolást már egyedül is rábíztak. A versenyen falat kellett felhúznia ablakszem kihagyásával, szerinte a munkája elég jól sikerült. Győrbíró Norbert az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskolából került a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolába, onnan már az első esztendő második félévében átigazolt a Kós Károly-iskolába, valósággal beleszeretett az asztalos szakmába. Az iskolai gyakorlat nagy részét a Farkas & Bartha cégnél végzi, azt mondja, nagyon sokat tanult ott, mindenben segítik, amit nem ért, elmagyarázzák, és szerinte jól végzi a munkáját, mert komolyabb dolgokat is rábíznak. Abban reménykedik, az iskola elvégzése után alkalmazzák. A Hungexpo Vásárcsarnokban rendezett versenyen fiókos telefonos asztalt kellett összeszerelnie előkészített elemekből, igyekezett, de nincs megelégedve az eredménnyel, ami minden bizonnyal igényességére vall. Sorbán Kinga és Ördög Csaba Zsolt, a versenyre nevezés ötletgazdája, az iskolával együttműködő Ördög Kft. képviselője lapunknak elmondta: a két diák részvétele a Szakma Sztár Fesztiválon ösztönző hatással van az iskola tanulóira, máris észlelik a korábbinál nagyobb érdeklődést, bíznak abban, hogy kialakul a versenyszellem, ami a minőség javát szolgálja. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. május 26.Igaz értékek mentén (Ballagás pünkösdkor)Közel ezerhétszáz elméleti és szakközépiskolai végzős, valamint a kétéves szakiskola 230 ballagója búcsúzik idén az alma matertől Háromszéken. Sepsiszentgyörgyön három, Kézdivásárhelyen egy iskolában pünkösd szombatján tartották a ballagást. „Eljövendő életeteket igaz értékek mentén építsétek, amelyek mérföldkőként, eligazodási pontként az egyéni érvényesülésben is segítséget nyújtanak, ugyanakkor a köz javát is szolgálják” – mondta útravalóul a végzős diákoknak Gazdag Ildikó, a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola igazgatója. Négy szaklíceumi osztályban nyolcvanheten végeztek idén, mind a négy magyar tannyelvű. Az adminisztráció-, gazdaság-, fodrász- és rendezvényszervezői szakos végzősök többsége székely ruhában, egy osztály polgáriban ballagott. Az iskolaudvar négyszögében iskolavezetőjük arra is felhívta a figyelmüket: aszerint éljenek, hogy nyomot hagyjanak maguk után, mert csak az marad meg, amit másnak adnak. A Mihai Viteazul Főgimnáziumban is szombaton ballagtak, és búcsúztak a csökkentett látogatású oktatásban végző diákok a Kós Károly Szakközépiskolában. Utóbbi ünnepség több okból is rendkívülinek számít. Olyan húsz-, harmincvalahány éves fiatalok ballagtak, akik egykor valamilyen okból abbahagyták tanulmányaikat, később ellenben szükségét érezték, vagy az élet kényszerítette őket arra, hogy visszatérjenek az iskolapadba. Egyesek elmondták: csak akkor tarthatják meg munkahelyüket, ha megszerzik az érettségi oklevelet, mások anyaként, apaként érzik azt, hogy jó példával kell elöl járniuk gyermekeik előtt, akik szombaton délelőtt ott szaladgáltak az iskolaudvaron, míg szüleik ballagtak. A magyar osztályban tizenöten, a román tagozaton húszan búcsúztak, akiknek Farkas Gizella iskolaigazgató, a román végzősök osztályfőnöke azt mondta: ne féljenek a vetélkedéstől, az önérvényesítéstől, de tartsák szem előtt, hogy csak az teljesedhet ki, aki valahová tartozik. Kiss Imre főtanfelügyelő – aki korábban a Kós Károly Szakközépiskola igazgatójaként közelről követte ezt az évfolyamot, hogy a tanítási hetek délutánjain, munka után fáradtan, de erős elhatározással hogyan jártak az órákra – elmondta, nagyra értékeli azt az erőfeszítést, amit tettek, és arra biztatta őket, továbbra se adják fel, tegyék le az érettségi vizsgákat. Korábbi évek tapasztalata szerint ezt sokan meg is teszik. Erre készül Kelemen Attila is, a magyar tagozat osztályelsője, aki egy helyi cégnél dolgozik, de ahhoz, hogy megtartsa munkahelyét, esetleg haladjon is, szüksége van a diplomára. Lapunknak elmondta: tizedik osztály után nem volt lehetősége, hogy folytassa tanulmányait, tíz év kihagyás után csatlakozott a csökkentett látogatású tizenegyedik osztályhoz, ahol három évig tanult a munka mellett. Néhány nap szünet után, pénteken és szombaton folytatódik a ballagások sorozata, holnaptól pedig iratkoznak az érettségizők, akiknek az ünnep után teljes gőzzel kell készülniük a vizsgákra. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. május 27.A hős honvédekre emlékeztek NagybaconbanAlig múltak el 1989 decemberének történései, a nagybaconiak már megemlékezésre készültek. Volt is miért készülődniük: a két világháborúban 147 falustársuk veszett oda, ám áldozatvállalásukért soha köszönetet nem mondhattak. Az első rendezvényeken még sok olyan hadfi vett részt, aki átélte a háború borzalmát, ám időközben sokan nyugodni tértek, mára hírmondónak alig hatan maradtak. A kevésnek is fogytán az ereje: Mokán Ferenc, Baló András, Kiss Árpád, Virág Mihály, Nagy B. Sándor és Nagy Máthé Árpád közül már csak az előbbi négynek engedte egészsége, hogy részt vegyen a rendszeresen pünkösd másodnapján tartott főhajtáson. Hetven esztendővel a világégés lezárulta után szülőfalujuk tapssal jutalmazta kiállásukat. A református templomban Molnár Sándor lelkipásztor János evangéliumából vett igére alapozott prédikációjában a haszontalan háborúkról beszélt: mindegyiket az igazságosság nevében indítják, ám nem számolnak azzal, hogy mennyi szenvedést okoz. Feladatunk – mondotta a tiszteletes –, hogy az igazságot a mindennapokban keressük, s ha tehetjük, cselekedjünk úgy, hogy az ellenségeskedésnek elejét vegyük. A Kós Károly tervezte református kultúrház falán elhelyezett Nagybaczoni Nagy Vilmos-emlékplakettnél a Történelmi Vitézi Rend nevében Dimény János, a Baróti Szabó Dávid Középiskola igazgatója mondott beszédet. Szólt az Erdővidékről származó kilenc – köztük hat Bacon községi – tábornokról, majd a székelyek szabadsághoz való ragaszkodását emelte ki: ha van Európában olyan népcsoport, amely megérdemli, hogy sorsát saját kezében tartsa és jövőjéről döntsön, az évszázadokon keresztül a határokat védő székely nép az. A felújított központi parkban Simon András polgármester a veteránok példamutató kitartásáról beszélt, s arra kérte az egybegyűlteket, a hazájukért és népükért vérüket hullajtókra egy perc néma csenddel emlékezzenek. Nagy Kinga Sarolta történelem szakos tanár a falu háborús vesztességeit vette számba: nincs olyan család, amely valamilyen módon ne lett volna érintett – mondotta. A hősök napjának egyik első szervezője, a falut harminc esztendeig református lelkészként szolgáló Bereczki László a megemlékezés fontosságát emelte ki, s az utókort adósnak mondotta, amiért sem a harcokban elesett, sem a hazatért honvédeknek évtizedekig nem adóztak. Az eseményen fellépett a nagybaconi fúvószenekar, a nyugdíjasklub Őszi Csokor Dalköre, a Benedek Elek Művelődési Egyesület Dalköre, a Konsza Samu Gimnázium xilofoncsoportja, szavalt Lakatos Ágnes, Bardocz Boglárka, Bartha Imre, Molnár Erzsébet, énekelt Szabó Tamara. Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. május 28.Agrármérnökképzést indíthat Szentgyörgyön a SapientiaA Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatósága (ARACIS) engedélyezte, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) a 2015-2016-os tanévtől agrármérnöki szakot indítson Sepsiszentgyörgyön – adta hírül az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében az intézmény. Az egyetem a következő tanévben 30 hallgatót vehet fel az agrármérnöki szakra, akik egy évek óta nem használt iskolaépületben kezdhetik el tanulmányaikat. Az eredetileg Kós Károly által tervezett, de egyszerűsített formában felépített iskolaépületet az elmúlt években közösen újította fel a székelyföldi város önkormányzata és a Sapientia EMTE. A sepsiszentgyörgyi agrármérnökképzés elindításával új helyszínnel bővül a Sapientia EMTE felsőoktatási hálózata. A magyar költségvetésből támogatott erdélyi egyetem jelenleg csíkszeredai, marosvásárhelyi és kolozsvári karokkal működik. A sepsiszentgyörgyi négyéves agrármérnöki szak a Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar alegységeként kezd működni, koordinációját a marosvásárhelyi kertészmérnöki tanszék végzi. Dávid László rektor az MTI-nek elmondta, hogy az agrármérnöki szak számára sikerült olyan laboratóriumokat felszerelni és gépeket vásárolni, amelyek meggyőzték az akkreditációs bizottságot. Szerződést kötöttek ugyanakkor egy gazdasággal, amelynél a hallgatók gyakorlati oktatásban részesülhetnek. A rektor elmondta, hogy az egyetem – a törvény értelmében – azt követően kérheti a végleges akkreditációt az agrármérnöki szakra, miután az első három évfolyam diákjai sikeres záróvizsgát tettek egy végleges akkreditációval rendelkező másik egyetemen. A Sapientia EMTE fejlesztési stratégiájában 2013 óta szerepel új oktatási központok kialakítása és hiánypótló szakok indítása. Sepsiszentgyörgyön az agrárménöki szak mellett erdészmérnöki szak beindítását is tervezi az egyetem. Dávid László az MTI-nek elmondta, ha nem léteznek ilyen szakok a térségben, elvándorol a potenciális értelmiség. Úgy vélte, a sepsiszentgyörgyi agrármérnöki és erdészmérnöki szak beindításának nemzetpolitikai jelentősége is van. MTI Erdély.ma 2015. május 30.Bertha Zoltán"Idegen uralom alatt élni az ember meggyalázásának egyik neme" Négy év múltán aztán bekövetkezett az újabb tragédia – a magyarság hatalmas tömegeit ismét tényleges kisebbségbe taszító (átmeneti időintervallum után konkrét politikai értelemben is kisebbségből kisebbségbe sodró) katasztrófa: az 1944–45-ös román és szovjet megszállás végképpen véget vetett a négyesztendős szabadságnak, s megpecsételte a magyar Erdély sorsát. Trianonban könnyű dolguk volt "azoknak a területhabzsoló térképszabdalóknak, akik már-már eszelős ceruzahúzásaikkal Közép-Európa eladdig egyik legszívósabb néptestét szabad – mert hisz senki által nem védett, vagy védeni rosszul próbált – zsákmánynak tekintették"; "Romániának odaadtak minden világtáj felől a szomszédai országaiból minden területet, amit csak megpendített akárhol akármelyik román" (írja Beatrice apródjai /1979/ című művében – Hemingway-t is idézve – Illyés Gyula). S az 1920. június 4. utáni megismételt, második országdaraboló Trianon, az 1947. február 10-én szentesített párizsi békediktátum megint milliós magyar nemzetrészeket szakított el, a még kegyetlenebbül bosszúéhes totalitárius-kommunista diktatúra áldozatául, prédájául vetve azokat. Az eleinte a román szabadcsapatok vérengzésében tomboló, majd évtizedekig a politikai-hatalmi genocídium (Sütő András szavával: hungarocídium) valóságos népirtó terrorjában uralgó magyarpusztítás korszaka még inkább rávilágíthat annak az igazságára, amit Tamási Áron 1941-es tézise így kristályosított ki: "idegen uralom alatt élni az ember meggyalázásának egyik neme" (A tűz világossága). És egybehangzik ez azzal, amit Makkai Sándor szögezett le még 1937-ben (hogy "a kisebbségi sors nem politikai lehetetlenség, vagy legalábbis nemcsak az, hanem erkölcsi lehetetlenség"; "legmélyebb gyökerében elviselhetetlen, mert merőben ellenkezik az emberi méltósággal, és ez az, amit Európa lelkiismeretének – ha ugyan van lelkiismerete – nem szabadna eltűrnie és nem lehetne elhordoznia"); illetve azzal, amit pedig teoretikus jelleggel, definitív elméleti igénnyel később Bibó István jelentett ki: "A kisebbségi élet megszűnik teljes értékű emberi élet lenni, háttérbe szorított, nyomott életté válik"; "a reményből élésnek ez az állapota pedig, ha a remény hamarosan nem valósul meg (…) tartósan elviselhetetlen" (A kelet-európai kisállamok nyomorúsága, 1946). S a jövő? A kiszolgáltatottságot megszüntető összmagyar nemzeti önrendelkezés esélye? – Abban mindenesetre bízhatunk, amit – a Csonka Magyarország című, 1920-as versében szenvedélyesen megfogalmazottakat ("Óh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó trombitája! szólj! / falak, omoljatok hangjaitól"; "Nekem van rá jogom! Én elkiálthatom: / Igazság!") mintegy értekező nyelven is megerősítve – Babits Mihály is állított (Az írástudók árulása, 1928): Magyarország "az a nemzetek közt, melynek legmerészebb álma sem haladja túl a legminimálisabb Igazságot. Ha valahol otthont remélhet még a földön az Igazság régi elve: itt van az. E szerencsétlen és megalázott nemzet – a harci erő védtelen áldozata – szellemi tekintetben szerencsésebb, mint a büszke hatalmasok: szabadon nézhet szembe a Gondolattal, melytől az Erő fél, s egyszerre szeretheti hazáját és az Igazságot"; s "az Igazság maga sem kívánhat itt egyebet, mint fölemelését ennek a boldogtalan népnek, melynek oly fájdalmasan igaza van". S abban az eszmei igazságtételben és igazságszolgáltatásban, hogy magyarság és igazság egybefonódása szerint – ahogyan szintén Babits vallotta Áldás a magyarra című, 1938-as költeményében –: "Lám, igaz jószágunk visszatér kezünkre, / bár a világ minden fegyvere őrizze. / Mert erős a fegyver és nagy hatalmasság, / de leghatalmasabb mégis az igazság." A transzcendens bizonyosság feltétlen győzelmében kell tehát hinnünk minden evilági hatalmi erőszak ellenében. ("A mi igazságunk: a mi erőnk" – hirdette prófétai méltósággal, Kiáltó szóval már Kós Károly is.) Hihetünk egyrészt Trianon megítélésének tisztaságában, akár a szellemi fölénynek abból a pozíciójából, ahonnan Szőcs Géza szójátékosan humoros, karikatúraszerű bökverse is szól: "Libát vettem Libanonban / haj, haj, haj. / El is lopták Trianonban / baj, baj, baj. / Non, non, non. / Liba / non / non / non" (A liba); vagy Lászlóffy Csaba villódzón asszociatív költeménye: »Éltem, haltam vígan, haragban. / Meddig maradhat bosszulatlan / (Magyarigenben, Musza Daghban) / a gőgös nagyhatalmi katlan? / Vesztes versailles-i kirakatban / vagyok/voltam – én, faragatlan – / az Öregistennel haragban. / ’Tartalékaid mind meghagytam’« (Sejtek szonettje). Másrészt úgy is reménykedhetünk, ahogyan pedig erre napjainkban Szentmihályi Szabó Péter biztat minket (Trianon című versében) a kilencvenedik gyászév alkalmával: "Szegény halottainkat átkeresztelik, / gyárat építenek a szent romokon, / betiltják a magyar történelmet, / de fejük felett a véres kard: Trianon. // Meglehet, egyszer tényleg elfogyunk, / elvész a négy folyó s a három halom, / mégis miénk az üdvösség koronája, / s a menny kapujában a jelszó: Trianon." * "Az igazságot is meg lehet szokni" (Trianon részleges revíziója, Észak-Erdély 1940-es visszatérése az irodalom tükrében – 7., befejező rész) Népújság (Marosvásárhely) 2015. június 3.Fesztivál – Az 5. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét összesített programjaIzgalmas eseményekkel várják a közönséget június 4-e és 7-e között az ötödik Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, az RMDSZ Főtitkársága, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének közös rendezvényén. Csütörtöktől vasárnapig egész nap vásárolhatnak köteteket az érdeklődők a Fogoly utcában – ugyanitt gólyalábas bohócokkal és élő szobrokkal is találkozhatnak –, emellett könyvbemutatókon, beszélgetéseken, koncerteken, gyermekeknek és családoknak szóló programokon vehetnek részt. Az alábbiakban a szervezők által szerkesztőségünkhöz eljuttatott programot közöljük. Színpadi programok a Fogoly utcában Június 4., csütörtök 17 óra: Ünnepélyes megnyitó. Felszólal: Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere és Kerekes Sándor, a Kolozs Megyei Tanács elnökének tanácsosa. A Kolozsvár Társaság díját átadja: Kántor Lajos, a társaság elnöke. 18 óra: Loose Neckties Society koncert 20 óra: Szabó Balázs Bandája koncert Június 5., péntek 11 óra: Kolozs megyei iskolások előadásai 11 óra: Apáczai Csere János Elméleti Líceum – Furulyamuzsika (felkészítő: Laczkó Erzsébet) 11.15 óra: Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája – „Mutasd meg...” (jelelő kórus Miklós György kíséretében) 11.30 óra: Brassai Sámuel Elméleti Líceum: Időmadárijesztő – összeállítás Kányádi Sándor verseiből (felkészítő: Szallós Kis Melinda) 11.50 óra: Kolozsvári Református Kollégium – Palotás tánc (felkészítő: Makkai Mária) 12 óra: Kolozsvári Református Kollégium – Furulyamuzsika (felkészítő: Kondrát Bea) 12.25 óra: kolozsvári Waldorf Iskola – Furulyamuzsika reneszánsztól filmzenéig (felkészítő: Szabó Mária) 13 óra: Keljfeljancsi Bábszínház – Vitéz László és az elátkozott malom 17 óra: Folker együttes – táncház és koncert gyerekeknek 18.30 óra: Hajnali énekek és versek Muszka Sándor és az Evilági együttes előadásában 20 óra: Muri Enikő koncert 21 óra: Bagossy Brothers Company koncert Június 6., szombat 17 óra: Bogáncs, Kisbogáncs és Zurboló néptánccsoportok előadása 19 óra: Nagy Ricsi koncert 20 óra: Folkfusion Band koncert Június 7., vasárnap 11 óra: 4 for Dance előadás 17 óra: Hangzó Csoda – közösségi versmondás Demény Péter verseiből Előadások, könyvbemutatók, találkozók Június 4., csütörtök 18 óra: a Nagy Ödön szórványlelkész és néprajzkutató című könyv bemutatója. A könyvet méltatja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, bemutatja a szerkesztő, Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár. Csellón játszik Szenkovics Dávid. Szervező: IDEA Könyvtér, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Helyszín: a Sapientia EMTE kolozsvári karának új épülete (Tordai út 4. szám). 18 óra: Demeter Zsuzsa – Költői tradíció és könyvkiadás. Gyöngyösi István példája. (Erdélyi Múzeum Egyesület). Bemutatja: Egyed Emese egyetemi előadótanár. Helyszín: EME-székház, Jókai/Napoca utca 2–4. szám, I. emeleti előadóterem. 19 óra: Markó Béla – Elölnézet (Jelenkor Kiadó, Pécs, 2014). Bemutatja: Karácsonyi Zsolt. Szervező: Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL). Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház és Bisztró, emelet (Búza/I. M. Klein utca 17. szám). 19 óra: Volt egyszer egy kolozsvári kiadó. Beszélgetés a Dacia Könyvkiadóról. Résztvevők: Kerekes György, Jancsik Pál, Kántor Lajos és H. Szabó Gyula. Helyszín: Kolozsvár Társaság (Főtér/Piaţa Unirii 22. szám). 21.30 óra: Tamási Áron-est Marosán Csabával. Tamási Áron műveiből egyéni előadást varázsol Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze. Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház és Bisztró, emelet. Szabadság (Kolozsvár) 2015. június 4.A magyarok gyásznapjára emlékeztekKözel kétszáz fős tömeg emlékezett meg a magyarság gyásznapjára, a trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára Sepsiszentgyörgyön. A Magyar Polgári Párt által szervezett eseményen az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője is felszólalt. Az RMDSZ tagjai a tömegben hallgatták a szónoklatokat. Az eső ellenére is kisebb tömeg vett részt a Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi szervezete által a megyeszékhelyen szervezett megemlékezésen. Gazda Zoltán, a Székely Nemzeti Tanács sepsiszéki elnöke rámutatott, már tizenhárom éve annak, hogy Erdélyben első alkalommal szervezték meg a trianoni megemlékezést a sepsiszentgyörgyi Erzsébet-parkban, a volt országzászló közelében. „Napjainkban is félnek tőlünk, mert a magyarság mindig erős tudott lenni, tehetséges nemzet saját akarattal és elképzeléssel, és nem jellemzője a megalkuvás vagy meghunyászkodás mások előtt” – jelentette ki Gazda Zoltán. Alapvető jogaink megadásával pedig a mesterségesen létrehozott idegen országokban otthon érezhetnénk magunkat, de nem, a rabszolgasorsot, a másodlagos állampolgár szerepét adják csak nekünk – mondta, hozzáfűzve: nehéz elhinni, hogy mindez a demokratikus Európában megtörténhet. Trianon gyásznapja nem csupán veszteségeinkre emlékeztet, hanem az ige szellemében arra is figyelmeztet: helyre kell állítani – jelentette ki az esemény díszszónoka,Tőkés László EP-képviselő a megemlékezésen. Tőkés felidézte, 2015-ben a II. bécsi döntés 75. évfordulójára is emlékeznek, amely a nemzet helyreállítására irányult, s részlegesen, rövid időre eredménnyel járt. „Új kiáltó szóra van szükség, Trianon sebeinek a gyógyítására, a békediktátum következményeinek teljes felszámolására, talpra állásunk és felemelkedésünk érdekében” – jelentette ki. „Nincs helye nagyotmondásnak és fogadkozásnak, se az erdélyi vagy székely romantikának, sem magyarkodásnak, vagy székelykedésnek, dolgoznunk kell, ha élni akarunk” – mondta Kós Károly szavait is idézve Tőkés László. A képviselő fontosnak tartja a külföldi vendégmunkások hazacsalogatását, a népességfogyás, az asszimilációs politika megszüntetését, a nemzeti öntudat megerősítését, valamint az önrendelkezés megteremtését. Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja rámutatott: „Ha nincs meg az összetartozás érzése, akkor nincs összefogás, ha nincs összefogás, akkor a megoldások keresésében sincsen irány, és a nemzetben kárt okozunk”. Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi vezetője elmondta, Trianon a magyarok holokausztja, „de itt vagyunk, van szavunk, van szülőföldünk, és itt kell élnünk, hiszen jogunk van hozzá, még akkor is, ha sokszor nehéz, vagy vannak, akik megfutamodnak, illetve elárulnak”. Az eseményen felszólalt Czegő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője, Csíki Lóránd, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagja, énekelt Szabó Fruzsina. A megemlékezést a székely és magyar himnusz eléneklése, zárta, rendbontás nem történt. Bencze Melinda Székelyhon.ro 2015. június 5.Startolt az 5. Kolozsvári Ünnepi KönyvhétRemélhetőleg sokan kedvet kapnak ahhoz, hogy kövessék a Fogoly utcában jövő-menő, izgő-mozgó élőszobrok példáját, s ezekben a napokban könyvet vesznek a kezükbe. Mert olvasni érdemes, sőt trendi, egy vagy több korty könyv még senkinek nem ártott meg… A választékról azok a kiadók és könyvkereskedők gondoskodnak, akik csütörtöktől vasárnapig, az 5. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét idejére sátrat vertek az említett helyszínen. A négynapos rendezvénysorozat tegnap délután startolt, az egybegyűlteket Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzul, Horváth Anna alpolgármester és Kerekes Sándor, Vákár István megyei tanácselnök tanácsosa köszöntötte. Ezt követően Kántor Lajos elnök adta át a Kolozsvár Társaság Kolozsvár büszkesége nevű díját, az elismerésben ezúttal a 45 éve létrehozott Dacia Kiadó két munkatársa, Jancsik Pál költő, műfordító és Kerekes György műfordító részesült. F, Zs. Szabadság (Kolozsvár) 2015. június 5.Apróka eszponka– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt. – A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva. Az ördög internetnyiről A piac előtt látom meg, szomorkásan ereszkedik be a dombon. – Csak nem buszús? – szólítom meg a mindig szigorú, élesnyelvű asszonyt. Gyerekeit, unokáit is tanítottam, tanítom most is. Néha beszélgetünk, ha úgy esik. – Jaj, meg ne bánkódjék magyar né’, nem vettem szerit, hogy szembe jő – mentegetőzik. Ráérős beszédbe kezdünk. Mesél a lányairól, arról, hogy elválasztódott az egyik az emberitől, nem talált a szó, nem volt mit tenni. Ő épp Olaszországban volt akkor a nagy fiánál, mikor megtudta, hogy az itthon hagyott lányai egyikének rosszul megy a sora. – Beszéltem véle telefonon hetiben többször, de nem mesézte el, hogy milyen nagy a nyomorúsága az emberivel – meséli. Meggyötört arcát nézem, még fiatal, alig lehet túl az ötvenen. De megtörte az idő az elmúlt pár esztendőben. – S honné tudta meg, hogy baj van itthonjában? – érdeklődöm, hogy beszéddel takarjam az arcomra kiülő aggodalmaimat. – Az ördög internetnyiről, onné – pöröl, s én nem bírom mosoly nélkül. Hosszasan tanácsolunk, ráérősen. A végig a kezemben szorongatott mézesüveget a tenyerébe teszem. – A kicsiknek, egészségikre! – szólok, s búcsúznék is, hogy találkozásunk hangulatát papírra vethessem. (2015. május 24.) Nikoletta története Balázs Nikoletta Mária a frumószai román tannyelvű iskolából a magyar nyelvű továbbtanulást választotta, Csíkszeredában végezte a középiskolai tanulmányait, jelenleg Egészségügyi Posztlíceumba jár. 2006–2008 között volt tanítványunk. Egy gyenge osztály nem túl erős tanulója, akinek sorsáért családi kupaktanácsot tartottunk akkoriban. Hogy engedjük el Csíkszeredába, magyar iskolába, mikor itthon is nehézkesen boldogul? A szívünk döntött, ha annyira akarja, akkor próbálja meg, hátha mégis belejön majd. Az elmúlt kilenc esztendőről beszélgettem Nikolettával, aki kiváló érett nővé lett, kinek erején, kitartásán nem csodálkozom, mindig is ilyen volt. Nikoletta mesél... Meglepően szép, magyaros beszéddel, amelybe alig, alig keveredik csángós szó. – 7. osztályban kezdtem el felkészítőre járni a tanár bácsihoz a magyar házban, majd mentem 8.-ban is. Minden, amit tanulnom kellett, otthon szótárral fordítottam, erőst nehéz volt. – 8. osztályban már tudtad, hogy magyar iskolába akarsz menni? – Nem, nagyon későre döntöttem el. De felkészítőkre rendesen eljártam, szerettem tanulni. Aztán volt egy feladat magyar órán, jaj, most is emlékszem. Toldalékolni kellett a szomszédság szót, s én nem tudtam, mert nem értettem. – Megszidtalak? Elbizonytalanítottalak? – Nem, nem. Azt mondta, hogy tanuljam meg. Mosolygunk. Nem értem, hogy miért maradt meg ennyire emlékezetében ez a jelentéktelen eset. – Aztán bejutottál a csíkszeredai Kós Károly Szakiskolába, környezetvédelmi szakra. Milyen volt az első esztendő? – Semmit, de semmit sem értettem. Beszélni sem mertem, mert mindenki perfektül, tiszta magyarul beszélt körülöttem. Matekórán a tanárnő a 25 gyökéről kérdezett. Azt tudtam, hogy mennyi a 25, de nem tudtam, hogy mi lehet az a gyök. Szerencsére felírta a táblára a jelét, jaj, ez a gyök, könnyebbültem meg. Biológia órán a szivacsról kezdett el beszélni a tanár. Szivacs... Na, ezt tudom mi az, ezzel töröljük a táblát. Míg írtuk a címet, gondolkodni kezdtem, hogy ez mégsem lehet ugyanaz a szivacs. Volt egy másik csángó osztálytársam. Volt egy közös füzetünk, abba minden szót beírtunk egy év alatt, amit nem ismerünk. Vittük a bentlakásba a nevelőhöz, hogy írja be a jelentését románul. Így tanultunk bele a dolgokba. Nem volt könnyű. – Eltelt a 9. osztály, a következő könnyebb volt? – Édesanyám és az öcsém azon a nyáron mentek ki Olaszországba, vittek volna engem is, de mondtam, hogy ha már ennyire felküzdöttem magamat a tanulásban, én már nem megyek sehova. Képzelje, 8.25 lett az évi átlagom. Nagy siker volt. Főleg, ha nézzük, hogy diktálás után írni sem tudtam a kezdetekkor. – Így esett, hogy a családod minden tagja kiköltözött Olaszországba, míg te egyedül voltál Csíkszeredában. Megviselt? – Ritkán jöttem haza Frumószába addig is, de itt vannak a nagyszüleim, a nagynéném és családja, azért mégiscsak jártam haza. A mi házunk erőst üres volt. Fájt. Abban az esztendőben beteg lettem, gyomorbajos. De végül összeszedtem magam, a 8-as átlagot mindvégig tartottam. – Frumószán, úgy emlékszem, 7-es körüli tanuló voltál, nem? – De, de itt nem szerettem az iskolában, nagyon nem. – Tovább miként alakult az életed? – A 10-11. osztály eltelt, de a 12. első felében megbuktam matematikából. Egy felmérőben egy X-et rossz helyre tettem. Megbuktam. A nevelőm csúnyán lehordott, sírva jöttem ki a szobájából, azt hittem megöl a szégyen. – Ez megtörtént mással is már, ennyire a szívedre vetted? – Hetekig betege voltam, majd elmentem korrepetálásra egy matektanárhoz. – Fizettél az órákért? – Igen. Naponta öt órát matekoztam, a többi tantárgyból is tanultam én az érettségire, de folyton a matekon jár az agyam. Majd egyre jobban értettem. Az érettségin 8.05 kaptam matematikából. – Mit mondanál most a matektanárnődnek, aki megbuktatott első félévben? – Hogy puszilom... Mosolygunk. Olyan büszke vagyok rá. Mert benne nem sokan hittek. S mégis ment a maga feje szerint, s milyen szépen elboldogul az életben. Egy fecskemadár áll meg reptében előttünk, mintha csak ránk nézne, csapdos szárnyaival, egyhelyben, s közben minket néz. Kizökkent beszédünkből. – Sikeresen leérettségiztél, majd a sofőriskolát is elvégezted, lett hajtásid, autód, nagyot haladtál azon a nyáron! – Igen, nagyon büszke is vagyok mindezekre, megdolgoztam értük. – Mi lett utána? – Elindultam Marosvásárhelyre, orvosira, mindenki családdal, én magamra, úgy elbizonytalanodtam. Nem sikerült. Másnap megtudtam, hogy lehet vizsgázni fogtechnikusi képzésre, a telefonomról kinéztem a 100 kérdést, megtanultam a válaszokat, a vizsgán csak egyet vétettem. De hiába, mert az érettségi átlagom rosszabb volt a többiekénél, nem volt elég a kettő együtt a bejutáshoz. Visszamentem Csíkszeredába, ősszel beiratkoztam az Egészségügyi Posztlíceumba. Nagyon örvendek, hogy itt kötöttem ki végül. A bőrgyógyászaton járok gyakorlatra, olyan nagyon szeretem. – Még van egy éved? Mi lesz utána, Nikoletta? Hogy képzeled a jövőt? – Megyek Olaszországba. A nyelvet kell megtanuljam, s tudnék ott dolgozni. Tudja, tanár néni, az olasz ápolónőknek nem elég az 1000 eurós fizetés, elmennek más országba dolgozni. Én nem maradhatok Csíkszeredában, mert a havi 700 lejes fizetésemből nem tudnék megélni, így megyek a családom után. – Tudod, milyen nagyon büszke vagyok rá? Mosolyog. Nem féltem már. Bátran veszi élete akadályait. Jól fog boldogulni továbbra is. – Az öcséd hogy van, szereti ott? Annyit féltettem, tudod nagyon szerette a lovát, a kutyáit... De hadd folytatódjon az ő története egy másik írásban. * Mielőtt elmentek volna, kezdte kerülni az iskolát. Egyszer ketten sétáltunk haza, kérdeztem, hogy miért nem jár rendszerességgel iskolába, minek maradozik ki? – El kellett vigyem a lovamat itatni! – mondta ő. – S nem tudott volna egy órát várni a lovad a friss vízre? – kérdeztem kedvesen. Egész úton arról mesélt nekem, hogy milyen hálás a tekintete, milyen érdekesen mozog a puha orra a hálás lónak. Hogy milyen szőrén ülni meg, mesélt, mesélt, már attól tartottam, hogy veszek egy lovat. Akkor láttam utoljára. Nikoletta komolyan néz rám. Szürkülődik már. Beszélgetésünk végére jár. Váratlanul megpillantjuk a fecske fészkét. – Valamelyikünknek babája lesz a jövendőbeli egy esztendőben. – Kendnek, tanár néni. – Vagy neked, Nikoletta. MÁTHÉ KRISZTA Szabadság (Kolozsvár) 2015. június 5.Új Kiáltó szó kellAz önsorsrontás rosszabb Trianonnál Tegnap Sepsiszentgyörgyön, a Magyar Polgári Párt által immár 13. alkalommal megszervezett trianoni emlékünnepségen mintegy 300 résztvevő gyűlt össze, hogy a szakadó esőben is meghallgassa Tőkés László európai parlamenti képviselő üzenetét. – 1921-ben Kós Károly Kiáltó szóval fordult az erdélyiekhez, hogy fölrázza őket a gyászból és letargiából, hogy ne hátráljanak, hanem dolgozzanak, ha meg akarnak maradni. Most új kiáltó szóra van szüksége a kommunizmus által tönkretett, elsorvadt, meggyengült erdélyi magyarságnak – mondta a volt református püspök. – Ne vállaljunk önkéntes Trianont. Egymillió magyar családnak nincs gyereke, további egymilliónak csak egy gyereke van, és újabb egy millióan egymaguk nevelik gyereküket. Ez az önsorsrontás nagyobb kárt okoz nemzetünknek minden határmódosításnál. A közöny, a tétlenség, a tehetetlenség csak tetézi a kívülről ránk zúduló bajt. A meghívott politikai pártok és szervezetek (az RMDSZ „nem élt a szólás jogával”) szónokai a történelem legsötétebb pontjának nevezték Trianont, és rámutattak: a békediktátum következményeit nekünk magunknak kell felszámolnunk, mert az Európai Unió, a nagyhatalmak erre nem mutatnak hajlandóságot. Erdély András Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. június 6.Markó Béla: tudatosítanunk kell magunkban, hogy öt év múlva is lesz Kolozsváron könyvünnep – megnyitotta kapuit az 5. Kolozsvári Ünnepi KönyvhétCsütörtökön, június 4-én ötödik alkalommal nyitotta meg kapuit az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A négynapos Fogoly utcai könyvünnep hivatalos megnyitóján Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere házigazdaként köszöntötte a résztvevőket, hangot adva azon meggyőződésének, hogy ez a pár nap, a sokszínes rendezvény olyan biztos pontjai a hétnek, amelyek kimozdítják a könyvszeretőket a mindennapok sodrásából. „Biztos vagyok abban, hogy egyetlen könyvet sem fogunk úgy vásárolni, hogy az érdemtelenül ragadjon meg a polcainkon. Kívánom, hogy sikerüljön úgy választani, hogy az az elkövetkezőkben nekünk, gyermekeinknek méltó megnyugvást adhasson a szürke hétköznapokban” – tette hozzá az alpolgármester. Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke beszédében rámutatott, bár politikusként érkezett a megnyitóra, tudja, hogy hasonló kulturális rendezvényeken egy tisztségviselőben is van annyi alázat, hogy könyvből idézzen, verset olvasson fel. „H. Szabó Gyulával, a Romániai Magyar Könyves Céh elnökével az imént épp arról esett szó, hogy a könyvünnep immár öt esztendős. Öt évvel ezelőtt nem volt szükség arra, hogy előzetesen megtervezzük a rendezvény életkorát, bár most úgy gondolom, tudatosítanunk kell magunkban hogy öt éven belül, de akár ennek az időnek a többszöröse múltán is lesz könyvhét” – tette hozzá az RMDSZ volt elnöke, aki végezetül Kő és könyv című versét olvasta fel a jelenlévőknek. A megnyitón jelen volt és felszólalt Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács elnökének üzenetét pedig Kerekes Sándor tanácsos tolmácsolta, aki annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a fiataloknak a mai digitális világban is kézbe kell venniük a könyvet. Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke felszólalásában elmondta, akárcsak az előző években, 2015-ben is az a megtiszteltetés érte szervezetüket, hogy azokat díjazhassák az ünnepi könyvhét alkalmával, akik munkásságuk által jelentősen hozzájárultak a magyar könyvkiadáshoz. Idén a 45 évvel ezelőtt alakult Dacia Könyvkiadó két volt szerkesztőjének, Jancsik Pál és Kerekes György műfordítóknak adták át a Kolozsvár Büszkesége címet. Az ünnepélyes megnyitót követően sor került a kolozsvári Loose Neckties Society, illetve a Szabó Balázs Bandája együttesek koncertjeire is. A négynapos esemény részletes programja a www.unnepikonyvhet.rohonlapon olvasható. Nyugati Jelen (Arad) 2015. június 15.Visszaépíteni a szakképzéstEgyeztető tanácskozás Szovátán A sok problémával küzdő romániai magyar szakoktatás is reflektorfénybe került azáltal, hogy 2015-öt a külhoni szakképzés évének nyilvánította a Magyar Állandó Értekezlet. Ezt követően Kárpát-medencei megbeszélések egész sora következett annak a hosszabb távú együttműködésnek a kezdeteként, "amelyet a magyar nyelvű szakképzés terén az anyaország és a külhoni magyar közösségek között" terveznek. Grezsa István, a magyar Miniszterelnökség határon túli beruházásokért felelős miniszteri biztosa Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárral együtt a Szakképzés – gazdaság – társadalom címmel megtartott székelyföldi egyeztető fórumon vettek rész június 10-én a szovátai Teleki Oktatási Központban. A szakképzés helyzetét feltérképező megbeszélések megszervezésében és lebonyolításában a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét (RMPSZ) kérték fel szakmai partnernek. A hét erdélyi helyszín közül a szovátai volt az utolsó, ahol a szakképzés intézményi, gazdasági és társadalmi szereplőinek a közreműködésével megvitatták és összegezték a helyzetértékelés során felmerült kérdéseket, megfogalmazták a fejlesztési célokat és területeket. A három székelyföldi helyszínen (Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely) tartott kerekasztal- beszélgetéseken elhangzott vagy írásban megfogalmazott 80 vélemény, elemzés, problémafelvetés, jövőre vonatkozó elképzelés azt jelzi, hogy a szakképzés fejlesztését Székelyföldön az egyik legfontosabb kihívásnak tartják. Az egész Erdélyt átfogó országos szintű összegzés szeptemberre várható, amikor az RMPSZ olyan javaslatot készül tenni egy 2020-ig érvényes hosszabb távú stratégia kidolgozására, amelynek irányítását a szövetség vállalná. A gazdasági fellendüléshez jó szakemberek kellenek A nemzetpolitika alapját képező eredményes honosítási eljárás után (730.000-en kértek magyar állampolgárságot) arra a következtetésre jutottak, hogy e szimbolikus jelentőségű gesztust követően sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy szülőföldjén tartsák a magyarságot valamennyi határon belüli és túli régióban. Az elvándorlás miatt ugyanis az őshonos magyar lakosság száma csökkenőben van, s az apadás a szórványban a legérezhetőbb. A demográfiai helyzet orvoslásának egyik legfontosabb eszköze a magyarság gazdasági megerősítése, ami lehetővé teszi, hogy a vállalkozások sikeresek legyenek, és minél több személyt tudjanak foglalkoztatni. A gazdasági fellendülésnek fontos feltétele a szakképzés megerősítése – hangsúlyozta Potápi Árpád államtitkár. A témával kapcsolatosan Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója és Csite András, a Hétfa Kutatóintézet vezetője mutatta be az e területen végzett kutatásaikat az egy főre eső nemzeti össztermék, a GDP megoszlásáról és a viszonylag alacsony GDP következményeiről. A mára kialakult helyzet vesztese a szakképzés, ami leépülőben van, a diákok és szülők elfordulnak ettől az oktatási formától, holott az EU-ban is a jól képzett technikusok iránt a legnagyobb a kereslet. Összehangolni és vonzóvá tenni a szakképzést Grezsa István miniszteri biztost a tapasztaltakról kérdeztük: – A romániai magyar szakképzés az anyaországihoz hasonló problémákkal küszködik: egyrészt, mert a képzési tematikát illetően nem követi a gazdasági igényeket, másrészt igencsak szegényesek a körülmények a tanműhelyekben, a hiányt pedig szakiskolák építésével, új szakok indításával kellene pótolni. A megbeszélés-sorozat célja egy stratégia elkészítése az RMPSZ és a helyi erők segítségével. Szeretnénk összehangolni a két oktatási rendszerben levő szakképzést, és megnövelni annak tekintélyét, hogy vonzóvá váljon a diákok és a szülők számára is. Fontosnak tartjuk, hogy a szakma oktatása a román tanügyi rendszerben is anyanyelven történjék… A megbeszéléseken fény derült egy sor hiányosságra az alaptantárgyak tankönyveire vonatkozóan, s elsősorban a gyakorlati képzés terén. Hogy mennyire komoly a magyar kormány szándéka, jól bizonyítja a kolozsvári Szász Domokos szakképző iskola átadása tavaly októberben, amely iránt a második beiskolázási évben is nagy az érdeklődés, és nem csökkentette a magyar középiskolákba jelentkezők számát. Ily módon nemzetpolitikai nyereségként is értelmezhető a beruházás, amely jól működik az erdélyi református egyház gondozásában és tulajdonában. Bízunk abban, hogy hasonló kezdeményezéseket támogathatunk Erdélyben. Tisztában vagyunk azzal, hogy a szakképzésnek a román oktatási rendszer keretében kell működnie, ezért kértük meg a pedagógusszövetséget az együttműködésre. A cél egy Kárpát- medencei közös oktatási hálózat kialakítása a szülőföldön maradás érdekében, hisz jól képzett szakmunkásokban ugyanolyan hiány mutatkozik Romániában is, mint Magyarországon – mondta a miniszteri biztos. Ne csak a leggyengébbek válasszák – A magyar kormány határozottan kijelentette, hogy meg kívánja fordítani azt az elvet, hogy a szakiskolákba a leggyengébb képességű diákok kerüljenek be. Ezt elkerülendő teljesen átalakítja a magyarországi szakképzést, amely részben a gazdasági minisztériumhoz, részben a földművelődési szaktárcához kerül át. Magyarországon pozitív folyamatok indultak el, hogy a gyakorlati képzés irányába tereljék a diákokat, s ebben a duális szakképzés kiépítése (elméleti oktatás az iskolában, gyakorlati oktatás a cégeknél berendezett műhelyekben) a slágertéma – tette hozzá. – A diákoknak olyan szakmákat kell oktatni, amelyekben jobban el tudnak helyezkedni, s ebbe a folyamatba be lehet vonni a gazdasági élet szereplőit. Fontos, hogy el tudják érni őket, s együtt határozzák meg, hogy milyen szakmákra van szükség, a vállalkozásokat pedig meggyőzzék arról, hogy anyagilag is támogassák a képzést – mondta Potápi Árpád. – Azt viszont látni kell, hogy a Székelyföld városai körül nincs olyan erős ipar szerveződve, mint Kolozsváron például, ami a duális képzés problémáját megoldaná. Az RMPSZ-szel közösen kialakítandó tervezetben figyelembe kell venni a tömbmagyarság, a Partium, illetve a szórvány magyar közösségek különböző igényeit – válaszolta érdeklődésünkre Grezsa István. Az előadásokban elhangzott, hogy az anyanyelvű szakképzés hírnevének az erősítése, az intézmények színvonalas működtetése a közösségépítés szempontjából is fontos. Összehangolt tevékenység Kérdésre válaszolva Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke kifejtette, hogy adottak az egyedi célok, amelyek keretében mindenki a maga fejlesztési elképzelései szerint saját intézményének a megtartására, megerősítésére törekedik. De ezeken túl az egyedi pontok halmazát rendszerben kellene összesíteni, olyan képzési központokat létrehozva, ahol a szakoktatás iránt érdeklődők igényeit jobban meg lehet közelíteni. Fontos a közös, belső tájékoztatási rendszer, a közös adatbázis kialakítása és az intézmények közötti tapasztalatcsere. Az egyedi, intézményi szintű megközelítés mellett a közösségi érdeket is figyelembe kell venni, amit nemzetpolitikai vagy akár kisebbségpolitikai, oktatáspolitikai szempontok szerint érdemes kezelni. Elmondta, hogy örömmel vállalták a megbízatást, hiszen korábban is foglalkoztak a témával, s a szakpolitika irányában javaslattal is éltek. A hároméves szakoktatási formára való visszatérés lényegét tekintve jogszabályi-adminisztratív fordulat volt, kismértékű szakmai és anyagi erőforrás-támogatással. Ezért tartja jó alkalomnak a nemzetpolitikai államtitkárság támogatási szándékát, ami a helyi elképzelésekkel találkozik. A pedagógusszövetség elnöke szerint ki kell mozdulni a jelenlegi holtponról, s olyan területeket kell felkarolni, amelyek az adott térségben szükséges fejlesztési lehetőséget kínálnak, s amely területeken kevés az ajánlat; a példák között az agrárképzést is említette. Fontosnak tartja a szakképzés tekintélyének a visszaállítását. Bár minden szülő azt szeretné, hogy a gyermeke többet érjen el, mint ő, látni kell, hogy nem minden diák alkalmas arra, hogy az elitképzésben vegyen részt, s érettségire álljon, amire a korábbi évek oktatáspolitikája miatt rákényszerítették. A tankönyvek, taneszközök hiányára megoldást jelenthet az OFI (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet). Mivel továbbra sem lehet olyan kiadót találni, amely egy osztály vagy egy képzési terület számára néhány példányban tankönyvet nyomtat ki, az e területtel foglalkozó magyarországi intézmény olyan tárhelyet hoz létre, ahol a különböző képzési területekre vonatkozó szakkönyveket elektronikus formában el lehet helyezni, s onnan le lehet tölteni. Mivel Erdély-szinten is több olyan képzési program van, ahol a pedagógusok segédanyagot dolgoztak ki, az is felkerülhet a kínálatba – nyilatkozta Burus- Siklódi Botond. A székelyföldi fórumokon elhangzott véleményeket, javaslatokat a Sapientia EMTE csíkszeredai Társadalomtudományok Tanszé-kének egyetemi tanárai, dr. Bodó Juliánna és dr. Bíró A. Zoltán összesítették. Az összefoglalóban megfogalmazták, hogy a romániai magyar szakképzés tartalmi és szervezeti átalakítása érdekében figyelembe kell venni az uniós szakpolitika alapján formálódó romániai keretrendszert. "A magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságával kötendő megállapodás várhatóan rögzíteni fogja Magyarország elvi, szakmai és anyagi hozzájárulását a szakképzés rendszerré szerveződéséhez, fejlesztéséhez és Kárpát-medencei integrálódásához." A már működő egyedi, helyi tervezés és a közösségi tervezés összekapcsolásához, a képzési központok kialakításához pótolni kell az egyes szakképzési intézményeknél jelentkező hiányosságokat, ki kell alakítani a térséget átfogó adatbáziskezelő és tájékoztatási rendszert, létre kell hozni a kölcsönös segítség és együttműködés kereteit a képzés tartalmát illetően (tananyag, oktatók, szakmai rendezvények, versenyek), s a versenyképesség megteremtésével, népszerűsítéssel kell elérni a szakképzés társadalmi elfogadottságát. Maros megyei sérelmek A szovátai egyeztető fórumon többek között a megyénket képviselő szakemberek is felszólaltak. Dr. Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia EMTE rektora beszámolt arról, hogy a szaktanár- utánpótlás biztosítása érdekében a műszaki szakokon bevezették a pedagógiai modult, s az első szakemberek e téren az egyetem végzősei lesznek. A rektor adatokat sorolva bosszúsan kifogásolta a Maros megyei magyar nyelvű szakoktatás szerkezetét, amelyben kevés a vonzó műszaki osztály. Amióta az Elektromaros szakközépiskolát átalakították, villamosságtant mindössze egy osztályban oktatnak, s a magyar tannyelvű matematika-informatika és számítástechnikai osztályok számának csökkentésével az egyetem utánpótlását vágták el – tett szemrehányást a rektor, aki szerint nem lenne szabad megengedni, hogy 10-15 év múlva a műszaki értelmiségi réteg megszűnjön. Kerestély Irma volt Kovászna megyei tanfelügyelő hozzászólásában kioktatta Dávid Lászlót, hogy nem a szovátai fórum tud ezen a gondon segíteni, a megyei tanfelügyelőségen kellett volna közbelépni. Amire a válasz sem késett, hogy sok kérés, közbenjárás történt az osztályok megőrzése érdekében, továbbá, hogy kijátszották, félrevezették a rektort és a közvéleményt. A megbeszélésen felmerült a mezőgazdasági oktatás visszaépítésének a szükségessége. Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója a kulturálismenedzser- képzés bevezetését ajánlotta. Elhangzott, hogy nagyméretű a gyereklétszám- csökkenés, továbbá, hogy nehéz lesz visszaszerezni a bizalmat a szakoktatás iránt, s a kétely is, hogy sikerül-e a szakképzés központosítása érdekében kompromisszumokat kötni. Vannak jó példák is A jelenlevők megismerkedhettek pozitív példákkal is: az újonnan indult kolozsvári szakképzés, a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskola népszerűsége, a sepsiszentgyörgyi példa a gazdaság és szakoktatás összefonódására. Kovászna megye székhelyén ugyanis a cégek kérésére indítanak az ősztől húsipari szakmunkásképzést. A résztvevők tájékozódhattak arról, hogy a külhoni szakképzés évében Erdélynek szánt 120 millió forint a kolozsvári Báthory István Líceum, a csíkszeredai Kós Károly szakközépiskola, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány és a marosvásárhelyi Constantin Brâncusi építészeti szakközépiskola között oszlik meg. A tapasztalatcsere, a kölcsönös intézménylátogatási programok keretében 18 csoportot várnak a nyár folyamán magyarországi képzési gyakorlatra, meg kívánják erősíteni a már működő kapcsolatokat és újak kialakítására biztatják az iskolákat – nyilatkozta Grezsa István. (bodolai) Népújság (Marosvásárhely) 2015. június 17.Szent László nyomábanVitézekkel, lovagokkal, zászlókkal telt meg a dombon levő tér Szent László szobra körül, amely a nevét viselő település, Nyárádszentlászló 13. században épült gótikus stílusú unitárius temploma előtt áll. Szombaton délelőtt a Történelmi Vitézi Rend képviselőinek jelenlétében a Szent László Társaság (1861) és Rend két új lovagot avatott Koncz László Ferenc backamadarasi-szentlászlói református lelkész és a Dél-Amerikában élő és dolgozó Honfi János mérnökszemélyében. A lelkész felavatásával Erdélyben is létrejött a rend törzsszéke. A rendezvény helybeli székely ruhás kislányok szavalatával kezdődött, akik Reményik Sándor szavaival (Ahogy lehet) adták meg az alaphangot az avatóünnepséghez. Szent László igazi lovagkirály volt, jó katona, aki tudta, hogy kit kell megvédeni. Legyen példaképünk itt Erdélyben, Magyarországon, szerte a nagyvilágban abban, hogy kötelességünk szeretni egymást és bátorítani a küzdelemre, amelyet meg kell vívnunk – hangzott el a biztatás. Ezt követően a Történelmi Vitézi Rend vezetői, vitéz Hunyadi László főkapitány, vitéz Lázár Elemér országos törzskapitány, az erdélyi székek vezetői valamint a Szent László Társaság (1861) és Rend képviselői megkoszorúzták a lovagkirály bronzba öntött mellszobrát, Gyarmathy János képzőművész alkotását. A lovagavatási szertartásra az ősi templomba először a közönség, a vitézek, majd orgonaszóra a rendi káptalan vonult be, elöl a zászlóstiszttel és a pajzsvivővel. Prédikációjában Koncz László Ferenc református lelkész a fundamentumról, az építésről, a szolgálatról megfogalmazott apostoli bizonyságtételről beszélt. Építenünk kell – idézte Kós Károly Trianon utáni kiáltó szavait azon a napon, amely az alapok letételéről, az építkezésről, a szolgálatvállalásról, a vitézi hűségről, a bátor kiállásról szólt. Az avatási szertartás során vitéz Erdélyi Takács István helyettes széktartó bejelentette, hogy "A káptalan engedélyezte, s Góor György főkapitány elrendelte a két új lovag avatását és a rangemeléseket. Majd felolvasta az avatandók nevét, akik a szentélyből az úrasztala elé állva vitéz Bozó József széktartó után elmondták az esküt. Vitéz Kázmér Sándor felsegítette rájuk a lovagköpenyt, majd vitéz Imre László helyettes főkapitány Koncz László Ferenc lelkészt és az argentínai származású Honfi Jánost a pajzzsal megérintve lovaggá avatta, akik átvették a rendi jelvényeket és az oklevelet. Az ünnepségen rangemelésben részesült v. dalmosi Erdélyi-Takács Dóra, s a fiatalítás jegyében apróddá avatták Erdélyi- Takács Éduát. Ezt követően kiosztották a Szent László Társaság (1861) és Rend kitüntetéseit: az Érdemkereszttel Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnökének tevékenységét ismerték el, a Szent László Társaság (1861) és Rend Emlékérmét Izsák Balázs, a firtosmartonosi Szász Major Enikő, v. Lázár Elemér és v. Hunyadi László vehette át. Koncz László Ferenc avatásával megalakult a Szent László Társaság (1861) és Rend erdélyi törzsszéke. Ennek emlékére a lelkész Backamadaras címerével díszített emléklapot adott át a rend jelen levő tagjainak, a vitézek vezetőinek, a vendégeknek, Kiss Mihály unitárius lelkésznek valamint a község polgármesterének, aki helyett az alpolgármester vette át. Ezután a székely zászlóval ajándékozta meg a rend tagjait, akik ígéretet tettek a zászló megőrzésére, amelyet magukénak is vallanak. A rend képviselői magyar zászlót adtak át a székelyabodi Nagy Miklósnak, a szolgálatot végző lelkész pedig megáldotta a zászlókat. A távoli Dél-Amerikából érkezett, frissen avatott ifj. Honfi János 40 éves mérnök Argentínában született, Brazíliában él, öt nyelven beszél, de a magyart tartja anyanyelvének. Elmondta, hogy édesapja, Honfi János Győző nyomdokaiba lépett, aki a lovagrend tagja. Ő maga 1981 óta cserkész, s a tiszti fokozatig jutott el. – Azért vállaltam a felelősséget, mert a társaság elve, a külföldi magyarok megsegítése nagyon megérintett – nyilatkozta. – A rend kitűzött célja – Isten, haza, család – megerősít abban, hogy még nagyobb erővel és szeretettel végezzem azt a munkát, amivel megbíztak – válaszolta kérdésünkre Koncz László Ferenc lelkész. A szertartást követően a résztvevők ellátogattak a szentlászlói szép, tágas református templomba. (bodolai) Népújság (Marosvásárhely) 2015. június 18.Fiatal erdélyi művészek alkotásai a MűcsarnokbanMetamorphosis Transylvaniae címmel nyílt fiatal romániai magyar képzőművészek alkotásait bemutató kiállítás a budapesti Műcsarnokban – mondta el az M1 csatorna szerda délelőtti műsorában Bán András, az intézmény vezető kurátora. Hozzátette: a tárlat a kolozsvári székhelyű Barabás Miklós Céh fiatalabb generációjának a munkáit ismerteti meg a magyarországi közönséggel abból az alkalomból, hogy az erdélyi város viseli 2015-ben az Európa Ifjúsági Fővárosa címet. A Barabás Miklós Céh komoly múltra visszatekintő képzőművészeti egyesület – 1929-ben alakult Kós Károly és Szolnay Sándor vezetésével –, amelynek tagjai között szobrászok, grafikusok és festők is megtalálhatók – mondta el Bán András. A kurátor nagyon erős anyagnak nevezte a tárlaton látható gyűjteményt, és külön kiemelte Éltes Barna szobrász és Máthé László festőművész alkotásait. A Metamorphosis Transylvaniae című kiállítás szerdától szeptember 13-ig látható a Műcsarnok projektgalériájában, a Mélycsarnokban. Éltes Barna és Máthé László munkái mellett a budapesti közönség Baász Orsolya, Berze Imre, Lini Enikő és Mira Marincaş munkáit tekintheti meg a kiállítás anyagában. Krónika (Kolozsvár) 2015. június 20.Az évad legjobb előadásai a Magyar Színházak Kisvárdai FesztiváljánAz évad legjobbnak tartott határon túli előadásait hívták meg a válogatók a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára, amely pénteken kísérőprogrammal indult az észak-szabolcsi városban és június 27-ig tart. Nyakó Béla, a szervező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának igazgatója csütörtökön elmondta: a véglegesített program szerint 19 társulat 25 előadást mutat be, s a rendezőknek az a szándékuk, hogy a zsűri és a közönség a határon túli magyar színjátszás teljes keresztmetszetéről ízelítőt kapjon a fesztiválon. Pénteken a nagyváradi Liliput Társulat két bábelőadásával kezdődött a kísérőprogram, majd az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Alma és fája című kiállítását nyitották meg. A tárlat Kós Károly (1883-1977) erdélyi építész, író, szerkesztő és lánya, Koós Zsófia (1916-1990) színművész életét mutatja be. Este a Benkó Dixieland Band koncertjére várták a zenekedvelőket. Szombat délelőtt az Aranykapu Népművészeti Egyesület mesterség-bemutatóját rendezik meg, majd a szatmárnémeti színház bábtagozatának előadása szórakoztatja a legkisebb nézőket. A versenyprogram a Tomcsa Sándor Színház előadásával indul, a székely-udvarhelyiek Gogol Háztűznéző című darabjában lépnek színpadra. A fesztivál hivatalos megnyitója után a Temesvári Csiky Gergely Színház Mouawad Futótűz című művét játssza. A kilencnapos előadás-sorozaton a Szatmárnémeti Északi Színház Caragiale Az elveszett levél, az Újvidéki Színház Stein-Kálmán- Jenbach Csárdáskirálynő, a csallóközi Hetény Csavar Színház társulata Csokonai Dorottya, az Újvidéki Színház Visniec III. Richard betiltva, míg a Szabadkai Népszínház Shakespeare Macbeth című darabját mutatja be. A Kassai Thália Színház Kerékgyártó Rükverc, a beregszászi Kárpátaljai Magyar Drámai Színház Zelei Zoltán Újratemetve, a Nagyváradi Szigligeti Színház Slobodzianek A mi osztályunk, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Crane Karamazovok (fotó), a csíkszeredai Csiki Játékszín Kosztolányi Édes Anna, a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház pedig Harrower Kés a tyúkban című darabját viszi el Kisvárdára. A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház az Antosa, a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Hattyúdal, a révkomáromi Jókai Színház Székely Csaba Bányavirág, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Beaumarchais Figaro című darabjával versenyez a kisvárdai fesztiválon. A június 27-ei zárónapon a sepsiszentgyörgyi Jel Színház Tolnai Wilhelm-dalok című darabja a búcsúelőadás. Az anyaországi színházak közül a budapesti Manna Kulturális Egyesület társulata ÖrkénySzkalla lányok, míg az Óperenciás Bábszínház a Csalafintaságok a csalitosban című művet mutatja be. A kísérőprogramban még június 23- án Puskás Peti és barátai, valamint 27-én, az ünnepélyes díjkiosztót követően Udvaros Dorottya színművész lemezbemutató koncertje szerepel. Népújság (Marosvásárhely) 2015. június 21.Sütő Andrásra emlékeztek MarosvásárhelyenSütő Andrásra (1927. június 17.–2006. szeptember 30.) a politikus íróra, a közszereplőre emlékeztek szombaton Marosvásárhelyen. A Sütő András Baráti Egyesület délután megkoszorúzta a református temetőben az író síremlékét, majd este a Bernády Házban tartottak megemlékező rendezvényt. Ha élne, 88 éves lenne, mondta Demeter József, szászrégeni református lelkipásztor, a Sütő András Baráti Egyesület alapító tagja és jelenlegi elnöke, akit rokoni szálak is fűztek az íróhoz: édesanyja és Sütő András édesanyja testvérek voltak. A megemlékezés filmvetítéssel kezdődött. A filmvásznon Sütő András 1990. február 10-i beszéde elevenedett meg, amikor a gyertyás-könyves tüntetésen százezer marosvásárhelyi menetelt némán végig a városon az anyanyelvű oktatás, a nemzeti kisebbségeket illető jogok érdekében. Aztán megrázó filmkockák követték egymást, véres arcú emberek, románok és magyarok, akik közül egyeseket a helyi pópa biztatott, hogy jöjjenek Marosvásárhelyre rendet rakni a magyarok között, míg mások bízva az igazságszolgáltatásban, vagy az adott szóban, áldozattá váltak. Kincses Előd ügyvéd, az RMDSZ egykori alapító tagja emlékezett 1989. novemberére, amikor András-napozni menet szekusok őrizték az író házát, vagy arra, hogy „1989 karácsonyán Sütő Andrást közfelkiáltással választottuk meg a frissen megalakult RMDSZ elnökének” – idézte Kincses, majd kitért arra is, hogy miért vált a támadások célpontjává az író, például az 1990. február 10-én szervezett tüntetés miatt. . A politikai szerepvállalás és a közéleti elkötelezettség nem választható szét Sütő Andrásnál – mutatott rá Markó Béla, aki azt a kérdést is megfogalmazta, hogy „valóban visszük-e tovább a Sütő, vagy a hozzá hasonlóan gondolkodó, romániai magyar értelmiségiek hagyatékát”? Három személyt említett példaként: Király Károlyt, aki egy sajátos életpályát futott be a pártfunkcionáriustól az ellenállóig, Domokos Gézát, aki a moszkvai egyetemtől jutott el egészen a Kriterion Könyvkiadó működtetéséig, amely az erdélyi magyarság kulturális és identitás-megtartó intézménye volt évtizedekig, illetve a harmadik értelmiségi Sütő András volt, akinek közéleti szerepvállalását az írói munkásságától szétválasztani nem lehet. Az Anyám könnyű álmot ígér című könyve például mérföldköve volt az egész romániai magyar irodalomnak és közgondolkodásnak, az értelmiségi magatartásnak: egy nemzedéknek az illúziókkal való leszámolása volt ez a könyv. Áldozatot vállalni, lázadni, szembefordulni a hatalommal, vagy lemondani a határozott célokról – az volt akkor a kérdés, amit az értelmiségiek önmaguknak feltehettek. Aztán 1989. decemberben ugyanezekkel a dilemmákkal szembesültek, akik politikai szerepet vállaltak, vagy azok, akik hozzá akartak járulni a társadalmi változásokhoz. Sütő András nagyon radikális gondolkodó értelmiségi volt, aki nem fogadott el kompromisszumokat ami a célokat illette – mutatott rá Markó, mulasztásnak nevezve azt, hogy „félbehagytuk az alkotói pályának a kultuszát” és itt Sütő mellett Székely Jánosra is utalt, aki ugyan közéleti szerepet nem vállalt, de irodalmi köntösben küzdött az igazságért, vagy Kós Károlyra, aki Trianon után hazatért Erdélybe és nem Budapestet választotta, valamint Bánffy Miklóst is megemlítette, aki 1926-ban tért haza Erdélybe. „Arról nincs szó, hogy az értelmiségi embernek politizálnia kell, de bele kell szólni és életben kell tartani ezeket a példákat” – summázott Markó Béla. Végül Szélyes Ferenc színművész osztotta meg a Sütővel kapcsolatos élményeit, majd Lázok János, a Sütő András monográfia készítője – mert sokat tett azért, hogy Sütő életműve ne merüljön feledésbe – vehette át a Sütő András Baráti Egyesület díját, egy Hunyadi László által készített bronzplakettet az író portréjával. Az ünnepi hangulathoz hozzájárult Zágoni Előd gordonkaművész is, aki Bach-tételeket játszott. A megemlékezés vasárnap Sütő András szülőfalujában, Pusztakamaráson folytatódott ünnepi istentisztelettel, a szülői ház meglátogatásával, valamint egy temetői sétával az író szüleinek sírjához. Antal Erika Székelyhon.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||