udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 377 találat lapozás: 1-30 | 31-60 ... 361-377
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2012. szeptember 1.

Az Igazság Napja Sepsiszentgyörgyön
A szervezők adatai szerint huszonötezer résztvevő volt jelen az Igazság Napján Sepsiszentgyörgyön. Az egybegyűltek a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen tiltakoztak, megmutatva a mindenkori hatalomnak, hogy nem félnek utcára vonulni a jogaikért.
Reggel tíz órától már folyamatosan érkeztek a buszok Sepsiszentgyörgyre, a város minden bejáratánál hosszú, tömött sorokban, énekelve vonultak a tüntetők. A városközpontban már péntek este felszerelték a színpadot és lezárták a forgalmat, az Igazság Napjára érkezők zavartalanul vonulhattak be a Székely Mikó Kollégium elé. Délben fél 12-kor, miután a város templomaiban véget értek a misék és istentiszteletek, egyszerre szólaltak meg a harangok, és a hívó szóra özönleni kezdett a tömeg az iskola előtti rendezvényre. A tüntetésre Erdélybõl és Magyarországról egyaránt érkeztek az emberek, de volt, aki Németországból jött haza azért, hogy kiálljon egykori iskolája mellett. A szervezők tájékoztatása szerint mintegy huszonötezer ember vett részt a rendezvényen, a rendőrség adatai szerint azonban nyolcezer.
Elsőként Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese és Antal Árpád polgármester köszöntötték az egybegyűlteket, mindketten kiemelve az Igazság Napjának jelentőségét. Kató Béla beszédében rámutatott, igen nagy a baj és ennek jele az is, hogy a négy erdélyi magyar történelmi egyház képviselője és a civilek, valamint a politikum együttes erővel, közösen lépnek fel az ügyben. Antal Árpád polgármester a katalán példát mondta el a tömeg előtt, hiszen amikor a spanyol parlament kijelentette, hogy nem létezik a katalán nemzet, ők kivonultak több tízezren az utcára és megmutatták magukat. „Ma mi vagyunk a katalánok. A mi létünket tagadják, a mi közösségünk tagjait fenyegetik börtönnel, a mi jogainkat akarják jogtalanul elvenni. Ma nekünk kell kiállni és kiáltó szóval kiáltani, hogy létezünk, tagjainkat megvédjük és javainkat nem adjuk” – hangsúlyozta a városvezető.
A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy az erdélyi magyarság tagjai az elmúlt évtizedekben lojális tagjai akartak lenni a román államnak, de elvárva, hogy jogait tiszteletben tartsák. „Az elmúlt száz évben nem tettünk egyebet, mint szülőföldünkön maradtunk. A határok jöttek-mentek a fejünk fölött, de mi itt maradtunk” – mondta Antal Árpád, gondoltatait pedig Kós Károly szavaival zárta, kiemelve, hogy „lojálisak vagyunk inkább, mint rebellisek, építők semmint rombolók, de csak azzal a feltétellel, ha megadatik számunkra mindaz, amit nélkülözhetetlennek tudunk.” Sepsiszentgyörgy polgármestere kiemelte a Mikó-ügy súlyosságát, melyben egy mondvacsinált, hazug per végén börtönbüntetésre ítéltek két magyar embert és erőszakkal államosítanák vissza az egyházi tulajdont. „Azért vagyunk ma itt, mert az önkényes visszaállamosítás és jogtalan ítéletek ellen tiltakozunk. A mai nap az Igazság Napja, tiltakozunk az igazságtalanság ellen, az a nap, amikor megmutatjuk a magyar közösség erejét” – emelte ki Antal Árpád. A polgármester azt is elmondta, az önkormányzat azért nem veszi át a Mikó épületét, mert az mindig a református egyházé volt. A városvezető dokumentumokkal is bizonyította a tömeg előtt a Mikó-per igazságát: az egyház és az építők között köttetett szerződéssel, tanügyminiszteri engedéllyel, és azzal is, hogy 1948-ban megjelent a hivatalos közlönyben, a Mikót az egyháztól vették el. Antal Árpád tanúkat is hívott, olyanokat, akiket nem idéztek be a bíróságra, de a Mikóban tanultak és bizonyítják, hogy az iskola az egyház tulajdona volt. „Értük és az új generációért gyűlt egybe ennyi ember Sepsiszentgyörgyön, azért, hogy a jövő gyerekei ebben az isklában tanulhassanak. A Mikós szellem ma is tisztességes kemény munkával és a szülőföld szeretetével jelent egyet. Itt nem csak a Mikóról van szó, nemcsak arról van szó, hogy két erdélyi magyart börtönnel fenyegetnek igaztalanul! Itt arról van szó, hogy mondvacsinált ürüggyel bárkit meg lehet hurcolni, bárkinek a tulajdonát el lehet venni, csak azért, mert magyar. Azért vagyunk itt, hogy megmutassuk, van erőnk, össze tudjuk zárni a sorainkat, ha veszély fenyeget, hogy nem engedjük meg senkinek sem, hogy csorbítsa közösségi jogainkat és elszedje javainkat” – jelentette ki a polgármester.
Beszéde végén a polgármester megköszönte Sánta Imrének és társainak az 55 napos tiltakozást, akik élkül nem valósulhatott volna meg az Igazság Napja. „Legyen világos mindenki számára, másfél millió magyart nem lehet börtönbe hurcolni” – zárta beszédét a városvezető.
Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke beszédében az összefogásra hívta fel a figyelmet, hiszen nyilvánvaló, hogy erre van szükség, amikor közönséges lopás történik a hatalom nyomására. A püspök az iskola államosításának körülményeiről beszélt, mely egyik napról a másikra történt, megfellebezhetetlenül vették el az ingatlant az egyháztól. „Elvették és kész. Ezt jogi nyelven álllamosításnak lehet nevezni, becsületes magyar nyelv ezt viszont közönséges lopásnak hívják” – mondta a püspök. Most pedig – tette hozzá –, mégis az egyháznak kell bizonygatnia igazát, mert a visszaszolgáltatások elakadtak, sőt a folyamat teljesen leállt. Az egyházfő nézőpontja szerint ezzel a Mikó-üggyel betelt a pohár, ez ellen fel kell lépni, mert a bírósági döntésnek üzenetértéke van, azt üzeni, hogy Románia nem jogállam, és a jogsérelemeket nem orvosolja. „Mi tudjuk, hogy mi az igazság, hogy tőlünk vették el. Mi nem a másét kérjük, hanem a sajátunkat. Ítéljenek el minket is, de az igazságért akkor is kiállunk, felemeljük szavunkat és tiltakozunk követelve, hogy tartsák tiszteletben az egyház vagyonát” – üzente a református püspök.
Jakubinyi György, a gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, az egyházak közötti összefogásról beszélt, mely már 22 éve dolgozik azon, hogy az elkobzott vagyonokat közösen visszaszerezzék. „Közösen harcoltunk az elkobzott egyházi vagyonért, és ezt az utat végigjárva látjuk, hogy kevés hányada valósult meg elvárásainknak, pedig 22 évvel ezelőtt azt gondoltuk, véget ért a diktatúra.” Az érsek hangsúlyozta, az egyház nem meggadagodni akar és elvenni sem akarja azt, ami a másé, jogos tulajdonát követeli, őseik örökségét, megvédve közösségük tagjait, felekezettől függetlenül. „Mi nem akarunk gazdagodni, és jobb megélhetés után sem vágyakozunk. Őseink örökségéről van szó, ami bennünket kötelez”.
A katolikus érseket követően Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke szólalt fel, az égbekiáltó igazságtalanságok ellen emelve fel szavát. „Sajnálatos, hogy javainkan 22 évvel a rendszerváltás után még mindig nem jogos tulajdonosai, hanem kéregető koldusai vagyunk. Itt az idő, hogy összefojunk és megálljt kiálltsunk a gonosznak. A felekezetek közötti és nemzetközi összefogásra kérem fel mindannyiukat, a nemzetszeretet jelentse számunkra mindig a közösség iránti felelősségvállalást” – hangsúlyozta az unitárius püspök. Beszéde végén kiemelte, ma Romániában az állam és egyház viszonya rendezetlen, rendezettségéről pedig akkor lehet beszélni, amikor az igények maradéktalanul teljesülnek: az ingatlanok visszaszolgáltatása, felekezeti oktatás támogatása és biztosítása.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke az egyházkerület hívő népének üzenetét tolmácsolta, kiemelve, hogy „mielőtt megvádolnának azzal, hogy a mai tüntetést nyomást gyakorol az igazságszolgáltatásra, jelentsük ki, hogy Bukarestből irányított bólogató igazságszolgáltatók gyakoroltak nyomást a magyar közösségre, egyházra”. A püspök beszédében a magyar ingatlanok helyzetéről szólt, melyeket jogtalanul elállamosítottak: „Székely elődeink lidérces álmaikban sem gondolták volna, hogy idegeneknek építenek iskolát” – mondta a püspök. A visszaszolgáltatás mértéke Románia szégyenfoltja – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Nyugat-Európa nem vehet részt a sorsrontás ügyében, és nem nézheti tétlenül Magyarország sem, hogy kezet emelnek a magyar tulajdonra.
Az Evangélikus-Lutheránus Egyház részéről Fehér Attila szólalt fel, családhoz hasonlítva az egybegyűlteket, akik egy közös, szent célért jöttek össze, jelezni a külvilág felé az egymáshoz tartozást. A családokat a tragédia, sértés is összehozza – mondta a lelkész, a szolidaritás pedig kihat az egész közösségre, nem csak az egyénre. „Nem a félelemnek, hanem az erőnek, igazságnak, és szeretnek gyermekei vagyunk. Ezért nem nézhetjük tétlenül, hogy elrabolják a jövő generáció közösségének biztonságát” – emelte ki a lelkész.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő a Mikó-ügy mellett más igazságtalanságokra is felhívta a figyelmet, hiszen ma kezdődik Kassán is egy alkotmánymenet, a szlovák állampolgárságuktól megfosztott magyarokért. A képviselő elődeit is felsorolta, akik a Székely Mikó Kollégiumban tanultak, hozzátéve, hogy ezért érezte kötelezőnek a jelenlétet a tüntetésen, hiszen itt tanult és nevelkedett az édesapja és a nagyapja is.
Tőkés a román miniszterelnököt emlegette beszédében, aki – akárcsak a katalánok esetében – kijelentette, hogy Székelyföld nem létezik. „Isten nem ver bottal, tartja a közmondás, de ezt félretéve is, jelenlétünk, puszta jelenlétünk cáfolata annak, hogy igenis Székelyföld létezik és élni fog, és él az Isten és él az igazság, mert lennie kell Székelyföldön, lennie kell Romániában, lennie kell a Kárpát-medencében, lennie kell Európában az igazságnak. Mert Isten maga az igazság, ezért teszünk bizonyságot a mai napont Istenről és az igazságról”– jelentette ki Tőkés László. A magyar közösség nem fél, nem félt a rendszerváltáskor sem, és nem fél most sem, és ezt a hatalomnak is látnia kell: „Romániának teljesítenie kell az európai csatlakozáskor vállalt kötelezettségeit, és vissza kell szolgáltatnia az egyházak elkobzott vagyonát” – hangsúlyozta a demostráción az európai parlamenti képviselő.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke konkrét felkiáltással állt fel az emelvényre: El a kezekkel az egyáhzi vagyontól! Ne vegyétek el azt, ami a mienk! – fogalmazta meg a tüntetés célját. Nem lehet igazságtalanságot tenni egy egész nemzeti közösséggel – mondta az elnök, hozzátéve, hogy a azért gyűltek össze a tüntetők Sepsiszentgyörgyön, és azért támogatják őket még százezrek és milliók a nagyvilágban, mert az erdélyi magyar közösség múltja és jövője forog kockán.
„Az igazi tét sokkal nagyobb, mint a Mikó. A marosvásárhelyi polgármester vérszemet kapva máris szemet vetett a vásárhelyi magyar iskolák épületére. Lehet, hogy még nem jutott el mindenkihez az aggasztó hír, de a nagyváradi polgármester már hangosan arról álmodik, hogy visszalopja a katolikusok tulajdonát, a pénzügyi palotát. Tele van az ország őrült álmodozókkal, és azért vagyunk itt, hogy az ő álmuk ne valósuljon meg. Azért jöttünk ide, hogy közösen mondjuk: le a kezekkel az egyházi és közösségi vagyonról” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Az elnök beszédét követően az Igazság Napja kiáltvány elfogadásával ért volna véget a rendezvény, a tömeg azonban hosszú perceken át skandálta Sánta Imre lelkész nevét, aki végül felszólalt a tüntetők előtt. Azokhoz szólt, akik 55 napon át vele együtt a hátukkal védték az iskolát, tartották a hátukat és kiálltak az igazságtalanság ellen, ma pedig ismét eljöttek és bizonyságot tettek. „Őket illesse a taps, és mindazokat, akik nem hagyják magukat megfélemlíteni. Nap mint nap úgy köszöntem el az iskola előtt, hogy találkozunk holnap is. Ma is azt mondom találkozunk, ha kell, ha szükség lesz rá” – mondta a lelkész.
Az Igazság Napja a kiálltvány elfogadásával és a magyar, illetve székely himnuszok eléneklésével ért véget.
Both Ildikó
Székelyhon.ro

2012. szeptember 1.

Holtvágányon az elkobzott javak visszaszolgáltatása és a kárpótlás
Elégedetlenek a magyar történelmi egyházak
Jól indult a visszaszolgáltatási folyamat 2003-ban, és aránylag jól is működött 2008-ig, jelenleg azonban érezhetően lelassult, a restitúciós bizottság évente alig 2–3 alkalommal gyűlésezik – derül ki a római katolikus érsekség ügyvédjének, Komáromi Attilának lapunknak adott nyilatkozatából, aki a gyulafehérvári Batthyáneum ügyét hozta fel példának. Mindezzel összecseng az evangélikus, illetve az unitárius egyház véleménye is, valamennyien arra panaszkodnak: halványul a remény, hogy a jogtalanul elkobzott ingatlanok valaha is visszakerüljenek egykori tulajdonosához. A restitúcióval foglalkozó szakembereket azt követően kérdeztük meg, hogy Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke lapunknak adott interjújában (Szabadság, augusztus 29.) kifejtette: Romániában megtorpant a visszaszolgáltatás, a beadott visszaigénylési kérések alig egyharmadára kaptak választ, s az sem volt mindig kedvező.
N.-H.D.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. szeptember 1.

Marga: nem voltam besúgó
Ismét kiemelte tegnapi sajtónyilatkozatában Andrei Marga, a szociálliberális kormány volt külügyminisztere, hogy soha nem működött együtt, és semmiféle egyezséget nem kötött a Szekuritátéval. Mint mondta, a sajtóhíresztelések, miszerint az 1970-es években információkat szerzett volna a volt rendszer titkosszolgálatának, azzal magyarázhatók, hogy felmerült a Román Kulturális Intézet (ICR) élére való kinevezésének lehetősége.
Marga kiemelte: ezek a híresztelések akkor jelentek meg a sajtóban, amikor a nemzeti-liberálisok és a szociáldemokraták bejelentették, hogy jelöltként javasolják az ICR elnöki tisztségének betöltésére.
Emlékeztetett: négy kormány tagja volt, így vizsgálódtak már a múltját illetően, de mindannyiszor arra a következtetésre jutottak, hogy nem működött együtt a titkosszolgálattal. Hozzátette továbbá, hogy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorátusának történetében leghosszabb ideig, azaz 19 évig volt annak a vezetője, és ebben az időszakban „annyiszor kutatták a múltját, ahányszor csak akarták”. – A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság (CNSAS) minden egyes alkalommal megállapította, hogy nem voltam kollaboráns – hangsúlyozta Marga. Hozzátette: „a dossziéháború a szélhámosok utolsó eszköze”, és szükség esetén az országos és nemzetközi bíróságokhoz fordul majd a kérdésben.
A Mediafax hírügynökség tájékoztatása szerint két országos napilapban jelentek meg – titkosszolgálati forrásokra hivatkozó – információk, amelyek értelmében a CNSAS-nál legalább egy olyan, a besúgók hálózatával kapcsolatos ügyirat létezik, amelyben Andrei Marga neve szerepel. Az említett források szerint a volt külügyminiszter három kódnévvel is rendelkezett, és nem csak belföldi vonatkozásban működött együtt a Szekuritátéval, hanem külföldi állampolgárokról is szolgáltatott információkat.
„Úgy hallottam, hogy Margának a kommunista rezsim idején volt egy Andrei Mureşan nevű képzeletbeli barátja, alteregója” – jegyezte meg négy hónappal ezelőtt Sebastian Lăzăroiu a Facebook hírportálon. Marga akkor is határozottan elutasította, és mesének nevezte a vádat.
Mint ismeretes, az ICR elnöke, Horea Roman Patepievici augusztus 2-án benyújtotta lemondását az intézmény éléről. A PNL a parlament elé terjeszti az őszi ülésszak kezdetével a kezdeményezést, amelynek értelmében Andrei Margát javasolják az ICR vezetőjének.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. szeptember 1.

Visszaszolgáltatási bonyodalmak az evangélikus-lutheránus egyháznál
Az evangélikus-lutheránus egyház országszerte 24 ingatlanát kérte vissza, ezek között három ingatlan (pontosabban két ingatlan és egy földterület) van Kolozsváron, nyilatkozta lapunknak Fehér Attila főtanácsos. Megtudtuk: jelenleg két ingatlanért perelnek, és öt ingatlanra vonatkozó visszaszolgáltatási kérést már elutasított a restitúciós bizottság.
Kezdeném a kolozsvári ingatlanok visszaszolgáltatásával. Az evangélikus egyház még az 1990-es évek elején kérte, hogy adják vissza az egykor tulajdonát képező ingatlanokat, ám a kolozsvári városháza azzal az indokkal utasított el bennünket, hogy nincs erre vonatkozó jogszabály. Amire a jogszabály elkészült és életbe lépett, azt a kolozsvári területet, amelyet először kértünk vissza, átírták az ortodox egyházra. Egy Hajnal-negyedi területről van szó, amelynek tulajdonosa az egyháznak adományozta ingatlanát. A visszaszolgáltatási törvény alapján pert indítottunk ezért a területért, ám a pert elvesztettük. Az országos restitúciós bizottságnál „pihen” a másik kolozsvári ügyünk, a Széchenyi tér 39. szám alatti ingatlan kérdése. A területre tömbházat építettek, és ennek következtében az egyház tulajdonát képező területből is elvettek egy részt. A harmadik ingatlan története még ennél is bonyolultabb: „eltűnt” 980 négyzetméter. Van még egy ingatlanunk a Pap (Párizs) utcában, amelyet visszakaptunk. Itt volt olyan, aki elköltözött önszántából, ám az időseket az egyház nem bolygatta, és a lakásban maradhattak.
Ami pedig az iskolaépületek visszaszolgáltatását illeti, országszerte hat tanintézetet kértünk vissza, amelyek Brassó megyében vannak. Az egyik Brassó megyei ingatlanért 483 000 lej kárpótlást kellett fizetnie az evangélikus egyháznak, mivel az állam beépítette a területet, azaz kibővítette a már ott meglévő ingatlant. A több mint hatvan éven át tartó állami használatért azonban semmit sem kaptunk cserébe – magyarázta a főtanácsos.
N.-H.D.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. szeptember 1.

Nincs akarat a restitúciós kérdések megoldására
Az unitárius egyház 86 visszaigénylési dossziét iktatott be, ebből 40 kérést pozitívan bíráltak el (ahol lehetett, természetben adták vissza az épületet, vagy ha az épület már nem állt, akkor a telket); két kérést elutasítottak, 3 kárpótlási határozat született, 3 ingatlan van per alatt, 38 kérés pedig jelenleg is megválaszolatlan maradt – tudtuk meg Dácz Tibortól, a Magyar Unitárius Egyház gazdasági tanácsadójától. Mindez százalékban kifejezve: az unitáriusok kéréseinek 52,3%-át oldották meg.
Megtudtuk: a jelenleg is folyamatban levő perekből kettő kolozsvári (az egykori kollégiumi és teológiai tanári lakásokról van szó, ezeket az ingatlanokat a város a 90-es évek elején eladta, ezeket perli most vissza az egyház), illetve egy marosvásárhelyi ingatlan, amelynek az ügye már Strasbourgban van – közösen a reformátusokkal és katolikusokkal.
Az unitárius egyház gazdasági tanácsadója egyetértett abban, hogy a restitúciós kérdések megoldására nincs politikai akarat.
– Már egy éve semmi nem történt a fennmaradt kéréseinkkel, még olyanokra sem kaptunk választ mostanában, amelyek lényegében már teljesen dokumentálva vannak, s csak pozitív határozatra várnak. Kolozsváron 2005–2010 időszakban éreztük a helyi önkormányzat negatív hozzáállását, a Régi Kollégium ügyének kapcsán, amikor a Visszaszolgáltató Bizottság határozatát Emil Boc polgármester megtámadta, ezért a végleges átadás csak 2010-ben történhetett meg. Nem beszélve a következményekről: adó, házbér teljes hiánya, a törvények figyelmen kívül hagyása – magyarázta Dácz Tibor.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. szeptember 1.

Még a diktátornak sem sikerült
Pedig biztos megtette volna, csak ő még adott a látszatra, félt a világ szájától, a nyugati közvéleménytől. Ma már az ilyesmi sem számít, egy magát liberálisnak nevező megyei önkormányzati vezető is úgy gondolhatja, nyugodtan felszámolhatja, beolvaszthatja az erdélyi magyarság egyetlen szépirodalmi havi folyóiratát, a Látót. A Vatrát is mellette paritásban, ami nyilván mit sem enyhít az alattomban előkészített merényleten, sőt! Még inkább jelzi, mennyit ér ma a magas kultúra egyes politikusok, tisztségviselők szemében. Persze, a Vatra felszámolása is felháborító, hisz Románia egyik legelismertebb időszaki kiadványa, minket azonban most elsősorban a Látó megsemmisítésének a kísérlete háborít fel. Marosvásárhelyen mindent meg lehet csinálni? Az itteni magyarokat újabb meg újabb jogfosztó, demokráciaellenes intézkedésekkel lehet sújtani? Nem elég a MOGYE-ügy, a Bernády iskola- ügy, Látó-ügyre is szükség van?! Tudjuk, a tanácselnök kijelentette, jó szándék állt a két lap könyvtári degradálása mögött. Az ilyen jó szándékoktól kíméljenek! A Látó nem csak egy lap! Az irodalom is rendkívül fontos, és mindaz, amit szellemiekben közöl. De hatványozott szükségünk van arra a kisugárzásra, amit az irodalmi, művészeti életünk élénkítése, emelkedett szinten tartása érdekében tett, tesz a szerkesztőség. Ennek is köszönhető, hogy az egész Kárpát- medencében, de jóval távolabb is, Európa-szerte és azon is túl, Amerikában is ismerik, becsülik a folyóiratot és munkatársait. Magyarok és nem magyarok. A Látó Irodalmi Színpada tette lehetővé, hogy a kortárs magyar irodalom több mint száz műhelyének kiváló képviselőivel, számos élvonalbeli íróval, költővel, rendkívüli egyéniségekkel személyesen is találkozhatott a vásárhelyi közönség. A lap önállóságának megszüntetésével ennek a szép sorozatnak is vége szakadna. Talán ez is lenne a hirtelen felröppentett átszervezési kísérlet célja? A megyei költségvetés szempontjából elenyésző a megtakarítás, amit a lapok beolvasztásával érnének el, az nem indokolhatja a mindannyiunknak felbecsülhetetlen szellemi veszteséget okozó lépést, amelyre sort akartak keríteni. Az általános kultúraellenesség, amit a politikum jelentős része tanúsít mostanában, az már igen. A közvéleménynek ezt határozottan el kell utasítania, vissza kell szorítania.
Amint a csendben elfogadtatásra szánt tervezet híre elterjedt, meg is lett a kellő reakció, a kezdeményezők próbálkoztak a kérdés napirendre tűzésével, de egyelőre visszakozniuk kellett. Maradjunk éberek! Könnyen lehet, hogy az ügyet csak altatni próbálják. Vagy más tálalásban bukkan elő, amikor már nem is gondolunk rá!
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

2012. szeptember 1.

Hídépítés Bukarestben
Beszélgetés Kósa András Lászlóval, a Magyar Kulturális Intézet új vezetőjével
Új igazgatója van a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetnek. A korábbi vezetőt, Bretter Zoltánt a 35 éves Kósa András László váltja a román fővárosban működő rangos kulturális létesítmény élén. Az évek óta Budapesten dolgozó szociológus, szerkesztő, közpolitikai szakértő Marosvásárhely szülötte, városunkban sokan ismerik, számos itteni rendezvény szervezője, szereplője volt, a Pro Minoritate című lap főszerkesztője, lapunkban is rendszeresen jelentkező tollforgató. Pályázatával május 21-én nyerte el a tisztséget, szeptemberben foglalja el helyét Bukarestben. Ebből az alkalomból készült vele az interjú.
– Szép és felelősségteljes a megbízatás, de könnyűnek egyáltalán nem mondható. Nehéz időszakban kerülsz Bukarestbe.
– A jelenlegi feszültség, amely a román belpolitikai helyzetből is adódott, reményeink szerint valamennyire a kulturális diplomáciával is oldható. Intézetünk is bizonyíthatja a román elitnek, a román közönségnek, hogy a magyar kultúrát érdemes ismerni, szeretni. Ennek érdekében sok érdekes és izgalmas dolgot tudunk tenni. De tudom, hogy valóban nem lesz könnyű a következő időszak több szempontból sem. A magyar gazdasági helyzet sem rózsás, és az ősz az itteni belpolitikában is mozgalmasnak ígérkezik. De úgy gondolom, hogy ez egy átmeneti periódus lesz, túl a választásokon, függetlenül attól, hogy kik nyernek majd, bizonyára lecsendesednek a dolgok, és a kapcsolatainkban is visszatér a normalitás. Ha a Román Kulturális Intézet körül is tisztázódnak a dolgok, ilyen vonatkozásban is visszaáll a folytonosság, hiszen olyan értelemben is egymásra vagyunk utalva, hogy a bukaresti magyar és a budapesti román kulturális intézet tevékenysége kölcsönösségi szerződésen alapul.
– Amihez azonnal hozzátehetjük, hogy a kultúrára ott sincs és itt sincs elég pénz. De a jelek szerint mindkét intézet igyekezett maximálisan kihasználni a gazdasági nehézségek miatt számukra eléggé korlátozottan biztosított lehetőségeket. Egy új igazgató mindig újító elképzelésekkel, friss lendülettel érkezik. Mi az, ami az említett cél érdekében sajátosan a te projekted szerint kell megvalósuljon?
– Hadd időzzek egy keveset a kérdés első felénél. A magyar kulturális intézetek a XX. század elejétől működnek a nagyvilágban. A román kulturális intézetek az utóbbi két évtizedben létesültek. Az ő eddigi tevékenységükben jól látszik ez a lendület. Budapesten húsz éve van román kulturális intézet, sok érdekes rendezvénnyel hallatnak magukról. Úgy tűnik, hogy a magyar intézetek száz éve bizonyos visszafogottsággal is járt, de mostanság sok helyre került új igazgató, ez remélhetőleg élénkítően hat a munkára. Én is az újonnan kinevezettek egyikeként igyekszem élénkíteni bukaresti jelenlétünket. Három nagy projektet képzelek megvalósíthatónak. Az egyik többek közt a magyar külügyminisztérium támogatására is számíthat, és arra vonatkozik, hogy létre kell hozni egy erdélyi kortárs magyar képtárat, amely a régió XX. századi képzőművészeinek reprezentatív műveit gyűjtené össze, mutatná fel. Ilyen mindeddig nem volt. Ráadásul mostanában a képzőművészeti piac is kezd fellendülni Romániában. Sorra nyílnak újabb galériák, aukciós helyek Bukarestben, Kolozsváron és így tovább. Ez is serkenthetné az elképzelés megvalósítását. A projekthez a jelek szerint a politikai akarat mellett meglehet a gazdasági támogatás is. Kovászna megye, Sepsiszentgyörgy város önkormányzata is felkarolta a képtár létrejöttét. A másik két nagyobb elképzelés Bukaresthez kapcsolódik, pontosabban az intézet székhelyéhez. Ez egy gyönyörű villa, az intézmény nemrég költözött ide, a kormánypalota közelébe. Persze az épület néhány szempontból még tatarozásra vár, viszont lehetőség van arra, hogy a tetőtérben egy modern színházi teret alakítsunk ki. Mobil, mozgatható színpad, változtatható nézőtér biztosíthatja majd korszerű színházi produkciók bemutatását ezen a helyen. Ezt már a központ előző igazgatója elkezdte, tervezeti fázisban van, feltétlenül érdemes valóra váltani. Egy másik követendő irány, amely felé, ha kissé nehézkesen is, de a magyar kulturális intézetek kezdenek elmozdulni, és a világban működő francia intézetek illetve a német Goethe intézetek már sikerre is vittek: nyitás a manapság népszerű kulináris sajátosságokra. Szeretnénk tehát Bukarestben egy kiváló magyar bisztrót működtetni, hiszen a gasztronómia is a kultúra része, mellette pedig a magyar borkultúra is kellő hangsúllyal meg kell jelenjen. Az intézet udvarán létezik egy erre alkalmas melléképület, nyilván az elképzelésünket egyeztetnünk kell a román vagyonkezelővel és az ügyben illetékes román állami intézményekkel. De remélhetőleg nem merül fel különösebb akadály, és megvalósíthatjuk ezt a tervet is.
– Természetes, hogy marosvásárhelyi lokálpatriótaként azt is szeretném hallani, hogy mi, marosvásárhelyiek hogyan húzunk hasznot a most induló bukaresti tevékenységedből. Például a Bernády Háznak eddig is jó kapcsolata volt a Bukaresti Magyar Kulturális Intézettel és még inkább a Sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Koordinációs Központtal. Több színvonalas vásárhelyi kiállítás köszönhető ennek az együttműködésnek. Ez, gondolom, tovább bővülhet.
– Nyilvánvaló, hiszen marosvásárhelyiként én nem is gondolkodhatom másképp. Különben nem csak a Bernády Házzal volt ilyen jó kapcsolata a kulturális intézetnek és a sepsiszentgyörgyi koordinációs központnak, az Alter-Native nemzetközi rövidfilm- fesztivállal is kimutatható a személyes folytonosság, hiszen én is szervezője vagyok a fesztiválnak, természetes, hogy Bukarestben is törekszem majd, hogy gazdagítsuk a filmes programokat. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron is mindig hangsúlyos magyarországi részvételnek örülhettünk, ennek egy részét hol a szentgyörgyi intézet koordinálta, hol a bukaresti intézet finanszírozta valamilyen formában. Ezek tovább fognak működni, és lesznek újabb jellegű kapcsolatok is. Nem túlzottan nagy, átfogó rendezvényekre, tárlatokra gondolok, gyakran hatékonyabbak a kisebb, egyéni bemutatkozási lehetőségek. Jövőre például feltétlenül szeretném Bukarestben vendégül látni Csatlós Levente festőművész barátom kiállítását. Másrészt olyan értékes, nívós műgyűjtemények is vannak Vásárhelyen, többek közt a Bernády Házé is, amelyeket szintén érdemes megismertetnünk a román főváros közönségével. Ilyesmivel is segíthetjük az itteni alkotók népszerűsítését, akár úgy is, hogy intézetünk nem befogadóként, hanem jelentős galériák felé közvetítőként járul hozzá a bukaresti bemutatkozásokhoz. Ugyanakkor sajátos a helyzetünk, mert a bukaresti intézet kifejezetten a román közeg fele nyit, de nem akarnánk csak a fővárosban tevékenykedni. Elképzeléseim szerint ki kell vinnünk vidékre is a rendezvényeinket, például Craiovára színházi eseményeket, kiállításokat Nagyszebenbe, Iasi-ban történészkonferenciákat szervezni és így tovább. A sepsiszentgyörgyi koordinációs központ viszont kimondottan a Székelyföld magyarságát igyekszik gazdagítani tevékenységével. És azt se feledjük el, hogy van egy határozott szándék, a magyar állam költségvetésével is támogatott elképzelés a Kolozsvári Magyar Kulturális Intézet felépítésére, és ha ez elkészül, az is a feladatai körébe tartozik majd, hogy valamilyen formában kisugározzon Vásárhelyre is. Ezt én mindenképpen szorgalmazni fogom.
– Jó munkát, sok sikert mindehhez!
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

2012. szeptember 1.

A kolozsvári zsidóság a második világháború után
A Kolozsvárról elhurcolt zsidók kis része élte csak túl a keleti front és a haláltáborok szörnyűségeit. Hazatértükkor a város a pusztulást, a nincstelenséget és a helyenként újra fellángoló antiszemitizmust jelentette számukra.
Az 1941 évi népszámlálás szerint Kolozsváron 16 763 zsidó élt. Az Észak-Erdélyben 1944. május 3-án elkezdett gettósítás során a kolozsvári téglagyárban kialakított gettóban a szamosújvári zsidósággal együtt 18 000 embert zártak össze. A deportálások május 16-án kezdődtek el és június 26-ig tartottak.
A Kolozsvárról elhurcolt zsidó munkaszolgálatosok és deportáltak kis része élte csak túl a keleti front és a haláltáborok szörnyűségeit. Viszontagságos utat jártak be, amíg újra megpillanthatták a „kincses várost”, amely a pusztulást, a nincstelenséget és a helyenként újra fellángoló antiszemitizmust jelentette számukra. A hazatérteknek meg kellett küzdeniük azzal a tudattal, hogy szeretteiket nem láthatják viszont, vagyonuk jórészt a háború martalékává vált és lakásaikban sokszor idegenek fogadták, akik nem voltak hajlandóak visszaszolgáltatni azokat eredeti tulajdonosuknak. Ilyen nehézségekkel szembenézve voltak kénytelenek új életet kezdeni egy olyan időszakban, amikor a Vörös Hadsereg árnyékában felemelkedő Román Kommunista Párt ígéretei jelentették az egyik legbiztosabb jövőképet számukra.
A szovjet csapatok bevonulásával a deportálások elől Romániába szökött, valamint Kolozsváron és környékén rejtőzködő zsidók, fokozatosan visszatértek a városba. Az elhurcolt munkaszolgálatosok nem érkeztek meg azonnal, mivel ezeknek többsége szovjet fogságba esett. Akiknek sikerült elkerülni a fogságot vagy képesek voltak megszökni onnan, visszatértek a Kolozsvárra. A visszatért zsidók a közösségük újjászervezését és intézményeik újraindítását tartották legfontosabb feladatuknak. Ennek érdekében 1944. október 20-án megalakították a kolozsvári Demokrata Zsidó Népközösséget (DZSN), melynek alakító ülésére a kolozsvári Zsidó Kórházban került sor. Ekkor körülbelül 1000 zsidó élt a városban. A szervezet elnökének Fülöp Zoltánt, míg alelnökeinek Neumann Sándort és Balkányi Miklóst választották. A szervezet legfontosabb céljai között tartotta számon: a deportálásba elhurcolt zsidók hazaszállítását, ezek szociális ellátását, jogi sérelmeinek orvoslását.
A Népközösség megalakulása után több felszólítást intézett az akkori államhatalomhoz, küldöttségeket menesztett Bukarestbe azzal a kéréssel, hogy indítsanak járműveket az elhurcoltak hazaszállítására. A korabeli dokumentumokból az derül ki, hogy ekkor a kolozsváriak még nem voltak tisztában a haláltáborok valóságával. A sajtóban a deportáltakat munkaszolgálatosokként említik, a járműveket a gyerekek és öregek segítségére szerették volna küldeni, nem tudván hogy ezek voltak a haláltáborok első áldozatai. Az új román kormány először csak szóban ígért támogatást az erdélyi zsidóságnak, később viszont, 1945. március 25-től vonatot bocsátottak a deportáltak hazaszállításán fáradozók rendelkezésére. A vonat egészen június végéig közlekedett, Ausztriából, valamint Lengyelországból segített hazaszállítani a még ott levő vagy hazafele tartó deportáltak százait.
Kolozsvárra az első deportáltak 1945 februárjában érkeztek meg.
A hazatérő túlélők egészségügyi helyzete lesújtó képet mutatott. Jellemző volt az ún. társadalmi betegségek (tuberkulózis, nemi betegségek) nagyfokú elterjedése és a deportálások alatt elszenvedett átmeneti vagy végleges egészségügyi károsodások. A zsidók általános szociális állapota elkeserítő volt. Olyan alapvető szükségleteket nem tudtak kielégíteni, mint az élelmezés, ruháztatás vagy egészségügyi ellátás. A DZSN megkezdte ezen gondok orvoslását, így 1944 novemberében a zsidó kórházban tömegszállás és népkonyha kialakítását kezdeményezte. A zsidó kórház ekkor kifosztva, megrongált állapotban szolgálta ki a Népközösséget.
A kórházat később a Népközösség a Joint (American Jewish Joint Distribution Committee) hathatós támogatásával fokozatosan állította működésbe, hogy eleget tudjon tenni eredeti feladatának. Később a kantin a Péter-Páll villába költözött, így ez az épület vált a hazatérő zsidók központjává. A zsidó fiatalokat a Református Teológia épületében szállásolták el. Miután 1946-ban a fiatalok részére fenntartott lakhely megszűnt, a „Jó Pásztor” nevű misszió tagjai fogadtak be több zsidó fiatalt. Emellett a DZSN árvagondozót és kollégiumot hozott létre a hontalan fiatalok részére.
A zsidó ifjúság körében hódítottak a nemzeti emancipációt hirdető baloldali eszmék.
Ennek legfontosabb oka, hogy a sokéves üldöztetésnek és jogfosztottságnak való kitettség tapasztalata után a szocializmus vágyálmába kerültek, de bizonyos mértékben hozzájárult a zsidó ifjak politikai tapasztalatlansága is. A zsidó ifjak június 20-án létrehozták a Demokrata Zsidó Ifjak Szervezetét (DÉZSISZ), amely célja a zsidó ifjúság egységének a megvalósítása, az ifjúság fizikai munkára nevelése, a demokrácia kialakításának támogatása valamint az ifjúság gazdasági ténykedésének színvonalának emelése volt.
A szervezet legfontosabb vezetői: Lövith Egon, Herskó Péter, Schwartz Vilmos, Löbl Emil, Havas Andor, Roth Lajkó. Más, sürgős, megoldásra váró problémák is megjelentek, amelyek közül kiemelkedett a zsidó lakások helyzete. Kolozsvár bombázását követően nagyon sokan vesztették el otthonukat, amit az állam úgy oldott meg, hogy a fedél nélkül maradt kolozsváriakat – zömében magyarokat – beköltöztette az üresen álló zsidó lakásokba.
A DZSN megkezdte az elhurcolt zsidó vagyonok összegyűjtését, és a zsidó ingatlanok számbavételét. Azon lakásokat, amelyekbe az eredeti tulajdonosok nem tértek vissza, a szervezet gondozásába vette és bérlőknek adta ki. Azonban a szervezet vezetői kijelentették, hogy nincs szándékukban elvenni a használatba vett zsidó ingóságokat vagy ingatlanokat, mert az a sovinizmus megnyilvánulása volna, amely akadályozná a demokrácia kiépítését. Helyette a Magyar Népi Szövetséggel karöltve kerestek megoldást ezekre a problémákra. A két szervezet végül is úgy határozott, hogy a magyarok tulajdonába került ingó vagy ingatlan javakért bérleti díjat kellett fizetni a DZSN-nek. Így a DZSN-en belül létrejött az Ingatlan és Bútorbizottság. Az előbbire a zsidó ingatlanok kezelésének feladata hárult, az utóbbi pedig a zsidó bútorok leltározását és összegyűjtését szervezte meg. Később az összegyűjtött bútorokat a szervezet finanszírozása végett, értékesítették.
A vészkorszakot túlélt kolozsvári zsidóság egy része a magyarokból kiábrándulva, saját zsidó identitását levetkőzve, az új kommunista társadalomban látta jövőjének kulcsát. A folyamatot elősegítette, hogy a Népközösség 1946-ra a kommunisták befolyása alá került és beintegrálódott az országos zsidó szervezetbe. Az új ideológiába vetett bizalom nem volt alaptalan, mivel a történelmi pártokkal ellentétben a Román Kommunista Párt megoldást ígért a zsidó nemzetiségi problémára. A megoldás, ami a különféle nemzeti, faji, vallási megkülönböztetések felszámolását és a teljes asszimiláció közepette a kommunista társadalomban való feloldódást jelentette, kedvező fogadtatásra talált baloldali zsidó körökben. A káderhiánnyal küszködő kommunisták pedig nem nélkülözhették azokat a jelentkezőket, akik a párt tagjai akartak lenni. Kolozsváron mind a magyarok, mind a zsidók felülreprezentáltak voltak a Kommunista Párt soraiban. 1946-ban 7919 párttag közül 581 volt zsidó, ami a párttagok 7,3%-át jelentette. Később, 1948-tól a zsidók kiábrándultak a Párt üres, beváltatlan ígértetekkel tűzdelt retorikájából és tömegesen hagyták el nemcsak a párt sorait, de az országot is.
Egyes kolozsvári zsidók, a holokauszt miatt nehezteltek a magyarokra, azonban a közösség általánosságban nem érzett ellenszenvet a magyarok iránt.
A kolozsvári zsidóság a több évtizedes asszimilációs folyamat következtében erős magyar identitással rendelkezett a háború előtt. A magyar identitásukat nem tudták egyik napról a másikra levetkőzni. A tömeges elfordulás elkerüléséhez hozzájárult az a tény is, hogy a DZSN vezetői kijelentették, nem teszik felellősé az összmagyarságot a holokauszt szörnyűségeiért, azonban a bűnösök felelősségre vonását az egész közösség megkövetelte. 1946. május 22-én Kolozsvár adott otthont annak a gettópernek, amelyben 193 vádlott képviselte azokat a főbb bűnösöket, akik a helyi elrendelői és végrehajtói voltak az észak-erdélyi zsidóság tömegtragédiájának. A halálos ítéletet csak a távollevők kaptak, szám szerint 30-an. A többiek letöltendő börtönbüntetéssel néztek szembe. Mindössze hat vádlottat mentettek fel.
A hitükhöz (egyesek erősebben mások kevésbé) ragaszkodó kolozsvári zsidók, a hitközségük újjáépítését is prioritásként kezelték. A háború után megkezdték a Kolozsvár bombázásában lerombolódott neológ zsinagóga újjáépítését. Mivel a városi tanács nem tudott hozzájárulni az építési költségekhez, az építkezést magánadományok, intézmények, vállalatok és a Joint segítségével sikerült megvalósítani. A zsinagóga felavatására 1947. augusztus 31-én került sor, a szertartást egy bukaresti vendég-rabbi végezte.
A kolozsvári DZSN, az észak-erdélyi központtal közösen, következetesen fellépett a második világháború alatt zsidókat ért jogi diszkriminációk megszüntetése érdekében. Számtalan levélben megfogalmazott kérés, Bukarestbe küldött delegáció és személyes közbenjárás után, a zsidókat érintő hátrányos jogi problémák zöme megoldásra talált.
Így sikerült a szervezetnek elintézni, hogy a munkaszolgálatban eltöltött idő katonai szolgálatnak számítson, a zsidó árvákat és özvegyeket bevonják a rokkantak, árvák, hadi özvegyek állami segélyezésébe és végül a zsidó vagyonokat kivonják a CASBI (ellenséges javakat felügyelő bizottság) fennhatósága alól. A megoldott jogi problémák segítették a zsidókat az újrakezdésben. Az ügyek intézésében szerepet vállaló RKP irányában is nőtt a bizalmuk. Nem minden zsidó választotta az újrakezdés opcióját. Voltak, akik nem tudtak túllépni az átélt borzalmakon, szeretteik elvesztésén és végül – kisebb számban – az öngyilkosságot vagy a kivándorlást választották. Közvetlenül a háború után az emigrációra a magyar határon keresztül nyílt lehetőség, ott eldönthették, hogy a nyugati országok valamelyikében vagy Izraelben kezdenek új életet. Ez az út 1947-től, a hatóságok fellépése miatt mindinkább bezárult.
Kolozsvárról a kezdeti szakaszban – az említett példák ellenére – nem beszélhetünk tömeges kivándorlásról, sőt a zsidó lakosság 1947-re ugrásszerűen megnőtt. Ebben az évben 6500 zsidót tartottak számon a városban. Ekkor azonban mind a kolozsvári zsidóságra, mind az ország többi zsidó közösségére nézve már a szocialista átalakítás – demagóg propaganda köntösébe bújtatott – veszélye leselkedett. Az új gazdasági és társadalmi átalakítások, amelyeket az addigra megerősödött kommunista párt marxista-leninista ideológiával átitatott politikája diktált, a zsidóság kiábrándultságát eredményezte a szocializmusból.
Transindex.ro

2012. szeptember 1.

A román miniszterelnök bírói kivizsgálást remél a sepiszentgyörgyi tüntetés ügyében - Victor Ponta román miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy a román Legfelső Bírói Tanács (CSM) kivizsgálást kér a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében szervezett tüntetés kapcsán, amely egy bírósági ítélet ellen irányul. A kormányfő egyértelműen nem foglalt állást a tüntetéssel kapcsolatban.
A román kormány szombaton ülésezett. A tanácskozás elején - amikor a sajtó képviselői még jelen lehettek a teremben - a kormányfő Mona Pivniceru új igazságügyi miniszterhez szólva reményét fejezte ki, hogy a bírói tanács eljárás indítását kéri a CSM kivizsgáló testületétől, hiszen a sepsiszentgyörgyi tüntetés - mint fogalmazott - lényegében egy bírósági döntés ellen irányul.
Szombaton, az Igazság Napja elnevezéssel, nagyszabású tüntetést rendezetek az erdélyi magyar történelmi egyházak és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), tiltakozásul amiatt, hogy egy román bíróság újraállamosította a református egyháznak tíz éve visszaszolgáltatott Székely Mikó Kollégiumot, és börtönbüntetésre ítélte a visszaszolgáltatást végrehajtó restitúciós bizottság tagjait.
Pontának az utóbbi időben több konfliktusa volt a bírói tanáccsal. Augusztus közepén a CSM elnöke kérte a testület kivizsgáló részlegétől, hogy vizsgálja meg több kormánypárti politikus kijelentését. Az említett politikusok élesen bírálták az ügyészeket amiatt, hogy a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló népszavazás kapcsán vizsgálatot indítottak a referendumon elkövetett esetleges csalások miatt.
A CSM vezetői akkor úgy vélték, hogy az ügyészek tevékenységét bíráló politikusi nyilatkozatok - közöttük a Pontáé is - sérthetik az igazságszolgáltatás függetlenségét.
MTI

2012. szeptember 3.

A II. bécsi döntésre emlékeztek Katrosában
A Kézdiszéki Székely Tanács (KSZT) csütörtök délután a Katrosában, a Kászon vize és a Bellő-patak közötti 906 méter magas Bellő-tetőn mintegy harminc érdeklődő jelenlétében a hetvenkét évvel ezelőtt, 1940. augusztus 30-án a Belvedere-palotában aláírt II. bécsi döntésre emlékezett. A szervezet több alkalommal tartott már hasonló rendezvényt a Bellő-tetőn, de a II. bécsi döntésre első alkalommal emlékeztek. Az eseményen a Történelmi Vitézi Rend és az ozsdolai Láros Közbirtokosság is képviseltette magát.
Az Árpád-vonalhoz tartozó erődrendszer Katrosa-völgyi szakaszát 1940-ben építették, a futó- és lövészárkok, betonbunkerek maradványai és a géppuskaállások nyomai ma is jól láthatók. A tetőn, a megemlékezés színhelyén kettős cserefakereszt látható közvetlenül az egykori parancsnoki bunker közelében, melyen márványtáblába vésve az Örök dicsőség a hős székely határvadásznak felirat olvasható. A katrosai erődöt a 24/2-es székely határvadász század védte azzal a feladattal, hogy megakadályozza az ellenséges erők továbbjutását a Kászon völgyén. Ütközetre itt nem került sor, Románia időközben átállt a szövetségesek oldalára, ezért az itt állomásozó csapatokat a bekerítés fenyegette. 1944. szeptember 9-én az erődszázad a Bellő-tetőn felépített védelmi vonalat megsemmisítette és visszavonult.
Az ünnepségen Bíró Levente tanító, a KSZT elnöke elmondta: a II. bécsi döntéssel Magyarország 43 492 négyzetkilométernyi területet – a Székelyföldet is beleértve – kapott vissza, és mintegy két és fél millió lakos tért vissza az anyaországhoz.
Sajnos, a kis magyar világ csupán négy évig tartott, de ez is nagyon fontos volt, hiszen a magyarság visszanyerte jövőbe vetett hitét. Ma azzal kell szembesülnünk, hogy kevéske közösségi jogainkat, javainkat is veszély fenyegeti – hangsúlyozta az elnök. Arról is szólt, hogy most is kegyetlen háború dúl ellenünk, nem fegyverekkel, hanem a törvényt kijátszva, fondorlatos eszközökkel próbálják elvenni tőlünk azt, ami a miénk. Konkrét példaként a Mikó-ügyet említette, felszólítva a jelenlevőket, hogy Sepsiszentgyörgyön vegyenek részt az Igazság-napi tüntetésen.
Történelmi visszatekintésében Bakk Dávid László, miután idézett Horthy Miklós kormányzó 1940-es kolozsvári beszédéből és a II. bécsi döntés jegyzőkönyvéből, a gyöngyösi honvédek 1940. szeptember 13-i kézdivásárhelyi bevonulását leíró idős polgárok visszaemlékezéseiből olvasott fel részleteket. A hetvenéves Bodó Imre ny. főesperes, kézdiszárazpataki plébános a második bécsi döntéshez és az azt követő kicsi magyar világhoz kapcsolódó gyerekkori emlékeit elevenítette fel. Az ünnepségen Fejér Ameli Lilla Kiss Jenő 1958-ban írt, Folyók című versét szavalta el, illetve egy magyar népdalt adott elő, Sebestyén Rita pedig saját költeményét olvasta fel. A megemlékezés koszorúzással, a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget.
Iochom István
3szek.ro
Erdély.ma

2012. szeptember 3.

A romániai népszámlálások hitelességéről
A tavaly megejtett hazai népszámlálás adatait kezdték – nagy késéssel! – közzétenni. Ezeknek a hitelességét is annyira lehet komolyan venni, akár a korábbi román népösszeírásokét. A nagy garral megrendezett lajstromozás ugyanis valószínűleg egyetlen kétségbevonhatatlan adatot tartalmaz, jelesen azt, hogy alaposan megcsappant Románia lakosságának száma. Ez, sajnos, európai trend: az öreg kontinens kezdett megvénülni és néptelenedni. A fogyó őshonosok helyé-re benyomakodnak a négerek, az ázsiaiak, a muszlim országokból érkezők. A koromfekete büszke „britek”, az arctakaró kendőt viselő „őshonos gall” leányzók, s újabban már megjelentek a germánok örökösei, az afrikai, ázsiai „európai őshonosok” is. Ez nem rasszista vélekedés, csupán ténymegállapítás.
Kelet-Európában a cigányság példátlan számbéli térnyerése a megállapítás lényege, s keserűen kell mosolyognom, amikor a román népszámlálás még két százaléknál is kevesebb romáról szól, holott biztosan tudjuk, hogy számarányuk a harminc százalékot is meghaladhatja.
Tudom én azt, hogy mindenki annak vallja magát, aminek akarja (vagy amire ráveszik, kényszerítik), de azért a jövő tervezése és a dicsőséges „integrációs program” sikere érdekében jó lenne tudni az igazságot, nem pedig kozmetikázni a reális helyzetet. Ugyanez vonatkozik a követett egyházi hovatartozást illetően is: az ortodoxia nyomasztó fölénye ma már legenda csupán, a kisegyházak és a szekták számottevő részarányt értek el a demográfiai palettán.
Azt is tudom, hogy a magyarság lélekszáma csökkent, de erősen kétségbe vonom, hogy éppen ily drasztikus módon. Lehet, hogy a számlálóbiztosok korrekt módon töltötték ki az űrlapokat, de arra való a statisztikai főhivatal, hogy ízlése szerint „megfésülje” az összesített eredményeket. Ezt tette mindig, ezt fogja tenni ezután is, s ahogyan a Trianont követő első romániai népszámláláson hirtelen százezrekkel csökkent az erdélyi magyar lakosság száma, úgy a további összeírások is önkényesen állapították meg, hányan is lehetünk (!!!) mi. A csángókról nem is beszélve.
Elnézem a Kovászna megyei adatokat, s itt sem találok mindent rendben. Az a kinyilvánított egynegyednyi román lakosság – enyhén szólva! – lódítás, hiszen a Bardoc községben számolt csaknem ezer román egy szálig cigány, ahogyan az a bölöni „többség” többsége is, hasonlóan a zágoni, hidvégi, előpataki helyzethez. S folytathatnánk…
Magyari Lajos
Székely Hírmondó
Erdély.ma

2012. szeptember 3.

Új egység született (Harmincezren az Igazság napján)
Közel harmincezer ember fogadta el Sepsiszentgyörgyön közfelkiáltással az Igazság napjának kiáltványát: jogállamiságot, az elkobzott vagyon teljes visszaszolgáltatását, Románia vállalt kötelezettségeinek betartását, a visszaállamosítási kísérletek megszüntetését és az igazságtalan bírósági döntés orvoslását követelték. A történelmi magyar egyházak által kezdeményezett nagygyűlés az elmúlt tizenöt esztendő legnagyobb erdélyi magyar tüntetésévé vált, kivonultak a helybeliek, de ezerszám érkeztek Erdély minden szegletéből, sőt, Magyarországról is. Az Igazság napja beváltotta a hozzá fűzött reményeket, bizonyította: vészhelyzetben létre tud jönni a valós magyar összefogás. Már kora délelőtt megindult az emberáradat a városközpont felé, énekelve vonultak be a távolabbról érkezettek, a helyiek fél tizenkettőkor, a templomok harangzúgásának jelére gyülekeztek. Ünneplőbe öltözve, székely és magyar zászlókkal töltötték meg a teret, parkot kicsik és nagyok, egészen fiatalok és idősebbek. A szervezők kitűzőt, a kiáltvány szövegét tartalmazó szórólapot osztogattak, több ponton asztalok álltak, ahol a megjelentek aláírásukkal is hitelesíthették tiltakozásukat. Az Igazság napja jelvényei, a Mikó tulajdonviszonyát igazoló dokumentumok kinagyított mása borította be a nagynevű iskola falait.
Javainkat nem adjuk
A nagygyűlés 12 óra után néhány perccel egyházi énekekkel kezdődött, a szervezők nevében Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese és Antal Árpád polgármester mondta a nyitóbeszédet. „A mai nap visszaadta a reménységet, hogy itt, Erdélyben működnek még a kollektív ösztönök és a közösségi tudat” – hangsúlyozta Kató Béla, Antal Árpád pedig azt hangoztatta: ma mi vagyunk a katalánok, „a mi létünket tagadják, a mi közösségünk tagjait fenyegetik börtönnel, a mi javainkat akarják jogtalanul elvenni. Ma nekünk kell kiállni és kiáltó szóval kiáltani, hogy létezünk, tagjainkat megvédjük és javainkat nem adjuk!” Kós Károly szavait idézte: az erdélyi magyarsággal a többségi nemzetnek minden időkben számolnia kell, „mi dolgozó, adózó, anyagi és kultúrértékeket produkáló polgárai vagyunk Romániának. Inkább vagyunk lojálisak, mint rebellisek, inkább építők, mint rombolók, inkább nyílt barátok, mint titkos ellenségek. De csak azzal a feltétellel, ha megadatik számunkra az új keretek között az a minimum, melyet mi kultúránk, ősi szokásaink, nemzeti öntudatunk, szociális érzéseink, gazdasági fejlődésünk szempontjából nélkülözhetetlennek tudunk.”
Felidézték a tüntetés összehívásának okait, a hazug pert, mely során a református egyházat tolvajnak és csalónak kiáltották ki, Markó Attilát és Marosán Tamást pedig azért ítélték el, mert a munkájukat végezték. „A sok hátrányos megkülönböztetésnek, ami bennünket ért, az volt az értelme, hogy a többségi társadalmat ellenünk hangolják, és így a jogosság látszatát fenntartva, a megkívánt javainkat elvegyék” – emelte ki Kató Béla. Antal Árpád pedig elmagyarázta, miért nem tartott igényt az önkormányzat a Székely Mikó Kollégiumra: „ezt az iskolát az egyház építtette, az egyház kapott működési engedélyt, és az egyháztól kobozták el a kommunisták” – mondotta. „Mi hozzászoktunk ahhoz, hogy egyik kezünkkel építkezünk, a másikkal védelmezzük azt, amit létrehoztunk” – emelte ki Antal Árpád, majd beszéde végén leszögezte: „Itt nem két embert, hanem az egész erdélyi magyar közösséget ítélték három év börtönre. De legyen világos mindenki számára, hogy másfél millió magyart nem lehet börtönbe hurcolni!”
Ez közönséges lopás
Papp Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az iskola elvételének pillanatát idézte fel, „amit jogi nyelven államosításnak lehet nevezni, becsületes magyar nyelven viszont közönséges lopásnak hívnak”, és szólt az elmúlt húsz év küzdelmeiről, hogy visszaszerezzék az egyház elkobzott vagyonát. „Biztosak lehetünk abban, hogy a buzăui bíróság határozata politikai megrendelésre született, a legfelsőbb állami vezetők tudtával és a titkosszolgálatok irányításával” – mondotta, majd kitért arra, a döntésnek üzenete van, az Európai Uniónak azt tolmácsolja, Románia nem jogállam, az ország polgárainak pedig azt, hogy nyugodtan lehet lopni, és politikai akarattal, jogi csűrés-csavarással el lehet odázni a visszaszolgáltatást. „Lopásból viszont megélni talán lehet, de korrupciómentes, erkölcsös jövőt építeni nem” – hangsúlyozta az erdélyi református püspök. Papp Géza beszéde végén kiemelte: minden belföldi és nemzetközi fórumon kiállnak követeléseik mellett, tiltakoznak a jogtalanság ellen, és készek minden törvényes eszközzel igazságukat, jogos tulajdonukat megvédeni.
Jakubinyi György, a gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke felidézte, hogy az 1989-es reményt keltő változások után Tőkés László kezdeményezésével alakult meg az Erdélyi Magyar Történelmi Egyházak Állandó Értekezlete, amelynek legfontosabb célkitűzése volt harcolni az elkobzott egyházi értékek, ingó és ingatlan javak visszaszerzéséért és a felekezeti iskolákért – s lám, huszonkét év elteltével még mindig ezekért a javakért kell síkraszállniuk. Az egyházaknak nem saját hasznukra, hanem küldetésük teljesítése végett van szükségük iskolákra, kórházakra, öreg- és nevelőotthonokra – hangsúlyozta. „Ma, az Igazság napján igazságot kérünk és követelünk. Ebben a követelésünkben mi, erdélyi magyarok egyek vagyunk, és egyek szeretnénk maradni vallási és politikai hovatartozástól függetlenül” – emelte ki. Márton Áron püspök szavait idézte, aki 1946-ban Csíksomlyón mondta: „Ez azonban nem politika. Itt az életünkről van szó! S az emberi élethez Istentől nyertünk jogot. Az önmagunk becsülete és a jövő nemzedékek sorsáért reánk háruló felelősség követeli, hogy jogaink védelmében tiltakozzunk egy igazságtalan ítélet kimondása és végrehajtása ellen!”
Felelős nemzetszeretet
Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke a nemrég újraegyesült magyar unitárius egyház, az egyetlen, Erdélyben alakult történelmi magyar egyház nevében szólt. Mint mondta, össze kell fognunk, tiltakoznunk kell, mert két évtizeddel a rendszerváltás után még mindig nem birtokosai, hanem kéregető koldusai vagyunk jogos közösségi tulajdonunknak. „A sokat hangoztatott nemzetszeretet jelentse számunkra mindig a közösségünk jelene és jövője iránti felelősségvállalást. A felelős nemzetszeretetből összetartozás születik, melynek cselekvő formája a nemzeti szolidaritás” – hangsúlyozta az unitárius püspök. Nem rablással és álnoksággal, de a törvény adta lehetőséggel akarjuk megőrizni az elődeink által megvalósított tárgyi és szellemi kincseket – mondotta.
Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke azt emelte ki: nem a tiltakozni összesereglett magyarság gyakorol nyomást az amúgy gyenge lábon billegő román igazságszolgáltatásra, hanem „a Bukarestből idomított és politikai széljárások szeszélye szerint bólogató igazságszolgáltatók gyakoroltak nyomást az erdélyi magyarságra, a magyar egyházakra, ezáltal a magyar családokra, a magyarságában annyiszor megalázott, kisebbségben szenvedő magyar emberre”. A romániai visszaszolgáltatás mértéke az ország és az Európai Unió szégyenfoltja, és Brüsszel szemet hunyt afölött, hogy nem teljesültek a csatlakozáskor tett ígéretek – fogalmazott a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke.
Fehér Attila, a Romániai Evangélikus-lutheránus Egyházkerület főtanácsosa az összefogás, az egymásra figyelés fontosságát hangsúlyozta: „Mi ezen a tüntetésen nem üzenünk mást, mint azt, hogy a phalanx harci alakzatában odafigyelünk egymásra, egy emberként harcolunk a jogorzás, a csalárdság, a hazugság és a bűn ellen. Jelenlétünkkel üzenjük, hogy nem a félelemnek, hanem az erőnek, az igazságnak és a szeretetnek a gyermekei vagyunk.”
El a kezekkel!
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint nemcsak huszonkét, hanem immár kilencvenkét éve ugyanazt teszi az erdélyi magyar közösség: elorozott jogaiért és tulajdonaiért küzd. Több mint négyezerre rúg azoknak a dokumentumoknak a száma, amelyeket 1989 és 2002 között az ingatlanok és az iskolaügy témájában benyújtottak az egyházak, 2002 és 2008 között hét küldöttség járt Európa fővárosaiban hasonló ügyekben. Makkai Sándor püspököt idézte: Erdély ügye nem politikai, hanem erkölcsi kérdés. „Számunkra is elsősorban erkölcsi kérdés, politikusainknak is az, össze kell fognunk, és együtt kell képviselnünk a magyar igazságot, a demokrácia és az autonómia értékeit” – hangsúlyozta Tőkés László beszédében, majd hozzátette: „Együtt Erdélyért, népünk védelmében és érdekében, új egységben, újrateremtve megbomlott egységünket az egyházak között, a civil szférában és a politikai életben.” Szólni jöttünk Sepsiszentgyörgyre, ne vegyétek el azt, ami a miénk! Ne tegyetek igazságtalanságot egy egész nemzeti közösséggel! – mondotta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. „Ma szólni jöttünk a Mikó-kollégiumért, Markó Attiláért és Marosán Tamásért. Szólni kívánunk az igazságtalanság ellen, a tulajdonjog védelme mellett. Ma azt mondjuk, hogy le a kezekkel az egyházi tulajdonról, le a kezekkel a közösségi vagyonról! Mert ma a református egyházat éri sunyi (aljas) támadás, de holnap bárki sorra kerülhet” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. „A tulajdonjog visszaállítása nemzeti minimumunk, megmaradásunk kulcsa, a jövő nemzedékek számára biztos alap. A lopakodó visszarendeződést az igazságszolgáltatás fényes és kényes leple alatt teszik. Ez az a módszer, amely perverzitásában versenyre kelhet bármely diktatúrával” – fejtette ki. Emlékeztetett: a tét sokkal nagyobb, mint a Mikó épülete, hiszen e bírósági döntéstől vérszemet kapott a marosvásárhelyi polgármester, és szemet vetett két vásárhelyi magyar iskola épületére, de a nagyváradi polgármester is feni a fogát, hogy visszalopja a katolikusok tulajdonát. „Mi ma egy dolgot kérünk: igazságot a Mikónak, Markó Attilának és Marosán Tamásnak. Mi azt kérjük, hogy minden elkobzott vagyont szolgáltassanak vissza a jogos tulajdonosának! Mi igazságot kérünk a történelmi egyházaknak, a magyar közösségünknek és minden egyes embernek!” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Ezt követően a tiltakozó tömeg színpadra kérte Sánta Imre bikfalvi református lelkészt, aki 57 napig tüntetett a Székely Mikó Kollégium előtt. Köszönetet mondott mindazoknak, akik „tartották hátukat a Református Székely Mikó Kollégiumért, és akik ötvenhét nap után, gróf Mikó Imrével együtt, nem háttal, hanem szembeállnak az ősi kollégiummal.” „Szép volt, fiúk!” – skandálta a tömeg. Sánta Imre szóvá tette, hogy a rendőrség a délelőtt során bekísért négy tüntetni tartó fiatalt, fegyvernek tekintették zászlórúdjaikat. (Mint utóbb kiderült, az ifjakat igazoltatás után elengedték.) Rövid felszólalását követően a történelmi egyházak képviselői, hívei mondottak könyörgést, majd Kató Béla olvasta fel az Igazság napjának kiáltványát, melyet háromszoros igennel fogadott el a tömeg. Az egyházi és politikai üzenetek súlyát költemény és zene erősítette, Nemes Levente Jászai Mari-díjas színművész Reményik Sándor Templom és iskola című versét mondta el, Steckbauer Hanzi Réka pedig énekelt, Ráduly Botond, Kertész János és Czerják István az LGT Miénk itt a tér című dalát adta elő. A házigazda-bemondó Mátray László színművész volt. A bő kétórás rendezvény a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. szeptember 3.

Istentisztelet a Mikóért, tüntetés az autonómiáért (Magyarország)
Több száz hívő előtt tartott ökumenikus istentiszteletet Kiss-Rigó László katolikus, Bölcskei Gusztáv református és Fabiny Tamás evangélikus püspök szombaton a szegedi dómban a református sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumért. Ugyancsak szeptember elsején Székelyföld szabadságáért, területi autonómiájáért és a magyar történelmi egyházak által fenntartott erdélyi iskolák visszaállamosítása ellen tartottak tiltakozó demonstrációt a budapesti román nagykövetség épülete előtt mintegy háromszáz ember részvételével.
Szegeden a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása elleni sepsiszentgyörgyi tüntetés napjára szervezett szegedi szertartáson részt vett Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Kalmár Ferenc, a KDNP alelnöke is. Répás Zsuzsanna az istentiszteletet követően hangsúlyozta: a magyar kormány minden jogi és diplomáciai segítséget kész megadni az erdélyi református egyháznak és az ügyben személyesen érintetteknek. A politikus szerint megdöbbentő, hogy a XXI. században, az Európai Unióban a kollégiummal kapcsolatban olyan ítélet születhetett, amely ellentmond minden jogi alapelvnek: a jogbiztonságnak, a tulajdon szentségének és az egyházak függetlenségének. A Székely Mikó Kollégium épülete a református egyház tulajdona, s erről bírósági ítélet született Brassóban – szögezte le a helyettes államtitkár. Répás Zsuzsanna reméli, hogy a restitúciós bizottság tagjait elmarasztaló elfogadhatatlan és abszurd bírósági ítéletet megváltoztatják, sikerül jogorvoslatot találni a romániai igazságügyi fórumokon. Amenynyiben ez nem történik meg, a magyar kormány kész továbbvinni ezt az ügyet nemzetközi szintre – fűzte hozzá. A helyettes államtitkár kifejtette: nagyon fontosnak tartja, hogy a kollégium ügye érdekében a történelmi egyházak mellett azok a romániai magyar pártok is összefogtak, amelyek egyébként rivalizálnak egymással.
Budapesten a budapesti megmozdulás a sepsiszentgyörgyivel egy időben zajlott. A kordonokkal körbezárt román külképviselet épülete melletti Izsó utcában felállított színpadon György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke azt mondta: a román kormány az elmúlt tizenkilenc év alatt nem tett eleget az európai felszólításoknak, hogy tartsa tiszteletben a kisebbségi jogokat, és az iskolák egyházi kézbe történő visszaszolgáltatása Románia uniós csatlakozása után leállt. Emlékeztetett: a román állam a kommunista rendszerben nyolcezer egyházi ingatlant kobozott el, ebből 2140-re a magyar történelmi egyházak tartottak igényt, és ebből mindössze ötszázat szolgáltatott vissza a román állam, de a döntést a helyi és megyei önkormányzatok megfellebbezték. A Székely Nemzeti Tanács egy petíciót is megfogalmazott, amelyben azt kérik a magyar pártoktól és közéleti szereplőktől, ne tegyék négyévente ismétlődő kampánytémává Székelyföld területi autonómiáját, hanem segítsék annak megvalósulását. A román kormányt felszólítják, tartsa be az ország kötelezettségeit, szolgáltassa vissza a jogtalanul elkobzott egyházi és közösségi javakat. Mindezek betartatásához az Európa Tanács és az Európai Unió intézményeinek segítségét kérik. A budapesti megmozduláson felolvasott petíciót a mintegy háromszáz tüntető közfelkiáltással is megerősítette, majd írásban juttatják el a román nagykövetség vezetőjének, aki a szervezők szerint nem kívánta átvenni a dokumentumot, de elküldik a román kormánynak és az összes uniós magyar intézmény vezetőinek is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. szeptember 3.

A vizsgázók négyötöde megbukott a pótérettségin
A megóvott dolgozatok újrajavítása előtti megyei összesítés szerint a háromszéki vizsgázók alig 16,91 százalékának sikerült a pótérettségije, az 1043 beiratkozottból 215-en hiányoztak, 687-en megbuktak, egy diákot puskázás miatt kizártak.
A legjobb eredményt a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban jegyezték, ahol a huszonnégy pótérettségizőből tizenöten (62,50 százalék) vizsgáztak sikeresen, leggyengébben a kézdivásárhelyi Apor Péter Mezőgazdasági Szakközépiskola diákjai szerepeltek, itt kilencvenkilencből csupán ketten (2,02 százalék) kaphatnak érettségi oklevelet. A középmezőnybe tartozik a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum (47,22), a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (40 százalékos átjutási aránnyal), a Plugor Sándor Művészeti Líceum (38,7), a kézdivásárhelyi Református Kollégium (32,435), a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont (30,23), a baróti Baróti Szabó Dávid Líceum (20,5 százalék). Az elméleti középiskolák közül a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium (16,33 százalék) és a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző (16,13) diákjai teljesítettek a leggyengébben. A Nicolae Bălcescu, a Berde Áron, a Puskás Tivadar és Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában 6–8,70 százalék között volt az átjutás, a Kós Károly-, Gábor Áron- és Apor Péter-iskolában 2,02–4,35 százalék közötti eredményt jegyeztek. A végleges eredményeket szerdán hirdetik ki.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. szeptember 3.

„El a kezekkel az egyházi és közösségi tulajdonról!”
Több tízezren tüntettek Sepsiszentgyörgyön az újraállamosítás ellen
A szervezők szerint 25 000-en vettek részt az Igazság Napja elnevezésű tüntetésen Sepsiszentgyörgyön szombat délben, tiltakozva a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen. Erdély minden magyarlakta megyéjéből érkeztek a tüntetők, sokan szervezetten, autóbuszokkal utaztak. A tiltakozó nagygyűlésen felszólaló egyházfők és politikusok kiemelték, hogy mind az egyházat, mind a magyar közösséget igazságtalanság és jogsérelem érte, de a tüntetéssel és az Igazság Napján való részvétellel bebizonyítottuk: létezünk, javainkat megvédjük, s jelenlétünkkel számolni kell. Elhangzott, hogy a restitúció, s ezen belül az egyházi javak visszaszolgáltatásának jelenlegi helyzete nem csak Románia, hanem az EU egyik szégyenfoltja is, hiszen több mint húsz éve nem rendezték ezt a kérdést, nem tartották be a csatlakozáskor tett vállalást. A tulajdonjog visszaállítása pedig rendkívüli fontosságú, hiszen megmaradásunk kulcsa.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2012. szeptember 3.

Nagyon gyenge eredmények a pótérettségin
Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő vasárnap délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentette: országszerte Kolozs megye elsőként töltötte fel, még szombat este, a tanügyminisztérium honlapjára a pótérettségi eredményeit. A vizsgára 2419-en iratkoztak be, 2101-en jelentek meg. Három maturandust másolás miatt eltávolítottak a vizsgáról. Az átmenési arány 22,8 százalék, azaz 479 személy érettségizett sikeresen. A vizsgázók 62,21 százaléka nem érte el az 5-öst, és 15,85 százalékra tehető azok aránya, akiknél az érettségi átlag 5–6 közötti. A legtöbben (394-en) 6–7 közötti átlagot értek el; 66-on 7–8, 18-an 8–9 közötti átlagot szereztek meg. Csak 1 tanuló ért el 9 feletti eredményt. Ami a 2012-ben végzetteket illeti, közülük 1668-an iratkoztak be, és 24,26 százalék ment át.
917-en nem írták meg az átmenő jegyet. A régebbi évfolyamok végzősei újból gyengén teljesítettek: a 630 megjelent személy közül csak 19,37 százalék vizsgázott sikeresen.
Románból 58,72%, magyarból 80,43%, történelemből 91,95%, matematikából 23,45% volt a sikeresen érettségizők aránya. Cuibus szerint az érettségi eredmények az elmúlt évek-évtizedek hibás oktatáspolitikájának tudhatók be. Állítása alátámasztásaként a IX. osztályba való bejutást említette, ahova nem szükséges az 5-ös jegy elérése.
– Az érettségin gyengén teljesítő iskolák IX. osztályaiba olyan fiatalok iratkoznak be, akiknek az V–VIII. osztályos tanulmányi eredményei és az országos teszten elért jegyek számtani középarányosa 3-as. Négyévi líceumi tanulás alatt szinte lehetetlen a 3-as átlagot 6-osra javítani. Ezért a tanügyet és a szakoktatást újra kell szerveznünk. Első lépésként már 2013-ból bevezetnénk a több (két) szintű érettségit. A gyengébben teljesítő tanulók számára könnyebbek lennének az érettségi tételek, ám ennek birtokában nem lehet majd egyetemre felvételizni. A jó és kiváló képességű maturandusok pedig emelt szintű érettségin vennének részt, amely feljogosítja őket az egyetemi felvételire. Másrészt pedig a líceumba való bejutáshoz el kell érni az 5-öst a szakaszzáró vizsgán. Harmadik, hosszú távú intézkedésként pedig a GDP 6 százalékát utalnák át a tanügynek, szemben a 2011-es 2,7 százalékkal – magyarázta a főtanfelügyelő.
Cuibus tervei között szerepel az is, hogy a 2012/2013-as tanévtől kezdődően 3-3 próbavizsgát szerveznének a nyolcadikosok és a maturandusok számára, hogy azok szokják meg a vizsgakörülményeket, és ily módon tanulásra is serkentenék őket. Ugyancsak ettől a tanévtől be nem jelentett ellenőrzéseket végeznének a gyengén teljesítő iskolákban, főleg vidéken.
Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes tájékoztatott a magyar tannyelvű iskolák végzőseinek eredményeiről. A János Zsigmond Unitárius Kollégium 8 tanulója közül 7 ment át (87,50%). A Református Kollégiumból 12-en jelentkeztek, 8-an mentek át (66,67%); a Báthory István Elméleti Líceumból 13-an vizsgáztak, és 5-en mentek át (38,45%), az Apáczai Csere János Líceumból 17-en jelentkeztek, 6-an mentek át (35,29%), a Brassaiból 41 vizsgázó közül 9-nek sikerült az érettségije. A tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum 15 maturandusa közül 1 vizsgázott sikeresen.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2012. szeptember 3.

A székely autonómiáért tüntettek a budapesti román nagykövetség előtt
Székelyföld szabadságáért, területi autonómiájáért és a magyar történelmi egyházak által fenntartott erdélyi iskolák visszaállamosítása ellen tartottak tiltakozó demonstrációt a budapesti román nagykövetség épülete előtt mintegy háromszáz ember részvételével szombaton. Szegeden ökumenikus istentiszteletet tartottak a Székely Mikó Kollégiumért.
A Budapest XIV. kerületében álló, kordonokkal körülzárt román külképviselet épülete melletti Izsó utcában felállított színpadon György-Mózes Árpád, a Székelyföldért társaság elnöke azt mondta: a román kormány az elmúlt 19 év alatt nem tett eleget az európai felszólításoknak, hogy tartsa tiszteletben a kisebbségi jogokat, és az iskolák egyházi kézbe történő visszaszolgáltatása Románia uniós csatlakozás után leállt.
Emlékezetett: a román állam a kommunista rendszerben nyolcezer egyházi ingatlant kobozott el, ebből 2140-re a magyar történelmi egyházak tartottak igényt, és ebből mindössze ötszázat szolgáltatott vissza a román állam, de a döntést a helyi és megyei önkormányzatok megfellebbezték.
Bácsfainé Hévízi Józsa, az Erdélyi Szövetség elnöke arról beszélt, hogy egyre kevesebb magyar kerülhet be a román felsőoktatásba, iskolák százai alakulnak át, és elsőként Kolozsvárt fosztották meg a magyar nyelvű oktatástól. Szót emelt az ellen is, hogy a marosvásárhelyi orvosi egyetemen szisztematikusan megszüntették a magyar nyelvű képzést, ezért mint hangoztatta, a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium ügyét nem lehet, és nem is szabad kizárólag egyházi ügyként kezelni. A Székely Nemzeti Tanács nevében ezért egy petíciót is megfogalmaztak, amelyben azt kérik a magyar pártoktól és közéleti szereplőktől, ne tegyék négyévente ismétlődő kampánytémává Székelyföld területi autonómiáját, hanem segítsék annak megvalósulását. A román kormányt pedig felszólítják, tartsa be az ország kötelezettségeit, szolgáltassa vissza a jogtalanul elkobzott egyházi és közösségi javakat. Mindezek betartatásához az Európa Tanács és az Európai Unió intézményeinek segítségét kérik.
A budapesti megmozduláson felolvasott petíciót a mintegy háromszáz tüntető közfelkiáltással is megerősítette, és majd írásban juttatják el a román nagykövetség vezetőjének, aki a szervezők szerint nem kívánta átvenni a dokumentumot, de elküldik majd a román kormánynak és az összes uniós magyar intézmények vezetőinek is.
Az Izsó utcában tartott tüntetésre Nagyatádról, Érdről és Komlóról is érkeztek demonstrálók, akik a szakadó esőben árpádsávos, székely és nemzetiszínű zászlókat is lobogtattak. A demonstrálók között ott volt Gaudi Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője is.
Ökumenikus istentisztelet Szegeden a Református Székely Mikó Kollégiumért
Több száz hívő előtt tartott ökumenikus istentiszteletet Kiss-Rigó László katolikus, Bölcskei Gusztáv református és Fabiny Tamás evangélikus püspök szombaton a szegedi dómban a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumért.
Az intézmény visszaállamosítása elleni tiltakozó sepsiszentgyörgyi tüntetés napjára szervezett szertartáson részt vett Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Kalmár Ferenc, a KDNP alelnöke is.
Répás Zsuzsanna az istentiszteletet követően az MTI-nek hangsúlyozta, a magyar kormány minden jogi és diplomáciai segítséget kész megadni az erdélyi református egyháznak és az ügyben személyesen érintetteknek.
A politikus szerint megdöbbentő, hogy a XXI. században, az Európai Unióban a kollégiummal kapcsolatban olyan ítélet születhetett, amely ellent mond minden jogi alapelvnek: a jogbiztonságnak, a tulajdon szentségének és az egyházak függetlenségének. A Székely Mikó Kollégium épülete a református egyház tulajdona, s erről bírósági ítélet született Brassóban – mondta a helyettes államtitkár.
Répás Zsuzsanna reméli, hogy a restitúciós bizottság tagjait elmarasztaló „elfogadhatatlan és abszurd” bírósági ítéletet megváltoztatják, sikerül jogorvoslatot találni a romániai igazságügyi fórumokon. Amennyiben ez nem történik meg, a magyar kormány kész továbbvinni ezt az ügyet nemzetközi szintre – tette hozzá.
A helyettes államtitkár kifejtette, nagyon fontosnak tartja, hogy a kollégium ügye érdekében a történelmi egyházak mellett azok a romániai magyar pártok is összefogtak, amelyek egyébként rivalizálnak egymással.
Krónika (Kolozsvár)

2012. szeptember 3.

A CSM vizsgálatot kér a Mikó-tüntetés ügyében
A Legfelső Bírói Tanács (CSM) alelnöke azt kérte az intézmény vizsgálati részlegétől, hogy ellenőrizze, nem sértik-e az igazságszolgáltatás függetlenségét a Székely Mikó Kollégium ügyében tartott sepsiszentgyörgyi tüntetésen elhangzott kijelentések. A CSM közleménye szerint a Oana Schmidt Haineala CSM-alelnök által aláírt kereset emlékeztet, hogy a tüntetés felszólalói bírálták a buzăui bíróság döntését, amely első fokon börtönbüntetésre ítélte a restitúciós bizottság három tagját, az iskola épületét a város tulajdonába helyezte át, és az Erdélyi Református Egyházkerületet jelentős kártérítés kifizetésére kötelezte. Az erdélyi magyar történelmi egyházak szombaton nagyszabású tüntetést szerveztek, amelyen erdélyi magyar egyházi vezetők és romániai magyar politikusok élesen bírálták a kollégium "újraállamosítását", amely - mint mondták - veszélyes precedenst teremthet a többi egyházi vagyon sorsát illetően. A közlemény kiemel néhány olyan megállapítást, amely a sepsiszentgyörgyi tüntetésen hangzott el a bíróság döntése, valamint a korrupcióellenes ügyészek munkájával szemben. A CSM alelnöke megállapítja, hogy egy bírósági ítéletnek és ügyészségi vizsgálatnak a bírálata nyomásgyakorlást jelenthet mind a vádat emelő ügyészekkel, mind az ügyben dönteni illetékes bírókkal szemben. "Egy nem jogerős bírósági ítélet csak az igazságszolgáltatás keretében, fellebbezés útján támadható meg" - állapította meg a CSM alelnöke. A CSM a romániai bírák és ügyészek szakmai testülete, amely felügyeli az igazságszolgáltatás működését. A CSM-nek van egy úgynevezett kivizsgáló részlege, amely elsősorban a bírák és az ügyészek ellenőrzésére hivatott akkor, amikor ez utóbbiak magatartásával, szakmai munkájával kapcsolatban kételyek merülnek fel. Az igazságszolgáltatás rendszerén kívül eső személyek esetében is van hatásköre, így például megvizsgálhatja, hogy közéleti személyiségek, politikusok nyilatkozatai milyen mértékben tekinthetők az igazságszolgáltatásra nehezedő nyomásgyakorlásnak, és milyen mértékben sértik az igazságszolgáltatás függetlenségét. A CSM illetékesei az MTI-nek elmondták: ez utóbbi esetben a bírói tanács nem rendelhet el szankciókat, hanem megállapíthatja, hogy a szóban forgó kijelentések sértik-e vagy sem az igazságszolgáltatás függetlenségét. A CSM kivizsgáló részlege az ellenőrzés során egy jelentést készít, amelyet elküld a CSM plenáris ülésének, amely vagy elfogadja vagy elutasítja azt.
Transindex.ro

2012. szeptember 3.

Rákóczi Szövetség: beiratkozási ösztöndíj felvidéki és partiumi iskolakezdőknek
- Több mint 3500 felvidéki és 700 partiumi magyar iskolakezdő részesül a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjában - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
A szövetség tájékoztatása szerint januárban és februárban 3582 diákot írattak be Szlovákiában magyar iskolába, ez több, mint a 2011-ben, illetve 2010-ben magyar iskolába beíratottak száma.
Az ösztöndíjak átadása szerdán Kassán, a Márai Sándor Alapiskolában veszi kezdetét a Rákóczi Szövetség beiratkozási programjának keretében. Az ösztöndíjakat szeptember és december között csaknem száz felvidéki magyar településen tervezik átadni - írták.
A Rákóczi Szövetség beiratkozási programja keretében minden felvidéki magyar iskolakezdőt részesíteni kíván az ösztöndíjban. A felvidéki tapasztalatokra alapozva, a Rákóczi Szövetség programját az idén kiterjesztette Nagyvárad, Margitta és Belényes magyar iskolakezdőire is, tekintettel az ottani asszimilációs folyamatokra.
A három partiumi városban szeptember folyamán mintegy hétszáz diák részesül a beiratkozási ösztöndíjban.
Az ösztöndíj értéke 10 ezer forint; támogatási szerződés keretében vehetik át az iskolakezdők szülei.
A szervezet tájékoztatása szerint a program célja, hogy ráirányítsa a magyar családok figyelmét a magyar iskolaválasztás fontosságára és helyességére. A program minden év decemberében veszi kezdetét az óvodások megajándékozásával, illetve a szülőknek írt levéllel, amelyben a magyar iskola előnyeire, az ott megszerezhető többlettudás lehetőségére, valamint a magyar közösség megmaradása és a magyar iskolaválasztás közötti összefüggésre hívják fel a szülők figyelmét.
Budapest,MTI

2012. szeptember 3.

Túl a kásahegyen – beszélgetés Bárdi Nándor történésszel.
„Szomszédaink úgy tekintenek a magyar kisebbségekre, mint folyamatosan veszélyt jelenthető »ötödik hadoszlopra«. A magyarok tapasztalata pedig az, hogy ezen népek a 19. század óta a velük élő magyar közösségek elpusztítására szőtt tervek megvalósításán munkálkodnak.” Bárdi Nándor történésszel, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének munkatársával Tasnádi-Sáhy Péter beszélgetett.
– Nemrégiben az MTVA vezérigazgatója körlevélben kérte a munkatársakat, hogy ezentúl a határon túli kifejezés helyett a külhonit használják. Egy kisebbségkutató lát ebben valamiféle minőségi változást?
– Előrebocsátanám, hogy a magyar–magyar viszonynak nevezett tárgykört sűrű retorikai összevisszaság jellemzi. Célképzetek, amelyekről jelenvalóságként beszélnek és elvárásokká válnak; általánosítások; feldolgozatlan élmények, sértettségek és félreértett szerepek tömege bogozódik össze ebbe a tárgyban. Ahhoz, hogy a lényegi kérdésekről beszéljünk, egy kásahegyen kell keresztülverekedni magunkat. Sok publicisztika nem is jut tovább a politikai retorikák termelte képzetek leleplezésén.
A külhoni terminológia bevezetésének szerintem két értelmezési háttere lehetséges. Kövér László és Veress László 2010. június 4-én a Magyar Nemzetben megjelent Mi lesz belőlünk magyarokból? című identitáspolitikai cikke az egységes magyar nemzet mellett érvelt és a balliberális elit félrevezető kategóriájának tekintette a „nemzet szétfejlődését”. Ebben a gondolatkörben a magyar etnokulturális közösség egységes politikai térben értelmeződik. Van egy másik megközelítés is, ami legtisztábban Sólyom László az előbb említett cikk megjelenésének napján, a parlamenti Trianon-emlékülésen elmondott beszédében kristályosodik ki. E szerint a Kárpát-medence az itt élő népek közös hazája. Ez azt jelenti, hogy nem csak Szepesség vagy Brassó képezi a magyar kulturális örökség részét, hanem a román, szlovák stb. történelemhez is hozzátartoznak a budapesti, gyulai, békéscsabai stb. emlékhelyeik. Ebben a szellemben a külhoni megnevezés a határon túlihoz képest annyiban más, hogy például egy nagyváradi nem Budapesthez viszonyítva azonosítja magát. A mindennapi életben persze a romániai magyarok szimplán magyarnak tartják magukat és abban a pillanatban lesz belőlük romániai magyar, ahogy belépnek a magyar(országi) médiatérbe vagy fizikailag átlépik a határt. A Kárpát-medencében jó kétszáz éve párhuzamos nemzetépítések zajlanak, és lényegében a külhoni magyarok 1918-ban ezek közé szorultak. Ezekben önálló intézményi szerkezeteket építettek a két világháború között és 1989 után, az államszocializmusban pedig az adott ország magyarságpolitikáján belül próbált a magyar elit vélt vagy valós közösségi érdekeket kiharcolni. Ugyanekkor mindez egy környező népekkel közösen felépített toposz-rendszerben történik. Leegyszerűsítve: szomszédaink úgy tekintenek a magyar kisebbségekre, mint folyamatosan veszélyt jelenthető „ötödik hadoszlopra”. A magyarok tapasztalata pedig az, hogy ezen népek a 19. század óta a velük élő magyar közösségek elpusztítására szőtt tervek megvalósításán munkálkodnak.
– Mik lehetnek ennek a „toposztalanításnak” az eszközei?
– Szaktörténészként jó néhány, a nemzeti kánonokon túlmutató kutatás megvalósítását ajánlhatom, de a kisebbségi magyar önszemlélet szempontjából nem a kutatói vágyakat, hanem a fogalmi tisztázást tartom fontosnak. Alapvetésként ki kell mondani: a külhoni magyarként definiált közösségek lényegében kényszerközösségek, mert nem társadalomtörténeti folyamatok révén, hanem egy politikai döntés következményeként születtek, majd regionális sorsközösségekké váltak. Ez az önértelmező fogalmak első szintje. A második: a külhoni magyarok számára magától értetődő, hogy őshonosak szülőföldjükön, az ottani etnikai viszonyok megváltoztatását életviszonyaik sérelmeként élik meg. A harmadik viszonyítási pont, hogy ezek a magyar közösségek nemzeti kisebbségként definiálták magukat, az intézményesülésen keresztül párhuzamos társadalmat képeznek azon az országon belül, ahol élnek. Azért nem használnám szívesen a kisebbségi társadalom kifejezést, mivel ez egy vízió, a teljes társadalmi intézményrendszerről, a közösség viszont létezik, amelynek megvannak a saját integráló adottságai, élményei. Ezzel szemben a többségi nemzetek jellemzően birodalmi kisebbségként, a Magyar Királyság maradványaként tekintenek a velük élő magyarságra, mivel ezen kisebbségi közösségek kulturális öröksége nem függetleníthető a történelmi Magyarországtól.
– Hogy néz ez ki a „magyar–magyar viszony” felől nézve?
– Vannak, akik Trianont egyfajta traumaközösségként élik meg. Ez identitáspótló, kibeszélő önterápia is lehet. Nem hiszem, hogy minden Nagy-Magyarország matricás autótulajdonos irredenta volna. Sokkal fontosabb az, hogy a Kádár-korszak történelmi és identitáspolitikai amnéziájában a történelmi Magyarországra való emlékezés, a külhoni magyarok iránti figyelem az ellenzékiség érzetét adta, és ennek keretei sokfelé elágazva tovább élnek ma is. Ehhez képest egy másik út az úgynevezett detrianonizálás avagy határtalanítás, melyben az etnokulturális közösségnek egyes részei partnerként ismét együtt működhetnek. Hogy ez megtörténhessen, le kell építeni bizonyos határtermelő különbségeket. Trianont a közvélemény Magyarországon jórészt történeti kérdésként kezeli. Így van ez persze Kézdivásárhelyen is, csakhogy ott ez egyben családok, életpályák sorsát határozta meg. Az ottaniak elődeivel a magyar állam nem tudta fenntartani az állampolgári „szerződést”, mert a magyar politikai osztály két világháborúból is vesztesen hozta ki az országot. Az ennek révén létrejött magyar közösségek a magyarországi viszonyokhoz képest nemzetiesítettebbek, a változó politikai viszonyoknak is kiszolgáltatottabbak, hiszen a nyelvi, kulturális, sorsközösségbeli összetartozás szervezi ezeket. Jelentős különbség mutatkozik a hazafelfogásbanis. A magyarországiak haza fogalma döntően megegyezik az ország jelenlegi területével, míg a külhoniak számára egyszerre jelenti a szülőföldet, illetve egy virtuális magyar kulturális és médiateret, amelyet a sajátjuknak éreznek. A harmadik, legkevesebbet emlegetett különbség abból adódik, hogy a külhoniak döntő többsége kétnyelvű. Ennek kulturális vonzataként jó részük tudatában van annak, hogy a sajátján túl létezik egy „másik igazság” is, akár a szomszéd lakásban vagy a munkatárs fejében. Ehhez képest Magyarország lényegében Trianonnal érte el a reformkori nagy álmot, a homogén nemzetállamot. A magyar politikai elit úgy érzi, értelmiségi felettes énként megmondhatja, hogyan is kell gondolkodni Nyíregyházától Kaposvárig. Ebből következően Magyarországon az uralomra, az egységesítésre, az erdélyi politikában a dominanciára való törekvés volt a meghatározó.
– Mit jelent ez a detrianonizálás avagy határtalanítás a gyakorlatban?
– Ezeket a kifejezéseket eredetileg nyelvészek találták ki, ebből kifolyólag nyelvészeti problémaként fogalmazták meg. Nevezetesen, hogy a külhoni nyelvváltozatokat miként viszonyítsák a magyarországi standardhoz. Végül, megharcolva a nyelvművelőkkel, beemelték őket. Így például a „hajtási” a „jogosítvány” szinonimájává válhatott. Ezzel a határtalanító, integráló gesztussal a nyelvi sík azonnal ki is tágult, mivel azt eredményezte, hogy a külhoni kultúra termékei egyenrangú alkotóelemei lettek az egyetemes magyar kultúrának. A határtalanítás programja számomra pontosan arról szól, hogy mit tudunk kezdeni ezekkel az egyenrangú kulturális örökségekkel.
– A siker azon is múlik, hogy a szomszédos népek mit szólnak, ha mi határtalanításról beszélünk, főleg akkor, ha ők nem számolnak le a birodalmi kisebbség toposszal…
– Nagyon egyszerű, mint ahogy egy román mondás is tartja, nem beszélni, hanem cselekedni kell. Először azt kell tisztáznunk, hogy miért álságos, improduktív vagy hiteltelen a most használt beszédmód, mit csináltunk rosszul. Majd meg lehet keresni a helyzetleírás és az önértékelés új támpontjait. Ma az egyik legnagyobb probléma, hogy a külhoni magyar ügyeket a politikai retorika uralja. Gyakran a kommunikációs akciók önmagukért zajlanak. Az elmúlt húsz év tapasztalata egy hatalmas szakpolitikai deficitre mutat. Nincs meg a megfelelő szakmai és közigazgatási háttér a programok intézményesítéséhez és megvalósításához. Miért nincsenek Magyarországnak és a külhoni magyar közösségeknek a szomszédos országok nyelvén a magyarságról informáló honlapjaik? Miért nincs fent a neten a Madách, a Kriterion és a Fórum fordításirodalma? Médiaképesek-e a magyar külképviseletek munkatársai a szomszédos országok nyelvén? Soroljam?
– Az elmúlt időszak hibáinak feltárásakor milyen premisszák mentén lehetne elindulni?
– Nem egy interjú dolga ezt a kérdést mélységében feltárni. Most csak annyit tehetek, hogy történészként felhívom a figyelmet azokra a félreértett vagy félreérthető nézőpontokra, melyeket egy-két évtized múlva a politikai elemzők visszatekintve fontosnak tarthatnak. Az első ilyen a kettős állampolgárságról szóló népszavazás ügye. A politikai közbeszéd átalakította a történéseket, és ma már a magyarságpolitika következetes és legfontosabb megvalósításaként jeleníti meg a honosítás ügyét, miközben az autonómiatörekvések kudarca, a magyar kisebbségi pártok kormányzati részvétele és a Fidesz-kormány nagy projektjei után a parlamenti pártok igazából csak belesodródtak a kapcsolódó kampány politikai hiszterizáltságába. A 2004. őszi–téli népszavazási kampány nem a külhoni magyarokról szólt, hanem egy pártpolitikai verseny volt, a szomszéd országi magyarság a szavazás után mégis úgy élte meg, hogy lényegében a nemzeti hovatartozásukat kérdőjelezték meg, ennek egyik következményeként nemcsak hogy elfogadottá vált Magyarország és a magyarországiak bírálata („anyások”, „táposok”), hanem egyben politikai legitimációs retorikaként is használták a kisebbségpolitikusok. Egy következő másként értelmezés a kettős állampolgárság és a második Orbán-kormány projektjei körül alakult ki. Magyarországon a kilencvenes években létrejött a többpártrendszer és a kapitalista piacgazdaság intézményrendszere, megvalósult a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozás, egy új alkotmányos politikai közösség azonban nem jött létre, sőt a környező országoknál is lassabban halad ez a folyamat. Ez a Kádár-korszak elfojtott emlékezetpolitikai örökségével együtt óriási identitáspolitikai deficitet hozott létre. Ezt próbálja kompenzálni a politikai osztály. A második Orbán-kormány nagy projektjei alapvetően Magyarországnak szólnak. A háttérben ott munkál az új közösségépítés és az a vágy, hogy ne ismétlődhessen meg a 2004-es fiaskó. Mindezt a nemzetesítést, de elsősorban a kettős állampolgárságot a külhoni magyarság mintegy emancipációként élheti meg. Maga a nemzetpolitika kifejezés is, amely a külhoni magyarokat érintő viszonyra (azaz a magyarságpolitikára) vonatkozik, mintegy leszűkíti Magyarország hosszú távú közösségi politikáját a nemzet és az ország határának egybe nem esésére. Ehhez kapcsolható, ahogyan „nemzeti táj”-ként egyre inkább a Székelyföld és a Gyimesek jelenik meg a magyar médiában. A nemzeti összetartozás dala pedig az ünnepi alkalmakon a Szózat helyett egyre inkább a Székely Himnusz lesz. A harmadik álságos adottság, hogy a magyarság- és a kisebbségpolitikai retorika még jelenleg is nagyrészt az úgynevezett veszteség narratívára épül, miközben a külhoni közösségekben komoly változások történtek. Ezt jól példázza, hogy Szlovákiában és Romániában láthatóan megváltozott a magyar népszavazási kampány hangulata. Jöttek a humoristák, a jó nők, a magyarság magától értetődő volta, természetesebb hangvételben próbáltak egy önképet megfogalmazni. Mindeközben a magyarországi, illetve bizonyos részben a külhoni politikai elitek nyelvezete még mindig az állandó félelem fenntartására épül, ahelyett hogy pozitív irányba mutató, konkrét és számon kérhető közösségi célokat fogalmaznának meg. Magyarországon arról sem vesznek tudomást, hogy a kilencvenes években a kisebbségi politikusoknak mind a társadalomképe, mind a pozíciója megváltozott. A kulturális életből építkező politikai elit helyett, a kormánykoalíciós részvételek nyomán, sokkal hangsúlyosabb szerephez jutottak a regionális gazdasági érdekcsoportok, majd az ezredforduló után – az önkormányzati jogosítványok bővülésével – megjelent egy új, önkormányzati elit. A legitimitást a forrásszerzés biztosítja, így az átfogó kisebbségpolitikai programok sem igen valósulnak meg, kiüresednek a politikai üzenetek. Ez, generációváltás által felerősítve, a különböző érdekeket becsatornázni képes politikai integrációs fórumok híján, az egységes politizálás végét jelenti, jóllehet a régi szlogenek még részben fennmaradtak.
– Körbejártunk fontos fogalmakat, beszéltünk a detrianonizálás lehetőségéről illetve szükségességéről illetve a magyar-magyar viszony közelmúltjának elemzéséhez is támpontokat adott a félreértett vagy félreérthető események hátterének rövid vizsgálatával. Lehet a külhoni magyar kisebbségekhez más módon is közelíteni?
– Igen. Ha a kívánsággondolkodáson túl akarunk lépni, akkor az egyes kisebbségi magyar közösségeket, mint társadalmi jelenségeket kell megközelíteni. Az egyik lehetőség a területi elv. Ha felállítjuk az erdélyi települések listáját aszerint, hogy mely településeken él abszolút számban a legtöbb magyar, akkor az első 150 települést számba véve kiderül, hogy a romániai magyarok több mint 80%-a él ezekben a helységekben. Ha csak az első ötvenet nézzük, akkor az is 780 ezer magyarnak ad otthont. Mit látunk így? Ma az erdélyi magyarok 53%-a él magyar többségű közigazgatási egységben. Az is érzékelhetővé válik, hogy pl. Arad, Temesvár magyarsága számban vetekszik több székelyföldi kisvároséval. Ugyanakkor a magyar intézménysűrűség meg sem közelíti azt. A harmadik fontos tanulság, hogy 6 megyében lehet politikailag meghatározó Romániában a magyarság. Hargita, Kovászna mellett Maros, Szatmár illetve Bihar és Szilágy megyékben. A lényeg, hogy az illető 150 település nyelvhasználati, az oktatási, közművelődési viszonyai konkrétan monitorizálhatók és így pontosan meg lehet nevezni a hiányosságokat vagy épp a jó példákat, a jogszabályok érvényesülését. Egy másik megközelítés, ha a kisebbségi „társadalmat” intézményi alrendszerek összességeként fogjuk fel. Azt vizsgálhatjuk, hogy a politikai érdekvédelem, az önkormányzati pozíciók, a vallási élet, a nyilvánosság, az oktatás, a közművelődés, a tudományos élet, az egyesületek milyen intézményi keretek között működnek és, mennyire hatékonyak. Azaz az adott intézményi alrendszer szakmai szabályai ebben mennyire meghatározóak. Egy példa: a határtalanítás érdekes mozzanata lenne a magyarországi iskolákban használatos kompetencia mérés önkéntes kiterjesztése a külhoni iskolákra is. Ez külön költségekkel sem járna, hiszen a tesztek és az azok feldolgozásához szükséges programok jól begyakorolva rendelkezésre állnak. Ezzel nem csak az iskolák és tanáraik teljesítménye lenne követhető, hanem a magyarországi szülőkhöz hasonlóan a külhoniak is megnézhetnék az interneten az adott iskola és akár saját gyerekük eredményeit. Ez tényleg integráció, amely az adott ország oktatási rendszerébe is egy fejlesztési és nem szeparációs elemként jeleníthető meg. Csakhogy mi van, ha az eredmények sokkolják a külhoni magyar közvéleményt, pedagógustársadalmat? Miért nem éri el ez az erdélyi oktatáspolitikusok és megyevezetők ingerküszöbét? De érdemes utánanézni az egyik legintenzívebb romániai magyar rendezvény, a Kolozsvári Magyar Napok gyökereinek, a monostori negyedben szerveződő kismama klub, levelezési lista, az Életfa Alapítvány tevékenységének. A gyerekprogramok révén a több mint tízezres monostor negyedi magyarságot, tavaly a száz tagú cigány zenekarral a környező falvakat és olyan tömegeket is képes volt megszólítani, akiket eddig a magyar közművelődés nem tudott elérni. Ebből következik a kérdés: miért nincs magyar ház (napközi otthonnal) a Monostoron vagy a nagyváradi Rogerius negyedben? A magyar intézmények miért csak a városközpontban léteznek? Mennyiben befolyásolhatja az iskolaválasztást lakótelepen, az a komoly dilemma, hogy miként oldják meg I-IV. osztályba a beszállítást? Ezek persze mind kiragadott példák, de „nemzet kérdései” mit sem érnek a mindennapi problémákra adott válaszok nélkül. Egy közösség csak hasznos intézményekkel tud magához vonzani embereket, ettől lesz életképes.
– Mit tudhatunk arról, hogy melyek a külhoni magyar kisebbségek sorsát leginkább formáló, meghatározó társadalmi folyamatok az utóbbi két évtizedben?
– A négy nagy magyar kisebbségi közösség (szlovákiai-, ukrajnai-, romániai-, szerbiai) esetében hat folyamatot emelhetünk ki. Az első a népességfogyás kérdése, ami egyébként a többségi társadalmakra is jellemző, de a magyar kisebbségi csoportok esetében fokozottan érvényes. Három fontos új tendenciára azonban fel kell hívnom a figyelmet. Az egyik az, hogy Romániában a magyarság aránya az abszolút számban megjelenő 10 éves 194 ezres fogyás ellenére lényegében nem változott. Másrészt a kisebbségi magyarok népességfogyása 1918 óta folyamatosan kataklizmákkal járt együtt és azt lehet mondani, hogy ez az első olyan évtized, amikor alapvetően a természetes népmozgalom és a migrációs folyamatok voltak a meghatározók. A Barna Gergő, Kiss Tamás számította 6 ezres romániai asszimilációs veszteségnél jóval nagyobb várható Szlovákiában. A harmadik, egyáltalán nem új tapasztalat az, hogy a tömbterületeken jóval kisebb a magyar népességfogyás, mint szórványhelyzetben. (Tehát egy jól működő kisebbségi intézményrendszernek épp az lehetne a feladata a kisebbségi és szórványhelyzetben, hogy összegyűjtse, szocializálja a fiatalokat; a magyar dominanciájú helyeken pedig, hogy felszívja és a társadalmi mobilitást biztosítsa ezek számára is.) A második fontos évtizedes folyamat a reruralizáció: nő azon magyarok száma, akik kistelepülésen élnek, részben a nagyvárosi népességarányok romlása miatt. Romániában például a falvakban lakó magyarok aránya az utóbbi két népszámlálás között 38%-ról 44%-ra nőtt. Legalább ilyen fontos, hogy több nagyobb városban megszűnt a magyar többség, vagy jelentősen csökkent az arányuk, ugyanakkor a magyar intézményesség egyre inkább kisvárosi központokba került. Kolozsvár és Marosvásárhely mellett megerősödött a székelyföldi kisvárosok, különösen Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy intézményi súlya, ugyanekkor a Székelyföld alatt egyre inkább csak Hargita és Kovászna megyét értik. A harmadik lényeges pozíció romlás a kisebbségi magyarok lemaradása az adott ország új középosztályosodási folyamataiból. Ezt jelzi az, hogy a szomszédos országokban a magyarok körében a diplomások aránya még mindig az országos átlag felét éri el. Jelentős a lemaradás a szolgáltató szektorban, különösen a pénzügyi, kereskedelmi szolgáltatások körében. A következő fontos folyamat, a többes kötődéssel bírók – Erdélyben talán kevésbé érzékelhető – számának növekedése. Itt egyrészt a vegyes házasságok növekedéséről és az abból született gyerekek választásairól, másrészt a nem magyar intézményrendszerben szocializálódó, magyar médiát nem használó fiatalok Felvidéken és a Vajdaságban egyre jelentősebb csoportjáról van szó. Félig meddig még most is tabu kérdésnek számít a magyar anyanyelvű romák integrációja. Az Életünk fordulópontjai – Erdély 2006-os vizsgálat szerint 150 ezer magyarul beszélő roma él Erdélyben és közel 90 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Ez a romániai magyarság 6,5%-a. Itt az alapdilemma az: mit lehet kezdeni azzal a helyzettel, ha a magyar szülők a cigány gyerekek miatt nem magyar iskolába viszik a gyerekeket? A székelyföldi I-IV. osztályos roma tanulók statisztikája, integrációja egy külön riportsorozat tárgya kell legyen – az ezt kutatókkal. Az utolsó, de az egyik legfontosabb téma az utóbbi 20 évben az összmagyar média tér létrejötte, amelyben a magyarországi tömegkommunikáció a meghatározó. Ez egy természetes folyamat, jelentős – ma már magától értetődő – eredmény, nagyon fontos következményekkel. Ezek közül a legfontosabb, hogy az 1989 után született külhoni magyar generációk jelentős része döntően magyar(országi) médiafogyasztóként szocializálódik. Részben ez nehezíti meg, különösen a magyar többségű területeken a honország nyelvének elsajátítását. Ugyanakkor szinte teljes hozzáférést biztosít a magyarországi politikai, kulturális információkhoz. Ennek hatását nem lehet túlbecsülni. A „politika Magyarországa” nem a nemzetegyesítő retorikával, a honosítási kampánnyal, hanem elsősorban a napi magyarországi hírfogyasztással terjeszkedik a határokon túl. Azt is megfigyelhetjük, hogy – pontosan ennek a közös médiatérnek a következtében – egy romániai magyar fiatal tulajdonképpen haza érkezik, ha eljön Budapestre. Ez a helyzet természetszerűen fokozza a külhoni magyarok magyarországi emancipációs igényeit. Itt azonban fontos azt is tudatosítani, hogy a külhoni magyar közösségekben nem alakultak ki meghatározó, a regionális vélemények, közszolgálati fórumaként elfogadott orgánumok. Egy-egy szomszédországi úgymond országos fórum hiányában a magyarországi médiát használják értelmiségiek, politikusok avagy teljesen elszigetelt, csak helyi vonatkozású vélemény és hírközlés folyik.
– A külhoni magyar kisebbségeket pár kérdés erejéig megpróbáltuk önmagukban vizsgálni, viszont nem hagyható figyelmen kívül a más szempontból már említett kettős állampolgárság kérdése. Nemrégiben beérkezett a 300 ezredik kérelem is, milyen hatással lesz ez az eddig boncolgatott folyamatokra?
– Nem vagyok jós. A helyzetet elemezni már csak azért is nehéz, mert konkrét vizsgálatok eddig tudtommal csak arra vonatkozóan születtek, hogy akik kettős állampolgárságot szereztek idáig, kire fognak szavazni. Az eddigi kérelmezők durván 60 százaléka Erdélyből származik, 20 százalék a Vajdaságból. Elég valószínű, hogy jelentős részük már huzamosabb ideje Magyarországon él, csak eddig nem sikerült elintéznie az állampolgárságot, és most kihasználja a lehetőséget. Bizonyára vannak olyanok is, akik a magyar útlevél miatt csinálják végig a procedúrát, mert például az amerikai vízumhoz ez nagy segítséget jelent. Jelentős a kérelmező nyugdíjasok száma, akik a gyerekeik után szeretnék megszerezni az állampolgárságot. Az igazi konfliktus a választójog körül van. Ugyanis a sokszor idézett külföldi példák esetében tudtommal valamennyi esetben azzal kapcsolatban az adott ország politikai osztályán belül konszenzus volt. Ez a választójog kiterjesztése esetében a magyarországi pártok között nincs meg, sőt a Jobbik és a Fidesz szavazók jelentős része is elutasítja azt. Ez egy kétélű fegyver: nem hiszem, hogy a baloldal kihagyná a következő választási kampányban azt a ziccert, hogy itt most olyan emberek is szavaznak, akik nem Magyarországon élnek. Ez lehet, hogy több szavazatot visz majd el a Fidesztől és a Jobbiktól, mint amennyit hoz a határokon túlról. Abban pedig biztos vagyok, hogy újabb stigmatizációk épülnek a magyar–magyar viszonyban. Arról már volt szó, hogy a magyar kisebbségi kérdésnek nem az állampolgárság megadása a kezelési módja, ez a külhoni magyarok magyarországi emancipációját biztosíthatja. Nem tudom, hogy a kettős állampolgárságnak milyen közvetlen kihatása lesz a kilencvenes évektől a kisebbségi elit által képviselt párhuzamos társadalomépítésre. Jelenleg nem ez, hanem a szomszédországi politikusi generációváltás, a kormányzati pozíciók elvesztése, a FIDESZ külhoni pártkonfliktusai együttesen hátráltatják ezt a folyamatot.
Erdélyi Riport

2012. szeptember 4.

Tőkés László: az Európai Unió vegye megfigyelés alá Romániát –
Sepsiszentgyörgyön Az Igazság Napja nevű demonstráción Száva Enikő, a Duna Tv munkatársa a Közbeszéd című rovat számára készített interjút Tőkés László EP képviselővel, és Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével.
Tőkés László kifejtette: az Európai Unió nagy gyengéje az, hogy többet foglalkozik az unión kívüli országokban fennálló viszonyokkal, demokráciákkal, emberi- és kisebbségi jogokkal, mint az unión belüliekkel, Románia pedig mivel már tagnak számít, megoldottnak tekintik az emberi- és a kisebbségi jogok kérdést, és ugyanez az a helyzet Szlovákiával is. Az EP képviselő szerint érzékennyé kell tenni az uniót arra, hogy figyeljen jobban oda a területén elkövetett jogsértésekre, Romániát pedig megfigyelés alá kell venni, hiszen a csatlakozáskor vállalta a tulajdonjogi ügyek rendezését. Tőkés kijelentette: Románia újra és újra megsérti azokat a jogokat, amelyek alapján felvették őt az unióba, továbbra is be akarja olvasztani az erdélyi magyarságot, és tovább folytatja a magyarellenes politikáját. Tűrhetetlen, hogy a Fico Szlovákiája és Ponta Romániája azt csinál a területén élő magyarsággal, amit akar – mondta Tőkés László.
Végül Tőkés kihangsúlyozta, hogy az erdélyi magyar pártok összefogása nem csak egy napra szükséges. Kelemen Hunor először azt fejtette ki, hogy az önkormányzatok is az állam részét képezik, ezért van szó visszaállamosításról a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium esetében. A továbbiakban Kelemen a feljelentésekről beszélt, amely alapján a bíróság vizsgálatot indított a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásának ügyében, megjegyezve, hogy az egyik feljelentés magyar emberektől származik, és ennek a feljelentésnek következménye a buzăui bíróság döntése, amely első fokon megpróbálja elvenni a Református Egyház tulajdonát. Ez pedig egy veszélyes precedens lehet – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Kelemen végül az aznapi sepsiszentgyörgyi demonstrációról beszélt, hangsúlyozva a magyar közösség szolidaritását.
Duna Tv
Erdély.ma

2012. szeptember 4.

Kivizsgálják a Mikó-tüntetést
Meghallgatásra talált Victor Ponta miniszterelnöknek a szombati kormányülésen elhangzott kérése, a Legfelsőbb Bírói Tanács (LBT) alelnöke utasította az intézmény vizsgálati osztályát, ellenőrizzék, hogy az Igazság napján a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása elleni sepsiszentgyörgyi tüntetésen elhangzott kijelentések sértik-e az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Az LBT közleménye szerint az Oana Schmidt Haineala által aláírt kereset emlékeztet, hogy a tüntetés felszólalói bírálták a buzăui bíróság döntését, amely elsőfokon börtönbüntetésre ítélte a restitúciós bizottság három tagját, az iskola épületét az állam tulajdonába helyezte át, és az Erdélyi Református Egyházkerületet jelentős kártérítés kifizetésére kötelezte. Az LBT alelnöke szerint egy bírósági ítélet és ügyészségi vizsgálat bírálata nyomásgyakorlást jelenthet mind az ügyészekkel, mind a bírókkal szemben. „Egy nem jogerős bírósági ítélet csak az igazságszolgáltatás keretében, fellebbezés útján támadható meg” – állapította meg Oana Schmidt Haineala. A Legfelsőbb Bírói Tanács a bírák és ügyészek szakmai testülete, amely arra hivatott, hogy felügyelje az igazságszolgáltatás működését. Az LBT kivizsgáló osztálya elsősorban a bírák és az ügyészek ellenőrzésére hivatott akkor, amikor ez utóbbiak magatartásával, szakmai munkájával kapcsolatban kételyek merülnek fel, de az igazságszolgáltatás rendszerén kívül eső személyek esetében is van hatásköre, így például megvizsgálhatja, hogy közéleti személyiségek, politikusok nyilatkozatai milyen mértékben tekinthetők az igazságszolgáltatásra nehezedő nyomásgyakorlásnak, és milyen mértékben sértik az igazságszolgáltatás függetlenségét. Az LBT kivizsgáló osztálya az ellenőrzés során jelentést készít, amelyet elküld a tanács plenáris ülésének, amely vagy elfogadja, vagy elutasítja azt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. szeptember 4.

Bűnözőkként bántak fiatalokkal (Rendőri túlkapás az Igazság napján)
Túlkapásnak minősítette a szombati Igazság napjára érkezett hat fiatal igazoltatását az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csíkszeredai és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) háromszéki szervezete. Az öt csíkszeredaiból és egy sepsiszentgyörgyiből álló csoportot – valamennyien EMI-tagok – az állomásról a központ felé menet az utcán állították meg, az őrszobára kísérték és közel öt órán át ott tartották őket.
Az eljárást mindkét szervezet közleményben kifogásolja: a fiatalokat egy magánautóból kiszállva igazoltatták (reggel nyolc óra után valamivel), majd erősítést hívtak, és ott az utcán megmotozták őket. Arra hivatkoztak, hogy a zászlórúd fegyvernek is használható, egyiküktől (egy rockrajongótól) pedig ugyanezzel az indoklással elkoboztak egy díszként viselt nadrágláncot. Ezek után szirénázó rendőrkocsival vitték be őket az őrszobára, ahol – kizárólag román nyelven – kikérdezték őket: honnan jöttek, mióta ismerik egymást, mit csináltak az elmúlt időben, ki kényszerítette őket a tüntetésen való részvételre, illetve mit terveznek az elkövetkezőkben. Egyiküktől megkérdezték, hogy fél-e, a nem-re pedig ordítozás és gumibottal való hadonászás volt a válasz, amit megfélemlítésnek fogtak fel.
Nyilatkozatot írattak alá velük (ezt a rendőrök fogalmazták), lefényképezték őket, és ujjlenyomataikat is levették. Telefonálniuk sem volt szabad, noha a csoport több tagja kiskorú, és a gyermekjogvédelmi hivatalt képviselő személy csak négy óra elteltével érkezett meg. A fiatalok úgy érezték magukat, mintha bűncselekményt követtek volna el – hangsúlyozza az EMI közleménye, amely azonban leszögezi: „nem félünk”. Az EMNP a hatóság durva jogsértéseit emeli ki (a polgárok szabad mozgásának és véleménynyilvánításának megakadályozása, tolmács nélküli kihallgatás, megfélemlítő bánásmód), és bocsánatkérést, illetve belső fegyelmi eljárást vár a rendőrségtől, ennek elmaradása esetén pedig perelni is kész.
A rendőrség tegnap nem közölte álláspontját, mára ígérték a tájékoztatást.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. szeptember 4.

A Mikó-ügyről az Európai Néppártban
Tegnap Brüsszelben ülésezett az Európai Néppárt politikai közgyűlése. Az RMDSZ nevében az eseményen Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és Korodi Attila parlamenti képviselő is felszólalt, ismertetve a Mikó-ügyet. Korodi felelevenítette a történteket a 2002-es visszaszolgáltatástól a buzăui bíróság döntéséig, majd elmondta, a romániai magyar közösség felemelte hangját az igazságtalanság ellen, szeptember 1-jén mintegy 30 000 ember tiltakozott Sepsiszentgyörgyön.
A romániai magyarság körében olyan fokú szolidaritás és felháborodás alakult ki az ügy kapcsán, amelyre nem volt példa, amióta a kommunizmus véget ért – mondta Korodi. Közölte, a tiltakozó eseményen a résztvevők az államosított ingatlanok törvényes visszaadását követelték, illetve annak betartását, amit Románia az Európai Unióhoz való csatlakozásakor ebben a tekintetben vállalt. Azt is elmondta, az RMDSZ nem ért egyet az Európai Bizottság azon kijelentésével, miszerint csak az államelnök iránti támadások fenyegetik Romániában a demokráciát. „Az ingatlan-visszaadások kapcsán történő dolgok legalább annyira veszélyeztetik országunk demokráciáját. Nem értünk egyet Viviane Reding európai biztos azon nyilatkozatával sem, hogy ez az ország belügye. Ingatlanjaink évszázadok óta közösségünk tulajdonában, a mi tulajdonunkban voltak, ükapáink, ükanyáink építették őket. Ehhez hasonló bírósági döntésekkel nagyszüleink találkoztak az 50-es években. A romániai magyarság nem az igazságszolgáltatásba próbál beleszólni, hanem jogos tulajdona mellett emel szót” – szögezte le Korodi. Nyugat-Európában a tulajdonok elidegenítése fel sem merülhet, sajnos azonban Délkelet-Európában még bármi megtörténhet – jelentette ki Winkler Gyula a romániai helyzetről kialakult vita kapcsán az Európai Néppárt brüsszeli közgyűlésén. A Mikó-ügyben nemcsak egy személyt ért igazságtalanságért, hanem a közösség és a református egyház magántulajdonhoz való jogáért kell szót emelni. Ezért vetette fel az RMDSZ az Európai Néppártban ezt a kérdést, ehhez kéri az alakulat és a testvérpártok támogatását – mondta Winkler, hangsúlyozva, ismét látnunk kell, hogy Európa halasztja a szembenézést a kisebbségi kérdéssel, holott a Nyugat-Balkán csatlakozási törekvései kapcsán hamarosan válaszokat kell adni. Ezzel az RMDSZ európai parlamenti képviselője arra az európai álláspontra utalt, amely az Európai Szerződések mögé bújva az országok belügyének minősíti a kisebbségi jogkövetelést. Az európai parlamenti képviselő szerint a szerződéseket vagy az adott országok alkotmányát természetesen be kell tartani, „de politikusokként célul tűzhetjük ki ezen szabályok megreformálását, többek között a kisebbségi kérdésben”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. szeptember 4.

Szóváltás a kormány és Reding között
Ismét összeszólalkozott a kormány Viviane Reding uniós igazságügyi biztossal, miután az európai tisztségviselő kijelentette egy interjúban, hogy nem lepné meg, ha Románia schengeni csatlakozását ismét elhalasztaná az Európai Unió, miután „puccskísérlet” volt az országban.
A biztos szavai ellen a külügyminisztérium közleményben tiltakozott. A dokumentum szerint Bukarest elutasítja, hogy az unió végrehajtó testületének egyes tisztségviselői összekapcsolják a schengeni csatlakozást az igazságszolgáltatás ellenőrzésére irányuló mechanizmussal, ami Románia 2007-es EU-csatlakozása óta hatályban van. A külügy emlékeztet, hogy az Európai Bizottság hivatalos álláspontja az, hogy az igazságszolgáltatás figyelemmel kísérése nem köthető össze a schengeni csatlakozással. Victor Ponta miniszterelnök is élesen bírálta Redinget, aki szerinte „fül után” nyilatkozik anélkül, hogy alaposan ismerné a romániai helyzetet. Ponta korábban Băsescu „kampányügynökének” nevezte a biztost.
Románia schengeni csatlakozásáról az unió belügyminisztereinek szeptemberben kellene dönteniük, de meglehetősen kérdéses, hogy akár részleges módon, vagyis légi és vízi közlekedésben engedélyezi-e az unió az integrációt, vagy sem. Aggasztó jel az is, hogy Barroso a múlt héten Bulgáriában tett látogatása alkalmából csak a szomszédos ország esélyeiről nyilatkozott, és kijelentette, hogy Szófiának jó esélye van arra, hogy részévé váljon a határok nélküli övezetnek. Victor Ponta is elismerte, hogy újabb halasztásról dönthet az unió. Hazánknak Bulgáriával együtt már 2011 tavaszán csatlakoznia kellett volna a schengeni övezethez, de ez ellen előbb Franciaország és Németország tiltakozott, majd Hollandia vétózta meg az integrációt. A schengeni övezet bővítésével ugyanis valamennyi tagállamnak egyet kell értenie.
B. T.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. szeptember 4.

Nem lehet az igazságért féligazságokkal harcolni!
SZNT-vélemény arról, ami Sepsiszentgyörgyön nem hangzott el
– Úgy gondolom, hogy a megoldás a Mikó Kollégium és a közösségi ingatlanok ügyében az autonómia. A megoldás az, hogy törvényes, demokratikusan megválasztott saját intézmények döntsenek a mi ügyeinkben. Ez fog megoldást hozni, nem pedig a kulisszák mögötti megegyezések, amelyek magukban hordozzák újra és újra az elhallgatásokat, a féligazságokat. Nem lehet az igazságért féligazságokkal harcolni! Aki csak félig mondja ki az igazságot, az hazudik – nyilatkozta tegnap sajtótájékoztatón Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Ezért néhány olyan, általa fontosnak nevezett dolgot mondott el, ami nem hangzott el szombaton Sepsiszentgyörgyön, és azt megelőzően sem.
– A teljes igazsághoz hozzátartozik, jelentette ki, hogy a visszaszolgáltatás alapja Romániának nemzetközi vállalása. Amikor az országot fölvették az Európa Tanácsba, akkor a 176. számú ET- véleményezés feltételként szabta az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását. A véleményezés 8-as pontja kimondja: különös tekintettel az egyházi iskolákra, lehetővé téve, hogy a felekezeti iskolákban a nemzeti kisebbségekhez tartozó gyermekek az anyanyelvükön tanulhassanak. Erről nem volt szó szombaton, sem azt megelőzően. A hallgatás okát Markó Béla kijelentésében találta meg, aki pár évvel ezelőtt úgy fogalmazott: "Nem panaszolhatjuk be az Európa Tanácsnál azt a kormányt, amelynek mi is tagjai vagyunk".
– A másik, amit elhallgattak, az, hogy Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy akkori polgármestere, jelenleg RMDSZ- szenátor és Olosz Gergely, akkoriban az Ingatlankezelő Vállalat vezetője, jelenleg parlamenti képviselő, a 112-es törvény alapján 4 millió lejért eladta azt a bizonyos elállamosított tanári lakást, amely visszaszolgáltatási folyamat alatt volt, azoknak a bérlőknek, akik utóbb feljelentették az egyházat.
Emlékeztetett, hogy Marosvásárhelyen Fodor Imre minden egyes alkalommal megtagadta az egyházak által visszaigényelt, visszaszolgáltatás alatt álló ingatlanoknak az eladását a 112-es törvény alapján. Szerinte ezért "felejtették el" Fodor Imrét, akinek 75. születésnapjára senki sem emlékezett, miközben a két előbb említett politikus a román parlamentben ülhet.
Véleménye szerint azt is igyekeznek elfelejteni, hogy hasonló dolog már volt: a zilahi Wesselényi Református Kollégiumnak is megtörtént a visszaállamosítása Seres Dénes szenátor kezdeményezésére. Az egyetlen, aki kiállt az iskola védelmében, az Tőkés László volt, akit ezért váltottak le s szüntették meg a tiszteletbeli elnöki tisztségét. Az Igazság napján erről sem beszélt senki, maga Tőkés László sem, mondta az SZNT elnöke. – Úgy gondolom, a megoldás a Mikó Kollégium és a közösségi ingatlanok ügyében az autonómia. A megoldás az, hogy törvényes, saját, demokratikusan megválasztott intézmények döntsenek a mi ügyeinkben. Ez fog megoldást hozni, nem pedig a kulisszák mögötti megegyezések, amelyek magukban hordozzák újra és újra az elhallgatásokat, a féligazságokat. Nem lehet az igazságért féligazságokkal harcolni! Aki csak félig mondja ki az igazságot, az hazudik, vonta le a következtetést Izsák Balázs.
Bíró Zsolt, a Marosszéki Székely Tanács elnöke elmondta, az SZNT Marosszékről hét autóbusszal volt jelen Sepsiszentgyörgyön az igazság napján, de minden egyes székely székből jelen voltak az SZNT küldöttei, úgyhogy 800-1000 ember is összegyűlt a Székely Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi székháza előtt, és onnan szervezetten vonultak be a tüntetés helyszínére egy Autonómiát Székelyföldnek! feliratú óriásbannerrel.
– Fontosnak tartottuk, hogy ezen az eseményen is felemeljük szavunkat az autonómiáért, hiszen az autonómia lehet az egyedüli megnyugtató megoldás a Mikó- ügyhöz hasonló, a magyar közösséget érintő problémák megoldására, jelentette ki Bíró Zsolt. Véleménye szerint, "a szereposztásból" egyértelmű volt, hogy az RMDSZ kampányrendezvénynek szánta az igazság napját, ezért történhetett meg, hogy Sánta Imrét is csak a tömeg követelésére hívták fel a színpadra.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)

2012. szeptember 4.

Az együttlét, az összetartozás élménye
Bolyai-világtalálkozó
Mert bennünk van az iskola. S mi is ott vagyunk tetteink, eredményeink révén abban az immár világrészeket átfogó csapatban, amely azt az útravalót viszi, adja tovább, amelyet tudós tanárok s a Bolyaiak nevétől híres tanintézmény padjaiban sajátítottunk el. Hűséges öregdiákjai révén az ötévenkénti kerek évfordulókhoz kapcsolódó világtalálkozókon az iskola visszahív, hogy emlékeztessen és biztasson. A péntek esti szép lírai bevezető után – szeptember elsején reggel a csengő szavára kezdődött meg a VI. Bolyais Világtalálkozó nyitóünnepsége.
Alaphangját a négy felekezet nevében Csáky Tünde református lelkész, Oláh Dénes katolikus főesperes, Papp Noémi lutheránus lelkész és Kecskés Csaba unitárius esperes adta meg.
A Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre nevében az elnök Kirsch Attila mondott köszönetet dr. Zsigmond Barna Pálnak, a csíkszeredai magyar főkonzulnak, volt bolyais diáknak, aki a rendezvény fővédnökeként támogatta a találkozó megszervezését. A baráti kör vezetőségi tagjai mellett kiemelte a Református Kollégium és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum vezetőségének, lelkes tanárainak és diákjainak a hozzájárulását a szervezéshez, a Teleki Téka Alapítvány és a Dr. Bernády György Közművelődési Egyesület szerepét, s köszönetet mondott a kisegítő személyzetnek.
Az iskola megalapításának 455. évfordulóját köszöntő hatodik világtalálkozó résztvevőit, akik a helybeliek mellett Kanadától Svájcig sok országból érkeztek, arra kérte, hogy egypercnyi csenddel adózzanak a néhai tanárok és diákok emlékének. Beszédében Kirsch Attila kiemelte annak az összetartó varázserőnek a fontosságát, amit Bolyai-szellemnek nevezünk, s amely örök nosztalgiát jelent a hazatérésre, hozzájárul a közösségi tudat, a nemzeti összetartozás érzésének a megerősítéséhez, az újra megtalált iskola rejtett értékeinek a felfedezéséhez. A világtalálkozót a Baráti Kör korelnöke, a 91 éves Keresztes Gyula nyitotta meg.
Az elszántnak semmi sem nehéz – idézte Zrínyi Miklóst, a nagy hadvezért Zsigmond Barna Pál főkonzul, aki arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy ma is vannak, akik félelemben próbálják tartani a magyarságot, hátha feladja iskoláit, amelyeket őseitől örökölt. Zrínyi népe régen karddal harcolt a földért, ma vállalkozó szellemmel, fejlesztésekkel, gyárakkal, vállalkozásokkal, családalapítással, gyermekek világra hozásával kell a földet megtartani. Ehhez létfontosságú, hogy gyermekeink szülőföldjükön színvonalas magyar iskolában tanulhassanak, amilyen a Bolyai Líceum vagy a Székely Mikó Kollégium, mondta a főkonzul, aki az egyházi iskolák fontosságáról beszélt. "Ma minden demokratikus gondolkodású embernek meg kell értenie, hogy az anyanyelvű oktatás, az egyházi iskolák a magyarok számára fontosak, és a háttérben, legyen az Mikó-ügy vagy MOGYE-ügy, ott van az egész nemzet konszenzusa, ahogy Zrínyi fogalmaz, a nemzeti egység. Magyarországon és Erdélyben az egyházi fenntartású iskolák voltak a megújulás zászlóvivői, ugyanakkor ékes bizonyítékai annak, hogy a vallás tanításán alapuló morál illetve a tudományos nyitottság nem összeegyeztethetetlenek egymással. Az iskola nem csupán a múlt értékeinek megőrzője, hanem a megújulás, az új vívmányok alkotásának, létrejöttének melegágya is. Elég itt iskolánk nagy tanáraira, tanítványaira gondolni, de köztudott, hogy Nobel-díjasaink zöme is egyházi iskolák padjaiból került ki. Magyarország csíkszeredai főkonzuljaként jó érzés ma úgy itt lenni, hogy nemcsak az egykori iskola, a közös magyar állampolgárság is összeköt sokunkat". Az állampolgárság, amely immár a szülőföldön is elérhető, erősíti és ugyanakkor törvényesíti azokat a szálakat, amelyek a magyar nemzet egységét képezik. Erőt merít a múltból, átsegít a jelenbe és reményt ad a jövőre. "Remélem, hogy a Mikó- ügy, a MOGYE-ügy, azaz az anyanyelvű oktatás kapcsán román barátaink is mellénk állnak" – tette hozzá.
Családi és saját emlékeit idézte dr. Kelemen Atilla akadémikus, parlamenti képviselő, akinek szépapja is a Református Kollégiumban tanult, s aki parlamenti tapasztalatai alapján cáfolta a főkonzul optimizmusát a román többség irányából tapasztalt megértést illetően. Csáky Károly református lelkész a Baráti Kör nevében fogalmazta meg a kérést, hogy a bejárati emléktáblák visszafordítása, a jelenleg látható feliratuk új emléktáblára való átírása és elhelyezése érdekében betű- és szójegyeket lehet váltani az ügy támogatása érdekében. Az iskola volt román diákjai nevében az 1983-ban végzett Chiorean Ioan emlékezett az orgona felavatására és vallotta büszkén bolyais diáknak magát.
A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban és a Református Kollégiumban ma 1.500 diák tanul száz pedagógus irányításával, s kiváló eredményeikkel az erdélyi magyar középiskolák sorában az első helyen állnak – hangzott el Bálint István igazgató köszöntőjében. Székely Emese, az 1994-ben újraindított Református Kollégium igazgatónője csalódottságát fejezte ki, hogy a 455 éves iskola épülete rossz állapotban fogadja a volt diákokat, majd reményét fejezte ki, hogy a legközelebbi találkozón talán sikerül olyan szépre felújítani, amilyenre közadakozásból száz évvel ezelőtt felépítették. Sajnálatát fejezte ki, hogy a világtalálkozón résztvevők nem lehetnek jelen a Székely Mikó Kollégiumért tüntetők mellett, és felolvasta az ünnepségre összesereglett több mint ezer öregdiák álláspontját, amelyben elítélik a sepsiszentgyörgyi kollégium visszaállamosítására hozott igazságtalan döntést és a visszaszolgáltató bizottság tagjait ért büntetést. Majd Bethlen Gábor fejedelem szállóigévé vált mondását idézve – ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? – kifejezte reményét, hogy a Fellebbviteli Bíróság hatályon kívül helyezi az igazságtalan döntést.
A nyitóünnepség zárómomentumaként a résztvevők megkoszorúzták a Bolyaiak szobrát, majd az iskola udvarán két újabb emléktáblát lepleztek le: az Albisi Bod Sándorét, akit a Református Kollégium nevelt és Bem tábori lelkésze volt, valamint a 210 éve elhunyt Kibédi Mátyus István orvostudorét, aki a neves külföldi egyetemeket megjárva tért haza és szolgálta hatósági orvosként, meghatározó értékű orvosi könyvek szerzőjeként az erdélyi magyar orvostudományt.
Márkos Ferenc, az Egyesült Államokban élő egykori bolyais diák, sporttanár és festő munkájának eredményeként megörökített tanárok munkásságáról laudáció hangzott el. Kozma Béla tevékenységét Mátyás Zoltán öregdiák, a Pálffy Antalét dr. Weszely Tibor Bolyai-kutató, a Horváth Andrásét Klósz Bálint öregdiák, a Fülöp Györgyét Albertini Zoltán testnevelő tanár, a dr. Kiss Elemérét Balás Árpád öregdiák, a Kirsch Mártáét dr. Oláh Gál Róbert Bolyai-kutató méltatta.
A kora délutáni órákban színvonalas tudományos előadások zajlottak párhuzamosan három helyszínen, zsúfolt nézőtér előtt. Volt, aki megpróbált ingázni a három terem között, de sajnos e sorok írójának ez nem sikerült. A Teleki Téka új olvasótermében dr. Weszely Tibor magyarázta el Bolyai János két zseniális felfedezését, amit a 26 nyomtatott oldalon latinul írt Appendixben jelentetett meg. Dr. Körtesi Péter, a Miskolci Egyetem professzora arról számolt be, hogy egykori bolyais diákként hogyan lett a matematikatörténet elismert nagykövete, rendszeres konferenciák elindítója és szervezője, Bolyai János tudománytörténeti jelentőségének a népszerűsítője a nagyvilágban, s közben nem feledkezett el szülővárosáról sem, ahol 2008-ban nagy sikerrel szervezett nemzetközi konferenciát. Dr. Oláh Gál Róbert, a Sapientia EMTE tanára a Bolyai-kutatás megoldott és nyitott problémáit ismertette a hallgatósággal, s fogalmazott meg a kutatók számára új feladatokat. Az előadásokat beszélgetés követte arról, hogy a legnagyobb magyar tudós miért nem került be a magyar akadémikusok sorába, holott a világörökségi listán az Appendix mellett még egy magyar szerző könyve, Kőrösi Csoma Sándor tibeti-angol szótára szerepel.
Még a bejárat előtti lépcsőn is ültek a Bernády György-amfiteátrum előtt, ahol Spielmann Mihály történész (Bolyaiak kora), Oláh Anna tanár (Egy jeltelen sírtól – a világemlékezetig), Kiss Székely Zoltán tanár (Újabb adalékok a marosvásárhelyi Református Kollégium Természetrajzi Katedrájának történetéhez), Klósz Bálint tanár (Ép testben ép lélek) tartott előadást. Ezt követően dr. Péterffy Árpád szívsebész professzor hozta összefüggésbe az 1944. szeptember 13-i tordai csatát, amely négy hétre feltartóztatta a szovjet előrenyomulást, a kolozsvári magyar egyetemen és az egyetemhez tartozó klinikákon történt változásokkal.
Hasonlóan érdekes előadások zajlottak a díszteremben is, Oniga Erika a Református Kollégium százéves épületegyüttesének építéstörténetéről, Berekméri Róbert a Református Kollégium levéltáráról, Kálmán Attila az erdélyi főurak adományairól tartott előadást.
A tanári szobában hangzott el a mai Református Kollégium és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum bemutatása, a Budapestről érkezett dr. Szalai Zoltán a Mathias Corvinus Collegiumban folyó tehetséggondozásról számolt be.
Bár sokszor hallottuk az öregdiákok adomáit, ezúttal is érdekes volt részt venni a dr. Tőkés Béla professzor vezette visszaemlékezésen, ahol kiderült, hogy ugyanaz az iskola hányféleképpen él a volt diákokban, milyen ösztönző tényezők és sérelmek motiváltak egyeseket, hogy a szakmájukban a legjobbak közé verekedjék fel magukat. Amiképpen az is, hogy milyen sokat köszönhetünk az öregdiákoknak az iskola címerének újraalkotásától a múlt sok más emlékeinek megőrzéséig és nem utolsósorban a világtalálkozók megszervezéséig. A sport kedvelői természetesen a sportvetélkedőket követték, s az Élő könyvtár résztvevőit is igénybe lehetett volna venni talán nagyobb mértékben is egy-egy kötetlen beszélgetésre.
Szombaton este a Kultúrpalota nagytermében sikeres gálaműsor bizonyította, hogy a tudomány mellett a művészetek művelésére és ápolására is tudott és tud nevelni az iskola. A hatodik világtalálkozó résztvevőit a Gaudeamusszal köszöntötte a kollégium Enyedi Csaba vezette kamarakórusa, majd az erdélyi régizene világába kalauzoltak el László József fizikatanár tanítványai, a Kájoni János furulyaegyüttes tagjai, s vajdaszentiványi táncot adott elő az iskola tánccsoportja. A műsor vendége volt egy bolyais család, Kilyén Ilka, a Tompa Miklós Társulat színésze és lánya, Ritziu Ilka- Krisztina, a Művészeti Egyetem hallgatója, akik Ritziu Dániel, a fiú zenekíséretével énekeltek. Pethő László Arccal a végtelen felé című versét Ördög Miklós Levente, a Tompa Miklós Társulat színművésze szavalta, majd a feleségével, Szabadi Nóra színművésszel musicalrészleteket adtak elő. Mozartot játszottak a budapesti Bolyai János vonósnégyes tagjai. Csíky Boldizsár zeneszerző jóvoltából a geometria és a hegedű találkozásáról is meggyőződhettünk, a Bolyai-képletben felfedezett zenét Selmeczi János budapesti hegedűművész tolmácsolta. Kocsis István A tér című monodrámájából Sebestyén Aba, a Tompa Miklós Társulat tagja adott elő részletet. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia fiatal szólistái – Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente és Trózner Kincső – Ávéd Éva zongorakíséretével örökzöld operarészletekkel szórakoztatták a jelenlévőket.
A bolyaiság lényege a hit, a magyarság és az európaiság hármas egysége. Ennek szellemében énekelte közösen az iskola kamarakórusa és a közönség Kovács András szerzeményét, a Bolyai-indulót. A műsort Kovács Levente rendezte, Szabadi Nóra és Bodolai Balázs vezette.
És úgy tűnik, hogy a "találkozó vasárnapra sem fáradt el", hisz tele volt a Vártemplom. Csáky Károly református lelkész, öregdiák igehirdetését követően dr. Soós Zoltán ismertette a szépszámú érdeklődővel a marosvásárhelyi vár történetét az újabb ásatások tükrében, majd dr. Szekeres Gerő beszélt pályafutásáról és a várban épülő geodezikus kupoláról. Közel ötvenen vettek részt a református temetőben tartott megemlékezésen, ahol megkoszorúzták a tanárok és diákok emlékére emelt kopjafát és a két Bolyai sírját.
A beszámolóhoz hadd tegyük hozzá, hogy esténként az iskola udvarán a Tonight Jazz Quartet, a DNS, az Autostop, szombaton pedig a Vecker, Detox, Vírus ifjúsági rockzenekarok valamint a Cold Taste és a Bojtorján zenélt, s közben a sátrak alatt régi osztálytársak, barátok, ismerősök találkoztak, beszélgettek, örültek az együttlétnek.
Összességében gondosan, jól szervezett találkozó volt, az összetartozás, az együttlét felejthetetlen élményével.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

2012. szeptember 4.

Băsescu: „egy kisebbségnek alapvető joga anyanyelvén tanulni”
A legfontosabb hazai intézmények képesek voltak megvédeni a jogállamot, amelyet a jelenlegi parlamenti többség megpróbált „darabokra törni” – jelentette ki kedden Traian Băsescu. Az államfő a román diplomaták éves találkozóján mondott beszédében a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának ügyére is kitért.
Mint kifejtette: egy kisebbségnek alapvető joga anyanyelvén tanulni egy olyan egyetemen, amelynek kötelessége biztosítani a kisebbségek anyanyelvű oktatását. Hangsúlyozta: Bukarest külpolitikai céljai változatlanok, az országnak továbbra is a Nyugat felé kell orientálódnia. Traian Băsescu először szólalt meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy visszatért az elnöki hivatalba a leváltásáról szervezett júliusi népszavazás után. Kifejtette, hogy a belpolitikai válság sokat ártott az országnak, amely elszigetelődött, ugyanakkor megmutatta, hogy a jogállamiságot szavatoló alapvető intézmények „talpon maradtak és működőképesek”. Băsescu szerint ezért Romániát nem kellene büntetni schengeni csatlakozásának újabb halasztásával.
Arra biztatta a román nagyköveteket, mielőbb tisztázzák fogadó országaikban, hogy a legfontosabb intézmények – példaként az Alkotmánybíróságot, a legfőbb ügyészséget, a korrupcióellenes ügyészséget, az állambiztonsági szerveket, a statisztikai intézetet említette – kiállták a próbát, ellenálltak a rájuk nehezedő politikai nyomásnak, és megvédték a jogállamot.
Emlékeztetett arra, hogy a parlamenti többség július elején leváltotta az ombudsmant, a parlament két házának elnökeit és felfüggesztette az államfőt. Szerinte ezzel a parlamenti többség súlyosan megsértette a koppenhágai kritériumokat. Úgy értékelte, a nemzeti kisebbségek jogainak a megvédéséről is szólt ez az ügy, hiszen a Mihai Răzvan Ungureanu vezette kormány április végi bukását a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának helyzete idézte elő.
Băsescu szerint egy kisebbségnek alapvető joga, hogy anyanyelvén tanuljon egy olyan egyetemen, amelynek kötelessége biztosítani a kisebbségek anyanyelvű oktatását. Băsescu szerint Románia nyugati szövetségesei azért léptek fel határozottan, mert fontos állammá vált Románia a NATO és az EU keleti határán, mérhetetlen bizalmat vetettek bele, és azt hitték, hogy Románia kiszámítható ország.
Leszögezte: Bukarest külpolitikai céljai változatlanok, az országnak továbbra is a Nyugat felé kell orientálódnia, és elutasította azokat a kijelentéseket, amelyek szerint Romániának ismét keleti irányba kellene fordulnia. Elutasította azokat a kijelentéseket is, amelyek a Nyugat állásfoglalásait „az ország belügyeibe való beavatkozásként” bélyegzik meg.
Felsorolta és röviden értékelte Románia stratégiai partnerségi kapcsolatait, közöttük a Magyarországgal kötöttet is, amelynek létjogosultsága – mint mondta – ma már megkérdőjelezhetetlen.
Băsescu elmondta, hogy amennyiben egyes nagykövetek az államfő üzeneteit nem fogják továbbítani fogadó országuk illetékes hatóságainak, akkor az elnöki hivatal közvetlen kommunikációs csatornát alakíthat ki a nagykövetségekkel. Titus Corlăţean külügyminiszter jelezte, hogy nem ért egyet ezzel a lehetséges lépéssel.
Krónika (Kolozsvár)

2012. szeptember 4.

Több száz szabad hely a Sapientián
A Sapientia EMTE csíkszeredai karain idén meghirdetett helyek alig több mint negyede telt be a júliusi felvételin, ezért őszi felvételit is hirdettek. A beiratkozások a napokban zajlanak.
Már az első napon voltak jelentkezők a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem két csíkszeredai karán, igazán nagy tumultusra mégsem számíthat a felsőoktatási intézmény, mivel a vasárnap közzétett pótérettségi eredmények alapján a hargitai diákok mindössze 22 százaléka ért el átmenő jegyet. Egyébként a nyári és az őszi érettségin Hargita megyében összesen 1250 diák vizsgázott sikeresen. Összehasonlításként: a Sapientia csíki karain az idei felvételin összesen 550 helyet – 220 ingyenest és 330 fizetésest – hirdettek meg. Ebből júniusban 145-öt foglaltak el, az őszi felvételire tehát még 405 hely maradt.
208 hely a gazdaság- és humántudományok karon
A Sapientia Gazdaság- és Humántudományok Karán hét szakon 290 helyet hirdettek meg, ebből a nyári felvételin mindössze 82-t töltöttek be. A könyvelés és gazdálkodási informatika szakon 3 ingyenes és 25 fizetéses hely maradt üresen. A közgazdaság képzési ágra 26 tandíjmentes és 50 tandíjas helyre várnak jelentkezőket. Marketing szakra is lehet jelentkezni, ahol még 6 tandíjmentes és 15 költségtérítéses hely van. A román nyelv és irodalom–angol nyelv és irodalom szakon egy tandíjmentes és 30 költségtérítéses helyre várják a jelentkezőket, a statisztika és gazdasági előrejelzés szakon pedig 10 tandíjmentes és 20 fizetéses helyre lehet beiratkozni. Ezeken kívül még világ- és összehasonlító irodalom–angol nyelv és irodalom szakra is várják az érettségivel rendelkező diákokat: ide 2 tandíjmentes és 20 költségtérítéses helyre lehet pályázni.
197 hely a műszaki és társadalomtudományi karon
A Sapientia másik csíkszeredai karán, a Műszaki és Társadalomtudományi Karon 260 helyet hirdettek meg, amiből nyáron 63-at foglaltak el. Ezen a karon hat szakra, összesen még 197 helyre lehet felvételizni. A szociológia szakon 2 tandíjmentes és 37 tandíjas helyet, a kommunikáció és PR szakon pedig 27 tandíjas helyet lehet elfoglalni. Az élelmiszeripari mérnök szakon 7 ingyenes és 30 fizetéses hely még szabad, a környezetmérnöki szakon viszont 15 ingyenes és 29 tandíj hozzájárulásos helyre várják a jelentkezőket. A még újnak számító ipari biotechnológia szakon 5 tandíjmentes és 20 tandíjas, a közélelmezési és agroturisztikai mérnök menedzser szakon pedig még 10 tandíjmentes, valamint 15 tandíjas hely van.
Az őszi felvételire való iratkozás mindkét karon szeptember 3–11. között zajlik, szombaton és vasárnap is, az egyetem előterében, naponta 9-15 óra között.
Kozán István
Székelyhon.ro

2012. szeptember 4.

Irodalmi ösztöndíj határon túli alkotóknak
- Irodalmi ösztöndíjprogrammal támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a határon túli magyar írókat, irodalmárokat, műfordítókat és kritikusokat. A keret 10,5 millió forint, amelyet tizenöt pályázó kaphat meg tíz hónapra szóló programmal.
Az ösztöndíj célja, hogy a határon túli tehetséges magyar írókat, irodalommal foglalkozó szakembereket támogassa a pályakezdésben, illetve kedvező feltételeket teremtsen a magas színvonalú alkotótevékenységhez - áll az Emmi kultúráért felelős államtitkárságának keddi közleményében.
Mint írják, pályázni öt kategóriában lehet. A Székely János-ösztöndíjra költők és drámaírók, a Gion Nándor-ösztöndíjra prózaírók, a Schöpflin Aladár-ösztöndíjra kritikusok, a Benedek Elek-ösztöndíjra ifjúsági regény-, mese-, bábjáték- és gyermekszíndarab-írók, a Franyó Zoltán-ösztöndíjra pedig műfordítók jelentkezhetnek.
Egy pályázó legfeljebb 700 ezer forintos ösztöndíjban részesülhet, az összeget két részletben folyósítják. A pályázati anyaghoz többek között publikációs listát, valamint részletes munkatervet is be kell nyújtani.
Pályázni október 4-ig lehet, a döntést várhatóan november 30-án teszik közzé, a vállalt programokat pedig 2012. december 1. és 2013. szeptember 30. között kell megvalósítani. A beérkező pályaműveket bizottság értékeli, amelynek elnöke Pécsi Györgyi kritikus, tagjai az Erdélyi Magyar Írók Ligájának, a Magyar Írószövetségnek, a Fiatal Írók Szövetségének és a Szépírók Társaságának képviselői - olvasható a közleményben.
Budapest,MTI



lapozás: 1-30 | 31-60 ... 361-377




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998