Ízléstelenül, rosszhiszemű tájékozatlansággal – és a Teleki Téka írástudó igazgatójához méltatlanul – írt Sebestyén Mihály a magyar köztársasági elnökről a Népújság 2006. március 23-i számában, Modortalanságok címen, írta Tóth Tamás. Kifigurázta a köztársasági elnököt, aki nem „egykori”, hanem ma is alkotmányjogász. Aki nem „egy kis átverős trükkel”, hanem törvényes választással lett államfő ebben a „Duna-parti ország”-ban, amelyet mi Magyarországnak mondunk. A bukott kommunista rendszer egykori kiszolgálóinak kitüntetése a „jobb érzésű magyarok számára, finoman szólva, gyomorforgató”. Sólyom László hivatalaiban tanúsított tisztessége, becsületessége nem szorul védelemre, de ennek megkérdőjelezése, megsértése nem hagyható szó nélkül. Szili Katalin négy éve van hivatalban, Sólyom László pedig néhány hónapja, így kettejük erdélyi látogatását összevetni nem tisztességes. Hangulatkeltésre viszont kiváló… Szabad Györgyről, azt írta Sebestyén: a „szemüveget viselő agg történész Szabad bácsi vérszemet kapva” nem fogott kezet Gyurcsánnyal. A tény az, hogy Sólyom László „A szakszerű magyar történetírás megújításában való tevőleges részvételéért, a magyarországi újkorkutatás legjobb hagyományait követő munkásságáért, életműve elismeréseként dr. Szabad György történésznek, akadémikusnak, nyugalmazott egyetemi tanárnak, professor emeritusnak” Széchenyi-díjat adományozott. Szabad György szabad elhatározással döntött úgy, hogy nem fog kezet Gyurcsánnyal. Vajon mit írt S.M. 1999-ben, amikor Efraim Kishon (magyarul: Kishont Ferenc) kitüntetése átvételekor nem fogott kezet sem Áder János házelnökkel, sem Orbán Viktor miniszterelnökkel, mondván, hogy testőrnek nézte őket Göncz mellett…? Ez is jelzi, hogy Sebestyén egy gyékényen árul azokkal, akik csúsztatásokkal, félretájékoztatással, lejáratással, besározással igyekeznek kampányolni, s ilyen-olyan tőkét kovácsolni. /Tóth Tamás, Kecskemét: Sorok a modortalanságról. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 4./
2006. június 22.
Parti Nagy Lajos Hősöm tere című regényét az a soproni születésű Mora Terézia fordította németre, aki Németország ünnepelt írójaként látogatott vissza szülőhazájába. Esterházy Péter Harmonia caelestis-ét is Mora Terézia ültette át németre, az ő regényeit viszont Nádori Lídia és Rácz Erzsébet fordította magyarra, mert az 1971-ben született, de 1990 óta Berlinben élő hölgy anyanyelvéről csak fordít, de szépirodalmat németül alkot. Nagyjából minden harmadik magyar hazánk határain kívül él. Közülük a tollforgatók vagy nyelvet váltottak idegenben (mint például Arthur Koestler, Arnóthy Kriszta, Mikes György, Ephraim Kishont, azaz Kishont Ferenc vagy Sebestyén György, aki a Magyar Nemzet cikkírójából lett az osztrákok legolvasottabb írója s a bécsi PEN főtitkára), avagy megőrizték anyanyelvüket s magyarul alkottak, mint Márai Sándor, Cs. Szabó László, Kabdebó Tamás, Határ Győző, Gömöri György és még annyian mások. Lénárd Sándor csak nyolc esztendőt élt Magyarországon (latinra fordította a Micimackót), németül írott verseit Nemes Nagy Ágnes és Weöres Sándor, a római konyháról írott szakácskönyvét pedig Tandori Dezső és Tandori Ágnes terelte vissza a fogantató anyanyelvhez. Az oslói Sulyok Vince norvégra fordította többek között Csoóri Sándor írásait Mennesker, grener (Emberek, ágak) címmel. A legutóbb Széchenyiről írott könyvével feltűnt Oplatka András németül írja cikkeit (Andreas Oplatka néven) a Neue Züricher Zeitung hasábjain, akárcsak Georg Paul Hefty (Hefty György) a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, de ha egy sajtótájékoztatón találkoznak, anyanyelvükön érintkeznek egymással. /Juhani Nagy János: Magyar fordít magyart. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./
