|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 14 találat | lapozás: 1-14 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kiss Margit 1997. szeptember 17.Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az EMKE Brassóban született újjá, majd megalakultak a megyei szervezetei is. Kolozs megyében öt éve, 1992. szept. 17-én hívták életre az EMKÉ-t, emlékezet vissza az újraindulásra Minier Csaba, a Kolozs megyei EMKE elnöke. Az öt évi munkájukat csak körvonalazni lehet. Egyedül Kolozsváron két műkedvelő színjátszó csoportot hoztak létre: a Horváth Béla Stúdió Színpadot és a Nosztalgia Színpadot. Öt éve működik Minier Csaba vezetésével a magyar nyelvű idegenvezetői tanfolyam. Minier Csaba Kiss Margit alelnökkel megalakította a Tulogdi János Honismereti Kört, melynek keretben több mint 200 fiatal sajátította el Erdély történelmét, földrajzát. Öt éve a Pro Juventute Egyesülettel közösen szervezik a márc. 15-i és okt. 6-i emlékműsorokat. Jelenleg 29 EMKE-csoport működik a megyében, ezek között van a tordaszentlászlói EMKE, a gyalui Kalotaszegi Üzenet, a Bárdos Miklós Művelődési Kör, a dési EMKE, a tordai Jósika Miklós Kör, a magyarpalatkai Réthei Pr. Marian Hagyományőrző Csoport, Mészkőn a Balázs Ferenc Közművelődési Kör. 1996-ban az EMKÉ-hez csatlakozott a Vakvarjúcska bábcsoport. Az EMKE foglalkozik a külföldi kapcsolatokkal is. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./1999. október 14.Október 16-án Kolozsváron, az Apáczai Csere János Líceumban újraindul a honismereti és idegenvezetői tanfolyam. A Kolozs Megyei Erdélyi Közművelődési Egyesület honismereti köre által szervezett nyolc hónapos képzésre eddig 50-en jelentkeztek. Kiss Margit, a honismereti kör vezetője elmondta, hogy az itthon maradásra szeretnénk buzdítani a fiatalokat. - Az elmúlt hét év alatt összesen 300-an jelentkeztek erre a tanfolyamra, s közülük 150-en szereztek oklevelet idegenvezetésből. A tanfolyam elvégzése után a hallgatók három témakörből álló dolgozatot írnak, a kapott oklevél feljogosítja őket arra, hogy az EMKE keretében idegenvezetést és kirándulások szervezését vállalhassák. - Szakkönyvtárat szeretnének létrehozni. /Itthon maradásra buzdítják a fiatalokat. Honismereti tanfolyam. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./1999. december 11.Dec. 11-én a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartották meg, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület honismereti körének szervezésében, az első Honismereti Napot. Kiss Margit, a honismereti kör elnöke kifejtette: céljuk a magyarságtudat ápolása, és ennek érdekében tanfolyamokat szerveznek az érdeklődők számára, akiknek zöme egyetemista vagy főiskolás. A tanfolyam végén a hallgatók három témakörből álló dolgozatot írnak, és a megfelelő szintet elérők oklevelet kapnak, melynek birtokában elismert idegenvezetői munkát is végezhetnek. A honismereti körbe eddig háromszázhetvenen jelentkeztek és százhetvenen jutottak oklevélhez. Ezután hat előadás következett. Többek között dr. Gaal György Kollégiumok és kollégiumi-épületek Kolozsváron címmel megtartott beszámolójában a város talán egyedülálló sajátosságára, a történelem során négyszáz éves egymás melletti múltra visszatekintő katolikus, református és unitárius tanintézetekről értekezett. Starmüller Géza műépítész az erdélyi várakról és Kolozsvár váráról tartott előadást. /Ördög I. Béla: Első Honismereti Nap. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./2001. augusztus 21.Júniusban a parajdi római katolikus templomba törtek be ismeretlen tettesek, Korondon aug. 13-án éjszaka valószínűleg megzavarták őket, mert semmit nem vittek el az istenházából, 14-én éjjel viszont Székelyszentléleken és Malomfalván lopták el a fából készült szobrokat. Benedek Sándor szentléleki plébános és Kiss Margit sekrestyés aug. 15-én reggel vették észre azt, hogy betörtek a templomba, elvitték a feszületről a Jézus-szobrot (a corpust) és a Szent Antalt, Szent Lászlót, és Szent Istvánt ábrázoló szobrokat, a feltámadást jelképező, illetve egy karácsonykor használatos angyalszobrot, az oltárszentséget és két ezüstözött kelyhet. A tolvajok hátulról, a sekrestye ajtaját felfeszítve hatoltak be, és gyertyafény mellett pakolták össze a szobrokat, amiket egy szőnyegbe csomagoltak. A padlót sok helyütt viaszpecsétek borítják, szerencsére a szétszórt gyufaszálak nem okoztak tüzet. A sekrestyében lévő szekrény fiókjait kiforgatták a tettesek, a gipszből készült szobrokat viszont nem vitték el. A plébános szerint előre kitervelt lopás történt, hiszen Parajdon és Malomfalván is a fából készült régi szobrokat lopták el, amelyeket valószínűleg régiségkereskedőknek adtak el. A malomfavi templomba ugyancsak aug. 14-én éjszaka törtek be. Simon József plébános elmondta, hogy a falról hiányzik a kereszt, a Jézus-szíve szobor és Szűz Mária, a feltámadási szobor is eltűnt, valamint a keresztről Jézus teste. Egy négy négyzetméteres szőnyeget is elvitték. /F. D. D.: Kirabolták a szentléleki és a malomfalvi templomot. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 21./2001. december 10.Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület /EMKE/ Kőváry László Honismereti Köre dec. 8-án, a Györkös Mányi Albert Emlékházban megtartotta a III. Honismereti Napot, melynek témáit a népművészet szolgáltatta. Kiss Margit, a honismereti kör vezetője, emlékeztetett arra, hogy közel tíz éves tevékenységük során nemrég tizedik tanfolyamukat indították be. Bíró Gábor műépítész az erdélyi népi építészetről beszélt. Orbánné Forrai Erzsébet és Zsakó Erzsébet, a kolozsvári unitárius egyház kézimunkakörének vezetői, az erdélyi népi varrottasokról tartottak előadást. Dr. Gazda Klára egyetemi előadótanár az erdélyi magyar népviseletek sajátosságait vette számba. A rendezvény végén Péntek László, a Rákóczi Kultúregylet elnöke röviden ismertette ötéves fennállásuk alatt végzett munkájuk eredményeit. /Ördög I. Béla: III. Honismereti Nap Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./2002. október 17.Kolozsváron a Kőváry László Honismereti Kör okt. 19-20-án ünnepli megalakulásának 10. évfordulóját. A Kör tíz évét Kiss Margit mutatja be. Több előadás hangzik el, majd a Házsongárdi temetőben megkoszorúzzák Kőváry László sírját, ezután kulturális műsor következik. Másnap kirándulnak Torockóra. /A Kőváry László Honismereti Kör. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./2002. október 21.Kétnapos /okt. 19-20./ ünnepséggel emlékeztek meg Kolozsváron a Kőváry László Honismereti Kör évtizednyi fennállásáról. Kiss Margit, a kör vezetője bemutatta tevékenységük eddigi kiemelkedőbb eredményeit. A tíz év alatt sok előadást, belföldi és külföldi tanulmányutat, honismereti napokat tartottak. Állandó tagságuk 50 személyből áll. Társult tagjai a Magyar Honismereti Szövetségnek. Tízéves munkájukról programfüzetet jelentettek meg. Neves közéleti személyiségek előadásai hangzottak el, majd a Házsongárdi temetőben megkoszorúzták Kőváry László sírját, azután az Apáczai Líceumban kulturális műsorral folytatódott az ünnepség. A rendezvényen Pillich László, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány ügyvezető igazgatója a körnek ajándékozta A magyarok krónikája című kiadványt, majd a Szarkaláb néptáncegyüttes lépett fel kalotaszegi táncokkal. Másnap az ünneplők Torockóra látogattak, ahol a település jellegzetes népi építészetével ismerkedtek. /Borbély Tamás, Ördög I. Béla: Tíz év a honismeret szolgálatában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./2002. december 2.Nov. 30-án Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartották meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) idei közgyűlését és a 2002-es esztendő díjainak átadását. Dr. Kötő József elnöki tájékoztatójából kiderült: jelenleg az EMKÉ-nek több mint 1500 bejegyzett egyesülete működik. Átnyújtották az EMKE 2002-es évi díjait. A kitüntetettek a következők: Maksay Ágnes (a tízéves Duna Televízió képernyőjére került erdélyi közművelődési tevékenységéért), László Csaba (az erdélyi magyar néptánckultúra minőségi megőrzésért), Incze László (kézdivásárhelyi múzeumalapító munkásságáért), Csanádi János (Újzerinden tanár intézményteremtő, több évtizedes közművelődési tevékenységéért), Orosz Pál József (zenei anyanyelvünk népszerűsítéséért, zenepedagógiai és székelyudvarhelyi karnagyi munkájáért), Szilágyi Ferenc (kolozsvári operaénekes a magyar operajátszás több évtizedes szolgálatáért), Hatházi András (kolozsvári színészi, drámaírói, művészpedagógiai tevékenységéért), F. Márton Erzsébet (nagyváradi színjátszásért), Danaliszyn József (gyergyói színjátszó az öntevékeny színjátszásért), Károly Sándor post mortem és Károly Zöld Gyöngyi (képzőművészet műveléséért és szervezéséért), Muckenhaupt Erzsébet (könyvtáros a nemzeti kulturális örökség feltárásáért), Ábrahám Zoltán (közművelődési és népfőiskolai szervezésért), Koós Ferenc (szellemi értékek megőrzéséért), Kiss Margit (kultúrapártolásért), Bálint Árpád (kultúrapártolásért), Kincses Emese (művelődési életben kifejtett minőségi tevékenységéért). /Ördög I. Béla: Átadták az idei EMKE-díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./2004. január 15.A kolozsvári székhelyű Kőváry László Honismereti Kör dec. 13-án tartotta V. Honismereti Napját, melynek témája az erdélyi várak ismertetése volt. A Kör minden december elején rendez hasonló jellegű tudományos ülésszakot. Kiss Margit, a Kör vezetője és szervezője a kezdetre emlékezett: amikor 1992-ben elindították első honismertető tanfolyamukat, akkor nemcsak Kolozsváron, de egész Erdélyben hasonló tematikájú civil szervezet nem működött, s ma is egyedüliek ezen a területen. Az előadások mellett eddig csaknem negyven tanulmányi kirándulást szervezett a Kör a várak, udvarházak, kastélyok, múzeumok, templomok, emlékházak megtekintésére. Az előadások földrajzi, történelmi, régészeti, építészeti és vallástörténeti témákat is tárgyaltak. A legutóbbi tudományos ülésen Starmüller Géza építésztörténész Várépítészet Erdélyben címmel tartott előadást. Kalotaszeg várairól Tóth Orsolya beszélt. A csíkszeredai Mikó-várat Láng Erika, Bálványos várát Soós Zoltán, Kőhalom várát Miklós Eszter mutatta be. Az ülésen bemutatták lapjuk, a Honismereti Híradó első számát. A tervek szerint a jövőben a Híradó évente kétszer fog megjelenni. /Ajtay Ferenc, Kolozsvár: Az erdélyi várak bűvöletében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 15./2005. november 16.Kolozsváron a Kőváry László Honismereti Kör immár 13 éve, egyedülálló szervezetként működik, Erdély-szerte nincs hasonló. 1992 október elején kezdték honismereti tevékenységüket, 1993-ban az első évfolyam végzettjei megalakították a Honismereti Kört, felvették a Kőváry László nevét. A kör első emberei közé tartozott Kiss Margit, aki jelenleg az elnök szerepét tölti be és Ács Zsolt, aki 1997-től titkára a szervezetnek. Eddig 38 tanulmányi kirándulást szerveztek, Erdély, Moldva, Al-Duna és Bánát 18 megyéjében jártak. A civil szervezet az EMKE fiókszervezeteként működik. Pályázatokon elnyert összegekből tartják fenn magukat és támogatják a tanulmányi kirándulásokat. A szervezet társszervezete a magyarországi Honismereti Szövetségnek, minden évben részt vesznek a Honismereti Akadémián. A tanuló az iskolában nem kap átfogó képet Erdélyről, jó lenne, ha az iskolákban is bevezetnék választható tantárgyként a honismeretet. A Honismereti Kör minden év októberében elindítja tanfolyamát. A tanfolyam 80 órából áll, az előadásokat hetente egyszer, szombatonként tartják történelem, művészettörténet, néprajz, földrajz, vallástörténet tárgykörökben. A Bánságban működik a Partiumi Műemlékvédő Szövetség hasonló érdeklődési körrel, de nem szervez tanfolyamokat. /Takács Enikő: Új évet indított a Honismereti Kör. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./2005. december 19.December 17-én tartotta meg Kolozsváron a Kőváry László Honismereti Kör a VII. Honismereti Napot. Kiss Margit elnök okleveleket nyújtott át a honismereti tanfolyamot elvégzett „diákjainak”. A rendezvény előadásai a 600 éves Zsigmond-kori Kolozsvárról szóltak. Starmüller Géza a város honfoglalás kori és óvári építészeti történetéről, valamint Bocskai Istvánról, Asztalos Lajos A kerített város címmel tartott előadást. Máthé János diavetítésében a régi Kolozsvárt mutatat be. /Ö. I. B.: VII. Honismereti Nap. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./2007. október 19.Tizenöt évvel ezelőtt alakult meg Kolozsváron a Kőváry László Honismereti Kör. A születésnapi ünnepségnek az Apáczai Csere János Elméleti Líceum díszterme adott helyet. 1992-ben egy pár lelkes ember odaadó munkájából, a szülőföld megismerése iránti szeretetből jött létre a kör. Kiss Margit vezetése alatt színvonalas előadások hangzottak el az évről évre olyan személyiségektől, mint Asztalos Lajos, Dáné Tibor Kálmán és Starmüller Géza. Az évek során 630 hallgató vett részt a tanfolyamokon. Mintegy 50 autóbuszos kirándulást, tanulmányi utat szerveztek, Erdély 16 magyarlakta megyéjébe. A Házsongárdi temetőben nyugvó nagyjaink síremlékeit is rendszeresen felkeresték, továbbá nyolc honismereti napot tartottak. Megjelent az ünnepségen Dr. Csorba Csaba docens, a budapesti Honismereti Szövetség alelnöke is. Dumitriu Anna, a tordai Petőfi Társaság ügyvezető elnöke elmondta, hogy szeretné bővíteni kapcsolataikat a kolozsváriakkal. Az ünnepi találkozón Asztalos Lajos A korai Kolozsvár, az újabb kutatások tükrében, Fazakas István Erdély nagy pedagógusai, Boldizsár Zeyk Imre pedig Kalotaszeg vázlatos képe az elmúlt századok és a jelen tükrében címmel tartott előadást, amelyeket Tóth Orsolya kisfilmje követett, az elmúlt 15 évről. Novemberben különben a honismereti körnél kezdődik az új tanév, amelyre várják az új és régi hallgatókat. /Horváth László: Kamaszkorban a Kőváry László Honismereti Kör. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./2007. december 13.December 12-én a Kolozsvár Társaság és a Kőváry László Honismereti Kör vezetősége megkoszorúzta a 100 éve elhunyt közéleti személyiség, Kőváry László emléktábláját Kolozsváron. Kovács Kiss Gyöngy történész méltatta a történész, forradalmár, statisztikus, kultúrapártoló személyiség életútját, majd Kiss Margit, a Kőváry László Honismereti Kör elnöke felidézte azt az ünnepséget, amelyet idén szeptember 25-én, a centenáriumi évforduló alkalmából rendeztek Kolozsváron és Tordán. /Kőváryra emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./2016. március 7.Veszélyben a nagybányai művésztelepA több mint egy évszázada a magyar állam által felépített nagybányai művésztelep túlélte ugyan a két világháborút, de az idők folyamán bizony igencsak megrongálódott, ezért többször is javításra szorult. Ezt azonban – mivel időközben Erdélyt és a Partiumot is Romániához csatolták – már a román állam, azaz a Romániai Képzőművészek Szövetsége (UAP) és a helyi nagybányai illetékes szervek, a városgazdálkodási vállalat (IGO) végezték. Mi tagadás, kisebb-nagyobb javítási munkálatokra valóban szükség volt, de még az 1972-ben a bukaresti UAP által felépített két, tömbházszerű műterem épületekre is, mert jött az újabb művészgeneráció, a művészek sokasodtak, tehát műtermekre szükség volt. (Azelőtt „csak” tizenöt művész volt a városban.) Szerintem azonban ezeket a műtermeket – akár jóval többet is, szépeket, moderneket – nem a művésztelepen, hanem máshol kellett volna felépíteni. Üres hely akkor ugyanis még volt bőven. Ezt a régit pedig restaurálni és megőrizni kellett volna eredeti formájában, mint egy letűnt kor műemlék épületét. És így lehetséges lett volna a román illetékes szerveknek arra hivatkozni, hogy megőrzik és ápolják a területükön élő nemzetiségek templomait, műemlék épületeit, gyakorolhatják hagyományaikat, kultúrájukat és élhetnek a többség számára szavatolt valamennyi joggal. Így azonban ezirányú hivatkozásaik enyhén szólva, nem hitelesek... Törő-zúzó „szakemberek” Rátérve azonban a művésztelepen az ötvenes években történt javítási munkálatokra, valójában az történt, hogy még a művészeti középiskola bezárása előtt egy évvel – amely akkor ugyancsak a művésztelepen működött –, 1953–54-ben egy építő-javító kőművesgárdát küldtek Bukarestből Nagybányára a telep épületeinek javítása végett, teljes körű felújítás („reparaţii capitale” – szerk. megj.) címszóval. Egy építészmérnök – egyesek szerint technikus – is érkezett a munkásokkal. Tény, hogy a telepen akkor műteremmel rendelkező művészeknek – Agricola Lídia, Weit László, Thormáné Kiss Margit, Makkai Piroska és Balla József – kénytelen-kelletlen, de mindannyiuknak be kellett költözniük a 21-es épület nagytermébe. Kivéve Csikós Antóniát, aki ezalatt végleg hazaköltözött a Veresvízen lévő szülői házába. Viszont a bukaresti UAP által ide küldött építészigárda itt-tartózkodása kb. másfél éve alatt a romboláson kívül lényegében nem csinált semmit. Az építési anyagokkal együtt (cement, deszka stb., melyet rendre eladogattak) befészkelték magukat a művészek műtermeibe és azok közepén tüzet raktak, ettek-ittak, dorbézoltak, mulattak. Pláne miután a vezetőjük néhány nap elteltével visszament Bukarestbe. Amihez csak nyúltak, szinte mindent szétvertek, darabokra zúztak, minden éghető anyagot elégettek. Jókedvüket nyilván az is fokozta, hogy ételben-italban nem szenvedtek hiányt. Bár fizetésük – mert az is járt a rombolásért – mindig hamar elfogyott, ez sem okozott nekik gondot. A teleppel átellenben, a Festők utca sarkán (most 33 a neve) lévő élelmiszer- és italüzlet (később mészárszék) tulajdonosa, egy bizonyos Fischer nevű úr – aki, amint mondják, nagyon rendes ember volt a maga módján – pénz nélkül is kiszolgálta őket. Pláne miután a bizalmába férkőztek. Hitelbe, azaz kontóra megelőlegezte nekik a kívánt árut, feljegyezte a nevüket, ki miből és mennyit vásárolt, és a hónap végén fizettek. Igen ám, de ittlétük vége felé már csak ógva-mógva, külön instállásra, 2-3 havonként törlesztették adósságaikat. Azt is inkább úgy, hogy értéktárgyaikat – gyűrűt, órát, láncot, már amelyiknek volt ilyesmi – adták oda zálogként. Nem tudom, „szegény” Fischer úr hova tette az eszét, amikor ilyen embereknek előlegezett bizalmat! Mert, amint várható volt, ezek „munkaviszonya” nem tarthatott sokáig. A képzőművészek helyi szövetsége ugyanis az elején, amíg inkább csak a felmérések történtek, elnézte ezek dorbézolásait, amelyek mindig késő éjszakába nyúltak. De amikor már látták (több mint egy év elteltével), hogy ezek inkább csak rombolnak, több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak, mindent elégetnek és felperzselnek, füsttel, bűzzel és kosszal töltik meg a műtermeket, szabályosan visszatessékelték őket Bukarestbe, ahonnan jöttek. Az üzlettulajdonos Fischer úr pedig maradt a feljegyzett és ki nem fizetett listával, mert ezek az utolsó egy-két hónapban az elfogyasztott ételért-italért nem fizettek szinte semmit. Bontás, rombolás Ezután a nagybányai UAP – okulván a saját kárán – előbb a Construcţii vállalattal, aztán az IGO-val kötött szerződést és a javítási munkálatok 1956 őszén úgy-ahogy be is fejeződtek. A művészek pedig több mint két év után a nagyteremből visszaköltözhettek saját műtermeikbe. Az 1960-as években a művésztelepen ismét elkezdődtek a javítási, azaz inkább építési, bontási és átépítési munkálatok. Mert az 1960-as években az UAP országos, azaz bukaresti vezetősége már nem elégedett meg azzal, hogy csak javításokat végeztessen, mint az ötvenes években – amelyekre valóban szükség volt –, hanem építési, és a 21-es főépület szinte teljes átépítési munkálataiba kezdett. Ami nyilván nem kevés bontással és rombolással is együtt járt. Nemcsak, hogy lebontották a kiállítóterem kiváló üveg tetőszerkezetét, amely addig soha be nem ázott, és kb. 170 centiméterrel megemelték a kiállítóterem falait, mert túl alacsonynak tartották, hanem mindkét oldalán melléképületeket is építettek – méghozzá emelettel! Azelőtt csak az irodahelyiség volt emeletes és horganyzott lemezzel volt befedve. A két első műterem pedig eredetileg cseréppel volt fedve és csak később került emelet föléjük is. Persze amint az már lenni szokott, a kiállítóterem kiváló üvegfalainak és üveg tetőszerkezetének bontása, rontása közben az üvegcserepek nagy részét „sikerült” összetörniük. A maradék pedig – mivel már úgysem lett volna elég – szőrén-szálán eltűnt, ezért új tetőszerkezetet hozattak és építettek a régi (jó) helyébe, ami aztán az esős időszakokban mindig beázott... A terrakottákat, azaz a cserépkályhákat azután hozatták állítólag Szatmárról, és építették fel a termekben. Azelőtt hatalmas öntvénykályhák voltak, amelyekben szénnel és fával fűtöttek... Amint az akkor élő és alkotó művészek elmondták, óriási költségekbe került a főépület részbeni lebontása, rontása és a hozzá, azaz mellé és fölé toldott-foldott, emelettel is ellátott melléktermek, valamint az új, de mégsem jó tetőszerkezet felépítése. Talán többe, mint a kicsit később, 1970–1972-ben felépített két, tömbházszerű műteremlakás együttvéve. Amint mondták – román és magyar művészek egyaránt –, kevesebb költséggel jár és jobb lett volna, ha a főépületet meghagyják eredeti formájában és a rá költött pénzből új műtermeket építettek volna máshol, vagy akár a művésztelep hátsó szélén, annak nagy, szabad terein. Sajnos viszont akkor sem, és most, 2016-ban sem az a szándék, hogy lehetőleg kevés költséggel sok új és modern, a mai követelményeknek is megfelelő műtermet építsenek, amelyeket aztán aránylag elfogadható áron bérbe adhassanak. Lehetőleg csak olyan művészeknek, akik ezt szakmai alapon meg is érdemlik! Hanem az a cél, hogy valami „hipermodern”, de a régi nagybányai művésztelep környezetébe – legalábbis az internetre feltöltött illusztratív képekből megítélve – egyáltalán nem illő épületcsoportot, azaz egy új nagybányai művészeti központot építsenek, amelyet aztán a művészi vezetés kegyeltjeinek bérbe adhassanak... Román nemzetpolitikai szándék? Persze a több mint egy évszázados nagybányai művésztelep nagy részének lebontására és átépítésére okokat is próbálnak (ki)találni. Hallottam olyasmiket is például – méghozzá művésztől –, hogy a művésztelepet azért kell lebontani és átépíteni, mert annak idején egy mocsárra építették, mégpedig minden alap, azaz fundamentum nélkül. Ezért az idők folyamán megcsúszott, tehát életveszélyes! Ezt még a statikusok is megállapították... Ezek a (rém)híresztelések azonban inkább csak azért történnek, hogy a művésztelep önkényesen történő részbeni lebontására és néhány ember kénye-kedve szerint való átépítésére valamelyest elfogadható mentségeket találjanak. Nos ennek kapcsán kérdem én: el tudja-e valaki azt ép ésszel képzelni, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia idejében – amikor még törvény volt a törvény – hagytak volna felépíteni egy jeles építészek által tervezett és kivitelezett művészeti központot csak úgy a puszta földre – méghozzá egy mocsárra! – minden talapzat, fundamentum nélkül?! Szerintem nem. Különben nem szükséges föltétlenül építésznek vagy statikusnak lenni, akár egyszerű ember is megállapíthatja, van-e egy épületnek talapzata, avagy nincsen. Csak oda kell menni, és láthatja bárki, hogy – a híresztelésekkel ellentétben – a nagybányai művésztelep épületei masszív, kemény kövekből faragott talapzaton állnak... De nem is ez a gond. A probléma az – legalábbis egyeseknek –, hogy még állnak! A cél pedig továbbra is az – és ezt a régi óhajukat az „illetékesek” most látják kivitelezhetőnek –, hogy ennek a hipermodern új művészeti központnak a felépítése ürügyén a régi művésztelepet szinte teljesen lebontsák és megsemmisítsék, ezáltal pedig eltüntessék magyar jellegét, magyar szellemiségét... Sajnos a jelenleg kialakult viszonyok következtében ezt – legalábbis szerintem – már megállítani nem lehet. Ez ugyanis egy Bukarestből irányított és helyileg támogatott, régóta áhított, román nemzetpolitikai szándék... Kása Dávid A szerző nagybányai szobrászművész. Krónika (Kolozsvár) lapozás: 1-14
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
