|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kolumbán Erika 2006. február 22.Asztalos Enikő tanárnőt 1993-ban kérték fel, hogy a Marosvásárhelyi Népi Egyetemen magyar néprajzi tanfolyamot szervezzen. Ez az egyetlen, azóta is folyamatosan működő, magyar nyelvű tanfolyam az intézményben, az egyetlen tanfolyam Romániában, amely hivatalos oklevelet is nyújt. A Magyar Néprajzi Múzeum pályázatain rendszeresen és sikerrel vettek részt a hallgatók 2005-ig. Népmonda-gyűjtésük megjelent az 1998-ban kiadott „Beszéli a világ, hogy mi magyarok…” Magyar történeti mondák című gyűjteményben. Idén a magyar néprajzi tanfolyam 1997-től végzett hallgatóinak gyűjtő csoportjával ismét küldtek pályamunkákat. Az egyik téma a népi vallásosság és a szakrális emlékek az ezredvégi Erdélyben. Olyan dolgozatok születtek, mint A marosvásárhelyi cseralji református egyházközség rövid története (szerzője Kolumbán Erika), Konfirmáció, a túlélő beavatási szertartás Erdélyben, a modern korban (Törzsök Gyopár), A marosvásárhelyi VII., Szabadság úti református egyházközség megalakulásának története és működése 2004-ig (Törzsök Gyopár), Az úrvacsora néprajza Magyarsároson az unitárius egyházközségben (Tóth Gyula), A templomi ülésrend a marossárpataki református templomban (Bakó Béla Pál). Másik témakör a településkép változásai a 19.-20. században, ide sorolható: Jedd község történeti változásai 2006-ig (Maki Böjte Éva) stb. A falusi és városi közösségek mindennapjai témához tartozik Soós Eszter dolgozata a cserkészéletről, Czirjék Lajos munkája a Maros megyei képzőművészek egyesületének történetéről. Székely Lajos a csittszentiváni faragókörről írt. Van más téma is, Maki Böjte Éva: Hadifogság, munkatábor, internálás Jedd községben az I. és a II. világháborúban és Tóth Katalin: A népi ruházat alakulása, változatai Magyarsároson. /Bölöni Domokos: Néprajzi rajzás Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 22./2015. február 2.Láthatatlan áldozatokA kommunisták sem kímélték a fogyatékkal élőket Egy különleges nemzetközi projektet mutattak be a fogyatékkal élő fiatalok nappali foglalkoztatását biztosító baróti Laura Háznál: a pályázatban résztvevők azokra a névtelen áldozatokra emlékeztek, akikre a második világháború során a nácik lecsaptak, csupán azért, mert testi vagy szellemi fogyatékosok voltak, vagy akiket később, a kommunista rendszerben is kíméletlen bánásmódban részesítettek. A baróti születésű Kolumbán Erika, aki jelenleg a budapesti Örökmozgó Közhasznú Egyesület munkatársa, elmondta, az In Memo nevű projekt célja az volt, hogy felelevenítsék azoknak a fogyatékkal élőknek az emlékezetét, akik a második világégésben és később, a kommunizmusban életüket vesztették. Ők a „láthatatlan áldozatok”. Megemlítette, hogy a náci Németországban, a T4 fedőnevet viselő eutanázia-program keretében hetvenezer fogyatékkal élő személyt gyilkoltak meg, de a világégést követően azokban az országokban, ahol totalitárius rendszerek rendezkedtek be, úgyszintén történtek borzalmas dolgok. – A fiataloknak meg kell ismerniük, és meg kell érteniük a múltat, hogy ilyen dolgok többé ne fordulhassanak elő – hangsúlyozta. A Laura Ház fiataljai a program keretében interjúkat készítettek olyan idős emberekkel, akik átélték a világháborút, de a Baróti Szabó Dávid Líceum diákjai is bekapcsolódtak a pályázatba Fazakas Melinda angol szakos tanárnő irányításával. Utóbbiak ellátogattak a földvári fogolytábor helyszínére, meghallgatták Szabó Zoltán visszaemlékezéseit, aki az akkori eseményeket gyermekként élte át, és arról mesélt a diákoknak, hogyan sikerült ételt becsempésznie a táborba, megmentve talán ezáltal többjük életét. A projekt olasz, magyar, bolgár és erdélyi résztvevőkkel zajlott, nem ez volt az első közös pályázatuk, és közös terveik vannak a jövőre nézve is. – Az interjúkat, képeket, felvételeket archiváljuk, azokat hozzáférhetővé tesszük a köz számára is az interneten – mondta Kolumbán, hozzáfűzve, hogy egy következő tervük feldolgozni a szocializmus pedagógiáját, módszereit, lehetőségeit, megérteni, akár személyes történetek alapján, hogy mi is történt akkor. A pályázatban résztvevők közös tanulságként szűrték le az interjúalanyok megállapításaiból azt, hogy bizony, sokszor nem is az számít igazán, hogy milyen rendszerben élünk, hanem az, hogy az emberekben mennyi emberség van. – A legsötétebb korszakokban is voltak olyanok, akik próbáltak emberségesek maradni, és emberként viselkedni azokkal szemben is, akiket üldözött vagy elnyomott az adott rendszer – állapították meg. Böjte Ferenc Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||