Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 34 találat lapozás: 1-30 | 31-34
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Kovács Tibor

2002. szeptember 11.

Valer Dorneanu képviselőházi elnök vezetésével román parlamenti küldöttség tesz hivatalos látogatást Magyarországon szeptember 10. és 12. között. A delegációt fogadja Mádl Ferenc köztársasági elnök, Medgyessy Péter kormányfő és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. A román küldöttség megbeszélést folytat Bársony András államtitkárral, és részt vesz az Országgyűlés, Németh Zsolt vezette külügyi bizottságának ülésén. A delegációban részt vesz Alexandru Lapusan, Kolozs megyei szociáldemokrata párti képviselő is, aki találkozni fog Kovács Tibor magyar kollégájával és a magyarországi román közösség képviselőivel. A küldöttségben az RMDSZ részéről Borbély László képviselő, ügyvezető alelnök vesz részt. /Román küldöttség Magyarországon. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

2002. december 5.

Romániába érkezett az Országgyűlés román-magyar baráti társasága, a csoport elnöke Kovács Tibor. A küldöttség dec. 4-én megbeszélést tartott Alexandru Lapusanuval, a képviselőház titkárával és az RMDSZ parlamenti csoportjával. Dec. 5-én a magyar csoportot fogadja a képviselőház elnöke, majd a baráti társaság a képviselőház három szakbizottságával: a külügyi, az integrációs és az emberjogi bizottság tagjaival tárgyal Románia NATO-integrációjáról, illetve a román-magyar kétoldalú kapcsolatokról. A küldöttséget fogadja a szenátus elnöke, ezután pedig Cristian Niculescuval, a külügyminisztérium államtitkárával találkoznak. /Találkozik a román-magyar parlamenti baráti társaság. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 5./

2002. december 5.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke januárra budapesti tanácskozásra hívta meg a határon túli magyar képviselőket. Erről a Bukarestben tartózkodó magyar parlamenti küldöttség tájékoztatta az RMDSZ-es képviselőket. Miután a múlt hét végi budapesti Medgyessy-Nastase találkozón a magyar és a román kormányfő stratégiai partnerségi szerződést írt alá, dec. 5-én a két parlament közötti stratégiai együttműködésről tárgyalnak Bukarestben. Dec. 4-én hivatalos látogatásra a román fővárosba érkezett az Országgyűlés Interparlamentáris Unió csoportjának magyar-román baráti tagozati küldöttsége. A delegációt Kovács Tibor (MSZP), a tagozat elnöke vezeti, a küldöttség tagjai között van Csapody Miklós (Fidesz-MDF) titkár is. A háromnapos látogatás során a küldöttség megbeszéléseket folytat a román parlament magyar-román baráti tagozatával, találkozik a román parlament vezetőivel, az RMDSZ parlamenti csoportjának tagjaival és a Külügyminisztérium vezetőivel. Kovács Tibor, a delegáció vezetője elmondta, a látogatásnak kevésbé van politikai jellege; elsősorban gazdasági, infrastrukturális fejlesztési, a civil szférára vonatkozó, valamint környezetvédelmi kérdésekről tárgyaltak. "Egyezség született arról, hogy a jövőben évente többször tartsunk határ menti találkozókat a határ menti megyék román, illetve magyar parlamenti képviselőinek részvételével, mint ahogyan néhány nappal ezelőtt Szatmárnémetiben történt, ahol közös állásfoglalás született az Erdélyen keresztülvezető autópálya érdekében" - nyilatkozta Kovács Tibor. /Salamon Márton László: Újabb stratégiai partnerség. = Krónika (Kolozsvár), dec. 5./

2003. február 28.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke febr. 27-én hivatalos látogatásra érkezett Bukarestbe. Az Országgyűlés elnöke által vezetett küldöttség tagjai között van Kovács Tibor (MSZP), Lázár Mózes (Fidesz), Csapody Miklós (MDF) és Béki Gabriella (SZDSZ) parlamenti képviselő, valamint Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. Az Országgyűlés elnökét fogadja Ion Iliescu államfő és Adrian Nastase miniszterelnök. Szili Katalin megbeszéléseket folytat Markó Bélával, az RMDSZ elnökével, és találkozik az RMDSZ parlamenti csoportjának tagjaival. A küldöttség febr. 28-án Kolozsvárra utazik, ahol Szili Katalin találkozik az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőivel és az RMDSZ ügyvezető elnökségével. Febr. 29-én Szili Katalin felkeresi a gyulafehérvári katolikus érsekséget, valamint a nagyenyedi Bethlen Gábor kollégiumot. /Szili Katalin Bukarestbe érkezett. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./A magyar Országgyűlés és a román parlament képviselőháza közötti stratégiai partnerséget megteremtő együttműködési programot írt alá febr. 27-én Bukarestben Szili Katalin, az Országgyűlés és Valer Dorneanu, a román képviselőház elnöke. A két politikus a megállapodás jelentőségét hangsúlyozta. Az együttműködési program egyebek között előírja, hogy a két törvényhozási testület elnökei évi rendszerességgel találkozót tartanak. Folyamatos tapasztalat- és véleménycsere kezdődik az euroatlanti integráció témáiban a külügyi, a honvédelmi és az integrációs bizottságok bevonásával. Párbeszéd indul a kulturális és gazdasági együttműködés kérdéseiről a gazdasági, a mezőgazdasági és a kulturális bizottságok között. A nemzeti kisebbségek helyzetének javítását célzó eszmecseréket folytatnak majd az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi, a külügyi bizottságok, valamint a parlamenti baráti tagozatok részvételével. A törvényalkotás aktuális témáiról osztja meg egymással tapasztalatait az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottsága és a román képviselőház igazsági, fegyelmi és mentelmi ügyek bizottsága /Új magyar-román együttműködési program. Szili Katalin: ez új időszámítás kezdetét jelenti. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./

2004. szeptember 17.

Közintézménnyé válásának 125. évfordulóját ünnepelte szept. 16-án a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. A háromszéki fővárosban találkozott az erdélyi és a magyarországi muzeológusszakma színe-java. Régi, vitathatatlan adósságát rótta le ma az intézmény: végre méltóképpen, szoborral is tiszteleg a múzeumalapító Csereyné Zathureczky Emília előtt, akit a székelység nagyasszonyának is neveztek – hangsúlyozta Kató Zoltán múzeumigazgató. Dr. Egyed Ákos akadémikus, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) nevében üdvözölte az ünnepelt intézményt. Dr. Kovács Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója együttműködési ajánlatában a szellemi régiókban rekonstruálható történelmi Magyarország újrateremtését célozta meg. Az ünnepi beszédek után a múzeumkertben leleplezték Csereyné Zathureczky Emília bronz mellszobrát, amelyet Vargha Mihály szobrászművész készített. A veszprémi múzeummal kötött tavalyi testvérszerződés folytatásaként együttműködési megállapodást írtak alá a komáromi (Szlovákia) Magyar Kultúra és a Duna Mente Múzeummal. Bemutatták az ez alkalomra kiadott Rákóczi Emlékkönyvet. /Farkas Réka: Leleplezték Csereyné mellszobrát. = Krónika (Kolozsvár), szept. 17./ A szakemberek számára is nehezen hozzáférhető forrásanyag közreadását vállalta a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. A Kónya Ádám által szerkesztett Rákóczi-emlékkönyv /Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy/ az egykori múzeumőr Csutak Vilmos – a Rákóczi-szabadságharc legismertebb háromszéki kutatója – két tanulmányát tartalmazza; helyet kapott a könyvben a Rákóczi és Bercsényi aláírásával ellátott, brezáni pátensként ismert kiáltvány és a barcasági hadak 1704. március 14-i kiáltványa; a Kuruc krónika (Dálnoki Veres Gerzson, 1722)és báró Vargyasi Dániel István önéletrajzi részlete.    /(fekete): 125 éves a Székely Nemzeti Múzeum: Rákóczi-emlékkönyv. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 17./    

2005. február 25.

A minap a szamosújvári börtönt kereste fel a széki református gyülekezet kórusa. A csoportot Kovács Tibor segédlelkész kísérte el, aki ifj. Kabai Ferenc szamosújvári lelkésszel együtt tartott rövid istentiszteletet a fegyházban, majd a kórus következett. A börtönlakókhoz minden hétvégén bejár ifj. Kabai Ferenc ref. lelkész, Kösmödi Attila római katolikus plébános, hasonlóan négy más felekezet képviselőihez. /Erkedi Csaba: Vallásos ének és vers a börtönben. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./

2005. október 8.

Az egyetemen zsúfolásig megtelt az előadóterem, amikor Czine Mihály az erdélyi magyar iro­dalomról beszélt. Sodróan, magával ragadóan. Holtakkal és élőkkel példálózott, betéve mondott-idézett verset és prózát, idézte fel Sylvester Lajos. A Pro Literatura Alapítvány 2005-ben hozta létre a Czine Mihály-díjat azzal a szándékkal, hogy azoknak a munkáját ismerje el, akik Czine Mihály irodalomtörténész életművét közkinccsé teszik, ápolják. Az idei díjazottak: Görömbei András irodalomtörténész, Kovács Tiborné könyvtáros és N. Pál József irodalomtörténész. /Sylvester Lajos: Czine Mihály ölelésében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 8./

2006. szeptember 30.

Balogh Ferencné könyvtáros, Dobos László felvidéki író és Nagy Gáspár költő vehette át a Pro Literatura Alapítvány által létrehozott Czine Mihály-díjat Budapesten. A Czine Mihály-díj erkölcsi elismerés, a díjazottak Rajki László szobrászművész plakettjét vehették át az ünnepségen. A Pro Literatura Alapítvány tavaly hozta létre a Czine Mihály-díjat azzal a szándékkal, hogy elismerje a munkáját azoknak, akik Czine Mihály irodalomtörténész életművét közkinccsé teszik, ápolják, munkájukban az ő gondolatvilágát, szellemiségét tovább éltetik. Tavaly Görömbei András irodalomtörténész, Kovács Tiborné könyvtáros és N. Pál József irodalomtörténész kapta meg a díjat. Czine Mihály irodalomtörténészt, egyetemi tanárt Magyarországon, a Kárpát-medencében és szerte a nagyvilágban magyarok tízezrei becsülték. Munkásságának középpontjában Ady Endre, Móricz Zsigmond és a népi írók pályája állt. A tiltásokkal is dacolva ő foglalkozott először Magyarországon a határokon túli magyar irodalommal. 1999 januárjában hunyt el. /Átadták a Czine Mihály-díjakat. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 30./

2007. július 5.

Dr. Kovács Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója látogatott el kollégáival Gyergyószentmiklósra, a Tarisznyás Márton Múzeumba. Csergő Tibor igazgató mutatta be a vendégeknek a Tarisznyás Márton Múzeumot. Dr. Kovács Tibor elmondta, 2002-ben vették fel a székelyföldi múzeumokkal a kapcsolatot, elsősorban Sepsiszentgyörggyel. Ekkor a néprajzi jellegű kiállítások cseréjére, és gyűjtések szervezésére korlátozódott a kapcsolat. Felmerült egy kiállítás lehetősége, mert még soha nem történt meg az, hogy a székelyföldi múzeumok együtt bemutatkozhassanak, Székelyföld történetét eddig nem mutatták be Magyarországon, Budapesten. Elképzelhetőnek tartják, hogy láncszerűen, hat–nyolc–tíz év alatt, több kiállítást szervezve mutatnák be a meglévő anyagokat. Várhatón 2008 őszén bemutatják a Magyar Nemzeti Múzeumban a székelyek történetét, életmódját. A főigazgató fontosnak tartja, hogy támogatást kapjon az itteni múzeum. Meglepődött azon, hogy mindössze heten alkotják a múzeum közösségét, és mindent ők látnak el. A tervek szerint a budapesti kiállításon a marosvásárhelyi múzeum a mezővárosi részt, a székelykeresztúri múzeum a parasztház teljes berendezését, a csíkszeredai múzeum Csíksomlyó szellemi központként való megjelenítését, a kézdivásárhelyi múzeum céhes anyaggal, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum a képtárából a történeti jellegű alkotásokat mutatná be, a Tarisznyás Márton Múzeum pedig a város örmény jellegével, illetve a malommal erősíti Székelyföld bemutatását. /Baricz-Tamás Imola: Székelyföld bemutatása a magyar fővárosban. = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), júl. 5. – 27. sz. /

2008. június 20.

Ősszel kerülhet az Országgyűlés elé a nemzeti együttműködésről szóló törvény, amelynek normaszövegét előzetesen egyeztetik a parlamenti frakciókkal is – hangzott el a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) állandó bizottságának plenáris ülése után tartott sajtótájékoztatón június 18-án, Budapesten. Szili Katalin házelnök fontosnak tartja azt is, hogy a testület elfogadta a határokon átnyúló fejlesztésekről szóló előterjesztést. Kovács Tibor, az állandó bizottság MSZP-s elnöke hangsúlyozta: a határokon átnyúló fejlesztésekről a szomszédos országokkal is egyeztetni fognak. Németh Zsolt (Fidesz) hozzátette: fontos, hogy a határtérségben javuljon a vízi-, a közúti- és a tömegközlekedés a szomszédos országok és Magyarország között. A KMKF ülésén a meghívottak megismerhették a kormány schengeni vízummal kapcsolatos könnyítési javaslatát. Németh Zsolt szerint mindenképpen könnyebbséget jelent majd, hogy a határon túli legitim szervezetek meghívólevelet adhatnak ki azoknak, akik Magyarországra szeretnének utazni. Szili Katalin közölte, levelet ír az ukrán parlamenti elnöknek, amelyben kéri, hogy módosítsanak azokon az elmúlt időszakban hozott döntéseken, amelyek gátolják a kisebbségi nyelv használatát. /Törvény készül a nemzeti együttműködésről. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./

2008. szeptember 15.

Február 14-én, vasárnap a Farkas utcai református templomban megtartott istentisztelettel kezdődött a tanév a Kolozsvári Református Kollégiumban, amely idén először indított egy-egy első és ötödik osztályt. Igét hirdetett Kovács Tibor iskolalelkész, beszédet mondott Székely Árpád igazgató, Kató Levente, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa és Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes. /(n. -h. d.): Tanévnyitás a református kollégiumban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./

2008. november 29.

A kolozsvári Református Kollégium közössége az 1948-ban bekövetkezett államosításnak a református egyházra és a kollégiumra gyakorolt hatásáról tartott emlékező rendezvényt november 27-én. Székely Árpád iskolaigazgató kifejtette: „1948-ban egy tollvonással felszámolták a felekezeti iskolákat úgy, hogy nem gondoltak a következményekre. 1990-ben Kolozsváron a felekezeti iskolák közül elsőként indult be a Református Kollégium, ámde saját épület nélkül. Isten viszont úgy adta, hogy 2002-ben, amikor visszakaptuk az ó-kollégium épületét volt diák, aki bejöjjön, és élettel töltse meg az iskolát”. Kolozsvári József egykori öregdiák tételesen felsorolta azon ingó és ingatlan javakat, amelyeket az államosítás következtében eloroztak az Erdélyi Református Egyházkerülettől. A résztvevők megtekintették az Uray Zoltán sugárbiológussal készített filmes interjú egy részét, amelyben Kovács Tibor iskolalelkész faggatta az egykori kollégiumi diákot az államosításkori emlékeiről. /Nagy-Hintós Diana: Egy tollvonás általi megsemmisülés emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./

2009. június 18.

Brüsszelben tervez képviseleti irodát nyitni a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) a határon túli magyarok érdekeinek képviseletére – közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a KMKF Állandó Bizottságának ülése után tartott sajtótájékoztatón. A KMKF üléséről Kovács Tibor, az állandó bizottság elnöke elmondta, hogy elsődleges céljuk a szeptemberre tervezett plenáris ülés előkészítése. Ezért megtárgyalták a KMKF szakbizottságai által elkészített stratégiai anyagokat a határon átnyúló gazdasági, közlekedésfejlesztési, mezőgazdasági együttműködés és külpolitikai koncepció kérdésköreiről. Ezeken kívül tárgyalnak még a határon túli magyarok oktatási helyzetéről is. Kovács Tibor hozzátette: az ülésen a Külügyminisztérium képviselőjétől arról kaptak tájékoztatást, hogy „hivatalos találkozóra kerül majd sor a román féllel”, arról, hogy a decemberi romániai kormányalakítás óta sorra bocsátják el a romániai állami irányítású hivatalok magyar nemzetiségű vezetőit. /KMKF-iroda Brüsszelben? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./

2009. szeptember 11.

A Kolozsvári Református Kollégium tanári kara dr. Székely Árpád igazgató és Kovács Tibor iskolalelkész kezdeményezésére szeptember 8-án tartalmas kiránduláson vett részt. A kirándulás egyik fő célja a szamosújvári börtönben tett látogatás volt, ahol megemlékeztek a kommunizmus áldozatairól. Az iskolalelkész felidézte a szamosújvári börtönben raboskodó ismertebb református lelkészek nevét, különös tekintettel dr. Péter Miklósra, aki az iskola lelkész-tanára volt több mint egy évtizeden keresztül. A börtön kápolnájának udvarán emléktábla áll a kommunizmus idején ott raboskodó lelkészek névsorával. Jellemző, hogy ezen a táblán csak egy magyar lelkipásztor neve szerepel, Csiha Kálmán püspöké. A börtön ortodox lelkésze ígéretet tett: mindent megtesz annak érdekében, hogy a közeljövőben pótolja a hiányzó neveket. /K. T. : „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról... ” = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

2010. szeptember 20.

Országos tanévnyitót tartottak Kolozsváron
Az erdélyi református kollégiumok országos tanévnyitó ünnepségére került sor a hét végén Kolozsváron. A kétnapos rendezvény változatos programja közül megemlítendő az első világháborúban elesett kollégiumi tanárok és diákok emlékét őrző, a kommunizmusban megsemmisített tábla hasonmásának szombati leleplezése, valamint az eseményen részt vevő kollégiumi igazgatók és iskolalelkészek konferenciája, míg vasárnap Farkas Ferenc, a Kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója vehette át a munkáját elismerő Bethlen Díjat Kató Béla főjegyzőtől. Ex Libris Díjakat és annak alapító oklevelét adta át a kilenc református kollégium és gimnázium képviselőinek a Magyar Művészetért Díj alapítója, Gubcsi Lajos, aki szerint kevés olyan valós, egységes szellemi egység van, mint a kilenc református iskola.
A Farkas utcai templomban megtartott istentisztelettel kezdődött a református kollégiumok országos megnyitó ünnepsége szombat délután. Kovács Tibor iskolalelkész igehirdetésekor kifejtette: „Ma rengeteg támadás éri a felekezeti oktatást, ám tudnunk kell, hogy amikor tanítunk és nevelünk, hitvallásos kötelezettségünknek teszünk eleget. Minden ránk bízott gyermeket úgy kell nevelnünk, hogy az Isten dicsőségét szolgálja. Legnagyobb ellenségünk az érdektelenség és a népbutítás, ám vannak jelek, miszerint Isten megáldja munkánkat, és ez folytatásra sarkall”.
Ezelőtt húsz évvel, 1990. október 1-jén szomorúan állt a kollégium akkori tantestülete és diákjai a Farkas utcai templom előtt, és néztük az ókollégium épületét, ahova nem mehettünk be. A templom és az iskola erős szövetséget kötött, amelyet Isten pecsételt meg! – vélekedett Székely Árpád, a kollégium igazgatója. Székely József nyugalmazott lelkipásztor, a kollégium első megbízott igazgatója úgy vélte: a Kolozsvári Református Kollégium most új starthoz érkezett, és ehhez kívánt kitartást.
Lauer Edit asszony a kollégium amerikai támogatói nevében beszélt. – Az amerikai támogatók által lefolytatott keresztszülő- program nem csak anyagilag támogatta a résztvevő diákokat, hanem megerősítette az iskolát és az amerikai magyarok identitástudatát is – hangsúlyozta.
Kónya-Hamar Sándor volt megyei RMDSZ-elnök üzenetét Kovács Tibor iskolalelkész olvasta fel. „A húsz éve föltámadt Kolozsvári Református Kollégium az erdélyi református közösséget építi megalkuvás nélkül, kitartással”, hangzott el. Somogyi Botond a szülői bizottság elnöke pedig arra buzdította a kollégium tantestületét, hogy olyan emberekké formálják növendékeiket, akik a közösségért élnek, hiszen a felekezeti oktatás ezt biztosítja. Pataki Adorján és Szi lágyi János, a Kolozsvári Magyar Opera művészei, volt kollégisták, egy-egy áriát énekeltek el.
Bogdán Zsolt esperes, véndiák beszédében azt hangsúlyozta, hogy a református nevelésnek és oktatásnak ma is van létjogosultsága, még ha ellenvélemények is fogalmazódnak meg ezzel kapcsolatban. Bogdán örömmel tudatta, hogy a Zilahi Református Kollégiumban idén indítottak először első osztályt.
Rácz Melinda magyartanár a kollégium ez alkalomra készített emlékkönyvét mutatta be, majd kiemelte: Székely Árpád végigküzdötte az elmúlt húsz év minden megpróbáltatását, s az igazgató elszánt céltudatossága nélkül nem jött volna létre ez a kiadvány. Bíró Krisztina volt kollégista, színművészetis hallgató egy Reményik-verset szavalt. Keresztes Attila, a szatmárnémeti színház igazgatója kiemelte: megköszöni élete legfontosabb két évét, amelyet a kollégium diákjaként Kolozsváron töltött el. „Örvendek, hogy gyermekem ide jár óvodába”, hangsúlyozta a művész.
A templomi beszédek után a jelenlévők átvonultak a kollégium udvarára, ahol Kolozsvári József, az 1943-as tanévben végzett véndiák leleplezte az első világháborúban elesett kollégiumi tanárok és diákok emléktáblájának hasonmását. – Az 1915-ben végzett évfolyam 1930-ban elhatározta, hogy az első világháborúban elesett tanároknak és diákoknak emléktáblát állít. Erre csakis az 1940-es évek első felében kerülhetett sor. A tábla majd négy évtizeden át állt ezen a helyen, ám 1980-ban az akkori iskola román igazgatója parancsára a táblát leverték és darabokra törték. Az odasiető református lelkésznek azt sem engedték meg, hogy a darabokat összeszedje, és magával vihesse.
Most Bartha-Szallós Levente adományozó révén, továbbá Bartha István és Oltyán István magyarvistai kőfaragó mestereknek köszönhetően leleplezhetjük az egykori tábla hasonmását – hangsúlyozta Kolozsvári József, majd leleplezte a három tanár és tíz diák nevét tartalmazó emléktáblát.
Ezt követően Bogya Katalin és Ősz Előd tanárok városlátogatást szerveztek a nem kolozsvári diákok számára. Este Némethy Zsuzsanna és Nagy Csongor- Zsolt színművészek, továbbá Rigmányi József énekes lépett fel a díszteremben. Az ünnepséget a Rekita Rozália színművész által betanított csapat előadása zárta a tornateremben.
Az iskolaigazgatók és iskolalelkészek tanácskozásán a tanintézetek új vezetőtanácsának összetételéről volt szó. Ábrám Tibor, a miskolci Lévay József Református Gimnázium igazgatója tudomása szerint Magyarországon létre kívánnak hozni egy református közoktatási alapot, amellyel az anyaország határán kívüli református kollégiumokat támogatnák, továbbá megbeszélték az egyházi iskolák idei közös eseménynaptárát, tudtuk meg Kovács Tibor iskolalelkésztől.
Bethlen Díj és Ex Libris Díjak átadása
Vasárnap a különböző kollégiumokból érkezett lobogók gyülekezésével folytatódott a Református Kollégiumok idei tanévének országos megnyitója és a Kolozsvári Református Kollégium újraindulásának 20 éves évfordulója alkalmából szervezett programsorozat. A Farkas utcai református templombeli ünnepi istentiszteleten Kató Béla az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője hirdetett igét. Prédikációjában kiemelte a folyamatos fejlődés fontosságát. – Emellett Isten arra biztat mindenkit, hogy ne csak kegyelemben, hanem Jézus tanításának ismeretében gyarapodjon – magyarázta az igét a lelkész. – Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az értékeket lassú, türelmes munkával lehet megteremteni – figyelmeztetett a főjegyző, majd reflektált az aktuális tanügyi problémákra. Székely Árpád iskolaigazgató felemelő eseménynek nevezte a kilenc református tanintézmény közös ünnepét. Elmondta: minden rendezvény, amelynek együtt tudunk örülni, közösséget teremt, reményt ad a további munkához. Felidézte azt a kort, amikor egykori egyházi vezetőink ragaszkodtak ahhoz, hogy neveljék a gyermekeket, majd hozzátette: az állam még mindig furcsának tartja, hogy az egyház vállalta az oktatás terhét.
Számos hiányosság és nehézség felsorolása mellett Székely Árpád a legfontosabbnak egy stabil tanügyi törvény kidolgozását tartja, ami az iskolák autonómiájára alapozna. Ami pedig a Kolozsvári Református Kollégium által nyújtott többletet illeti, az intézményvezető kiemelte a hitvallásos nevelés fontosságát, valamint az egyházi értékek elsajátítását.
Kató Levente az egyházkerület tanügyi tanácsosa beszédében Józsué szavait idézte, aki tömören megfogalmazta a vallásszabadság lényegét. Hangsúlyozta: a kilenc református kollégium az évek során kis létszámú iskolából többszintű, fejlett iskolává nőtte ki magát. A tanácsos a tanintézmények pozitívumaként említette meg az ösztöndíjrendszert, a tehetséggondozást és a keresztszülőprogramot is, de beszéde nyomán képet alkothattunk a kollégiumi tevékenységekről és a jövőbeli tervekről is.
Péter Tünde főtanfelügyelőhelyettes kifejtette: mindig különös varázsa van az ilyen ünnepnapoknak, viszont ez a kollégiumi megnyitó töblettel rendelkezik. – Nem csak dolga után szétszaladó emberek ülnek itt, hanem gyülekezet vagyunk – mondta. Hozzátette: ma már nem csak a város, de az ország határain túl is ismerik a református kollégiumot. – Azok a szülők, akik ide iratták be gyermekeiket, jól választottak, hiszen a tanintézményben kiváló pedagógusok dolgoznak – méltatta a kollégiumban dolgozó tanárok munkáját, eredményekben és áldásokban gazdag tanévet kívánva.
Kötő József képviselő szerint a felekezeti iskoláknak hármas küldetésük van: megmaradni a transzilván értékek világában, a hitből élő igaz ember formálása, illetve a közösségépítés. Az országos évnyitó keretén belül adták át a Bethlen Díjat, amelyet 2004-ben alapítottak és egy maradandó szellemi értéket teremtő pedagógusnak ítélik oda. Idén Farkas Ferenc, a Kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója vehette át a munkáját elismerő díjat Kató Béla főjegyzőtől. Ruszka Sándor József kézdivásárhelyi református lelkész laudációjából kiderült, hogy a történelem szakos igazgató 1963-ban született unitárius családban és 2001-ben vette át a kézdivásárhelyi tanintézmény igazgatását. Munkájának, kitartásának, jó szervezőképességének eredménye, hogy az iskola új épületbe költözhetett. Az intézményvezetőre jellemző a kitartás, a következetesség, a pontosság és az egyházi iskola iránti elkötelezettség.
Ezt követően az Ex Libris Díjakat és annak alapító oklevelét adta át a kilenc református kollégium és gimnázium kéviselőinek a Magyar Művészetért Díj alapítója, Gubcsi Lajos, aki szerint kevés olyan valós, egységes szellemi egység van, mint a kilenc református iskola. A hatkötetes, Kárpát-medencei örökös létünket bizonyító könyvcsomagot átvehették a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Líceumból, a kézdivásárhelyi Református Kollégiumból, a Királyhágómelléki Lórántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumból, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumból, a Marosvásárhelyi Református Kollégiumból, a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumból, a Szatmárnémeti Református Kollégiumból és a Sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumból érkezett vendégek. A kétnapos rendezvénysorozatot az iskola kórusának rövid bizonyságtétele
DÉZSI ILDIKÓ, NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

2010. december 12.

Könyv-tér nyílt Nagyváradon
Nagyvárad – Péntek délután új könyvesüzlet nyílt Nagyváradon. A Könyv-tér kínálatában elsősorban magyar nyelvű, keresztény, illetve gyermekeknek szóló könyveket találhatunk meg.
A nagyváradi Ştefan cel Mare/Püspöki út 28 szám alatt, a CE Szövetséghez tartozó épületben ünnepélyes keretek között nyílt meg a Könyv-tér nevet viselő új könyvebolt. A kolozsvári mintára létesült üzletben többek között magyar nyelvű keresztény, ugyanakkor gyermekeknek szóló könyveket lehet megvásárolni. Az ünnepélyes megnyitón Visky István házigazdaként köszöntötte a Koinóniai Kiadó képviselőit, illetve a megjelent pár tucatnyi érdeklődőt. Elmondta: nagy merészség szükségeltetik a mai gazdasági viszonyok között könyvesüzletet nyitni, főleg ha az magyar, sőt mi több keresztény. Ebből is látszik, hogy nem az üzleti nyereség a célja a vállalkozásnak, hanem annak a régi bölcsességnek a követése, miszerint “elvész a nép, amely bölcsesség nélkül való”. A Könyv-tér tehát több mint egy könyvesbolt: nemcsak a hitélet útját követi, hanem nagy figyelmet szentel a gyermekkönyvekre, illetve az erdélyi magyar szerzők népszerűsítésére is.
Árkedvezmény
Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója köszöntőjében kifejtette, hogy Kovács Tibor és Jutka álmodta meg a könyvek ezen birodalmát, ahol nem csak olvasni lehet, hanem akár egy kávéra is be lehet térni. A gyerekek számára külön gyermeksarkot hoznak létre, ahol a lurkók ellehetnek, míg a felnőttek a könyvkínálatból válogatnak. Lesznek diafilmek is, hiszen ezeknek Erdély-szerte újra nagy reneszánsza van. Az este keretében Zágoni Balázs, Sajó Enikő és Darai Erzsébet több Koinónia kiadványt is bemutatott: Kiss Bitay Éva Fantasztikus Földgolyóját, Kányádi Sándor Volt egyszer egy kis zsidó című, az erdélyi jiddis népköltészetet felelevenítő könyvét, Legszebb karácsonyi ajándék a nátha című erdélyi kortárs meseírók antológiáját, Axel Hambreus Az első karácsonyi ajándékok legendáját, valamint Luther Márton Mélysége és magassága című kötetét. Végül Zágoni Balázs köszönetnyilvánítással zárta a könyvbemutatóval egybekötött ünnepélyes megnyitót, melynek alkalmából húsz százalékos árengedménnyel várják a vásárlókat, hétköznap 10 és 18 óra között.
Mészáros Tímea, erdon.ro

2011. november 21.

Előkelő helyen a kultúra- és közösségfejlesztésben
Fennállásának 90. évfordulóját ünnepelte a dalosszövetség
Létesítésének 90. évfordulóját ünnepelte szombaton Kolozsváron a Romániai Magyar Dalosszövetség. Az ünnepi esemény a Kolozsvári Református Kollégium dísztermében délelőtt megtartott közgyűléssel kezdődött. Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke beszédében a szövetség közösség-megtartó erejét emelte ki. A dalosszövetség sikerekben gazdag tevékenységét összegző beszámolókat díjátadás követte. Díszoklevelet nyújtottak át Guttman Mihály tiszteletbeli elnöknek, aki idén nyáron töltötte be 85. életévét. Laudációjában Kállay-Miklós Tünde dalosszövetségi alelnök a díjazott kitartását, a zene iránti alázatát emelte ki. A több mint száz résztvevő felállva, hosszú tapssal köszöntötte a neves szakembert. Az esemény délután a Kolozsvári Magyar Operában tartott kórushangversennyel zárult. A hét kórust hallgatva meggyőződhettünk Bárdos Lajos művének alapgondolatáról: Istené az áldás, emberé a munka.
A Kolozsvári Református Kollégiumban megtartott közgyűlésen Kovács Tibor iskolalelkész a 90. zsoltárból idézve köszöntötte a jelenlevőket: „aki szívből énekel, kétszeresen imádkozik”. Guttman Mihály, a dalosszövetség tiszteletbeli elnöke köszönetet mondott a kollégium vezetőségének, hogy rendelkezésükre bocsátotta a dísztermet, majd egyperces néma csendet javasolt az elhunyt karnagyok és kórustagok emlékére.
Közösségteremtő dalosszövetség
Dáné Tibor Kálmán beszédében kifejtette: az EMKE által 1994-ben újralétesített szövetség az egyik legaktívabb társszervezetnek minősül. – A dalosszövetség és az EMKE élete összefonódott. Rendezvényeinket közösen készítjük elő, hetente találkozunk, megbeszéléseket tartunk. A dalosszövetség által kifejtett, óriási jelentőségű munka előkelő helyet foglal el az erdélyi magyarság kultúra- és közösségfejlesztésében – fejtette ki az EMKE elnöke. Mint mondta, egy kórus nem csak a karnagynak köszönhetően szólhat jól, hanem azért is, mert a lelkek összecsengése közösséget hoz létre. – Sokat köszönhetünk a dalosszövetségnek,
Tóth-Guttmann Emese, a dalosszövetség elnöke beszédében említést tett a szövetség létesítésének körülményeiről, illetve az azóta eltelt legfontosabb eseményekről.
– A zene sorsa az iskolákban dől el. Mindannyian ismerjük a zene művelésének nevelő hatását. Sajnos, iskoláinkban egyre inkább ellehetetlenedik a kórusmozgalom, és a közfelfogás sem nyitott a helyzet megváltoztatására – mondta az elnök. Kifejtette továbbá, hogy a dalosszövetség kórusainak mindössze 54 százaléka juttatta el évi beszámolóját a vezetőséghez, majd a rendelkezésére álló adatok alapján ismertette a tagkórusoknak a versenyeken, kórustalálkozókon, vendégszerepléseken, népdaléneklési megmérettetéseken, illetve a különböző táborok keretében kifejtett tevékenységét és az elért eredményeket.
Jövőbeli tervek és eredmények
A 2012-es évre vonatkozó terveket illetően Tóth-Guttmann Emese hangsúlyozta: szándékukban áll összegyűjteni a dalosszövetség dokumentumait, és továbbra is megszervezik a már hagyományos énekversenyeket, kórustalálkozókat.
Fejér Kálmán partiumi régiófelelős a Szatmárnémetiben idén 20. alkalommal megtartott, Hajnal akar lenni című népdaléneklési versenyről számolt be, amelyen 35 kórus jelent meg. Mint mondta, sikerült megjelentetni a mindmáig előadott népdalok gyűjteményét is. Hozzátette: bízik abban, hogy a versenyt 2012-ben is megrendezhetik. Arra buzdította a karnagyokat, zenetanárokat: küldjenek minél több, jól felkészült versenyzőt.
Sógor Magda az egyházközségek kórusainak működéséről számolt be. Utalt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Református Tanárképző Kara által márciusban szervezett egyházzenei konferenciára, amelyen 75-en vettek részt. Dicsérettel illette a Farkas utcai református templomban évről évre megtartott nyári hangversenysorozatot. Említést tett az új énekeskönyvnek az egyházközségekbe való bevezetéséről és a kántorképzés szükségességéről.
Jakabffy Tamás a gregorián szakosztály tevékenységének bemutatásakor a Schola Gregoriana Monostorinensis énekkar sikerekben és megvalósításokban gazdag tevékenységét ecsetelte. Megtudtuk: a Schola az egyetlen gregorián énekkar, amely liturgikus éneklésre szakosodott. A kórus többször szerepelt sikeresen Kolozsvár római katolikus templomaiban, nyáron több magyarországi városban lépett fel. A 2011-es év egyik újdonsága volt, hogy a kórus minden hónap második hétfőjén Kolozsváron ökumenikus vesperákat tartott más kórusokkal közösen, tavasszal pedig Kolozsváron is bemutatták Liszt: Via Crucis című alkotását.
Díjátadás a közgyűlésen
A beszámolókat a díjátadások ünnepi mozzanata követte. A díjazottakat és méltatókat Fórika Éva, a dalosszövetség alelnöke konferálta.
Márkos Albert hegedűművész zeneszerző édesapjáról elnevezett díjakat adott át. Poszthumusz ítélték oda az elismerést Benkő Enikőnek (1962–2009), a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség dalárdája egykori karnagyának.
A laudáló Gazdag Géza az elhunyt sokrétű tevékenységét, példamutató emberségét emelte ki. A plakettet és díszoklevelet az elhunyt lánya, Benkő Emőke vette át.
Úgyszintén Márkos Albert-díjban részesült Nagy Lajos hegedűtanár Szatmárnémetiből. Fejér Kálmán laudációjából megtudtuk: közel félévszázados ismeretség és barátság fűzi a sikeres hangszertanárhoz. Seprődi János-díjat kapott Demeter József szászrégeni lelkipásztor. A laudáló Böjthe Lídia a református lelkipásztor által több évtizeden át kifejtett kóruspártoló tevékenységéről értekezett.
Jagamas János-díjban részesült a Fall Ilona színművész által laudált Dénes Ildikó, aki több éven át a bánsági Újszentesen volt tanító, és ez idő alatt népdalvetélkedőket szervezett. A díjat Jagamas János özvegye, Anna asszony nyújtotta át. Zsizsmann Rezső-díjban részesült Adorjáni Katalin, a kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség Bethlen Gábor Földész Dalkörének karnagya. Péter Éva alelnök méltatásából kirajzolódott a karnagy gazdag tevékenysége: bár nem járt zeneiskolába, mindig zeneközelben élt. Református lelkészfeleségként megtanult kántorizálni, ifjúsági kórust alapított férje egykori szolgálati helyén, Marosvásárhelyen, hat gyermeke pedig a kolozsvári zenelíceum kiváló tanulója volt. Jelenleg a BBTE Református Tanárképző Karának hallgatója, de szervezett szakmai napot kántoroknak, összeállított kottagyűjteményt is. 2003-tól férjét, Adorjáni László református lelkipásztort az Agnus Rádió működésében is támogatja. – Sok feladat vár még Adorjáni Katalinra. Ezt tudja ő is, ezért mindig előre néz, és vállalja a kihívásokat – összegzett Péter Éva.
Objektív okok miatt nem lehetett jelen a dalosszövetség ünnepi gyűlésén a két Rónai Antal-díjas és méltatóik. Az újtusnádi fúvószenekar vezetőjének, Bitzó Jánosnak és a csíkszentsimoni fúvószenekar vezetőjének, Sándor Árpádnak a laudációját Miklós Ferenc olvasta fel. Ezt követően Haáz Sándor, a szentegyházi gyermekfilharmónia vezetője beszámolt együttese sikeres közelmúltbeli vendégszerepléséről az Európai Parlamentben. Egyúttal bejelentette: a szentegyházi gyermekfilharmónia 2012 májusában ünnepli létesítésének 30. évfordulóját, amelyre szeretettel meghívta a jelenlévőket.
Meglepetés-díj Guttman Mihálynak
A közgyűlés utolsó, meglepetésként ható eseményeként külön díszoklevelet nyújtottak át a dalosszövetség tiszteletbeli elnökének, Guttman Mihálynak, aki idén töltötte be 85. életévét. Kállay-Miklós Tünde alelnök laudációja kezdetén leszögezte: Misi bácsiról nem lehet a laudáció hivatalos és száraz hangján beszélni. Példákkal illusztrálta Guttman Mihály fáradhatatlan fiatalosságát, humorát, a zene iránti alázatát, illetve a rá jellemző kitartást. A díszoklevél átvételét követően a díjazott hangsúlyozta: élete egyik legnagyobb kitüntetése volt, amikor Tordaszentlászló első díszpolgárává nevezték ki. Zárszóként a László Attila karnagy által vezetett sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar egy Kodály-mű eléneklésével köszöntötte fel mindannyiunk szeretett Misi bácsiját.
Kórushangverseny a magyar operában
A dalosszövetség ünnepi közgyűlése délután a Kolozsvári Magyar Operában tartott kórushangversennyel folytatódott. Összesen hét énekkar lépett fel: a sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar (karnagy: László Attila), a marosvásárhelyi Psalmus Kórus (karnagy: Kovács András), a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa (karnagy: Bedő Ágnes), a szatmárnémeti Székesegyház Énekkara (karnagy: Varga Péter), a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Kamarakórus (karnagy: Kovács András) és a Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara (karnagy: Székely Árpád igazgató). Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum kórusa (karnagy: Szabadi Ildikó) a Református Kollégium kórusával közösen két művet adott elő. Műsorukon (főleg) erdélyi és anyaországi magyar szerzők művei szerepeltek
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2012. május 21.

A hétvége hírei
A kisebbségi jogok megvonása ellen
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) moszkvai kongresszusán határozatban ítélte el a román kormánynak a közelmúltban született kisebbségellenes intézkedését.
Az előterjesztés azt követően készült, hogy a FUEN elnöksége a romániai politikai fejlemények megismerése után sürgősségi határozati javaslat megalkotására kérte az RMDSZ küldöttségét. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő pénteki megnyitóbeszédében az új kormány kisebbségellenes intézkedéseiről tájékoztatta a kongresszust. A szombaton egyhangúan elfogadott dokumentumban a szervezet mély aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a román kormány már meglévő jogot vont meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű kar létrehozására vonatkozó kormányhatározat érvénytelenítésével. Európa legnagyobb nemzeti kisebbségi ernyőszervezete szerint bármilyen, már meglévő jog visszavonására irányuló lépés meghátrálást jelent a demokráciában. A határozat emlékeztet arra, hogy a kisebbségi jogok egyik alapvető eleme épp annak biztonsága, hogy a meglévő jogokat nem lehet politikai döntésekkel eltörölni vagy korlátozni az illető kisebbségi szervezet beleegyezése nélkül. A kormány legutóbbi döntése és nyilvánosan megfogalmazott szándékai alapján úgy tűnik, hogy figyelmen kívül hagyják az ET ajánlásait, az EU ezen a téren alkalmazott eljárásait, valamint a Románia által a csatlakozási szerződés során elfogadott Koppenhágai Krité­riumokat – áll a dokumentumban.
Vona Gábor a régi-új elnök
A Jobbik tisztújító kongresszusa újraválasztotta az egyedüli jelöltként induló Vona Gábort a pártelnöki tisztségbe, a hat alelnöki poszt egyikén változás történt, Szegedi Csanád helyére Volner János került. Az elnökségnek továbbra is tagja Balczó Zoltán, Gyüre Csaba, Murányi Levente, Novák Előd és Sneider Tamás alelnökként, Szabó Gábor pedig az országos választmány elnökeként. A pártelnök megköszönte az egységes és nagyszámú támogatást, amely szerinte komoly visszajelzés a pártvezetés számára, hogy folytassák jelenlegi munkájukat. Ez szerinte "radikális, tabudöntögető, szókimondó, de az ország kormányzására képes" erő felépítése. Az újraválasztott elnök hangsúlyozta: a Jobbik számára a radikalizmus és kormányzóképesség nem egymást kizáró fogalom.
Horthy-táblát avattak
Felavatták Horthy Miklós néhai kormányzó, a debreceni Református Kollégium egykori diákja emléktábláját szombaton. A kollégium árkádjai alatt elhelyezett táblát Bölcskei Gusztáv református püspök leplezte le. Győri János, a kollégium baráti körének elnöke felidézte, hogy az emléktábla egy raktárból került elő, s azt valamikor 1938 és 1943 között helyezhette el a kollégium falán az akkori diákszövetség a volt diáknak, "a hazája iránt elkötelezett embernek méltó emléket állítva".
Nem kell temetni a sajtót
A magyar nyomtatott sajtótermékek mintegy hetven százalékát ismerhették meg szombaton a látogatók a hatodik Sajtófesztiválon a budapesti Vörösmarty téren. A Magyar Lapkiadók Egyesületének rendezvényén negyvenkét kiállító volt jelen. Hiába temeti az internet és a televízió a sajtót, továbbra is mintegy négyezer termékkel vannak jelen a nyomtatott lapok a médiapiacon, annyival, mint ahány Németországban jelenik meg – mondta Kovács Tibor, a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke a rendezvényen. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. december 18.

Ének és hálaadás a Református Kollégium karácsonyi koncertjén
Több mint két évtizedes hagyományra tekint vissza a Református Kollégium karácsonyi koncertje, amely nemcsak az oda járó gyerekeket és a szülőket vonzza, hanem a színvonalas programért hálás közönséget is. A közel két órán át tartó koncertnek van egy megfelelő váza: karéneklés, harangjáték, szavalatok, szólóénekek, hangszeres előadások, ami bombabiztos sikert jelent.
Nagy Zoltán operaénekes, volt kollégista már többször fellépett az iskola karácsonyi koncertjén.
Elsőként három kollégista (Csomós Júlia, Oláh Szilárd és Tasnádi István) olvasott fel Krisztus születéséről szóló bibliarészt Máté és Lukács evangéliumából. Beszédében Kovács Tibor iskolalelkész hangsúlyozta: az iskola tanulói fáradtságot nem ismerve készültek a koncertre. – A karácsonyi koncert különlegessége abban rejlik, hogy a gyerekek bizonyságtétele hozza el számunkra a legszebb üzenetet: velünk az Isten! – mondta az iskolalelkész.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2014. február 17.

Szakoktatás magyarul: bal lábbal indulnak?
A szakemberhiány, a magyar szaknyelv nem megfelelő szintű ismerete és a magyar tankönyvek hiánya egyaránt gondot jelent a következő tanévtől újrainduló magyar szakoktatás számára. Kolozsváron a Református Kollégium templomi hirdetésben próbál mesterembereket toborozni. Gindele Imre volt szakoktatásért felelős tanfelügyelő szerint nem vonzó a pedagógusbér a pedagógiai végzettséggel is rendelkező mérnökök, közgazdászok számára.
A szakemberhiány, a magyar szaknyelv nem megfelelő szintű ismerete és a magyar tankönyvek hiánya egyaránt gondot jelent a következő tanévtől ismét újrainduló magyar szakoktatás számára.
Kolozsváron például a Református Kollégium vezetősége templomi hirdetésben próbál mesterembereket toborozni az ősszel indítandó két szakosztály számára.
Kovács Tibor iskolai lelkipásztor szerint egyelőre szakemberhiánnyal küzdenek, másik gondjuk pedig, hogy csak néhány cég hajlandó befogadni szakmai gyakorlatra a diákokat. Kovács Tibor szerint azt követően nyílt lehetősége a kollégiumnak a szakosztályok beindítására, hogy az állam visszaszolgáltatta a református egyháznak a hídelvei templom mögötti épületet, amelyben korábban faipari szakiskola működött.
Felmerült annak is az ötlete, hogy az ingatlanban magyar szakiskolai központot hozzanak létre, ennek kivitelezését azonban senki nem vállalta. Ezért döntöttek úgy, hogy két szakosztályt indítanak víz- és gázszerelő–elektronikus és szakács–fodrász szakokon. Elsősorban az épületet kellett felszerelni, laboratóriumokat kialakítani, ugyanakkor a szakmát oktatni tudó mérnökökre is szükségük van.
Szintén gondot jelent, hogy egyelőre csak egy vendéglő és két fodrászat hajlandó szerződésben vállalni, hogy lehetőséget biztosít a diákok szakmai gyakorlatára. Szakonként 3–4 céggel kellene szerződést kötniük, ugyanis ezek érdemben csak 3–4 diákot tudnak foglalkoztatni, magyarázta a lelkész.
A Református Kollégium hirdetés útján igyekszik szakembereket toborozni, ugyanis március közepére le kell adniuk az oktatók névsorát. Kovács Tibor szerint jelentkezőik vannak, azonban gondot okoz, hogy a szakembereket egyelőre csak félnormával tudják alkalmazni.
„Szeretettel várjuk minden olyan mérnök és mester jelentkezését, akinek villanyszerelés, víz- és gázszerelés, szakácskodás és fodrászat terén valamilyen végzettsége van, tanítani szeretne, és kész szívvel-lélekkel felkarolni ezt az igen nemes ügyet. Jelentkezni lehet a Farkas utca 16. szám alatt vagy a 0264-430653-as telefonszámon" – áll a kollégium hirdetésében, melyet a vasárnapi istentiszteleteken is felolvasnak a lelkészek.
Hiányoznak a szakkönyvek
Bár Szatmár megyében 90 százalékban sikerül a szaktanári állásokat képzett munkaerővel betölteni, más problémák itt is akadnak – tudtuk meg Gindele Imre volt szakoktatásért felelős tanfelügyelőtől. Rámutatott, a romániai magyar nyelvű szakoktatás számos problémával küzd már hosszú évek óta. Gindele szerint egyrészt nem vonzó a pedagógusbér sem a pedagógiai végzettséggel (is) rendelkező mérnökök, sem a közgazdászok számára.
Mindemellett az említettek közül még a magyar anyanyelvűek túlnyomó többsége is románul végzett, így nem ismerik kielégítő mértékben a magyar szaknyelvet, melynek elsajátítása jelentős pluszerőfeszítést igényel részükről. Hozzátette: évek óta megoldatlan egy másik probléma, azaz a magyar nyelvű tankönyvek hiánya, ami szintén nehezíti a hazai anyanyelvű szakoktatást.
Csak átcsoportosítanak Nagyváradon
Nagyváradon, ahol eddig is voltak magyar nyelvű szakosztályok, nem jelent hasonlóan nagy gondot a szakemberek biztosítása, az egyházi tanintézetek ugyanis más iskoláktól veszik át az ilyen jellegű képzést.
„Általában valóban problémát jelent megfelelő szakoktatókat biztosítani, de csak most kezdődik a pedagógusok elhelyezkedési időszaka, és bízunk abban, hogy szeptemberig megoldódik a helyzet" – értékelte a helyzetet Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes. Rámutatott, a középiskolai szintű műszaki oktatást a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium veszi át a Traian Vuia Iskolacsoporttól.
„A Vuiában megvannak a magyar nyelvű oktatást biztosító szakemberek, akik eleinte katedrakiegészítéssel, majd teljes katedrával kerülnek át a Lorántffyba" – magyarázta Kéry. Közgazdaság terén sincs problémájuk, hiszen a Szent László Római Katolikus Gimnáziumban már eddig is volt középiskolai színtű közgazdaságtan-profil, emellé tervezik a hároméves szolgáltatói képzés beindítását.
Az Andrei Șaguna Iskolacsoportban is korábban indítottak magyar nyelvű szakosztályokat, itt idén szeptembertől esztétika osztályt terveznek középiskolai szinten, míg hároméves szakképzéssel autószerelő-oktatás indulna. A bővítés hosszú távon valóban kimerítheti a „tanárkeretet", de ezt Kéry Hajnal szerint akár pedagógusként viszszatérő végzősök is pótolhatják majd.
A megyei szinten tervezett 41 magyar nyelvű középiskolai osztályból különben tíz hároméves szakosztállyal számolnak, de utána azok végzősei is beiratkozhatnak középiskolai osztályba az érettségi megszerzéséért. „Kettővel több szakosztályt javasoltunk magyar nyelven, azonban olyan iskolákban, ahol valamennyire biztosított a tanári létszám is" – szögezte le Kéry.
Babos Krisztina, Kiss Előd-Gergely, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár),

2014. szeptember 21.

Cselekvő hitvallás a megmaradásért
Kis és nagy egyházközségek, illetve a szórványban élők népesítették be a szabadtéri liturgia helyszínét szombaton a Márton Áron téren: a Kálvin-nap ünnepélyes nyitányán, a Szatmári Szilárd egyházmegyei főjegyző által végzett ünnepi istentiszteleten mintegy ezren vettek részt. A Kálvin-éveket záró egész napos rendezvény a hitvalló és cselekvő egyházközségi csoportok találkozási alkalma volt.
Kántor Csaba püspökhelyettes igehirdetésében a Zsidókhoz írt levél alapján a hitvalló ősök, reformátorok, hitben megálló és harcoló hajdani fejedelmek lelkületét és győzelmét idézte – egyetemes és örök érvényű példaként hozva fel a jelen és jövő nemzedékei számára. A megállás és a kiállás; a hit megőrzése és cselekvő megvallása a megmaradás biztosítéka mind hitbeli, mind nemzeti szinten.
A legfontosabb a hit
Az igehirdetés után Kovács Tibor egyházmegyei főgondnok köszöntötte a részvevőket. Bekő István Márton lelkipásztor emlékeztetett: a megye reformátusságának képviselete összegyűlve az evangélium alapján reformált hitről tesz vallást az „egész napos nyitott istentiszteleten”. Szegedi László generális direktor az egyházkerület vezetőségének üzenetét tolmácsolta. Kérve: „Ma állítsátok át órátokat a kálvini időkre, próbáljatok úgy gondolkodni, mint Kálvin János, és próbáljatok odafigyelni életetekben arra, ami igazán fontos: maga a hit”.
Gyermekek, fiatalok
Közel kétszer annyi gyermeknek nyitották meg a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban a Gyermekek Udvarát, mint amennyien előzetesen jelentkeztek. Kisfaludi Viola kántortanító kérdésünkre elmondta: a kézműves-tevékenységeken agyagoztak, magvakkal díszítettek, kollázst készítettek, origamiztak és a bútorfestés elemeit gyakorolták. A több mint hatvan fiatal a Bocskai István Közösségi Házban a Székelyudvarhelyen és környékén szolgáló fiatal lelkipásztorok vezetésével énekelt, majd Moldovan Radu felsőboldogfalvi lelkipásztor Kálvin és a nők című előadását hallgatták meg.
Kálvini üzenetek
A Városháza Szent István Termében több mint kétszáz presbitert, lelkipásztort és érdeklődőt üdvözölt Pitó Zsolt egyházmegyei missziói előadó. Majd Buzogány Dezső egyháztörténész, teológiai professzor Kálvinról beszélt. Az Institutiót legutóbb száz éve fordították le magyarra. A napokban jelenik meg újra az előadó fordításában. Kitért a reformátor magyar kapcsolataira, majd a kálvini szolgálat négy területét foglalta össze: a lelkészi, oktatói, presbiteri és a diakóniai szolgálat. „A presbiteri tisztséget Kálvinnak köszönhetjük” – nyomatékosította.
Jézust szolgáló asszonyok
A belvárosi református templomban került sor a nőszövetségi konferenciára. A bibliai nőkről és szolgálatukról szóló igéket nőszövetségi tagok olvasták fel, Gede Ildikó lelkipásztor a szentírási asszonyok mának szóló üzenetét tolmácsolta a nagyszámú részvevőnek. Szász Edit Ilona, az egyházmegyei nőszövetség elnöke emlékeztetett: a saját termékekből álló vásár bevételéből az udvarhelyi református kollégium bentlakásának vásárolnak új ágyakat.
Dicsőítés
Tizenkét református gyülekezet énekkara dicsőítette Istent kórusművekkel, egyházi énekekkel a belvárosi templomban. A püspökhelyettes arra buzdította az „egyházmegye nagy kórusát”, hogy szolgálatát vígan, örömmel végezze, és úgy énekeljen, mintha mindig az Úr előtt hangzana fel a dicsőítés. Zárásképpen a Transylmania együttes tartott szabadtéri koncertet a Márton Áron téren.
Molnár Melinda, Székelyhon.ro

2014. október 2.

Függőségek tükrében
Az Esély Lelki Egészségvédő Egyesület által a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házában szeptember 25-én megrendezett drogprevenciós nyílt nap, a Lehet tisztán is! közel nyolcvan érdeklődőt vonzott. Az egyesület idén tavasszal alakult, most először hallatott magáról a nagy nyilvánosság előtt, de a drogprevenciós projekt, melynek ez a rendezvény a kiindulópontja, több hónapon ível át, és célja a figyelem ráirányítása a függőségekkel kapcsolatos jelenségekre.
Dr. Grezsa Ferenc, a Károlyi Gáspár Református Egyetem adjunktusa A drogproblémák és a drogmegelőzés mentálhigiénés megközelítése című előadásában a témával kapcsolatos nézőpontokat villantotta fel, körvonalazva az egészséges ember fogalmát is. A lelki egészség harmonikus állapot, mely sok összetevő meglétét igényli, a szeretet, a bizalom, az önbizalom, az elfogadás, a tolerancia, a hit stb. mind szerves részét képezi. E harmonikus állapot elérése alapvető emberi cél, ám a sérelmek, a stressz, a külső tényezők nyomása veszélyezteti létrejöttét, meglétét. Az egyensúlyállapot meg nem valósulása fontos veszélyeztető tényező a függőségek kialakulásánál, akárcsak a családi modell.
A mentálhigiénés szemléletben egy adott helyzet vizsgálata, „kezelése” nem csak egy irányelv alapján történik, a megelőzés a promotív megközelítéssel egészül ki, melynek lényege, hogy a lelki egészséget meghatározó tényezőkre és okokra irányulva éri el egészségfejlesztő hatását. Ugyanígy az önsegítés is fontos szerepet kap.
Az elméleti jellegű nyitó előadás után Adorjáni Éva, a magyarózdi Drogterápiás Otthon vezetője és Adorjáni Kálmán református lelkész A legjobb pia a terápia – Segítők és segítettek motivációja a magyarózdi Drogterápiás Otthonban címmel tartott érdekes bemutató előadást az otthonról, működéséről, a létrehozó Bonus Pastor Alapítványról. Az otthon rövid, azaz tizenkét napos, valamint hosszú, akár kilenc hónapos terápiás programokat is kínál a leszokni vágyóknak, akik – ahogy a vezetők fogalmaztak – csak az idő múlásával, társaikkal összezárva, az otthonban jönnek rá, hogy tényleg le akarnak szokni, szabadulnának függőségük tárgyától. Mert akár alkoholizmusról, akár kábítószer- vagy játékfüggésről legyen szó, gyógyulás nincs, csak szabadulás. Az alkoholista mindig alkoholista marad, de ha megszabadul szenvedélyétől, hátralévő életében az alkohol nélkül is képes teljes, boldog életet élni. Ahogy egy ózdi bentlakó fogalmazta meg: „Tudom, mi voltam, szeretem, aki most vagyok, és nem félek a jövőtől.” A kanadai, úgynevezett Portage-rendszeren alapuló terápiás otthon eredményekkel, „sok megszabadulttal büszkélkedhet”. Egyikük, Kovács Tibor és felesége, Ildikó saját tapasztalatait osztotta meg a drogprevenciós nyílt napon. A pár által nemcsak az alkoholizmus problémáját ismerhették meg a résztvevők, hanem a hozzátartozókra, szeretteikre nehezedő terhet, nyomást is, illetve az is kiderült, hogy a házastársakat, élettársakat milyen gyakran érinti a társfüggőség. Nem csak az alkoholizmus időszakának nehézségei tárultak fel, Tibor és Ildikó mesélt a terápia utáni hónapokról, arról, hogy a nő milyen nehezen kezdett újra bízni. Tiborék története hét tiszta év után pozitív irányba halad.
Kozma Ferenc egészségügyi asszisztens, segítőszakember a sepsiszentgyörgyi helyzetről, a helyi alternatívákról beszélt. Sepsiszentgyörgyön hozott létre önsegítő csoportot a szenvedélybetegek számára a Bonus Pastor által kiépített rendszerbe illeszkedve. A hetente találkozókat tartó csoportnak két része van: a szenvedélybetegeké, illetve a hozzátartozóké. Az elmúlt öt évben körülbelül kétszázötven ember fordult meg a csoportokban, sokan szabadulást találtak, mások utat a további segítség, esetleg az ózdi otthon felé. Kábítószeresek, játékfüggők, szexfüggők és alkoholisták is megfordultak a csoportban, tizenhat éves kortól egészen hetvenévesig. Ezek a számadatok és a helyi statisztikák is mutatják: a függőség – mondjuk ki bátran, a drogfogyasztás – Háromszéken igen időszerű, figyelmet, megoldást igénylő gond. A rendezvény egyszerre nyújtott betekintést a függőségek világba és mutatott alternatívákat a szabadulásra. Bár ez a nyílt nap elsősorban intézményvezetőket, segítőszakmákban dolgozókat, pedagógusokat, lelkészeket, egészségügyi munkatársakat, orvosokat célzott meg, az ajtó minden érdeklődő számára nyitva. Az Esély Lelki Egészségvédő Egyesület pedig ezt az ajtót a jövőben igyekszik még szélesebbre tárni, rendezvényeikkel, megmozdulásaikkal minél több embert megszólítani, fiatalokat, diákokat is bevonzani. Legközelebbi rendezvényüket október 10-ére, a lelki egészség világnapjára tervezik, amikor Sepsiszentgyörgy központjában villámmegmozdulásokkal szeretnék felhívni a figyelmet a függőségekre, a drogprevenció fontosságára.
Tóth Gödri Iringó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. október 9.

A mesterség is lehet hivatás
Az egykori erdélyi református püspök, Szász Domokos nevét vette fel az Orbán Viktor által Kolozsváron felavatott új magyar nyelvű szakiskola. A mérföldkőnek számító eseményen a magyar miniszterelnök úgy fogalmazott: eljött az ideje az erdélyi magyar szakoktatási rendszer megújításának. 
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke avatta fel október 3-án Kolozsváron a Református Kollégium szeptemberben indított szakoktatásának új épületét. A tízéves jogvita után az Erdélyi Református Egyházkerülethez visszakerült épületet 1895-ben építtette az egyházkerület akkori püspöke, Szász Domokos. Az új református szakiskola a jeles egyházi vezető nevét viseli.
Orvos és gázszerelő: egyformán fontos
„A Magyarország határain kívülre irányuló támogatások többségét oktatásra és nevelésre fordítjuk. Ez így helyes, ha a cél a nemzet megmaradása és gyarapodása” – fogalmazott Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök a Kárpát-medencei magyar középiskolai, kollégiumi rendszer és a magyar nyelvű felsőoktatás megteremtése és megszilárdítása után fontosnak tartja a magyar nyelvű szakoktatás újjáélesztését. „Az egyházi intézményeknek mindig készen kell állniuk, hogy megfeleljenek az új idők kihívásainak. Ez a kihívás Erdélyben ma azt jelenti, hogy élesszük újra a magyar nyelvű szakoktatási rendszert.” A református egyháznak az erdélyi magyar oktatásban betöltött szerepét ecsetelve a miniszterelnök így fogalmazott: „Minden szakma becsülete két olyan pilléren áll, amely mélyen gyökerezik a protestáns hagyományokban: képzés és hivatás. Felszínre kell hoznunk a képzés és a hivatás eredeti értelmét. Ezekre pedig leginkább azok hivatottak, akik még ismerik e szavak valódi értelmét.”
Orbán Viktor hosszan beszélt a különböző szakmák és mesterségek becsületének visszaszerzéséről. „Hibát követünk el, amikor a hivatás fogalmát szakmákhoz, és nem emberekhez társítjuk. Valójában mindenki hivatást gyakorol, aki felelősségteljesen végzi munkáját, és lelkiismeretesen dolgozik. Olyan városban, ahol nem lelkiismeretes emberek gyűjtik össze a szemetet, vezetik a buszokat és nyírják a füvet, senki sem élne szívesen és hosszú ideig.” Az embernek nemcsak az orvosát kell nagy körültekintéssel megválasztania, hanem a gázszerelőjét is, ennek ellenére ma is gyakran értetlenséget szül, amikor egy foltozott nadrágú, olajos kezű ember saját munkájára hivatásként tekint. Pedig a protestáns értelmezés szerint a hivatás Istentől kapott elhivatás, amelyet mindenkinek a saját szakterületén kell betöltenie: fodrászként, vízszerelőként, politikusként, atomfizikusként. „Egy hazának sokféle mesterségre van szüksége” – summázta a magyar miniszterelnök.
Mentés végveszélyben
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerint az erdélyi magyar közösség újra kezébe vette gyermekei taníttatását, miután felismerte a végveszélyt: lassan elfogynak az egy-egy szakmát mesteri fokon művelő emberek. Napjainkra érett be az a kommunista időszakbeli riogatás, hogyha a gyerek nem tanul, kollektivista vagy gyári munkás lesz. A rendszerváltás utáni egyetemi dömping rátett egy lapáttal a mesterségek gyors elértéktelenedésére, elhitetve a közvéleménnyel, hogy csak az számít megvalósításnak, ha valaki mérnök, tanár vagy orvos lesz. Ez oda vezetett, hogy fiataljaink több egyetemi diploma birtokában is kiszolgáltatottakká válnak, nem találnak munkát. Erdély szórványvidékein a helyzetet az is súlyosbította, hogy alig léteznek magyar nyelven oktató szakiskolák.
Ezen igyekezett változtatni a református egyház. A püspök kijelentette: az anyaország támogatása nélkül a református kollégium és az egyházkerület együttes akarata ellenére sem jött volna össze az új szakiskola. „Nem egészen tíz hónappal ezelőtt fordultam Orbán Viktor miniszterelnökhöz. Ő nem csak megértett, és hátba veregetett, hogy így tovább, püspök úr, hanem szavait tett is követte” – mondta a püspök. Az iskolaavatás ünnepi pillanataiban Kató Béla nem felejtett el szólni a szakoktatás körüli dilemmákról sem: „Az igazi kérdés: sikerül-e megváltoztatni itthon a szakoktatást övező negatív hozzáállást? Én hiszem, hogy igen! Egyetlen gyereket sem hagyunk elveszni.”
Csillagos tanműhelyek
A Székely Árpád igazgató által vezetett kolozsvári Református Kollégium szűk egy évvel ezelőtt úgy vállalta fel az új tanintézet létrehozását, hogy az alapozás idején tucatnyi kérdésre még nem ismerték a választ. A tanfelügyelőség, a magyar főkonzulátus, Kolozsvár magyar alpolgármestere, az RMDSZ oktatási főosztálya és az Erdélyi Református Egyházkerület informális találkozói után hosszú ideig nem mozdult semmi, hiszen egyetlen biztos pont volt a történetben: a visszakapott egykori szeretetotthon lelakott, tönkrement épülete. Felújítására és az iskola beindítására azonban a román állam nem adott pénzt. Az időközben korrupció vádjával letartóztatott magyar főtanfelügyelő-helyettes, Péter Tünde volt az iskolaindítás legfőbb világi támogatója, ő segédkezett a különböző tanügyi engedélyek beszerzésében.
Az iskola elindításához tehát nélkülözhetetlenné vált a magyar állami támogatás: információink szerint magyarországi költségvetési forrásokból 600 ezer euróval támogatták az iskolaépület teljes felújítását és berendezését. A Szász Domokos szakiskolát nemcsak külsőleg, hanem berendezésében is a kor követelményei szerint újították fel és rendezték be. A szakácsképzést szolgáló modern konyha a legelegánsabb étterem konyhája is lehetne, az elektronikus műszerekkel felszerelt tanműhelyek is jól képzett elektronistákat ígérnek. A szakmai és elméleti oktatást nagyszerűen felszerelt laborok is biztosítják. Kató Béla püspök szerint sikerült kedvező áron beszerezni a szükséges felszerelést, ilyen szempontból is sikertörténet az egykori szeretetotthon gyors ütemű felújítása és átadása.
A jó képzés cégérdek
Az eredeti elképzelés szerint a kolozsvári Református Kollégium lelkész-tanára, Kovács Tibor lett volna az új szakiskola igazgatója, a megyei tanfelügyelőség azonban a mindössze három osztályból álló új tanintézet élére nem hagyott jóvá külön vezetőt, így a fiatal lelkész a püspökség megbízottjaként felel a szakoktatási vonalért. A szeptemberben 79 gyerekkel, román tanfelügyelőségi és minisztériumi engedéllyel hivatalosan elindított három szakiskolai osztályban 30-an szakácsnak, 23-an fodrásznak tanulhatnak, 26-an pedig két szakmát is elsajátíthatnak: az elektronista képesítés mellett gáz-vízszerelői szakmunkásdiplomát kapnak.
Az elmúlt időszak egyik sok ismeretlenes feladványa volt a szaktanárok, mesterek alkalmazása. A kolozsvári magyar szakemberhiánnyal járó gondokat az is súlyosbította, hogy a kollégium három szakiskolai osztályra senkinek sem tudott főállást ajánlani. Ilyen körülmények között a püspökség kedvezményeket biztosított az ott tanító magyar szakembereknek. A szakácsosztály oktatását elvállaló szakember-vállalkozó, Kovács Zsolt mesterszakács, a Mikó étterem üzemeltetője például megkapta az iskola diákjainak étkeztetési jogát: az ő cége szállítja a bentlakóknak és az iskolában étkező kisebb osztályok diákjainak a napi menüt. A fodrászoktatásra is sikerült tanári diplomával rendelkező magyar vállalkozót találni Somkodi Noémi fodrászoktató tanár személyében, az elektronikai szakra pedig eddig román iskolában oktató magyar mérnök-tanár, Katona Kálmán jelentkezett, akinek régi álma magyar szakiskolában tanítani. Hozzájuk társul Béner István víz-gázszerelést oktató mérnök-tanár, doktorandusz is.
Kovács Tibor szerint ebben a tanévben véglegesítik azon kolozsvári cégek körét, ahol a diákok a szakmai gyakorlatot végzik. A hároméves szakiskolai képzésben ugyanis az első év inkább elméleti képzést jelent, és csak második évtől kötelező az állandó szakmai gyakorlat egy vállalati telephelyen. A kezdeti tartózkodások ellenére potenciális partnerekben nincs hiány. Az ünnepélyes avatón az Emerson multinacionális cég kolozsvári igazgatója, Hopka Balázs elmondta: ma már egyetlen nagy cég sem várhatja, hogy az iskolák futószalagon szállítsák neki a jobbnál jobb szakmunkásokat. Ehhez partneri viszonyt kell kiépíteniük az oktatási intézményekkel, s ebben a törekvésben az Emerson élen jár.
Kijárat a zsákutcából
A szakiskola természetesen nem jelenti a továbbtanulás zsákutcáját. A három éves képzés után a szakmunkásdiplomával rendelkezők beiratkozhatnak egy líceum 11. osztályába, esti vagy nappali tagozatra. Kovács Tibor örömmel nyugtázza, hogy sok fiatal eleve azért iratkozott a magyar szakiskolába, mert szakmát akar tanulni. Közülük többen is megállnák a helyüket a kollégium líceumi osztályaiban, sok a jó képességű gyerek, tehát eleve tévhitnek bizonyul, hogy szakmát tanulni csak a leggyengébbek jönnek. „Akinek jó a kézügyessége, de nem megy neki túl jól a matek, nem feltétlenül buta gyerek. Mindössze annyit jelent, hogy 5-8. osztályban mindenkit egyforma szempontrendszer szerint bírálnak el, nincs pályaalkalmassági előkészítés. Ez a rendszer alapos változtatásra szorul” – fogalmaz a kolozsvári magyar szakiskola új egyházi vezetője. A Szász Domokos szakiskola már ezen az úton jár.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2015. január 26.

Nyílt nap a Szász Domokos Református Szakképzőben
Szüleiken próbálták ki szaktudásukat a tanulók
Nagy volt a sürgés-forgás szombat délelőtt a Kolozsvári Református Kollégium keretében működő Szász Domokos Református Szakképzőben.
A tanintézmény első félévének végén nyílt napot tartottak, az iskola 78 tanulója bemutathatta családjának, mit sajátított el tanulmányai első pár hónapjában. Kovács Tibor iskolalelkésztől, a szakképző felügyelőjétől megtudtuk: a nyílt nap a szülőkkel való minél jobb kapcsolattartást is elősegíti. A szakácsjelöltek öt csoportban főztek szüleiknek, a jövendőbeli fodrászok a családtagok haját fésülgették, a víz-gázszerelők csöveket illesztettek össze, míg a villanyszerelők a gyenge áramú berendezések működését mutatták be az érdeklődőknek A Kálvin/Câmpeni utcai ingatlant, amelyben régebb a faipari líceum működött, 2013-ban kapta vissza az Erdélyi Református Egyházkerület. A magyar kormány által több százezer euróval támogatott szakiskolát tavaly avatták fel. Jelenleg három szakosztály működik, jövőre újabb három osztállyal bővül.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2015. november 9.

Előadások, táncház és mesterkurzus a prímástalálkozón
A személyes találkozások a legnagyobb ajándéka a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes által szervezett Erdélyi Prímás Találkozónak, amelyet tizennyolcadik alkalommal tartanak Csíkszeredában. Az esemény ezúttal egy hétig tart, hétfőn este táncházzal kezdődött a rendezvény.
Nem ez az első alkalom, hogy a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke együttműködik a prímástalálkozó kapcsán az együttessel, most több mint harminc diák vesz részt a rendezvényen. Richter Pál tanszékvezető elmondta, tavaly fogalmazódott meg, hogy tartsanak mesterkurzust, hogy a meghívott adatközlők oktassák a diákokat. Kedden délelőtt gyimesi és szilágysági zenészekkel, délután pedig a magyarpéterlakiakkal lesz lehetőségük közös muzsikálásra a mesterkurzuson résztvevőknek. Szerda délelőtt folytatódik a kurzus.
Csütörtökön 19 órától az adatközlő prímások gálaműsorát tartják. Fellép id. Kelemen Albert zenekara (Abásfalva), Lunka József zenekara (Magyarpéterlaka), Mácsingó Náci és Codoba Florin zenekara (Magyarpalatka), Balla Júlia (Zeteváralja), Tangó Dezső, Szőcs Mojszi Gábor, Tankó Jánosné Gábor Eszter, Tímár János (Gyimes), Kovács Tibor zenekara (Mocsolya) és Jámbor István „Dumnyezó Pista” zenekara (Szászcsávás).
„Óriási jelentősége van a prímástalálkozónak, hogy próbál fórumot teremteni, hogy valahogy a kezünkből állandóan kicsúszó időt, a változást megmutassa. Lehetőséget ad arra is, hogy a még élő adatközlőktől megtanuljuk azt, amit csak lehet” – fogalmazott Jánosi András egyetemi tanár. Hozzátette, míg az első találkozón 32 zenekar volt jelen, ma már „vadászni” kell a zenekarokat.
Pénteken a Népzene Tanszék A Szerettől a Szamosig című műsorát tekinthetik meg a népzenekedvelők 19 órától a csíkszeredai városi művelődési házban. Az előadásokra a belépő 10 lejbe kerül, mindkét nap táncházat is tartanak. „Fontos, hogy ne csak hangfelvételről lehessen tanulni, hanem legyen meg a személyes kapcsolat, hiszen sokat számít egy adatközlő személyes varázsa, egyénisége, tájszólása és az, hogy hogyan muzsikál. Ezeket csak úgy lehet megérezni, ha együtt vannak a színpadon, a próbateremben, a tanteremben és az esti mulatságokon” – mutatott rá András Mihály, az együttes igazgatója.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

2016. június 26.

A három, bennünk élő Nagyvárad…
Bár a világ különböző pontjain élnek, más-más élményeket és emlékeket hordoznak, az egyik kérdésre mindannyian ugyanazt a választ adták: ha bárki megkérdezi őket, azt vallják, nagyváradiak… Idén is megszervezték az elszármazottak találkozóját, a vár pincetermében.
Mi, váradiak félszavakból is megértjük egymást, tizenöt-húsz év olyan, mintha meg sem történt volna, ezek a kapcsolatok nem tudnak megváltozni, mondta bevezetőként Boros Zoltán filmrendező, zeneszerző, televíziós szerkesztő a vasárnap délelőtti találkozón, a kellemesen hűvös pinceteremben. A találkozót a három, bennünk élő Váradnak szenteli, tette hozzá. Az egyik az irodalmi Várad, Ady és a Holnaposok Váradja, a verseké, melyekkel felnőttünk; a másik az a Várad, ahol most vagyunk, a harmadik pedig, mely szintén bennünk él, élményeink, emlékeink Váradja, az épületeké, melyek mesélhetnének. „Az élményeket pedig főleg tőletek fogjuk hallani” – jelentette ki az esemény házigazdája, aki a későbbiekben Juhász Gyula, Ady Endre, valamint Emőd Tamás váradi vonatkozású verseiből is megosztott részleteket a jelenlévőkkel.
Slágerek
Később Trifán Lászlót konferálta be, az egykori, váradi Metropol együttes oszlopos tagját. Mint elmondta, a Metropol az egyedüli hazai együttes, mely bekerült a budapesti rockmúzeumba. A későbbiek során Trifán László régi slágereket énekelt, melyeket – mint ahogy azt a nagyváradi közönség már megszokhatta – gitáron és szájharmonikán ő maga kísért. A találkozó során elhangzott a Dalnok, valamint Az autóstoppos című szám, melyek szövegét Mácza Gyula szerezte, továbbá a Sárga villamos, melynek szövegszerzője Tóth Ágnes.
Az énekszámok között a műsor házigazdája Váradról elszármazottakkal beszélgetett – például a Budapesten élő Kovács Tiborral, aki egyetemistaként élte át a rendszerváltást, s ott volt a Mária-téren, amikor „románok, magyarok, németek, szerbek összefogtak, hogy a Securitate ne vigye el Tőkés Lászlót”. Kovács Tibor a hazai egyetemekben felgyűlt szellemi tőkéről is említést tett, melyet később annyian tudtak külföldön kamatoztatni.
Váradiak maradtak
Miközben Villányi Zoltán szerkesztő-riporter Nagyváradról szóló dokumentumfilmje ment a háttérben, a műsor házigazdája Ausztráliában, New Yorkban, Svédországban élő váradiakkal beszélgetett. Molnár Turcu Julianna elmondta, minden látogatáskor nagyon nehéz itthagynia otthonát, váradi szülőházát. Markó László arról szólt, hogy milyen magyarnak lenni Ausztráliában, a Svédországban élő Tóth Kati pedig többek között arról tett említést: az ember „kétéltűvé” válik, egy idő után hazavágyik, itthon pedig pár hét múlva érzi, hogy mehetnékje van… Kérdésre válaszolva Szilágyi Ágnes is felszólalt, aki férjével együtt, Szilágyi Zsolttal, aki Tőkés László EP-képviselő irodavezetője, nyolc éven keresztül Brüsszelben élt, de amikor eljött az idő, örömmel jött vissza Váradra. Szilágyi Ágnes egyébként, Brugós Anikóval együtt népdalokat is előadott – egy gyimesi keservest, egy lassú magyarost és egy csárdást. A New Yorkba emigrált Kajcsa Lajos elmondta: bár az egész család Amerikában él, mindhárom lánya és két unokája is beszéli a magyart. „Nincs itt senkim már, de a szívem az itt van” – tette hozzá. Bár a világ különböző pontjain élnek, más-más élményeket és emlékeket hordoznak, az egyik kérdésre mindannyian ugyanazt a választ adták: ha bárki megkérdezi őket, azt vallják, nagyváradiak…
Boros Zoltán Indig Ottó színházi történész, művészettörténész és helytörténész Váradról szóló szavaival zárta a találkozót.
Visszahódítani
A találkozó utolsó része során a Váradról elszármazott, Bukarestben élő és külföldön is hírneves blues-zenész, Weinberger Attila – művésznevén A. G. Weinberger – vallott saját magáról, Váradról. Mint mondta, vissza szeretne jönni Váradra – pontosabban vissza szeretné hódítani Váradot a jövevényektől. „Nagyon fáj, hogy a jövevények ellopták Váradot, itt alakult ki a lelkiismeretem, ebben a városban, s én olyan vagyok mint egy sas, fentről nézem a világot, az Univerzum a tenyeremben van, s nem fogom megengedni, hogy az Univerzum súlya a vállamra nehezedjen” – vallotta az előadóművész, aki a húszas évekből származó blues-számot, egy régi amerikai balladát, majd Stevie Nicks Landslide című számát adta elő. Mint hozzátette, úgy érzi, itt Nagyváradon megállt az idő, a város saját tehetetlen frusztrációjának csapdájában él, s ráhagyatkozott a körülményekre – de hát miért nem e város társadalma alakítja a körülményeit? – tette fel a kérdést. A későbbiekben Trifán Lászlóval együtt adtak elő blues-számokat, teljes összhangban.
Neumann Andrea
erdon.ro

2017. február 7.

„Reményteljes jövőt tervezek”
Az Erdélyi Református Egyházkerület legnagyobb, 1965 lelket számláló vidéki gyülekezete Kovács Tibort, a Kolozsvári Református Kollégium korábbi iskolalelkészét és a kollégium keretében működő szakiskola igazgatóját választotta lelkészének. Féléves tapasztalat után a gyülekezeti életről és a tervekről beszélgettünk vele a szépen felújított parókián. – Kolozsváron a teendőim két- harmada már nem lelkipásztori munka volt, hanem adminisztráció és irodavezetés. Azonban bennem mindig ott élt, hogy Isten engem arra hívott el, hogy lelkipásztorként szolgáljak. Tavaly a panitiak meghívtak az imahétre, aztán megkérdezték, hogy eljönnék-e ide lelkipásztornak? Nem volt könnyű dönteni. Van egy bibliai ige (Jeremiás 29:11), ami folyamatosan visszatért az életünkbe: „Csak én tudom, mi a tervem veletek, nem romlást, hanem reményteljes jövőt tervezek.” Úgy érzem, hogy Kolozsváron mindent sínen hagytunk. – Milyennek találja a lelkipásztori munkát Mezőpanitban? – Most megváltozott a munkám jellege, eddig többnyire fiatalokkal foglalkoztam, nem kellett temetni, keresztelni, esketni. A panitiak viszont éppen az ifjúsági munkára fókuszáltak, s olyan lelkészt kerestek, aki ehhez ért, hiszen az ifjúság a jövő. Nagy kihívás volt számomra, azonban a presbitérium, a gyülekezet százszázalékosan támogatott. Az elmúlt fél évben próbáltam fel- térképezni a gyülekezetet, azokat a munkaterületeket, ahol több bevetésre van szükség, s próbáljuk beütemezni azt a munkát, amit a következő öt évben el kell végezni. Nagyon hálás vagyok, s ezt az elődömnek, Pitó Antal tiszteletes úrnak is meg kell köszönnöm, hogy az egyházközség infrastruktúrája ki van építve. Rendben kaptuk a templomot, a gyülekezeti házat, mindent. Nagyon aktív, fiatal, tettre kész presbitériumunk van. Mindenki őszinte, tiszta ragaszkodással végzi a feladatát. A lelkipásztornak szinte csak a lelki munkára kell koncentrálni. Közismert, hogy Panit egy kegyes lelkületű gyülekezet. Van olyan vasárnap, hogy négyszázan gyűlnek össze isten- tiszteletre. Nagyon nagy igény van az igehallgatásra és az igényes szolgálatra. 110 év alatt három lelkésze volt a falunak, s ez a három lelkész nagyon mélyen meghatározta a gyülekezet lelkiségét, természetesen pozitív értelemben. – Milyen igényeket fogalmazott meg a gyülekezet? Milyen új szolgálatra lesz szükség? – A közösségnek vannak igényei, és jó, hogy vannak! Az egyház és a haladás kérdése nem lehet tabutéma Mezőpanitban sem. Elterveztem, hogy meglátogatok minden ágyhoz és házhoz kötött beteget. Eddig száz családhoz jutottam el. A polgármesterrel, akiben egy nyitott, lendületes, hívő emberre találtunk, eldöntöttük, hogy közösen beindítjuk az intézményes házi beteggondozást, hiszen szociális szolgáltatás nincs a faluban. Most zajlottak az állásinterjúk, két személyt alkalmazunk a meglévő diakónusunk mellé, és havonta ötven betegről fogunk gondoskodni községszinten. A diakonisszánk egyedül nem győzi el- látni a munkát. Azt szeretnénk, ha a betegeink párhuzamosan testi és lelki ápolásban részesülnének. Aztán idős személyeknek egy napközi otthont szeretnénk beindítani, ahová házhoz kötött időseket fogunk behozni. Igény fogalmazódott meg arra is, hogy egy új közösségi teret bizto- sítsunk a gyülekezetnek, főleg a fiataloknak, akik istentisztelet után maradnának még beszélgetni. Ehhez a templom melletti kertben egy parkot, grillkonyhát, társalgás- hoz alkalmas tereket alakítunk ki, hiszen fontosnak tartjuk az ifjúság igényeit is. – Nemcsak új lelkésze, hanem új kántora is van a gyülekezetnek. – Igen, 46 év után nyugdíjba vonult Pálfi Lajos kántor. Helyébe egy ügyes fiatal kántort tudtunk alkalmazni, aki Krasznáról költözött ide. Jakó Sándor új színfolt a gyülekezet életében, vezetésével megújult a gyülekezeti éneklés, az orgonajáték és a kórus élete is. – A reformáció 500. évfordulóját ünnepeljük idén. Milyen „mutatókkal” és tervekkel áll a gyülekezet ennek küszöbén? – A mezőpaniti református egy- házközség életképes gyülekezet. Tavaly 19 keresztelés és 22 temetés volt. A beköltözésekkel együtt gyarapodást jegyeztünk. Idén húszan konfirmálnak. Az elmúlt 45 évben száz lélekkel apadt a gyülekezet, ami nem sok, mert máshol felére, negyedére csökkent a lélekszám. A mutatók jók, de motiválni kell a fiatalokat, hogy vállaljanak gyermekeket, érezniük kell ebben az egyház támogatását. A tiszteletes asszonytól óvónőként sok segítséget kapok az ifjúsági és a nőszövetségi munkában. Kiépült a házasok csoportja is. Szerteágazó az érdeklődési kör, emiatt úgy alakítjuk ki a gyülekezeti csoportokat, hogy mindenki megtalálja a magának megfelelőt és szívesen jöjjenek a gyülekezetbe. Hétfőn reggel istentiszteletet tartunk, kedden nőszövetségi alkalom van, szerdán kóruspróba, csütörtökön gyülekezeti bibliaóra, pénteken házas bibliaóra, szombaton vallásórák és kátéórák vannak. A vasárnap az ifjúságé. A szerdai napon terepen vagyok, családokat látogatok. Tehát mindent megteszünk, hogy életképes közösségként ünnepelhessünk. Idén nagyon sok rendezvényünk lesz. Közösen ünnepelünk a test- vérgyülekezetekkel, szórványba látogatunk, elkezdtünk egy kátémagyarázatos igehirdetés-sorozatot, s mindent megteszünk annak érdekében, hogy felmutassuk és megerősítsük református értékeinket. Itt van például a parókia előtt a székely kapu, amely A kategóriás műemlék 1787-ből, idén szeretnénk felújítani, s megújultan szeretnénk kinyitni a következő 500 évre – fogalmazott Kovács Tibor lelkipásztor.
Népújság (Marosvásárhely)

2017. május 14.

Együtt könnyebb: felavatták a mezőpaniti beteggondozói szolgálat irodáját
A szolgáltatás a helyi közösségnek, a mezőpaniti önkormányzatnak, a Mezőpaniti Református Egyháznak, illetve a Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi szervezetének összefogásából valósult meg. A helyi gyülekezetek eddig is segítettek a betegeken, időseken, most pedig szolgáltatás szintjén is beindult a segítségnyújtás Mezőpanitban. Egy laptopokkal és bútorzattal felszerelt irodával, egy autóval és három munkatárssal indult el, és nemtől, felekezettől, kortól függetlenül látják el az otthoni gondozásra szoruló községbelieket, akik egészségügyi, fizikai vagy lelki megerősítésre szorulnak.
Bodó Előd Barna a Vásárhelyi Hírlapnak mesélt a szolgáltatásról és a szombati megnyitóról, amelyen többek között jelen volt Hegedűs Lajos, a Diakónia Keresztyén Alapítvány országos ügyvezető igazgatója, Kovács Lajos diakóniai tanácsos, Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese, Kovács Tibor mezőpaniti református lelkész, Ábrám Tibor és Ábrám Noémi, a Diakónia marosvásárhelyi fiókszervezetének elnöke, illetve ügyvezető igazgatója. Mezőpanit községnek 6100 lakosa van öt faluban. Nem beszélhetünk egy drasztikusan kiöregedő településről, de mivel nagy, és sokan élnek itt, szükség van az otthoni ellátásra, nemcsak idősek, hanem minden rászoruló igénybe veheti – mondta el a polgármester. Mezőpanit önkormányzata havonta 7000 lejjel támogatja a szolgálatot, így két szakképzett munkatársat alkalmazhattak, továbbá irodahelyiséget biztosít a szolgálatnak, átvállalva a közköltségi kiadásokat is. Emellett a mezőpaniti egyház alkalmazásában egy harmadik szakképzett személy is az otthoni beteggondozás munkatársa, így napi szinten hárman végzik ezt a szolgálatot a községben, a háziorvossal együttműködve. Egyenként negyven személlyel tudnak foglalkozni, összesen 120 listás gondozottat tudnak ellátni, de listán kívül is bárki betérhet a községközpontban lévő irodába például vérnyomást méretni. A listás ellátottak közül van, akinek injekciót kell beadni, van, akinek sebet kell kötözni, gyógyszereket kiíratni, vagy vizet húzni a kútról.
A mezőpaniti, mezőbergenyei, csittszentiváni és székelykövesdi gyülekezetek perselyes adakozással gyűjtöttek pénzt az iroda felszerelésére, amelyből bútorzatot, némi felszerelést vásároltak, egy marosvásárhelyi számítógépekkel foglalkozó vállalkozás három laptopot és egy multifunkciónális nyomtatót adományozott. A Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi fiókszervezete pedig a szakmai irányítást, a munka oroszlánrészét vállalta magára, ugyanakkor egy személygépkocsit is vásároltak a mezőpaniti otthoni beteggondozói szolgálatnak – tudtuk meg a hétvégi átadó után Bodó Előd Barnától.
Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

2017. július 9.

Orgonaavató és Fényes Elek-megemlékezés Csokalyon
Mintegy két és fél évtizede némult el az az orgona, melynek újra hallhattuk restaurálás utáni hangját Csokalyon, a családi falunap alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten. Később Fényes Elekre is emlékeztek.
Többszörösen is alkalom nyílt az ünneplésre vasárnap a Székelyhídhoz tartozó Csokalyon. Egyrészt családi napnak nevezett falunapi ünnepséget tartottak, ennek keretében került sor ünnepi istentiszteletre. Igét hirdetett Rákosi Jenő érmelléki esperes, aki a 84. zsoltárból idézett, abból, mely a Lombsátor ünnepén, a szabadítót ünnepelve született. Ezzel vont párhuzamot a közel 100 évvel ezelőtti trianoni döntéssel, kifejtve: a zsidók állama mintegy 1900 év után újralétesült, bennünk pedig egyetlen évszázad után lankad a lelkesedés, az erő. Előbbieknek hitükhöz biztos pontot nyújtott a templom, vagy akár csak egy siratófal is, ilyen biztos pont kell legyen nekünk is a szétszórtság állapotában a templom. Örömre ad okot az aratókra váró búzaföld látványa, a találkozásokra alkalmat adó családi nap, vagy éppen az újra megszólaló orgona hangja. Utóbbi gondolathoz csatlakozott a köszöntések után a házigazdák nevében Jakó Sándor Zsigmond jankafalvi, Csokalyon beszolgáló lelkipásztor, aki a hangszerről elmondta: készítője hivatalosan ismeretlen, de stílusjegyei alapján 99%, hogy a váradi Jónás István munkája, és a felirata szerint néhai Szalai Zsuzsanna “hagyatékából” épült 1864-ben. Az orgona újbóli birtokbavételét a lelkész úgy fogalmazta meg, hogy az olyan, mint amikor az unoka megtalálja a nagymama sokat koptatott bibliáját: nem porfogó immár, hanem a hangszerek királynőjeként újra elfoglalta méltó helyét a templomban.
Műemlék-hangszer
A javítás felvállalásával “zsákbamacskát vett” Kovács Tibor orgonajavító mester, hiszen nem tudta, mi rejtőzik a hangszer belsejében. Erről ő maga elmondta: műemlék-hangszerről lévén szó, az eredeti anyagok felhasználásával dolgozott, néhány elemet ki kellett azonban cserélni, párat ezek közül át is adott megbízóinak, emlékül. A munka “átadásaként” rövid koncertet is adott, melyhez a barokk stílusú, pedál nélküli orgonához illő Mozart, Fischer és Pachelbel-darabokat választott (s melyek – ezt már mi tesszük hozzá – terjedelmükkel nem tették próbára a hallgatóság türelmét, hiszen mégis csak egy istentiszteleten voltunk).
Az ünnepség a templommal szemben, az utca túloldalán lévő Fényes Elek emlékparkban folytatódott. A magyar közgazdasági statisztika 210 éve született (1807–1876) megteremtőjének szobra előtt Béres Csaba polgármester a pozitív gondolkodás fontosságáról beszélt, illetve maga is hozzájárult pár bejelentéssel a csokalyi statisztika javításához: a víz- és csatornahálózat folyamatban lévő építése mellett egy pályázatot nyertek utcák aszfaltozására, illetve az önkormányzat megnyert bizonyos peres eljárást, melynek nyomán területekhez jut, ez utat nyit például közösségi ház építéséhez, vagy éppen Fényes Elek szülőházának újjáépítéséhez.
“Fényes” múlt, jövő
Cseke Attila szenátor egyebek mellett reményét fejezte ki, hogy minden csokalyi méltó tud maradni a nagy elődhöz, aki mindig büszkén vállalta itteni gyökereit, s aki jó példa arra, hogy kis közösség is tud nagy embereket adni a társadalomnak, a nemzetnek. Kifejtette: az otthonról hozott józan paraszti ész, a bölcsesség és a szorgalom hozzájárul ahhoz, hogy Csokalynak ne csak a múltja, de a jövője is “fényes” legyen. A beszédek közben Csomaközi Daiana mondta el egy másik érmelléki híresség, Számadó Ernő egy versét, majd a politikusok, intézményi képviselők koszorúzták meg a szobrot, közöttük a statisztikus nevét viselő helyi iskola vezetője és egy diákja, illetve Laczka Éva és Benoist György, a Magyar Statisztikai Társaság elnökségi tagjai. Mindeközben az utcán már felsorakoztak a családi nap fogathajtó versenyére érkezett fogatok, hogy felvonuljanak a falu utcáin, ezekre a vendégek illetve az érdeklődők is felülhettek. Ez már a program délutáni, majd esti programját nyitotta, melyek részleteire visszatérünk.
Rencz Csaba / erdon.ro

2017. július 26.

Isten legyen a legbiztosabb pont!
2017-ben is változatos programok várták a Keskeny út sátorban az érdeklődőket. Minden nap szentmisével kezdődött, ahol Bilibók Géza, Tódor Attila, Puskás Attila és László Rezső szolgáltak. Július 19-én, szerdán tíz órától A Biblia és reformáció című kiállítás megnyitójára került sor, melyet a reformáció 500. évfordulójának alkalmából állított össze a Magyar Biblia Társulat. A megnyitót egy fesztiválos áhítat követte. Bardócz Csaba, az ikafalvi református gyülekezet lelkésze kötetlen prédikációjában felhívta a figyelmet arra, hogy Isten feltétel nélkül szeret minden embert, valamint, hogy az igaz hit felbecsülhetetlen értékkel bír. Délben Blága Botond és Enikő nagycsaládos házaspár Ásó, kapa, nagyharang, vagy már az anyakönyvvezető közbe kell lépjen?- szerintünk családban élni jó című előadásának lehettünk részesei. A házaspár megtéréstörténetét, bizonyságtételét hallgathattuk meg, emellett, jelenlegi életvitelükről is beszámoltak. Az előadásokkal párhuzamosan párhuzamosan, gyerekfoglalkozások folytak a sátor mellett, azon szülők gyerekei részére, akik a Keskeny utas programon szerettek volna részt venni. A különböző játékok kipróbálása mellett a gyerekek arcfestésben is részesülhettek.
A délután – minden egyes nap – a népszerű Láthatatlan színházé volt, ami lelki támaszt nyújtott a fesztiválozóknak, illetve elgondolkodtató kérdésekkel szembesítette őket. A napot gitáresttel zártuk. Éneklés és beszélgetés mellett, tea és zsíros kenyér várta az arra járókat.
A Tusványos második napjától az áhítatot megelőzően keresztény meditáción vehettek részt az érdeklődők, ami lehetőséget nyújtott arra, hogy a betérők elcsendesedjenek a fesztiválos pörgés közepette és magukba nézzenek a zajos mindennapok futószalagszerű egymásutánjában. Az utána következő délelőtti fesztiválos áhítatot Incze Zsolt György esperes tartotta.
Áhítat után az Önismeret függőség? „Képzelj egy tükröt; gondold, hogy belenézel; hidd el, amit látsz.” (Fodor Ákos) című előadást hallgathattak meg az érdeklődők, melyet Homa Ildikó, kolozsvári pszichológus, szociális testvér tartott. Az előadó kihangsúlyozta az önismeret és az önértékelés fontosságát, de óvva intett attól, hogy önismeret függőségbe essünk. Utat mutatott arra, hogy – hitünket tekintve – mások megismerésére, csak a helyes önértékelés tükrében leszünk képesek.
Csütörtökön a fesztiválos áhítatot Márton Edit tartotta, akinek főként imádsága érintette meg a betérőket. Ruszka Sándor „…ember vagyok és szeretlek, minek is bántottalak?” című előadásában az emberközi kapcsolatokról, azok fontosságáról osztotta meg gondolatait. A nagyon sok saját példával kiszínezett előadásban a kézdivásárhelyi lelkipásztor arról szólt, hogy a párkapcsolatban ne a másik felet akarjuk megváltoztatni, mert az nem fog menni. Az egyetlen akit – esetleg – meg tudunk változtatni az mi vagyunk. A válság pillanatában nem a miért kérdésén, hogy miért csinálom én ezt, vagy azt kell gondolkodni, hanem azon, hogy kiért, mert ez könnyebben elvezet a jó megoldásokhoz. A lelkész azt is megemlítette, hogy ne restelljünk segítséget kérni, amíg még lehet. Az előadás ideje alatt a gyerekeket a különböző játékok, valamint az arcfestés foglalta le.
A pénteki napot Marosán Csaba színművész Luther Asztalánál című formabontó előadása zárta. A színművész egy egyszemélyes előadás keretein belül osztotta meg Luther doktor gondolatait népes hallgatóságával.
Az idei év utolsó Tusványosi napján az Orbán Viktor miniszterelnök előadását megelőzően a Keskeny utas csapat református tagjai az Erdélyi Református Egyházkerület által készítetett több száz „Református magyar vagyok, amíg élek az maradok”, illetve „Isten kegyelméből református” feliratú kalapot osztottunk ki a tűző napon ülő hallgatóságnak. A melegre való tekintettel pillanatok alatt elfogytak a kalapok, és nagyon sokan hálájukat fejezték ki, hogy a reformáció 500. évfordulója alkalmából ilyen hasznos ajándéktárgyat kaptak emlékbe, amit azonnal ki is tudtak használni. Mivel a nemzet miniszterelnöke és előadó társai mind reformátusok, ezért a főszínpadra is eljuttatunk egy-egy kalapot a kiemelt előadóknak.
A Keskeny út sátor programja a Bonus Pastor Alapítvány meghívottaival várta szombati vendégeit. Kozma Ferenc, a Bonus Pastor önkéntese moderálta a Balló Géza, Dénes Margit, Kovács Tibor, Kovács Tivadar, Márk János bemutatkozását. Mindegyik meghívott a saját „szabadulása” történetét mesélte el. Öröm volt hallgatni, hogy van szabadulás az alkohol, drog, vagy egyéb szenvedélyek rabságából, amihez az Alapítvány több lehetőséget kínál, úgy mint a kilenc hónapos hosszú terápia Magyarózdon, vagy a kéthetes rövidterápia az ország több településén, több időpontban, illetve a támogató csoportok, amik szintén több településen, heti rendszerességgel zajlanak. Jó volt hallani azt, hogy most már több olyan ember is van, aki a támogató csoport alkalmain való részvételnek köszönhetően megszabadult a káros szenvedélyeitől. A bemutatót követően bezárt a Keskeny út sátor, ami a Tusványoson immár biztos pontnak számít, hiszen ez volt a tizenharmadik alkalom, amikor részt vettünk Erdély legnagyobb fesztiválján, és egy ideje a több tucat programsátor közül a miénk a legrégebb óta folyamatosan, ugyanazon név alatt futó programsátor.
A Keskeny út önkénteseinek ezzel eljött a pihenés ideje, – néhány napig, mert a legtöbben más táborokban tovább dolgoznak. Igazi fesztiválmissziósként a fesztiválon bent lakni és az éjjeli párhuzamos bulik közepette pihenni, majd nappal több, mint tizenkét órát szolgálni embert próbáló feladat. A betérők, a visszatérők, a több éve folyamatosan a Keskeny útra járók hűsége viszont erőt ad a fáradtság és más emberi tényezők leküzdésére. Köszönjük a jó Istennek, hogy ebben az évben is eszközei lehettünk ezen a nem szokványos területen is.
Nagy Csenge, Bardócz Csaba / Erdély.ma



lapozás: 1-30 | 31-34




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998