|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 34 találat | lapozás: 1-30 | 31-34 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Krebsz János 2003. október 1.Augusztus végén zajlott le a Balassi Bálint Intézet szervezésében egy konferencia Budapesten, Magyar tanulmányok az EU-ban nem csak magyarul címmel. A Balassi Bálint Intézet 2002-ben az Oktatási Minisztérium intézményeként jött létre, két korábbi intézmény összevonásával. Jogelődei voltak: a Nemzetközi Hungarológiai Központ és a Magyar Nyelvi Intézet. Az előbbi a külföldön oktató magyar vendégtanárokat és lektorokat fogta össze, utóbbi a Magyarországon külföldiként magyarul tanulók oktatását végezte. Dr. Ujváry Gábor, a Balassi Bálint Intézet főigazgatója beszámolt az elmúlt egy év munkájáról. A Balassi Bálint Intézet szervezésében volt már egy korábbi tanácskozás 2003 tavaszán, ahol a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia oktatása az Európai Uniós csatlakozás jegyében témakört vitatták meg a résztvevők. 150 oldalas kis könyv formájában most kiosztották az akkori tanácskozás anyagát. /Krebsz János (a szerző a bukaresti Hungarológia Tanszék magyarországi vendégtanára): Beszámoló egy konferenciáról. A hungarológia jövője és a jövő hungarológiája. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 1./2004. január 14.Krebsz János, a bukaresti Hungarológia Tanszék magyarországi vendégtanára a Romániai Magyar Szóban naponta jelentkezik. A gyűlöletbeszédről írt, példának hozva, hogy a Tilos Rádióban szentestén egy műsorvezető azt találta mondani: kiirtanám az összes keresztényt. „Azóta hetek teltek el, s nem érkezett híradás arról, hogy valahol is üldözni kezdték volna Jézus követőit, és arról sem, hogy valamelyik keresztény gyülekezet a kijelentés nyomán ki akarna vándorolni vagy vatikáni állampolgárságért folyamodott volna.” Krebsz szerint „körülbelül olyan vétket követett el a műsorvezető, mintha húsz-harminc évvel ezelőtt Lenin elvtárs valószínűsíthető meleg hajlamairól jelentett volna ki szentségtörő mondatokat. Mindannyiunknak tele a hócipője ezzel az ajándékfarsanggal, amivé a karácsony alakult, ahogy elegünk volt a nagy és atyai vezérek emberi kiválóságának folyamatos sulykolásából.” /Krebsz János (a szerző a bukaresti Hungarológia Tanszék magyarországi vendégtanára): Még egyszer a gyűlöletbeszédről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 14./2004. június 9.Deáky András Gyimesbükkön él. Kérték a községnek Hargita megyéhez való visszacsatolását, ezzel kapcsolatban Deáky a parlamentben is mondott beszédet, akkor még a község lakóinak hetven százaléka magyar volt. A legutóbbi népszámláláskor ez arány 52 százalékra csökkent. A magyarságtudat gyengül. Gyimesbükköt ötven éve Bákó megyéhez csatolták, a magyar oktatás hosszú évtizedekre megszűnt, a vegyes házasságok is befolyásolták, hogy az ittélő csángómagyarokban a hovatartozás nagyon meggyengült. Deáky András a marosvásárhelyi pedagógiai főiskolán végzett, majd hazajött tanítani Gyimesbükkre. Később, 1966-ban, kinevezték iskolaigazgatónak. Akkor román nyelven folyt az oktatás. Megpróbálkozott azzal, hogy újraindítsa a magyar nyelvű oktatást. Aláírást gyűjtött, és beindította a fakultatív magyar nyelvű oktatást heti három órában. Ő maga tanította mindig reggel héttől nyolcig. Egy alkalommal Beke György interjút készített Deákyval, őszintén elmondta, hogyan állnak, az interjú megjelent az A Hét című lapban. Később megjelent Beke György „Magunk keresése" című kötetében is. Ez nagy port kavart fel, ősztől leváltották az igazgatóságból, csak helyettes tanárként működhetett. Deáky beiratkozott a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemre, és elvégezte a magyar-német szakot. A templom volt a magyar nyelvnek az őrzője, ápolója. Olyan papjaik voltak, mint Dani Gergely, aki hittanórákon beszélt a gyermekeknek a magyar történelemről. 1990-től sikerült a község három iskolájában elindítani a magyar nyelvű oktatást. Deáky létrehozta az RMDSZ helyi szervezetét, akkor ezer tagja volt. Egyike volt a legerősebb, legaktívabb szervezeteknek a gyimesbükki. Deáky hangsúlyozta, hogy saját intézményrendszert kell kiépíteni, csak ez menti meg a magyarságot. Felépített egy házat, melyet bővített, majd jöttek a szállóvendégek. Most befejezés előtt van az új kilencszobás ház. Gyalogosan elviszi a vendégsereget az ezeréves határhoz, ahol Deáky rendhagyó történelemórát tart. /Krebsz János: Egy sikeres vállalkozó: Deáky András. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./2004. szeptember 10.Kakas Zoltán a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum muzeológusa elmondta, hogy 1971-ben indított néprajzi-környezetvédelmi tábort. Kezdetben az volt a céljuk, hogy Háromszék egy-egy jellegzetes falucsoportját bejárják évről-évre. Gyűjtöttek néphitre, népi vallásosságra vonatkozó anyagot. Fölkeresték például Magyarigent. Magyarigenben ma már csak két magyar ember jár a templomba, 1985-ben tízen ha lehettek, de már akkor a tiszteletest elparancsolták otthonról, hogy ne tudjon velük szóba állni. Azután elkezdték zavarni a táborozást. 1990-től újraindította a táborozást. Meglátogatták a lassúági csángókat. Kakas Zoltán a résztvevőkkel ellátogatott Klézsére és Lujzikalagorba, a csángólakta falvakba. Lujzikalagor magyarlakta falu, most mégis kimaradt a magyaroktatásból. Lujzikalagorban Kakas Zoltán téli tábort szervezett. /Krebsz János: Érzékeny társas utazások. I. Bao Bao. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./2005. január 5.Sorra jelennek meg cikkek, bátorítások, olvasói levelek, amelyek tartalmát úgy lehetne összefoglalni: én igennel szavaztam, nem úgy, mint az a szegény, megtévesztett, reklámoktól elhülyített, idegenlelkű, keveredett, konzumidióta stb. Krebsz János ezután már biztos lehet abban, hogy a nyolc és félmillióba tartozik, a nemmel szavazók közé. „Sehonnai bitang ember” vagyok, vallotta. De óvatosan az idézetekkel, mert ezt a minősítést egy Petrovics Sándor nevű tót költő vetette papírra, és mit várhat tőle egy Igaz Magyar! – írta Krebsz János. Ő tudja, hol vannak a gyökerei, a mai Németország területén és nem kér az öngerjesztő nemzettudatból. /Krebsz János: Válasz egy olvasói levélre. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 5./ A szerk. megj. : Az olvasónak nem kell magyaráznunk, hogy a fenti írás szerzője nem csupán egy levélíró meggondolatlanságaival vitatkozik. Rá kell világítani azoknak a szűklátókörű elméleteknek a tarthatatlanságára, amelyekkel némelyek azt próbálják meghatározni, ki a jó magyar.2005. május 25.Gyimesbükkön Antalné Tankó Mária magánmúzeumot, tájházat üzemeltet. Antalné Tankó Máriának több könyv jelent meg (Gyimesvölgyi népi gyógyászat, A Gyimesek völgyében élő csángó magyarok hitvilága, 1100 Gyimes-völgyi hímes tojás). Most a Csángó Szövetség felhívására megírta emlékeit a tanítóképzős évekről Bákóban, ezt a Moldvai Magyarság közli. Elmondta, hogy magyar nyelvű tanítóképző működött Bákóban 1953-tól 1957-ig. A Magyar Népi Szövetség érte el, hogy létrehozták a tanítóképzést. 153 községben volt magyartanítás Bákó megyében, és Erdélyből hoztak tanítókat. Akkor Gyergyótölgyest és Gyimesbükköt Bákó megyéhez csatolták, ezért sok tanuló volt ott ebből a két helységből. A magyar tanítóképző a román tanítóképző tagozata volt. Egy osztálynyian voltak magyar képzőben. Ezekben az években Lujzikalagorban volt hétosztályos iskola, a falvakban négyosztályos magyar iskolák voltak. Ha valaki magyarul akarta elvégezni a hét osztályt, annyi volt kötelező, Lujzikalagorban volt bentlakásos iskola a csángóknak. Bodnár Endrének hívták az igazgatót, nagybaconi volt, nemrég halt meg. Először a magyar tanítóképzőt szüntették meg 1957-ben, majd párthatározattal sorra megszüntették a csángó falvalban a magyar iskolákat, 1958-59-ben. /Krebsz János: Így kell éljünk, ahogy lehet. Antalné Tankó Mária – Magyar tanítóképző Bákóban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 25./2006. szeptember 26.A csángók az első és a második világháborút verekedésnek nevezik. A csángók használják az ősi, eredeti jelentésben a szavakat, miközben a nyelvet beszélők többsége másfelé kanyarodott, átformálta a jelentéseket. A két, nagyjából egyforma szavazótábor természetes módon megosztja a kisebbségben élő magyarokat is, bár nem lehet feledni azt a december ötödikét, és hazudni nem szép dolog. Az egyetlen kérdés: vajon most háború zajlik Magyarországon vagy verekedés? /Krebsz János: Háború vagy verekedés? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 26./2007. december 5.Eddig azt hittük, hogy a „Vesszen Trianon!”-nal hőzöngők megmaradnak a falusi kultúrházak szintjén. Most már biztosak lehetünk abban: nem így van, írta a lap. Tőkés László brüsszeli szereplései viharokat fognak kavarni. Szerinte a másik oldal futott most bele abba a csapdába, amelyben eddig az RMDSZ-t vergődni látta. A másik oldal összegyűjtötte mindazokat, akik „magyarabbul követelnék mindazt, ami az RMDSZ programjában szerepel. ” /Krebsz János: A holttér feltámadása. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./2008. április 10.Miért nem kell erényt kovácsolni a kisebbségi helyzethez tapadó szomorúságból, bánatból, „a szinte tüntetésbe fulladó zokogásból” – erre próbál választ adni az április 9-én kezdődött kétnapos konferencia, melynek címe Humor, irónia, paródia a közép-kelet-európai irodalmakban. A Romániai Hungarológiai Társaság szervezte nemzetközi konferencián, mely a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetben kapott helyet, magyarországi, szlovákiai, valamint a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen és a csíkszeredai Sapientia Egyetemen tanító irodalomtörténészek, irodalmárok, néprajzkutatók tartanak előadásokat. A rendezvényt a Szülőföld Alapítvány támogatta egymillió forinttal, ebből, valamint a Communitas Alapítvány finanszírozásával szeretnék nagy példányszámban megjelentetni az előadásokból összeállított kötetet. Több előadó, köztük Szonda Szabolcs, Krebsz János, Demény Péter és Bíró Béla az ÚMSZ főmunkatársa. /Oborocea Mónika: Még több humort! = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 10./2008. május 15.Nyelvészek, jogászok, politológusok estek neki a Gój Motoros Egyesület nevének: vajon fasiszta, kirekesztő vagy szimplán csak provokatív a ’gój’ (’nem zsidó’) kifejezés használata? Feltűntek a budapesti tüntetéseken. Magyarországon a baloldal elővette csodafegyverét, a fasisztaveszélyt, amivel riogatni lehet, amikor nagyon vesztésre állnak. A Gój Motorosok pedig fölvetették a cigánykérdést, amivel a politika tizennyolc éve nem tud mit kezdeni. Demonstrációk mindkét oldalon. Andrassew Iván újságíró „hobbimotoros cicahordának” nevezte az egyesületet. Erre az újságíró munkahelyének tekinthető szerkesztőség elé vonultak a nagy motorokkal, berregtettek, s velük szemben fölsorakoztak az antifasiszta demonstrálók. /Krebsz János: Cicahorda. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./2008. július 23.Krebsz János elítélően, lekezelően említette Bálványost, célozva a Bálványosi Nyári Szabadegyetemre: „Bálványos a mérték. Tessék megmaradni abban, ami apáinknak jó volt, a szülőföldön kell boldogulni, a rögbe és a hagyományba kapaszkodni. ” /Krebsz János: Bálványos. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./2008. augusztus 13.Morális válság van, az anyák nem szülnek, a lányok nem mennek férjhez, az ifjak nem katonáskodnak, a diákok nem tanulnak, a munkanélküliek nem akarnak dolgozni. Fogyunk, romlunk, elvásunk, írta ironikus hangon Krebsz János. Az istenadta nép nem érzékeli a morális válságot. Idegenszívűek uralkodnak rajta. „Sokan úgy gondolják, hogy Trianon és a kommunista elnyomás törte meg a gerinceket, tette tönkre az önérzetére büszke fajtát. De nem úgy van az! A morális válság mélyebb gyökerű, végigkíséri a nagy történelmű nemzet teljes múltját. ” /Krebsz János: Morális válság. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 13./2008. augusztus 28.Szlovákiában a gyűlöletlistákon a magyar van az első helyen a tizenöt éves korosztály reprezentatív statisztikai mintájában, másodikon a romák, a harmadik az iszlám terroristák szorultak. A magyar hajlamos arra, hogy saját szerepét kicsinyítse, másra hárítsa a dicsőséget, mondván: mi csak itten élünk ezeregyszáz éve, nekünk semmit se kell tennünk a népszerűségért. Előfordul, hogy kiebrudalnak a szülőföldünkről, betiltanak intézményeket, a történelmi igazságtétel nevében. A romák szinte minden posztszocialista országban szilárdan tartják az első helyet a gyűlöletlistákon, nem akarnak integrálódni, asszimilálódni, dolgozni. Valószínűleg így van ez a magyarokkal is. Csak ezek szobrokat meg emlékműveket állítgatnak ősi szlovák földön, összevissza beszélnek az utcán azon a barbár nyelvükön, iskolát meg tankönyvet akarnak, ahelyett, hogy jó szlovákokká válnának, vagy átköltöznének a Duna másik oldalára. Nem szabad föladnunk a nemes küzdelmet, írta Krebsz János, jól állunk Szerbiában és Romániában is. „Alig kell tennünk valamit, s máris gyűlölnek, megvernek, betiltanak, pedig nemigen járunk népviseletben, modernizáltságunk hasonló fokozatú, alig különbözünk. ” /Krebsz János: Megelőztük a romákat. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./2008. október 24.Az Élet és Irodalom 38. számában olvasható egy Nádas Péter-esszé Kalandozás a bizalom forrásvidékein címmel, illetve magyarázó alcímmel: Vadkapitalizmus versus premodern restauráció. Írása elhangzott a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa előtt, Budapesten, szeptember 15-én. Ezt nem érti, írta Krebsz János. Tényleg odafigyelnek a döntéshozók erre? Tiszteletteljesebb megközelítéssel: a bankszakember és az író is „építi, építi ezt a hazát!”. Azonban éppen Nádas írógenerációja szakított az illyési és verespéteri vízügyi szemlélettel. Az író nem dumál bele abba, amihez nem ért, mondták. Esterházy Péter emlékezetes mondása: alanyban és állítmányban gondolkodik, nem országban. Talán még Esterházyt lehetne meghívni a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának körébe, ő jól elbohóckodná a feladatot. Szórakoztató lenne. /Krebsz János: A szellem hatalma. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./ Esterházy Péter pontosabban ezt mondta: Én nem népben és nemzetben, hanem alanyban és állítmányban gondolkodom. Továbbá: „Mi a magyar? Nem érdekel, fütyülök rá. Ha valami nem érdekel, az az, hogy mi a magyar. ” – „Előbb van az én, azután a mi, s nem nárcizmusból, hanem mert én nélkül nincsen mi. ” /Esterházy Péter: A semmiről, a mindenről, Magyar Nemzet, 1992. júl. 27./2009. február 18.Miskolc rendőrkapitánya egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy az elmúlt két hónap minden köztéri erőszakos cselekményét cigányok követték el. Röviddel ezután a kapitányt fölmentették tisztségéből, majd huszonnégy óra múlva visszahelyezték. A liberális értelmiség fölháborodott, hogy ugye nagy nyilvánosság előtt elkövetett cigányozás történt. A miskolci valóságot ismerő helyi erők is megmozdultak, szimpátiatüntetést szerveztek az elmozdított rendőrvezető mellett. A nagy országos közbeszédben elsikkadni látszik, hogy fényes nappal embereket vernek meg, rabolnak ki az utcán. /Krebsz János: Cigánybűnözés. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 18./2009. április 24.Krebsz János szerint két hatalmas archetípusba csoportosítható a magyarság, úgymint jó szándékú, békés hülyék, meg éppen szabadlábon bűnöző, kriminális elemek. Cikkéből megtudható, hogy Magyarország összehozta az EU egyetlen hímsoviniszta kormányát, továbbá: a még el sem indult Bajnai-kormány népszerűsége emelkedik. /Krebsz János: Balfékek és gengszterek. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 24./2009. május 15.Vitát váltott ki Magyarországon, hogy érettségi tétel lett Spíró György megállapítása: a mai fiatalok például Jókainak minden második szavát értik, ezért át kellene írni a klasszikusainkat mai magyar nyelvre. Spiró 1984-ben írt egy hatásában máig sebző verset a korábban elfeledettnek hitt népi–urbánus választóvonal föltárásaképpen. Idézet: „Jönnek a dúlt-keblű mélymagyarok megint,/ fűzfapoéták, fűzfarajongók, jönnek a szarból, / csönd van. ” Azt mondják, az akkori kultúravezérlő Aczél György akarta így megosztani az ellenzékiségbe szerveződő írókat, s nem véletlen, hogy a pártutasításra szerkesztőcsapatot váltott Mozgó Világban jelent meg a Jönnek című vers. Már régen nem a népi és az urbánus a címke, hanem a fasiszta és a kommunista, írta Krebsz János. A politikai pártok már nem írhatók le a hagyományos bal- és jobboldali besorolással: szociálpolitikájuk baloldali, gazdasági elképzeléseik liberálisak, s konzervatívak, amikor a nemzetről kell szónokolni. Nehéz elfogadni, hogy a szellemi nagyság nem jár együtt az erkölcsi nemességgel. /Krebsz János: Érettség. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./2009. június 18.Mind Magyarországon, mind Romániában húsz éve zajlik a kommunista rendszer besúgóinak meghurcolása. Politikai meg bosszúállási célokból időnként előkerülnek listák, ilyen-olyan kartonok, titkos ügyiratok, írta Krebsz János. Lehet ennél mélyebbre süllyedni? Alázhatók-e még jobban egy elvont erkölcs nevében a bűnbakok, az egykor beszervezettek? – kérdezte. A cikkíró szerint a bizonyítékok egy része megsemmisült, másik részét meghamisították, a harmadik mennyiség bármikor elővehetően zsarolási célokat szolgál. Néha úgy látszik, mintha mozgatná valami titkos erő a szálakat. Közben miniszterelnöknek megválasztják az egykori ügynököt. Magyarországon egy elszánt kutatócsapat azt állítja, hogy a pártállam óta alig változtak a szolgálatok, tovább élnek egykori struktúrák, titkosak az iratok – az egyetlen megoldás a teljes nyilvánosság lenne. Most hirtelen előkerült a rendszerváltás szimbolikus fordulatának tekinthető Nagy Imre-temetés beszervezett ügynökeinek száznyolcvan fős listája. Van köztük sztárügyvéd, újságíró, az akkoriban alakuló pártok aktivistái, meg a történelmi pártok olyan személyisége, akiből például az új, demokratikus parlament korelnöke lett. Mi a mostani akció magyarázata? Krebsz nem érti. /Krebsz János: Erkölcsi relativizmus. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./2010. május 28.Nyelvrendőrséget!Ilyentájt, érettségik meg tanév végi (fel)mérések idején a Magyarországgal határos országokban az oktatáspolitikusok rendre elálmélkodnak azon a makacs tényen, hogy van a tanulóknak egy népes csoportja, amely jobban beszéli az anyanyelvét, mint az állam hivatalos nyelvét. És ez roppant módon deprimálja őket a szakmai sikeresség szempontjából. Mert hiába van ezerféle rendelet, tanterv, utasítás, tankönyv, módszertani segédlet, sőt nyelvtörvény, ezen a területen egyszerűen nem működik a pedagógiai tudomány, nincs előrelépés. Pocsékul szerepelnek a magyar gyerekek a szlovák, román, ukrán vizsgákon, és ezáltal nem tudnak rendesen betagozódni a nemzetállam keretei közé. Pedig nekik is mennyivel egyszerűbb lenne az életük, ha fel tudnák fogni azzal a primitívebb agyberendezésükkel. Gyaníthatóan nem csak a pedagógusok szakmai felvértezettségén múlik az eredmény, hanem – ki kell mondani - a magyarországi politika burkolt és újabban nyíltan ellenséges viszonyulása bújik meg a jelenség mögött. Bujtogatják ezeket az egyszerű román, szlovák, szerb, ukrán állampolgárokat, akik ideológiai támogatást kapnak a lustaságukhoz. Mert alapvetően csak a lustaság áll az eredményeket nem produkáló magatartás mögött, ugyanis mindenki látott már három-négy éves apró gyermekeket hibátlanul beszélni szlovák (román, ukrán stb.) nyelven. Az Orbán Viktor nevű választott vezető meg újabban állampolgársággal hitegeti őket, ami pedig durva beavatkozás más országok belügyeibe. Csak arra alkalmas a Budapesten megalkotott törvény, hogy további ellenállásra késztesse a nyelvtanuláshoz motiválatlanul hozzáálló tömegeket. Arról nem is beszélve, hogy mindig alkalmatlan, rossz pillanatokban jönnek elő a magyarok ezzel a „most megmutatom” izmozással. Mindegyik szomszédos országban a szélsőségesen jobboldali pártoknak szállítanak a magatartásukkal muníciót, ahelyett, hogy tárgyalnának a szelídebben nacionalista középerőkkel, akik európaibbak, és csak annyira utálják a magyarokat, amennyire illendő, amennyiért nem jár kigolyózás a klubból. Tovább kell menni a nyelvtörvény meg a többségi akarat által kijelölt úton. Nyelvi rendőrséget kell felállítani, amely helyben bírságol, és elveszi a kedvét a magyar nyelven megszólalóknak a közterületeken. Ha ezt megszokták, akkor előbb-utóbb ráneveljük őket, hogy egymás között is gyakorolják az államnyelvet, s ezáltal sikeresebben fog vizsgázni az ifjúság. Ennek következtében javulnak a vizsgaeredmények, sikeresebbek lesznek a fiatalok a munkaerőpiacon, mindenki jól jár. Egyszerű, mint a pofon. Krebsz János Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. június 15.Mi van?!Szőcs Géza frissen kinevezett kulturális államtitkár Magyarországon nagy interjút adott az Index című internetes újságnak. Örülünk, hogy egy kisebbségi sorba született, a diktatúra által meghurcolt szellemi ember elégtételt kap a sorstól, és a könyveivel, verseivel, műveltségével kivívott tekintélyt kamatoztathatja a magyarság javára. Még a kinevezése előtt kavart egy kis zavart a Balassi Intézet másik minisztériumhoz kerülésével kapcsolatban, legyintettünk akkor, nehezen lesz a szellem szabad harcosából az államigazgatóság bürokratája, majd beletanul, megvan hozzá az intelligenciája. Az utóbbi vált most kérdésessé. Ugyanis államtitkár úr el akarja indítani a „Julianus barát” programot, amelyben genetikusok felülvizsgálnák a finnugor elmélet érvényességét. Államtitkár úr, a cikkhez csatolt életrajz szerint, magyar-orosz szakot végzett a Babeş-Bolyai Egyetemen Kolozsvárott. Bízunk abban, hogy nem felejtette még el az ott megszerzett tudást. Mert itt bizony a szezonnak a fazonnal történő összekeverése hangzott el a szájából, ami már egy érettségi vizsgán sem fér bele a tolerálható egyéni nézetek körébe. A nyelvrokonság nyelvészeti kategória, semmi köze a genetikához. Mindkettő tudomány, saját szabályokkal, kutatási eredményekkel, elsajátítandó ismeretekkel, mielőtt e tárgykörökben megszólalásra vállalkozhatnánk, akár egy vizsgahelyzetben. Tény, hogy a rokonság meg a történelem kérdéseiben rengeteg hagymázos meg mélymagyar megnyilatkozás olvasható, komoly piaca van a csakrákkal, sumérokkal, Jézuskirálysággal, Kárpát-medence ősbölcsővel foglalkozó elméleteknek, csak éppen ezek művelőinek semmi köze a tudományhoz. A nyelvtörténet nem tud mit kezdeni a genetika eredményeivel, és a genetikusok sem bújják az etimológiai szótárt. A finnugor elmélet csak annyit jelent, hogy sok ezer évvel ezelőtt, a mai nyelvállapotból és a nyelvtörténeti emlékekből kikövetkeztethetően, azok, akiket a magyarok őseinek tekintünk, egy nyelvet beszéltek a mai finnek, észtek, manysik stb. őseivel. Ennyi. Hogy sok ezer év alatt még hányféle néppel kerültünk kapcsolatba mind genetikai mind nyelvi hatásokat tekintve, szinte kibogozhatatlan. Nincs kétségem afelől, hogy államtitkár úr talál akár komoly tudományos tekintélyeket is a „Julianus barát” programban megfogalmazott fantazmagóriák kutatására. Azt is előre látom, hogy pénz is lesz, meg eredmény is. De kegyetlen röhögés is mindazon irányokból, ahol becsülete van a gondolkodásnak. Jobb lenne még idejében visszatérni a szellem és a tudomány értelemből épített bástyái közé. Krebsz János Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. augusztus 3.A Kárpátok forradalmáraOrbán Viktor Tusnádfürdőn is kijelentette, hogy nem akar a bankvilág Che Guevarája lenni. A hasonlítások, metaforák általában mindig sántítanak kicsit. A két jelenség között található azonosságok segítenek (esetleg) mélyebb érthetőséget adni a közlésnek. Vagy mélyen elgondolkodtatnak, mert valami nem passzol a kijelentés körül. Orbán Viktor Tusnádfürdőn is kijelentette, hogy nem akar a bankvilág Che Guevarája lenni. A hasonlítások, metaforák általában mindig sántítanak kicsit. A két jelenség között található azonosságok segítenek (esetleg) mélyebb érthetőséget adni a közlésnek. Vagy mélyen elgondolkodtatnak, mert valami nem passzol a kijelentés körül. Che Guevara, anélkül, hogy időznénk az életút állomásaiban, emblematikusan baloldali ikon. A magyar konzervatív középerőt képviselő Fidesz ezzel a kommunista névvel idézőjelbe teszi saját harcát a hazai és nemzetközi hitelintézetek ellen. Jellegzetesen kommunista módon zajlik a kétfrontos háború: a Magyarországon működő bankok meg lesznek sarcolva, úgy kétszáz milliárdra, hogy nehogy már az emberekre kelljen újabb terheket rakni, a világbank pedig kapott egy ultimátumot, hogy nehogy már ők mondják meg, milyen legyen az ország költségvetése. A két háború szétválaszthatatlan, a hazai bankok több mint kilencven százalékban külföldi tulajdonban vannak, a Világbank meg az Unió viszont mi magunk lennénk, amennyiben csatlakoztunk ezekhez a szervezetekhez, alakulatokhoz. Fizessenek a gazdagok! Ez a politikai üzenet, amit dekódolt mind a nemzetközi sajtó, mind a tömegek. Baloldali szlogen, bár Che elvtárs radikálisabb megoldásokat javasolna, világforradalmi célzatossággal. Vagy fölvesszük a harcot a gaz imperializmus ellen, s akkor a kiirtásában, eltörlésében vagyunk érdekeltek, vagy tárgyalunk, és kölcsönösen kielégítő megoldást keresünk. Ezért nagyon szerencsétlen dolog idekeverni azt a szakállas pofát a pólókról, mert ő komolyan gondolta a forradalommal megteremtendő új világot, s bele is pusztult szegény, mert a kizsákmányolt tömegek nem úgy viselkedtek, ahogy a brosúrákban megírták a klasszikusok. Várhatóan a bankok viszont úgy fognak viselkedni, ahogy elvárható, tovább fogják hárítani ügyfeleikre a bankadó terheit, s csak az emberek fizetik meg az új sarcot, a nemzetközi hitelminősítők és bankszakemberek pedig megtalálják a módját az ellenállásnak, mert mégiscsak ők osztják a pénzt. Talán a román/görög megoldás a célravezetőbb. Vállalnak mindenféle megszorítást, s az IMF cserébe megengedi a hiánycél emelését, netán ad újabb hitelt. Akkor az emberek sztrájkolni meg tüntetni kezdenek, mire a kormány, mit is tehetne mást, kicsit lazít a gyeplőn, és jelenti az ellenőröknek, hogy nem lehetett száz százalékban teljesíteni a vállalásokat. Más történelem, másfajta hagyományok. Orbán Viktornak el kell döntenie, akar-e a bankvilág Che Guevarája lenni. Ha nem akar, akkor ne legyen, mondaná a székely bölcsesség stílszerűen, tusványosan, s le lehetne zárni a kérdést. Krebsz János. Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. november 11.Összmagyar regiszterNem mondhatnám, hogy a magyarság nemzeti ügye „se ingem, se gatyám”, ahogy Semjén Zsolt politikus úr méltóztatott fogalmazni a MÁÉRT legutóbbi ülését követő sajtótájékoztatón azokkal kapcsolatban, akik vitatnák nagyszerű felvetését. A Fidesz és a kereszténydemokraták végre foglalkoznak a kisebbségi magyarokkal, még ha azoknak ingük-gatyájuk is rámegy. Meg vagyok győződve, hogy maga a szándék jó, tisztességes, építő és előre mutató. Arról van szó, hogy a világ minden magyarja belekerülne egy nyilvántartásba, gondolom, önkéntes alapon, s ha, netán, megint születne egy, a szlovák nyelvtörvényhez hasonló világraszóló magyarságsérelem, akkor szerteszét a földgolyón bevetnék magukat és befolyásukat Ausztráliától Amerikáig. Mennyivel eredményesebben képviselődhetne a magyar érdek! S fölsejlik a vízió mögött a világ fejlettebb részén pozíciót szerzett magyarok (politikusok, tudósok, milliárdosok) érdekérvényesítő képessége, amennyiben büszkék a megőrzött identitásukra. Épp a napokban szerepelt a tévékben az erdélyi származású Leonardo Farkas-Klein, aki Dél-Amerikában csilliárdos, popsztárokkal vetekedik a népszerűsége, segített a mélyben rekedt bányászok családjain, s egy-két magyarnótát el tud még énekelni. Büszkék vagyunk rá, hiába. Amivel bajom van, annak egy részét már megfogalmaztam a választójoggal kapcsolatban. Mert a tömbben és a szórványban élő kisebbségiek inkább abban lennének érdekeltek, hogy annak az országnak, régiónak lendüljön a sorsa, ahol élniük adatott, s mondjuk, ne szóljanak bele a magyarországi nyugdíj vagy családi pótlék kérdésébe, ha ezekről népszavazásra kerülne sor. A csalánirtás célszerszámainak megválogatásáról van szó, mert aki szavaz, viseli a választása következményeit. Szép magyar nyelvünk egy sokaság összeszámolására használja a lélek és a fő szavakat többek között, a regiszterre is lehetne találni (képezni, összerakni) valami találó kifejezést, ha már ingnél és gatyánál vagyunk. Ami igazán elgondolkodtató, az a szomszédos országokban élő magyarság szereplése a nyilvántartásban. Érdekérvényesítő képességük a saját sorsuk javításához sem igazán elegendő, ellenben veszélyeket rejt a kérkedés az identitással. Vajon ők szívesen szerepelnének-e egy listán, amely a magyarokat gyűjti egybe? Fölrémlik a második világháborút követő jóvátételek, lakosságcserék, ki- és betelepítések gyakorlata. Akkor az utolsó népszámlálás adatait vették figyelembe a nemzetiség meghatározásánál. Nem mintha tartanánk ilyesmitől, de az ördög nem alszik. Krebsz János, Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. december 7.SzélsősÁllítólag az Alföldi Róbert ellen tüntető szélsőjobboldaliak szónoklatot is akartak mondani a Nemzeti Színház előtt, de nem volt villanyáramuk a hangosításhoz, és akkor két talpig árpádsávba öltözött figura becsöngetett a művészbejárónál, hogy nincs-e véletlenül egy kölcsönadható hosszabbítójuk. A kis magyar abszurd akkor lenne teljes, ha a címzett villanyáramának fölhasználásával anyáznák őt, s a végén megköszönnék a segítséget. Állítólag az Alföldi Róbert ellen tüntető szélsőjobboldaliak szónoklatot is akartak mondani a Nemzeti Színház előtt, de nem volt villanyáramuk a hangosításhoz, és akkor két talpig árpádsávba öltözött figura becsöngetett a művészbejárónál, hogy nincs-e véletlenül egy kölcsönadható hosszabbítójuk. A kis magyar abszurd akkor lenne teljes, ha a címzett villanyáramának fölhasználásával anyáznák őt, s a végén megköszönnék a segítséget. Az elmúlt héthetek meglepő és időnként mulatságos esetei a jobboldali szélsőségekhez fűződnek. December elseje körül, ami Románia nemzeti ünnepe, föllángoltak az indulatok, mer’ ugye, ami a románoknak ünnep, az egy igaz magyar embernek gyásznap. Ide kapcsolódik Alföldi afférja a nemzetvédőkkel, és szóba kerültek romániai magyar politikusok, akiknek a diplomáciai protokoll szerint részt kellett venniük az ünnepségeken, netán koccintani a (román!) államfővel, miniszterelnökkel akár most, akár a korábbi években. Ez a hazaárulásnak egy eléggé el nem ítélhető megnyilvánulása, miként erdélyi politikusok és püspökök nyilatkozzák. Ugyanezen eszmei világnézet visszafoglalta a Hotel Kempinskyt. (Ebben a hotelben koccintott Medgyessy miniszterelnök Năstase miniszterelnökkel 2002 december elsején.) Most, az évfordulón, összegyűltek ott – és nem koccintottak. Meg volt nagy-romániás tüntetés Marosvásárhelyen, miközben a magyargárdást betiltották Kolozsváron a nacionalista román helyi hatóságok. Nincs igazság! Megkülönböztetik a szélsőjobbost a szélsőjobbostól! Pedig – érthetően - nem egyszerű hatóságilag föllépni, amikor szólásszabadság meg gyülekezési jog van. Ezek a különböző nációjú, általában a barna és fekete egyenruhákhoz, a kopasz fejhez meg a „feledni jó lenne” nemzeti hagyományokhoz vonzódó fiatalok annyira egyformák Szlovákiától Romániáig, és Magyarországtól Szerbiáig, hogy alig megkülönböztethetők. Egy kaptafára megy az összes vonulásuk és gyűlésük. Rövid antiglobalista szólamok és aktuálsérelem után előkerül a zsidózás, cigányozás, buzizás. Mert a jó román, szerb, szlovák, magyar stb. büszke a nemzetére, aggódik annak jövőjéért, igazságért kiált a múltban fajtája ellen elkövetett bűnök okán, és pontosan látja, mi az (ki az), ami (aki) végromlásba taszítja éppen e sokat szenvedett nemzetet. Nagy realitásérzékkel kiválasztanak a nemzet jövője szempontjából létfontosságú ügyeket (a nemzeti színház igazgatójának nemi identitása, a könyvtár névadójának politikai nézetei, a hazaáruló pohárkoccintás…), és erőt mutatva demonstrálnak. Utána hazamennek, és buzgón esemeseznek, nehogy már az a buzizsidónégercigány nyerje meg az álomutazást a Megasztárban. Krebsz János, Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. január 7.Kinek fütyöl?Sajnos a tévé- és filmterméssel lassan úgy vagyok, mint a könyvekkel, ami szórakoztat, az nem felel meg az ízlésemnek, ami meg megüti a színvonalat az én mértékemmel, az untat. A Megasztár meg köztes kategória, se nem szórakoztat, se nem tartom színvonalasnak. Nem követtem az adásokat, mégis van véleményem arról a zűrzavarról, amit Tolvai Renáta győzelme itt kiváltott. Sajnos a tévé- és filmterméssel lassan úgy vagyok, mint a könyvekkel, ami szórakoztat, az nem felel meg az ízlésemnek, ami meg megüti a színvonalat az én mértékemmel, az untat. A Megasztár meg köztes kategória, se nem szórakoztat, se nem tartom színvonalasnak. Nem követtem az adásokat, mégis van véleményem arról a zűrzavarról, amit Tolvai Renáta győzelme itt kiváltott. A román állampolgárságú magyar kislány már korábban megnyert egy hasonló vetélkedőt Romániában, miközben nem igazán átütő tehetség. Most internetes fórumokon és lapok hasábjain (meg a fejekben) gyarapodik a zűrzavar. Összefoglalva a vitázókat ingerlő lényeget: magyar leány nyerte meg a román megasztárt, vagy román leány nyerte meg a magyart? Leszámítva azok népes táborát, akik csak vagy-vagyokban képesek gondolkodni, s érvelésük második szavától az anyázás szókincsébe csapnak, meg azokat, akik a nemzetpolitikák aktuális szólamait ismétlik, észre kellene venni az ügy kapcsán jelenségeket, folyamatokat, pozitív vagy negatív irányú tendenciákat. Van egy kettős identitású személy a tizenötperces világhír középpontjában. Nyilván hibátlan románsággal nyilatkozik, ha a román televízió mikrofonját dugják az orra alá, és amikor magyarul kérdezik, akkor szép nagyváradi lokális ízeket hallunk idehaza. Ott fogja megcsinálni a zenei karrierjét, ahol jobb feltételeket kínálnak neki, ügyesebben sztárolják, profibb menedzsert állítanak mellé. Ahogy az építőmunkás is mobilis ma már, és oda megy, ahol jobb fizetést ígérnek a munkájáért. S körülötte őrjöng az összes elvakult, nehogy elorozzák azok a mi fényes ígéretünket. Összes Trianonozásunkon és hazafias fogalmainkon messze túl alakul az élet a maga törvényei szerint. Vitáink – különösen a szélsőséges megnyilatkozások – egy száz-kétszáz évvel ezelőtti szókincsrendszerben értelmezik a haza, a szülőföld meg a nemzet fogalmát. Büszkélkedünk Bartókkal, Nobel-díjasokkal, akiket akkoriban a hivatalos politika késztetett távozásra innen, s lerománozzuk, leszlovákozzuk azt, aki kicsit is tájékozottabb annak az országnak a tömegkultúrájában, amelyben élnie adatott. Mindeközben a Megasztárban egy harmadik nyelven, angolul, énekelnek javarészt a szereplők, a Youtube-on nézheti vissza mindenki, aki nem bírja a kereskedelmi adók időhúzó praktikáit, természetesen kínai gyártmányú számítógép monitora előtt ülve. És a megvalósult sajtó- és szólásszabadság természetes jogával élve névtelenül kurvanyázhatja a másikat, akinek övétől eltérő a véleménye. Krebsz János, Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. január 14.Nem értikNem értik, hogy ebben a világrészben minden másképp van. Szitokszó a kommunizmus, de mindenki azt vágyja és ígéri. A törvények hatalma a végrehajtók jó- és rosszindulatán mérődik. A demokratikus intézményrendszer bársonytakaró a szamáron, felesleges és díszes külső elvárás. A bérek alacsony színvonala, a tanulatlanság, a vezetőbe vetett bizalom és az acsarkodó gyűlölet olyan masszává gyúrta össze a népet, amely csak a demagógiára vevő. De mindemellett rendkívül érzékeny a hazugságra: kívánja, igényli, hogy folyamatosan belehazudjanak a két szemébe, de aki bevallja a hazugságot, az veszett ember. Nem értik, hogy miért kellene olyan külső mázat hazudni a rögvalóságra, ami egyszerűen nem igaz. A kétharmadról csak álmodoznak azok, akik most önkorlátozást meg jogállamot papolnak. Az akadályok azért vannak, hogy eltávolítsuk őket, nem pedig, hogy a magunk baját szaporítsuk velük. A szakértelem és a hűség harcában az utóbbinak kell nyernie, különben szétvitatkozzuk a rendelkezésre álló időt. Nem értik, hogy a sajtószabadság több évszázados eszményeit miért sértegetik oly elszántan, amikor a piac meg a multinacionális érdekek (benne a pártpreferenciák) már úgyis üres tojáshéjjá fújták az összes idejétmúlt elvet. Egy a hatalom, s eldöntheted, vele tartasz vagy ellene. Nem értik, hogy a sajtó meg a teljes média azt szolgálja, aki az uralma alá hajtja. Méghogy önálló hatalmi ág, amely kontroll alatt tartja a nép valódi vezetőit! Néhány nagyszájú firkász és blogger, akiket meg lehet venni, s aztán büszkén hordják a szájkosarat. A többi meg úgy hülye, ahogy van, és el lehet kussoltatni őket. Nem értik, hogy a szűkös erőforrások, az eladósodottság, a tudatlanság olyan mocsárban járó kényszerpályát parancsol, ahol csak gumicsizmában lehet közlekedni, az öltöny-nyakkendő nem célszerű. Nem értik, hogy a bizalom a társadalom alapköve, csak arra lehet építeni, s itt éppen egy originális világméretű kísérlet zajlik, amely nem tud foglalkozni apró-cseprő stíluskérdésekkel, mert a nagy célokra koncentrál. Nem értik, hogy a stílus, a megjelenés, a formák nagy biztonsággal értéket és megbízhatóságot jelentenek. Nincs beváltabb forma, mint a jóléti állam, még akkor is, ha a jólét hiányzik a rendszerből. Nem értik, hogy az elkötelezetten demokratának indult fiatalokból miért lesz parancsuralmi konzervatív ezen az éghajlaton. Nem értik, hogy miért más a beszéd kifelé, mint befelé. Nem értik, hogy miért kell szembemenni az egész világgal. Nem értik, hogy miért nem értik. Krebsz János. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. január 17.Mennyit ér egy filozófus?Fogas kérdés, mert nehéz megbecsülni, hogy mondjuk Kant vagy Rousseau mennyiben járultak hozzá Európa gondolkodásának elfordításához. És egy-egy közülük mennyire eredeti, vagy csak áll az elődei vállán, illetve mérhető-e valamivel a hatás, amit kortársaira, követőire kisugárzott. Fogas kérdés, mert nehéz megbecsülni, hogy mondjuk Kant vagy Rousseau mennyiben járultak hozzá Európa gondolkodásának elfordításához. És egy-egy közülük mennyire eredeti, vagy csak áll az elődei vállán, illetve mérhető-e valamivel a hatás, amit kortársaira, követőire kisugárzott. Jut eszembe mindez annak kapcsán, hogy Magyarországon a közérdeklődésnek a középpontjába került a Filozófiai Intézet. Kezdődött még a tavalu tavasszal/ nyáron azzal, hogy az új kormány új igazgatót állított az intézet élére, aki rendcsinálásba fogott. Fölmérte a munkatársak munkásságát, s vagy tucatnyi embert el akart küldeni, kit csak úgy, kit nyugdíjba. Aláírásgyűjtés kezdődött a tekintélyek megmentése céljából, ami átgyűrűzött a határon, mert Tamás Gáspár Miklós is az érintettek között volt. Becsületsértésig menő értelmiségi vita alakult ki folyóiratokban és hetilapokban (gyakorlatilag az előző országvezetés mellett elkötelezett tojásfejűek és az újak mellett besorakozó íróasztal-koptatók között). Most itt az újabb botrány. Az elszámoltatási kormánybiztos, akinek mindeddig szemléltük a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon levadászására irányuló meddő erőfeszítéseit, elkezdett kisebb vadakat becserkészni, s megtalálta a liberálisok szellemi bázisának számító Filozófiai Intézetet. Amelynek munkatársai még 2005 táján különböző tudományos pályázatokon 50-70 milliókat nyertek. Természetesen az akkori kormány kulturális minisztere, Magyar Bálint regnálása alatt. És a vádak: nem feleltek meg a pályázatok a kiírás feltételeinek, korábban megírt műveket suhintottak el újként, és milliókat vágtak zsebre a nemzetközi hírhedettségű tudósok. Megvárhatnánk a vizsgálat eredményeit, de felesleges. Nincsenek kétségeink, kis hazánkban akire rászállnak egy vizsgálattal, azt elmeszelik, csak keresni kell, mindenütt lehet találni elszámolási hibát, szabálysértést. A fájdalmas csupán az – ha valaki etikai, filozófiai szempontból nézi az eseményeket –, hogy az igazság kiderülésére a legcsekélyebb esély sincs. Fölsorakozik jóelőre a kétféle érdek (igazság, politikai oldal, világnézet, elkötelezettség – szabadon fölcserélhető szavak), és amelyiknél a hatalom, az odacsap a másiknak. A vita össznépivé kezd válni, s markánsan megjelenik a jómunkásemberek álláspontja, miszerint ebbe’ a gazdasági helyzetbe’ egyáltalán szüksége van-e az országnak filozófusokra? Meg szoktam ilyenkor kérdezni, hogy könyvelőkre, adóhivatalnokokra, zenetanárokra, alkotmánybírákra, rendőrökre, műkörömépítőkre (a sor végtelenül folytatható) van-e szüksége egy egészséges társadalomnak? Krebsz János. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. április 15.ViccAmikor megszaporodnak a politikai viccek, általában baj van az ország vezetõivel, az életszínvonallal, a demokráciával, az emberek közérzetével, vagy ezek valamilyen kombinációjával. Mostanában szapora a politikai tárgyú tréfa, pedig nem vagyunk jó kedvünkben. Lejtmenetben a vicc a biztonsági szelep, amin a másutt szabadulni képtelen felgyülemlett gõz távozni tud. Egy ideig. Aki átélt már néhány választást, változást ebben a régióban, s fogékony a humorra, azt is észreveszi, hogy a viccek nagyobb része rendszerfüggetlen, kis átalakítással ugyanúgy elsütötték õket Gyurcsányra, mint most Orbánra. Ezek a humorban oldott igazságok elsõsorban azt szemléltetik, hogy a nép és a vezetõk két különbözõ partján vannak ugyanannak a szakadéknak, s most már át sem lehet kiabálni a távolságot. Kommunikáció zajlik, amelyben a kormány szóvivõi nyomják a rizsát, amiben már õk sem hisznek, a nép pedig keserû humorral ironizál a szegénységen, a kiszolgáltatottságon, a hatalmon lévõk érzéketlenségén. A fent és lent uram-bátyám feudál-kapitalista rendszerében egyre kevesebb a megértés a másik oldal nyomorára, illetve fényûzésére. Rendkívül árulkodó jellemzõ, hogy az ötvenes évekbõl vagy a Ceauºescu-rezsim idejébõl összegyûjtött viccek apró átalakításokkal, névcserékkel ugyanúgy mûködnek, mint a születésük idején. A hatalom természete semmit nem változott az idõk folyamán, lehet, hogy Szent István óta ugyanazokat a poénokat gyúrjuk a lét elviselhetetlenségérõl, csak régebben drága volt a papír, nem jegyezték fel a néprajzosok. A szájhagyomány behelyettesítette Zsigmondot István helyébe, majd a Habsburgokat, Kun Bélát, Horthyt, Kádárt, amíg eljutottunk napjainkig. �?s - ahogy mondani szokás - egy újszülöttnek minden megszorító csomag új. A legtanulságosabbak azok a viccek, amelyeknek nincs õsformája, a jelen sosemvolt helyzet abszurditása szülte õket, s belevilágítanak abba a homályba, amelyben el kellene igazodnunk éppen. A kisember nagy múltú, tétova túlélõ tájékozatlansága itt Közép-Kelet-Európában: a vicctõl nem lesz jobb a helyzet, csak otthonosabb, megszokottabb a szituáció, bensõségesebbé válik a viszonyunk az ezer éve ingathatatlan környülállásokhoz. Felismertük a változatlant. Az új vicc a következõ: két elszánt férfi megközelít egy jó nõt, s közlik vele faragatlanul, hogy elképzelésük szerint pajzán játékokat tudnának játszani hármasban mindenki legnagyobb megelégedésére. A hölgy kerek-perec elküldi õket melegebb éghajlatra. Mire a férfiak: a kétharmad, az kétharmad. Krebsz János �?j Magyar Szó (Bukarest) 2011. augusztus 31.ÓkovácsBírálatunk tárgya ezúttal nem a címben megjelölt Ókovács Szilveszter nevű egykori Hírtévés szakember. Kevés tévénézős tapasztalattal csak annyit mondhatok róla, hogy a jobboldalinak elkönyvelt televíziós csatorna afféle Jolly Jokere volt azelőtt, láthattuk kulturális és politikai műsorokban. Rokonszenves fiatalember, akinek hibái és erényei mind következhetnek a pártsajtó által támasztott követelményekből, avagy személyiségjegyei különösen alkalmassá teszik a jobboldali véleményformáló szerepre. Nem a mi dolgunk eldönteni. A fülkeforradalomnak kinevezett országgyűlési választások után ez a fiatal ember egyszerre a Duna Televízió vezérigazgató székében találta magát. Hogy ott milyen intézkedéseket hozott, s mennyire vált be mint vezető, nem tudhatjuk, nem érte el az ingerküszöbünket ténykedése. De valószínű, hogy jól dolgozott, mert most hirtelen a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa lett, személyesen a miniszterelnök bízta meg a feladattal. Munkaköre, idézet a kormányhatározatból: "a kormánybiztos irányítja az Operaház működését és gyakorolja a főigazgatói jogkört; gyakorolja a munkáltatói jogokat az Operaház dolgozói tekintetében; felügyeli az Operaház vagyonkezelésében lévő állami tulajdonú ingatlanok működését, fejlesztését; felügyeli az Erkel Színház rekonstrukciós munkálatait; javaslatot tesz a fővárosi zenés színházi struktúra átalakítására; kidolgozza a magyar zenekultúra fejlesztésének koncepcióját, melyben a vezető szerepet a Magyar Állami Operaház tölti be". Nem semmi – ahogy vidékiesen szoktuk mondani. Lám-lám szorgalommal és példás munkabírással ebben a mi rendszerünkben is felmutathatók a szédítő sebességgel felívelő karrierek, a tehetséges emberek kellő ambícióval és szerénységgel felvértezve egy ország zenekultúrájának fejlesztését reformálhatják meg, miután a közszolgálati televízióban befejezték áldásos tevékenységüket. Csak éppen emlékszünk arra, hogy Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a nyár elején kinevezte az operaház igazgatóját saját hatáskörben, amely döntést személyesen Orbán Viktor sztornóztatott a Közigazgatási és Igazságügyi minisztériummal. A botrányos és egyben komédiába illő fejleményeket és részleteket nincs helyünk leírni ide. Szemmel láthatóan is működik az ország, a miniszterelnöknek mindenre van rálátása, egyetlen csapással több gordiusi csomót képes átvágni. Ókovács Szilveszter még akár komoly kulturális ügyeket vihet sikerre, ha a magasból érkező támogatás a továbbiakban is elkíséri. Bár kapásból tudnánk tucatnyi területet ajánlani, ahová jobban elkelne a kiemelt figyelem. Krebsz János. Új Magyar Szó (Bukarest) 2012. március 1.Régi viccekAz megvan, hogy a Magyar Királyság egyszerre üzent hadat az Amerikai Egyesült Államoknak és a Szovjetuniónak? És az megvan, hogy Orbán Viktor megharagudott a Világbankra meg az Unióra? És az elrugaszkodás éve? Meg: tessék mondani, ez már a szocializmus (konszolidáció), vagy lesz még rosszabb? Plusz mennyivel látványosabb szaltókat fogunk bemutatni, ha egyszer végre lesz víz is a medencében? Most a nagy kilátástalanságban, egy depressziós tél végén, talán kibújik a remény zöld fűszála a méteres hó alól. Az öreg székely javítja a tetőt, aztán megcsúszik. Kapaszkodik mindenbe és mindenkibe, de csak csúszik reménytelenül lefelé. Foggal, körömmel fékezné, lassítaná a sebességet, ám csak gyorsul, és egyre közelebb a mélység. Hosszas küzdelem és egyensúlyozás végén lezuhan, eltörik keze, lába, csigolyája, mindene. De csak mosolyra, sőt vigyorra húzódik a góbé szája: Na, hálisten, mert a bizonytalanságot nagyon nem bírom! Bántják Magyarországot! Elnyomnak, világméretű az összeesküvés New Yorktól Tel-Avivig, a bankvilággal szövetkezett a finánctőke, beleszólnának a legbensőbb magánügyeinkbe, visszakérik a kölcsönadott pénzt, megvonják a támogatást, szaglászó bizottságokat küldenek ránk… Oda a függetlenségünk! Pedig csak az maradt nekünk, amire még büszkék lehetünk. Trükkök százait vetettük be, csaltunk, ahol tudtunk, és most nem adnak a becsületszavunkra. Azért úri társaságban ez nem volt szokás eddig. Félretéve a vicceket, sajnos azt kell mondanunk, tekinthető örömhírnek is, hogy semmi nem változott. A kurucos hangvételű, vallásos tisztelettel övezett, mélyen a magyar hagyományba ágyazott karakán kormányozás pont oda vezet, mint a nemzetközi élvonallal parolázó, felvilágosult liberális szakszerűségnek eladott böszmeség. Gyakorlatilag csak a retorika változik, a játéktérben elfoglalt helyünk és a lehetőségeink ugyanazok. Még keményebben fogalmazva: tényleg annyira pitiáner kicsi ország vagyunk ezen a tájon a globális világgazdaságban, hogy már csak azt a néhány politikust választjuk meg, akik lenyúlják a maradék pénzeket, és elosztják a rokonok közt az állásokat. És csak azért nem vagyunk kollektíven az adósok börtönében, mert vasárnap zárva vannak a tőzsdék, és nem tudunk államadósságot csinálni. Nosztalgikusan gondolunk vissza a diktatúra egyenlőségére, mert akkor éppen nem voltunk egyenlők. Arra emlékszünk még, hogy Brezsnyev, Kádár és Ceauşescu együtt utaznak a repülőn? Szereplőcsere megvolt, de mi még ugyanazon a repülőn (viccben) vagyunk. Krebsz János Új Magyar Szó (Bukarest) 2012. június 1.A háború állásaA rendkívül demokratikus és kulturált országban szimbolikus háború folyik, a bal- és a jobboldal a történelem értelmezésén folytat mélyenszántó vitát. Előbb az egyik állít szobrot a tengernagynak, aztán a másik a műszerésznek. Az egyik eltávolítja az ország fő teréről a baloldalinak tekinthető első köztársaság elnökét, a másik festékkel szennyezi, leönti a fasisztának minősített szobrokat. És ez így megy kedélyesen, mint egy történelemről folytatott kulturált párbeszéd. Kihívásra válasz, szóra szó, tettre tett. A sajátosan magyar vitakultúra (hogy ne tartsuk tovább kétségek között az olvasót, igen, Magyarországról van szó, de érintik a kérdések a szomszédos államokat, az európai politikát, sőt időnként Izraeltől is bocsánatot kell kérni, amikor valaki tudományos hevülettől elragadtatva vérig sért pár milliónyi érzékenységet), szóval ez a ránk jellemző vitastílus tanulmányozásra érdemes, idővel exportcikk válhat belőle. Nem először adunk a világnak valami originálisat, amiért hálás lehet nekünk, magyaroknak. Nézzük, mondjuk, Nyirő József esetét. Végakarata volt szegénynek, hogy hazai földben nyugodhasson. S ha valamelyik erdélyi egyházközség (ahol paposkodott) vagy az írószövetség (romániai magyar tagozat) méltó alázattal címzettnek érzi magát, akkor a kellő engedélyekkel felszerelkezve, szépen céltudatosan hazahozza, eltemeti, évenként koszorúzza, lelke rajta. De a baloldal csak azt tudja mondani, hogy fasiszta volt, kitartott Szálasi mellett, megszavazta a zsidótörvényeket… És a jobboldal csak azt tudja mondani, hogy a szülőföldről írt, a hazáról, arról az érzésről, amit tanítani kellene, mert kiveszőben van a világból… És mindkettőnek igaza van: egy közepes író, aki egyben középszerű fasiszta. Semmi különös, nem volt egyedül a maga idejében. Csak most mindkét oldal emeli a tétet, zajlik a licit, már a legnagyobbak között van. Nagy író, nagy fasiszta. Ebben az országban és ebben a közösségben az emberek leszoktak az olvasásról és a saját vélemény kiküzdéséről. Egyik fele a fasisztára mozdul, a másik a hazaszeretetre, s máris tudja hová kell állni ebben a csatározásban. Nálunk Wass Albertnek több szobra és rajongója van, mint olvasója. S az, hogy a román kormány és hatóság nem aszszisztál a mi elképzeléseinkhez a Nyirő-újratemetés konfliktuskereső külsőségeiben, ad az egésznek még egy adag hazaffyas bukét. Hogy azért is megcsináljuk! Nekünk nem parancsol Ceauşescu népe és szelleme! Mellékesen választási kampány zajlik, és szívesen szavazunk – mi magyarok – a tökös legényekre. Krebsz János. Új Magyar Szó (Bukarest) lapozás: 1-30 | 31-34
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
