|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 20 találat | lapozás: 1-20 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kudor István 1996. július 5.Júl. 5-e és 7-e között tartották meg a Vasvári Napokat, amelyet a kőrösfői RMDSZ szervezett a Rákóczi és a Bocskai Szövetség támogatásával. A rendezvénysorozat keretében a százhetven éve született Vasvári Pálra emlékeztek. Az idei Vasvári Napok fő célja a történelmi tényekre támaszkodva tisztázni az egyre nagyobb indulatokat kiváltó ellentmondásokat, amelyet hűen tükröz a kortárs koronatanú, Avram Iancu és a mai hatalom hangadójának egyik kijelentése. Avram Iancu 1849 novemberében az osztrák kormánynak küldött jelentésében a júliusi csatát "Fintinele-i mészárlásnak" nevezi. Saját veszteségei: négy halott és tizenkét sebesült. Petre Turlea a képviselőház ülésén 1995. október elején azt állította, hogy az "RMDSZ teletömte az országot gyilkosok emlékműveivel...", mint például "az 1848-ból ismert Vasvári Páléval, a véres zászlóaljak megalapítójáéval, aki negyvenezer román haláláért felelős..." - A Vasvári Napokat júl. 5-én Nagyváradon Tőkés László püspök nyitotta meg, a város piacterén a Rákóczi-csapat 1849. ápr. 27-i zászlóavatására emlékeztek. Okos Márton emlékezett a Rákóczi-csapatra, majd a Zika Klára, a Magyarok Világszövetsége főmunkatársa által elkészített zászlók felszentelése következett. A Rákóczi-csapatra emlékezők között volt Vasas Samu, a Kalotaszeg folyóirat, Kudor István a Pro Kalotaszeg Alapítvány nevében. Kalotaszegen, Magyarvalkón folytatódott az ünnepség, júl. 6-án tartották a millecentenáriumi ünnepséget, ahol emlékoszlopot - kopjafát állítottak az 1848-as szabadságharc kiemelkedő személyiségének, Vasvári Pálnak. A kopjafa Kudor István /Bánffyhunyad/ munkája. A kopjafa állításánál többen mondtak beszédet, majd a kalotaszegi népviseletbe öltözött fiatalok műsorát láthatta a közönség, ezután koszorúztak a kopjafánál. A Vasvári-ünnepség Kőrösfőn folytatódott, ahol dr. Péntek János kolozsvári egyetemi tanár megnyitója után dr. Egyed Ákos történész /Megbékélési kísérletek, tragikus összeütközések 1848-49-ben/, Zika Klára, a Magyarok Világszövetsége főmunkatársa /Vasvári emberi, nevelő példája az ifjúság előtt/ és dr. Kreczinger István, a Bocskai Szövetség elnöke tartott előadást. Júl. 7-én Kőrösfőn megkoszorúzták a budapesti Székely Kör támogatásával 1995-benn felavatott kopjafát, amelynek felállítása ellen több feljelentés érkezett a bíróságra, több eljárás folyt, eddig azonban a négy feljelentő elvesztette a pert. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 8., Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./1999. szeptember 11.Szept. 12-én, halálának tizedik évfordulóján, Újvárossy Ernőre emlékezik Temesváron a református gyülekezet. A temesvári építész a Ceausescu-diktatúra legsötétebb korszakában, 1989-ben vállalta, hogy gyülekezeti termet épít a Tőkés László vezetésével új életre kelt református közösségnek. Újvárossy Ernőt a Securitate meghurcolta, megfenyegette, végül 1989. szeptember 12-én rejtélyes körülmények között eltűnt otthonról. Tőkés László, akkori temesvári lelkipásztor levélben jelezte a nagyváradi püspökségnek, hogy bűntény történt. Szeptember 14-én megtalálták Újvárossy Ernő holttestét. A hivatalos változat szerint öngyilkos lett. A mostani emlékezésen istentiszteletet tartanak a temesvári református templomban. Igét hirdet Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Utána kerekasztal beszélgetésre kerül sor az Újvárossy Ernőről elnevezett gyülekezeti teremben, meghívottak egykori barátai, harcostársai. 16 órakor kopjafa állítással egybekötött megemlékezést tartanak Újvárossy Ernő sírjánál, a Rusu Sirianu utcai temetőben. A kopjafa Kudor István bánffyhunyadi fafaragó mester munkája. /(Pataki Zoltán): Újvárossy Ernő- megemlékezések Temesvárott. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./1999. szeptember 15.Szept. 12-én, halálának tizedik évfordulóján Újvárossy Ernőre, a temesvári ellenállás hősi halottjára emlékezett a helybeli református gyülekezet. A zsúfolásig telt templomban Tőkés László püspök hirdetett igét. Az istentisztelet után az Újvárossy Ernőről elnevezett gyülekezeti teremben emlékeztek a hősi halált halt építőmesterre. A kerekasztal-beszélgetésen részt vett Újvárossy Erzsébet, a gyülekezet vértanújának 84 éves, Kolozsváron élő édesanyja is. Tőkés László, a száműzött lelkész és Újvárossy Ernő szinte egyszerre kerültek a vegetáló temesvári gyülekezetbe, amely Tőkés László hívására új életre kelt. A harc kezdetét 1988 őszén a falurombolás elleni állásfoglalás jelentette, majd 89 áprilisában kiéleződött a küzdelem: Tőkés László felfüggesztése elleni tiltakozásul a gyülekezet több mint 700 aláírást gyűjtött össze. Újvárossy Ernő többedmagával Nagyváradra utazott, hogy a püspökségen Tőkés László igazáért kiálljon. 1989 nyarán, miközben Tőkést, Újvárossyt és társait meghurcolták, kihallgatásokra hívták be, Tőkés László megjelent a Panoráma műsorában. Újvárossy Ernő ekkor már tudta, hogy az életével játszik, de nem futamodott meg, a végsőkig kitartott. Tőkés László kijelentette: meg van róla győződve, hogy Újvárossy Ernőt meggyilkolták. Ez alkalommal Gazda Árpád újságíró, a tíz évvel ezelőtti események egyik résztvevője javasolta, hogy a gyilkossági ügyben ismeretlen tettes ellen tegyenek feljelentést a rendőrségen. Tíz évvel ezelőtt Kovács Miklósnak, a budapesti Keresztény Ökumenikus Társaság egykori elnökségi tagjának köszönhetően , - aki annak idején Tőkés László ügyét is felvállalta - Újvárossy Ernő halálhíre egészen Amerikáig eljutott. Kovács Miklós a Mikes Kelemen Kör hollandiai rendezvényéről üzent a temesváriaknak: "Újvárossy Ernő halála bizonyult a döntő fordulatnak." "1989. szeptember 15-ig hallgathatott a zsarnok állam, mondhatták zsoldosai, kérem, semmi közünk ehhez a kálvinista belviszályhoz, csak Temesvár egyik kis gyülekezete civódik püspökével. De mert ellenállása kiszabadult, szellemét már nem voltak képesek palackba másképp visszagyúrni, elvették Újvárossy Ernő életét." "Az Országgyűlés akkori elnöke, Szűrös Mátyás azokban a napokban Amerikába tartott. A telefaxon utána küldött dokumentumokat a világ elé tárhatta. Ha voltak még illúziók a zsarnokot és rendszerét illetően, ezek most szertefoszlottak." 1989. szeptember 15-én érkezett meg a püspöki körlevél: Tőkés Lászlónak el kell hagynia temesvári állását és szolgálati lakását. A temesvári református gyülekezet hősiesen ellenállt. - A mostani emlékezésen Péterffy Lajos nagyváradi színművész szavalta el Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versének egy részletét és Reményik Sándor Ahogy lehet című versét. Kudor István fafaragó művész /Bánffyhunyad/, a monumentális kopjafa alkotója is beszélt. /Ez Temesvár titka. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./2000. május 16.A jelenleg Magyarországon élő, Bánffyhunyadról elindult Lovász Krisztina Csillagok szöges ágyán című verseskötetét Bánffyhunyadon, a Ravasz-Kós-emlékházban mutatták be. A szerző az előszó szerint: "Ingázik a Kalota és a Duna között. Tüzeket gyújt a közöny, az elidegenedés, az önzés és a gyűlölet bozótjaiban." A könyvet Kudor István (Bánffyhunyad) lenyomatai és Sinkó Kalló Katalin Kalotaszegi nagyírásos című könyvének mintái illusztrálják. /Költészet a szülőföldről. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 16./2001. május 17.Kudor István /Bánffyhunyad/ népi ihletésű művészi fafaragásaiból nyílik kiállítás máj. 21-én Kolozsváron, a Gaudeamus Könyvesboltban. A tárlat anyagát Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője mutatja be. A művész a kolozsvári Műegyetem Építészeti Karának végzettje. Faszobrászatot a családban és a kolozsvári szabadegyetemen tanult. Kiállításai, többek között, Nagyváradon, Bánffyhunyadon, Budapesten, Augsburgban, Berlinben voltak. /Művészi fafaragások a Gaudeamus könyvesboltban. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./2001. május 23.Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban Kántor Lajos mutatta be Kudor Istvánt, a bánffyhunyadi építészmérnök-fafaragót, kiállítása megnyitóján. Munkái révén Kalotaszeg népművészete még inkább bekerült a nemzetközi körforgásba, akárcsak saját, a népművészetből és a magyar történelemből ihletődött művészi fafaragásai. /Németh Júlia: Könyvek és fafaragványok. Megnyílt Kudor István kiállítása. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./2001. október 22.A Romániai Magyar Népművészeti Szövetség okt. 20-21-én tartotta Csíkszeredában tisztújító gyűlését. Néprajzosok és népi alkotók tanácskoztak arról, hogy mik a népi tárgykészítés lehetőségei a változó társadalmi körülmények közepette. Tankó Albert, a szövetség leköszönő elnöke számolt be az elmúlt esztendő tevékenységéről. A résztvevők a működéshez szükséges anyagiak megteremtésére, egy hírlevél kiadására, a belföldi alkotókkal való együttműködésre tettek javaslatot. A szövetség első ízben adományozott tagjainak címet és oklevelet. A fafaragás kiváló mestere címet kapta Kis Zoltán, Tankó Albert, Kudor István, Török Csaba. Kiváló mester címet kapott Gálné Kovács Irma (népi varrottasok) és Pap László (csontfaragó). A népművészet mestere címet Bartók Piroska csomózó, Szabó Erzsébet csuhészobrász, Kudor Mária és Szakál Gizella népi varrottasok készítői és Kisgyörgy Imre fafaragó érdemelte ki. Az Ifjú fafaragó kitüntetést Sass Attilának adományozták. A tisztújítás során a résztvevők egyöntetűen Szakál Gizellát választották új elnökül, és egy szakmai tanácsadói testületet is megszavaztak. /Ferencz Angéla: Sikeres tanácskozás az RMNSZ évi közgyűlésén. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 22./2002. január 4.A megjelentek kis létszáma miatt döntésképtelen első ülést követően újabb gyűlést hirdetett meg a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület. November végén Buzás Pál, az egyesület elnöke és a vezetőség lemondott tisztségéről, a jelen lévő tagok Kudor Istvánt bízták meg a Pro Kalotaszeg ügyeinek igazgatásával. Az egyesület utóbbi kétéves tevékenységéről Buzás Pál, a leköszönő elnök számolt be. Az egyesületünk fontos célja az 1990-ben indult Kalotaszeg folyóirat fenntartása. A kiadás gondjaival küszködő öttagú szerkesztőbizottság csupán tiszteletpéldánnyal tudja honorálni a cikkírók munkáját. Túl vannak a századik lapszámon. Két alkalommal a Kőrösfői Rákóczi Kultúregylettel közösen megszervezték a Riszegtetői majálist, népdalvetélkedővel, sportvetélkedőkkel, gyermekjátékokkal. A bánffyhunyadi református egyházzal karöltve előadóesteket szerveztek. Két, egyenként kilenc képeslapból álló sorozatot adtak ki, ezek kalotaszegi életképeket, népszokásokat, műemlékeket ábrázolnak. Gyarmathy Zsigánénak, Kalotaszeg nagyasszonyának emlékére Gergely István jeles kolozsvári szobrászművész készített emlékplakettet. /K. E.: Ideiglenes vezetőség a Pro Kalotaszeg élén. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 4./2002. október 23.Okt. 18-19-én Gyergyószárhegyen tartotta a Romániai Magyar Népművészeti Szövetsége évi beszámoló közgyűlését. Ez alkalommal került sor a szövetség fennállása óta immár második alkalommal a népművészeti díjak kiosztására is. Idén három Hargita megyei is megkapta a kiváló mesteri titulust. A csíkszeredai András Lajos, valamint a székelyudvarhelyi Bán Erzsébet és Szakáll Gizella népművészek vehették át a szövetség által adományozható díjat. A mesterek kategóriában a Csíkszeredai Bálint Júlia, valamint a székelyudvarhelyi Bedő Zoltán, Nagy Imecs Zsuzsanna, Szilveszter Ferenc, Trifán Irén, Kisgyörgy Imre és Orbán Gyöngyvér érdemesültek a kitüntetésre. Tisztújításra is sor került. A szövetség új elnökének Trifán Irén székelyudvarhelyi tanárnőt választották meg. /Kristó Tibor: Népművészeti díjak. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 23./ A közgyűlést 31 népi alkotó és regionális csoport elnök részvételével tartották. A kalotaszegi régiót, a Kalotaszeg Hagyományőrző Társaság elnöke, Kudor István, valamint Kovács Pali Ferenc és Vincze Jancsi Ferenc képviselte. A szövetség tagjaival készítendő bemutatkozó katalógus eddig 71 alkotó önéletrajzát, hitvallását, tevékenységét, pontos címét, fényképét tartalmazza. Szakál Gizella elnökasszony beszámolt a 2002-es évi tevékenységről, többek között a szejkefürdői kézműves alkotótáborról. A szövetség legfontosabb támogatója a Hargita megyei kulturális központ. A Kalotaszeg Hagyományőrző Népművészeti Társaság tagjai közül a kiváló mesteri címet a fafaragásban tavaly a bánffyhunyadi Kudor István, a mesteri címet pedig idén Gál Potyó István szerezte meg. A népi varrás mestere címet Kudor Mária kapta. /Vincze Jancsi Ferenc: Népművészek tanácskoztak Szárhegyen. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./2003. május 23.Egyesületbe tömörültek a kalotaszegi népművészek. A mákófalvi székhelyű Bokréta Kulturális Egyesület összefogja Kalotaszeg népművészeit. Az egyesület elnöke Kovács Pali Ferenc, alelnöke Kudor István. Stílusosan, Mákófalva utolsó pávás homlokzatú házát vásárolnák meg az egyesület otthonának, ám egyelőre nincs meg az ahhoz szükséges pénzösszeg. Türében a hétvégén régiók népművészeinek találkozójára kerül sor. A Bokréta Kulturális Egyesület első önálló rendezvényére Mákófalván, július 20-27. között kerül sor. A népi bútorfestő táborba olyan 15 éven felüliek jelentkezését várják, akik nem idegenkednek a falusi környezettől. /(ke): Egyesületet alapítottak a kalotaszegi népművészek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./2003. szeptember 30.Szept. 27-én kezdődtek a Ravasz László emléknapok Bánffyhunyadon. A néptáncbemutatót Kusztos Tibor bánffyhunyadi lelkipásztor köszöntőbeszéde előzte meg. A református műemléktemplomban Hajdú Zoltán lelkipásztor hirdetett igét, közreműködtek az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Művészeti Iskola zenetanárai. A gyülekezeti teremben láthatták az érdeklődők Kudor István fafaragóművész kiállítását és Török Piroska kalotaszegi varrottasait. Másnap, vasárnap az ünnepi istentisztelet a bánffyhunyadi vegyeskórus fellépésével indult Kusztos Tibor ismertette a templom történetét, és köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a felújítási munkálatokat. Dr. Egyed Ákos akadémikus és Péntek János, a BBTE professzora tartott előadást. Az első előadás történelmi jellegű volt, a másodiknak a fő motívuma a bölcsesség és összetartozás. Az előadásokat követte az 1241, 1600, 1661-es esztendők bánffyhunyadi áldozatainak emlékét idéző kopjafás emlékmű és a két világháború közötti magyar irodalom kiválóságaira emlékeztető kőasztal ökumenikus felavatása és koszorúzása. /Dézsi Ildikó: Névtelen hősökre emlékeztek a Ravasz-napokon. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./2004. június 22.Ötödik alkalommal szervezték meg Kalotaszegen a Régiók Találkozója nevet viselő rendezvényt, amelynek során Erdély népművészeti alkotói állították ki munkáikat. Voltak szakelőadások, ismerkedés kalotaszegi falvakkal, életmű díjak átadása, tájház látogatás, népzene- és néptánc előadások, táncházi mulatság. Az esemény szervezője a Bokréta Kulturális Egyesület volt, társszervező pedig az Inaktelki Református Egyházközség. Jún. 19-én átadták az életmű díjakat Nyárszón, majd Sárvásáron. Az egyiket Viskán László népi bútorfestőnek (post mortem), a másikat pedig Péntek Erzsébetnek, a pártakészítés mesterének. Délután volt a népművészeti kiállítás megnyitója az inaktelki művelődési házban. Neves néprajzkutatók tartottak előadást. Jún. 20-án, vasárnap istentisztelet után a helyi kórus egyházi énekeket adott előt. A tájházban beszédet mondott Tifán Irénke, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke, valamint Kudor István. A találkozót a Kalotaszeg Hagyományőrző csoport szervezte, amelyet 2003 áprilisában Bokréta Kulturális Egyesület néven jegyeztettek be mákófalvi székhellyel. Az egyesület elnöke Kovács Pali Ferenc, mákófalvi bútorfestő, alelnöke pedig Kudor István bánffyhunyadi fafaragó művész. /Valkai Krisztina: Régiók Találkozója Kalotaszegen. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./2004. szeptember 14.Szept. 12-én, vasárnap Kajántó református gyülekezete a felújított templomban tartott istentiszteletet követően kopjafát avatott a két világháború áldozatainak emlékére. A gyülekezet tagjai igyekeztek önerőből, kevés költséggel megoldani a templom felújítását. A bánffyhunyadi fafaragó, Kudor István által készített – a templom udvarán elhelyezett – kopjafát Petőfi Sándor verssorai díszítik: "Tiszteljétek a közkatonákat, nagyobbak ők, mint a hadvezérek." /F. I.: Kajántó. Közösségből született kopjafa és templomszentelés. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./2005. szeptember 14.Pomáz mellett a hegytetőn van a Majdáni fennsík, ahol a Magyar Vár Alapítvány nemzetközi Kalotaszeg tábort tartott augusztus derekán. Erdély tömbmagyarságának egy része Kalotaszegen él, közismert ennek a tájegységnek jellegzetes népzenéje, népi tánca, viselete, kézműves hagyománya, nép szokásai, mondái. Mindezt megidézték Pomázon is. Jelen volt többek között Kudor István fafaragó és neje, Mária, ők a szövés és hímzés kultúrájáról beszéltek, Mérából Tőtszegi Tekla előadást tartott a kalotaszegi népviseletről. Péntek László Vasvári Pál emlékéről, Okos Márton Kalotaszegről és az Unióról, Kovács Pali Ferenc a bútorfestésről beszélt. Tőtszegi András kalotaszegi táncot tanított, és felléptek a mérai táncosok is. /Kovács Pali Ferenc: Pomázra költözött Kalotaszeg. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./2005. október 3.Az elmúlt hét végén Bánffyhunyadon tizedik alkalommal rendezték meg a Ravasz László-emléknapokat. A kétnapos rendezvényen Gy. Szabó Béla fametszeteit, pasztelljeit és olajfestményeit tekinthették meg az érdeklődők. Turcsány Péter Kölcsey-díjas költő saját verseiből olvasott fel, Szutor Ágnes csángómagyar dalokat, a Bánffyhunyadi Nőszövetség Kórusa pedig helyi népdalokat adott elő. A Ravasz László Emlékházban a Kalotaszeg tárgyi kultúráját őrző kiállítást dr. Szacsvay Éva néprajzkutató, Ravasz László unokája ismertette. Kudor István fafaragásait, Kudor Mária hímzéseit, valamint magángyűjtők anyagait tekinthették meg a látogatók. A nemrég felújított Kolonics-orgonát Barta Tibor orgonaművész szólaltatta meg. /Toth Ibolya: Ravasz László református püspökre emlékeztek Bánffyhunyadon. = Krónika (Kolozsvár), okt. 3./2006. október 9.Bogártelkén tartották a Régiók Találkozóját, a kis faluban Székelyföldről, Kalotaszegről és más térségekből érkezett népművészek, kézművesek gyűltek össze szakmai hétvégére. A Bokréta Kulturális Egyesület volt a szervező. Kezdetben a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség rendezte, ma már a közel ötéves Bokréta Kulturális Egyesület is szervez találkozókat – mondta el Kovács Pali Ferenc népibútor-festő, az egyesület elnöke. Bánffyhunyadon szervezték az első Régiók Találkozóját, majd sorra Mákófalva, Türe, Inaktelke fogadta be a rendezvényt, most pedig Bogártelke. Minden résztvevő elhozza munkáit, majd az összegyűlt anyagból gazdag kiállítást is rendeznek. Kudor István, a Bokréta Kulturális Egyesület alelnöke nyitotta meg a kiállítást. Szatmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke beszámolt az egyesület munkájáról. Boldizsár Zeyk Imre Kalotaszeg tájegységről tartott helytörténeti előadást, Pap Gábor magyarországi irodalomtörténész pedig a templomkazetták motívumainak kialakulásáról beszélt. /-f-: Régiók Találkozója Bogártelkén. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./2008. szeptember 8.Szakmai fórummá és baráti találkozóvá lett az eredetileg népszerűsítő rendezvény, melyet Kalotaszegi csillagok néven szervezett a Kolozs megyei Sztánán a Bokréta Kulturális Egyesület a Kékiringó panzióval és a sztánai elöljárókkal karöltve. A jó idővel indokolta az érdeklődés hiányát a Bokréta Kulturális Egyesület elnöke, Kovács Pali Ferenc bútorfestő. Máté Lajos magyarországi népkutató tartott előadást, aki Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain elindult, hogy feltérképezze legközelebbi rokonainkat. „A Magyar Tudományos Akadémia a könyvekből tájékozódik, én a másik úton megyek. Részben a szájhagyomány alapján a magyarság gyökereit máshol keresem, mint a hivatalos akadémiai álláspont azt behatárolja” – fejtette ki a kutató. 35 kilónyi feljegyzésanyaggal tért vissza 21 éves expedíciós kutatóútjáról, ebből hatezer oldalnyi szájhagyományanyag, 341 ősmese, 250 eredetmonda, 9000 népdal és harmincórányi zenei, illetve harmincöt óra képanyag van. Elmondása szerint szándéka a Kárpát-hazában vetítéseket és előadásokat tartani, a rengeteg gyűjtött információ feldolgozásához munkatársakat, segítséget keres. Gaál János, a budapesti Néprajzi Múzeum restaurátora előadásában Kós Károlyt idézve értékelte a rendezvény jelentőségét: „»mert én csak folytatása akarok lenni apáimnak« – ez az, amit ti itt szerveztetek: folytatása és felelevenítése a hagyománynak. ” Kudor István fafaragó, a Bokréta Kulturális Egyesület alelnöke elmondta, a régiók találkozóját minden évben máshol szervezik. A kiállítás és az előadások révén a kiveszőfélben lévő népművészetet akarják ismertetni. Ehhez a törekvéshez csatlakozott Vas Géza kolozsvári fotóművész is, aki Kalotaszegi Madonnák címen állította ki 24 dokumentum-felvételét a kalotaszegi népviseletbe öltözött fiatal lányokról. /Varga Réka: Kalotaszegi csillagok. Szakmai fórummá alakult a Bokréta egyesület rendezvénye. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./2008. szeptember 11.Nem csak a kalotaszegi, de a székely csillagok is jelen voltak Sztánán: a két régió népművészei igazi mesterműveket állítottak ki a találkozón. Különböző kalotaszegi és székely fafaragások, immár ritkaságnak számító horgolt csipkék, kalotaszegi festett bútordarabok és varrottasok, bujkák, kerámiák várták az érdeklődőket. Az esemény megnyitóján Kovács Pali Ferenc, a Bokréta Kulturális Egyesület elnöke mondott beszédet. Több előadás hangzott el. A megjelentek ellátogattak a kolozsvári Osváth Lajos műgyűjtő sztánai házához, ahol festett bútorok, valamint számos korabeli falusi használati eszközök sokaságának a látványában volt részük. Ezt követően Kós Károlyra emlékezve felkeresték a Varjúvárat, ahol Kovács Pali Ferenc tartott kiselőadást Kalotaszeg nagy emberéről. A Szentimrei-háznál a bánffyhunyadi fafaragó Kudor István által készített kaput is megnézték, este pedig a zsoboki színjátszó kör tagjai léptek fel. /Vas Géza: Régiók találkozója. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./2009. február 25.Népviseletes fiatalok fogadták Mákófalván a kalotaszegi Bokréta Kulturális Egyesület meghívottjait, akik az egyesület évi számadására gyűltek össze. A közgyűlést megelőzően László Miklós fényképkiállítását Kudor István, az egyesület alelnöke nyitotta meg. A népművészeti kiállítás elmaradhatatlan része volt a rendezvénysorozatnak. Az egyesület beszámolóját Kovács Pali Ferenc, az egyesület elnöke olvasta fel. /Vas Géza: Mákófalva – Bokrétás számadás. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./2013. augusztus 26.Piktorok, lüdércek, egyebekTizennyolcadik alkalommal gyűltek össze képzőművészek a zsoboki alkotótáborban. Alapítói – az Essig házaspár – még két esztendeig működtetnék a több funkciót betöltő nyári műhelyt, a huszadik találkozót követően a fiatalabb nemzedék gondjaira bíznák. Szilágyi Aladár riportja Essig József és Mészáros Ödön felvételeivel. A bánffyhunyadi állomáson két művészküllemű férfiú várakozik rám. Zsobok felé haladtunkban megtudom, hogy a gépkocsit vezető Buglya Sándor személyében a jeles filmrendezőt, operatőrt, a Sapientia Egyetem tanárát tisztelhetem, a másik táborlakóban pedig Orbán István kolozsvári grafikust, a Báthory István Líceum rajztanárát. Három esztendeje, amikor az Alszeget jártam, alulról, Váralmás felől közelítettük meg, most pedig Sárvásár végiben balra kanyarodva ereszkedünk lefelé a gödörfaluba, mely szláv eredetű nevét is azért kapta, mert valóban egy katlan fészkébe rejtőzött el. Azon az úton gördülünk, amelyiket a Molnár Irma helybeli lelkipásztor és férje, Molnár János teológiai professzor kezdeményezésére részint önerőből, részint nyugati támogatással építettek a 90-es években, hogy Zsobok a Nagyváradot Kolozsvárral összekötő országútról is elérhető legyen. A húsz esztendő múltán is járható kövesút a megyehatárt képező vaspályán túl hirtelen aszfaltra vált. Szilágy megye felvállalta, hogy a saját szakaszát korszerűsítse, Kolozs megye nem. A Ríszegtető fara alatt haladtunkban István megállást kér, néhány perces domboldali portya után gazdag vadvirágzsákmánnyal tér vissza, a csokor minden szála más-más színben pompázik. További időmúlatásom idején nem egyszer látom, hogy a táborlakó művészek körében divatozik a virággyűjtés. A zsoboki határ gyakori botanizálásra csábítja a piktorokat. A tábori műítész Amikor befordulunk a tábor lakóinak szállást és műhelyt adó Bethesda gyermekotthon udvarára, egy teremtett lelket sem látok, mindenki elvonult dolgozni valahová. Szerencsémre, a folyosó árkádjai alatt elsőként Banner Zoltán művészettörténésszel futok össze, Kalotaszeg két legjelesebb fafaragó mestere, a bánffyhunyadi Kudor István és a helybeli Gál Potyó István társaságában. Zoltán barátomat rögtön le is foglalom magamnak, hiszen tudomásom szerint fontos szerepet tölt be az alkotótábor életében. „Ez most a tizennyolcadik alkalom, amikor a harmadikat rendezték, az alapító Essig Klára felkért, jöjjek, nézzem meg: kik vannak itt, mit csinálnak, és egyáltalán, mi a véleményem arról, hogy ne mind csak a Székelyföldön forgolódjanak a művészek, hanem itt, Kalotaszegen is működjön egy művésztábor. Ez egybeesett azzal a mozgalommal, amit a Molnár János és Irma lelkészházaspár kezdeményezett, aminek a koronája a Bethesda gyermekotthon, az ehhez kapcsolódó mezőgazdasági és ipari létesítményekkel együtt. A szomszédos Farnason öregotthont működtetnek, itt malom is van és kenyérgyár, sajtgyártó kisüzem, fóliás zöldségtermesztés. Az, hogy Zsobok, az egyik legelmaradottabb alszegi falu úgy kiemelkedett, hogy Kalotaszentkirály mellett a legizgalmasabb élet zajlik itt, főleg nekik köszönhető. A kétszázvalahány lelkes faluban hetven embernek adnak munkát. Klárika levélben kért fel a részvételre, el is jöttem. Az elején elsősorban a kolozsvári rajztanár kollégáira támaszkodott, lévén, hogy ők könnyebben ide mozgósíthatók. Magyarországról is igyekezett táborlakókat toborozni, onnan kezdetben jobbára amatőrök jelentkeztek. Amikor megérkeztem, csak két ismerős, hivatásos képzőművésszel találkoztam, Soó Zöld Margit jött el akkor meg Fodor Éva, Fodor Sándor író felesége. Mondtam is Klárinak, ez nagyszerű dolog, de ide a profikat kell meghívni, hogy amit itt alkotnak, Kalotaszegen, ne csak a saját kis körükbe jusson el, kerüljön be a hazai és magyarországi művészeti élet vérkeringésébe. Jöttem minden évben hűségesen, az amatőrök lassan elmaradoztak. Végül is a tábornak profi jellege lett, de azok a rajztanárok, akik tényleg kiállító művészek, továbbra is jönnek. Aztán megfordult itt Jakobovits Miklóstól Tóth Lászlón keresztül Árkossy Istvánig és Kádár Tiborig sok jeles művész – hogy hirtelen említsek néhány nevet. Eddig több mint százhúszan tanyáztak itt. Volt, aki egyszer vagy kétszer jött el, és van, aki rendszeresen visszajár. A szervezők ragaszkodnak ahhoz, hogy ha ide jelentkezik valaki, annak, amit itt alkot, „köze” legyen Kalotaszeghez. Essig Klára most Kolozsvárról távirányítja a tábort, ahogy tudja. Régóta betegeskedik, úgyhogy hősies dolog volt, hogy tegnap kijött a megnyitóra, a férje, Essig József fotóművész helyettesíti tulajdonképpen. Nekem az a tisztem, mindenek előtt, hogy amikor vége a táborozásnak, megnyissam a kiállítást itt, a díszteremben, vagy a kultúrházban. Az egy társadalmi esemény a faluban, mert rendszerint istentisztelet után tartják, a falu népe átvonul, és megnyitjuk a tárlatot. A dolgom másik, gyakorlatiasabb része, hogy a két munkát, amit a táborlakók itt hagynak a gyűjtemény számára, értékeljem – euróban most már. Ez a kollekció tulajdonképpen a levegőben lóg, hiszen nincs hol kiállítani állandó jelleggel. A képek végül is jó helyen vannak, ennek az épületnek minden szobájában, a parókián és a farnasi öregotthon falain, meg Essigék lakásában, ahol egy pincegalériát alakítottak ki. Régebben úgy volt, hogy vasárnap, amikor véget ért a tábor, megnyílt a kiállítás, kürtőskaláccsal, köményes pálinkával, volt egy kis zene, éneklés, estefelé nekiálltunk, leszedtünk mindent, és másnap, hétfőn Kolozsváron az evangélikus egyház galériájában újból megnyitottuk, immár a szélesebb közönség számára. Három éve nem ott tartják, hanem a magyar színház előcsarnokában, egy-egy színházi vagy opera bemutató alkalmával. Igazából minden órám le van kötve, mert amikor már elkészült néhány kép, megkérnek, nézzem meg. Nem vagyok igazán kritikus alkat, nem is tartom magamat igazán műítésznek. De elbeszélgetek velük, kiderül, hogy mit szeretek, mit nem. Természetesen nem lehet itt tíz-tizennégy nap alatt főműveket alkotni. Az a két kép, ami itt marad, annak befejezett munkának kell lennie. Ha több alkotás van, azt is megkérdik, hogy melyiket hagyják itt? Természetesen, a legjavát választom ki, annak ellenére, hogy a gyűjteménynek még most nincs állandó helye. Igen fontos volna, azt kellene még megszervezni, hogy a tizennyolc év alatt felgyűlt munkák javát, mondjuk, ötven képet egy vándorkiállítás keretében Magyarországon is bemutathassák.” Banner Zoltánnak sietnie kell, hiszen amióta Békéscsabára költözött, egyre-másra tárlatokat kezdeményez, főleg erdélyi vagy Erdélyből átszármazott képzőművészek munkáiból, megnyitja őket, ír róluk. Legutóbb Péterfy László szobrászról készített monográfiát. Minden évben megjelenik egy erdélyi művészről szóló monográfiája. Legalább ötévente egy-egy tekintélyesebb, átfogó jellegű művészettörténeti kötetet is kiad. A sorozatot 1990-ben kezdte, az Erdélyi magyar képzőművészet a 20. században címmel. A jelenleg 81 esztendős, fáradhatatlan szerző bevallja: „Már készülök a hármaskönyvem harmadik kötetére. Mire nyolcvanöt éves leszek, a művészettörténészi pályám emlékeit írom meg, az ars poeticámat, aminek a lényege az, hogy nem csak transzilvanista irodalom van, hanem transzilvanista művészet is.” Beszélgetésünk végén az is kiderül, hogy tavaly, éppen a nyolcvanadik születésnapja körül tartották Békéscsabán a Költészet napját, és őt is felkérték: mondjon néhány verset a 24 órás versmaratonon. „Szavalatom hallatán a helybeli színház igazgatója, Fekete Péter azt mondta: neked még ebben az évben szervezek egy előadóestet! Már rég nem vállalkoztam ilyesmire, mert éreztem, hogy ez engem nagyon megvisel. De összejött a dolog, és azóta újra fellépek, nem győzök eleget tenni a felkéréseknek.” Ilyenformán az örökifjú Banner Zoltánt újra elcsábította régi, nagy szerelme, az előadóművészet… Műhelyről műhelyre Arról már előzetes tájékozódásom során tudomást szereztem, hogy Zsobokon immár évek óta a festőtábor mellett – azzal egy időben – fotóművészeti, ritkábban filmes tábort is szerveznek. Igaz, ők kevesebb napot töltenek itt, éppen tegnap távoztak. Azt már magától értetődőnek tartom, hogy a grafikus Essig Klára fotósként és tévéoperatőrként is excelláló férje, Essig József az egyik fő kezdeményezője ezeknek az alkalmaknak. Viszont mindebben jelentős, mentori, szakirányítói szerepet tölt be az engem ideszállító Buglya Sándor, aki 2004 óta a Sapientia Tudományegyetem fotó-filmművészet-média szakának vezető tanára. A tanár úr nemcsak a tanítványait hozza el Zsobokra, szakmai gyakorlatra, hanem a fotográfia és a filmművészet iránt fogékony középiskolásokkal is foglalkozik. József és Sándor nem kis megelégedésére, a most lezárult alkalomra sikerült nyolc magyarországi művészt, a Felföldi Fotográfusok Szövetsége csapatát meghívniuk, akik Kalotaszegnek a déli részét fényképezték, Tordaszentlászló, Kiskapus vidékét. Amikor szerre meglátogatom a műhelyekként fungáló osztálytermeket, nem kis meglepetésemre, Buglya Sándort „in flagranti” kapom egy festőállvánnyal meg egy ecsettel. Kiderül, hogy piktorként is „jogosan” tartózkodik Zsobokon. Éppen egy tájképen dolgozik, két műhelytársa állingál mögötte, azon frissiben véleményezik a félig kész alkotást. Itt természetes gyakorlat, hogy nem csupán Banner úr, hanem ők maguk is megbeszélik egymással a dolgaikat. A szakmai eszme- és véleménycsere alól legfeljebb csak azok képeznek kivételt, akik igénylik a magányt az alkotáshoz, vagy akik valahol a faluban, a határban bolyongva dolgoznak. A táborzáró kiállítás idején viszont ők sem mentesülnek az elbírálás alól. Sándorral egy teremben buzgólkodik másik fogadóm, Orbán István grafikusművész is. „Kolozsvárról jöttem, második alkalommal vagyok itt, először 1998-ban, amikor a harmadik tábort tartották. Kíváncsi voltam, mi minden történt itt az elmúlt másfél évtized alatt, sok az új arc, de vannak emberek, akik törzstagoknak számítanak. 1975-ben diplomáztam, tagja vagyok a Barabás Miklós céhnek. A megélhetés érdekében rajztanári munkát is kell végeznem, a Báthory líceumnak vagyok a tanára, az egy nagyüzem, ezerkétszáz gyerekkel, ott van egy saját galériánk is, a Klubgaléria, ahol rendszeresen havonta újabb és újabb kiállításokat szervezünk, meghívott képzőművészek munkáiból. Rám mindenképpen inspirálólag hat ez a közösség. Egymáshoz bejárunk, megnézzük, ki, mit csinál, hogy dolgozik, mikkel kísérletezik. Összeülünk, beszélgetünk, anyagot hozunk, katalógusokat, egyebet, amit kicserélünk egymás között. Mindenképpen konstruktívan hat ránk a környezet is, egymás közelsége is. Most, ha jól számolom, huszonnégyen vagyunk, Magyarországról is jöttek kollegák.” István két kiadvánnyal ajándékoz meg. Az érszalacsi születésű, portugál földön fényes pályát befutott, odakint elhalálozott Balaskó Nándor szobrász és egyetemi tanár munkásságának két szegmentumát, aktjait és rajzait bemutató albumot Orbán István rendezte sajtó alá, és előszavazta. Ha valaki, akkor ő alaposan ismeri a művész életművet, hiszen Balaskó Nándor az apósa volt… A faragott fa illata Korábbi ígéretemhez híven, ellátogatok Gál Potyó István alszegi portájára is. A tágas udvartér megannyi épülete tanúsítja, hogy itt a faanyagot szerető, a megmódolásához művészi fokon értő emberek laknak. Ahogy benyitok a hátsó traktus földszintjének szerény műhelyébe, egy, a szemközti sarokban ékeskedő fali tékán akad meg a tekintetem. Bármelyik hajdani céhlegény örömest vállalhatná magáénak ezt a harmonikus díszítésű remeket. De számomra, nagyváradi polgár számára, a rogériuszi református templom belterének famunkái képezik a „referenciát” Potyó mester produktumait illetően, hiszen két esztendeig faragta annak minden darabját, a szószéktől az úrasztaláig, a mózesszéktől a padelőkig. „Most éppen kapufélfákat faragok, a Varjúvárnak. Felújítások kezdődtek el Kós Károly házánál. Egy autóbehajtó kaput és egy gyalogkaput faragok. Nagyapámat ugyancsak Gál Potyó Istvánnak hívták, ő volt Kalotaszeg leghíresebb mestere. Kós Károly idejében élt, ő készítette a Varjúvárhoz és a szentimrei nyaralóhoz a teljes bútorzatot annak idején. Bár apám nem folyatta a szakmát, én a génjeimben hordoztam a fa szeretetét. Gyerekkoromban is már próbálgattam apró munkákat, nagyapám sajnos, meghalt, amikor én tíz éves voltam, de a munkái megmaradtak. Néhány szerszáma és néhány mintája is. Ennek alapján kezdtem el faricsgálni, és miután megnősültem, Bánffyhunyadra költöztünk, ott megismerkedtem a Kudor családdal. Nagyon nagy hatással volt rám ez a jeles faragódinasztia, olyan szép dolgokat láttam náluk, hogy muszáj volt nekilássak faragni. Először hobbi szinten, utána váltottam. A kolozsvári népművészeti iskolának volt egy osztálya, ahol várfalvi meg körösfői faragó volt a tanárunk, elvégeztem két évet, de többnyire autodidakta módon tanultam. Összegyűltünk nyolcan-tízen faragni szerető emberek, mindenki hozta, amiket talált, régi faragásokat, s abból inspirálódtunk. A rogériuszi templomot nagy élvezettel, szívvel-lélekkel csináltam, akár itt, a zsoboki templom fakazettás mennyezetét, a nagypetri imatermet, a vajasdi templomot, Hunyad megyében, épp úgy, mint az ugyancsak Bihar megyei Jankafalvát. A fiammal dolgozom együtt, 2000-ig nem győztünk a megrendeléseknek eleget tenni. Magyarországon is volt néhány nagyobb munkám, borospincéket, és egy modern irodaház belsejét borítják a faragásaim.” Gál Potyó István a művésztábor mintájára faragótábort rendez minden évben. „Egy időben párhuzamosan ment a festőtáborral, meglátogattuk egymást, egymás előadásaira átjártunk, de mostanában az később működik, mint a miénk. Van nekünk, népművészeknek egy egyesületünk, a Bokréta Kulturális Egyesület, ennek a keretében van faragó, bútorfestő, varró-hímző tábor. Az utóbbi az idén elmaradt, de a faragót és a bútorfestőt megtartottuk. Most volt a tizedik alkalommal. Általában tíz, tizenöten vagyunk. A bútorfestők Mákófalván, a fafaragók itt, az én portámon találkoznak. Kolozsvárról is jönnek, a környékről, de a legtöbben Magyarországról. Sikerült ide édesgetnem a faluból is néhány gyereket. Remélem, lesz utánpótlás, mert most egy kezem is sok, hogy előszámláljam: hányan faragunk Kalotaszegen…” Lüdércek pedig nincsenek Az esti irodalmi rendezvénynek riporterségem a meghívottja, néhány könyv mellett lapjainkat, az Erdélyi Riportot és a Váradot is bemutatom, megtisztelő partnerem Egyed Emese professzor asszony, irodalomtörténész, költő. Immár hagyomány a szerzői estek tartása, az örökös moderátor szerepét Emese vállalta el. Vele és gyerekkori barátommal, Essig József táborszervezővel a kései órákban ülünk le beszélgetni. Emese asszonynak is szívügye Kalotaszeg, Zsobok. Egymást kiegészítve mesélik, hogyan sikerült összemelegedniük egy reménybeli partnerrel,Barcsay Tamás Kanadában élő honfitársunk személyében. A történelmi család sarja sikerrel igényelte vissza ősei gyalui kastélyát. A részben tűrhető állapotban lévő, hatvan szobás épület jelentős, multifunkcionális központtá válhatna. Úgymond, még mielőtt teljesen megnyugtatóan rendeződött volna a grófi ingatlan jogi helyzete, az örökös támogatásával, a helybeli alpolgármester közreműködésével „birtokba vették” és „felavatták” a kastélyt: Ott szervezték meg a fentebb emlegetett nyolc jeles magyarhoni fotóművész kiállítását, az önkormányzat vezetője pedig népi tánccsoporttal, énekesekkel, muzsikusokkal tette ünnepélyesebbé a tárlat megnyitását. Jóska barátom hosszan sorolja, hány kudarc érte az Essig család, illetve a bánffyhunyadi Kós Károly Egyesületpróbálkozásait, hogy itt, Zsobokon vagy egyebütt tető alá hozzanak egy kalotaszegi gyűjteményt, ahol a képeknek, a faragásoknak, a festett bútoroknak, a kézimunkáknak is helye volna. Talán a gyalui kastély lehetne a megfelelő hely?… Egyed Emese, aki már három könyvet írt az irodalmár Barcsayakról, felajánlotta a segítségét Barcsay Tamás történésznek: kutatásait a családja történetével foglalatoskodó tisztelt kolléga rendelkezésére bocsátja. Nem tudok a riportom végére pontot tenni addig, míg egy passzus erejéig nem idézem fel Emese asszony „zsoboki intrádáját”, amint jön velem szemben, elegáns, fehér lenvászon ruhában, széles karimájú szalmakalapban, a karján egy hatalmas csokor mezei virággal. „Ez a liláskék a gémorr – magyarázza –, ez a sárga az orbáncfű, az zsálya, amaz meg mogyorós lednek, bürköt is szedtem, sárga vadhagymát, fehér galajt és mentát. A galajt alabástromon találtam, az alabástrom kő fehéren vakított a zsoboki réten, talajréteg nem volt rajta, csak egy nagy virágbokor. Erős illata van. A minerálé és a vegetária ugyanazt a fehér színt kínálta.” Emese az anyatejjel szívta magába ezeket az ismereteket, hiszen az édesanyja botanikus volt. Hajnalban tovább csámborgok az Egellő sikátorán, ahová tegnap Emese elkísért, a temetőkertet megmutatni. A domboldalon szépségesen szeszélyes rendben, lábon álló, félig vagy teljesen eldőlt két-háromszáz éves, faragott, feliratos sírkövek – érdemes lenne alaposan végigkutatni. Emeséről tudom, hogy a helynevek szerelmese, hiszen tavaly ilyentájt versbe szőtte Zsobok legszebb neveit, Tűnődés tengerfenéken címmel. Jelentem: elmerészkedtem egészen az általa emlegetett Ördögkosara aljáig, de egyetlen lüdérccel se találkoztam. Pedig a vers szerint ez az apró katlan a „lüdérctánc helye” volna. Talán nem a megfelelő órában érkeztem oda… erdelyiriport.ro lapozás: 1-20
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
