udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 4699 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 4681-4699
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2012. január 6.

Az Erdély.ma olvasói szerint Tőkés a leggerincesebb, György Ervin a legkevésbé az
December 28-án kiírtunk egy szavazást, amelyben azt kérdeztük olvasóinktól, hogy szerintük ki volt 2011. leggerincesebb és egyben a legeredményesebb politikusa. Eredetileg csak a tisz- tességes, szavahihető és karakán tulajdonságok gyűjtőfogalmára akartunk rákérdezni, de be kellett látnunk, hogy egy jó politikus- tól a közvélemény mindezek mellett eredményességet is elvár. A politikai alkuk során gyakran kell a gerinces viselkedés határán egyensúlyozni, és szubjektív elbírálás kérdése, hogy a cél érdekében mennyit áldozott fel a karakánságából a politikus. Ezért úgy gondoltuk, hogy egy politikus esetében egyensúlyban kell lennie a gerinces és az eredményorientált viselkedésnek. Ezért tettük egymás mellé a két tulajdonságot. Technikailag nem állt módunkban túl sok személy felsorolása, ezért megálltunk az első 14 név után, ami eszünkbe jutott.
Azért, hogy a véleménynyilvánítás ne fajuljon a rokonság és a beosztottak kattintásversenyévé (rendszerünkben egy bizonyos idő után ugyanarról az IP-ről több alkalommal is lehet szavazni), a voksolás során az eredmény láthatását nem tettük lehetővé.
Az Erdély.ma olvasói szerint 2011. leggerincesebb és egyben legeredményesebb politikusa Tőkés László, aki az összes szavazat 33 százalékát szerezte meg. Őt Borboly Csaba hargitai megyeitanács-elnök követi 21 százalékkal. A sor végén – nem meglepő módon – György Ervin Kovászna megyei kormánybiztos kullog, akinek százalékban kifejezett eredménye 1 alatt van.
Íme az összes eredmény: Tőkés László EP-alelnök, 33%, (412 szavazat)
Borboly Csaba, tanácselnök HR, 21%, (262 szavazat)
Toró T. Tibor m. elnök (EMNP), 9%, (108 szavazat)
Izsák Balázs elnök (SZNT), 7%, (81 szavazat)
Árus Zsolt tanácsos HR, 5%, (63 szavazat)
Kelemen Hunor elnök (RMDSZ), 5%, (57 szavazat)
Szász Jenő elnök (MPP), 4%, (52 szavazat)
Markó Béla (RMDSZ), 4%, (46 szavazat)
Lokodi Edit Emőke, tanácselnök MS, 3%, (38 szavazat)
Sógor Csaba EP-képviselő, 3%, (41 szavazat)
Tamás Sándor, tanácselnök, Kovászna megye, 3%, (43 szavazat)
Winkler Gyula EP-képviselő, 2%, (19 szavazat)
Ladányi László prefektus HR, 1%, (7 szavazat)
György Ervin prefektus, Kovászna megye, 0%, (3 szavazat) Az összes szavazatok száma: 1232.
Erdély.ma

2012. január 6.

Reform vagy feladás?
Oktatási intézmények összevonása, felszámolása ellen tiltakozik az MPP. Bálint József, a párt sepsiszentgyörgyi elnöke szerint a megyei tanfelügyelőség „az új tanügyi törvényre hivatkozva balkáni ügyeskedéssel igyekszik leplezni tétlenkedését”, olyan lépéseket tesznek a reform jegyében, amelyek az „önazonosság feladása felé vezetnek”.
Bálint József elsőként a szotyori elemi iskola felszámolását említette, ez néhány éve szűnt meg, s azóta a kicsiket többnyire Sepsiszentgyörgyre hordják, „nem fél nyolckor kell kelniük, hanem hatkor, és késő délután keverednek csak haza” – magyarázta. 
Felidézte a szemerjai Kiss Árpád Általános Iskola felszámolását is, „akkor kevés gyerek volt, de most terjeszkedik a város, igény lenne az intézményre, megszüntetni azonban sokkal könnyebb valamit, mint újra létrehozni” – fejtette ki. Kifogásolta a Gámán János Mezőgazdasági Iskola felszámolását is (ezt a Puskás Tivadar-iskolához csatolták), meglátása szerint a gyenge eredmények javítására kellett volna megoldást találni, hasznosabb lett volna kiigazítani a hagyományokkal rendelkező intézmény hibáit, hiszen „a térségnek egyetlen kitörési pontja a mezőgazdaság”.
E folyamatot vitték tovább tavaly, amikor óvodákat csatoltak iskolákhoz, anélkül hogy ezeknek az intézkedéseknek bármilyen anyagi hozadékuk lenne, megkeserítették a gyermekek, szülők, pedagógusok életét, és még pénzt sem takarítottak meg – fejtegette Bálint József. Az átgondolatlan összevonások közé sorolták az oltszemi speciális iskola sepsiszentgyörgyihez csatolását, Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke elmagyarázta, miért szavazott a polgári frakció a döntés ellen. 
Meglátásuk szerint ez a lépés nem jelent megoldást, az oltszemi kastély épületét vissza kell szolgáltatni az egykori tulajdonosoknak, de a bentlakásosan működő iskola nem fér el a megyeközponti épületben. Három éve ismerik a helyzetet, és azóta kerülik a megoldás keresését, most sem érdemi döntés született, hanem újabb halasztás, és félő, egy jól működő, jelentős eredményeket felmutató intézmény felszámolásához vezet a megyei testületi döntés. Az oltszemi iskola bizonyította, megfelelő hozzáállással, szakértelemmel a speciális oktatást igénylő gyermekek is hasznos tagjaivá válhatnak a társadalomnak, ha elveszik tőlük ezt az esélyt, akkor alkotmányos joguk sérül – mondották a polgári politikusok.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. január 6.

Cáfolja Csutakot a Duna Tv munkatársa
Stanik Bence, az MTI Hírcentrum bukaresti munkatársa csütörtökön pontosította Csutak-Nagy László szavait, szerinte ugyanis a hatóság alelnöke saját magának, továbbá saját, kamera által rögzített nyilatkozatának mondott ellent, amikor a Krónikának utólag tagadta, hogy felettese a román nyelv használatára kérte.
Cáfolja Csutak-Nagy László, az Országos Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) alelnöke lapunknak adott nyilatkozatát az MTI Hírcentrum bukaresti munkatársa. Mint arról keddi lapszámunkban beszámoltunk, Csutak-Nagy a Krónikának úgy nyilatkozott: szó sem volt arról, hogy neki román felettese decemberben megtiltotta volna, hogy magyarul nyilatkozzon, a történteket szerinte tendenciózusan állította be a Duna Tv.
Emlékezetes, a Duna Televízió Híradója szerint a bukaresti székhelyű állami intézmény vezető beosztású munkatársa felettese, Radu Roatiş Cheţan ANSVSA-elnök utasítására nem nyilatkozhatott anyanyelvén az MTI Hírcentrum tudósítójának. Stanik Bence, az MTI Hírcentrum bukaresti munkatársa csütörtökön pontosította Csutak-Nagy László szavait, szerinte ugyanis a hatóság alelnöke saját magának, továbbá saját, kamera által rögzített nyilatkozatának mondott ellent, amikor a Krónikának utólag tagadta, hogy felettese a román nyelv használatára kérte.
„Korábban, a Duna Tv Híradójában megjelent anyagban még elismerte, sőt reagált is az erre vonatkozó kérdésre. A szóban forgó anyag szerkesztő-riportereként szeretném megcáfolni, hogy stábunk – amint Csutak úr fogalmazott – tendenciózusan állította volna be a történteket. Ezt a vádat alá kell támasztani, vagy bizonyítékok hiányában nyilvánosság előtt vissza kell vonni” – közölte lapunkkal Stanik Bence.
A bukaresti újságíró hozzátette: szükség esetén nyilvánosságra hozható a vágatlan felvétel, amelyből szerinte a Híradóban megjelent anyaghoz hasonlóan egyértelműen kiderül, hogy a hatóság elnöke december 21-én félreérthetetlenül arra kérte Csutakot, tekintsen el a magyar nyelv használatától, mikor a Hírcentrumnak nyilatkozik.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2012. január 6.

Helytállt tavaly a kolozsvári magyarság, de nehéz év jön
Összességében pozitív előjellel zárta 2011-et Kolozsvár, de kellemetlenségek is adódtak szép számban: EU-s pénzek lehívásának tekintetében az ország legjobbja a város, de a korrupciós botrány térképén is előkelő helyet foglal el. Radu Moisin ideiglenes polgármester tegnapi évértékelő sajtótájékoztatóján látványos előrelépésekről számolt be, László Attila alpolgármester pedig elégedetten nyilatkozott lapunknak a kolozsvári magyarság elmúlt évéről. A Kolozsvári Magyar Napok példaértékű minőségről tanúskodik, a Brassai-ügy megoldása „régi i-re” tett pontot, az alpolgármester pedig határozottan ígéri a Mátyás-szoborcsoportról a Iorga-tábla eltávolítását – amely ugyancsak 2011 terméke. Az idei esztendőt nagyobb költségvetéssel kezelheti az önkormányzat, a fejlesztésekre elkülönített összeg 2012-re először emelkedett 40 százalék fölé. Mégis László Attila szerint naiv gondolat optimizmusra buzdítani a lakosságot.
Első helyen az EU-s pénzek tekintetében
Románia fejlesztési pólusai közül jelenleg Kolozsvár áll a legjobban uniós pénzek lehívásának tekintetében: hét EU-s finanszírozású program kivitelezése folyamatban van, további ötre benyújtották a kérelmet, újabb három pedig előkészítési fázisban áll – összegzett Radu Moisin a 2011-es esztendőt értékelő tegnapi sajtótájékoztatóján.
Az önkormányzat rendelkezésére álló összegek 87 százalékára már letették a pályázatot – közölte lapunkkal László Attila alpolgármester.
A villamosvonal két szakaszban történő korszerűsítése, a Sétatér és a Kaszinó épületének felújítása, az ötvenállomásos kerékpárkölcsönző-rendszer kiépítése, az Albac utcai szociális lakások kialakítása, az e-alapú közintézés létrehozása, valamint a turisztikai fejlesztést szolgáló Séta a kincses városban elnevezésű program futtatása az a hét EU-s projekt, amelyek megvalósítása már folyamatban van.
A kreatívipari képzőközpont, a városi közszállítás új jegyrendszerrel való felújítása, az ipari negyed úthálózatának korszerűsítése, további szociális lakások, két multifunkcionális szociális ellátó központ kialakítására benyújtották a pályázatot (32 millió euró vissza nem térítendő támogatás).
A városháza három további EU-finanszírozású program előkészítésén dolgozik: üzletkötési központ, öregotthon, valamint hajléktalanok ellátását biztosító központ valósulhat meg EU-s pénzekből a közeljövőben.
Látványos előrelépések oktatás terén
A városháza három bölcsődét bővített, így 210-zel növekedett a szóban forgó intézmények befogadóképessége. 78 iskolában végeztek felújítási munkálatokat, és szakértők bevonásával javították az iskolák étkezdéjében felszolgált étrend minőségét.
Az új tanügyi törvény lehetőségeivel élve szorosabb együttműködést szorgalmazó iskolai vezetői tanácsokat alakítottak szülők, tanárok és városi tanácsosok bevonásával.
Emelkedett továbbá az iskolai érdemi, a tanulmányi és a szociális ösztöndíjak értéke is, ugyanakkor a támogatottak száma is növekedett.
Nem utolsósorban az egészséges életformára való nevelés terén is előremutató programokat indítottak – például a középiskolák közti labdarúgó- és kosárlabda-bajnokságot.
Magyar vonatkozásban 2011 legnagyobb eredménye a Brassai-kérdés megoldása, de a zeneiskola helyzetének orvoslása is fontos fejlemény. „Idén már egyetlen magyar gyermek sem jár délután iskolába, és egyetlen magyar diák sem marad ki a magyar nyelvű oktatásból” – nyilatkozta László Attila alpolgármester. „Újraindult a Ferencz József (Horea) úti magyar nyelvű oktatás is, 2012-ben pedig továbbfejlesztenénk ezt a rendszert – gondolok elsősorban a kerekdombi magyar tagozatra”.
Zöldültek és „megvilágosodtak” a közterek
Az elmúlt év során négy új parkot avattak: kettőt Monostoron (a Mehedinţi utcán és a Unirea Sporttelep mellett), egyet a Karjala (Coastei) utcán, egyet pedig a Tóközi negyedben. Felújították továbbá a Györgyfalvi negyedi Detunata-parkot.
Ezek zömét felszerelték szabadtéri fitneszgépekkel is, így szinte minden lakónegyed rendelkezik a szabadtéri mozgást szorgalmazó berendezésekkel. A Munka út környékén 12 ezer csemetét ültettek el, és menhelyet hoztak létre nagytestű állatok számára. Ezek megvalósulását különböző zöldszervezetekkel való együttműködés segítette.
Közvilágítás terén is fejlődést könyvelhetett el a városvezetés: 103 utcán és sétányon több mint 2500 villanyoszlopot szereltek fel, míg a régiek egy részét kicserélték. A közvilágítás egyik gyöngyszeme az Erzsébet-híd díszkivilágításának megoldása.
Két többéves útfelújítási program is folyamatban van. Ezeknek keretében 36 utcát, illetve 180 sétányt aszfaltoztak újra és építettek újjá, ezen felül több mint 100 utcán végeztek karbantartási munkálatokat.
Felújították a Malomárok egy részét, sétálóutcákat alakítottak ki a várfal és az óvár bizonyos részein. Az esztétikai értéket növeli hét belvárosi homlokzat helyi pénzekből való felújítása is.
Gördülékenyebb közlekedés
A közúti forgalom terén is javult a helyzet: városszerte 2682 parkolóhelyet létesítettek a parkolóházak megnyitásával, illetve az utcák menti parkolók átszervezésével. További három parkolóház épülőben van, összesen közel 800 új parkolóhellyel.
Kiterjesztették a kelet-nyugat irányú „zöldhullámot”, négy körforgalmat létesítettek a gyorsabb haladásért, ugyanakkor térfigyelő biztonsági kamerákkal szerelték fel a legforgalmasabb kereszteződéseket, útszakaszokat. A kamerák felszerelése óta 19 százalékkal csökkent a balesetek száma. A biztonságot növeli a helyi rendőrség újraszervezése is.
2011-ben a kulturális és sportrendezvények is javultak minőségi szempontból, és hogy ez a jövőben sem változik, azt mi sem igazolja jobban az épülő sportcsarnoknál vagy a filharmóniának is otthont adó Transilvania Kulturális Központ hamarosan elkezdődő építésénél.
Öregedünk és fogyunk
Kevesebb születésről és házasságkötésről, viszont több halálesetről tanúskodik az a statisztika, amelyet László Attila alpolgármester mutatott be Radu Moisin ma déli sajtótájékoztatóján.
Az adatok 5801 újszülöttet, 2055 házasságkötést, valamint 4133 elhalálozást jegyeznek. Ezek a számok 2010-ben 6363-at, 2280-at, illetve 4095-öt mutattak.
2757 lány és 3044 fiú született, de fontos tudnivaló, hogy ezek a számok nem feltétlenül kolozsvári gyermekekről árulkodnak: a Kolozsváron született környékbeli gyermekeket is ide sorolják. A kifejezetten kolozsvári újszülöttek száma kétezer körül mozog – tudtuk meg az alpolgármestertől.
Lakosság-nyilvántartás szempontjából természetesen az október végi népszámlálás a legjelentősebb esemény, ezek eredményeire további fejlemények után térünk vissza.
Rekordarányú fejlesztési alap 2012-re
Kolozsvár 962 millió lejből gazdálkodhat, tehát 13,14 százalékkal nagyobb pénzkeretet használhat fel, mint 2011-ben. Ez az emelkedés annak köszönhető, hogy egyes nagy horderejű uniós alapokból finanszírozott programok idei lezárása miatt több EU-s pénzt hívhat le a polgármesteri hivatal.
Az általános költségvetés több mint 43 százaléka fejlesztési alapokat szolgál: a 415,194 millió lej 59,38 százalékos növekedést jelent a tavalyi 260,51 millió lejhez képest. Az összeg részben amiatt emelkedett 154,6 millió lejjel, mert a működési alap egyes fejezeteiből egy-egy százalékot átcsoportosított a városháza fejlesztésekre.
A korábbi évekhez képest 2011-ben emelkedett a helyi adókból befolyt összeg is: magánszemélyektől 29,46 millió lej, jogi személyektől pedig 50,44 millió lej gyűlt a város kasszájába – tudtuk meg Radu Moisintól a tegnapi sajtótájékoztatóján.
Magánszemélyek 2008-ban még „csak” 19,7 millió lejt, 2009-ben 20,3 milliót, 2010-ben már 27,09 millió lejt fizettek be, a jogi személyek esetében pedig az utóbbi négy év leforgása alatt 38,7 millió lejről nőtt 50,4 millióra az összeg.
László Attila: prioritás a munkahelyteremtés
Sok tekintetben nem egyezik Radu Moisin és László Attila álláspontja a 2012-es prioritások kapcsán, Moisin ugyanis kevésbé foglalkozik munkahelyek biztosításával, illetve a metropoliszövezet felkarolásával. „Az első számú prioritás a munkahelyteremtés. Külön munkacsoport működik azért, hogy befektetést ösztönző csomagot ültessünk gyakorlatba, amely segítséget nyújt a munkahelyet teremtők számára, illetve lakhatási feltételeket biztosít a dolgozóknak” – mondta az alpolgármester, hangsúlyozva, hogy a villamos-felújításhoz vagy a stadionépítéshez hasonló beruházások szép számban biztosítanak munkahelyeket, de ezek hosszú távon nem kötik Kolozsvárhoz a dolgozókat.
A prioritások sora László Attila szerint a szociális ellátás hálózatának fejlesztésével, a közoktatás rendszerének fenntartásával, a kulturális élet fejlesztésével, valamint a temetők bővítésével folytatódik. „Az évszázadok során kialakult oktatási rendszer egyre nagyobb figyelmet és ráfordítást követel a városházától a gyermeklétszám csökkenése miatt” – nyilatkozta az alpolgármester.
2012 és az elkövetkező évek egyik legnagyobb kihívása László Attila szerint Kolozsvár metropoliszövezetének kiépítése. „Meg kell tanulnunk együttműködni a környező településekkel, mert oktatás, közlekedés, katasztrófavédelem terén rengeteget kell fejlődnünk. Naponta 75 ezer ember ingázik Kolozsvárra” – közölte.
Meg vannak számlálva a Iorga-tábla napjai?
„Jogalkotás és tanácsi határozatok terén – annak ellenére, hogy csupán öten vagyunk magyarok egy 27 tagú tanácsban – a legtöbb esetben sikerült érvényesítenünk az akaratunkat. Ritkán kerültünk olyan helyzetbe, hogy a véleményünk ellenére történt bármi is” – nyilatkozta lapunknak László Attila alpolgármester, nem titkolva, hogy Sorin Apostu tisztségéből való felfüggesztését követően meglehetősen kellemetlen helyzet alakult ki a városházán az adminisztrációs tevékenységek szintjén. „Több mint 10 ügyosztályt kellett átvennem szakbizottságokkal együtt, kb. a ’40-es évek óta nem volt magyar tisztviselő Kolozsváron ehhez hasonlóan szerteágazó feladatkörrel” – jegyezte meg élcelődve az alpolgármester.
Az RMDSZ véleményének ellenére került a szintén 2011-ben felújított Mátyás-szoborcsoport talapzata elé az ominózus Iorga-idézetet tartalmazó tábla. László Attila ígéri: kezeskedik afelől, hogy a tábla hamarosan eltűnik az emlékműről.
KOVÁCS HONT IMRE 
Szabadság (Kolozsvár)

2012. január 6.

Erdélyi pánmagyarságom
Előre bocsátom: semmi esetre sem vagyok híve annak a közhelynek, amely szerint ahol már két ember van, ott az egyiknek feltétlenül uralkodnia kell a másik felett. Helyette azt tartom, hogy hánykolódhatunk akárhányan ugyanabban a hajóban, gyakorlatias munkamegosztásban bizonyos témakörök elvállalása (vagy elvállaltatása) mellett a vezetést bárki gyakorolhatja. Természetesen, ha az érintettek valóban a közös haladást akarják szolgálni, és nem saját, önös céljaikat hajkurásszák. Ehhez azonban ismerni és elismerni kell egymás képességeit, félretéve az önző törtetést és harácsvágyat, a másként gondolkodás iránti ellenszenvet és mindazt a sok káros hatást, ami a pártoskodásból fakadhat.
Az eddigi egyetlen út, amelyen huszonegy éven keresztül, jól-rosszul, de jártunk, nem is olyan rég három irányba ágazott el. Amitől nekem az egyik szemem nevet, hogy végre hivatalosan is van helyük a különféle véleményirányzatoknak, ugyanakkor pedig a másik szemem sír, mert három csak egymással párhuzamban haladva érkezhet ugyanabba a célba. A teljes valóság azonban az, hogy nem tudok és nem is akarok különbséget tenni az erdélyi magyarságot vezetni szándékozó politikai csoportosulások között. Számomra ők valamennyien ugyanazt a kollektív akaratot testesítik meg: fizikailag, szellemileg és lelkileg megmaradni, mi több, fejlődni, gyarapodni ezen a szülőföldön.
Tagja vagyok a Románia Magyar Demokrata Szövetségnek (ami a jelképes tagdíjas támogatásban merül ki) annak megalakulása első napjaitól, mert akkoriban nem volt más választási lehetőség, és nem mondhattam nemet egy olyan szervezetnek, amelynek meghirdetett célja közösségünk éltetése. Azóta azonban már örülhetek, amikor például az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (és azóta újabban a Néppárt) hátterével megrendezik a Kolozsvári Magyar Napokat, de ugyanolyan lelkesen fogadom a Magyar Polgári Pártnak gazdasági helyzetünk javításában kifejtett fáradozását és elért sikereit.
Ha a hónapokkal ezelőtt meghirdetett Magyar Összefogás a hármak között, a pártcsatározások miatt, mára csak üres kirakatrendezéssé silányult, akkor nekünk, nem politikus „civileknek” kell azt ismét feltámasztatnunk. Elvégre mi, romániai magyarok vagyunk annak potenciális haszonélvezői, elvileg értünk történik minden. A százával-ezrével működő, nem ritkán nagyon eredményes önszervező-építő munkát folytató civil szervezeteinknek, valamint történelmi egyházainknak kell sürgősen összeállniuk és követelniük, egyfajta „belső általános sztrájkkal” a politikumtól a kompromisszumos megoldást, különben könnyen felvidéki nemzettársaink feldaraboltságának és politikai mellőzöttségének sorsára juthatunk ebben a választásoktól terhes esztendőben. 2012 szökőév, legalább ilyenkor legyünk képesek mozgósítani szunnyadó tartalékainkat a közös veszéllyel – az asszimilációval meg a parlamenti képviselet elvesztésével – szemben. Éppen a pártoskodás a demokrácia egyik sebezhető pontja, és ezt a tökéletlenségét kell most, legalább átmenetileg, gyorssegélyben részesítenünk. Már körvonalazódik, hogy november tájékán egymenetes összevont helyi és általános választásokat tartanak Romániában, tehát egyetlen pártunk számára sem adatik meg, hogy kísérleti jelleggel előbb a saját szakállára mérettesse meg magát, és annak függvényében taktikázzon tovább. Nem kell dörzsölt politológusnak lenni ahhoz, hogy lássuk: most biztosan beigazolódik az egységben a jövő szlogen.
ÖRDÖG I. BÉLA 
Szabadság (Kolozsvár)

2012. január 6.

A dráma és a pedagógia összeolvadása
Az Országos Drámapedagógiai Napok helyszíne volt a váradi Szent László Római Katolikus Gimnázium óvodája. A kétnapos rendezvényre sokan érkeztek.
A Nagyváradi Drámaműhely szervezésében 1997 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal tizenötödik éve szervezik meg a drámapedagógiai napokat, amelyre idén is számos pedagógus érkezett. A kétnapos képzés megnyitóján jelen volt Pető Csilla parlamenti képviselő, Szabó Emese a Szent László óvoda vezetője, János Szatmári Szabolcs a Partiumi Keresztény Egyetem rektora és Soós Sándor a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Bihar megyei elnöke. Pető Csilla elmondta, hogy a drámapedagógiai képzés mögött nagyon sok év küzdelme áll, viszont mára már bátran ki lehet jelenteni, hogy Nagyvárad a drámapedagógia fővárosa lett. Hozzáfűzte: „Sokan fenntartásokkal fogadták ezt az alternatív képzést, de az évek alatt bebizonyosodott, hogy ez a módszer helytálló és sok érdeklődőt vonz.”
Módszertan
Továbbá a nulladik osztály kérdését vetette fel. Elmondta ez egy olyan megoldás, amellyel a fiatalok iskoláztatása nem 14, hanem 16 éves korukig tart. „Eddig 14 éves korukba végezték el a gyerekek a nyolc osztályt és sok helyen már ezután munkába állították őket. Az új törvény ezt akadályozza meg.”-tette hozzá Pető Csilla, majd elmondta, hogy azok akik a nulladik osztályokban fognak tanítani hatékonyan felhasználhatják a képzésen szerzett tudást és azok a pedagógusok is akik tanulási nehézségekkel küzdő diákokat tanítanak. János Szatmári Szabolcs a színház, templom, iskola hármasságáról beszélt, hozzátéve azt, hogy a drámapedagógia lényege az ismeret közvetítése, a közösségi élmények és az önismeret. Elmondta, hogy a PKE szívesen vendégül látja a jövőben az ilyen és ehhez hasonló képzéseket. Végezetül Soós Sándor elmondta, hogy a szervezőknek nagy kihívás a minden évben megszervezni az eseményt, de a RMPSZ és a Bihar megyei szervezet a lehetőséghez mérten támogatja a drámapedagógiai képzést.
Előadók
A köszöntők végén Rusz Csilla főszervező ismertette röviden a napi programot, ami után kezdetét vette a képzés. A résztvevők négy csoportot alkotva különböző témájú előadásokat hallgathattak meg hazai és magyarországi drámapedagógusoktól. Kovács Andrásné Jászfényszaruból, Bíró Gyula Szarvasról, Dr. Előd Nóra Budapestről, Kiss Tibor és Kovács Éva Fótról, Emont Rusz Mónika Párizsból, Kunné Darók Anikó és Kun Dóra pedig Jászberényből érkezett, hogy megossza drámapedagógiai tudását és tapasztalatát a résztvevő óvónőkkel, tanítókkal és tanárokkal. A képzés alatt Nemezmesék címmel kiállítást tartottak Erős Zsuzsa, Bíró Erzsébet és Bacsó Pál Erika nemez munkáiból.
A kétnapos képzés előadásai: Árnyak játéka, Integrált Tantárgyak és művészeti nevelés, Bábjáték koktél, Kávémasina (egy magyar népmese feldolgozása), Philemon és Baucis (a hitestársi hűség jelképe), Jálob-játéka (testvérkapcsolat, szemet szemért elv, élelmesség-átverés határai), Személyiségfejlesztéstől a színpadig, Doja- a cigány tündér (Szécsi Magda művein kersztül bepillantás a cigány mitológiába), Bemutató gyerekekkel, A kíváncsiságvezérelt módszer, Szülői értekezletek szervezése drámás eszközökkel.
Nagy Noémi
erdon.ro

2012. január 6.

Bisztrai Mária
A Prospero Könyvek sorozatában jelent meg Dehel Gábor második beszélgető- könyve, amely a Kolozsvári Állami Magyar Színház világának egyik kanyargós utját járja be. Ez alkalommal is a szerző abban a világban bolyong, melyet a legjobban ismer, és élő szem és fültanúja volt.
A jól ismert pályán magabiztosan vezeti az olvasóját egy olyan életúton, mely a maga nemében szinte utolérhetetlen a több mint kétszáz éves múlttal rendelkező intézményben.
Bisztrai Mária beszélgetőtárs a maga nemében páratlan az egyetemes magyar színművészetben. Ennek is köszönhető a könyv tartalmának kivételesen érdekes mondanivalója.
A nagyközönség számára a kézbe simuló, 2011-ben kiadott Dehel Gábor: Bisztrai Mária című könyvét, a Györkös Mányi Albert emlékházban mutatták be, igen népes közönség előtt.
Dáné Tibor Kálmán az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az EMKE elnöke felvezető beszédében nem kis büszkeséggel említette meg, már másodszor mutatnak be Korunk kiadásában megjelenő könyvet a Györkös Mányi Albert Emlékházában. Együtt ünnepelhetjük a könyv megjelenését.
A könyv bemutatása
Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője a könyv kiadója, elmondta a Komp- Press adja ki a Prospero sorozatot, melyet ezelőtt a Polis kiadó adott ki. Ezt a jogot a Korunk átvette. Mint ahogy azt is igyekezett megtartani, hogy a beszélgető stílus kiadványaiban is uralkodó forma legyen. A beszélgető műfajjal élővé válik a sorozat. A színház az a műfaj, ami bennünk él. A dokumentálódás e téren nehezebb. A festők és írók könnyebb helyzetben vannak. Annak ellenére, hogy a dokumentálódás felhasználhatja a legújabb elektronikus rögzítési formákat, mert az előadásokat lehet rögzíteni, a dokumentálódás még is bizonyos helyzetekben nehezebb. Dehel Gábor visszatérő írója a sorozatnak. Élményszerűen mutatja be a Bisztrai Mária színész portréját. Megmunkált könyv lett.
Demény Péter, a Prospero Könyvek sorozat szerkesztője szerint, aki mint szerkesztő, többször is betűről betűre elolvasta a könyvet. Ennek alapján állíthatja, a könyv írói teljesítmény. A beszélgető-könyv nem úgy keletkezik, hogy a személyek által elmondott gondolatokat szóról szóra leírjuk. A szerző lényegesít, és írás közben alkot.
Kötő József, ez alkalommal, mint színháztörténész vett részt a bemutatón. Felelevenítette azt az időszakot, amikor mint színházi irodalmi titkár Bisztrai Mária közvetlen munkatársa volt. Nála érződött legjobban, kettős minőségben beszél: mint a kor tanúja, és mint volt irodalmi titkár. Árnyaltan nyilatkozott a művésznő személyiség jegyeiről. Mária soha sem akart rutinból szerepet alkotni. Az igazi művész ott kezdődik, hogy nincs rutin. Csak a szerep adta pillanat, melyet a szerep átélése tesz feledhetetlenné a néző számára.
Az alázat és a művészet iránti tisztelet, szeretet jellemezte Bisztrai Mára pályáját. Mint művészettörténész kiemeli, annak az időszaknak, amikor Bisztrai Mária a színház igazgatója volt, színház- történeti jelentősége van. A Sütő tetralógiában, a színpadon, megfogalmazódott a nemzetiségi credo, mely döntő szerepet játszott abban, hogy mi itt ülünk. A dráma ebben a korban vezető műfajjá vált.
A tetralógiát Harag György rendezte, aki megújította a színjátszási stílust.
Felvetette a kérdést: Vajon mi lehetett annak a titka, hogy az úgynevezett Bisztrai „éra” alatt ilyen eredmények születtek? Szerinte a jó értelemben vett művészi konokság.
Dehel Gábor, a könyv szerzője szerint Bisztrai Mária sorsa egy olyan korszakban teljesedik ki, amikor a célzatos félretájékoztatások programszerűek voltak.
1980-ban egy tollvonással megszüntették a területi magyar rádió és TV adókat. A sok év alatt felgyűlt és őrzött anyagokat a szó szoros értelmében bebörtönözték a Jilaviai börtön celláiban. Az így őrzött anyag nagy része tönkrement elpusztult, használhatatlanná válva.
A könyv jó arra, hogy felidézzük a közönség és a művészek arcait.
A könyvből részleteket olvasott fel Sebesi Karen Attila színművész.
A könyvről
A könyv borítóját Szentes Zágon tervezte, felhasználva
Szabó Dénes (neves fotográfus) felvételét Bisztrai Máriáról, Móricz Zsigmond Úri muri – Rhédey Eszter szerepében.
A 230 oldalas könyvet mondhatni egy ültömben olvastam el, annyira lekötött:
Kötő József előszavával, függelékkel, mely a művésznő életpályájának főbb szerepeit, fontosabb díjait tartalmazza, valamint egyes előadásokról készült fotókat.(Deák Ferenc, Kacsur György, Marx József, Szabó Dénes, Szabó Tamás, Temesi Zsolt készítették)
Válogatást találhatunk Bisztrai Máriáról szóló írásokból.
Ami engem megfogott az Dehel Gábor hozzáállása az anyaghoz. Már előző beszélgető-könyvében is olyan eleganciával, biztosan, könnyedén mozog ebben a világban, hogy irigylésre méltó. Tiszteli és becsüli beszélgetőtársát, akinek nem gond a feladathoz felnőni.
Ennek is eredménye: Bisztrai Máriát úgy állítani olvasói elé, amelyből kiderül, egy nagy művésszel találkoztunk, aki egy nagyon lehetetlen és embertelen, kegyetlen, irgalmatlan korban volt nemcsak előadó művésze intézményének, de az intézményt, mely bárhogyan is, de missziót is teljesített, úgy vezetni, hogy az a periódus, köszönhetően vezetői és művészi személyzetének, beírta magát az egyetemes magyar színháztörténet arany lapjaiba. Előkelő írói eszközökkel tárja fel a múlt, számukra valóban érdekes, esemény- sorait.
A könyv hátsó borítóján Kötő József Bisztraira vonatkozó eszmefuttatása olvasható: „Édesapja miniszterelnök, majd államelnök, a kortárs román történelem alakítói közé tartozott. Édesanyja az ország sorsában döntő szerepet vállaló magyar földesúri családok génjeit örökölte…Az államférfi apa szárnyai alatt, tanulmányai alapján, lehetett volna fontos fogaskerék egy totalitarista állam diplomáciai építményében. De anyai génjei működtek: magyar színésznő lett, majd másfél évtizedig színházigazgató a kulturális genocidiummá fajuló korszak kiteljesedési szakaszában, amikor a Színház a nemzeti „túlélés” jelképévé változott.”
Nem szándékom a könyv tartalmát részletesen ismertetni. A tisztelt olvasó csak nyerhet, ha elolvassa a könyvet, amely egyébként is olvasmányos, nyelvezete következtében senkinek sem lehet nehéz.
Ennek fejében megismerhet egy olyan korszakot, melyet átélhetett, vagy melyet szülei élhettek át.
A könyv meggyőzött arról, a művészetben nincs protekció, összeköttetés, kivételezés, pártfogás, a közönséget nem lehet becsapni. Csak az tudja megállni a helyét, aki felmenvén a színpadra, a nézőket meg tudja győzni arról, akit alakít, azt hitelesen, élvezetesen be tudja mutatni. Meg tudja teremteni azt a bűvös kört, mely színpadot és nézőt magába fogad. A rendezők teóriájára a közönség csak akkor reagál, ha azok képesek színészeiket úgy vezetni, hogy mind azt az úgymond színházi újítást úgy alkalmazzák a színpadjaikon, hogy a közönség bizonyos része megértse, elfogadja, és számára mondanivalót tartalmazzon.
Bizonyíték erre a rendezők közül időrendi sorrendben: Kömíves Nagy Lajos, Tompa Miklós, Delly Ferenc, Kovács György, Harag György, Szabó József, Rappaport Ottó, Gergely Géza, Taub János, Bán Ernő, Senkálszky Endre, Horváth Béla, Dehel Gábor, Anatol Constantin, Bereczki Péter, Kóra Ilona, Tompa Gábor. Ezen kívül még jó néhány meghívott rendező. Közöttük Major Tamás vagy Vlad Mugur.
A színházi partnerei közül megemlíthetünk, a teljesség igénye nélkül olyan színész neveket, mint: Bara Margit, Horváth Béla, Imrédi Géza, Halász Géza, Poór Lili, Flóra Jenő, Csorba András, Dorián Ilona, Koós Zsófia, Ille Ferenc, Andrási Márton, Pásztor János, Kovács György, Péterffy Gyula, Puni Júlia, Gáspár István, Sas László, Vadász Zoltán, Dehel Gábor, Stief Magda, Balog Éva, László Gerő, Széles Anna, Sata Árpád, Toszó Ilona, Bereczky Júlia, Barkó György. A filmbeli partnerei voltak: Bálint András, Latinovics Zoltán.
E tiszteletet kiváltó névsor is fényesen bizonyítja mily gazdag Erdély fővárosának kulturális életének e szegmentuma. Mennyi tennivaló vár azokra, akik ezt a múlttól örökölt kincset közszemlére szeretnék bocsátani. Van, amire büszkék, lehetünk. Vannak olyan elődök, akinek alkotó munkája meghatározta a kolozsvári színjátszás jelenlegi állapotát is, nyomot hagyott a színházművészetben.
Csomafáy Ferenc

erdon.ro

2012. január 6.

A kettős mérce ellen
Kónya László szatmárnémeti tanár úgy véli, a jogok kivívása nem elegendő, ha nincs bátorság élni ezekkel
Alig van olyan magyar ember Szatmárban, aki ne örült volna beszélgetőtársunk nemrég kapott Ezüstfenyő díjának. Az érintettek közül csaknem mindenki tudja róla, hogy megyei főtanfelügyelő-helyettesként, az RMDSZ által kiharcolt törvényes lehetőségekkel élve, sokat tett az anyanyelvi oktatás bővítéséért, egyúttal a magyar iskolák anyagi feltételeinek javításáért. Azt kevesebben ismerik, hogy történelem- és néprajzkutató tevékenysége is igen jelentős. A nemrég nyugdíjba vonult Kónya Lászlóval természetesen erről is beszélgettünk
Az Ezüstfenyő díj önmagában sejtetni engedi, hogy a körülményekhez viszonyítva milyen állapotban hagyta tavaly ősszel, négy évtizednyi oktatói és tanfelügyelői tevékenysége után, a Szatmár megyei magyar oktatást. De lássuk a részleteket! Mi volt a legnagyobb gond, amikor jó tíz éve felelős posztot kapott a tanfelügyelőségen? – Mindenképpen az, hogy sok magyar gyermek nem tanult, tanulhatott anyanyelvén. Nagyobbrészt azért, mert az ezt ösztönző politikai döntés mellett hiányoztak a tárgyi és a személyi feltételek, az iskola, osztály vagy éppen a szakképzett pedagógus, másrészt azért, mert több szülő úgy látta, hogy a román iskolával „jobban érvényesül” csemetéje – amit a tapasztalat messze nem igazol. Alsóbb szinten a magyar gyermekek 15–17 százaléka, középfokon 40–45 százalékuk tanult románul. Mivel a mai oktatásban az alap az óvoda, azzal kezdtük, hogy növeltük a magyar óvodai helyek számát. Hogy milyen sok tennivalónk volt ezen a területen, jól bizonyítja: a magyar többségű Nagykárolyban is négy új magyar csoportot kellett indítani. Az elemiben is javult a helyzet, főleg annak köszönhetően, hogy   13-15 faluban újraindítottuk a korábban úgymond gyermekhiány miatt vagy más csinált indokkal megszüntetett anyanyelvi oktatást. Olyan helyeken, mint Görbed, Kismajtény vagy Királydaróc több évtizedes mulasztást kellett pótolni. Nem részletezem, de könnyű elképzelni, hogy mennyi aprómunkával, ráhatással járt az ilyesmi, különösen ott, ahol a magyar osztály beindítása román osztályt vagy éppen tanítói állást veszélyeztetett. A felső tagozaton, az V–VIII. osztályban még bonyolultabb volt a helyzet. Például Józsefházán, ahol korábban már vagy kétszer-háromszor megszűnt a felső ciklus, de legutóbb is sikerült visszaállítanunk. Jelenleg 36 szimultán, vagyis összevont V–VIII. osztály van a megyében, ebből 16 magyar, ami arányainkhoz viszonyítva is igen jó. Az csak természetes, ha Szilágypérben, Mezőpetriben vagy Ákoson román osztályok működhetnek 8-10, esetleg még kevesebb diákkal, akkor Vámfaluban, Józsefházán, Gencsen, Irinyben is működhetnek hasonló létszámú magyar osztályok. Ma már csak rajtunk múlik, hogy ne engedjünk kettős mércét érvényesülni, még akkor sem, ha olykor a helyi politika inkább ezt pártolná vagy csak sugallná. Legyen bennünk kellő tartás, s ha kell, bátorság, hogy éljünk nehezen kivívott törvényes jogainkkal, lehetőségeinkkel! Ez nagyon fontos. Igen, e bátorság nélkül a középiskolai és szakmai oktatásban sem következett volna be mifelénk olyan kedvező változás, mint amilyen bekövetkezett. Jóllehet még ez sem elég, mert nemrég éppen egy szakmai tanácskozáson vetették fel, hogy némelyik mesterséget a magyar fiatalok még ma sem tanulhatják anyanyelvükön!
– Igazuk van, de mindjárt hozzátenném, hogy nem lehetett pár év alatt mindent megváltoztatni. A legkeresettebb szakmákban, mint a kereskedelem, vendéglátás, könyvelés, víz- és gázszerelés, élelmiszeripar, autószerelés, faipar, már évek óta működnek magyar osztályok, csoportok. A továbblépést több minden hátráltatja, például a magyar szakkönyvek hiánya, de nem kis részben egyes oktatók hozzáállása vagy inkább felelőtlensége, hozzá nem állása is. A működő magyar osztályoknál is megesik, hogy a tanár azt mondja: ezt meg azt inkább románul adja elő, mert ő is így tanulta! Ez azért is lehetséges volt, mert a szakoktatáshoz mindeddig nem rendelkeztünk megfelelően képzett magyar tanfelügyelőkkel. Most már itt is változás lesz, köszönhetően annak, hogy a nyugdíjazásomkor helyembe lépő Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes igyekszik mielőbb megoldani a tőlem örökölt ügyeket. Szóval maradtak gondok, de a lényeg az, hogy a magyar oktatás szépen araszolt előre az elmúlt években. Említettem, hogy egy évtizede az itteni magyar gyermekek 40-45 százaléka még román szaklíceumokba járt, mára ez az arány 20-25 százalékra csökkent, ami még mindig nagy, ám látnunk kell, hogy az ilyen fiatalok többsége vegyes házasságból származik. A változásban nem kis szerepe van az anyagi feltételek javulásának, az iskolai épületek modernizálásának és bővülésének, például Sárközújlakon, Avasújvárosban vagy Csomaközön, a központi fűtés bevezetésének, az új sporttermeknek, laboratóriumoknak, számítástechnikai berendezéseknek. S nem utolsósorban annak, hogy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szatmári tagozatán mind több, jól képzett pedagógus végez. Mindez együtt fejti ki pozitív hatását!
Van mit számbavenni, bár önt nem olyan tanárnak és tanfelügyelőnek ismeri környezete, aki csak úgy rábólint a dolgokra. Mi az, ami leginkább bosszantja? – Az, hogy néhány fejlesztést nemcsak a gazdasági válsággal járó kevesebb pénz, hanem az elburjánzott bürokrácia miatt sem tudtunk befejezni. Több szaklíceumnak ezért nincs még korszerűen felszerelt műhelye, például a mechanikai, vízszerelési, építészeti és élelmiszeripari szakmákban. Az is fáj, hogy néhány vidéki iskolában, minden igyekezetünk ellenére, máig nem tudtuk megoldani a központi fűtést – Pelekeszin és Nagypeleskén még annak árán sem, hogy modernizáltuk az épületet. Mindezzel együtt nyugodt lélekkel jelenthetem ki, hogy Szatmár megyében mindenki tanulhat magyarul, aki csak akar, s talán nem tűnik nagyképűségnek, ha azt mondom, hogy nálunk az anyanyelvi oktatásban az országos vagy inkább erdélyi átlagnál jobb a helyzet. Persze, a Székelyföldet leszámítva, ahol azért más hatások is érvényesülnek.
Talán azok is észrevették ezt, akik az Ezüstfenyő díjról döntöttek. Néhány éve elég sok fiatal, egyesek szerint csak Szatmár megyéből legalább három osztályra való, az érettségi vagy éppen a nyolc osztály elvégzése után Magyarországon folytatta tanulmányait. Most mi a helyzet? – Sokkal kevesebben mennek át, ami a gazdasági bajok mellett az itteni anyanyelvi oktatás bővülésével is összefügg. Az uniós integrációnak is köszönhető, hogy most már onnan is jöhetnek át diákok. Nemrég például Csengerből érdeklődtek, hogy milyen szakmákat lehet nálunk magyarul tanulni, mert Nyíregyháza száz, Szatmárnémeti pedig mindössze tizenöt kilométerre van! Szóval, változik a világ!
Akkor váltsunk mi is témát. Most már kutatásra, írogatásra is több ideje jut. Várhatunk-e újabb könyvet a történelemkutató és néprajzos Kónya Lászlótól? Olyat például, mint a múlt években megjelent Szatmáriak a szabadságharcban, Szatmár megye népi építészete, Mesék és legendák a Kárpátok Eurorégióból vagy a Lakodalmi szokások az erdélyi kultúra sokszínűségében... Nem beszélve az olyan nagy tanulmányokról, mint az, amelyet az amerikai polgárháborúban, a mai Egyesült Államok megszületésében kimagasló fegyvertényt végrehajtó magyar 48-as honvédtiszt, Zágonyi Károly életéről írt!
– Igyekszem, már csak azért is, mert a jelzések szerint ezt sokan várják tőlem, de temérdek olyan anyagom is felgyűlt, amit zsúfolt tanfelügyelői tevékenység mellett nem tudtam rendszerezni, még kevésbé megszerkeszteni. Csak legyen erőm mind végigcsinálni... Az első nagy feladatot mindjárt Csehi Árpád megyei tanácselnöktől kaptam a Szatmár megyét bemutató magyar nyelvű, történelmi tárgyú olvasókönyv elkészítésére. Ez amolyan segédkönyv is volna a magyar iskolások számára. Ennek az összeállítása nem kis munka, de helyzetemet megkönnyíti az a tény, hogy az utóbbi időben sok kisebb-nagyobb monográfia jelent meg falvainkról és jellegzetes tájainkról, vidékeinkről, és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szatmári tagozatának hallgatói többféle gyűjtőmunkát, felmérést végeztek ebben a témakörben. Külön kötetben szeretném összegyűjteni és bemutatni a magyar lakodalmas szokásokat. Az előbb idézett lakodalmas könyv a multikulturalitás jegyében készült, így nemcsak magyar, de román, sváb, német, szlovák, ukrán, cigány szokások is belekerültek. Sok minden ki is maradt belőle, olyasmik, amik megérdemlik a nagyobb nyilvánosságot. Hogy csak egy példát adjak: Szilágypérből négy-ötféle változat volt lejegyezve, vőfélyversekből talán még több is. Az új könyvben már minden változat benne lesz. De hogy mást mondjak, volt egy tanulmányom a vargák céhéről, most a csizmadiák céhének történetét szeretném feldolgozni és kiadni. Foglalkoztat továbbá a szatmári könyvnyomtatás művészetének története, hisz sok szép művészi munka, rajz, illusztráció maradt fenn. Érdemes ezeket összegyűjteni, és akár egy nagyobb tanulmányban, albumszerűségben is kiadni. S akkor még nem beszéltem Bethlen Gábor és Szatmár kapcsolatáról, ami már azért is érdekes, mert itt esküdött meg Károlyi Zsuzsannával. Úgy hallom, újabban nyelvészettel is foglalkozik! – Inkább a nyelvek egymásra kifejtett hatásával, a nyelvi türelmetlenséggel és asszimilációval. Mert az ember nem lehet közömbös az iránt, ami szűkebb környezetében történik. Csak itt, Szatmár körül, mondhatni, pár száz négyzetkilométeren, amit akár egy kiáltással el lehet érni, furcsa dolgok történtek az utóbbi szűk száz esztendőben. Már-már hihetetlennek tűnhet, hogy Halmi környékén, az ugocsai részeken, harminchat faluban Trianonig tizenkét nyelvet beszéltek, amiből mára alig egyharmada maradt meg. Mégiscsak elgondolkodtató: miként lehetséges, hogy korábban tizenkét népcsoport békésen megfért egymás mellett, majd a térségre erőltetett totalitárius rendszerek Európa szeme láttára mindent szétvernek? Ki hallott ma már a cipszerekről, huculokról vagy akár a ruszinokról? De hol vannak innen a svábok, a jidiszek, a lengyelek? S látjuk, hogyan kopnak, szívódnak fel a megmaradt magyarok! Vajon kellő eszközökkel és erővel rendelkezik a mai Európa, hogy ilyesmi többé ne ismétlődhessen meg? Az is jelenthet valamit, ha kellő időben ilyen kérdéseket teszünk fel – minél nagyobb hangsúllyal, annál inkább. Ez mindenképpen kötelességünk!
Kónya László (1945, Nagyenyed)
Tanár, kutató. A középiskolát a Bethlen Gábor Kollégiumban, felsőbb tanulmányait (történelem, magyar nyelv és irodalom) Marosvásárhelyen és Kolozsváron végezte. Negyvenhárom éve Szatmár megyében él és dolgozik. Tanított Ákoson, Krasznadobrán, Szamoskrassón, Ombódon, Szatmárnémetiben (miközben politikai okokból háromszor kitették állásából). 1998-tól tanfelügyelő, 2000-től nyugdíjazásáig főtanfelügyelőhelyettes volt. Több könyv szerzője, társszerzője, szerkesztője, többek között a következőké: Az erdélyi magyar tanító- és óvónőképzés évszázadai, Szatmár megye az 1848-as szabadságharcban, Szatmár megye kismonográfiája, Szatmár megye népi építészete, Lakodalmi szokások az erdélyi kulturális sokszínűségben. Szakmai és társadalmi tevékenységéért többször kitüntették, így az Ezüstgyopár díjjal, illetve az általa nemrég átvett Ezüstfenyő díjjal.
Sike Lajos
Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. január 7.

Ismét tőlünk féltik a hont
Sokat tesz két bukaresti hírtelevízió, hogy növekedjék az RMDSZ hitele és népszerűsége a magyarság körében. Valós szándékuk a lejáratás volna, de minél inkább és minél többet csépelik őket, annál vitézebb legényeknek tűnnek Kelemenék ott, Bukarestben.
Mondják, időnként sírják, zokogják, hogy valójában a magyarok irányítják az országot, hogy a Boc–Băsescu páros vezette kormánypárt úgy táncol, ahogyan az RMDSZ-esek fújják. S ujjbegyre szedik, mire is vetemednek a magyarok a románok országában. Nemrég például szívszélhűdés közeli állapotba kerültek a román jégkorong-válogatott magyar játékosai és Tánczos Barna államtitkár miatt, pár napra rá az ütötte ki a biztosítékot, hogy ebben a hetvenöt százalékban magyarlakta megyében az egészségügyi igazgatóság magyar honlapja sorrendben megelőzi a románt, s hogy egyik link a magyar nyelv erdélyi hivatalossá tételét propagálja. E szörnyűség miatt, természetesen, az RMDSZ-es szakigazgató fejét követelik.
És jajonganak, hogy e törpe párt túlzott hatalma miatt – a többük szerint – a soha nem is létező Székelyföldön oda a román állam hatalma és becsülete. Komoly, európai parlamenti képviselőnek önti el szemét a könny a román államiság ingatag volta miatt, de a jelenlegi hatom legvehemensebb bírálói is képesek megfogalmazni, amit eddig Vadim Tudoron kívül kevesen mertek hangosan kimondani: ha így, költözzünk Magyarországra! Dúl tehát a magyarellenes retorika, ócsárolják hol Csíkszereda, hol Sepsiszentgyörgy, hol Gyergyószentmiklós polgármesterét, akiket különben oly könnyeden neveznek a magyar szélsőségesség megtestesítőinek, miként továbblökik asztalukon a kiürült teáspoharat. Sok bánatuk közepette kisebb örömök is érik román nacionalistáinkat. Például hallván azt az állítólagos hírt, miszerint a prefektúra (élén György Ervinnel – akit különben az Erdély.ma olvasói a legeredménytelenebb magyar politikusnak tartanak) újabb büntetést szán Antal Árpádnak, mert ünnepi alkalmakkor nem szívesen öltözik talpig trikolórba. Azon keseregni a huszonegyedik században, hogy a szép kerekre sikeredett, egységes és oszthatatlan nemzetállamukban mégiscsak van egy egymillió főt meghaladó, kollektív jogaitól megfosztott kisebbség, mely különféle autonómiát óhajt magának, mi több, dönteni kíván saját mindennapjairól, iskoláiról, kórházairól, nyelvhasználatáról, egyszóval jövőjéről, eszement dolog. S azt már minősíteni sem kell, hogy információik zömét egy Spanyolországban bloggerkedőtől kapják, kinek szent meggyőződése, szülei hatvanas évekbeli Szentgyörgyre telepedésével amolyan honfoglalásféle történt. Szerencsénkre harcát a virtuális térben vívja, balszerencsénk, hogy provokációira jó néhányan ráharapnak.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. január 7.

Etnikai arányosságot szorgalmaz Tőkés
Traian Băsescu támogatását kéri Tőkés László ahhoz, hogy Romániában érdemi vita kezdődjön az etnikai arányosság elvéről és annak a választási rendszerbe való beépítéséről.
Az elképzelés szerint a nemzeti kisebbségek számára számarányuknak meg­felelő mandátumokat különítenének el, amelyekért a kisebbségi szervezetek mér­kőzhetnek meg egymással. Tőkés úgy véli, az intézkedés megakadályozná, hogy a román pártok a valós problémák helyett magyarellenességgel próbáljanak szavazatokat szerezni, másrészt a kisebbségi közösségekben is érvényesülhetne a politikai pluralizmus.
Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint aggodalomra ad okot, hogy a román politikum, illetve az őket kiszolgáló médiavállalkozások egy része az utóbbi időben “ismét a magyarellenesség voksszerző kampányeszközét vette elő”. A román államfőhöz címzett levelében Tőkés többek között azt írta: mivel 2012-ben önkormányzati és parlamenti választásokat is tartanak, az etnikai arányosság elvének bevezetése hozzájárulhat ahhoz, hogy a kampányidőszakban a pártok képviselői “Románia valós gondjaira kínáljanak érdemi megoldásokat, és ötlettelenségüket ne harsány magyarellenességgel leplezzék”. Az EP leköszönő alelnöke szerint azért is fontos lenne a választási rendszer ilyen irányú módosítása, hogy a másfél milliós romániai magyar közösségen belül érvényesülhessen “a politikai pluralizmus és a demokratikus választásokhoz való alapjog”. Tőkés emlékeztette Băsescut, hogy 2008 februárjában már elküldték neki az erre vonatkozó elképzelésüket.
Az etnikai arányosság elvét tavaly november végén Toró T. Tibor, az EMNT által életre hívott Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke ajánlotta az RMDSZ figyelmébe, hogy igyekezzen érvényesíteni az etnikai arányosság elvét a romániai kormánykoalícióban a választási rendszer módosításáról folytatott tárgyalásokon. Az RMDSZ vezetői akkor elutasították a javaslatot.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. január 7.

Maradjunk a régiben (Markó Béla elégedetlen)
Rendkívül hibásnak nevezte Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes azt a politikát, hogy a magyar kormánypártok nem az RMDSZ-t támogatják, hanem azokat az erdélyi politikai csoportosulásokat, amelyek a szövetséggel szemben próbálnak politikai alternatívát teremteni.
Hogy ma Románia és Magyarország viszonya nem annyira gazdag, mint amilyennek lennie kellene, a politikus erre a hibás politikára vezette vissza az Erdély TV-nek adott tegnapi nyilatkozatában. Markó szerint Magyarország és a magyarországi politikai pártok nem használták ki, hogy az RMDSZ fontos kormányzati tényező Romániában, és rendkívül ostobának nevezte azt az elképzelést, miszerint “át kell rendezni a romániai magyar politikát”. A magyarországi politikusok nem veszik észre, mekkora esélyt szalasztanak el azáltal, hogy állandóan próbálják megkerülni az RMDSZ-t – tette hozzá. A Fidesznek, az általa támogatott erdélyi politikai erőknek és az RMDSZ-nek is félre kellene tennie a megosztási próbálkozásokat, és szolidárisan, egységesen kellene fellépniük – tartja Markó Béla. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetére utalva a politikus kifejtette: a román kormány még megvárja az egyetem szenátusának következő ülését, és ha akkor sem tesznek eleget a magyar intézetek létrehozására vonatkozó minisztériumi felszólításnak, akkor a B tervet alkalmazzák. Ez egyrészt szankciók alkalmazását jelenti, másrészt megpróbálják kormányhatározattal létrehozni az intézeteket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. január 7.

Bogdán László új könyve
Nagyívű vállalkozásba kezdett Bogdán László A kintrekedtek című regényfolyammal – Tatjána, avagy kifelé a férfikor nyarából (2008), A vörös körben (2010), A két boldog fénygombolyag (2011) –, mely 1400 oldal terjedelemben trilógiának indult, de a harmadik kötetben a cselekményszálak egy nagyon izgalmas ponton abbamaradnak, ez a szöveg folytatását teszi szükségessé.
Akárcsak a posztmodern prózairodalom olyan jeles képviselői, mint Umberto Eco vagy Milorad Pavic, Bogdán olyan szöveglabirintust szerkeszt, melyben több olvasói réteg is megtalálja a maga számára kedves tartalmat.
A kisebbségi magyar irodalmakban tipikusnak tételezhető mágikus realista, szövevényes cselekményű, konkrét kisebbségi léthelyzetre utaló művet kap az olvasó, a kalandos történetek kedvelői valamelyik populáris műfajba tartozónak vélhetik: utazási regényként, kalandregényként, pikareszk-, sci-fi-, fantasy- vagy éppen detektívregényként értelmezhetik a szöveget, az erotikus témák kedvelői ugyanúgy megtalálják benne a maguk elvárása szerinti részeket, mint a transztextuális játékokat értékelő olvasók.
Bogdán úgy kíván megfelelni a kortárs (erdélyi) irodalmat érintő kihívásoknak, hogy tematizálja ezeket a kihívásokat. Így jelenik meg a felvetett témák között a művészet korábbi közösségformáló szerepének megszűnése olyan hősök, mint a kábítószercsempésszé váló, volt kiváló erdélyi magyar színész, Szabó Attila, vagy az alkalmi utcanőséget vállaló világhírű opera-énekesnő, Carla figurája révén. A regényciklus a pénz mindenható hatalmát és birtokosainak a totalitarizmusénál burkoltabb, de nem kevésbé veszélyes manipulációs technikáit fedi fel a hősök kalandos hajóútja kapcsán, akik a (részben Onassisról és Soros Györgyről mintázott) “filantróp olasz milliomos”, Eduardo de Sica és “halhatatlan” társai “szegénység elleni programjának” részeseiként, a Sirály nevű jachton hajókázva az adriai szigetvilágban, parapszichológiai kísérletek áldozataivá válnak.
A regények hősei többnyelvű értelmiségiek, akik idegen környezetben találják magukat, s ezért sokszor kérdéses: vajon milyen nyelven is beszélnek egymás között ezek a szereplők? Asztalos János ügyvéd legjobb barátai még bukaresti tanulóéveiből, nevük alapján román, szerb és német anyanyelvűek: Alex (esetleg csángóként) Szegeden telepedett le, Mirkó, aki “visszatért Jugóba” és Rolf, aki újra Bécsben él.
A férfi narrátorok (a bizonyos életrajzi vonatkozások tekintetében írói alteregónak tekinthető), Asztalos János és Szabó Attila erdélyi magyarok, szerelmeik, az orosz Tatjána (pesti egyetemi évei folytán), a székely történelemtanárnő, Anna, vagy “ikertestvére”, a román színésznő, Laura Chelaru Kellner pedig kettős identitásúak lévén, jól beszélnek magyarul. Ám nem tudni, Laura jelenlegi szerelme, Ahmed, az arab műgyűjtő üzletember érti-e, amikor a színész páros a Rómeó és Júlia egy jelenetének különböző magyar fordításait elemzi. Mint ahogy azt sem, hogy a hozzájuk csapódó olasz énekesnő, Eduardo kedvese, Carla milyen nyelven tesz nekik vallomást intim kalandjairól. Vendéglátóik, a “halhatatlanok” közül Eduardo és Vittorio olaszok, Kiseleff kapitány (a neve alapján) orosz, Diana amerikai, de halhatatlanságba vezető útja egy olasz kisvárosból indul. Az álmok, emlékek folyton megszakítják a történetszövést, így nem csupán a cselekmény veszíti el linearitását, a személyiség is töredezetté válik: az identitás a széttartó történetek, tudatos és tudattalan vágyak halmaza lesz.
Az identitás problémája a regényfolyam kulcskérdésévé nő: nem csupán a kísérleti nyúl helyzetébe belecsöppent értelmiségieknek kell minduntalan szembenézniük saját és mások múltjának tudatalattiba szorított traumáival, definiálniuk egyéni céljaikat, megtalálniuk a rájuk erőltetett kollektív rémálmok szorításából a kiutat, kideríteniük, hogy kik is a velük játszó “halhatatlanok”, maguk a titokzatos vendéglátók sem tudják önmagukról, hogy kik is ők valójában. A harmadik kötet, A két boldog fénygombolyag vége felé, amikorra Tatjánának sikerül megszerveznie a szökést, derül csak ki, hogy mielőtt felvették az évezredek alatt nem romló földi alakjukat, Eduardo és társai egy másik bolygón élő civilizációnak egy kozmikus összecsapásban alulmaradt képviselői voltak. A “halhatatlanoknak” csak azóta vannak emlékeik, mióta beleköltöztek egy-egy erőszakkal megölt ember testébe. Nekik is harcolniuk kell tehát saját identitásuk megtalálásáért, megőrzéséért, akárcsak azoknak az embereknek, akikkel unalmukban vagy rejtett célból pszichológiai kísérleteket folytatnak. A tér-idő koordináták egy része a rendszerváltás előtti és huszonegyedik század eleji Sepsiszentgyörgyre utal: Sugás-kert, Kripta nevű vendéglő stb. Az első kötet főszereplője, én-elbeszélő narrátora (a szerző életrajzára utaló biográfiai tényekkel felruházott), Asztalos János ügyvéd Bukarestben tanult, de egy vidéki kisvárosból, Bronz Béla szobra elől stoppolva indul Szegeden, Bécsen át Velencébe, ahol megismeri szerelmét, Tatjánát, és csatlakozik Eduardo de Sica társaságához, hogy velük hajóutat tegyen a Földközi-tenger szigetvilágában.
A második kötet fő narrátora, Szabó Attila, a pályáját elhagyó színész szintén felismerhetően e kisvárosi keretek közül jár fel csempészútjaira Bukarestbe, s többször visszatér emlékeiben az öngyilkosságra kényszerített színész-mestere, akinek alakja – a szentgyörgyi olvasó számára evidens módon – a tragikus sorsú, a Securitate által halálba kergetett, vagy öngyilkosságnak álcázva kivégzett Visky Árpádot idézi. János elmeséli egy 1984-es emlékét, kihallgatását a Securitate tisztje által. A bejárt tér a hősök utazásával párhuzamosan fokozatosan tágul, az idő az álmok és paranormális úton előhívott emlékek révén a közelmúltra, de a “halhatatlanok” esetében kétezer évre (Caesar, Ovidius kora, vogul sámánok áldozati szertartása a medveünnepen), a szuggerált rémálmok alapján közelebbi és távolabbi múltra (őslények, dionüszoszi bacchanáliák, kísértethajók, középkori boszorkányégetés stb.) is kinyúlik. A második kötetben konkretizálódik a cselekmény jelene: a kerettörténet 2004 kora őszének három hete alatt játszódik. Ezer szövegoldal, különböző tér- és idősíkok váltogatása után a “reális időben” még mindig csak két hét telt el. Az első és második regényben is ismétlődik az ironikusan ábrázolt jelenetsor, hogy a hős Bukarest felé utazva szembesül román utastársainak agresszív, nacionalista indulataival. Pl. “Nem akarunk autonómiákat etnikai alapon! – villogott a hölgy. – Nem akarunk magyar konklávékat... – Talán enklávét akart mondani – helyesbítette a szigorú katona.” (Tatjána)
”– A magyarok vissza akarják venni Erdélyt. Soha nem is mondtak le, nem is mondanak le, és soha nem is fognak lemondani róla.
– Ugyan már, drága asszonyom – húzódok el, hiszen félő, hogy a hadonászó, teljesen begerjedő hölgy véletlenül kiszúrja a szemem, s akkor egy félszeművel több lesz.” (A vörös körben) Az irónia mellett ott az önirónia is, a félszemű magyar esetleg Sütő Andrásra utalhat, akinek 1990. fekete márciusában Marosvásárhelyen a felbőszített román tömeg kiverte a fél szemét.
A magyarok is jól beilleszkednek a sötét képbe: a drogcsempész banda nemzetközi, ám az ismeretlen megbízók magyarul leveleznek a dílernek kiszemelt színésszel... Az ügyvéd János azért akar elválni feleségétől, mert kiderül: míg ő a politikai üldözötteket védte, a nő a Securitate besúgója lett. A kisebbségi volt célszemélyt lelkiismeret-furdalás nélkül bemártó, azt mégis fiaként szerető Badea ezredes figurája is arra figyelmeztet: kitörölhetetlen a romániai diktatúra világának jelenléte az erdélyi magyar szereplők tudatából.
A szövevényes történet mikrorétegének alaptézisei kitágíthatók és levetíthetők a makrorétegre is. (A hősnők majdnem vagy ténylegesen erőszakot szenvednek el: a hősök első szerelmei megszöknek a kommunista Romániából, vagy meg akarnak szökni, és közben mindketten balesetben meghalnak.) A nyílt vagy rejtett erőszak, és az ebből következő szabadulásvágy, szökés, menekülés a szövegfolyam alapmotívumai.
A harmadik kötetben részletes leírást kapunk a diktatúra Romániájában alkalmazott lehallgatási módszerekről, a Securitate által gerjesztett félelemről, az iskolában uralkodó terrorról. Ám nem csupán a Ceauşescu-féle Romániáról, hanem az átmenet nehézségei közt bukdácsoló egész Kelet-Közép-Európáról képet alkothatunk. Igazi kisebbségi művel állunk szemben, amelyikben a hely, nyelv és én közötti törések mind tematikusan, mind pedig – a beiktatott álmok, rémálmok, emlékek révén – a linearitás megszakításával, formailag is érzékeltetik egy posztkolonialista léthelyzet jellegzetességeit. A populáris műfajok beépített témái (szex, jeti, féregjáraton bejutó őslények, hajsza) eltakarják a regényfolyam eszmei vezérfonalát, ami nem más, mint a harc a személyiség integritásának, az önazonosságnak a megőrzéséért, a szabadságért. Ez pedig nagyon is egybecseng a transzszilván irodalom hagyományos értékrendszerével.
Tapodi Zsuzsa
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. január 7.

Kép/tár
Láttam, olvastam
„Kettős kötődés – kettős felelősség”. Hosszan kell ma már magyarázni a fiatalabbaknak, hogyan válthatta ki 1968-ban a román pártvezetés haragját a budapesti írók állásfoglalása, mely szerint a határon túli magyar irodalmak sorsának alakulása őket is érinti, sőt, felelősséget éreznek érte.
Mi lett volna, ha Bukarestben felkarolják ezt a gondolatot? Ha megköszönik az érdeklődést és helyeslik a tartalmasabb együttműködés, a kölcsönös irodalmi cserék gondolatát? Ez akkor egyszerűen lehetetlen volt, mert azt jelentette volna, hogy az írók szabadon járnak-kelnek, eszmét cserélnek, s közben mindenféle szentségtörő nézetet ültetnek el egymás fejében. Bármennyire is a kisebbségi (az akkori szóhasználattal: nemzetiségi) irodalom helyzete váltotta ki az ellentétet, lényegét tekintve az közvetlenül az emberi szabadságjogokról szólt: a szólás, a mozgás, az alkotás szabadságáról.
Dávid Gyula szakszerű alapossággal eleveníti fel e történet Domokos Gézára vonatkozó részleteit (olvasható a Látó tavalyi 5. számában). A tényekről annyit: több más erdélyi magyar íróval együtt őt is felszólították, hogy válaszoljon a budapesti állásfoglalásra és utasítsa el a benne foglalt gondolatot. D. G. két cikket közölt az Előre című bukaresti napilapban. Az első nem volt elég kemény, ezért kellett megírnia a másodikat, amelynek hangneme határozottabb. Hagyatékának irataiból (melyek tanulmányozhatók a kolozsvári Szabédi-házban) kiderül, hogy volt egy harmadik változat is, amely nem jelent meg.
Az 1989-es decemberi fordulat után Debrecenben került sor arra a találkozóra, ahol Domokos Gézától egyik ifjabb pályatársa nyíltan számon kérte akkori megszólalását. Válasza több szempontból is figyelmet érdemel. Elismerte: már akkor tudatában volt annak, hogy súlyos erkölcsi terhet vállal magára a válaszcikk megírásával. Indoklásként emlékeztetett arra, hogy attól tartott: a román pártvezetés annyira „bekeményít”, hogy annak az egész (kisebbségi) közösség kárát látja.
Ez a cselekvő ember klasszikus erkölcsi dilemmája. Kényszer hatására azt teszi, amit maga is helytelenít és elítél. De nem az a mentsége, hogy kényszer hatására teszi – ne feledjük: 1968-ban a kérés megtagadása már nem járt életveszéllyel –, hanem az, hogy az adott játszmában ez elkerülhetetlen.
Idézem Debrecenben mondott szavait:
„[...] Meg voltam győződve, hogy akkor olyan helyzetben éltünk, oly sok felé voltak nyitottak a hatalom útjai – emlékezzünk: két hónap múlva Románia látványosan visszautasítja, hogy részt vegyen Csehszlovákia lerohanásában, ősztől sorra születnek meg a tévé magyar nyelvű műsorai, a Kriterion Könyvkiadó, A Hét című hetilap, de már ott leselkedik az 1971-ben, kínai mintára bekövetkezett »mini kulturális forradalom« agressziója is – tisztában voltam vele, hogy ezt az ódiumot, ezt a rettenetet vállalnom kell. A morgó, vicsorgó vadat meg kell nyugtatni. Sosem szűnt meg bennem a gyanú, hogy egy év múlva, 1969 decemberében azért neveztek ki a Kriterion igazgatójává, mert azt a cikket megírtam. Azon még gondolkodnunk kell sokunknak, elsősorban nekem: megérte-e? Erkölcsileg bizonyára nem érte meg. Politikailag tévedés volt – hallottuk ma. Ami két évtizedes kiadói munkámat illeti, az az önzetlen erőfeszítés – a tisztító, szabadító kockázatvállalás lehetőségét és nemegyszer örömét idézem fel – számomra megérte.
Amikor most és a jövőben megméretik a romániai magyar író sorsa, aligha lesz bölcs és célravezető lemondani, nem, nem a megbocsátó, de a történelmi megközelítésről. Más szóval: abból a valóságból kiindulva kell megvizsgálni életünket, tetteinket, tévedéseinket, amiben azok megtörténtek. Kérlelhetetlenül, de igazságosan.”
D. G. nem azért tette, hogy kiadó-igazgató legyen. Igazgatóként viszont azt tette, a tisztséggel járó – ellenőrzött – szabadság körülményei között, amit valódi feladatának érzett. Hogy milyen sikerrel, arra nézve már a Kriterion története és a húsz év termése a koronatanú. Erről közöl szép tanulmányt a Székelyföld 2011 decemberi számában Egyed Péter.
*
Karácsony este Ungvári Tamás beszélgetett Németh Sándorral az ATV esti műsorában. (Jómagam csak a második részt láttam.) Nem találtam különösen inspiráltnak sem a nagy műveltségű egyetemi tanárt, sem a hit kérdéseiben szakembernek számító partnerét, de lehet, hogy az én készülékemben van a hiba. Lapos kérdésekre felszínes, közhelyes válaszokat hallottunk. Jézus: szupermen, aki az élet minden területére hatást gyakorolt, történelmi személyiség, noha mindmáig kérdés, hogy próféta volt-e, Messiás vagy Isten Fia. U. T. arról beszélt, hogy van „isteni terv”, s az emberi civilizáció, amely spiritualizálja a történelmet, ebbe próbál beilleszkedni, elérni az eljövendő „aranykort” (?). Elhangzik egy csakugyan nagy súlyú kérdés: integrálhatók-e a világvallások? A válasz sommásan az, hogy nem, mivel eltérnek egymástól „az alapviszonyok”, ami úgy értendő, hogy míg az egyik vallás elfogadja a vitát, addig a másik fatalista. Előkerül Jézus „nemzeti identitása”, akit Pál egyetemesnek hirdetett ugyan, de aki „elkötelezett a zsidóság iránt”. N. S. szerint újabban meg is nőtt az érdeklődés iránta Izraelben, ahol úgy érzik, hogy alakját „elpogányosították”. N. S. a Szentírást idézi: Vigyázzatok! Legyetek készen! Baljóslatú események várnak az emberiségre.
Karácsony este. Talán rossz volt az időzítés.
HORVÁTH ANDOR 
Szabadság (Kolozsvár)

2012. január 7.

Pro Minoritate
”Miénk itt a tér”
A térhasználat őseredetű. Az állatok ösztönösen jelölik meg területüket, amelyet megvédenek, valahányszor idegen téved arra. Az ember is ősidők óta nyomot hagyott környezetén. Az alkotók a barlangrajzoktól a futurisztikus építményekig jeleket, üzeneteket “írtak” a jelennek és hagytak hátra a jövőnek. A történelem során a tereket az adott kor szemlélete, ízlése szerint alakították ki az építők és az építtetők, s ezek nagyrészt politikai, kulturális, ideológiai és nem utolsósorban gazdasági szempontok szerint változtak, mert a helyhez kötődésről, az identitásról szólnak. Ezzel az érdekes kérdéskörrel foglalkozik a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány által negyedévenként kiadott magazin 2011-es téli lapszáma. A kisebbségi létben különös fontossága van ezeknek a védjegyeknek, amelyek az adott teret, épületegyüttest valamilyen más kultúrához kötik. Nem kell nagyon messze visszanyúlnunk az építészettörténetben, hogy szemléltessük, milyen események határozták meg egy-egy település fő vagy más tereit. Az első, majd a második világháborút követő hatalomváltások nemcsak Európa térképét rajzolták át, hanem városokban romboltak le olyan köztereket, amelyek meghatározóak voltak egyes etnikumok számára. Hogy aztán a második világégést követő szocialista, majd kommunista szemlélet is kialakítsa a maga (ön)imádó tereit. Az uniformizáló, urbanizációs tendencia múltat, történelmet és kultúrát tiport le buldózerekkel, exkavátorokkal, s öltött új ruhát égbe törő darukkal. Hogy ne is beszéljünk a legdiabolikusabb ötletről, a Ceausescu-féle falurombolásról. A ’90-es évek kelet-európai változásai megállították a gigantomániás tervek kivitelezését. Aztán azokon a helyeken, ahol a saját akaratukon kívül más politikai határok közé kényszerítették a kisebbségeket, megindult a terek szimbolikus visszafoglalásának harca. Kolozsvár, Marosvásárhely, Dunaszerdahely, a Nyárád és Küküllő mente, Kalotaszeg – sorolhatnánk azokat a településeket, illetve régiókat, amelyek a többségi bürokráciával és szemlélettel megküzdve, immár több mint 20 éve próbálják visszavenni mindazt, amit valaha egy tollvonással elvettek tőlük. Helység- és utcanevek, szobrok, épületdíszek, zászlók, féldomborművek, székely kapuk, tornácos házak, kúriák, kastélyok a múltról, több évszázados jelenlétünkről beszélnek és üzennek, megtartó, helyhez kötő erejük van. Ezeknek a történetét olvashatjuk a folyóiratban, szakemberek szemszögéből, a tanulmányok tényszerű leírásában. A szemlét készítők pedig további izgalmas olvasnivalót kínálnak a Pro Minoritatét forgatóknak.
Tartalom
Etnikai térformáló tendenciák – kisebbségi építészet
Ványolós Endre: Modern tér történetek Kelet-Európából
Péter László: “Kié itt a tér?”A kolozsvári Főtér színeváltozásai egy diskurzuselemzés tükrében
György V. Imola: A tér szimbolikus birtoklása Marosvásárhelyen
Vajda Barnabás: Az emlékezés helye: a Május 1. tér
Szakály Tamás: Kikötők
Demeter Csanád: Urbanizációs kísérletek Székelyföld elmaradott régióiban
Vizi György: A Kárpát-medencei építőipari szakközépiskolák együttműködése az épített örökség megismertetésében
Sebestyén József: Az épített örökség településléptékű dokumentálása a Kárpát-medence magyarlakta térségeiben (1996–2009)
Szemle
Sebestyén József: Rendezetlen gondolatok “az eltűnt (eltünedező) idő nyomában” (Fekete Zsolt: Az idő fényképe / The Photograph of Time, Méry Ratio Kiadó, Budapest, 2010)
Zákonyi Botond: A kis magyar világról (Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély, 1940–1944, Jaffa Kiadó, Budapest, 2011)
Tófalvi Zselyke: A huszadik század több szempontból (Kovács Kiss Gyöngy – Romsics Ignác (szerk.): A mi 20. századunk, Korunk – Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2011) Pál Zoltán: Fájdalmas közös történelem (Borsi-Kálmán Béla: Megközelítések. Tanulmányok a magyar–román (román–magyar) kapcsolattörténetről és identitásról, Kisebbségkutatás könyvek, Lucidus Kiadó, Budapest, 2011)
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)

2012. január 7.

Tőkés a magyarság esetében a parlamenti válasutási küszöb eltörlését kéri
Tőkés László egy nyílt levélben kéri Traian Băsescu államfő támogatását ahhoz, hogy a választási törvénybe bekerüljön egy, a nemzeti kisebbségek arányos képviseletét szavatoló rendelkezés. Tőkés László szerint ez a záloga annak, hogy az erdélyi magyarság jogai ne csorbuljanak a novemberi választásokon.
”2012-ben önkormányzati és parlamenti választások lesznek. Annak érdekében, hogy egyrészt az elkövetkezendő kampányidőszakban a politikai pártok képviselői valóban Románia és az itt élő emberek valós gondjaira kínáljanak érdemi megoldási alternatívákat, és ötlettelenségüket ne harsány magyarellenességgel leplezzék, illetve másrészről pedig azért, hogy a másfélmilliós magyar közösségen belül is érvényesülhessen a politikai pluralizmus és a demokratikus választásokhoz való alapjog, ismételten javasoljuk az etnikai arányosság elvének érvényesítését az amúgy is módosítani kívánt választási törvényben” – írja az EP-képviselő nyílt levelében, amit ma, egy Nagyváradon tartott sajtótájékoztató keretében mutatott be.
Tőkés szerint a parlamentbe való bejutáshoz szükséges 5%-os küszöb a magyar közösség esetében demokrácia-deficitet eredményez. Az EP-képviselő szerint az 5%-os küszöb csak a román társadalom egészét célzó pártok esetében indokolt, miközben a magyar politikai szervezetek csak a magyar közösség szavazataira számítanak.
Tőkés kijelentette, az 5%-os küszöb akadályként lép fel azoknak a kisebbségeknek az esetében, amelyek nem a pozitív diszkrimináció elve alapján kapják meg az egyetlen mandátumukat, hanem részarányos politikai képviseletre pályáznak.
Tőkés azt a megoldást javasolja, hogy a részarányos képviselet és a politikai pluralizmus biztosítása érdekében a magyar kisebbségnek a legfrissebb népszámlálási adatok alapján biztosítsanak egy meghatározott számú képviselői és szenátori mandátumot. A parlamenti helyek elnyeréséért pedig bármely magyar politikai szervezet versenybe szállhatna, anélkül, hogy a magyarság parlamenti képviselete kérdésessé válna.
Tőkés továbbá arra kéri az államfőt, hogy a nyílt levélben szereplő javaslatot bocsássa közvitára, hogy végül bele lehessen foglalni a választási törvénybe. (hírszerk./agerpres)
Transindex.ro

2012. január 8.

Brüsszel nem lehet Moszkva – Nyilatkozat
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke nyilatkozatban áll ki Magyarország, a magyar kormány és Orbán Viktor miniszterelnök mellett.
Magyarország Kormánya, illetve célzott módon Orbán Viktor miniszterelnök külföldi politikusok és véleményvezérek kritikáinak össztüzébe került. Önmagában ez még nem volna baj, inkább csak meglepő, hiszen legújabb kori történelmünk során bennünket, magyarokat nem nagyon kényeztettek el azzal, hogy bárkit is érdekelt volna sorsunk Európa eme szegletében. Az előállott rendkívüli helyzetet akár reménykeltőnek is tarthatnánk, hogyha netán arról volna szó, hogy az Európai Unió vezető politikusai, felülbírálván az eddigi gyakorlatot, végre nem csupán az Unió határain kívül, hanem azon belül is kiemelt ügyként kezelnék az emberi és közösségi jogokat. Mert ilyenképpen az is elvárható lenne, hogy a XX. század egyik súlyos mulasztását is orvosolják, és az önhibájukon kívül kisebbségi sorsba kényszerült őshonos nemzeti közösségek jogsérelmei és jogfosztásai ellenében is felemeljék a szavukat, és – példának okáért – a kollektív bűnösség elvén alapuló, mindmáig élő Benes-dekrétumokat hatályon kívül helyezzék.
Sajnos azonban a felparázsló európai „görögtűz” nem erről szól, a kritikák tartalma és célzata többnyire lehangoló és felháborító. Egyes nyugati körök a tárgy érdemi ismerete nélkül, a megbukott vagy egyenesen a hatalomból elcsapott magyarországi politikusok hisztériakeltésére rezonálva alkotnak sommás ítéleteket. Mások abszurdba hajlóan „náci diktatúrát” vizionálva követelik Magyarország megbüntetését. Többen – „jól értesült forrásokra” hivatkozva – a Magyar Kormány „megtörését” jelölik meg összeurópai célként. Mi több, egyesek az euroatlanti társadalmi értékrend alapját, a demokratikus választásokat semmibe véve, a magyar választópolgárok elsöprő akarata ellenére erőszakolnának új vezetést Hazánkra.
Ez nem az az Európai Unió, amelynek eszmei egysége mindannyiunk számára a jövő zálogát jelenti. Brüsszel nem lehet Moszkva – ezért joggal várhatnánk el, hogy ne erőből oldja meg a vitás kérdéseket. Ráadásul az erőfitogtatás kontraproduktív is: ebben a világméretű válságban, melynek a megoldásával Európa vezetői mindmáig adósok, az európai polgárok fokozódó érzékenységét teszik próbára azok, akikkel szemben a növekvő elégedetlenség az „EUSSR” betűszóban ölt testet – lásd a hozzászólásokat több vezető médium internetes oldalán.
Mi, magyarok, a történelem folyamán többször is tanúbizonyságát adtuk szabadságszeretetünknek. Meg tudjuk védeni demokráciánkat: hogyha netán saját választottaink ellenünk fordulnának, „megbüntetjük” őket. Erre nézve elég, hogyha megkérdezik a most Brüsszelbe, ide-oda futkorászó, panaszkodó és feljelentgető szocialista és liberális politikusainkat a 2010 tavaszán megtartott magyarországi választásokról.
Történelmünk során többször is részünk volt „idegen megszállásban” – így hát többet nem kérünk belőle. Az európai Alapjogi Charta előírásait is tartalmazó új magyar Alaptörvény számunkra megfelelő garanciát jelent arra, hogy a demokratikus jogállamiság keretei között Magyarország megerősödjön. Azzal is csak egyetérteni tudunk, hogy a Magyar Országgyűlés – a kommunisták és örököseik nemzetellenes gyakorlatát végre a történelem szemétdombjára száműzve – törvényben mondta ki a magyar nemzeti összetartozást. Fontosnak tarjuk, hogy az Alaptörvény Alapvetésének D. cikkét egészében idézzük: „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal.” Ez egy olyan XXI. századi európai megoldás irányába mutat, mely „Trianon gyógyítását” eredményezheti. A nemzeti összetartozás kinyilvánítása mellett az alkotmányozó országgyűlés kétharmados többségének arra is volt bátorsága, amivel Európa vezető politikusai nem mertek és nem tudtak szembenézni: az Alaptörvényben kiemelt módon ismerték el a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Végezetül: mi, erdélyi magyarok az egyik legkegyetlenebb kommunista diktatúrát szenvedtük meg és éltük túl. Országunk, Románia fejlődését és európai integrációját évtizedekre vetette vissza a posztkommunista visszarendeződés folyamata, a kommunisták hatalomba való visszaszivárgása, valamint a múlttal való nyílt szembenézés elmaradása.
Éppen ezért csak helyeselni tudjuk, hogy a 2012. január 1-jén hatályba lépő Alaptörvényben nem ismerik el „a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését”. Következésképpen: hogyha a 2004. december 5-én magyart magyarra uszító, az elszakított nemzetrészeket kollektív módon megtagadó utódkommunisták a Magyar Szocialista Munkáspárt jogutódjaként a törvénytelenül felhalmozott vagyon örökösei és a diktatúra idején vagy az átmenet során megszerzett illegitim előnyök haszonélvezői lettek, akkor joggal várható el, hogy utóbb ne csak a haszonban, hanem a felelősségben is osztozzanak.
A nemzeti összetartozás megvallásával és vállalásával ezúton is kiállunk Magyarország, a Magyar Kormány és személy szerint Orbán Viktor miniszterelnök mellett.
Nagyvárad, 2012. január 8.
Tőkés László, az EMNT elnöke
Toró T. Tibor, az EMNP megbízott elnöke
Erdély.ma

2012. január 8.

Az utolsó végvárat adták fel...” – Interjú Kincses Elemérrel
Tanügyi fronton Marosvásárhely siralmas helyzetben áll: a MOGYÉ-n fél éve folyik a magyar tagozatok (departamentumok) megalakításáért folyó harc, szinte ugyanennyi ideje próbálkoznak a 2-es általános iskola Bernády Györgyre való keresztelésével, a tényleges eredmény pedig közelít a nullához. Azt mondják, lehetőségekkel nem dobálózik az élet. Nekünk volt egy. Ötven államilag támogatott egyetemből egyetlen egynek magyar rektora lehetett volna, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemnek. Nem éltünk a lehetőséggel. A miértről Kincses Elemért, írót, rendezőt, drámaírót kérdeztük. – Bár többségben magyar összetételű a Színművészeti Egyetem szenátusa, mégis román nemzetiségű rektort választottak. Mit gondol, miért történt ez így? – Nem biztos, hogy egyértelmű választ lehet rá adni, de az bizonyos, hogy az átszavazók egyéni sérelmeiket fontosabbnak tartották, mint a közösség érdekeit. Pontosabban az a helyzet állt fent, hogy az új jelöltet, Bács Miklóst a régi rektor, Gáspárik emberének tartották, aki több oktatónak is antipatikus volt, és ezen nem tudtak túllépni. Ez a szavazás világos példája annak, amikor az emberek a saját sérelmeiket előbbre helyezik, mint a nemzeti közösség sorsát. Az viszont evidencia, hogy aki azt állítja, mindegy, milyen nemzetiségű rektora van a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemnek, az vagy hazudik, vagy gazember. Sokan egyszerűen nem értik azt, hogy sajnos nem egy olyan országban/városban élünk, ahol teljesen mindegy, milyen nemzetiségű egy egyetem vezetője. Az országban létező ötven állami egyetem közül egynek sincs magyar nemzetiségű rektora, ennek tükrében pedig tagadhatatlan politikai hiba volt ilyen könnyen és ilyen felelőtlenül lemondani erről a kínálkozó lehetőségről. Tudniillik, amit az átszavazó tanárok elkövettek az felelőtlenség. A tények vitathatatlanok.
– Vajon Sorin Crisan jobb menedzser, színművész, mint Bács Miklós, vagy etnikai- politikai alapú döntésről volt szó? – Az egyik jelöltről, Bács Miklósról nagyon jó a véleményem, Sorin Crisant nem ismerem személyesen. Egy biztos, Crisan nem volt jelen sem a város, sem az egyetem szellemi életében, Bács Miklós viszont országosan elismert színész, és egy olyan nagyszerű pedagógus, akit imádnak a diákjai.
Meglepő számomra, hogy bár több politikai és civil szervezet is hallatta a hangját a történtekről, „árulást”, „bundázást” kiáltottak, viszont az „ellentáborból” semmiféle érvet nem hallottunk, ami Sorin Crisan mellett szólna. Mélységes csend van, és ez módfelett gyanús. Az is gyanús, hogy az átszavazók – akiket szinte biztosan azonosítani tudnánk – kerülik a tekintetünket.
– A sajtóban azt lehetett olvasni, a volt rektor is ilyen értelemben nyilatkozott, hogy a döntést inkább emberi, mint etnikai-politikai érdekek határozták meg. Azaz Crisan engedékenysége győzött Bács szigorúsága fölött?
– Bács Miklós remek színész, emellett ő változásokat ígért, sok embernek pedig nem fűlik a foga ehhez. Valószínűleg azok, akik átszavaztak, féltek a változástól is. Nem tudom elképzelni, hogy mi járhatott a fejükben, amikor úgy döntöttek, ahogyan, de azt tudom, hogy az eredmény kétségbeejtő. Hangsúlyoznám, hogy szerintem nem politikai gyökerű a probléma, hanem azoknak az embereknek a bosszúja szülte ezt a döntést, akik haragudtak az előző rektorra. Nekik túl kellett volna lépniük azon, ami a saját kis egyéni életüket megalázta, bántotta, sértette, de ezen átszavazó hölgyeknek és uraknak ez nem sikerült. Úgy gondolom, a kérdésre a válasz itt keresendő, és nem politikai vonzatú dologról van szó elsősorban.
– Milyen megoldás lehetett volna ennek elkerülésére?
– Egyrészt megbocsáthatatlan morális vétséget követtek el a magyar szavazók, amikor a jelölt Bács Miklósnak egyöntetűen bizalmat szavaztak. Akkor kellett volna bátran kimondani, hogy nekik esetleg más véleményük lenne, és ha azt nem veszik figyelembe, akkor megmondani, hogy ők lehet, hogy a román nemzetiségű jelöltre szavaznak. Felháborító az is, hogy egy ilyen borzasztóan fontos dologban titkos szavazást szerveztek. Milyen döntés az, amikor nem kell vállalnunk annak felelősségét? Én ezt aljas dolognak tartom. Hirtelen Sütő András jut eszembe, aki azt mondta, hogy „ott kezdődik az ember, ahol összetéveszti magát a törvénnyel”, azaz nyíltan vállalja, hogy a szavazata igenis önmaga, vagy legalábbis tükörképe. Állítom, hogyha nyilvános szavazáson döntöttek volna az új rektor személyét illetően, akkor holtbiztosan magyar rektorunk lenne.
– Véleménye szerint, azon kívül, hogy magyar nemzetiségű, milyen pozitív változást tudott volna Bács hozni az egyetemnek, amit esetleg Crisan nem?
– Gondolom, hogy Sorin Crisan is jó szakember, de azt tudom, hogy Bácsnak a diákokkal való konkrét foglalkozásban sokkal nagyobb tapasztalata van. Ugyanakkor rendező, színész, tanár, művelt európai ember, akinek több köze van a színházhoz, mint Crisannak. Az előbbi gyakorlati színházi ember, az utóbbi pedig elméleti színházi ember.
– Mit gondol, fogja-e a magyar diákokat befolyásolni ez a változás?
– Remélem, hogy a csúfos átszavazás következményei nem fogják, vagy csak csekély mértékben érinteni a diákságot. Lehet, hogy az átszavazó tanárok is remek szakemberek, de korrektségüket vonták kétségbe azzal, hogy egyéni sérelmeiket a közösségi érdek elé, fölé helyezték. Valószínűleg ez vissza nem térő lehetőség lett volna, hisz a tantestület etnikai aránya többet ilyen kedvező számunkra soha nem lesz. Az öt vagy hét (tulajdonképpen mindegy is) átszavazó „elvtársak és elvtársnők”, hölgyek és urak azt felejtették el, hogy amíg a városunkban keresztes hadjáratot vívunk több tanintézményért is, ahol etnikai és politikai kötélhúzás miatt nehezítik a diákok sorsát, ők egy pecsétleütéssel adták fel az utolsó végvárat.
Pál Piroska
Központ 
Erdély.ma

2012. január 8.

Elutasítják a román pártok az etnikai arányosság elvének beépítését a választási rendszerbe
A román ellenzéki és kormánypártok egyaránt elutasítják Tőkés László európai parlamenti képviselőnek azt a javaslatát, hogy építsék be a romániai választási rendszerbe az etnikai arányosság elvét.
Tőkés pénteken tett közzé egy Traian Basescu államfőnek címzett nyílt levelet, amelyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Basescu támogatását kéri ahhoz, hogy érdemi vita kezdődjön Romániában az etnikai arányosság elvéről és annak a választási rendszerbe való beépítéséről.
Ez az elv azt jelentené, hogy a nemzeti kisebbségek szervezetei számára, így a magyar politikai erőknek is, eltörlik az öt százalékos parlamenti küszöböt, és a kisebbségi közösség számarányának megfelelő mandátumot különítenek el a parlamentben. Ezekért a helyekért kizárólag a nemzeti kisebbségek szervezetei – így a magyar politikai szervezetek is – egymással küzdenének meg.
Sever Voinescu, a román kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L) alelnöke és szóvivője “megdöbbentőnek és viccesnek” nevezte Tőkés javaslatát. Úgy vélte: amennyiben törvénymódosítási javaslatról van szó, az EMNT elnökének nem Románia elnökéhez, hanem a parlamenthez kell fordulnia. Voinescu szerint az etnikai arányosság elve sehol nem létezik.
Cristian Diaconescu, a román kormánykoalíciót támogató, független honatyákat tömörítő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) nevű párt elnöke “egzotikusnak” nevezte a felvetést. Szerinte az európai törvénykezésben régóta nincs helye sem a pozitív, sem a negatív diszkriminációnak, hiszen a pártoknak egyforma eséllyel kell megmérkőzniük egymással a választási küzdelemben. Szerinte elfogadhatatlan, hogy már a választások előtt ismert legyen egy nemzeti kisebbség számára a parlamentben fenntartott helyek száma.
Puiu Hasotti, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi frakcióvezetője “antidemokratikus aberrációnak” nevezte az ötletet, amit szerinte nem lehet beépíteni a román választási rendszerbe. Catalin Ivan, a szintén ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) európai parlamenti képviselője szerint az arányosság elvét nem csak a nemzeti kisebbségek számára kell biztosítani, hanem Románia valamennyi lakosa számára. A képviselő nem ért egyet az etnikai arányosság elvének bevezetésével, mivel a romániai magyarságot nem érinti hátrányosan a jelenlegi választási rendszer.
Daniel Constantin, a szintén ellenzéki Konzervatív Párt (PC) elnöke szerint Tőkés kezdeményezése nem más, mint egy “kétségbeesett” kísérlet arra, hogy a romániai magyarság megőrizze parlamenti képviseletét a 2012-es választások után is. Constantin szerint ezt a javaslatot sem a felelős román pártok, sem Basescu nem veheti figyelembe.
MTI

2012. január 9.

Erősíteni az összetartozást (Szórványprogram)
Az Összetartozunk programban rejlő lehetőségekre, más, román többségű megyékben élő magyarok iránti elkötelezettségre hívja fel a székelyföldiek figyelmét Demeter László szórványprogramért felelős megyei önkormányzati képviselő, hangsúlyozva, hogy a kínálkozó lehetőségek sora végtelen, mindannyiunkon múlik, hogy a szórványprogram tartalmasabbá váljék.
Mint év eleji levelében írja, Háromszék immár több mint két éve hivatalosan is követi a Hunyad, Fehér és Szeben megyében élő magyarok sorsát, próbálják erősíteni a közösségek közti köteléket. “Szomorúan szemléltük és szemléljük Dél-Erdélyben pusztuló épített örökségünket, elnéptelenedett magyar egyházközségek néma tanúit, de örömmel tapasztaljuk sok lelkes ember közösségépítő munkáját, kik olykor a romokon is új életet voltak képesek építeni az elmúlt húsz évben.” Hangsúlyozza, folytatják az elkezdett munkát, a már bejáratott közös programokat, ugyanakkor arra bátorítja az érdeklődőket, ötleteiket, javaslataikat osszák meg a szórványprogramban dolgozókkal. Háromszéken egyre többen tartják fontosnak a közös célt, többen vállalnának önkéntes munkát is, több egyházközség, ifjúsági szervezet között már élő a kapcsolat, de szeretnék, ha még több egyházközség, egyesület, intézmény, önkormányzat létesítene testvérkapcsolatot a négy megye magyar közösségeivel. Továbbra is fontosnak tartják az ifjúság, a diákok nevelését, identitásuk erősítését olyan programok által, amelyekben háromszéki és dél-erdélyi fiatalok közösen vesznek részt. Elképzeléseik szerint idéntől szerepet vállalnának a dél-erdélyi magyar épített örökség megőrzésében, a szóványprogramban dolgozó Kún Kocsárd Egyesület huszonöt évre bérbe venné a Hátszeg melletti Őraljaboldogfalva romosodó református parókiáját, ezt a XIII. századi műemlék templom melletti évszázados épületet felújítanák, közösségi térré, kulturális központtá alakítanák.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. január 9.

Közösségápolás Kézdiszentléleken
A hagyományőrzésen alapuló és a közösségmegtartó munkát nem lehet abbahagyni. Bár községközpont, Kézdiszentléleken mindenkinek feladata a téli ünnepek tartalmassá tétele.
Már készülnek a farsangkergetésre, varrják-szabják a jelmezeket, melyekben megkerülik a falut, és ekkorra új műsorral jelentkezik a helyi tánccsoport is. Ezzel egy időben szokták megtartani a 25 és az 50 évvel ezelőtt házasodók találkozóját. A táncosok és a jelmezesek felkeresik a jubiláló családokat, köszöntőt mondanak, táncra perdülnek, és átmennek a szomszédos falvakba, Kővárra, Kiskászonba és Szárazpatakra is. Végezetül összegyűlnek a Porondon, ahol pánkóval és forralt borral kínálják a résztvevőket, kiértékelik a gyerekek jelmezeit. (Kgy. Z.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. január 9.

Az EMNP közös magyar jelölteket szeretne az időközi parlamenti választásokon
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megbízott elnöke azt javasolja a többi magyar szervezetnek, azaz RMDSZ-nek és az MPP-nek, hogy közös jelölteket állítsanak az időközi részleges parlamenti választásokon, amelyet hat választókerületben tartanak meg.
„Az országban hat olyan képviselői és szenátori szavazókörzet van, ahol az RMDSZ által elnyert mandátumok különféle okok miatt megüresedtek, és ahol időközi választásokat tartanak majd. Az EMNP már javasolta a többi erdélyi magyar pártnak, hogy közös jelölteket állítsanak ezekben a körzetekben. Olyan jelöltekre gondoltunk, akik nem korruptak, párt fölöttiek, jól ismerik a térség helyzetét és gondjait” – nyilatkozta pénteki sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, az EMNP megbízott elnöke. Toró hozzáfűzte: egyelőre a közös jelölt ötletét az RMDSZ Bihar megyei szervezete elutasította. Ott azt követően üresedett meg egy képviselői mandátum, hogy a 2008-ban megválasztott Lakatos Pétert tavaly kinevezték a Számvevőszék tanácsosává. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is elmondta véleményét az RMDSZ Bihar megyei szervezete elutasítása kapcsán: „Ez az elutasítás valamilyen módon megtisztel bennünket, mert a Bihar megyei RMDSZ-ben sok a korrupt politikus” – mondta Tőkés.
Nyugati Jelen (Arad)

2012. január 9.

Tőkés javaslata sérti a demokráciát”
Corina Creţu, a PSD európai parlamenti képviselője úgy értékeli: Tőkés Lászlónak az etnikai arányosság elvével kapcsolatos javaslata antidemokratikus. „Tőkés László javaslata vagy politikai dilettantizmusra vagy rosszindulatra vall. 
Mindkét esetben súlyosan sérti a demokráciát. Az arányosság elvét nem lehet csak a kisebbségekre alkalmazni. A választási rendszernek az egész lakosságra nézve érvényesnek kell lennie. Akár egyéni szavazókörzetes, akár arányos képviseletű szavazásról van szó, mindenki számára ugyanazt a rendszert kell alkalmazni” – véli Corina Creţu, aki ugyanakkor kijelenti: hogy nem lehet szó a magyar közösség hátrányos megkülönböztetéséről, amikor az RMDSZ annyi éve hatalmon van. „A romániai magyarságnak nincs szüksége kivételes szabályokra képviselői megválasztására” – tette hozzá.
Corina Creţu rámutat továbbá, hogy Traian Băsescu elnök nem rendelkezik törvénykezdeményezési joggal, következésképpen Tőkés László alaptalanul fordult az államfőhöz támogatásért.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

2012. január 9.

Frunda György aggódik az RMDSZ parlamenti szereplése miatt
Az RMDSZ számára az a legfőbb probléma, hogy az őszi választások után is bejut-e a parlamentbe – jelentette ki hétfőn Frunda György, a szövetség szenátora, aki a jelenlegi ellenzékkel kötendő koalíciót attól tette függővé, hogy a Szociálliberális Unió (USL) pártszövetség abszolút többséget szerez-e vagy sem. Frunda a Radio France Internationale-nak (RFI) nyilatkozva kifejtette, azért aggódik a parlamenti küszöb átlépése miatt, mert a szövetségnek várhatóan meg kell fizetni a kormányszereplés árát.
„Az átlagember, az átlagos polgár úgy érzi, hogy rosszabbul él 2012-ben, mint 2008-ban, ennek az árát pedig meg kell fizetni a választásokon. Kettő: az RMDSZ-nek Tőkés László és Szász Jenő pártjai képében magyar ellenfelei is lesznek, amelyek máris sokszor erkölcstelen módon és igaztalanul vádolják az RMDSZ-t, az elkövetkezőkben pedig ezek a támadások még sokkal élesebbek és agresszívabbak lesznek” – fejtette ki Frunda.
Ennek eredményeként – folytatta a szenátor – az eddig az RMDSZ-re szavazó választópolgárok egy része kiábrándul és megundorodik a politikai csatározásoktól, és egyszerűen nem megy majd el szavazni.
„Azt se felejtsük el, hogy szavazótáborunk legalább 60-70 százalékban nyugdíjasokból áll, akik a legtöbbet veszítették, a kórházi kezeléstől a távhőszolgáltatásig és a villanyszámláig. Őket kevéssé érdeklik a jövőbeli kilátások, az oktatás vagy a többi hasonló, úgyhogy komolyan aggódom az RMDSZ bejutás amiatt” – fejtette ki Frunda.
A politikus ugyanakkor úgy véli: a magyar közösség parlamenti képviseletének léte a román többség érdeke is.
Egyúttal nem zárt ki egy esetleges koalíciót a választások után az ellenzéki USL-lel.
„Az elmúlt húsz év megtanított, hogy amikor szükség van az RMDSZ-re, akkor megkeresik. Sohasem fordult még elő, hogy egy ötven százaléknál többel rendelkező szövetség koalíciót ajánlott volna az RMDSZ-nek. Ha van egy 45-50 százalék körüli támogatottsággal rendelkező szövetség, akkor az tudja, hogy az RMDSZ lojális partner, hűséges és korrekt, amely tapasztalt, jó szakemberekből áll, és amelyre lehet számítani” – mondta Frunda.
Szerinte ha az USL-nek 50-51 százaléka lesz, akkor biztos nem fordul majd az RMDSZ-hez, de ha 48 százalékot kap, akkor biztosan megkeresi a szövetséget, mivel tudja, hogy megbízhat benne.
„Ha ötven százalékunk lesz, az orrunkra csapják az ajtót, ha meg 48, akkor kedvesek lesznek hozzánk” – fejtette ki Frunda.
Mint ismeretes, az USL vezetői már többször bejelentették, hogy egyik legfőbb céljuk az RMDSZ ellenzékbe küldése.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

2012. január 9.

Bu.a.est
A történteket szavakba lehet foglalni, s teszik is ezt sokan immár intézményesen, hivatalosan, de elemzésekben, sajtócikkekben is – mindazt, amit fölöttük érzünk, nagyon nehezen.
Az Orbán-kormánynak röpke idő alatt sikerült Magyarországot Európa egyik legmegbecsültebb államából a legproblémásabbá tennie, az amúgy is súlyos világválságban végveszélybe sodornia. Ugyanakkor – a tekintélyelvű hatalomgyakorlásra mindig ez a legnagyobb csapás – nevetségessé vált. Még a fegyverletétellel is elkésett. „Idegen rémálom Európa szívében” – ezt is megértük, így írnak róla mérvadó világlapok.
De megértük azt is, hogy ezzel szemben Románia megítélése gyökeresen ellentétes, mázsás gondjai ellenére jól vizsgázott válságkezelésből, közvetlen fenyegetésnek nincs kitéve, az ország és pénzneme stabil. Ne gondoljuk, hogy ezt a nem remélt előnyét Románia nem fogja kihasználni. Gazdaságilag, de akár nemzetközi politikai és kisebbségpolitikai szempontból. (Miközben a szoros kapcsolatok és a problémák átgyűrűzésének veszélye miatt persze abban érdekelt, hogy Magyarország álljon talpra.)
Akár a nagy tekintélyű, nemrég hetvenedik életévét betöltő Sólyom László legutóbbi kemény bírálatát, akár az egykori magyar rendszerváltó ellenzéknek lapunkban is megjelent újévi üzenetét tekintjük, kiviláglik, hogy az orbáni autoritárius törekvések célja a teljes hatalomkoncentráció és az egyeduralom; az alkotmányos fékek és ellensúlyok kiiktatása és az autonóm intézmények módszeres felszámolása.
Bukarestről sem mondható el, hogy a modern demokrácia és jogállamiság végvára lenne, de – még ha meglepőnek tűnik is – igenis az RMDSZ töltötte be nem egyszer a mérséklő politikai kontroll szerepét. Gondoljunk csak arra, ahogyan megvédte a nyugdíjakat és ahogyan nem hagyta megvalósulni az államelnök kalandor és önszempontú ország-átszervezési és alkotmánymódosítási ötleteit. (Aminek alkalmasint még megfizeti az árát, úgyhogy a megtett engedményeket is sajnálhatjuk.) Ilyen értelemben (volt) fék tehát a magyarok érdekvédelmi szervezete, nem úgy, ahogy az államelnök állítja, vagyis a reformok akadályaként!
Nehéz feldolgozni nekünk azt, ami Budapest és Bukarest politikájának függellékévé tesz bennünket. Markó Béla legutóbb ismét éles kritikával illette a magyar kormányt, amiért az egységes erdélyi magyar politikai érdekképviselet megosztására törekedett. (Általánosabban az erdélyi magyarság megosztására törekszik.) Félő azonban, hogy a baj még ennél is nagyobb. Az orbáni politika nem csupán kiírja Magyarországot Európából, de mintegy koagulálja a kelet-közép-európai térség magyarellenes törekvéseit, ismét összetereli szomszédait kimondott vagy okkult szövetségekbe. Orbán nacionalizmusa (amely hangneménél fogva alkalmas arra, hogy eltúlozzák) ezért legtöbbet és legtartósabban a környező országok magyarságának árthat. A romániai baloldal és jobboldal van annyira nacionalista, mint Orbán, és összefoghat a „magyar veszély” ellen.  Mi pedig maradunk a Bu.a.est iránti jámbor lojalitásunkkal.
Ágoston Hugó
Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. január 9.

kérdezett:Bakk-Dávid Tímea ELNAPOLT KATARZIS Akire 84 informátort állítottak: egy katolikus pap és a Szeku Az egyház a szocialista átalakítás ellenpólusa volt, ám kebeléből is akadtak, akik jelentettek a “veszélyes elemekről”.
Interjú Novák Csaba Zoltánnal.
Novák Csaba Zoltán és Denisa Bodeanu történész tollából tavaly év végén a Pro Print kiadónál jelen meg Az elnémult harang. Egy megfigyelés története. Pálfi Géza katolikus pap élete a Securitate irataiban című kötet.
Pálfi 1941-ben született Máréfalván, Márton Áron püspök szentelte pappá, még teológusként titokban kapcsolatot vett fel a Vatikánnal, egyházi könyveket, diafilmeket csempészett Romániába, Erdély-szerte megszervezte a hittanoktatást, még belső vallási mozgalmat is alapított. Tanított a gyulafehérvári teológián, ahol a magyar irodalom, kultúra, történelem ismeretének fontosságát terjesztette a hallgatók között. A “legveszélyesebb katolikus elemek” közé sorolták. Márton Áron egyik belső bizalmasa volt, a Securitatenak azonban mégis sikerült elérnie, hogy elhelyezzék Gyulafehérvárról.
Élete végéig megfigyelték, követték, sokszor behívatták a szókimondó, prédikációiban a fennálló hatalom elnyomása ellen felszólaló papot. Amikor 1984-ben gyanús körülmények között, hosszú betegség után kórházban elhunyt, elindult a szóbeszéd, hogy a Szeku végzett vele. A pap megfigyelésének történetét a két történész a román titkosszolgálat fennmaradt irataiból próbálta feltárni és tágabb kontextusba helyezni.
- Tudtommal ez az első olyan szekusdosszié-kutatása a fiatal történésznemzedéknek, amely a katolikus egyház egyik elöljárójára fókuszál. Eddig “múltfeltáró bizottságok” – ahogy a kötetben fogalmaztok – és személyek csupán részleges forrásokból dolgozva mutattak be néhány személyt. Hogyan esett a választás Pálfira? Lesznek-e még hasonló kötetetek?
Novák Csaba Zoltán: – Úgy gondolom, az erdélyi magyar és román társadalom 1989 előtti kutatásának fontos témája az egyház, ám korábban a mi generációnk számára annyira nem került előtérbe. Az egyház mint társadalomszervező tényező szerepköre háttérbe szorult az olyan kutatásokban, amelyeket én is végeztem az RKP kisebbségpolitikáját illetően. Tényleges, egyházra fókuszáló kutatás nem volt erdélyi magyar vonatkozásban.
A román történetírás előbbre áll, de ott sem beszélhetünk szervezett kutatásról, hanem inkább a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) munkatársainak különböző belügyis dossziék kapcsán létrejött munkáiról. Valamilyen szinten tehát ez egyfajta hiánypótló dolog is lenne, a kezdete egy erre fókuszáló kutatásnak.
Mégsem egy tudatos projekt része a kötet. Szerzőtársam, Denisa Bodeanu, a CNSAS munkatársa találta meg a Pálfi-dossziét, ideadta, hogy véleményezzem, mit lehetne kezdeni egy ilyen típusú iratanyaggal. Átolvastam ezeket a forrásokat, megfigyelési jegyzőkönyveket, s úgy találtam, ez egy rendkívül komplex történet, amely túlmutat egy átlagos pap vagy lelkész megfigyelésén. Pálfi esetében a megfigyelés egy nagyon hosszú folyamat volt – gyakorlatilag élete 43 évének több mint felét megfigyelte a Securitate. Ennek a megfigyelésnek a történetén keresztül számos olyan leágazásba nyerünk betekintést, ami nagyon fontos egyrészt a katolikus egyház belső életének, az egyház és a hatalom viszonyának megismeréséhez, másrészt az erdélyi magyar katolikus egyház és az erdélyi magyar társadalom viszonya tekintetében.
Olyan kis mellékszálak bukkantak föl, amelyek érdemessé tették az anyagot önálló formában is feldolgozni, és belevágni ebbe a pionírmunkába. Távolról sem gondolom a munkát tökéletesnek, nem válaszolja meg a római katolikus egyház kommunizmus alatti történetének legfontosabb mozzanatait, de úgy gondolom, jó kezdőpont lehet további kérdések felvetéséhez.
- Hogyan körvonalazódnak a kutatás további irányai?
- Pálfi pályafutása a 60-as, 70-es években és a 80-as évek elejéig számos olyan kérdést vet föl, amit érdemesnek tartanék kibontani. Egy ilyen példa a Pálfi Géza által kezdeményezett Pro Juventute mozgalom is. Nem tudott kicsúcsosodni, szervezett keretei nem igazán léteztek, utóélete is részleteiben csak egy-két személy tevékenységében érhető tetten, de mindenképpen egy érdekes példája annak, hogy a római katolikus egyház papjai milyen belső szellemi vagy vallási mozgalmakat kezdeményeztek az egyházon belül.
Érdemes lenne megvizsgálni a közeljövőben, még milyen társadalom- és egyházszervező mozgalmak léteztek, ezeket milyen tényezők befolyásolták. Ebben az időszakban, a II. Vatikáni Zsinat után Nyugaton több mozgalom szerveződött, és érdekes lenne megnézni, ezek a főképp Magyarországról érkező mozgalmak hogyan befolyásolták az erdélyi hitéletet. Pálfi Géza is aktív kapcsolatokat ápolt ezekkel a magyarországi csoportosulásokkal, ez lehetne egy érdekes kiindulópontja a történet továbbfűzésének.
A legfontosabbnak azt tartanám, hogy olyan kérdésekről kezdjünk beszélni, amelyek elhanyagolódtak: pl. hogy a katolikus egyház és Márton Áron személye milyen súllyal bírt az erdélyi magyar társadalmi életben az épülő szocializmus korszakában.
Akkor, amikor a társadalom szocialista átalakítása zajlott, az egyházak folyamatosan egy ellenpólust, egy másik világot, alternatívát kínáltak fel, s ennek alappillére volt az állami szervekkel ki nem egyező római katolikus egyház. Érdekes lenne megvizsgálni Márton Áron körleveleit, hogy milyen lépéseket tett az egyház. Mivel a források nagyrészt egyházi tulajdonban vannak, a püspökségekhez tartoznak, egy vegyes, világi és egyházi történészekből álló csoport kutathatná ezt a témát. Jelen pillanatban mondjuk túl sok esélyt nem látok erre, de mindenképp fontosnak tartanám.
Meg lehetne vizsgálni Pálfihoz hasonló kaliberű egyházi személyiségek tevékenységét, érdemes lenne egy oral historys projektet indítani a még életben lévő, ehhez a generációhoz tartozó lelkészekkel. Nem Pálfi szerepét akarom minimalizálni, de személye elhíresüléséhez hozzájárult nem tisztázott körülmények között bekövetkezett halála is. Pontosan azt kellene megvizsgálni, a halálán túlmenően mi volt fontos az ő munkásságában, s ugyanígy más lelkészek esetében is.
Kényes kérdés, és ehhez az egyházi vezetés felsőbb hozzájárulása is kellene, hogyan lehetne pont egy ilyen történet talaján kibontani azt, hogyan alakult az egyház és hatalom viszonya a szocializmus különböző időszakaiban. Pálfi esetében kiderült, hogy az egyházi intézményes hálózatba is sikerült beférkőznie a Securitaténak, és különböző módszerekkel sikerült rábírnia embereket, hogy információkat szolgáltassanak az egyházi életről.
Érdemes lenne ezt megvizsgálni, ugyanakkor hangsúlyoznám, bizonyos egyházakban már elkezdődött egyfajta átvilágítás. Bár én ezt nem tartom történészi szemmel mérvadónak, hiszen nagyon sok esetben ezek az átvilágítások egyfajta belső tisztogatással járnak, és nem vagy nemcsak az egyház múltjának az elsődleges megismerése a cél, hanem vannak személyes jellegű indokok is.
Úgy gondolom, ezt a folyamatot két szinten lehetne megvalósítani: ha egy egyház igényli ezt, szükségesnek tartja belső átvilágítását, akkor oldja ezt meg egy belső egyházi bizottság felállításával, és ez döntené el például azt, hogy nyilvánosságra hozzák a besúgók listáját, vagy sem. Egy másik szinten pedig egyháztörténészek és világi történészek bevonásával szülessenek olyan monográfiák, amelyek segítenek megérteni az embereknek ezt az igencsak bonyolult és komplex világot. Én ezt tartanám helyénvalónak.
- Két dossziéban található iratok alapján dolgoztatok. Elképzelhető, hogy lehetett vagy valahol még mindig lappang olyan dosszié vagy egyes dokumentumok, amelyekhez nem férhettetek hozzá, és amely segítene tisztázni a homályban maradt eseményeket, történetelemeket, különös tekintettel arra, hogy pont a halála előtti és utáni időszakból kevés irat maradt fenn?
- Igen, és ez a válasz, azt hiszem, minden megfigyelt személy esetében érvényes. Gyakorta történik meg az, hogy egy adott kérdésre vonatkozó dokumentum, pl. egy lehallgatási jegyzőkönyv más dossziéba, problémakatalógusba kerül be. Pálfi esetében is több irat került elő más dossziéból. Elképzelhetőnek tartom tehát, hogy idővel továbbiak kerülnek elő. Nagyon sok szála volt a történetnek, Pálfiról 84-en jelentettek, néhányan közülük kimondottan a Pálfi-ügyre voltak ráállítva, de voltak, akik más ügyek mentén kerültek kapcsolatba Pálfi Gézával, az ő jelentéseik közt még lehet rá utaló nyom.
Érdekes lenne összevetni ugyanakkor a Márton Áron és Pálfi Géza közti, lehallgatott beszélgetéseket, hogy megtalálhatók-e a Márton Áron dossziéjában. Átszervezés során is kerülhettek a süllyesztőbe iratok, és arról se feledkezzünk meg, hogy 1989-ben nagyon sok irat megsemmisült, a forradalmárok vagy maga a Szeku semmisítette meg ezeket. Székelyudvarhelyen 1989 decemberében az egykori milícia és a Szeku épületét feldúlták, felgyújtották, szabályos legendák keringenek arról, hogy a gyerekek játszottak a lehallgatásokat rögzítő magnószalagokkal.
- Hogy lehet egyébként, hogy a Márton Áron-dosszié még nem került terítékre? – Voltak kutatások, de ez egy hatalmas téma, komplexebb kérdéseket vet föl, mint egy nem főpapi rangú személy megfigyelési dossziéja. Részkérdésekről többen írtak, és ha jól tudom, egy hosszabb dokumentumfilm készítése is zajlik a boldoggá avatási folyamata kapcsán.
- Pálfi halálának tisztázatlan körülményei azóta is tápot adnak a találgatásoknak, illetve egy kvázi mítoszteremtés eszközeivé váltak. Hogy a Securitatenek része volt a halálában, tényként állítja több forrás is. Mennyiben járulhat hozzá a történészi feltáró munka a köztudat megváltozásához?
- Pálfi a 80-as évek közepére a romániai magyar ellenállás felkapott szimbóluma lett, mert halála gyanús körülmények között következett be. A Szeku is meglehetősen zárolta az erre vonatkozó információkat. A nyugati világ, a Szabad Európa rádió, a magyar emigráció is gyorsan felkapta a hírt, és azonnal meg is jelent a fontosabb médiumokban. A Szeku megpróbált ellenlépéseket eszközölni, nagyon sok beépített embert küldött ki Nyugatra, hogy cáfolják a hírt, miszerint közük lett volna a pap halálához. A katolikus egyház is a hivatalos verziót fogadta el, miszerint Pálfi gyakorlatilag betegség következtében hunyt el.
A 80-as években vagyunk, amikor a diktatúra a legrosszabb időszakát élte. A társadalomnak akkor is és később is szüksége volt kierősített, felnagyított pozitív példákra, hogy igen, lehet másképpen is, vannak olyan kaliberű személyiségeink, akiknek vezérletével ellent lehet állni egyrészt a politikai, másrészt az egyre erőteljesebben jelentkező etnikai elnyomásnak. Pálfi Géza történetének utóélete is ide kapcsolható, és már a 90-es évektől elkezdődött egyfajta mítoszépítés körülötte. Én történészként nem szeretnék állást foglalni ebben, hogy ez jó vagy sem, de úgy vélem, gondolkodó értelmiségiként a tényeket a maguk helyén kell kezelni. Ez nem azt jelenti, hogy ezáltal csorbítjuk Pálfi jelentőségét, kisebbítjük kvalitásait, vagy nem ismerjük el az egyházáért és az egész erdélyi magyar társadalomért tett, nagyon fontos munkájának érdemeit. De jelenleg elsietett lenne egy mítoszt továbbgenerálni, és akár az ő, akár más, például Sütő András esetében, egy túldimenzionált kultuszfigurává emelni valakit.
Úgy gondolom, az időnek kell eldöntenie, egy adott személy tevékenysége mennyire volt fontos, mennyire volt jó. Nem tartom ildomosnak, hogy azonnal nekiugorjunk és kultuszt építsünk egy-egy ilyen személyiség köré. Ettől persze lehet emlékezni az adott személy munkásságára, lehet az emlékét ápolni.
Pálfi példája az egyházszervezésben, a hittanórák megszervezésében követendő volt, a nemzeti megmaradás gondolatkörében kifejtett eszméit is meg lehet szívlelni, ezáltal “örökké élni fog”, ugyanígy Sütőt is olvasni, értelmezni kell, és vitázni szellemi örökségén. De azt az idő majd eldönti, tágabb dimenzióban kell-e az emléküket ápolni vagy sem.
- Vajon miért nem egy olyan személy ügye került be a nemzetközi köztudatba, akit minden kétséget kizáróan a Szeku nyírt ki?
- Hogy valakit megölt-e vagy sem a Szeku, roppant nehéz bizonyítani. Ha ehhez a módszerhez folyamodtak, azt mindenképp olyan szervezés előzte meg, és olyan módon hajtották végre, hogy nagyon kevés nyom maradjon róla. Nem is nagyon dokumentálták az ilyen történeteket. Nagyon nehéz bizonyítékokat szerezni, és nagyon sok legenda él.
Sokan állítják például, hogy a Szeku sugarazta őket. A székelyföldi könyvbemutató turnénk szinte minden állomásán találkoztam olyan személyekkel, akik meg voltak győződve arról, hogy őket sugarazták. Nem tudom sem cáfolni, sem megerősíteni ezeket a történeteket, de az biztosnak tűnik: egy ilyen szintű beavatkozás nagyon pontos szervezést igényelt. Román körökben például a Szabad Európa Rádió román szerkesztőiről terjedt el, hogy így likvidálta volna őket a Szeku, ám bizonyítékokat ott sem tudtak szerezni.
A titkosszolgálat azért végzi titokban e tevékenységeit, hogy úgymond “a földi halandók” módszereivel ne lehessen leleplezni. Király Károly is említi, őt is sugarazták a nyolcvanas években, de rá is lőttek, és különböző baleseteket rendeztek meg – ez is érdekes jelenség, erre is többen hivatkoznak, hogy baleseteknek álcázott merényletekkel próbálták meg eltenni láb alól az áldozatokat. Ez egyébként másképp működött a szocializmus építésének 50-es éveiben, amikor a kollektivizálás, a szocialista átalakítás volt a tét, és ahhoz, hogy egy falut, egy vidéket megtörjenek, szükségesnek látták az emberáldozatot. Akkor a Szeku primitív eszközökkel oldotta meg ezeket az ügyeket, amelyek ma is bizonyítékul szolgálnak számunkra, hogy szervezetten, tudatosan elkövetett merényletekről van szó. Ez a Szeku irataiból is miden kétséget kizáróan kiderül (lásd László Márton ilyen irányú kutatásait).
De az ilyen kifinomultabb módszerekre, mint a sugarazás, nem történnek utalások a Szeku irataiban. Másrészt az ismert személyekkel nem járhattak így el, mert gyanússá váltak volna – az ő esetükben a Szeku embereinek inkább az volt a szerepe, hogy eltávolítsák a személyt abból a közegből, ahol az államra nézve veszélyesnek tekintett tevékenységét végezte. Pálfinál a cél az volt, hogy elhelyeztessék a gyulafehérvári teológiáról, mert ott magukra a közösségformálókra volt tekintélyes befolyással, míg egy parókián csupán a gyülekezetére. És ez sikerült is.
- Több mint 80 informátor volt Pálfira állítva, ebből 5 tanár, 26 tanuló, 25 pap, és csupán 27 világi személy. Többségük feltételezhetően ma is él, és egy részük funkciót tölthet be az egyházon belül. Mikor tudhatja meg az “igazságot” a közvélemény, az érintett katolikus hívők, hogy kik voltak ezek? Lehetséges lenne-e, hogy akár valamilyen belső, lelkiismereti, akár valamilyen külső nyomás, mondjuk a saját feletteseik felszólítására ezek az emberek felfedjék magukat?
- Az eddigi példák azt mutatják, nagyon kevesen voltak azok, akik 1989 után önszántukból fölfedték besúgói vagy együttműködési tevékenységüket. Nem tudom megmagyarázni, milyen belső mozgatórugók miatt, talán a legtöbben ezt igyekeztek elodázni, abban reménykedve, hogy előbb-utóbb az egész feledésbe merül.
A “teljes igazságot”, ahogy ezt földi halandókként értelmezzük, semmiképp sem tudhatjuk meg. De a történet nagyon sok vonatkozását, sok apró részletét meg lehetne ismerni. Az a kérdés, mikor jut el az egyház arra a pontra, hogy fontos legyen számára saját múltjának megvizsgálása, hogy mi volt a viszonya az elmúlt rendszerhez. Én ezt fontosnak tartanám, gondoljunk csak arra, a katolikus hitéletnek is milyen fontos eleme a szentgyónás. Katartikus szerepe van. Úgy gondolom, egy adott közösség akkor tud világos jövőképet felmutatni, ha tisztában van saját múltjának történéseivel. Az erdélyi magyarság esetében fontosnak tartanám, hogy a kényes kérdéseket kibeszéljük, elismerjük, hol tévedtünk, s tiszta lelkiismerettel, hatékonyabban tudjunk egy normális jövőképet körvonalazni. De ez az én véleményem, ezzel sokan nem értenek egyet.
A történet komplexitása az egyik magyarázat, amiért egyesek óvakodnak a múlt tisztázásától. Nem fehér és fekete, jó és rossz szereplős történet ez, hiszen ha akár a besúgókat vesszük, roppant sok árnyalatra kell tekintettel lennünk. Egy besúgó tevékenységét csak akkor tudjuk teljes mértékben kielemezni, ha ismerjük a teljes munkásságát, az általa feljegyzett információk összességét. Ez alapján lehetne meghatározni, mennyire volt káros a tevékenysége. Sokukat zsarolással, a papokat pl. kisebb kihágások leleplezésének fenyegetésével szervezték be, és nem mindegyikük végzett egyenértékű információközlő munkát.
Vannak, akik a túlélésért súgtak be. A Securitate követelésének is igyekeztek megfelelni, de ugyanakkor próbálták megőrizni belső integritásukat. Ilyen esetben a Szeku által kvázi használhatatlan, a megfigyelt személyre ártalmatlan információkat közöltek. Én úgy gondolom, hogy egy olyan ember, aki ugyan aláírta az együttműködési nyilatkozatot, de máskülönben az általa adott információk döntő többsége nem okozott kárt a megfigyelt személynek, nem esik ugyanabba a kategóriába, mint egy olyan informátor, aki tudatosan arra játszott, hogy a megfigyeltnek ártson.
Nehéz ezeket a kategóriákat elkülöníteni, de kellő szakértelemmel, odafigyeléssel meg lehetne tenni, hogy ne minden besúgót egy kalap alá vegyünk. Ez csupán megnehezítené, de nem akadályozná meg az átvilágító munkát.
Úgy gondolom, a besúgók világa elsősorban a rendszert minősíti, és csak utána a rendszerben élő embereket. Inkább emberi esendőségünkre, gyarlóságunkra mutat rá, meg arra, hogy adott diktatórikus rendszerben, ahol különböző nyomások érnek, a társadalom különböző tagjai más-más módon reagálnak ezekre a pressziókra.
A könyvbemutatók során sokan – és jogosan – tették fel a kérdést, hogy mi történik a rendszer működtetőivel? A besúgók általában csupán szerény fogaskerekei voltak a rendszernek, amelynek voltak magasabb szintű működtetői, tisztek, belügyi alkalmazottak – velük mi történik?
Mi azt a módszert követtük, hogy az informátorok nevét nem hoztuk nyilvánosságra. Ezt is sokan kifogásolták, de én azon a véleményen vagyok, a történésznek nem az a feladata, hogy levadássza a besúgókat, hanem hogy bemutassa és értelmezze egy rendszer működését. Ám az összes, az ügyben érintett Securitate-tiszt és belügyi meg rendőrségi alkalmazott neve szerepel a könyvben. Innen továbblépve nem a történész, hanem a mindenkori román politikai elit feladata lenne, hogy az előbb feltett kérdést valamilyen szinten megoldja.
Ez a romániai rendszerváltás egyik nagy problémája már 1990 januárjától kezdődően: az új rendszer hogyan fog viszonyulni az elmúlt, bukott rendszerhez? 20 év távlatából tudjuk, hogy a román politikai elit megpróbálta elodázni ezt a kérdést. Nem látom, hogy bármilyen komoly társadalmi következménnyel járó jogi szabályzást dolgozott volna ki annak érdekében, hogy szembenézzünk a múlt e szeletével.
- Milyen volt a kötet eddigi fogadtatása?
- Nagyon sok visszajelzést kaptunk világi és egyházi körökből egyaránt. Sokan olvasták, sokan vásárolták meg, sokan érdeklődtek a munka iránt. A reakciók egyébként vegyesek. Mint említettük, Pálfi haláláról két markánsan elkülönülő vélemény létezik – ebből következően a mítosz éltetői szkeptikusan viszonyulnak a mi könyvünkben megjelenő magyarázatokhoz. De ez már hit kérdése is, túlmutat a racionalitás keretén. Ha valaki hiszi, hogy a Szeku áldozata és mártír volt, és ez neki fontos, akkor úgysem lehet meggyőzni tudományos módszerekkel ennek ellenkezőjéről. Szakmai berkekben fontosnak nevezték, hogy a kötet egy ilyen nyelvezettel, strukturáltsággal jelenik meg mind a magyar, mind a román olvasóközönség előtt. Megpróbáltuk történelmi kontextusba helyezni a történetet, a bevezető tanulmányban leírtuk, milyen volt a politikai miliő, az RKP magyarságpolitikája. Sokan kiemelték, hogy fontos, hogy ez a fajta narratíva román nyelven, egy román szerzővel való együttműködésben jött létre. Román-magyar együttműködésről beszélhetünk tehát, s az sem mellékes, hogy a román nyelvű változat a CNSAS keretén belül jelent meg.
A román nyelvű bemutató még várat magára, tél végén tervezünk egy turnét, Bukarestben, Kolozsváron és Marosvásárhelyen. Eddig csak Szebenben mutattuk be román tudományos közegben, és pozitív visszajelzéseket kaptunk.
Annak is örülök, hogy sokan kiemelték a kötet kiegyensúlyozott hozzáállását. A negatív visszajelzések szakmai téren eddig főleg a szerkesztési, tördelési, olvasószerkesztési hibákat rótták fel. Amúgy a kötet szakmai hiányosságai szerintem nagyrészt abból fakadnak, hogy a témáról eddig keveset írtak. Amikor a Pálfi-történetet tágabb, elsősorban egyháztörténeti kontextusba helyeztük, sok fehér foltba ütköztünk, és sok kérdésre nem tudjuk a választ azóta sem. Ilyen szempontból is úttörő a kötet, mert jelenlegi információink alapján ebből ennyit lehetett kihozni, sok mellékszálat évek múlva biztosan sokkal jobban lehet majd felgöngyölíteni.
Jól kiegészíti a kötetet Maksay Ágnes dokumentumfilmje. A történetet így közelebb lehet vinni az átlagemberhez, akit esetleg elriasztana a tudományos kifejezések világa, a száraz dokumentumok. Úgy vélem, a történésznek nemcsak az a feladata, hogy különböző forrásokat felhasználva értelmezze a múlt történéseit a maga szakmai közegében, hanem ezt a tudást el kell szállítania a szélesebb tömegekhez is, akár tompítani a tudományosságán, hogy az átlagolvasónak is hozzáférhetővé váljon. Hiszen pontosan az “átlagolvasó” a főszereplője ennek a korszaknak.
Transindex.ro

2012. január 10.

Kelemen Hunor szerint kivitelezhetetlen az etnikai arányosság elve
Kivitelezhetetlennek nevezte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kedden azt a javaslatot, hogy építsék be a romániai választási rendszerbe az etnikai arányosság elvét, és töröljék el valamennyi nemzeti kisebbség szervezetei számára a parlamenti küszöböt.
Az etnikai arányosság elvét először november végén Toró T. Tibor, az újonnan létrehozott Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megbízott elnöke vetette fel, a múlt héten pedig Tőkés László nyílt levélben fordult Traian Basescu államfőhöz, hogy járuljon hozzá érdemi vita elkezdéséhez az etnikai arányosság elvéről.
Az EMNP és Tőkés László azt szeretné, ha a romániai nemzeti kisebbségek szervezetei számára eltörölnék az ötszázalékos parlamenti küszöböt, így a romániai magyar politikai szervezetek a magyarság mintegy 6,5 százalékos számarányának megfelelő számú mandátumért küzdhetnének meg egymással anélkül, hogy veszélyeztetnék ezáltal a magyarság parlamenti képviseletét.
Kelemen az MTI kérdésére Tőkés kezdeményezése kapcsán elmondta: nem veszi komolyan sem javaslatát, sem saját magát az, aki meg akar oldani egy problémát és nyílt levélben fordul az államfőhöz. Az RMDSZ elnöke szerint az EMNP és Tőkés javaslata „a tudományos-fantasztikus irodalom kategóriájába tartozik, nem a komolyan vehető, megvalósítható felvetések közé”.
A politikus kitért arra is, hogy az RMDSZ azt szeretné: március második felében kerüljön sor a romániai időközi választásokra. Az RMDSZ jelöltjei által 2008-ban elnyert törvényhozói mandátumok közül ugyanis három időközben megüresedett. Így egy-egy Kolozs, Hargita és Bihar megyei egyéni választókerületben kell kiírnia időközi választást a kormánynak.
Kelemen Hunor meggyőződését fejezte ki, hogy az RMDSZ jelöltjei nyernek majd Hargita és Bihar megyében. Ebben a két kerületben az EMNP és az MPP is akar indítani jelölteket. Kelemen szerint kialakulhat magyar-magyar küzdelem, de csak akkor, ha a nem RMDSZ-es magyar jelöltek román párt listáján vagy függetlenként szállnak versenybe. Az RMDSZ elnöke szerint ugyanis a román választási törvény csak parlamenti pártok részvételét teszi lehetővé az időközi választásokon. MTI
Erdély.ma

2012. január 10.

Nesze neked dák elmélet! – Dr. Kazár Lajos: Kérdések a román történészekhez
Nesze neked dák elmélet! Érdekes kérdések. Ezt a kérdéskört akár még bővíteni is lehetne... Tehát kik is voltak azok a dákok? És kik azok a románok és honnan jöttek?
Dr. Kazár Lajos (Australian National University, Canberra): Kérdések a román történészekhez 
- 1. Feltételezve, hogy az oláhok/románok állandó lakosai voltak azon földnek, melyet ma Erdélynek hívnak, s ahonnét a római telepeseket és légiókat Kr. u. 270 körül kivonták, és tekintve, hogy a rómaiakat ott követő népek: a gótok, hunok, gepidák, avarok, bolgárok mind elsöprődtek a népvándorlás sodrában, miközben – a dákó-román elmélet követői szerint – az oláhok/románok „dákó-román” elei ugyanott „barlangokban élve” megmaradtak, jó lenne tudni, pontosan mely barlangokban élték túl észrevétlenül a háborúkkal teli hat évszázadot a magyar honfoglalásig? És hol vannak az idevágó régészeti bizonyítékok: hálófülkék, edénytöredékek és egyéb háztartási eszközök, szemétdombok és más leletek, amelyek tanúsítják a „dákó-román” tömegeknek ilyen barlangokban folytatott állandó életét? (U.i. ilyen leleteket még nem talált senki).
- 2. Minthogy a dákó-román elmélet követői azt állítják, hogy az oláhok/románok a IV. vagy V. században vették fel a kereszténységet a ma Erdélyként ismert földön, tudni szeretnénk az oláhok/románok „dákó-román” őseinek olyan lehető alkotásairól, amelyek jól rejtett barlangokban fennmaradhattak volna, például – vallásos alkotások az állítólagos megkeresztelkedés előtti időszakból; – vallásos alkotások a megkeresztelkedés és az oláhoknak/románoknak a Magyar Királyság okmányaiban a 13. század elején először történt említése között. Különösen érdekelnének bennünket feliratok (akár dák, akár latin nyelven az első időszakból és latin vagy új-latin nyelven a másodikból) barlangtemplomok falain, sírköveken vagy egyéb kultikus tárgyakon? U.i. a római civilizáció ilyen tanújelei nem hiányoznak más területeken, amelyek valaha a rómaiak birtokai voltak.
- 3. Mi a magyarázat arra, hogy az oláhok/románok nyelvében Erdélynek sem a dákoktól származó neve (ha ilyen egyáltalán volt), sem a tartomány római neve (Provincia Dacia) nem maradt meg? Miért volt szükséges az oláhok/románok őseinek az ómagyar Erdei nevet kölcsönözniük, amit némi hangtorzítással mindmáig Ardeal-nak neveznek?
- 4. A 19. században élt Alexandra de Cihac román nyelvész elemzése szerint (Dictionnaire étymologique de la langue roumainé) a román nyelv szókincse akkor a következő összetételű volt: 45,7% szláv , 31,4% latin , 8,4% török , 7,0% görög , 6,0% magyar , 0,6% albán , és valamelyes ismeretlen eredetű, de dák eredetű egy sem.
Hol vannak a dák maradékok?
- 5. Mivel lehet magyarázni, hogy számos, feltűnően közös vonás van az albán és a román nyelvben? A történettudomány nem tud arról, hogy az albánok elei Erdélyből vándoroltak volna a történelmi Albánia területére, viszont Albánia szomszédsgában már a 10. században nagy terjedelmű oláh (vlach) szállásterületek léteztek. Arumun és Megleni románok ma is élnek ott jelentős számban.
- 6. Miért volt az oláhok/románok liturgiája (egyházi szertartási nyelve) Erdélyben még a 19. században is szláv (tehát sem latin, sem görög, de még oláh/román sem), és miért volt az oláh/román papság olyan sok tagja évszázadokon át szerb vagy bolgár eredetű?
- 7. Mi a magyarázat arra, hogy a rómaiak állítólagos leszármazottai között még a papok is nem a latin írást, hanem a cirillt használták még a 19. században is? Ha az oláhok/románok dákó-román ősei a tőlük elvárható latin betűket később cserélték fel a cirillel -amely csere nem történhetett a 9. század közepe előtt (mert korábban cirill írás nem létezett) -, akkor miért történt ez a csere Erdélyben, a Magyar Királyság területén, ahol semmilyen más népcsoport nem használt cirill írást a törökök elől menedéket kérő szerbek és oláhok előtt? Mi értelme lett volna egy ilyen cserének Magyarországon?
- 8. A Regestrum Varadiense (Váradi regesztrum) nagyváradi püspökségnek isten ítéletek pere egész Kelet-Magyarországra kiterjedő illetékességi területén 1205 és 1238 között lefolyt perekre vonatkozó hivatalos feljegyzéseit tartalmazza, melyekből kb. 600 helységnevet és kb. 2.500 személynevet gyűjtöttek ki. Egyik lista sem tartalmaz egyetlen olyan nevet sem, mely oláh/román eredetű volna. Mennek a magyarázata?
- 9. Mi a magyarázata annak, hogy az állítólag dák és római ősöktől származó oláhok/románok -jóllehet a dákoknak voltak megerősített városaik, a rómaiak pedig messze földön híresek voltak nagyszerű városok építéséről – egyetlen város nem létesítettek Erdélyben, sem a magyar honfoglalás előtt, sem azután? Mi több: az oláh/román nyelvben az órás (város) szó az ómagyar waras kölcsönzése? – 10. Erdély településtörténete azt mutatja, hogy a 13. század végén 511 falunévből csak 3 volt oláh/román eredetű. Talán csak a 13. században kezdtek az oláhok/románok Erdélybe bevándorolni?
- 11. Mi az oka annak, hogy Erdélyben egyetlen folyó vagy nagyobb patak neve sem oláh/román eredetű?
Erdély.ma

2012. január 10.

Utcanévbotrány Nagyváradon
Jogi útra tereli a nagyváradi utcanévtáblák ügyét az Erdélyi Magyar Ifjak helyi szervezete. Nem kaptak választ az önkormányzat vezetőségéhez októberben intézett beadványukra, amelyben a történelmi magyar utcanevek kiírását kérték. A civil szervezet tagjai úgy döntöttek, hogy bírósághoz fordulnak. A Partium Élesd városában, bár a magyarság számaránya mindössze tizenhat százalék, magyarul is olvashatóak az utcák nevei. Az újonnan elnevezett utcák több, mint húsz százalékát nevezték el magyar személyiségekről.
Nagyvárad közel 750 utcájának kevesebb, mint tizenöt százaléka visel magyar személyiségek nevét. Az Erdélyi Magyar Ifjak helyi szervezetének tagjai 2006 óta harcolnak azért, hogy a meglévő utcaneveket helyes magyarsággal írják ki a megyeközpontban. Így például a strada Gheorghe Doja legyen újra Dózsa György utca, valamint, hogy a város főtere, az Egyesülés-tér kapja vissza a Szent László király városalapító nevét.
nagyváradi önkormányzat öt évvel ezelőtt elfogadott egy határozatot az utcanevekre vonatkozóan, amely arról szól, hogy a közterület, híd, tér, sétány, utca elnevezést írják ki magyarul is. Ezen döntését a helyi tanács azóta sem ültette gyakorlatba. A helyi tanács RMDSZ-es képviselője szerint a történelmi utcanevek kiírása nem lehetséges, a meglévők fordítása viszont igen, ezért az önkormányzat elkészíttette az összes utcanév tükörfordítását, amely botrányosra sikeredett. Az utólag kijavított tükörfordításokat is csak néhány helyen tették ki. Tanácsi határozat nincs ezek használatára.
Az Erdélyi Magyar Ifjak szerint ragaszkodni kell a történelmi magyar lenevezésekhez, hiszen az utcák kétharmadának van történelmi magyar neve.
A fiatalok nem adják fel. Precedens értékű perrel szeretnének pontot tenni az utcanévtáblák ügyére.
Több európai városban, így Brüsszelben, Barcelonaban, Prágában, Sopronban, sőt Románia más városaiban is, így Szászsebesen is találtak megoldást erre a problémára. az EMI tagjai remélik, ha jogi úton is, de sikerül dűlőre vinni az utcanévtáblák ügyét Nagyváradon.
Erdély.ma

2012. január 10.

Új szakokat indít Erdély 1989. utáni első magyar egyeteme
Egy jótékonysági fogadáson 600 ezer forint gyűlt össze az iskolának. Erdély első akkreditált magyar egyeteme a román államtól semmilyen támogatást nem kap.
600 ezer forint gyűlt össze azon a jótékonysági fogadáson, amelyet a Partiumi Keresztény Egyetem javára tartottak Nagyváradon. Az intézmény idén több új szakot is indítana. Erdély első akkreditált magyar egyeteme a román államtól semmilyen támogatást nem kap.
Erdély első, a román állam által is elismert magyar egyetemén 14 szakon jelenleg 950 hallgató tanul. Az intézmény idén több új szakot is indít, a többi között kulturális mediátor, romológiai, tanítóképző valamint bank- és pénzügyszakot. „Jól működő közgazdászképzés működik az egyetemen belül és ennek természetes kiegészítője a bank- és pénzügyszak, amelyik egy nagyon is konkrét piaci igényre válaszol” – nyilatkozta az egyetem rektora.
Magyar bank- és pénzügyi szakemberekre ugyanis nagy szükség van, mert eddig ilyen képzés nem volt a Partiumban. Az új szakok beindítására, működtetésére valamint a hallgatók ösztöndíjának kiegészítésére fordítják az idei jótékonysági esten begyűjtött adományokat. Tőkés László, az egyetem elnöke azt mondta: az Erdély fellendülését szolgáló Mikó Imre terv mellett Nagyvárad híres labdarugójáról, Bodola Gyuláról elnevezett ifjúsági- és sportstratégiát dolgoznak ki az erdélyi ifjak itthon maradásért és felzárkóztatásáért. „Ezért is mennek el ifjaink, sportolóink a tanügy illetve a sportélet területén mostoha viszonyok miatt nem tudnak érvényesülni, ezért kigondoltuk egy újabb stratégiai ágazat fejlesztését” – mondta Tőkés László, az egyetem elnöke.
A Közjó Szolgálatában díjat idén a nagyváradi asszonykórus kapta hagyományápoló munkásságáért. hirado.hu 
Erdély.ma

2012. január 10.

Szegény, szegény Európa
Szívesen vendégül látnánk azokat a londoni pénzpiaci elemzőket, akik Magyarország számára a romániai példát ajánlják a Nemzetközi Valutaalappal esedékes hitelszerződés lebonyolításában.
Várnánk azokat a nemzetközi szakértőket, véleményformáló újságírókat, hitelminősítőknél dolgozó közgazdászokat, európai politikusokat, európai bizottsági képviselőket is, akik oly igen szapulták az elmúlt időszakban a magyar kormányt, fennhangon siratták a demokráciát és a szabadságjogokat Magyarországon, diktatúrát vízionáltak az alaptörvény elfogadása után.
Jönnének mifelénk, vennék csak szemügyre közelebbről is, milyen modellt is ajánlanak Orbán Viktor és kormánya számára, mi történik a nemzetközi pénzintézetek utasításait készségesen végrehajtó Traian Băsescu és Emil Boc országában.
Mert akadna itt néznivaló bőséggel. Demokráciát tanulhatnának például a román kormánytól, amely nemrégiben egyetlen huszárvágással fél évvel meghosszabbította a négy évre választott helyi vezetők mandátumát, összevonta a parlamenti és az önkormányzati választásokat. Azt is elleshetnék, hogyan lehet a felelősségvállalásnak nevezett manőverrel milliók életét meghatározó törvényeket parlamenti vita nélkül áterőszakolni. Ugyancsak a demokrácia jegyében.
Megtapasztalhatnák továbbá, a mindent behálózó korrupció, egyes pénzéhes vezetők megkörnyékezése révén hogyan lehet egyszer s mindenkorra lejáratni a szakszervezeti mozgalmat, hogy manapság már az sincs, aki valamirevaló tüntetést szervezhetne az országban. De láthatnák az Európában még divatos multikulturalizmus hazai értelmezését is, például a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem esetében, ahol a törvényt semmibe véve akadályozzák a magyar tagozatok létrehozását. Tanulmányozhatnák az önkormányzatoknak politikai kritériumok szerint osztogatott közpénzek kacskaringós útját az államkasszától a „baráti cégeken” át a pártkasszáig.
S mivel munkalátogatásra érkeznek, és amúgy is gazdasági tanácsokat osztogatnak, talán kipróbálhatnák, tudnak-e ugyanúgy örvendezni a makrogazdasági mutatók stabilitásának, a másfél százalékos gazdasági növekedésnek, ha például pedagógusi vagy kezdő orvosi fizetésből kell megélniük. Tanulmányokat írhatnának arról, miként lehet a megszorítások politikáját gátlástalanul alkalmazni oly módon, hogy az csakis a kisembereket sújtsa, a bankok, egyéb hatalmas tőkét felhalmozó nemzetközi vállalatok érdekei még csak véletlenül se sérüljenek.
Vagy talán éppen ezért lenne Románia a követendő példa? És ezért Magyarország a renitens, Orbán Viktor pedig a diktátor?
Kinek az érdekeit is képviseli az Európai Unió? Polgáraiét? A nemzetközi tőkéét? Szegény, szegény Európa...
Farcádi Botond, Háromszék 
Erdély.ma



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 4681-4699




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998