udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 6943 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 6931-6943
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2014. január 4.

Valamit igazítani a világon. Gálfalvi Zsolt 80.
Szűk családi és baráti körben köszöntötték Marosvárhelyen a nyolcvanéves GÁLFALVI ZSOLTOT pályatársai, hozzátartozói. Nem csak egy életmű összegzését hozta a Bolyai Klubban megrendezett este, hanem az erdélyi magyar közösségszervezés legfontosabb évtizedeit, a rendszerváltást, a rendszerváltás utáni évtizedeket tette érthetőbbé. Parászka Boróka írása.
Irodalomkritikusként, esztétaként, intézményvezetőként, kultúrdiplomataként, televíziós szerkesztőként-vezetőként, színházigazgatóként is maradandót alkotott, állítják pályatársai. Szerteágazó munkái révén egyike azoknak, akiknek a legkiterjedtebb kapcsolatrendszere épült ki az erdélyi magyar közösségi- szellemi életében. „Beszélgető-” és „kérdezőművész” – ez lehet a legpontosabb és legérzékenyebb meghatározása annak, mi az, amivel alkotók, gondolkodók sorát megihlette, munkára ösztönözte. Nyolcvanadik születésnapján több nemzedék közös kötetben köszöntötte a visszavonultan élő Gálfalvi Zsoltot, kinek szellemi jelenléte ma is meghatározó. A Bolyai Klubban rendezett beszélgetésen ebből a kötetből is elhangzott néhány írás. Földes György történész Budapestről utazott Marosvásárhelyre, hogy Gálfalvi Zsoltot, az „erdélyi Prosperót” köszöntse.
Az erdélyi Prospero„Nincs se világi, se túlvilági hatalma, se sziget, se kard, se varázs, se szolgák, se szellemek és mégis Prosperóra emlékeztet” – mondta Földes György, aki szerint a shakespeari hőshöz a marosvásárhelyi gondolkodót a bölcsesség szeretete és tisztelete teszi hasonlóvá. „Egyikük értelmét, cselekvését sem a bosszú, hanem a bölcsesség, az igazság irányítja” – hangzott el a Bolyai Klubban, ahol az évtizedes pályatárs visszafogott, de egyértelmű meghatottsággal méltatta Gálfalvi Zsolt érdemeit. „Születhetett volna arabnak, akkor kádi lenne, orosznak, akkor sztároszta. Ha amerikainak, akkor békebíró.
Amúgy meg mindenütt az lenne, aki. Újságot szerkesztene, okosítana, híd akarna lenni az emberi vágyak és a valóság között. Tanácsot adna annak, aki kér, asztalhoz ültetné a harcosokat, hogy ne üssenek, hanem inkább egy, vagy inkább két pohár bor mellett beszéljenek. Lehetne szülőföldjének fejedelme, jól járna ezzel mindenki, aki ott él. Legyen román, magyar, szász, félig ez, vagy tán egészen az. Hiszen az én Prospero barátom nem csak Milanónak akar jót, hanem Nápolynak is.
Nem kíván elvenni senkitől semmit, csak mindenkinek a jussát akarja. Nem akar rosszabb sorsot más nemzetének, mint a sajátjának. Ha bölcs barátom szavára hallgatnának az ott élők, akkor az, aki egykor elment, még az is visszatérne, mert tudná, hogy itt jobban értik és tisztelik”. A méltatások nem csak a személyes életművet, hanem a személyes életmű által gazdagított hely szellemét is érintették. „Marosvásárhelyen három világ, civilizáció ölelkezik egymással anélkül, hogy alágyűrné egymást. Ez a bölcsesség kútja három forrásból.” – mondta a budapesti Földes György a körülötte lévőknek, a Kolozsvárról, Bukarestből vagy éppen Nagyváradról származóknak-érkezőknek. Ahhoz, hogy ez a bölcsesség érvényre jusson, személyes kvalitásokra, helyzetértésre is szükség volt. „Az én barátom soha nem akart több lenni önmagánál, de azért a mindenséggel mérte önmagát. Ez a szerény öntudat, a mértékletesség, az empátia, és az ügy iránti alázat az, amivel mértéket ad mindenkinek, aki vele egy szellemi, gondolati és politikai térben és időben létezik, alkot és dolgozik. Mióta ismerem, sajnos káromra és hibámból nem elég régóta azzal a tudattal élek, hogy figyel, segít, harcostárs. Ha becsületes ellenfele lennék, akkor se kerülném el a háza táját. Ha igazáról nem tudna meggyőzni, akkor is okosabb lennék a távozás után, mint érkeztemkor. Az erdélyi Prospero uralkodás helyett egész életét a nép és a kultúra szolgálatával tölti. Nem a nyolcvan év teszi bölccsé, hanem a hivatása, az egyetemessége, az hogy az egyetemes kultúra nemzetivé, közös kinccsé válik. Mindez annak tudatában, hogy a hagyomány segít népként megmaradni, de a kultúra megújítása, a közös jövő kialakítása, a sorsközösség az, ami nemzetté emel egy népet. Sorsközösség nincs közös kultúra, az eltérő szellemi és politikai hagyományok kölcsönös tisztelete, a demokratikus és szociális minimum nélkül” – érvelt „erdélyi barátja” mellett Földes György, aki az életmű összegzésével nem zárta le azt. „Lenyűgöznek a kilencvenes években írt cikkei, az általa szerkesztett lap szerteágazó tartalmai. Ez a nem a múlt, ez az a kompetencia, amelyre mindannyiunknak most is szüksége van. Erdélyi Prospero járj közöttünk, ne csak hallgass minket, szólj is hozzánk, folytasd velünk is a párbeszédet.” – kért és biztatott a felszólaló.
Az intenzív értelmiségi
Gálfalvi Zsolt a tőle megszokott szerény iróniával fogadta a dicsérő szavakat. „Nem hiszem, hogy lenne alkalmam arra, hogy hasonló szövegeket magamról még egyszer végighallgassak. Amikor még egyszer elmondják majd ezeket, már nem fogom hallani” – mondta mosolyogva az ünnepelt, aki a legfontosabbnak a feléje irányuló megértést nevezte. „Éreztem valami megértést az iránt, amit én próbáltam kudarcokon keresztül csinálni az életemben. Az rajzolódott ki a szavaitokból, ami mindannyiónkat összeköt. Azokat, akik a koszorújukat a magyar nyelv elé úgy teszik, mint az egyetlen és közös hazájuk elé.” – utalt vissza Illyés Gyula Koszorú című versére, amelyet az est során Gáspárik Attila mondott el. Markó Béla az ünnepség házigazdájaként és moderátoraként arról faggatta az ünnepeltet, mit jelent a felelősség kérdése számára. Felkészült, de nem érzelemmentes válasz érkezett.
Gálfalvi arra figyelmezett, meg kell érteni, mit jelent „intenzív értelmiséginek” lenni – ezt a szerepkört ugyanis nem lehet kierőszakolni, és ehhez alapvető tulajdonságokra, szellemi, elvi igényekre és igényességre van szükség. „Senkit se lehet rákényszeríteni a felelősségre, arra, hogy gondolja végig, mit ír. Értelmesen élni és dolgozni csak akkor lehet, ha valamilyen felelősséget érzünk nem egyszerűen a leírt szavak iránt, hanem az emberi értelem iránt”
– mondta Gálfalvi Zsolt, aki nem szakadva el az iróniától megjegyezte, az értelem ez a legnagyobb hiánycikk, pedig ezért szoktak a legkevésbé panaszkodni az emberek, hogy nincs. „Szoktak panaszkodni ezért, azért, a pénzért, az élelemért. Az értelemért, na azért nem szoktak panaszkodni” – mosolygott össze a közönségével az ünnepelt. Nem csak az „intenzív értelmiségi” fogalmát elevenítette és magyarázta az érintett, hanem olyan további kulcsszavakat is felvetett, mint a „szóértés”. „Az értelem esélyein, lehetőségein munkálni, megteremteni a szóértés légkörét, azért fontos, mert e nélkül teremtő munka nem létezik.” – emlékeztetett Gálfalvi Zsolt. A tömör helyzetértékelés a rendszerváltás és a rendszerváltás utáni évtizedek értelmezésévé is vált. Az elmúlt évtizedekben ugyanis a kultúra szerepéről alkotott elképzelések, elvárások megváltoztak, több szempontból „magánüggyé” vált a színház, az irodalom, a képzőművészet. 89 után az emberek „rühellték a prófétaságot” – mondta az esztéta, aki úgy vélte, ez egy alapvető tévedés, és egyet jelent a felelősségtudatról való lemondással. Markó Béla kérdésére újabb és újabb, egymást kiegészítő válaszok érkeztek. „A felelősség nem számonkérés, hanem az, ami az emberen belül munkál, amikor ír, szerkeszt, emberekkel beszél, amikor megteremti a közösségi légkört amelyben értelmes esélyeket valóra lehet váltani. Enélkül nincs szabadság, se teremtő erő.”
„Mindig elkapott a gépszíj”Bár Gálfalvi Zsolt nagyon határozott, humorral erősített szavai „felelős”, következetes álláspontot képviseltek, Markó Béla, mint pályatárs és mint alkotó is árnyalta az elhangzottakat. Az „erdélyi intézménnyé” vált személyiség mögött mégsem olyan „egy tömbből faragott” életmű van. A Marosvásárhely–Bukarest tengelyen dolgozó intézményvezető háta mögül felsejlik a könyvtárlakó filosz, a Barcelonában is otthonosan mozgó européer. Van-e amit elszalasztott, amit másképpen csinálna, vagy nem vállalna el? – kérdezte a költő-politikus. „Ez a kérdés nem igazán időszerű. Nyolcvan éves vagyok, megpróbálhatom, hogy ne töltsem be még egyszer azokat a tisztségeket, amelyeket egyszer már betöltöttem, hogy ne legyek újra színházigazgató, televízió elnök, de ugye ez a vállalkozás teljesen reménytelen. Ha visszatekintek, azt kell mondanom, hogy bár nem akartam, de mindig elkapott a gépszíj. Az ember nem csak érzi a felelősséget, de felelőssé is teszik a szavaiért. Én igazán a műsorkészítést szerettem a televíziózásban, és mégis, egyszer csak ott találtam a vezetésben. Sok mindent sajnálok, hogy nem tettem meg, amit szerettem volna. De mindig volt valami feladat, amit el kellett végezni, és nem akartam kibújni a kötelezettségek alól. Gyakran mondjuk, hogy az esztétikai érték mindenek előtt, de az irodalom és a művészet nem gyakorlati feladatok megoldására való, és ha az ember kisebbségbe született, és annak a nyelvét és kultúráját vallja magának, akkor plusz feladatai vannak. Ezekről lemondani – próbálok nagyon finoman fogalmazni – nem dicséretre méltó dolog. Nagyon szívesen írtam volna Thomas Mannról, Márairól az elmúlt évtizedekben. Az embernek azonban tudnia kell azt, hogy vannak dolgok az életben, amelyeket el kell fogadni, meg kell érteni, és amelyeknek az érvényesítése nélkül nincs értelmes, teremtő élet” – összegezte lemondásainak és vállalásainak okát az ünnepelt.
Hogy milyen dilemmával jártak a tehertételt és társadalmi megbecsülést is jelentő faladatok, például a televízió elnöki posztja, azt Markó Béla tette érthetővé. „Annak idején nehezen, de meggyőztük Gálfalvi Zsoltot, hogy vegyen részt a televízió vezetőtanácsában, el is vállalta. Nagyon hamar kiderült, hogy a konfliktusok következtében nincs elnök. Korelnökként elvállalta a televízió vezetését, nagyon jól, mindenki megelégedésére, egyetlen hiányérzetem van, hogy nincs mód hosszú távon tovább vinni, és téged agyonnyomni ezzel a feladattal több esztendőn át” – emlékezett vissza az RMDSZ korabeli elnöke.
Kolozsvár, Vásárhely, Bukarest Gáspárik Attila, mint az audiovizuális tanács egykori elnöke úgy fogalmazott: Gálfalvi Zsolt volt az egyetlen olyan vezető, aki megkérdezte az embereket, hogy hogyan működjön az intézmény, amelynek az élén ált. Azzal hozta zavarba a környezetét, hogy odafordult a munkatársaihoz, hogy tárgyalt mindenkivel. „Ezt nem értették Bukarestben, azt hitték, hogy a normalitás az ravaszság. Bevallotta, hogy nem tévés ember, hanem érdeklődő, aki mer kérdezni, és mert munkát adni a körülötte lévőknek.”Hogyan lehetett Kolozsvárról és Marosvásárhelyről érkezve helyet találni Bukarestben, hogyan lehet a fővárosból visszatérni, onnan „visszacsatornázni” értékeket az erdélyi közösségi központokba? Gálfalvi Zsolt a többlakiságról, az utazásról és otthonra találásról így nyilatkozott. „Valójában három városban éltem: Kolozsvárt nagyon szerettem, nagy tisztelettel gondolok rá vissza. Örvendek annak, hogy működik például a Kolozsvár Társaság, változatlanul megteremti a szellemi élet pezsgő légkörét, ami nélkül város nincsen. Kolozsvár után kerültem Vásárhelyre, majd Bukarestbe. Sőt Marosvásárhelyre kétszer költöztem vissza: ez mindig az a hely volt, ahol valamit lehetett értelmesen cselekedni. Ezért mentem Bukarestbe, ezért jöttem vissza.
Az a véleményem, hogy az ember egy helyet akkor tud magáénak vallani, ha ott valamit tud igazítani a világon.
Ez a vágy bennem van. Bukarestben, függetlenül attól, hogy a város életmódja sok szempontból idegen volt, jó lehetőségek adódtak a szellemi kapcsolatokra. A színházi élet egészen csodálatos és ritka volna. Tamási azt mondaná, hogy igyekezzünk otthon lenni, én azt mondanám, legyünk ott, ahol lehet valamit tenni, ahol kapcsolatot lehet létesíteni másokkal, akik, ha nem is úgy gondolkodnak, mint mi, de akiknek az erőfeszítésein osztozni lehet.”
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

2014. január 5.

Megválasztása óta még nem hallottuk beszélni a parlamentben Kelemen Hunort
Egyetlen alkalommal sem szólalt fel a parlamentben az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a legutóbbi (2012-es) választások óta.
A Digi24 hírtelevízió készített egy összeállítást azokról a politikusokról, akik az elmúlt valamivel több mint egy évben nem tűntek ki a törvényhozási munkában – vagy azzal, hogy nem szólaltak fel, vagy azzal, hogy a jogszabályalkotási folyamatban sem vállaltak szerepet, azaz egyetlen törvénytervezetet sem kezdeményeztek vagy írtak alá.
Ilyenként Kelemen Hunor egy 33 fős társaság tagja, amelyben van még egy RMDSZ-es, Markó Attila, illetve neves román politikusokat is ide soroltak: például Ludovic Orban korábbi közlekedési minisztert, Victor Ciorbea volt miniszterelnököt vagy Theodor Paleologu egykori művelődésügyi minisztert. Ludovic Orban ráadásul törvénykezdeményezésekhez sem adta a nevét.
A Digi24 megkérdezte néhányukat, mivel magyarázzák ezt a visszafogottságot. Volt, aki azt válaszolta, nem tartották fontosnak, hogy plénumban beszéljenek, sokkal fontosabbnak tekintik ugyanis a szakbizottsági munkát. Mások szerint dolgozni kell, nem beszélni, ismét mások azzal hárították a válaszadást, hogy mi lenne, ha mindenki beszélne a parlamentben, soha nem fejeződnének be a gyűlések. És volt olyan is, aki nem volt hajlandó felelni, és letette a telefont.
A parlament jelenleg vakáción van, februárban kezdi újra a munkát.
Parlamenti képviselők és szenátorok, akik megválasztásuk óta egyetlen alkalommal sem szólaltak fel: * Ludovic Orban (PNL) * Oana Niculescu-Mizil (PSD) * Kelemen Hunor (RMDSZ) * Markó Attila (RMDSZ) * Cristian Rizea (PSD) * Victor Ciorbea (PNL) * Dan Tătaru (PSD) * Theodor Paleologu (PDL) * Eugen Chebac (UNPR) * Mădălin Voicu (PSD) * Horia Grama (PSD) * Valentin Boboc (PSD)
Erdély.ma,

2014. január 5.

Közel negyven éve Erdélyről „tanítja” az anyaországiakat
Négy útlevelet cserélt, útjait viszont nem volt nehéz összeszámolni, hiszen a rendszerváltás előtt folyamatosan figyelték, és számon tartották, hányszor lépte át a magyar–román határt turistavezetőként. Mióta nem szükséges útlevél, saját naptára alapján vezeti útjait Pápai Ferenc, aki – bevallása szerint – 660. magyarországi csoportját kísérte el Erdélybe 2013 szilveszterére. A magyarországi kultúrturisztikai szervezővel eddigi élményeiről, a székelyföldi turizmus múltjáról és jövőjéről beszélgettünk.
Pápai Ferenc a Hajdú-Bihar megyei Nyíracsádon született, anyai nagyapja kántortanító volt, először tőle halott Erdélyről, majd Benedek Elek meséi után történelemtanára volt az, aki a múltbéli időkről mesélt neki. A katonaság után nyomdászként kezdett dolgozni, majd kultúrház-igazgatóként 1977-ben járt első alkalommal Erdélyben, volt történelemtanárával. Érmindszentre látogattak, az Ady Endre centenáriumi ünnepségre. Ezek után annak ellenére kísért el nyugdíjasklubokat és különböző szakszervezeteket Erdélybe, hogy akkori felettesei ezt megtiltották, arra hivatkozva, a két ország kommunista pártja nem ápol jó viszonyt. Később a Nyírtourist nevű megyei idegenforgalmi hivatalnál kezdett el dolgozni, az erdélyi utakat egy nagybányai cég segítségével tervezték meg. Engedetlensége miatt a kommunizmusban folyamatos megfigyelés alatt élt, a '89-es forradalmat követően a magyar–román határon be is mutatkozott neki az a román határőr, akit ezzel megbíztak.
Véletlenül köttetett barátság
Egy ilyen út alkalmával, a ’80-as évek elején futott össze Székelyudvarhely központjában Vofkori László földrajztanárral, aki felajánlotta segítségét, hogy elkalauzolná őket a városban, de ezt akkor Pápai nem fogadta el. Később egy Nyíregyházán tanító pedagógus küldött egy könyvet az udvarhelyi oktatónak, így ültek le először egy asztalhoz beszélgetni. Barátság szövődött, melynek köszönhetően Vofkori László kétkötetes Székelyföld-útikönyvének első bemutatóját Nyíregyházán tartották. A későbbiekben együtt szervezték meg a magyar turisták székelyföldi útjait, Pápai elkísérte Udvarhelyig a csoportokat, innen pedig Vofkori kalauzolta tovább őket. „Állandóan inspirált engem, ő mondta mindig, hogy írjam le, amit tudok, mert ha nem, akkor elvész. Együtt terveztük létrehozni a Kárpát-medencei Tourinform irodát is, melynek segítségével kiépítettük volna a magyar–magyar turizmust” – emlékezett vissza. Az elképzelések szerint egy ilyen iroda segítségével biztosítani lehetne az állandó információcserét Székelyföld és Magyarország között (ez egyebek közt azért nem jöhetett létre, mert Vofkori László helytörténeti és földrajzi szakíró 2008-ban váratlanul elhunyt). „Sajnos most sem tudjuk, hogy itt Udvarhelyen vagy Csíkszeredában mi történik, csak utólag szereztünk tudomást arról is, hogy a marosvásárhelyi kultúrpalota századik évfordulóját ünnepelték” – tette hozzá.
Hiánypótló ismertetők, térképek készültek
Ezek után több turisztikai irodánál is megfordult Pápai, rengeteg utat bevállalt, előadásokat is tartott, de Kárpátalja, Délvidék mellett legszívesebben mégiscsak Székelyföldre hozta a turistákat. „Itt rengeteg a látnivaló, nagyon sok népi hagyomány fennmaradt, óriási történelmi és irodalmi anyaga van Erdélynek, amit tudni kell átadni az ide utazóknak” – vallotta a kultúrturisztikai szervező. Korábban három napig tartott Budapestről Székelyföldre utazni, annyi a látnivaló. Rendszerint a kolozsvári Házsongárdi temetőt is meglátogatták, melyről akkor csekély információt találtak. Ezért 2001-ben Kiss Melittával együtt elkészítették a Házsongárdi temető térképét, mely fényképek segítségével kalauzolja el a turistákat nagyjaink sírjaihoz. Ugyancsak Pápai készített el egy Csíksomlyóról szóló ismertetőt, hiszen 2001-ben egy vonatos utat is megszervezett a pünkösdi búcsúra, mely alkalommal négy hálókocsi telt meg magyarországi turistákkal.
A látnivalókat tudnivalókkal egészíti ki
Pápai mindig a csoport elvárásainak megfelelően készül útjaira, de nem titkolt szándéka, hogy mindenkinek, aki Erdélybe, Székelyföldre jön, minél többet átadjon abból, amit az évek során gyűjtögetett. Szerinte – Kazinczy Ferenc sorait parafrazálva – Magyarország nem ismeri Erdélyt, ezért már Szegeden elkezd beszélni Orbán Balázsról, többek közt idéz Nyírő Józseftől, Ady Endrétől, Farkas Árpádtól. Útjait olyan évfordulók, ünnepek köré szervezi, mint pünkösd, március 15., húsvét, május elseje, augusztus 20., október 23. vagy szilveszter. Udvarhelyen a városközpontot, a Kossuth Lajos és Bethlen Gábor utcai emléktáblákat, a Jézus-kápolnát, valamint Szejkefürdőn Orbán Balázs síremlékét szokták meglátogatni.
Magyar turisták régen és ma
Kétféle Székelyföldre látogató magyar turista volt régen – vallotta Pápai: egyrészt azok, akik a kommunista megfélemlítés ellenére bátrak voltak és mertek jönni, vagy akiket valamilyen rokoni, baráti szál kötött ide. Ma már sokan maguk szervezik meg útjaikat, nagy elvárásokkal jönnek ide, ezért gyakran csalódnak. A kétezres évektől kezdődően rengeteg olyan utazási klub megjelent Magyarországon, amely „partizán” utaztatásokat szervezett, melyek végén átverték, anyagilag kifosztották az utasokat. A mostani turistákat is a kíváncsiság hozza ide, egy részük már bejárta a fél világot, de Erdélyben még nem volt. Ők szeretnek kritizálni, hiszen nagyon magas igényekkel jönnek ide. De még mindig vannak olyanok is, akiknek a szájuk tátva marad attól, amit itt látnak és hallanak, nekik sikerül átadni azt a szellemiséget, amit Székelyföld őriz. „Problémának látom azt is, hogy az utasok – az országhoz hasonlóan – kettéváltak, bal- és jobboldalivá, nézeteiket itt sem tudják levetkőzni” – tette hozzá.
Javítani kell a helyi szolgáltatások minőségén
Pápai nem értette, miért költöztették el az udvarhelyi Tourinfo-irodát a városközpontból, és hogy miért nincs nyitva hétvégén, hiszen akkor járnak erre a legtöbben. Szerinte Székelyföldön a faluturizmus nőtte ki magát leginkább, de észre kell venni azt, hogy a vendégszeretet nem egyenlő a szolgáltatással, előbbi nem lehet árucikk. „Be kell azt is látni, hogy kényes a magyar turista, és ha valaki olyat ajánl, amit majd nem tud teljesíteni, akkor hiába csalogatta ide a vendéget, mert csalódással távozik” – véleményezett. Talán ennek tulajdonítható, hogy Székelyföldön kevesebb a turista.
Simon Eszter
Székelyhon.ro,

2014. január 5.

Doktori munka Csíkszereda plébániájáról
December 17-én védte meg doktori dolgozatát Darvas Kozma József csíkszeredai plébános. A csíkszeredai római katolikus plébánia történetét dolgozta fel levéltári forrásokra alapozva, az első dokumentumok keresésében budapesti és bécsi könyvtári és levéltári forrásokig is eljutott. Témavezetője, Marton József egyetemi tanár, valamint az opponensek egybehangzó értékelése szerint alapos kutatást végzett, és az összegyűlt anyagot szakszerűen, ugyanakkor olvasmányosan dolgozta fel. A doktori munka bemutatását nyilvános vita követte, amelynek során a felmerült kérdésekre a jelölt kielégítő, helyenként székely humorral fűszerezett feleletet adott. A védésre az egyházi és tudományos élet személyiségei mellett Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert is eljött, ezzel fejezve ki a világi hatóságok elismerését a katolikus egyház kulturális teljesítménye és jelentősége iránt.
Bodó Márta
Vasárnap (Kolozsvár),

2014. január 5.

Hit, műveltség, öröm és identitás Felnőttképzés a KALOT-nál
„Egy közösséget nem azért kell jónak tartani, mert anyagi javakban dúskál vagy az iparosodás magas fokán áll; akkor jó, ha lehetőséget nyújt az embereknek arra, hogy életüknek oly sok aspektusát élvezzék, amennyit csak lehetséges, és lehetővé teszi, hogy egyre magasabb fokú lehetőségek elfogadásával fejlesszék a bennük rejlő képességeket.” (Csíkszentmihályi Mihály) A KALOT Egyesület egy ilyen közösség létrehozásán dolgozott ebben az évben is. Tanfolyamaink, népfőiskolai és klubtevékenységeink révén hitet, műveltséget, örömet és identitást kívántunk nyújtani a résztvevőknek.
2013 folyamán folytatta képzését a Lelkigondozói képzés II. évfolyama, ötödik alkalommal szerveztünk akkreditált projektmenedzsment és pályázatíró képzést.
Népfőiskolai jellegű tanfolyamaink idén is működtek: a fotó-, rovásírás-, weblapkészítő-, varrótanfolyamaink számos résztvevő számára nyújtották az igényes szakmai továbbképzés lehetőségét. Egész év folyamán nagy sikerrel működtek a klubjellegű tevékenységeink: Nők iskolája, társalgási angol, német és olasz klubjaink, az olvasó-, lelki egészség- és preferánszklubok. Évi táborunkat ezúttal Énlakán szerveztük meg, a tábor keretében fotó-, olvasó-, preferánsz altáborokat működtettünk.
Fejes Ildikó
Vasárnap (Kolozsvár),

2014. január 6.

Elhunyt Kinde Annamária nagyváradi költő, újságíró, szerkesztő
Kinde Annamária költő, újságíró, szerkesztő 2014-ben lett volna 58 éves. Január 5-ére virradóra érte a halál.
Kinde Annamária /Nagyvárad, 1956. jún. 10. – Nagyvárad, 2014. január 5./ költő, műfordító, lapszerkesztő, a Várad című irodalmi folyóirat és az Erdélyi Riport szerkesztője Nagyváradon született 1956-ban. Nyolc önálló kötete jelent meg.
Az érettségit követően Brassóban az Erdőmérnöki Egyetemen folytatta tanulmányait, majd Nagyváradon szerzett újságírói diplomát. 1990-ben a Majomsziget című ifjúsági lap főszerkesztője lett. 1992 és 1996 között az Erdélyi Napló munkatársa volt. 1996 és 2002 között a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium igazgatójaként, 2002-ben a Nyugati Jelen aradi napilap főszerkesztőjeként, 2003-tól az Erdélyi Riport szerkesztőjeként dolgozott. 2006-tól a Várad című irodalmi heti folyóirat szerkesztőjeként tevékenykedett. Kezdetben az Erdélyi Magyar Írók Ligája vezetőségének is tagja volt. Kötetei: A hiúzok természetéről, versek, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1997; Egy másik arc, versek, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2000; Szandra May kertje, versek, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002; Szandra May a sivatagban, versek, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2004; Mondhatatlan, versek, Nagyváradi Ady Társaság. Nagyvárad 2006; Rózsavér, versek, a pozsonyi AB-ART Kiadó és a Várad kulturális folyóirat közös kiadása, Pozsony-Nagyvárad, 2009; Szandra May és Tom Vanguard igaz története, versek, Mákvirág Kiadó, Nagyvárad, 2010; Hóbanévad, versek, Riport Kiadó, Nagyvárad, 2011.
Elnyerte a Romániai Írók Szövetségének irodalmi külön díját vers kategóriában, 2011-ben, Nagyvárad megyei jogú város Kiválósági oklevelét irodalom kategóriában (2007), a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat nívódíját vers kategóriában 2001-ben.
litera.hu
Erdély.ma,

2014. január 6.

„Ne féljünk, mert a félelem tönkretesz”
Írásban kívánt reagálni Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán őt érintő kijelentéseire. Az önkormányzati elnök kérésének helyt adtunk, válaszát alább olvashatják.
Gyerekkorom kedvenc regénye volt „A Pál utcai fiúk”. Most, 39 éves fejjel is elérzékenyülök, amikor újraolvasom a könyvet, vagy újranézem a filmet. Én sohasem akartam erős, durva, másokat ledorongoló vörös inges lenni, aki az erő és a többség elve mentén mindenkire mindent ráerőszakol, és akinek ha valaki nem rokonszenves, felnyomja a falra, és erre még büszke is! Én mindig is Nemecsek akartam lenni, Nemecsekként akarok közéleti tevékenységet végezni, aki hisz a jóban, társaiért amit tud megtesz, a dolgokat a maga rendjén és rendszerében kívánja megváltoztatni, és ha ezért közlegény marad, vagy kisbetűvel írják be a nevét, akkor sem ijed meg. Persze lehet, hogy bánkódik, emészti magát, de nem ijed meg.
A politikában, ahogy az élet minden egyes területén van aki hangos, erőszakos és ezzel akar magának „tiszteletet” kivívni. Ez nem az én világom. A megbecsülést, elismerést nem fenyegetéssel kívánom elérni, hanem úgy, hogy tartom a szavam. Pár hét alatt nem fordítok hátat a szövetségesemnek csak azért, mert pillanatnyi érdekem úgy kívánja.
Ráduly Róbert Kálmán a december 27-i interjúban alpári hangnemben és stílusban beszélt Hargita Megye Tanácsáról. Hazudott, csúsztatott, nem tudok mást mondani, mint azt, szégyellje magát.
Hargita Megye Tanácsának intézményrendszerében jó csapat dolgozik, amely rengeteg dologgal foglalkozik, ahogy szoktam mondani, a vízben szüléstől a vadkárokig mindennel. Például a napokban forgathattam a kezemben a „Mezőgazdasági kisokost”, amely három és fél ezer ötödik osztályossal szeretteti meg a földet, az erdőt, az állatokat. Ez is egy a sok száz, akár több ezer tevékenységből, amivel foglalkozunk, sokszor vért izzadva, nap mint nap. Tudom, ez nem olyan látványos, mint egy nagyot merevíteni a román televíziók kamerái előtt, mint ahogy szokta sajátos stílusában Ráduly Róbert Kálmán, de szerintem az is fontos, hogy sikerüljön mosolyt csalni egy ötödikes gyerek arcára azért, mert bújik az első ágyás hónapos retek a Kiskertész programunknak köszönhetően. Szerintem ilyen dolgokra van szükség, nem pedig szaftos, szinte vért követelő nyilatkozatokra. Én azt mondom, azokat is kell képviselni, akiket nem érdekelnek a politikusi szájtépések és nem tudják elfogadni, hogy egyes politikusok a románozással akarnak magyarázatot adni sikertelenségeikre, például arra, hogy miért mennek el városunkból a fiatalok, miért fogy a lakosság, miért zárnak be vagy költöznek el a cégek, miért nem sikerült az elmúlt évtizedben munkahelyteremtő beruházásokat hozni Csíkszeredába és miért viszi el a tömbházban lakó családok bevételének jelentős részét az átgondolatlanul fejlesztett távfűtési rendszer.
Nem félek
Jelen írásom alapgondolatát néhány napja fogalmaztam meg, amikor családommal itthon, Csíkszeredában egy nyilvános helyen jártam, és onnan kifele menet láttam a Csíki Hírlap december 27-i számát, benne két évértékelő interjúval: az egyik velem készült, a másik rólam szólt. Érdekes volt látni az eladó arcát, ahogyan a lapot szépen, mikor nem néztem oda, elrakta szemem elől. Azután elpirult, éreztem, együtt érez velem. Erőt adott nekem. Akkor fogalmaztam meg magamban azt, amit most leírok, és amit december 27-én, azon a pénteki napon, az interjú megjelenésének napján Ráduly Róbert Kálmán jelenlétében tartott gyűlésen nem mondtam el: nem félek.
Hogy is mondta Nemecsek?
„Ti most sokan vagytok, és ki tudjátok a kezemből csavarni a zászlót”. Így éreztem magam azon a napon, de tudtam és tudom, nincs mitől félni, ha következetesen dolgozom. Sokszor elhangzanak életünk során olyan nagy igazságok és igaz mondatok, melyek értelmét csak később tudjuk értelmezni. Az egyházi vezetőkkel való december 16-i találkozásomon az egyik esperes szájából elhangzott a következő Bibó István-idézet: „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.”
Erről van szó, ez a lényeg! Nem szabad félni, mert ha félünk, akkor az lebilincseli gondolatunkat, cselekedetünket, és ezáltal elveszítjük gondolat- és cselekvési szabadságunkat.
Hiszek Istenben! Hiszem, hogy felebarátunkat szeretnünk kell, még akkor is, ha az téved, hibázik, netalán rosszat tesz. Hiszek a megbocsátásban és a felebaráti szeretetben. Azokban is hiszek, akik nem magyarul imádkoznak. Mi jogon ne hinnék? Természetesen sajátos kisebbségi jogainkért harcolni kell, és harcolok értük teljes erőmből, ezt mindenki jól tudja. Szimbólumainkért, történelmünk oktatásáért, közösségi javainkért, sajátos szokásainkért, földjeinkért, termékeinkért, épített örökségünkért, önszerveződéseinkért, a kettős állampolgárságért, vendéglátóiparunkért. Szégyenkeznivalóm nincs, és azoknak sem, akik bíznak munkámban!
Soha senkinek „megvásárolt embere” nem voltam! Ezért már egyszer megpróbáltak eltávolítani a közéletből mert elutasítottam a szekértáborosdit. Az egésznek az lett az eredménye, hogy a két „oldal” összefogott, és közös erővel mindentől megfosztott, ami a munkámban eredménynek számított. A sors iróniája, hogy jelenleg ellenem folyó lejáratási akció néhány szervezője oszlopos tagja volt a másfél évtizeddel korábbi manővernek is.
Egyébként nem értem a nagy erőlködést. Az emberek múlt évben azzal a feladattal bíztak meg minden magyar választott politikust, így engem is, hogy ott ahol van, teljes erőbedobással dolgozzon nemzeti közösségünkért négy éves ciklusban, amelyből még hátra van két és fél év. A magyar embereket nem érdekli a politikai harc, az, hogy ki kit ver meg, ki kit győz le. Folyamatosan csökken a magyar választók részvételi hajlandósága. Nem értem, mire jó bármely közéleti szereplőnek is, ha mesterséges és nyilvános „kivégzési procedúrával” ezt a folyamatot erősíti? Négy éve mondom, hogy békességre van szükség megyénkben, mert „cirkuszos” megyébe nem jönnek a turisták, nem valósul meg munkahelyteremtő beruházás, sőt még azt is elveszik, amit sikerült kiharcolni.
Nem Ráduly Róbert Kálmán az első politikus, akit nekem ugrasztanak és nem az első akciója. Megtette ezt velem korábban is, később megbánta, bocsánatot kért és én megbocsátottam.
Életem talán legnehezebb periódusát élem, próbálok feltápászkodni, és ekkor megtámad olyan alantas módon, ahogy tette, ez egy olyan dolog, amit nagyon nehéz megemészteni. Ments meg, Uram, barátaimtól, ellenségeimmel magam is elbánok – ezen állítás igazságtartalma ismételten bebizonyosodott. Ami pedig a december 27-i interjúban részletezett hazugság- és rágalomáradatot illeti, annak minden egyes elemére nem térnék ki, mert egyfelől azt elemezni gyomor kell, és nekem ehhez nincs. A tisztelt olvasókat arról akarom tájékoztatni, hogy öt éve, minden esztendőben szóba állok az összes Hargita megyei egyház vezetőjével. Egyeztetek egyház-támogatási rendszerünkről, függetlenül felekezettől, etnikumtól, így az ortodox egyházat képviselő püspökkel is. Olyanról sohasem egyeztettem, amiről minimum a harminc megyei tanácsos kollégám ne tudott volna, sőt igyekeztem mindent előzetesen megbeszélni. Ez egy mindenkori megyeitanács-elnök kötelessége.
A lényeg
Egy közszereplő, amikor ellene vádat emelnek, azonnal le kell mondjon – nyilatkozza Ráduly. Polgármesteri mandátuma alatt volt már olyan karácsonya, talán nem is egy, amelyet úgy töltött el, hogy büntetőper vádlottja volt. Tudja milyen érzés ez. Ilyenkor az ember fejében ezer gondolat cikázik. Találkozik szeretteivel, akik aggódó tekintettel figyelik, próbál laza és felszabadult lenni, de az erőlködés teljesen felesleges, mert egy anyát, egy apát, egy testvért nem lehet megtéveszteni. Nem könnyű ez az időszak. Az ember megpróbál egy kissé lenyugodni, fejében rendet rakni, a rendelkezésre álló szabadidőt kihasználni arra, hogy felkészüljön a soron következő bírósági tárgyalásra, ami nekem január 6-án lesz. És akkor, durr bele, ahogy a csövön kifér, Ráduly Róbert Kálmán a legaljasabb módon, hangvételben és időzítéssel megtette azt amit megtett.
Az ellenem folyó büntetőper központi eleme, a csúszópénzes vád elbukott. Kérdem én, kellett valami új, ami talán még a csúszópénzes vádnál is mocskosabb, hogy lakossági támogatottságomat csökkentse, megtörje? Vagy talán arra megy ki az egész, hogy engemet törjön meg a támadás?
De, amint fentiekben leírtam, nem félek! Ezen nyílt válaszomon keresztül is megüzenem mindazon háttérben lapulóknak, akik Ráduly Róbert Kálmán közreműködésével akarják becsületemet besározni, hogy munkámat folytatni fogom, nem állok félre, nem mondok le.
Az idei költségvetés előkészítése van most napirenden. Nagyon komoly előkészítést igényel, mert a megyei költségvetés függvénye is, hogy megyénk 190 lakott településében ne lehetetlenüljön el az élet, ne szűnjenek meg az iskolák, legyen vezetékes ivóvíz, ne szűnjön meg a tejbegyűjtés, bővüljön a leaszfaltozott úthálózat. Ezért teljesen felesleges időpocsékolás a nyuszikás viccekből ismert dolgokkal előállni, hogy ha van sapka a fejemen, akkor engem azért kell ütni, ha pedig nincs akkor azért, mert 92 500 szavazattal a háta mögött az ember nem lehet nyuszika.
És ha az embert eltiltják hivatala gyakorlásától egy lejárató sajtópropaganda közepette és ennek ellenére a megye negyvenezer polgára aláírásával kéri, hogy helyezzék vissza, akkor az ember megint nem lehet nyuszika.
Nekem tiszta a lelkiismeretem. A vagyonom zárolva, várom az ügyészség által kezdeményezett bírósági per végét. És várom azon polgárjogi per végét is, amelyben nem engedtem, hogy olyanért fizessünk, ami nincs rendesen dokumentálva/elvégezve, ezért az érintett cég negyedmillió eurós pert akasztott a nyakamba, mint magánszemélynek. Kérdem én, mivel lehet még engem fenyegetni, zsarolni? Nem félek!
Az RMDSZ jelöltjeként lettem a megyei tanács elnöke. Tudom, hogy ez milyen felelősséget jelent, tudom, mi a dolgom és feladatom. Egy politikai szervezetben vannak írott és íratlan szabályok, amelyeket ha nem tartunk be, a szervezet szétesik. Engem még soha senki nem vádolt meg azzal, hogy az RMDSZ szabályait megszegtem. Ezért nyugodtan végzem a munkámat továbbra is.
Nem fogok megváltozni. Nem fogok a bőrömből kibújni, nem fogom mostantól arra, amit eddig helyesnek és jónak tartottam, azt mondani, hogy rossz és butaság, mert ezt kérik, ezt várják el tőlem valakik, bárkik. Elmondtam már többször is, nem fogok senkit parancsra utálni, főleg letámadni, főleg karácsonyi ünnep alatt, mert józan vagyok. Nem fogok pártkatonaként viselkedni, nem fogok politikustársaim kigittelésében tettestárs lenni, még akkor sem, ha Ráduly Róbert Kálmán lesz a célpont. Volt része ilyen támadásban és védelmére keltem, és ha megint célpont lesz akkor is védelmére fogok kelni, neki is, másnak is, mert nem tudom elfogadni azt a dolgot, hogy a hátba döfött tőr is politikai fegyver lehet. A politikai, felekezeti, etnikai és mindenféle gyűlölködésekben rám nem lehet számítani, mert a politikus feladata nem a gyűlölködés szítása, hanem a közösség összekovácsolása a közjó érdekében, az építés és az autonómia megvalósítása. Boldok új évet kívánva, a megyei tanáccsal megyünk előre!
Borboly Csaba,
Hargita Megye Tanácsának elnöke
Előzmény: Székelyhon.ro, 2013. dec. 27.
„Nem lehet térdre kényszeríteni”
Kozán István
Székelyhon.ro,

2014. január 6.

Elhunyt Kristófi János festőművész
A romániai magyar képzőművészet nagy öregje, a világszerte ismert Kristófi János a Bihar megyei Monospetriben született 1925-ben, középiskolát Kolozsvárt végzett, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett rajztanári oklevelet (1954).
A Művészeti Népiskola tanáraként dolgozott Nagyváradon nyugalomba vonulásáig (1955–88). Feleségével, Hoványi Judit szobrász-keramikussal rendezett első közös kiállítása (1958) óta tevékeny részt vett a Körös-parti város művészeti életében. Tájképein Nagyváradot és környékét, illetve Erdély különböző sarkait örökítette meg, későbbi korszakaiban szakrális témájú monumentális olajfestményeivel hívta fel magára a figyelmet. Elkészítette Bartók Béla, a nagyváradi Bihari Sándor zeneszerző s a közművelődés mecénásaként ismert Nicolae Jiga arcképét. Feleségével közös „családi kiállítása” volt Bécsben és Leidenben (1988), Miskolcon (1990), Győrben és Budapesten (1991).
Tíz gyermeke született. Mindegyiküket a katolikus hit szerint nevelte az életre, van köztük festő, énekes, fotós, orgonista, jogász, mérnök és orvos is. „Igazi nagyváradi festő lett, a klasszikus váradi festők (Baráth Móric, Balogh István, Tibor Ernő, Leon Alex, Mottl Román, Miklóssy Gábor, Tompa Mihály stb.) utóda és kortársa, a város hűséges polgára és krónikása egy személyben” – írta róla Banner Zoltán művészettörténész.
Kristófi János 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést. Január 5-én, vasárnap este hunyt el nagyváradi otthonában.
Kristófi János /Monospetri, 1925. dec. 15. – Nagyvárad, 2014. január. 5.
Székelyhon.ro,

2014. január 6.

Adalékok dr. Balló István életrajzához
Sikerült tisztázni a 250 évvel ezelőtt történt madéfalvi veszedelem egyik jeles kutatója, a csíkkozmási születésű dr. Balló István halálának időpontját. Az 1905-ben felavatott madéfalvi emlékmű márványtábláján olvasható versszakasz szerzője Szegeden alussza örök álmát.
Olvasóink bizonyára emlékeznek, hogy 2011 és 2013 között a Csíki Hírlap és a Székelyhon.ro portál többször cikkezett a madéfalvi Siculicidium-emlékmű tervezőjének, a Csíkszeredában született és Esztergomban eltemetett Tamás József építésznek a síremléke kapcsán. Salamon János, az 1989-es fordulat utáni első madéfalvi polgármester mellé állva, sikerült megmenteni a lebontásra ítélt esztergomi síremléket, csíki és anyaországi összefogás eredményeként Esztergom Önkormányzatának Képviselő-testülete felülvizsgálta a temetőkről szóló rendeletét, és Tamás József bekerült az Esztergom története szempontjából jelentős szerepet játszó személyek névsorába. Ebben az akcióban fontos szerepet játszott a Szent György Lovagrend, és ennek Esztergomban élő tagja, dr. Bárdos István művészettörténész. Az ő beadványa járt sikerrel az esztergomi önkormányzatnál.
Balló István után kutatva
Salamon János még ismerte, és az 1990-es évek elején személyesen találkozott Tamás József építész lányaival, Magdolnával és Emíliával, akik őrizték dr. Balló Istvánnak az 1906-ban a csíkszeredai Szvoboda nyomdában kiadott A madéfalvi veszedelem című, a szerző által az építésznek dedikált kötetét. Ennek fénymásolatát hozta haza Székelyföldre Salamon, és ennek szöveghű másolatát adta ki ezekben a napokban a Turul Egyesület. Az újra kiadott könyv borítóján Balási Csaba fotója látható, a nyomdai kivitelezés pedig a Hajdu Áron vezette Alutus nyomda munkaközösségét dicséri. A több mint száz évvel ezelőtt kiadott Balló-kötet volt az első önálló könyv, amely a Siculicidiummal foglalkozott. Nyírő József Madéfalvi veszedelem című regénye csak 1939-ban jelent meg. Dr. Balló István könyvében szinte minden oldalon lábjegyzékkel találkozunk, ahol utal a felhasznált forrásokra. Elsősorban a Csík vármegye és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum levéltárának adatait használta fel. Átolvasta Losteiner Leonárd Ferenc-rendi atya Chronologia és a Szent Ferenc-rend erdélyi tartományának története c. munka kéziratát, Benkő József Transsilvania II. kötetét, a madéfalvi veszedelem után kiszállt bizottság jegyzőjének, Heidendorf Konrád Mihály önéletrajzának ide vonatkozó részeit, Nagy Imre csíksomlyói gimnáziumi tanárnak a Losteiner-mű fordítását, illetve D. Orbán Gyula, gróf Teleki Domokos, dr. Szádeczky Lajos és Kováts Tamás írásait. Dr. Balló István az első világháború idején Magyarországra települt át, életének ezt követő szakaszáról szinte semmit sem tudtak eddig a székelyföldi történészek. Levelet írtunk dr. Balló István unokájának, a Szombathelyen élő Balló Lászlónak.
Szegeden érte a halál
Íme, a Szombathelyről január 1-jén érkezett válaszlevél:
„Kedves Dobos László! Elnézését kérem a késlekedésért, de hiányzott egy fontos életrajzi adat, s ezt mostanra sikerült tisztázni. Sem én, sem a Székelyföldön működő történészek nem ismerték nagyapám elhalálozásának pontos dátumát, mivel Szegeden halt meg, s jómagam Szombathelyen születtem már. Dr. Balló István Csíkkozmáson született 1871. december 25-én, édesapja: Balló Imre kántortanító, édesanyja Albert Zenóbia volt. A csíksomlyói gimnáziumban, majd a kolozsvári egyetemen végezte tanulmányait, magyar-latin szakon szerzett tanári oklevelet. Doktorátusát történelemtudományból szerezte. A Csíksomlyói Főgimnázium tanára volt 1896-tól, 1907-től pedig Csík vármegye főtanfelügyelője. Első felesége: Balogh Berta, akitől István fia született. Berta fiatalon elhunyt. Második felesége Láng Irén volt, a család az 1910-es évek elejétől Tordán élt, itt született 1911-ben édesapám: Balló László. A családban négy gyermek nevelkedett, két leány is született: Ilona és Piroska. A Balló-család 1914-ben Csongrád vármegyébe települt át, ahol nagyapám gimnáziumi görög-latin-történelem tanár volt az 1922-es nyugállományba vonulásáig. Ezután csanádi főtanfelügyelőként tevékenykedett. Szegeden érte a halál 1953. december 9-én, s itt temették el a Belvárosi Temetőben. (Gyermekei közül a két leánya élt akkor Szegeden. Szeged Kállay – fasor 25. sz. alatt, majd a Dugonics tér 2. szám alatt laktak, ez utóbbi címen jelenleg a Romániai Kulturális Intézet működik.). Főbb munkái a Csíksomlyói Főgimnázium Értesítőjében jelentek meg, illetve könyv alakban: Altorjai Báró Apor Péter élete és működése (1897.), Báthori Endre bíbornok és erdélyi fejedelem halála (1899.), Teleki Mihály ( életrajz ,1903.), A madéfalvi veszedelem (1906.). Nem jelent meg azonban a Szemelvények P. Loisteiner Lénárd kéziratából című munkája, ennek kéziratát jómagam őrzöm. Fáradhatatlanul kutatott magán- (családi) és egyházi levéltárakban a székelység történelmi emlékei után, és számtalan fontos okiratot és adatot tárt fel és dokumentált. A Magyar Történelmi Tár közölte 1899-ben az alábbi publikációit: Tatár rabság (1662, 1665), A külföldi iskolázás történetéhez (1593) és Adatok a székelyek történetéhez (1466-1575). A Székely Oklevéltár köteteinek szerkesztője: dr. Szádeczky Lajos (más források dr. Szádeczky-Kardoss Lajosként emlegetik) segítőjeként említette nagyapámat: „Csíkvármegye területén a kutatásban, majd a feldolgozásban derék munkatársam volt akkor jeles tanítványom, most csíksomlyai gymn. tanár Balló István, a vármegye szülötte, a ki ezután is folytatta a kutatást" (...).Az Irodalmi Szemlében a Székely Oklevéltár VII. kötetének megjelenésekor a könyvismertetőt nagyapám írta. A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlében 1899-ben az alábbi írásai jelentek meg: Lóorvosságok és kuruzslások a XVI. századból és Adatok a csíki negyedfél megye havasainak közös birtoklásáról. Hargitaváralja jelképes székely község hiv. Közlönye, az erdélyiek tudományos, szépirodalmi és társadalmi folyóirata Szegeden jelent meg (Trianon után). Ebben publikálta „Báthory István lengyel király és a székelyek", valamint a „Székelyek három rendje" című írását. 1943-ban Szegeden jelent meg tollából A székelyek régi története és lófő Csíkszentgyörgyi Jósa János / írta Csíkszentimrei Balló István ([1943]) Könyv/monográfia. Kétségtelenül legjelentősebb műve az a közel 8500 oldalnyi terjedelmű kézirat, amelyben vármegyékbe csoportosítva helységenként feldolgozza a Székelyföld történelmét, mindvégig pontosan megjelölve a forrásokat. Ezt a hatalmas szellemi örökséget én kaptam meg, gyermekkorom óta őrzöm, és szándékom szerint a Csíki Székely Múzeumnak ajándékozom, hogy őseink történelmének mai és jövőbeni kutatói mindenkor hozzáférhessenek. Ezen szándékomat levélben már közöltem Gyarmati Zsolt igazgató úrral. Terveim szerint tavasszal személyesen fogom átadni Csíkszeredában a kéziratot. Sikeres, békés, boldog új esztendőt kívánva üdvözli: Balló László Szombathelyről (A Magyar Irószövetség tagja).”
A Siculicidium emlékmű
A madéfalvi emlékmű ünnepélyes felavatására 1905. október 8-án került sor. Az emlékmű terveit a csíkszeredai születésű, akkor Budapesten élt Tamás József építészmérnök ingyen készítette el. A kivitelező Szász István építész volt, a turulmadarat pedig Köllő Miklós gyergyócsomafalvi születésű szobrász mintázta meg. A feliratot hordozó márványtábla Sánta Nándor műve, a felirat szövegének első részét dr. Szádeczky Lajos kolozsvári történész, a második, verses részét pedig dr. Balló István csíkszeredai tanár írta.
Dobos László
Székelyhon.ro,

2014. január 6.

Székely autonómiát (Siculicidium-évforduló)
A székely jövőben az autonómiának nincs alternatívája, ez az egyetlen lehetőség a történelmi hagyományok, az anyanyelv és a magyar kultúra megőrzésére – mondta a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke tegnap a magyarországi Bonyhádon, ahol a 250 évvel ezelőtt történt madéfalvi veszedelemre emlékeztek. Potápi Árpád János a város székely emlékparkjában rendezett ünnepségen hangoztatta: a bukovinai székelyek támogatják erdélyi székely testvéreik autonómiáért folytatott politikai küzdelmét.
A madéfalvi veszedelem tanulsága az, hogy az idegen hatalmak végső célja soha nem változott – mondta Bonyhád polgármestere az önkormányzat és a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének közös emlékünnepségén.
Több száz évi történelmi tapasztalat mutatja: ha védtelenné válik a székelyek közössége, minden alkalmat megragadnak kitaszítani őket a szülőföldjükről – hangoztatta Potápi. Ma Erdélyben a veszedelem nem közvetlenül az életek kioltásával fenyeget, hanem a félelem rögzítésével, az anyanyelv kitagadásának, a jelképek, a hagyomány eltörlésének, a tanulási lehetőségek visszaszorításának programjával – fogalmazott a politikus, hozzáfűzve, hogy a mai hatalom is képes egy zászló, felirat, jelkép miatt állami haragot zúdítani a székelységre. A megemlékezés előtt a bonyhádi Szeplőtelen Fogantatás-templomban tartott misén Illés Albert jezsuita szerzetes pap arról beszélt, hogy a székelység nem felejtette el szabadságát. Isten igazságai közé tartozó érték, hogy a nép minimális szabadságát élje, használja anyanyelvét, ezen a nyelven tudjon imádkozni, megszólítani gyermekeit, tanulni, bontakozzon ki kultúrája – mondta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2014. január 6.

A városé a jegybank épülete? (Sepsiszentgyörgy)
Óév utolsó pillanataiban két, Sepsiszentgyörgyöt érintő kormányhatározat jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Egyik a Román Nemzeti Bank egykori Kovászna megyei székházát juttatja a város tulajdonába, másik a volt állami biztosító, az ADAS, majd Asirom székhelyét adja a görögkeleti egyháznak. Érdekes, hogy mindkét, a 145-ös és 146-os számot viselő kormányhatározatot még április 3-án meghozták, ám csak a december 30-i 845-ös Hivatalos Közlönyben jelentek meg.
Az első jogszabály arról rendelkezik, hogy Sepsiszentgyörgyön a Kossuth Lajos utca 10. szám alatti ingatlan földszinti és első emeleti, összesen 1311 négyzetméternyi hasznos felületű ingatlanrészt, valamint a közös részekből a méretarányos részt állami magántulajdonból, az állami protokollalapot kezelő egyedáruság vagyonkezeléséből állami köztulajdonba, a Kovászna és Hargita Megyei Ortodox Püspökség számára, a művelődési minisztérium vagyonkezelésébe veszik. A második cikkely arról rendelkezik, hogy említett ingatlannak állami köztulajdonból, az egyházügyi államtitkárság vagyonkezeléséből Sepsiszentgyörgy köztulajdonába, a helyi tanács vagyonkezelésébe való átutalását jóváhagyják.
A második jogszabály jóváhagyja Sepsiszentgyörgyön a Gödri Ferenc utca 2. szám alatti tömbház földszinti és első emeleti, 281 négyzetméternyi hasznos felületű ingatlanrésznek a Kovászna és Hargita Megyei Ortodox Püspökség számára, a vallásügyi államtitkárság vagyonkezelésébe, az állami közvagyonba vételét. Az ingatlannak Sepsiszentgyörgy köztulajdonából, a helyi tanács vagyonkezeléséből való kivételéről és állami köztulajdonba utalásáról a helyi tanács idén március 4-én határozott.
A jegybank egykori sepsiszentgyörgyi székhelyét 2004. december 28-án hozott határozatával utalta az akkor ügyvivő kormány a protokollalapból az ortodox egyháznak. 2005. november 24-én a Călin Popescu Tăriceanu vezette kabinet semmissé nyilvánította a korábbi jogszabályt, és Kovászna megye köztulajdonába, a megyei tanács vagyonkezelésébe utalta az ingatlant. Hosszas huzavona után a megyeháza telekkönyveztette az ingatlant, és oda is költöztetett néhány, az alárendeltségébe tartozó intézményt. Az ortodox egyház perelt, és a román igazságszolgáltatás a javára döntött. A megyeházának 2012. nyarán át kellett adnia az épületet. A hatalmi intézkedés közfelháborodást váltott ki, hiszen az ügyvivő kormánynak nem állt jogában ingatlant átutalni, a román igazságszolgáltatás mégis a javára döntött. Továbbá a magyar történelmi egyházak elkobzott ingatlanjait nem vagy csak késve szolgáltatják vissza, az ortodox egyháznak ajándékba adnak ingatlanokat a Székelyföldön és másutt is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2014. január 6.

Legyünk ortodoxok?
Mindenki csodálkozik, hogy a kormány odaadta az ortodox egyháznak a kovásznai Fenyő komplexumot. Miért ne adta volna?
Az ortodox egyháznak nagy üzletei vannak. Milliókat forgató nagyberuházó. Háromnaponként adnak át egy templomot. Vannak hőbörgők, akik Templomok helyett kórházakat! jelszóval tüntetnek. Ugyan minek ispotályokat, amikor a meglévők fenntartására sincs pénz? Vannak hoteljeik, farmjaik, földjeik, erdőik. Egy ilyen vállalkozásból a kormány sem maradhat ki! A Fenyő Szállodát azzal az indoklással adták oda, hogy „az ortodox egyház, a román állam alapvető intézménye a román nép nemzeti identitásának megőrzésében lényegbevágó szerepet játszik...”
Ugyanezt el lehet mondani a magyar egyházakról? Mármint hogy szerepet játszottak volna a román nép nemzeti identitásának megőrzésében. Ugyan! Így aztán minek kellene visszaadni a magyar egyházak elkobzott vagyonát? Sőt, miként 1948-ban a görög katolikus egyházakkal tették, ezeket is be kellene tiltani. A híveket meg átterelni ortodoxnak. Ezek után aztán akár visszakaphatnák elkobzott javaikat is. Akkor nem kellene háborognunk a Fenyő komplexum elajándékozása miatt, mert annak hasznából mi is részesülhetnénk.
De addig a kormánynak muszáj a meglévő ortodox egyházba befektetnie. A befektetés megtérül. Majd visszakaphatják esetleg kamatostul a választási kampányban. Ha nem pénzben, akkor szavazatokban. Majd a pópa megmondja a templomban, hogy kire kell szavazni. Mert az ortodox hívők jó hívők. Még abban is hisznek, amiben nem kellene. Most legutóbb a Ialomiţa megyei Griviţa nevű helységben megjelent egy könnyező Krisztus-kép egy nyárfa törzsén. Három nap, három éjjel a fél Bărăgan oda járt imádkozni. Egy csobán látta meg a csodát, hogy egy vörös fény érintette a fát, és utána jelent meg a kép. A hívek virágokat és gyertyákat vittek, letérdelve imádkoztak a csoda előtt. Ezután megjelent egy hatvanéves polgár, aki elmondta, hogy ő a brassói és ploiești-i Népművészeti Iskola kurzusait látogatta, amiről papírja is van, és festő. Most dinnyetermesztéssel foglalkozik, és hogy eladása jobban menjen, hát ő pingálta fel a fára a képet. Jöttek a turisták, megálltak a kép előtt, és vették a dinnyét. Be is bizonyította, hogy a festmény az övé, mert volt még egy példánya belőle – papíron. A hívők éppen csak meg nem verték, kifütyülték, sarlatánozták, mondván, hogy ez egy isteni munkálkodás eredménye. Az egyháziak is megnézték a képet, és azt mondták, hogy abban nincs semmi természetfeletti. No de mi lesz ezekkel a hívekkel ezután? Szükségük van arra, hogy higgyenek valami csodában. Ezért is nélkülözhetetlen az ortodox egyház. Sokukat megszállja az ördög, mint ahogy történt évekkel ezelőtt egy moldvai Tanacu nevű helység kolostorában. Ott egy 19 éves lányt, akibe beleköltözött az ördög, keresztre feszítettek, és addig űzték ki belőle, míg az valóban eltakarodott a pokolba. A lány viszont százszázalékos, hogy a mennyekbe jutott. A hívek tudják, hogy hinni jó. Hinni kell, ha meghalunk is, hinni kell, az angyalát! És ha a pópa azt fogja mondani, hogy a megváltó holnaptól Ponta vagy Antonescu, akkor sokan ezt is elhiszik, várják majd a megváltást, és rájuk szavaznak. Hát nem megéri, hogy fizessen ezért a kormány?
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2014. január 6.

Exodus?
Marad-e még valaki az országban? Ezt a színpadiasan hangzó kérdést teszi fel a Capital gazdasági hetilap, amikor a tömeges elvándorlás témáját boncolgatja.
Ebben a folyamatban Románia – az Eurostat statisztikája szerint legalábbis-, igen „előkelő” helyen szerepel a világ toplistáján. Íme a sorrend, zárójelben az illető ország azon állampolgárainak száma millióban mérve, akik az elmúlt huszonnégy évben külföldön kerestek jobb megélhetést: 1. Mexikó (11); 2. Kína (3,8); 3. Nagy-Britannia (3,5); 4. India (3,4); 5–6. Lengyelország és Németország (3,2-3,2); 7–8. Románia és Fülöp-szigetek (3,1-3,1); 9. Marokkó (3). Az Európai Unió tagjai között viszont már több szempontból is vezetünk: a lakosság 12,7 százaléka hagyta el Romániát 1989 óta. A további sorrend: Lengyelország 8,9 százalék, Görögország 6,4 százalék. A Romániából elvándoroltak 18,4 százaléka felsőfokú képzettségű, míg a lengyelek körében ez az érték 15,5 százalék, a görögöknél 5,8 százalék.
Szabadság (Kolozsvár),

2014. január 6.

Románellenességet kiáltanak a magyarellenesek
„Hadrendbe álltak” a székelyföldi magyarellenes hangadók, miután egy román férfi etnikai indíttatású bántalmazás címén feljelentést tett a rendőrségen – állítása szerint azért verték meg szilveszterkor Sepsiszentgyörgyön, mert nem tud magyarul.
Etnikai indíttatású bántalmazás miatt tett feljelentést a Kovászna megyei rendőrkapitányságon egy román nemzetiségű férfi, akit állítása szerint azért vertek meg szilveszter éjszakáján Sepsiszentgyörgy központjában, mert nem tud magyarul.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint Gheorghe Preduţ – aki 1994 és 2001 között a Demokrata Párt megyei elnöki tisztségét töltötte be – szilveszter éjszaka riasztotta a rendőrséget. Arról számolt be a kiérkező rendőröknek, hogy húsz év körüli fiatalokból álló, öt-hat tagú csoporttal találkozott az utcán. Állítása szerint a fiatalok ütlegelni kezdték, miután magyarul szólították meg, ő pedig közölte: nem beszél magyarul.
Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő szerint a férfi nem tudott használható személyleírást adni a támadóiról, az azonosítást pedig tovább nehezíti, hogy a megyei törvényszék környékén nincsenek térfigyelő kamerák. Az esetnek nem voltak szemtanúi.
Ilyen körülmények között tehát csak a feljelentő beszámolójára hagyatkozhatnak. A hivatalos közlés szerint mindezek ellenére a rendőrség megpróbálja azonosítani a bántalmazókat.
A férfi egyébként azt mesélte, hogy a helyi román gimnázium étkezőjében szilveszterezett, akkor támadták meg, amikor onnan egyedül hazafelé tartott. Az állítólagos bántalmazás után mentővel szállították kórházba – a sürgősségen megállapították, hogy bordatörést szenvedett, de kórházi ellátására nem volt szükség, így hazaengedték.
Csütörtökön tett feljelentést a rendőrségen etnikai indíttatású bántalmazás miatt. „Ha korábban azt mondta volna nekem valaki, hogy ilyesmi megtörténhet Sepsiszentgyörgyön, nem hittem volna el” – mondta a jelenleg nyugdíjas Gheorghe Preduţ a Mediafax hírügynökségnek.
„Variációk” románellenességre
Nem ez az egyetlen románellenesnek titulált eset egyébként, amire a hét végén felhívták a figyelmet. „A magyar sovinizmus bizonyítékaként” mutatja be ugyanis a magyarellenességéről és notórius feljelentőként ismert Dan Tănasă a blogján azt az esetet, miszerint egy dobollói férfit megbírságolt a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség, mert december 1-jén román zászlót lobogtatva ment fel az advent első vasárnapja alkalmából a város központjában felállított színpadra, és román hazafias dalt énekelt.
Dan Tanasă január 3-én, pénteken tette közzé az információt a blogján, a nagybetűs, exkluzív feliratú bejegyzésben posztolva a rendőrségi jegyzőkönyv másolatát is. A hírt aznap késő este már átvette a Realitatea hírtelevízió is.
A blogbejegyzés szerint a dobollói férfit 500 lejre bírságolta meg a helyi rendőrség. A férfi Dan Tănasának arról számolt be, nem tudta, hogy a színpadot nem a román nemzeti ünnep tiszteletére állították fel a városközpontban, nem volt ittas, nem is szélsőséges, csak a román nemzeti ünnep iránti lelkesedését akarta kifejezésre juttatni. Nem érzi jogosnak a bírságot, ezért megfellebbezi azt.
Dan Tănasă irományában sérelmezi, hogy a jegyzőkönyvet egy magyar nemzetiségű rendőr állította ki, és egy szintén magyar nemzetiségű tanú írta alá: szerinte ez „a 24 éve tetten érhető magyar sovinizmus csúcspontja”.
Ugyanakkor felháborodottan ismertette a Kovászna megyei csendőrség parancsnokának, Adrian Nichifor őrnagynak a válaszlevelét, amely szerint azért nem bírságolták meg a december 1-jén azokat a magyar fiatalokat, akik azt skandálták, hogy „Székelyföld nem Románia!”, mert a szólásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás alkotmányos joguk. A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrségnél a hét végén mindössze az ügyfélszolgálati ügyeletessel sikerült beszélnünk, aki azt mondta, az intézmény vezetői csak hétfőn lesznek elérhetők.
Megfékeznék „a magyar szélsőségeseket”
A magyarellenes nyilatkozatairól elhíresült Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma sem hagyhatta szó nélkül a történteket. „Szigorúan, törvényekkel lépjenek fel a magyar szélsőségesek ellen, ne engedjék őket, hogy különböző tisztségeket töltsenek be, különben erősödni fog a románellenes agresszivitás” – szögezték le vasárnap kiadott nyilatkozatukban.
A fórum szerint – amelynek tiszteletbeli elnöke Ioan Sălăjan ortodox püspök – a magyar politikusok románellenessége miatt radikalizálódott a magyar közösség, ugyanis „23 éve az iskola, a sajtó, a kulturális rendezvények programszerűen terjesztik a sovén, románellenes és államellenes eszméket”. Meglátásuk szerint a tervezett decentralizáció erősíti majd az állam térvesztését Erdélyben. Ugyanakkor felszólítják a román pártokat, hogy ne fogadják be az RMDSZ-t a kormányba, amíg „nem újul meg, és nem mond le a hungarista követeléseiről (pretenţii hungariste)”.
Krónika (Kolozsvár),

2014. január 6.

Perel az érdemrendjéért Tőkés László
Az új év első munkanapján Tőkés László beperelte a Románia Csillaga becsületbíróságát, mely hat héttel korábban, november 20-án megfosztotta állami érdemrendjétől.
A testületi döntés indoklása december 30-án érkezett meg az európai parlamenti képviselő ügyvédjéhez, Kincses Elődhöz (képünkön), aki a 19 oldalas anyagot „a sztálini idők egyik brosúrájához" hasonlította. „Egy gyenge színvonalú, előre gyártott panelekre épülő vádirat, mint amilyeneket bő fél évszázaddal ezelőtt fogalmaztak az elvtársak" – jellemezte lapunknak Kincses a végzést.
Az indoklásban a becsületbíróság tagjai – Ionel Haiduc, Constantin Degeratu, Costin Georgescu, Mircea Geoană, Ecaterina Andronescu és Gabriela Firea – a Tőkés László autonómiaköveteléseit revizionizmusnak tekintik, és a trianoni döntés kétségbevonásának tartják, amely etnikai konfliktusok gerjesztéséhez vezethet. A testületet hidegen hagyták azok az érvek, miszerint Európában jelenleg tizenegy országban létezik területi autonómia, többek között a Moldovai Köztársaságban, amely önállóságot biztosít Gagauziának.
„A rend szabályzata tisztán leszögezi, hogy csak abban az esetben kezdeményezhető a kitüntetés visszavonása, ha az illető személyt jogerősen börtönbüntetésre ítélték, vagy cselekedetei méltatlanná teszik a csillag viseléséhez. Sajnos a becsületbíróság tagjai nem voltak képesek megkülönböztetni Tőkés elhangzott nyilatkozatait a meg nem történt cselekedetektől. Egy nyilatkozat soha nem egyenértékű a cselekedettel, mert nem mindegy, hogy csak mondom valakinek, hogy felpofozom, vagy meg is teszem" – hangsúlyozta a marosvásárhelyi jogász.
Tőkés László képviselője a bukaresti táblabírósághoz címzett keresetében – melyben a becsületbíróság döntésének megsemmisítését kéri – többek között az ügyvédi törvény áthágására, a bizottság szabálytalan megválasztására, bizonyos tagjainak az összeférhetetlenségére is hivatkozik. Mint ismeretes, a becsületbíróság tagjai megtagadták Tőkés Lászlótól azt az alkotmányos jogot, miszerint ügyvéd által képviselve jelenjen meg a bizottság előtt.
Az ítélő testület megalakítása is szabályellenesen történt, hiszen a rend közgyűlésén a tagságnak csupán 17,7 százaléka volt jelen, ami határozatképtelenné teszi. Másrészt a szavazatszámláló bizottság vezetőjeként a feljelentő Creţu összeférhetetlenné vált, illetve a becsületbíróságba kizárólag baloldali politikusokat választottak, akik előre véleményt nyilvánítottak Tőkésről, ezzel megsértve a döntéshozó függetlenségének az elvét. Mi több, ketten, Gabriela Firea és Ecaterina Andronescu Tőkés feljelentői között vannak, ezzel pedig ők is összeférhetetlenné váltak.
„A dél-tiroli védhatalmi státus félrefordítása miatt elképesztő hajsza indult Tőkés László ellen, melynek célja az autonómia híveinek megfélemlítése. A becsületbíróság határozatát nem azért támadtuk meg, mert a kitüntetés állítólagos előnyei érdekelnének; célunk a romániai jogállamiság tesztelése és az autonómiatörekvések legitimitásának, valamint a rendszerváltó temesvári ellenállásnak a védelme" – nyilatkozta lapunknak Kincses Előd.
Tőkés ügyvédje cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a kitüntetésnek anyagi vonzata is lenne. Mint megtudtuk, a Románia Csillaga az érdemrend birtokosának mindössze két plusz jogosítványt biztosít: a katonáknak kötelező módon tisztelegniük kell az érdemrend birtokosa előtt, akit a december elsejei rendezvényeken díszhely illet meg.
Amint arról beszámoltunk, Tőkés László december közepén Temesvár forradalmi felkelőinek és hőseinek ajánlotta kitüntetését, amelyet jelképesen az 1989-es Temesvári Emlékbizottságnak ajándékozott. A bizottságot azért hozták létre, hogy előkészítse a temesvári református parókia előtt kirobbant, a kommunista diktatúra bukását eredményező népfelkelés 25., jubileumi emlékévének rendezvényeit.
Krónika (Kolozsvár),

2014. január 6.

Elhunyt az egyik kommunista pribék
Elhunyt egyike annak a 35 egykori, politikai foglyok halálát okozó vagy őket kínzó büntetés-végrehajtási alkalmazottnak, akik ellen a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) indított vizsgálatot – jelentette be Andrei Muraru, az IICCMER elnöke.
Muraru vasárnap este a Digi 24 televíziós csatornának nyilatkozva elmondta: Iuliu Sebeștinről, a szamosújvári börtön egykori alkalmazottjáról van szó, aki az ötvenes években a politikai foglyok átneveléséért felelt.
Sebeștin fizikai és pszichikai kínzásnak is alávetette a rabokat, és az intézet által összegyűjtött adatok szerint számos egykori elítélt haláláért felelős. Miután azonban tavaly októberben elhunyt, a továbbiakban már nem vizsgálódnak ellene.
Muraru megjegyezte: fennáll a veszélye, hogy az általuk összeállított lista egyre rövidüljön, ha nem jutnak elegendő forráshoz annak érdekében, hogy sikerüljön elegendő terhelő bizonyítékot gyűjteni az egykori pribékek ellen. Megjegyezte: jelenleg 4-5 egykori, általuk megtalált, ma is élő pribék ügye van olyan stádiumban, hogy megtehető ellenük az ügyészségi feljelentés, de reményét fejezte ki, hogy az év közepéig a 35 érintett zömének személyazonossága nyilvánosságra hozható lesz.
Azt is elmondta, hogy idén júliustól az egykori határőrök ellen is vizsgálatot indítanak. Azokról a tisztekről van szó, akik a 70-es 80-as években parancsot adtak a határokon illegálisan átkelő személyek lelövésére, illetve megölték őket. Muraru szerint ez jóval hosszabb lista lehet, mint a pribékeké, mivel az érintettek a bűncselekmények elkövetése idején 30-40 évesek voltak.
Mint arról beszámoltunk, az IICCMER tavaly augusztus elején jelentette be: vizsgálatot indított a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében, a vizsgálat eredményei alapján pedig ügyészségi feljelentést tesz az érintettek ellen.
Az első kiszemelt Alexandru Vișinescu, a Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnoka, aki 1956 és 1964 között állt a fegyintézet élén, ez idő alatt pedig a terror légkörét honosította meg. Az IICCMER vizsgálatai szerint ez idő alatt tizenkét politikai fogoly halt meg a börtönben a Vișinescu által bevezetett kegyetlen bánásmód, a rossz élelmezés, az állandó verések és a magánzárkában eltöltött idő miatt.
A most 88 éves egykori börtönparancsnok volt az első, aki ellen hivatalosan ügyészségi feljelentést tettek a bukaresti területi katonai ügyészségen több rendbeli, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. A legfőbb ügyészség szeptemberben népirtás miatt indított bűnvádi eljárást ellene. A másik, immár ismert egykori lágerparancsnok Ioan Ficior nyugalmazott ezredes, aki a peripravai büntetőtábor parancsnoka volt.
Az alkotmánybíróság december 12-én úgy döntött: az emberölés – így a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben az egykori büntetés-végrehajtási alkalmazottak által elkövetett politikai gyilkosságok – nem évül el, így a pribékek továbbra is felelősségre vonhatók.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),

2014. január 6.

Meghalt Senkálszky Endre kolozsvári színművész
Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Senkálszky Endre színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának Örökös Tagja – közölte vasárnap este Facebook-oldalán a teátrum.
Senkálszky Endre /Kolozsvár, 1914. okt. 2. – Kolozsvár, 2014. január 5./ 1939. szeptember 1-jétől tagja szülővárosa magyar színházának, amelynek igazgatója is volt a legnehezebb időkben. Tanított a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben. Rendezett is, többek között az 1977-es nyugdíjaztatása után tizennégy darabból álló görög tragédiasorozatot mutatott be.
Tanulmányait 1935-1937 között végezte Hetényi Elemér színiiskolájában. Szabadkai József, majd Jódy Kámly színtársulatában játszik (1937–1939), 1939-től a kolozsvári Thália, a Magyar Színház, a Nemzeti Színház, az Állami Magyar Színház tagja. 1948–1949 között a kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti igazgatóhelyettese. Vendégként Szatmáron, Nagyváradon, Marosvásárhelyen szerepel, Szatmáron és Nagyváradon rendez is.
1949-1954 között a Kolozsvári Színművészeti Főiskola előadótanára, 1964-1969 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója. 1977. július 1-jén nyugdíjba ment, de megszakítás nélkül tovább játszott 2010-ig, kilencvenhat éves koráig, így hosszú ideig Európa egyik legidősebb aktív színésze volt. 1992-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház Örökös tagja.
Krónika (Kolozsvár),

2014. január 6.

.
Románok külföldön
A román és bolgár bevándorlás iránti brit és német félelemnek mintegy ellenpontjaként a tekintélyes El Pais spanyol lap arról ír vasárnapi számában, hogy az olaszországi egymilliós román közösség segíti, főleg a háztartásokban, az elöregedett társadalmat.
Az Olaszországban élő ötmillió külföldi közül minden ötödik román – hivatalosan. „De legalább 1,8 millióan vagyunk”, állítja az olaszországi román nők szövetségének elnöke. Szerinte a romániai bevándoroltak majdnem 70 százaléka nő, akik háztartási alkalmazottak, öregekre, gyermekre vigyáznak.
Spanyolországiban a románok száma, állítja az El Pais a spanyol statisztikai adatokra hivatkozva, 868 635 fő. 2000-ben nem volt több 6410 románnál, de aztán mind nagyobb számban jöttek, főleg az építőiparba, ahol munkáskézre volt szükség. 2004-ben már több mint 207 ezren voltak. Katalóniában jelenleg hivatalos adatok szerint 103 703, Valenciában 143 106 román él, de a legtöbben –216 495-en – Madridban vannak. „Vannak szervezett kelet-európai csoportok, amelyek hozzájárulnak egy kedvezőtlen kép kialakításához, a Madridban lakó románok többsége azonban az integrálódás nagyon jó szintjén áll”, nyilatkozta
Pablo Gómez-Tavira, a régió imigrációs hivatalának vezérigazgatója.
Nyugati Jelen (Arad),

2014. január 6.

Az űrlap alja
Teremtőnk fogja a kezünket
A mai kor embere tisztábban, szebben él, mint a régi korokban, csak hát bátrabban és főleg őszintébben! Kedves testvérek, higgyétek el, hogy nem az aranykorból jövünk, hanem az aranykor felé tartunk! Utunk semmiből a végtelenbe vezet. De akkor miért harsog nap mint nap szörnyű igazságokat minden média?
Egyszerűen fogy a sötét és tisztábban látunk! Ha a fényre mész, minden megvilágosodik, a saját körmöd alatt a mocskot is jobban látod, de hidd el, hogy nem a fény, az őszintén kimondott szó tesz mocskossá téged! Mostanig is bűnösök voltunk, de a sötétben könnyebb volt nem észrevenni, takargatni, elhazudni vétkeinket, hibáinkat. Úton vagyunk, Teremtőnk fogja a kezünket, és én hiszem, hogy jó úton járunk még akkor is, ha csintalan gyerekekként gyakran elszaladunk, letérünk az útról!
Én bűnbánó szívvel megragadom Teremtőm kezét, és nagy bizalommal, bátran lépek Vele az új esztendőbe, a 2014-es évbe vezető ösvényre.
Ezzel az őszinte hittel kívánok Istentől megáldott boldog új esztendőt, Csaba t.
Reggeli Újság (Nagyvárad),

2014. január 6.

Visszatekintés: „nekem létszükséglet az alkotás”
A Bihari Napló 2005. december 16-i, pénteki lapszámában Át kell élni a kép üzenetét címmel jelent meg interjú abból az alkalomból, hogy Kristófi János festőművész betöltötte 80. életévét.
Több mint öt évtizedes pályájáról Rencz Csaba kérdezte a festőművészt, aki többek között megfogalmazta: „Nekem létszükséglet az alkotás, de éppúgy a próba, az «edzés». Tanítványaimnak mindig azt mondom, ha tíz kép közül egy sikerül, az már valami. Nem is lenne művészet, ha mind sikerülne. Persze a fejlődéssel az arány javul, de a napi gyakorlás, mint a sportolóknál, elengedhetetlen. Az ihlet nem csak úgy jön, mi pedig ülve várjuk, az munka közben érkezik. Reggel én még nem mindig tudom, mit fogok festeni. Teszek-veszek, ha érzek magamban erőt és kedvet, folytatok egy vázlatot. Például mosom az ecsetet, és olyan színek alakulnak ki, melyek ötletet adnak, mintha maguktól jönnének! (…) Szinyei Merse Pál mondta: befejezni nehéz egy képet, és ez biztos. Én azt mondom, akkor kell befejezni, mikor már nem tud többet mondani vele az ember. Sok képemre mondom, hogy nincs kész, majd a néző befejezi, ő is bekapcsolódik az alkotásba, és szerintem akkor történik meg a csoda. Hiába van eladó, ha nincs vevő, nemcsak nézni kell a képet, de látni is, átélni annak üzenetét.”
Ez az életem…
Művészi pályájának családi előzményeivel kapcsolatosan Kristófi János elmondta: „Szüleim egyszerű emberek voltak. Édesanyámnak jó hangja volt, édesapámnak is jó volt a hallása, emellett kézügyessége is. Nagyon szerettem ministrálni, harangozni. Egyszer a plébános kérdezte, nem akarok-e pap lenni. Egy szegény gyerek erre mit válaszolhatott, természetesen igent. Így kezdtem tanulni, érettségi után kántortanítói állást kaptam Szilágy megyében. Egy újsághirdetés alapján jelentkeztem többedmagammal egy tehetségkutató versenyre, ez indított el a művészi pályán. Rajzolni egyébként már gyerekkoromban is szerettem, de ezeket a történeteket már százszor elmondtam, százszor leírták. Családom meg is jegyzi néha: mindig ugyanazt mondom, de nem mondhatok mást, ez az életem. (…) A Népi Művészeti Iskolánál sikerült állást kapnom, mindig voltak olyan tanítványaim, akikben örömömet leltem. A hangulat egyébként is családias volt, dacára annak, hogy nagyon vegyes társaság volt, korban és foglalkozásban egyaránt. A művészet összefogta őket, jó volt együtt dolgozni. Különös ajándék is volt nekem, hogy ilyen helyen taníthattam, élvezet volt. Manapság már nyugdíjas vagyok, az alkotásnak élek, nem tanítok.”
erdon.ro, ,

2014. január 6.

Megjelentek a kétnyelvű kaputáblák a kereskedelemben
Mostantól már a kereskedelemben is megvásárolhatóak Marosvásárhelyen a kétnyelvű tájékoztató kaputáblák – olvasható a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) közleményében.
A CEMO 2013 tavaszán indította el a Kétnyelvű Kaputáblák Marosvásárhelyen akciót, amelynek célja, hogy hozzájáruljon Marosvásárhely egynyelvű (román) nyelvi tájképének megváltoztatásához. Kezdeményezésük sikerrel járt, az eredetileg tervezett 1000 kaputábla helyett sikerült 1500 kaputáblát kiosztani a lakosságnak, így a belvárosban, az eddigi román nyelvű a parkolást tiltó, vagy autókijáratot jelző táblák helyett a kapukon lépten-nyomon találkozhatunk, a multikulturális városra jellemző, kétnyelvű autókijáratos, illetve kutya jelenlétére figyelmeztető táblákkal.
A projekt második szakaszához érkezett, amelynek célja elérni azt, hogy bármely marosvásárhelyi lakos megvásárolhassa a kereskedelemben a kétnyelvű kaputáblát. Ennek keretében a szervezet első körben megkereste a Dózsa György utcában 145A szám alatt székelő Surtec Műszaki Barkácsáruházat, amely felvállalta a kétnyelvű kaputáblák kivitelezését és árusítását, úgyhogy a marosvásárhelyiek és a környékbeli községek lakói már a kereskedelemben is megvásárolhatják a kétnyelvű kaputáblákat.
Fontos tudni, hogy kaputáblák mellett az áruházban más kétnyelvű biztonsági és/vagy tiltó táblákat, matricákat is árusítanak, következésképp az intézmények, cégek, vagy szervezetek is megvásárolhatják itt a kötelező biztonsági feliratokat, amelyekkel az épületek folyosóin uralkodó egynyelvűséget meg lehet törni és kétnyelvűvé alakítani.
A 2001/215-ös. számú törvény a helyi közigazgatásról 76. cikkelyének értelmében azokban a helységekben, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot, a közigazgatási hatóságoknak biztosítaniuk kell a helységek és az alárendeltségükben működő közintézmények nevének, valamint a közérdekű hirdetéseknek az illető nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgárok anyanyelvén való feliratozását, illetve kifüggesztését is. Ide sorolandóak az eligazító, a biztonsági és a tiltó táblák is, hiszen az Országos Diszkriminációellenes Tanács a Civil Elkötelezettség Mozgalom panaszlevelei alapján már három ízben is olyan határozatot hozott, hogy ezen feliratok mellőzése kimeríti a nyelvi diszkrimináció tényét.
maszol.ro/közlemény,

2014. január 6.

TŐKÉS VS. CSŰRY
Miért támadja Tőkés László utódját, Csűry István püspököt?
Egyházi elöljárókkal, politikai elemzőkkel és újságírókkal beszélgettünk, hogy rekonstruáljuk, mi áll a Tőkés-Csűry konfliktus hátterében.
December eleji lapértesülések szerint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) egy állásfoglalásban készült megvédeni püspökét, Csűry Istvánt Tőkés László támadásaitól. A hír szerint Tőkés rendszeresen támadja a püspököt, azzal vádolva őt, hogy „RMDSZ-barát” egyházpolitikát folytat. Az utolsó támadás az EP-képviselő részéről azt követően érkezett, hogy a püspök november 23-án, Marosvásárhelyen átvette az RMDSZ által évente kiosztott Ezüstfenyő-díjat. Előzmények, ami a sajtóból kiderül
Csűry Istvánt Tőkés László jobbkezeként, ügyintézőjeként tartották számon. 2007-ben, amikor Tőkés elnyerte első, két évre szóló EP-képviselői mandátumát, Csűryre ruházta át a püspöki jogkörét, aki attól kezdve helyettes püspökként irányította a református egyházkerületet.
Ami a sajtóból kimaradt
Egyházi elöljárókkal, politikai elemzőkkel és újságírókkal beszélgettünk, hogy rekonstruáljuk, mi áll a Tőkés-Csüry konfliktus hátterében, a beszélgetésekből kialakult történetet alább foglaltuk össze. Tőkés László EP-képviselői mandátumát a KRE keretében tevékenykedő lelkészek zöme megkönnyebbülésként élte át. Tőkés közvetlen munkatársai is gyakran cserélődtek, a püspök számos opponenst szerzett körükben. Emellett a KRE anyagi forrásai már olyan szinten a Tőkés politikai ambícióit tápláló intézmények finanszírozására mentek el, hogy a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet azzal kezdett fenyegetőzni, nem fogad el lelkészképzéseire olyan jelentkezőket, akik a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez tartoznak. Tőkés püspöki mandátuma alatt a KRE teljesen elszigetelődött: nem alakított ki kapcsolatokat a külföldi református szervezetekkel, protestáns intézményekkel.
Eközben az Erdélyi Református Egyházkerület közösségi munkát végzett, külföldi kapcsolatokat teremtett, szociális hálót épített, a LAM Alapítvány révén gazdaképzésbe vágott. A KRE keretében a szociális háló a CE Szövetséghez volt kapcsolható, például Tenkén közel húsz éve működtet öregotthont, képviselője pedig Berke Sándor, a CE Szövetség országos elnöke. Ennek ellenére az intézményt nem akarták a CE-sek leválasztani az egyháztól, mindig is az egyház keretében működött, fenntartója a Tenkei Református Egyházközség. Tőkés gátolt munkájában mindenkit, aki a lelkiséggel foglalkozott volna, saját klientúrát épített, a PKE egyetem keretében, egyéb külső struktúrákban.
2007-ben elkezdődött az EP-választásokon való részvételhez szükséges ajánlások gyűjtése. A pártok, pártszövetségek és választási szövetségek, valamint a kisebbségi szervezetek jelöltlistát 200 000 szavazó támogatásával állíthattak, a független jelöltek indulásához 100 000 szavazó támogatása volt szükség. Az RMDSZ listája, illetve Tőkés László püspök egyéni indulása érdekében kezdett bele az aláírásgyűjtésbe.
Tőkés a KRE területén a lelkészeket felszólította, gyűjtsék össze neki a szükséges aláírásokat, azonban nem számolt a lelkészek ellenszenvével. Több olyan esetre is volt példa, hogy helyi lelkészek felhívták az RMDSZ-t és szóltak nekik, jöjjenek ki a településükre, gyűjtsék be az aláírásokat, hogy Tőkésnek azt mondhassák: az RMDSZ megelőzte az egyház aláírásgyűjtési akcióját, már begyűjtötték az emberektől az aláírásokat.
Azt követően, hogy 2009-ben Tőkés RMDSZ-listán elnyerte második EP-képviselői mandátumát, Csűryt püspökké választották. Csűrytől Tőkés azt várta el, hogy „ássa tovább helyette az árkot”, azonban az új püspök másképp képzelte el a püspöki megbízatását. Új egyházpolitikai irányt választott, megbékélésre törekedett és az egyházépítést tűzte ki céljául, külföldi kapcsolatok kiépítésére koncentrált, és egyértelművé tette, hogy a magyar közösség érdekében szeretne tevékenykedni. Ennek része volt az is, hogy minden társadalomszervező erővel együttműködésre épülő kapcsolatok kiépítését kezdeményezte: partnerként tekintett többek között az RMDSZ-re is.
Ekkor következett be a volt és a jelenlegi püspök viszonyában a törés. Míg Tőkés elvárta volna, hogy a KRE osztatlan támogatásában részesítse, addig Csűry nyitott az RMDSZ felé is, mindkét fél irányába téve gesztusokat. A 2012-es önkormányzati választásokon az RMDSZ-szel már kiegyezett abban, hogy az egyház keretéből származó személyek kerüljenek fel a szövetségi listák befutó helyeire. Arra kérte az EMNP-t is, hogy tegye meg ugyanezt a gesztust, azonban ezt a kérést Tőkés megtagadta. A Tőkés és Csűry közötti viszony elmérgesedéséhez két további ügy is hozzájárult. Az egyik az volt, hogy Tőkés mandátumot kért Csűrytől arra, hogy a KRE nevében tárgyaljon a Fidesszel a Magyarországról az egyháznak érkező támogatások elosztásáról, Csűry viszont az egyház érdekeit felismerve ezt a kérést megtagadta. Félő volt ugyanis, hogy a pénzek nem egyházerősítő céllal érkeznek meg, hanem Tőkés saját politikai érdekeinek figyelembevételével klientúrájához juttatja a támogatásokat, nem pedig a szociális hálózathoz, vagy az olyan kis települések lelkészeihez, ahol például fennállt az a veszély, hogy a lelkészi fizetést román állami támogatásból és saját bevételekből fedezni nem lehet.
A másik ügy Tőkés válásához kapcsolódott.
Felesége a bihari református egyházmegye fegyelmi bizottságához fordult, fegyelmi eljárást kérve férje ellen. Tőkés ekkor elvárta volna, hogy az egyház mellette álljon ki, és az ügyet megtárgyalás nélkül söpörjék le az asztalról. Ez viszont nem történt meg, és az egyházmegye Tőkést válása és magánéleti botrányai miatt 2011 őszén 500 lej pénzbírság kifizetésére kötelezte. Emellett a volt püspök írásbeli megrovást is kapott, mert „vétett a kánon, az emberi normák és a lelkészekre vonatkozó etikai szabályok ellen, mert megsértette házassági fogadalmát, és mert nem gondoskodott elvárható módon feleségéről és gyermekeiről”.
A parlamenti választások közeledtével Csűry egyre hangsúlyosabban arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem fog szembemenni az erdélyi magyar választók akaratával, akik a Fideszt és az RMDSZ-t preferálják. Ezt Tőkés nem hagyta szó nélkül, a Csűry ellen intézett támadásaira egy tavaly, a parlamenti választások előtt keltezett KRE-közleményből is fény derül. A KRE a parlamenti választások előtt néhány nappal kiadott közleményében azt írta, az erdélyi magyarság parlamenti képviseletére szükség van, és arra buzdította az erdélyi magyar választókat, hogy szavazzanak az RMDSZ-re. Egy következő bekezdés már a Tőkéssel kapcsolatos konfliktusról szól. „Visszautasítjuk Tőkés László volt püspök azon kijelentéseit, mely szerint a KRE elfogadhatatlan szervilizmust tanúsít az RMDSZ felé” – áll a KRE közleményében.
Legutóbb Tőkés támadó jellegű magánlevelet írt Csűrynek, amelyet a püspök nyilvánosságra hozott - erre a levélre született reakcióként a KRE állásfoglalása.
Előzmény: Transindex.ro, 2013. dec. 5.
Az RMDSZ-re szavazásra szólít fel a Királyhágómelléki Református Egyházkerület
Éles hangvételű közleményben foglalt állást a december 9-i parlamenti választások kapcsán a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. A Csűry István által kiküldött szövegben leszögezik: az erdélyi magyarság parlamenti képviseletére szükség van!
Visszautasítják Tőkés László volt püspök azon kijelentéseit, mely szerint a KRE elfogadhatatlan szervilizmust tanúsít az RMDSZ felé. Emlékeztetik, hogy már az ő püspöksége idején is, a KRE választási állásfoglalásai értékelvűen alkalmazkodtak az adott helyzethez. Így esett meg, hogy volt ahol támogattuk az RMDSZ jelöltjeit, volt ahol nem.
A közleményben kijelentik: jelenleg a KRE igyekszik betölteni azt a szerepet, melyet épp a KRE közgyűlésén életre hívott, és azóta az EMNP-vel egybemosott EMNT teljesen elfelejtett, éspedig: a politikai csatározásokon és pártérdekeken túl, szem előtt tartani az erdélyi magyarság mindenkori érdekeit! „A jelen helyzetben, - a román pártszövetségek mért arányait tekintve, ugyanakkor szem előtt tartva a magyar érdekképviselet arányos szükségességét, valamint az egyes magyar szavazatok legnagyobb hasznosíthatóságát - felszólítunk minden felelősséget hordozó magyar embert, hogy szavazzon a pillanatnyilag legnagyobb eséllyel pályázó RMDSZ jelöltjeire” – zárul a közlemény. (szerk.)
Kertész Melinda
Transindex.ro,

2014. január 6.

Antal Árpád szerint valami készül a magyarok ellen
Egy küszöbön álló döntés hangulati előkészítésének tekinti Sepsiszentgyörgy polgármestere a városban történt állítólagos magyar románellenes megnyilvánulásokat taglaló médiakampányt. "Valakik készülnek valamire" - kommentálta az MTI-nek a sepsiszentgyörgyi szerint egy fiatalokból álló csoport azért támadott rá, mert nem tudott magyarul válaszolni a kérdésükre.
Szintén újév első napjaiban figyelt fel a média arra, hogy december elsején - amikor Románia nemzeti ünnepét és advent első vasárnapját ünnepelték - egy fiatalra azért rótt ki 500 lejes bírságot a helyi rendőrség, mert az fellépett a magyar adventi ünnepség szabadtéri színpadjára, és ott egy román zászlót lengetve azt kezdte kiabálni, hogy ez román föld.
Antal Árpád az MTI-nek elmondta, maga is várja, hogy a hatóságok azonosítsák a szilveszter éjszakai bántalmazókat. Hozzátette, elutasít mindenféle agresszív megnyilvánulást, erőszakos cselekedetet, de még mindig bízik abban, hogy nem volt etnikai indíttatású a konfliktus.
A december elsejei zászlólengetéssel kapcsolatban megjegyezte, biztosra veszi, hogy a román fővárosban is megbírságolták volna azt, aki megzavar egy egyházi rendezvényt. "El kellene jutnunk oda, hogy ha valaki román Kovászna megyében, az nem jelenti azt is, hogy neki mindent szabad" - jelentette ki a polgármester.
maszol/MTI,

2014. január 7.

Változott a restitúciós jogszabály
Módosultak egyes előírások a visszaszolgáltatások kapcsán. A kormányt képviselő prefektúra tájékoztatása szerint változott a 165/2013-as jogszabály, amely a restitúcióról szól.
Változott néhány előírás a hazai közvélemény és a nemzetközi politikum által is sürgetett romániai restitúció kapcsán. Tavaly év végén jelent meg a Hivatalos Közlönyben a vonatkozó törvény módosítása. Elvileg a teljes restitúciós folyamat gyorsabb befejezését célozza mindez, bár sokan bírálják az egészet, látszatintézkedésnek mondva.
A lényegi elemek
Ezután a polgármestereket nevezik ki hivatalból a földterületek leltárba vételét felügyelő helyi bizottságok elnökeinek. A 10/2001-es számú jogszabály alapján összeállított igénylésekben érintett személyek a 368/2013-as számú törvény hatályba lépésétől számítva 60 napon belül dönthetnek, hogy az igénylésüket elbíráló bizottságnál regisztrált dossziéik átküldését kérik-e az új elbírásló fórumok számára, így lehetőséget kapva a természetbeni restitúcióra, vagy az ingatlanokat más javakkal történő kompenzációra cserélik. A földügyi törvények alapján összeállított igénylések érintettjei is választhatnak ugyanígy.
Amennyiben a dossziékban található dokumentumok alapján nem lehet megállapítani az ingatlan eredeti helyét, a kártérítés összegének kiszámításakor a közjegyzői számítási rácsban előírt minimumokat veszik alapul. Az egyes dossziékhoz még hozzátehetnek igazoló okmányokat a kérvényezők: ennek határideje 90 napról 120 napra változott, a 368/2013-as számú törvény révén.
Ami a restitúció határidejét illeti, a rendelkezésre álló ingatlanok összeírását végző helyi bizottságoknak a vonatkozó jogszabály érvénybe lépésétől számítva 180 napon belül végezniük kell a munkával – ezt követően kezdődik az egyes visszaszolgáltatások eljárása.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
Erdély.ma,

2014. január 7.

Madéfalva 250 – A nemzet Madéfalvára figyel
Ezekben a napokban az egész magyar nemzet Madéfalvára figyel – jelentette ki Szarka Gábor konzul, a Határőrség és székelység című konferencia megnyitóján a madéfalvi közösségi házban.
– Úgy állítottuk össze a programot, hogy mindenkihez el tudjuk juttatni a Madéfalvi Veszedelem üzenetét – mondta Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere. – A valódi üzenete a mának az, hogy nem akarunk, nem kérünk többet, mint más nemzet, csupán azt szeretnénk, ha a jogainkat, emberi mivoltunkat mindenki tiszteletben tartaná, és ezt mondjuk mindenkinek, és ezt békés eszközökkel szeretnénk elérni.
Garda Dezső gyergyószentmiklósi történész a gyergyószéki, Albert Ernő sepsiszentgyörgyi kutató a háromszéki és madéfalvi, míg Mihály János lövétei történész a határőrség szervezésének udvarhelyszéki vonatkozásait ismertette. Egyed Ákos A székely határőrrendszer kérdései az erdélyi országgyűléseken címmel tartott előadást. – Az 1764. évi januári véres esemény után a Habsburg hatalomnak sikerült megszerveznie a székely határőrséget, de tévedés volna ebből arra következtetni, hogy a székelység belenyugodott a terrorral és erőszakkal felállított katonai intézmény változatlan fenntartásába – fejtette ki Egyed Ákos. – Igaz ugyan, hogy a Székelyföld kettéosztásával (egy jórészt katonai, illetve polgári részre) az egységes küzdelem és fellépés a helyzet megváltoztatásáért nehezebbé vált, s várni kellett egy kedvezőbb birodalmi politikai kurzus bekövetkeztére, de a „Madéfalvi Veszedelem” emléke élénken élt a magyar társadalom köreiben, s az ellene való állásfoglalás nem késett, amikor – majdnem három évtizedes kihagyás után –,1790-ben összehívták az erdélyi országgyűlést.
A Madéfalvi Veszedelem és a kivándorlás témában Szőcs János csíkszeredai történész a madéfalvi eseményeket követő, Moldvába történő kivándorlás számszerű adatait és okait ismertette. Úgy véli, az akkori csíki kivándorlók száma háromezer fölé tehető, továbbá azt is, hogy nem csupán a jogtiprás és az erőszak alkalmazása, hanem más indítékok, a szegénység, a kenyértelenség is közrejátszodtak a nagy kivándorlási hullám kialakulásában.
Különösen nagy sikert aratott Csikány Tamás budapesti ezredes, hadtörténész Székely határőrök a csatatereken (1778-1849) témájú előadása. – Itt pontosan arra emlékezünk – fejtette ki Csikány –, hogy 250 évvel ezelőtt a székelyek azért haltak meg, mert nem akartak határőrök lenni, nem akartak egy olyan külső hatalomnak megfelelni, amely tőlük elvárt valamit, de nem adott cserébe semmit. Viszont, amikor már megtettek mindent annak érdekében, hogy ellenálljanak, és ez egy véres eseménysorba torkollott, akkor rájöttek, hogy most már nincs tovább, be kell tagozódni, és fel kell vállalni azt, amit akar a hatalom, és ha már felvállalták, akkor jól kell csinálni. Így az 1700-as évek végétől egészen 1851-ig, amíg ez a székely határőrrendszer működött, ahol a székely katonák megjelentek, maradandót alkottak. Mindig megbízható, az uralkodóhoz hű katonának bizonyultak, önfeláldozók voltak.
A konferenciát követően a madéfalvi közbirtokossági székházban Vándorbot-kiállítás nyílt a helybéli Szentes Gábor munkáiból. A kivándorlást jelképező, rendkívül változatos botok elrendezése által igen látványosan mutatta be a Madéfalvi Veszedelmet követő szétszóródást, a határőrezredek helyét egy-egy gyökérből készült szék jelképezte, ugyanakkor faragott térképek is szerepelnek a különleges tárlaton. Az alkotó, Szentes Gábor, akinek Madéfalva helytörténetéről már három kötete is megjelent, ezt a közel harminc évig készülő, fából alkotott krónikát élete negyedik kötetének tartja.
Délután a madéfalvi közösségi házban tartotta éves közgyűlését a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége. Az ülésen a szövetség 36 működő csoportja közül 22 képviseltette magát, négy egyéni tagja közül kettő volt jelen.
Szekszárd, Bonyhád, Pécs, Érd, Budakeszi, Pancsova, Hertelendyfalva, Székelykeve, Sándoregyháza, Izmény – csupán néhány azok közül a települések közül, ahonnan a küldöttek, Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva egykori lakóinak leszármazottai Madéfalvára érkeztek. Mivel az ülés nyitott volt, bárki hallgathatta a bukovinai székelyek utódainak beszámolóit, s ők maguk is megrendülten hallgatták egymást. Például a székelykeveiek ízes, nem hasonuló -val -vel ragozást használó beszédét hallva egy garai (magyarországi) felszólalónak azt a gyermekkori traumáját idézte, amikor székely beszédére 1-es kapott az iskolában.
Kedden, január 7-én az ágyú- és harangszóval történő faluébresztést követően, 10 órakor Főtisztelendő Tamás József püspök által celebrált szentmisével folytatódik az ünnepi megemlékezés. 11:30–tól a Siculicidium emlékművénél ünnepi beszédek hangzanak el és felavatják a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége által felállított kopjafát. Az ünnepségen a magyar államot Kövér László képviseli.
19 órától a helybéli közösségi házban fellép a Madéfalvi Dalkör és a Rokolya Népdalkör, majd ezt követi a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Madéfalvi Veszedelem című előadása.
Közlemény
Erdély.ma,

2014. január 7.

Tőkés: nem számolták fel a Securitate magyarellenes ügyosztályát
Megkérdőjelezte Tőkés László európai parlamenti képviselő a Securitate – az egykori román kommunista diktatúra politikai rendőrsége – magyarellenes ügyosztályának felszámolását keddi sajtóértekezletén, Nagyváradon.
A politikus azt a napokban kézhez vett indoklást kommentálta így, amelyre alapozva a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága novemberben a kitüntetés visszavonását kérte Traian Basescu államfőtől. Tőkés László a Securitate vallatószobáinak hangulatát idéző „szörnyűséges vádiratnak" minősítette a dokumentumot, amelyben az erdélyi magyar közösség elleni támadást lát. Úgy vélte, a Romániában időnként kiújuló „állampolitikai szinten érvényesülő" magyarellenesség azt a feltételezést támasztja alá, hogy még mindig működik a Securitatenak a magyarok megfigyelésére szakosodott ügyosztálya.
Az EP-képviselő szerint a becsületbíróság revizionistának, horthysta-fasiszta eszmék terjesztőjének nevezte, és etnikumközi gyűlölet szításával, „ideológiai terrorizmus fegyvertárába" tartozó tevékenységgel vádolta őt. Hozzátette: formai hibákra hivatkozva a közigazgatási bíróságtól kérte a határozat megsemmisítését. Tőkés László ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy – keresete elutasítása esetén – Traian Basescu államfő meghallgatja a másik felet is és nem fog megalapozatlanul dönteni.
A sajtóértekezleten részt vevő Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke azt mondta: az érdemrend becsületbírósága a magyarság legitim autonómiatörekvései ellen intézett támadást, de valójában lejáratja Romániát, amikor nem a korrupcióért többszörösen elítélt politikusoktól, hanem a temesvári forradalom hősétől akarja visszavenni a kitüntetést. A pártelnök kijelentette: az EMNP szolidaritást vállal Tőkés Lászlóval és minden rendelkezésére álló eszközzel fellép „Temesvár szellemének" védelmében. Hozzátette: Romániára ma is a Securitate árnyéka vetül, ha az országban élő magyarságot és törekvéseit az állam biztonságát veszélyeztető kockázati tényeként kezeli.
Tőkés László a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrendet, amelynek visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte, miután az EP-képviselő felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi" szerepet Erdély érdekében. A volt temesvári lelkész a népfelkelés 24. évfordulóján Temesvár 1989-es forradalmi felkelőinek adta át a Románia Csillaga kitüntetést, amelyre méltatlannak találta őt az érdemrend többnyire kormány közeli személyiségekből álló becsületbírósága.
MTI
Erdély.ma,

2014. január 7.

Ismét halasztottak a Borboly-ügyben
Harmadszor is elnapolták Borboly Csaba és vádlott-társai büntetőperét a Marosvásárhelyi Táblabíróságon hétfőn, így a következő tárgyalásra csütörtökön, január kilencedikén kerülhet sor.
A helyszíni tudósítások szerint a halasztás oka ezúttal az volt, hogy a beidézett tanúk egy részének meghallgatásához tolmácsra lett volna szükség. Ezt viszont nem tudta biztosítani a törvényszék. Legutóbb, múlt év decemberében bizonyos formai okokra hivatkozva történt halasztás az ügyben. Ennek okai között akkor az szerepelt, hogy egyes jegyzőkönyveket át kell nézni, ki kell javítani, mert volt, amit tévesen fordítottak le, továbbá egyes tanúk vallomásait összekeverték a jegyzőkönyvek megírásakor. A per egyébként már október 21-én halasztással kezdődött, mert több vádlottnak nem sikerült védőügyvédet fogadni.
Mint arról már többször beszámoltunk, a korrupcióellenes vádhatóság azért fogta perbe Borbolyt, mert álláspontja szerint a Hargita megyei tanácselnök indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket annak a Stravia Group Kft.-nek, amely Pálffy Domokos megyei önkormányzati képviselő tényleges irányítása alatt működött. Ezzel állítólag az RMDSZ politikusa és feltételezett bűntársai 1,1 millió eurós kárt okoztak a román államnak.
Rédai Botond
Székelyhon.ro,

2014. január 7.

A madéfalvi veszedelem és utórezgései
Balló István A madéfalvi veszedelem című kötetét mutatták be hétfőn este Csíkszeredában a városházán, amely a vérengzés 250. évfordulója tiszteletére jelent meg. A kötetet melynek nyomdaköltségeit a megyei tanács biztosította a kiadó Turul Egyesület elnöke Salamon János, illetve Dobos László újságíró, munkatársunk ismertették, Ráduly Róbert Kálmán polgármester, házigazda jelenlétében.
Amint az est folyamán elhangzott, Balló István kötetét 1906-ban adták ki, ez volt az első olyan könyv, amely részletesen tárgyalta a madéfalvi vérengzés történetét. A történész érdeme, hogy nemcsak magát a székelyek egyik legnagyobb tragédiáját taglalja, részletezve az előzményeket, hanem kitér a vérengzés helyén állított műemlék létesítésének történetére is.
Tanulságos, hogy a székelyek 18. század végén indult emlékmű-építési szándékait miképpen próbálja meggátolni az osztrák hatóság. Végül – ahogy Salamon János beszámolójából is – megtudtuk, a példás székely összefogás eredményekén jöhetett létre a mártírok emlékének tiszteletére emelt obeliszk. Az emlékmű tervezője, Tamás József ingyenesen készítette el a terveket, a kivitelező, Szász István építész fél áron végezte a munkálatokat, Köllő Miklós szobrász is kedvezményes áron készítette el az emlékoszlop tetejére a turulmadarat.
Nemcsak a vérengzésben elhunytakat, illetve az erőszakos sorozások elől menekülő székelyeket illeti meg a tisztelet, hanem ez az emlékmű létesítőinek is kijár. Oda kell figyelnünk rájuk, hiszen a könyv újra megjelentetésének szorgalmazója elmesélte, hogy meg kellett mentenie a műemlék tervezőjének Esztergomban található, elárverezésre szánt sírját. Ráduly Róbert Kálmán polgármester Salamon Jánosnak az értékmentő tevékenységéért (amelyben Dobos László kollégánk is sokat segítette) díszoklevelet adott át.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro,

2014. január 7.

Restitúció peres úton
Kilencévi pereskedés után tegnap birtokba vett egy Kolozsvár belvárosában álló ingatlant az Erdélyi Református Egyházkerület.
Az Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégium szomszédságában álló, a 20. század elején épült kétszintes épületben eredetileg bérházak működtek. Az államosítás után azonban a rendőrség és a kommunista politikai rendőrség, a Siguranţa (a Securitate elődje) vette birtokba. Az 1970-es évektől egy állami cég húsfeldolgozó kisüzemet működtetett benne. Az 1990-es években – mielőtt visszaszolgáltathatták volna eredeti tulajdonosának – a kolozsvári polgármesteri hivatal eladta az ingatlant egy turisztikai cégnek, amely megannyi kisebb vállalkozásnak adta bérbe az épület termeit. Az ingatlan azt követően kerülhetett vissza az egyház tulajdonába, hogy 2013-ban a bíróság jogerősen érvénytelenítette a város és a turisztikai cég közötti adásvételi szerződést. Ballai Zoltán, az egyházkerület gazdasági tanácsosa ismertette, az egyházkerület igazgatótanácsa 100 ezer eurónak megfelelő összeget különített el az épület belső felújítására, és arról határozott, hogy erdélyi református sajtóközpontot alakít ki benne. Itt biztosítanak helyet a nyomtatott, az audiovizuális és digitális egyházi sajtónak és a Misztótfalusi Kis Miklós Nyomdának. Kató Béla püspök tavaly februárban ismertette az egyház új médiastratégiáját, amely szerint az egyháznak meg kell próbálnia elérni a templomba nem járó híveit is. Ehhez pedig a modern kommunikációs csatornákat kell használnia. A kommunikációs stratégia részeként jelentette be, hogy egész napossá szeretné tenni a Kolozsvár körzetében hallgatható Agnus Rádió adását, az egész napos műsorhoz azonban egyelőre nem sikerült frekvenciát szerezni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2014. január 7.

Új ferences szerzetesek Esztelneken
A betegeskedése és idős kora miatt Csíksomlyóra áthelyezett 85 esztendős páter Tarziciusz helyére a provinciális atya előterjesztésére november 16-tól fráter Szilveszter és Sebestyén testvér, valamint Zoltán terciárius került az esztelneki ferences kolostorba. Szilveszter testvért, a kolostor elöljáróját a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség templomigazgatói tisztségbe is kinevezte. Esztelneken vele beszélgettünk.
A ferences barát elmondta: Kakucs Bélaként született Marosvásárhelyen 1961-ben, Nyárádremetén nőtt fel, ahol az első tíz osztályt is végezte. A tizenegy-tizenkettediket a gyulafehérvári kántoriskolában fejezte be. Rövid katonai szolgálat után 1981–87 között a Hittudományi Főiskola növendéke volt. Kérdésünkre, hogy miként lett Szilveszter testvér, elmesélte: régen a ferences rendben sokan voltak, és meg kellett különböztetniük egymástól a rend tagjait. A rendszerváltás után, amikor feltámadt a rend, már nem volt kötelező új nevet választani, a keresztnevet is megtarthatták szerzetesnévként. Kakucs Bélának a bérmaneve Szilveszter volt, ezért esett a választása erre, amikor belépett a ferences rendbe. Teológiai tanulmányai befejezése után Gyulafehérváron szentelte pappá 1987. június 21-én Jakab Antal püspök, majd kilenc évig egyházmegyés papként teljesített szolgálatot. Első állomáshelye Zetelaka volt, majd Sepsiszentgyörgy és Szászmedgyes következett. Itt kérte felvételét az érsekségtől a szerzetesrendbe 1994-ben. Az érsek kérésére két évig még egyházmegyés papként szolgált, majd 1996. szeptember 1-jén lépett a rendbe.
Szilveszter testvért már a teológiai évek alatt foglalkoztatta a szerzetesi élet, de abban az időben a rend nem működhetett. Elsőéves volt a teológián, a mostani segédpüspök, Tamás József volt a lelki vezetője, aki egyszer azt a kérdést intézte a papnövendékekhez, hogy mit tennének, ha a lottón megnyernék a főnyereményt. Ő válaszában azt írta, építtetne egy kolostort, és kérné felvételét oda. Miután egyik egyházmegyés paptársával, János atyával belépett a ferences rendbe, egy hónapig Szászvárosban volt, akkor ott tartózkodott a rend tartományfőnöke, majd a noviciátust Magyarországon, Szécsényben folytatták. 1997-ben tette le egyszerű fogadalmát, ami a rendi életben való elkötelezettséget jelenti, de nem véglegeset. Ezt a fajta fogadalomtételt háromszor kell megismételni, a kifutási idő kilenc év. Ennyi idő áll rendelkezésre, hogy valaki eldöntse, örökre el akarja-e kötelezni magát.
Szécsény után Szegeden töltött két évet, onnan ismét Erdélybe került, előbb Désen, majd Marosvásárhelyen, Vajdahunyadon, Kolozsváron és Brassóban szolgált. Brassóból négy évig a szatmári egyházmegyébe, Kaplonyba került, ahol 2008-ban kapták vissza kolostorukat a ferencesek. Mielőtt november 16-án Esztelnekre került, Csíksomlyón szolgált Sebestyén testvérrel és hat másik rendtársával együtt. Idehelyezése előtt már járt Esztelneken, 2000-ben, a jubileumi esztendőben tartott itt missziót. 2001-ben három hetet töltött az esztelneki kolostorban. A szerzetes templomban november 17-én celebrálta első szentmiséjét, s aznap mindkét szentmisén meglepően sokan voltak – válaszolta arra a kérdésünkre, hogy miként fogadták a hívek. Azóta túlzottan nem esett vissza a templomba járók száma, és tudomása szerint többen járnak, mint régebb. Terveit illetően Szilveszter testvér arról számolt be, hogy a kolostort szeretné tataroztatni, a munkálat el is kezdődött. A 21. század követelményeinek megfelelő körülményeket szándékszik biztosítani korszerű illemhelyek kialakításával, majd a villanyhálózat felújítása következik. Már pályáztak a megyei önkormányzatnál a cserepek átforgatására. Hosszú távon a teljes kolostor felújítását tervezi. Jelmondatát újmisés korában választotta, amit szerzetesként is megőrzött – Szent János evangélistától származik, és így hangzik: „Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.” (17, 19).
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 6931-6943




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998