Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 
 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
 szűkítés        -        
      találatszám: 7649 találat lapozás: 1-30 ... 991-1020 | 1021-1050 | 1051-1080 ... 7621-7649
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


  
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2017. február 22.

Magyarságtudatot erősíteni
Gyimesi tanulmányúton a drámások 
Gyimesi tanulmányúton vettek részt a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámaszakos diákjai. Az utazás célja a gyerekek magyarságtudatának erősítése.
A Regisztrált Tehetségpont minősítéssel rendelkező Osonó Színházműhely a Nemzeti Tehetség Program támogatásával gyimesi tanulmányutat szervezett a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatos diákjai számára. Fazakas Misi, a drámatagozat vezetője szerint a február 14–16. között lezajlott projekt célja a fiatalok magyarságtudatának és kulturális emlékezetének ápolása volt néprajz- és néptánc foglalkozások, illetve falulátogatás által. 
Első nap a diákok megnézték a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes legújabb bemutatóját, majd interaktív szakmai beszélgetésen vettek részt a fellépőkkel. Gyimesfelsőlokon helytörténeti előadást hallgattak meg, majd a helyhez kapcsolódó dokumentumfilmekkel ismerkedhettek az autentikus közeggel.
A diákok legutóbb decemberben vettek részt egy budapesti szakmai gyakorlaton, amelyet szintén az Osonó szervezett a Nemzeti Tehetség Program támogatásával.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. február 22.

Diplomáciai (roham)mentés
Bár megannyi érv és keserű tapasztalat szól amellett, hogy a magyar–román kapcsolatok egyhamar nem fognak kimozdulni a holtpontról, mégis óvatos optimizmussal tekinthetünk a két ország külügyminiszterének öt nap múlva esedékes megbeszélése elé.
Kapaszkodjunk abba, hogy a bukaresti hatóságok minden bizonnyal erre a találkozóra tekintettel bólintottak rá hosszú-hosszú gondolkodás után a közös határszakasz tíz új átkelőjének megnyitására. (A határnyitás szépséghibája, hogy a sorompók egyelőre csak hétvégenként emelkednek fel, az átkelőket pedig csak az érintett megyék lakosai használhatják, ám nézzük mégis a félig teli poharat.) A kétoldalú kapcsolatok alakítását saját bevallása szerint mondhatni személyes, becsületbeli ügyének tekintő Teodor Meleșcanunak tehát lesz mit „vinnie" a jövő héten Budapestre, és egyáltalán nem lepődnénk meg, ha egyfajta diplomáciai ellentételezésként a vendéglátója, Szijjártó Péter is készülne valami hasonló gesztussal.
Éppen itt lenne már az ideje az enyhülésnek, a kapcsolatok rendezésének a két szomszédos ország között. Egyértelmű, hogy egyik félnek sem érdeke fenntartani a jelenlegi állapotokat, amelyekről sokat elárul, hogy a külügyminiszterek legjobb esetben egy-két évente találkoznak, arra pedig már nem is emlékszünk, mikor cserélt eszmét utoljára a két ország miniszterelnöke. Mindkét oldalon túl kellene lépni végre a vélt vagy valós sérelmeken, és újra kellene tölteni tartalommal a Bukarest és Budapest által oly sokszor hivatkozott, ám az idők folyamán teljesen kiüresedett stratégiai partnerséget. Hiszen számtalan kérdés vár megoldásra, amelyekre elegendő lenne a politikai döntés. Jó kiindulási alapot jelentene például, ha Bukarest vállalná, hogy felhagy a magyar jelkép- és anyanyelvhasználat ellehetetlenítésével, igazán elkelne a Sapientia EMTE-nek is a román állami finanszírozás, és a sor még folytatható.
Bár Magyarországon jobboldali, Romániában pedig baloldali kormány van hatalmon, az eddigi tapasztalatokkal ellentétben ez most furcsa mód nem feltétlenül jelenti akadályát a politikai közeledésnek. Bármennyire is meglepő, számos tekintetben véleményazonosság fedezhető fel a jobbközép Fidesz és a román szociáldemokraták között – akiknek a volt vezetője pár éve még bolseviknak és fasisztának titulálta Orbán Viktort. Ma már a PSD hasonló álláspontot képvisel például a migráció, a multinacionális cégek agresszív adópolitikája vagy a Soros György finanszírozta civil szervezetek tevékenysége kapcsán, mint a magyar kormánypárt.
Hogy ez milyen mértékben vezetheti közös nevezőre a két eltérő ideológiájú kormánypártot, azt ma még nehéz megjósolni, tény viszont, hogy ezek a kapcsolódási pontok még mindig több együttműködéssel kecsegtetnek, mint a korábbi évek antagonista állapota. Most innen kellene elkezdeni az építkezést, még akkor is, ha tudjuk, hogy Romániában meglehetősen képlékeny a belpolitikai helyzet.
Az egy héttel ezelőtt az országhatár magyar oldalán bekövetkezett tömegkarambol idején a román segélyhívóra befutott vészjelzésre Aradról és Temesvárról azonnal elindultak a rohammentők életet menteni, nem törődve azzal, hogy egy idegen állam területén kell bevetést teljesíteniük. Ez a fajta együttműködés és hozzáállás követendő példaként szolgálhatna a politikában is.
Rostás Szabolcs 
Krónika (Kolozsvár)

2017. február 22.

Tavasszal költözhet a Körösvidéki Múzeum
Többéves várakozás után a tavasz folyamán kiköltözhet a nagyváradi barokk palotából a Körösvidéki Múzeum, két héten belül ugyanis befejeződik az intézmény új székhelyének a felújítása. Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök a Krónikának elmondta, ezután az épület bebútorozása és a költöztetés következik. Az új székhely május 18-án nyitná meg kapuit a látogatók előtt.
Többéves várakozás után a tavasz folyamán kiköltözhet a római katolikus püspöki palotából a Körösvidéki Múzeum, két héten belül ugyanis befejeződnek az intézmény új székhelyének, az egykori hadapródiskolának a felújítási munkálatai. Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a több évig szünetelő, tavaly nyáron újrakezdett kivitelezési munkálatok befejeztével immár az impozáns épületnek a bebútorozása következik, amelyet a kulturális intézmény fenntartójaként két szakaszban valósítana meg a megyei önkormányzat.
A frissen felújított, hatszintes ingatlanban nincs semmilyen, a kiállítások szervezésére alkalmas bútorzat, felszerelés, ezért elsősorban a múzeum működéséhez szükséges alapberendezést szereznék meg, mondta lapunknak Pásztor Sándor, aki szerint erre vonatkozóan tavaly decemberben közbeszerzési eljárást hirdettek, és már ki is választották a nyertest. Az ötmillió lejes beruházást saját költségvetéséből fedezi az önkormányzat, a kiírás szerint a nyertes cégnek két hónapon belül, májusra kell elkészítenie a bútorzatot.
Uniós támogatást is remélnek
A költséges speciális bútorzatot (tárlók, terráriumok stb.), felszerelést európai uniós támogatással szerezné be a megyei önkormányzat, erre vonatkozóan be is nyújtottak egy pályázatot a Regionális Operatív Program (POR) keretében az Észak-Nyugati Fejlesztési Ügynökséghez. A közel ötmillió euró értékű projektbe – amelynek eredményhirdetése a közeljövőben várható – az ingatlant övező többhektáros terület rendezését, a műemlék jellegű kapuk, kerítés rekonstrukcióját is belefoglalták.
Pásztor Sándor azt szeretné, ha az impozáns új székhely május 18-án, a Körösvidéki Múzeum Napjai alkalmával megnyitná kapuit a nagyközönség előtt, akiket az egyik emeleten kialakítandó állandó kiállítás várna. „Azt kértem, hogy jórészt nagyváradi, bihari, erdélyi művészek munkái, a térség szempontjából reprezentatív festmények legyenek kiállítva” – fogalmazott ennek kapcsán a tanácselnök. Hozzátette, a múzeum munkatársai további olyan tárlatok kialakításán is dolgoznak, amelyek nem igényelnek különleges bútorzatot.
„Időközben március 31-éig meghosszabbítottuk a bérleti szerződést a római katolikus püspökséggel a barokk palotára, és áprilisban elkezdődhet a költöztetési folyamat” – közölte Pásztor Sándor. A tanácselnök szerint ez bonyolult procedúrának ígérkezik, a műtárgyak, kiállítási anyag költöztetéséhez különleges gépkocsikra, felszerelésre, őrző-védő cég alkalmazására van szükség, a kiadásokat belefoglalják a megyei tanács idei büdzséjébe. „Készülünk a költözésre, folyamatosan pakolunk, a közgyűjtemény egy része már össze van csomagolva” – mondta az elöljáró. A tárgyakat a barokk palota melletti, szintén a katolikus egyház tulajdonában lévő épületben tárolják.
Pásztor Sándor szerint az egyházzal való együttműködés a költözés után sem szakad meg, tárgyalnak arról, hogy a Körösvidéki Múzeum is támogatná a Szent László-év keretében tartandó rendezvényeket. Nagyvárad megkülönböztetett helyszíne a magyar kormány által meghirdetett emlékévnek, az itteni események fő szervezőjeként a nagyváradi római katolikus püspökség nagyszabású, Szent László király személyével kapcsolatos tárlatot tervez, amelyhez a múzeum is kölcsönözne műalkotásokat, mondta az elöljáró.
A Körösvidéki Múzeum új székhelyének, az egykori magyar királyi hadapródiskolának a felújítási munkálatai tavaly augusztusban kezdődtek el újra, miután rendellenességek miatt 2010-ben a korábbi kivitelező, a Selina cég beszüntette a munkát. A barokk palotát még 2004-ben kapta vissza a római katolikus egyház, bár a törvény szerint az állami közgyűjteményt öt év után el kellett volna költöztetni az épületből, új székhely hiányában ez továbbra is a püspöki palotában működött. Eddig helyszűke miatt a közgyűjtemény nagy része nem volt látható, de az új székhely alkalmas a mintegy 500 ezer kiállítási tárgy bemutatására. A 18 ezer négyzetméter alapterületű új székhely a tervek szerint kulturális eseményeknek is otthont ad, a múzeum kénytelen kiegészíteni bevételeit ahhoz, hogy fenn tudja tartani az épületegyüttest.
Pap Melinda 
Krónika (Kolozsvár)

2017. február 22.

A jövő tudósait nevelik a Szent László-líceumban
Ahogy arról lapunkban beszámoltunk, a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum nemrég finanszírozást nyert a Közösségért Alapítvány pályázatán a Z generáció, a jövő feltalálói elnevezésű projektjére, melynek keretében animációkat készítenek és alternatív energiaforrások után kutatnak majd a diákokkal. A program részleteiről Harácsek Klementina aligazgatónővel beszélgettünk.
„A pályázat célja, hogy felfedezzük a rejtett tehetségeket, és olyan gyakorlati, technikai tudással ruházzuk fel őket, amelyet az iskolában, nem csoportos tevékenységek során nem feltétlen tudnának elsajátítani. Tehát ez kiváló kiegészítése lesz az iskolai tananyagnak, még akkor is, ha hasonló témájú opciós órái már voltak a gyermekeknek” – mondta el az aligazgatónő. A líceum diákjainak indított animációkészítési műhelyben segédkeznek majd a Partiumi Keresztény Egyetem média és grafika szakos diákjai is. A foglalkozások délutánonként, a tanórák után zajlanak majd heti egy alkalommal. „A pályázat keretében a gyermekeknek nyújtott új ismeretek mellett a finanszírozásnak köszönhetően új, korszerű szemléltető eszközökkel is felszerelhetjük a fizika laboratóriumunkat” – tette hozzá Harácsek Klementina.
Az energiafelhasználásról szóló tevékenység keretében olyan játékokkal és új didaktikai eszközökkel dolgoznak majd a fiatalok, amelyek az újrahasznosítás és a zöld energia felhasználási lehetőségeivel ismertetik meg őket. A diákok tanulmányozhatják majd például a hidrogénnel működő autók mechanizmusát, a napelemek szerkezetét, illetve számos egyéb érdekes témát. „A tevékenység végcélja, hogy olyan modelleket építsenek fel a fiatalok, amelyekben háztartások, települések és országok szintjén is az összes energiaforrásra, főként az újrahasznosítható vagy zöld energiákra épülnének fel” – hangsúlyozta az aligazgatónő.
Sz. G. T
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2017. február 22.

Többe kerül az idősek ellátása
Bár törvény írja elő, hogy mekkora összegeket kell fordítani különböző intézményekben az idősek ellátására, az állam nem biztosítja a szükséges forrásokat.
Ahhoz, hogy törvényesen járjon el, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat legutóbbi ülésén kénytelen volt megemelni a fennhatósága alá tartozó Zathureczky Berta Idősek Otthonában a gondozottak ellátására szánt egy főre eső összeget.
Sztakics Éva alpolgármester megkeresésünkre elmondta, idén havonta 2703 lejt kell fordítani egy állandó gondozásra szoruló idős ellátására, míg a részleges gondozás esetén 2457 lejt. Ezek az összegek a tavalyhoz viszonyítva 100 lejjel emelkedtek, ami leginkább az önkormányzatra ró nagyobb terhet. A jogszabály szerint ugyanis az ellátottaktól a nyugdíjuk legtöbb 60 százalékát lehet elkérni, az otthon vezetősége köteles megkeresni a családtagokat, és kérni, hogy járuljanak hozzá a különbözethez, ám a család általában nem pótol többet havi 100-200 lejnél.
Jelenleg az idősek otthonában 32 bentlakó él, közülük csak hárman fizetnek nagyobb részt, mint amennyit az önkormányzat hozzátesz a havi ellátásukra szánt teljes összeghez. A sepsiszentgyörgyi otthonban Respiro programot is működtetnek, napi 66 lejért meghatározott időre, egy-két hétre is fogadnak időseket, akiket különben nem lehet felügyelet nélkül hagyni. A kintlakók csak programokra járnak be, ők egy alkalomra 20 lejt fizetnek. Sepsiszentgyörgy 56 ezer lakója közül valamivel több, mint 9200 hatvan év feletti, és közülük csak 260 részesül valamilyen szociális ellátásban. A Zathureczky Berta Idősek Otthonába tavaly 83 kérést nyújtottak be. Az intézmény az elmúlt évben 1,1 millió lejből gazdálkodott.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

2017. február 22.

Kolozsvár: ki kell helyezni a kétnyelvű táblákat
A többnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére kötelezi a Kolozs megyei törvényszék keddi alapfokú ítéletében a kolozsvári polgármesteri hivatalt. A városháza fellebbezni készül, a Musai–Muszáj akciócsoport viszont nyomást gyakorolna ennek megakadályozása érdekében.
Alapfokon pert nyert a kolozsvári polgármesteri hivatallal szemben a Minority Rights Egyesület: a Kolozs megyei törvényszék keddi ítéletében kimondta, hogy a kincses város bejárataihoz ki kell helyezni a kétnyelvű, magyar és román megnevezést is tartalmazó helységnévtáblákat. A Clujust.ro portál ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az ítélet csak részben teljesíti a felperes kérését, az egyesület ugyanis háromnyelvű – román, magyar és német – táblák kihelyezését kérte, a törvényszék viszont a román mellett csak a magyar megnevezés feltüntetését kötelezi.
Szőcs Izabella, a Minority Rights Egyesület képviselője a Krónikának röviden úgy jellemezte a fejleményeket, hogy nagyon örülnek az ítéletnek, ugyanakkor egy focis hasonlattal magyarázta a helyzetet. „Az első félidő döntetlennel ért véget, most viszont mi vezetünk 1–0-ra, és már csak 20 perc van hátra a mérkőzésből” – fogalmazott, utalva arra, hogy az ügyben egyszer már meghozták ezt az ítéletet alapfokon, a pert azonban elölről kellett kezdeni, mivel az akkori eljárást a Hollandiában bejegyzett Európai Magyar Emberjogi Alapítvány, tehát nem romániai szervezet kezdeményezte.
Június közepén kezdődhet a fellebbviteli tárgyalás
Oana Buzatu, a városháza szóvivője eközben a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a polgármesteri hivatal mindenképpen fellebbez a döntés ellen. Szőcs Izabella lapunknak rámutatott: számítottak arra, hogy ez lesz a polgármesteri hivatal lépése. A jogász kifejtette: a bírónak 30 napon belül kell közzétennie a döntés indoklását, a fellebbezést pedig 15 napon belül lehet benyújtani. Az ilyenkor szokásos eljárás szerint a felperes értesítést kap az óvásról, majd válaszlevelet kell küldenie a bíróságnak, hogy tudomásul veszi. A fellebbviteli tárgyalás így legkésőbb június közepén kezdődik el.
Szőcs Izabella ugyanakkor érthetetlennek tartja, hogy a városháza fellebbez, hiszen a tavaly nyári helyhatósági választások után a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megyei és helyi szinten is megállapodást kötött az RMDSZ-el, az ebben szereplő egyik feltétel pedig a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezése volt. Ezzel kapcsolatban egyébként nemrég Daniel Buda, a PNL Kolozs megyei elnöke a Krónikának úgy nyilatkozott: a többnyelvű táblák „előbb-utóbb” kikerülnek.
„Morális szempontból tarthatatlan a fellebbezés”
Bethlendi András, a kincses város valós többnyelvűségéért küzdő Musaj–Muszáj civil akciócsoport képviselője eközben a Krónikának leszögezte: nyomást fognak gyakorolni a polgármesteri hivatalra, hogy ne fellebbezzenek a döntés ellen, ugyanis ezt morális szempontból tarthatatlannak tartják. A mozgalom Facebook-oldalán közzétett álláspontja szerint egyszerűen nem kérdőjelezhető meg a kolozsváriak többnyelvű helységnévtáblákhoz való joga az EU tagországának kozmopolita, interkulturális városában, az anyanyelv nemzetközi napján, amelyet február 21-én tartanak, éppen azon a napon, amikor a törvényszék kihirdette az ítéletet. Szőcs Sándor, a Minority Rights Egyesület elnöke az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett, igazságos döntés született. Hozzátette: nagyon megküzdöttek a kedvező ítéletért.
Mint ismeretes, a kolozsvári polgármesteri hivatalt eredetileg a Hollandiában bejegyzett Európai Magyar Emberjogi Alapítvány perelte be, hogy helyezze ki a többnyelvű helységnévtáblákat a város bejárataihoz. Első fokon a bíróság helyt adott a keresetnek, kötelezve a városvezetést, hogy a település öt bejáratánál lévő helységnévtáblákon magyar nyelven is tüntesse fel a város nevét. Később a táblabíróság helyt adott a hivatal kifogásának, miszerint egy külföldi szervezetnek nincs perbeli minősége, ezért a civilek újabb pert indítottak, immár a Romániában bejegyzett Minority Rights Egyesület nevében. Tavaly decemberben a kincses város többnyelvű helységnévtábláinak dossziéját a kolozsvári táblabíróság újratárgyalásra visszaküldte az első fokon eljáró Kolozs megyei törvényszéknek.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

2017. február 22.

Első fokon
Nem a magyarok, sokkal inkább a románok „identitásáról” szólt, szól ez a mi táblaperünk, amelyet tegnap első fokon (ismét) megnyert a Minority Rights Egyesület nekünk, kolozsvári magyaroknak. Az ítélet, reméljük, annak a jele, hogy reális esély van a normalizálódásra a városban élő magyar és román közösség viszonyában. Hogy ezáltal (is) visszaszorulni kényszerül a frusztrált román identitásból származó türelmetlenség mindennel szemben, ami más, ami számukra idegen, és amely a magyar feliratokban is elsősorban provokációt, Isten őrizz revizionizmust lát.
A bíróság ítélete nem kegy, hanem azt jelenti: a helyi önkormányzat köteles tiszteletben tartani és alkalmazni a közigazgatásban való anyanyelvhasználatot szabályozó törvényt. Még Kolozsváron is. 
Székely Kriszta
Szabadság (Kolozsvár)

2017. február 22.

Egy patinás ház pusztuló kertje
A Petőfi utcában mostanság kivágott százados fák és a beépítésre kerülő szép kert a múltbeli kolozsvári társadalmi élet egyik jelentős színterének tanúi voltak. A kert története nagyrészt a Farkas utcához, az ottani 8. szám alatti Nemes–Bethlen-palotához fűződik. A Főkormányszék 1790-ben Nagyszebenből Kolozsvárra költözik, s ezután egyre több nemesi-főúri család vásárol itt telket téli szálláshely, többnyire palota építésére. A már felépült főtéri Bánffy-palota jó mintául szolgált a hasonló építményeknek, s az ott közreműködő mesterek is eltanulták a főúri építkezések ízlését, elvárásait.
Az építtetők közé tartozott gróf Bethlen Gergely (1717–1792) is, Bethlen Farkasnak, Erdélyország egykori kancellárjának, tudós történetírójának az unokája is. Ő már 1781-ben telekkel bír a Bel-Farkas utcában, s ekkoriban köt szerződést Leder Józseffel, az akkor még kezdő szamosújvári építőmesterrel egy itteni ház felépítésére. Hogy mennyire haladt az építkezés, arról nincsenek adataink, de bizonyára az 1798 augusztusi nagy tűzvész kárt tehetett benne. Valószínűleg ezután új tervekkel fogtak az építkezéshez, annál is inkább, hogy a megrendelő fia, gróf Bethlen Ferenc (1762–1812) lett az ingatlan gazdája. Ekkor már lehetőség nyílt a telek végét lezáró városfal felhasználására is. A városi tanács 1796-ban határozatot hozott a védőfalak kiárusításáról, újszerű hasznosításáról. Vagyis a fal menti telkek tulajdonosai megvásárolhattak egy-egy falszakaszt, s akár nekiépítkezhettek, akár azt lebontva köveit építőanyagul használhatták. Ennek alapján készülhetett olyan terv az új palotára, amely a várfalat is az épületbe foglalta: annak déli keresztszárnyát a városfalnak építették, ablakokat vágtak belé. A falon túli szomszéd tiltakozott is emiatt. De talán még az építkezés lezárulta előtt a család megvásárolta a városfaltól délre eső Külső Torda (utóbb Petőfi) utcai telket, úgyhogy nem csak ablakokat, hanem kocsikaput is nyitottak a várárokból kialakított kert felé.
A téglalap alakú belső udvart körbezáró emeletes épület az 1810-es évekre készülhetett el, utcai homlokzata hasonlíthatott az átellenben épült Teleki-palotáéra. Sajnos rajz vagy fénykép sem örökítette meg. Ekkor már ifj. Bethlen Ferenc (1800–1875) volt a tulajdonos, aki rokonát, gróf Bethlen Karolinát (1803–1891) vette nőül. Nyílt házat tartottak, nem csak palotájuk termeiben rendeztek gyakran fogadásokat, hanem a melegebb hónapokban szépen parkosított hátsó kertjükben is délutánonként fogadták az előkelő társaság tagjait. Az akkor még tényleg „csendes Petőfi utca” zaja nem zavarta a társalgást, udvarlást, házi muzsikálást. A családi hagyomány szerint e kertben 1849 tavaszán Teleki Sándor kíséretében Petőfi is megfordult. E vészterhes időkben néha vezető politikusok tanácskoztak az itteni fák alatt. 
A forradalom és szabadságharc bukása után bizonyára megszűnt a házban és kertjében zajló társadalmi élet. Az emberek bezárkóztak. Minthogy a tulajdonos, Bethlen Ferenc többnyire vidéken (éppen Bethlenben) tartózkodott: a ház fia, gróf Bethlen Sándor (1823–1884) használatába került, aki rövidesen ennek tulajdonosává is vált. Bethlen Sándor engedte át az 1859-ben megalakult Erdélyi Múzeum-Egylet részére a palota földszinti helyiségeit a könyvtár elhelyezésére. 1860. július 15-én nyílt meg a 20 000 kötetes téka Szabó Károly szakszerű irányításával. 1865-ben az egyesület még az egész épület megvásárlásáról is tárgyalást folytatott a tulajdonossal.
Az 1872-ben megnyitott kolozsvári tudományegyetem új helyzetet teremtett. A Múzeum-Egylet gyűjteményeit használatra átvette az egyetem. 1874. október 1-jétől a közös vezetés alá helyezett múzeumi és egyetemi könyvtár a volt guberniumi, most már egyetemi épület földszintjén kap termeket.
 Bethlen Sándor grófnak báró Bánffy Jozefával (1828–1902) kötött házasságából született neves fia, Bethlen András (1847–1898) az 1890-es évek első felében az ország földművelésügyi miniszteri tisztségét tölti be. Ennek egyik lánya, Bethlen Margit grófnő írónőként szerez érdemeket, s Bethlen István (1874–1946) miniszterelnök feleségeként örvend köztiszteletnek. A Farkas utcai házat András húga, Bethlen Polyxéna (1850–1939) örökli, akinek második férje gróf Nemes János (1834–1905). Így marad a ház a XX. századi államosításig gróf Nemes Jánosné telekkönyvi tulajdonában. Nemesék a század végén az egész palotát renováltatják, teljesen átépítik homlokzatát, ennek tengelyébe, a koronázó párkány alá kialakíttatják a gróf Nemes és gróf Bethlen címereket. Ezek ismétlődnek az udvari homlokzaton is. Ekkor kap az ingatlan – főleg oldalsó és hátsó szárnyában – bérházszerű beosztást. A tulajdonosok házasságából négy gyermek születik: Polyxéna (1882–1963), Sarolta (1884–1980), Bálint (1886–1903), Ferdinánd (1887–1914, hősi halott).
Nemes Polyxéna 1912-ben báró Huszár Pállal (1872–1927) köt házasságot. Ez rövidesen csődbe jut, s a férj Budapesten él haláláig. A különc Polyxéna grófnő nem kedveli a Farkas utcai egyre inkább bérház jelleget öltő palotát, ahol édesanyja és Sarolta húga az utcai főúri lakosztályban él. Így ő magának még a világháború előtt emeltet a Petőfi utcai, keletre megtoldott kertbe, a várfal elé egy emeletes, szecessziós stílusjegyeket viselő villát. A szomszédban lakó Mikó Imre leírja az itt folyó főúri életvitelt: „Szűk és előkelő kör látogatta a grófné házát: egy nyugalmazott nagykövet és valóságos belső titkos tanácsos, egy törzstiszt a kettős monarchia egykori vezérkarából, több földbirtokos-feleség és barátnő, akik csak a telet töltötték Kolozsvárt, a régi egyetem néhány itt maradt tanára, s vagyonukat vesztett mágnás hölgyek és urak” (A csendes Petőfi utca. 1978. 126.) Polyxéna grófnő a két világháború közt a nőmozgalomban és a jótékonykodás-szervezésben is szerepet játszott. Hanem a földbirtokreform a családot megfosztotta vagyona jelentős hányadától, ami megmaradt, az helyi intézők kezén nem jövedelmezett eleget, úgyhogy végül a család anyagi helyzete megrendült. A Petőfi utcai villát a kert hozzá csatlakozó részével kénytelenek voltak eladni, s a nagy vendégeskedésnek is véget vetettek. Édesanyjuk halála után báró Huszár Pálné és húga, Nemes Sarolta grófnő intézték a ház birtokügyeit. Így az ő engedélyükkel költözhetett be a palota hátsó szárnyába az Egyetemi Könyvtárból kitett múzeum-egyleti levéltár, Erdély múltjának kincsesbányája. 1949. június 26-án került sor az ünnepélyes megnyitóra, amelyen Gaál Gábor tolmácsolta a Román Akadémia jókívánságait, az Erdélyi Múzeum-Egylet vezetősége nevében Balogh Edgár kívánt sikeres munkálkodást, befejezésül a levéltár igazgatója, Jakó Zsigmond vázolta terveiket. (Akkor még nem sejtették, hogy az Akadémia a következő évben kisajátítja a levéltárat.)
A levéltár megnyitásának idején történik az egész palota és kertjének államosítása. Szinte csodával határosan a két korábbi tulajdonosnő részére meghagynak egy szobát, ahol halálukig élhetnek. Főleg a Fuhrmann-műhelyben segédkező Sarolta néni az 1960–1970-es évek Kolozsvárjának közismert alakja volt. E sorok írójának is gyakran mesélt a Farkas utca és a Házsongárdi temető titkairól.
Gaal György
Szabadság (Kolozsvár)

2017. február 22.

Szórvány a szórvánnyal, ha találkozik: egy a nyelv, egy a kultúra Kalotaszegen és Kárpátalján
A Hagyományok Háza, Pál István „Szalonna” és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet idén negyedik alkalommal szervezte meg a kárpátaljai Beregszászban a népi mesterképzést zenészek, táncosok, együttes vezetők és énekesek számára. És bár a képzést kárpátaljai zenészek és táncosok számára hirdették meg, a határon túlról – többek között Zsobokról – is érkeztek szép számban résztvevők.
Pál Lajos és felesége, Pál Katalin kárpátaljai zenepedagógusok hosszú évek óta fáradoznak azon, hogy a fiatalok megismerhessék azt a magyar kultúrkincset, amelyet nagyapáik örökítettek rájuk, hiszen ők tudták: saját kultúránkat ismernünk és becsülnünk kell! Fiúk, Pál István „Szalonna”, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője és a képzés fő szervezője szerint, négy éve ennek a képzésnek a létrejöttével régi vágya vált valóra, hiszen egy olyan tanfolyamot akart elindítani, amelyen nemcsak egy nyári tábor ideje alatt tanulhatnak a résztvevők.
A résztvevők énektudásukat Pál Eszter, tánctudásukat Kiss Balázs és Farkas Fanni táncoktatók mellett fejleszthették, míg Pál István és Gombai Tamás a hegedű, Karacs Gyula a brácsa, Doór Róbert a nagybőgő, Gera Attila a klarinét és tárogató, továbbá Berta Alexandra a citera muzsikát tanítja majd a meg a népzenészekkel. A képzés oktatói anyagát az erdélyi, magyarpalatkai muzsika és tánc képezi, a képzés havonta egyszer kerül megrendezésre. Felemelő érzés volt azt a közel 250 résztvevőt látni, akik fontosnak érzik kultúrájuk megtartását, hagyományaik ápolását, és időt, energiát nem sajnálva fontosnak tartották, hogy rászánják hétvégéjüket egy ilyen jellegű képzésre.
Mivel minden évben résztvevője vagyok ennek a képzésnek, fontosnak tartottam, hogy ez a folytonosság ne szakadjon meg, és csatlakozva a Viski Bicskások Népi Együttes zenésztársaimhoz, részt vegyek a soron következő képzésen is. De mivel most nem Kárpátalján tartózkodom, gondoltam, hasznos és érdekes lehet a Zsoboki Néptáncegyüttes tagjai számára is, ha belekóstolnak abba, hogyan tanítják Kárpátalján a Hagyományok Háza profi oktatói a mezőségi táncokat. A bürokrácia különböző rostáin átbukdácsolva – amit az útlevelek és különböző meghatalmazások formájában gördített elénk a román és az ukrán törvénykezés –, végül egy párnak sikerült elintéznie a szükséges okiratokat. Felkértem mentoromat is, Ruzsa Erzsébetet, hogy tartson velünk erre a nagy kalandra, amit ő szívesen fogadott el. Volt ennek az utazásnak egy magyar–magyar, szórvány–szórvány kapcsolatot erősítő szándéka is, amely véleményem szerint megérte a fáradságot és a közel 250 kilométeres utazást – az ukrán utakon uralkodó kátyútenger ellenére is –, hiszen kalotaszegi és kárpátaljai magyar szembesülhetett vele, hogy bár egy határ választja el őket egymástól és az anyaországtól, mégis egy a nyelv, egy a zene, egy a kultúra. És ami a legfontosabb: egy a gyökér, a kötelék is, amit viszont erősíteni kell, mert ha nem vigyázunk rá, elvehetik tőlünk.
BECSKE ADRIENN
Szabadság (Kolozsvár)

2017. február 22.

Megalakul az AMISZ Nagyzerinden
A Nagyzerind községbeli fiatalok ismét összefogtak és megalapították a zerindi AMISZ-t. A fiatalság 14 tagja jött el a szombati megbeszélésre, de reméljük, hogy a közeljövőben ez a létszám még bővülni fog.
Pál Norbertnek, az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ)  elnökének és Vas Barbarának köszönhetjük, hogy megalakulhatott a Zerindi AMISZ, utóbbit a csapat megszavazta a fiókszervezet elnökének. Ezek után két alelnököt választottak meg Seres Eszter és Simándi Roland személyében, végül pedig Toda Ildikót titkárnak. Ami a jövőt illeti: a csapatnak nagyon sok terve van, szeretnék ha a fiatalok még jobban összetartanának, annak ellenére, hogy többen is dolgoznak, vagy más városokban, esetleg a határon túl folytatják tanulmányaikat.
A  helyi fiatalok köszönettel tartoznak az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet vezetőinek, hogy meglátogatták őket, lelkesítik és tájékoztatták, hogy miért is jó AMISZ-tagnak lenni, és továbbra is számítanak a segítségükre. 
 Zerindi AMISZ fiókszervezete
Nyugati Jelen (Arad)

2017. február 22.

Magyarul is ki kell írni a Kolozsvár nevét – fellebbez a polgármesteri hivatal
Miután február 14-én elhalasztotta az ítélethirdetést, február 21-én meghozta döntését a Kolozs Megyei Törvényszék a többnyelvű helységnévtáblák ügyében, igazat adva a felperesnek és ezzel a kolozsvári magyarságnak: ki kell helyezni a többnyelvű kolozsvári helységnévtáblákat. Az elsőfokú ítélet szerint azonban a „többnyelvű” csak román és magyar lesz: a német feliratnak nem kell rá felkerülnie. Másfelől, az ítélet nem végleges, a polgármesteri hivatal az indoklás nyilvánosságra hozatalától számított 15 napon belül fellebbezhet – és az intézmény szóvívője szerint fellebbezni is fog. A mai döntés egyébként érdekes egybeesésként éppen az anyanyelv nemzetközi napján született meg – emlékeztetett az ítélethozatalt várva a Musai-Muszáj kezdeményezőcsoport –, Szőcs Sándor, az önkormányzatot perelő civil szervezet vezetője viszont nem ezt emelte ki, hanem azt hangsúlyozta: nagyon megküzdöttek a kedvező ítéletért.
A Kolozs Megyei Törvényszék kedden meghozott elsőfokú ítélete szerint magyar nyelven is ki kell írni Kolozsvár nevét a város bejáratainál.
Az ítélet kivonatát a kolozsvári táblabíróság portálján hozták nyilvánosságra kedden – mint ismeretes, a város polgármesteri hivatalát a Minority Rights egyesület perelte be, és a perhez 370 kolozsvári polgár is csatlakozott.
Szőcs Sándor, az egyesület elnöke úgy vélekedett, hogy igazságos döntés született. Hozzátette: nagyon megküzdöttek az ítéletért. Szőcs valószínűsítette, hogy azzal sikerült meggyőzniük a bírákat, hogy a közigazgatási törvény 2006-os módosítása szerint azokon a településeken is alkalmazni kell a többnyelvűségre vonatkozó előírásokat, amelyeken a törvény életbe lépésekor húsz százalék fölött volt, de később a küszöbérték alá süllyedt valamely kisebbség aránya.
Az ügynek azonban ezzel még nincs vége: a kolozsvári polgármesteri hivatal szóvivője a Mediafax hírügynökségnek elmondta: mindenképpen fellebbeznek az ítélet ellen. Ez egyébként várható volt, hiszen Oana Buzatu szóvivő már korábban is azzal érvelt, hogy az önkormányzat „kötelessége” a végsőkig pereskedni minden esetben, ellenkező esetben mulasztással vádolhatják. Ennek ellenére sokan titkon abban reménykednek, hogy ezúttal elmarad a fellebbezés és minél hamarabb kikerülhetnek a táblák, hiszen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kolozs megyei szervezeteinek júniusi koalíciós megállapodása szerint a város vezetésének a per kimenetelétől függetlenül ki kell tennie a többnyelvű helységnévtáblákat Kolozsvár bejárataihoz. Ez alapján pedig felesleges fellebbezni és tovább pereskedni.
Mint arról már többször írtunk, a Minority Rights egyesületet alkotó jogászok korábban már megnyerték első fokon a pert a polgármesteri hivatallal szemben, de akkor egy Hollandiában bejegyzett emberi jogi alapítvány képviseletében pereskedtek, és másodfokon a táblabíróság úgy ítélte meg, hogy a holland civil szervezet nem jogosult pereskedni a kolozsvári magyarok nevében. Ezért kezdték ezúttal egy kolozsvári egyesülettel újra a pereskedést 2015-ben – a felpereshez közel 400 kolozsvári magyar csatlakozott, tovább bizonyítva, hogy létezik igény a helyi magyarság részéről is –, de 2016 elején a törvényszék elutasította a kérést. Az egyesület fellebbezett, ennek eredménye pedig az lett, hogy a táblabíróság visszaküldte a dossziét újratárgyalás végett az alapfokon eljáró törvényszéknek. Ez utóbbi az újabb ítélethirdetést az utolsó tárgyaláson 2017. február 14-ére tűzte ki, de végül egy héttel elhalasztották tegnapra, amit a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezéséért küzdő Musai-Muszáj kezdeményezőcsoport jó előjelnek tekintett, hiszen 2000 óta február 21. az anyanyelv nemzetközi napja. A muszájosok egyébként az ítélethozatalra várva közösségi oldalukon szavazást kezdeményeztek arról, hogy háromnyelvűek legyenek-e a kolozsvári helységnévtáblák, vagy csak románul szerepeljen rajtuk a város neve. „Fontosnak találod, hogy a kolozsvári törvényszék holnap elrendelje a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését?” – tették fel a kérdést, és az ügy iránti óriási érdeklődést mutatja, hogy a Facebook-bejegyzés futótűzként terjedt az interneten: négy óra alatt több mint 1,3 millió embert ért el, 150 ezer reakciót váltott ki és 10 ezer hozzászólást generált, illetve a „közvéleménykutatásra” ez idő alatt több mint 37 ezren szavaztak – közülük kevesebb mint 1700 személy vélte úgy, hogy elég a „Cluj-Napoca”.
 „A Musai-Muszáj mozgalom szerint Romániában, az Európai Unió egyik tagországában, Kolozsváron, egy kozmopolita, interkulturális városban, az anyanyelv nemzetközi napján, azon a napon, amelyen a kolozsvári Törvényszék dönteni fog, nem kérdőjelezhető meg a kolozsváriak többnyelvű helységnévtáblákhoz való joga” – összegzett ennek kapcsán a kezdeményezőcsoport.
Szabadság (Kolozsvár)

2017. február 22.

Száz éve született ifj. Dr. Xantus János
Ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő munkája rendkívüli hatású volt
Száz éve született dr. Xantus János (1917. február 20. – 1982. november 27.) legendás földrajztudósunk, a biológiai tudományok doktora, a természettudományok kiváló ismerője és népszerűsítője. Kolozsváron született és Kolozsváron hunyt el, de valójában Erdély és egész bolygónk élővilágát tanulmányozta, tapasztalatait széles körben terjesztette. A régi kolozsváriak emlékezhetnek még a kommunista, önkényes időkre, amikor a kincses város magyar értelmisége közösségi sérelmeit és aggodalmait hétvégeken csak a környező kirándulóhelyeken barangolva merte egymásnak kibeszélni: a Bükkben, a Bácsi-torokban, a Szénafüveken, a györgyfalvi erdőben, a Feleki-tetőn, az Őzek-völgyében mindig találkozhattak Xantus Jánossal és (általában) diákjaiból összeverődő kíséretével. Szellemi hagyatéka nemcsak tudományos és oktatói munkájának eredményeit foglalja magába, hanem azt a sikert is, amelyet széles körű népnevelése biztosított számára. Kolozsvár akkori napilapjában, az Igazságban is rendszeresen közölt a természet rejtelmeivel és szépségeivel kapcsolatos írásokat, ezzel is szolgálva az ismeretek vonzó formában történő magyar nyelvű terjesztését. A népszerű természettudósra emlékezik születésének századik évfordulója alkalmából egykori tanítványa és tudóstársa, Szabó T. Attila közös élményeik és a mester köteteinek fényében.
Dr. Szabó T. Attila
Memento a rendhagyó pedagógusra
Vannak sorsfordító, egy életre elkötelező találkozások. Saját életemben kétségtelenül ilyenek voltak kolozsvári találkozásaim Xantus Jánossal csodálkozó kisgyermekként, rajongó kisdiákként, kritikus tanítványként, önfeledt kirándulótársként és végül „száműzött” sorstársként, tanárként is. Emlékeim annyiban közérdekűek, amennyiben a gyermek és a felnőtt, a tanítvány és a tanár, a múlt, jelen és jövendő általános kérdéseiről (is) szól.
Ha agysejtjeimben Xantus Jánossal kapcsolatban elraktározott első emlékeket keresem, akkor a napfényes nyári Szamos-part vizes kavicsain csillogó vászonkajak, egy mosolygó barna arc és az első vízi utazás izgalma bukkan elém… valamikor az 1940-es évek derekáról. És ez ötlik fel sokszor ma is, amikor kajakomban ülök. Jóval később vált csak világossá, hogy a kajak a Tündérszép tájak egyik vándora, a legendás „Szampó”, a barna arc pedig ifjabb (dr.) Xantus János arca volt.
Amikor erre rájöttem, már „pupá”-k, azaz – éppen a Xantus által meghonosított, és diáknyelven „pupákok”-ká torzított – lepkévé válásra várakozó „báb”-ok voltunk a kolozsvári református kollégiumban. „No, hogy vagytok, pupákok?” cseng fülembe ma is a katedrán koppanó katalógusát kísérő köszöntése. És lelki szemeim előtt élesen bontakozik ki az első Xantus-élmény: az első (ha jól emlékszem: helyettesítő) órájának bemutatkozása! Az a felszabadultan szellemes, jó hangulatú tanár-diák kapcsolat, mely csak a született tanár-egyéniségek óráját jellemzi. Nem a „röhög az egész osztály” hangulata, hanem azé a meglepetésé, hogy „… hát ilyen tanárok is vannak? …  így is lehet tanítani ?”
A következő különleges emlék: a táblavázlat. A meglepetés, amit a betűk vonala, a vonalak rendje, a kulcsszavak logikájának felfedezése, a színes rajzok értelmének megfejtése jelentett. Az az érzés, hogy tanárunk felnőtt számba vesz bennünket. Honnan tudhattunk volna szerencsénk áldatlan politikai hátteréről? 
A Bolyai Egyetem  katedrájáról „száműzték” őt a gimnáziumba, polgári-klerikális származása és a  Teleki  Gézához  (Széki gróf Teleki Pál  magyar geográfus, egyetemi tanár, miniszterelnök fia)  fűződő szoros,  baráti és tanártársi kapcsolata miatt is.
Ma sem tudom eldönteni, hogy neki magának javára vagy kárára volt-e ez a „száműzetés”? Az akkori és későbbi „űzetések” nyilván semmiképpen sem voltak számára kellemesek. Abban viszont biztos vagyok, hogy Xantus személyes varázsa, hatása az iskolában nagyobb volt, mint az egyetemen lehetett volna. Amikor diákjaimhoz szólok, amikor a táblára írok (kalligráfiában igencsak tehetségtelen tanítványaként) sok tekintetben ma is ő irányít.
Vagy emlékezzünk a biológia órák hangulatára. Nem hiszem, hogy óráin valaki is rendszeresen szorongott volna. Felszabadult, várakozó zsibongással tódult mindig az osztály a Petőfi utcai „új” épület nyugati szárnyának nagyudvarára néző természetrajzi előadója felé.
És itt van – immár több, mint hatvan esztendő távolából – első „önképzőköri dolgozatom” a madárvonulásról, a vándormadarakról. Alighanem akkor érett elhatározássá bennem a szándék és érdeklődés: biológus leszek. A témaválasztás talán jelképesen is meghatározta életem.
Közös kirándulások
Tavaszi héricsek, szellőrózsák és kökörcsinek a Hajtás-völgy torkában. Rigópohár-vadászat a Cérnaforrás körül egy csalogánytrillás, didergetően hideg májusi sátoros éjszaka után. Vagy az első szputnyik jeleinek táskarádiós „lehallgatása” a Gorbó-völgyben Ruha István két csodálatos hegedűszólója között. Képzeletbeli cirbolya-fenyő keresés (az ő Parádi Ferencet idéző szójátékával – „cirbolyongás”) a Retyezátban. Közös túra a Balkánon … részleteiről a Világjáró bakancsokban is megemlékezett.
 Azután a hányattatások és a meghasonlások kora. Küszködései a méltánytalanságokkal, az áskálódó rosszindulattal, a politikai  rendőrséggel, a hivatalból  rámért, életfogytig  tartó   gáncsoskodással … és mindenekelőtt önmagával, a génjeiből kiszabaduló betegséggel.
Az érzelmek küzdelme az értelemmel … és viszont. Ekkorra már elkerültem Kolozsvárról, találkozásaink megritkultak, de nem szakadtak meg soha.
Egész népét tanította
Xantus János egész életében tanított; előbb egyetemen, majd középiskolai tanárként, miközben egész népét tanító ember is volt.
Tanóráinak hangulatát ma is féltett emlékeim között őrzöm, oktatói munkájának hatását – és utóhatását is! – nemrégiben újból alkalmam volt lemérni egy természet- és környezetvédelmi versenypályázat irányítása, elbírálása során.
A csillagok „születéséről” és „haláláról” írott kis könyvét annak idején íróasztalomról csente el nyolcadikos lányom, s úgy olvasta a paplan alatt, mint egy krimit.
Kívánhat-e többet ennél egy tanár?
Tanítványai felé áradó érdeklődését, szeretetét, ragaszkodását legutolsó személyes találkozásunkig éreztem.
És ezt éreztem akkor is, amikor érettségi találkozóink alkalmából egykori osztályommal – immár a Házsongárdban – újra meglátogattuk.
Kevés természettudományos írónak volt olyan hatása tájainkon, mint Xantus Jánosnak. Ezt most nem a megemlékezéshez illő tisztelet mondatja velem – egykori tanítványaként vagy későbbi (tanár) sorstársaként –, csak azt fogalmazza meg, amit számtalanszor és a legváratlanabb helyzetekben is tapasztaltam.
Ha hiú volnék, vagy éppenséggel irigy természetű – mint az íróemberek általában –, talán még fájna is, hogy régi vagy újabb ismerősökkel beszélgetve többnyire ma is csak rá hivatkoznak, reá emlékeznek, az ő könyvei kerülnek elő a polcokról.
Xantus János ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő munkája volt eddig a leghatásosabb azok közül, akiket személyesen is ismertem. Nagy energiával és kemény munkával küzdött meg ezekért a közhasznú sikerekért. Jórészt ez a szakadatlan küzdelem őrölte fel időnek előtte egészségét is.
Tudta, vallotta, hirdette, hogy lobogni, lángolni kell annak, aki világítani tud, (és akar), mert aki nem lobog, az hamar üszkösödik, azt hamar belepi a szürkeség, a hamu. 
Végtelenül sokszínű, különösen nyugtalan és nyughatatlan egyéniség volt. Született művész – ezt tükrözték fiatalkori versei, versfordításai, a költészet, a mitológia iránti fogékonysága, rajzai, fényképei, sőt táblavázlatai, vetített képes előadásai.
Vérbeli tanár, abban a szellemben, mely szerint a tanárok célja nemcsak a pillanatnyi tárgyi tudásnak, de a tudás, a tanulás igényének a tartós kialakítása, a diák vagy hallgató egyéniségének kibontakoztatása; a „szeresd, amit csinálsz, hogy majd azt csinálhasd, amit szeretsz” elvének megvalósítása.
Testi-lelki vándorlásai
Szenvedélyes természetjáró és nyugtalan vándor, akivel élvezet volt bolyongani hazai és távoli tájakon egyaránt. Megszállott mesélő, író volt és szívós szerkesztő, aki nagy öregek között járta ki az ismeretterjesztő folyóirat-készítés iskoláját, és – mert a körülmények úgy alakultak, hogy lapot nem kaphatott – több, mint négy  évtizeden  át, haláláig  hétről hétre megálmodta a maga külön hangos – majd később mozgóképes újságját, a nagy sikerű Jöjjön velünk című   rádióműsorát, majd a televízióban közreadott ismeretterjesztő  filmjeit.
Mozgatott színészt, zenei szerkesztőt, operatőrt, hangtechnikust.
Hívta és vitte magával a rádióhallgatókat és tévénézőket is addig, ameddig álmait csak elvihették az elektromágneses hullámok. Szerkesztői életműve önmagában is külön tanulmányt érdemelne. Ez a feladat egyre sürgetőbb, hiszen hangját, hangjátékait, dokumentumfilmjeit, egykori elképzeléseit már csak az emlékek, sárguló kéziratkötegek, romló magnófelvételek és filmszalagok őrzik.
De őrzik hitvallását, és szándékait az előszavak is, melyek mindennél beszédesebben érvelnek egy, a Xantus-életmű értékéhez méltó gyűjteményes kötet mellett. Kövessük hát – időrendben vagy tárgy szerint csapongva – a kötetek megszületése, genezise során csiszolódó bevezető sorait.
Első kötetének, a Tündérszép tájakonnak a születését, korrektúrázását – de részben az élményanyag gyűjtését is – diákként és túratársként éltem át. Amikor először olvastam a könyve elöljáró beszédét, alighanem örökre belém vésődött a mondatok muzsikája, nemzedéket átfogó szándéka:
„Olvasó, aki most kezedbe veszed ezt a könyvecskét, feledkezz meg egy pillanatra arról, hogy a falak között vagy a városok kőrengetegeibe zárva töltöd életed javát…
Gyere velem oda, ahol e sorok születtek, vadvizek partjára, csúcsok világába, tábortüzek mellé… Oda, ahol a sátor feszülő vásznán megcsillan a felkelő nap első sugara, s éjszakánként ezernyi hanggal szólal meg a vadon… Mert ott írtam mindazt, amit most magad előtt látsz. A kézirat lapjain ott van még a viharlámpa korma s a vitorláról cseppenő harmat.
Olykor kuszák a sorok, mert hullám dobálta a hajót, vagy hóvihar tépte ki kezemből vázlatkönyvemet. Sokszor nem is belőle olvastam ki azt, amit leírtam, hanem pergő filmkockák ezreit vallattam azért, hogy szóra bírjam emlékeimet…
Ha pedig velem jössz, és gondolatban túratársam leszel, akkor kitárul Előtted is mindaz, ami eddig hiányzott az életedből: a csúcsok perspektívája, a csönd országának beszédes birodalma. Az ifjúság lendületével kell birtokba venned kincseit, de érett értelemmel óvnod pusztuló ritkaságait.
Ha pedig olvasva mindazt, amit e könyvbe sűrítettem, téged is elfog a messzeség utáni vágy, s hátizsákot akasztasz a vállaidra, akkor a szerző elérte célját, mert eggyel több rajongót szerzett annak a testet-lelket gyönyörködtető szenvedélynek, melyet úgy hívnak: természetjárás.”
A következő könyvsikernek, legkedvesebb kötetének – A természet kalendáriumának – már nem egy, hanem három előszava van: ez a munkája három egymást követő és fokozatosan változó, bővülő, alakuló kiadásban (1957, 1972, 1981) és számos változatlan utánnyomásban jelent meg és kelt el egy negyedszázad alatt. Életének megértéséhez ad kulcsot ez a sikerkönyv! Természettudományi köntösbe bújtatott művelődéstörténet ez, az anyanyelvén olvasó legszélesebb nagyközönség számára.
„A természet kalendáriumának harmadik kiadását veszed a kezedbe Olvasóm. Nem a hétköznapi értelembe vett naptárat, melyben megtalálod egy bizonyos esztendő hónapjait, napjait, hanem a csillagászati év szerint hónapokra tagolt kis írásművet, mely természetjáró diákoknak s örökifjú kirándulóknak szól.”
 A természet kalendáriumát nem időrendben, de az események egymáshoz kapcsolódó láncolatában A tengerfenéktől a csillagokig megírása, megjelenése követte.
1958-ban került könyvesboltokba és természetszerető olvasóinak polcaira Xantus János második, tanáros célszerűséggel szerkesztett és összeállított, madárvédelmi kötete, a Szárnyas barátaink.
Aztán naplójegyzeteinek, útleírásainak, újságcikkeinek  sommázataként következtek az Erdélyt járó lokálpatrióta és a nagyvilágot megismerni vágyó vándor újabb könyvei: az Országjáró  bakancsok és a Világjáró  bakancsok.
Középiskolás kisdiák voltam, amikor a katedráról sugárzó arccal jelentette be a Föld legmagasabb pontjának, a Csomolungmának meghódítását, 1953 májusában. Végzősként pedig izgatottan kuporogtunk mellette, hogy akkor még ritkaságszámba menő kis táskarádióján megpróbáljuk elcsípni az első mesterséges hold, a „szputnyik” hívójeleit.
/Interneten nem közölték az egész cikket/
Szabadság (Kolozsvár)

2017. február 22.

A hazaszeretet áldozata
Négy fénykép (kettő azonos, de különböző hátoldali szöveggel), egy hiányos katonai azonosító kazetta (dögcédula), a Hadtörténeti Múzeum Levéltárának tájékoztatója, szórványos, ellentmondásos adatok, amelyeket C. E. második világháborúban eltűnt (?) honvéd lánya apja életének utolsó hónapjairól idősebb rokonoktól, édesanyjától hallott. Ebből kellene összeállítani Voloncs Lajos sepsiszentgyörgyi iparos életének második világháborús történetét, elestének vagy eltűnésének tényét.
Ki is volt Voloncs Lajos? A katonai azonosítója szerint Kézdiszentléleken született 1915. augusztus 25-én római katolikus ötgyermekes családba. Mindkét szülő a spanyol influenzajárvány áldozatául esett 1918-ban, így a legnagyobb testvérre, az akkor 18 éves Máriára hárult a négy kisebb gyermek gondozása, nevelése. Lajos már serdülőkorától különböző munkahelyeken dolgozott, katonáskodott a román hadseregben, míg végül a brassói gumigyárban kapott állandónak nevezhető állást. Brassóban ismerkedett meg leendő feleségével, a gelencei születésű Aros Katalinnal, aki négy testvérével már hároméves korában elveszítette munkabalesetben fakitermeléssel foglalkozó apját.
Az 1940-es második bécsi döntés után a fiatal házaspár több száz brassói magyar családdal Sepsiszentgyörgyre költözött. Kernászt József üvegező- és képkeretező-mesternél és kereskedőnél tanulta ki a szakmát. 1941-ben megszületett E. lányuk.
A helyőrségi csapatok Háromszékre érkezése (1940. szeptember 21–22.) után a megyében is megkezdődött az ifjak leventefelkészítése, majd sorozása és a román hadseregben szolgált, még katonaköteles férfiak átképzése. Székelyföldön a magyar 9. hadtestparancsnokság és a Székely Határvédelmi Erők Parancsnoksága (megszervezője és első parancsnoka felsőtorjai Kozma István) alakulatai tartózkodtak, Sepsiszentgyörgy a marosvásárhelyi 27. székely könnyűhadosztály első zászlóaljának tartózkodási helye volt. A zászlóalj géppuskás századába hívták be átképzésre Voloncs Lajost is, amint azt két felvétel is igazolja: egyik 1941 júliusában a Rétyi Nyírben készült, a másik 1941 októberében Sepsiszentgyörgyön (magyar bronz érdemkereszttel tüntetik ki).
Magyarország 1944. március 19-i német megszállása, illetve a szovjet csapatoknak az ország keleti határaihoz való gyors közeledése a magyar hadvezetést tervei megváltoztatására késztette: a román határvédelem mellett fel kellett készülni az orosz határvédelemre is. Az 1. magyar hadsereg az Északkeleti-Kárpátok előterében 1944 áprilisának közepén lendült támadásba Németország oldalán a Vörös Hadsereg ellen. A hadsereg állományába beosztották a marosvásárhelyi 27. székely könnyűhadosztályt és a 2. önálló székely huszárszázadot, amelyek távozása érzékenyen érintette a székely határvédelmet. A megalakított új hadosztály 1944 április végén Galíciában, a Kuty–Kosow–Pistyn ütközetben került először komolyabb tűzharcba, Voloncs Lajos is itt szerezhette második kitüntetését (magyar bronz vitézségi hadiérem).
Az egyetlen fennmaradt, frontról hazaküldött levelében, amelyet 1944 pünkösdje előtt írt, az alábbiakat olvashatjuk: ...mivel ünnep jön, egy kicsit hosszabb levelet írok, hogy az ünnepen legalább levélben legyek köztetek. Édeseim, ne búsuljatok, hogy valóban az ünnepeken nem lehetek köztetek, mert így kívánja a haza érdeke, de annál nagyobb ünnep lesz számunkra majd annak idején, ha hazamegyünk a ránk bízott feladat elvégzése után... édes fiam, úgy intézz mindent, hogy nem sokára ott lesz az idő a szüléshez és édes fiam, feltétlenül menj el a kórházba szülni, és kérd meg addig Lazikát, hogy háljon… a lakásban és Ágotáékat is kérd meg, addig segítsenek rajtad és nekem meg azonnal írjatok és küldjetek egy születési bizonyítványt, mert akkor elengednek szabadságra és akkor én is megláthatom az én kicsikémet, hát édes fiam, még egyszer kívánok a jó Istentől kellemes, boldog pünkösdi ünnepeket, várom én is a kis pünkösdi csomagot. Ezzel bezárom a lapom, szeretettel csókolja katona apuka Bözsikét és anyukát… innen, a messzi orosz frontról. Lajos… küldöm ezt a kis orosz pünkösdi rózsát.
Amint egy családi kép igazolja, 1944. augusztus 20-án itthon tartózkodott, nem tudni, hány napot. A fényképen feleségével, E. lányával és újszülött K. kislányával látjuk. Két példány is megmaradt ebből a felvételből, az egyiket családjának adta, a másikat viszontagságos körülmények között eljuttatta Ágota nővérének (Kurta Józsefnének). Ennek a képnek az érdekessége, hogy nővére a kommunizmus alatti esetleges megtorlásoktól való félelmében a testvére zubbonyán látható kitüntetéseket lekaparta a fényképről. Szájhagyományból tudjuk, hogy felesége és Ágota nővére kérte Lajost, ne menjen vissza a frontra, lenne lehetősége az elrejtőzésre. Az oroszok közeledésének híre, valószínű, már vidékünkön is terjedt, közel volt augusztus 23-a, a román hadsereg átállásának napja, s azt sem tudhatjuk, hányadikán ért véget Lajos szabadsága. Lajos azonban szerettei könyörgésére így válaszolt: Megyek vissza, mert a Haza így kívánja.
Lajos testvére, Ágota úgy mesélte, hogy a neki szabályszerűen, pontosan megcímzett, de postára fel nem adott családi fényképet (amelyen tintával ez olvasható: Emlékül Frontról hazajött szabadságom alkalmából, 1944. VIII. 20. Sepsiszentgyörgy) a szentgyörgyi állomásfőnök felesége a vasúti sínek között találta, és személyesen adta át. Az üresen maradt helyeken Lajos évtizedek folyamán nagyon megkopott, s így nehezen kiböngészhető tintaceruzás írása olvasható: Édes családom és testvérem. Élek!, hálistennek egészséges vagyok, orosz fogságban vagyok sok régi bajtárssal együtt  (olvashatatlan rész)… imádkozzatok értem, minden helyre fog jönni / sokszor csókollak, édes feleségem, gyermekeim, édesapátok Lajos / a megszabadulásunk még egyelőre (olvashatatlan szó), majd sűrűn kihúzott rész alatt címem. Ugyancsak tintaceruzával írta rá valaki a 43896 számot (tábori postaszám?). Lajos tehát orosz fogságba esett, és a nála levő, feltételezhetően megtartani kívánt és tintával keltezett képet sebtében a tintaceruzával írt szöveggel valaki olyannak adhatta, aki Sepsiszentgyörgyön átutazott, és az állomáson áthaladva ledobta a vonatból.  A fogságba esés ténye elfogadható hadtörténeti szempontból is, hisz a csapattest történetét olvasva megtudjuk, hogy azt 1944. szeptember 5-én Galíciából visszavonták, és Észak-Erdély területén vetették be a szovjet csapatok ellen (talán épp a szeptember 15. és október 7. között dúló, nagy emberveszteséggel járó véres tordai csatában). A Magyar Hadtörténeti Intézet C. E.-nek 2016. május 18-án küldött tájékoztatójából kiderül, hogy (Voloncs Lajos) 1944. 09. 20-át követően a szovjet csapatok ellen frontszolgálatot teljesített, melynek során ismeretlen időpontban és helyen hadi eredetű halált halt. Téves lehet a levél azon megállapítása, hogy ez alkalommal kapta a bronzérmet (hacsak ez nem a második, bár akkor már ezüstnek kellett volna lennie), hisz azt a fénykép tanúsága szerint a galíciai csatákban szerezte.  Lánya úgy hallotta, hogy egy háborúból, de inkább (moldovai vagy szovjet) fogságból hazatérő árkosi férfi azt állította, Lajossal együtt súlyos fertőző betegséget (tífusz, vérhas?) kaptak, egymás mellett feküdtek valamelyik láger kórházában, s egy reggel arra ébredt, hogy Lajos már nincs mellette. Amennyiben így történt, Lajos életének e betegség vetett véget. Egyetlen kérdés maradt: hogyan került szeretteihez Lajos azonosító kazettája (benne az azonosító papír felével), hisz azt csak az életben maradottak hozták haza, az elesetteké bizonyítékként a hadtestnél vagy a fogolytáborban maradt.
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. február 22.

Háromszékiek is segítik a családot (Tűzkárosult csángó tanító)
Január 9-e a négygyermekes külsőrekecsini Gyurka Valentin csángó tanító családjának legtragikusabb napja. Házuk porig égett, s bár egyikük sem sérült meg, mindenük odaveszett. A külsőrekecsini Magyar Házban kaptak menedéket, barátok, civil szervezetek siettek segítségükre határon innen és túl. Tegnap a sepsiszentgyörgyi Evilági zenekar és Keresztes Ágnes, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának színművésze tartott jótékonysági előadást a Gyurka család javára a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban.
Gyurka Valentin, mint a csángó származású tanítók többsége felnőttként ismerkedett a magyar ábécével. Otthon csángóul beszéltek, és Valentin sokáig nem is tudott arról, hogy ez ugyanaz a nyelv, mint amit Magyarországon beszélnek. „Édesanyámék nem mondták soha, hogy van egy ország, ahol az én nyelvem hivatalos” – mondta lapunknak egy korábbi interjúban. Bákóban, majd Csíkszeredában tanult, könnyűipari szakközépiskolában érettségizett, a budapesti előkészítő intézet után a jászberényi tanítóképző főiskolán végzett művelődésszervezőként, néprajz és kommunikáció mellékszakkal. 2000-ben tért haza Külsőrekecsinbe, tanítani kezdett a magyar oktatási programban, de amikor családot alapított és kezdte építeni a házát, nem tudta törleszteni a kölcsönt, ezért külföldi munkát vállalt. 2008-tól újból tanít, az iskolán kívüli délutáni magyar órákon nyolcvan gyermekkel foglalkozik. A hagyományőrzés számára olyan, mint a levegő, nem tud meglenni nélküle. A csángó rendezvényekre nem csak betanítja a gyermekeket, ő maga is színpadra lép, mint legutóbb a múlt heti XXI. budapesti Csángó bálon. A januári tűzeset után a négygyermekes család néhány napig rokonoknál húzódott meg, majd a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége felajánlotta, hogy költözzenek a Magyar Házba. Megsegítésükre közösségi oldalt hoztak létre a barátaik, megindult a gyűjtés. A mindennapi élethez ruházatot, tartós élelmiszert, háztartási eszközöket adományoztak magánemberek, civil szervezetek, de a család jövője szempontjából a pénzadomány is nagyon fontos, mert a tűz mindent elpusztított, nincs amit kijavítani, új házat kell építeni. Rotary klubok, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Szent László Társulat, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa munkatársai gyűjtöttek, Csíkszeredában a legnagyobb Gyurka fiú, Valentin bentlakótársai, Kézdivásárhelyen pedig a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákszövetsége szervezett gyűjtést. Civil szervezetek és magánemberek segítenek folyamatosan az adományok eljuttatásában, de a romániai és magyarországi bankszámlára is sokan befizettek a javukra. A Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület bankszámláján eddig 3,5 millió forint gyűlt, erről a Csángó bálon értesítették Gyurka Valentint. Az elmúlt másfél hónap alatt több jótékonysági táncházat és előadást tartottak a tűzkárosult család számára, február elején a kovásznai Pokolsár Egyesület is színre lépett a megsegítésükre, Tamási Áron Boldog nyárfalevél című színjátékát mutatták be Jakabfalván.
Gyurka Valentin és felesége, Krisztina, a kilencedik osztályos Valentin, a nyolcadikos Sebestyén, az elsős Sándor és a kétéves Istvánka a történtek ellenére visszatért a napi feladatokhoz, a tanuláshoz, és bizakodóak, hogy újra tudják építeni jövőjüket. Lapunk érdeklődésére Valentin azt mondta, a legfontosabb, hogy a család együtt van és egészségesek. Valentin visszatért a csíkszeredai iskolába, ők a három fiúval a Magyar Házban próbálják megélni az ideiglenes otthont. A külsőrekecsini csángó tanító arra kért, tolmácsoljuk a család köszönetét: „Mindenkinek mindenért hálásak vagyunk, nagyon köszönjük a sok segítséget, nem hittük, hogy egy tragédia ilyen sok jó embert mellénk állít. Tartson meg mindenkit a jó Isten egészségben, szeretetben, miként minket is megtartott a nagy szerencsétlenségben.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. február 22.

Néha tényleg győz az igazság?
Romániai törvényszéken magyarokat érintő ügyekben ritkán születik számunkra kedvező ítélet, mégis megtörténik időnként, hogy a bírák is abszurdnak találnak egy-egy nyilvánvalóan kekeckedő vagy éppen megfélemlítési, elrettentési szándékkal hozott hatósági intézkedést.
Egészséges jogállamban, olajozottan működő demokráciában alighanem elképzelhetetlen, hogy megbírságolják egy előre bejelentett, törvényes tüntetés résztvevőit – Romániában azonban pontosan ez történt tavaly: a gyülekezési jogot és a szabad véleménynyilvánítás jogát semmibe véve, nyilvánvaló túlbuzgósággal, elrettentési és megfélemlítési célzattal a csendőrség a március 10-ei székely szabadság napja mintegy száz szervezőjét és résztvevőjét büntette meg. A peres eljárások nyomán most a bíróság érvénytelenítette a bírságokat, s noha a döntések alapfokúak, a csendőrség pedig minden esetben fellebbezett, mégiscsak reménykeltőek az ítéletek. Ráadásul azért is fontos ez az üzenet, mert pár hét múlva, március 10-én Marosvásárhelyen újra megszervezik a székely szabadság napját: a megemlékezésre és autonómiatüntetésre igyekvőknek nem kell tehát aggódniuk, hogy esetleg valamiféle törvénytelen rendezvényen vesznek rész, amint azt a bírósági döntés is igazolja. Ugyancsak tegnap újabb alapfokú döntésnek örülhettünk: a Kolozs megyei törvényszék ítélete szerint megilletik Kolozsvárt a többnyelvű helységnévtáblák. Egészséges jogállamban, működő demokráciában alighanem értetlenkedés követné e hírt: miért is kérdés egyáltalán a minden normális helyen természetesnek számító többnyelvűség Erdély többnemzetiségű fővárosában?! Csakhogy a legutóbbi népszámlálási adatok szerint mintegy félszázezer magyar által lakott, rengeteg magyar egyetemistának is otthont adó városban a Funar-korszak nyílt magyarellenessége nem szűnt meg, csak átalakult: egy kevésbé kirívó, diszkrétebb, de természetében az országos „trendekhez” igazodó nacionalista szellemiség jegyében a városvezetés következetesen és határozottan elutasította, hogy a helységnévtáblákon magyarul is feltüntessék Kolozsvár nevét. A polgármesteri hivatal gáncsoskodásával a Minority Rights Egyesület nevű civil szervezet vette fel a harcot – a tegnapi ítélet szerint nem is eredménytelenül.  S bár mindkét esetben alapfokú ítéletről van szó – amelyet tehát fellebbezés esetén a táblabíróság akár felül is írhat! –, és mindkét ügy érintettjei – a csendőrség, illetve a kolozsvári polgármesteri hivatal – már jelezték óvási szándékukat, azért e döntések mégiscsak azt jelzik: ugyan ellenszélben és kínkeservesen, hosszú időn át pereskedve állami intézményekkel, de az igazságnak érvényt lehet szerezni. Milyen jó is lenne azt hinni, hogy az igazság legalább néha tényleg győz!
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. február 22.

Magyar ügyekkel foglalkozó albizottságot alakított Kulcsár Terza József
A magyar kisebbség ügyeivel foglalkozó albizottság alakult a Képviselőház emberi jogi bizottságában – közölte Kulcsár Terza József képviselő, az albizottság létrehozásának kezdeményezője szerdai, sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján.
Kulcsár Terza József az MTI-nek elmondta: az albizottság tagja lett Benkő Erika háromszéki képviselő, a roma kisebbség egyik képviselője és a Szociáldemokrata Párt két képviselője. A kedd délutáni alakuló ülésen az albizottság kezdeményezőjét választották elnökké. A politikus szerint a romániai magyar kisebbségnek több rendezetlen problémája van, és az albizottság a szimbólum- és nyelvhasználat kérdéseinek rendezésében, a román-magyar viszony javításában is szerepet vállalhat.
Kulcsár azt is elmondta, hogy törvénytervezetet nyújt be a parlamentbe, amelyben javasolni fogja, hogy március 15-ét, a világ magyarságának ünnepét nyilvánítsák hivatalos munkaszüneti nappá.
MTI
Székelyhon.ro

2017. február 22.

Székelyföld: noha a törvényszék szerint nem létezik, mégis nagy az érdeklődés iránta
Egyre nagyobb érdeklődés övezi Székelyföld turisztikai látványosságait – derült ki a bukaresti Romexpón megszervezett turisztikai vásáron. Ott legalább szabadon használható a Székelyföld (románul Ținutul Secuiesc) megnevezés.
A bukaresti Romexpón megszervezett nemzetközi turisztikai vásáron a látogatók 2009-ben ismerkedhettek meg első alkalommal Székelyföld turisztikai látványosságaival. A többnapos vásárt minden évben két alkalommal szervezik meg a fővárosban: van egy tavaszi és egy őszi kiállítás.
A Székelyföld nevű stand az elmúlt évek többségében mindkettőn várta az érdeklődőket, de arra is volt példa, hogy a Hargita megyeiek csak az egyikre látogattak el. A kiállítók szerint évről évre nő az érdeklődés Székelyföld látványosságai iránt, mindez annak ellenére, hogy egy tavalyi, Hargita Megyei Törvényszéken hozott döntés szerint a régió nem is létezik.
A Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség létrehozását 14 Hargita, Kovászna és Maros megyei turisztikai és vidékfejlesztési egyesület kezdeményezte 2015 novemberében azzal a céllal, hogy székelyföldi turisztikai célpontokat népszerűsítsen itthon és külföldön. A szövetséget a Hargita Megyei Törvényszéken szerették volna hivatalosan is bejegyeztetni az egyesületek képviselői.
A törvényszék a bejegyzési kérvény iktatása nyomán nem a szövetség tevékenységét, hanem az alapszabályzatban szereplő Székelyföld kifejezést kifogásolta, és ennek megváltoztatását kérte. Az ítélet idézi az alkotmányt és több más törvényt, amelyek szerint közigazgatási szempontból Romániát községek, városok és megyék alkotják. „Mivel a régió hivatalosan nem létezik, a terület turisztikai népszerűsítése sem elfogadható, ezért a törvényszék elutasítja a szövetség bejegyzését” – olvasható a törvényszéki ítéletben.
A kezdeményezők az elsőfokú ítélet ellen fellebbezést nyújtottak be a marosvásárhelyi ítélőtáblához, ezt azonban 2016-ban elutasították. Ezzel kapcsolatban a Hargita Megye Tanácsa által létrehozott Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás igazgatója, Mezey Zsolt elmondása szerint a turisták böngésző szokásaira az jellemző, hogy nem Hargita vagy Kovászna megyére keresnek rá, hanem Székelyföldre. „Mondhatjuk azt, hogy Székelyföld mint régió nem létezik, de nagyjából mindenki tudja, hogy mi az, és hol van, főleg itt Romániában” – húzta alá az igazgató.
A február 16–19. között megszervezett bukaresti nemzetközi turisztikai vásáron 14 ország (Ausztria, Bulgária, Egyiptom, Horvátország, Oroszország, Görögország, Izrael, Moldovai Köztársaság, Palesztina, Lengyelország, Dominikai Köztársaság, Románia, Törökország és Magyarország) több mint 250 irodája vett részt. Interaktív standdal népszerűsítették a Székelyföldet Kovászna, Hargita és Maros megye turisztikai egyesületei. A három megye egységes arculattal, ugyanakkor térségükre jellemző turisztikai ajánlattal rukkolt elő.
A Székelyföld megnevezéssel kapcsolatos viták ellenére a román sajtóban is több cikk jelent meg a vásárt követően: az Amosnews független román hírügynökség például arról számolt be, hogy Székelyföld hagyományos értékeit mutatták be a Romexpón. Írásukban kifejtik, hogy Székelyföld egy népszerű turisztikai célpont a bukarestiek körében. Cikküket a következőképpen zárták: az idei vásár kézzel fogható bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a vonzó külföldi ajánlatok mellett a románok nagy százaléka mégis a belföldi, csendes kikapcsolódást választja, beleértve a székelyföldi célpontokat.
Másfél hónapos készülődés
Mezey Zsoltot a nemzetközi vásárra való készülődésről, illetve az ott szerzett tapasztalatokról is megkérdeztük. „Amikor egy ilyen vásárra készülünk, azzal kezdjük a tervezést, hogy mit viszünk oda, mivel mutatjuk be a kínálatunkat. A készülődés elején le kell szögeznünk, hogy idén milyen arculattal megyünk, hány négyzetmétert bérelünk, társkiállítókat viszünk-e magunkkal, vagy csak az anyagokat visszük el. Általában több mint másfél hónapot vesz igénybe az előkészületek időszaka, és az is fontos, hogy minél hamarabb foglalunk, annál jobb helyet kapunk. Nem mindegy, hogy egy olyan helyre tesznek, ahol csak a megyék vesznek részt, vagy bekerülünk egy olyan helyre, ahol nagy a körforgás, és a szomszédos standok a legnépszerűbbnek számító Bulgária vagy éppen Görögország – idén egyébként pontosan az utóbbi szerencsés helyzetbe kerültünk. Mostanáig a standokat saját elképzeléseink szerint építettük fel, idén viszont beavattunk egy ezzel foglalkozó szakcéget is, és a tapasztalatok szerint ez egy jó döntés volt, ugyanis másképp álltak hozzánk az érdeklődők. Az idei egy sokkal világosabb és kisebb stand volt, ezért azt vettük észre, hogy az emberek barátságosabban közelítettek felénk, mint a korábbi években” – magyarázta Mezey.
Az igazgató hozzátette, Hargita megyéből 36 polgármesterrel vannak partneri viszonyban, ami azt jelenti, hogy tájékoztatják őket a kiállításon való részvételükről, ők pedig egy megszabott határidőig összegyűjthetik a környező szálláshelyek népszerűsítő anyagait, így ezek is helyet kapnak a standon.
„Az elmúlt másfél évben 68 programcsomagot állítottunk össze, amelyeknek fő célja, hogy a turistát ne csak egy napig, hanem lehetőleg minél hosszabb távon tartsuk itt. Készítettünk háromnapos, ötnapos, egyhetes, illetve hosszú hétvégés csomagokat, amelyeket úgy viszünk el a kiállításra, hogy figyelembe vesszük a közelgő eseményeket. Hargita, Kovászna és Maros megye küldöttsége külön utazott a vásár helyszínére, ott találkozunk. Azt tapasztaltuk, hogy idén több érdeklődőt vonzott a stand, talán azért is lett népszerűbb idén Székelyföld, mivel Európa legbiztonságosabb célpontjai közé tartozik. Az is sokat számít, hogy az emberek, akik idelátogatnak, pozitív tapasztalatokkal távoznak. Jellemző, hogy aki minket keres, az már járt Székelyföldön, és családostól szeretne visszatérni. A turizmus gasztronómia nélkül nem működik, ezért kisebb kóstolócsomaggal is készültünk: székely falatokat vittünk, amelyeket meg lehetett kóstolni. Ez azért is fontos, mert amíg egy ilyen csipetkét elvesznek, addig tudunk mesélni egy kicsit a megyéről” – emelte ki Mezey.
Érdeklődnek a medvék iránt
Mezey szerint a látogatókat elsősorban az érdekli, hogy ha egy hosszabb időre Székelyföldre látogatnak, akkor mit tudnak itt csinálni: milyen szabadidős programokat tudnak ajánlani, milyen a gasztronómia, vagy milyen szálláshelyek vannak.
„A húsvéti időszak például nagyon népszerű, és pünkösdre is sokan évente visszatérnek. A turisták sok esetben elfogultak, és a hallottak alapján érdekes kérdéseket tesznek fel, például azt, hogy medvét hol lehet látni. Megpróbáltuk elmagyarázni, hogy nem egy háziállatról van szó, ami láncra van kötve, hanem néha előjön. Ezeken a vásárokon általában az idősebb korosztály képviselteti magát, és azt tapasztaltuk, hogy a legkedveltebb célpontok továbbra is Görögország, Ciprus és Törökország” – hangsúlyozta az igazgató.
Iszlai Katalin 
Székelyhon.ro

2017. február 23.

Május 13-án Zilahon tartja kongresszusát az RMDSZ
Zilahon tartja május 13-án kongresszusát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség – jelentette be február 24-én, pénteken Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök. Mint emlékeztetett: a Szövetség idei kongresszusának a tétje irányt mutatni a következő két esztendőre, számot adni arról, hogy mit sikerült megvalósítani a parlamenti választást követő időszakban.
Porcsalmi Bálint a helyszínválasztásról elmondta: „Szilágy megyében egy olyan erős magyar közösség él, amely összefogásból mindig példát mutatott egész Erdélynek. 2016-ban is az élen járt mind a két választáson, de ez nem újdonság, hiszen Szilágy megye mindig az élen jár. Nekünk oda kell figyelnünk erre az erős magyar közösségre, meg kell hálálnunk az elmúlt évi támogatásukat. Be kell vonnunk az ott élő magyar embereket országos terveinkbe, hiszen számítanak ránk. Megérdemlik, hogy Zilahon legyen a kongresszus.” Rámutatott: Székelyföld és a Szórvány után most újra Partiumon a sor a kongresszus-szervezésben.
Az RMDSZ egy héttel ezelőtt nyilvános konzultációt hirdetett alapszabályzatának és programjának módosítására, arra kéri a civil szervezeteket, a pedagógusszövetséget, a történelmi magyar egyházakat, a Szövetség tagjait, de főként a magyar embereket, hogy március 17-ig fogalmazzák meg javaslataikat.
A Szövetség az alapszabályzat- és programmódosító javaslatokat a [email protected] e-mail címre várja. Az alapszabályzat és program megtalálható a https://rmdsz.ro/page/alapszabalyzat éshttps://rmdsz.ro/page/program linken.
rmdsz.ro
Erdély.ma

2017. február 23.

Markó Béla: A korrupció visszaszorítása ne legyen pártfüggő
Az elmúlt huszonöt év legsikeresebb magyar politikusa Markó Béla – ezt állította Majtényi László, a demokratikus ellenzéki pártok államelnökjelöltje a Bibó társaságban tartott beszédében. Merthogy Markó vezetésével Erdélyben sikerült létrehozni a magyar nyelvű közoktatás rendszerét az óvodától az egyetemig, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kivívta a hivatalos nyelvhasználat jogát, visszaszerezte a ma szabadon működő magyar egyházak és magánemberek javait. Igaz: az utóbbi időben megbicsaklott valami.
– Igaz lenne, hogy recseg-ropog az ön életműve?
– Számomra megtisztelő, ha valaki személyes teljesítményemet is látja azokban a pozitív fejleményekben, amelyek Erdélyben történtek az elmúlt 25 évben, mégis mindaz, amit elértünk, közös eredmény. Azt a minősítést viszont készséggel elfogadom, hogy a Kárpát-medence legeredményesebb politikai szervezete az elmúlt 25-27 évben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt.
– Jól értem? Csak volt?
– Nem, most is az. De el kell ismernem: bizonyos értelemben tényleg veszélyben van mindaz, amit létrehoztunk. De ez nem a mi szervezetünk belső problémáira vezethető vissza. Az RMDSZ továbbra is azt vallja, hogy az erdélyi magyarságnak egységes politikai szervezetre van szüksége, helyzetében alapvető változásokat csak parlamenti politizálással, bukaresti befolyással lehet elérni. Romániában is megroskadt azonban az a demokratikus építmény, amelynek létrehozásában nekünk is szerepünk volt. És itt alapvetően nem is a román–magyar viszonyról van szó – amellyel egyébként szintén nagy gondok vannak. Az igazi baj, hogy Romániában is egymásnak feszül a parlamentáris köztársaság eszméje és az autoriter populizmus. Magyarországon sokan azt hiszik, hogy a jelenlegi válság a jobb- és a baloldal összecsapásáról szól. Nem így van. Az én nemzedékem megpróbált létrehozni a képviseleti demokrácia elveiből kiindulva egy nyugati típusú, a hatalommegosztás elvére épülő demokratikus rendszert. A mostani bukaresti tüntetések viszont azt mutatják, ez a demokratikus építmény elfáradt, meggyengült.
– A nyugatos fiatalok csapnak össze az autoriter hatalommal?
– Nem. Az utcán a populizmus hullámát látjuk. A tüntetők a képviseleti demokráciát próbálják helyettesíteni a közvetlen civil beleszólás illúziójával. Mert lehet ugyan az utcáról változásokat követelni, bizonyos eredményeket elérni, de kormányozni bizonyosan nem lehet. Hosszú folyamat vezetett idáig, hiszen Romániában már több mint egy évtizeddel ezelőtt megkezdődött a parlament eljelentéktelenítése, azóta folyik kísérlet a törvényhozás kompromittálására. Nyilvánvaló, hogy ehhez Romániában is hozzájárult számos politikus, aki a köz érdeke helyett a sajátját követte. Persze hogy a manapság olyan sokat emlegetett korrupció is aláásta a parlamenti eszme alapjait. Ennek következménye volt, hogy lassan-lassan kikerültek a valós döntések a parlamentből. Egy részük az államelnökhöz került, mások a bírósághoz.
– Vagy éppen a titkosszolgálathoz, amely most nagyobb, mint 1989 előtt volt.
– Igen, a titkosszolgálat is befolyásolja a politikai döntéseket. Odáig jutottunk, hogy az utóbbi időben már az ügyészség és az igazságszolgáltatás más szervei is beszélnek arról, hogy szerintük milyen törvényeket kellene elfogadnia vagy nem elfogadnia a parlamentnek. Ez nagyon távol áll a klasszikus hatalommegosztástól.
– Tamás Gáspár Miklós azt írta, Romániában mocskos zűrzavar van, amiben senkinek sincs igaza. A korrupció persze bűnös dolog, de aligha jobb, ha egy korrupcióellenes ügyészségnek nevezett testület az óriásira hízott titkosszolgálat árnyékában demokratikus kontroll nélkül vág rendet a politikusok között. Ráadásul ki tudja, milyen alkuk nyomán papírra vetett tanúvallomások alapján.
– Romániában sem könnyű értelmezni azt, ami történik, még nehezebb átlátni Magyarországról. Egyetértek Tamás Gáspár Miklós diagnózisával, amelyet, úgy látom, Magyarországon kevesen osztanak az úgynevezett balliberális oldalon. A magyar elemzők többsége úgy ünnepli a romániai válságot, mintha valamiféle autoriter, posztkommunista rendszerrel szemben a nyugati típusú liberális demokráciát támogató civil tömeg vonult volna utcára. Ez óriási tévedés. Lehet, hogy a civil tömeg elégedetlenségét nyugati minták motiválják és ösztönzik. Ám a kopott és korrumpálódott parlamenti rendszer valójában olyan koncepcióval ütközik, amelynek egyik mozgatója az igazságszolgáltatás, az ügyészség és mögötte alighanem a titkosszolgálat is. Romániában a büntető törvénykönyv számos pontja kellőképpen homályosan fogalmaz ahhoz, hogy az ügyészség politikai döntések miatt is eljárást indíthasson. Az a cikkely, amely körül a legfőbb konfliktus kibontakozott, arról szól, hogy Romániában bűncselekménynek minősül a hivatali visszaélés. Ám a törvénykönyv szerint hivatali visszaélésnek minősül az is, ha valaki hibás, rossz döntéseket hoz. Ezt akarta a jelenlegi kormány úgy módosítani, hogy csak a jogszerűtlen, a törvényellenes döntéseket lehessen visszaélésnek minősíteni. A tüntetések nyomán ez nem történt meg, pedig könnyen belátható, hogy mérlegelés kérdése, mi számít hibás döntésnek. És baj, ha politikai döntések minőségéről ügyészek és bírák döntenek.
– Jól képzett, nyugatos, városi fiatalok akár szándékuk ellenére is a parlamenti demokrácia ellen tüntetnek, miközben sejthető, hogy manipulálják őket?
– Közülük persze senki sem fogalmazna úgy, hogy a parlamenti demokrácia ellen tüntet. Ők a politikai elit ellen tüntetnek, amely történetesen a parlamentben működik. A pártokkal és a politikusokkal elégedetlenek, aminek persze megvannak az igen nyomós okai. Nekem is meglehetősen rossz véleményem van a parlamentről, az ott működő pártok és politikusok jó részéről. A pártok tele vannak meggyőződés és program nélküli politikusokkal, akik kedvükre és érdekeik szerint sétálnak át egyik pártból a másikba, mert nem tartja őket vissza semmiféle eszmény, politikai program. Csak az a kérdés, kiket akarunk az elkopott politikusok helyébe ültetni. Milyen programot kínálunk– Nem láttam, hogy a tüntetések fel tudnának mutatni célt, programot.
– Mit jelent a válság a magyaroknak– Hol a helyük a zűrzavarban?
– Nekünk, Romániában élő magyaroknak egy olyan rendszer az érdekünk, amelyben minél hathatósabban bele tudunk szólni a döntésekbe. Ha ezek színtere a parlament, a kormány és az önkormányzati világ marad, akkor azokra így-úgy hatásunk lehet. Nekünk nem lehet jó olyan rendszer, amelyben fontos ügyekben egyetlen ember, például az államelnök határoz. Ahol nem választott, hanem kinevezett tisztségviselőkön múlnak a döntések, tartozzanak bár az ügyészségez vagy más bürokratikus hierarchián alapuló szervezetekhez. Persze nemcsak a magyaroknak, de az egész társadalomnak is a jól működő parlamenti demokrácia lenne az érdeke. Tény: vissza kell szorítani a korrupciót. Csak azt nem politikai megfontolások, hanem szabatos jogszabályok alapján kell definiálni és fülön csípni – ideológiától és pártoktól függetlenül.
A nagy közös sakk
A gordiuszi csomót nyilván ketté kellett vágni, és előbb-utóbb a sakktáblát is ketté kell vágni, hogy a fényes fekete ruhások békét hagyjanak a fényes fehér ruhásoknak, s hogy a fényes fehér ruhások ne akarják mindenképpen maguk alá gyűrni a fényes fekete ruhásokat, tűzzel, vassal, fűrésszel és lángvágóval kell őket szétválasztani, az ilyen futókat az olyan futóktól, az ilyen lovakat az olyan lovaktól, az ilyen parasztokat az olyan parasztoktól, be kell vezetni az áramot a sakktábla két fele közé, vizesárkot kell ásni vagy magas falat emelni, hogy a fehér ruhások és a fekete ruhások tehetetlenül vicsorogjanak egymásra, de az az igazság, hogy egy fél sakktábla is alkalmas egy jó kis játszmára, mondjuk, az egyik bástya a másik bástya ellen, az egyik futó a másik futó ellen, hát ezt is irgalmatlanul ketté kell szelni, persze, az a helyzet, hogy egy negyedtábla is, sőt, egy nyolcadtábla vagy egy tizenhatodtábla is veszélyes lehet, tűzzel, vassal, vizesárokkal, fallal, atombombával kell darabokra verni ezt az átkozott sakktáblát, hogy végre ki-ki a maga kockáján: parasztkocka, királykocka, vezérkocka, lókocka, Istenkocka, hullakocka stb.
– Az RMDSZ eddig épp abban volt sikeres, hogy kiharcolta: a magyarok közös érdekeit érintő ügyekben nem lehetett a magyarok nélkül dönteni. Ez veszélybe került?
– Igen, manapság gyakran előfordul, hogy tárgyalásos politikai alkuk során már kivívott jogokat is megkérdőjeleznek. Az utóbbi években átkerült az igazságszolgáltatáshoz számos, alkotmányba és törvénybe foglalt jog felülvizsgálata. Például: Székelyföldön prefektusok és civilek feljelentést tettek azért, mert az önkormányzat épületére az van kiírva, hogy „községháza”, és ennek a szónak nincsen pontos román megfelelője. Ha vitát tudunk erről folytatni, akkor simán megtaláljuk a megoldást, a bíróság azonban úgy döntött, a feliratokat le kell venni. Ez magyar szempontból abszurd történet. Vagy egy másik eset: Marosvásárhelyen az elmúlt években sikerült megállapodni arról, hogy a magyar református középiskola és a nagy állami középiskola mellett működjön külön római katolikus magyar líceum is. Az ügyészség azonban eljárást indított Maros megye román nemzetiségű főtanfelügyelője ellen azon a címen, hogy állítólag adminisztratív vétséget követett el az iskola létrehozásának valamelyik fázisában. Így veszélybe került a római katolikus líceum léte.
– Ön már nem szenátor, kilépett a politika világából. Azért döntött így, mert változóban van a politika és veszélybe került az is, amire ön az életét tette fel?
– Decemberben járt le a parlamenti mandátumom, és a választásokra már nem jelöltettem magam, pedig megtehettem volna. De a döntést már régen, 2010 második felében meghoztam, amikor nem vállaltam újabb elnöki mandátumot az RMDSZ-ben. Már akkor úgy éreztem, lezárult egy hosszú folyamat, amely 1989 végén úgy kezdődött, hogy néhány erdélyi magyar értelmiségi romantikus érdekvédelmi küldetést vállalt és politizálni kezdett. Közöttük voltam én is. Ahogy lehetőség adódott rá, politikai szervezetet hoztunk létre, hogy alapvető jogokat vívjunk ki a magyarok számára. A feladatot teljesítettük. Ezzel le is zárult a romantikus politizálás kora: azok közül, akik minket váltottak, sokan karrierpolitikusok. Mi nem voltunk azok. Én nem szeretem, ha valaki a politikára szakmaként tekint. Számomra viszont eljött a pillanat, amikor már elemezni kell, visszatekinteni arra, mit hogyan csináltunk, mit rontottunk el. Mert örülök, ha most eredményekről és teljesítményekről beszélgetünk, de azért tudom: sok mindent rosszul csináltunk.
– Versek helyett emlékiratokat fog írni?
– Emlékiratokat is fogok írni.
– Azt mondja, hogy ön nem tartja szakmának a politizálást. Pedig komoly tudás, tapasztalat kell hozzá.
– Persze, kellenek az ismeretek. De ha én tanár, orvos vagy mérnök vagyok, akkor az életemet tervezhetem. A politikára viszont nem lehet és nem szabad életpályát alapozni. Aki politikusnak áll, annak el kell viselnie, ha belebukik. Nagy baj, ha valaki mindenáron a székébe kapaszkodik, mert igazából semmihez sem ért. Aki úgy képzeli, hogy neki mindenképpen politikusnak kell lennie, esetleg élni fog a hatalom megtartásának legerkölcstelenebb eszközeivel is, ártani fog a választóinak.
– A Fidesz korábban megpróbált az RMDSZ-szel szemben alternatív szervezeteket létrehozni, a decemberi választás során viszont a két párt együttműködött. Ezt Budapestről sokan úgy látták: megjelent és diadalmaskodott a NER Erdélyben is.
– Én kezdettől fogva azt vallottam, az RMDSZ-nek Magyarországon is egyértelművé kell tennie, hogy – szándékában legalábbis – minden erdélyi magyar politikai szervezete, függetlenül attól, ki hol áll, ki jobboldali, ki baloldali. Szoros kapcsolatot kell kiépítenünk a mindenkori magyar kormánnyal, akár a baloldal kormányoz, akár a jobb. Kezdetben jól együttműködtem a Fidesszel is, később azonban a viszony hidegebb lett. Sohasem értették meg, hogy mi nem választhatunk ideológiát. A Fideszben nem szerették, hogy mi jó viszonyt akarunk ugyan, de ragaszkodunk ahhoz, hogy a ránk vonatkozó döntéseket mi hozzuk meg, mert mi tudjuk a legjobban, hogy mire van szükségünk. Az RMDSZ-en kívüli erdélyi magyar pártok kétségtelenül a Fidesz támogatásával jöttek létre, de az távirányítóval is mozgatható szervezeteket akart Erdélyben működtetni. Ez nem vált be.
– Budapesten sokan úgy látják, az Erdélyi Riport című lap megszüntetése volt az ára az együttműködésnek. Vagy éppen a távirányítás új jele.
– Ennek azért voltak pénzügyi okai is. Az is igaz, hogy az RMDSZ-ben van néhány kolléga, aki nehezen viseli el a kritikát. Azt hiszem, hogy a költségvetési okok mellett ez is hozzájárult ahhoz, hogy az Erdélyi Riportnak az RMDSZ elengedte a kezét.
Mint az összecsukott sakktábla
Olyan vagyok, mint az összecsukott sakktábla, a király cikornyás feje odakoccan a paraszt sima fejéhez, egymással elkeverednek a fehér és fekete figurák, s egymásba simulnak hallgatagon a fehér és fekete kockák, hiába figyelek befelé, mert boldog összevisszaságban hever még minden, s mert a szét nem választott világ is tabula rasa, akár a gyanútlan csecsemő, aki még nem tudja, hogy az első kimondott szóval, már elkezdődik a játszma, egyre jobban szeretem a későn megszólalókat, a sokáig várakozókat, akikben öntudatlanul alusznak a koronás fők, a vezérek, a bástyák, a lovak, a futók és a parasztok, örök dicsőség a habozóknak, akik már azelőtt lesöpörték a figurákat, mielőtt fölrakták volna őket!
Marosvásárhely, 1991. december 23.
– Amikor a Fidesz nagy erőkkel jelent meg Erdélyben 2010-ben, egy pillanatra felmerült a lehetőség, hogy az RMDSZ cserébe a magyar politikai pályán induljon el. Egyébként szerintem Budapesten is bejutottak volna a parlamentbe. Voltak akkor komoly hívó hangok?
– Igen, többen is megkerestek Magyarországról, mondván: ez nagyon jó ötlet, és nemzetpolitikai kérdésekben nekünk tényleg lenne fontos mondanivalónk. De mi Erdélyben vagyunk otthon, és aki nem Magyarországon él, nem tud érvényeset mondani arról, amiről a politikai váltógazdaság itt szól. Másrészt miközben a Magyarországgal való szoros együttműködésre törekedtem, attól azért féltem volna, hogy a politikai figyelmünket eloldozzuk Romániától.
– Viszont úgy tudom, mostanában feloldozta magát a hallgatási fogadalom alól, és úgy döntött: ha fontos a mondandója, kész anyaországi kérdésekben is hallatni a hangját.
– Nagyjából így van. Sok mindenről van véleményem, de a legfontosabb talán az, hogy egyáltalán nem vagyok elégedett Magyarország és a környező országok kapcsolatrendszerével. És ezen belül persze szívügyem a román–magyar viszony. A két ország között egyszerűen nincsen napi politikai kapcsolat.
– Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a napokban mondta, hogy a kapcsolatok javítása nem Magyarország miatt késik.
– Mindig kettőn áll a vásár. Persze nem gondolom, hogy Románia szorgalmazná a Magyarországgal való szoros kapcsolatot. Bukarest Washingtonnal vagy Brüsszellel szeretne szoros kapcsolatot. Tény, hogy Románia szomszédságpolitikája is rendkívül gyenge. De kinek erősebb érdeke, hogy ezek a kapcsolatok létezzenek– Nekünk, magyaroknak. Hogy Romániában hol lehet vagy hol nem lehet a magyar nyelvet használni, milyen mértékű az önkormányzatiság, ez az államközi kapcsolatokon is múlik. Nekünk, magyaroknak fáj jobban, ha a két ország között nincs párbeszéd.
Markó Béla
erdélyi magyar költő, író, szerkesztő, politikus
Kézdivásárhelyen született 1951-ben. 1974-ben szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát a Babes–Bolyai egyetemen. 1976 és 1989 között a marosvásárhelyi Igaz Szó folyóirat szerkesztője, 1989 és 2005 között a Látó című irodalmi lap főszerkesztője.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapító tagja volt 1989-ben, 1990-től Maros megyei szenátor. 1993-tól 2011-ig az RMDSZ elnöke. 2004 és 2007 között, majd 2009 és 2012 között a román kormány miniszterelnök-helyettese.
Politikai pályája idején is termékeny szerző, több mint negyven könyve jelent meg.
BARÁT JÓZSEF
168 Óra (Budapest)

2017. február 23.

Miért nem célország Románia a menekültek számára?
Miért érkezik kevés menekült Romániába? Miben sajátos a Romániában élő muszlim diaszpóra? N. Rózsa Erzsébet Közel-Kelet szakértőt kérdeztük.
Németországból a tervek szerint idén 300 ezer menekültet toloncolnak ki, eközben Romániába alig érkezik pár száz vagy ezer, ők is csak a kötelező kvóták miatt. Németországban növekszik a kitoloncoltak száma, 2016-ban 80 ezer személyt utasítottak ki, idén ez a szám majdnem a négyszeresére emelkedik, ugyanis a múlt évben regisztrált 700 ezer menedékkérőből 300 ezernek a kérelmét elutasították. Angela Merkel kabinetfőnöke, Peter Altmaier szerint idén elkezdődik ezeknek a személyeknek a kitoloncolása. Ez a lépés azért is fontos a Kereszténydemokrata Párt (CDU) számára, mert egyre inkább úgy tűnik, hogy népszerűség szempontjából Merkel pártját megelőzte a Szociáldemokrata Párt (SPD). A Németország által jelenleg folytatott menekültügyi politikát egyre többen ellenzik. Ezt az jelzi a leginkább, hogy a néhány éve alakult Alternatíva Németországnak(AfD) nevű menekültellenes párt jelenleg a harmadik legnépszerűbb az országban.
- Miért nem jönnek menekültek Romániába?
- Tény, hogy Románia esetében a nyugatiéhoz képest messze elmarad a szociális támogatások összege, de annak, hogy hazánk nem szerepel célországként a bevándorlók térképén, egyéb okai is vannak. Egyrészt az, hogy a közép-európai, ezen belül a romániai muszlim diaszpóra sajátosnak mondható a nyugatihoz képest. Erről N. Rózsa Erzsébetet, Közel-Kelet szakértőt, a magyarországi Közszolgálati Egyetem docensét kérdeztük, aki a Transindexnek elmondta, ez elsősorban azért van, mert kevés muszlim él Európának ebben a felében.
„Ha valaki ránéz egy olyan térképre, ami azt ábrázolja, hogy Európában hol és milyen számban élnek muszlim közösségek, azt fogja látni, hogy ezek a közép-európai országok gyakorlatilag fehér foltot mutatnak, nyilván ez alól Bulgária a kivétel, Románia részben” - mondta a szekértő. Romániában nagyobb a muszlim népesség száma, de még itt sem igazán jelentős. A többi országban néhány ezres közösségekről beszélhetünk, amelyek, attól függően, hogy mekkora maga a befogadó állam, különböző arányokban mutathatóak ki, de százalékban kifejezve semmiképpen sem nevezhető szembetűnőnek a muszlim közösség aránya az országok lakosságához viszonyítva. Arra a kérdésre, hogy például Magyarországot és Romániát miért nem tekintik potenciális célországnak a menekültek, N. Rózsa Erzsébet elmondta, ennek egyszerű emberi oka van. „Oda megyünk, ahol a nagynéni férje lakik, a földim, a sógorom, a bárkim! Mivel itt gyakorlatilag nem lakik senkijük, vagy csak nagyon kevesen, nem válik célponttá. Természetesen az, hogy mely országba mennek a migránsok, sok egyéb dologtól is függ, például, hogy milyen juttatásban részesülnek. Az itt élő muszlim közösségek nagyon kicsik számban, és elég jól integráltak. Sokat gondolkodom azon, hogy mennyire lehet sikeres egy kisebbség integrációja a többségi társadalomba. Ez valószínűleg nagyban függ a közösség létszámától, hogy az kicsi, közepes, nagy, még nagyobb” - mondta a szakértő. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint Romániában a lakosság 0,3%-a muzulmán, ami a térség egyik legnépesebb iszlám közössége. A legtöbb muzulmán Konstanca megyében él, 43279 személy, ezt követi Bukarest 9037, Tulcea 3290, Ilfov 1470, Temes 1117, Kolozs 973, Iasi 677, illetve Călăraşi megye 614 muzulmán lakossal. Az Európa Tanács kötelező kvótái szerint Romániának 6205 menekültet kell befogadnia 2016-2017-ben az erre a célra kialakított menekültszállásokon, amelyekből 6 darab van az ország területén. A Németországba érkező nagyszámú menekült miatt már az a lehetőség is felmerült, hogy Európán kívüli menekülttáborokat hozzanak létre. Ezt a hírt Thomas de Maiziere német belügyminiszter is megerősítette a belügyminiszterek Máltán tartott informális tanácskozásán. Maiziere szerint erre az új menekültügyi reformra abban az esetben van szükség, ha a bevándorlók száma annyira megnövekszik, hogy már tömeges beáramlásról lehet beszélni. 
Ambrus István
Transindex.ro

2017. február 23.

„Ízetlen tréfa, legénykedés” – erre építi a védelmet a „terrorista” HVIM-esek ügyvédje
Beke István és Szőcs Zoltán nem akart robbantgatni, ami erre a szándékra utalt a vád alapjául szolgáló lehallgatott beszélgetésen, csak „ízetlen tréfa, legénykedés” volt – erre építi a védelmet a terrorizmusért bíróság elé állított két férfi ügyvédje. A bűnvádi per következő tárgyalását pénteken tárgyalják Bukarestben.
Pénteken tartják a fővárosi táblabíróságon a merényletkísérlettel vádolt Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi vezetője és a merényletkísérletre való felbujtással vádolt Szőcs Zoltán, a HVIM erdélyi vezetője perének újabb tárgyalását. A vád alapjául egy 2015. október 10-i – lehallgatott – beszélgetés szolgál, amelyen az ügyészek szerint Szőcs Zoltán azt a feladatot szabta Beke Istvánnak, hogy petárdákból készítsen egy robbanószerkezetet, és hozza ezt működésbe Kézdivásárhelyen 2015. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén. A vádirat szerint Beke István "lépéseket tett" a robbanószerkezet előállításához szükséges eszközök beszerzése ügyében.
A két férfi ügyvédje, Lică Dragoș Cristian a Maszolnak elmondta: a védelem azt készül bebizonyítani, hogy csak „ízetlen tréfa, legénykedés” volt mindaz, ami ezen a beszélgetésen elhangzott, védenceinek nem állt szándékában robbanószerkezetet előállítani, és az ehhez szükséges eszközök beszerzésére sem tettek lépéseket. Elsőként az ügyészéknek azt állítását cáfolná meg, hogy a hangfelvétel a HVIM-esek titkos szervezkedését rögzítette Beke István cégének irodájában.
„Nem áll meg a lábán az a vád, hogy ez egy konspiratív találkozó volt. Milyen titkos megbeszélés az, amelyen a résztvevőknek folyamatosan csörögnek a mobiltelefonjaik?” – fogalmazott az ügyvéd, aki állítása szerint a hangfelvétel alapján kiszámolta: a beszélgetésnek mindössze a 11 százaléka szól a petárdás „viccelődésről”. A HVIM-esek társalgásának többi részének Lică Dragoș Cristian inkább egy barátok közötti, kocsmai beszélgetés hangulata van, többek között kutyaeledelről esik szó. „Ha valóban egy terrorakció előkészítése lett volna a találkozó célja, meggyőződésem, hogy sokkal elővigyázatosabbak lettek volna, és a beszélgetés nem kutyaeledelről, hanem a tervezett merényletről szól” – magyarázta.
„Nem őrült meg, hogy saját székelyeinek kárt okozzon”
A vádirat szerint az októberi „titkos találkozó” után Beke István rendelt egy mobiltelefont, aminek segítségével – távirányítással – akarta felrobbantani a petárdákból készített „házi” pokolgépet december elsején. Erről az ügyvéd elmondta: védence valóban rendelt ugyan egy telefont, de a készülék meghibásodott, ezért visszaküldte a forgalmazónak, és csupán december 3-án (vagyis a merénylet állítólagosan tervezett időpontja után) kapott helyette egy másik készüléket. „Tehát december elsején nem volt készüléke” – szögezte le Lică Dragoș Cristian.
Az ügyvéd szerint ha valóban egy mobiltelefon segítségével, távirányítással akarták volna felrobbantani a petárdákat, akkor léteznie kellett volna egy másik, SIM-kártyás telefonnak is, amit a HVIM-esek a robbanószerkezethez rögzítenek. A vádirat szerint Beke István elutazott volna a családjával, és mobiltelefonon, interneten követte volna a cége székhelyén lévő térfigyelő kamerán keresztül, hogy melyik pillanat alkalmas a petárdák felrobbantására. „Csakhogy Beke cégének zártkörű megfigyelő rendszere volt, amit nem lehetett az internetre csatlakoztatni” – mondta az ügyvéd.
Lică Dragoș Cristian ugyanakkor egyenesen butaságnak tartja azt a feltételezést, hogy Bekéék képesek lettek volna kárt okozni a kézdivásárhelyieknek. „A város lakosságának 90 százaléka magyar. Beke István a nemzeti identitás megőrzéséért küzdött, békés eszközökkel, nem őrült meg, hogy saját székelyeinek kárt okozzon. Ha valóban a román hatalomnak akart üzenni a román nemzeti ünnepen, akkor Gyulafehérváron vagy máshol robbant, ahol románok élnek. Ez sehogysem illeszkedik be egy terrorista merénylet logikájába” – fejtegette az ügyvéd.
Beke István és Szőcs Zoltán ellen tavaly május 19-én emelt vádat a DIICOT. A vádhatóság közleménye szerint a HVIM romániai tagjainak egy 2015. október 10-i beszélgetésén Szőcs Zoltán azt a feladatot szabta Beke Istvánnak, hogy házilag készítsen egy robbanószerkezetet, és hozza ezt működésbe Kovászna megye területén 2015. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén. A közlemény szerint Beke István "lépéseket tett" a robbanószerkezet előállításához szükséges eszközök beszerzése ügyében.
Nem „megcsináljuk”, hanem „meglátjuk”
Lică Dragoș Cristiantól megtudtuk, hogy a per előző, január végi tárgyalásán lejátszottak egy 25 perces összeállítást a vád alapjául szolgáló hangfelvételéből, amelyre az ügyészség a vádat alapozza. Ebből jóformán csak szavakat lehetett kivenni, mert a résztvevők sokszor egyszerre beszélnek.
Ám az kiderül a felvételből, hogy a vád kulcsmondata magyarul másként hangzik, mint ahogy a vádiratban románul szerepel. Beke István nem azt mondja a felvételen, hogy "megcsináljuk", hanem azt, hogy "meglátjuk". Az ügyvéd győzelemként könyvelte el, hogy ezt a bírósági tárgyalás jegyzőkönyvébe vették, mert a teremben lévő hivatalos tolmács is megerősítette.
Saját bajtársaik vallottak ellenük?
Megtudtuk azt is, hogy az ügyészek szerint a hangfelvételt nem a titkosszolgálatok, hanem a „konspiratív találkozó” egyik résztvevője készítette. Az illetőt védett tanúként ki is hallgatták egy korábbi tárgyaláson, és Bekéék ellen vallott: megerősítette azt a vádat, hogy a robbanószerkezetet, amelyet petárdákból akartak összeállítani, december elsején, a román nemzeti ünnepen kellett volna működésbe hozni. A tanú hitelességét Lică Dragoș Cristian kétségbe vonja. Értésünkre adta: továbbra is meggyőződése, hogy a hangfelvételt a titkosszolgálatok készítették.
Az MTI korábbi híradása szerint Szőcs Zoltán ellen vallott egy másik tanú is, aki korábban hét éven át a HVIM tagja, és az ügy előtt a vádlottak barátja volt. Szerinte Szőcs állt elő a december elsejei "meglepetés" ötletével, és azt is ő javasolta, hogy tolvajnyelvet használjanak, és az összekötött petárdákra pizzaként utaljanak. B. Sz. arról is beszámolt, hogy Beke letartóztatása után megkereste Szőcs Zoltán testvére azzal a kéréssel, hogy kihallgatása esetén vallja azt, hogy csak tréfáltak. Hozzátette: első kihallgatásán ezt is vallotta, de később, miután meghallgatta a hangfelvételt, módosította vallomását.
Mindkét tanú állította, hogy a HVIM-es beszélgetések résztvevői a telefonjukat az autójukban vagy egy másik szobában hagyták, hogy elkerüljék az esetleges lehallgatást.  „Ezek a vallomások már csak azért sem hitelesek, mert mint említettem, a hangfelvételen egyfolytában csörögnek a találkozó részvevőinek a telefonjai” – mondta az ügyvéd.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

2017. február 23.

Kelemen Hunor: Románia könnyen autoriter állammá válhat
Romániában annyira leépült a jogállam, a hatalmi ágak szétválasztása annyira problematikus, hogy az ország könnyen autoriter állammá válhat – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen.
„Elérkezett az idő Romániában, hogy a politikai osztály éles döntést hozzon, mert az a veszély fenyeget, hogy kialakul egy olyan államhatalom, amelyhez a választott politikusoknak nem sok köze lesz” – jelentette ki csütörtökön Kelemen Hunor. A szövetségi elnök egy sajtóbeszélgetésen vett részt Sepsiszentgyörgyön.
Aktuálpolitikai helyzetelemezésben kifejtette: ez a helyzet nem most alakult ki, Románia 1989 után soha nem volt jogállam. „Ezt az elmúlt évtizedekben mindenki tudta, csak úgy gondolták, hogy időt vesz igénybe, amíg az országban felépül a parlamenti demokrácia” – magyarázta. Kelemen Hunor szerint Romániában az utóbbi száz évben soha nem volt még 25 évig folyamatos demokrácia, a társadalomban nem eresztettek gyökeret a demokratikus értékek.
Öt-hat titkosszolgálatot senki sem ellenőriz
A politikus emlékeztetett: a parlament fontosabb kérdésekben évek óta nem törvénykezik, hanem folyamatosan szalad a sürgősségi kormányrendeletek után. Példaként hozta fel, hogy az elmúlt években a büntető törvénykönyvet is kormányrendeletekkel módosították. Ugyanakkor a parlamentnek kevés ellenőrzési lehetősége van.
„A parlament egy kicsit ellenőrizheti a kormányt, és működik a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) ellenőrző bizottsága, de az országban van még 5-6 titkosszolgálat, amelyet senki nem ellenőriz.  Egyértelműen állítható és sok eset bizonyítja, hogy a hatalom nem a kormánynál van elsősorban, hiszen olyan intézmények vannak folyamatosan a politikai viták középpontjában, amelyeknek semmi keresnivalójuk nem lenne a politikai döntésekben” – jelentette ki Kelemen Hunor.
A titkos DNA-SRI paktum
A szövetségi elnök szerint ezek súlyos állítások, de ezeket ki kell mondani. Példaként említette a korrupcióellenes ügyészég (DNA) prahovai ügyésze körüli cirkuszt. Emlékeztetett: korábban a SRI-ről derült ki, hogy beavatkozott az igazságszolgáltatásba. Emellett szerinte a 2000-es évek elejétől több titkos megállapodás is született az erőszakszervezetek és titkosszolgálatok között.
Kelemen Hunor ezt többek között a luju.ro portál által szerdán közölt dokumentumra alapozza. Ez a legfőbb ügyészség és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) közti együttműködésről szól. „Ezekből a titkos paktumokból állítólag több is van még, abból az időből, amikor Laura Codruța Kövesi még legfőbb ügyész volt” – mondta a szövetségi elnök.
A Btk.-ban 49 alkotmányellenes cikkely van
Kelemen Hunor szerint elfogadhatatlan az alkotmánybíróság döntéseiről azt a látszatot kelteni, hogy ezeket nem kell érvényesíteni, mert sértik a SRI és a DNA jogait. Emlékeztetett arra, hogy a büntető törvénykönyvben 49 alkotmányellenesnek minősített cikkely van, és veszélyes, ha azokat nem hozzák összhangba az alkotmánnyal.
A szövetségi elnök kifejtette: egyetért mindazokkal, akik a tereken a tiszta kormányzásért tüntetnek. Megítélése szerint jelenleg vérre menő hatalmi harc zajlik a választottak és azok között, akiket nem választottak meg, és ennek végkimenetelét nehéz most megjósolni. Ha viszont most nem oldódik meg a hatalmi ágak szétválasztása, hosszú ideig autoriter hatalom marad Romániában, ahol a döntéseket az erőszak-szervezetek és a bűnüldözés hozzák meg – szögezte le a politikus.
Kovács Zsolt
maszol.ro

2017. február 23.

Aradon vallott könyvéről Borbély László
Leköszönt politikus, de boldog ember
Szerdán a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében 18 órától a Kölcsey Egyesület szervezésében bemutatták A politika színpadán című beszélgető-könyvet, amelyben a politikát végleg elhagyó Borbély László volt környezetvédelmi miniszter Ágoston Hugó kérdéseire válaszol.
Az egybegyűlteket és a vendégeket, Borbély Lászlót és aradi származású feleségét, Melinda asszonyt házigazdaként Bognár Levente aradi alpolgármester, az RMDSZ aradi szervezetének elnöke köszöntötte. Kifejtette: Borbély László minisztert ezúttal nem a költségvetésről, a kormánytámogatásból tervezett programokról, hanem beszélgetőpartnere, Fekete Károly arról fogja faggatni, hogy vásárhelyiként, erdélyi magyarként hogyan vállalt fel a közösségért olyan sokrétű szolgálatot, amelyet nem csak az aradi, de az erdélyi magyarság is megismerhetett. Zárszavaiban örömének adott hangot, amiért az estét együtt tölthetik, mert Borbély László mindig itthon érezte magát Aradon. Nem csak azért, mert Marosvásárhelyt Araddal a Maros összeköti, hasonló hagyományai, kulturális örökségei vannak. Tréfásan megjegyezte: Aradhoz más „infrastruktúra”, a kedves felesége is köti. Melinda asszony osztálytársai tiszteletbeli aradinak fogadták Borbély Lászlót, aki a város és a megye számára államtitkárként, de miniszterként is mindig biztos pontnak, segítőtársnak bizonyult Bukarestben. A rendezvény otthonosságát emeli, hogy éppen abban a középiskolában kerül rá sor, ahol mindnyájan tanultak.
Borbély László beszélgetőpartnere, Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke, miután ismertette Borbély László eddigi életútját, politikai és társadalmi tisztségeit, egyetemi oktatói tevékenységét, szólásra kérte a vendéget, szeretettel és virágcsokorral köszöntve Melinda asszonyt is.
Borbély László előrebocsátotta: Arad felé jövet nagyon izgult, mert négy város játszott meghatározó szerepet az életében: Marosvásárhely, ahol született és élnek; Brassó, ahol a nagyanyjáéknál vakációzott; Temesvár, ahol négy gyönyörű évet töltött el az egyetemen, illetve megismerte az „infrastruktúráját”, Melindát, illetve Arad, ahol sokszor járt és egyre jobban a szívéhez nőtt. Talán az sem véletlen, hogy a könyvét Aradon, másnap Temesváron, egy hét múlva Brassóban mutatják be. Az Ágoston Hugó által „ráncba szedett” könyv megírása során jött rá: boldog embernek érzi magát, mert ha körülnézünk, kissé másképp néz ki ez a világ, amelyben nem lenne túl sok okunk elégedettségre, boldogságra. Maga azonban, mondta, mindig megoldó típusú ember volt, kihívás volt számára az adódó feladatok végére járni. A bukaresti kollégák is tudták: Borbély Laci egy kellemetlen ember, aki nem engedi magát lerázni, ezért inkább segítsünk megoldani az általa képviselt problémát. Nem szabad az élet által elénk gördített akadályokhoz negatívan viszonyulni! Csak pozitívan kell hozzáállni! Ilyen szempontból úgy érzi, a politikából történt visszavonulással életének lezárult egy szakasza, ezután új dimenzióban tekint a világra, többet foglalkozik az unokáival, többet lehet együtt az „infrastruktúrájával”, vagyis a feleségével. Röviden: boldog embernek érzi magát!
Fekete Károly kérdéseire válaszolva Borbély László betekintést engedett a fiatalkori amatőr színjátszó életébe, az erős aradi kötődésekkel bíró politikus életútja révén a román politika kulisszatitkaiba; az elmúlt 26 év közéleti harcaiba – a Neptun-ügyet is érintve –, kompromisszumaiba.
A beszélgetés szüneteiben a Miscovici Tibor és Miltaller Lajos által biztosított zenei aláfestés nagyban emelte a rendezvény családias, bensőséges hangulatát.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2017. február 23.

Titkosszolgálatokról
A romániai tüntetéssorozatok részletes elemzésekor számos romániai és külföldi elemző is felhívta a nagyközönség figyelmét arra, hogy a társadalom által olyannyira érzékenyen értelmezett korrupció elleni harc mögött, érdemes lenne a „másik” oldal érveire is figyelni, azaz a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tevékenységére és a jelenlegi román politikában és társadalmi életben játszott szerepére. Az ügy azért is lett aktuális, mert az Amerikai Titkosszolgálat (CIA) nemrég közölt két újabb dokumentumot 1982-ből és 1985-ből, amelyben előrejelzik a romániai hatalmi rendszer fokozatos átalakulását. Erre világított rá nemrég Liviu Mihaiu oknyomozó cikke is, amely a román sajtóban igen nagy visszhangra lelt. Az elmúlt években felgyűlt adatok tükrében tehát biztosan állíthatjuk: a Securitate és a titkos hatalom – egyféle domesztikus, helyi terror – nem tűnt el, csak átalakult.
1989. december 30-án, néhány nappal a diktátor kivégzését követően a Securitate hivatalosan is megszűnt. Két olyan fogalom „tűnt” el, amely több generációt nyomorított meg és tette Romániát Európa egyik legszegényebb országává – legalábbis az akkori „gyönyörű és szabad fiatalok” ezt remélték naivan. A kissé földhözragadtabbak azonban már 1989 végén is tudták, hogy rendszerváltás, mint olyan nem létezik. A hatalom valami olyasmi, mint egy fizikai jelenség: nem tűnik el, hanem átalakul.  A CIA most közzétett két jelentése 1982-ből és 1985-ből jóval az ún. rendszerváltás előtt már jelezte, hogy a Ceauşescu-féle rezsimet hamarosan felválthatja egy, a közvetlen környezetéből álló politikusok által vezetett új politikai rendszer. A három csoportba sorolt lehetséges új romániai vezetők között kiemelt helyen találjuk Ion Iliescut is már 1982-ben. A CIA jóslata – amelyben akár I. M. Pacepa segítségét is sejthetjük – tehát bevált. Nyolc évvel jelentésüket követően valóban, a harmadik „háttérbe szorult” csoportba sorolt Iliescu és gárdája vette át a hatalmat. Ugyanez a láthatatlan  hatalomátalakulás, ha úgy tetszik, metamorfózis ment végbe a titkosszolgálati személyzetben is. Az egykor több mint húszezer embert foglalkoztató Securitate számos tagja, így Virgil Măgureanu, a SRI első igazgatója is az egykori kommunista titkosszolgálat másodikvonalbeli tagja volt.  Egy nem hivatalos forrásból származó internetes listán, több mint száz olyan személy nevét olvashatjuk a jelenleg a SRI-nek dolgozó személyek között, akik egykor a Securitate tagjai voltak. Ezek között ott van számos kolozsvári által rettegett Ioan Florian vagy az Adrian Năstase miniszterelnök jobbkezének számító Ristea Priboi is. Marina Caparini és Hans Born történészek által 2002-ben írt tanulmánykötetben már külön fejezetben szerepel a modern Romániában akkor még kialakulóban lévő számos titkosszolgálati rendszer részletes elemzése, ahol már a külföldi szerzők utaltak arra, hogy az egykori Securitate rendszere és hálózata valójában nem eltűnt, hanem átalakult.  Igaz, akkor még a SRI óriási népszerűségnek örvendett és a román társadalom mintegy 70%-os bizalmát élvezte. Mindez a SRI Big Brother-féle programja előtt volt, amely az elmúlt évtizedben folyamatosan terjesztette ki a különféle román titkosszolgálatok hatalmát. Liviu Mihaiu szerint, ma több mint 30 000 alkalmazottja van csak a SRI-nek, amelynek 20%-kal nőtt a költségvetése „geopolitikai” okok miatt. A két évvel ezelőtt Eduard Hellvig jelenlegi SRI igazgató által koordinált óriási kötetben a román titkosszolgálat 1989 utáni történetét még igen nagy optimizmussal és transzparenciát ígérő részletekkel adták ki. Ezt ma már aligha hinné el bárki is, bár a vaskos kötet továbbra is a legfőbb forrása a SRI 1990 és 2015 közötti tevékenységének.
Az egyre szaporodó lehallgatási ügyek, letartóztatások, politikusok jogos, vagy problémás meghurcolása sokak szerint egy új Securitate, a titkos negyedik hatalom felvirágzását jelzi. Mások szerint, ez szükségszerű és természetes jelenség, amely minden demokratikus hatalom velejárója. Egy viszont bizonyosnak tűnik: bármit is olvassunk vagy olvassanak a jövő történészei ötven vagy száz év múlva a jelenlegi romániai titkosszolgálatokról, azt már mi is konstatálhatjuk, hogy az egykori kommunista rendszer és annak eszköztára és személyi hálózata nem tűnt el, hanem „átalakult”. Így volt ez az ókori politikai hatalmak óta mindig és sajnos, a történelem analógiai arra utalnak, hogy nagyon sokáig így lesz ez a közeljövőben is. Kérdés, hogy egy tudatos, a jelenségek mögé látó, hiperkritikus társadalom mennyit és meddig enged a hatalom metamorfózisából.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)

2017. február 23.

Román bevándorlási rekord Nagy-Britanniában
Csökkenésnek indult tavaly a nagy-britanniai bevándorlás a londoni statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett kimutatása szerint. Romániából és Bulgáriából viszont összesen 74 ezren érkeztek a szigetországba munkát vállalni.
A szeptemberrel zárult tizenkét hónapban nettó 273 ezer volt a tartós letelepülési szándékkal Nagy-Britanniába érkezők száma, 49 ezerrel kevesebb, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban. A nettó bevándorlás 2014 közepe óta nem volt ilyen alacsony. Ez az első olyan felmérés, amelyben szerepel a brit EU-tagságról tartott népszavazás utáni negyedév is. A tavaly júniusi referendumon a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból.
A statisztikai hivatal csütörtöki adatai szerint az EU8-országokból – vagyis az unióba 2004-ben felvett nyolc közép- és kelet-európai tagállamból – az egy évvel korábbinál tízezerrel kevesebben, 58 ezren, a később felvett Romániából és Bulgáriából viszont 19 ezerrel többen, 74 ezren érkeztek. Ez az eddigi bevándorlási rekord ebből a két országból.
Az ONS azonban külön kiemelte csütörtöki összeállításában, hogy „statisztikailag szignifikáns" mértékben csökken a nettó bevándorlás az EU8-országokból. A vizsgált tizenkét hónapban a Románián és Bulgárián kívüli közép- és kelet-európai EU-országcsoport állampolgárai közül 39 ezren távoztak Nagy-Britanniából, 12 ezerrel többen, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban. Az ONS szerint ugyanakkor egyelőre nem állapítható meg teljes biztonsággal, hogy a brit EU-tagságról tartott népszavazás eredményének milyen közvetlen hatásai vannak a hosszú távú migrációs folyamatokra.
A brit vállalati szektorban elvégzett friss felmérések szerint azonban most már egyre nagyobb a munkaerőhiány azokban az ágazatokban, amelyek jelentős részben függnek a külföldi EU-munkavállalóktól. A brit emberierőforrás-menedzserek legnagyobb szakmai szövetsége, a Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) ezer tagvállalatra kiterjedő munkapiaci felmérése kimutatta, hogy jelenleg 748 ezer – csaknem rekordszámú – munkahely betöltetlen a brit gazdaságban, mivel a cégek egyre nehezebben találnak megfelelő számú és képzettségű munkaerőt ezekre az állásokra.
A CIPD felmérésébe bevont vállalatok 27 százaléka számolt be arról, hogy a már alkalmazásukban álló külföldi EU-munkavállalók fontolgatják távozásukat a cégtől, sőt sok esetben az Egyesült Királyságból is. A brit mezőgazdasági termelők szövetségének (NFU) e héten zajló éves kongresszusán Meurig Raymond, a szervezet elnöke kijelentette: az agrárszektornak jelenleg 85 ezer, 2021-ben már 90 ezer idénymunkásra lesz szüksége, és e munkavállalók nagyon nagy többsége a kelet-európai EU-országokból érkezik. Raymond szerint ha a brit mezőgazdaság az EU-tagság megszűnése után nem fér hozzá e munkaerőforráshoz, „a földeken fog elrothadni a termés".
MTI 
Krónika (Kolozsvár)

2017. február 23.

Tavaly közel 1300 személyt „vitt el" a DNA
Az igazságszolgáltatási rendszer erőfeszítései mellett stabil törvényi és intézményi keretre van szükség ahhoz, hogy a korrupció elleni küzdelem hatékony legyen – jelentette ki csütörtökön Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyésze.
„Sokan nyilatkozzák Romániában, hogy támogatják a korrupció elleni küzdelmet. De láthattuk mindannyian, hogy mennyire fontos a stabil törvénykezés. Hogy milyen rövid idő alatt semmissé lehet tenni nem csak a DNA, hanem a teljes igazságszolgáltatási rendszer törekvéseit és munkáját" – mondta a főügyész a DNA 2016-os tevékenységi mérlegének ismertetése alkalmából.
Kövesi hangsúlyozta, a DNA tavalyi tevékenységéről szóló beszámoló nem csak a meghívottaknak, hanem az állampolgároknak is szól. „Fontos tudatosítani, mekkora veszély rejlik a korrupcióban. Ahhoz, hogy kevésbé korrupt legyen az ország, mindannyian, akik ebben a teremben ülünk, ugyanazt kell hogy akarjuk" – idézte a korrupcióellenes főügyészt az Agerpres hírügynökség.
Úgy vélte, 2016 tele volt kihívásokkal a vádhatóság számára, az ügyészeket ugyanis számos támadás érte annak ellenére, hogy Kövesi szerint a statisztikák azt mutatják, hatékony a DNA tevékenysége. Elmondta, tavaly 1270 ember – közöttük három miniszter, 6 szenátor, 11 parlamenti képviselő, 47 polgármester, 16 bíró és 21 állami vállalatigazgató – ellen emeltek vádat. A bíróságok tavaly 870 vádlottat ítéltek el jogerősen, akik ellen a DNA indított eljárást. Közöttük egy európai parlamenti képviselő, hét képviselő, egy szenátor, egy miniszter, öt megyei önkormányzati elnök és 28 polgármester volt.
Elhangzott az eseményen, hogy az 1270 vádemelés több mint egynegyede hivatali visszaélés miatt történt, ezekben az ügyekben több mint 260 millió eurós kár keletkezett. 2016-ban 667 millió euró értékben zárolt javakat a DNA, ez az összeg 72 százalékkal nagyobb a 2015-ben jegyzettnél. Tavaly a jogerős bírósági ítéletek alapján 226 millió euró értékben szereztek vissza vagy koboztak el bűncselekményekből származó javakat.
Részt vett az ügyészség évértékelőjén Ana Birchall ügyvivő igazságügy-miniszter is, aki csak azt tudta felróni a DNA-nak, hogy egy év alatt 35-ről 74-re emelkedett a nyomozó hatóság által bíróság elé állított, az igazságszolgáltatás által viszont felmentett vádlottak száma. Laura Kövesi ezzel kapcsolatban elmondta: a felmentések aránya továbbra is 10 százalék, ami alacsonyabb az európai uniós átlagnál. A DNA vezető ügyésze szerint ez azt mutatja, hogy a román igazságszolgáltatás működőképes.
Krónika (Kolozsvár)

2017. február 23.

Aki független sajtóról beszél, az hazudik
Ágoston Balázst szókimondó cikkeiről ismerik. Az évi rendszerességgel Erdélyben is megforduló budapesti újságíró munkájáról, a világ dolgairól, a magyarság esélyeiről és gasztronómiai szenvedélyéről is beszélt lapunk Sajtóklub sorozatában. 
– Önéletrajzi bejegyzésedben azt írod magadról, hogy számodra a nemzethűség és az értékek védelme gyerekkorod óta természetes. Mit jelent ez manapság?
– Személyes erkölcsi és intellektuális integritást, valamint az ettől elválaszthatatlan közösségi integritást, az egyéni és a nemzeti identitás tudatos megélését. Ma már senki sem tagadhatja, hogy nagy világfordulást élünk: az elmúlt évtizedekben ismert világrend recsegve-ropogva változik. Felemelkedőben a Kelet, alászállóban a Nyugat. Miközben a nyugati világ, azaz Európa és az Egyesült Államok a rendelkezésre álló erőforrások és javak nagy részét birtokolja, a társadalmai lassan felszámolják magukat az elöregedéssel és a természet rendjével való makacs szembeszegüléssel. Miközben dübörög a történelem, tervezett és szervezett folyamat keretében a harmadik világ civilizálatlan hordái zúdulnak ránk. Európa számos meghatározó vezető politikusa még mindig bárgyún tapsikol, és nem veszi észre, hogy háború van, még ha nem is az eddig ismert fegyverekkel vívjuk. Mások a geopolitikai átrendeződés kellős közepén azzal vannak elfoglalva, hogy magukat sem nőnek, sem férfinak nem érző különös emberek számára külön mellékhelyiséget létesítsenek. Ide süllyedt Európa. Ebben a zűrzavarban különösen fontos, hogy tisztában legyünk saját identitásunkkal egyénileg és közösségileg egyaránt. Ragaszkodnunk kell önazonosságunkhoz, gyökereinkhez, ismernünk és tisztelnünk kell önmagunkat, és másoktól is meg kell követelni a tiszteletet.
– Hogyan kötelezted el magad az újságírás mellett?
– Nem volt tudatos folyamat, inkább sorsszerű. Alkatilag sohasem bírtam elviselni az igazságtalanságot, az arcátlanságot, a silányságot. S mivel ebből fakadóan mindig volt véleményem a körülöttem zajló eseményekről, logikusnak tűnt ennek hangot adni. Már csak azért is, mert jobb, ha az ember kiírja magából, ami bosszantja, mint ha mérgében felrobban. Ez egyfajta terápia is. A közélet is mindig érdekelt, hiszen emberként, magyarként nem lehetek közömbös az iránt, hogy mi történik a népemmel, a hazámmal. Legkorábbi olvasmányélményeim is ezt erősítették bennem: Amerika őslakói, az indiánok a szülőföldjüket, a hagyományaikat védték a hódítókkal szemben, a Pál utcai fiúk a grundot a vörösingesek ellen, Eger csillagai pedig a hazát jelentő várat védelmezve feltartóztatták a muszlim áradatot. Egyszóval minden impulzus azt erősítette, hogy mindez fontos. Ezért már iskolás koromban írtam több nemzeti, jobboldali lapba, egyszóval belenőttem.
– Azon magyarországi újságírók közé tartozol, akik rendszeresen járják a Kárpát-medencét. Nehéz általános véleményt megfogalmazni az Őrvidéktől Kárpátaljáig vagy Székelyföldig. Mégis hogyan látod ennek a szétszakadt magyarságnak a boldogulási esélyét?
– Örülök az Őrvidék név használatának, mert feláll a hátamon a szőr, amikor egyébként derék hazafiak is burgenlandozzák Nyugat-Magyarországot mintegy beletörődve, hogy még a velünk bukó Ausztria is kiharapott egy darabot Magyarországból. S aztán szenvedélyesen neki is fogott asszimilálni az ottani magyarokat, sajnos elég nagy sikerrel… Ami a kérdést illeti: szeretnék derűlátó lenni, de sajnos nem vagyok az. A magyarság politikailag az elszakított országrészekben is megosztott, a nemzet ügye iránt elkötelezett szervezetek mellett rendre megjelennek a tájba simuló, az utódállamok vélt vagy valós érzékenységét elsődleges szempontnak tekintő önsorsrontó csoportok, és még jó, ha ezeket nem az utódállami akarat hozta létre… A közösség pedig – amint az a választásokon rendre kiderül – valamiért az ilyen pártokat támogatja meggyőző többséggel. Ezért nem látom azt az áttörési pontot, amitől például Székelyföldön megvalósulhatna a területi és kulturális önrendelkezés, legalábbis ami a Bukarest által szentesített jogi keretrendszert illeti. Felvidéken rémisztően erős az asszimiláció, a magyar párt ciklusok óta nem tud visszakerülni a pozsonyi parlamentbe. Az ukrán állam által elfelejtett, magára hagyott Kárpátalján tragikus a gazdasági helyzet, a kelet-ukrajnai harcok miatt sokan elhagyták szülőföldjüket, mert nem akarnak idegen érdekekért harcolni, főleg nem azon állam érdekeiért, amely nyíltan elnyomja a magyarságot. Délvidéken formailag létezik a kulturális önigazgatás, de a munkavállalás terén szemérmetlen nyíltsággal különböztetik meg az etnikumokat: egy magyar és egy szerb pályázó közül borítékolhatóan a szerb kapja meg az állást. Sajnos arra is van példa, hogy anyaországi vállalkozók nem Délvidéken, hanem Szerbiában fektetnek be. A horvát állam empatikusan viszonyul a magyarsághoz, persze az a körülbelül 14 ezer, területileg széttagolt magyar nem jelent fenyegetést Zágráb számára. A szlovén állam rokonszenvesen segítőkész, de sajnos a Lendva környéki néhány ezer magyar így is ki van téve az etnikai arányokból adódó beolvadás veszélyének. Borúsan látom tehát a helyzetet, de azért vannak biztató jelek is: Székelyföldön például az utóbbi időben javult a népesedési helyzet, ami életösztönt mutat, és több fontos ügyben sikerült összefogni. Erre lehet és kell is építeni.
– Erdélyi vagy délvidéki magyarnak furcsának tűnhet, amikor a magyar sajtó bizonyos részében azt olvassa, hogy Magyarország egyre élhetetlenebb. Újságíróként jól ismered a magyar valóságot. Hogyan látod Magyarország megerősödését, mennyire kormánypárti kampány ez és mennyire valóság?
– Részben kampány, persze, de ilyen a politika természete. Másfelől van is, mivel kampányolni. Gazdasági és pénzügyi téren egyértelműen sikeres Magyarország: ma már nem vagyunk közvetlenül kiszolgáltatva külső tényezőknek. Az államadósság nagyobb részével hazai szereplőknek tartozunk, ami lényeges változás a 2010 előtti helyzethez képest. Az oktatásban és a politikailag életveszélyesnek számító egészségügyben is kedvező folyamatok indultak el. A munkanélküliség gyakorlatilag eltűnt, ma már a munkaerőhiány jelent egyre nagyobb gondot összefüggésben a népesedési mutatókkal, amelyek minimálisan javultak ugyan, de a helyzet továbbra is aggasztó. A honvédelemben is pozitív irányú változások várhatók, amennyiben emelkedik az erre fordított költségvetési forrás. A kultúra terén is számos örömteli fejlemény történt az elmúlt években: kastélyok, várak, turistaházak, múzeumok, műemléképületek újultak meg. És ma már nem kizárólag magyarellenes, szélsőliberális, aberrált, magukat művészeknek nevező provokátorok juthatnak forrásokhoz. A legjobb nyilván az lenne, ha az ilyenek egy fillér közpénzt sem kapnának, de hát ismerjük a hazai és nemzetközi erőviszonyokat ezen a téren… Összességében úgy érzem: Magyarország és benne Budapest is élhetőbb, magyarabb lett, mint a 2010 előtti évtizedekben volt. De tagadhatatlan, hogy ahol nagy az erő és sok a lehetőség, ott a vámszedők, a sakálok, a hiénák is megjelennek, és ezek arrogáns rongyrázása nyomán okkal nyílik a bicska minden jóérzésű ember zsebében. Az is igaz ugyanakkor, hogy ettől még épül és fejlődik Magyarország.
– Budapestről nézve milyennek tartod az erdélyi lapokat?
– Számomra nagyon rokonszenves, hogy Erdélyben erős a regionális sajtó és lojális az olvasótábor. Az erdélyi magyar sajtó nagyobb része emellett világnézettől függetlenül nemzethű, és magyar érdeket képvisel. Ez olyan érték és erő, amit feltétlenül meg kell őrizni, annál inkább, mert érezhetően terjed az SZDSZ-vírus is. Ezzel szembe kell szállni, mert a közösség bomlasztása halálos bűn, különösen most, amikor napról napra változik a világ.
– Mindenhol temetik a nyomtatott sajtót, amit az itt dolgozó újságírók válságként élnek meg. Vajon gond nélkül helyettesíthető a papír?
– Biztos, hogy nem, és nem is hiszem, hogy temetni kell a nyomtatott sajtót. A hírműfajokban persze nem lehet versenyezni az elektronikus felületekkel, főleg a világhálóval. De komolyabb, elmélyültebb elemzéseket, publicisztikákat valószínűleg ezután is papíralapon olvasnak majd azok, akik egyáltalán olvasnak bármit. A jövő szerintem a nyomtatott sajtó és a világháló együttműködése lesz: a cikkek kiegészülnek például a témába vágó rövidfilmekkel, és így élővé válnak.
– Egyre nagyobb a vita a sajtó hitelességéről. Hogyan látod ma az újságírás szerepét?
– Meggyőződésem, hogy aki független sajtóról beszél, az hazudik. A sajtó és az újságíró nem lehet közömbös a körülötte zajló események iránt, nem szemlélhet semlegesen olyan történéseket, amelyekben saját népe, hazája érintett. A sajtó dolga az olvasó alapos, tényszerű, sokoldalú tudósítása, de emellett egyfajta nemzetnevelő küldetése is van. El kell magyarázni az összefüggéseket bizonyos jelenségek között – erősítve és formálva az olvasó identitását. A sajtó fegyver, amit a fajtánk és a hazánk védelmére kell használni.
– Melyek a kedvenc műfajaid, miben érzed magad otthonosan?
– Ha választani kell, akkor az aprólékos terepmunkával – ahogy mondani szoktuk, egerészéssel – járó riportot, illetve a publicisztikát választom, leginkább ezek állnak közel hozzám.
– Milyen a magánember Ágoston Balázs, amikor éppen nem ír vagy nem szerkeszt?
– Bő tíz éven keresztül tevékenykedtem az Erdélyi Magyar Ifjak testvérszervezetében, az Egyesült Magyar Ifjúságban, amíg el nem lehetetlenítették. Szerveztük a délvidéki EMI-tábort, a gyergyói EMI-táborban is a kezdetektől jelen vagyok. Emellett előszeretettel hódolok a gasztronómiai élményeknek: rajongok például a keleti konyhákért. De azért nemrég jóféle kocsonyát főztem, szóval a magyaros vonal itt is jelen van. Szeretem élvezni a képzőművészetet, nem tudnám elképzelni az életem zene nélkül, a rock és a metal világa a fő csapásirány, de azért nem kizárólagosan. És persze örök szenvedélyem a foci: ha tehetem, ott vagyok a legismertebb magyar ember, Puskás Ferenc klubja, a Kispest meccsein.
Ágoston Balázs
Budapesten született 1976-ban. 2002-ben szerzett sajtó szakirányú kommunikációs diplomát az egri Eszterházy Károly Főiskolán. 1991 óta jelennek meg írásai a Magyar Fórumban, a Hunniában, az Új Időkben, a Nyugati Magyarságban, a Karpatiában, a Barikád hírportálon. 2002 óta a Magyar Demokrata munkatársa, 2005 óta főmunkatársa. Társszerzője két publicisztikai gyűjteménynek: „Mi sokkal jobban gyűlölünk titeket”–magyarellenes és neosztálinista közbeszéd a magyarországi médiában (Magyar Ház Kiadó, 2004), Turulmadár az Akropoliszon–tényezők az európai civilizációért (Magyar Ház Kiadó, 2005), illetve a Lámpást adott-e az Úr kezünkbe? esszégyűjteménynek (a Jövő Értelmisége Projekt kiadványa, 2015).
Makkay József | 
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2017. február 23.

Friss népzenei kutatások és régi csángó családi fotók Kolozsváron
A budapesti Hagyományok Háza két új kiadványát és egy alakulóban levő néprajzi fotóadatbázist mutattak be szerdán egyetlen délutáni eseménybe sűrítve a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaságnál.
A Sóvidék népzenei kultúráját, illetve a mezőségi karácsonyi kántáló énekek örökségét teszi áttekinthetőbbé a két néprajzi kiadvány, a fotótár pedig, amely 2016 nyarán Moldvában és Orbaiszéken gyűjtött több mint 1500 privát fotóból áll, a csángók és a székelyek családi fotózási szokásait tárja fel.
Először Pávai István népzenekutató új kötetét, a Hagyományok Háza és a MTA BTK Zenetudományi Intézetének kiadásában megjelent A Sóvidék népzenéje című kiadványt ismertették. Almási István néprajzkutató nem tudott jelen lenni az eseményen, méltatását ezért Gergely Zoltán tolmácsolta.
Mint megtudtuk a kutatók számára rendkívül fontos összegzésről van szó, amely a budapesti és kolozsvári archívumokban megtalálható dallamokat rendszerezi, Zoltán Aladár és Szabó Csaba korondi, illetve siklódi gyűjtéseit, Szabó Piroska szovátai zenetanárnő lejegyzéseit, és Kacsó András táncmester alsósófalvi, valamint Katona Ádám korondi hangfelvételeit tartalmazza, emellett pedig a szerző, Pávai István saját gyűjtéseit.
A kötet mellé korszerű DVD jár a feldolgozott gyűjtések kereshető adatbázisával, amelyben szövegek, hang- és filmfelvételek, fotók, kottás lejegyzések is elérhetőek az archívumi adatokkal együtt, emellett pedig digitális formában a könyv teljes szövege. A DVD-n így megnézhetőek például a Martin György által némafilmre rögzített táncok, vagy Vikár Béla fonográf-felvételei.
A Sóvidék népzenei kultúráját több évtizede kutató Pávai István 1951-ben született Székelyudvarhelyen, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián védte meg Sóvidéki népzene című diplomadolgozatát. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a budapesti Hagyományok Házában működő Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum vezetője és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója.
Pávai István elmondta, hogy a műdalokat sem zárta ki a kutatásból, mert meg kell mutatni a folklór változását is. A generációról generációra átadott műdalok között nagyon régi virágénekek is vannak, az egyik például a 18. századra datálható, szövegét ugyanis Verseghy Ferenc is felhasználta Krisztinka című dalában. A polgárosodás hatását is vizsgálta: a fürdőélet hatására Szovátán, Parajdon vagy Korondon cigány- és fúvószenekarok jelentek meg és befolyásolták a helyi zenei kultúrát.
Szintén a Hagyományok Háza gondozásában jelent meg Gergely Zoltán Mezőségi kántáló énekek című kötete. A kiadvány alapja a szerző Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Hungarológiai Tanulmányok doktori iskolájában megvédett doktori dolgozata, amelyet Pozsony Ferenc néprajzkutató és Szenik Ilona népzenekutató irányított.
A könyvbemutatón Pozsony Ferenc elmondta, hogy a kutatás azért volt szerencsés, mert Gergely Zoltán, aki maga is mezőségi származású, a zenetudomány felől érkezett, így egyszerre tudott foglalkozni a dallamokkal és a szövegekkel is. A kutatás hiánypótló, mert az elmúlt fél évszázadban alig jelent meg publikáció a karácsonyi kántáló énekekről, a kommunizmus évei alatt a vallási konnotáció miatt, másrészt pedig azért, mert nagy részük műzenei eredetű, ezért a népzene-kutatókat kevésbé érdekelte a terület.
Gergely Zoltán egy ördöngösfüzesi és egy magyarszováti énekesasszony adatközléseire támaszkodott a kutatásban, azt is vizsgálta, hogy hogyan élnek ma ezek az énekek a mezőségiek életében, illetve hogyan hatott a zenei kultúrára a migráció vagy a neoprotestáns vallási mozgalmak megjelenése.
Online is elérhetőek a 20. század eleji csángó és székely családi fotók
A könyvbemutatók után röviden szó esett a Babeș-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakos diákjainak nyári gyakorlatáról is, akik a Bethlen Gábor Alap támgatásával Moldvában és Orbaiszéken élő családok privát fotógyűjteményét digitalizálták. Több mint 1500 családi fotót gyűjtöttek és rendszereztek, ezek megtalálhatóak a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum internetes oldalán is.
Pozsony Ferenc elmondta, hogy a fényképezés a 19. század végén terjedt el Erdélyben, a 20. század első évtizedeiben pedig a polgárosultabb csángó családokban már készítenek, illetve műteremben készíttetnek fotókat, elsősorban jeles alkalmakkor, esküvő, temetés, egyházi ünnepek alkalmával. Ezekből néhányat nagy méretben kinyomtatva a helyszínen is megszemlélhetett a közönség.
Zs. E.
maszol.ro

2017. február 23.

Értékelő Engi Mártával, a Búzavirág Egyesület elnökével
Tanulni, táncolva örömöt okozni a magyarságnak
Engi Márta Ildikóval, a pécskai Búzavirág Egyesületnek az elnökével az elmúlt évi közművelődési tevékenységet elemezzük, az idei terveket vesszük számba.
– Milyen évet zárt a pécskai Búzavirág Egyesület, illetve az általa működtetett 4 tánccsoport?
– Mozgalmasat, ugyanis több külföldi szerepléssel egybekötve számos hazai meghívásnak is eleget tettünk. Jártunk Belgiumban; Budapesten részt vettünk a Magyarok Világtalálkozóján, számos, határ menti kisebb anyaországi településen is felléptünk. E kiszállások megszervezése csöppet sem volt egyszerű, hiszen egyrészt meg kellett mutatnunk a tánccsoportjaink repertoárjának a keresztmetszetét, ugyanakkor az sem volt közömbös, melyik csoporttal utazunk…
– Ilyen szempontból melyik tánccsoport a legkönnyebben mozgatható, utaztatható?
– Ha a létszámot vesszük, szinte minden csoport átlagosan 20-20 főből áll, ezért szinte mindegy, melyiket visszük. Ha viszont számolunk az utazás, a külföldi fellépések során adódható megterheléssel, a váratlan helyzetekkel, akkor inkább a felnőttek mellett döntünk.
– Ismertetné a korosztályonkénti csoportokat?
– A négy tánccsoport ugyanannyi korosztályt is jelent, az óvodások, az elemisek, a gimnazisták, illetve a középiskolásokat is tartalmazó felnőttek csoportját. Ami a nagyokat illeti, sajnos, rájuk leginkább a XII. osztály elvégzéséig számíthatunk, de van 1-2 olyan tagunk is, aki azon túl is kitart a csoport mellett. A munkahely vagy az egyetem miatt nagy a lemorzsolódás. Legtöbben a munkahely miatt mondanak le, mert nem tudnak rendszeresen a próbákra járni, de a fellépéseken való részvételük is bizonytalan.
– Hogyan szervezik meg a próbákat?
– Csoportonként, heti egyetlen, de kétórás próbát tartunk, amire sokan azt mondják: csak heti egyetlen, kétórás próba, miközben mások hetente két, négyórás próbán vesznek részt? Nekünk be kell érnünk a jelzett próbarenddel, mert hetente kétszer kapjuk meg a művelődési háznak a színpadát. Kedden 17 órától az óvodások és a kisiskolások, míg pénteken a gimnazisták és a felnőttek próbálnak, hogy a hét végén legyen idejük a tanulásra is.
– Van-e segítsége a próbáknak a levezetésében? Mert gondolom, nem egyszerű mindenki munkájára, előmenetelére odafigyelni.
– Most már, idézőjelben, mondhatom: „kissé hátradőlhetek a székemben”, mert a nagyok közül kerültek olyan segítségeim, akik sok munkát átvállalnak tőlem. Például az óvodás kora óta táncoló Papp Enikőre rábízhattam az óvodásokat és a kisiskolásokat. Farsangra készülve is közösen járunk a próbákra, de az oroszlánrészt már átvállalja. A nagyobbakat a szintén gyermekkora óta táncoló Papp Katica vette át, míg váltakozó párjai, Mester Dávid vagy Törő Norbert besegítenek. A nagyoknál vannak olyan táncelemek, amelyeket én nem tudok bemutatni, abban viszont segít Rusánszki László, aki most a Csiky Gergely Főgimnázium tanulója, nagyon ügyes táncos, ezért sokat segít a próbák levezetésében.
– Mi van Sisa Richárddal, talán egyetemre jár?
– Ő most Kolozsváron jár egyetemre, de remélem, a szíve egy kicsit nálunk maradt. Azt mondta, lehet, ott is folytatja a táncot, de hogy valóban teszi is, azt nem tudom…
– Mikor lesz a farsangi előadásuk?
– Azt február 26-án, vasárnap 17 órai kezdettel, a Művelődési Otthonban szervezzük. A végén, ha az idő is velünk tart, a szalmabábot, vagyis Íriszt el fogjuk égetni, de előtte zenés menettel kivisszük olyan helyre, ahol el lehet égetni.
– A programjaik megszervezéséhez, illetve a felkészüléshez kapnak-e megfelelő támogatást?
– A Pécskai Polgármesteri Hivatal és a Tanács részéről a támogatást eddig is kaptuk, tudtommal továbbra is élvezzük, ezért a Hivatal és a Tanács vezetőségének, személyesen Antal Péter polgármester úrnak is megköszönöm az eddigi, illetve a továbbra is biztosított támogatást. Ugyanakkor megköszönöm az RMDSZ pécskai szervezetének is a támogatást, de az Egyesület vezetőségi tagjainak is az önzetlen munkáját. Éppen most hívott telefonon Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója, aki arról értesített, hogy a március 15-i programba iktatták a Búzavirágot is, illetve felkért, hogy mutassuk be a Március 15-i táncjátékunkat. A felkérés mindnyájunkat lelkileg feldobott, ezért most a nagyokkal kedden is, pénteken is csiszoljuk a jelzett táncjátékot, mert az aradi nagyszínházban való fellépés hatalmas megtiszteltetés, egyben kihívás számunkra. A felkészülési programunkat kissé átvágják a nagydiákokra, március 13–15-e között váró vizsgák. Éppen ezért akik részt vesznek a jelzett felméréseken, azok csak a főpróbára jönnek el. 
Idei tervek
– Az idei program milyennek mutatkozik?
– A március 15-i műsort, az aradi fellépés miatt, itthon március 19-én szervezzük, de meg szeretnénk tartani a Pécskai Magyar Napokat is, amelyeknek a programját egyeztetni kell a helybeli civilszervezetekkel és az RMDSZ vezetőségével. Egy biztos: a tűzugrás ezúttal sem marad el. Tervezünk egy moldvai néptánc-tábort is, valahol a Csángóvidéken, ahol népes csapattal kívánunk részt venni. Tavaly ott volt egy igen jól sikerült tábor, ezért az idein mintegy 50 személlyel kívánunk részt venni.
– Egy autóbusznyi emberrel?
– Autóbusznyival, de nem azzal utazunk, hiszen az igen költséges, de ahogy a sófalvi, a kalotaszentkirályi táborozásainkat megoldottuk, ugyanúgy fogunk ezen is részt venni… Tavaly 25 fős csapattal jártunk Magyarlapádon vonattal, átszállással, kisgyermekekkel…
– Úgy nem túl bonyolult?
– De igen, borzasztóan bonyolult, mert felszerelést, ruhákat is vittünk, de a nagyok segítettek a kicsiknek, sőt 2-3 szülő is elkísért minket, ezért közösen mindent megoldottunk.
– Annyira drága az autóbusz?
– Még annál is drágább, hiszen a kiszállásoknak a legnagyobb költségét az utazás képezi.
– Iskolabusz nem lenne alkalmas?
– Túl kicsi nekünk, mert legkevesebb 9 párral utazunk, vagyis 18 személlyel, és akkor még a csomagokról nem is szóltam. Ha az iskolabusz 32 személyes volna, másképpen számolhatnánk…
– Hogy állnak a felszereléssel, hány rend ruhájuk van?
– Mivel a ruhák elavulnak, a ruhatárunkat folyamatosan próbáljuk megújítani, de igyekszünk olyan ruhatárat kialakítani, ami kisebb módosításokkal több tánchoz alkalmas: kötényt, blúzt vagy mellényt cserélünk és változott az öltözék. Arra nem telik, hogy egy teljes mezőségi vagy alföldi ruhatárunk legyen, ezért a kisebb változtatásokkal alkalmazkodunk a táncainkhoz. Egy székelyföldi rendet mindenképp szeretnénk varratni, mert elég sok székelyföldi táncot ismerünk, mutatunk be.
– Hány tánc szerepel manapság a repertoárjukban?
– Van moldvai és felcsíki alaptáncunk, illetve bővebben ismerünk mezőségit, ezen belül több vidéknek a táncát. A kalotaszegiben is több vidéknek a táncát ismerjük: a szucságit, a mérait, amit éppen a Muszka-házaspártól tanultunk. Szilágysági táncból is kettőt tanultunk be, de tövisháti, krasznai táncokat is tudunk. Kétórás előadást gond nélkül szervezhetünk, csak a gyermekek bírják szusszal. Jut eszembe, a székelyföldiek közül nyárádmogyorósi, Küküllő-menti, de pálpataki tánc is szerepel a repertoárunkban.
– Koreográfus segíti-e a munkában?
– Sok táncunk kialakításához a gyermekek is segítettek ötletekkel, amelyeket bevettünk egy-egy táncba. Idén viszont szeretnénk felkérni oktatópárokat, hogy egy-egy hosszú hétvégén tanítsanak be valamelyik csoportnak egy-egy táncot, filmfelvételekkel egy-két hónapig próbálva, majd jöjjenek vissza és ugyanarra a táncra állítsanak össze egy koreográfiát. Természetesen hivatásos oktatópárokra gondolunk, akikkel le kell tárgyalnunk, mennyiért, milyen feltételek között jönnének el. Mindent egybevetve, a biztos támogatás tudatában idén is tanulunk, dolgozunk, illetve a fellépéseinken bemutatva a tudásunkat, örömöt kívánunk szerezni a magyarságnak.
– Sok sikert kívánok hozzá, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2017. február 23.

Prefektusi kifogások az iskolahálózat-tervezet kapcsán
Több kifogást fogalmazott meg a Maros megyei kormányhivatal a marosvásárhelyi tanács február 10-i rendkívüli tanácsülésén hozott határozata ellen, amelyhez csatolták a város iskolahálózatának tervezetét a 2017–2018-as tanévre. A tervezetben szerepel a Római Katolikus Teológiai Líceum is, amelynek alapítása kapcsán két személy ellen indított eljárást a Korrupcióellenes Ügyészség. A prefektus elsősorban azt kifogásolja, hogy a rendkívüli tanácsülés összehívásakor nem tartották be a három munkanapra vonatkozó határidőt. A kifogásolt pontok között szerepel a Római Katolikus Teológiai Líceum, továbbá más jogi indokok is. A prefektus szerint nem kellett volna előzetesen tanácsi határozatot hozni az iskolahálózat-tervezetről. Miután a tervezetet összeállította a polgármesteri hivatal, majd elküldte szakmai láttamozás végett a megyei tanfelügyelőségnek, az utóbbi által jóváhagyott tervezetet kellett volna megszavaznia a tanácsnak – állítja a prefektus. Ezenkívül a hivatal által összeállított tervezet mellé csatolni kellett volna a szakmai indoklást, ahogy azt az oktatásügyi törvény előírja – állítja Lucian Goga prefektus, aki úgy véli, hogy a kifogásolt határozatra egy következő tanácsülésen lehet visszatérni. Csíki Zsolt, az RMDSZ-képviselők frakcióvezetője szerint betartották az összehívásra vonatkozó előírást. Ahogy a szóban forgó rendkívüli tanácsülésen is elhangzott, azért kényszerültek ily módon határozatot hozni a beiskolázási tervezetről, mert a polgármesteri hivatal által továbbított dokumentumban nem szerepelt a Római Katolikus Teológiai Líceum. A frakcióvezető véleménye szerint a jogszabály lehetővé teszi, hogy ez ügyben is határozatot fogadjanak el, viszont úgy érzi, hogy a törvényes előírásokat mindenki másképpen értelmezi, amit tisztázni fognak – ígérte a frakció- vezető. (b.gy.)
Népújság (Marosvásárhely)

lapozás: 1-30 ... 991-1020 | 1021-1050 | 1051-1080 ... 7621-7649




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

  
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998