|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2017. május 12.Emlékplakett Gaál SándornakVízre száll az EMT Huszonhatodik alkalommal kerül sor a hét végén az EMT-napokra. Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) idei vezető témája a vízhez kapcsolódik. A Nagyjaink nyomában sorozatban Gaál Sándor mérnök, fizikus, feltaláló emlékére avatnak emlékplakettet. Ma 14 órakor, a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kirendeltségének falán felavatják az érdemtelenül elfelejtett Gaál Sándor fizikus emlékplakettjét. Az éppen 45 évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön elhunyt kiváló szakember az egyébként rangos Zeitschrift für Physik tudományos szaklap szerkesztőinek hibája miatt nem lett világhírű, netán Nobel-díjas fizikus, hisz a ciklotron elvét bő egy évvel korábban kidolgozta, mint a Berkeley Egyetem professzora, Ernst Lawrence, aki 1939-ben kapta ezért a legmagasabb tudományos kitüntetést. Az annak rendje és módja szerint iktatott dolgozat azonban nem jelent meg (a szerkesztők összekeverték a már kidolgozott lineáris gyorsító és a merőben új ciklotron elvét), és így Gaál Sándor neve ismeretlen maradt a nagyvilág előtt. A feltaláló munkásságát Miholcsa Gyula mutatja be, az emlékplakettet Vargha Mihály készítette. A szombati tudományos ülésszak munkálatai (helyszín a Míves Ház előadóterme, 9 óra 30 perc) a vízhez kapcsolódnak: a víz szerepe a környezetünkben, a víz útja a kutaktól a csapig, a víz gyógyító ereje, a vízszennyezés és vízkészlet problémája, öntözés, árvízvédelem. Az előadók között találjuk dr. Albert István orvost, Makfalvi Zsuzsa tanárt, Ugron Noémi, Sándor László, Bartha János, Puskás Melinda és Csákány László mérnököket. Az EMT-napok kirándulással zárul, ezúttal a Nyergestetőre. Indulás vasárnap 10 órakor a Sugás áruház elől. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. május 12.Kevés óvónőnek jut fényes karrierNem szűnnek meg az óvodák Bár csökken a gyermeklétszám, ez ősszel nem vezet óvodák megszüntetéséhez – közölte Kiss Imre főtanfelügyelő kérdésünkre annak a kapcsán, hogy hétfőtől zajlik az óvodások beíratásának első szakasza. A héten a már óvodába járókat íratják új csoportjukba, május 22-től a következő szakaszban a három-éveseket, a maximális 20-as létszámig esetleg a 2 és 3 év közöttieket is befogadhatják az intézmények. A tanfelügyelőség már a télen egyeztette az óvoda- és iskolaigazgatókkal az igényeket, különösen falun a pedagógusoknak pontos rálátásuk van arra is, ha netalán az „óvodaérett” gyermekeket városra vinnék a szülők, akik maguk is bejárnak dolgozni. Ugyanannyi csoport lesz, mint előző évben. Falun összevont csoportok vannak, a várható, vagy a jelenlegi létszámtól való eltérés nem veszélyezteti a létüket, ha 2-3 gyermekkel több vagy kevesebb lenne egy-egy csoportban, azt módjukban áll jóváhagyni, közölte Kiss Imre. A gyermeklétszám folyamatos csökkenése azonban a születési mutatókból is látszik, következésképp a beiskolázási tervben is. Ebben az idei tanévre 6688 óvodás gyermek szerepelt, ténylegesen 6668-at írattak be, ősszel 6519 apróságra számítanak az intézmények. S ha idén nem is szűnik meg csoport, egyre nagyobb a harc az óvónők között a helyekért, a túljelentkezés körükben a legnagyobb (és a tanítónőknél), erősítette meg Szőcs Imola, az óvodai oktatásért felelős szakfelügyelő. A rendszerből kiesők számára alternatívát még a néhány bölcsőde és magánovi sem nagyon nyújt, a szülési szabadságra menők vagy a nyugdíjba vonulók lesése sem növeli a létbiztonságukat. Közben pedig újabb és újabb, főiskolát végzettek is keresik a helyüket. Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. május 12.Az iskola, amely minden rendszert túlélt – ünnepeltek SzépvízenHármas évfordulót ünnepeltek pénteken a szépvízi Nyirő József Általános Iskolánál: a településen az idén 165 éves oktatás évfordulóját, a 110 éve felépült iskolaépület, illetve azt, hogy tanintézet 25 éve vette fel a nagy székely író, Nyirő József nevét. A rangos eseményen kopjafát is állítottak. Az ünnepséget az iskola udvarán tartották, ahol a köszöntőbeszédek sorát Kenéz Szilárda iskolaigazgató kezdte. Mint mondta, immáron 165. éve, hogy először becsengettek Szépvízen. Ezt az iskolát az a közel négyezer gyerek teszi »alma materré«, akik itt végezték általános iskolai tanulmányaikat – fogalmazott. Felszólalása után az ünnepségen rész vevő volt iskolaigazgatókat, tanárokat, neves életpályát bejárt volt tanulókat köszöntötte, majd átadta nekik az iskola először megszerkesztett évkönyvét. Péter Piroska volt igazgatóhelyettes, Izsák Zsékely Loránd csíkszentmihályi polgármester, Bogos Mária volt igazgató, Bíró Lujza nyugalmazott tanárnő, illetve az iskola névadója és szellemiségének táplálója, Pora Irma volt intézményvezető, illetve ifj. Miklós Géza, az iskola jelenleg is élő legrégebbi igazgatója is elismerésben és ajándékban részesült. Utóbbi azért ifjabbik, mivel annak idején neki az édesapja is iskolaigazgató volt – jegyezte meg Kenéz Szilárda. Ezt követően Ferencz Tibor, Szépvíz polgármestere osztotta meg ünnepi gondolatait. „165 éve kezdődött az oktatás, 110 éve, hogy felépült a ma is impozáns iskolaépület, 25 éve pedig, hogy az iskola felvette a nagy Székely író Nyirő József nevét. Elmondhatjuk, hogy Szépvízen régebbi az oktatás, mint maga az állam, amit szolgál. Hány rendszert és kort élt meg, illetve élt túl az iskolánk? A válasz az, hogy mindeniket túlélte. Ez nagyban köszönhető az elszán hitvallású pedagógusoknak, akik a közösséget szolgálták – emelte ki a községvezető. Az elöljáró beszéde után a hármas évforduló alkalmából készített kopjafát avatták fel az udvaron. Az emlékművet és alkotóját Bogos Károlyt, Imets László, a tanintézet rajztanára méltatta. A szellemi erőt és a példaképekre való emlékezést szolgálja a felállított kopjafa – intézte szavait az egybegyűltekhez. A beszédek sorát Erős Piroska tanfelügyelő folytatta, illetve ifj. Miklós Géza volt iskolaigazgató zárta. A jelenlévők ezután az iskola tanulóinak zenés, táncos műsorát tekinthették meg, végezetül pedig az egybegyűltek koszorúkat helyeztek el az iskola névadójának emlékplakettjénél. Molnár Rajmond / Székelyhon.ro 2017. május 12.Terhesség vagy áldott állapot?Megtartó hagyományaink Népi kultúránk erényeire hívta fel a figyelmet, illetve annak a szellemiségétől és lelkiségétől való eltávolodásunk káros következményeit tárta a hallgatóság elé Bernád Ilona szülésznő, természetgyógyász, néprajzkutató a Körösi Csoma Sándor emlékére Kovásznán évente megrendezésre kerülő tudományos értekezlet idei ülésszakán. Negyvenéves megfigyeléseire hivatkozva az előadó nemzetünk lelki és egészségügyi állapotának romlására figyelmeztetett, mely szerinte a tudat és hagyományvesztésre vezethető vissza. Ez sajnos Kárpát-medence-szerte tapasztalható, azonban az anyaországban, és azon belül is Budapesten nagyobb mértékű, mint máshol. Következtében pedig súlyos zavarok keletkeznek a női, illetve férfi szerepvállalásban, a párkapcsolatokban, és végül az életadásban. Ez viszont a születések számának csökkenéséhez, így fogyatkozásunkhoz, elöregedésünkhöz, felesleges művi beavatkozásokhoz, valamint az anyák és babák pszichés, illetve testi zavaraihoz, életerejük csökkenéséhez, betegségekhez vezet. Minél jobban eltávolodunk tehát népi kultúránktól, testünkben, lelkünkben és tudatunkban annál betegebbé válunk. Emberként és nemzetként egyaránt. Éppen ezért nincs az a politikai erő, mely ezt a negatív folyamatot megállíthatná, erre csupán mi vagyunk képesek, visszatérvén őseink kitapasztalt lelkiségéhez és szellemiségéhez. A rossz irányba megváltozott gondolkodásmódunk és érzelemvilágunk egyik megnyilvánulásaként például gyermekáldás helyett gyermekvállalást emlegetünk, és a megfogant anyát terhesnek nevezzük, állapotos, várandós, hordozós, boldog, vagy áldott állapotú helyett. Azonban nem csak ezek a negatív sugallatú kifejezések riasztják el a mai lányokat vagy asszonyokat az anyaság gondolatától, hanem a tan- és szakkönyvek, iskolai oktatás, bábaképzés is. Ezekben ugyanis a várandósság csodálatos állapotának és a szülés semmihez sem hasonlítható teremtő érzésének közlése helyett, a fájdalmak, felléphető bonyodalmak veszélyével riogatják őket. Teszik ezt annak ellenére, hogy a vajúdás és a szülés a világ legtermészetesebb dolga, mely hormonkoktéljával egy olyan emelkedett tudat- és lelkiállapotot eredményez, melyben a fájdalom nem érzékelhető. Egyik fennmaradt egyházi énekünk ezért mondja, hogy „Mária felkészüle a boldogságos szülésre.” Továbbá, az orvos által a várandósság idején túl gyakran elvégzett vizsgálatok és kétkedések, nyugtalanítások zavarják a várakozást, a természetes szülésre hangolódást, az édesanyánál és a babánál, valamint meggátolják a szülés iránti ősbizalom kialakulását. Ugyanígy a császármetszés is gátolja az összehangolódást, a bevésődést, a küzdést és az immunitás kialakulását. Hagyományunkban az áldott állapotban lévő nőknél, a róluk mindvégig gondoskodó asszonyközösségek megerősítették a szülésbe vetett hitet, eloszlatták félelmeiket, így biztosítván a sikert. És amikor eljött az idő, nem magányosan, egy kórházi ágyon hanyatt fektetve, időhöz kötötten, az olló fenyegető árnyékában kellett szüljenek, hanem a nekik legmegfelelőbb, általában függőleges testtartásban, segítőkész, türelmes, szerető és imádkozó asszonyok társaságában. Gyermekeik pedig egészséges lelkületű, utódokat vállaló, az életet folytató felnőttek lettek. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. május 12.Ignácz Rózsa: Torockói gyászA két világháború között ünnepelt, majd a háborút követően agyonhallgatott íróinkat, műveiket fedezzük fel sorban. Közéjük tartozik Ignácz Rózsa is, akinek életműsorozatát a csíkszeredai Pro Print Kiadó gondozza, de akinek jelentős művei megjelentek például a Püski gondozásában, illetve a Székely Könyvtár legutóbbi sorozatában. Az újrafelfedezett írónő Torockói gyász című regényének újabb olvasatát adja Balázsi Dénes. Olvasmányélményemet szeretném megosztani könyvbarát ismerőseimmel. Nem feltűnő, ha felnézünk unitárius felekezetünk tollforgatóinak érdemes írásaira. Természetesnek vesszük a jelenséget, viszont a nem hitfeleink részéről jövő ránk csodálkozásokra is nagyon oda kellene figyelnünk. Jókai Mór: Egy az Isten című, nagy alkotása után ismét egy nem unitárius írónk műve emeli a tisztelet és példaadás oltárára a maroknyi unitárius közösséget, a Torockói gyász című regényében. Nyilvánvaló, hogy hasonlóan cselekedett Gyallai Pap Domokos, amikor megírta a Vaskenyérent, hiszen ő belülről, hős hitfeleinek emelt emlékművet. Ignácz Rózsa (Kovászna, 1909 – Budapest, 1979) a kovásznai református lelkipásztor nagyérdemű lánya: író, műfordító, színésznő és rádiójáték-szerző. Mindenekelőtt székely-magyarságát öntudatosan vállaló írónkat csak távoli vérségi szálak fűzik az unitáriusokhoz, viszont értékeinket büszkén felvállalja, amikor a Kriza család oldalági leszármazottjaihoz kötődő kapcsolatainak szálait bontogatja. Ezzel is hangsúlyozza, hogy a vérségi és felekezeti rokonság felett áll számára az eszmei, elhivatottsági azonosság: a szabadság ügye és az emberi alapvető jogok iránti elkötelezettsége. „Kriza Gergely nevelt fia, Fosztó János unitárius lelkész, Torockó papja lett, s fontos és értékes egyházi és történeti műveket írt. Kriza Palkó meg őse Kriza János unitárius püspöknek, az erdélyi népdalkincs első gyűjtőjének, a Vadrózsák szerzőjének.” „1892-ben, Nagyenyeden tantóképzőben járt: Domokos professzor két leánya, Margit és Kornélia… Kornélia, aki két évtizedek múltán édesanyámmá lett, erről a lakodalomról (torockói – megj. B. D.) készített dolgozatot… Margit (I. R. nagynénje – megj. B. D.) megkérdezte… És özvegy Göncölné eldúdolt-mondott akkor neki egy torockói éneket… Édesanyám úgy emlékezett, hogy a Margit nénje által lejegyzett dalt – amelyet a hajdani bányászperről, a torockói gyász okáról, annak három áldozatáról több mint két és fél évszázad múltán így adott hírt…” (Ignácz Rózsa: Torockói gyász) Ezzel a vallomással zárja a Torockói gyász című művét Ignácz Rózsa írónőnk 1958 júliusában az 1956-os szabadságharcot és népi forradalmat eltipró kommunista diktatúra idején. Az 1958-as dátum, a regény befejezésének ideje nagyon beszédes, tiltakozás az álságosan hazug Kádár-rendszer ellen. Ezt Ignácz Rózsa fia, Makkai Ádám Kossuth-díjas költőnk mondja el nekünk. (Ignácz Rózsa helye a magyar irodalomban / Avagy a „népszerűség” mint politikai diszkrimináció jelzője című esszéjében, In Korunk, 1983): „A regény a torockói bányászok híres felkeléséről szól az 1700-as évek legelején, a Rákóczi-szabadságharc idején, amikor is a Thoroczkay grófok el akarják venni a bányászoktól a város királyi szabadságlevelét, majd a felkelés leverésére behívják Rabutin francia zsoldos generálist, aki nagy seregével rögvest leveri a magyar unitárius bányász népet. (Az allegória nyilvánvaló: a hatalmát féltő szovjet Góliát-birodalom tankjainak behívása a szabadságharcos magyar felkelők ellen). A regény »Kriza Katalin naplójába« van ágyazva mint keretbe.” A báb-hatalom ebben a műben még inkább 1956 allegóriáját látta, ez volt Ignácz Rózsa írói szándéka is. Az országban javában folyt a világtörténelem új fejezetét nyitó esemény hazug átfestése. Ellenforradalomnak titulálták aljas módon a magyar nép kommunista diktatúra megdöntésére, idegen, szovjet uralom ellen indított szabadságharcát. Az írókat sorba vették és létüket fenyegető kényszereket alkalmazva kezdték nyilvánosan elfogadtatni velük a nagy hazugságot. „Majdnem mindenki alá is írta a Nyilatkozatot, kezdve magával Németh Lászlóval, aki az »ellenforradalom« szót elültette a köztudatban, de ugyanúgy aláírta Kodolányi János és Tamási Áron is. A tisztelt „látogatót” felhatalmazták, hogy életműszerződést, az állami tévében való szereplést ígérjen minden valamirevaló magyar írónak, aki hajlandó volt »ellenforradalomnak« minősíteni az 1956-os Nemzeti Felkelést. Ignácz Rózsa gyenge nő létére férfiasan megtagadta ezt és vállalta a hivatalosságok által a magyar sajtóban az elhallgatását. »Igazi író nem tudja abbahagyni az írást és a társadalombírálatot«. I. R. is ezt tette Ünnepi férfiú és A vádlott című hallgató »fiókregényeiben«. (Az előző végre megjelent 1990-ben a Püski Kiadónál, az utóbbit a Tertia Kiadó jelentette meg 1999-ben.) Mindkettő halált megvető hadüzenet Sztálinnak – egy nő részéről.” „Volt Ignácz Rózsának egy alapvető mondása – a Bibliából vette (a Református Élet főszerkesztője volt ebben az időben – megj. B. D.) –, és a sírjára is ezt írtuk: »Kit miben elhívott az Úr, abban legyen hű.« Ő úgy érezte, hogy a magyar néphez tartozik, bárhol is lakjanak, s bármily állami fennhatóság alatt.” (Korunk, 1983.) Mi, unitáriusok, akár mint minden más szabadságjogokat és alapvető emberi jogokat öntudatosan vállaló ember – legyünk akár székely-magyarok! –, büszkén soroljuk könyvespolcunkon féltett kincsünk, Jókai Mór Egy az Istene mellé Ignácz Rózsa Torockói gyász című remekművét. Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. május 12.Freskói őrzik emlékétElhunyt Hatzack-Lukácsovits Magda, aki többek között a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom freskóit is festette. A Németországba költözött művész alkotásait a „szegények bibliájának” nevezték. Többéves, türelemmel viselt betegség után, 84 éves korában, május 7-én elhunyt Hatzack-Lukácsovits Magda festőművész – írja a romkat.ro. 1951 és 2010 között készült templomi festményei Erdély különböző falvaiban, városaiban láthatók, így például Nagykárolyban, Szatmárnémetiben, Szászrégenben, Csíkszentdomokoson, Gyimesbükkben, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson is. A Szent Miklós-templomban 1964-ben kezdte el a mennyezeti freskók megalkotását, melyek egy év múlva készültek el. Azóta az apostoli hitvallás elevenedik meg 12 képben az épület boltozatán. A templom felújítása során egyébként az is felmerült, hogy lemeszelik a freskókat, ugyanis szakvélemény szerint nem illenek a műemlék épület barokk stílusához. Végül az egyháztanács úgy döntött, maradjanak a Hiszekegy képei a mennyezeten, mivel a hívek ragaszkodnak hozzá. A freskók megszületésének ötvenedik évfordulóján, 2015-ben ünnepi szentmisét tartottak a római katolikus templomban, Jakubinyi György érsek celebrálásával. Akkor az érsek úgy fogalmazott: a falon látható „szegények bibliája” olyan alkotás, amely erősíti az imádkozók hitét amikor ránéznek. Az évforduló alkalmából Lukácsovits Magda életmű-kiállítását is bemutatták, láthatók voltak azok a festményvázlatok is, amelyek alapján a Szent Miklós-templom freskói készültek. A festőművész egészségi állapota miatt akkor már nem lehetett jelen Gyergyószentmiklóson, férje, Idmar Hatzack diakónus jött el. Elmondta, ezek az alkotások különösen értékesek, hiszen szerepel rajtuk Márton Áron püspök jóváhagyó aláírása is. A rendezvényen kiderült, vannak gyergyószentmiklósiak, akik emlékeznek Lukácsovits Magdára, néhányan alkotás közben is láthatták őt a templomban. Holnap rózsafüzért imádkoznak az elhunyt festőművészért a németországi Türkheim kapucinus templomban, szombaton a plébániatemplomban bemutatott gyászmise után a helybéli temetőben helyezik örök nyugalomra. HN-információ; Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. május 12.A román soviniszták kudarcaJelentős csapást mért a bukaresti alkotmánybíróság a nyelvi jogok ellen tűzzel-vassal küzdő magyargyűlölőkre. Szerdai ítéletében ugyanis kimondta: nem alkotmánysértő és nem diszkriminatív az a törvény, amely azt rögzíti, hogy azon településeken, ahol egy adott kisebbség számaránya ezt indokolttá teszi, az egészségügyi és szociális intézményekben kötelező az illető kisebbség nyelvét is beszélő személyeket alkalmazni. Egyúttal a konjunkturális magyarellenességet szinte nemzeti sportként űző román pártok is nevetségessé váltak. Hiszen azt követően, hogy gyakorlatilag elhatárolódtak saját maguktól – hiszen az ellenzéki pártok előbb a parlamentben megszavazták a törvényt, majd ezt követően óvták azt meg az alkotmánybíróságon –, most ráadásul jókorát koppantak, hiszen a taláros testület megállapította: megalapozatlanul emeltek óvást. Az alkotmánybírák ítélete kiemelt jelentőségű egy olyan közegben, ahol az őshonos magyar közösség nyelvi jogai ellen éppen a diszkrimináció tilalmának hangoztatásával próbáltak fellépni. Emlékezetes, hogy a jogszabály elfogadását követően román egészségügyi szakemberek is próbáltak azzal érvelni, hogy a magyar nyelv ismeretének kikötése diszkriminatív a román többség azon tagjaival szemben, akik nem tudnak magyarul. Tehették ezt azért, mert korábban születtek már olyan bírósági ítéletek, amelyek magyar többségű önkormányzatokat marasztaltak el amiatt, hogy valamely önkormányzati tisztség betöltéséhez feltételül szabták a magyartudást. A sorba a Kovászna megyei kormánymegbízott, Sebastian Cucu is beállt, aki az Európa Tanács raportőrével folytatott hét eleji tárgyalása során képes volt halálosan komolyan felvetni az az „érvet”, hogy a többség nyelvét is védeni kell a kisebbségek „túlzott” nyelvhasználati jogaival szemben. Azért kíváncsiak volnánk, hogyan válaszolna a prefektus arra: ugyan miben csorbítja az ő vagy bármely más, román nemzetiségű polgár jogait az, ha egy magyar a saját szülővárosában magyarul beszélhet az orvosi rendelőben vagy a kórházban. A legfelháborítóbb a három székelyföldi megye román szervezeteit tömörítő „civil” fórum közleménye volt, amelyben fölösleges, sok pénzt felemésztő luxusnak minősítették a kórházi anyanyelvhasználatot, nem feledkezve meg természetesen arról, hogy ők is diszkriminációt kiáltsanak. Ami már nem jellemezhető máshogy, csak aljasságként, hiszen vitathatatlan tény, hogy mindenki az anyanyelvén tudja a legszabatosabban és a legpontosabban elmondani, mi a gondja, hol fáj és hogyan. Közleményükkel a soviniszta szervezet képviselői új dimenzióba emelik a magyargyűlöletet, hiszen azáltal, hogy tiltanák a kórházi anyanyelvhasználatot, akadályoznák azt, hogy a magyar nemzetiségű páciensek a lehető legmegfelelőbb és -szakszerűbb ellátásban részesüljenek. Vagyis tagadják, hogy a magyaroknak ugyanolyan joguk van az egészséghez és az élethez, mint a románoknak. Ha már az eddigi tevékenységükkel nem érdemelték volna ki vastagon, már csak emiatt is indokolt lenne, hogy a nemzetiségek közötti viszony megmérgezése, szélsőséges magyarellenesség és uszítás miatt tömeges feljelentéseket tegyenek ellenük. Az alkotmánybíróság mostani ítélete mindenesetre elvileg tisztább helyzetet teremt, és utat nyithat a nyelvi jogok szélesebb körű alkalmazása ellen. Mert ha egy kórházban nem minősül a többséggel szembeni diszkriminációnak, hogy a kisebbségek nyelvén beszélő személyeket is alkalmazzanak, akkor ugyanúgy nem minősül annak más állami hivatalokban, illetve a magánszektorban. Persze addig, hogy az őshonos magyar közösség nyelvi és kulturális jogai maradéktalanul érvényesüljenek a szülőföldjén, még sok van, hiszen a mostani törvény alkalmazhatóságát és hasznát majd csak az alkalmazási módszertan kidolgozása után mérhetjük fel. Azonban kijelenthető: a kisebbségek jogai ellen éppen a kisebbségi jogvédelem terminológiáját felhasználva, ám azt aljas módon jelentéséből kiforgatva küzdő román sovinizmus most látványos vereséget szenvedett. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár) 2017. május 12.Arany János-díjat kapott Egyed Emese irodalomtörténészArany János-díjat kapott Egyed Emese erdélyi irodalomtörténész, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Irodalomtudományi Intézetének tanára. Egyed Emese kutatási területe a 18. és 19. századi magyar és európai irodalom-történet, a felvilágosodás, a magyar és európai színháztörténet, valamint a francia–magyar művelődési, irodalmi kacsolatok. Az eirodalom.ro beszámolója szerint az indoklásban elhangzott: munkássága túlmutat a szigorúan értelmezett tudományos pályán: irodalom– és színháztörténeti kutatásaival, versesköteteivel, oktatómunkájával, a diákszínjátszás népszerűsítéséért végzett fáradozásaival meggyőzően bizonyítja, hogy az írás, az olvasás segít értelmezni a világot. Az Arany János-díj egy 1995-ben alapított irodalmi díj, melyet a Magyar Írószövetség Arany János Alapítványának kuratóriuma ítél oda évente a magyar irodalom értékeinek védelme, gondozása terén végzett kiemelkedő tevékenység elismeréseként. Krónika (Kolozsvár) 2017. május 12.Kodály előtt tiszteleg a bukaresti 13. Magyar Zene FesztiválMTI - A Kodály-év jegyében szervezik meg Bukarestben a 13. Magyar Zene Fesztivált, amelynek célja fiatal klasszikus zenei tehetségek felfedezése és magyar zeneszerzők műveinek népszerűsítése. A május 16. és 19. között zajló fesztivált szervező Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója, Kósa András László az MTI-nek elmondta: az idei év kettős Kodály-évforduló, hiszen a zeneszerző, zenetudós és zenepedagógus születésének 135. és halálának 50. évfordulójára is emlékeznek. A fesztivál a bukaresti Balassi Intézet egyik márkanevévé vált, és a romániai zenei élet kiemelkedő eseményének számít - tette hozzá. A zsűri 15 versenyszámban 20 versenyzőt juttatott döntőbe, közöttük vannak olyanok, akik duóban lépnek fel. A versenyzők számos Bartók-művel jelentkeztek, ami a Bartók-év jegyében lezajlott két legutóbbi fesztivál eredményességét tükrözi - magyarázta az igazgató. Reményét fejezte ki, hogy az idei fesztivál után Kodály Zoltán-műveket is gyakrabban fognak műsorukra tűzni a fiatal román zenészek. A verseny során a közönség hallhat még Liszt Ferenc-, Erkel Ferenc-, Doppler Ferenc-, Gárdonyi Zoltán-műveket, de Dohnányi Ernő, valamint George Enescu és Dinu Lipatti román zeneszerzők szerzeményei is felcsendülnek. Az idén is zongoristák jelentkeztek többségben, de gyarapodott a hegedűsök, az énekesek és a fuvolisták száma. A fesztivál egyik különlegessége, hogy első alkalommal marimba hangszeren is megszólal Bartók Béla Román népi táncok című műve. Az első három helyezett a Balassi Intézet hálózati együttműködésének köszönhetően a Római Magyar Akadémián és a bécsi Collegium Hungaricumban tarthat jutalomkoncertet, valamint a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen léphet fel. A fesztivál záróünnepségén a díjazottak mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egykori diákjaiból alakult Trio Energico ad koncertet. Krónika (Kolozsvár) 2017. május 12.Halálfélelem a kolozsvári magyar színház új előadásábanMTI - A halálhoz, a félelmeinkhez való viszonyunkat boncolgatja a Kolozsvári Állami Magyar Színház szerdán bemutatandó Vakok című előadása. Alkotói egy pénteki sajtótájékoztatón beszéltek az előadásról. Visky András, a színház művészeti vezetője elmondta: Nagy Botondot, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendezői mesterképzős hallgatóját annak a programnak a keretében kérték fel kolozsvári rendezésre, amelyben a színház fiatal alkotóknak kíván lehetőséget biztosítani. Az előadás Maurice Maeterlinck Nobel-díjas író kevéssé ismert drámájából, a Vakokból indult ki, de kilépett a szerző által létrehozott keretekből. Amint Kali Ágnes dramaturg elmagyarázta: a félelem hangulatát vették át az eredeti szövegből, és a hangulatba beleillő vendégszövegeket dolgoztak be az előadásba. Ezért is írták a cím alá, hogy az előadás Maurice Maeterlinck, Samuel Beckett, Hajas Tibor, Pilinszky János és Pier Paolo Pasolini előtti tiszteletadás. Nagy Botond rendező szerint nem hagyományos színházi produkciót láthat majd a közönség, hanem „egy techno-poétikus installációt”, melyben nincsen főszereplő, minden előadónak egyformán fontos személyes momentuma van. A rendező az alkotási folyamat hangulatára is kitért. Megjegyezte: szerinte csak baráti, családias hangulatban érdemes színházat csinálni. Hozzátette: ez a hangulat a kolozsvári társulatban adott volt. Az alkotói folyamatot a produkcióban fellépő színészek is emlékezetesnek tartották. Váta Loránd elmondta: ez már nem a Bocsárdi László, vagy Tompa Gábor színházi világa, hanem azoké, akik beleszülettek a virtuális valóság világába. Kántor Melinda a színházi rendezés új hullámáról beszélt, és hozzátette: a most jelentkező generációra nagyon oda kell figyelni. Az előadás díszletét Carmencita Brojboiu, jelmezeit Márton Erika tervezte, hangzásait Kónya Ütő Bence, koreográfiáját George Pop, vizuális hatásait Rancz András, fénytervét Erőss László készítette. A Vakok bemutatóját szerdán tartják a kolozsvári magyar színház nagyszínpadán. Krónika (Kolozsvár) 2017. május 12.Uniós szinten Románia költ a legkevesebbet a családokraUtolsó helyen áll Románia az Európai Unió tagországai közül, ami az egy főre eső családi és gyermeknevelési pótlékra fordított összeget illeti. Az Eurostat adatai szerint 2014-ben 91 eurót költött erre a román állam lakosonként. Az Unióban 2014-ben átlagosan 651 euró pótlékot szántak az államok a családok és gyerekek megsegítésére - számolt az Agerpres. 1.000 eurónál többet költött egy személyre Luxemburg (3.090 euró), Dánia (1.668 euró), Svédország (1.368 euró), Finnország (1.212 euró), Németország (1.132 euró), Ausztria és Írország (1.060 euró). A másik végleten, 200 euró alatti támogatással Románia (91 euró), Bulgária (112 euró), Litvánia (135 de euró), Lettország (154 euró), Horvátország (155 euró), Lengyelország (166 euró), Görögország (182 euró) és Portugália (195 euró) áll. Az EU-ban a szociális szolgáltatásokra szánt összegek 8,6%-át költötték az államok a család és gyermeknevelési pótlékokra, ennél többet csak az idős személyek számára (45,9%), valamint egészségmegőrzésre és fogyatékkal élő személyeknek szánt pótlékra (36,5%) költöttek a tagországok. Arányaiban véve csupán három tagországban haladja vagy közelíti meg a 12 százalékot a szociális szolgáltatásokra szánt költségvetésből a család és gyereknevelési pótlék aránya. Luxemburgban a szociális szolgáltatásokra szánt költségvetés 15,6 százalékát, Írországban 13,1 százalékát és Magyarországon 11,9 százalékát fordítja az állam gyermeknevelési pótlékra. Romániában ez az arány az EU-s tagországok átlaga alatt helyezkedik el, 8,3 százalékot költ az állam a család és gyermeknevelési pótlékok kifizetésére, míg az átlag 8,55%. Krónika (Kolozsvár) 2017. május 12.Egyre többet beszélnek a MOGYE-n a magyar tagozat kiválásárólMaradni és hallgatni, esetleg folytatni a sokszor szélmalomharcnak tűnő csatát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetőségével, vagy feladni a múltat, és felkérni a magyar kormányt, hogy tegye lehetővé az állami egyetem magyar tagozatának „átsorolását” a Sapientia kereteibe? – Erre a kérdésre próbáltak pró és kontra véleményeket felsorakoztatni a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) által szervezett oktatásügyi konferencia résztvevői. A rendezvényen többek közt elhangzott, felerősödött a hangja azoknak a véleményformáló oktatóknak, akik belefáradtak a vásárhelyi egyetem román többségű vezetőségével folytatott küzdelembe, és csak egy, a magyar állam által támogatott új struktúrában tudják elképzelni a teljes körű anyanyelvű oktatás jövőjét. Míg két-három évvel ezelőtt egy-egy asztaltársaságnál merült fel a kiválás gondolata, ma már egyre több helyen hangzik el a javaslat. Benedek István professzor szerint felesleges időt pazarolni a MOGYE-n folyó magyar oktatás helyzetének a megvitatására. „Ezek mind steril beszélgetések. Tíz éve mind tárgyalunk, és nem oldottunk meg semmit. Egyetlen lehetőség létezik: anyaországi támogatással létrehozni egy magyar kórházat, és a Sapientia keretében megalapítani az orvosi és gyógyszerészeti szakot” – adott hangot véleményének az ismert orvos. „Ki kell szállni a süllyedő hajóból!” Az RMDSZ volt politikusa további fájó pontokra is rámutatott: egyrészt úgy érzékeli, hogy az érvényesülés érdekében – vagy egyszerűen, a megélhetés miatt – egyes magyar oktatók „eladták a lelküket”. Ennél is nagyobb, mindenkit érintő általános gondnak tartja, hogy a térségből a kolozsvári és a szerényebb hagyományokkal rendelkező brassói, illetve nagyszebeni orvosi egyetemek gyorsvonatként robogtak el a marosvásárhelyi mellett. Benedek István szomorú jövőt vizionál nemcsak a magyar, de a román és az angol tagozatnak is. „Ez az egyetem meg fog szűnni” – állítja. A MOGYE-t a szakma manapság a konstancai és a craiovai egyetemekkel emlegeti egy napon – egészítette ki kollégáját Brassai Attila, aki a kilépést illetően teljes mértékben osztotta Benedek véleményét. „A feudális vezetési módnak megvan az eredménye: a MOGYE a román egyetemekhez képest is teret veszít, magyarán a csőd felé halad. A süllyedő hajóból pedig ki kell szállni” – jelentette ki Brassai. Az oktató szerint azon túl, hogy rég meghaladott módszerrel, kézi vezérléssel irányítja az intézményt, a román vezetés mindent elkövet az anyanyelvű képzés elsorvasztásáért. „Be kell látnunk, hogy mindenféle döntési jogot kivettek a kezünkből” – tett hozzá. Kimeríteni minden jogi eszközt Bármiről kell szavazni, a román oktatók kétharmados többséggel rendelkeznek – hívta fel a figyelmet Pávai Zoltán. Ennek dacára a professzor nem a szenátus tagjaként, hanem egyszerű tanárként úgy véli, jól meg kellene gondolni a kilépést, mert az számos csapdahelyzetet eredményezhet. Az akkreditációs folyamat miatt kilenc évig kell fenntartanunk az új egyetemet ahhoz, hogy kiderüljön: lesz belőle valami, vagy sem. Ma még azt sem tudjuk, hogy Magyarország meg akarja ezt tenni, vagy sem” – sorolta fenntartásait Pávai. Azt is belátta, hogy a MOGYE-n komoly gondot okoz a fiatal oktatók fluktuációja; egyesek a klinikumba, mások külföldre távoztak. A beszélgetésen részt vevő Hollanda Dénes, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem megálmodója és első dékánja is azt tanácsolta orvos- és gyógyszerészkollégáinak, hogy az egyetemen belül folytassák az anyanyelvű képzésért zajló csatájukat. Ádám Valérián, a szervező Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület elnöke is úgy véli, a magyar oktatók még nem merítettek ki minden jogi eszközt, ezért úgy látja, félretéve az egyéni ambíciókat, komolyabb összefogással, erősebb stratégiával eredményesebb lehet a harc. „Az értelem nem ismer lezárt szituációt” – emlékeztette a görög mondásra a jelenlévőket Jeremiás László vállalkozó, az RMOGYKE és a szerda esti konferencia fő támogatója. Mint ismeretes, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen annak ellenére sem kapott döntéshozási jogköröket a magyar tagozat, hogy 2012. január elsejétől törvény írja ezt elő. Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár) 2017. május 12.Otthonról haza: megnyílt a 3. Székely Fesztivál BudapestenMTI - Péntektől vasárnapig hagyományos kézműves termékekkel, népművészeti bemutatókkal, turisztikai kínálattal és sokszínű gyermekprogramokkal várja a látogatókat a 3. Székely Fesztivál a budapesti Millenáris parkban. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a fesztivál fővédnöke a rendezvény pénteki megnyitóján elmondta, lassan annyian akarnak kiállítani a rendezvényen, hogy felmerült a tavaszi alkalom mellett egy őszi fesztivál lehetősége is. Az elmúlt három évben kiderült, Székelyföld sokkal gazdagabb annál, minthogy három nap elég legyen minden értékének bemutatására - tette hozzá. A székely fesztiválon egyszerre három dolog, a hagyomány, a termék és a kultúra kapcsolódik össze - vélte a nemzetgazdasági miniszter. A kulturális programokról elmondta: minden nap egy-egy megye - Hargita, Kovászna, Maros megye - mutatja be kulturális értékeit a Millenáris park több helyszínén. Láng Zsolt II. kerületi polgármester, a fesztivál védnöke elmondta, hogy idén harmadszor rendezik meg a székely fesztivált, három napig tart, 300 kiállítónak ad helyt 30 ezer négyzetméteren. Egyúttal örömét fejezte ki, hogy a fesztivál hagyománnyá vált és rengeteg érdekességet tud mutatni Székelyföld szépségeiből. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke arról beszélt, hogy a fesztiválra vezető út többek között azt szimbolizálja: "otthonról jövünk és haza megyünk". Az otthon ott van, ahol az ember jól érzi magát, családot alapít, jövőt képzel el magának, a haza viszont ott van, ahová a szívünk is húz – fogalmazott. Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke úgy vélte, hogy a fesztivál lehetőséget teremt gazdasági kapcsolatok teremtésére is, míg Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke beszédében Székelyföld kettősségéről szólt, ahol jelen vannak a hagyományok és a modernitás is, kézművesek és feltalálók egyaránt. A fesztiválról további információ a https://www.szekelyfesztival.com oldalon érhető el. Krónika (Kolozsvár) 2017. május 12.Programkavalkád a Kolozsvári Ünnepi KönyvhétenMegnyílt a 7. alkalommal szervezett ünnepi könyvhét a kolozsvári Fogoly utcában csütörtök délután, az irodalmat, könyvkultúrát népszerűsítő rendezvénysorozat vasárnapig várja az érdeklődőket. A közönség nemcsak a könyvesstandok kínálatából válogathat, de író-olvasó találkozók, konferenciák, könyvbemutatók, koncertek, színházi előadások, irodalmi estek is szerepelnek a programban. Az RMDSZ, a Romániai Magyar Könyves Céh, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett rendezvényen a kétszáz éve született Arany Jánosról, az 50 éve elhunyt Áprily Lajosról, valamint a 130 éve született Kassák Lajosról is megemlékeznek. A várfal melletti sétálóutcában állították fel a könyvhétre bejelentkezett 25 könyvkiadó és könyvterjesztő sátrát és a rendezvény színpadát is. A rendezvény vasárnap délután a Hangzó csoda című közösségi versmondással ér véget, amelyen Arany János költeményeit szavalják a résztvevők. Krónika (Kolozsvár) 2017. május 12.Halhatatlanná vált Lukácsovits Magda, a Hit festőjeMájus 7-én, a Boldog Gizella búcsú ünnepén, mindenki, aki a búcsún részt vett, imádkozott – halála előtt pár órával – Lukácsovits Magdáért, akinek a munkája ékesíti az első magyar királyné tiszteletére felszentelt arad-gáji katolikus templomot. Meghalt, tehát már halhatatlan. „Lukácsovits Magda a hitet festette a történelmi Erdély egész területén elvégzett felbecsülhetetlen értékű egyházművészeti munkájáért nemcsak én, de valamennyi egyházmegye elismeréssel és hálás köszönettel tartozik neki. A kiállítás- és életmű-albumbemutatóra készített meghívó első oldalán címként ez áll: FIDEM PINXIT – A HITET FESTETTE. A tőmondat szó szerint igaz. Mindvégig bőven termő alkotói munkássága jó hátterét Istentől kapott rendkívüli talentuma mellett az őt mindenben (hozzáértően!) segítő diakónus-férj (Hatzack Idmar) és a két életvidám gyermek, s az unokák, vagyis a nagy család jelentette – mondta Jakab Gábor Kolozsváron 2014. október 27-én elhangzott méltatásában, Lukácsovits Magdáról, aki folyó év május 7-én visszaadta lelkét a Teremtőjének. Nyugati Jelen (Arad) 2017. május 12.Szerzők és olvasók ünnepe – 7. Kolozsvári Ünnepi KönyvhétH. Szabó Gyula kapta a Kolozsvár Társaság díját Újra a könyvkiadók, könyvterjesztők sátrai foglalják el a Fogoly utcát, az RMDSZ, a Romániai Magyar Könyves Céh, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete szervezésében létrejött 7. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét kapuit tegnap délután nyitották meg. A szervezők vasárnap estig várják az irodalmi-, zenés- és gyermekprogramokra az érdeklődőket a várfalak árnyékában. A rendezvény hivatalos megnyitóján Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke átadta a Kolozsvár Díjat, amelyet idén, jelentős kiadói tevékenységéért H. Szabó Gyulának, a Kriterion Könyvkiadó igazgatójának ítélték oda. A kitüntetést eddig hat alkalommal kapták meg olyan személyek, akik sokat tettek a romániai magyar könyvkiadásért, a „könyvek születésétől, azok kézbevételéig”. H. Szabó Gyula elmondta: díját megosztja azokkal a csapatokkal, akik az évek során segítették őt a munkájában, és sokat tettek a romániai könyvkiadásért. A könyvhét megnyitóján először H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke szólalt fel, kiemelve: folytatják, ápolják a könyvhét hagyományát, felajánlva a rendezvényt a mindenkori és mostani meghívottaknak, kiemelve közülük a Kassáról érkezett vendégeket. Markó Béla, a Kós Károly Alapítvány elnöke párhuzamot vont a világháló terjedése, használata és Gutenberg illetve a könyvmásoló barátok között. A könyveket másoló barátok is jobban szerették volna, ha a mesterségük a kolostor falai között marad, nem akarták, hogy a könyv tömegtermék legyen. Ám ahogy Gutenberg sem a barátok ellen hozta létre másolóját, Markó Béla szerint a világháló forradalma sem a könyv ellen irányul. – Az internetnek köszönhető, hogy mindenki ír, mindenki olvas naponta, az sms-írókból, sms-olvasókból könyvírók és könyvolvasók is válhatnak. Rövid az sms, de a haikukkal is meg lehet szerettetni a verseket – vélte az alapítvány elnöke. Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere Müller Péter szavait idézve kezdte beszédét, majd kiemelte: az Ünnepi Könyvhét mindenki számára gazdagságot jelent, hiszen ez az esemény köti össze a budapesti Vörösmarty-teret a kolozsvári Fogoly utcával, a klasszikus műveket a kortárs alkotásokkal. Hozzáfűzte, a világ mindig a könyvek által ment előbbre, és jó lenne, ha mindenki hátizsákjában lapulna egy-egy kötet. Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke ellentmondott Markó Bélának, szerinte az elektronika, informatika nem veheti át a könyvek helyét. Az írásbeliséget meg kell őrizni, hisz értékeinket csak a leírott szóval tudjuk megóvni. Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja történettel készült a megnyitóra, amelyben kiemelte a szüleinktől tanult helyes olvasási testtartást nem szükségszerű betartani, a könyveket azonban nem cserélhetjük le eBook readerekre, a Könyvhetet laptophétre. A főkonzul szerint az eBook hasznos, csak idegen, gépies, egy könyvet nem lehet bekapcsolni, kikapcsolni. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 12.Szilágysági közösségszervezőket tüntettek ki az I. Wesselényi-gálánA szilágysági közösségszervezők az elmúlt 27 éves közösségépítő munkák oroszlánrészét vállalták és végezték. A közösségépítést nem lehet abbahagyni, nem lehet befejezni. Ez mindig túlórával jár, erőfeszítésekkel. Időnként úgy is érezhetnénk magunkat, mintha szélmalomharcot vívnánk folyamatosan. Ma azoknak a szilágysági magyar embereknek mondunk köszönetet, akik az élen jártak, akik nem kíméltek időt és energiát. A szilágysági magyar emberek az elmúlt években bebizonyították, hogy erős közösséget alkotnak, pontosan tudják, hogy mit akarnak, milyen célokat fogalmaznak meg – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök május 11-én, csütörtökön Zilahon az I. Wesselényi-gálán. Kelemen Hunor elmondta, a Wesselényi családtól kölcsönzött „Nem hátrálunk meg!”- jelmondat nem harci jelszó, arról szól, hogy a romániai magyar közösségnek céljait és értékeit, érdekképviseleti munkáját nem kell és szabad feladnia, haladnia és építkeznie kell. „Ma visszanézünk és előretekintünk. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség már a kilencvenes évek elején tudta és megfogalmazta céljait. Azt, hogy egy demokratikus jogállamban akar élni, vissza akarja szerezni elkobzott javait” – fogalmazott a szövetségi elnök. Meggyőződése, hogy a magyar közösség céljai az elmúlt 27 esztendőben nem változtak, az eszközök viszont annál is inkább. „Időnként úgy éreztük, hogy közelebb kerültünk céljainkhoz, időnként kudarcélményeink is voltak. Nagy reményeket fűztünk ahhoz, hogy itthon belátható időn belül jogállamot építünk, hogy a hatalmi ágakat szétválasztják, hogy az emberi és közösségi jogok egy időben tudnak érvényesülni. Tulajdonképpen a nulláról kellett az építkezést elkezdeni, hiszen 1989 decemberében nem létezett civil társadalom, nem voltak intézményeink. Ezt a közösséget a kommunista diktatúra halálra ítélte” – tette hozzá az RMDSZ elnöke. „Amikor 2018-hoz közelítünk, nagyon gyakran elmondjuk: a romániai magyar emberek nem kérnek egyebet, nem várnak el mást a román többségtől, csakis azt, amit 1918-ban megígértek nekik. Ez a gondolat ma azt jelenti, hogy döntési jogköröket akarunk minden olyan területen, amely közösségünket érinti. Csak akkor beszélhetünk arról, hogy a két közösség között helyreállt a viszony, amikor ezek az ígéretek megvalósulnak” – adott hangot véleményének Kelemen Hunor. Beszédében arra bátorította a közönséget, hogy ne mondjanak le mindarról, ami ahhoz szükséges, hogy magyarként éljenek szülőföldjükön, hogy megőrizzék identitásukat, építkezzenek, jövőt építsenek az utánuk jövő nemzedéknek. (RMDSZ-tájékoztató) Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 12.A kassai bohém társaság a kassai Szinházi UjságbanKolozsvár és Kassa ezer szállal kapcsolódik egymáshoz: a kassai színház létrehozása kolozsvári művészeknek köszönhető, több neves színész, operaénekes Kassán kezdte, majd Kolozsváron folytatta pályáját, a kassai közélet jeles személyiségei közül sokan a kolozsvári egyetemen tanultak. Például az a Kemenczky Kálmán, aki Kolozsváron lett a jogtudományok doktora, visszatérése után Kassán többek között a Szinházi Ujság főszerkesztője, tulajdonosa volt. Nemcsak a kassai színházi élet mutatkozik meg az 1911–23 között megjelent Szinházi Ujság hasábjain a maga gazdagságában, a hetilap a fiatal művészgeneráció első irodalmi és grafikai próbálkozásainak terepe is egyben. Ebből hoztak el tucatnyi bemutató táblát a kassaiak Kolozsvárra. Az Ünnepi Könyvhét keretében a Minerva házban megnyílt kiállítás hétfőtől két hétig a központi egyetemi könyvtár előcsarnokába költözik. A rendezvény kolozsvári értelmi szerzője, Szabó Zsolt a megnyitón elmondta: az EMKE-vel együttműködve szeptemberig szeretnék több erdélyi városba elvinni ezt az értékes anyagot. Rohonyi D. Iván / Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 12.Juncker Bukarestben: sohasem voltak másodrangú tagállamok az EU-banSohasem voltak másodrangú tagállamok az Európai Unióban, sem olyanok, amelyeket „hátrahagytak” – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke csütörtökön Bukarestben, a román törvényhozókhoz intézett beszédében. A bizottság elnöke méltatta Románia uniós elkötelezettségét, ám határozottan elhárította a Brexit utáni EU lehetséges forgatókönyveiről felvázolt elképzelésekkel szembeni, a többsebességes Európa gondolatát ellenző román kifogásokat. „Együtt kell haladnunk, de különböző ritmusban. A többsebességes Európa már létezik, belekódolták az (uniós) alapszerződésbe” – mutatott rá. Franciául elmondott beszédében Juncker úgy vélte, hogy a többsebességes Európáról folyó vita álvita, a valódi vitának az együttműködés szükségességéről kell szólnia. Úgy vélekedett: az európai nemzeteknek közös a jövőjük, erősíteniük kell együttműködésüket, nem kell elfelejteniük, hogy az EU lakossága az emberiség alig 7 százalékát teszi ki, és hogy Európa a legkisebb kontinens. Juncker elismeréssel beszélt arról, hogy Románia tevékenyen részt vesz a „polgárok Európájának” létrehozásában, egyike azon tagállamoknak, amelyek jóváhagyták egy európai ügyészség létesítését, egy közös európai szabadalmi hivatal létrehozását, részt vesz a legtöbb közös misszióban. Románia megérdemli a schengeni tagságot, nem szabad nehezíteni csatlakozásának feltételeit, mielőbb fel kell venni a belső határellenőrzés nélküli övezetbe – mondta Juncker Bukarestben. Az EB elnöke Románia uniós csatlakozásának tizedik évfordulója alkalmából érkezett munkalátogatásra Bukarestbe, ahol a román vezetőkkel tárgyal, és lakossági fórumon mutatja be elképzeléseit az unió jövőjéről. Juncker először látogatott Romániába, amióta az Európai Bizottság elnökévé megválasztották. Érkezésekor a jelenlegi és volt román döntéshozók barátságos fogadtatásában részesült, a maga részéről a legszívélyesebben Traian Băsescu volt államfőt üdvözölte, akit homlokon csókolt. Románia luxemburgi soros EU-elnökség idején, 2005-ben írta alá csatlakozási szerződését az EU-val, amikor Juncker volt Luxemburg miniszterelnöke, Băsescu Románia államfője, Călin Popescu Tăriceanu mostani szenátusi elnök pedig az ország miniszterelnöke. MTI; Népújság (Marosvásárhely) 2017. május 12.Láng Tünde Nemzetközi Kamarazene FesztiválKis és nagy művészek találkozója A kis és nagy jelző a címben a korosztályra utal, ugyanis a Láng Tünde Nemzetközi Kamarazene Fesztivál I–XII. osztályos diákoknak, diákokról szól. Idén május 11-én tartották a nagy érdeklődésnek örvendő zenei esemény VII. kiadását a Sabin Drăgoi Művészeti Líceum dísztermében. Évről évre egyre több az érdeklődő, a résztvevő, a közönség is gyarapodik, idén több mint 100 szereplő, összesen 70 produkcióban mutatta meg zenei tehetségét. A résztvevő diákok szinte minden évben ugyanonnan jönnek: az Aradi Sabin Drăgoi Művészeti Líceumból, a Temesvári Livemuseart Akadémiáról, és határon túlról jönnek a Battonyai Mikes Kelemen Általános Iskola, a Mezőhegyesi József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Mezőkovácsházi Csanád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai, tanárai. A Sabin Drăgoi Művészeti Líceum ezzel a fesztivállal emlékezik egykori kitűnő zongoratanárára, Láng Tündére, aki közel 30 évig volt a tanintézmény pedagógusa. A tegnapi eseményen Láng Enikő, a tanárnő lánya egy Schubert-puzzle-t ajándékozott az iskolának, melyet – elmondása szerint – édesanyja kapott egykori diákjaitól. A délutánba belenyúló zenei fesztivál nagyon színes programot kínált a jelenlévőknek: négykezes zongoradarabok, klarinét, hegedű, gitár, fuvola hangszerek kíséretében megszólaltak Mozart, Beethoven, Becucci, Gillock, Berens, Kaluza, J. S. Bach, Rathgeber, Lehár, Brahms, Diabelli stb. szenzációs művei. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad) 2017. május 12.Egy aradi képzőművész grandiózus vállalkozásaAz Isteni színjáték száz képben Dante Allighieri Isteni színjátéka a világirodalomnak kétségtelenül egyik csúcsteljesítménye hét évszázad múltán is (és mindekorra az marad). Az „isteni” (divina) jelzőt, mellesleg, valamivel később Bocaccio ragasztotta az eredeti Commedia címhez. Van, aki az emberiség legnagyobb költeményének tartja – verses formában Dante szigorú költészeti szabályok betartásával alkotta meg –, a kor szokásaival szakítva azonban nem latinul, hanem olasz köznyelven, toszkán nyelvjárásban írta meg élete utolsó korszakában, 1321-ig, haláláig, mintegy 14 évig dolgozva, csiszolgatva. A mű legalább néhány sorát (például a Pokol feliratát: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel) minden valamelyes irodalmi műveltséggel rendelkező ember idézni tudja a maga nyelvén, hisz a művet számtalan nyelvre lefordították. Magyarra többször is, a „klasszikus” változat Babits Mihály nagyszerű tolmácsolása: maga a cím – Isteni színjáték – is zseniális, hiszen itt nem a későbbi és mai értelemben vett komédiáról, vígjátékról van szó. A mostani kiállításon román – George Coşbuc – és magyar fordításban szerepel a kép aláírása. A mű arról szól, hogy Dante a nagy római költő, Vergilius (meg Dante elhunyt szerelme, Beatrice) szellemének vezetésével bejárja a sors (akkoriban így képzelt) útját. Az ember, földi élete teljesítményének, hibáinak és erényeinek arányában halála után a Pokolba, a Purgatóriumba vagy a Mennyországba kerül. A három szférában tett látogatás kapcsán a mű a kor hatalmas freskójává válik, a Pokolban és Purgatóriumban ugyanis Dante kortársaival és elődeivel is találkozik (köztük politikusokkal, törtetőkkel, szégyentelen gazemberekkel – mintha csak a máról lenne szó), akiknek élete és halála nyomot hagyott a korabeli társadalomban, betekintést engedve a kor nézeteibe, szokásaiba, hétköznapjaiba, természetesen nem egészen pártatlan megítélésben, a Pokol, Purgatórium és Mennyország egyaránt 33-33, az előszóval együtt összesen száz énekében. Ehhez igazodott Simó Margit aradi képzőművész, aki (aligha titok, számos kiállítás prospektusából is kiolvasható) most 65. (bár tízet nyugodtan letagadhatna) életévében jár. Azt hiszem, egy ilyen összegzésre mondjuk harminc-negyven évvel fiatalabb művész, minthogy a maga életkorában többnyire más kérdések foglalkoztatják, aligha lenne képes. Ehhez nagy élettapasztalat, bölcsesség kell. A Kölcsey Képtár 9. tárlatán dr. Adriana Pantazi művészettörténész (aradi múzeum), Bognár Levente aradi alpolgármester, Fekete Károly (az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke) méltatta a kiállítást. Fekete többek között ezt mondta: „700 év feszül e két név (Dante és Simó Margit) között, s mégis, ha végignézzük ezt a kiállítást, minden oly közelinek, mainak hat. Bepillantást nyerhetünk a dantei kor nézeteibe, szokásaiba, hétköznapjaiba, s észrevesszük, hogy mintha mai gondok, mai problémák, mai eszmék tárulnának elénk. Keresztény erkölcsiségünk tükre, sokszor görbe tükre az, mely a dantei szöveg babitsi átköltésében /fordításában/ és a művésznő remek illusztrációin keresztül az egyszerű szemlélőt is gondolkodóba ejtik. Dante (...) bebizonyította bölcsebb polgártársainak, hogy a nagy dolgokat semmivé foszlatja a széthúzás, ám a kicsinyek is végtelenül nagyok lehetnek, ha egyetértés uralkodik. (...) Simó Margit a maga képi világát adja, saját Dantéját. Hisz ahogy mindannyiunknak megvannak a fenntartásai, élménye és viszonyulása a kor ezen problémáihoz, neki is megvan a sajátja, amelyet egyéni látásmódjának segítségével most megoszt velünk. Érzékeny lélek érzékeny képi világa ez. (...) Fogadják szeretettel, hisz amint azt az utolsó, a zárókép felirata mondja: a Szeretet az mely mozgat napot s csillagot. Egy aradi művésznő kivételes vállalkozásának eredményét tekinthetik meg az aradi múzeum szépművészeti részlegének II. emeleti, a neves szobrászról, Ovidiu Maitecről elnevezett kiállítási termében. Dante remekművét, természetesen, száz vagy ezernyi formában lehetne a képzőművészetben illusztrálni. (A mű festőket, zeneszerzőket, filmeseket is megihletett.) Az aradi Simó Margit – tudomásom szerint – valami különleges dologra vállalkozott, amikor legalább hatévnyi munkával a maga variánsát, meglátását, értelmezését rajzolta meg, nagyszerű eredménnyel. Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad) 2017. május 12.Európa mellettJean-Claude Juncker oly szívélyesen csókolta homlokon Traian Băsescut a parlamentben, hogy e politikusok között kevésbé gyakori pillanat vált bukaresti látogatásnak legismertebb, szinte emblematikus képévé. Pedig az Európai Bizottság elnökének tegnapi romániai jelenléte, üzenete nem jelentéktelen, annál is inkább, mert a mostani megkésett Európa-napi ünnep alkalmával az ország Európai Unióhoz való, tíz évvel ezelőtti csatlakozására is emlékeztettek. Ma ugyan már megszokottnak tűnik, de az a tény, hogy 2007. január elsejétől az EU közösségéhez tartozhatunk, visszafordíthatatlan és jelentős változásokat eredményezett politikai, gazdasági és társadalmi téren egyaránt. Ám az is bizonyos, hogy az itteni, vitatható elkötelezettségnél lényegesebb Brüsszel egykori és mostani befolyása, kényszerítő ereje, hiszen Románia az EU nélkül még ott sem tartana, ahová mostanra sikerült felkecmeregnie. És ez nem a mély válságban lévő testület felértékelése, hanem annak tudomásulvétele, hogy a bukaresti politikusok bármikor sajátossá és eredetivé tehetik az itteni demokráciát, s bizony, ha nem lennének fékek, az ország s vele együtt egész társadalma roboghatna lefelé a lejtőn. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetnének az EU és bürokratikus intézményei ellen jogos kifogások, ne lehetne például szóvá tenni kisebbségvédelmi téren számos hiányosságot. Ám ebből továbbra sem következik, hogy a Románia demokratizálódási folyamatát is elősegítő testületet gyengíteni kellene, avagy netán el kellene távolodni tőle. Nem, mert az ország lakói számára egyedül az euroatlanti irányultság szavatol lassú, ám mégis látható fejlődést. Juncker egyébként jó érzékkel bókolt a román népnek, ölelkezett a pusziért sorban álló politikusokkal, erősítve a frankofón családhoz tartozás élményét. Nem azért tette, mert oly mély barátságban lenne az itteni elítélt államférfiakkal, hanem mert a gyötrődő, saját problémáit nehezen megoldó Európának továbbra is szüksége van Romániára. A parlamentben és a Cotroceni-palotában nem azért utalt a Fekete-tenger jelentőségére, mert többre tartaná azt a francia Riviéránál, hanem mert geopolitikai téren felértékelődött Bukarest szerepe, s Brüsszelben ma már úgy látják, Európa nem a brassói Fekete-templomnál, hanem a Fekete-tenger partjánál ér véget. És bár csak úgy záporoztak a hangzatos szavak az európai irányultságról, a bátorságról és a közös jövőről, illetve a jól megérdemelt schengeni tagságról, aligha változik az a nézet, miszerint az ország uniós tagsága továbbra is inkább tekinthető jól működő kényszerházasságnak, mintsem elvek és értékek feltétlen azonosságának. Valójában mindkét fél jól jár, mi több, a Romániában élők számára a tagság több haszonnal jár, mint veszteséggel. Ez egy szerencsés állapot, már csak az Erdélyben, Székelyföldön élő magyar közösségnek kellene érzékelnie valamiféle kisebbségekkel kapcsolatos hazai szemléletváltást, ugyanis a régi beidegződések az ország nyugati irányultsága ellenére sem változtak. Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. május 12.Távvezérelt robotok és a jövő tudományaNegyedik kiadásához érkezett a Háromszéki TÉT-estek (Tudás–Élmény–Tapasztalat) előadás-sorozat: a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Tudósklubjának tagjai Pető Mária fizikatanár irányításával szerda délután tartották legutóbbi, A lepkeszárnytól az égig érő paszulyig című, tudományos műhelybemutatóval egybekötött előadásukat a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. „Nem váltottuk meg a világot egy év alatt, de ahhoz képest, amit a tavaly bemutattunk, újra van előrelépés, újra van valami, amit sikerült megtanulni, és ezt szeretnénk megmutatni” – mondta Pető Mária tanárnő rövid bevezetőjében, majd átadta a szót a diákoknak, akik sorban ismertették legújabb találmányaikat. Vörös Ábel, a tudósklub legifjabb tagja mutatta be először sok extra képességgel rendelkező, légkörfizikai szenzorokkal felszerelt távvezérlésű legó-autóját, majd a tizenegyedikes diákok következtek, akik egy 3D-s tanknyomtatót ismertettek, melynek legóból készített tank része bluetooth-on keresztül adatokat küld egy saját fejlesztésű nyomtatónak, hogy az megrajzolhassa a tank leírt pályáját. Végül a tizenkettedikes diákok következtek, akik egy szumórobotot, egy különböző eszközökkel távvezérelt másik robotot, valamint egy kézmozgásra működő ledes tetrisz játékot mutattak be. A tervezők és kivitelezők Bakó Bence, Bálint Hunor, Harkó Csanád, Máté Zsolt, Medgyesi Attila, Veres-Vitályos Álmos, Veres-Vitályos Áron és Dobai Balázs. A műhelybemutatót követően a Tudósklub irányítója, Pető Mária tanárnő a nanotechnológiákról tartott igen érdekes előadást, melyből megtudhattuk, hogy minden bizonnyal ez lesz a jövő tudománya. 1959-ben indult a nanotechnológia kifejezésnek a köztudatba való becsempészése Richard P. Feynman Nobel-díjas amerikai fizikusnak azzal a kijelentésével, hogy a tudomány segítségével képesek leszünk felírni egy tű hegyére egy enciklopédiányi anyagot. Ma már ez teljesen természetes, de ez a technológia számtalan eddig még kiaknázatlan új lehetőséget rejt magában, hisz a nanovilág úgy aránylik a mi tapasztalati világunkhoz, akár egy focilabda mérete a Föld nagyságához. Miután felfedezték a fizikusok, hogy a lepkék szárnyának fémes csillogása mögött nanoszerkezetek titka rejlik, elkezdték kutatni ezt a szín és szerkezet közötti összefüggést, és valójában ez a folyamat vezetett el a mikroelektronika forradalmasításához, majd a nanotechnológia megjelenéséhez. Mint megtudhattuk, 2025 körül végképp kiaknázzák a számítógépek digitális rendszereinek világát, az új „ipari forradalom” pedig a nanotechnológia lesz, melynek lecsengési idejét a 2080-as évekre vetítik elő a szakemberek. Hogy milyen nagyszerű eredményei lesznek ennek az új technológiának, az még a jövő titka, de már most világosan látszik, hogy az orvostudománytól az űrkutatásig minden megváltozik majd hatására. Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. május 12.Székelyföldi kincskeresőEredményt hirdettek a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács tehetségazonosító pályázatán, a Székelyföldi kincskeresőn. A tavaly szeptemberben meghirdetett programban huszonöt csapat és egy egyéni versenyző vett részt, a háromszéki diákok az én falum/városom kategóriában értek el helyezéseket, a Forrás-kincsünk, a Székfoglaló és a Székelyföld teleobjektíven keresztül kategóriájában nincs háromszéki nyertes. A csapatok nyereménye ingyenes részvételi lehetőség a júniusi besenyői tehetségtáborban. (fekete) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. május 12.Kelemen Hunor: Meg kell szilárdítani Európa sokszínűségétEurópa alapértékei közé tartozik az etnikai, vallási és nyelvi sokszínűség, ezeket az értékeket továbbra is meg kell őrizni és meg kell szilárdítani – jelentette ki Kelemen Hunor tegnap a parlamentben. Az RMDSZ elnöke a Románia uniós csatlakozásának tizedik évfordulója és az Európa napja alkalmából rendezett ünnepi ülésen szólalt fel, amelyen a munkalátogatásra Romániába érkezett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is részt vett. Kelemen Hunor üdvözölte, hogy az Európai Bizottság zöld jelzést adott a Minority SafePack elnevezésű, kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezésnek. Rámutatott: hatvanmillió olyan polgár él Európában, aki nem akar beolvadni, de saját szülőföldjén élne és építkezne. Kelemen Hunor szerint az Európai Unió reformjának bátornak és nyitottnak kell lennie, és a polgárok iránti tisztelet szükséges ahhoz, hogy az uniós törvénykezés eredményes legyen. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ alapítása óta az európai eszme elkötelezettje, és már 1990-ben szorgalmazta Románia euroatlanti csatlakozását. „Akkori meggyőződésünk a mai napig nem változott: az ország jövőjét csakis egy mainál erősebb unióban lehet és kell elképzelni, hiszen történelmünk tanított meg arra: a szabadság, a biztonság és a jólét sosem keletről érkezik” – hangoztatta, majd kifejtette meggyőződését, hogy több Európára, egy lényeges változásokon áteső Európára van szükség, amelynek közelebb kell kerülnie polgáraihoz. A többsebességes Európa viszont katasztrófához vezethet – mutatott rá –, arra ösztönözhet egyeseket, hogy alternatívát keressenek, ez pedig konfliktusokkal és feszültségekkel járna. Az RMDSZ elnöke úgy véli: „előbb-utóbb fel kell vetni a szuverenitás kérdését is, a hatalmi viszonyok elosztásának kérdését, új egyensúlyt kell teremteni a tagállamok és Brüsszel, az európai intézmények és a nemzetiek között”. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. május 12.Gaál Sándor (mérnök-fizikus, 1883–1972)A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem falára elhelyezett plakettel tiszteleg ma az Erdélyi Magyar Tudományos Társaság (EMT) sepsiszentgyörgyi fiókszervezete Gaál Sándor mérnök-fizikus előtt. Hétvégi konferenciájuk első állomása e momentum, melyet másnap a víz szerepéről szóló tudományos előadások követnek, vasárnap pedig kirándulnak a résztvevők. De ki volt Gaál Sándor, milyen módon kötődött Háromszékhez, Sepsiszentgyörgyhöz? Erről tudhatnak meg többet az alábbiakban az EMT által közzétett életrajzi összegzéséből. Gaál Sándor korszakalkotó tanulmánnyal léphetett volna a világ elé, ha legalább a közvetlen környezete felismerte volna merész gondolatainak újító és meghatározó szerepét. Magányos, mellőzött tudós volt, s ma már csak azok emlékeznek rá, akik annak idején valamilyen oknál fogva kapcsolatba kerültek vele, s ha nem is értették fejtegetéseit, megszállottságát, az igazi tudósokhoz társított különcködését ismerték. Pedig igazán megérdemelné a szélesebb körű ismertséget és elismertséget, mert ha nem is vált egyelőre közkincsé szinte évszázaddal korábbi felfedezése, csodálatunkat mindenesetre megérdemli. Gaál Sándor, mérnök és fizikus Gogánváralján (Maros megye) született 1883. október 4-én. 1908-ban szerzett diplomát a bécsi Hadmérnöki Akadémián, majd hivatásos katonatisztként dolgozott. Az I. világháború után Déván egy műszaki vállalat társtulajdonosa lett. A két világháború közötti időszakban Angliába, Franciaországba és Németországba tett tanulmányutat, s korának modern fizikai szakirodalmát is módjában volt áttekinteni, 1929-ben elsőként dolgozta ki a kaszkádgyorsítók működési elvét, amellyel megelőzte az amerikai Lawrence-t, aki fizikai Nobel-díjat kapott a ciklotronért. Jelentős eredményei voltak elektromosságtani, elektromechanikai eszközök társítása, erőgépi eszközök területén. Elsőként rajzolta le a Bauer-gép tervét, és a romániai Tanulmányi Hivatal társszerzői levelének birtokosa. A II. világháború után Alsócsernátonban telepedett le, 1949-től Sepsiszentgyörgyön a Helyi Ipari Vállalat mérnökeként dolgozott, emellett tanított. Élete utolsó évtizedeit – 1972-ben hunyt el – a sepsiszentgyörgyi Mezőgazdasági Középiskola egyik szűk helyiségében élte le, ahonnan jóformán ki sem mozdult. A megemlékezések iránt érdeklődő sepsiszentgyörgyi, háromszéki közönségre való tekintettel határoztuk el, hogy emlékplakett-állítással idézzük fel e nagy tudós emlékét és munkásságát, aki Háromszékről elsőként a Nobel-díj közelében járt. Röviden összefoglalva, Gaál Sándorról legalább annyit kell tudnunk, hogy a kaszkádcsővel Nobel-díj illette volna meg. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. május 12.Legendák előadás-sorozatába kezd a BekecsTündérek, ördögök, székelyek, mondák Jövő héten tartja legújabb darabjának bemutatóját a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes: a Legendák kertjében című produkcióval legalább akkora sikerre számítanak, mint amit tavaly a Hamupipőkével elértek. Új produkcióval lép közönség elé a Bekecs táncegyüttes, tavalyi mesejátéka után ezúttal a legendákhoz nyúlt. Egyik kolléga ötlete volt, hogy felkeressék a Székelyföldi Legendáriumot, és egy ilyen jellegű előadást készítsenek – árulta el Benő Barna Zsolt együttesvezető. Úgy gondolták, a Hamupipőke után időszerű lenne helyi, minket jellemző dolgot keresni forrásként, amiből mesét lehet építeni. Egyrészt, hogy a gyerekek megismerjék a helyi meséket, legendákat, hogy rájöjjenek, a világ nemcsak Andersen meséiből áll, másrészt ezek a történetek, legendák itt vannak körülöttünk. Az előadás öt legendára épül: Tündérek gyülekezőhelye (Makfalva), Paladomb tündérei (Nyárádszentimre), Isten széke, Az Ördög-tó (Libán) és a Gyilkos-tó mondája. Ezek egymásba kapcsolódnak, egy cselekményszálon futnak, az első négy adja az előadás egyik részét, a Gyilkos-tó mondáját pedig jobban kibontották. Nincsenek főszereplők A munkát novemberben kezdte el a csapat, Ivácson László sepsiszentgyörgyi rendező-koreográfus kéthetente utazott Szeredába, ilyenkor két-három napot dolgoztak reggeltől estig, közben más előadásokat is tartottak, csoportjaikat oktatták. Így a darab április végére készült el teljesen, viszont egy kissé megkéstek a jelmezek készítésével, ugyanis az elismert felvidéki Furik Rita jelmeztervező, aki érdekes világot teremtett, betegség miatt egy ideig nem tudott kiutazni, hogy a varrodák munkáját segítse, ezért kénytelenek voltak az előadásokat is eltolni, ugyanis az új jelmezeket meg kell szokni, ugyanúgy a jelenetek közötti átöltözések sem egyszerűek. A zenét Molnár Szabolcs, a Heveder együttes egyik prímása alkotta, de a Legendárium rajzfilmzenéjét is használják. A darabban tíz lány és nyolc fiú vesz részt, és annyira alkalmazkodniuk kell egymáshoz, hogy ha már két szereplő hiányzik, a darabot nem lehet előadni. Nincsenek főszereplők, de van két visszatérő, a Fülöp Eszter alkotta tündér, illetve a negatív elemet megtestesítő Mészáros Zoltán, aki főördögöt, káplárt, zsiványt is játszik, aztán van egy székely ember, egy róka és Eszter (Gyilkos-tó mondája), a többiek tömegszereplők, tündérek, ördögök, mulatozók, erdőjelenet alkotói. A több történet összekapcsolása nyomán egy nagyon színes előadás született, amely remények szerint a közönség tetszését is elnyeri. Ez az első darab, amit hivatásos együttesként visz színpadra a Bekecs. Nyilvános próba a bemutató előtt A darab nyilvános főpróbáját kedden tartották Szovátán, ahol félezernél több gyerek követhette végig két előadásukat. Mivel interaktív előadásról van szó, a bemutató előtt mindenképp főpróbára volt szükség, hogy kiderüljön, miként reagálják le az egyes jeleneteket a nézők, a gyerekek, a hiányosságokat pedig kiküszöbölhessék - magyarázta Benő Barna. A bemutatóra május 15-én kerül sor Nyárádszeredában, ekkor és másnap is két-két előadást tartanak, ahová a helyi és bekecsalji iskolásokat is meghívták. A Nyárád alsó folyásán élők május 30-án Nyárádkarácsonban láthatják a darabot, 31-én pedig Erdőszentgyörgyön a Kis-Küküllő középső folyásánál élők. Marosvásárhelyen május 24-én és 25-én 10 és 12 órától két-két előadás lesz a Maros Művészegyüttes előadótermében, június 6-7-én újabb két-két fellépés, amelyből egyik este 7 órától, hogy a felnőttek is láthassák a darabot, hiszen a mondáknak, legendáknak a felnőttek számára is van mondanivalójuk. A darabot a nyáron valószínűleg bemutatják a Tusványoson is, de hazai és magyarországi fesztiválokra is elviszik. Szeretnének erdélyi és székelyföldi turnékat szervezni, és nemcsak a nagyvárosok színházaiban, hanem számos község színpadján is látható lenne. Ezt viszont saját költségvetésből nem tudják megoldani, a jegyeket pedig elérhető szinten (8-10 lej) szeretnék tartani, így feltétlenül támogatókra van szükségük. A tavaly hetven előadást ért meg a Hamupipőke című darabjuk, a Legendák kertjében-nel is legalább ennyire számítanak, de lehet, hogy ennél is többször bemutatnák. Ahol a tavaly felléptek a Hamupipőkével, mindenhonnan pozitív visszajelzést kaptak, ezért azokra a helyekre ezt a darabot is elviszik, de például Székelyudvarhely körzetében a múlt évinél több előadást terveznek. Show helyett legenda Benő Barna bevallotta: eredetileg nem ezt a darabot képzelték el, nem legendákat szerettek volna feldolgozni, hanem Arany János A nagyidai cigányok című hőskölteményét, de mindenképp örül, hogy a legendákhoz nyúltak, mert ennek a darabnak sokkal mélyebb mondanivalója van, míg a másik darab inkább show-előadás lett volna. Sokat dolgoztak, de az első visszajelzések jók, a gyerekek élvezik, a felnőttek pedig sírtak az előadáson. Kérdésünkre, hogy a Hamupipőke után a Legendák kertjében című darabot mesejátékként, táncjátékként vagy táncszínházként lehet-e meghatározni, Benő elmondta: ennek eldöntését a nézőkre bízza: legendákat dolgoz fel és mesél el a tánc nyelvén. GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely) 2017. május 12.Felügyelet alatt Para LórántVesztegetés elfogadásának gyanúja miatt május 10-ei kezdettel hatvan napra hatósági felügyelet alá helyezte az Országos Korrupcióellenes ügyészség (DNA) Para Lórántot, a Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium egykori főtitkárhelyettesét. A vádhatóság szerint 2010-ben Para Lóránt 250.000 lejt kapott egy cégtől, cserében egy gátépítési munkálattal való megbízásért, amelynek értéke 5 millió lej volt. A gyanúsított ugyanebben az évben a DNA szerint egy alárendeltjétől tengerparti és ausztriai üdüléseket fogadott el, cserében az illető megtarthatta vezetői posztját a Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium alárendeltségébe tartozó intézmény élén, és pénzbeli támogatást is kiutaltak bizonyos felújítási munkálatok elvégzésére, amelyeknek ez az intézmény lett a haszonélvezője. Székely Hírmondó / Erdély.ma 2017. május 13.Iohannis: az RMDSZ a romániai demokratikus építkezés egyik alappillére volt és a jövőben is az maradA Romániai Magyar Demokrata Szövetség a romániai demokratikus építkezés egyik alappillére volt és a jövőben is az marad – mondta Klaus Iohannis államelnök az RMDSZ 13-ik kongresszusához intézett üzenetében. “A demokrácia nem egy végső pont, egy cél, hanem egy út. Együtt léptünk erre az útra, románok, magyarok, németek, más nemzeti kisebbségek tagjai, Románia minden állampolgára, abban a reményben, hogy egy nyílt, plurális, toleráns és jóléti társadalomban éljünk. Az RMDSZ sikeresen képviselte a magyarságot az évek során és minden fontos romániai politikai párttal együtt kormányzott” – írta a Laurenţiu Ştefan tanácsos által felolvasott üzenetében az államelnök. Klaus Iohannis azt kívánta a kongresszuson részt vevő képviselők számára, hogy sikeresen építsék fel Románia legmodernebb pártját és ismét indítsanak el egy olyan versenyt a többi párttal, hogy “ki jelöl minél feddhetetlenebb, professzionálisabb és elhivatottabb, Románia és a közösségük iránt elkötelezett személyeket az állami tisztségek betöltésére”. Az államfő hangsúlyozta, hogy a változó Európában mindennél nagyobb szükség van a hosszú távú stratégiák kidolgozására, és megköszönte az RMDSZ államelnöki bizottságban véghezvitt munkáját, amely során kidolgozzák az ország stratégiáját. “Minden romániai pártnak kellene, hogy víziója, stratégiája, programja legyen, de ugyanakkor energiájuk, eltökéltségük és felelősségük is, hogy amikor kormányon vannak, akkor véghez is vigyék ezeket. Remélem, hogy az önök példáját más parlamenti pártok is utánozni fogják” – üzenete Klaus Iohannis. erdon.ro 2017. május 13.Nem óvatoskodnak a felszólalók az RMDSZ zilahi kongresszusánA román politikusok udvaroltak, a magyarországiak a románoknak üzengettek, az RMDSZ vezetői nem finomkodnak. Izgalmasabb volt az RMDSZ zilahi kongresszusa, mint arra sokan számíthattak. A romániai és magyarországi meghívottak időpnként meglepő dolgokat mondtak, az RMDSZ-es felszólalások pedig néha kibeszélő show-ra hasonlítottak. Végre meglett a női kvóta, biztossá vált a szórvány képviselete, sokan beszéltek a Minority SafePackről, és még a melegjogok is szóba kerültek. masabb volt az RMDSZ zilahi kongresszusa, mint arra sokan számíthattak. A romániai és magyarországi meghívottak idpnként meglepő dolgokat mondtak, az RMDSZ-es felszólalások pedig néha kibeszélő show-ra hasonlítottak. Végre meglett a női kvóta, biztossá vált a szórvány képviselete, sokan beszéltek a Minority SafePackről, és még a melegjogok is szóba kerültek. Stratégiai dokumentumot, új Alapszabályzatot és Programot fogadott el a kongresszus A stratégiai dokumentum az RMDSZ prioritásait, teendőit tartalmazza, konkrét intézkedéseket javasol: a nyelvi jogok bővítését, a kisebbségi törvény parlamentbe való benyújtását, az intézményes párbeszéd megerősítését a pedagógusokkal, orvosokkal, gazdákkal, vállalkozókkal, a Mikó Imre szolgálat megerősítését. Az RMDSZ ugyanakkor vállalja, hogy 250 ezer aláírást gyűjt Erdélyben a Minority Safepack kezdeményezés támogatására, állandósítja a külföldi lobbit, pályázatot indít román tankönyvek megírására és a fiatal gazdák, vállalkozók támogatására, átfogó képzési programot indít önkormányzati képviselőinek. A Kongresszus négy határozatot fogadott el: a Minority SafePack, a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom kampány, agrárpolitika és a marosvásárhelyi iskola kapcsán. „Az RMDSZ számára a legfontosabb a katolikus iskolába tanuló diákok érdekeinek védelme, azaz, hogy a jelenlegi tanévet zavartalanul be tudják fejezni, illetve a következő iskolai évben se maradjanak ki az oktatási rendszerből. Az iskola további működését biztosító döntések meghozatalának több hónapos halogatásának a célja az, hogy mind az érdekvédelem, mind a szülői közösség elfáradjon és feladja. Mindenkinek tudnia kell: a magyar közösség jogos igényét, a marosvásárhelyiek akaratát nem vehetik semmibe, nem adjuk fel. Nem hátrálunk meg!” – idézett a dokumentumból Novák Csaba Zoltán Maros megyei szenátor. Az erdélyi gazdákat és vidéket célzó dokumentumot Tánczos Barna szenátor mutatta be, aki szerint egyes tagállamok mezőgazdasága és vidéki térségei különböző fejlettségi szinten vannak, és ennek megfelelően, különböző beavatkozásokat, eszközöket kell alkalmazni annak érdekében, hogy a vidéki közösségek ne legyenek hátrányos helyzetben a városi közösségekhez viszonyítva. Elengedhetetlen a pályáztatási rendszer az egyszerűsítése uniós és országos szinten is. Az arányosság és a szolidaritás elvét úgy kell összehangolni, hogy a 2021 utáni periódusban a nagygazdák elsősorban pénzügyi eszközöket érjenek el, míg a kisgazdaságok esetében a jövdelempótlás és - kiegészítés legyen meghatározó, mert fontos a vidéki közösségek és települések identitásának megerősítése – áll a dokumentumban, amelyet Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora mutatott be. A Szövetség Nőszervezete NEEEM! (Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom) címmel kampányt indított, amelynek célja a megelőzés, az erőszakot elkövetők szigorúbb büntetése és a bántalmazott nő azonnali védelme. „Az állam által kínált megoldások nem elegendőek, nem nyújtanak sem azonnali, sem hosszú távú biztonságot, ezért az RMDSZ törvénymódosítást nyújt be a parlamentben, amely előírja a bántalmazó azonnali távoltartását, illetve szigorítja az erőszak büntetését” – szólalt fel a Nőszervezet kampányának részeként összeállított intézkedéscsomagot bemutató Csép Éva Andrea parlamenti képviselő, a törvénymódosítás egyik kidolgozója. Az Európai Unióban 60 millió ember él kisebbségben, ebből az erdélyi magyarok alkotják a legnagyobb őshonos közösséget. Az EU területén ugyanazoknak az emberi jogoknak és ugyanazoknak a kisebbségi jogoknak kell érvényesülniük, ezt pedig csak egy közös EU-s szabályozás szavatolhatja. Különböző nyelvi, nemzeti, etnikai közösségek békés együttélése, az identitásukhoz szükséges jogi normák kialakítása közös európai felelősség. Az RMDSZ és alapító partnerei 2011 eleje óta hosszú utat tettek meg a kezdeményezés előkészítésében. A Minority SafePack-ben megfogalmazott javaslatok védik a nyelv- és szimbólumhasználati jogokat, támogatják a nemzeti kultúrát és hagyományokat, egyenlő bánásmódot biztosítanak a többségi társadalommal szemben. A Minority SafePack elfogadása érdekében egy év alatt egymillió aláírásnak kell összegyűlnie legalább hét EU-s tagállamból – áll a dokumentumban, amelyet Winkler Gyula európai parlamenti képviselő mutatott be. A 13. Zilahi Kongresszus elfogadta az RMDSZ új Alapszabályzatát, amely megerősíti a nők képviseletét az RMDSZ testületeiben, rögzíti, hogy a szórvány-magyarság parlamenti képviselője biztos befutó helyen legyen, és azt, hogy kötelezően a Szövetség minden megyei/területi szervezeténél válasszanak ügyvezető elnököt. A Szövetség programját célzó módosítások leginkább az esélyegyenlőségi, szociálpolitikai, ifjúsági, külügyi és a gazdasági problémák megoldására terjednek ki. Az ifjúságot a szülőföldön való letelepedésre ösztönzik, emellett a nők esélyeinek munkapiaci növelését, a férfiak és nők közötti bérszakadék csökkenését, és a nők elleni erőszak megelőzését is sürgetik. Külpolitikájukban szorgalmazzák, hogy a nemzeti jogszabályok mellett az európai intézmények is védjék az őshonos nemzeti kisebbségek által teremtett értékeket és ezt a sokszínűséget. Van női kvótája az RMDSZ-nek 463 szavazattal egyhangúan elfogadták az alapszabályzat módosítását, amely többek között a női kvóta bevezetését is tartalmazza. Az egyik módosítás szerint a Nőszervezet képviselői az RMDSZ helyi, megyei és országos testületeiben kötelező módon képviseletet kell nyerjenek. Tehát a megyei, területi választmányokban, a kongresszusi testületben, az SZKT-ban, Megyei vagy Területi Képviselők Tanácsában, helyi választmányokban a Nőszervezet és fiatalok kötelező módon képviseltetve kell legyenek. A helyi küldöttek tanácsának legkevesebb minden harmadik választmányi tagja nő kell legyen. A városi és községi közgyűlések összetételére ugyanez a szabály lesz érvényes. Nagy Zsoltnak üzent Horváth Anna Horváth Anna ügyvezető alelnök Nagy Zsoltnak írott leveléből idézett: "Elindultunk az úton. Túl vagyunk két országos választáson, sok helyen megújult a csapat. Ma a szervezet apraja-nagyja, az önkormányzatoktól a parlamentig veled együtt vallja, hogy újra kell építeni a bizalmat. Újra kell építeni a közösségi részét a szervezetünknek – vagy, ahogy te fogalmaztál - a Szövetséget az RMDSZ-ben: az emberek gondjainak és vágyainak meghallgatásával sok, elkötelezett, türelmes és alázatos munkával. Hegedüs Csilla: még ma is félünk a másságtól Hegedüs Csilla, a Nőszervezet alelnöke markáns véleményt fogalmazott meg az alkotmánymódosítási javaslat szavazása kapcsán, amely során az RMDSZ képviselőházi frakciójának zöme megszavazta azt. "Még ma is félünk a másságtól, félünk attól, hogy a gondosan berendezett kis konzervatív házunk tája kibillen a (sosem létező) egyensúlyból. Ki kell nyitnunk az ablakot, be kell engednünk a friss levegőt. A női kvótának a szervezet alapszabályzatába való bevezetéséről is beszélt: "A mai Kongresszuson elindultunk a jó úton: ezentúl több nő lesz aktív része a döntéshozatalnak, több szakember segíti majd a munkánkat. Társadalmi vitát szervezünk, a kritikus hangokat meghallgatjuk. Mindezzel, mi, együtt, építjük a közösségünket. Építjük a jövőnket!" - mondta. Lőrincz Csilla: Nem kívánunk egyebet, mint egészséges egyensúlyt Az RMDSZ Nőszervezete elmúlt két évének eredményeiről, a női kvótáról, illetve a terveikről beszélt Lőrincz Csilla a szervezet alelnöke. "Van egy álmunk. Egy olyan világról, amelyet egyensúly jellemez. Amelyben szükségünk van egymásra, egymás folyamatos támogatására, minden alkotó elem hozzájárulására. Így kerek, egészséges egész. Ebben az egészben a nő is ott ül az asztalnál, ahol a döntések születnek" - mondta Lőrincz, majd felidézte a Nőszervezet elmúlt két éves munkáját, így a közösségi élet fejlesztése érdekében tett erőfeszítéseikről, a hangsúlyosan nőket érintő betegségek megelőzéséért szervezett kampányról, a parlamenti választások eredményeiről, az önkormányzati képviselő nők képzéséről, majd a legaktuálisabb projektjükről: a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom nevű kampányunkról. "Idén elérkezettnek láttuk az időt, hogy a nőket érintő legsúlyosabb kérdést felvállaljuk, a legégetőbb feladattal és a hosszútávú megoldásokkal is foglalkozzunk. Törvénymódosításra van szükség. A mentalitásváltás érdekében pedig civil szervezeti támogatással, szakértelemmel iskolai tájékoztatókat szervezünk. Köszönet azoknak, akik eddig megértették a helyzet súlyosságát, és aktívan bekapcsolódtak a kampányba! Minden harmadik nőt ér erőszak élete során" - hangsúlyozta a politikus. A női kvótáról elmondta, az egészséges egyensúlyra törekednek, és arra kérte a küldötteket, hogy támogassák azt. Transindex.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||