|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 7649 találat | lapozás: 1-30 ... 6121-6150 | 6151-6180 | 6181-6210 ... 7621-7649 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2017. október 14.A Gulag-jelenség, és a magyar holokausztKézdivásárhelyen az Erzsébet Teremben október 12-én, csütörtökön mutatták be szerző jelenlétében, a magyarországi Hét Krajcár Kiadó gondozásában Gazda József A Golgota útján című nemzeti szociográfiáját. A könyvet értékelte és az íróval beszélgetett Borcsa János író, kritikus. Ez a szerző huszonhetedik megjelent könyve. Ferenc Attila házigazda üdvözlése után Borcsa János méltatta a szerző munkásságát és a nemrég megjelent könyvet: „Gazda József mintegy negyven éve kezdett bele a magnetofonos gyűjtésbe, de az összegyűlt forrásanyag feldolgozásához, megszerkesztéséhez, a töredékek egymáshoz illesztéséhez – ahogy írta első ilyen műfajú munkája, az Így tudom, így mondom előszavában 1980-ban – elő példái nem voltak. Tulajdonképpen az oral historyt kezdte el művelni akkor, a történettudománynak egy új kutatási módszerét és műfaját, az elbeszélt történelmet választotta, azt, amely az egyszerű vagy kisember, vagyis az alulnézet perspektívájából mutatja be a történelmet.” A könyv 400 ember sorsán keresztül mutatja be a magyar Gulagot mint jelenséget, mert a második világháború után ez jelen volt az egész Kárpát-medencében. A megszólaltatottak elbeszéléseiből ismerjük meg a magyar holokausztot, ami immár a békeidőben több százezer ember elpusztításához, lelki megsemmisüléséhez vezetett. A beszélgetés során a szerző elmondta, hogy „mai napig nem érti” – a könyvvel is erre keresi a választ –, hogy összehasonlítva más népekkel miért ítélkezett rólunk másként a történelem? 1945. május 9-én a románok, a szerbek, a bolgárok, a horvátok és a többi nép számára véget ért a háború, a magyarságot azonban legfőbb bűnösnek kiáltották – persze a németek mellett –, és százezrével hurcolták el a munkatáborokba, ahol sokan odavesztek. A könyv a magyarirtó akcióról a túlélők szemszögéből és szó szerinti idézésén keresztül rántja le a leplet. „Az összes utódállamokból a magyar férfiakat szedték össze és vitték el a Szovjetunióba. Részben itthon vagy útközben elpusztították őket, majd sokan a szovjet Gulagon pusztultak el.” „A hetvenes évek óta arra törekszem, hogy az emberekkel mondassam el a sorsukat, több mint kétezren így mesélték el életük történetét. A könyvben szereplő négyszáz személy közül egyről van tudomásom, hogy még él, százkét évesen” – mondta Gazda József. A könyvbemutató végén a szerző kérdésekre válaszolt és dedikálta A Golgota útján című legújabb szociográfiakötetét. Tóth László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 14.Autonómiavita könny és romantika nélkülBeszélgetés Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével Magyar-e a székely? Magyar–román kérdés-e Székelyföld önrendelkezésének ügye? Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével együtt- és különállásról, térképrajzolásról, egymást kiegészítő párhuzamos próbálkozásokról – és a küszöbön álló SZNT-tisztújításról is beszélgettünk. Milyen választást kíván az SZNT-nek? – Meggyőződésem szerint bármilyen választásnak az alapelvek szilárdságát kell megőriznie. Egy mozgalmat csak olyan törvényre lehet építeni, amelyben mindenki megbízhat, az SZNT autonómiastatútuma pedig ilyen. Ez biztosíthat tiszta és világos jövőképet. Megalakulásától kezdve független közképviselet a Székely Nemzeti Tanács, semmilyen közhatalomtól, párttól, politikai karrierreményeket tápláló személyektől nem függött. Hiszem és remélem, hogy a jövőben sem kerül semmilyen közhatalom befolyása alá. – A székely önrendelkezés megfogalmazása centenáriumának előestéjén, a megalakulás célkitűzéseinek tükrében hová helyezi ma a Székely Nemzeti Tanácsot? – Az SZNT-hez viszonyított pillanatnyi „távolságtól” függően különbözőképpen közelítenek hozzánk a politikai szervezetek, miközben – a mi felfogásunk szerint – soha nem tértünk el a kitűzött céltól. Észlelnünk kellett azonban, hogy az SZNT dokumentumait sokan nem olvassák el, ezért aztán egészen egyszerű megállapításokon lépnek túl. Például azon, hogy a Székely Nemzeti Tanács célja Székelyföld autonómiája és a székely nép magyar nemzeti önazonosságának védelme. Statútumunk első pontja leszögezi: történelmi önazonossága kifejezéseként Székelyföld közössége magyar nemzeti önazonossága védelmében önkormányzati közösséggé alakul. – És már benne is vagyunk napjaink közbeszédének egyik hangyabolyában: magyar-e a székely? – Az említett passzus megfogalmazása előtt a történelmi hagyományból kiindulva – miszerint a székelység a magyar nemzet része – mértük fel Székelyföld falvainak népességét nemzeti önazonosság szempontjából. A székelység századokon át a magyarság, Magyarország határainak védelmezője volt, az autonóm Székelyföld földrajzi határai pedig egybeesnek azokkal a nyelvi határokkal, ameddig a magyar nyelv- és kultúrahasználat terjed. Akik ezt ma másképp gondolják, gyakran fogalmazzák meg azt a vádat, miszerint az SZNT vezetői eltávolodtak a kezdetben megfogalmazott céltól. Holott ezzel azt bizonyítják, hogy épp a célt nem ismerik, amelyet 2004. január 17-én Sepsiszentgyörgyön egyhangúlag szavaztunk meg. – Mi táplálja a fel-fellángoló disputa alatti tüzet: provokáció vagy létező kettősség? – A történelmi valóságból kiindulva van alapja a székely különállásnak. A székely jogrend egyes elemei részei a magyar alkotmánytörténetnek, sőt, a székelység az egyetlen közösség, amely saját jogrendjével megjelenik a magyar jogtörténetben. Történelmi gyökerekkel rendelkező különállásról beszélhetünk, amely magyarázható a katonai múlttal, az azzal járó adókedvezményekkel, bár a 16. századtól erőteljesen csorbult ez a jog. Orbán Balázs megállapításával élve, míg Csíkszék és Háromszék a külső országhatárokat védte, Marosszéknek a belső önkény ellen kellett megvédenie a székelység belső szabadságjogait. Elsősorban e történelmi hagyományok miatt nem helytálló hát a székelységet a magyar nemzet egyéb népcsoportjaival egyazon síkon emlegetni, ugyanakkor ez teszi a székelységet ragaszkodóvá a magyar nemzeti öntudathoz. Tamási Áron szerint azzal, hogy valaki székelynek vallja magát, nem elvesz, hanem hozzáad a magyar nemzethez való tartozáshoz. Irodalomtörténész édesapám, Izsák József egyik fiatalkori tanulmányában a székely-magyar „ellentét” taglalásából arra a következtetésre jutott: bár igazuk van azoknak, akik szerint nincs külön székely és külön magyar, együtt kezelve őket létezik különállás. – A felsorakoztatott érvek még élesebbé teszik a kérdést: mi indukálja az identitásbeli különbségeket kihangsúlyozó nézeteket? – Ha nagyvonalúan el is fogadjuk mindkét álláspont igazát, érdemes felidézni a kérdésfelvetés egyik fontos időpontját. Nicolae Ceaușescu az 1976-os népszámlálás alkalmával tüntette fel a magyar mellett választható opcióként a székely identitást. A lépés megosztó célzata egyértelmű volt, a székelyek azonban kiváló ösztönnel szúrták ki a veszélyt, elenyésző volt a magukat székelynek vallók száma. A román érdek azonban változatlan: a székelyeket elsősorban nem a magyarságtól kell leválasztani, hanem Magyarországtól. A nemzetközi jog alanyaként ugyanis Magyarország egyenrangú tagja Romániának, a félig titkolt román politika számára pedig nemkívánatos, hogy egy vele egyenrangú jogalany a székelyek védelmezőjeként jelenjen meg a porondon. – Hogyan igyekszik kezelni az SZNT ezt a helyzetet? – Az igazság kimondásával és tudatosításával. A közösségen belül el kell fogadni a magyarságon belüli székely identitás hagyományait, ugyanakkor nevén kell nevezni a fenyegető veszélyt. A közösségi tudat és identitás legjobb hordozója a szellemi kultúra, a székelyek legjobbjai is ebben a térben mozogtak és nyilvánultak meg. A székely önrendelkezési törekvések megfogalmazásának századik évfordulójára készülődve érdemes felidézni, hogy elődeink is az akkori legkorszerűbb eszmékre, a népek önrendelkezésének Woodrow Wilson-i elveire hivatkoztak. Nem tudva persze, hogy azokat nem a magyarok problémáira találták ki. Ellenkező esetben ugyanis egyszerűen nem történhetett volna meg, ami az első világháborút követően történt. Ha akkoriban Erdélyben is népszavazást tartanak, ma nemcsak Sopront titulálhatnánk a hűség városának. – Hogyan tekint az SZNT elnöke a szervezet magyar politikai világba való beágyazásának tízéves történetére? – A teljes történet jóval hosszabbra nyúlik vissza az SZNT történetének kezdeteinél. A kilencvenes évek első felében az RMDSZ-en belül is létezett egy autonomista tábor, a Csapó József-féle autonómiastatútumot – amelyet mi munkadokumentumként fogadtunk el – 1995-ben az RMDSZ székelyföldi területei szervezetei is megszavazták. Közvetlenül az SZNT 2003-as megalakulása után a bennünket célzó kritika egyik súlypontos eleme az volt, hogy az emberek nem is tudnak rólunk, hogy nincs sajtónk, nincsenek szövetségeseink. Ma Székelyföld valamennyi olyan térképen szerepel, amelyre az autonómiával rendelkező vagy arra aspiráló régiókat rajzolják fel. Az erdélyi közélet magyar pártjai számára megkerülhetetlen az SZNT, meggyőződésem, hogy nélkülünk az RMDSZ sem fogadott volna el Székelyföld autonómiájára vonatkozó statútumot. Markó Béla még úgy fogalmazott, hogy számára egy a zászló, a magyar, ma már a szövetség székelyföldi szervezetei is kiállnak a székely szimbólumok mellett. – Sokak szerint az idők forrták ki ezeket a pozitív változásokat... – Az idők kétségtelenül változtak, de ezek egyik legfontosabb gerjesztői mi voltunk, az emberi akarat. Amikor annak idején a horvátok egyértelműsítették a Jugoszláviából való kiválási szándékukat, a nyugati világ országai – köztük az Egyesült Államok – rendkívül kemény és rendreutasító üzenetet küldött, miszerint soha nem fogják elismerni a független Horvátországot. Mégis a horvátok akaratán és döntésén fordult meg saját történelmük. A realizmusra felszólítók ma arra kapacitálnak, hogy a mások akaratát tekintsük a jövő megalapozásának. Ez számunkra elfogadhatatlan. Bennünk kell élnie mindannak, ami meghatározza a holnapunkat, nem fogadhatjuk el, hogy mások szabályozzák a bennünk működő mát. – Az érvényre juttató cselekvések módozatai nem vonatkoztathatók el azonban a mai külső keretektől és szándékoktól. A külső szemlélődő számára az SZNT európai polgári kezdeményezése, illetve az RMDSZ Minority SafePackje egymástól függetlenül vergődik az uniós jogrendszer útvesztőjében. Sokak kérdése: miért nem együtt? – Mi, akik 2013-ban kidolgoztuk a kezdeményezés koncepcióját, illetve az RMDSZ programalkotói egybehangzóan nyilatkoztuk, hogy a két tervezet kiegészíti egymást. Az SZNT európai polgári kezdeményezése egy bizonyos területre, jogszabályra hivatkozik, amely a kohéziós politika keretében azokat a régiókat próbálja előnyhöz juttatni, amelyeket többségükben valamelyik nemzeti közösség polgárai lakják. A Minority SafePack a maga területén ugyancsak fontos általános kisebbségvédelmi elgondolás, az Európai Bizottsággal történt peren kívüli megegyezést pedig precedensként kívánjuk felhasználni a polgári kezdeményezés ügyében. A Minority SafePack elutasítása, majd elfogadása – miután a bíróság elégtelennek találta az Európai Bizottságnak a kezdeményezés elutasítására vonatkozó indoklását – abban is precedenst jelent, hogy a kezdeményezést részben bejegyezték. Korábban ilyenre nem volt példa. Mi is felajánlottuk a peren kívüli megállapodás lehetőségét, és javaslatunk arra is kitér, hogy foglaljuk bele közösen a hiányzó, illetve kifogásolt részeket. – Céljaik elérésében milyen támogatásra számítanak, számíthatnak az anyaország részéről? – Létező és megnyugtató a támogatás, főleg most, amikor olyan vélemények is napvilágot látnak, miszerint le kellene számolni a „skanzenpolitikával”, a székelyföldi magyarok pedig nem várhatják el a románoktól, hogy bármit is maguktól adjanak nekik. Ez az álláspont megfeledkezik arról, hogy mi valamennyien román állampolgárok vagyunk, és mint ilyen, nem a románoktól, hanem a román kormánytól várunk el valamit. A román nyelv alapos megtanulására vonatkozó vállveregető biztatások sem ritkák, miközben nyilvánvalóan nem ismerik a különböző politikai vagy közéleti formációknak a megfelelő románnyelv-oktatás érdekében tett erőfeszítéseit. Ma már ugyanis egyértelműek az érdekek, amelyek azt célozták, hogy a magyar gyerekek ne tanuljanak meg jól románul. A kolozsvári jogi egyetem első száz diákja között például nem találunk magyart, mert az nagyon jó románnyelv-tudást feltételez. Így aztán a marosvásárhelyi bíróság bírói karának 90 százaléka ma román nemzetiségű. Az autonómia kérdése nem román–magyar kérdés. Ez a „vita” alapvetően Székelyföld polgárai és a román kormány között zajlik. A jog oldaláról közelítve, könny és romantika nélkül. IZSÁK BALÁZS Mérnök, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák József irodalomtörténész fia, Sepsiszentgyörgyön született 1952-ben. 1971-ben érettségizett a marosvásárhelyi Bolyai Líceumban, felsőfokú tanulmányait a Bukaresti Politechnikai Intézet energetikai karán végezte, 1976-ban diplomázott. 1997-ben rövid ideig az RMDSZ Maros megyei szervezetének ideiglenes elnöke volt, majd az RMDSZ Nemzetépítő Platformjának elnöke. 2002. december 2-án a Reform Tömörülés nevű RMDSZ-platform kolozsvári rendkívüli kongresszusán a marosvásárhelyi küldöttek nevében kijelentette: az elmulasztott belső választások miatt illegitimnek tartott szatmárnémeti RMDSZ-kongresszuson nincs mit keresnie a Reform Tömörülésnek. 2003 szeptemberében az SZNT kezdeményező testülete tagjává, majd alelnökévé választotta. A 2003. december 13-án megalakult Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) jegyzője lett. 2008 óta az SZNT elnöke. Díjak, kitüntetések: Bethlen Gábor-díj (2013). Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 14.Elkezdődött a Manustalálkozó (Cigánykonferencia és fesztivál)Tegnap délután az őrkői kőbánya melletti legelőn kezdődött az idei Manus cigánykonferencia és fesztivál, ahol népes nézősereg előtt mutatta be a Szép, színes világ, avagy miért lopták el a bölöni gazda lovát? című előadást a sepsikőröspataki cigány lovas tornacsapat Kálnoky Anna grófné rendezésében. Az október 13-án és 14-én, tegnap és ma zajló rendezvényről, valamint a tegnapi lovas bemutatóról a grófnét és a fesztivál két szervezőjét, Fekete-Lovas Zsoltot és Csernátoni Lorándot kérdeztük. Az idei Manus kicsit kisebb rendezvény, mint a tavalyi – mondta el lapunknak Csernátoni Loránd –, nem is fesztivál jellegű, inkább csak találkozó, mely olyan civil szervezetek és roma egyesületek képviselőit vonultatja fel, akik a saját közösségükben sikeres integrációs programokat valósítottak meg. Csernátoni szerint akadnak erre jó példák Erdélyben és Magyarországon is. Tehát míg tavaly zenekarokat hívtak meg, és inkább a rendezvény buli jellegét emelték ki, idén a konferenciára, a beszélgetésekre fektettek nagyobb hangsúlyt a szervezők. Mint megtudhattuk, eljött két roma származású településvezető is Magyarországról a találkozóra, egyikük Cserdi polgármestere, akiről azt tartják, hogy csodát vitt véghez, ugyanis egy zöldség- és gyümölcstermesztő kezdeményezés által mintegy nyolcvan százalékkal növelte a foglalkoztatottak arányát az általa vezetett településen. Fekete-Lovas Zsolt színművész, a rendezvény főszervezője lapunknak elmondta, igyekezett olyan személyeket meghívni a konferenciára, akik politikailag is érintettek a témában, azzal a nem titkolt céllal, hogy az őrkői cigány közösségnek sikerüljön megnyerni egy nagyobb támogatást akár Romániából, akár az unióból. A színész elmesélte, örömmel hallotta, amint az egyik cigány anya így szólt gyermekéhez a lovas bemutató alatt: „látod, ők el fognak érni valahová”. Ennek kapcsán kissé keserűen jegyezte meg, hogy a találkozó szervezői is szeretnének elérni valahová, de ez csak abban az esetben sikerülhet, ha több olyan ember támogatja ügyüket, akik nemcsak ígéretekkel állnak melléjük, hanem tényleg tesznek valamit a cigány közösség felkarolása érdekében. Sokkal jobban sikerülhetne a konferencia is, tette hozzá, ha páran nem maradtak volna távol, vagy ha előre jelezték volna, hogy nem tudnak eljönni, mint tette Laczikó Enikő, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára. „Örültem a Manustalálkozó szervezőbizottsága meghívásának, mert amióta dolgozunk ezzel a lovastornás csapattal, azóta vágyom rá, hogy bemutassuk itt ezt az előadást” – nyilatkozta lapunknak Kálnoky Anna, aki igazán rangos felütést adott a rendezvénynek a lovasbemutató által. Mint kifejtette, három éve működik ez a 7–13 év közötti sepsikőröspataki gyermekekből álló csapat, akikkel napi rendszerességgel dolgoznak. Céljuk, hogy lehetőséget adjanak ezeknek a kizárólag cigány származású gyerekeknek, hogy jó irányba fejlesszék tehetségüket. Megjegyezte, a lovas tornászsportra születtek ezek a gyerekek, csupán a fegyelemre kell megtanítaniuk őket. Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 14.Ebben az épületben még közelebb érezhetik magukat az egyházhoz a felsőloki hívekHáromszintes, közösségi házként is működő plébániát építtet a gyimesfelsőloki egyházközség. Jelenleg a második szint kialakításán dolgoznak a munkások. A hátralevő tennivalók megvalósításához szükséges pénz előteremtéséhez még keresik a forrásokat. A gyimesfelsőloki plébánia jelenlegi épületét még 1905-ben építtette fából Bodor József templomépítő az akkori lehetőségeknek megfelelően. Azóta több alkalommal is szükségessé vált javításokat, beavatkozásokat végezni az épületen, hogy lakható legyen, emellett megfelelő termek – hittanterem, iroda, vendégszobák – hiányában problémát okoz a különböző tevékenységek megtartása az épületben. Többek között emiatt kezdtek gondolkodni az épület felújításán, illetve tetőterének kiépítésén – ismertette az előzményeket Vass Nimród István. A helyi plébános hozzátette, készíttettek egy felmérést, amelyből kiderült, abban az esetben is, ha a faanyagot a plébánia biztosítja, a szükséges tennivalók annyiba kerülnek, mint egy új épület felépítése „pirosba". Mivel nem tudható, hogy a régi épület hogyan bírná a terhelést a tetőtér kiépítése után, illetve faépület lévén, nem okoz-e később gondot a gombásodás, az egyháztanács inkább egy új épület mellett döntött. Tavaly fogtak hozzá a tervek elkészítéséhez, források kereséséhez, és miután megvolt a szükséges dokumentáció, idén márciusban megkapták az építkezési engedélyt is. A jelenlegi plébániaépület mellett az építkezéshez június második felében fogott hozzá a csíki kivitelező cég: mostanra elvégezték az alapozási munkálatokat, minapi ottjártunkkor a második szint kialakításán dolgoztak a mesterek. Jövőben folytatódhatna a tető és tetőtér megépítése és a belső munkálatok – részletezte a lelkipásztor. Mint kifejtette, a készülő épületben kialakítanak a paplakás számára két szobát fürdővel, továbbá négy vendégszobát az egyházi ügyekben a településre látogatók számára, két – egyenként 52 négyzetméteres – közösségi termet, irodát, konyhát, ebédlőt, kamrát, kazánházat, pincét, garázst. Pénzre lenne még szükség Az épület pirosba való felépítésére az árajánlat mintegy 450 ezer lej volt, ebből 156 ezer lejt már kifizettek az alsó szint megépítésére, a második szinten végzett tennivalókat ezt követően kell kifizetniük – ezután derül majd ki annak értéke – avatott be Vass Nimród István. Bevallotta azt is, nem valószínű hogy a munka teljes értékét ki tudják idén fizetni, mivel meglátása szerint nem áll már akkora összeg a rendelkezésükre. Kérdésünkre beszámolt arról is, hogy a munkálatokat Hargita Megye Tanácsának idei 80 ezer lejes támogatása, a hívek adományai és az egyházadó felhasználásával finanszírozzák. Azt is megtudtuk, hogy a tervezők becslései szerint a teljes munkálat mintegy egymillió lejbe kerül – a különbözet előteremtéséhez a plébánia jövő évi bevételeiből mindenképp elkülönít erre a célra, számítanak a hívek adományaira is, akik eddig is nagyvonalú felajánlásaikkal a tervük mellé álltak. Természetesen továbbra is élnek pályázati lehetőségekkel, Hargita Megye Tanácsa mellett német nyelvterületről is hívnának le pénzt, illetve a magyar kormányhoz – két sikertelen próbálkozás után – harmadszorra is benyújtanak egy pályázatot. Az egyháztanács döntésének értelmében, amennyiben az új létesítmény elkészülte után találnak megfelelő rendeltetést a jelenlegi plébánia épületének, átalakítják arra a célra, amennyiben nem kerül erre sor, elbontják a több mint száztíz éves épületet – tájékoztatott Vass Nimród István. Megjegyezte továbbá, az új épület egyik legnagyobb előnye, hogy közösségi házként működhetne. Ugyanis megfelelő tér állna a fiatalok, a kórus, a különböző tevékenységek rendelkezésére. Ezáltal a helyiek több időt tölthetnének ott, közelebb érezhetnék magukat az egyházhoz, a plébániához. A plébános elmondása szerint mindezek mellett a korszerű épület nemcsak amiatt lesz előnyös, mert minden plébániához kapcsolódó tevékenység egy helyen lesz elérhető, megtartható általa, hanem mert így csak egy épület esetében kell a különböző javításokat elvégezni, takarékosabban lehet működtetni. Kömény Kamilla / Székelyhon.ro 2017. október 15.Zilah református magyarsága hetven évvel a felépítése után vehette birtokba oktatási művelődési központjátAz erdélyi Zilah város református magyarsága hetven évvel a felépítése után vehette igazán birtokba a Kálvineum oktatási és művelődési központot és kollégiumot. A második világháború idején nagy erőfeszítések árán, közadakozásból felépített épületet egy évvel az átadása után államosították, részleges visszaszolgáltatására és birtokba vételére a magyarságnak 2011-ig kellett várnia. A magyar állam támogatásával felújított épületet vasárnap avatták fel. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az épület felavatása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten megrendítőnek, fájdalmasnak, de mégis örömtelinek nevezte a zilahi magyarság harcát. Hozzátette: „azért örömteli is, mert mégiscsak győztünk, a Kálvineum egy részét visszavettük”. Azt tartotta a történet tanulságának, hogy háborúban is lehet építkezni, csak sokkal nehezebben. A miniszter úgy vélte, hogy a reformáció óta eltelt ötszáz év, de az utolsó száz év is arra tanít, hogy jobbnak kell lenni másoknál, és így közép távon győzelmeket lehet aratni. Mint pontosította a Németh László által meghirdetett „minőség forradalma” nem azt jelenti, hogy másokat legyőzünk, de „azt jelentheti, hogy felülmúljuk mások teljesítményét”. A gondolatot folytatva a miniszter kijelentette: az a legjobb, ha a tehetség és a magyarság összetartozik. Balog Zoltán szerint a magyarságnak az a feladata, hogy minden erejét összeadja az újabb győzelmek érdekében. Elmondta: a magyar állam ez évtől két ütemben 40 milliárd forintot szán arra, hogy Magyarország határain kívül bölcsődéket, és óvodákat építsen. Hozzátette, olyan minőségi intézményeket létrehozását akarják támogatni, amelyek vegyes házasságban élő magyar szülők számára is vonzóak. A miniszter arra is kitért, hogy 2018-tól a világ bármely pontján születő magyar gyermeket megilleti a magyar állam által biztosított babakötvény, és édesanyját az anyasági támogatás. Mint elmagyarázta, a babaköltvény értéke a gyermek felnőtté válására akár néhány százezer forintra is felduzzadhat. Hozzátette: a kötvény pénzügyi fogalom, de egyben köteléket is jelent a felnövekvő gyermekek és a magyar állam között. A gyermekek és családjaik minden évben levélben fognak tájékoztatást kapni a kötvényük helyzetéről, és ezáltal is tudatosul bennük, hogy számon tartják őket Budapesten. Megemlítvén, hogy Zilahon már a 2. századtól római őrtorony állt, Balog Zoltán annak a szükségességéről beszélt, hogy legyen a városban magyar őrtorony. „Ha a fiataljaink ott lesznek az őrtornyok körül, akkor lesz jövője mindenkinek aki a magyar életet óvja és gyarapítja” – fogalmazott a miniszter. A központi református templomba gyűlt három zilahi gyülekezet hívei számára Szász Bálint Róbert esperes prédikált a vasárnapi hálaadó istentiszteleten, a Kálvineum történetét pedig Püsök Sándor Csaba lelkész elevenítette fel. Amint felidézte, az államosított épületet 1979-ben két részre osztotta, és külön-külön telekkönyveztette a román állam, a visszaszolgáltatás pedig csak a romos állapotba került kulturális központra vonatkozott. A szolgálati lakásokból álló épületrészt továbbra sem vehette birtokba az egyház. A vissza nem adott épületrészt – a falán levő hirdetmény szerint – 550 ezer euróért (170 millió forint) árulja egy ingatlanügynökség. Amint a lelkész megjegyezte: megérett az idő arra, hogy perújrafelvételt kezdeményezzenek a maradék vagyon visszaszerzésére. Az ingatlanfelújítás történetét ismertető Oláh Mihály lelkipásztor elmondta: 2014 óta az emberi erőforrások minisztériuma 194 millió forinttal támogatta a zilahi reformátusságot. Ebből az összegből nemcsak felújították és korszerűsítették a kulturális központot, hanem 40 gyermek ellátására alkalmas szórványkollégiumot is létrehoztak mellette. Ebből a támogatásból épült orgona is az egyik zilahi református templomban. Amint a templomi történeti áttekintésből kiderült, a zilahi református közösség öröme azért sem lehet teljes, mert a Református Wesselényi Kollégium épületét – melyben egykor Ady Endre tanult – továbbra sem szolgáltatta vissza az egyháznak a román állam. A templomi beszédek után a mintegy ezer fős gyülekezet átvonult a Kálvineumba, ahol a szalagvágást követően kóruselőadást hallgathatott. Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma 2017. október 15.Újabb elnöki mandátumot kapott Tőkés László az EMNT élénÚjabb kétéves elnöki mandátumot kapott Tőkés László európai parlamenti képviselő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozsváron megszervezett küldöttgyűlésén szombaton. A szervezet sajtóirodájának közleménye szerint az elnökségi beszámolók, valamint az EMNT Demokráciaközpontok honosítási munkájáról szóló összefoglaló ismertetése után a jelen lévő 95 küldött megerősítette elnöki tisztségében, és a következő két évre is bizalmáról biztosította Tőkés Lászlót. Az EMNT elnökének jelölésére a küldöttek megerősítették tisztségében Sándor Krisztina ügyvezető elnököt is. Elnöki beszámolójában Tőkés László a „posztkommunista visszarendeződésnek” és a teljes körű rendszerváltás elmaradásának tulajdonította azt, hogy nem valósultak meg az erdélyi magyarság autonómiaigényét először kinyilvánító, negyed évszázada elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat célkitűzései. Úgy vélekedett: Nagy-Románia közelgő centenáriuma miatt az erdélyi magyar közéleti szereplőkre nagy felelősség hárul, hogy az egyre inkább kiélesedő kommunikációs háborúban ne hagyják magukat provokálni, és kellő higgadtsággal viszonyuljanak minden felmerülő kérdéshez. „Továbbra is legfőbb célunk a nemzeti politizálás, mely során számítunk szövetségeseinkre is. A Kárpát-medencei Autonómiatanácsot erősítenünk kell, s az önrendelkezést össznemzeti ügyként kell kezelnünk. Továbbra is számítunk a magyar kormányra, támogatjuk küzdelmét a migrációs válság megoldásáért, s kivesszük a részünket az anyaországi választásokat megelőző regisztrációs kampányból is” – hangoztatta az erdélyi magyar autonómiaigény képviseletére vállalkozó szervezet elnöke. Az EMNT küldöttgyűlését Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Szabolcs Attila parlamenti képviselő (FIDESZ), az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke, valamint Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke is üdvözölte. A kolozsvári tanácskozáson átadták az EMNT Kós Károly-díját is, amelyet idén Izsák Balázsnak, az SZNT elnökének ítéltek oda. A 2013 óta évente átadott kitüntetéseket olyan személyiségeknek, szervezeteknek adományozzák, akik az autonómiaformák eléréséért példás tevékenységet fejtettek ki. Az elmúlt években Király Károly, a rendszerváltás időszakát meghatározó politikus, Juhos Gábor maratonfutó, Bakk Miklós politológus, Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke, a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsora és a Háromszék napilap szerkesztősége részesült Kós Károly-díjban. Az EMNT kitüntetését post mortem Birtalan Ákos egykori háromszéki parlamenti képviselő is megkapta. Baranyi László / MTI; Erdély.ma 2017. október 15.Szent László alakja közép-európai ügySzombaton Rex Admirabilis – Szent László király műve és tisztelete címmel tudományos konferenciát szervezett a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Püspöki Palota dísztermében. A magyar történeti és művészettörténeti kutatás öt meghatározó alakja vett részt a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség idei egyháztörténeti konferenciáján, melynek a Püspöki Palota díszterme biztosított helyszínt az elmúlt szombaton. Az előadások során új megközelítések, szempontok kerültek reflektorfénybe a Szent László művének és tiszteletének témakörben, akinek az alakja – ahogy az egyik neves meghívott fogalmazott - közép-európai ügy. A Váradról, Kolozsvárról és Gyulafehérvárról érkezett érdeklődők nem csupán ismeretekkel gazdagodtak, hanem az elhangzottak talán hozzájárultak ahhoz is, hogy olyan megőrizendő értékként tekintsenek a szent életű király örökségére, melyre alapozni lehet, ki kell állni érte és megvédeni szükségeltetik annak érdekében, hogy egy tartalmas jövőt tudjunk építeni. A köszöntőbeszédében Böcskei László megyés püspök felidézte: a rendezvény egy 1999-ben útjára indított, később egyháztörténeti konferenciákká átalakult szép kezdeményezés folytatása, a Szent László jubileumi évben pedig reményeik szerint az élményszerű megközelítéseken túl amolyan szükséges kiegészítésként sikerül még jobban tudatosítani azt, hogy Szent Lászlónak az üzenete napjainkban is aktuális, mondanivalója van a mai ember számára is. Nekünk pedig nyitottaknak kell lennünk ennek befogadására: nem elég ha csak ösztönszerűen rácsodálkozunk, hanem konkrét cselekedetekkel és magatartásvállalással kell mi is a gyakorlatba ültetnünk. Lakatos Attila, a püspökség kulturális referense, főszervező kifejtette: legutóbb 1878-ban volt együtt ennyi híres és elismert középkorkutató Nagyváradon, amikor Rómer Flóris kanonok szervezett egy régészeti konferenciát és kiállítást itt. Öt előadás Marosi Ernő professzor emeritus (ELTE), a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja arról értekezett, miként jelenik meg Szent László király alakja a művészettörténetben. Solymosi László professzor emeritus (ELTE, Debreceni Egyetem), akadémikus az előadásában Szent László életére, uralkodására, és szentté avatására fókuszált. Többek közt arra hívta fel a figyelmet: Szent László 1095-ben távozott az élők sorából, és sírhelyét a források egyértelműen meghatározták: az uralkodót az általa alapított váradi székesegyházban temették el. Mátyás Flórián (1818-1904) történész azonban 1900. június 11-én az MTA felolvasóülésén egy ettől eltérő, merőben új elképzelést ismertetett, miszerint először a szintén általa létrehozott somogyvári bencés apátságban temették el, ahonnan a földi maradványait később, valamikor 1192 előtt vitték Váradra. Ez a vélemény aztán gyorsan elterjedt, és állításának napjainkig csak kevesen mondtak ellent. A hibás nézet egy pápai bulla téves értelmezésére vezethető vissza – magyarázta a meghívott, aki később arról is beszélt, hogy valójában nem tudjuk, hol halt meg Szent László, a források szerinte bizonyára azért említik Nyitrát, mert ez a cseh határ közelében van, és a halálakor éppen azon a környéken tartózkodott Szent László. Madas Edit egyetemi tanár, az Országos Széchényi Könyvtár főmunkatársától megtudtuk: a 13. század második felétől maradtak fel olyan beszédek, melyek tárgyát képezhetik a középkori prédikációirodalomnak és Szent Lászlóval kapcsolatosak. Ezekben mint egy Istentől rendelt, ideális uralkodó van bemutatva, aki értékes és tanulságos erényekkel rendelkezik, és királyként a cselekedeteivel Isten tervének és akaratának a megvalósítását szolgálta. Klaniczay Gábor, a budapesti CEU Középkori Tanszékének oktatója Szent László kultuszát vázolta fel európai összehasonlításban. Kuriózumként megjegyezte: ötletként felmerült a hasonló hangzás miatt, hogy a legendás kerekasztal-lovag, Lancelot nevének és alakjának ihletője esetleg Szent László lehet, ami tényleg érdekes és furcsa, de bizonyára Szent László se tiltakozott volna ez ellen. Jékely Zsombor, a Károli Gáspár Református Egyetem Művészeti Tanszékének vezetője, az Iparművészeti Múzeum főigazgató-helyettese a kerlési (cserhalmi) csata falképciklusairól tartott prezentációt. Mint elhangzott, ezek közül a legrégebbi évszámos emlék eddigi tudomásunk szerint a kakaslomnici – 1317, a bántornyai – 1389, a székelyderzsi – 1419 és a póniki – 1478. A meghívottaknak emlékéremmel és különféle kiadványokkal köszönte meg a jelenlétet a váradi egyházmegye főpásztora. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro 2017. október 15.Szent László-évi emlékülés BudapestenSzent László Emlékülést tartott a Szent László-év Tanácsadó Testülete és a Pro Patria Egyesület szerdán, október 11-én az Országgyűlés felsőházi termében. Megjelenteket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Gaal Gergely, a tanácsadó testület elnöke köszöntötte. Az emlékév eddigi rendezvényeit és eredményeit dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár ismertette. Jerzy Snopek, a Lengyel Köztársaság magyarországi nagykövetének előadását Gedeon Márta, a diplomata felesége olvasta fel, majd prof. dr. habil. Szakály Sándor DSc. történész és ft. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes előadását hallgathatták meg a jelenlevők. Az emlékülést dr. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke vezette le. A felszólalók méltatták a Szent László-év eseményeit, többek között a nagyváradi Szent László Napokat is. Nagyváradról a Szent László Egyesület részéről meghívást kapott és részt vett az eseményen: Zatykó Gyula, Csomortányi István, Habineac István, Asztalos Attila és Havran Gábor. A Szent László Egyesület sajtóirodája; erdon.ro 2017. október 16.Mártírokról és elvándoroltakról VáradújvárosonA nagyvárad-újvárosi református egyházközség templomában 2017. október 15-én tartott vasárnap délelőtti istentiszteletre különleges alkalomként emlékezhet az utókor. Tőkés László európai parlamenti képviselőnek, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspökének szószéki szolgálatát követően bemutatták a Mártírok százada című könyvet, amely olyan magyar református lelkészekről szól, akik a múlt században – különösképpen az 1956-os esemény következtében – vértanúságot szenvedtek. Az igehirdető az „inkább Istennek kell engedelmeskednünk, mint az embereknek” (ApCsel 5,29) újszövetségi tételből kiindulva emlékezett meg az áldozatvállalás és helytállás hőseiről. Tőkés László a kereszténység és a magyarság több olyan mártírját idézte meg, akik életükkel és szabadságukkal fizettek hitükért, kiállásukért, büszkén vállalt nemzeti és felekezeti hovatartozásukért. Miközben mások önfeladással keresték a boldogulást a múlt században egymást váltó hatalmak karmaiban vergődve, addig a hit és lelkiismeret vértanúi szembeszálltak az elnyomókkal, mivel számukra a legnagyobb kihívás az volt, hogy miként állnak meg Isten színe előtt és hogyan tudnak megfelelni a közösségi elvárásoknak. A püspök arról is szólt, hogy a napjainkban üldözött Krisztus-hívők száma meghaladja a Római Birodalomban üldözött őskeresztényekét, s az európai szekularizáció világában egyre kényelmetlenebb kereszténynek lenni. A prédikáció után Sándor Lajos újvárosi lelkipásztor köszöntötte a Nyugat-Európából érkezett vendégeket, átadva a szót Békássy N. Albert svédországi emeritus gyermekgyógyász professzornak és özv. Lázárné Zahn Dalma Enikő nürnbergi lelkipásztornak, a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat világi, illetve lelkészi elnökeinek, akik a szervezetükről és több évtizedes szolgálatukról szóltak röviden. A NYEMRLSZ feladata: református értékeink megőrzése és továbbvitele a nyugati magyar közösségekben. Évente szerveznek hittudományi tanácskozásokat neves előadókkal. A most megjelentetett kötetben első alkalommal foglalták össze a Kárpát-medencei magyar lelkészek névsorát, dokumentálták a vértanúságukat. A Mártírok százada című kötetet Bereczki András ny. paptamási lelkipásztor állította össze, aki a maga során több évtizedes szolgálatát idézte fel vallomásosan. Mind ő maga, mind a végül zárszóra kért Tőkés László felhívták a figyelmet arra, hogy azok a reformátusok, akik a Kárpát-medencéből elvándorolnak, választott új hazájukban nem mindig érkeznek meg az egyház megtartó kebelébe és közösségeibe, pedig az asszimilációt ez legalább lassítaná. A püspök ugyanakkor a hazatérésre biztatott, az itthon maradottakat pedig arra, hogy hívják vissza szülőföldjükre a szétszéledteket, még akkor is, ha az elvándoroltak egy része okkal ment el. A könyvbemutató során Orosz Otília Valéria kántornő két alkalomhoz illő dalt adott elő. Az ezer példányban megjelent kötethez jelképes adományok fejében lehetett hozzájutni – az összegyűlt pénzből egy magyar mártírnak állítanak majd emlékművet Németországban. Mártírok százada – ’56 és a XX. század magyar református lelkészvértanúi. Szerk. Bereczki András – Összefoglaló A NyRMRISz Hittudományi tanácskozása, Felsőőr/Oberwart, Ausztria, 2016. július 14-17. /Kairosz Kiadó, Budapest, 2016./ tokeslaszlo.eu 2017. október 16.Tizenhét társulat lép fel az erdélyi magyar bábszínházak nagyváradi fesztiváljánTizenhét társulat huszonkét előadása lesz látható a harmadik alkalommal megrendezendő Fux Feszten Nagyváradon, az erdélyi magyar hivatásos bábszínházak fesztiválján, amelyet Fux Pálról, a szervező nagyváradi bábszínház egykori vezető személyiségéről neveztek el. A nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának közlése szerint a fesztivál október 2. és 7. között lesz. A szakmai találkozó hat napján tizenhét társulat huszonkét előadását láthatja a közönség, de szakmai beszélgetésekre és műhelygyakorlatokra is sor kerül. A Fux Feszt az idén túllép Románia határain, és hagyományos magyarországi meghívottai mellett Vajdaságból és Felvidékről is fogad egy-egy társulatot. Az idén a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábos, illetve a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem színész szakos hallgatói is elfogadták a szervezők meghívását, így ők is gazdagítják előadásaikkal a fesztivál kínálatát. Hat erdélyi magyar hivatásos bábszínház lesz jelen a fesztiválon, a szatmárnémeti Brighella Bábtagozat, a kolozsvári Puck Bábszínház, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, valamint a házigazda Lilliput Társulat. Rajtuk kívül a fesztivál vendége lesz a debreceni Vojtina Bábszínház, a pécsi MárkusZínház, a magyarországi Led Puppets, a Vajdasági Magyar Bábszínház, a Rozsnyói Meseszínház és a győri Vaskakas Bábszínház. Az előző évek gyakorlatához hasonlóan a III. Fux Feszt is versenyfesztiválként határozza meg magát, de az egyes bábszínházak, társulatok szabadon dönthetnek, hogy versenyben vagy versenyen kívül kívánnak megmutatkozni. A szakmai zsűri tagjai idén Kozsik Ildikó bábrendező és tanár, Maria Mierlut színész-rendező, illetve Vadas László rendező. MTI; itthon.ma/kult 2017. október 16.Szilágyi Péter: 2017 végéig egymillióra nő az új magyar állampolgárok lélekszáma– 2017 végéig egymillióra nő az új magyar állampolgárok lélekszáma – tájékoztatta vasárnap az MTI-t Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, aki a Clevelandben élő magyarságnál tesz látogatást. A helyettes államtitkár a Regionális Diaszpóra Tanács clevelandi értekezletén vett részt. Tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit a magyar kormány 2010 óta folytatott nemzetpolitikájának részleteiről és eddigi eredményeiről, valamint az új lehetőségekről. Szilágyi Péter beszámolt a Kőrösi Csoma Sándor-program, a Julianus-program és a kulturális értékmentést szolgáló Mikes-program eredményeiről és további lehetőségeiről. A többi között például arról is, hogy már 2018 elejétől igényelhető pályázati támogatás a hétvégi magyar iskolákhoz. A helyettes államtitkár örömmel nyugtázta azt is, hogy 2017 végéig egymillióra gyarapszik az új magyar állampolgárok lélekszáma. Az MTI kérdésére Szilágyi Péter kifejtette, hogy tapasztalatai szerint egyre nagyobb az érdeklődés a Diaszpóra Tanács munkája iránt, és a tanácskozáson is többen kérték az anyaország támogatását mind a hétvégi iskolákhoz, mind az amerikai magyar szervezetek közötti jobb kommunikáció elősegítéséhez. Szombaton este a helyettes államtitkár részt vett a Cleveland elővárosában lévő Westlake hetednapi adventista gyülekezete által a reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen. Köszöntő beszédében Jakab apostol levelét idézve a hit és a cselekedetek elengedhetetlen összhangjáról beszélt, és egyúttal rámutatott arra is, hogy a reformáció 500. jubileumi esztendeje méltó alkalom nemcsak az emlékezésre, hanem a jövőbe tekintésre is. Hangsúlyozva, hogy „az egyházi közösségek ereje ma vitathatatlan”, kiemelte: a határon túlra került és a világ távoli pontjain élő gyülekezetekben „különös jelentőséggel bír ez a közösségi megtartó erő”. Hozzátette: „a gyülekezetek nemzetünket megtartó és egyesítő munkája ma is a legfontosabb biztosítéka a magyarság megmaradásának, s éppen ezért támogatjuk minden lehetséges eszközzel”. Szilágyi Péter vasárnap ünnepi hálaadó szentmisén vett részt a clevelandi Szent Erzsébet katolikus templomban, ahol köszönetet mondott a Szent Erzsébet egyházközösség megalapításának 125. évfordulója alkalmából. A szentmisén részt vett az új clevelandi püspök is, akinek engedélyével öt új magyar állampolgárt avattak a templomban. Vasárnap este a helyettes államtitkár a clevelandi magyar baptista gyülekezet vendége volt. (MTI) 2017. október 16.Először lesz magyar színházfesztivál BrassóbanElső alkalommal szervezik meg Brassóban azt a színházi seregszemlét, amelynek szervezői hagyományt szeretnének teremteni a Cenk alatti városban. Október 26-29. között az első Magyar Színházfesztivál keretében a Drámai Színház nagyszínpadán négy előadást lehet megtekinteni, ugyanakkor egy zenés pódiumelőadással október 23. közelségét is megidézik a fesztivál első napján. A négynapos rendezvény szervezőinek szándéka az volt, hogy minél szélesebb színházi ízlést leképező produkciókat hívjanak meg Brassóba, így thrillerszerű tragédia, színházi szatíra, táncszínházi előadás és vígjáték is szerepel a felhozatalban. Minderre – rendhagyó módon – a jegyek mellett bérletet is válthatnak a brassói színházkedvelők. Incze Gergely Katalin zeneszerző és Laczkó Vass Róbert színművész zenés pódiumelőadása nyitja meg a fesztivált a Drámai Színház stúdiótermében. Te pesti srác (falragaszok forradalma, röplapok szabadságharca) címmel az 1956-os forradalom kevésbé ismert szövegeit és az ezekhez írt eredeti zenét mutatja be a két kolozsvári alkotó október 26-án, 17.00 órakor. Ugyanaznap 19:00 órától tekinthető meg a Drámai Színház nagytermében a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Roberto Zucco című, valós történeten alapuló előadása, amelyet Zakariás Zalán rendezett. Másnap, október 27-én, pénteken ugyancsak 19:00 órától a román-magyar viszonyt két nyelven és kétnyelvű felirattal taglaló, Székely Csaba által írt MaRó című produkciót tűzték műsorra a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadásában. A harmadik fesztiváli este (október 28.) a Nagyváradi Táncegyüttesé, amelynek tánckara és zenekara Móricz Zsigmond Barbárok című novellája nyomán létrehozott táncszínházi előadását mutatja be 19.00 órától. A rendezvényt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház zárja október 29-én, 19:00 órakor Caragiale Zűrzavaros éccaka című vígjátékával, amelyet Székely Csaba fordított mai nyelvre. A fesztiválnak két kísérőrendezvénye is van, mindkettő a fesztivál harmadik napján, október 28-án, szombaton: délelőtt 11:00 órakor Gáspárik Attila színész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója A színház kiterjedése című könyvét mutatja be Cafeteca Hirscherben, 14.00 órától pedig a Grimasz színjátszócsoport Ez a ház bontásra vár című előadását lehet megtekinteni a Drámai Színházban. Bérleteket és jegyeket három helyszínen lehet igényelni: a Brassói Lapok szerkesztőségében, a Demokrácia Központban és az RMDSZ-székházban. A fesztivál támogatója Brassó Város Tanácsa. Transindex.ro 2017. október 16.A szenátus végleg elkaszálná a magyar közösséget érintő törvénytervezeteketMáris a döntő házhoz, a szenátus szakbizottságaihoz került a közigazgatási anyanyelv-használati jogokat bővítő törvénytervezet, és félő, hogy a képviselőház után a felsőházban is elkaszálják. Hasonló sorsra juthat a március 15-ét hivatalos ünnepé nyilvánító javaslat, amely szerepelt a szenátus hétfői ülésének napirendjén. Az RMDSZ arról győzködi a kormánypártokat: a magyar közösséget érintő tervezetek csak akkor kerüljenek napirendre, amikor esély van reális párbeszédre a jogszabályokról. Képviselőházi leszavazása után gyanús gyorsasággal a szenátus szakbizottságaihoz került a közigazgatási anyanyelv-használati jogokat bővítő RMDSZ-tervezet, a pénzügyi szakbizottság hétfői ülésén már napirendre is tűzték a vitáját. Az öt illetékes testületnek október végéig kellene megvitatnia a jogszabály-módosítást, amely utána a plénum elé kerül. Mivel félő, hogy a tervezetet döntő házként a szenátus is elutasítja, az RMDSZ azt szerette volna, hogy csak akkor kerüljön napirendre a felsőházban, ha kedvezőbb a hangulat az elfogadásához. „Ám minden jel arra utal, hogy a román pártok szeretnék ezt a procedúrát mielőbb lezárni, amíg ilyen elutasításos hangulat van. Nagyon gyorsan lépni akarnak” – nyilatkozta a Maszolnak Tánczos Barna szenátor. Hozzátette, a román pártoknak az is érdeke, hogy a március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánító RMDSZ-tervezet is megbukjon, és szintén ezért került fel a szenátus hétfői ülésének napirendjére. Cseke: reális párbeszédet kérünk A két jogszabály sorsa az RMDSZ és a kormánypártok frakcióvezetőinek szokásos hétfői találkozóján is megbeszélés tárgya volt. A tanácskozás után Cseke Attila frakcióvezető a Maszolnak elmondta, az RMDSZ továbbra is azt kérte a koalíciótól, illetve azt kéri az ellenzéki pártoktól is, hogy a magyar közösséget érintő tervezetekről legyen reális párbeszéd. „Ne az történjék, mint a képviselőházban, ahol vita nélkül lesöpörték az asztalról a közigazgatási törvényt módosító javaslataikat” – mondta a politikus. Cseke Attila nem kívánta részletezni, hogyan viszonyultak a hétfői találkozón az RMDSZ kéréséhez a kormánypártok képviselői. Azt viszont elmondta, hogy a szenátusi pénzügyi szakbizottsága hétfői ülésének napirendjéről sikerült levétetni a közigazgatási anyanyelv-használati jogokat bővítő tervezetet. Şerban Nicolae: március 15-ről egyelőre nem szavaznak A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, Şerban Nicolae, aki az RMDSZ politikusaival tartott hétfői találkozó után az Agerpresnek elmondta: valószínűleg leveszik a szenátus hétfő délutáni ülésének napirendjéről a március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánító RMDSZ-tervezet „Március 15-e egy olyan nap, amelyet a világon élő összes magyar megünnepel. Kérdéses, hogy miért kellene ezt a romániai magyarok napjává tenni. A Szociáldemokrata Párt kérte, hogy az RMDSZ fontolja meg még egyszer ezt a javaslatot” – mondta a PSD szenátora. Arra az újságírói kérdésre, hogy leveszik-e a tervezetet a szenátus ülésének hétfői napirendjéről, Şerban Nicolae azt felelte: „nagyon valószínű”. Viszaküldték a szakbizottságokhoz a tervezetet A szenátus visszaküldte a szakbizottságokhoz a március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánító tervezetet. A plenáris vita és végszavazás elnapolását az RMDSZ frakcióvezetője, Cseke Attila javasolta, kérését pedig a szociálliberális kormánytöbbség megszavazta. Traian Băsescu volt államfő, az ellenzéki Népi Mozgalom Pártjának szenátora a törvénytervezet elutasítását követelte, arra kérve az „általa tisztelt” magyar polgártársait, hogy három nemzeti napjuk közül válasszanak maguknak másik ünnepnapot, mivel – a pesti forradalom 12. pontját, a Magyarország és Erdély unióját idéző – dátum hivatalos ünneppé nyilvánítása szerinte megalázná a románokat. A döntés után Cseke Attila frakcióvezető elmondta, az RMDSZ továbbra is fenntartja a a felsőházban a jogszabályt, mert ez az erdélyi magyarság jogos kérésének megvalósítását célozza. „Semmi olyant nem tartalmaz, ami más romániai nemzeti kisebbségek esetében már nem lenne biztosított” – idézte az RMDSZ hétfői hírlevele a politikust, aki emlékeztetett: a romániai tatár és a romániai roma közösség nemzeti ünnepét törvény ismeri el az országban. „Ma azonban azt kell látnunk, hogy a román ellenzék olyan nacionalista légkört teremtett, amelyben most nem lehetett a többséget biztosítani a törvénytervezet elfogadásához. Az RMDSZ továbbra is nyitott a kezdeményezéssel kapcsolatos vitára, a felmerülő kérdések megbeszélésére. Úgy látjuk, hogy további párbeszédre van szükség a témában a román többséggel, ezért egyetértünk azzal, hogy törvénytervezetünk kerüljön vissza a szakbizottságokba. Ezáltal plusz időt és újabb párbeszéd lehetőséget biztosítunk a szenátusnak a viták lefolytatására, amennyiben erre igény mutatkozik” – nyilatkozta a szenátor. Cseke Attila elmondta, az elmúlt 27 évben a több ezer ünnepségen méltó módon emlékezett az erdélyi magyarság az 1848–1849-es szabadságharcra, román közösségi barátaink is velünk voltak ünnepünkön, a román politikai elit vezetői üzeneteket fogalmaztak meg az erdélyi magyarok számára március 15-én. „Az RMDSZ-nek és az erdélyi magyaroknak nincs rejtegetni valója, törvénytervezetünket azért terjesztettük a parlament elé, mert elérkezettnek láttuk az idejét annak, hogy a magyar közösség ünnepe is elismert esemény legyen Romániában, hogy azt érezhessük, nem vagyunk másodrangú állampolgárai ennek az országnak, a mi ünnepünk is fontos” – fogalmazott Cseke Attila. Mint ismert, a jogszabály előírja, hogy a magyar közösség tagjai igény szerint szabadnapot kaphatnak nemzeti ünnepükön, ha részt vesznek az ünnep alkalmából szervezett eseményeken. Március 15-én a helyi és megyei önkormányzatok megemlékező eseményeket szervezhetnek ott, ahol magyar közösségek élnek, a rendezvények megszervezésére pénzt különíthetnek el költségvetésükből. Az RMDSZ tervezetében az is szerepel, hogy a közszolgálati televízió és rádió különkiadású műsorokban tűzze műsorra a megemlékezéseket. maszol.ro 2017. október 16.Művészettörténészek műhelyében: erdélyi építészpályák több száz év távlatábólUgrai László a modern értelemben vett erdélyi építészek korai előfutára volt, aki a 18. század végén Bécsben szerzett tudását kamatoztatta itthon a 19. század első évtizedeiben. Életpályájáról nemrég jelent meg tanulmány a Fundálók, pallérok, építészek Erdélyben /Maros Megyei Múzeum, Erdélyi Múzeum Egyesület, 2016/ című kötetben. Hogy lehet 200 év távlatából hitelesen, tényszerűen rekonstruálni egy építész pályáját, döntéseit, az építkezések társadalmi kontextusát? Többek között erről beszélgettünk Orbán János művészettörténésszel, a kötet szerkesztőjével, az Ugrairól szóló tanulmány szerzőjével. Az Erdélyben dolgozó régi építészek pályáját vizsgáló, kilenc tanulmányt tartalmazó kiadványt tavasszal mutatták be Kolozsváron, nemrég pedig Budapesten, az ELTE Művészettörténeti Intézetében is. – A kötet címében, de a tanulmányokban is olvashatjuk az épületekkel kapcsolatos munkakörök különböző régi megnevezéseit. Milyen különbségek voltak a fundáló, a pallér, a geometra, vagy az architectus státusok között? – Ezek a történeti elnevezései az építkezéssel foglalkozó szakembernek, koronként eltérő jelentéstartalommal. A fundáló kifejezés a kora újkori forrásokban jelöli a tervezésben, a kivitelezés irányításában részt vevő személyt, a pallér szavunk a barokk időkben vált mindennapossá, jellemzően az építkezést irányító kivitelező mestert értették alatta, ám ezeknek az építőmestereknek a többsége tervek készítésére is képes volt szükség esetén. Az architectus már az ’építész’ megfelelője a latinban, olyasvalakit jelölt, aki főként a tervezés munkálataiban működött közre és akár már képesítéssel is bírt; ám a kifejezés jelentéstartalmának határai a használójától is függtek, adott esetben építőmesterekre is utaltak ezzel a terminussal. A latin geometra jelentése elsődlegesen ’földmérő’ és általában mérnöki tudással rendelkező személyt fed. Ám látnunk kell, hogy a 18. század végétől a Habsburg Birodalmat már a közigazgatási egységekben tevékenykedő mérnökök hálózata szőtte be, ekkoriban nálunkfele a geometra kifejezés ezt a hivatali funkciót is jelölte. Ezek a szakemberek kisebb-nagyobb mértékben építészeti tudással is rendelkeztek, el kellett tudniuk készíteni egy-egy középület tervét, költségvetését. A kifejezések – és végső soron maguk a kötet tanulmányai – tehát annak a fejlődésnek az állomásait jelzik, melynek során az utóbbi pár száz évben nálunk is letisztultak a modern értelemben vett építészt meghatározó igények és feladatok, amint a kötet bevezetőjében is olvashatjuk. A Fundálók, pallérok, építészek Erdélyben című kötet a Maros Megyei Múzeum és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiadásában jelent meg 2016 végén. A gazdagon illusztrált, igényes kiadvány kilenc tanulmányt tartalmaz. Kovács András Giovanni Morando Viscontiról, Terdik Szilveszter és Bara Júlia a Partiumban tevékenykedő barokk építészekről, Orbán János Ugrai Lászlóról ír. Kolozsvár nagy hatású építészéről, Pákei Lajosról két tanulmány is szól, Bordás Beáta és Székely Miklós tollából. A marosvásárhelyi századforduló nagy hatású építészeivel három dolgozat foglalkozik. Ugrai László útja Bécstől Udvarhelyszékig – A kötetben a 17. századtól a 20. századig szerepelnek építészek, és jellemző, hogy a korábbiak nem erdélyi származásúak. A Károlyi-családnak dolgozó Joseph Bittheuser Würzburgban született, a gyulafehérvári váron dolgozó Giovanni Morando Visconti Lombardiából származott. Az egyik első erdélyi, aki Bécsben tanult, majd hazatérve Udvarhelyszék és környéke geometrájaként dolgozott, a kolozsvári Ugrai László volt (1769–1830). Tanulmányodból kiderül, hogy bár alig áll napjainkban Ugrai által tervezett épület, az 1930-as években jelentős erdélyi építésznek vélték a kutatók. Szerinted miben áll a jelentősége? – A tanulmány épp arról igyekszik meggyőzni olvasóit, hogy Ugrai fontos szereplő az erdélyi építészettörténetben, kevés kivitelezett munkája ellenére is. A két világháború között nagyra tartotta a szakirodalom, ezzel csak egy gond volt, hogy akkoriban alig lehetett érdemlegeset tudni róla. Az új levéltári kutatások azonban azt erősítik meg, hogy az egyébként kolozsvári születésű Ugrai több éves építészi képzést követően tért haza a bécsi Képzőművészeti Akadémiáról, itáliai tanulmányútra tett kísérletet, egyike volt azon keveseknek erdélyi kortársai között, akik tisztában voltak a korabeli Európa építészeti fejleményeivel, ez pedig finoman szólva sem volt magától értetődő akkoriban. Kiváló felkészültséggel tért tehát haza, az már más kérdés, hogy az akkori viszonyok közepette ezzel mire mehetett hazájában, talán ez a kérdés volt a legizgalmasabb a kutatás során. Az vált nyilvánvalóvá, hogy harminc esztendeig geometraként, hivatali mérnökként kereste a kenyerét az Erdélyi Nagyfejedelemség közigazgatási apparátusában, elsősorban Udvarhelyszéken, ez nagyban behatárolta tevékenysége jellegét és földrajzi kereteit. Az ideáltól a szegényes valóságig – Ugrai több ideáltervét is megmutatod a tanulmányodban. Mi célt szolgált a 18. században divatos ideálterv, és az Ugrai által jegyzettek mit árulnak el az építészről? – Az ideáltervek valamely építészeti feladathoz, épülettípushoz készített eszményi tervek, melyek a kivitelezési lehetőségeket általában meghatározó reális adottságok, kötöttségek nélkül mutatják be azt, hogy az adott téma milyen lehetne a maga ideális állapotában, így értelemszerűen széles teret engednek sokszor a fantáziának is. Nagy számban ismerünk ilyeneket az újkori építészet történetéből, szerencsés módon Ugrai rajzasztaláról is, nem véletlenül épp az 1792–1799 közötti bécsi tanulóévek időszakából. Eddig is ismertek voltak a Teleki Téka építéstörténetének forrásanyagában fennmaradt nyolcszögű könyvtártervek (látványosságuk miatt ezek illusztrálják a kötet borítóját is). Ezekről épp azt igyekeztem bizonygatni, hogy kevés közük lehet magához a Téka építéséhez, inkább a nyilvános könyvtárakkal kapcsolatos korabeli eszményképet közvetítik. Mindenesetre az ilyen típusú tervek azok, melyeken építészeti tájékozottságát, rajztehetségét kötöttségek nélkül meg tudta csillogtatni, a kutatás mai állása szerint főként ezekből következtethetünk ismereteire, rajztehetségére. Hasonlóképpen látványos az a Piranesi hatását tükröző börtönrajza is, melyet a Bánffy család levéltára őrzött meg számunkra a Román Állami Levéltár Kolozs Megyei Igazgatóságánál. – Többségben vannak az olyan tervei, amelyek nem valósultak meg, mert az Aedilis Directio főmérnökei folyton beleszóltak, kijavították. Milyen stílust képviselt ez a hivatalos szerv, és ettől mennyire térhettek el Erdélyben a 18–19. század fordulóján? – Hangsúlyozni kell, hogy ezekben az esetekben állami támogatásból zajló középítkezések felülvizsgálatáról van szó, a felvetés tehát nem vonatkozik a magánépítkezésekre. A kormányhatóságok ezektől elsősorban a költséghatékonyságot várták el, ez pedig nem tett különösebben jót az építészeti fejlődésnek, az írott források szinte minden esetben a támogatások elégtelensége, vagy az elszámolási nehézségek körül forognak. Ami a stílust illeti, számos jel arra utal, hogy a 19. század elején a hivatali építészet Erdélyben főként az ún. klasszicizáló késő barokk (copf) ekkor már lassan idejétmúlt formanyelvét részesítette előnyben az Ugrai által kedvelt, néha egészen különleges klasszicista megoldások helyett. Két esetet legalábbis biztosan ismerünk, ahol javaslatát ebben a hagyományosabb szellemben dolgozták át a központi szervek: a székelyszenttamási templom, illetve a gyergyószentmiklósi székház tervét. Az idő múlásával persze változott a közízlés, változtak a szereplők, Ugrai életének utolsó évtizedében már a főkormányszék mérnökei között is számos Bécsben végzett mérnök dolgozott. De a stílus kérdése a lényeget tekintve egy mellékszál – a középítkezések sorsát elsősorban az anyagiak léte vagy hiánya határozta meg ezekben az évtizedekben, a fő konfliktusok ezek körül bomlanak ki. – Ugrainak lett volna Erdélyben más lehetősége kibontakozni? Például ha uradalmi építészként dolgozik? – Erdélyben nemigen léteztek a magyarországiakhoz hasonló, nagy kiterjedésű uradalmak, így az ezeknek megfelelő építési szervezet sem, olyanszerű jelenségek tehát, amelyekről a Bara Júlia Joseph Bittheuserről szóló tanulmányában olvashatunk a Fundálók...kötet lapjain. Ettől függetlenül főúri családok számára dolgozni Erdélyben is a művészi értelemben vett „kibontakozás”, ha nevezhetjük ezt így, hatékonyabb módja volt, mint a hivatali mérnökösködés, hiszen ezek a megrendelők más építési igényekkel és anyagi lehetőségekkel rendelkeztek, magyarán másfajta kihívást jelentett kastélyt tervezni, mint hidat a Küküllőre, vagy épp felmérni a Csík- és Udvarhelyszék közötti országutat. De azt is látnunk kell, hogy a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást, alkalmanként tervezhetett Ugrai is nemesi megrendelők számára, nagy örömömre szolgálna, ha a jövőben kerülnének elő levéltári források ilyen irányú tevékenységével kapcsolatban is. Igényes forráskutatás az alternatív tények korában – Hogyan zajlik tulajdonképpen ez a kutatómunka? Milyen eszközökkel, módszerekkel lehet egy ilyen alkotói pályát vizsgálni? Milyen élményekkel szembesül a kutató? – Ebben a munkában a forrásfeltárás volt a döntő. Ugrai pályájának rekonstruálása számomra az építészettörténeti vonatkozások mellett izgalmas kísérletet jelentett az adott történelmi idő, az események logikájának és ezen belül az egyén helyzetének, motivációinak, döntéseinek megértésére. Ez úgy is roppant érdekfeszítő, ha tudjuk, hogy 200 év távlatából lehetetlen tökéletesen rekonstruálni a tényeket, megérteni az összefüggéseket, de hát a történésznek óhatatlanul törekednie kell rá. A saját érzékenységem is inkább ebbe az irányba sarkall, hiszen mindig is az volt a tapasztalatom, hogy a történeti háttér teheti teljessé egy-egy műemlék megértését. Bár mindez rettentően időigényes tud lenni, és az az igazság, hogy nincs mindig lehetőség az ilyen aprólékos feltárásra. Ennél a tanulmánynál a szerteágazó, nagy mennyiségű forrásanyag gyűjtése éveket vett igénybe, ezek egy részét aztán az arányosság kedvéért végül mégis kiszerkesztettem a szöveg közölt változatából; emellett olykor hetekig kellett gyötrődni egy-egy történeti helyzet rekonstruálásával, majd újabb adatok fényében annak radikális újragondolásával. Így is mindig maradnak elvarratlan szálak, kerülnek elő újabb adatok – a teljesség hiánya sajnos egyfajta lélektani alapállás ebben a munkában. – A kötet előszavában az erdélyi építészettörténeti kutatások hagyományára hivatkozol, amelynek egyik kiemelt alakítója volt B. Nagy Margit (1928–2007). A művészettörténész emlékére készült a Maros Megyei Múzeum és az EME korábbi, Stílusok, művek, mesterek. Erdély művészete 1690–1848 között című tanulmánykötete is. Miért fontos az ő munkássága? – Mint ismert, a barokk örökség szakszerű feltárása Erdélyben a két világháború között vette kezdetét, a tragikus körülmények között elhunyt Biró József munkásságával, aki a budapesti műhelyekben szerzett kiváló felkészültség birtokában, a közép-európai horizont jó ismerőjeként látott hozzá az időszak erdélyi művészetének feldolgozásához, ám munkássága fájdalmas torzó maradt. Az 1950-es évek közepétől publikáló B. Nagy Margit volt az, aki ennek a kornak a kutatását a 20. század derekának mostoha körülményei között tovább éltette az erdélyi művészettörténet-írásban, ha úgy tetszik, kulcsszerepet játszott a szóban forgó „hagyomány” megszilárdításában és átörökítésében, arról nem is beszélve, hogy a barokk mellett az erdélyi késő reneszánsz kutatásában is maradandót alkotott. Amikor az 1990-es években a kolozsvári egyetemen egykori tanáraim szinte a semmiből újjászervezték a szakmánkat, az ő műveire alapozva bátran el lehetett valamerre indulni a hazai barokk és klasszicizmus kutatásában is. Nélküle ma nem itt tartanánk, ez teljesen biztos. Ennek köszönhető, hogy rendre elő-előbukkan a neve, és nemcsak megkerülhetetlen eredményei okán, hanem olyankor is, amikor az erdélyi művészettörténet-írás próbálja a saját hagyományait, identitását körvonalazni. – Miben volt példaértékű a tevékenysége, miért hivatkoztok ilyen gyakran rá? – Számos érdeme közül a magam részéről, persze szubjektív módon, elsősorban a nagy igényességgel végzett forráskutatást szoktam kiemelni: elképesztően sokat dolgozott, a maihoz képest sokkal mostohább feltételek mellett, hatalmas mennyiségű forrásanyagot értelmezett, máig alapvető szakirodalomnak számító adattárakat állított össze. Igyekezett a részterületek megértését követően vázolni a teljes képet, megfontolt álláspontot közvetíteni a vizsgált kérdésekben, ezt is nagyon tudom a munkáiban értékelni. Ebből a tárgyilagosságból adódóan, bár szakterületének legjobb ismerője volt, átfogó szintéziseket alig írt, tisztában volt vele, hogy az adott ismeretek alapján meddig mehet el következtetéseiben. Látványos, hogy épp ennek a kísértésnek nem tudott például ellenállni az 1940-es években (a kedvező konjunktúrától sem függetlenül) elődje, Biró József: az erdélyi kastélyokról írt, szerkezetében és stílusában egyedi könyvének a gyér alapkutatások és a szárnyaló szerzői fantázia áldatlan frigyéből származó következtetései számos ponton téveseknek bizonyultak. (Gyorsan tegyük hozzá: nagy érdeme viszont, hogy az utolsó pillanatban adott áttekintést ennek az emlékcsoportnak a hajdani pompájáról.) Az elődök példája azért is intő lehet, mert manapság a kutatás és publikálás felgyorsulása a digitális világ fék nélküli információáramlásával és -éhségével társulva sokszor épp a felületességet táplálja a hitelesség és az alaposság rovására. A történészi habitus alapjaihoz tartozó, B. Nagy Margit által is képviselt racionális megfontoltság ma is érték, az alternatív tények és a fake news korában talán fontosabb is ez a szemlélet, mint valaha. A tárgyilagosság, hitelesség és a kritikai szemlélet a történettudomány minden ága számára alapvető kell maradjon – ezzel persze nem mondtam az égvilágon semmi újat, de nem árt manapság minél többször hangsúlyozni. Zsizsmann Erika / maszol.ro 2017. október 16.Egy székely falu és család megmaradásának esélyeiLátlelet regényben Csütörtök este a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban mutatták be a Sepsikőröspatakon élő Tamás Kincső Módos asszony üres kézzel című első regényét, melyet a könyv szerkesztője, Gálfalvi Ágnes a 21. századi székely falu látleleteként határozott meg a szerzővel folytatott beszélgetése során. Egy háromtagú család múltja és jelene bontakozik ki a cselekményben. Sára, a hatvanas éveiben járó falusi asszony felkerekedik, hogy meglátogassa és hazacsábítsa az Amerikába kitántorgott fiát. Józsi, a férj, aki mostanig kénytelen volt a felesége erőteljes irányítása alatt élni, a távollétét kihasználva megkóstolja, majd habzsolni kezdi az élet számára eddig tiltott „örömeit”. Csaba fiuk pedig őrlődik a szülői akarat tisztelete és a gyermeki kötelezettség, valamint az általa elképzelt jövő és a már kialakult helyzet közötti ellentét feloldhatatlansága miatt. Az író a nemzedékek között feszülő különbséget szerette volna bemutatni, annak hozadékaival együtt. A regényben megjelenített helyszínek nem a képzelet szüleményei, hanem az író saját, ott megélt élményei és szerzett tapasztalatai alapján ismeri és mutatja be ezeket. Nyári vakációit ugyanis édesanyja szülőfalujában, Homoródalmáson töltötte, ahol alkalma nyílt megismerkedni a falusi élet nehézségeivel és örömeivel egyaránt, a mezei munkától a disznóvágásig. Számára azonban nem ismeretlen Amerika és konkrétan San Francisco városa sem, mert egyetemistaként huzamosabb ideig ott tartózkodott. Sőt: regényének megírását a saját családjában átéltek ihlették. Testvérbátyja Amerikába való távozása és letelepedése után ugyanis alkalma nyílt megtapasztalni, hogy a szülők és testvér hogyan viszonyulnak egy ilyen összetett és bonyolult helyzethez, illetve miként viselik ennek lelki következményeit. Gálfalvi Ágnes a realista szemléletmódot és a kommunizmus bukása utáni székely falu világának a szociográfia határát súroló pontossággal való bemutatását sorolta a regény erényei közé. Hiszen, amint ezt a szerző is megfogalmazza, a fiatal nemzedék az érvényesülés útját valóban a Nyugatra történő távozásban látja. Ugyanakkor a férfiak nagy hányada alkoholmámorba menekül a feje fölé tornyosuló és megoldhatatlannak tűnő gondok elől. Óhatatlanul felvetődik a fájdalmasan időszerű kérdés: a hagyományos család vajon kiállja-e a jelen próbáját, és lehet-e a szülőföldön emberhez méltó életet teremteni? A marosvásárhelyi Mentor Kiadó jóvoltából megjelent kötet a Lázár Mihály 14. szám alatt működő Sepsiszentgyörgy Antikváriumban vásárolható meg. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. október 16.Turulmadaras szobrot avattak ÉrmihályfalvánA városnak és a református gyülekezetnek az egykori Turul-nemzetséghez tartozását jelképező szobrot avattak Érmihályfalván. Nem az a fontos, hogy faji besorolása szerint a kerecsensólyomról van szó, hanem, hogy egykoron és ma is erkölcsi iránytű a nemzet számára. A lexikon szerint Érmihályfalva „első írásos említése 1270. augusztus 20-áról származik, és Turul Comes özvegyét említi birtokosként. A Michal nevű birtokot IV. Béla király adományozta Pál Comesnek, aki Onnus nevű lányának hozományként adta a Turul Comessel történt házasságkötése alkalmával.” A város, ezzel együtt a református gyülekezetnek a Turul-nemzettséghez való kötődése jegyében avattak október 15-én, vasárnap délben turulmadaras emlékművet a református templomkertben, mely, mint elhangzott, része és egyben utolsó eleme a tavaly júniusban avatott Összetartozunk-kompozíciónak. Az ünnepség a megszokott 11 órás istentisztelettel kezdődött, melynek igehirdetője Forró László hegyközkovácsi lelkész, egyházkerületi főjegyző volt. Egy hétköznapi életből vett példán át mondta el, miként ismerkedett meg a műszaki életben használt „lebutítás” fogalmával. Ezt jelenti, amikor egy eredetileg jó terméket, alkotást „lesilányítanak”. Valami hasonló történik társadalmunkban is, miközben Isten a maga hasonlatosságára teremtette az embert, ám a „mindenki valósítsa meg önmagát”-elv uralkodott el. „Vannak lebutított verziójú emberek, akikkel nincs mit kezdeni, nincs már mit mondani nekik, ők csak a magukét fújják”, fogalmazott az igehirdető. Ilyen körülmények között nehéz a bűnöktől megszabadulni, megbocsátani, a dolgokat meg nem történté tenni. „Megbocsátunk, de nem felejtünk”, szól az emberi bölcselkedés, a kérdés pedig: mi lesz a javakban, még inkább a lelkekben okozott károkkal? A főjegyző válasza: mindezt Isten által lehet rendezni, Jézus áldozatáért. Az avatóra utalva hozzátette: az egykori Turul nemzetség központjában a szobor üzenet a múltból a jelennek, a jövőnek. Erkölcsi iránytű Forró László szolgálatát Balázsné Kiss Csilla helyi lelkész köszönte meg, majd a vallásórás gyerekek műsora előtt ahhoz kapcsolódó gondolatokat osztott meg. Ebben egyebek mellett kifejtette, a turul, őseink szent madara kifejezi, hogy kik vagyunk és milyenné kell formálódjunk. Nem az a fontos, hogy faji besorolása szerint a kerecsensólyomról van szó, hanem hogy egykoron és ma is erkölcsi iránytű a nemzet számára, megmutatva: hová és mi végre rendelte a magyarságot Isten. Az említett vallásórások nemzeti érzelmű versekből összeállított műsora végén Balázs Borbála énekelt szólóban, majd Himnusszal ért véget az ünnepség templombeli része. A tavaly avatott Összetartozás-kompozíció előtt folytatódott a rendezvény, ahol a Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesület helyi és székelyhídi tagjai álltak díszőrséget. Egy imádság után Czeglédi Kinga és Baricz-Nánási Balázs mondott egy-egy verset, majd dr. Tiba István országgyűlési képviselő, Érmihályfalva egyik testvérvárosának, Balmazújvárosnak korábbi polgármestere és Kovács Zoltán főgondnok leplezték le a szent koronán álló turulmadarat ábrázoló alkotást (a marosvásárhelyi Miholcsa József szobrászművész alkotása, a hozzá tartozó obeliszk a helyi Erdélyi István vállalkozó önzetlenségét dicséri). Üzenet haza Avatóbeszédet a Fidesz-MPP politikusa mondott, egyebek mellett Garay János: Az Árpádokból című verséből idézve: „Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, / Csak elfajult kor hős elődöket.” Mi nem vagyunk törpe nép, bár sokan szeretnék, ősi nemzettségeink egyike a Turul, melyhez érthetően ragaszkodik birtokuk központja, Érmihályfalva lakossága, fejtette ki a politikus, aki szerint ezt a ragaszkodást jól kifejezi annak a szobornak az avatása, mely híd a múlt és a jövendő között. Kovács Zoltán meghatódottan adott hangot örömének, Wass Albert versére utalva „üzent haza” a Turul nemzetség, a Bernáthok és Sas Kálmán nevében: itt voltunk, vagyunk, leszünk. Ezek után Csűri Enikő tolmácsolásában el is hangzott az Üzenet haza című vers, melynek a hagyományőrző íjászok csatakiáltása adott nagyobb nyomatékot. Rencz Csaba / erdon.ro 2017. október 16.Egyoldalú az erdélyi magyar és a román irodalom közti szerelemSzkeptikusak az írók a román és magyar kultúra közeledését illetően – mondta el a Krónikának Lövétei Lázár László, a Székelyföld főszerkesztője azt követően, hogy a folyóiratnak a magyarok és románok kapcsolatát körüljáró lapszámát Bukarestben mutatták be szerdán. Egymás kultúrájának kölcsönös megismerése vajon elősegíti-e a román és magyar nép közeledését? Előrelendítheti-e ezt az irodalmi művek fordításokon keresztül történő átjárhatósága? – ezeket a kérdéseket vetette fel az a szerdai bukaresti beszélgetés, amelynek keretében a Székelyföld folyóirat szerkesztői és román írók, fordítók mutatták be a lap tematikus számát. Lövétei Lázár László, a Csíkszeredában szerkesztett lap főszerkesztője a Krónika megkeresésére kifejtette, az augusztusi tematikus számban, amely a román és magyar kultúra kapcsolatát járja körül, a szerkesztők kérdéssel fordultak magyar és román irodalmárokhoz: Ismerve a magyar és román nép évszázados »barátságát«, egymás kultúrájának megismerése valóban elősegíti-e a két nép közeledését? És mit kellene még tennünk nekünk, magyar és román íróknak, hogy kimozduljunk a jelenlegi holtpontról ebben a kérdésben?” A beérkezett válaszokat a tematikus számban jelentették meg, írt a témáról Petre Cimpoeşu, Marius Cosmeanu, Demény Péter, Dimény H. Árpád, Doina Ioanid, Lakatos Mihály, László Noémi, Márton Evelin, Ion Nete, Doina Ruşti, Szenkovics Enikő, Szonda Szabolcs, Alexandru Vakulovski, Vida Gábor. A centenárium közeledtével „durvulnak a dolgok” A bukaresti beszélgetésnek a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet adott otthont, Lövétei Lázár Lászlón kívül Fekete Vince főszerkesztő-helyettes, Dan Lungu író, szerkesztő, Marius Cosmeanu szociológus, műfordító, újságíró és Szonda Szabolcs moderátor vett részt a bemutatón. Lövétei Lázár László elmondta, nem ez volt az első alkalom, hogy a Székelyföld Bukarestben mutatkozott be, hiszen korábban erdélyi magyar irodalmi folyóiratokat, a Székelyföldön kívül a Látót, Helikont is megismertették az ottani közönséggel. „Azért gondoltunk arra, hogy most épp Bukarestben illene bemutatni a tematikus lapszámot, mert jeles kortárs szerzők anyagai szerepelnek benne és értelemszerű, hogy a román közönségnek is legyen tudomása erről. Pláne olyan körülmények között – ezt hangsúlyoznám, Bukarestben is elmondtam –, hogy jelenleg egyáltalán nincsen konjunktúrája a román–magyar barátságnak. Mindannyian látjuk, hogy ahogy közeleg a 2018-as centenárium, egyre inkább durvulnak a dolgok a két nép viszonya tekintetében. Én magam is szkeptikus vagyok kicsit, de ez még nem jelenti azt, hogy teljesen el kell felejteni, hogy az együtt élő népek közt tartani kell valamilyen szinten a kapcsolatot” – fogalmazott Lövétei Lázár László. Hozzátette, az írók, irodalmárok úgy tudják ezt megvalósítani, hogy olvassák, fordítják egymás műveit. „A román kollégák is hangsúlyozták a lapszámbemutatón, hogy minél többet kellene találkozni egymással. Persze az, hogy ennek a közeledésnek van-e kézzel fogható hatása, megjósolhatatlan. Augusztusi lapszámunk körkérdésére kortárs román és erdélyi magyar írók válaszoltak, és mondhatni elég szkeptikus hangot ütöttek meg. Volt, aki azt mondta, hogy fontos közeledni és valamikor hátha pozitívan változik a helyzet, de általában elég sötéten látják az írók a kérdést román és magyar részről egyaránt” – fejtette ki a főszerkesztő. Mint mondta, Dan Lungut mint az egyik legjobb kortárs román írót, illetve Marius Cosmeanut mint műfordítót, újságírót hívták meg. Cosmeanu marosvásárhelyi születésű, az édesanyja magyar, élt Pesten is, így eléggé ismeri mind a két kultúrát. Dan Lungu úgy fogalmazott, hiányérzetük van, mert az erdélyi magyar kortárs irodalom és általában a kisebbségek irodalma szinte teljesen ismeretlen a román közönség számára, amely sokkal jobban ismeri például a kortárs külföldi, olasz, francia szerzőket. Talán a magyarországi irodalom ismertebb, például Dragomán György regényei románul is napvilágot láttak. Lungu felvetése szerint nem is létezik elég útja-módja annak, hogy az erdélyi magyar irodalom eljusson a román olvasóhoz. Kevés a románra fordított erdélyi magyar kortárs mű „Ez teljes mértékben így van, hiszen magyar részről sokkal könnyebb dolgunk van. Aki irodalmárkodik, otthon van a kortárs erdélyi magyar irodalomban, az általában fordítani is szokott románból – ez persze nem kötelező, de gyakori. Ezért mennyiségileg sokkal több román irodalmat fordítanak magyarra, mint fordítva, ebből a szempontból mondhatni a szerelem nagyon egyirányú. Édeskevés az, ami a kortárs erdélyi magyar irodalomból le van fordítva. Lungu szerint fájdalmas, hogy a franciákat vagy a japánokat, a kortárs külföldi szerzőket jobban ismerik a románok, mint azoknak a népeknek az irodalmát, akikkel együtt élnek” – mondta Lövétei. Kitért arra is, nemrég megjelent ugyan egy, erdélyi magyar szerzők románra fordított írásait tartalmazó antológia az ICR (Román Kulturális Intézet) kiadásában, még akkor, amikor Nagy Mihály Zoltán volt az intézet alelnöke, aki azóta már nem az, úgyhogy félő, hogy ez a kezdeményezés is el fog halni, hacsak valamit ki nem talál a politikum ezirányban. Nyilván nemcsak a politikum feladata, hogy a két irodalom átjárhatósága megteremtődjék, civilkedni mindig lehet, de az ilyen kezdeményezésekhez pénz és háttér kell. A Székelyföldben egyébként elég gyakran szerepel román szerzők szövegeinek fordítása: versek, novellák, regényrészletek a legfontosabb kortárs íróktól-költőktől” – mutatott rá Lövétei. Azt is elmondta, a bukaresti lapszámbemutató közönsége vegyes volt, hatvan-negyven százalék arányban voltak jelen magyarok és románok, ami azt mutatja, a románok is érdeklődnek azért valamelyest a téma iránt. Román írók a román és magyar kultúra kapcsolatáról a Székelyföldben „Egy másik kultúra vagy személyiség vagy közösség felfedezése más világokra nyitja rá a szemünket, és gazdagabbá tesz bennünket szellemileg és lelkileg egyaránt” – Doina Ioanid „A színtiszta igazság az, hogy – ami a két kultúra kölcsönös megismerését illeti – bizony még sok helye van a jobbításnak. Valahogyan csak haladnak előre a dolgok, inkább alkalomszerűen (ebből ered a protokolláris ünnepiesség), jóllehet az volna a természetes, hogy létezzék állandó jellegű együttműködés, azzal a proiritással, hogy a nemzetközi irodalom vérkeringésébe kösse be az irodalm(ak)at” – Ion Nete. „Mind a magyar, mind a román írók annyira érzékenyek a történelem bonyolult problémái iránt, hogy mára már a kölcsönös jóindulat valóságos kódrenszerét hozták létre, ami sajnos eléggé mesterséges és működésképtelen képződmény. (...) Ebben a káoszban, amikor a nemzeti identitás csupán fesztív jelleggel megidézett emlék, nehezemre esik közösségek irodalmáról beszélni, sőt már egyetlen ország irodalma is szinte áttekinthetetlen. Csupán írók vannak, egy olyan történelemben, ahol a könyvek éppen agonizálnak” – Doina Ruşti. „Besszarábiaiként látom, hogy a románok és oroszok közti régi konfliktusok a kultúrában semmissé lesznek. Azt hiszem, ez igaz a románokra és magyarokra is” – Alexandru Vakulovski. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár) 2017. október 16.Dél-Bihari Magyar Nap leszAz RMDSZ Bihar megyei szervezete, a helyi RMDSZ-körzet és a VIDIFISZ rendezésében október 22-én, vasárnap 18 órától a Dél-Bihari Magyar Napnak szolgál helyszínéül a mezőbikácsi művelődési ház. A részleteket hétfő délelőtt ismertették a főszervezők az RMDSZ nagyváradi székházában. Grim András, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke kifejtette: a Szövetség szórványstratégiájának egyik fő célkitűzése, hogy szórványnapok rendezésével is összefogja a szórványrégiókat, illetve -közösségeket, ezért bonyolítják le már éve óta a Fekete-Körös-völgyi, valamint a Réz-hegységi Magyar Napokat, ezen a hétvégén pedig a Dél-Bihari Magyar Napot is „útjára indítják”. Ezek a rendezvényeknek két előnye van szerinte: egyfelől erősítik a szolidaritást a magyar közösségen belül, másrészt pedig a nemzeti identitás megőrzéséhez is hozzájárulnak. Nyilván a legnagyobb szabású a szeptember első hétvégén zajló Fekete-Körös-völgyi Magyar Napok, hiszen a Belényesi-medencében körülbelül 5-6 ezer magyar él. A Réz-hegységi Magyar Napok időpontja augusztusra esik, és a Felsőderna, Kövesegyháza, Tataros, Varaszótanya és Papfalva környéki 5-600 magyart szólítják meg a programokkal. Október 22-én, vasárnap pedig immár Dél-Bihari Magyar Nap is lesz, melynek célcsoportja a Mezőbikácson, Cséfán, Oláhszentmiklóson, Biharsályiban, Váradlesen és Nagyürögdön élő, mintegy 5-600 lélekszámú szórványmagyarság. A bikácsi kultúrotthonba meghirdetett esemény fővédnöke dr. Fügedy Antal Levente római katolikus plébános, és a szervezésben segít még Breckó Mihály körzeti RMDSZ-elnök és a Vidéki Ifjúsági Szövetség is. A hivatalos megnyitót 18 órakor tartják. 18.10-től a Toldi Néptáncegyüttes lép fel, majd 18.45-től az MM Pódium Színház A bugaci határon – örökzöld slágerek és operettek című előadása nézhető meg. Az ünnepség ezután szeretetvendégséggel ér véget. Lendület Boda Gergely, a VIDIFISZ vezetője arról beszélt: a több 12 éves múlttal rendelkező VIDIFISZ eleinte főként észak-bihari ifjúsági szervezetek létrehozásában jeleskedett, 3 évvel ezelőtt azonban Dél-Bihar felé is nyittok, így alakultak meg az élesdi, az örvéndi és az árpádi ifjúsági szervezetek. Arra gondoltak, hogy a fiatalok lendület visznek a programjaikkal a szórványban élő magyar életébe, és aztán a későbbi tapasztalatok azt mutatták, hogy ezen várakozásuk be is igazolódott- magyarázta. Elhangzott még, hogy a Dél-Bihar Magyar Nap lebonyolításához a Fechete Tibor vezette árpádi ifjúsági szervezet is csatlakozott. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro 2017. október 16.Orbán és OrbanMindenki tudja a Székelyföldön, hogy ezt a családnevet kétféleképpen írják. Ékezettel. És ékezet nélkül. Ha ékezet van az „a” betűn, akkor az „á”, s óhatatlanul felvillan bennünk a Legnagyobb Székely alakja, meg az Orbán Viktoré. Korábban, ha azt mondtuk, hogy Orbán, akkor egyértelmű volt, hogy Lengyelfalva nagy szülöttére gondolunk. Manapság azonban inkább az Orbán Viktor neve ugrik be, a magyar miniszterelnöké. Van azonban nekünk itt, ehelyt, saját fejlesztésű Orbanunk is, amely a magyar–román szimbiózis sajátos terméke. Mindjárt kettő. Ha létezik igazi megélhetési politikus, akkor Leonard és Ludovic Orban minden bizonnyal az. Egyébként Lajcsi és Lénárd. Unitárius atyafiak, székelyderzsi pedigrével. Ha nem csal az emlékezetem, akkor a megboldogult C. V. Tudorról is az a hír járta, hogy egy darab székely nagymamával rendelkezett, s mégis főállásban bárd és magyarfaló pártvezér volt. Hogy miért? Olyan volt a konjunktúra, s ahhoz, hogy hiteles legyen valaki a brancsban, ahová tartozónak véli magát, csahosabbnak kell lennie falkatársainál. És még lehetne sorolni, hogy ki, mikor és hol vált árulójává annak a közösségnek, „amelyből vétetett”, s amelyért tulajdonképpen véreznie kellett volna. Az egyik Orban pártvezérként, a másik eurokrataként működik. Furcsa érzés nyomaszt – nyakamba zúdul a viszolygás hidege – , amikor megnyilvánulásaikat látom. Képes ez a Lajcsi vérgőzös nótákat fújni, ha olyan társaságba keveredik. És az is megfordulhat a fejében, hogy keresi majd a kontaktust Hargita alatti véreivel, s akkor a Székely himnuszt veszi elő az emlékezetéből… Érdekes tégellyé lett a proletárdiktatúra és az azt követő vadkeleti kapitalista korszakban Brassó, amely akkor volt igazi, amikor nagyjából egyforma arányban lakták szászok, magyarok és románok. Ez a Lénárd, az idősebb pedig egészen furcsa kijelentéseket tett európai főtárgyalóként és uniós biztosként anno, de később is. Nagyon aláveti magát annak az EU-eszmének, amely inkább aláaknázza manapság az államszövetséget, amelyben élünk. Legalább olyan komplex Lénárd helyzete, mint Johannisé, akinek szászként igaz románként kell viselkednie, holott ezt sokkal elegánsabban is meg lehetne élni. Talán, ha több magyar gerinc szorulna belénk, mihelyt genetikailag is érintkezünk „azokkal”, akkor sokkal jobb lenne a helyzetünk. Végtére a magyar az a nép, amely leginkább hozzájárult ahhoz, hogy nép és modern nemzet váljon a románból. Hogy megmaradjon. Az 1918-as nemzetkiteljesítési tárgyalások és nyugati békediktátum évfordulója közeledtén, a nagy ünneplési lázban jó lenne ilyen apróságokra is odafigyelni, hogy az a fránya ékezet visszakerülhessen az „a”-ra. Hogy ismét „á” legyen. Mert ékezettel vagy anélkül, nekünk itt van a hazánk. S nekik is. Máray is ezt fájlalta, „… csákány koppan, s nevedről lehull az ékezet”, csakhogy ő Amerikába került, amely tudvalevőleg sokkal nagyobb tégelyként működik. És még neki sem lett hazájává, hisz azt kérte, hamvait inkább az óceán ölelje magához. Simó Márton / Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. október 16.Gazdagodott a szoborparkMeglepetésben volt részük azoknak, akik részt vettek az október 15-én, szombaton tartott bükkfalvi ünnepségen, a Román Viktor szoborparkban. A megjelenteket Jakab Attila, Homoródszentmárton polgármestere köszöntötte, majd dr. Sata Attila, a Homoródmente Művészetéért Alapítvány (HMA) elnöke átadta Román Elemérnek, Román Viktor bátyjának az alapítvány díszoklevelét és emlékplakettjét. Ezt követően dr. Ferenczy Ferenc sommázta azokat az eseményeket, amelyek az utóbbi években zajlottak azzal a céllal, hogy Román Viktor személyisége és alkotásai ne merüljenek feledésbe, majd a szoborpark létrejöttéről és a benne található alkotások itt elhelyezett, felnagyított másolatairól beszélt. Végül Román Elemér a Zene című szobor jellegzetességeit mutatta be, rávilágítva a művész egyéniségére, az adott alkotáshoz s az általa formált mindenkori anyaghoz fűződő lelki kapcsolatára. A beszédeket követően az abásfalvi cigányzenekar elhúzta a Rákóczi-indulót, akárcsak elődeik tették nyolcvan évvel ezelőtt Román Ferenc házánál, amikor a később híressé vált szobrász megszületett. Az ünnepséget a Román Viktor Általános Iskola két diákjának alkalomhoz illő szavalata zárta. HN-információ; Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. október 16.Amíg az emberek csak köveket látnak, nem becsülik meg azokat…Régészet a nagyközönség nyelvén – valahogy így lehetne körülhatárolni azt a fogalmat, amit az angolban public archeology-nak neveznek, a magyar nyelvben pedig „közönségrégészet” formában honosodhat meg. Ennek az új szakkifejezésnek azonban többet kellene jelentenie egy világnyelvből átvett újabb terminus technicus magyarításánál: mégpedig mélyreható mentalitásváltást mind a szakma, mind pedig a nagyközönség részéről. Bárhogy is alakuljon a közönségrégészet tájainkon, ahhoz kétség nem fér: sorsa T. Szabó Csaba fiatal történész nevéhez köthető, aki erdélyi viszonylatban úttörőnek számít a tudományos ismeretterjesztés műfajában. Legújabb kötete – méltatója, Csók Zsolt régészeti szakember szerint - „trendsetternek” minősül ezen a területen. A közönségrégészetről, e mozgalom fontosságáról, a nyugati példákról T. Szabó Csaba Erdélyi régészet című könyvének bemutatóján beszélt, amelyre az újrainduló Művelődési estek keretében került sor csütörtökön a Györkös Mányi Emlékházban. A kötet az ókortörténész, publicista 2009–2017 közötti tanulmányainak, régészetről és kulturális örökségvédelemről szóló újságcikkeinek gyűjteménye. Ezek tekintélyes része – büszkén mondhatjuk – lapunk, a Szabadság hasábjain jelent meg. A közönségrégészet fő feladata: élő kapcsolatot teremteni régészek és nagyközönség között, csakis így képzelhető el felelős, a múlt iránt érdeklődő, régészeti örökségünket ismerő és védő nagyközönség nevelése, vallja a szerző. Példának Verespatak esetét említi. Az az öntudatos civil hozzáállás - bár itt elsősorban környezetvédők fellépéséről van szó –, amely Alburnus maior védelmére kelt, megmentette – egyelőre legalábbis – a térséget az újraéledt aranyláz pusztító hatásaitól. És megmenthette volna Gyulafehérvár főterének régészeti emlékeit is, teszi hozzá a szerző, aki maga is szemtanúja volt a vár felújításakor tanúsított szakszerűtlenségnek. A fegyházi rabokkal és bulldózerekkel rekordidő alatt elvégeztetett munkálatok során nem csak a honfoglaláskori szintet nem dokumentálták, mi több, gyakorlatilag letarolták, hanem a kutatott római leleteket is meglehetősen szelektíven gyűjtötték, kerámia darabok, oszlopfő maradványok estek a jelenkori barbarizmus áldozatává. Amíg az emberek csak köveket látnak, nem becsülik meg azokat. Hogy sajátjuknak, saját örökségüknek tekintsék ezeket, az neveléssel érhető el, véli a szakember. A szerző meggyőzően, lelkesedéssel beszélt a nyugati világban immár két évtizede tudatosan folytatott közönségrégészeti stratégiákról, azokról a módszerekről – elődadások, kiállítások, változatosabbnál változatosabb interaktív programok –, amelyek segítségével a sokak számára érthetetlennek, ismeretlennek számító régészeti tudományág képviselői igyekeznek megismertetni a nagyközönséggel, munkájuk eredményét, komoly sikerrel. Hogy gondolkodásmódban mekkora a lemaradás a nyugati világ és a mi kis erdélyi univerzumunk között ezen a téren is, az a csütörtök esti beszélgetés során hamar kiderült. A kötet bemutatására felkért Csók Zsolt, több régészeti kutatás ismert vezetője szolgáltatott példát a hazai régészek és közönségük közötti „sajátos” viszony szemléltetésére – és egyszersmind arra, hogy a közönségrégészet, közönségnevelés mennyire időszerű tájainkon, hogy a sajtónak milyen nagy felelőssége van ebben. Nem kell félni a dákoktól … Lapunk annak idején igyekezett részletesen tudósítani mind a tavalyi Főtér-felújítás alkalmával sorra került, mind pedig a Szent Mihály plébániatemplom restaurálásának elkezdését megelőző régészeti és geológiai ásatásokról. A kutatások sok meglepetéssel szolgáltak a szakemberek számára, és ezek nem feltétlenül a föld alól kerültek elő. Csók Zsolt megdöbbenve beszélt a felhalmozott negatív élményekről, arról, ahogyan kolozsvári magyarok vagy éppen Magyarországról érkező turisták viszonyultak a régészekhez, a tudatlanságból is fakadó sértegetésekről. A szalonképesebbek közül válogatva: voltak olyanok, akik árulással vádolták a kutatókat, amiért munkájukkal az „átkos” dákó-román kontinuitás elméletéhez igyekeznek újabb tárgyi bizonyítékokat kreálni. „A régészet, főleg a tereprégészet olyan szakma, amelynek etikai keretei nem engedik meg a kutatónak, hogy egy lelethez etnikai szálakat kössön, ez persze sok esetben rombolja a tanult elméleteket”, hívta fel a figyelmet Csók Zsolt. „Nem kell félni a dákoktól, a rómaiaktól, ez olyan mentalitás, amin legalább nekünk át kellene végre lépnünk. Igen, van egy olyan vaskori népesség Erdély területén, amely várakat, erődítményeket emelt, kerámiát gyártott, azt viszont nem tudjuk, hol vannak temetkezési helyeik”, tette hozzá. Úgy tűnik, a régészeket minden ág húzza, a tekintélyes szakmának másféle előítéletekkel is meg kell küzdenie. „A régészeti kutatást nyűgnek tekintik Romániában, elsősorban minket okolnak az infrastruktúra-felújítás lassúságáért, az autópályák hiányáért. A régészeket állítólag nagy pénzekkel kell megfizetni, ezért, ha lehet, bármilyen beavatkozást gyorsan markolóval nyélbe kell ütni, vélik sokan”, fejtette ki Csók Zsolt. Nem csak urbánus legenda: az alapozással foglalkozó első éves tartószerkezeti mérnököket arra tanítják, hogy nekik két főellenségük van: a víz és a régészek! – méltatlankodott a kutató. Ami pedig a fordítottját, vagyis a régészek ellenségét illeti, ezek közül az elsőszámú a helyi adminisztráció, amelynek halvány fogalma sincs arról, hogy létezik régészeti vagy örökségvédelmi kerettörvény. Példa erre a kolozsvári Főtér esete, amikor utolsó percben állították meg a bulldózeres munkásokat. Kiderült: az az engedély, amit az országos műemlékvédelmi bizottság kibocsátott, világosan leszögezte, hogy a felújítás régészeti felügyelet mellett történjen, a polgármesteri hivatal viszont ezt teljességgel semmibe vette, Emil Boc számára fontosabb volt, hogy minél hamarabb túlessen a dolgon, és a sörnapokra át tudja adni a tér nyugati részét. Sajnos, a régészeti kutatásokról, illetve az épített örökség védeleméről rendelkező jogszabályok is olyanok, amilyenek, nagyon sok kiskaput hagynak a befektetők számára, hogy azt tehessenek a markolókkal, amit akarnak – mondta Csók Zsolt. Erre különben szomorú példa a nagyenyedi vártemplom felújítása is: amint azt a teremben felszólaló enyedi tanárnő elmondta, kétségbeejtő, ahogy a vár bástyáinak „rendbetételét” kivitelezték: a faragott köveket kivették, a falakat betonból újraöntötték, a civilek pedig tehetetleneknek érzik magukat e rombolás láttán. Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 16.Közel félezer erdélyi gyermek énekelte örömmel a Kodály-műveketKórushangversennyel, tudományos konferenciával, kiállítással emlékeztünk Kolozsváron tartották az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) által szervezett Kodály-év romániai központi rendezvényét. A Györkös-házban szombaton délután nemzetközi tudományos konferenciát szerveztek, ahol három magyarországi és három erdélyi szakember hozta közelebb a népes hallgatóság számára a kodályi életmű egy-egy szeletét. Vasárnap délelőtt Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke nyitotta meg a magyar Külügyminisztérium által létrehozott kiállítást, amely tizenkét pannón mutatta be Kodály Zoltán (1882–1967) magyar zeneszerző életét és munkásságát. Ezt követően pedig hat erdélyi gyermekkórus lépett fel a Kolozsvári Magyar Operában megtartott kórushangversenyen A telt házas rendezvény alatt minden fellépő énekkart hosszas taps kísért. A kétórás hangverseny után a közönség a kodályi eszmék továbbéléséről megbizonyosodva távozhatott. Tudományos előadásokat, néhány hangszeres produkciót és persze rengeteg Kodály-kórusművet hallgathattunk meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) által szervezett Kodály-év romániai központi rendezvényén, amellyel Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulójára emlékeztek. Szombaton a Györkös Mányi Albert Emlékházban a Szederinda citeracsapat nagykállói népdalokat adott elő, Széman Péter országos EMKE-elnök köszöntője után Tóth-Guttman Emese, a RMD elnöke kifejtette: a RMD fő célkitűzése az erdélyi magyar ifjúság zenei nevelése a Kodály Zoltán által kijelölt útvonalat követve. Zenei miniatúrától a gyűjtőutakig – A két szólamra írt Bicinia Hungaria miniatúrái életigenlő alkotások, amelyek a szépre, a jóra és az igazra tanítanak – ismertette Angi István esztéta a népszerű Kodály-kompozíciókat, amelyeket a gyermekvilág zenei enciklopédiájának is tarthatunk. Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke, zenei szakíró és zenepedagógus Kodály népzenei gyűjtőútjairól értekezett. Mint kifejtette, Kodály Zoltán 1905-ben kezdett el népzenét gyűjteni, első erdélyi gyűjtőútjára 1910-ben került sor a Csíki-medencében, majd 1912-ben Kászonaltízon és környékén gyűjtött. 1914 tavaszán Bukovinában, míg 1917-ben Nagyszalontán kutatta a népdalokat. A gyűjtőutak eredményeképpen a zeneszerző által megfogalmazott legfontosabb következtetés a magyar népzene egységes jellegére vonatkozott. Almási István kolozsvári népzenekutató az erdélyi népzenének Kodály Zoltán életművében való tükröződését mutatta be. Kodály 15 helységből 518 dallamot gyűjtött, amelyek egy részét későbbi kompozícióiban feldolgozta. Figyelembe vette elődjének, Vikár Bélának is a felvételeit, fiatalabb kortársát, Lajtha László (1892–1963) zeneszerzőt pedig szintén erdélyi, pontosabban széki gyűjtőútra buzdította. Oláh Boglárka zongoraművész kiváló Kodály-interpretációja után Nagy Éva Vera tanár-karnagy, iskolanővér az általa és Czakó Gabriella zenetanárral több mint egy évtizede Szovátán megvalósított zenei misszióról számolt be. – Tizenöt évesen jártam először Erdélyben, ekkor életre szóló élményeket szereztem. 2004-ben jöttem Czakó Gabriella zenetanárral Szovátára, ahol gyerekeknek szerveztünk programokat, és ebből jött létre az énekes missziónk. Kórusunkkal, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkarral 2010-től kezdődően nemzetközi kórusversenyeken többször értünk el első helyezést. Tagjaink Nyárád-menti, sóvidéki falvakban élő gyermekek. Délutánonként, az iskolai tanórák után kóruspróbákat szervezünk, és most már a gyermekek szüleiből álló felnőtt vegyeskar is alakul. Mindig a kodályi eszméket tartjuk szem előtt: azaz az énekes alapú zenei tevékenységet, a zenei írás-olvasás élménnyé tételét és a népzenei alapot – tette hozzá Nagy Éva Vera iskolanővér. Krasznai Gáspár, a budapesti Madách Imre Gimnázium ének-zenetanára, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának doktorjelöltje a Kodály szellemében megvalósuló ének-zene oktatásról értekezett. – Van épp elég tennivalónk arra nézve, hogy megvalósuljon Kodály álma, miszerint a zenei analfabetizmust felszámolva bárki első látásra leénekeljen egy egyszerűbb zeneművet. A 20. század első felében a magyar társadalom jórészére a zenei tájékozatlanság és a nem megfelelő zenei közízlés volt jellemző. Sajnos, a mai gyermekeknek is sok ponyvazenével kell szembesülniük. Ez ellen pedig csakis a közoktatás és a zenetanárok léphetnek fel eredményesen. Az iskola feladata az, hogy értéket nyújtson, és a gyermeket arra nevelje, hogy képes legyen megkülönböztetni az értéket az értéktelentől. A megfelelő zenei nevelésnek természetesen a gyermek anyanyelvén kell történnie – összegzett az erdélyi származású doktorandus, majd felelevenítette azt a személyes emlékét, amikor harmadik osztályos kolozsvári zenelíceumi tanulóként élmény volt számára Bedő Ágnes zenetanár kórusórája, ahol kánont énekeltek a gyerekek. Dávid István erdélyi származású orgonaművész, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszékének oktatója Kodály Zoltán vallásos műveiről értekezett, amelyre a reformáció 500 éves évfordulója adott kiindulópontot. A szakember kifejtette: Kodály protestáns öröksége szerteágazó, a zsoltárfeldolgozásaitól kezdve a Psalmus Hungaricusig mind Kodály protestantizmusát, istenhitét bizonyítja. Kiállítás és sikeres kórushangverseny Vasárnap délelőtt a Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában Ittzés Mihály népzenekutató ismertette a magyar külügyminisztérium támogatásával megvalósult, tizenkét pannóból álló kiállítást, amely Kodály életét és munkásságát mutatja be. Értesüléseink szerint a kiállítás október folyamán tekinthető meg. – A Kolozsvári Magyar Opera történetében mindig nagy szerep jutott Kodály Zoltán munkásságának. Az intézmény első előadásán a Háry Jánost adták elő, ezen kívül a Székelyfonó is intézményünk repertoárját képezi. Kezdő zenetanárként Székelyföldön a Kodály-módszer szerint tanítottam, kár, hogy ma már egyre kevesebben használják ezt a módszert Erdélyben – közölte Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója és az EMKE alelnöke a kórushangverseny előtt. – A zenetanároknak fel kell oldaniuk az énekléssel szembeni ellenállást. Énekléssel értéket közvetítünk, élményt hozunk létre, példát mutatunk – tolmácsolta Závogyán Magdolna magyar kultúráért felelős helyettes államtitkár szavait Simon Edina magyar konzul. Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere kifejtette: Kodály Zoltán hozzájárult az erdélyi magyarok identitásának megerősítéséhez, ugyanakkor a 21. századi hétköznapi hitvallásunk is a kodályi eszmékre támaszkodhat. Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnökének szavait a konferanszié, Vetési Nándor tolmácsolta. Elhangzott: „Kodály Zoltán és Kós Károly más-más művészeti ágban, de egy célt követtek: a művészi alkotásnak az emberről kell szólnia. Értékfelfogásuk ma is érvényes. 2017-ben mi nem hátrálhatunk meg, magyar identitásunk erősítésére, jogaink megőrzésére kell összpontosítanunk”. Az ünnepi gyermekkari hangversenyen hat kórus lépett fel: a kolozsvári S. Toduţă Zenei Főgimnázium gyermekkara (vezényelt: Kállay-Miklós Tünde), a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola Felsőtagozatos kórusa (Boros Beáta), Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa (Kovács Dalma), a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola Kiskórusa (Szabó András), a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar (Czakó Gabriella, Nagy Éva Vera és Lokodi Anna), továbbá a Sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella Gyermekkara (Lőfi Gellért). A kórusok Kodály-műveket szólaltattak meg, kristálytiszta intonációval, a magyar zene iránti elkötelezettségről téve tanúbizonyságot. A teljesítmény a jó és a kiváló között helyezkedett el, de a minősítésnél fontosabb a kodályi eszme, a magyar kórusművek éltetése. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 16.Református testvériség napja Végváron„Legyen a jövendő építése Isten kezéből!” Október 14-én, szombaton a Temesvári Egyházmegye gyülekezetei a Református testvériség napja című nagyszabású rendezvénnyel emlékeztek meg a reformáció 500. évfordulójáról. A jubileumi rendezvény díszvendégei voltak Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Nt. Juhász András, a Csongrádi Református Egyházmegye esperese. A jóisten is a kiváló munkát végzett végvári szervezőkkel tartott: gyönyörű verőfényes őszi idővel ajándékozta meg a reformáció fél évezredes jubileumát ünneplő bánsági gyülekezeteket! Szombat reggel végvári önkéntesek hada fogadta az egyházmegye gyülekezeteinek tagjait (és nem csak), a regisztrálókat jubileumi kitűzővel, információs csomaggal, ebéd- és ásványvíz-jegyekkel látták el. A hálaadó istentisztelet kezdetére zsúfolásig megtelt a több mint 500 férőhelyes végvári templom, a jubileumi alkalom vendégeit, az egyházmegye lelkészeit és a gyülekezeti tagokat Nt. Bódis András, a Temesvári Egyházmegye esperese köszöntötte. Felemelő élmény volt, amikor a több mint félezer résztvevő együtt énekelte a 90-dik zsoltárt, a magyar reformátusság népi himnuszát. Igét hirdetett Ft. Csűry István királyhágómelléki püspök, aki János evangéliuma 15. fejezetének 1-8. versére alapozta prédikációját. János evangéliuma szerint Jézus szőlőtőhöz hasonlítja önmagát, Atyját szőlősgazdához, követőit pedig szőlővesszőkhöz, amelyek csak akkor teremhetnek gyümölcsöt, ha megmaradnak a szőlőtőn, megmaradnak Krisztusban. „Jézus van a középpontban, onnan származik minden vesszőszál, tudnunk kell, hogy ő a közös tő valamennyi keresztény ember számára, neki köszönhetjük a biztonságunkat, a születésünket, a virágainkat, a gyümölcshozásunkat és az üdvözülést – mondta Ft. Csűry István. – Jézus azt mondta, hogy Atyám házában nagyon sok hely van, ezért érdemes az élet minden pillanatában Isten dicsőségét szolgálni”. Az igehirdetés után dr. Zabán Bálint izgalmas, vetített képekkel illusztrált előadását hallgathatták meg az egybegyűltek „Kálvin János emberi arcáról”, amelyből érdekes részleteket tudhattunk meg a nagy reformátor életéről és munkásságáról. Magyari Hunor székelyudvarhelyi fotográfus, aki az Erdélyi Egyházkerület valamennyi templomát megörökítette különleges dokumentum-fotóin, most A Temesvári Református Egyházmegye Templomai című albumát is megjelentette és bemutatta Végváron. A jubileumi istentisztelet fényét a nagyváradi Kántor Kórus, a temesvári Új Ezredév Kórus, a Temesvár Belvárosi Kórus és a temesvári Baptista Kórus szolgálata emelte. A jubileumi istentisztelet végén már közel hétszáz torokból csendült fel nemzeti imánk, megdobogtatva a szíveket. Az ünnepség a templomkertben emléktábla-avatással folytatódott: Ft. Csűry István püspök és Nt. Bódis Ferenc esperes leleplezték, majd a püspök úr megáldotta a reformáció 500. évfordulója tiszteletére a templom falán elhelyezett, Kálvin János portréját ábrázoló emléktáblát. „Áldja meg az Úr ezt a táblát, amely mindenkor emlékeztet bennünket a múltra, de fordítja a mi tekintetünket előre. Legyen a jövendő építése Isten kezéből!” – mondta Ft. Csűry István. A végvári templom falát díszítő, bronzból és márványból készült jubileumi emléktábla Ungor Csaba végvári szobrászművész alkotása, a táblaavató ünnepséget a nagyváradi Kántor kórus szolgálata tette emelkedetté. A Református testvériség napjának rendezvényei a végvári piactéren folytatódtak, ahol szabadtéri programok várták vendégeket. Volt könyvvásár és kézműves termékek vására, kézműves foglalkozás gyerekeknek és felnőtteknek, miközben a szabadtéri színpadon kórusok és ifjúsági zenekarok léptek fel. A piacteret beborító hatalmas rendezvénysátor alatt helyet foglaló közönséget Nt. Bódis Ferenc esperes és Csáki Károly végvári polgármester köszöntötték. „Nagy öröm számomra, hogy Önök ilyen szép számban ellátogattak Végvárra, és együtt ünnepelhetünk – mondta a végvári polgármester. Rendkívüli ünnep ez a mai, hiszen egy emberéletben csak egyszer adatik meg, hogy a reformáció 500. évfordulóját együtt ünnepelhetjük, de azt is, hogy vagyunk, létezünk és együtt tudunk ünnepelni. Az információs csomagban Végvárt is bemutatjuk Önöknek, ahol még többségben van a magyarság, van óvodánk, iskolánk, hagyományőrző csoportjaink, nap mint nap küzdünk azért, hogy ezeket megtarthassuk. Imádkozzunk a Jóistenhez és mondjunk köszönetet azért, hogy vagyunk, hogy megmaradtunk és nagyon remélem, hogy leszünk annyian, hogy utódaink 500 év múlva is megünnepelhessék a reformáció évfordulóját.” A jubileumi rendezvény megszervezéséről Nt. Bódis Ferenc, a Temesvári Református Egyházmegye esperese nyilatkozott a Nyugati Jelennek: „A reformáció 500. évfordulója tiszteletére az egyházmegyék rendre megszervezték a maguk ünnepségeit, ebbe a sorba álltunk be mi is. Már az év elején megfogant a gondolat, hogy egyházmegyei szinten mi is összehívjuk a gyülekezeteinket, hogy minél nagyobb számban, legalább 500-an ünnepeljük meg a reformáció 500. évét. Az istentisztelet előtt már 680-an regisztráltak, ez azt jelenti, hogy a résztvevők száma 700 felett lesz – ez egy nagyon pozitív válasz a gyülekezetek részéről! Kiemelném azt is, hogy nemcsak más településekről, de más felekezetűek is részt vesznek a rendezvényünkön, akik együtt akartak velünk ünnepelni. A templomban is elmondtam, hogy minden keresztény a testvérünk Krisztusban, bármilyen felekezetű is legyen. Ezért is adtuk azt a nevet ennek az alkalomnak, hogy A Református testvériség napja! – Hogyan sikerült ezt közel ezer embert megmozgató rendezvényt ilyen szépen, gördülékenyen megszervezni? – A szervezésben nagy segítség volt a számomra, hogy a helyiek a munka oroszlánrészét felvállalták. Több mint 50 önkéntesünk van Végvárról, ifjak és idősebbek, férfiak, asszonyok, gyerekek, akik azon voltak az elmúlt hetekben, hogy meg tudjuk szervezni ezt a nagy eseményt. Végig izgultunk, hogy vajon mennyien leszünk, előre kértem a regisztrációkat, a gyülekezetek visszajelzése szerint 407-en előre jelezték, hogy biztosan itt lesznek, ennek ellenére 700 fölött leszünk! A jóisten is ránk tekintett, nagyon szépen süt ránk a nap és ezt a gyönyörű napot szeretnénk úgy megtölteni, hogy mindenki számára legyenek programok, kicsiktől a nagyokig, fiataltól az idősekig mindenki valamit találjon magának: kézműves foglalkozás, arcfestés, mézesbáb-díszítés, gyerekeknek játszóház, ifjúsági koncertek… Ifjúsági zenekarok lépnek fel, majd a budapesti evangélikus egyház zenekara, a Korál Sziget egyházi énekeket ad elő. Meghívtunk több kórust, daloskört is, de nem akartunk, hogy kórustalálkozó íze legyen a rendezvényünknek, hanem beépítettük a liturgiába és a délutáni rendezvények sorába a kórusok műsorát, így a liturgia és a műsor is változatosabb lett.” A Református testvériség napja esti áhítattal és úrvacsoraosztással, közös énekléssel és a résztvevő gyülekezetek megáldásával ért véget. A kiválóan sikerült jubileumi rendezvény résztvevői – felekezettől függetlenül – keresztény hitükben megerősödve, egy életre szóló közös élménnyel térhettek haza. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 16.Beszélgetés a Petőfi Sándor Program dévai ösztöndíjasávalFókuszban az idősellátás Virág Ádám a magyar kormány által fenntartott Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként érkezett Dévára, a Délnyugat-Erdélyi Unitárius Egyházközség meghívására. A helyi közösségben egyre otthonosabban mozgó fiatalembert eddigi életpályájáról, dévai terveiről faggattuk. – A Debreceni Egyetem nyíregyházi kirendeltségén végeztem 2013-ban szociális munka alapszakon, ezt követően mesteriztem szociális gazdaságból, majd Debrecenben a bölcsészettudományi kar szociológia mesterszakát is elvégeztem. – Milyen tervekkel érkeztél Dévára? – A Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként kilenc hónapra jöttem ide. Magyarországon idősellátásban dolgoztam másfél évet, Nyíregyházán egy bentlakásos idősotthonban. Az ott szerzett tapasztalatot, illetve tanulmányaimat szeretném itt gyümölcsöztetni. A pályázatomat is úgy adtam be, hogy idősekkel szeretnék foglalkozni és a befogadó szervezet – a Délnyugat-Erdélyi Unitárius Egyházközség – részéről is ilyen irányú igény fogalmazódott meg, hiszen a gyülekezet tagjai között egyre több az idős ember. Ezért mentorommal, Koppándi Zoltán lelkipásztorral egyeztetve szeretnék az egyházközséghez tartozó időseknek házi segítségnyújtást biztosítani. Ez elsősorban rendszeres kapcsolattartásból áll, illetve a ház körüli teendők elvégzésében (főzés, takarítás, bevásárlás stb.) Természetesen itt olyan személyekre gondolunk, akik előrehaladt koruk vagy betegség miatt nem tudnak kimozdulni otthonról, részt venni az egyházközség életében. Ezzel párhuzamosan pedig szeretnék elindítani egy másik programot is, melynek keretében heti rendszerességgel különböző témákban tartanék előadásokat az unitárius zarándok- és szórványközpontban. Már elég sok anyagot gyűjtöttem ehhez, terveim vannak a témákat illetően, de természetesen a helyi igényekhez fogom igazítani a tematikát. Elsőként talán az öregedésről beszélgethetnénk, ennek testi-lelki folyamatáról tudományos megközelítésben, illetve arról, hogyan lehet ezt a folyamatot lassítani, pozitívan megélni. További téma lehetne a migráció, ami szintén mindannyiunkat érint. Ezekre az alkalmakra minden érdeklődőt szeretettel várunk majd. – Történt-e már konkrét lépés az idősellátás terén? Sikerült-e felmérni az igényeket, felkeresni valakit? – Különböző rendezvényeken ismerkedtem már meg idős emberekkel, de a házi ellátást még nem tudtuk sínre tenni. A szakma megkívánja, hogy első ízben a lelkipásztorral közösen keressük fel az érintetteket, hiszen én még idegen vagyok számukra, nem alakulhatott ki a bizalom. Az utóbbi hetekben Déván rendkívül gazdag programsorozat zajlott a Hunyad Megyei Magyar Napok keretében, azt követően pedig a mentorom, egy amerikai testvérgyülekezet meghívásának eleget téve, két hétre elutazott. Amint hazajön, elindítjuk a házi ellátást is. – Ez a tevékenység kizárólag az unitárius közösséget érinti majd, majd ki fog terjedni a református és római katolikus idős emberek irányába is? – Amennyiben igény lesz rá, természetesen igyekszünk a református és római katolikus közösségek tagjait is felkeresni, annál is inkább, mivel az unitárius gyülekezet nem annyira népes. Idén ketten érkeztünk Dévára a Petőfi Program keretében, Surányi Bettina társam a Szent Ferenc Alapítványnál tevékenykedik. Nem sokkal érkezésünk után Böjte Csaba testvér meghívott egy beszélgetésre és azzal biztatott, hogy amennyiben beindul a házi betegellátás és jelentős igény lesz rá, az alapítványnál nevelkedő fiatalokat is buzdítani fogja, hogy vegyenek részt ebben a munkában, hogy minél több idős embert felkereshessünk. – Korábbi beszélgetésünk alkalmával említetted, hogy pályázatírásban is igyekszel segítséget nyújtani a dévai magyar közösségnek. – Igen, eddig már több pályázatot is sikerült benyújtani, illetve néhány még folyamatban van. A magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumához két pályázatot adtunk le a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum részéről. Az egyik a diákok utaztatásának és bentlakási költségeinek támogatását célozza, a másik pedig a már hagyományos Hauer Erich fizikaverseny megrendezését. De a tehetséges diákokat támogató Nyilas Misi-ösztöndíjat is megpályáztuk már egy dévai diák számára, és szeretnénk további diákokat is segíteni ebben. Van most egy pályázat karácsonyi ajándékokra, amely abból állna, hogy az ünnepek táján az iskola valamennyi diákja könyv- és cd-csomagot kapna ajándékba. Tervben van a Petőfi Irodalmi Múzeum által meghirdetett tanulmányi kirándulás megpályázása is, melynek során Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából látogathatnánk Magyarországra és tekinthetnék meg a diákok az évfordulós kiállítást. Érkezésünk után fel kellett keresnünk a kolozsvári konzulátust, és ott ajánlotta fel a kulturális konzul asszony, hogy október végén átküldi Dévára az október 23-ához kötődő kiállítás anyagát. Ezt itt az iskolában szeretném kiállítani. Továbbá novemberben az 500 éves reformáció kapcsán készült kiállítás anyagát is elküldenék Dévára. – Ezek szerint lesz bőven tennivaló a következő időszakban. Kitartást kívánok és áldásos tevékenységet a dél-erdélyi szórványban! Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 16.Pécskán tánccal és műsorral emlékeztek a mártírokraNagy számú pécskai vett részt vasárnap délután a helybeli Búzavirág Néptáncegyüttes és Egyesület és a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület (PKHE) közös emlékműsorán, hogy leróják tiszteletüket az 1848–49-es és az 1956-os forradalom hősei előtt. Balta-Tajcs Tünde PKHE-elnök felvezetője után Pécska és testvérvárosa, Battonya polgármesterei köszöntötték az egybegyűlteket. Marjai János battonyai polgármester örömét fejezte ki, hogy jelen lehet, és emlékeztette a közönséget az 1848–49-es forradalom és szabadságharc történéseire. A szabadság iránti vágy nem ismer országhatárokat, így Pécskán Szoboszlay Aladár plébános egy közös román–magyar államot képzelt el, amiért társaival együtt kivégezték. Mindezek azt bizonyítják, hogy a hősök sokkal közelebb állnak hozzánk, mint azt elsőre gondolnánk. Ezért sem szabad hagyni az emléküket elveszni – idézte fel Antal Péter pécskai polgármester az 1956-os forradalom utáni megtorlást. A több mint kétórás emlékműsoron felléptek a Búzavirág Néptáncegyüttes csoportjai: a Bojtocska, a Kisboglárka, a Nagyboglárka és a Búzavirág, a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület Maros citerazenekara Juhász Kálmán vezetésével, a battonyai dr. Rimayné Roczkó Zsuzsanna által betanított Pécska–Battonya színjátszókör tagjai pedig prózai részekkel egészítették ki az estét. A fellépések közötti szünetben Faragó Péter képviselő is üdvözölte a résztvevőket, kiemelve hogy 27 éve nem lehetett volna elképzelni, hogy pécskaiak és battonyaiak együtt ünnepeljék a hősök emlékét. Az aktuálpolitikai helyzetre utalva hozzátette: sok tennivalója van még a romániai magyar közösségnek azért, hogy 50, 100, vagy akár 200 év múlva is megmaradjon és ünnepelhessen. Rajta kívül az RMDSZ képviseletében jelen volt Bölöni György megyei tanácsos és Bartok András helyi tanácsos, az önkormányzat részéről pedig Miodrag Stanoiov alpolgármester is. A műsor végén Engi Márta, a Búzavirág Egyesület elnöke köszönetet mondott a fellépőknek, a támogatóknak és a nézőknek, majd mindenkit meghívott a november első hétvégéjén megtartandó néptánctalálkozóra, amelyet már 15. alkalommal rendeznek meg Pécskán. Sinka Pál / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 16.II. Rákóczi Ferenc-szobrot avattak MezőpanitbanNem hódolt be a győzteseknek A fejedelem félalakos szobrával, a szabadságszeretet szimbólumával lett gazdagabb Mezőpanit. Pogány Gábor Benő szobrászművész alkotását október 14-én ünnepélyesen avatták fel meghívottak, helybeliek, támogatók jelenlétében. Jelen volt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, L. Simon László országgyűlési képviselő, a megye elöljáró politikusai, továbbá Bodó Előd Barna, a község polgármestere és Barabási Endre lelkész, a szoborállítás kezdeményezője. Mi az építést választjuk! Nemcsak az emberi igyekezet, a tökéletes forgatókönyv, hanem a ragyogó napsütés, az őszi színek pompája tette igazán felemelővé az ünnepséget, ahol Bodó Előd Barna polgármester után Balog Zoltán miniszter szólt az ünneplőkhöz. – Eddig is sok minden összekötött, hiszen magyarok, keresztények vagyunk, de mostantól a mezőpanitiaknak is részük lehet abban a kiváltságban, hogy naponta elmehetnek II. Rákóczi Ferenc szobra mellett. Budapesten, a Kossuth téren ott áll impozáns lovas szobra. Talapzatán most már a régi felirattal: Cum Deo pro patria et libertate – Istennel a hazáért és a szabadságért. A feliratból a kommunizmus éveiben eltüntették az isten szót, s 2003-ig kellett várni, míg visszakerült. Most is léteznek törekvések a Kárpát-medencében, hogy semmisítsék meg emlékeinket, amelyek igazolják, hogy több mint ezer éve itthon vagyunk ezen a földön. Pusztítani könnyebb, mint építeni! Mi mégis maradjunk az építés oldalán. II. Rákóczi Ferenc élete és munkássága biztos fundamentum lehet építő nemzetünk számára – fogalmazott a miniszter. A fejedelem megérdemli az utókor tiszteletét – A magyar történelem legismertebb és legnépszerűbb alakjára hősként tekintünk. Határozottan és bátran cselekedett, szembe mert szállni a nála sokkal erősebbekkel, s mindezt nemzete, a magyarság érdekében tette. Bár elvesztette a Habsburgok elleni szabadságharcot, mégis győztesen került ki ebből a küzdelemből. Megtagadta, hogy hűségesküt tegyen a császárnak, s nem hódolt be a győzteseknek. Inkább a száműzetést választotta. Erdély utolsó fejedelme megérdemli az utókor tiszteletét. Azzal, hogy szobrot állítanak neki, a tiszteletüket róják le a történelem jeles személyisége előtt – mondotta Péter Ferenc, a megyei tanács elnöke, aki köszönetet mondott mindazoknak, akiknek szerepük volt abban, hogy a szobor ma állhat Mezőpanitban. Hozzátette: a panitiak legyenek büszkék értékeikre, hagyományaikra, s mindezt adják át a következő nemzedékeknek. L. Simon László országgyűlési képviselő fontosnak tartotta elmondani, hogy lelki és szellemi otthonra lel erdélyi magyar testvérei és barátai körében. A mezőpaniti szoborállítás a rendszerváltás utáni rehabilitáció része, hiszen Erdély településein sok olyan alkotás van, amelyeket méltatlanul állítottak, s amelyek sok esetben provokációval érnek fel. A szolnoki Pogány Gábor Benő azon magyar szobrászművészek közé tartozik, akik a magyar nemzet és kultúra legjelesebb személyiségeit mintázzák meg. II. Rákóczi Ferencről készült alkotása is szuggesztív erővel fejezi ki személyiségének lényegét – hangzott el. Barabási Endre, a falu szülötte, küküllővári lelkész röviden áttekintette a fejedelem munkásságát, majd felvázolta a községhez kötődő vonatkozásokat. A hagyomány szerint ugyanis II. Rákóczi Ferenc 1707-ben, útban Marosvásárhely felé – ahol a fejedelmi székbe iktatták – a Radnót, Mezőbánd, Mezőpanit, Marosszentkirály útvonalat járta be, és kíséretével Mezőpanit határában pihent meg. Lischovini András Erdély öröme című versét Bodó Dávid tolmácsolásában hallgathattuk meg, majd Péter Ferenc tanácselnök osztotta meg a fejedelemhez fűződő gondolatait. A Rákóczi megtérése című dalt Bodó Csaba előadásában hallgathatta a közönség. A szobrot Balog Zoltán miniszter, L. Simon László országgyűlési képviselő, Bodó Előd Barna polgármester és Barabási Endre lelkész leplezte le, majd Kovács Tibor lelkipásztor áldotta meg. Ezt követően elhelyezték az emlékezés koszorúit. A szoborállítást a Nemzeti Kulturális Alap, Balog Zoltán miniszter és L. Simon László képviselő támogatták, a további költségeket helyi adományokból, felajánlásokból fedezték. Mezey Sarolta / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 16.Reformáció 500 Örökségünk a magyar nyelvA reformátusság összetartozásának hatalmas erejét tapasztaltuk meg szombaton Marosvásárhelyen, amikor négy, a Marosi, a Maros-Mezőségi, a Görgényi és a Küküllői Református Egyházmegye, valamint az evangélikus és unitárius egyház képviselői a reformáció 500. évfordulójára szervezett hálaünnepsége zajlott. A Vártemplomtól a sportcsarnokig vonuló püspökök, esperesek, lelkészek, hívek, meghívottak végeláthatatlan, több ezer embert számláló, tömött sora igazolja: sokan vagyunk! A hitbéli összetartozás erejének megtapasztalása felemelő, biztató és reményt ad a megmaradásra a következő évszázadokra is. Kálvin és Károli A rendezvény az általunk is ismertetett gazdag forgatókönyv szerint zajlott. A hívek a Vártemplomban és a várban gyülekeztek, hogy felavassák két református személyiség: Károli Gáspár és Kálvin János szobrát. A Vártemplomban Henter György lelkipásztor ismertette, hogy a Kálvin-szobrot Péterffy László, marosvásárhelyi származású, Visegrádon élő szobrászművész ajándékba készítette el, míg Károli Gáspár magyar bibliafordító mellszobra ugyancsak marosvásárhelyi, Nagyváradon élő szobrászművész, Deák Árpád alkotása. A szobrok felállításával a templom előtti, melletti teret is felújították, ami nem volt zökkenőmentes, hiszen egy hétig feljelentés miatt le kellett állni a munkálatokkal. Hogy végül időben elkészültek, a kivitelezők munkájának és a polgármesteri hivatal támogatásának köszönhető. A lelkész külön megköszönte dr. Dorin Florea polgármester támogatását és jelenlétét az eseményen. A Vártemplomban Balog Zoltán, a emberi erőforrások minisztere Kálvin Jánosról, a francia származású svájci reformátorról szólva azt mondta, hogy Erdély-szerte talán több szó esik róla, jobban ismerik, mint Genfben. Mi, kálvinisták szobrot állítunk neki, hiszen tanai a mai napig megtartottak bennünket. Ő az, akiről sokan azt gondolják, hogy magyar volt. Károli Gáspárnak az egyetemes magyar kultúrához való hozzájárulásáról: ha ő nincs, akkor lehet, hogy ma nem beszélünk magyarul. Szobruk ott áll a Vártemplom előtt. Őrizzük ezeket, és azt a hitet, amit a nyugatiak elfelejtettek! Vigyázzunk arra, hogy templomaink ne váljanak múzeumokká, hiszen ezek azért épültek, hogy itt Isten igéjét olvassák, hallgassák – fogalmazott a miniszter. E gondolatsorhoz kapcsolódtak dr. Grezsa Zoltán, a nemzetpolitikai államtitkárság kormánybiztosának szavai is, aki hangsúlyozta, a kereszténység összeköt, nem pedig elválaszt bennünket, magyarokat és a szomszédos népeket. A gyülekezet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke áldását követően vett részt a szobrok leleplezésén. Ezután indult el a menet a sportcsarnok felé. Isten nemzetsége vagyunk! A református világtalálkozó óta nem volt ilyen népes és ünnepélyes menetelés Marosvásárhelyen. Sem rendbontás, sem oda nem illő zászlólengetés, sem hangoskodás nem zavarta meg a vonulást. A nagysármási fúvószenekar, énekvezérek jó- voltából református énekek csendültek fel. Csak az tudja igazán, milyen érzés volt, aki átélte ezt a momentumot. A sportcsarnokban díszes színpad, a Ligetben óriássátor és kivetítő várta a több ezer résztvevőt. Jakab István, a Maros-Mezőségi Egyházmegye esperese szerint a százezer református lelket számláló négy egyházmegyéből sokkal többen eljöttek volna, ha nem lett volna korlátozott a keret. Az egyházmegyékből jelen voltak Lőrincz János, a Marosi, Szász Attila, a Görgényi és Bíró István, a Küküllői Egyházmegye esperese és Kecskés Csaba unitárius esperes. Jelen volt továbbá dr. Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai konzulátusának ügyvivő konzulja, dr. Csige Sándor vezető konzul, továbbá a megye magyar ajkú politikai elöljárói is. Beszédében Balog Zoltán miniszter hangsúlyozta, bízik benne, hogy Marosvásárhelyen többször fog előfordulni, hogy magyarok ilyen szépen, békében vonulhatnak és betölthetik a teret. Luther Márton szavait idézte: ha mindenki embertársáért élne, tele lenne a világ istentisztelettel! Marosvásárhely utcáin, a sportcsarnokban istentisztelet volt, hiszen szeretetben voltak együtt az emberek. Számba kell venni, hogy 500 év alatt milyen hatalmas értéket teremtettünk a Kárpát-medencében, s milyen hatalmas örökséget, magyar nyelvet, magyarul megszólaló igét hagytak ránk imádságos elődeink. A magyar emberek iránti gondoskodás jegyében a miniszter bejelentette, hogy január elsejétől a világ bármely sarkában megszülető magyar kisgyermek babakötvényt kap a magyar államtól. Az igét Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette, aki buzdított: hit által erősítsük egymást a Kárpát-medencében, hiszen Isten nemzetsége vagyunk. Az úrvacsorai ágendát Kató Béla püspök mondta, aki mindenekelőtt a hálaadásra szólította fel a gyülekezetet. Úrvacsora, köszöntések és koncertek A szép rendben folyó úrvacsoraosztást követően nemzeti imánk hangzott el, majd szeretetvendégségre hívták a gyülekezetet. Az ünnepség második részében köszöntőbeszédek hangzottak el. Szabó Ferenc, a Dunamelléki Református Egyházkerület főjegyzője mondta el ünnepi beszédét, majd Péter Ferenc megyei tanácselnök foglalta össze az erdélyi reformáció fontosabb mozzanatait. Thomas Muggli-Stokholm svájci lelkipásztor pedig gyülekezete üdvözletét adta át, és felvázolta a svájci reformátusság jelenlegi helyzetét. Mint mondta, azért jönnek Erdélybe, többnyire Mezőbergenyébe, hogy itt töltekezzenek az erős és összetartó gyülekezetekben. Ezt követően Rákász Gergely rendkívüli orgonakoncertjére, majd estébe nyúlóan a FIKE-band ifjúsági zenekar koncertjére került sor. Mezey Sarolta / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 16.Kálvin- és Károli-szobrot avattak (Reformáció 500)A reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezett ünnepséget Marosvásárhelyen a Marosi, Maros-mezőségi, Küküllői és Görgényi református egyházmegye. A rendezvény kora délután a vártemplomban kezdődött, ahol Henter György lelkipásztor felidézte: 460 évvel ezelőtt itt ülésezett az a zsinat, amely eldöntötte, hogy az erdélyiek Kálvin tanait követik. Az ünnepség keretében a vártemplom bejáratánál felavatták Kálvin János és Károli Gáspár reformátorok mellszobrát, előbbi Péterfy László, utóbbi Deák Árpád alkotása. A templomban tartott beszédében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere elmondta, noha Kálvin és Károli nem ismerték egymást, az utókornak megvan a lehetősége arra, hogy egymás mellé helyezze őket. A bibliafordító Károliról Nemeskürty Istvánt idézte: meglehet, nélküle ma nem magyarul beszélnének Magyarországon. Grezsa István kormánybiztos úgy vélekedett, 500 éve a reformáció jelölte ki a magyarság számára a nemzeti megmaradás útját, így a reformáció öröksége ma a megmaradás felelősségét rója az utókorra. Hozzátette: akkor vagyunk hűek az örökséghez, ha Marosvásárhelyen is, Kárpátalján is megtartjuk iskoláinkat. A vártemplomból több ezer ember vonult át a városon a sportcsarnokba, ahol ünnepi istentiszteletet tartottak. Balog Zoltán a felvonulás örömét idézve kijelentette: Az a dolgunk, hogy betöltsük azt a teret, ami nekünk adatott, azt az otthont, ami nekünk a Mindenható által kijelöltetett. Mert ha mi nem töltjük be, akkor betöltik mások, és valami olyan fog hiányozni ebből az európai világból, amit csak mi tudunk adni. A miniszter szerint a magyarokat azért ragadta el egykor a reformáció, mert sokszor a nélkülözés tanította meg a népet arra, hogy hitből és kegyelemből éljen. Szerinte ezt azért kell megtanulni, hogy akkor is hitből és kegyelemből éljen a közösség, amikor látszólag másból is megélhetne. A miniszter bejelentette, 2018-tól a világ bármely pontján, így az Erdélyben született magyar gyermekeket is megilleti a babakötvény. Fontosnak tartotta azonban, hogy ne csak a pénztárca kösse össze a magyarországi és a határon túli magyarokat, hanem szívük, lelkük is. A mi dolgunk annyi, hogy bízzunk Istenben, és utána bízzunk egymásban is – tette hozzá. A sportcsarnoki istentiszteleten Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét, ágendát mondott Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a gyülekezet számára pedig több asztalnál is kiszolgálták az úrvacsorát. Balog Zoltán tegnap délben a közeli Mezőpanitban felavatta II. Rákóczi Ferenc bronz mellszobrát, Pogány Gábor Benő szobrászművész alkotását. Köszöntőbeszédében az utolsó erdélyi fejedelem Istennel a hazáért és a szabadságért jelmondatát idézte. Megemlítette: a fejedelem budapesti szobráról egykor tíz perc alatt verték le a latin jelmondat első szavát, és hetven évbe telt, míg az visszakerült a helyére. Hozzátette: pusztítani mindig könnyebb, de arra biztatta hallgatóságát, hogy legyenek az építés emberei. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 16.Az erdélyi magyarság autonómiaigénye (A Kolozsvári Nyilatkozat 25. évfordulója)Az erdélyi magyarság elszabotált autonómiaigénye volt a témája az igényt először kinyilvánító Kolozsvári Nyilatkozat 25. évfordulója alkalmából tartott pénteki kolozsvári konferenciának. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által szervezett konferencián Szőcs Géza kormánybiztos, az RMDSZ 25 évvel ezelőtti főtitkára a belülről vezérelt RMDSZ kiemelkedő dokumentumának nevezte a Kolozsvári Nyilatkozatot. Megjegyezte, már akkor nyilvánvaló volt, hogy Bukarest az RMDSZ külső vezérlésére törekszik, és a budapesti külső vezérlés jelei is megmutatkoztak. Szőcs Géza szerint az autonómianyilatkozat a közösség nagy ideáljainak a megfogalmazását jelentette, az RMDSZ számára 1993-ban kialakított államstruktúra pedig ennek az ideálnak a megvalósítását szolgálta. A politikus naivitásnak minősítette, hogy az autonómianyilatkozatot és az államstruktúrát kidolgozó politikusok 1993-ban megelégedtek gondolataik elfogadtatásával, és nem törekedtek vezető tisztségek elfoglalására. Hozzátette: azóta megtörtént az ideák aprópénzre váltása, a közösségi ideálok felélése. Tőkés László, az EMNT elnöke az RMDSZ bukaresti politikai asszimilációja jelének tartotta, hogy a szövetség a 25. évfordulón nem emlékezik meg a Kolozsvári Nyilatkozat elfogadásáról. Úgy vélte: felül kell vizsgálni az erdélyi magyarság eddigi asszimiláns politikáját, és meg kell szabadulni a politikai tisztességtelenség bármilyen formájától. Megjegyezte: az erdélyi magyarság csak akkor érhet el eredményeket, ha egységesen lép fel önrendelkezési jogának biztosítása érdekében. Amint Bodó Barna politológus, a Kolozsvári Nyilatkozat egyik megszövegezője fogalmazott: a 25 évvel ezelőtti autonómianyilatkozat ma is zsinórmérték, és az erdélyi magyar közösség vagy autonóm lesz, vagy nem. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke kijelentette: nem volt törvényszerű az autonómia elszabotálása. Az autonómiáért küzdő erdélyi magyar politikusoknak azonban sokkal állhatatosabbnak kellett volna lenniük. A politikus biztatónak tartotta, hogy az erdélyi magyar közéletben még ma sem mer senki nyíltan az autonómiatörekvések ellen beszélni. Megmaradt tehát a közösségben az a kollektív tudat, hogy az önigazgatásért harcolni kell, még akkor is, ha a jelenlegi vezetés nem harcol ezért – fogalmazott. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke szerint a belső önrendelkezéshez való viszonyt a mai napig a megfélemlítés és a félelem határozza meg Romániában. Példaként hozta fel, hogy amikor az RMDSZ vezetői a katalóniai függetlenségi népszavazás kapcsán megszólaltak, az volt a legfontosabb céljuk, hogy megnyugtassák a román hatalmat, mi nem ezt akarjuk. Izsák Balázs a katalóniai függetlenségi népszavazás elleni durva hatósági fellépésre utalva kijelentette: Ha az önrendelkezési jog és a véleményszabadság joga sérül, és ezt Európa elfogadja, akkor nagyon rossz irányba haladunk. Az 1992. október 25-én elfogadott Kolozsvári Nyilatkozatban az RMDSZ leszögezte: a romániai magyarság politikai alanyként államalkotó tényező, s mint ilyen, a román nemzet egyenjogú társa, és kinyilvánította, hogy a belső önrendelkezés útján kíván haladni. A célokat az RMDSZ akkori vezetői és parlamenti frakciói esküvel is megerősítették. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 16.Az Egyeskőre és az Öcsémre jártak Böjte Csaba csomafalvi neveltjeiTanulságos élmény lenne mindazoknak, akik a jóléttől kezdenek elfajulni – így összegzett az egyik kezdeményező, akinek része volt a hétvégi kiruccanásban: a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó Páli Szent Vince Napköziotthon csemetéit vitték el a Hagymás-hegységbe. Immár második alkalom, hogy a csomafalvi Páli Szent Vince Napköziotthonba járókat természetjárók hívják meg kirándulni. Két évvel ezelőtt a várfalvi EKE-várban tanyáztak, innen járták be a környéket, ismerték meg a Tordai-hasadékot. Idén a Hargita Trekking Club három tagja, Csibi Márti, Ambrus József és Fülöp László szervezte meg az Egyeskő-túrát. A tizenkilenc gyerek és nevelőjük mellett meghívót kaptak családtagok, barátok és azok gyerekei is. Aki nem tudott menni, az támogatta a jó szándékot, bepótolt a költségekbe, így szerencsére semmiben sem kellett hiányt szenvednie a társaságnak. Szombaton Csomafalváról indult a csapat, és a kirándulók között volt olyan is, aki legutóbb ezelőtt két évvel hagyta el szülőfaluja határát, de olyan is, aki gyalog megjárta azóta a csíksomlyói búcsút. A szervezők gyermekeinek volt amin csodálkozni az új cimborák körében: tisztázódott például, hogy teniszcipőben, kopottas, helyenként lyukas nadrágban is lehet hegyet mászni, és van, akinek csak pokróc jut takarózásra, de nem panaszkodik, hogy fázik, míg egyeseknek hűvös a pihehálózsák is. Azt is végignézhették, hogy ezek a gyerekek mindenért hálásak. Az evést imádság előzi meg, és az is fejezi be, hogy az eledellel nagy tisztelettel bánnak, és semmiben sem válogatnak. Más az érdeklődésük is, hiszen nem a terepjárókat, márkás autókat figyelik az út során, hanem a legelő állatok, tehenek, lovak képezik a megcsodálás és vita tárgyát: a miénk, Bátor szebb ezeknél. Ezek a gyerekek azt is tudják, senki nem kell unszolja őket, hogy az ételt és élményt meg kell köszönni, a férfiakkal, székely szokás szerint kezet szokás fogni. Balánbányáról a Szép-pataki úton közelítették meg az Egyeskőt, s mire felértek, már terülj, terülj asztalkám fogadta az energiában bővelkedő társaságot. Akinek mersze és kedve volt, felmehetett az Egyeskő csúcsára is, majd játék és meleg estebéd következett. A menedékházban egyetlen probléma adódott: valahogyan véget vetni a jókedvű párnacsatázásnak. Aztán vasárnap reggel a kolbászos rántotta után az Öcsém tetején álló kereszt tövében is készült csoportkép, majd ebédelés és hazaindulás következett. Vasárnap este volt, amiről az otthoniaknak mesélni. Fülöp László elmondta, további, hasonló kirándulásokat is terveznek. Neki, személy szerint többszörös erre az ösztönzés: jó látni, mennyire hálásak a Páli Szent Vince Napköziotthon gyerekei, mekkora élményt sikerül nekik két nap alatt szerezni, illetve erősítik ebben családtagjai, gyerekei is, akik kijelentették, ilyen eseményekből többet sosem szeretnének kimaradni. Balázs Katalin / Székelyhon.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
