|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 7649 találat | lapozás: 1-30 ... 6301-6330 | 6331-6360 | 6361-6390 ... 7621-7649 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2017. október 24.Az igazi nagyokÓ, megint egy évforduló, emlékezés, koszorúzás, nemzeti ünnep...? Megannyi unalmas és fölösleges időpocsékolás, mire jó ez az egész, minek és kinek kell? – hangzik el egyesek részéről a frappáns megállapítás. Mindez a gyakorlatban is egyre inkább megtapasztalható, hiszen egy-egy évfordulós megemlékezésre sokszor alig jönnek el néhányan, többnyire ugyanazok az arcok láthatók – főleg az idősebb nemzedékhez tartozók – szinte mindig (egyéb rendezvényeken is) és mindenütt. Nagyon szomorú, hogy gyakran a szervezők, az előadók, esetleg a fellépő művészek többen vannak, mint maga a közönség, az érdeklődök, akikért nagyrészt történik az esemény. Hiszen miként is tudna az állandóan pörgő huszonegyedik századi földi halandó egy kis időt a múltra szakítani, amikor szerinte ennél sokkal, de sokkal fontosabb, izgalmasabb és érdekfeszítőbb dologgal töltheti ki jelenét, a mindennapjait? Mindemellett zúdul rá a rengeteg munkahelyi és otthoni feladat, a rengeteg halaszthatatlannak tűnő megbízatás, a megélhetésért, az anyagiakért, a pénzért folyó hajsza. A társadalom tagjainak zöme eszeveszettül rohan, mintha valaki hátulról korbáccsal hajtaná, s az egyén lassan odajut: a nap huszonnégy órája sem elegendő ahhoz, hogy a sok programnak és elvárásnak eleget tegyen. „Annyi a dolgom, hogy nem érem utol magam!” – hallatszik lépten-nyomon a panasz, ha éppenséggel sikerül öt perc erejéig megállni, és néhány szót váltani embertársainkkal. Miközben pedig egyre kevesebb időnk jut magunkra, szűkebb és tágabb környezetünkre, szóval egymásra, gyakran teljesen fölöslegesen órákat pocsékolunk el a közösségi oldalak böngészésével, mígnem egyszer meglepődve arra ébredünk, hogy lassan már nem is a saját, hanem a mások életét éljük egy virtuális világban. Hogyan is lehetne ilyen körülmények közepette egy percre megállni, kissé magunkba szállni, elcsendesedni, s visszapillantani elmúlt időkre, emlékezni elődeinkre és nagyjainkra, akik nélkül hontalanok és gyökértelenek lennénk…? Merthogy így ősszel minden más mellett ismét ideje van hatványozottan az emlékezésnek, a tiszteletadásnak, a főhajtásnak. Hiszen október havához nem is egy, hanem több olyan történelmi évforduló kötődik, amelyekről a kommunizmus sötét éveiben nem lehetett, sőt tilos volt beszélni. Ott van például október 6. és az aradi tizenhárom, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hősei, akik nemzetiségüktől függetlenül életüket áldozták olyan elvekért és eszmékért, mint például a szabadság. Róluk Március 15-vel összefüggésben az elmúlt években többet hallhatunk, beszélhettünk, jóval kevesebbet viszont 1944 októberéről. Egész Erdély magyar ajkú lakossága ugyanis alaposan megszenvedte azt az őszt, amikor a fogságba esett katonák mellett több tízezer ártatlan civil polgárt hurcoltak el szovjet kényszermunkatáborokba. Közöttük volt az a mintegy ötezer kolozsvári, illetve hétszáz tordai magyar férfi is, akiket október derekán szedtek össze razziaszerűen a román hatóságok hathatós közreműködésével a térségbe bevonuló szovjetek, hogy „csak egy kis munkára” vigyék őket, de valójában deportálásuk mögött az etnikai tisztogatás és a bosszúhadjárat szándéka is állt. Ők az úgynevezett „málenkij robotosok”, akik közül nagyon sokan fiatalon a szovjet kényszermunkatáborokban pusztultak el szörnyű körülmények között. A legkevesebb tehát, amit tehetünk értük, hogy egy percig bár, de megemlékezünk róluk, bármennyire is fontosak és sürgősek a teendőink. És ugyanígy gondolnunk kell 1956 anyaországi és erdélyi hőseire is, akik alig tizenkét évvel a ’44-es deportálási hullám után bátorkodtak azonosulni a forradalom és szabadságharc eszméivel, s életük kockáztatása árán is mertek harcolni a zsarnokság ellen. Példaértékű és gyönyörű az a szolidaritás, amelyet Erdély – beleértve Kolozsvár is – tanúsított az ’56-os magyarországi forradalom és szabadságharc iránt, ahogyan az „erdélyi srácok” – köztük román nemzetiségű fiatalok, lásd a temesvári egyetemistákat – kiálltak pesti sorstársaik mellett. Az anyaországban sokan szinte egyáltalán nem hallottak, ma sem sokat tudnak arról, hogyan is élte meg Erdély ötvenhatot, és hogy milyen durva megtorlásban részesült mindenki, aki egy kicsit is azonosult a magyarországiak szabadságvágyával. A koholt vádak alapján összefércelt kirakatperek nyomán Romániában tömegesen tartóztatták le kortól, nemtől és végzettségtől függetlenül az embereket több mint húszezret úgy, hogy Magyarországhoz képest itt egyetlen fegyver sem dördült el. Majd jött a valamivel több, mint tízezer ítélet, beleértve kivégzéseket is, a több éves politikai börtön, illetve kényszermunka a sok-sok megaláztatással, kínzással és embertelenséggel, amit szerencsés szabadulás esetén a Securitate folyamatos megfigyelése követett. Mindannyian egytől-egyig csodálatos emberek voltak egy embertelen világban, amelybe a sors belekényszerítette őket, és amelyben élniük kellett. Következésképpen ne essen nehezünkre egy kis időt rájuk szánni, esetleg egy száll gyertyát meggyújtani az emlékükre. Az 1944-es deportálás és az 1956-os események több túlélőjével alkalmam nyílt elbeszélgetni az egykor történtekről, a szovjet lágerek és kommunista börtönök világáról, mindarról, amit ott láttak, tapasztaltak és átéltek. Amikor sokszor nyürrögünk, panaszkodunk, elégedetlenkedünk, hogy ez se só, az se jó, mindig borzalmasan megszégyellem magam, és felteszem magamnak a kérdést: vajon én mit tettem volna hasonló helyzetben? Ha csak egy kis löttyöt kapok ebédre, ha nincs meleg ruha és cipő, ha nincs puha ágytakaró, ha nincs gyógyszer, ha nincs kedves szó, ha nincs anyai ölelés, de van sok-sok fájdalom, szenvedés, megaláztatás, halál… Nyugodt szívvel mondom: nem idős bácsik holmi rablómeséjéről van szó, hanem magáról a kegyetlen valóságról, és igenis érdemes, kell, sőt muszáj rájuk, az idők tanúira figyelmet fordítani. Hiszen egyrészt ők számolhatnak be a leghitelesebben a történtekről, amelyek nélkül érthetetlen a jelenünk és nehezebben alakítható a jövőnk, másrészt pedig példájukból merítve, megtanulhatjuk, értékelni azt, amink van. Úgy tűnik azonban, hogy sokszor a figyelem ennél sokkal jelentéktelenebb dolgokra irányul, és kevés érdeklődőt, fiatal arcot, szakmabelit, tanárt látni az ilyesfajta rendezvényeken, bár az is igaz, hogy az utóbbi években számos pozitív kezdeményezés történt ezen a téren. Valahogyan ki kellene használni a lehetőséget, amíg még köztünk vannak, meg kellene hallgatni őket, tanulni kellene tőlük, hiszen amit ők tudnak, az egyetlen történelem (tan)könyvben sem olvasható. Mert azok az emberek az igazi nagyok, a követendő példaképek, akik a legnehebb időkben is képesek voltak megőrizni egyenes gerincüket és tisztességüket, s a legszörnyűbb körülmények között is becsülettel helyt tudtak állni. És meg kellene köszönni nekik a példát. Vajon képesek vagyunk erre? Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 24.Három díjat kapott az Aradi BábszínházAz egyik legnépszerűbb és legszínvonalasabb bábfesztiválon, a Kolozsváron megrendezett XVI. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválján három díjat zsebelt be a Ioan Slavici Klasszikus Színházhoz tartozó bábszínház. A múlt héten megrendezett ötnapos fesztiválon 4 meghívott külföldi társulat és 14 hazai bábszínház mutatta be produkcióit. Az aradi bábosok A hókirálynőcímű darabbal vettek részt. A zsűri – Roxana Croitoru teatrológus, Katona József rendező, Ovidiu Pecican szerző, Epaminonda Tiotiu díszlettervező, valamint Slobodan Marković, a zsűri elnöke, a Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál igazgatója – döntésének értelmében az aradi bábszínház a következő díjakkal tért haza: a legjobb rendezés díja: Adela Moldovan, a legjobb bábokért járó díj: Eustațiu Gregorian és a kollektív alakítási díjat A hókirálynő előadás művészei kapták. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 24.„Szabadságot álmodtak maguk és nemzetük számára”Az emberáldozat aktualitását emelték ki a kolozsvári megemlékezésen Alig százan vettek részt az RMDSZ Kolozs megyei szervezete és a Kolozsvár Társaság által szervezett, a magyarországi 1956-os magyar forradalom megemlékező eseményein a sétatéri 1956-os emlékműnél, illetve a belvárosi unitárius templomban megtartott ökumenikus istentiszteleten. A szónokok az emberáldozat mai aktualitását emelték ki. Elhangzott: ahogy az 1956-os forradalmárok hűek maradtak a szabadsághoz és önmagukhoz, úgy nekünk is hűek kell maradnunk önmagunkhoz, anyanyelvünkhöz, kultúránkhoz. Ugyanakkor meg kell őriznünk mindazt, amit Isten ránk bízott, és tovább kell adni értékeinket a következő generációnak. Az eseményen közreműködött a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula énekkara, vezényelt Ördög Ödön karnagy-tanár. Este hat órától gálahangversenyt tartottak a Kolozsvári Magyar Operában, majd Mátyás király szülőháza előtti térről fáklyás menettel emlékeztek az 1956-os magyar forradalom áldozataira. – Hatvanegy év telt el azóta, hogy a magyar nemzet egy csodálatos forradalmat követő szabadságharcban megpróbálta megdönteni a kommunista diktatúra embertelen rendszerét és kiharcolni függetlenségét. Tisztelet, főhajtás és hála ’56 mártírjainak és mindazoknak, akik előkészítették és végigharcolták ezt az egyenlőtlen küzdelmet. Azóta a szabadságszerető emberek a világ minden táján ezen a napon emlékeznek a magyar nép eme bátor tettére. Mi is így tettük ezt éveken keresztül. Előbb csak titokban a legszűkebb baráti körben, úgy 25 éve már bátrabban, de még távolról sem úgy, ahogyan azt szerettük volna. 2009 októbere óta azonban már nyíltan, itt a Sétatéren Szakács Béla remek emlékművénél több százan összegyűlve. Ezen a hatvanegyedik évfordulón vessünk pár pillantást jelenlegi helyzetünkre is. Az áhított, várva várt XXI. századi határok légiesítése, az EU-hoz és a NATO-hoz való csatlakozás kétségtelen elhozta a számunkra sokáig elképzelhetetlen majdnem szabad utazást, az eszmék és a tőke szabad áramlását, de a Kánaánt sajnos még nem. Egyelőre olyan bizarr, eszement világban élünk, amelyről nagyon nehéz lenne megmondani, hogy kinek, vagy kiknek kedvez – mondta Buchwald Péter, a Kolozsvár Társaság jelenlegi elnöke, aki arra kérte a jelenlevőket, hogy egy perces néma csenddel áldozzanak a civil szervezet idén elhunyt elnöke, Kántor Lajos emlékének. – Az 1956-os magyar forradalmat győzedelmes vereségként szokták emlegetni. Meggyőződésem, hogy ez a magyar forradalom, a prágai tavasz és a lengyel szolidaritási mozgalom mind hozzájárult a kommunista diktatúrák megdőléséhez. A romániai kommunista hatalom arra használta fel ezt a forradalmat, hogy meggyőzze a szovjeteket az erdélyi magyarság irredentizmusáról, és ennek tulajdonítható több magyar nemzetiségű kommunista vezető eltávolítása. Az 1959-es kolozsvári egyetemegyesítés is ennek a hozadéka. Nekünk ma más eszközökkel kell a közösség jogaiért harcolnunk, de elődeinktől helytállást tanulhatunk – közölte Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, parlamenti képviselő. – Harcolni kell a szabadságért akkor is, amikor egy fél világot uraló nagyhatalommal kell megküzdeni érte. ’56-ban hőstettet hajtottak végre, hiszen egy nép saját lelkiismerete tisztaságának, önazonosságának, méltóságának megőrzése érdekében fogtak fegyvert. 1956-nak hősei voltak, akik mertek nagyot álmodni, szabadságot álmodni maguk és nemzetük számára. S bár a szabadságot ott, akkor nem vívhatták ki, sikerült helyreállítaniuk a magyar nemzet megtépázott méltóságát. Ez a méltóság pedig minden időkben, minden körülmények között alapfeltétele a szabadságnak. Egy méltóságától megfosztott, megtört embertől vagy nemzettől nem várhatunk progressziót, motivációt és innovációt. Egy ilyen nemzetnek a szelleme halálra van ítélve. Egy ilyen tömegnek közös céljai, közös kultúrája, közös holnapja sem lehet, az ilyen tömeg tagjai nem segítik egymást, nem közreműködőek, mert a magánérdek vezérli őket. Az ilyen tömegekre épülnek a diktatúrák. Akkor, amikor a szabadságunkból el akarnak venni, jogainkat csorbítani akarják, ennek a méltóságnak a birtokában sokkal könnyebben mondhatjuk ki azt a szót, hogy „elég” – vélekedett Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere. Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke a sétatéri emlékmű szimbolikájáról értekezett, majd kifejtette: Az ’56-osok bíztak, áldozatkészek voltak és hittek. – Ők számunkra példaképként szolgálnak a történelem forgatagában! Ma, itt és most mi összegyűltünk és igenis a szabad lelket ünnepeljük – mondta a Kolozs Megyei Tanács alelnöke. A sétatéri 56-os emlékmű megkoszorúzása után a belvárosi unitárius templomban megtartott ökumenikus istentisztelettel folytatódott a megemlékezés. Rácz Norbert belvárosi unitárius lelkész szerint a legfontosabb az, hogy soha ne éljünk olyan elnyomásban, mint 1956-ban. – Bármennyire is erős a zsarnokság, a szabadság ott él az emberek szívében és győzedelmeskedni fog – összegzett az unitárius lelkész. – Isten akaratából születtünk magyarnak. Isten azt akarja, hogy szeressük magyarságunkat. Ne tékozoljuk el szent örökségünket, a kereszténységet, teljesítsük kötelességünket, adjunk példát, legyünk becsületesek és vállaljuk az áldozatot – hirdette Kovács Sándor római katolikus főesperes. Dobri András református lelkipásztor igehirdetésében azt fejtegette: tisztségünk és küldetésünk megőrizni azt, ami ránk van bízva: anyanyelvünket, kultúránkat, szabadságunkat, bibliánkat, templomainkat, családunk lelki békéjét. Az őrhelyen állunk, őrizzük meg azt, amit Isten adott, és erről az áldott, szent örökségünkről soha ne mondjunk le – buzdított a főesperes. Kerékgyártó Imola evangélikus lelkész imájában arra összpontosított, hogy Isten ránk bízta a hősökre való emlékezést, akiknek bátorsága, kiállása ma is példa számunkra. – A szabad emberek és nemzetek emlékezetében 1956. október 23-a örökké élni fog. Az1956-os forradalom hőseinek áldozata nem volt hiábavaló: ők elpusztultak ugyan, de senki se győzte le őket. Ahogy az 1956-os hősök, úgy nekünk is hűnek kell maradnunk önmagunkhoz és a szabadsághoz – összegzett Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület részéről Isten áldását és békéjét kérte az emlékezőkre. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 24.A visszaszerzett méltóság ünnepe – 1956-os megemlékezések ErdélybenA barátságtalan idő ellenére százak tisztelegtek hétfőn az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére rendezett erdélyi ünnepségeken. Erdély számos településén tartottak ünnepi, kulturális műsorral egybekötött megemlékezést, ökumenikus istentiszteletet az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 61. évfordulója alkalmából. Kolozsváron a barátságtalan, esős idő ellenére több mint százan vettek részt a sétatéri ’56-os emlékműnél megtartott megemlékezésen a Kolozsvár Társaság és a Kolozs megyei RMDSZ szervezésében. Az ünnepségen felszólaló Oláh Emese alpolgármester úgy fogalmazott, bár az ’56-os forradalmat leverték, ’56 „a világ szemében is visszaadta az összmagyar nemzetnek, nekünk, Kárpát-medencei magyaroknak a méltóságot”. Most, 61 évvel a forradalom után ebbe a méltóságba kapaszkodva vívhatjuk meg vértelen forradalmainkat, harcolhatunk jogainkért, közösségünkért. Akkor, amikor a szabadságunkból el akarnak venni, jogainkat csorbítani akarják, ennek a méltóságnak a birtokában sokkal könnyebben mondhatjuk ki: elég!” – fogalmazott Kolozsvár alpolgármestere. Buchwald Péter, a Kolozsvár Társaság elnöke felidézte, 1956-ban 20 éves egyetemista volt, amikor a rádióban meghallotta a hírt a forradalom kitöréséről. „Mámoros érzés volt, mi is büszkén vallottuk magunkénak a forradalom sikereit” – mondta Buchwald Péter. A Kolozsvár Társaság elnöke hangsúlyozta, hasonló pillanatot összesen háromszor élt át életében, de utána „egyszer sem váltak valóra a változáshoz fűzött remények”. Először 1945-ben a világháború végének a híre volt az, amitől mindenki lelkessé vált, de nem gondolták volna, hogy a kommunista diktatúra vár rájuk. 1956 után a következő hasonló élményben 1989 decemberében volt része, azonban a forradalom után elérkező szabadság „nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna”. „A Kánaán még nem érkezett el. Bizarr, eszement világban élünk, amelyről nem tudjuk, kinek jó” – fogalmazott Buchwald Péter, aki utópiának nevezte a magyar–román történelmi megbékélést Nagy-Románia születésének centenáriumi évében. Csoma Botond parlamenti képviselő kiemelte, az 1956-os forradalmat sokan „győzedelmes vereségként” könyvelték el, mert bár hosszú távon, mégis hozzájárult a „kommunistának nevezett rendszer” megbukásához. Emlékeztetett: 1956-nak Erdélyben is komoly következményei voltak, a román hatalom ugyanis ennek ürügyén sikeresen hitette el a szovjet vezetéssel, hogy az erdélyi magyarok mind irredenták, ennek a következménye lett 1959-ben a Bolyai Egyetem megszűnése is. A sétatéri megemlékezést követően ünnepi ökumenikus istentisztelet zajlott az unitárius templomban és a program szerint gálaestet tartottak a magyar operában. A megemlékezés este fáklyás felvonulással ért véget. „A kommunizmus maradványai még mindig jelen vannak” Csíkszeredában három helyszínen is megemlékező ünnepséget tartottak hétfőn délelőtt. A csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar nyitotta meg a Kalász lakótelepi temető előtti téren felállított 1956-os kopjafánál, ahol többek közt Korodi Attila parlamenti képviselő szólt az egybegyűltekhez. Kiemelte, 1956. október 23. minden magyar ajkú ember számára egybeforrott a szabadsággal és a szabadság szeretetével. „Van, akinek azért, mert végigélte a forradalmat. Van, akinek azért, mert megélte a kommunizmus éveit. Másnak azért, mert a szülei és a nagyszülei meséltek róla. Egyszerűen csak beépült a köztudatunkba a többi jelentős nemzeti ünnepünk, emléknapunk mellé” – fogalmazott a politikus. Emlékeztetett, a magyar forradalom véres elfojtását követően a Szekuritáté soha nem hallott megtorlásokba kezdett. Jelentéseik szerint 1956 októbere és 1962 decembere között 28 ezer embert tartóztattak le, közülük 9978-at ítéltek el. Csak Csíkszeredában tízen haltak meg, valamint 30 szász, 30 román és 77 magyar fiatalt zártak börtönbe – mutatott rá az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. Korodi szerint „a maradványaiban még mindig élő” kommunizmus elítélése ma sem elégséges. „Igazságot kell tennünk azokkal szemben, akik életüket adták a szabadságért, a változásért, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy nemet mondjanak a kommunizmus elnyomására. Őket már nem támaszthatjuk fel, de azokat az intézményeket, amelyek az 56-os forradalom, illetve a kommunizmus által teremtett körülményeknek estek áldozatul, rehabilitálni kell” – hangsúlyozta Korodi Attila. A koszorúzást követően a résztvevők átvonultak az 1956-os térre, majd a Gloria Victis emlékműnél kulturális összeállítást tekinthettek meg a résztvevők. Az ünnepségeket követően a délutáni órákban a Csíki Moziban folytatódott a megemlékező rendezvénysorozat. „A mi feladatunk az 56-os hősök emlékét megőrizni” Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) rövid megemlékezést tartott hétfőn délelőtt Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán található ’56-os emléktáblánál. Az eseményen Szilágyi Zsolt, a néppárt elnöke beszédében szomorú magyar sajátosságnak nevezte, hogy nemzeti ünnepeink a közelgő gyászra is emlékeztetnek, hiszen ahogy március 15-én október 6-ra is gondolunk, úgy október 23-án is eszünkbe jut a budapesti forradalom novemberi leverése. „Erdélyben azokra is emlékeznünk kell, akik Budapesttől távol, itthon, szűkebb szülőhazánkban szenvedtek a román kommunista hatalom megtorlása és folyamatos elnyomó politikája miatt. A mi feladatunk, hogy az ő emléküket is megőrizzük” – jelentette ki az EMNP elnöke. Az októberi forradalommal kapcsolatos megemlékezés október 26-án, csütörtökön folytatódik, amikor előadásokra, könyvbemutatókra kerül sor Nagyváradon. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében 17 órától Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja mutatja be Recsk című kötetét, Domonkos László író pedig Tito pokolszigete az Adrián című nemrég megjelent kötetét ismerteti. Kiss Előd-Gergely, Iszlai Katalin / Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 24.Megújulunk, de a bensőnkben hordozzuk a múltunkatA közelmúltban az „Ötágú síp” Kulturális Egyesület, a szegedi alsóvárosi ferences templom melletti kolostorban tartotta meg a VII. Szögedi Nemzet rendezvényt, a Szegedről kirajzott települések találkozóját, amelyen a környékünkről 5 falu képviselői vettek részt. Azért tartják ott az ódon, boltíves falak között ezt az összejövetelt, mert amikor elindult egy-egy csoport a leendő településük felé, e kolostor előtti téren gyűltek össze szekereikkel, és ott áldotta őket meg a pap. Az esemény a templomban, Gyulai Endre ny. püspök által celebrált misével kezdődött, majd a házigazda ferencesek nevében, László testvér köszöntötte a találkozó résztvevőit. Utána dr. Horváth István Károlyné, az „Ötágú Síp” Kulturális Egyesület elnöke köszöntőjében beszámolt az elmúlt év rendezvényeiről, és bemutatta a találkozó programját, résztvevőit. Előbb Fehér Viktor egyetemi hallgató: Szögediek az Aranka közben című dolgozatát mutatta be a dél-bánsági magyar keresztelési, lakodalmi és temetkezési szokásokról. A szintén délvidéki Virág Laura egyetemi hallgató A Magyarság megmaradása a déli végeken c. dolgozatában sok statisztikai adattal, elszomorító helyzetet ecsetelt. A tartomány 36 magyar településéből 17-ben ma 10-en aluli a magyar lakosok száma, de a többiben sem sokkal jobb a helyzet. Öt nagyobb településen 50% feletti a magyar lakosok száma, másik 5-ben 20%-on felüli és 9-ben 10%-on felüli. Hogy javuljon a hangulat, a kisiratosi Almási Vince kapott szót, aki bemutatta faluját, annak gazdasági és kulturális helyzetét, a sok igen szép eredményt, amelyekből még az anyaországiak is tanulhatnak. Szót kapott még Gesztes Olympia tanár, a Három királyfi, három királylány nevű mozgalom képviselője, aki az egyesület azon céljáról beszélt, hogy megszülessenek a kívánt, a tervezett gyermekek, mivel kutatásaik során megbizonyosodtak arról, hogy a fiatal házasok több gyermeket terveznek, mint amennyi később megszületik. Az előadások utáni megbeszélésen sokan szóltak a vázolt témákról, mint pl. Harangozó Imre újkígyósi néprajzos (az ő beszédéből vettem az írás címét), ft. Heinrich József óteleki plébános, a kisvarjasi Szabó István, valamint jómagam is. Én azt is felvetettem, hogy mivel nemsokára ünnepeljük falvaink megalapításának 200-ik évfordulóját, ideje tervezni az ünnepségeket. Azt javasoltam többek között, hogy kisebb szobrot, emlékművet is állíthatnánk, az évforduló alkalmából. A találkozó végén minden résztvevő egy szép, Szent Lászlót ábrázoló érmét kapott, amit Vitéz Mihály Árpád szobrász készített. A barátok meg is vendégeltek a maguk mordján, az aznapra kitervezett ételükből főztek többet: marhahús pörköltet tarhonyával és túrós lepényt kaptunk. Jankó András / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 24.Szilágyi Zsolt: „A mi feladatunk az 56-os hősök emlékét megőrizni”Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt rövid megemlékezést tartott október 23-án Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán található 56-os emléktáblánál, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján. Az eseményen Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke beszédében elmondta: szomorú magyar sajátosság, hogy nemzeti ünnepeink a közelgő gyászra is emlékeztetnek, hiszen ahogy március 15-én október 6-ra is gondolunk, úgy október 23-án is eszünkbe jut a budapesti forradalom novemberi leverése. „Erdélyben azokra is emlékeznünk kell, akik Budapesttől távol, itthon, szűkebb szülőhazánkban szenvedtek a román kommunista hatalom megtorlása és folyamatos elnyomó politikája miatt. A mi feladatunk, hogy az ő emléküket is megőrizzük” – jelentette ki a Néppárt elnöke. Az emlékező szavakat követően koszorút helyezett el Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke, Zatykó Gyula, a Néppárt országos alelnöke, Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei elnöke, Moldován Gellért Lajos, a Néppárt nagyváradi elnöke, valamint Nagy József Barna, az EMNT országos alelnöke és Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke. Az októberi forradalommal kapcsolatos megemlékezés október 26-án folytatódik, amikor is előadásokra és könyvbemutatókra kerül sor Nagyváradon. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ (Ezredévi emléktér/P-ţa Libertăţii 40. szám) múzeumtermében 17 órától Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja mutatja be Recsk című kötetét, majd Cseresnyés Magdolna, a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítvány elnöke A Kárpát-medence elveszített területeiről szovjet típusú táborokba hurcoltak kálváriája című kötetről beszél. Végül Domonkos László író Tito pokolszigete az Adrián című nemrég megjelent kötetét ismerteti. Az Erdélyi Magyar Néppárt sa jtóirodája; Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 24.A vidéki magyar oktatás problémáirólIskolaigazgatókkal találkozott Novák Csaba Zoltán szenátor A magyar nyelvű oktatás terén fennálló helyi problémák feltérképezése volt a célja annak a megbeszélésnek, amelyen a gyulakuti, székelyvéckei, erdőszentgyörgyi és balavásári iskolák vezetőivel és pedagógusaival találkozott Novák Csaba Zoltán szenátor. A tanácskozásnak csütörtökön az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély adott otthont. Novák Csaba Zoltán oktatásügyekért felelős Maros megyei szenátor az előző napokban Dicsőszentmártonban és Szovátán ismerkedett az ottani problémákkal. Az erdőszentgyörgyi találkozóra Balavásár, Gyulakuta, Székelyvécke és Erdőszentgyörgy polgármesterei, iskolaigazgatói, aligazgatói és pedagógusai voltak hivatalosak. A találkozók célja, hogy az aktuális, helyi problémák ismeretében a szenátor segítsen azok megoldásában, ugyanakkor az elkövetkezőkben javaslatait a tanügyi törvény módosítására tett indítványába is belefoglalhassa. A szenátor az erdőszentgyörgyi találkozón is hangsúlyozta, határozottan kiáll amellett, hogy meg kell őrizni a magyar nyelvű elméleti oktatási vonalat Erdőszentgyörgyön, Nyárádszeredában, Szovátán, de más Maros megyei városokban is. A megbeszélésen Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere is jelen volt. Rávilágított a helyi középiskolából jelenleg hiányzó elméleti oktatás újboli elindításának a fontosságára, arra hivatkozva, hogy a gyermeklétszám terén nincsenek gondok, viszont olyan eredményeket kell felmutatnia a tanintézetnek, ami meggyőzi a diákokat és szülőket egyaránt, hogy érdemes az erdőszentgyörgyi líceumban kezdjék a kilencedik osztályt. Mint mondta, örül, hogy az oktatásügyekért felelős szenátornak sikerült találkoznia azokkal a pedagógusokkal, akik ezúttal személyesen tudnak neki beszámolni a nehézségekről, amelyekkel a mindennapi munkájuk során szembe kell nézniük. A városvezető javasolta, hogy ne csak az iskolaigazgatók építsenek ki kapcsolatot Novák Csaba Zoltán szenátorral, hanem azok a szaktanárok is, akik később érdemben kérdéseket, problémákat tudnak felvetni, hozzászólni adott témához. A jelen lévő pedagógusok, iskolaigazgatók számos megoldásra váró hiányosságot vetettek fel. Első és legnagyobb problémaként a magyar nyelvű szakkönyvek hiányát nevezte meg Léta Áron, az erdőszentgyörgyi Szent György Technológiai Líceum igazgatója. Mint kiderült, ez egy általános gond, és számos magyar nyelvű iskolában ezzel szembesülnek a pedagógusok. Ehhez a témához kapcsolódott Kovács Zoltán, a gyulakuti iskola igazgatójának a megjegyzése, miszerint a munkafüzetek miatti problémára is megoldást kellene keresni, hiszen a törvény szerint jelenleg ezek nem használhatók az iskolai oktatásban. Az igazgató rámutatott, a tankönyv egy adott témakör kapcsán csak néhány feladatot tartalmaz, ami nem elégséges az ismeretanyag elmélyítéséhez, példaként felhozva a matematika tantárgyat, amelynél elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű feladatmegoldás. A találkozón javasolták az óvodai oktatás kötelezővé tételét. Mivel a jelenlegi beiskolázási törvény nem mondja ki, hogy az óvodai nevelés kötelező, sok gyerek úgy kerül be első osztályba, hogy sosem járt óvodában, így hiányoznak náluk azok az alapok, amiket csak ott kaphatnak meg, majd a tanító erre építve folytatja az oktatásukat. Arról nem is beszélve, hogy a gyerek hátrányos helyzetből indul – világított rá Kovács Zoltán. Ezenkívül az igazgatók részéről megfogalmazódott a pedagógusok kihelyezési procedúrájának a könnyítésére tett javaslat is, ugyanis jelenleg ez a folyamat nagyon hosszú és bonyolult. Novák Csaba Zoltán szerint ez az új tanügyi törvény feladata lenne, hiszen az óvodától az egyetemi szintig rengeteg bürokratikus akadály van, és ezeken már „a gyökereikben” kell módosítani. Eddig egy kormány sem vállalta fel, hogy gyökeres változtatásokat vezet be, de a szenátor reménykedik abban, hogy ez nem marad így a jövőben. A találkozón a roma gyerekek integrációja is szóba került, ugyanis egyre több az olyan gyerek, aki különféle okok miatt nem jár iskolába. A résztvevők az iskolai mobiltelefon-használat vetületeit is megvitatták, ugyanakkor az iskolai programok gyermekközpontúvá tételére is kitértek. Vajda József, a balavásári Török János Általános Iskola igazgatója a túlzsúfolt tantervet nehezményezte, és egy példát is felhozott, miszerint egy gyereket, aki Németországban végezte az első osztályt, nem tudtak itt második osztályba íratni, mert csak a betűk felét ismerte, így osztályt kellett ismételnie. Győrffy Melinda, a Székelyvéckei Általános Iskola igazgatója az osztályok indításához szükséges létszámot csökkentené. Mivel térségükben kevesebb a gyerek, hatékonyabban tudnának dolgozni kisebb létszámú osztályokkal. A tanügyi törvény szerint 26 gyerek után lehet párhuzamos osztályt indítani, viszont egy tanítónak nagyon nehéz már 24 gyerekkel is dolgozni. Az erdőszentgyörgyi pedagógusok a színvonalas továbbképzőket hiányolták, illetve felvetették a szemléltető eszközök hiányát is, ugyanis az iskolák 2008-ban kaptak utoljára pénzügyi keretet szemléltetőeszközök beszerzésére, ezért a jelenlegi tanév kezdetén is sok tanító kénytelen volt saját zsebébe nyúlni a tantermek berendezése végett. Menyhárt Borbála / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 24.Ha az ének az élet dala (Szentivánlaborfalva)A Szentivánlaborfalván elhangzott tizenegy kórus és dalkör műsora nem lehetett más, mint az élet dala, idegenből érkezők hangsúlyozták: Háromszéken, itt, a Kárpátok kanyarulatában nagyon szeretnek énekelni az emberek örömükben is, bánatukban is. „Az ének gyógyít, az ének vigasztal minket. Kisgyerekkorunkban, ha elestünk, vér csöppent sebünkből, édesanyánk énekkel gyógyított meg, belefelejtettünk a fájdalomba” – hangsúlyozta beszédében Székely Kinga Réka, az unitárius egyház hitéleti és missziói előadó tanácsosa. Zsúfolásig megtelt az unitárius templom. Lobogókkal vonultak be a kórusok. A 138. ősi zsoltár üzenetére emlékeztette az énekesek seregét imájában Buzogány-Csoma István vendégfogadó szentivánlaborfalvi unitárius lelkész. Az együtt éneklés öröméről szólt Török István egyházköri esperes. Az éneklés önkifejezési forma és megkülönböztetett fontosságú közösségformáló erő – hangsúlyozta köszöntőbeszédében. Felsorakozott a helybeli Laborfalvi Róza Nőszövetség kórusa és a Székely István Dalkör, az árkosi Régeni Áron Dalárda, a Felsőrákosi Nőszövetség Kórusa, a vargyasi Dávid Ferenc Dalárda, a sepsiszentgyörgyi Kriza János Dalárda, az olthévízi vegyes dalárda, a Brassói Unitárius Vegyes Kar, a nagyajtai Gazdag Miklós Polgári Daloskör, jelenlétével megtisztelte a találkozót a kézdivásárhelyi Maassluis Nyugdíjas Klub énekkara és a kökösi Harmónia vegyes kar is. Szakavatott karmesterek munkája nyomán az egyházi és istenes énekek igen változatos darabjait hallhattuk hazai és külföldi jeles szerzők műveiből. Elhangzott Gerendás Péter Liszt Ferenc-díjas zeneszerző Bartók országából vagyunk szerzeménye. Október lévén, helyénvaló volt Az aradi tizenhárom éneke. Felhangzottak református egyházi énekek, Franz Schubert Szent az Isten című szerzeménye. A közönséghez közel állt Szotyori-Nagy József–Losonczy László Adjon Isten a magyarnak... kórusszáma, de hallhattunk izraeli népénekeket, felhangzottak Bárdos Lajos népdalfeldolgozásai és Erkel Ferenc–Bárdos Lajos Szózata. Új szalagok kerültek a kóruslobogókra, emléklapokkal, egy virágszállal és különleges ajándék gyanánt a helybeli Fazakas Sándor csontfaragó zenét jelképező medalionjával ajándékozták meg a résztvevőket. A kórustalálkozó szeretetvendégséggel zárult. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 24.Alakuló ülést tartottak (Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete)A hétvégén Sepsiszentgyörgyön tartotta alakuló ülését a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete. Az ülésen elhangzott, az egyesület legfontosabb célja élő kapcsolatot teremteni a térségben működő írott és elektronikus sajtóban dolgozók között. Egyben szakmai műhely is kíván lenni, illetve a tagok szakmai érdekvédelmét is aktívan vállalja. A kezdeményezők leszögezték, hogy minden más szakmai és civil szervezettel, de a közélet egyéni és szervezeti szereplőjével is jó kapcsolatot, élő párbeszédet kívánnak kiépíteni, elsősorban a már működő „testvérszervezettel”, a Romániai Magyar Újságírók Egyesületével. Az alapítók megvitatták és elfogadták a szervezet statútumát, amely szerint sajátos, négy megyére kiterjedő struktúrában gondolkodnak: Kovászna, Maros, Hargita megyei fiók mellett barcasági is létrejön, mindeniket egy-egy alelnök képviseli majd, de kistérségi (széki), akár települési csoportok is alakulhatnak. Fontos még, hogy az alapítótagok mellett minden belépő tag azonos jogokkal rendelkezik majd. A statútum szerint egyébként tagja lehet minden, a médiában szabadúszóként vagy szerkesztőségben dolgozó újságíró, szerkesztő, fotóriporter, operatőr, vágó, tördelő- és olvasószerkesztő. Az alakuló ülésen héttagú vezetőséget választottak, elnök Bedő Zoltán lett, a háromszéki fiókszervezetet alelnökként Szekeres Attila, lapunk munkatársa képviseli, további alelnökök Vajda György (Maros), Márk Boglárka (Hargita) és Ambrus Melinda (Barcaság). A titkári teendőket Matekovics János Zoltán végzi. Tiszteletbeli elnökként az operatív vezetés tagja Galbács Pál nyugdíjas újságíró. Az elnökség első feladata a jogi bejegyzés lebonyolítása. Bedő Zoltán elmondta, minden székelyföldi és barcasági sajtómunkás csatlakozását várják, azt szeretnék, ha az egyesület igazi élő szervezeti kerete lenne a médiában dolgozóknak. Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 24.Kisebbségi jogainkról StrasbourgbanAz Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának plenáris és bizottsági üléseinek napirendjére került, Székelyföldet és a kisebbségi nyelvhasználatot érintő kérdésekről számolt be a két háromszéki résztvevő, Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, a Kongresszus tagja és Klárik Attila, a megyei önkormányzat külkapcsolati és nemzetközi ügyi szakbizottságának elnöke tegnap a megyeházán. A Kongresszus múlt héten Strasbourgban tartott őszi ülésszakáról Grüman Róbert elmondta, többek között megvitatták a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglalt előírások megvalósításáról szóló jelentést. Felszólalt a szakértői csoport egyik tagja, aki jelezte, az Európa Tanács 47 tagállamából 25 fogadta el a keretegyezményt. Az több ajánlást tartalmaz, az országok maguk választják ki, melyeket fogadják el és emelik saját törvénykezésük részévé. A szakértő kiemelte, ezeket a kitételeket a nemzeti kisebbségi közösségek képviselővel egyeztetve kellene elfogadni. Hangsúlyozta, a Charta az egyetlen keretegyezmény, amely a kisebbségi és regionális nyelvek védelmét szolgálja, ezek a nyelvek az európai kulturális örökség részei. Grüman Róbert hozzászólásában elmondta, a valóság mást mutat Romániában, hiszen az állam jogalkotói „nagylelkűségétől”, a többség döntésétől függ a Charta alkalmazása, meg attól, mennyire van vagy nincs kényszerítő ereje az állam által elfogadott nemzetközi egyezményeknek. Utóbbihoz hozzátette, sajnos nincs. A román állam nem biztosít költségvetési alapokat a Charta alkalmazására. A jelentésben, melyet a plénum elfogadott és a miniszteri bizottság asztalára kerül, több javaslatot fogalmaztak meg, például azt, hogy az ország költségvetéséből különítsenek el összeget a Chartában foglaltak alkalmazására, a kormány ne akadályozza a helyi és regionális önkormányzatokat a nyelvi jogok alkalmazásban. A jelentés tartalmazza tételesen azt a javaslatot, miszerint minden kormány fontolja meg, hogy regionális hivatalos nyelvi státust kapjanak azok a nyelvek, amelyet beszélők aránya jelentős egy térségben. Klárik Attila két székelyföldi petíció sorsáról számolt be. Egyiket háromszéki civil szervezetek és egyházak képviselői adták be. A dokumentumban több mint másfél százan az ellen tiltakoztak, hogy a Kovászna megyei prefektus megtámadta a kétnyelvű űrlapok használatát a megyeháza idei pályázati kiírásán. A román hozzászóló tulajdonképpen a prefektus indoklását ismételte meg, miszerint nem történt törvénysértés. A másik egy tavalyi beadvány, a Székely Nemzeti Tanács tiltakozott a romániai helyi és megyei zászlók elfogadását és használatát szabályozó kormányhatározat ellen. Ezt újra napirendre tűzték, az iratcsomó tartalmazza a Kongresszus kérdését és a román közigazgatási miniszter válaszát. Ezt a romániai küldöttség vezetője megismételte. Eszerint a gondok abból adódtak, hogy bizonyos területeken a javasolt jelképekbe nem foglalták be az ott élő összes közösség szimbólumait. Egyik petíció tárgyalását sem követte vita – mondotta Klárik Attila. Lapunk érdeklődésére, hogy ő hozzászólt-e, kifejtette, nincs hozzászólási joga, megfigyelőként volt jelen. A tíztagú romániai küldöttségnek egyetlen magyar tagja Grüman Róbert, ám egy időben zajlott a plenáris ülés és a három bizottság ülése, tehát nem lehetett jelen mindenik helyen. Klárik Attila még elmondta, a Charta előírásainak betartását ötévente ellenőrzik, jövő esztendő második felében kerül sor Romániára, s mindkét beadvány során jelezték, az azokban felvetetteknek is utánanéznek. Grüman Róbert közölte, a Kongresszus elfogadta fél éve benyújtott meghívásukat, és jövő év május 28–30-a között Bálványoson rendezik meg a Kongresszus Monitoring Bizottságának ülését és mintegy száz képviselő részvételével a többnyelvűség a helyi és regionális önkormányzatokban témájú nemzetközi konferenciát. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 24.A politikában hazudni nem lehet... (Kovászna)Kovásznán a megszokott helyen, a központi parkban lévő ’56-os emlékműnél, a Lyukaskőnél emlékeztek a forradalom kitörésére. Közel százan gyűltek össze a helyszínen, civilek, egyházi és közméltóságok vettek részt az eseményen. Az idei összejövetel szónoka a budapesti Bibó István művészettörténész volt. Az emlékezést a Magyar Polgári Párt kovásznai szervezete, az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub és a Lyukaskő Egyesület szervezte. Elsőként Fülöp Csaba MPP-s önkormányzati képviselő szólt az egybegyűltekhez. Az 1956-os forradalom szereplőinek álma megvalósult, véget ért a kommunista korszak, de szabadságunkra azóta is számos veszély leselkedik. Nekünk is vannak feladataink, meg kell vívnunk a magunk kis forradalmait, ehhez meríthetünk bátorságot az ’56-os hősöktől – hangoztatta. Orbán Judit vajnafalvi református lelkész az ’56-os események kapcsán az erdélyi történéseket elevenítette fel, kiemelve a szabadságot követő lelkészek kálváriáját. Sokan estek áldozatul a hatalom megtorlásának, de Istenben vetett hitük nem veszett el. Arra is kell figyelnünk, amit lelkiekben köszönhetünk ’56-nak, Istent fedezhetjük fel a lelkek megtisztulásában – mondta beszédében a lelkész. Bibó István saját ’56-os emlékeit elevenítette fel. 15 éves volt akkor, az eseményeken nem vett részt, de budai srácként figyelte a történéseket. Két vonala volt a követeléseknek: a valódi demokrácia, a többpártrendszer megalapozása és a külpolitikai szabadság, függetlenedés a szovjet fennhatóságtól. Mi következett? – tette fel a szónoki kérdést. Erőszak, katonai jelenlét, bábkormány, és hazugság az ellenforradalomról. A kommunizmus haladt dicstelen útján, és végül megbukott, és ennek van tanulsága. Egyrészt, hogy a politikában és közéletben az erőszak visszaszorítása a demokrácia útján történhet meg. A további tanulságot apja, Bibó István szavaival vázolta: „a politikában hazudni nem lehet”. Ezt szokták idézni apjától, pedig a gondolatnak folytatása is van: „hazugságra nem lehet politikai konstrukciókat ráépíteni” – idézte. Az igazmondás, erkölcs nélküli politika hosszú távon kárt tesz, dicstelen vég vár rá – összegezte. Péter Arthúr plébános zárógondolataiban megfogalmazta: azért is nehéz az ’56-os emlékezés, mert napjainkban egyre csak fogyunk, tízévente 200 ezer fővel – épp annyival, ahányan kivándoroltak az ’56-os forradalom után. A megemlékezésen fellépett a Pastorala kamarakórus Szántó Kinga vezényletével, a Kőrösi-líceum diákcsoportja zenés-verses műsorral, a kovásznai ifjúsági fúvószenekar Kertész Barna vezényletével. Díszőrséget álltak a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjai. A megemlékezést megelőzően az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub meghívására Bibó István művészettörténész, tanár A politikában hazudni nem lehet... címmel idézte meg édesapja, Bibó István, a XX. századi magyar szellemi élet és történelem egyik legmeghatározóbb egyéniségének szellemiségét és szerepét a forradalomban. Közreműködött a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Diákszínpada. Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 24.A szabadságot nem adják ingyen (Sepsiszentgyörgy)A barátságtalan idő ellenére több százan gyűltek össze a sepsiszentgyörgyi 1956-os emlékparkban tegnap este megtartott évfordulós rendezvényen. A Szózat még esőben csendült fel, de az áldást már fedetlen fővel fogadták a jelenlevők, a fáklyásmenet pedig mindenkit felmelegített. Tartalmas, méltóságos, szép ünnepség volt. Az érkezőt óriásvászonra vetített régi fényképek fogadták, az emlékmű előtt cserkészek sorfala magyar és székely zászlókkal, jobbra a történelmi magyar egyházak képviselői, önkormányzati vezetők, pártok és civil szervezetek küldöttei, balról az énekkarok, körben az érdeklődők álltak. A beszédek között a Cantus Firmus vegyes kar és a Magyar Férfidalárda, illetve a Plugor Sándor Művészeti Líceum rézfúvószenekara jóvoltából csendültek fel alkalomhoz illő dalok. Elsőként Benkő Erika parlamenti képviselő osztotta meg ünnepi gondolatait. Véleménye szerint a szabadságot nem adják ingyen, küzdeni kell érte ma is, egy olyan világban, amelyet beleng a tiltás, a nem, a csak azért sem... A történelemben különböző korszakok vannak, elnyomás vagy szabadság uralkodik, és ez mindig azon múlik, hogy az emberek meddig hajlandóak elmenni a szabadság védelmében. ’56-ban sokan elmentek a falig, mert hittek egy jobb világban és tenni akartak érte, ám manapság a szabadság fogalmát is egyre furcsábban értelmezik... ’56-ban kimondták, hogy elég volt, kiverték az első téglákat az elnyomás falából – megfizették az árát, de megízlelték a szabadságot. Nekünk is folyamatosan számon kell kérnünk szabadságjogainkat, mert az erdélyi, székelyföldi magyarság nem ért célba. Szerencsére látjuk a kettős mércét, a helyes irányt, és azt is tudjuk, hogy a falból ki lehet verni a téglákat. Köszönjük az ötvenhatosoknak... Kőrösi Viktor Dávid konzul, a csíkszeredai magyar külképviselet munkatársa 1956 jelentőségéről beszélt. Hangsúlyozta: nem megreformált szocializmust vagy kommunizmust akartak a magyarok, és nem véletlen, hogy 1848-as jelszavakkal indultak. A nép volt óriás – idézte Jókait –, a tömegek önfeláldozása nélkül nem lett volna forradalom – jelentette ki. Azt is elmondta: a megtorlás különösen aránytalan volt Erdélyben, ahol több mint 24 ezer 1956 és 1962 között meghurcolt, börtönbe zárt és kivégzett áldozatról tudunk, többségük magyar, és főként röpcék vagy versek miatt büntették meg őket ilyen nagyon. Meg akarták félemlíteni, le akarták tiporni azokat, akik erősítették volna az erdélyi magyarságot... Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című verse után Puskás Attila volt politikai fogoly az áldozatok nevében szólalt fel. 61 éve a világ csodát élt meg, alig 15 évvel a második világháború után egy sarokba állított nép elő mert lépni, hogy véget vessen a nagyhatalmi önkénynek... A forradalom tíz nap alatt győzött, már készültek az újjáépítésre, amikor a november 4-ei csalárd támadás legyőzte a még öt napig fegyverrel kitartó forradalmárokat – de a népet nem. Mi, erdélyi magyarok csak az együttérzésünket adhattuk hozzá az eseményekhez, de megtanulhattuk, hogy nincs reménytelen küzdelem; harcunkat megalkuvás nélkül kell folytatnunk. Áldást Zelenák József evangélikus püspökhelyettes mondott, megköszönve az emlékezés ajándékát. A közös ima után koszorúzásra került sor, a magyar és a székely himnusz eléneklésére, végül pedig fáklyásmenetben vonultak át az ünneplők az Erzsébet parkba, ahol a Vox Humana kórus fogadta őket, és újabb áldás. Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 24.Tömbházból az iskolába: költöznie kellett a kápolnási óvodánakKöltöznie kellett a kápolnási óvodának, melynek működési engedélyét szeptemberben felfüggesztette a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság. Az óvoda igazgatónője nem tartja jó megoldásnak azt, hogy a település általános iskolájában kell folytatniuk a tevékenységet. A kápolnásfalusi Kriza János Általános Iskolába költözött múlt héten a település óvodája, ugyanis szeptember közepén felfüggesztette az oktatási egység működési engedélyét a népegészségügyi igazgatóság. Az intézkedést azért hozták meg, mert az óvoda egy tömbház első és második szintjén működött, és nem volt saját bejárata, a lépcsőházat is közösen használták a lakók és a gyerekek, ezt viszont nem engedik meg a vonatkozó előírások. A szabálytalanságra egy ellenőrzésen derült fény, azt követően függesztették fel a működési engedélyt. A megyei népegészségügyi igazgatóság képviselői a tanintézet vezetőségével közösen találták ki megoldásként azt, hogy az iskolába költöztetik az óvodát, aminek az iskola és egyben az óvoda igazgatónője nem nagyon örvendett, ám sajnos ez volt az egyetlen működőképes javaslat – közölte megkeresésünkre Tar Gyöngyi. A megyei népegészségügyi igazgatóság vezetője elmondta, megteremtették az iskolában az óvoda működtetéséhez szükséges körülményeket, és ez a megoldás senkinek sem rossz, sem a kisebb, sem a nagyobb gyerekeknek, ő személyesen is megbizonyosodott erről. Az óvoda és egyben a kápolnásfalusi Kriza János Általános Iskola igazgatónője, Bálint Irma visszalépésnek tartja az óvoda elköltöztetését. Emlékeztetett rá, hogy ő megfellebbezte a megyei népegészségügyi igazgatóság határozatát, de ez nem hozott eredményt, nem vonták vissza az intézkedést. Az igazgatónő egyebek mellett azt kifogásolja, hogy az összevonás miatt teret veszített az iskola. Az intézkedésnek az lett az eredménye, hogy bevittük az óvodásokat az iskolaépületbe, ezzel megszüntettük a földrajz és a biológia szaktermet, illetve a jól felszerelt fizikalaboratóriumot, ugyanis ezekben mind óvodai termeket kellett berendeznünk – fogalmazott. Kérték azt is, hogy költözhessenek a vakációban, de nem kaptak haladékot, ezért nem kockáztatták meg a több tízezer lejes pénzbírságot, és eleget tettek a kompromisszumos megoldásnak. Az igazgatónő azt is kifogásolja, hogy bár az iskolának három bejárata is van, az épületen belül nem tudják elkülöníteni a kisgyerekeket a nagyobbaktól, miközben a biztonságra vonatkozó népegészségügyi előírások ezt is megkövetelik. Romlanak ugyanakkor a higiéniai feltételek is, hiszen több gyerekre jut egy wc, ráadásul az iskolai wc-csészék nem az óvodáskorúakra vannak méretezve. Bálint Irma további egészségügyi problémának látja azt, hogy az esetleges fertőzésveszély is megnőtt amiatt, hogy az épület szerkezetéből adódóan nem tudják különválasztani az óvodás és iskolás gyerekeket. Szerinte kollégái és az óvodás gyerekek szüleinek többsége is visszalépésként értékeli a költözést, ő maga pedig fájlalja, hogy nem kaptak a költözésre egyéves türelmi időt, amíg pályázati pénzből felépül az új óvodaépület. A kápolnási általános iskolában jelenleg 219 diák és 55 óvodás tanul. Egyébként az óvodának egyelőre az új helyszínen sincs működési engedélye, az igazgatónő most készíti a dokumentációt, de ígéretet kapott a népegészségügyi igazgatóságtól, hogy jóváhagyják a kérést. Új óvodát építenek A település európai uniós vidékfejlesztési pályázaton 500 ezer eurós áfamentes finanszírozást nyert az új napköziépület felépítésére, és már lezajlott a beruházás kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárás is. Mint Benedek László, a község polgármestere korábban lapunknak elmondta, reményeik szerint az alap már idén elkészülhet, a következő tanévkezdésig azonban valószínűleg még nem lesz kész az új épület. Széchely István / Székelyhon.ro 2017. október 24.Örökérvényű üzenete van a forradalomnakEgyik fontos üzenete 1956-nak, hogy az ünnep nemcsak emlékezés az egykori eseményekre, sokkal inkább annak a számbavétele, hogy mit tanultunk belőle, máig tartó hatása hogyan él szívünkben, mit tettünk mi annak érdekében, hogy az egykori törekvések valóra váljanak – hangzott el hétfőn az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulóján tartott gyergyószentmiklósi megemlékezésen. A forradalom és szabadságharc évfordulóján a római katolikus temetőben emlékeztek a gyergyószentmiklósiak. A város önkormányzata, a művelődési központ, a Volt Politikai Foglyok Gyergyószentmiklósi Szövetsége és az ’56-os Vitézi Lovagrend által szervezett eseményen Erdős Nándor történelemtanár emelte ki a történelmi esemény néhány fontos üzenetét és vont párhuzamot az ezelőtt 61 évvel történtek, illetve a magyarság jelenlegi helyzete, állapota között. Azokban a napokban a jelen összemosódott a jövővel, amelyből a jövő kerekedett felül. 61 év után is érezzük ’56 szellemiségét. Ma ismét nemzetünket veszélyeztető intézmények, rendszerek, intézkedések, politikusok, milliárdosok ellen kell küzdenünk. Számukra van egy üzenetem: ’56-os hőseink már kitaposták az igazi demokrácia útját, és mi tudjuk, hogy milyen együtt, hitben, Isten és a nép akaratát teljesítve élni. Nem kérünk abból a demokráciából, amit nekünk a Nyugat, az úgynevezett szabadelvű milliárdos kínál” – fogalmazott Erdős Nándor. Mint mondta, ’56 egy másik fontos üzenete, hogy valahányszor felelevenítjük a történelmi eseményt, számbavételt kell tartanunk arról, hogy mit tanultunk belőle, máig tartó hatása hogyan él szívünkben, mit teszünk annak érdekében, hogy az egykori törekvések valóra váljanak. A felelősségtudat forradalma A szónok úgy fogalmazott, aligha van közelmúltunknak olyan részlete, amelyet annyira átitatott volna a felelősség tudata, érzése, mint 1956 eseményeit, történéseit. „Minden forrás arról tanúskodik, hogy a forradalom alapélménye a nemzeti egység volt, és a felszabadultság boldogsága. 1956. október végén az az érzés, hogy együtt van a nemzet, együtt van az ország, mindennél erősebb volt. És mindenki felszabadult volt, mert végre hangosan és nyilvánosan kimondták az igazságot (...) Elsősorban azok emléke előtt tisztelgünk, akik azért áldozták fel karrierjüket, szabadságukat, sőt életüket is, hogy megteremtsenek egy szabad, független, demokratikus országot. Nem rajtuk múlt, hogy akkor, 1956-ban ez nem sikerülhetett – hangoztatta Erdős Nándor. Zárógondolatában kiemelte, mennyire fontos ismernünk történelmünket és beszélnünk is erről. „Azt gondolom, hogy az ünnep számvetés, lelkiismeret-vizsgálat is egyben, és ha mi képesek leszünk ezt megtenni egy szobor előtt, az iskolákban, ha őszintén beszélünk egymáshoz, és azt keressük, ami összekapcsol minket, akkor közelebb fogunk kerülni mindahhoz, amit 1956 hősei szerettek volna: a független, önálló, demokratikus nemzet megteremtéséhez” – fogalmazott. Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármesterének gondolatait Pál Levente önkormányzati képviselő tolmácsolásában hallgathatták meg az emlékezők. Az üzenetben elhangzott: nagy és fontos feladat, hogy évtizedek elteltével a mának és a jövőnek is át tudjuk vetíteni ’56 érdemszerzését, szellemiségét. A megtörténtek tanulságának magunkévá tétele, a forradalom hőseinek példái segíthetnek ebben. A „pesti srácok” egyikének, az ’56- os forradalmat követő megtorlások legfiatalabb áldozatának, Mansfeld Péternek az alakját emelte ki a szónok, felhívva a figyelmet, hogy a forradalom mártírjának bátorságából a ma embere is példát meríthet. A tizenéves Mansfeld Péter gyermekként olyan bátorságról tett tanúságot, amit a ma embere is méltán megcsodálhat. A ma embere, aki saját kényelmének rabjává vált, aki már-már abba betegszik bele, hogy önnön posztmodern világát szüntelenül dédelgesse. Vajon hogyan viselnénk, ha egyik percről a másikra felborulna, megszűnne a kényelmünk, a rend, ami övez? – hangzott mintegy intelemként a kérdés. A megemlékezésen a helyi római katolikus és unitárius egyházak lelkipásztorai is megosztották a történelmi eseménnyel kapcsolatos gondolataikat. Az emlékezést megzenésített vers előadása, illetve a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikarának fellépése tette meghittebbé. Az esemény a nemzeti himnuszok eléneklésével, valamint a kegyelet koszorúinak elhelyezésével zárult. Az ’56-os forradalomról és szabadságharcról Gyergyószék más településein is megemlékeztek a helyi közösségek az elmúlt napokban. Pethő Melánia / Székelyhon.ro 2017. október 24.Hat év alatt ezerhétszáz magyar gyerek „tűnt el” Maros megyébenAz erdélyi magyar népesség negatív demográfiai mutatói legjobban az óvodások létszámának csökkenésében mutatkoznak meg. Az elmúlt hat évben 1700 magyar óvodás „tűnt el” Maros megyében, azaz idén ennyivel kevesebbet írattak be, mint 2011-ben. Az idei ősztől „csak” egy magyar csoport szűnt meg egy szászrégeni tanintézetben, de az óvodás csoportok szinte mindenhol – kivéve néhány népszerűbb intézményt a megyeközpontban – minimális létszámmal működnek. Szászrégen egyik óvodájában idén ősztől mind a magyar, mind pedig a román tagozaton megszűnt az óvodás csoport a négyórás programmal működő részlegen – tudtuk meg Haller Katalintól, a Maros megyei magyar óvodai csoportokért felelős tanfelügyelőtől. Mint mondta, az óvónők nem vesztették el állásukat, átkerültek a napköziotthonos csoportokba, de az egész megyére jellemző az óvodáskorú gyerekek drasztikus létszámcsökkenése. Míg régen legkevesebb húsz gyerek volt egy csoportban, most szinte sehol nem haladja meg a 10–15 főt. Ezért ha egy vidéki óvodában megvan legalább a tíz hároméves, vagyis hivatalosan óvodaérett gyerek, akkor vehetnek fel még néhány kisebbet is, hogy biztosíthassák a csoport folytonosságát – fejtette ki a tanfelügyelő. A létszámcsökkenést az is bizonyítja, hogy évek óta csupán egy-egy magyar címzetes óvónői és tanítói állás van meghirdetve, idén véletlenül mindkettő a besei tanintézetben volt, amely a marosvásárhelyi Alexandru Ioan Cuza Általános Iskolához tartozik, továbbá huszonöt helyettesítő állást írtak ki idén megyeszinten. Óvodába járni nem kötelező Romániában, míg Magyarországon igen, amint betöltötte a gyerek a három évet. Romániában csupán a hatodik évüket betöltötteknek kötelező az előkészítő osztály, amely az iskolához tartozik. Haller Katalin lapunknak elmondta, javasolták Novák Zoltán RMDSZ-es szenátornak, hogy sürgesse meg azt a tervet, miszerint az óvoda fokozatosan kötelezővé válna, így több családot lehetne rávenni arra, hogy gyerekét óvodába küldje, és ne csak beírassa év elején, hogy megkaphassa az oktatási támogatásokat. Az óvónők hiába mondják sok szülőnek, hogy nem érdemes kihagyni az óvodát a gyermek fejlődési-nevelési folyamatából, és milyen fontos a kicsi szocializációja szempontjából, mivel az óvoda az iskola előszobájának tekinthető, sok – főként szerényebb körülmények között élő – családban nem tekintik fontosnak ezt – fogalmazott Haller Katalin. A német óvodai csoportok száma is drasztikusan lecsökkent az utóbbi években: 2011-ben 28 csoport volt, tavalytól már csak 10 indulhatott. Ezerkétszáz maradt Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint Romániában az elmúlt évben csupán 1200 óvoda működött, amely hatalmas csökkenést jelent a kilencvenes évekhez képest, amikor 12 ezer intézmény szerepelt a rendszerben. A kilencvenes évek után következett demográfiai csökkenés és az elvándorlás az oktatási rendszert is felborította. 2014-ben országszerte 37 százalékkal kevesebb gyerek született, mint 1990-ben. Maros megyében 1992-ben 610 053 lakost regisztráltak, ebből 252 651 volt magyar ajkú, míg a 2011-es népszámlálás során az 550 446 lakosból csupán 200 858 volt magyar – derül ki a statisztikai hivatal adataiból. Hajnal Csilla / Székelyhon.ro 2017. október 24.Emlékezés 1956-ra Csíkszeredában: a kommunizmus maradványai még most is élnekAz 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére három helyszínen is megemlékező ünnepséget tartottak hétfőn Csíkszeredában. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából szervezett központi rendezvénysorozatot a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar nyitotta meg hétfőn délelőtt Csíkszeredában, a Kalász lakótelepi temető előtti téren felállított 1956-os kopjafánál. Elsőként Kelemen Csongor, az ’56-os Vitézi Rend törzskapitánya szólt a csíkszeredaiakhoz. Mint mondta, amikor az említett helyszínen mond beszédet, egyik szeme nevet, de a másik sír, hiszen amikor bajtársaival 19 éve felállították az emlékművet, még 17-en álltak mellette, mára azonban ebből csupán heten vannak életben. Beszédét követően Szilágyi Árpád, az ’56-os Vitézi Rend hadnagya Sajó Sándor Magyar kereszt című költeményét szavalta el, majd Korodi Attila parlamenti képviselő mondott beszédet. Kiemelte, a magyar forradalom és szabadságharc emléknapja a többi jelentős nemzeti ünnephez hasonlóan beépült a köztudatba, ám 1956 mégis kiemelkedik közülük, hiszen az október 23-án elkezdődött budapesti eseményekkel számos erdélyi magyar és román szolidarizált, akiket később letartóztattak és elítéltek. A magyar forradalom véres elfojtását követően a román Szekuritáté is soha nem hallott megtorlásokba kezdett. Jelentéseik szerint 1956. októbere és 1962. decembere között 28 ezer embert tartóztattak le, közülük 9978-at ítéltek el. A jelentésekben szereplő adatok szerint Csíkszeredában tízen haltak meg, valamint 30 szász, 30 román és 77 magyar fiatalt zártak börtönbe. Sokszor és sokan, főként mi fiatalabbak hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez már mind a múlté. És persze, 1956-hoz képest vitathatatlanul sok minden változott, de a kommunizmus maradványai, nyúlványai még ma is élnek – húzta alá a csíki politikus. Beszédét követően az ünneplők Faludy György 1956, te csillag című versét hallgathatták meg Nagy Benedek volt politikai fogoly előadásában. Végül Sebestyén Ottó katolikus plébános, Szatmári Szilárd református lelkész és Solymosi Alpár unitárius lelkész áldását követően a jelenlévők elhelyezték a kopjafánál a megemlékezés koszorúit. Egész napos program A koszorúzást követően a résztvevők átvonultak az 1956-os térre, majd a Gloria Victis emlékműnél tartott ünnepség nyitómozzanataként Kelemen Csongor Márai Sándor Mennyből az angyal című versét szavalta el. Utána Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának megbízott vezetője arról beszélt, hogy az egyszerű emberek tiszta és feltétlen önfeláldozása nélkül nem történhetett volna meg a forradalom. Hozzátette, a köznép önzetlen becsületességéről, honszeretetétől, józan eszéről és hősi tetteiről egy emberéleten keresztül lehetne adatokat gyűjteni, s még akkor sem tudnánk tizedrészét sem azoknak az eseteknek, amelyek megtörténtek, és amelyeket elfelejtettek. Az ünnepségeket követően a délutáni órákban a Csíki Moziban folytatódik a megemlékező rendezvénysorozat, ahol Darvas-Kozma József esperes tart alkalomhoz illő előadást, majd a Képzelt forradalom, avagy Osztrák-Magyar Románia című magyar dokumentumfilmet tekintheti meg a közönség. Az ünnepség zárásaként Mocsári Károly magyar zongoraművész koncertjét hallhatják a jelenlévők. Iszlai Katalin / Székelyhon.ro 2017. október 24.A pesti srácokról és a kommunista diktatúra áldozatairól emlékeztek meg SzékelyudvarhelyenForradalmi dalok, lyukas zászló, bolti kirakatokban és a moziban lejátszott dokumentumfilmek, fáklyás felvonulás, koszorúzás és kegyeleti főhajtás – az 1956-os szabadságharcosok, az áldozatok és politikai meghurcoltak emléke előtt tisztelegtek hétfőn a székelyudvarhelyiek. Ez alkalomból a városháza Szent István-termében átadták a Vasszékely-díjakat is. Már reggeltől az ünnepre hangolódhattak a székelyudvarhelyiek, hiszen bár hivatalosan csak délután nyitották meg a városi kórház kerítésén elhelyezett korképek kiállítását, a szabadságharc váci képei már a reggeli órákban a szabadság napjára emlékeztették az arra járókat. Déltől estig folyamatosan szóltak az 56-os dalok, és minden órában korabeli rádióhíradót játszottak be a központban, illetve a lakónegyedek közterein lévő hangszórókból, ugyanakkor a Márton Áron téri nagy székely lobogót a pesti srácok tiszteletére a forradalmi lyukas nemzeti lobogóra cserélték. Néhány városközponti bolt kirakatában nagy képernyős tévékészülékekből 1956-os dokumentumfilmeket sugároztak. ’56 a kórház kerítésén és mozivásznon A polgármesteri hivatal megemlékező programsorozata az ’56 az utcán címet viselő kiállításmegnyitóval indult. A városi kórház kerítésére kihelyezett fekete-fehér korabeli fotókon végigkövethető a magyar szabadságharc néhány napja. A váci levéltár molinóin a Sztálin-szobor ledöntését, szocialista szimbólumok, könyvek elégetését, a bebörtönzött politikai elítéltek kiszabadítását örökítették meg. Délután öt órakor a volt Stúdió mozi termében telt ház előtt vetítették le az 56 perces Vasszékely című dokumentumfilmet, amely öt olyan fiatalról szól, akik diákként, egyetemi hallgatóként vagy kiskatonaként szálltak szembe a diktatúrával. Tevékenységükért a román kommunista hatalom államellenes cselekedettel vádolta meg és hosszú börtönévekre ítélte őket. 1956-ban Romániában a sztálinizmus legsötétebb korszaka uralkodott, így a budapesti és magyarországi eseményekhez hasonló tömeges fegyveres felkelés nálunk nem tudott kibontakozni. Mégis voltak olyan fiatalok, akik éppen a magyar forradalom hatására szervezkedni kezdtek, gyűléseket tartottak, röplapokat készítettek, vagy csak megkoszorúzták az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére állított emlékművet – hangzott el a moziteremben, ahol Gálfi Árpád polgármester virágot adott át a film főszereplőinek. Vetítés után, a zuhogó esőben lobogó fáklyákkal közel háromszázan vonultak végig a Kossuth Lajos utcán, majd a belvárosi református templomot megkerülve álltak félkörbe az Üldözöttek és áldozatok emlékműve előtt. Főhajtás az áldozatok előtt „Október 23-a ünnep, a szabadság napja, amikor fiatalok és idősek, értelmiségiek és munkások egyszerre vonultak ki az utcára, hogy hallassák hangjukat a zsarnoksággal szemben. Sokan vallják, hogy a kommunizmus koporsójába az első szöget a magyar forradalom fiai és lányai ütötték. Azok a fiúk és lányok, akik nem féltek attól, hogy eljön értük a fekete autó, mert egy olyan világban akartak élni, ahol nincsenek éjszakai elhurcolások, akik nem féltek az erőszakos kollektivizálástól, mert egy olyan világban akartak élni, ahol nem seprik le a padlást, s ahol nem veszik el erővel a parasztember lovát, nem féltek a pribékektől és besúgóktól, mert egy olyan világban akartak élni, ahol nem kerül senki az Andrássy út 60. alá csak azért, mert más a véleménye. Ma, október 23-án rájuk emlékezünk, őket ünnepeljük – hangzott el az ferencesek temploma előtti emlékműnél. Az egyesített kórus a megemlékezőkkel közösen énekelte a Nemzeti dalt, majd Gálfi Árpád polgármester ünnepi beszédben emlékezett meg a szabadságharcosokról. Ezt követően Hadnagy István, a Vasszékely című dokumentumfilm egyik szereplője szólalt fel, akit a Fekete Kéz csoportosuláshoz köthető tevékenysége kapcsán fegyveres összeesküvés, illetve államellenes cselekedetek vádja miatt nyolc év börtönre ítéltek. ’56-os dalok, szavalat, koszorúzás, majd a székely himnusz eléneklése zárta a megemlékezést, amely után a jelenlévők egy része átvonult a Városházához a Vasszékely-díjak átadására. Átadták a Vasszékely-díjat „A kitüntetést olyan értékteremtő tevékenységet folytató személyeknek adjuk, akik őriznek mindent, ami a szülőföldhöz, népünkhöz köti őket, ugyanakkor szakmájukban is elismertek. Nem véletlen, hogy jelképnek a Vasszékelyt választottuk, amely az áldozatvállaláson túl erőt is jelképez. Erőt a folytatáshoz, ami számunkra a megmaradást jelenti – hangsúlyozta Gálfi Árpád polgármester. A 2016-ban alapított Vasszékely-díjat olyan 25 és 45 év közötti székelyudvarhelyiek kaphatják meg, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a város fejlődéséhez. Az udvarhelyi lakosok jelöltjei közül a bizottság öt olyan személyt választott ki, akik saját területükön kiemelkedő munkát végeznek. Az idei díjazottak: Sófalvi András, a Haáz Rezső Múzeum munkatársa, akinek nevéhez több értékes régészeti lelet feltárása kapcsolódik, Csáki Rozália, a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány ügyvezető igazgatója, a helyi civil élet egyik motorja, Ilyés Loránd, aki a Feel Good Sportegyesület elnökeként sokat tett az egészséges életmód népszerűsítéséért Székelyudvarhelyen, Balázs Attila, aki fotósként hosszú időn keresztül volt a székelyudvarhelyi események krónikása, valamint dr. Sav Hajnal, a városi kórház altató főorvosa. Dósa Ildikó / Székelyhon.ro 2017. október 24.Kisebbségi jogainkról StrasbourgbanAz Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának plenáris és bizottsági üléseinek napirendjére került, Székelyföldet és a kisebbségi nyelvhasználatot érintő kérdésekről számolt be a két háromszéki résztvevő, Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, a Kongresszus tagja és Klárik Attila, a megyei önkormányzat külkapcsolati és nemzetközi ügyi szakbizottságának elnöke tegnap a megyeházán. A Kongresszus múlt héten Strasbourgban tartott őszi ülésszakáról Grüman Róbert elmondta, többek között megvitatták a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglalt előírások megvalósításáról szóló jelentést. Felszólalt a szakértői csoport egyik tagja, aki jelezte, az Európa Tanács 47 tagállamából 25 fogadta el a keretegyezményt. Az több ajánlást tartalmaz, az országok maguk választják ki, melyeket fogadják el és emelik saját törvénykezésük részévé. A szakértő kiemelte, ezeket a kitételeket a nemzeti kisebbségi közösségek képviselővel egyeztetve kellene elfogadni. Hangsúlyozta, a Charta az egyetlen keretegyezmény, amely a kisebbségi és regionális nyelvek védelmét szolgálja, ezek a nyelvek az európai kulturális örökség részei. Grüman Róbert hozzászólásában elmondta, a valóság mást mutat Romániában, hiszen az állam jogalkotói „nagylelkűségétől”, a többség döntésétől függ a Charta alkalmazása, meg attól, mennyire van vagy nincs kényszerítő ereje az állam által elfogadott nemzetközi egyezményeknek. Utóbbihoz hozzátette, sajnos nincs. A román állam nem biztosít költségvetési alapokat a Charta alkalmazására. A jelentésben, melyet a plénum elfogadott és a miniszteri bizottság asztalára kerül, több javaslatot fogalmaztak meg, például azt, hogy az ország költségvetéséből különítsenek el összeget a Chartában foglaltak alkalmazására, a kormány ne akadályozza a helyi és regionális önkormányzatokat a nyelvi jogok alkalmazásban. A jelentés tartalmazza tételesen azt a javaslatot, miszerint minden kormány fontolja meg, hogy regionális hivatalos nyelvi státust kapjanak azok a nyelvek, amelyet beszélők aránya jelentős egy térségben. Klárik Attila két székelyföldi petíció sorsáról számolt be. Egyiket háromszéki civil szervezetek és egyházak képviselői adták be. A dokumentumban több mint másfél százan az ellen tiltakoztak, hogy a Kovászna megyei prefektus megtámadta a kétnyelvű űrlapok használatát a megyeháza idei pályázati kiírásán. A román hozzászóló tulajdonképpen a prefektus indoklását ismételte meg, miszerint nem történt törvénysértés. A másik egy tavalyi beadvány, a Székely Nemzeti Tanács tiltakozott a romániai helyi és megyei zászlók elfogadását és használatát szabályozó kormányhatározat ellen. Ezt újra napirendre tűzték, az iratcsomó tartalmazza a Kongresszus kérdését és a román közigazgatási miniszter válaszát. Ezt a romániai küldöttség vezetője megismételte. Eszerint a gondok abból adódtak, hogy bizonyos területeken a javasolt jelképekbe nem foglalták be az ott élő összes közösség szimbólumait. Egyik petíció tárgyalását sem követte vita – mondotta Klárik Attila. Lapunk érdeklődésére, hogy ő hozzászólt-e, kifejtette, nincs hozzászólási joga, megfigyelőként volt jelen. A tíztagú romániai küldöttségnek egyetlen magyar tagja Grüman Róbert, ám egy időben zajlott a plenáris ülés és a három bizottság ülése, tehát nem lehetett jelen mindenik helyen. Klárik Attila még elmondta, a Charta előírásainak betartását ötévente ellenőrzik, jövő esztendő második felében kerül sor Romániára, s mindkét beadvány során jelezték, az azokban felvetetteknek is utánanéznek. Grüman Róbert közölte, a Kongresszus elfogadta fél éve benyújtott meghívásukat, és jövő év május 28–30-a között Bálványoson rendezik meg a Kongresszus Monitoring Bizottságának ülését és mintegy száz képviselő részvételével a többnyelvűség a helyi és regionális önkormányzatokban témájú nemzetközi konferenciát. Szekeres Attila / Háromszék; Erdély.ma 2017. október 25.25 éves a kolozsvári nyilatkozatA nemzeti kérdésről 2017-ben 1992. október 23-25 között került sor az RMDSZ-küldöttek országos tanácsának (KOT) összejövetelére Kolozsváron, amelyen elfogadták a Kolozsvári Nyilatkozatot a nemzeti kérdésről. A parlament magyar tagjai fogadalmat tettek, amely tartalmazza az önrendelkezésért folytatott harcot. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az évforduló alkalmával közzétett közleményében leszögezi: az autonómiáról a szövetség egy pillanatig sem mondott le, ugyanakkor tudatában van annak is, hogy ez csakis a többség támogatásával lehetséges. „Nekünk felelős politikai alakulatként sosem szabadott figyelmen kívül hagyni a mindenkori romániai közhangulatot, sosem szabadott kockáztatni, hogy elvegyék tőlünk azt, amiért nagyon sokat dolgoztunk” – fogalmaz a szövetségi elnök. „Újra kell kezdenünk az izzadságos, nehéz munkát. Tudom: vágni fogjuk kemény, vad sziklába az utat” (Kiáltó szó, Kós Károly) „Nekünk, erdélyi magyaroknak az újrakezdés kényszer és lehetőség is egyben. Kényszer, amelyet a történelmi változások szabnak meg számunkra. És lehetőség, mert alkalmat ad arra, hogy megfogalmazzuk céljainkat. Így volt ez 1989 után is: az 1992-es kolozsvári nyilatkozat újfent rögzítette a romániai magyar közösség célkitűzéseit, törekvéseit. Akkor azt mondtuk, a magyar közösség jólétét a belső önrendelkezés biztosíthatja, hogy ez a gyakorlat Európa demokráciáiban is működőképesnek bizonyult. Az azóta eltelt negyedszázadban több-kevesebb sikerrel érveltünk igazunk mellett. Vállalásainkért legjobb tudásunk szerint küzdöttünk ezekben az időkben: az anyanyelv-használatban jelentős előrelépést értünk el a helyi közigazgatásban, létrehoztuk a magyar nyelvű oktatás teljes rendszerét az óvodától az egyetemig, megteremtettük a magyar kulturális intézményrendszert, hogy csak a legfontosabbakat említsük. A belső önrendelkezés néhány fontos pillérét sikerült lefektetnünk, annak kiteljesedéséről, az autonómiáról egy pillanatig sem mondtunk le. Tudatában vagyunk annak is, hogy ez csakis a többség támogatásával lehetséges. Nekünk felelős politikai alakulatként sosem szabadott figyelmen kívül hagyni a mindenkori romániai közhangulatot, sosem szabadott kockáztatni, hogy elvegyék tőlünk azt, amiért nagyon sokat dolgoztunk. Mindaddig, amíg nemzetbiztonsági kockázatként, instabilitást előidéző tényezőként tekintenek jogos követelésünkre a román pártok, az autonómiával szembeni indulatok is elevenek lesznek. Jól láthatjuk ezt az elmúlt hónapokban, a 2018-as centenárium kapcsán. Egy demokráciában csak a többség támogatásával lehet a kisebbségi jogokat érvényesíteni. Bármekkora is legyen az igazunk, annak nem tudunk érvényt szerezni, amíg a többség nem támogatja. A kolozsvári nyilatkozatban megfogalmazott terveinkről tehát ma sem mondunk le, a 2018-as esztendőhöz közeledve, az elmúlt hónapok történéseinek fényében új célokat is meg kell fogalmaznunk közösségünk számára. Ha a 1992-es kolozsvári nyilatkozat 25 évének, Románia fennállásának 100 éves mai mérlege az, hogy minden egyes jogért és intézményért újra és újra meg kell harcolni, ha őszintén elfogadjuk, hogy egy eredmény sem jelent biztos győzelmet – mert benne mindig ott lakozik a visszafordíthatóság lehetősége is –, mindennél sürgetőbb feladat a többség-kisebbség viszonyának új alapokra helyezése. Évszázados az a realitás, hogy hiába is kérjük a gyulafehérvári ígéretek teljes körű betartását, ha a mindenkori román politika visszautasítja azt. Fontos évnek nézünk elébe. A centenárium évében esélyt is lehet teremteni arra, hogy kizökkentsük holtpontjáról a többség-kisebbség viszonyát. Ha mi nem, más nem fogja megtenni helyettünk. Száz éves tapasztalatunk, a kisebbségi lét velejárója, hogy sorsunkat nem kizárólag magunk alakítjuk. Az, hogy a rendszerváltozást követően mikor és mennyit sikerült előre lépni, nemcsak a mi tudásunkon, munkánkon és kitartásunkon múlott, hanem nagyon sokszor a bel- és a világpolitika függvénye is volt. Beszéljünk világosan és egyenesen, ahogyan azt az elmúlt 27 évben is tettük. Mondjuk el, kik vagyunk mi, 21. századi magyarok, mit akarunk, milyen jövőt képzelünk el közösségünk, gyermekeink és unokáink számára. Párbeszédet kezdeményezünk a román többséggel, a sérelmek kibeszélése mellett az együttélés új alapokra helyezését. Mert közös jövőnket nem a december elsejék megünneplése, hanem az azt követő időszak jelenti. 2019-től is ugyanannak az országnak leszünk az állampolgárai. Nem mindegy, hogy sérelmekkel terhelve vagy a lehetőségek reményével. 2018 kihívása, hogy tudjuk-e büszkén vállalni magyarságunkat, értékalkotó múltunkat egy olyan időszakban, amikor sűrűn támadnak bennünket. Ma a legnagyobb hiba az lenne, ha feladnánk eddigi küzdelmeinket, eredményeinkről lemondanánk, és elhinnénk, hogy nekünk egy éven keresztül csak félni és siránkozni kell. Félelemből és siránkozásból az előttünk járó nagy nemzedékek sem tudtak építkezni. Ők az 1919-es változásokkor, az újrakezdés idején jól tudták, az erő szava ellen csak ésszel és meggyőzéssel lehet és kell is fellépni. Hisszük, hogy egy ország akkor lehet erős, ha közösségei, így kisebbségi közösségei is azok. A többség felelősségét hangsúlyozva a jövőben is azon leszünk, hogy az erdélyi magyarok ne csak egyénenként, hanem közösségként is erősek legyenek. Az elmúlt 100 év fényében: erősebbek, mint valaha” – olvasható a szövetségi elnök állásfoglalásában”, olvasható az állásfoglalásban. Az RMDSZ-szenátorok és -képviselők hittétele Én, …, Románia Parlamentjének népünk akaratából megválasztott tagja, hitünk és egyházaink, országunk és magyarságunk egyetemes közösségében, a mai napon elkötelezem magam közképviseleti munkám, közérdekű szolgálatom és feladataim hűséges teljesítésére választóim akarata és érdekei szerint. A hazai és általánosan érvényes nemzetközi törvényes rend, a jogosság és demokrácia keretei között, szent hivatásomnak fogom tekinteni és minden erőmmel elő fogom segíteni országunk épülését, a köz javának szolgálatát, a társadalmi és nemzeti megbékélés és a demokratikus jogállamiság megvalósítását. Hű magyarként szolgálni fogom népemet, mely bizalmával felhatalmazott, hogy érdekeit képviseljem, harcoljak teljes egyenjogúságáért, közösségi jogaiért és szabadságáért, küzdjek fennmaradásáért, melynek egyetlen szilárd biztosítéka a belső önrendelkezés. Minden erőmmel azon leszek, hogy országunkban és térségünkben egymásra találjanak és megbékéljenek a különböző nemzetek, népi közösségek és vallási felekezetek. Isten engem úgy segéljen! (Szabadság, 1992. október 28.) Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 25.Horváth Anna-per: bírósági felügyelet újabb hatvan napigÜgyvéd: a jogalkotóknak figyelembe kellene venniük néhány vonatkozást Hiába kérte legutóbbi tárgyalásán Horváth Anna a bírót, hogy szüntesse meg az ellene több mint egy éve fenntartott bírósági felügyeletet, az ítélőtábla honlapján közzétett döntés szerint az intézkedést újabb 60 napra meghosszabbították. Emiatt annak idején nemcsak alpolgármesteri tisztségéről kellett lemondania Horváth Annának, hanem például a nyár folyamán magyarországi családi nyaralásra sem mehetett el. Az intézkedés bevezetéséről még 2016. október 10-én döntött a nyomozó ügyész, azóta többször meghosszabbították, Horváth Anna valamennyi fellebbezését elutasítva. Horváth Anna a Szabadságnak tegnap azt nyilatkozta: mindezek ellenére az ítéletet ezúttal is megfellebbezik. Egy szakember szerint az intézkedést valószínűleg mindaddig fenntartják, amíg a bíróság ki nem hallgatja a Korrupcióellenes Ügyészségnek már tavaly nyilatkozatot tevő tanúkat. Gheorghiţă Mateuţ védőügyvéd szerint módosításokra van szükség a büntetőjogban. Horváth Anna úgy véli: a bírósági felügyelet már rég nem aktuális, hiszen lemondott alpolgármesteri tisztségéről, így semmilyen befolyása nem lehet az ügy menetére, nem hathat a vád tanúira. Emiatt az ítéletet ezúttal is megfellebbezik. Gheorghiţă Mateuţ védőügyvédet arra kértük, kommentálja a Szabadságnak a bíróságnak a hatósági felügyelet meghosszabbítására vonatkozó döntését, de nem kívánt hozzászólni az ebben az ügyben született ítélethez. Felvetettük: más hasonló esetekben, prominensebb politikusok, közéleti személyiségek esetében egy napig sem vezették be a bírósági felügyeletet. – Valóban így van. Korábban úgy fogalmazott a törvény, hogy a bíróság megtilthatja a külföldre utazás jogát. A jogszabály jelenleg úgy van összeállítva, hogy a felügyeletet huzamosabb ideig is fenn lehet tartani, lám, Horváth Anna esetében több mint egy éve érvényben van, s a bíróság ismét meghosszabbította. Általánosságban beszélek: ilyen esetekben meginoghat a vádlott bizalma az igazságszolgáltatási rendszerben, ugyanis fenntartja a bűnösség vélelmét, s emiatt az érintett megkérdőjelezheti magában, hogy korrekt perben lehet része. A jövőben a jogalkotóknak figyelembe kell venniük ezeket a vonatkozásokat – mondta az ország egyik legismertebb ügyvédje, aki szerint ilyen szigorú intézkedést csupán rendkívüli esetekben és ideiglenesen kellene bevezetni, egyébként túlzásokba lehet esni. – A jogalkotóknak figyelembe kell venniük, hogy ilyen esetekben előzetes ítélethozatallal ér fel a hatósági felügyelet hosszú ideig történő fenntartása. Korántsem a bírósággal szeretnék itt polemizálni, csupán elméleti síkon foglalkozom most a kérdéskörrel – mondta az ügyvéd a Szabadságnak. Egyetértett azzal, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által készített lehallgatás kulcsfontosságú az ügyben, úgy vélte, ennek meghallgatására valószínűleg a november 14-e utáni tárgyaláson kerül sor. Amint arról több ízben beszámoltunk, Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármestert és Fodor Zsolt üzletembert, az Euro GSM tulajdonosát befolyással való üzérkedéssel illetve pénzmosással vádolják. A vád szerint a 2016-os helyhatósági választási kampány előtt Horváth Anna anyagi segítséget kért Fodor Zsolttól, önkéntesei jutalmazására, ennek fejében nyomást gyakorolt bizonyos városházi alkalmazottakra annak érdekében, hogy a közintézmény a Karolina (Múzeum) téren levő műemlék épület restaurálásához szükséges telekkoncessziót hagyja jóvá. Az ügyészek úgy ítélik meg, hogy az üzletember a KMDSZ diákszövetséggel kötött támogatási szerződéssel álcázta az RMDSZ politikusának nyújtott anyagi juttatást, amely révén a diákszövetségnek 20 ezer lej jutott – az összeget fesztiválbelépők vásárlására fordították, amit aztán az önkéntesek kaptak meg. A per első két nyilvános tárgyalásán több tanú megszólalt, illetve a két vádlottat is kihallgatták. Mindegyik tanú tagadta, hogy Horváth Anna nyomást gyakorolt volna rá, és kiderült az is: a városházának már hosszú hónapokkal az alpolgármester és az üzletember 2016 májusában bekövetkezett személyes találkozója előtt ki kellett volna bocsátania a Karolina téren levő ingatlan teraszának felépítésére vonatkozó engedélyt. Tulajdonképpen egy körülbelül 10 négyzetméteres telekkoncesszióról volt szó, azaz a terasznak a közterületre való leképezésének a felületéről. Az üzletember, bár baráti kapcsolatban állt Horváth Annával, előbb a polgármesteri hivatal urbanisztikai osztályán keresett jogorvoslatot, s csak ezután egy közintézményi fogadóóra keretében hozta szóba Emil Boc helyettesének az ügyet, amelyről aztán kettőjük között, a tavaly májusi találkozó végén is szó esett. A következő bírósági tárgyalást november 14-ére tűzték ki. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 25.Az V. Nagyiratosi Népdaltalálkozó sikereKözös éneklés, jó szórakozás, kiváló vendéglátás Szombaton szervezték meg az V. Nagyiratosi Népdaltalálkozót, aminek a programja 14 órakor, a vendégeknek a kultúrotthonban történt fogadásával indult. A korábban érkezőket a szervezők falulátogatásra vitték, melynek során megtekintették a helybeli katolikus templomot. Ott ft. György Zoltán plébános tartott ismertetőt a templom történetéről. A Népdaltalálkozón a szervezők, a Forray Népdalkör mellett fellépett a kelebiai, a csorvási, a kétsopronyi, a körösladányi, a csökmői csoport, a Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórus, a pécskai Nagymaros citerazenekar és a kisratosi Rónasági citerazenekar. A népdaltalálkozót Juhász Rozália programvezető nyitotta meg, aki a színpadra kérte Papp Attila polgármestert, aki köszöntötte a vendégeket, mindenkinek sikeres fellépést, kiváló szórakozást kívánt. A programot a házigazda, a Forray Népdalkör népdalcsokra nyitotta meg, majd sorban felléptek a vendégek is, vastaps közepette. A program végén Nagy Melinda, a Népdalkör vezetője mindenkinek megköszönte a részvételt, mielőtt a csoportoknak átadta a részvételi oklevelet, köszönetet mondott a támogatóknak, illetve mindazoknak, akik a vendégek ellátásában kifejtett munkájukkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. 19 órakor közösen elfogyasztották a Szász Franciska és Kovács Rozália által főzött ízletes húslevest és székelygulyást, közben az Öcsik zenekar szórakoztatta a résztvevőket. Vacsora közben és utána kisorsolták a sok, értékes tombolanyereményt, majd 23 óráig kiváló hangulatban nótáztak, sőt táncra is kerekedtek. Az V. Nagyiratosi Népdaltalálkozó osztatlan sikeréért a szervezők ezúttal is köszönetet mondanak a támogatóknak és mindazoknak, akik a vendégek ellátásában kifejtett munkájukkal öregbítették a nagyiratosi vendéglátás hírnevét. Balta János / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 25.Beszélgetés dr. Vajda Sándor borosjenői ny. főorvossal„Mindig arra ügyeltem, hogy senkinek se okozzak fájdalmat” (I.) – Székelyhídon születtem, Bihar megyében. Szüleim és minden felmenőm váradiak. A házunk közel volt az állomáshoz. 1942-ben, amikor kezdődtek a bombázások, a család elmenekült Székelyhídra. Anyám a nyolcadik hónapban volt velem. Így én ott láttam meg a napvilágot. Kicsi gyermek koromban visszamentünk Nagyváradra, úgyhogy szülőfalumból semmi sem maradt meg emlékezetemben. –Hol végezted az iskolát? – Elemi és gimnáziumi tanulmányaimat Nagyváradon végeztem. A Sánc utcai fiúiskolába jártam. Akkor vezették be a kötelező hét osztályt. Azelőtt négy osztály után lehetett menni inasiskolába. Abban az iskolában egy eléggé bunyós társaság gyűlt össze, a fegyelemmel bizony több probléma is volt. A tanár azzal kezdte az órát, hogy kettőt-hármat felpofozott, s kizavarta őket az osztályból. Aztán csend lett. Megtanítottak minket ott a fegyelemre. Matematikatanárunk egy pálca segítségével kényszerített, hogy megjegyezzük a képleteket. Magyartanárunk igen alapos ember volt; megszerettette a fiúkkal az olvasást. –Hova jártál középiskolába? – A színház mögött levő, volt Orsolya-zárdába kerültem. Azelőtt ez leányiskola volt, mi voltunk a második fiú-széria. Jól éreztem ott magamat. Nagyon jó tanáraink voltak. Földrajztanárunk katonaemberként valamikor a fronton sebesült meg, húzta a lábát, történelemtanárunk azelőtt előadott a Bukaresti Katonai Akadémián. Ezek az emberek nemcsak tanítottak, hanem neveltek is bennünket. Kikeményített ingben, élére vasalt nadrágban, mindig frissen borotválva jöttek be az osztályba. Péter bácsinak, földrajztanárunknak a közeledtét messziről elárulta arcszeszének illata. Egyik kedvencem volt magyartanárnőnk, aki kötelezett bennünket, hogy hazafias kötelezettségként tanuljuk meg a Himnuszt és a Szózatot. Később gondjai lettek emiatt… –Szerettél iskolába járni? – Szerettem az iskolát. Jól tanultam. Nem voltam első, de a legjobb ötbe mindig bekerültem. Kedvvel tanultam. Örömet szerzett, ha valamit elolvastam, megtanultam és tudtam. –Melyek voltak a kedvenc tantárgyaid? – Elsősorban a magyar irodalom. És foglalkoztatott a történelem is. „… értem is eljött egyszer a lefüggönyözött, fekete autó” – Középiskolás voltam, amikor begyűrűzött Nagyváradra is az ’56-os forradalom hatása. Kialakult egy diáktársaság. Szervezkedtek, de inkább csak tárgyalták a magyarországi eseményeket. Engem is próbáltak bevonni. Egyik haverommal nagyon jól el tudtunk beszélgetni, mert őt is érdekelte a történelem. Séta közben a Körös-parton próbált meggyőzni, hogy csatlakozzam ehhez a csoporthoz. Sikertelenül… Aztán jöttek a letartóztatások. Érettségi után értem is eljött egyszer a lefüggönyözött, fekete autó, és vittek a szekuritátéra. Ott tartottak egy ideig egy beton magáncellában, amely akkora volt, mint egy szekrény. Csak állni lehetett benne, és kötelezően az ajtóval szemben. Néha benéztek a figyelőablakon, hogy lássák, nem estem-e össze. Egy idő után megbilincseltek, lekötötték a szememet, és elvezettek a kihallgatótiszt elé. Felolvasta mindazt, amit beszéltünk a haverommal a történelemről, a kisebbségi létről, ugyanis a havert, aki már hónapok óta bent volt náluk, megdolgozták, és leírta beszélgetései tartalmát. Én nem tudtam sok újdonságot mondani nekik. –Hogy bántak veled ott, bent? – Nagyon durvák voltak. És amikor kiengedtek, alá kellett írnom egy nyilatkozatot, hogy senkinek nem beszélek a történtekről. Egy alkalommal, amikor vittek szemellenzővel, egy egyén (a hangját ma is megismerném), aki rettentően ki volt borulva valamiért, minden ok nélkül tetőtől talpig összevissza vert, rúgta a sípcsontomat, s azzal fejezte be, hogy beletalpalt a vízhólyagomba. Szerencsére fiatal voltam, és nem robbant fel a hólyagom. Mert, ha felrobbant volna, egész életemre nyomorékká válok… „Kedvenc sportom a vitorlázórepülés volt” –Iskolán kívül foglalkoztál-e még valamivel? – Tagja voltam az Ady Endre Irodalmi Körnek, írogattam különféle tudósításokat a diákéletről a helyi újságba, a Fáklyába. Egyébként VI. osztályos korom óta minden nyáron dolgoztam. Kertészetben, kőműveseknél, a festékgyárban a festékfinomításnál, aztán egyetemistaként a gyár laboratóriumában. –Sportoltál? – Hogyne! Télen síztem, nyáron pedig repültem a repülőklubban. Kedvenc sportom a vitorlázórepülés volt. Nagyon jó társaság fonódott össze ott. Egymás segítése, az egymásra figyelés vezérelt minket. Sikerült megszereznem az A, B, C kategóriákat. –Mennyi ideig jártál a klubba? – 1961-ig, négy évet. Terveztem, hogy Bukarestbe megyek egyetemre aeronautikára. Készültem keményen matematikából, fizikából. Ezen az egyetemen viszont megköveteltek bizonyos társadalmi eredetet stb. Meg biztosan bekerült a dossziémba a kalandom a szekuval… –Felidéznél egy érdekesebb történetet diákkorodból? – Tizenegyedikes voltam, amikor a Korunk rendezett Váradon egy versenyt középiskolások részére. A magyar iskolák közötti megmérettetés döntőjében második helyezést értem el. Osztálytársnőim egy tornaórán az öltözőben megmérték az ingemnek a nyakát, és nagy meglepetésemre kaptam az osztálytól egy dupla mandzsettás, fehér puplininget. Annyira örültem annak az ajándéknak! A szeretet szimbólumának tekintettem. Nem hiszek a kabalákban és a szerencsetárgyakban, de ezzel az inggel érettségiztem, ezzel felvételiztem az egyetemre, ezzel mentem a félévi vizsgákra, ezzel nősültem. „Kitűnő közösség volt a teológián” –Végül melyik egyetemre kerültél? – Mindig szerettem a természetrajzot, szegény anyámnak meg örök álmát teljesítettem: elmentem Kolozsvárra az orvosira. Öt tantárgyból volt írásbeli és öt tantárgyból szóbeli. Bejutottam ösztöndíjjal az általános orvosira. Hamarosan hívtak a rektor irodájába, ott volt az egyetem párttitkára meg a szekusa is, és tudatták, hogy nem vagyok jó elvtárs, és nem jogosulok az ösztöndíjra. Akkor a rektor mellém állt, félrehívott, és megsúgta, hogy lenne egy fogorvosi ösztöndíj Brassó tartományban. S én átmentem a fogorvosira. Nem bántam meg! –Ez az ösztöndíj megmentett anyagilag? – Az egyetemi évek alatt tanítványaim voltak, felvételire készítettem fel gyerekeket, fizikából, kémiából, anatómiából. Az is sokat számított. –Jól érezted magad az egyetemen? – Eleinte nehéz volt, mert nem ismertem a román szakkifejezéseket. De belejöttem. A kollégák elfogadtak, bár elég sok nyelvtani hibát vétettem. – Miért nem iratkoztál magyar tagozatra? – Csak Marosvásárhelyen volt magyar orvosi, meg Kolozsvár közelebb volt az otthonomhoz. – Szereztél barátokat Kolozsváron? – Amikor elvették az ösztöndíjamat, egy lelki jó barátom elvitt a teológiára, ahol hozzájutottam egy-egy tál meleg ételhez. Soha senki nem kérdezte, miért vagyok ott. Nagyon jó társaságra találtam a teológián, mindig megünnepeltük március tizenötödikét vagy október hatodikát. Lementünk páran egy osztályterembe, ahol volt harmónium, elmondtunk néhány verset, énekelgettünk nagyon jó hangulatban. A teológián jártam nyilvános bibliaórára is. A professzor, aki ezeket tartotta, megmondta, hogy senkinek nem kell bemutatkoznia, nem kell elárulnia a nevét, ha rákerülne a sor, senki se adhassa ki társait… Kitűnő közösség volt a teológián, sokáig tartottuk a kapcsolatot. – A református teológiáról beszélsz? – Református vagyok. Kolozsváron van a protestáns teológia: református, unitárius és evangélikus. – Egyetemista éveid idején is írogattál? – Igen, főleg a Korunknak. Nagyon jól fizettek. Egy-egy cikkért adtak 100-150 lejt, míg egy havi ösztöndíj kb. 300 lej volt, egy pár cipő meg 60 lejbe került. Jól jött az a pénz, mert így meg tudtam venni a bérletet a Magyar Színházba, a Magyar Operába, meg a vasárnap délelőtti koncertsorozatra, az Egyetemisták Házába… Nem engedtek el otthonról túl sok zsebpénzzel, de sohasem nélkülöztem. Igazán jóllakni a húsvéti locsolások alkalmával sikerült. Mentünk a magyar lányokhoz, és náluk sonkával, tojással, süteményekkel fogadtak. –Milyen cikkeket írtál? – Általában orvosi témájú cikkeimet közölték. Például: „A kozmobiológia és fiziológia kérdései”, „A neuron nem relé”, „Kolozsvári fiziológusok tevékenysége”, „Orvosi deontológia”. „Disszertációmat az arc- és szájsebészet témaköréből választottam” – Államvizsga után elkerültél Brassó tartományba? – Mivel megszüntették a tartományi ösztöndíjak rendszerét, bevezették a tanulmányi átlagok szerinti kihelyezést. 9,75-tel végeztem, jó elöl a listán, mégis Borosjenő (Ineu) községet választottam. – Miért? – A feleségem odavaló volt. Sosem éltem azelőtt vidéken, gondoltam, kipróbálom ezt is egy-két évig. Feleségem szülei befogadtak a családba, feleségem kérte áthelyezését Temesvárra, hogy közelebb legyünk egymáshoz. – Mikor esküdtetek meg? – 1966-ban. Feleségem akkor végezte a másodévet, én pedig az ötödévet. Egy évet laktunk Kolozsváron albérletben. – Nem próbáltál visszakerülni Nagyváradra? – Gondoltam rá, de végül Borosjenőben vettem egy telket, és arra később építettünk egy házat. – Hol kaptál állást? – A poliklinikán dolgoztam, és kijártam vidékre, Csermőre, Ternovára; a törvény megengedte… 1972-ben szakvizsgáztam Bukarestben arc- és szájsebészetből, majd felvételiztem a doktorátusra 1974-ben. Disszertációmat is az arc- és szájsebészet témaköréből választottam. Tíz évig voltam az egészségügyi dolgozók szakszervezeti elnöke, 1987–1990 között a járóbeteg-intézet igazgató főorvosa és a kórház helyettes igazgatója. Több mint 40 szakdolgozatomat mutattam be hazai és nemzetközi kongresszusokon, konferenciákon, vagy közöltem szaklapokban. 1968-ban felkértek a Vörös Lobogó szerkesztői, hogy írjak az Orvosi tanácsok rovatba; mai napig folytatom ezt. Több cikkemet közölte aradi kulturális szemlénk, a Szövétnek, meg a Művelődés. –Meddig dolgoztál a kórházban? – ’90-ben lemondtam tisztségemről, és aztán megnyitottam a magánrendelőmet. –Működik most is? – Ez év március végén bizonyos egészségügyi komplikációk miatt be kellett zárnom. –Élnek még magyarok Borosjenőben? – Szórványvidék. A lakosság 7,2%-a magyar. Amikor odakerültem, még volt 7 osztályos magyar iskola. Jelenleg sem óvodai, sem iskolai oktatás nem folyik magyar nyelven. Készítettünk egy kimutatást a beiskolázandó, magyar nevű gyermekekről, mindegyik családot felkerestük, próbáltuk meggyőzni őket, hogy kérvényezzék egy magyar osztály indítását, sajnos eredménytelenül. Ezelőtt öt évvel sikerült beindítanunk egy magyar nyelvű óvodáscsoportot, de megszüntették, tanügyi átszervezés és leépítés miatt. Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 25.A temesvári Piarista templom festőjeKiállítással egybekötött Ferenczy József Emlékkonferencia A konferencia Ferenczy József (Marosvásárhely, 1866–Temesvár, 1925) festőművész munkásságának állít emléket. Az Új Ezredév Református Központban (Temesvár, spl. Morarilor 1b.) 2017. október 27-én, pénteken 15.00 órától, illetve 28-án 10.00 órától a művész életútját és ránk hagyományozott örökségét szegedi, békéscsabai, marosvásárhelyi, kolozsvári és temesvári művészettörténészek ismertetik az érdeklődőkkel. A rendezvény idején a festő alkotásaiból nyílik kiállítás. A programra a belépés díjtalan, minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! Időpont: 2017. október 27–28. (péntek–szombat). Helyszín: Temesvár, Új Ezredév Református Központ (Spl. Morarilor 1b). Szervező: Szórvány Alapítvány. Támogató: Polgármesteri Hivatal, Temesvár RÉSZLETES PROGRAM Október 27., péntek 15.00 óra: A konferencia megnyitója. Köszöntő: Farkas Imre mérnök, Temesvár város alpolgármestere. Megnyitó: prof. dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke. Előadások: 15.30: Miklósik Ilona művészettörténész, Temesvár: Ferenczy József Temesvárott. 15.55: Váraljai Anna művészettörténész, Szeged: Bihari Sándor népi zsánereinek hatása Ferenczy festészetére. 16.50: Gyarmati Gabriella művészettörténész (Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba): Századfordulós körkép. A XIX. és XX. század fordulójának magyarországi művészete európai perspektívából. 17.15: Ferenczy József-kiállítás. Megnyitja Szekernyés János műkritikus, a Képzőművészek Szövetsége temesvári filiájának elnöke. 18.00: Baráti este: meghívott Juhász Tamás professzor (Kolozsvár). Október 28., szombat 10.00: Sebestyén Mihály történész, Marosvásárhely: Ferenczy József fiatalkorának Marosvásárhelye. 10.25: Murádin Jenő művészettörténész, Kolozsvár: Erdély képzőművészete a 19–20. század fordulóján. 11.20: Annemarie Podlipny-Hehn művészettörténész, Temesvár: Ferenczy József életútja. 11.55: Szekernyés János műkritikus, helytörténész: Ferenczy József Temesvár művészeti életében. 12.20: Helytörténeti értékek és a Szórvány Alapítvány – könyvkiállítás az Alapítvány kiadványaiból – bemutatja Kovács Katalin szociológus, az Alapítvány munkatársa. 12.30: Konferencia zárása: dr. Bodó Barna. Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 25.Fakerten templomot, Zimándújfalun keresztetFelújított egyházi ingatlanokat szenteltek fel Amint azt a Hitélet rovatunkban meghirdettük, a zimándújfalui római katolikus egyházközséghez tartozó, Szent Vendel nevére felszentelt fakerti templomban vasárnap 9 órakor kezdődött búcsúi szentmisén Msgr. Johann Dirschl püspöki helynök részvételével megáldották a felújított templomot. A felújítás költségeit részben a Fakerti Polgármesteri Hivatal, részben a hívek adományaiból fedezték. A hívek áldozatvállalása azért is dicséretes, hiszen Fakerten és Szentleányfalván csupán 90 katolikus hívő él. Ugyanaznap a 11.30 órától megtartott szentmise végén, ugyancsak a püspöki helynök részvételével szentelték meg a zimándújfalui katolikus templom előtti keresztet, ami 1907-ben, a templomépítés elkezdésekor készült. A keresztet a hívek anyagi támogatásával sikerült felújítani. Az egyházközségben történt felújítások támogatóinak ezúttal is köszönetet mond ft. Szabó Péter plébános. Balta János / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 25.Az 56-os magyarellenes retorikát is fel lehet lelni manapság„Romániában az 1956-os forradalmat követő represszió a legnagyobb mértékben a magyar közösségeket sújtotta, hiszen ha számot vetünk az elmúlt két emberöltő időszakával, akkor megfigyelhetjük, hogy ez idő alatt magyar tannyelvű intézményeinket számolták fel, magyar közösségeinket lehetetlenítették el itt, szülőföldünkön. De a helyzet sok szempontból változatlan 2017-ben is, az 56-os magyarellenes retorikát manapság is fel lehet lelni, hiszen Gheorghe Gherghiu Dej nacionalista szónoklataiban elhangzottak egyre nagyobb gyakorisággal vannak jelen a román politikusok retorikájában” – mutatott rá Márton Árpád október 24-én politikai nyilatkozatában. A Kovászna megyei parlamenti törvényhozó beszédében kitért az anyanyelven zajló oktatási rendszerre tett ellehetetlenítő kísérletekre, amikor a magyar tannyelvű oktatáshoz való hozzáférést próbálták megakadályozni számos formában: „1958-ban a bákói tanítóképző magyar szakát megszüntették, majd rá egy évre az akkori kommunista vezetők az oktatás etnikai szegregációjának veszélyétől tartva elrendelték a magyar tannyelvű iskolák megszüntetését. Ezt követte azon év tavaszán a kolozsvári Bolyai Egyetem megszüntetése, majd bevonása a Babeș Egyetem intézményi rendszerébe, így alakult ki a ma is működő Babeș–Bolyai Tudományegyetem. Ebben az évben minden olyan iskola, ahol magyar tannyelven zajlott az oktatás, román tannyelvű iskolákba lett besorolva.” Márton Árpád továbbá felhívta a figyelmet arra is, hogy a Magyar Autonóm Tartományt is felbontották, és a magyarlakta részek nagy részét Brassó régióhoz csatolták, míg Kolozs megyéből egy, többségben románok által lakott területet csatoltak a tartományhoz, ezáltal az itt élő magyar közösségek számaránya 77 százalékról 61-re csökkent. 1968-as megyésítés megszüntetett mindenféle magyar autonómiát, és a Maros megyei magyarság 50 százalék alá esett. (RMDSZ) Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 25.Bernády György, a református főgondnok500 éves a reformáció Mindannyiunk számára ismert tény, hogy Marosvásárhely korszerűsítése, mai képének kialakítása, a vidéki település urbanizált központtá tétele a 20. század eleji mozgalmas időszakban következett be, azokban a boldog békeidőkben, ami a városlakók tudatában elválaszthatatlan Bernády György nevétől. Bernády György 1864. április 10-én Bethlenben született, gyógyszerész családból származott. Családjával együtt gyerekkorában költöztek Marosvásárhelyre. Édesapja, Bernády Dániel megvásárolta a főtéri Aranyszarvas gyógyszertárat. Bernády György a marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett, majd Kolozsváron, végül Budapesten folytatta tanulmányait. Előbb gyógyszerészdoktori címet szerzett, majd az állam- és jogtudományok karon is ledoktorált. Tanulmányai után patikus lett. Ezután hamarosan országgyűlési képviselőként kapcsolódott be a közéletbe, 1890-ben törvényhatósági tag, 1900-ban pedig rendőrfőkapitányi pozíciót töltött be. Szakmai pályája egyfajta családi hagyomány folytatása volt. A gyógyszerészi hivatás mellett édesapjától örökölte a közélet iránti érdeklődést és elkötelezettséget is. Ifjúkorában számos alkalommal figyelemmel kísérte azokat a közösségi karitatív tevékenységeket, melyekben édesapja aktívan részt vett. A közügyekben való korai jelenléte miatt egyáltalán nem volt meglepő az, hogy 1902-ben polgármesterré választották. Első ízben 1913-ig volt polgármester, majd utána öt évig főispáni tisztnek örvendhetett. 1919 januárjában a város román közigazgatás alá került, aminek eredményeképpen a közintézményekből eltávolították a magyar tisztviselők zömét. Bernády György az 1918 és 1919 közötti időszakot Budapesten töltötte egyrészt jogtanácsosként, másrészt a későbbi karrierjének építésén fáradozva. 1920-ban tűnt fel ismét Marosvásárhelyen, részt vállalva az Országos Magyar Párt tevékenységéből. 1926–1929 között pártpolitikai egyezség alapján ismét őt választották polgármesterré. Ez alatt az időszak alatt saját bevallása szerint is legnagyobb megvalósítása a város hiteleinek, pénzügyi helyzetének rendezése volt. 1926-tól Maros-Torda vármegye parlamenti képviselője lett. 1930-ban kivált az Országos Magyar Pártból, és megalapította a Polgári Demokratikus Blokkot, így pár évig ellenzéki oldalt képviselt. 1933-ban lépett vissza az Országos Magyar Pártba, és itt folytatta munkáját haláláig. Saját nemzete, nemzetisége érdekében mindvégig hűségesen ügyködött, viszont az ebben az időszakban végzett tevékenysége már nem hozott látványos újításokat, így a marosvásárhelyiek többnyire az első polgármesterségének idejére emlékeznek. Bernády György polgármesteri székének elfoglalása után megnövekedett Marosvásárhely lélekszáma, rendeződtek a város pénzügyei, és elkezdődtek azok a korszerűsítések, építkezések, amelyeket a marosvásárhelyiek ma is előszeretettel elevenítenek fel akár a városi ünnepségek nyilvános diskurzusaiban, akár napilapok hasábjain, akár a helytörténeti olvasmányaik során. Mindezzel a tevékenységével a polgármester európai rangra emelte a települést. Az intézmények létrejöttével elkezdődtek a kulturális események is, így 1909-ben Bernády György közbenjárása révén felcsendült az első szimfonikus hangverseny, 1910-ben pedig megtartották a város saját filharmonikus zenekarának első koncertjét, melyet sok más követett. 1913-ban a Kultúrpalota orgonáját felavató hangversenyt tartottak, itt és ekkor kezdte el működését a mozi is. Egyre több színházi előadás került megrendezésre, ugyanakkor a sportélet is felvirágzott. A 19. század második felében létrejött egyletek és társulatok élete fellendült, és Bernády György dinamikus szervezőmunkájának köszönhetően újabbak jöttek létre. Amellett, hogy ezek a társulatok a korábbi városi kultúra részei is voltak, a polgármester vélhetően a társasági, közösségi életben látta a fellendülés, a kispolgári mentalitás megváltoztatásának lehetőségét, így próbálta demokratikus szellemiségét terjeszteni, és a város polgárságának különböző társadalmi rétegeit egymáshoz közelíteni. Az 1902 és 1912 közötti időszak sajtóanyagának egy részéből az derül ki, hogy Bernády György tagja, de legtöbbször hosszabb-rövidebb ideig elnöke is volt a Székely Társaságnak, a helyi verseny- és úrlovas szövetkezetnek, az önkéntes tűzoltóegyletnek, az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, a Társaskörnek és a Szépítő Egyletnek, melyeket ő maga alapított, a Dalkörnek, a Kaszinónak, mely ebben az időszakban a helyi intelligencia, az úri körök exkluzív klubjának számított, illetve a marosvásárhelyi Bethlen Gábor Szabadkőműves Páholynak. Mindezek mellett iskolaszéki elnök volt és a Székely Játékgyár és Faipari Részvénytársaság elnöke. A városi polgárság egységét hivatottak biztosítani a rendszeresen megszervezett társas vacsorák is, amelyeken bárki részt vehetett és bármiről érdeklődhetett a városvezetéssel kapcsolatban. Bernády György polgármestersége előtt is volt példa ilyen jellegű összejövetelekre, de azok leginkább zárt elit körökben történtek. Az egyesületi és közösségi élet fellendítésével a polgármester megteremtette azt a horizontot, amelyen belül lehetségessé vált az ismerkedés és a közös élet. Célja a település lakóinak egységesítése volt, közös értékrend kialakítása, mely által az identitás erősíthető. Mindenképp kiemelendő Bernády György iskola- és egyháztámogató tevékenysége, mely szintén az egységes közösségi mentalitás kialakításának jegyében történt. Református családban nevelkedve már gyerekkorától kezdve közel állt hozzá az egyház erkölcsi, szellemi értékrendje. Marosvásárhelyre költözésük után a Református Kollégium padjaiban tanult, ahol ugyancsak a hit megtartó erejének fontosságát ültették el benne. Amikor 70. születésnapja alkalmából köszöntő ünnepséget szerveztek neki, Nagy Endre igazgató – a kollégium elöljárósága és tanári kara nevében – így fogalmazta meg a kezdetet: „A lélek munkája több mint félszázaddal ezelőtt, 1878 szeptember 3-án vette kezdetét, amikor Őméltósága, mint V.-ik középosztályos tanuló, két fivérével egyszerre kollégiumunk kötelékébe lépett. Két közép és két bölcselmi osztály elvégzése után, 1882 junius 30-án lépett ki a kollégium kötelékéből, utolsó intelemként fogadva lelkébe az akkori igazgatótanár, néhai Horváth Gáspár búcsuszavait: »Választott pályátokon erélyesen, kötelességeitekről meg nem feledkezve törjetek elő s használjátok a reátok bizott talentumokat.« A 18 éves ifju lelkében a predestináció gondolatával megtisztult hittel, törhetetlen faj és nemzet szeretettel, Istentől gazdagon juttatott talentumokkal lépett az életbe”. Hithű református ember lévén, valóban kötelességének tekintette az egyház és a kollégium ügyeiben való foglalatosságot. 1896 novemberéig a református egyház kerületi gondnoka volt, majd 1904 októberében a marosvásárhelyi egyházközség képviseleti közgyűlésén főgondnokká választották meg. Rendszeres tevékenysége jól nyomon követhető a fennmaradt írásos dokumentumokban, melyek a Református Egyházkerületi Levéltárban lelhetők fel Évrendezett iratok cím alatt, illetve itt őrzik az egyháztanácsi jegyzőkönyveket és az elöljárósági gyűlések jegyzőkönyveit is, melyekben az egyházközség mindennapi teendőiről szóló megbeszélések olvashatók. Bernády György 1921-ig töltötte be ezt a szerepet, majd a Református Kollégium gondnoka lett. 1925-től kezdődően, szintén az egyházmegye közgyűlésén született döntés értelmében a kollégium örökös tiszteletbeli főgondnokává nevezték ki, ezt a küldetését odaadással teljesítette késő öregkoráig. Néhai Keresztes Gyula építészmérnök, a kollégium egykori diákja így emlékezett vissza személyes találkozásukra: „a kollégiumban – mint főgondnok – többször volt benn az iskolában, s beszélgettünk, ugye mindig kérdezte, hogy hogy vagy, mint vagy, mit tanultok. Személyesen is. (…) mindig olyan nagy valakinek láttam, és az is volt, mert az iskolában is, mikor megjelent, mindenki tisztelettel volt vele szemben. Tanároktól elkezdve diákokig mindenki. (…) Mikor jött végig a folyosón például, akkor kiálltunk, tisztelegtünk, köszöntöttük. Hát, öreg úrnak néztük már ugye akkor mint diákok”. Tehát a szervezőmunka mellett Bernády György fontosnak tartotta a személyes találkozást is a kollégium diákjaival, tanáraival. Korábban említett 70. születésnapi ünnepségén Nagy Endre igazgató a következő megnevezéssel illeti: „a romániai összmagyarság és az erdélyi református egyházkerület egyik reprezentánsa, mint Marosvásárhely város ügyeiben ismételten tevékeny vezető és a mi kollégiumunk főgondnoka”. Az egyházzal és kollégiummal való szoros kötelékének jeleként halálakor az iskola dísztermében ravatalozták fel. Az 1938. október 23-án megjelent Reggeli Újság így ír erről: „Bernády György dr. mindenkor tanujelét adta a fiatalság iránti szeretetének és áldozatkészségének. Ezért vonult vissza minden közéleti funkciótól, egyedül a Kollégium főgondnokságát tartotta meg és élete végéig hatványozott odaadással töltötte azt be. Ezért kivánkozott utolsó elvárásával még egyszer a Kollégium disztermébe, amelynek ujból való felépitésében oroszlánrésze volt. Az elhunyt ravatalát a diszteremben állitották fel már szombaton este s annak őrségét a Kollégium tanulóifjusága szolgáltatta. Idezarándokolt a város népe vasárnap és hétfőn s dacára az ólomsulyu esőnek, kicsinynek bizonyult a diszterem a temetésen résztvevő nagyközönség számára”. Azt, hogy az egység, a közös értékrend kialakításáért tett munkája nem volt hiábavaló, bizonyítja a tény, hogy ravatalánál ugyanúgy megjelentek a polgári és katonai előkelőségek, mint a különböző felekezetű egyházak és iskolák képviselői, az iskolák tantestületei és diákjai, az egyesületek, társulatok elöljárói, illetve városlakók sokasága: „Ezután esernyő erdők alatt megindult a többszáz főből álló temetési menet a református sírkertig, ahol Bernády György dr elhunyt felejthetetlen leánya Györgyike mellett fog pihenni a feltámadásig. A harangok minden felekezet templomában zugtak, az üzletek lehuzták redőnyeiket, amig a kiséret beérkezett a református temetőbe. Itt sem volt bucsubeszéd és a cigányok sem adhatták a felajánlott kiséretet száztagu zenekarral »valamennyiünk apjá«-nak, mint mondották”. Bernády György tehát amellett, hogy szívós tettrekészségének köszönhetően Marosvásárhelyből modern, az akkori nyugati elvárásoknak is megfelelő várost alakított, mélyen ragaszkodott azokhoz az egyházi hagyományokhoz, melyek határozott, gerinces felnőttet nevelnek a diákból, és melyek az embercsoportból közösséget kovácsolnak. György Veress Imola / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 25.Pedagógushiány HáromszékenA pedagógusok tömeges nyugdíjba vonulása miatt három-négy év múlva nagyon sok katedra üresedik meg Háromszéken, elsősorban matematika, fizika, kémia és biológia szakon, amit néhány fiatal végzőssel nem lehet pótolni – közölte Kiss Imre megyei főtanfelügyelő. Szerinte a munkaerőhiány éppen olyan mértékben jelentkezik a tanügyben, mint a gazdasági ágazatokban, s bár folyamatosan csökken a tanulólétszám, ez nem jelenti osztályok felszámolását, sem azt, hogy kevesebb tanárra lenne szükség. Háromszéken ebben a tanévben 2661 pedagógusi állással számolnak, ebből 2130-at végleges kinevezéssel rendelkező tanítók, tanárok foglalnak el, 363 szakképzett helyettesítő jutott szeptembertől katedrához, száz nyugdíjas és bedolgozó pedagógust foglalkoztatnak, ezenkívül hatvanhat állást az adott szaknak nem megfelelő végzettséggel töltenek be, középfokú képesítéssel huszonhárman rendelkeznek, heten még tanulnak a felsőfokú oktatásban. Jellemző a pedagógushiányra, hogy a tanévkezdés előtti napokban tartott utolsó elosztáson még kétszáz katedra üres volt, az utolsó percekben találtak mestereket a szakiskolák számára, művészeti képzettségű tanárokat és speciális oktatásban dolgozókat. Óraadókkal, nyugdíjasokkal és bedolgozókkal pótolták a hiányt, végül minden űrt sikerült betölteni. Kiss Imre elmondta, az elmúlt tanévhez képest idén hatszáz diákkal kevesebb szerepel a nyilvántartásban, a létszámcsökkenés megyeszinten arányosan oszlik el, igen ritka, hogy emiatt osztályt kell felszámolni vagy összevonni. A főtanfelügyelő állítását könnyű alátámasztani számításokkal: Háromszéken 311 állami óvoda és iskola működik hetvenhét pénzügyi központban, valamint egy alapítványi (a jászvásári központtal rendelkező kézdivásárhelyi egészségügyi technikum), ha minden egységben csupán két gyermekkel van kevesebb egyik tanévben, mint a másikban, az is meghaladja a hatszázat, másképpen, ha óvodától technikumig megyeszinten minden évfolyamon negyvennel csökken a létszám, akkor is eléri a hatszázas apadást. A városi nagy iskolákban általában minden évfolyamon betelik az összes hely, de falun előfordul, hogy gyermekhiány miatt egyik évről a másikra osztályokat vonnak össze, ami miatt elemiben tanítói állás kerülhet veszélybe, de általában pénzügyi központon belül megoldják, az V–VIII. osztályban katedrakiegészítéssel pótolják az érintett pedagógus kieső óráit, legtöbbször egy másik iskolában. A szakközépiskolákban és a szakiskolákban alacsony létszámmal is működnek osztályok, itt ugyanannyi tanár tanít akkor is, ha huszonnyolc diák van az osztályban, és akkor is, ha tízzel kevesebb. Mindebből kitűnik, a diáklétszám csökkenése ellenére egyelőre nincs szükség kevesebb tanárra, de az már bizonyos, hogy a kiöregedés mértékével nem azonos arányban választják a pedagóguspályát a fiatalok. A megyei tanfelügyelőség ezért minden tanévkezdés elején felhívja a figyelmet a pedagógushiányra, ami Kiss Imre szerint néhány év múlva az oktatás egyik legnagyobb gondja lesz. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 25.Rangos hangversennyel ünnepeltek (45 éves a Vox Humana)Nemcsak a háromszéki kóruskultúra meggyökerezéséhez járult hozzá a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus, hanem az alapítása óta eltelt negyvenöt esztendő alatt az éneklés igazi utazó apostolává vált – mondotta Fórika Balázs, a kézdivásárhelyi Cantus kamarakórus karnagya szombat este a Krisztus király-templomban tartott ünnepi hangversenyen, és Nagy Mózes, a XVII. századi, esztelneki származású székely pap nemes cselekedeteihez hasonlítva a Vox Humana által eddig bejárt utat, Vetró András szobrászművész Nagy Mózest ábrázoló plakettjét adta ajándékba az ünnepelt kórusnak. A zene üzenetet hordoz, hirdeti az igazat, a szépet, a szent élet céljait – hangsúlyozta házigazdaként Dávid György plébános. Az elmúlt negyvenöt év fellépései a világ több színpadán, az elismerések, a díjak mind bizonyítják, hogy a Vox Humana kamarakórus olyan értéket közvetít, amelyre az emberi léleknek szüksége van – fogalmazott Nagy Zoltán, aki Antal Árpád polgármester és a helyi önkormányzat nevében szólt. Péter Sándor, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elismerését tolmácsolta azért a kitartó munkáért és művészi teljesítményért, amelynek szerinte közvetett következménye, hogy jelenleg egyetlen Sepsiszentgyörgy méretű városban sem működik annyi jó minőségű kórus, mint a háromszéki megyeközpontban. Fellépett a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus, a kézdivásárhelyi Cantus kamarakórus Fórika Balázs vezényletével, a Zongor Attila karnagy által vezetett budapesti Stella kamarakórus, amely tizenöt éves kapcsolatot ápol a Vox Humanával, majd a Vox Humana rövid műsorának tapsolt a több száz főnyi hallgatóság, amelyben meghívott énekesként közreműködött Sebestyén-Lázár Enikő, valamint a Salamon Olivér, Ticuşan János és Vitályos Lehel alkotta zenekar, beatboxkíséret: Kertész Róbert. Szilágyi Zsolt Herbert, a Vox Humana jelenlegi karnagya tevékenységét édesapja, Szilágyi Zsolt méltatta, aki negyven évig vezette a Vox Humana kamarakórust, fia pedig megköszönte azt a kulturális örökséget, amelyet édesapja hagyott maga után. Az ajándékok és emléklapok átadása után a születésnapi hangverseny a négy kórus közös éneklésével zárult, együtt adták elő Herivelto Martins Ave Maria no morro című művét. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 25.Díjaztak (Háromszéki cégek toplistája)Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ünnepélyes keretek között díjazta a tavalyi év eredményei alapján rangsorolt cégeket. A Leonor Ballroom rendezvényteremben múlt pénteken szervezett esemény a háromszéki vállalkozók hetét zárta. A sorrendben 24. díjkiosztó gálán a korábban bejelentettek és a kissé megújított szempontrendszer alapján szakterület és méret szerint az első tíz helyezett, 901 cég kapott elismerést. A toplista összeállításánál a megyében bejegyzett 4576 cég közül 3441 adatait vizsgálták meg (a több mint ezres különbözet zárómérleget sem adott le a tavalyi évre), ezek közül választották ki a toplistásokat. Az ünnepségen első ízben adták át az év háromszéki gazdasági újságírója díjat, amit a több lapnak és portálnak dolgozó Kovács Zsoltnak és Kovács Blankának ítéltek megosztva, az év innovatív vállalkozója díjat pedig Dezső Bencének, a sepsiszentgyörgyi vloggernek ítélték, akinek internetes videocsatornáját közel 340 ezren követik. Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 25.Ahol nem őrtüzek, ott gyertyák gyúlnakA nem szűnő székely autonómiaigényre szeretné felhívni a figyelmet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amely vasárnapra szervez lármafagyújtást. Egyelőre nem tudni, hogy Udvarhelyszéken pontosan mely településeken lobbannak majd fel az őrtüzek. „Az előző évekhez hasonlóan a fő cél az, hogy kifejezzük Székelyföld önrendelkezése iránti elkötelezettségünket és elszántságunkat. Meg szeretnénk mutatni a román karhatalomnak, hogy kitartunk az autonómiaigény mellett, amiből nem engedünk, hiszen Székelyföld önrendelkezése nem lehet semmiféle alku tárgya. Akciónkkal ugyanakkor növelni szeretnénk a közösségek önbizalmát is” – fejtette ki lapunknak Farkas Csaba, az SZNT udvarhelyszéki elnöke. Mint mondta, a lármafák gyújtásával kapcsolatban még több településről várnak visszajelzést, annyit azonban biztosan tudni, hogy Városfalva határában, Székelykeresztúron a Jézus-kilátón, Parajdon a központi parkban, valamint Farkaslakán a Gordon-tetőn biztosan megtartják. A keresztúri eseményekkel kapcsolatban Farkas felhívást intézett a lakosokhoz, arra kérve mindenkit, hogy a székely zászlók mellett vigyenek magukkal fát, amiből összeállhat az őrtűz. Azért döntöttek az utóbbi megoldás mellett, mert szorosabban kapcsolnák az embereket az eseményhez, éppen a cél közösségi jellege miatt. Az elnök arra biztatta a lakosokat, hogy amennyiben településükön nem lesz megszervezve az akció vagy nem tudnak eljutni a kijelölt helyszínre, saját kertjeikben gyújtsanak őrtüzeket, illetve tűzzék ki a székely lobogót. A lármafák meggyújtása mindenhol vasárnap délután fél hatkor történik, amit az alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor követ. Székelyudvarhelyen a Bethlen-negyedi parkban mécseseket gyújtanak a megmozdulás időpontjában – tudtuk meg Bíró Edittől, az SZNT helyi elnökétől, aki hozzátette, a gyertyagyújtást kulturális műsor fogja követni. Azért döntöttek ezen megoldás mellett, hogy ne legyen nehezen megközelíthető a helyszín és minél többen tudjanak részt venni az eseményen. Akik így sem tudnak eljönni, de szimpatizálnak mozgalmukkal, azokat Bíró Edit arra kéri, gyújtsanak gyertyát otthonukban, és lehetőség szerint tűzzék ki a székely zászlót. Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
