|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 279 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 271-279 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2011. február 3.Együtt-lét Fotókiállítás az EP-benKedden, 2011. február 1-jén nyílt meg az a fotókiállítás az Európai Parlament brüsszeli épületében, amelyet a magyar Országgyűlés által tavaly meghirdetett fényképpályázat díjnyertes alkotásaiból állítottak össze. A pályázat a kárpát-medencei hagyományos kultúrák együttélését mutatja be, és két hétig látható – tájékoztatta lapunkat Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodája. Megnyitó beszédében Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke a Kárpát-medence népeinek történelmi egymásra utaltságát hangsúlyozta. Az együttélés azért vált lehetővé, mert az nem a puszta toleranciára épül, hanem egymás elfogadására, ugyanakkor újból és újból felmerül a kérdés: „Vajon az egymással érintkező eltérő identitásoknak szükségszerűen ütközniük kell-e mindaddig, amíg a gyengébb fél fel nem adja saját kultúráját, avagy van más út is?” A házelnök reményét fejezte ki, hogy a kiállítás képei térségünk valóságáról olyan beszédes üzenetet hordoznak, amely képes lesz a „magyar és más népek iránti megértést, elfogadást, sőt szeretetkészséget” erősíteni. Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke néhai nagyapja, Tőkés József egykori erdélyi magyar felsőházi tag emlékét idézve megtiszteltetésnek nevezte, hogy Brüsszelben a magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László társaságában szólhat. Az erdélyi képviselő beszédét annak jegyében fogalmazta, hogy a magyar uniós elnökség egyik célkitűzése a tagállamok figyelmét felhívni a kulturális sokszínűségre mint védendő európai értékre, ezen belül pedig értelemszerűen kiemelt fontossággal bír a hagyományos kisebbségi nyelvek és kultúrák, a különböző nyelvű és kultúrájú nemzeti közösségek védelme és békés együttélésének támogatása. A határon túlra szakadt magyarok számára ez – mondhatni – életbevágó ügy, hiszen az elmúlt közel száz esztendőben országaik többségi nacionalista elnyomását kellett elszenvedniük, és emiatt mind számbelileg, mind önazonosságukban rendkívül meggyengültek. Ez alatt az idő alatt például Erdély lakosságának mintegy 45 százalékát kitevő kisebbségi közösségek (magyarok, németek, zsidók stb.) aránya mára már alig 20 százalékra csökkent. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2011. február 3.Cigányra" változtatnák a roma kisebbség megnevezésétMegszavazta szerdán a román szenátus illetékes szakbizottsága azt a javaslatot, hogy a romániai roma kisebbség tagjait ezentúl nem romáknak, hanem cigányoknak nevezzék a hivatalos állami dokumentumokban. A módosító indítványt, amelyet a két fő ellenzéki párt, a szociáldemokraták és a liberálisok szenátorai is támogattak a szakbizottsági szavazáson, a kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L) egyik képviselője, Silviu Prigoana nyújtotta be. A romák érdekeit védő civil szervezetek határozottan tiltakoznak a névváltoztatás ellen, és hangsúlyozzák, hogy a nemzetközi normák szerint minden kisebbségnek joga van megválasztani saját megnevezését. Népújság (Marosvásárhely) 2011. február 3.Toróék nem kérnek Szászból„Senkivel sem vagyunk hajlandók együttműködni valaminek az ellenében, ha szövetkezünk, akkor valamiért szövetkezünk” – reagált az ÚMSZ kérdésére Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke Szász Jenő tegnapi kijelentésére. „Senkivel sem vagyunk hajlandók együttműködni valaminek az ellenében, ha szövetkezünk, akkor valamiért szövetkezünk” – reagált az ÚMSZ kérdésére Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke Szász Jenő tegnapi kijelentésére. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ-el szemben „nemzeti alternatíva” létrehozását szorgalmazta. Szász szerint az MPP, a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppárt és a Székely Nemzeti Tanács összefogásával a helyhatósági választásokon „kisebbségbe szoríthatják” az RMDSZ-t. Toró T. Tibor szerint a bejegyzés előtt álló EMNP autonomista párt lesz, így az autonómia elérése érdekében el tudják képzelni a párbeszédet más alakulatokkal, így az MPP-vel és az RMDSZ-szel is. „Nem a polgári párttal, hanem Szász Jenővel nehéz párbeszédet folytatni, különösen azóta, hogy megpróbálja lejáratni Tőkés Lászlót, az EMNT elnökét” – magyarázta Toró. A politikus szerint az MPP és az EMNT viszonya csak akkor normalizálódhat, ha a párt visszavonja legutóbbi, gyergyószentmiklósi kongresszusának határozatait. „Azon a kongresszuson Tőkést közellenséggé kiáltották ki” – emlékeztetett Toró. Szász tegnapi sajtótájékoztatóján arról is beszélt: informális úton találkozót szervez Tőkés Lászlóval az RMDSZ elleni összefogás tárgyában. Toró T. Tibornak viszont nincs tudomása arról, hogy az EMNT vezetője hamarosan leül tárgyalni az MPP elnökével. „Nem tartom teljesen kizártnak, de az EP-alelnök belpolitikai tanácsadójaként nem tudok ilyen találkozóról” – mondta az EMNT ügyvezető elnöke. Toró tájékoztatása szerint „az év első felében” összegyűlnek azok a támogató aláírások, amelyek az EMNP bejegyzéséhez szükségesek. A politikus elhárította Borbély Lászlónak, az RMDSZ ügyvezető alelnökének azt a kijelentését, miszerint a honosítási eljárásról tájékoztató demokrácia-központokat pártalapítási szándékkal hozták létre. Borbély a napokban kifogásolta, hogy miközben az RMDSZ-nek is megvannak a lehetőségei tájékoztatni a magyar állampolgárságért folyamodó erdélyi magyarokat, a magyar kormány szerinte jelentős összeggel támogatja az EMNT működtette demokrácia-központokat, ezáltal pedig közvetve az EMNP létrejöttét. Toró elismerte: a demokrácia-központok irodái és az EMNT területi irodái többnyire egy épületben találhatók. Szerinte nincs kifogásolnivaló abban, hogy az EMNT ezekben az irodákban aláírásokat gyűjt az új párt megalakítása érdekében. „Azt viszont határozottan tiltjuk, hogy bármilyen árukapcsolás legyen a honosítási kérelmek kitöltését és a pártalapításhoz szükséges aláírások gyűjtését illetően” – jelentette ki az EMNT ügyvezető elnöke. Ezzel azokra az állításokra utalt, amelyek szerint az iroda alkalmazottai és önkéntesei csak azoknak a személyeknek segítenének a gyorsított honosításban, akik előbb aláírják a pártbejegyzéshez szükséges íveket. Cseke Péter Tamás, Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. február 3.TÍZ ÉV MÉRLEGEMagyartanítás Moldvában: szembesítési kísérlet az identitással 1989 után a csángókérdéshez hirtelen mindenki érteni kezdett, mint a focihoz, ám konkrét, átgondolt lépéseket tíz évig senki nem tett. A moldvai magyar oktatási program tíz évéről jelentetett meg kötetet a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és a Zelegor Kiadó 2010 végén. /Tíz év Moldvában. Csángó Oktatási Program 2000-2010, Zelegor, Kézdivásárhely/ A kiadványnak akkora sikere volt, hogy az eredeti 500 példányt elkapkodták; az utánnyomást követően Dimény Attila, a Céhtörténeti Múzeum igazgatója könyvbemutatót szervezett Kézdivásárhelyen. Sokan kíváncsiak voltak a találkozóra – merthogy az volt a javából, hiszen többen is eljöttek azok közül a tanárok közül, akik a magyar oktatási programban dolgoztak, még egy idős tanárnéni, Kosztándi Mária is felszólalt, aki az ötvenes években a Magyar Népi Szövetség kezdeményezte magyar oktatási program keretében tanított Moldvában. Grafikai szempontból könyvremek a kötet, méltatta Sántha Attila író, a kötet lektora Szabó Krisztina tervező munkáját. A tartalmát illetően meg rendkívül sokszínű, hiszen sokan vannak a szerzők is, sokféle ember – volt és jelenlegi tanárok, diákok – írásából áll össze a tíz év története. Sántha – akinek felesége, Kosztándi Tímea is tanított Moldvában – egy személyes jellegű visszaemlékezéssel kezdte a bemutatást. A Kötő József vezette kisebbségi oktatási államtitkárság tanácsosaként 1999-ben kapta azt a feladatot, hogy oldja meg a csángók magyar nyelvű oktatásának problémáját. Egy vaskos dossziét raktak eléje, amelyet áttanulmányozva kiderült, hogy bár 1996-tól folyamatosan kérték több faluban is a szülők a magyar oktatás bevezetését, a rosszindulatú vagy éppen ignoráns bürokrácia útvesztőiben mindig elkallódtak a kéréseik. 2000-ben Klézsén Hegyeli Attila, aki eredetileg kutatni ment néprajzosként Moldvába, gyűjtötte össze a szülői kérvényeket. „Az volt az érzésem, Burkina Fasóban vagyok” – idézte fel az akkori viszonyulást Sántha, aki 2000-ben kidolgozta a törvényhez csatolt alkalmazási útmutatót is az anyanyelv oktatására a román tannyelvű iskolákban. Ám hiába telefonáltak le többször a tanügyminisztériumból a bákói tanfelügyelőségre, a törvényekre hivatkozva, hogy beindulhasson végre a magyar nyelv oktatása – nem történt semmi. Még román minisztériumi küldöttség is indult Klézsére, ahol a szülőkkel leültek beszélgetni, hogy erősítsék meg: valóban igénylik, hogy gyermekeik magyart is tanuljanak az iskolában. A szülők ki is álltak a döntésük mellett, annak ellenére, hogy a hivatalosságok, iskolaigazgató, polgármester, helyi tanácsosok ott helyben a minisztériumi bizottság előtt vehemensen érveltek a magyaroktatás ellen – egyesek közülük magyarul... Sántha végül 2000 novemberében, látva, hogy eredménytelenül próbálkoznak, otthagyta a minisztériumot. Az iskolai magyaroktatás végül 2002 szeptemberében indult be PSD-s kormányzás alatt, azt követően, hogy az Európa Tanács kiszállt a helyszínre, és ajánlást fogalmazott meg Románia számára, a csángók kisebbségi jogait szorgalmazva. Hegyeli Attila, az MCSMSZ volt oktatási programfelelőse, ügyvezetője kijelentette, nem szeret úgy beszélni az utóbbi tíz évben oktatás terén elért eredményekről, "hogy közben mindent egy rózsaszín ködben lebegtessünk, mintha megváltottuk volna a csángóságot", mert a valóság korántsem dicső. Kilencezer gyerek beszél valamilyen szinten magyarul, ám csupán 1860 gyereket sikerült bevonni a programba, ebből 980-an tanulják iskolában, heti 3 órában a magyar nyelvet. Hurráoptimizmustól mentesen azt lehet megállapítani, 1989 után a csángókérdéshez hirtelen mindenki érteni kezdett, mint a focihoz, ám konkrét, átgondolt lépéseket tíz évig senki nem tett. Legalább száz konferenciát szerveztek Erdélyben és Magyarországon a csángókról, mindeközben Moldvában semmi előrelépés nem történt. Döbbenetes, hogy a magyar közösség nem tudta kezelni a csángóügyet; a magyar értelmiség és a nemzetpolitikai döntéshozók nem figyeltek a csángókra – állapította meg Hegyeli. Most sem sokkal jobb a helyzet, a szülők mellett senki nem áll ki, csak az MCSMSZ, ami egy civil szervezet. A magyarórára járó gyerekeket ma is direkt kihívják a táblához más tantárgyból “na lássuk, ha a magyarra van időd, mit tudsz”-alapon. Felelőtlenség volt arra számítani, hogy egy civil szervezet, akire rábízták a moldvai magyar oktatás megszervezését, fenekestül felfordít egy társadalmat, és legyőzi a román hatóságokat, szembeszáll a térségben erős pozícióval bíró egyházzal. Így könnyű utólag kritizálni az MCSMSZ-t azért, mert elbukta a feladatot. Nagyon előrehaladott az asszimiláció, a gyerekekkel a szülők szinte kizárólag románul beszélnek – egy ilyen nyelvállapotot visszafordítani úgy, hogy közben nem áll mellettünk sem az RMDSZ, se más, lehetetlen. De ezt nem is vállaltuk, nem is tudnánk megcsinálni – szögezte le Hegyeli. Elméletileg persze lehetséges, nem képtelenség 40-50 év után egy ilyen szituációt megfordítani, hiszen elég, ha megnézzük az ír példát: ők tudatosan igyekeznek visszatanulni őseik évszázadok óta elvesztett nyelvét, habár mindössze egyötödük beszél írül. Még ha nem is lehet megállítani az asszimilációt, akkor is van értelme magyart tanítani a magyarul már nem beszélő csángóknak – szögezte le Hegyeli. Az elsősorban falvakban, zárt közösségekben élő csángók gyökértelenekké válnak a városba költözve; a románság is kizárja magából a katolikusokat, hiába próbálnak románabbak lenni a románnál: “eşti catolic, bozgorule”, kinézik őket a mai napig. A szomszéd ortodox román falvak lakói még azokra a csángó településekre is “ungurii”-ként utalnak, ahol már senki nem beszél magyarul, teljesen asszimilálódott a csángó lakosság. Ezért lenne jó a csángó származású gyermekeknek megtanítani kulturális identitásuk alapjait, hogy ne váljanak teljesen gyökértelenné – vélte Hegyeli. A könyvbemutatón néhány volt és mostani tanár is mesélt a moldvai mindennapokról, a hatóságokkal folytatott összetűzésekről. Bende Edit már hetedik éve Moldvában tanít, most éppen Szitáson, Oneşti mellett. A márkosfalvi fiatal pedagógus a Transindex kérdésére elmesélte, elsősorban a kíváncsiság hajtotta, hogy megismerje jobban a csángó szomszédokat (Kovászna megyét az Ojtozi-szoros választja el Bákó megyétől). “Láttam a szép színes népviseletüket a futásfalvi búcsún. Kérdezgettem a rokonokat, ismerősöket, mit tudnak a csángókról – hát nem sokat tudtak. Gondoltam, elmegyek és megnézem én magam Csángóföldet” – idézte fel. Szitáson, ahol már harmadik éve folyik iskolán kívül a magyar oktatás, az igazgató nagyon ellenzi a magyarórákat, “harcolni” kell vele; Edit öt csoportot tanít, nemcsak Szitásról, hanem két szomszédos faluból is járnak hozzá a gyerekek. “Haladunk, de lassan. Most ábécét tanulunk, nehezen mennek a magyar nyelv jellegzetes magán- és mássalhangzói” – mesélte a pedagógus. A sepsiszentgyörgyi Mihály Szende és a kézdivásárhelyi Konát Eszter Gajdáron tanítanak már második éve, 90-100 gyerekkel foglalkoznak. Bár hat éve kezdődött el a faluban az iskolán kívüli magyar oktatás, a helyi iskolavezetőség ellenállása miatt csupán idéntől sikerült a tantervbe is beilleszteni a magyarórákat. Fiatalodott a helyi iskolában a tanári gárda, talán ezért is sikerült megnyerni az intézményt, indíthassák el az oktatást hivatalosan is. 14-en tanulják egyelőre az iskolában is a magyart, a cél, hogy mind a száz diákot bevonják az iskolai tanításba is. A faluban egyébként mintegy 300 ház van, de olyan család is akad, ahol 16 gyerek van. “Nagyon tetszik Moldvában, az emberek befogadtak és elfogadtak. Könnyen haza is tudunk jutni a faluból. Nagy kihívás volt az elején, meg kellett tanulnunk az ott használatos szavakat, kifejezéseket. A felkészítőn megtanultuk a moldvai táncokat, énekeket, hogy aztán taníthassuk a gyerekeknek” – mesélte Mihály Szende. A könyvbemutatón Ségercz Ferenc, a Fabatka együttes alapítója is felidézte moldvai tanárkodása időszakát; mint mondta, faluról falura haladva, fokozatosan kellett megtörni a jeget mindenhol. A zenész olyan dalokat tanított meg furulyán a gyerekeknek, amit akár tíz évvel azelőtt, ugyanabban a faluban gyűjtött az öregektől; a zenei oktatás lehetséges eredményének azt tartja, hogy a gyerekek szembesülhetnek saját identitásukkal. A kétezres évek elején még nehezebb volt dűlőre jutni a falubeli hivatalosságokkal. Ám amikor egyik legtehetségesebb tanítványa – az azóta Budapesten zeneakadémiára készülő Kovács Krisztián – is azzal jött, hogy visszaadja a furulyát, annyira terrorizálták az iskolában a “magyarórák” miatt, bement az igazgatónőhöz. Talán határozott fellépésének is része volt abban, hogy később az illetőt leváltották. A magyarórának olyannak kell lennie, ahol minden gyereknek sikerélménye van; ahol népi játékokkal ismerkedhet meg, és olyan “magyar kulturális élménnyel” gazdagodik, amire akár 20 év múlva is szívesen gondol vissza – fogalmazott Kosztándi Tímea, a kötet szerkesztője, aki Diószénben tanított. A moldvai magyar oktatási programban résztvevő pedagógusok számára elsődleges feladat a helyi nyelvjárást megtanulni, nem kijavítani a gyereket, ha “fekete” helyett mondjuk “fetekét” mond, vagy értetlenkedni, ha tyúkmont (tojást) reggelizett – mert erre a helyi nyelvjárásra épülve aztán meg tudja tanulni a magyar köznyelvet is. Általában a moldvai magyar nyelvjárások szókincsének 15 százaléka román kölcsönszó, hiszen a 19. századi magyar nyelvújításról “lemaradtak” – pontosabban senki nem szólt nekik arról, hogy pl. a vonatot magyarul vonatnak hívják. A “trin” ugyan a román “tren”-ből ered, ám magyarosítva használják (“trinvel” utaznak), beépült a helyi szókincsbe, és ezt a nyelvváltozatot meg kell őrizni – magyarázta a hallgatóságnak Hegyeli. A közönségből érkező kérdésre, hogy “akkor most a csángók magyarok, vagy románok? Ha magyarok, miért nem vállalják magyarságukat?”, elmondta, hogy a kommunizmus idején, amikor Moldvából sok csángót a Székelyföldre hoztak többek közt gyárakba dolgozni, az érzéketlen székely ignoranciának köszönhetően váltak inkább román identitásúakká a csángók. A székelyek egyrészt cikizték őket amiatt, ahogyan beszélnek, illetve hogy akkor ők most minek is tartják magukat? Így történt meg az, hogy Magyarországról vagy Székelyföldről románságukban megerősödve térnek haza a csángó vendégmunkások. Pont az ilyen kérdések miatt, amelyek az identitást pusztán etnikai síkon értelmezik, és nem tudják fölfogni az archaikusabb csángó identitás lényegét, bántó és bunkó módon saját identitásukat állítják föl mérceként. “Ha Önök egy csángóval beszédbe elegyednek, kérem, ne tegyék föl így ezt a kérdést. Ha már mindenáron ezt a témát akarnák forszírozni, inkább azt kérdezzék, maga oláh-e? Ez Moldvában nem egy sértő kifejezés, így utalnak a román ortodoxokra, akiktől nagyon élesen megkülönböztetik magukat. Ha ezt a kérdést teszik fel, a válasz az lesz: dehogy, én katolikus vagyok” – magyarázta Hegyeli. B. D. T. Transindex.ro 2011. február 4.Magyar vevőknek románul HáromszékenKovászna megye nagyáruházaiban jórészt semmibe veszik a lakosság túlnyomó többségét kitevő magyarság nyelvi jogait azáltal, hogy nem helyeznek ki magyar feliratokat, a máshonnan betelepített kasszásnők pedig nem beszélnek magyarul. Úgy tűnik, nem lesz ez másként a hamarosan megnyíló kézdivásárhelyi Kaufland áruház esetében sem. Ugyan az áruház szórólapjai magyar nyelven is szólnak, a főbejárat fölé kitett eligazító táblák esetében már nem voltak ilyen következetesek, és csak román feliratokat (intrare, ieşire) függesztettek ki. Mivel az építkezési engedélyeket a városháza adja ki, a városrendészeti iroda vezetőjétől, Kovács Gyöngyitől érdeklődtünk. Az építész elmondta, hogy ők engedélyezték ugyan az üzlet reklámtábláit, de a kapu fölötti felirat nem szerepelt az igénylésben. Miután felhívtuk a hivatal figyelmét az észlelt rendellenességre, ígéretet kaptunk, hogy felszólítják az áruház vezetőségét, javítja ki a hibát. Csak halkan jegyezzük meg, hogy a vevők igényeire igazán adó üzletek (például a Selgros) még Kolozsváron, Aradon, Marosvásárhelyen is magyar feliratokkal csalogatják be a klienseket… Jancsó Katalin Székely Hírmondó. Erdély.ma 2011. február 4.Tőkés az Európai Bizottsághoz fordult a Székely Mikó Kollégium ügyébenAmint arról a sajtó is beszámolt, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium egyházi tulajdonba való visszaszolgáltatása kapcsán a román korrupcióellenes hatóság vádat emelt a Kollégium visszaszolgáltatását lehetővé tevő bizottság három tagja ellen. Az állami testület 2000-ben tette lehetővé a kommunista rendszer idején államosított, eredetileg a református egyház tulajdonában lévő Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását. Az ügyészség egy évekkel ezelőtti feljelentés alapján úgy véli, hogy a bizottság tagjai jogtalanul ítélték az épületet az egyháznak, mert nem álltak rendelkezésre az eredeti tulajdonjogot igazoló hiteles iratok. A Székely Mikó Kollégium körül kialakult botrányos helyzetre való fokozott odafigyelést és vizsgálatot kérve Tőkés László EP-alelnök 2011. január 19-én Viviane Redinghez, a jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős biztoshoz, európai bizottsági alelnökhöz fordult. Erdélyi képviselőnk felhívta a főbiztos figyelmét arra, hogy a romániai kommunista rezsim több mint 2.140 ingatlant kobzott el jogellenes módon a négy magyar történelmi egyháztól, és a rendszerváltás óta a nemzetközi közösség többször világosan figyelmeztette a román államot arra vonatkozóan, hogy kötelessége ezen – emberi alapjogokat sértő – helyzetet orvosolni. A 90-es években nem történt előrelépés ezen a téren annak ellenére, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 176/1993. számú Ajánlása, valamint 1123/1997. számú Határozata Románia kötelességévé tette az egyházi vagyonoknak a restitutio in integrum elve alapján való maradéktalan visszaszolgáltatását. A román parlament 2002-ben megalkotta ugyan az 501-es törvényt, amely a kommunizmus idején elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról rendelkezik, a tényleges restitúció azonban túlságosan lassan halad, számos esetben pedig továbbra is akadályozzák a visszaítélt ingatlan tényleges birtokbavételét. 2005. május 23-án az Egyesült Államok Képviselőháza egyhangúlag elfogadott határozatban sürgette a romániai kisebbségi egyházak ingatlanjainak a visszaszolgáltatását. Egy évvel Románia Európai Uniós csatlakozása előtt az Európai Parlament is hangsúlyozta annak szükségességét, hogy „felgyorsítsák az ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó törvény gyakorlatba ültetését” (az Európai Parlament 2005. december 15-i, Romániáról szóló határozatának 21. cikkelye). Az Európai Parlament idézett határozata világosan rámutatott a romániai jogrendszer – ezen a téren is megmutatkozó – legszembeszökőbb hiányosságaira: Romániában csak hosszas késedelemmel, vagy éppenséggel egyáltalán nem ültetik gyakorlatba azokat a törvényeket, amelyeket az Európai Unió vagy az Amerikai Egyesült Államok nyomására hoztak meg. Ekképpen adódhat az, hogy a különböző kormányrendeletek, két érvényes törvény (501/2002 és 247/2005) és azok számtalan végrehajtási határideje ellenére az erdélyi magyar történelmi egyházak jogos tulajdonaiknak csupán felét vehették birtokba 2010 decemberéig. Erdélyi képviselőnk levelében „megdöbbentő fejleménynek” nevezte, hogy a Nemzeti Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) főügyésze eljárást indított a romániai egyházi javak visszaszolgáltatására felállított Különleges Restitúciós Bizottság három tagja ellen, mivel visszaszolgáltatták a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot jogos tulajdonosának, az Erdélyi Református Egyházkerületnek. Tőkés László tudatta, hogy Markó Attila kisebbségügyi államtitkárt, Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogtanácsosát, valamint Clim Silviut, az Igazságügyi Minisztérium volt tanácsadóját azzal vádolják, hogy 1,3 millió eurós pénzügyi kárt okoztak a román államnak azzal, hogy visszaszolgáltatták a Székely Mikó Kollégiumot egykori tulajdonosának. Tőkés László EP-alelnök rámutatott: a per veszélyes jogi precedenst teremthet, amely további, már jogosan visszaszolgáltatott egyházi tulajdonok „újraállamosításához” vezethet. „A román hatóságok ezen újabb »jogi játszmája« csak megerősíti a »korrupt Románia« nemzetközi imázsát, a küszöbön álló per pedig óhatatlanul a nemzetközi közösség szégyenpadjára ülteti Romániát és az Európai Uniót” – áll a levélben. Ugyanakkor az EP-alelnök figyelmeztet, hogy ebben az esetben a magyar kisebbség alkotmányos és alapvető emberi jogait sértik meg, továbbá, hogy lelkiismeretes munkájuk „elismeréseképpen” a Különleges Restitúciós Bizottság tagjai is nagy árat fizetnek: jogi úton zaklatják őket. Erkölcsi meghurcoltatásuk pedig „elrettentő példa” lesz mindazok számára, akik Romániában részt vállalnak az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatásában. „A román hatóságoknak ez a szégyenletes eljárása teljességgel ellentmond az EU Alapvető Jogok Chartája szellemének, és kifejezetten sérti annak vallási szabadságra vonatkozó 10. cikkelyét, az oktatáshoz való jogra vonatkozó 14. cikkelyét, és a tulajdonhoz való jogra vonatkozó 17. cikkelyét.” – áll Tőkés László megkeresésben, melyben erdélyi képviselőnk arra kéri az illetékes főbiztost, hogy kövesse nyomon a Székely Mikó Kollégium ügyét és gyakorlati intézkedéseket keresve vegye védelmébe a romániai magyar nemzeti közösséghez és kisebbségi egyházak kebelébe tartozó európai uniós polgárok jogait. Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodája. Erdély.ma 2011. február 4.Magyar kérdések "egyperces EP-felszólalásokban"(MTI) – Sógor Csaba RMDSZ-es néppárti európai parlamenti (EP) képviselő a magyar EU- elnökségről, Szegedi Csanád jobbikos EP- képviselő pedig a székelységről beszélt szerdán késő éjjel, az EP brüsszeli plenáris ülésének "egyperces felszólalásai" között. "Számos elégedetlenkedő és méltatlankodó hangot hallottunk Magyarország soros elnöksége kapcsán. Érdekes, hogy ezek egyike sem a soros elnökség uniós programjára vonatkozott. Voltak, akik a médiatörvény kapcsán emelték fel a hangjukat. Az Európai Bizottság már meg is fogalmazta kifogásait, a magyar kormány pedig késznek mutatkozott a törvény módosítására", mondta Sógor Csaba. Feltette a kérdést, "miért nem övezte ugyanilyen nemzetközi érdeklődés a Szlovákiában mai napig érvényben levő államnyelvtörvényt, amely továbbra is pénzbírsággal sújtja az anyanyelvhasználatot. A médiatörvény kapcsán az alapjogok érvényesülését féltő hangok miért nem aggódtak akkor, amikor a szlovákiai magyar kisebbség egyik legtermészetesebb emberi joga kérdőjeleződött meg". Szegedi Csanád felszólalásában sajnálattal emlékeztetett arra, hogy Románia elnöke a napokban ismételten kijelentette: nem támogatja a székely területi autonómiát. "Szeretném, ha egyszer és mindenkorra tiszta vizet öntenénk a pohárba itt, az Európai Parlamentben, és kijelentenénk azt, hogy a székelységnek jár a területi önrendelkezés" – fogalmazott a képviselő. Szegedi szerint az önrendelkezés "nemzetközileg elismert kötelező jog", és "tűrhetetlen az a kettős mérce, hogy az Európai Unió azt mondja, bizonyos etnikumoknak jár az autonómia, másoknak nem. A baszkoknak, katalánoknak jár, a székelyeknek nem jár az autonómia. Ebből a logikából kifolyólag azt kell mondanom teljes meggyőződéssel, hogy nem európai az, aki a székelyek autonómiatörekvését nem támogatja" – mondta Szegedi Csanád. Népújság (Marosvásárhely) 2011. február 4.Magyar Művészetért Díjakról döntöttekA Magyar Művészetért Díj Kuratóriuma döntött A Magyar Művészetért Díjakról, amelyeket 1987 óta folyamatosan ítélnek oda minden művészi ágban. Az idei, 26. díjátadó gála április 9-én lesz Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában. A kuratórium csütörtöki közleménye szerint A Magyar Művészetért Díjban részesítették Ivácson László néptáncost, a Háromszék együttes koreográfusát, Káel Csaba rendezőt, Kassai Lajos lovas íjászt, Kicsid Gizella sepsiszentgyörgyi színművészt, a Kodály Vonósnégyest, a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériát, Lukács Miklós cimbalomművészt, Páll Lajos festőművészt, Petrás Mária énekest, Szabadi Vilmos hegedűművészt, Török-Illyés Orsolya színművészt, valamint Hajdu Szabolcs rendezőt. A Magyar Művészetért Tiszteletbeli Emlékdíjat Nemeskürty Istvánnak ítélték oda. Ex Libris-díjat kapott az Áprily Lajos Főgimnázium, a Brassó Erdélyi Kárpát-Egyesület, Kovács Géza szobrászművész, a Maros Megyei Múzeum, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium, valamint a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A Romániai Magyar Cserkész Szövetség Árpád-díjas lett. Szabadság (Kolozsvár) 2011. február 4.Krisztus ügyéért szenvedettBeszélgetés Nm. Ft. Schönberger Jenő püspökkel Scheffler János közelgő boldoggá avatása kapcsán Idén július 3-án boldoggá avatásra kerül sor Szatmárnémetiben, a Jézus Szíve Búcsú keretében. Scheffler János vértanú püspök boldoggá avatása nemcsak a szatmári egyházmegye hívei, de az összmagyar katolikusság számára kiemelkedő esemény, sokak közös ünnepe. Tájainkon ez lesz minden idők harmadik boldoggá avatása Szent László (1192) és Bogdánffy Szilárd (2010) után. Beszélgetőtársunkat elsősorban a vértanú püspök alakjáról, emlékéről, valamint az örömteli esemény lelki, illetve gyakorlati előkészületeiről kérdeztük. A Szentatya 2010. július 1-jén jóváhagyta azt a dekrétumot, amely elismeri Isten Szolgája, Scheffler János szatmári püspök vértanúságát. Ezzel a szatmári egyházmegye vértanú püspökét a boldogok sorába iktathatják. Régen várt döntés ez... – Igen, régen vártuk ezt a napot. A kommunizmus éveiben nem is mertünk gondolni arra, hogy valaha vértanú püspökünket a boldogok sorába iktatja a Szentatya. Viszont a ’89-es fordulat után lehetségessé vált az újraindult püspökség keretében a boldoggá avatás kérése. Amikor kinevezték elődömet, Reizer Pált püspökké, mindjárt az első feladatok között szerepelt ez. Természetesen nemcsak a mi egyházmegyénk volt és van ilyen helyzetben, hanem Románia-szerte nagyon sok egyházmegye. Amikor a boldoggá avatás perének elkezdését latolgatta a püspök atya, ennek az ügynek a posztulátorává kinevezte páter Szőke János szalézi szerzetes atyát, aki az eljárást megkezdte az egyházmegyénkben. Az egyházmegyei szakaszában ennek az eljárásnak össze kellett gyűjtenie minden lényeges írott forrást, minden fontos szóbeli tanúvallomást és iratot Scheffler János püspök atya életútjáról és vértanúságáról. A tanúvallomásokat nagyon aprólékos, közel száz kérdésből álló kérdőív segítette. A történész szakértők összegyűjtöttek minden fontos dokumentumot, a teológusok megvizsgálták az írásos hagyatékot, és mindezekről részletes szakvéleményeket készítettek. Amikor helyi szinten minden vizsgálat megtörtént, és összeállt a hatalmas terjedelmű anyag, akkor az aktákat hitelesítésük után ünnepélyesen lezárták, lepecsételték, majd 1996 őszén Rómába küldték. Az eljárás második szakasza ott folytatódott: megvizsgálták és elismerték az egyházmegyei eljárás szabályszerűségét. Az iratok alapján 2002-ben elkészült az úgynevezett Pozíció könyv formájában, olasz nyelven, amit először a történészek vizsgáltak át, utána a teológusok. Ez után került az anyag a kongregáció bíborosaihoz. A történészek nyilatkoztak a dokumentációról, annak teljességéről, megbízhatóságáról, hitelességéről, a teológusok a vértanúságról, a bíborosok összegző és egyöntetű pozitív véleménye után pedig a kongregáció bíboros prefektusa a pápa elé tárta az ügyet, aki, mint egyedüli bíró, meghozta a döntést az életszentségről. Mivel vértanúról van szó, nem volt szükség csodára a boldoggá avatáshoz. A szentté avatáshoz viszont csoda felmutatására lesz majd szükség. Mit is jelent pontosan valakinek a boldoggá avatása? – A boldoggá avatás ünnepélyes kijelentése annak, hogy az elhunytat Isten felvette a boldogok seregébe, azaz Isten színe látására jutott. A boldoggá avatás mindig megelőzi a szentté avatást, de teológiai tartalmuk azonos: annak ünnepélyes kinyilvánítása, hogy az adott személy hősies fokon gyakorolta a keresztény erényeket, vagy életét áldozva tett tanúságot a Krisztusba vetett hite mellett, azaz vértanú. A boldoggá avatásnak területileg korlátozó hatálya van, ez azt jelenti, hogy csak egy bizonyos területen, egy bizonyos közösségben engedélyezi a boldoggá avatott tiszteletét. Ez a közösség lehet egy részegyház, például egyházmegye, egy adott országban élő közösség, vagy például egy szerzetesrend. A szentté avatás, szemben a boldoggá avatással, az egész egyház számára kötelező jelleggel előírja az illető szent liturgikus tiszteletét. Milyen ember, milyen püspök volt Scheffler János? – Erre a kérdésre, úgy érzem, nehezen tudok válaszolni. Nagyon sok mindent kellene elmondanom, és biztos, hogy kimerítően nem fog sikerülni. Megpróbálom időben és térben elhelyezni. Az időintervallum 1887– 1952. Magyar világ, majd pedig az első világháború, Trianon, aztán a második világháború előtt még a bécsi döntés, a második világháború, utána pedig a kommunista uralom. Ezek az időbeli tények jellemzik az életét, és biztos, hogy nagyon mély nyomot hagytak benne. Kálmándon született, egy Nagykárolyhoz közeli sváb községben, de magyar világban, magyar iskolában járt, ízig-vérig magyarrá lett. Ebből a kicsi községből indult el, és elég nagy utat járt be. Tanulmányait Kálmándon, Szatmárnémetiben, Budapesten végezte, 1910. július 6-án pappá szentelték. Utána is folytatja a tanulmányait a római Gregoriana egyetemen, ahol 1912-ben kánonjogból doktorátust szerez. Ezzel a tanulás számára nem fejeződik be, hiszen beiratkozik a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karára, és magánúton készül az alapvető és ágazatos hittan vizsgára. 1915. novemberében az egyetem a hittudomány királygyűrűs doktorává avatja. Közben volt segédlelkész, a papnevelő intézet tanulmányi felügyelője és filozófiatanára, hitszónok, gimnáziumi hittanár, plébános, teológiai tanár, aztán a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem egyházjogi tanszékének tanára 1940-ben. 1942. március 26-án érkezik a püspöki kinevezését közlő pápai bulla, majd a nagyváradi kormányzói kinevezés, május 17-én pedig a Szatmári Székesegyházban Serédi Jusztinián hercegprímás, Glattfelder Gyula csanádi és Madarász István kassai püspökök segédletével, püspökké szenteli. Nagyon szép lelkipásztori programot tűzött ki maga elé, amit első körlevelében meg is fogalmazott. Először a püspöki címerére utalva elmondja, hogy miért is választotta azt, és miért ezt a jelmondatot: „Ut omnes unum sint” – „Hogy mindannyian egyek legyenek.” A címerének és jelmondatának mondanivalója az egyházmegye egysége. Magyarországon először a szatmári egyházmegyében Hám János püspök által szorgalmazott Jézus Szíve oltalma alatt szeretné ezt az egységet megvalósítani. Ő Hám püspök utóda, azért imádkozik és azért ajánlja fel az egész életét, hogy az egyházmegye húsz évig külön élő három része ismét egybeforrjon. Továbbá, hogy az egyházmegye minden papja a szent szolgálatban mindig igazi testvér, egy legyen. Hogy az egyházmegye magyar, német és szlovák hívei, minden nemzetiségi gyűlöletet félretéve, Krisztus szeretetében egymásra találjon. Végül, hogy papok és hívek a püspökkel és a pápával az élen egyetértésben Krisztusban és a mennyei Atyában egyek legyenek. Minden véleménykülönbség és szellemi áramlatok ellenére Krisztus egyedül igaz tanításának forrásából merítsenek, és a szent munka közben együtt imádkozzanak. Ez azonban áldozatot követelt... – Akkor még nem is sejtette, milyen nagy áldozatot kíván tőle éppen ezért az egységért és az egység megőrzéséért az Isten. A megpróbáltatások hamarosan jelentkeztek. A háború borzalmai elérték Szatmárt. A város bombázásakor a püspöki palota is találatot kapott két helyen: az óvóhelyen, pincében lévő teljes tanári kar és kispapság, s néhány nővér, szám szerint huszonegyen meghalnak. A püspök úr csak azért nincs az áldozatok között, mert előző nap Szatmárhegyre kikocsizott. Következik az oroszok bevonulása, majd pedig az egyházmegye újbóli szétdarabolása, de most már nem három, hanem négy részre. Egy része marad úgy, ahogy addig is volt, Romániához csatolva, a másik része Magyarországon, a harmadik része a Szovjetunióban, egy rész pedig Szlovákiában. Végig kellett szenvednie sváb származású híveinek a deportálását. Mindent megpróbált, amit csak tudott és tehetett, bár eredményt nem tudott elérni. A kommunista hatalom egyeduralkodóvá válása Romániában egyértelművé tette az egyházüldözést. A kommunistáknak elsődleges célpontjai a vallási vezetők voltak. Scheffler János életében a meghurcoltatások azzal kezdődtek, hogy 1948-ban a román kormány a kultusztörvény alapján felfüggeszti püspöki működését. 1950. május 23-án kényszerlakhelyre viszik, a Déva melletti Körösbánya ferences rendi kolostorába. Letartóztatásáig itt él magányosan, övéitől teljesen elzárva. A román kommunista hatalom az ő személyét nézte ki a Rómától független, Erdélyben egyedülinek elismert egyházmegye vezetésére, Márton Áron helyére. Az állami érdekeket kiszolgáló, az egyház átalakítására felhasznált gyulafehérvári egyházi vezetők mellé egy báb szerepet betöltő püspököt akartak. Nem vállalta a neki szánt szerepet, ezért letartóztatták. 1952. március 11–12-én a bukaresti belügyminisztériumban tartották fogva, innen szállították át Zsilava föld alatti börtönébe. Koncepciós pert kezdeményeztek ellene, a Vatikánnak való kémkedéssel és hazaárulással akarták megvádolni. Magas rangú állami vezetők azonnali felmentését ígérték, ha elvállalja a neki szánt szerepet. Cellatársainak elmondta, katolikus papnak nem szégyen kommunista börtönben szenvedni vagy meghalni. Hiszen a kötelesség teljesítése és a hitéhez való hűség juttatta oda. – Koncepciós per tárgyalására nem kerülhetett sor, mert a kínzások és a börtön embertelen körülményei egészségét tönkretették. Élete minden szakaszában hangoztatott célja Isten akaratának keresése, felismerése és teljesítése volt. Azt vallotta, hogy a szeretet próbája, mértéke, fokozója a másokért hozott áldozat. Ezért akart vezeklő, engesztelő lélekké válni. A cellatárs, Dan Mizrahy zsidó származású zeneszerző negyven év múltán is pontosan idézni tudta Szent Ágoston sorait, a püspök kedvelt gondolatát, amelyre megtanította, s amelyet neki meg is magyarázott: „Ott időzünk és látunk majd, látunk és szeretünk, szeretünk és dicsőítünk. Íme, mi lesz végül, vég nélkül. Mert mi más a mi végcélunk, ha nem eljutni az országba, melynek nincs vége.” Scheffler János püspököt mind a papok, mind a hívek az egyház vértanújának tekintették, aki Krisztus ügyéért szenvedett és halt meg a börtönben, embertelen körülmények között. Mit jelenthet püspök utódának és a jelenkori szatmári egyházmegyének Scheffler János alakja? – Püspökszentelésemen Jakubinyi György érsek atya két János püspökünk példáját állította elém követendőként: Hám Jánosét és Scheffler Jánosét. Az egyházmegye mindkettőjük boldoggá avatását beindította. Scheffler János a kitartásnak, a hitnek olyan csodálatos példaképe, amelyet, azt hiszem, életemben nekem is követnem kell. Az egyház iránti hűsége, az emberek szeretete és mindenvállalása jellemezte az ő életét. Személye felbecsülhetetlen kincs számunkra, az egyházmegye büszkesége. Ugyanakkor kihívás is arra, hogy ismerjük meg az életét, a gondolkodásmódját, a hitét és az ő csodálatos nagyságát. Hiszen csak ez után fogjuk tudni követni. Az az igazság, hogy nem sokat hallottunk Scheffler János püspökünkről a változások előtt. A papok csak egymás között mertek beszélni róla, lelkigyakorlatos könyvét használták rekollekciók alkalmával, de mi, fiatalabb kispapok, papok, nagyon keveset tudtunk róla. Valóban nagy kihívás ez számunkra, hogy megismerjük az ő életét, és azt hiszem, az elkövetkezendő időnek ez igen komoly feladata kell hogy legyen. Nem elég, hogy boldoggá avatjuk, hanem sokkal inkább közel kell engednünk őt magunkhoz. Meg kell őt ismernünk azért, hogy megszeretve a nyomába tudjunk lépni. Már két évtizede, hogy imádkozunk az ő boldoggá avatásáért minden szentmisén. Ugyanakkor halálának évfordulóján, majd pedig születése napján szentmisékkel kértük, ostromoltuk az Eget az ő mihamarabbi boldoggá avatásáért. Ezt a kegyelmet megkaptuk. Mit lehet tenni Scheffler János kultuszának kialakításáért? – A boldoggá avatás előtt semmiféle kultuszt nem engedélyez az egyház, de utána igen. Egyházmegyénk számára ez is nagy kihívás lesz. Azt hiszem, ezt a kultuszt a józanság, az ésszerűség kell hogy jellemezze, és erre fogunk a legnagyobb hangsúllyal törekedni. Egy szentnek vagy boldognak a kultusza sohasem öncél. Mindig Istent és az Ő dicsőségét kell szem előtt tartanunk, és természetesen a lelkek üdvét. A Szentatya jóváhagyásával meglesz az ő ünnepe, és természetesen az egyházmegyében ezt mindig fényesen akarjuk majd megünnepelni, ugyanakkor szeretnénk imafüzetet összeállítani az ő tiszteletére, az ő gondolataival, és természetesen imádkozni hozzá. Már nemcsak érte, hanem hozzá imádkozni, és kérni az ő közbenjárását különböző bajainkban, szükségeinkben. Hiszen ő a leginkább ismeri a mi helyzetünket, az egyházmegyét, a híveit, és hiszem, hogy hathatós közbenjárónk lesz Isten trónja előtt. Ugyanakkor folytatni kell és folytatni fogjuk az imát azért, hogy közbenjárására Isten csodát is tegyen, és ne csak boldogként, hanem majd szentként is tisztelhessük őt. Már akkor nem csupán egyházmegyénkben, nem csupán a magyarlakta területen, hanem az egész világegyházban. Józsa János. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. február 4.Múltfaggató könyvböngészdeRitka, mint a fehér holló, hogy egy szerző megvallja: könyve – az első kiadáshoz képest – két év múlva korrekcióra szorul. 2008 végén közöltünk interjút dr. Szőcs András váci orvossal, aki a Pallas-Akadémia Kiadónál megjelentette Lármafák öröksége Csíkszentmihály című könyvét, s benne közzétette édesapja, Szőcs Vince hátrahagyott néprajzi örökségét is. „Javított kiadás” A könyv megjelenését fokozott érdeklődés, ugyanakkor éles szakmai kritika is fogadta, egyesek kétségbe vonták tudományos hitelét. Ezzel kapcsolatban nyilatkozta a szerző: „Félek, hogy tovább haladva veszélyes vizekre eveznék, melynek épp műkedvelői hitelességem látná kárát... Jól ismerem a professzionalizmus és az amatőrizmus közti határt. A gyógyító munkában például a természetgyógyászat gyakran csodával határos eredményeket mutat fel, ennek ellenére nagy baj lenne, ha csak erre hagyatkoznánk... Számomra és könyvünk számára az igazi sikert az jelentené, ha lenne utóélete, ha szakemberek mondanának véleményt – elfogadva vagy elvetve vitatható állításaimat.” Az azóta eltelt két esztendő nem múlt el haszontalanul. A könyvet Benkő Elek, az MTA régész doktora a kellő szakmai szigorral lektorálta, s a több mint egy évig tartó konzultációsorozat eredménye egy javított kiadás lehetősége lett, amelyben a korábban „ütköztetett hipotézisek” a helyükre kerültek. A szerzőnek az új kiadáshoz írt előszava szerint „szép példája jött létre a műkedvelő és a szakember együttműködésének: a képzelet teret kapott ugyan, de nem maradtak a szövegben zavaró tárgyi tévedések sem.” Figyelemre méltó a csíkszeredai Alutus kiadásában 2010 végére megjelent munka élén Benkő Elek szakmai értékelése is, amely mintegy új életet ad egy, a székely helytörténettel foglalkozó úttörő munkának. Tanulmányok az Erdélyi Fiatalokról Cseke Péter irodalomtörténész-közírónak egyik alapvető kutatási területe a két világháború közötti, az Erdélyi Fiatalok című lappal fémjelzett erdélyi szellemi mozgalom és annak elhelyezése a (közép-)európai kultúrkörben. Nemrégiben egyetlen könyvbe gyűjtötte össze vonatkozó eszmetörténeti tanulmányait (Fájó sebekből termő ágak. Világtávlatban gondolkodó Erdélyi Fiatalok. Lucidus Kiadó, Budapest, 2010. Kisebbségkutatás Könyvek.), ebből kellő alapossággal és indokoltsággal kirajzolódik az a páratlan szellemi nyereség, amelynek az egészséges kisebbségi helyzettudat kialakulásában és működésében máig ható és megszívlelendő tanulságai vannak. A kilenc tanulmányból összeálló, előszóval megfejelt gyűjtemény érdekessége, hogy a bennük megvilágított részjelenségek olyan koncentrikus körökben érintkeznek és interferálnak egyben, amelyek nyomán nem a hézagok, hanem a felvillantott összefüggések és együvé tartozások emelkednek ki elsősorban, s válnak részkutatásokból „termő ágakat” felbecsülő (kvázi) monográfiává. Méra naplója Egy 1944-től vezetett magánnapló kiadása (Vorzsák Anna: Méra naplója. Csíki Műemlékvédő Egyesület, Csíkszereda, 2010) keltett nagy visszhangot nem csupán a régióban, hanem szélesebb körben is. A naplóíró ugyanis papírra vetette az 1945-ös, háború végi menekülés, a Magyarországon töltött evakuálási időszak, a háború vége és a hazatérés kalandos eseményeit, folytatva a háború utáni Csíkszereda újjászerveződő életének személyi vonatkozásaival. A naplót mindenekelőtt erőteljes érzelmi szempontok motiválják: gyorsan kibontakozó, majd beteljesületlen távszerelem krónikája a sok évet átfogó feljegyzések sorozata, különböző közjátékokkal tarkítva. Külön érdekessége az írásnak az az intim emlékezés, amivel a szerző a háborús hadműveletek során személyesen megismert Wass Albert íróhoz fűződő kapcsolatait is megörökíti. A kötet szerkesztői, Daczó Katalin és Ferencz Réka, megérezték a kezükbe került „nyersanyag”ban a nóvumot: a magánélet felől láttatott eseményrögzítések ritka vendégek a memoárirodalomban (és a könyv a visszajelzések szerint a Wass Albert-kutatás számára is több mint érdekes!). A kézirat előkerülése és merész hasznosítása az örökösök nagyvonalúságát és a szerkesztők egészséges szimatát egyaránt dicséri. Cseke Gábor. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. február 5.Lakcímet tartalmazó okmányt kapnának a honosított magyarokNyilvántartásba vennék a 2011. január 1-jét követően kedvezményesen honosított, és Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező polgárokat is a közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken benyújtott törvénymódosító-javaslatai értelmében; az érintettek személyi azonosítót és lakcímet tartalmazó okmányt kapnának. Navracsics Tibor, az Országgyűlés honlapján közzétett javaslatok indoklásában kifejtette: az egyszerűsített honosítás bevezetésével megszűnt az az általános követelmény, mely szerint a magyar állampolgárság megszerzésének előfeltétele a magyarországi lakóhely megléte. Ennek következtében jelenleg nem áll rendelkezésre olyan hatósági nyilvántartás, amelynek segítségével a honosítással érintett személyi kör vonatkozásában megbízható adatok állnának rendelkezésre. Ebből következően szükséges megteremteni annak jogi keretét, hogy a 2011.január 1-jét követően a kedvezményesen honosított Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező polgárok a személyi adat- és lakcímnyilvántartás hatálya alá tartozzanak - olvasható az indítványban. A tervek szerint az érintetteket az állampolgársági ügyekben eljáró szerv elektronikus értesítése alapján hivatalból induló eljárás keretében vennék nyilvántartásba, és a magyarországi lakóhellyel nem rendelkezők részére személyi azonosítót és lakcímet tartalmazó okmányt adnának ki. A módosítása kiterjed a honosítási okirat adattartamának kiegészítésére, az állampolgárság igazolásának lehetőségeinek kibővítésére, az állampolgársági kérelmek benyújtási lehetőségének szélesítésére, valamint az eskü vagy fogadalom lebonyolításának rugalmasabbá tételére. Bumm.sk 2011. február 5.Cs. Gyímesi Éva: Magyarországon visszafordult az időA hajdani közép- és kelet-európai demokratikus ellenzék meghatározó képviselői közül is többen tiltakoztak az Orbán-kormány demokráciaellenes lépései miatt. Nyílt levelükben arra is felhívták az uniós döntéshozók figyelmét: a szabadságban egyesült Európa célkitűzése súlyos veszélybe került azzal, hogy az EU-tagállam Magyarországon felszámolták a liberális demokráciát. A petíciót az erdélyi irodalomtörténész, egyetemi tanár is jegyzi. Most arról is beszélt a 168 Órának: Magyarországon visszafordult az idő. Sándor Zsuzsanna interjúja. - Közép-Európában az elmúlt húsz évben már többször hatalomra kerültek populista vezetők. Például Szlovákiában Mečiar, majd a Fico–Slota-koalíció vagy a lengyeleknél Kaczynskiék. Ám egyikükre sem zúdult olyan nemzetközi össztűz, mint most az Orbán-kormányra. Csupán az uniós elnökségünk miatt figyelnek ránk jobban? – Azért is, mert 1989 óta sehol nem rombolták le olyan gyorsasággal a jogállamot, mint Magyarországon. Orbán Viktor ebben „csúcstartó”: ennyi demokráciaellenes lépést senki nem tett meg ilyen rövid idő alatt. - Nyílt levelükben azt is írják: Magyarországon megszűnt a liberális demokrácia. Mások azonban úgy vélik: amíg többpártrendszer és szabad választások vannak nálunk, a demokrácia megkérdőjelezhetetlen. – Nem értek ezzel egyet. Legalább ennyire fontos kritérium a magántulajdon védelme is. Ezt sértette meg az Orbán-kormány a magánnyugdíjpénztárak államosításával. Lényegében ugyanúgy jártak el, mint hajdan Rákosiék, akik szintén közérdekre hivatkozva egyszerűen elkobozták a földeket. Az ilyen önkényes központi intézkedések abszolút polgárellenesek. - Ám a legtöbb külföldi támadást a médiatörvény miatt kapta a Fidesz. – A szólásszabadság az európai értékrend egyik alapja. A Fidesz pártirányítás alá vette a médiát: ez – bárhogyan magyarázkodnak is – a cenzúra bevezetését jelenti. A megfélemlítés eszközeivel az egész sajtót megalázzák. A nyilvánosság korlátozása ugyanakkor nemcsak az újságírók sérelme, hanem minden állampolgáré. De nem vagyok politikai elemző: Orbán Viktorról és párttársairól inkább egyetemi tanárként, értelmiségiként tudok véleményt mondani. - Hallgatom. – A Fidesz politikusai mintha semmit sem értenének az európai szellemiségből, amelynek a szabadság, a másik méltóságának tisztelete és a szolidaritás az alapja. Folyton a „magyar emberek” nevében nyilatkoznak, mintha létezne ilyen homogén közösség. Figyelmen kívül hagyják a társadalmi tagoltságot, a világnézeti, kulturális különbözőségeket, illetve a szociális, egzisztenciális törésvonalakat. Érzéketlenek a peremre szorultak sorsa iránt. A legnagyobb bajnak azt tartom: ezek a politikusok nem is akarnak tanulni. Orbánból már hiányzik a nyitottság ehhez, megnyilatkozásaiban sincs igénye a magasabb színvonalra. A zsarnokhajlamú alkat különben is hatalmi gőggel szokta kompenzálni kisebbrendűségi érzését. Ez a komplexus nagyban hozzájárult a médiatörvényhez: mögötte valójában félelem húzódik. Ezért kívánja elhallgattatni a másképpen gondolkodókat. Fenyegetésekkel próbálja öncenzúrára kényszeríteni őket. - Nem gondolja: a nemzetközi tiltakozások csak fokozzák a fideszesek arroganciáját a balliberális értelmiséggel szemben? Németh Zsolt külügyi államtitkár blogjában azt írta: egyes hazai szellemi körök szándékosan keltik a hisztériát, hogy lejárassák a hazájukat. – Annak idején efféle vádakkal támadtak minket, erdélyi másként gondolkodókat is. Egyik besúgóm, egyébként kiváló irodalomkritikus, jelentésében azt is írta: „Gyimesi Éva nem szolgálja igazán a romániai magyarság érdekeit, inkább bizonyos budapesti (zsidó) szellemi körök ízlésének megfelelő nézeteket terjeszt.” Később, 1993-ban Tőkés László nevezett „román- és zsidóbérencnek”, de voltam már „nemzetáruló” is. Átestem mindazon, amit most a magyarországi baloldali, liberális értelmiség elszenved. Csakhogy miközben nálunk úgy-ahogy, de erősödik a demokrácia, Magyarországon mintha visszafordult volna az idő. A jobboldal azt üzeni: akik az egyetemes európai gondolkodásmódot képviselik, azok idegenszívűek, megtagadják a nemzetüket. A Fidesz „szakpolitikusai” – hogy csak a legszűkebb területemen maradjak – képtelenek belátni: olyan, hogy népnemzeti irodalomelmélet vagy esztétika, egyszerűen nem létezik. A tudományokban, az irodalomban és művészetekben egyetemes értékek vannak. És az egyetemes fogalmak használata nem egyenlő a hazafiatlansággal. - Mégis: mivel bátorítaná azokat az értelmiségieket, akiket idehaza ellehetetlenít a hatalom? – Keserű iróniával azt is javasolhatom magyarországi barátaimnak: ha szükségét érzik, nyugodtan publikáljanak erdélyi lapokban, folyóiratokban. - A nyolcvanas években a diktatúra elől menekülve sok erdélyi magyar települt át ide. Most keressünk mi védelmet odaát? – Én csak azt hangsúlyoznám: Romániában most minden nézet megfogalmazódhat az anyanyelvű médiában anélkül, hogy retorziótól kellene tartani. A román média egy része pedig jelenleg még mindig jelentős ellensúlyt képvisel a hatalomhoz való viszonyában. - Másfelől: innen úgy látszik, hogy az erdélyi magyarság körében is nagy a Fidesz népszerűsége. Hiszen a kormány kettős állampolgárságot adott a határon túliaknak. – Nem végeztem közvélemény-kutatásokat. De azt megjegyezném: a magyar parlament által hozott úgynevezett Trianon-törvényt demagógnak tartom. - Miért? – A versailles-i béketárgyalásokon nem is ülhetett asztalhoz a magyar küldöttség: a tragédiához vezető döntéseket nélkülünk hozták meg. Magyarország mai kormánya így nem illetékes abban, hogy „kárpótoljon” minket Trianonért. Ennyi évtized elteltével ráadásul végképp értelmezhetetlen a nemzetegységesítés. A Fidesz ezzel a szimbolikus gesztusával valójában hegemóniára törekszik Erdélyben is. Létrehozták – a PR-szöveg szerint – „a honosítási eljárásokat menedzselő, megkönnyítő” demokrácia-központokat. A megszervezésükbe nálunk nagy pénzbefektetéssel kizárólag Tőkés László leendő pártjának magját, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot vonták be. Markó Béla ugyan nyilatkozatban is felajánlotta az RMDSZ irodáit, infrastruktúráját, ám azok ingyen sem kellettek a magyar kormánynak. A Fidesz támogatási stratégiája diszkriminál: ideológiailag válogat a támogatandó erdélyi szervezetek, napilapok és folyóiratok között. Például azt hallani: visszautasították a kolozsvári Szabadság című regionális napilap finanszírozási pályázatait. Ezt az újságot még a romániai „forradalom” idején alapítottuk: azóta is alapelve a kiegyensúlyozott tájékoztatás. De a marosvásárhelyi Látó című irodalmi folyóirat finanszírozását is részben megszüntette a Fidesz. A nagy múltú Korunk is kénytelen szűkebb büdzséből gazdálkodni, miközben a jobbikos Erdélyi Naplónak feljött a csillaga. - Orbán pártja nem is csinált titkot abból, mi az ára a kettős állampolgárságnak. Mikola István annak idején kijelentette: „Ha a határon túliak is szavazni fognak, a Fidesz-kormány húsz évre bebetonozhatja magát.” – Széchenyi István szerint kétféle hazafiság létezik: a szó- és a tetthazafiság. Vagyis nem elég csupán fennkölten beszélni, érzelegni a honszeretetről: hétköznapi, konkrét tettekre kell azt váltani. A polgári erkölcs – szerintem – most azt diktálja: csak azok vegyék igénybe a magyar állampolgárságot, akik dolgozni is hajlandók azért az országért, tevékenyen részt venni gondjaiban. Ha valóban ott akarnak élni, hajlandók legyenek ezért adót fizetni. Ám ha egy lakcímkártya is elég lesz a szavazásokhoz, fennáll a veszélye annak: 2014-ben a határon túli magyarokkal lehet majd „fülkeforradalmat” csinálni. Erre próbálnak felhasználni minket. - Schmitt Pál köztársasági elnök újévi beszédében egyenesen úgy fogalmazott: az uniós elnökség alatt Magyarország fennhatósága alá kerül a határon túli magyarság is. – Ez rendkívül lekezelő mondat, és sértő ránk nézve: az erdélyi magyar nem kisebb magyar, az itteni kultúra nem értéktelenebb. Nincs szükségünk szellemi fennhatóságra. - Nem gondolja: a mindinkább jobbra tolódó magyar politika fölerősítheti a nacionalizmust az egész térségben? – Egyelőre kétlem ezt. Meggyőződésem: a most kialakult magyarországi helyzet speciális, és jellemzően a kádárizmus következménye. Közhely, de a rendszerváltás előtt Magyarország volt „a legvidámabb barakk”. A „pannon magyarok” 1956 után hozzánk képest viszonylagos jólétben éltek, Nyugatra is utazhattak, nem szenvedtek annyira az elnyomástól. Ezért ma a szabadságot sem tudják igazán megbecsülni: a többség számára az alapjogokat kifejező fogalmak nagyon elvontak lehetnek. A többi egykori kommunista országban sokkal keményebb volt a diktatúra, s talán ezért is jelentett és jelent számunkra többet az européer szellemiség. Ugyanakkor nem tűrhetjük, hogy bárki is semmibe vegye azt a közös értékrendet, amelyről ’89-ig csupán álmodhattunk, s amelyért jó néhányan évtizedeken át küzdöttünk itt, Közép-Európában. 168ora.hu. Erdély,ma 2011. február 5.Sikeres csapatjáték vagy vesztett meccsA Fidesz—KDNP fölényes győzelme után a magyar nemzetpolitikában bekövetkezett változások — amint ezt nem csupán sejteni, hanem előre tudni lehetett — az erdélyi közéletbe és pártéletbe begyűrűzve jelentős erő- és befolyásátcsoportosításhoz vezettek. Ennek személyhez köthető eklatáns példája Tőkés László és a köréje szerveződött politikai erők hazai, Kárpát-medencei és európai szerepkörének megerősödése, érzékelhető dominanciája, közösségi szinten az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak a politikai élet fő sodrásába kerülése. Ez gyökeresen átalakította a magyar—magyar viszonyokat, már az első nemzetpolitikai lépéseknél érzékelni lehetett, hogy pillanatnyilag, de távlatilag is az EMNT lesz a jobbközép magyar kormányzat meghatározó romániai partnere. Azon utólag is csak csodálkozni lehet, hogy az RMDSZ-nek a hazai pártok körüli váltakozó rajzása és ingajárata, a magyar szocialista és balliberális körökkel ápolt kapcsolata a szövetség vezetőit nem ébresztette rá erre, és a Gyurcsány-kormány bukása után is a pártok közötti azonos, egyenlő partnerkapcsolatokról nyilatkoztak. Az RMDSZ magyarországi bizalomvesztésének első tünete az, amikor a határokon kívül rekedt magyarságnak a magyar nemzethez való jogi kötődését nem az RMDSZ húsz év alatt hierarchikusan kiépült hálózatára bízták, hanem a Demokrácia Központokat részesítették előnyben. Volt is — van is — emiatt bizonyos körökben durcás féltékenység, a legjellemzőbb, mára már mosolyt fakasztó versengés, hogy a könnyített eljárással megszerezhető állampolgárság ügyintézését ki tartsa a kezében, mert tudni lehetett, hogy a magyar népesség egészét érintő kezdeményezés egyben partner- és pártválasztást is jelenthet. Ennek eddigi utolsó akkordja, hogy Szász Jenő — akit én nem azonosítok az MPP tulajdonképpeni tagságával — ugyancsak demokrácia-központosdit játszik, sőt, Tőkés László politikai és morális lejáratási próbálkozásai után, érezvén a sáfrány illatát, egy erdélyi magyar jobboldali szövetség létrehozásáért agitál — és most kapaszkodjunk meg — az RMDSZ ellenében, mintha az RMDSZ húszéves politikai szerepvállalását csak az őszödi rém, a gyurcsányizmus határozta volna meg, és nem lenne tagságának zöme a magyarság sorsa iránt elkötelezett. A szűkebb pátriánkban, Háromszéken már egy ideje hangoztatott kezdeményezés — a magyar pártok, szövetségek és a civil szféra összefogása — egyelőre országos szinten nem talált meghallgatásra. Enélkül pedig a hazai magyarság az országos politikai pályán még labdaadogató sem lehet. Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. február 5.Szoborállítással ünnepel SepsiszentgyörgyIdén 550 éve, hogy először említették városként Sepsiszentgyörgyöt a dokumentumok, jobb híján tehát az 1461-es évet tartjuk a város születésnapjának. S míg másutt a települések jeles évfordulóit néhány napos, egyhetes dínomdánommal ünneplik, nálunk egész évben tart a születésnapi buli. Melyen több tíz program mellett kiemelt eseménynek ígérkezik egy "igazi" Szent György-szobor állítása. Mint Antal Árpád András polgármester ismertette, a város lakóinak többéves igénye az igazi Szent György-szobor, s ez idén valószínűleg beérik: az 550. születésnap egyik mozzanata lesz a város névadójáról a Kolozsvári Márton és György testvérek által alkotott klasszikus szobor másolatának felállítása. Az eredeti szobor 1373-ban készült, Prágában a Hradzsin udvarán áll, róla I. Ferenc József király készíttetett két gipszmintát, egyiket az Erdélyi Múzeumnak ajándékozva ― erről készült az 1904-ben leleplezett kolozsvári Sárkányölő Szent György-szobor. Jelenleg mintát "valamelyik budapesti egyetem" őriz, így a másolat is ott készül majd, mondta a polgármester, hozzátéve, helye nem a Szent György téren lesz, hiszen a mostani Szent György-szobor a városhoz nőtt, eltávolítani nem szabad, hanem valószínűleg a Petőfi Sándor―Olt utca kereszteződésében, ahol a városrendezés folyamán terecske alakul ki. Ami a város születésnapi ünnepségsorozatát illeti, folyamatban a programok kidolgozása. A kulturális, kreatív-interaktív és szórakoztató rendezvények minden korosztályt megszólítanak, minden érdeklődési területet átfognak, ígérik a szervezők. A programfolyamot a város múltjának és jelenének megismertetése céljával alkotják, számos partnerintézményt, civil szervezetet bevonva, illetve az amúgy is megszervezendő rendezvényeket a születésnapi sorozatba integrálva ― így például a Csutak Vilmos-szobor állítását is. Sok-sok ötlet felmerült már, többek között korabeli vásár szervezése, fotó- és rajzpályázat kis- és nagydiákoknak, városismereti vetélkedő, illetve az 550-es évszámmal eljátszadozva például egy 550 perces koncert. Könyvsorozattal is készül a város, Sepsiszentgyörgy képes története mellett többek között egyháztörténeti kiadványt szándékszanak megjelentetni, illetve egy összegző kötetet is az év folyamán a születésnapi rendezvényekről megjelent írásokból, "hogy nyoma maradjon a városünnepnek", mondta a polgármester. Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. február 5.RMDSZ: „őszödi beszéd”A Hotnews hírportál közzétett egy mintegy százperces hangfelvételt, amely a Maros megyei RMDSZ január 27-én zárt ajtók mögött lezajlott területi küldöttgyűlésén készült, miután a sajtó képviselőit távozásra kérték. Az ülésen az RMDSZ-elnökjelöltek röviden ismertetik programjukat, Olosz Gergely kivételével, aki nem volt jelen, és levelet küldött a testületnek. "Sokat jártam az országban, de ilyen még nem volt, hogy a sajtót kirakni, hogy a személyre szóló szavazás ne legyen titkos, ezzel transzparencia, demokrácia köszönő viszonyban nincsen" — kezdte beszédét Eckstein-Kovács Péter. Szerinte változtatni kell az RMDSZ-vezetőség struktúráján, a döntéshozatalba be kell vonni a helyi szervezetek vezetőit és az RMDSZ-es polgármestereket is. Nem támogatja a szervezet túlbürokratizálását, és nem támogatja a politikai alelnöki tisztség létét sem. Egy politikai struktúrában az elnök dönt, és ő is kommunikál politikai síkon, egy politikai alelnök gyengíti az elnök pozícióját — fejti ki. Karcsúsítani kell az ügyvezető elnökséget, de nem kell megszüntetni. Eckstein többek között azt is elmondja: sem Tőkés László, sem Orbán Viktor, sem pedig Traian Băsescu oldalán nem áll. "De elmentem, és beszéltem Tőkéssel, mivel kell a közös akarat ahhoz, hogy 2012-ben ott legyünk" — fogalmaz. Kelemen Hunor beszédében többek között kifejtette: ő és sokan mások Markótól, a Kárpát-medence legnagyobb magyar politikusától tanulták mindazt, amit tudnak, de ő nem Markó Béla, döntései pedig a saját döntései lesznek, a legszélesebb konzultációk alapján. Leszögezte: ha őt választják RMDSZ-elnöknek, Borbély Lászlót javasolja majd politikai alelnöknek, mivel a tapasztalatára, tudására szükség van, de azt is javasolja majd, hogy a területi szervezetek jelen legyenek a szövetség vezető testületeiben. A magyar—magyar kapcsolatokról Kelemen azt mondta: 2012-ig ki kell alakítani egy olyan együttműködést, amely nem veszélyezteti az RMDSZ parlamentbe jutását. "Ezért az EMNT-vel, az EMNT-ből alakuló párttal érdemes tárgyalni, és ahogy meg tudtunk egyezni 2009-ben, ha szükséges, meg tudunk egyezni 2012-ben is. Az MPP-vel én nem látom ebben a pillanatban a lehetőségét, hiszen ővelük egyszer már versenyeztünk, és megnyertük a versenyt 82 százalékkal az önkormányzatokban" — fogalmazott. "A pártok belső dolgaikról a sajtó kizárásával döntenek, ezért helyes ezt a technikai jellegű ülést zárt ajtók mögött tartani" — hangsúlyozta felszólalásában Kelemen Attila, az RMDSZ Maros megyei elnöke. Hozzátette: nem szeretné, ha éppen Băsescu tenne "nekünk" elnököt, de azt sem szeretné — és ezt a másik jelöltnek is megmondta korábban —, "hogy valamelyik magyarországi párt gondolná azt, ezentúl az RMDSZ a zsebében lesz, és majd akkor csepegtet valamit nekünk, ha úgy gondolja, hogy megérdemeljük". Markó Béla demagógiának nevezi azt a vélekedést, hogy a sajtónak jelen kell lennie valamennyi RMDSZ-döntés meghozatalakor. "Már eddig is mennyi minden elhangzott, amit nem szívesen látnánk viszont a sajtóban, nem azért, mert nem vállaljuk a véleményünket, de itt tisztán, világosan, sarkosan, néha bántóan elmondjuk egymásnak a véleményünket. A zárt tanácskozásnak ez a lényege, nem a titkolózás, hogy ne arra gondolva beszéljen egyikünk sem, hogy azzal foglalkozzék, ebből holnap az újságban mit lát viszont" — mondta a szövetségi elnök. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. február 5.Oktatás – A felsőoktatásban a magyarság alulreprezentált, alulfinanszírozott, a képzés egyoldalú Tudományos kötet az erdélyi magyar egyetemi oktatásrólAz erdélyi magyar felsőoktatás alapvető gondjairól alakult ki beszélgetés csütörtökön este a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusán, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Felsőoktatási Munkacsoportja által összeállított és az Ábel Kiadónál megjelent, Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai című tanulmánykötet bemutatóján. Szó esett többek között az oktatás minőségéről, egyensúly-eltolódásról, a magyar egyetemisták választásairól, magán és állami egyetemek, illetve egyetem és közoktatás viszonyáról. Szilágyi Mátyás magyar főkonzul emlékeztette a jelenlevőket, hogy tavaly már tartottak a nemzetpolitikai szempont szerint fontos könyvbemutatót a konzulátuson, ám idén ez az első ilyen esemény. – Az oktatás, és ezen belül a felsőoktatás az erdélyi magyar kisebbség stratégiai kérdése, és a politikai célrendszerben előkelő helyet foglal el ez a kérdéskör. Jelen esemény célja az, hogy interaktív találkozás, műhelymegbeszélés, egyféle hangos gondolkodás valósuljon meg a téma kapcsán – mondta a konzul, majd méltatta a könyvet, amely szerinte tartalmazza az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás fontos szempontjait. A magyar egyetemisták egyharmada tanul magyarul Péntek János, a tanulmánykötet egyik összeállítója emlékezett arra, hogy egy 2008 szeptemberében megrendezett eszmecsere következménye ez a tanulmánykötet, amely nem csak bemutatja az erdélyi magyar felsőoktatást, de ismert magyar tudományos személyiségek – Vizi Szilveszter, Berényi Dénes, Kozma Tamás – bíráló jellegű írásait is tartalmazza. – A tanulmánykötet összeállítóiként nem vagyunk abban a helyzetben, hogy stratégiákat dolgozzunk ki, hiszen nem rendelkezünk ezek megvalósításához szükséges döntési és költségvetési potenciállal. Ám a közösség és a szakmai tisztesség iránti elkötelezettségünk tetten érhető. Továbbá pártpolitika és ideológiai elfogultság nélkül közelítettük meg a kérdéskört – részletezte Péntek, majd a számadatok viszonylagosságára figyelmeztetett. Ennek alátámasztására azt a példát hozta fel, miszerint örvendetes, hogy az adatok szerint közel 11 ezer egyetemi hallgató tanul magyarul, ám ehhez hozzá kell tenni, hogy a magyar anyanyelvű hallgatók száma meghaladja a 35 ezret, így tehát fiataljaink alig harmada tanul anyanyelvén. A romániai rektorok egyik közelmúltbeli konferenciáján elhangzott, hogy Romániában egymillió egyetemi hallgató van, és akkor a magyar hallgatók 35 ezres lélekszáma messze nincs összhangban a romániai magyarság számarányával. Az új oktatási törvényről Péntek úgy vélekedett, hogy az új lehetőségeket tartalmaz a romániai magyar felsőoktatás számára. Elszomorító következtetéseket vont le: a romániai felsőoktatásban a magyar hallgatók és oktatók számát tekintve a romániai magyarság alulreprezentált, alulfinanszírozott, a képzés pedig egyoldalú. – Ahhoz, hogy ez megváltozzon, az intézmények jogi, pénzügyi és szakmai stabilizálódására van szükség. Elhangzott az is, hogy a felsőoktatásban észlelt gondok lehetséges „kútfeje” a közoktatás, illetve a nem megfelelő pedagógusképzés. Kolozsvárról hiányzik még egy kollégiumi (bentlakásos) központ, ám ehhez nagyon sok pénzre lenne szükség. Salat Levente: eltolódott az egyensúly Salat Levente egyetemi oktató, a kötet másik összeállítója három stratégiai irányvonalra hívta fel a jelenlevők figyelmét: a romániai magyar felsőoktatás kapcsán szükségét látja a létező intézmények helyzete konszolidálásának, a hiányzó román–magyar minőségbiztosítási rendszer kidolgozásának és az önálló magyar egyetem létesítésének. – Az erdélyi magyar felsőoktatást illetően eltolódott az egyensúly. A legbefolyásosabb szereplő, a román állam intézményei alulteljesítenek, ez a helyzet pedig lépéskényszerbe hozta a magyar államot. Az erdélyi magyarság nem stratégiaképes szereplő, az erdélyi magyarság nem tud erőforrásokat mozgósítani, és sorsa azoktól függ, akik eljárnak nevében. Az egyik legfontosabb feladat az lenne, hogy választ kapjunk arra a kérdésre: mi lesz a hosszú távú következménye ennek az egyensúlyvesztésnek – hangsúlyozta Salat. Megemlítette azt is, hogy ha az állami egyetemek magyar tagozatainak továbbra is rossz hírét keltik azzal, ahogy az egyetem többségi vezetősége viszonyul a kisebbségekhez, akkor a diákok más magyar nyelvű felsőoktatási intézmények felé fordulnak, és ily módon az erdélyi magyarság fokozatosan feladhatja a román állammal szembeni, az önálló magyar egyetem létesítésére vonatkozó igényét. Papp Z. Attila szintén a kötet szerkesztőjeként szólalt fel, a statisztikai adatokra alapozva: a 2009-ben érettségizett romániai magyar fiataloknak mindössze fele folytatta tanulmányait valamilyen egyetemen, de közülük is csak azok fele, azaz a maturandusok 25 százaléka tanult magyar nyelven. A legtöbb romániai fiatal Kolozsváron tanul a BBTE-n; a Sapientia EMTE-t a maturandusok 7–8, míg a Partiumi Keresztyén Egyetemet a végzősök 4–5 százaléka választotta. Versengés az állami és a magán tanintézetek között Veres Valér, a Kolozsvári Magyar EgyetEMI Intézet igazgatója úgy vélte: legyen közösségi felsőoktatási stratégia, ám azt tartsák be. Gaal György helytörténész felvetette, hogy a felekezeti iskolák az állami tanintézmények rovására erősödnek meg. Ez pedig azt is jelentheti, hogy a felekezeti iskolákban érettségiző fiatalok pedig – román nyelvtudás hiányában – a magyar nyelven oktató magánegyetemek felé irányulnak. – Ily módon fokozódik az egyensúly-eltolódás az állami egyetemek magyar tagozatai és a magánegyetemek között. Ezért van hát szükség önálló állami magyar nyelvű egyetemre – összegzett a hozzászóló. Pásztor Gabriella államtanácsos szerint az új oktatási törvény szakítópróbáját nem a nemzeti kisebbségek számára kedvező paragrafusok – a románnyelv speciális tanrend és tankönyv szerinti oktatása, továbbá az ország földrajzának és történelmének az illető nemzeti kisebbségek anyanyelvén való oktatása – jelentették, hanem a felsőoktatásra vonatkozó törvénycikkelyek. – Ami az állami és a magán köz- és felsőoktatási intézmények közti versengést illeti, az az intézmény marad meg, amely megfelel a piac követelményeinek – hangsúlyozta az államtanácsos, akitől azt is megtudtuk: az új oktatási törvény „alfája és omegája” a most kidolgozásra kerülő módszertanok lesznek. Kötő József parlamenti képviselő az önálló magyar egyetem létrehozásának szükségességére és a romániai magyarságnak a felsőoktatásban való alulreprezentáltságára összpontosított. Arra is figyelmeztetett, hogy a globalizálódó világban fiataljainknak versenyképes felsőfokú oktatásra van szüksége. – A politikum kötelessége törvényes keretet biztosítani ama elgondolásoknak, amelyeket a szakmai háttér jónak talál – mondta. Végül Lakatos András, az RMDSZ oktatásügyi alelnöke a közoktatás reformjáról, a pedagógusképzés hiányosságairól értekezett. N. H. D. Szabadság (Kolozsvár) 2011. február 5.Emlékezet-frissítőVártam, hátha valaki megszólal Asztalos Lajosnak a kérdéseket alapvetően pontosan felvető cikke kapcsán (Mit gondolnak rólunk a románok? Szabadság, 2011.január 31.). Amíg el nem felejtődik, megteszem hát én. A Punteáról, a Kolozsvárt készült román nyelvű lapról van szó, amelynek, Asztalos emlékezete szerint, ő volt az egyik kezdeményezője, szorgalmazója, majd szerkesztője, és amely lap 1991 áprilisa és 1993 júliusa között jelent meg, a megyei RMDSZ kiadásában. Nos, ne vitassuk az érdemeket, de tartsuk tiszteletben a tényeket. Különösen, ha (úgy vélem legalábbis) történelmileg is fontos részletekről van szó. Egyébként könnyű lett volna ellenőrizni a véges emlékezetet, ugyanis A Hívó Szó és a Vándor Idő című, másfél hónapja megjelent könyvben megtalálhatók az adatok. A Puntea első száma 1990. február 1-jén jelent meg, a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács kiadványaként (Foaie informativăa Uniunii Maghiarilor Democraţi, Cluj). Annak idején úgy gondoltuk, a románok megszólítása sürgősebb, mint egy magyar nyelvű RMDSZ-hivatalos elindítása (erre 1990. március 17-én került sor, a marosvásárhelyi események előtt közvetlenül). Az Erdélyi Híradó megjelentetését a Szabadság vállalta, mellékletként. A Puntea beköszöntőjét Szilágyi Júlia és Marius Tabacu jegyezte, a szerkesztőbizottság nevében. Nem érdektelen emlékeztetni arra sem, hogy az első Punteában Liviu Petrescu üdvözölte a „híd” („puntea”) építését, majd olyan román személyiségek szólaltak meg – a szerkesztők kérésére – a román–magyar (de románul szóló) kiadványban, mint Adrian Marino, Ion Aluaş, Ioan Popa, Virgil Nemoianu (Washingtonból). (A magyar szerzőket nem sorolom, a május végéig megjelent lapszámokban Asztalos Lajos nevét nem találom.) A Puntea további sorsa nyilván külön tanulmányozást, értelmezést kíván. Ami tény: a józanság jele volt, hogy nem csupán 1991 áprilisában jutott a kolozsvári magyarok eszébe, hogy reális képet kellene kialakítani önmagunkról a félretájékoztatott románokban, hanem tulajdonképpen az ú. forradalom után (közben) minjárt. Kántor Lajos. Szabadság (Kolozsvár) 2011. február 5.A 75 éves Asztalos Lajost köszöntöttükCsütörtök este a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) székhelyén barátai, ismerősei, munkatársai köszöntötték a 75. életévét betöltött Asztalos Lajost, a helytörténészt, a nyelvművelőt, a műemlékvédőt, a műfordítót, és nem utolsósorban a kolozsvári magyart, aki hányatott sorsa ellenére autodidakta módon képezte ki magát nagyon hasznos közéleti szereplőnkké. Méltatásában Péntek János KAB-elnök az ünnepelt sokoldalúságát, társadalmi hasznosságát emelte ki, akinek munkásságára a folyamatosság is jellemző. Zsigmond Emese, a Napsugár és a Szivárvány folyóiratok főszerkesztője Asztalos Lajos magyarságápoló sokoldalúságát hangsúlyozta, aki született pedagógus, bár sosem adatott meg neki, hogy tanítson. A fiatalon megismert kommunista börtön sem tudta letörni, szorgalma, tudásvágya, következetessége hajtotta a sokirányú megismerés felé. A Szabadság főszerkesztője, Újvári Ildikó, lapunk régi külső munkatársaként köszöntötte Asztalos Lajost, aki Kolozsvár-féltésből példát mutatva „behordott mindent” történelmi, építészeti, helyismereti, nyelvápolói, publicisztikai téren. Értékeinket ma már nem a túlfűtött nacionalizmus, hanem saját nemtörődömségünk, igénytelenségünk veszélyezteti leginkább, főleg ezekkel száll szembe Asztalos Lajos is. (Újdonság: az általa összeállított kolozsvári román–magyar utcanévjegyzék csütörtöktől a Szabadság honlapján olvasható.) Az ünnepelt csak annyit árult el, hogy mindig igyekezett követni saját érdeklődését, és úgy érzi, még sok a tennivalója. A most tapasztalt elismerés pedig további munkára ösztönzi. Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár) 2011. február 5.Berecki HarangszóA napokban megjelent a Balogh András által szerkesztett Berecki Harangszó független közművelődési és közéleti havilap tizenharmadik évfolyamának 145., idei első száma. A havilap állandó rovataiban elsősorban a helyi értékekről és eseményekről tájékoztat, egyben a helyi és egyetemes magyar kultúra megőrzésére és megismertetésére is vállalkozik. A friss számban Balogh András főszerkesztő köszönti az olvasókat az új esztendő elején, Ferentzi László a Magyar Kultúra Napjára a Himnuszról ír. A római katolikus templom felszentelésének 200. évfordulójáról, a berecki kulturális napokról szóló, Illyés Kinga színművész emlékét idéző írás is helyet kapott a januári számban.(Iochom) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. február 5.Romániai Magyar Irodalmi LexikonNagy művelődési esemény, igazi kulturális cselekedet volt éppen harminc évvel ezelőtt a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon (ROMIL) első kötetének megjelenése. Az akkori, szigorúan ellenőrzött romániai magyar nyilvánosság minden területén lehetett találkozni a könyv fogadtatásával, s természetesen a szabadabb magánszférában is zajlott az eszmecsere és véleménynyilvánítás az elkészült munkáról. Számos könyvbemutatóra került sor az országban, így Sepsiszentgyörgyön is nagyszámú helybeli és "vidékről" érkezett közönség előtt mutatták be 1982. március 23-án a kötetet a főszerkesztő, Balogh Edgár jelenlétében. A lexikon terve már az 1960-as évek végén felmerült, a szerkesztőbizottság 1968-ban alakult meg, de tizenkét évbe tellett, amíg az első kötet elhagyhatta a nyomdát negyvenezer (!) példányban. Addig az időpontig sem volt akadálytalan a lexikon útja a kiadóig és az olvasóig, hiszen a kommunista hatóságok mindent elkövettek, hogy a Romániában kisebbségben élő magyarság írásbeliségének, kultúrájának teljes körű és hiteles ismereteinek tárházát ne készíthesse el a nagyszámú lexikoni munkaközösség, de az első kötet megjelenését követően magának a munkának a folytatása is már-már lehetetlenné vált. Elkészült ugyan a második kötet 1983-ra, de megjelenése már csak a rendszerváltás után, 1991-ben vált lehetségessé, húszezer példányban szintén a Kriterion Könyvkiadó adta ki. A munka megváltozott körülmények között folytatódott, a harmadik kötet (1994) már Dávid Gyula főszerkesztősége alatt készült el, de a negyedik és ötödik — kettős — kötet megjelenésére (ezeket már az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel közösen adta ki a Kriterion, és példányszámuk három-háromezerre zsugorodott!) kétszer nyolc évet kellett várni (2002, illetve 2010), ami oly nagy időbeli lemaradás lexikonnál, hogy feltételezi egy kiegészítő kötet gyors megjelentetését ahhoz, hogy hasznos kézikönyv lehessen. Különben maga az alapító főszerkesztő számolt ezzel a megoldással már az első kötet megjelenése idején, de az ötödik kötetet azzal a gondolattal bocsátotta útjára Dávid Gyula, hogy sokféle meggondolásból el kell tekintenie a pótkötet elkészítésétől, kijelentette, hogy "ennek én semmilyen esélyét nem látom". Azt gondolom, hogy szükség van a kiegészítő kötetre ahhoz, hogy ezt a négy évtizede elkezdett munkát befejezettnek lehessen tekinteni. Huszonkilenc év választja el a ROMIL első kötetének kiadását az utolsóétól. Ha az utolsó kötet munkálatainak lezárása négy-öt évvel ezelőtt be is fejeződött, akkor is több mint huszonöt év romániai magyar irodalmának, illetve írásbeliségének számbavétele, dokumentálása maradt ki az első kötetből. A második kötet megjelenését tizenkilenc év választja el az utolsótól, de minthogy 1983-mal zárult le ennek az anyaggyűjtése és szerkesztése, ez esetben is a második több mint húsz év lemaradást "gyűjtött össze" az utolsó kötethez képest. Tartalmi szempontból tehát az egész szellemi vállalkozás és az elkészült munka egyaránt bevégzetlen. Nyilvánvaló, hogy nem lehet úgynevezett naprakész lexikont szerkeszteni, mert már megjelenésekor az élet túlhaladja mindahányat. A ROMIL esetében viszont az egyes kötetek között — tartalmukat, lefedettségüket illetően — az elfogadhatónál is nagyobb az időbeli lemaradás. A budapesti Akadémiai Kiadó például egy hasonló esetben az időbeli lemaradás áthidalására ugyancsak kiegészítő kötet kiadását vállalta, amikor a Világirodalmi Lexikon tizennyolc kötetes sorozatát kiegészítette. Ez a kiegészítő kötet aztán "behozta" azt a huszonöt éves időbeli lemaradást, ami az első kötet 1970-ben történt megjelenésétől eltelt az utolsó kötet kiadásáig. Ezért gondolom azt, hogy a hazai magyar tudományosság három-négy nemzedékének mérvadó képviselői által vállalt és végzett munkát befejezni kötelesség, még akkor is, ha szemléletében vitatható alapokon készült, illetve ha mentséget lehet is találni az abbahagyására. Kiemelném, hogy ebben a munkában bölcsőhelyünk, Háromszék is megfelelő súllyal van jelen, nemcsak mint szellemföldrajzi hely (bemutatják Erdővidék, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy magyar irodalmi és művelődési életét, valamint személyi szócikkekben számtalan alkotómunkásságát), hanem mint olyan, amely munkatársakat is adott a lexikonnak például Árvay József, Berde Zoltán, Borbáth Károly, Gazda József, Holló Ernő, Incze László, Kisgyörgy Zoltán, Salamon András, Veress Dániel személyében. Egy lexikonnal, egy kézikönyvvel szemben támasztott legfőbb igény a megbízható tájékoztatás. Minden más, elméleti vagy értékrendre vonatkozó elv igen fontos lehet egy irodalomtörténeti szintézis megírásakor például, de másodlagosnak minősül egy lexikonnál. Ezért sürgetem a ROMIL esetében a pótkötet mielőbbi elkészítését és kiadását. Ezáltal lehet csak betetőzöttnek tekinteni egy tartalmában és koncepciójában vitatható, de igen nagy, korszakokon átívelő erélyi magyar szellemi vállalkozást. Borcsa János. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. február 5.A székely társadalom — Településrendszerünk kialakulása, 2.Háromszék területét három nemzetség között osztották szét. A Feketeügy bal partján elterülő tájegységet az Orbai nemzetség kapta, a Feketügy jobb partját a Kézdi, míg a Feketeügy torkolatától felfelé eső terület, az Olt völgye a sebesi nemzetség birtokába került. Hasonló a helyzet Székelyföld más tájegységeiben is. A telegdi székelyek a Hargitától nyugatra eső tájegységet szállták meg. Egyik alcsoportjuk, a csíki ág a Csíki-medencét, másik csoport, a gyergyói ág a Gyergyói-medencét, míg a marosi székelyek a Maros középső folyásánál elterülő medencébe és a Nyárád völgyébe telepedtek le. Az összetűzések elkerülésére a nemzetségek területeinek határát a természeti adottságok alapján, patakok, folyók, völgyek, hegylábak vonalán húzták meg. Ahol erre szükség adódott, árkot ástak, és mesterséges földhányásokat emeltek. A gyepűkön, az utak kereszteződéseinél kapukat, átjárókat hagytak, amelyeket veszély idején elsáncoltak, megerősítettek. Védeni kellett az itt élő, többnyire magyar, kisebb számban szláv és türk eredetű népesség településeit, birtokait is. Ők elsősorban a királyi várak környékén, a különböző stratégiai pontokon éltek. A gyepűk nemcsak a helyi lakosság védelmét biztosították, hanem jelezték a birtok határait is. A gyepűk fenntartására nagy gondot fordítottak. Rugonfalvi Kiss István szavaival: ,,a határt halálosan komolyan vették". Erre a legjobb példa Erdővidék, ahol a szűk Baróti-medencét is kettévágták. Gyepűvonalat húztak a sebesi és a telegdi székelyek területének határán. A medence északi részét a telegdiek szállták meg, a déli részét a sebesi székelyek, határvonalként Uzonka és Barót patakát jelölték ki. ,,A gyepűvonal annyira komoly volt, hogy a Bacon nevű falut kettéosztó patak egyik partján alakult települést Telegdibacon, a másik partján lévőt Sepsibacon néven tartották nyilván egészen 1876-ig"― írja Egyed Ákos. Tehát a mai Nagybacont átszelő patakot a székelyek letelepítése idején jelölték ki nemzetségi határnak, s hiába nőtt egy faluvá a két oldalon élő telegdi és sebesi székelyek települése, mert a patak közigazgatási határként közel hétszáz éven keresztül elválasztotta őket egymástól. A pataktól északra eső falurész Bardocszék joghatósága alatt, a déli Miklósvárszék részeként szervezte életét. Megállapítható, hogy a hagyományok ereje az önkormányzat, a helyi szokásjog és törvények tiszteletének szilárd alapja volt. Egyetlen székely csoport a sepsi, amelynek mai lakóhelyére való átköltözését időhöz, évhez tudjuk kötni. A szászok jogi helyzetét szabályozó Andreanumban 1224-ben elhagyott (deserta) földnek nevezik azt a területet, ahol korábban laktak, amely azáltal vált pusztává, hogy a sebesi székelyeket elköltöztették onnan. Erre érdekes módon, s talán nem véletlenül, a Német Lovagrend fegyveres kiverésének előkészítési időpontjában került sor. II. Endre király katonai, stratégiai szempontok figyelembevételével döntött a dél-erdélyi székelyeknek a mai Háromszék területére való telepítéséről. Számára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az általa 1211-ben Barcaságra letelepített lovagok ellen fegyveres fellépésre van szükség, mivel azok Magyarországtól való elszakadásra törekednek, és független államot akarnak alapítani. A király ekkor engedi át a szászoknak a Szászvárostól Barótig terjedő területeket, ekkor valósult meg a sepsi székelyek áttelepítése a köztük élő türk blak (nem vlach — a szerző megj.) és besenyő csoportokkal. Elképzelhető azonban az is, hogy a lovagrend elleni harcra való felkészülés nélkül is sor került volna e telepítésekre, mert a király a szászokat egyetlen közigazgatási egységbe, összefüggő területre szerette volna tömöríteni. E sorok írójának az a meglátása, hogy a sebesi székely nemzetség letelepítésével lezárult a háromszéki medence betelepítése. Úgy tűnik, hogy az orbai és kézdi (kozdi) székelyek többségét már korábban letelepítették a Feketeügy két oldalára. Azonban nem lehet véletlen az, hogy a király a teutonokkal való összecsapás előestéjén helyezte át a sebesi székely nemzetséget Barcaság északi határára. Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. február 5.„Nagyapám fegyverrel jött, én meg pecséttel és tollal”Sok megható történettel, családi relikviával, évtizedeken keresztül féltve őrzött irattal találkoznak Magyarország csíkszeredai konzulátusának munkatársai az állampolgársági kérelmek átvételekor. Egy hetven évvel ezelőtt készült fénykép most, 2011 februárjának elején emberi sorsokat kapcsolt össze. A csíkszeredai magyar konzulátuson dolgozók munkája nem csak az állampolgársági kérelmekhez szükséges iratok számbavételéből és átvételéből áll. Együttérzésük, odafigyelésük jólesik a kérelmezőknek, az itteni emberek bizalma, szeretete pedig meghatja őket. Elbeszélgetnek az emberekkel, meghallgatják azokat a történeteket, amelyeket ki-ki fontosnak tart magyarságával kapcsolatban, megnézik, lemásolják a ritkaságszámba menő kordokumentumokat. És – ismétlem – gyakran meghatódnak. Valahogy így történt akkor is, amikor Szabó Ibolya az állampolgársági kérelme mellé egy hetven évvel ezelőtt készült fényképet és egy verset csatolt. A verset a magyar hadsereg bevonulásakor, tízévesen szavalta el. Az egyik magyar katona örömében ölbe kapta a kislányt – ekkor készült a felvétel. Lehet-e a kérvény mellé fényképet és verset csatolni, van-e helye emléknek a száraz iratcsomóban? Ezt kérdezte a kérvényt átvevő hölgy Böhm Dávid konzultól, aki csak rápillantott a képre, és azonnal igennel válaszolt. Később ellenőrzésre hozzá került a dosszié, és akkor már figyelmesebben megnézte a fényképet. A mosolygós katona ismerősnek tűnt. – A papírok közé ajándéknak odatettem a vers másolatát, bizonyításképp, nehogy kétségbe vonják, van-e bennem magyar vér – meséli Szabó Ibolya. – A hölgy, aki átvette, azonnal odanyújtotta Dávidnak azzal, hogy nézd meg, milyen kincset kaptunk. Ő ránézett a képre, rám kacsintott, összemosolyogtunk. – Az adatlapokat átveszik a kollégák, rengeteg anyakönyvi kivonatot nézünk, olvasunk. Hozzám azzal jöttek oda, hogy Ibi néninek van egy kérése: fényképet is szeretne csatolni. Ez nem szokványos, hiszen egy fotó nem támogató dokumentum – egészíti ki Böhm Dávid konzul. – Mi az adatlapok, dátumok, anyakönyvi kivonatok mögött látjuk az embert, látjuk az életrajzot, amit viszont Budapesten nem látnak. Ott, az állampolgársági hivatalban azt látják, hogy mi az, ami bizonyít. Úgyhogy nagy örömmel tettünk eleget ennek a kérésnek. Amikor mint konzul, megkaptam az egész dokumentációt, akkor néztem meg a képet, olvastam el a verset, és felfedeztem, hogy az úriember a fényképen kísértetiesen hasonlít a nagyapámra, akiről tudtam, hogy itt volt a visszafoglaláskor. Másnap felhívtam édesanyámat, elmondtam, hogy találtam egy képet, valószínűleg az édesapja van rajta, de azért jó lenne bizonyítani. Egy órán belül interneten hat-nyolc fotót küldött, valamint a katonakönyv másolatát, amiben ott áll, hogy nagyapa itt volt Erdélyben abban az időben. Egyértelmű volt tehát, hogy ő van a képen. Akkor hívtam fel Ibi nénit, hogy találkozzunk, beszélgessünk. Balogh György konzul pedig úgy gondolta, az esetnek sajtónyilvánosságot kell adni, és értesítette a Duna TV-t. Azért, mert Magyarországon nem értik, nem érthetik, hogy az állampolgárság mit jelent az itteni emberek számára. – Budapestről ezt nem lehet megítélni. Mint minden, ez is át van politizálva, érvelnek mellette, ellene, de a valós értékét nem tudják felmérni az emberek. Mert nem itt vannak, nem ők veszik át a kérelmet, nem látják a könnycseppet az arcokon – mondja Böhm Dávid. Hogy mennyi minden játszott közre abban, hogy az egykori katona unokája és az egykori kislány megismerje egymást, hosszasan sorolja a fiatal konzul: – Én egy hónapra jöttem Csíkszeredába, hétfőn megyek haza. Két helyszínen vesszük fel a kérelmeket, Ibi néni pedig oda kapott időpontot, ahol én vagyok, ráadásul két műszakban dolgozunk, délelőtt-délután, hetente váltjuk egymást. Ketten voltunk konzulok, én kaptam meg az ügyet, nem a kolléganő. Ennyi véletlen nincs. Ez Gondviselés. Ráadásul viszont: Ibi néni fia Pécs mellett él, Dávid édesanyja szintén pécsi. Dávid középiskolás korában járt Székelyföldön, iskolájának a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiummal van kapcsolata, az iskola kórusával Csíkszeredában is szerepeltek. Ibi néni pedig a Székely Mikó Kollégiumban érettségizett. Németh József egykori magyar katona, aki ölbe kapta a szépen szavaló kislányt, nem járt többet Erdélyben. Ott volt Felvidék, Erdély visszacsatolásakor, majd a keleti fronton megsebesült. Életét megmentették, hazakerült. Lányának mesélt élményeiről, a három hónapos erdélyi tartózkodásáról, nosztalgiával emlékezett a Hargitára, a hegyekre, az emberekre, arra a szeretetre, amivel itt fogadták őket. Azt hiszem, érthető, hogy Böhm Dávid konzul, Németh József egykori magyar katona unokája ott szeretne lenni Ibi néni eskütételekor. Mert amint mondja: „Nagyapám fegyverrel jött, én meg pecséttel és tollal. Remélem, hogy ez a bevonulás tartósabb lesz, mint az övé.” Takács Éva. Hargita Népe (Csíkszereda) 2011. február 5.Felavatták az udvarhelyi Demokrácia Központot„Egy újabb erős bástyát avatunk, és egyre több bástya épül” – mondta a székelyudvarhelyi Demokrácia Központ csütörtöki hivatalos avatóján Balogh György. A Magyar Köztársaság csíkszeredai konzulja szerint a későbbiekben a központoknak olyan szerepük lesz, amely a magyar társadalom felemelkedését szolgálja. Orbán Balázs születésnapjára időzítették a székelyudvarhelyi Demokrácia Központ hivatalos megnyitóját, s mint Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki elnöke felelevenítette, a legnagyobb székely képviselőként tevékenykedett a magyar országházban. „Újra eljön az az idő, amikor képviselőt küldünk a magyar országházba, hiszen ne feledjük, számunkra a főváros Budapest, nem pedig Bukarest” – mondta. Nagytól megtudtuk, az egy hónapja megnyílt irodában, melyhez 117 település tartozik, átlagban napi hetven személy fordul meg az egyszerűsített honosítás felől érdeklődve, igaz, visszaesett a látogatók száma, „amióta beállt a nagy hideg”. Bunta Leventét elgondolkodtatta Nagy Pál beszéde, hiszen kijelentette: „Kacsingat Bukarest felé, de miért ne kacsingathatna Budapest felé is?” A székelyudvarhelyi polgármester – akinek felmenői között egyébként voltak magyar országgyűlési képviselők – felolvasta a kettős állampolgárságról szóló fájó népszavazás után a testvérmegyéknek írt levelét, majd rátért az EMNT pártosodására is, mondván: „Nem tudom, ez hová fog vezetni, csak azt, hogy luxus megosztani a magyarságot. A Fidesz úgy kell segítsen, hogy közben ne romboljon.” László János, az EMNT régióelnöke saját példájával illusztrálta, mekkora könnyebbséget jelent az egyszerűsített honosítási eljárás. Papp Elődtől, a székelyföldi demokráciaközpontok hálózatvezetőjétől megtudtuk: országos szinten húszezer személy fordult meg a demokráciaközpontokban, s hogy Székelyföldön eddig kétezer aktacsomót állítottak össze. „A demokráciaközpontokban összeállított dossziék mindössze egy-másfél százaléka szorult kisebb korrekcióra” – nyilatkozta Balogh György, aki úgy véli, Székelyföld lakossága nagyon komolyan gondolja a honosítást – ő mintegy három-négyszázezer igénylőre számít. A kérvényezők többsége egyelőre városi lakos. A konzulátuson különben jelenleg szeptemberre adnak időpontot. Jakab Árpád. Hargita Népe (Csíkszereda) 2011. február 5.Tízéves terv a magyar nyelvű oktatás felszámolására"Különleges fontosságot adtam Románia történelmének és földrajzának, ugyanúgy, mint a román nyelvnek, mivel ez az ország egységes ország kell legyen." Dr. Constantin Angelescu, 1931 (Folytatás január 29-i lapszámunkból) Szovátán 1923 szeptemberében nyílik meg az állami román tannyelvű iskola, először bérelt épületben, majd kötelezik a községet egy új iskola építésére. Az iskolaépítéshez minden szovátai családnak, felekezetre való tekintet nélkül, hozzá kellett járulnia. A költségek fedezésére 5 ha községi erdőt adnak el. 1926-ra készült el az Ileana hercegnőről elnevezett iskola (a mai 2-es számú iskola utca felőli épületrésze). Szakadáton az egykori Éltető faüzem épületében állami iskolát hoznak létre. Az állami iskolákban román nyelvű volt az oktatás. A törvénynek volt ugyan egy olyan kitétele, mely szerint a nemzetiségek lakta falvakban állami iskolákat indítanak az illető nemzetiség nyelvén, de a magyar nyelvű állami oktatás ígérete is sötét kelepcének bizonyult színmagyar falvainkban. Miután sikerült államivá tenni az ingyenes oktatás ígéretével a felekezeti iskolát, hamarosan sort kerítettek ennek román nyelvűvé tételére. Az Angelescu-féle oktatási törvény I. fejezetének nyolcadik pontjából világosan kiderül, hogy a törvény fő célja a nemzetiségek erőszakos beolvasztása volt: "Azok a román származású állampolgárok, akik elfelejtették anyanyelvüket, kötelesek gyereküket román állami vagy magániskolában taníttatni." A falvainkba kihelyezett román tanítók, miután ígéretekkel meg fenyegetéssel sikerült pár tanulóval beindítaniuk a román állami iskolát, megkezdték az általuk "elmagyarosított románoknak" tartott székelyek gyerekeinek erőszakos, gyakran csendőri segítséggel való átíratását a felekezeti iskolákból. Névelemzések alapján keresték az ősi román családneveket színmagyar falvainkban. Így lett Suciu a Szőcsből, Dumitru a Demeterből stb. 1924-ben Szovátán Passat Gheorghe iskolaigazgató, csendőr kíséretében járva a falut, íratott be az első osztályba 18 tanulót. A következő tanévben a visszarománosítás végett beiskolázottak között: Barabasi, Domocos, Szabo, Lorintz családneveket találunk. A szovátaiak visszarománosításáért ügyködő kultúrzónás tanítók – a román tannyelvű osztályok beindítása után, utolsó lépésként – a magyar felekezeti iskolák bezáratását tűzték ki fő céljukként. Tanfelügyelői ellenőrzéseken oktatási célokra alkalmatlannak nyilvánították a magyar iskolák épületeit. Iskoláik megmentése szinte erőn felüli intézkedésekre késztette egyházainkat. A századvégen Marosszék egyik legmodernebb iskolájának számító katolikus iskolát új teremmel bővítették a működési engedély megadásáért. A reformátusok lemondanak több évtizedes templomépítési szándékukról és iskola–imaház építésébe kezdenek. 1921. augusztus 21-én szentelik fel az új iskolát és a paplakot. Az építkezések ellenére tovább folyik az iskolák működésének akadályoztatása, szülők, gyerekek zaklatása a kultúrzónás állami tanítók által. Magyar iskoláink mellett a törvény legfőbb áldozata a magyar tanító volt. Az Angelescu-féle törvény VII. fejezetének 113. pontja szerint tanító csak románul tudó, román állampolgár lehet. Nagy tapasztalatú, kitűnő tanítóinkat megalázó vizsgálatoknak vetették alá. A "vissza-fogadott" magyar tanítók, miután iratokkal bizonyították végzettségüket, a tanfelügyelőségtől kellett román nyelvtudásukat igazoló iratot szerezzenek a kinevezésükhöz. A visszafogadott magyar tanítók, a román nemzetiségűek után, utolsókként kaphattak kinevezést az esetleg megmaradt helyekre. A román államnak tett hűségnyilatkozat, a román nyelvvizsga sem jelentett biztos állást a magyar tanítóknak. Bármikor kidobhatták őket állásukból, ha a tanfelügyelő hiányosságokat észlelt nyelvtudásukban. Védelemre sehonnan sem számíthattak, 1927-re egyetlen magyar tanfelügyelő sem maradt Romániában. Nyári vakáció helyett két hónapos nyelvtanfolyamon kellett részt venniük a nem román származású tanítóknak. A tanfolyam vizsgával zárult. Két sikertelen vizsgát elbocsátás követett. A harmincas évekre a román nyelvűvé tett iskolákban megtűrt pár magyar tanító csak románul szólhatott tanítványaihoz. Párhuzamosan a magyar nemzetiségűek elbocsátásával, magyarul egy szót sem tudó tanítókat hoztak kiemelt fizetéssel magyar falvainkba. "Azok a tantestületi tagok… akik nem származnak az alábbi megyékből, de elmennek a következő megyékbe: Bihar, Szilágy, Szatmár, Máramaros, Udvarhely, Csík, Háromszék, Maros-Torda, Torda- Aranyos, Hunyad… és vállalják, hogy ténylegesen négy évet szolgálnak ezen megyék iskoláiban, mindaddig, míg ezekben az iskolákban tevékenykednek, 50%-os fizetésemelést kapnak; fokozatokat négyévenként szerezhetnek, az előléptetésre… megszabott időszak egy évvel csökken. A kultúrzónába menő tanítóknak három hónapi fizetésükkel megegyező kihelyezési pénzt és ehhez járó juttatásokat adnak a házasok esetében, kétfizetésnyi összeget a nem házasoknak. Az illető megyékben véglegesen letelepedő tanítók fokozatokat 3 évenként szerezhetnek és a rendelkezésre álló földterületekből 10 hektárnyi kolonizálási földet kapnak." Dr. Constantin Angelescu igen optimista volt törvénye kidolgozásakor. Szerinte tíz év elegendő lett volna a Székelyföld elrománosítására: "A fent elsorolt összes intézkedést csak tíz évig alkalmazzák az elemi oktatásra vonatkozó törvény közzétételétől számítva". Népújság (Marosvásárhely) 2011. február 5.Újraindult a szaklapMegjelent a Mezőgazdasági Futár legújabb száma. A Szatmár Megyei Mezőgazdasági Kamara folyóirata hosszú idő után indult ismét be, miután az igazgatóváltások és az anyagi helyzet következtében megszűnt. A folyóiratot 12 évvel ezelőtt dr. Scholtz Béla, akkori intézményvezető alapította, és máig összesen 127 szám jelent meg. A januári szám a hónap utolsó napjaiban látott napvilágot, és Fodor István igazgató szerint a februári is hamarosan kijön a nyomdából. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti) 2011. február 5.TÁMPONTOK Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásaiA KAB tanulmánykötete szerint 1 millió egyetemista van Romániában, és ebből csupán 39 ezer magyar anyanyelvű; egyharmaduk tanul anyanyelvén az egyetemen is. Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai címmel adott ki tanulmánykötetet a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) Felsőoktatási Munkacsoportja. Az Ábel kiadónál megjelentetett könyvet – amely egy majdani átfogó felsőoktatási stratégiához kíván támpontokat nyújtani – február 3-án mutatták be Kolozsváron, a Magyar Konzulátus földszinti fogadótermében. 2008-ban, egy KAB által szervezett, az egyetemi vezetők felsőoktatási kerekasztalán merült fel az igény, hogy elemzést kellene készíteni a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről – idézte fel Péntek János, a KAB elnöke. Miért nem stratégia, miért csak támpontok? Mert stratégiát a döntéshozónak kell készítenie, akinek forrásai is vannak a szükséges fejlesztések kieszközölésére. A szakértők véleményt mondhatnak, ajánlást tehetnek, tárgyilagosságra törekedve. Az elmúlt években vitathatatlanul történt fejlődés, ám ha holisztikus nézőpontból, a romániai helyzet kontextusában nézzük a számokat, kiderül, hogy a helyzet nem túl fényes, ami a romániai magyar felsőoktatási kínálatot és a romániai magyar diákok részvételi arányát illeti. Egymillió egyetemi hallgató van Romániában, és ebből csupán 39 ezer magyar anyanyelvű; ráadásul csak egyharmaduk tanul anyanyelvén az egyetemen is. A magyar hallgatók és tanárok alulreprezentáltak, a magyar felsőoktatás alulfinanszírozott – állapította meg Péntek János. A képzési kínálat valahogy így néz ki: amiből van, abból túl sok van (rengeteg egymást kioltó vagy gyengítő párhuzamosság létezik, azaz hasonló szakokat indítanak több felsőoktatási intézményben is), amiből meg nincs, abból egyáltalán nincs (pl. agrárképzés teljes hiánya). Ez az önálló magyar állami egyetem hiányának is betudható. Stabilitásra, a szakválaszték bővítésére, a színvonal növelésére, a magyar nyelvű egyetemi képzés egységes minőségbiztosítására, a pedagógusképzés javítására volna égető szükség. A közoktatás színvonalának romlása ugyanis elsősorban ez utóbbival függ össze. Nem az épület állaga határozza meg a képzés színvonalát, nem az a tény, hogy városon vagy falun, központban van lakótelepen található az iskola, hanem elsősorban a pedagógus maga. Alkalmasak-e, fel vannak-e készítve, és végül: meg vannak-e fizetve munkájukért ma a pedagógusok? Óriási problémák vannak – sorolta Péntek. A kötetben szerepel Papp Z. Attila és Márton János utánkövetés-kutatása is, amely a valós bejutási adatokból kiindulva azt vizsgálja, a 2009-ben érettségizettek hányan és milyen nyelven tanulnak tovább. Péntek János ennek kapcsán megdöbbenésének adott hangot, hogy a legjobb gimnáziumok gyakorlatából is szinte teljesen hiányzik a végzőseik iskola utáni pályájának követése. Az is régóta orvoslásra váró probléma, hogy nincs egy magyar kollégiumi központ Kolozsváron, abban a városban, ahol a legtöbb magyar diák tanul. Kellene egy 600-700 férőhelyes, elit központ, ahová nemcsak azokat kellene befogadni, akik magyar nyelven tanulnak, hiszen a műszaki és agrárszakokra sok jó képességű magyar diák jár – fejtette ki Péntek. A diákság egy közös tér híján a központi kocsmákban találkozik, beszélget, szocializálódik; ha most Kolozsváron meg akarnak hirdetni egy vendégelőadást, a legjobb módszer, ha a lokálokban ragasztják ki a plakátot. Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul, házigazda azt hangsúlyozta, a magyar külpolitika számára is rendkívül fontos, hogy egy ilyen stratégiai kérdésben konszenzus alakuljon ki a romániai magyar értelmiség köreiben. A Magyar Állandó Értekezlet illetékes bizottsága a hónap végén ül össze közös stratégiaformálás céljából, ahol bizonyára haszonnal forgathatják a kötetet. Mik a lehetőségek a magyar felsőoktatás fejlesztése előtt, melyek azok az irányok, amelyekben az elkövetkezőkben mindenképp el kell indulni? Salat Levente kutatásvezető szerint konszolidálni kell a meglévő intézményeket, a magyar felsőoktatásnak közös minőségbiztosítási rendszert kell kidolgozni, és számba kell venni az önálló állami magyar egyetem létrehozásához vezető lépéseket. A tanulmánykötet javaslatait a politikai szereplők saját belátásuk szerint hasznosíthatják; érdekessége a kötetnek, hogy a függelékben azok véleménye is helyet kapott, akiket a szerzők felkértek a kézirat bírálatára. Salat elismételte, hogy stratégiát az készíthet, akinek birtokában van a forrás is a megvalósításhoz. És elszámoltatható – nyomatékosított. A romániai magyar diákokat célcsoportnak tekintő felsőoktatási intézmények háromfajta logika mentén dolgoznak: egyeseknek az a célja, hogy a romániai munkaerőpiacon való érvényesülésre készítsék fel a diákokat; másoknak – nem bevallottan – talán az a feladatuk, hogy a magyarországi munkaerőpiacnak biztosítsanak utánpótlást; egyesek meg arra utaznak, hogy végzőseik bárhol a világon boldogulni tudjanak versenyképes tudás birtokában. Várható annak a kérdésnek az egyre markánsabb jelentkezése, hogy - egyesek szerint - a magyar nyelvű oktatást az állami egyetemekről át kell vinni a magánegyetemekre. Ezzel a dilemmával kapcsolatban Salat hangsúlyozta, mekkora felelősség hárul egyfelől a magyar kormány nevében eljárókra, másrészt a magyar tagozatoknak otthont adó román állami egyetemek vezetőségére. Az utóbbiak esetében amennyiben továbbra is rossz hírét lehet kelteni a magyar tagozatnak annak ürügyén, ahogyan azokat az egyetemvezetés kezeli, akkor számolni kell azzal, hogy a körülmények, illetve a közhangulat nyomására előbb a diákok, majd a tanárok, végül pedig a szakok egy része is átsorol fokozatosan a nemzetpolitikai szempontból eszményi megoldásnak tűnő magánegyetemekre – hívta fel a figyelmet. Salat szerint attól lehet tartani: a román és a magyar kormány képviselői "előbb-utóbb felismerik az erdélyi magyarság feje fölött megköthető paktumban rejlő lehetőségeket". Az elmúlt években már annyi, de annyi stratégia született, és tűnt el a süllyesztőben, hogy egyes szakértők inkább amellett érvelnek, nem is szabad már stratégiát írni, mert a stratégiák alkotóinak, megrendelőinek, esetleges alkalmazóinak különböző érdekei kioltják egymást – mondta Papp Z. Attila szociológus, szerző. Vannak viszont statisztikai tények, mint például a demográfiai csökkenés: már közhely lassan, de attól még igaz, hogy 1990 és 2008 között 40 százalékkal csökkent a magyar anyanyelvű általános iskolások száma. Ha a kutató meg akarja tudni, hányan tanulnak a magyar diákok közül a felsőoktatásban, kiderül, nincsenek, hiányosak, nehezen elérhetők vagy elérhetetlenek az adatok. Jelenleg például mintegy 11-12 ezer diák tanul magyarul a felsőoktatásban, ez a szám pedig onnan tudható, hogy körbetelefonálta a magyarul is oktató felsőfokú intézmények zömét. Pedig egy részletes kisebbségi oktatásstatisztikai adatszolgáltatás stratégiai fontosságú lenne. Jó lenne hivatalosan és nyilvánosan elérhető módon pontosan tudni, hány magyar egyetemista van, ám sok más kisebbségi oktatásstatisztikai jellemzőt is – vetette föl. A kutatók az említett utánkövetéses vizsgálatban azt találták, a 2009-ben magyar nyelven végzettek fele került be abban az évben a felsőoktatásba, és ezeknek fele tanul tovább magyar nyelven, ami azt jelenti, egy végzős évfolyam mintegy negyede kerül be a felsőoktatásba. A szerző utalt a közoktatás folyamatos alulteljesítésére: Románia már hagyományosan az utolsók között áll az európai kontinensen a PISA-felmérések szerint, csak Montenegró és Albánia teljesített rosszabbul. Ez ugyanakkor azt is jelenti, a magyar nemzetiségű diákok teljesítménye sem térhet el sokban az országos – európai viszonylatban rendkívüli gyenge – átlagtól. A tanulmánykötetben nemcsak irányokat javasolnak, hanem megfogalmaztak néhány alapelvet is a romániai magyar felsőoktatás fejlesztése kapcsán. Péntek János szerint jó lenne, ha legalább ezek tekintetében konszenzusra lehetne jutni. (Az alapelvek közt szerepel pl. a magyar nyelvű felsőoktatás intézményes kereteinek fenntartása és fejlesztése; az önálló állami magyar egyetem, melynek létrehozása a román állam feladata elsősorban; a fejlesztések alapuljanak előzetes kutatásokon és szaktanácsadásokon; a különböző felsőoktatási intézmények hálózatos együttműködésének szükségessége stb.) A hozzászólók közül Veres Valér, a Kolozsvári Magyar EgyetEMI Intézet (KMEI) igazgatója elmondta, örül annak, hogy más műhelyek is felfigyeltek a diákkollégium hiányának problémájára. Közölte, a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel (KMDSZ) közösen van egy tervük, egy ifjúsági központ létrehozása Kolozsváron (az elképzelésről bővebben itt írtunk). A felsőoktatási stratégiával kapcsolatban Veres azt emelte ki, legyen stratégia, csak aztán az legyen is betartva, hiszen ha egy előzetes megállapodást a felsőoktatási intézmények egymás között nem tartanak be, az nagyon káros lehet. Pásztor Gabriella oktatásügyi államtanácsos is felszólalt a hallgatóság soraiból, és az új tanügyi törvény újításairól beszélt. A minisztérium adatai szerint 40 ezren tanulnak magyar diákok a felsőoktatásban, 29 ezren állami, 11 ezren magánegyetemen. 12 ezren tanulnak magyar nyelven. Az új oktatási törvénynek nem a történelem és a földrajz magyarul történő tanítása volt a szakítópróbája, hanem az állami és magánegyetemek, a felsőoktatás, az új szakok akkreditációjának kérdése. Az elkövetkező 8 hónapban 104 módszertant és közel 50 kormányhatározatot kell kidolgozni, hogy ezt a keretet, amit a törvény nyújt, ki lehessen tölteni tartalommal. A különböző szaktárgyak tanárai összeülnek, megfogalmazzák javaslataikat, majd a folyamat végén a minisztérium azt összefésüli – magyarázta. Kötő József parlamenti képviselő, a Képviselőház Oktatási Bizottságának alelnöke is felszólalt, kiemelte, az új törvény új lehetőségeket biztosít a magyarok felsőoktatásban tapasztalható alulreprezentáltságának csökkentésére. Tagozati önállóságot biztosít, és élni kell a lehetőséggel. Fontos, hogy modern, versenyképes, műszaki, tudományos szakok induljanak magyar nyelven, mert a pénzügyi, adminisztratív, didaktikai autonómia lehetővé teszi az új szakok indítását. Ő is hangsúlyozta, elsősorban a komplementaritás elvét kell figyelembe venni az új szakok indításánál, hogy ne legyenek hasonló szakirányú képzések a különböző intézményeknél. B. D. T. Transindex 2011. február 6.Folytonosság a MIÉRT-benA Szatmárnémetiben megrendezésre került MIÉRT Országos Küldöttgyűlés alkalmával a jelen levő 69 küldött a következő két éves elnöki mandátumra is Bodor Lászlónak, a szervezet eddigi elnökének szavazott bizalmat. Vasárnap, a Küldöttgyűlés zárónapján tartott sajtótájékoztatón a MIÉRT régi és egyben új elnöke kihangsúlyozta: „Az által, hogy a szervezetünk küldöttei a hétvégén megerősítettek tisztségemben, azoknak az értékeknek a továbbviteléről döntöttek, amelyeket az elmúlt két évben, a MIÉRT elnökeként kifejtett tevékenységem során képviseltem. A jövőre nézve is prioritásaimnak tekintem a MIÉRT tagszervezeteinek a megerősítését, az erdélyi magyar fiatalok hatékony érdekképviseletét, illetve a szervezetnek a társadalomszervezésben és a magyar fiatalok versenyképességének biztosításában játszott kulcsfontosságú szerepét”. A folytatásban Bodor László a MIÉRT elnökség kibővült struktúrájáról tájékoztatta a sajtó képviselőit, továbbá ismertette a Küldöttgyűlés által elfogadott Markó Attila melletti állásfoglalást, illetve a zárónyilatkozatot. „A Magyar Ifjúsági Értekezlet az RMDSZ-el fenntartott partnerségi viszonyában is a folytonosságra törekszik, melynek értelmében javasolja a területi tanácsoknak és azok kongresszusi küldötteinek, hogy Kelemen Hunor elnökjelöltet támogassák az RMDSZ 10. Kongresszusán” – jelentette be. Grüman Róbert, a MIÉRT újonnan megválasztott ügyvezető elnöke az elmúlt napok tanácskozásaira és lobbizásaira reflektálva elmondta: „Az idei küldöttgyűlésen egy olyan versenynek voltunk részesei, mely egy demokratikus szervezetnek a javát szolgálja. Az egyeztetéseink során mindvégig azt kerestük, ami összeköt minket és nem azt, ami szétválaszt. Ennek következtében úgy gondolom, hogy a hétvége folyamán lehelyeztük a következő két évre a szervezet alapjait és egy erősebb MIÉRT-el folytathatjuk utunkat”. MIÉRT-közlemény. Erdély.ma 2011. február 6.„Tudom, munkám nem vész el”Scheffler János mártír püspök emlékezete Július 3-án Szatmárnémetiben boldoggá avatják az 1952. december 6-án Jilaván mártírhalált halt Scheffler János püspököt. Az életáldozata óta eltelt közel hatvan év igencsak megritkította azok sorát, akik személyesen ismerhették őt, azokét, akik személyes kapcsolatban voltak vele. Ebben a kegyelemben részesült dr. Cserháti István nyugalmazott vásárosnaményi plébános, egykori szatmári egyházmegyés pap, akit anyaegyházához való hűségéért, a szatmári katolikus oktatás újraindításához való áldozatos hozzájárulásáért, hatvanéves papi jubileuma alkalmából a szatmári egyházmegye Scheffler János-díjban részesített. A nyíregyházi papi otthonban készített interjúban Isten szolgája Scheffler János püspökhöz fűződő emlékeiről kérdeztük. - A neves személyiségekkel való első találkozásunk mély nyomot hagynak emlékezetünkben. Kérem, idézze fel annak körülményeit! - A szatmári Királyi Katolikus Főgimnázium növendéke voltam, amikor 1942 tavaszán a szentatya dr. Scheffler Jánost, a kolozsvári tudományegyetem kánonjogi tanárát kinevezte az újraegyesített szatmári egyházmegye főpásztorává. A szentelési szertartáson a püspöki konviktus kórusának tagjaként vettem részt. - Kispapjelöltként 1942 karácsonyán ölthettem fel a kék reverendát, és beköltöztem a püspöki szemináriumba. - Attól kezdve rendszeresen ministrálhattam a főpásztori ünnepi szentmiséken. A püspök úr különös figyelmet fordított a teológusok és kisszeminaristák lelki életére. Rendszeres időközönként beszélgetésre hívott bennünket, amelyek során érdeklődött a családi háttérről, a hivatásunk alakulásáról. Szülőfalum, Túrterebes plébánosa, néhai Barna József a püspök úr baráti köréhez tartozott. Kiváló tanulmányi eredményeim mellett bizonyára az ő kedvező jellemzésének is része volt abban, hogy az érettségit követően magához hivatott és közölte velem, hogy még két jelölttel együtt a budapesti Központi SzEMInáriumba küld, azzal a gondolattal, hogy annak elvégzését követően Rómába mehetek tanulni. Akkor nem gondolhattunk arra, hogy döntésének mily súlyos következményei lesznek életem, papi sorsom alakulására. - A front, a háborút lezáró békekötés… - Baljós idők voltak. Budapesten is utolért a háború. Miután a szovjet csapatok elfoglalták a magyar fővárost, eső félévi vizsgáimat követően hazajöttem. Kértem a püspök urat, hogy otthon folytathassam tanulmányaimat. De ő kitartott amellett, hogy visszatérjek, mondván, hogy a háború után is szükség lesz jól képzett papokra. 1947-ben még hazatérhettem, de újból visszaküldött, immár a lázári „zöldhatáron” át. A békekötést követően a határokat lezárták, én pedig kívül rekedtem. A püspök úr annak előtte még ellátogathatott az elszakított területekre, sőt, 1947. június 8-án Mátészalkán pappá szentelhette Zólyom Sándor teológust. Ezen én is jelen lehettem. Ez volt az utolsó személyes találkozásunk. Biztató szavai ismételten erőt adtak a folytatáshoz. Az újra létrehozott Csonka–Szatmár egyházmegyét apostoli kormányzóként irányító Barót Mihály vállaji kanonok-plébánost Körösbányáról levélben utasította, hogy bennünket, szatmári egyházmegyés teológusokat felszenteltessen és intézkedjen papi szolgálatunk megkezdéséről. Felszentelésünket követően Tircsi Istvánnak és nekem meleg hangú levelet írt: „Kedves Fiam! Nagyon sajnálom, hogy a kettős esküvőn nem lehetett részem. Azért ez úton kívánok mindkettőtöknek igen sok áldást. Ápoljátok szívetekben az első naptól kezdve a legszentebb szeretetet, és legyen jelszavatok: az én szerelmesem az enyém, és én az övé. Ez az igazi erőforrás az élet küzdelmeihez. Imádkozzatok, hogy hamarosan láthassuk egymást. Ez új munkakörömben is állandóan a család közt élek. Úgy érzem, a szívem összetart bennünket. Nem baj, hogy áthelyeztek. Nagybánya vidékén is aranyat bányásztunk, a Körös völgyében is azt teszem. Az itteni még tisztultabb és salaktalanabb. Jólesik, hogy a közért áldozhatom magamat – egészen a mai modern idők stílusában. Tudom, munkám nem vész el. Nektek, fiataloknak – mindnek — meg azt üzenem: sokat és alaposan tanuljatok. A szakmátokat minden vonalon alaposan sajátítsátok el… 1950. VI. 21. Atyád” Mennyi csodálatos gondolat, mennyi lelki erő, mennyi biztatás, milyen mély hit és hűség, mily emberi nagyság rejlik a lényeget virágnyelven kifejező atyai levélben! Ez volt az ő áldása nekünk. Emlékeimben Scheffler János az egyházmegyéért és híveiért bátran kiálló, ahhoz és a Szentszékhez az áldozatok árán is hű főpásztorként él, aki papjait jó atyaként szerette, akként gondoskodott róluk. - Amíg csak tehette… Szelleme, tanításának kisugárzása viszont tovább élt. Miként s miben nyilvánult ez meg? - Történelme során az 1804-ben megalakult szatmári római katolikus egyházmegye is kialakíthatta azokat a sajátos, rá jellemző vonásokat, amelyek a szétszakítottság ellenre is tovább éltek. Az a tény, hogy a két világháború közt, majd a második után is évtizedekig Csonka–Szatmár néven külön identitásként éltük életünket, már maga is összeforrasztott bennünket. Ezt az összetartozást valóságosan is megpecsételte püspökünk mártírhalála. Elhurcoltatásáról mi is értesültünk. Halálának időpontja sokáig titokban maradt, de annak híre megerősített hivatásunkban, elszántságunkban, erőt adott az egyházellenes intézkedések kivédéséhez, elviseléséhez. Az idők során kialakult, körvonalazódott egy bizonyos szatmári szellem, szatmári lelkiség. Miben nyilvánult az meg? Varga János szabolcsi főesperes ifjú teológusok körében hirdetett pályázatot e sajátos habitus leírására. Kutatásaik, felméréseik egyik legfontosabb következtetése: a szatmári papok testvéri közösségben élnek, a papi közösség volt/lett az ő megtartó erejük. Ennek az éltető forrása volt a mártír püspök emléke, életáldozata. - Miként ápolhatták azt oly időben, amikor nyilvánosan még a nevét sem ejthették ki? - Épp az említett szoros papi közösség adott erre lehetőséget és alkalmakat. 1950-ben a csonka–szatmári apostoli kormányzóság három esperesi kerületének papi testülete harminc plébánost és hét káplánt számlált. Mindannyian mélyen fájlaltuk a főpásztor halálát s azon voltunk, hogy emlékét híven ápoljuk. Sorainkban akkor még több olyan plébános működött, akik közeli munkatársai, tanítványai voltak, kiknek élő emlékeik voltak róla. Egységünk erősítését, az anyaegyházmegyéhez való kötődésünk ébren tartását szolgálta László (Franzen) Károly kéziratban maradt tanulmánya – Adatok a csonka–szatmári egyházmegyéről (1920–1952) –, amely történeti megalapozást, hátteret adott az együvé tartozás eszméjének. (Dokumentumértékű munkája nyomtatásban is megjelent a 2002-es szatmárnémeti római katolikus naptárban.) Az ő buzgólkodása és kezdeményezése révén – Tircsi István és jómagam közreműködésével – szerkesztettük meg 1960-ban a boldoggá avatásáért könyörgő imát, amelyet a debreceni nyomdában sikerült több ezer példányban kinyomtatni a vértanú püspök fényképével és titokban terjeszteni Magyarországon és az anyaegyházmegyében, az alábbi szöveggel: Mindenható Isten! Jóságos Atyánk! Te szolgádat, János püspököt arra választottad ki, hogy fiad szentséges szíve szerinti papokat neveljen. Te őt püspöki hivatalra is rendelted, hogy téged szerető népednek pásztora legyen. – Örök isteni akaratod szerint úgy rendelkeztél, hogy börtönben szenvedjen és haljon meg. Azt akartad, hogy az egyház iránti hűség és engedelmesség vértanúja legyen. — Tekints érdemeire, életének szentségére, vértanúi halálára és hallgasd meg kéréseinket. Engedd, hogy közbenjárását kérő imádságaink meghallgatása a te atyai szeretetedet és az ő égi dicsőségét hirdessék. Ki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké. Ámen! Egyszerű imaszöveg – mondhatjuk ma, de akkor a kommunista rezsim börtönében halálra kínzott főpásztorra emlékezni bizony nem volt kockázatmentes cselekedet. Emléke ébren tartásának volt egy másik vonulata is: a máriapócsi kegykép könnyezésének 300. évfordulója alkalmából mi, római katolikus papok is elzarándokoltunk oda, amit később rendszeresítettünk, anélkül, hogy azt nagydobra vertük volna. Ennél kisebb léptékű volt ugyan, de egyazon célt – a mártír püspök emlékének ápolását, az ő tanítása szellemében folyó közösségépítést és megtartást – szolgáltak a Tircsi István kezdeményezte, névnapi összejövetelként álcázott decemberi fehérgyarmati emlékmisék, amelyeken az évek során mindinkább fogyóban levő „szatmári papi közösség” tagjai vettek részt. - Az 1990-es politikai fordulat új irányt szabott Scheffler János püspök kultuszának ápolásának… - Igen. Valóban lejárt a titkolózások ideje, nyíltan szólhattunk róla. 1990 után az anyaegyházmegye új főpásztora, néhai Reizer Pál kezdeményezte a boldoggá avatást. A magyarországi részeken, immár új egyházkormányzati keretben, a debrecen–nyíregyházi egyházmegyében imáinkkal támogathattuk a kezdeményezést. A fehérgyarmati emlékmiséket sem kellett névnapi összejövetelekkel álcázni. 1997. december 6-án Reizer Pál szatmári és Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi püspök közösen celebrált szentmiséje nem csupán egy szép ünnep volt, tiszteletteljes megemlékezés, hanem azt is jelképezte, hogy a magyarországi egyházmegye is fölvállalta János püspök örökségét, mártíriumának tiszteletét, boldoggá avatásának imáinkkal való kieszközlését. A közös megemlékezés szép példája volt a 2010. május 5-én Mátészalkán, a Szent József-templomban a két egyházmegye népes papi közössége asszisztenciájával, Bosák Nándor püspök által bemutatott szentmiseáldozat. Abban a templomban, amelynek előterében bronz dombormű emlékeztet János püspök utolsó nyilvános jelenlétére, az 1947. június 8-án celebrált papszentelésre. A püspök homíliájában Scheffler János életáldozatának máig ható értékeire hívta fel a figyelmet: amikor boldoggá avatásáért imádkozunk, tulajdonképpen magunkat akarjuk bátorítani, hogy figyeljünk tanítására, a magunk feladatára, arra a külső és belső egységre, amely megerősít bennünket. Feladatunkat csak úgy tudjuk teljesíteni, ha hivatásunkat az egyház iránti hűségben, az egymásért való felelősség jegyében bontakoztatjuk ki, ha azon az úton haladunk, amelyet az ő hűsége, a szeretetből való építkezés, a cenzus ecclesiaticus elve világít meg számunkra. Imáink meghallgatásra találtak. Ez év július 3-án Szatmárnémetiben nemcsak az anyaegyházmegye, a kiszakított részek, hanem Erdélyben, Magyarországon és a világon szétszórtságban élő magyar katolikusok együtt adnak hálát Istennek a kegyelemért, mely János püspököt a boldogok sorába iktatja. Boldog vagyok, hogy megérhettem a szentatya döntését, s ha jelen lehetek az ünnepen, életem legszebb napja lesz. Hiszem, hogy János püspök égi közbenjárása megújító erővel hat majd az egyházmegye katolikus híveire, bebizonyosodik a keresztényüldözés korában született mondás: a mártírok vére a kereszténység magva. János püspök munkája nem veszett el. Bizalommal fordulhatunk égi közbenjárásáért. Máriás József. Vasárnap (Kolozsvár) 2011. február 7.Szórólap az anyanyelvhasználatrólSzórólapokkal tudatosítják Székelyföldön, hogy mindenkinek joga van anyanyelvét használni a közigazgatásban. Azt szeretnék elérni, hogy mindenki tisztában legyen jogaival, és ne féljen élni azzal. Albert Álmos szenátori irodájának munkatársai szórólapokon tájékoztatják a háromszékieket: jogukban áll magyarul beszélni, hagyományaikat ápolni, és magyarságukat szabadon vállalni. Háromszéken a román anyanyelvűek nagy része nem lát kivetnivalót abban, hogy az állam hivatalos nyelve mellett magyarul is érvényesülhessenek a helybeliek. Furcsamód épp az érintettek félnek törvény szavatolta joguk használatától. A kiadványt több ezer példányban nyomtatták ki. A legapróbb részletekig ismertetik az anyanyelvhasználathoz való jogot. Kovászna megye önkormányzata a Szülőföld Alaptól kapott támogatásból bevezeti a magyar űrlapok használatát, és népszerűsíti a magyar nyelvű ügyintézést. Simon József Duna Televízió. Erdély.ma 2011. február 7.Szociál-liberális nagyszövetség alakultA hét végén a Szociáldemokrata Párt (SZDP), a Nemzeti Liberális Párt (NLP) és a Konzervatív Párt (KP) egyaránt teljesítette a megalakuláshoz szükséges formai követelményeket, így mindhárom politikai erő vezető testülete hozzájárult a Szociál-Liberális Szövetség (SZLSZ) nevű tömörülés megalapításához. Az egyúttal aláírt politikai egyezmény szerint a három párt együttműködési megállapodása 2020-ig lesz érvényes. A szövetség megkötésének előzményéhez tartozik, hogy az NLP és a KP már január elején Jobbközép Szövetség név alatt új politikai tömörülést hozott létre, amely most a szociáldemokratákkal szövetkezve alapította meg az SZLSZ-t. A nagy ellenzéki szövetséget még a bíróságon is be kell jegyeztetni, ez várhatóan a következő hetekben történik meg. A szövetség fő célkitűzése a jövő évben esedékes helyhatósági és parlamenti választások megnyerése, és a Demokrata Liberális Párt (DLP) hatalomból való leváltása. Az SZLSZ a 2014-ben esedékes államelnök-választást is meg akarja nyerni. Crin Antonescu liberális és Victor Ponta szociáldemokrata pártelnökök — akik egyben az SZLSZ társelnökei — bizakodóak, szerintük pártjaik közös fellépése biztosítékot jelent a következő választások megnyerésére. Antonescu elmondta: saját felméréseik szerint jelenleg a romániai választók 68 százaléka a szociál-liberális szövetségre voksolna. Az új szövetség közös jelölteket állít a helyhatósági, a parlamenti és az államelnök-választáson, a szövetséget alkotó pártok megyei szervezeteinek egy hónapon belül helyi szinten is megállapodásra kell jutniuk, és közösen kell fellépniük az önkormányzatokban Vári O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
