Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 131894 találat lapozás: 1-30 ... 105031-105060 | 105061-105090 | 105091-105120 ... 131881-131894
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató:

2014. április 26.

Zala György Szabadságszobra 10 éve áll a Tűzoltó téren, Aradon
Április 25-én volt tíz éve, hogy az aradi Tűzoltó téren 1890 után másodszorra is leleplezhették Zala György monumentális alkotását, a Szabadság-szobrot, amely a 13 aradi vértanúnak állít emléket. Az évfordulót az Aradi Szabadság-szobor Egyesület és az RMDSZ szabású rendezvénnyel emlékezett. Az emlékezés része az a kisfilm is, amelyen Bognár Levente, Arad alpolgármestere, és Király András, az Egyesület elnöke, oktatási államtitkár eleveníti föl a szobor újraállításának történetét Varjasi Krisztián mikrofonja és kamerája előtt.
A rendezvénysorozat a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében kezdődött, ahol telt ház előtt mutatták be a „Gondozzák, őrizzék” című albumot, amelyet a Szabadság-szobor Egyesület készített a szobor újraállításának 10. évfordulójára.
Az eseményen jelen volt, és beszélt a szobor újraállításáról, ennek fontosságáról, és emlékcserepeket idézett fel többek között Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke, Király András, Bognár Levente, Cziszter Kálmán városi képviselő, Horváth Levente, az album szerkesztője, Kocsis Rudolf képzőművész, az újraállított szobor restaurátora, és a szobor újraállításának kivitelezését végző cég nyugalmazott műszaki igazgatója, Bálint György.
A Szabadság-szobor Egyesület hetvennél több díszokleveleket adott át azoknak, akik hozzájárultak a szobor újraállításához, és ápolják ennek hagyományait. Közöttük volt az Aradi Nap, az Aradi Hírek, a Nyugati Jelen, és több Arad megyei magyar civilszervezet is.
Az album bemutatását követően a Szabadság-szobornál beszédek hangzottak el, majd koszorúztak. Habár az idő kedvező volt, nem esett az eső, mégis csak mintegy 300 aradi jött ki a térre. A szónokok – Bognár Levente, Gheorghe Falcă, Kelemen Hunor, Király András – elsősorban a szabadság eszméjének fontosságát emelték ki, de felelevenítették a szobor kiszabadításának néhány mozzanatát is, és a mondatok között kivehető volt a közelgő EP-választáson való részvételre buzdítás is.
Zárásként, este az aradi színházban fergeteges sikerű, ingyenes operettesten vehettek részt az emlékezők, ahol a budapesti Tihanyi Színpad vendégszerepelt.
A műsor előtt tartott rövid, EP-választási kampányindító keretében mutatták be a Szabadság-szobor kiszabadításáról, újraállításáról készült alábbi filmetűdöt, amelyet – archív felvételekből – Varjasi Krisztián és Tapasztó Ernő készített „Miénk itt a tér” címmel.
Az első világháború után, Arad Romániához csatolásakor szinte azonnal felmerült a szobor lebontásának gondolata. 1923-ban a rongálások megakadályozása céljából bedeszkázták az emlékművet. 1925-ben a Ion I. C. Brătianu vezette kormány 1512/925 számú rendeletére eltávolították, utána különböző helyeken tárolták, legutoljára az aradi vár árkában őrizték.
Orbán Viktor magyar és Radu Vasile román miniszterelnök 1999. augusztusi, marosvásárhelyi megállapodása után 1999. október 6-án a Szabadság-szobrot a minorita rendház udvarára szállították. Itt kezdődött meg a restaurálás.
2004-ben Adrian Năstase kormánya, több országgyűlési képviselő tiltakozása ellenére, jóváhagyta, hogy a szobrot ismét felállítsák a román-magyar megbékélésnek szentelendő emlékparkban. Az volt a feltétel, hogy a téren legyen egy 1848-at jelképező román köztéri emlékmű is. A téren egy 9 m magas győzelmi kaput állítottak föl, és a Szabadság-szobor már épülő talapzatát vele szembe kellett fordítani. A fordítás – nem minden szándék nélkül – végül kevesebb, mint 45 fokos lett, így Hunnia alakja nem néz pontosan szembe a diadalívvel. A Tűzoltó tér a Megbékélés Parkja nevet kapta és a szobor leleplezése 2004. április 25-én történt. Ioan Bolborea bukaresti szobrász alkotása, a diadalív alatt román felkelők állnak. A téren egy szökőkút található, mellette három zászlórúddal, amelyeken a magyar, a román és az európai unió zászlaja leng folyamatosan. 2011. április 13-án felfedezték, hogy lelopták a szoborról a diadémot, a tőrt és egy kardot. A szobor helyreállítása megtörtént. Irházi János, Nagy István
https://www.aradinap.ro. Erdély.ma

2014. április 26.

Vissza, de nem a javakkal
Lassan másfél éve lesz, hogy Victor Ponta kormányfő a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok teljes restitúciója, illetve a volt tulajdonosok és örökösök kárpótlása mellett foglalt állást.
Tavaly januárban azt ígérte, hogy április elejéig rendezi a 24 éve megoldatlan gondokat – nem jószántából, hanem mert az Emberi Jogok Európai Bírósága megelégelte a román jogállam rá maradó szennyesét, és munkára szólította a bukaresti politikacsinálókat –, és alig hathetes késéssel, 2013. május közepére meg is született az új visszaszolgáltatási törvény, amely ugyan az elődeihez hasonló módon több sebből is vérzett, de mégsem ez a legnagyobb baj vele. Hanem az, hogy nem alkalmazzák azóta sem, és a már azelőtt is lassú, akadozó történelmi jóvátétel láthatóan megfeneklett. Egyetlen jelentős ingatlan visszaszolgáltatásáról sem tudunk a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását kimondó alapfokú bírósági ítélet, azaz 2012 nyara óta, pedig az arányok már akkor nagyon rosszak voltak: tízezernél alig több visszajuttatott épületre több tízezernyi megoldatlan kérés jutott, és legalább ugyanennyi visszaigénylési per zajlik szerte az országban, hiszen négyezer felé közelít azoknak a száma, akik a hazai bíróságokat végigjárván már külföldön keresik igazukat. Ott meg is találják, de a megítélt magas kárpótlások sem gondolkoztatják el a román kormányt, amelynek tagjai a magántulajdont csak sajátjukként tudják tisztelni. A másoké mindig gyanús, és ez nem is meglepő a kommunista utódpártként létrejött szociáldemokratáktól, amint hogy az sem, hogy alig fél évvel a legújabb restitúciós törvény elfogadása után, 2013 novemberében ellenkező irányba fordult a Dâmboviţa-parti szél, és már parlamenti vizsgálóbizottságot akartak létrehozni az eddigi visszaszolgáltatások felülvizsgálatára. Célzottan Erdélyre kihegyezve, mert némely román nemzetféltők szerint itt történt sok törvényszegés. Ez a kezdeményezés akkor elaludt – nevetséges is volt, hiszen a törvények betartatásáért felelős hatóságok létét kérdőjelezte meg –, újabban viszont megint mindennapos téma lett a törvénytelen birtokba helyezés. Ezúttal az államfő lányának területszerzése miatt kezdtek aggódni a kormányban, de a politikai számlarendezésen messze túlmutatnak Ponta árvízi látogatásán elejtett szavai: szerinte azért nincs, hova építkezniük az embereknek, mert sok területet visszaszolgáltattak. Sajnos, semmi kétség: eredeti demokráciánkban a kormányfői vélemény erősebb a törvénynél... Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. április 26.

A Kőrösi Csoma-kultusz folytatódik
A Kőrösi Csoma Sándor Napok huszonötödik kiadását ünnepelte a napokban Kovászna. És elmondhatjuk: a világhírű Kelet-kutató születésnapja környékére rögzített ünnepkör immár intézménnyé nőtte ki magát.
Kovászna a manapság oly népszerű városnapoknak két változatával büszkélkedhet. A tavaszi Csoma Sándor emléke ápolásának jegyében hozza össze a testvérvárosokat, műkedvelő és hivatásos művészeket és nem utolsósorban a Kelet-kutatókat, miközben az őszi ünnepségsorozat inkább a lazítás, a jókedv, a vásári-sokadalmi hangulat jegyében zajlik. A városi képtár idei, Csoma emléke előtt tisztelgő gyűjteményének megnyitóján jutott eszembe, hogy a mai technika már lehetővé tenné a kiállítások anyagának befényképezését és közzétételét a világhálón „virtuális” képtár formájában. Így igazából közkinccsé válhatna az az évente csokorba komponált gyönyörűség, mely pár héten át megtekinthető, de azután lebontásra-feledésre ítéltetik. Ebben a kontextusban a szintén egynegyed évszázados hagyományra visszatekintő tudományos konferenciákra és az itt kötetekbe gyűjtött, immár kisebb könyvtárnyi információtömeg sorsára is érdemes odafigyelnünk, annál inkább, mert manapság a könyvek anyagai digitális előkészítésben lépnek be a nyomdákba. Az idei tudományos fórumon a Héphaisztosz Szálló konferenciatermében negyvenkét előadás hangzott el három nap alatt. Az előadók egymást hallgatták és egy tudós összejövetelen ez így is van rendjén. A konferencia idei címe: Kőrösi Csoma Sándor és az igazság keresése. Ezen belül kilenc témakörben hangzottak el előadások. Reménytelen próbálkozás lenne tehát a megszokott módon egy-egy maradandó gondolatot és szerzőjét idézve „tudósítani” az olvasót az eseményekről. Ehelyett elmondanám, hogy a kifejezetten Csoma életművét kutatók és az erre összpontosító dolgozatok száma idén kevesebb volt az eddig megszokottnál. Hangzott el előadás például a magyar Szent Koronáról, a madéfalvi siculicidiumról, emlegették Bolyai Jánost, szó esett XIX. századi magyar emlékekről, melyek a Hawaii-szigeteken találhatók stb. Vajon kimerült a Csoma-kutatás? Huszonöt év alatt sikerült mindent kiderítenünk? Vajon ezzel magyarázható a... „mellébeszélés”? Mellesleg már régóta megfigyelhető, hogy a Csoma emberi nagysága előtt tisztelgők – ha megtehetik – elindulnak a nyomdokain Indiába, és amit onnan hazahoznak: filmre vett vagy fényképekkel illusztrált turisztikai ízű beszámoló a tájról, emberekről, szokásaikról, esetenként a maroknyi székely anyaföldről, melyet a dardzsilingi síron elhintettek. Sokan összetévesztik tehát a nyelvész, filológus Csomát valaki geográfussal, aki Guiness-rekordot döntött gyaloglásban, aki eddig ismeretlen vidékre tévedt, ott valami újat vett észre, és leírta azt az emberiség okulására. De mielőtt a kollektív sértegetés vádja alá esnék, tisztázni szeretném: ha a Világ Tetejének is becézett Csomolungmát megmászni még a modern technikai adottságok közepette is keveseknek sikerül, Csoma Sándorunk tudományos életművéhez érdemben hozzászólni ugyanígy csakis nyelvészek, történészek, tehát a kevesek kompetenciája lehet. De eme „elitista” ízű megfogalmazásomat azonnal meg kell cáfolnom Einstein esetével, aki miután két A4-es formátumú papírlapon megfogalmazta Nobel-díjra érdemes észrevételeit, rövidesen mosolyogva-morgolódva konstatálta, sőt, be is vallotta nyilvánosság előtt, hogy amióta a matematikusok formulákba öntötték a relativitás elméletét, ő mint ötletgazda egyre kevesebbet ért belőle. Nos, ilyen szemszögből vizsgálva már egyenesen üdvösnek nevezhető az interdiszciplinaritás, amikor a kovásznai Csoma-fórumon a szakértők mellett megjelennek például matematikusok, közgazdászok, orvosok, szociológusok és egyéb értelmiségiek is. A konferencia szünetében Gazda József tanár úr arra kérte az idei dolgozatok szerzőit, hogy írásbeli beleegyezésüket adják munkáik megjelentetéséhez a Csoma-konferenciakötetben. A Csoma-kultusz tehát folytatódik Kovásznán...
Gyila Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. április 26.

Letölthető Word dokumentum (DOCX)

Kádár Gyula: Egy politikai kalandor?

Andrei Saguna ortodox püspök bemutatása Moldován György munkái alapján. A Saguna kultusz tisztázása és a Sepsiszentgyörgyön álló szobor értékeléshez nyújt háttéranyagot. A magyar-román, a katolikus-ortodox, Habsburg- erdélyi román, az 1848-as törekvések során végigvezetett kettoségek bemutatásával.


https://www.3szek.ro/load/cikk/69744/egy-politikai-kalandor

https://www.3szek.ro/load/cikk/69921/egy-politikai-kalandor-2

https://www.3szek.ro/load/cikk/70125/egy-politikai-kalandor-3

https://www.3szek.ro/load/cikk/70344/egy-politikai-kalandor-4

https://www.3szek.ro/load/cikk/70552/egy-politikai-kalandor-5

https://www.3szek.ro/load/cikk/70744/egy-kalandor-fopap-6

https://www.3szek.ro/load/cikk/70963/egy-kalandor-fopap-7

https://www.3szek.ro/load/cikk/71129/egy-kalandor-fopap-8
Ha nem ismerjük a jelentosebb román személyiségek tevékenységét, akkor megérdemeljük, hogy a magyarlakta településeken - felkészületlenségünket kihasználva - magyarellenes személyekrol nevezzenek el utcákat, köztereket, emlékmuveket emeljenek, szobrokat állítsanak nekik. Ez utóbbira jó példa Andrei Saguna püspök, kinek Sepsiszentgyörgyön és Körösszegapátiban szobra áll. Grigore Moldovan (1845-1930) román etnográfus, irodalomtörténész, a Ferenc József Tudományegyetem rektora, aki jól ismerte a fopap munkásságát, Sagunát politikai kalandornak nevezi. �?letútjáról megállapítja: olyan fopap volt, aki saját érvényesülése elomozdítására bármilyen hatalmat kiszolgált. Rámutat a fopap 1848/49-es negatív szerepére is.

Kettosségre predesztinálva?/Saguna származása/Pályaválasztása Pesten/
Az ortodoxia útján

A mi úrasszonyunk/Varga Katalin elfogása/A hatalom embere/A magyarbérenc

Szükség van püspökre/Saguna Balázsfalván/Saguna kivár/Képviseloségérol/Bizalmatlanság Pesten

A románok se bíznak benne/Osztrákbérenc/Az osztrák uralom veszélyben

Követségben Lüdersnél/Saguna nem kap amnesztiát/A megtorlások idején

Az árulás bére/1860 után/A kulturális tevékenysége/ Saguna, anagy román

A gátlástalan politikus /A szoborállítások
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. április 26.

Drakula mítosza
Egyre gyakrabban emlegetik a Brassó mellett emelkedő Törcs várát Drakula váraként. E magyar műemlék épület környékén, a vár közelében zsibvásári hangulatú, turisztikai jellegűnek mondott standokon árusítják, terjesztik, értékesítik a Drakula-kultuszt szolgáló giccshalmazt.
Teszik ezt úgy, hogy gondtalanul kisajátítják a Nagy Lajos királyunk által 1377-ben építtetett magyar királyi határőrvárat. Drakula váraként sulykolják a köztudatba, megtehetik, mert a várba bejutó turista hosszú évtizedekig nem találkozhatott annak valós történetével, csupán csúsztatott, ködösített információk birtokába juthatott. Erdély leggyönyörűbb, legépebben fennmaradt magyar királyi vára az 1500-as években Brassó szász város tulajdonába került, a vár őrségét továbbra is a barcasági magyarok alkották. Feladatuk a havaselvi román vajdák és a török katonai betörések megakadályozása volt. Békeidőben mint határőrök ellenőrizték a magyar és a román határon áthaladó kereskedelmet. Zavaró, hogy a turisták tömegei azzal a meggyőződéssel térnek haza: a Vlad Ţepeş román vajda építette Drakula-várban jártak.
Az utóbbi időben egyre ismertebb a Drakulának nevezett kegyetlen havaselvi vajda, III. Vlad (1448, 1456–1462, 1476) alakja, akit a történelem Karóbahúzó, azaz Ţepeş néven ismer. Hogy a magyar vazallus román vajdának semmi köze nem volt a várhoz, nem tudatosítják, a vár neveként a vérszomjas, vámpírrá magasztosult vajda ragadványnevét emlegetik és nem Lajos magyar királyét. A vár metamorfózisa Bram Stoker (1846–1912) ír regényírónak köszönhető, általa vált a magyar történelem és építészet e darabja román várrá és viseli a turistacsalogató Drakula-vár nevet.
Új film készül
A Háromszék április 15-i száma arról tudósít, hogy újabb Drakula-film készül, ezúttal bukaresti és budapesti együttműködéssel. Örömmel tapasztaljuk, hogy az Országos Filmközpont az elmúlt évben meghirdetett pályázatra küldött filmekből Felméri Cecília és Lakatos Róbert Romániában élő filmesek „animációs dokumentumfilmjét” tartja a legjobbnak. Ennek gyártója a bukaresti Hai-Hui Entertainment, amelynek koprodukciós partnere az Argo Audiovizuális Egyesület és a budapesti M&M Film vállalat lesz. Bizonyára igyekeznek bemutatni a valós történelmi hátteret is, tudva, hogy a Drakula mítosz alapján készült korábbi filmek, ismertetők többsége és a neten közreadott információk halmaza elhallgatja a vár magyar kötődéseit. A hozzánk eljutott hírek szerint az animációs dokumentumfilm rajzait a Kolozsváron élő Jánosi Andrea grafikus készíti. Azt is tudjuk, előtanulmányokat végeznek, így minden lehetőség adott, hogy jó film készüljön. Sajnos, láttunk korábban olyan Drakula-filmet is, amely a 15. század derekára vonatkoztatva Romániát emleget. Ne feledjük: ekkor még két kis hűbéres román vajdaság létezett! Ennek ellenére ez nem nagyon érdekelhette a filmrendezőket. Bizonyára nem törték fejüket azon, hogy Brassó és környéke Törcs várával együtt nem lehet egy nem létező ország része. Márpedig Törcs várát és egész Kelet-Magyarország területét az 1878-ban függetlenné vált Románia csak az 1920-as békediktátummal kebelezte be.
Mivel e film elkészítésében, gyártásában magyar emberek vesznek részt, reméljük, hogy az „animációs dokumentumfilm” készítői figyelnek arra is, hogy helyre tegyék a várral kapcsolatos történelmi hamisításokat. Elég, ha néhány mondatban és rajzban jelzik, mikor és kinek a parancsából épült, kik voltak a vár őrei stb.
Vigyázat a történelemtorzításra
Gondoljunk csak arra, hogy a kitalációra épített „nagy történelmi” filmek ma a román nemzettudatot torzítják. Elég, ha példaként említem Sergiu Nicolaescu (1930–2013) rendező Dákok (1967), Vitéz Mihály (1970) és más filmjeit. Nem lehet véletlen, hogy az alacsonyabb kultúrájú, szélsőségesen magyargyűlölő nacionalista bandák elhiszik a kitalált, elképzelt dákóromán kontinuitás meséjét, és minden év december elsején az őshonos székelyek által lakott városközpontokban ordítozzák, hogy az ősi román föld, a székelyek takarodjanak Ázsiába! Nemrég egy felelős román miniszter – az egyik nacionalista, magyarellenes beállítottságú tévécsatorna élő adásában – Mihály Vitézt úgy emlegette, mint a román állam és nemzet egyesítőjét, kinek nevét a marosvásárhelyi elit katonai egység büszkén viselheti. Igaz, a tankönyvek is hasonlóan propagandisztikus anyagot oktatnak. Nos, a székelyek által vitéznek nevezett vajda még legszebb álmában sem gondolt arra, hogy ő román nemzetállamot egyesít. Már csak azért sem, mert soha nem volt Erdély fejedelme. A vajda az erdélyi oklevelekben így címeztette magát: „Mü Mihály Havasalföldének vajdája, az császári és királyi szent Felségnek tanácsadója, Erdélyben helytartaja”. A vajda halála után a krónikások sora írt Mihályról, de 250 éven keresztül senki sem hallott a nemzetegyesítés szép teóriájáról. Nem is tudhattak róla, mert e magasztos gondolatot Nicolae Bălcescu (1819–1852), az 1848-as havaselvi forradalom ismert alakja csak 1850 táján találta ki palermói magányában, amikor megírta a Vitéz Mihály (1593–1601) vajdáról szóló könyvét.
Sárkányból ördög – a név kialakulása
A Drakula név megértéséhez ismerni kell néhány történelmi adatot. A kegyetlenségéről hírhedten híres Karóbahúzó Vlad apja – II. Vlad (1436–1442/1443–1447) havaselvi vajda – a magyar király Havaselve nevű tartományának vezetője volt. E minőségben, mint magyar főtisztviselő, zászlósúr, abban a megtiszteltetésben részesült, hogy tagja lehetett a magyar Sárkányrendnek. A rendet 1408. december 12-én Luxemburgi Zsigmond (1368–1437) magyar király alapította. A rendbe 22 magyar főúr, illetve magyar hűbéres tartományi vezető lépett be, köztük II. Vlad havaselvi román vajda, Hervoja bosnyák vajda és Lazarevics István szerb despota. Sárkányrendi tagsága miatt II. Vlad vajdát hamarosan Vlad Dracul néven emlegetik. A dragon (sárkány) szó átvitt értelemben drac (ördög) jelentést nyert, és a vajda ragadványneve lett Dracul formában. Idővel elfelejtik, hogy II. Vlad a Sárkányrend kitüntetettjeként nyerte e megtisztelő nevet, mely a Karóbahúzó szadista hajalmú vajda neveként kelt életre és nyert új értelmet, megteremtve a lehetőséget a Dracula-mítosz kialakulására. Bram Stoker Vámbéry Ármin (1832–1913) professzortól 1890-ben értesült az őrült, kegyetlen havaselvi vajda rémtetteiről, és hatévi munkával, anélkül, hogy járt volna Havaselvén, illetve Erdélyben, megteremtette a világirodalom leghíresebb vámpírfiguráját. Könyve 1897-ben jelent meg, és óriási sikert aratott. Drakula hamarosan a filmsorozatok közismert figurája lesz. Stoker könyve magyarul először 1985-ben lát nyomdafestéket Drakula gróf válogatott rémtettei címmel. A teljes kötet anyaga 2006-ban jelent meg Drakula címmel. Bár Vlad Ţepeş vajdának nem volt köze a magyar királyi várhoz, Törcs várához, de a kialakult Drakula mítosza ma a turizmust, a filmkiadást és akarva-akaratlanul a történelemhamisítást szolgálja.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. április 26.

Emlékalbum-bemutató és koszorúzás a Szabadság-szobor újraállításának a 10. évfordulója alkalmából
Gondozzák, őrizzék!
A címnek választott szavakkal kezdődött az aradi Szabadság-szobor története, melyek Salacz Gyula egykori polgármester szájából hangozottak el 1890-ben, amikor átadta a szobrot az aradiaknak.
Több mint 70 évnyi száműzetés után 15 éve szabadították ki az aradi várbörtönből Zala György szoborcsoportját, majd restaurálás után sikerült ismét felállítani: tíz éve immár, hogy újból köztérre került a 13 aradi vértanú emlékműve.
A mai napot eme jeles és emlékezetes évfordulónak szentelték, az RMDSZ Arad Megyei Szervezete és a Szabadság-szobor Egyesület egész napos rendezvénysorozattal emlékezett a 2004. áprilisi eseményre.
A Csiky Gergely Főgimnázium zsúfolásig telt dísztermében 16 órakor mutatták be az alkalomra készült jubileumi emlékalbumot Kelemen Hunor RMDSZ-szövetségi elnök jelenlétében. Az országos szervezet elnökén kívül jelen voltak még: Király András, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke, Bognár Levente alpolgármester, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke, Cziszter Kálmán városi tanácsos és még sokan mások, akik a tíz évvel ezelőtti esemény részesei voltak.
„Az aradiak, Arad megtette magáét, gondozták, őrizték a szobrot mindig úgy, ahogy lehetett, és úgy érezzük, hogy ezt az üzenetet kell továbbadnunk, a szobrot továbbra is gondozni, őrizni kell. Ez a sikertörténet nem egy emberé, ez a közösségünk sikertörténete” – hangzott el Király András beszédében, akinek felkérésére egyfajta spontán emlékalbum bemutatóra került sor. Felszólaltak és emlékeket elevenítettek fel Cziszter Kálmán, Bálint György, valamint Kocsis Rudolf is megosztotta gondolatait a teremben lévőkkel. Horváth Levente, a kiadvány egyik szerkesztője az album megalkotásához vezető vezérelvekről beszélt. Nagyon sokan vannak még, akik valamilyen formában hozzájárultak a szobor létrejöttéhez, ám időhiány miatt nem volt lehetőség mindenkinek felszólalni.
A jelenlegi emlékalbum a harmadik kiadvány, mely a Szabadság-szoborról szól, ezt megelőzték a Kiszabadítottuk! majd Az aradi Szabadság-szobor címet viselő kiadványok.
A Szabadság-szobor Egyesület kiadásában napvilágot látott album egy képes krónika, amely bemutatja, hogyan is valósult meg a magyarság számára oly fontos ereklye, a Szabadság-szobor.
Sokan állnak mögötte, ez valójában egy sikertörténet, ami csak közös erővel jöhetett létre, amint azt Bognár Levente kihangsúlyozta: „ezt csak összefogva, együtt tudtuk megvalósítani”.
Az emlékalbum bemutatóján jelen volt még Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke, Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője, valamint Erdei Dolóczki István az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője, valamint egyházi méltóságaink.
A Szabadság-szobor Egyesület nevében Király András elnök több mint 70 emléklapot osztott ki olyan magánszemélyeknek, intézményeknek, akiknek szerepük volt, hogy a Szabadság-szobor létrejöjjön, végleges helyére kerüljön.
17 órakor a főgimnázium díszterméből testületileg kivonult a tömeg a már benépesült Megbékélés Parkjába, ahol köszöntő beszédek sorai után elhelyezték a megemlékezés koszorúit.
Az eseményen Gheorghe Falcă aradi polgármester is tiszteletét tette, aki a szabadság fontosságáról beszélt az egybegyűlteknek.
„Ha a szabadság szimbólumai el vannak rejtve, a szabadság nem létezik, vagy korlátozva van. Városunknak volt egy szimbóluma, mely sokáig rejtve volt, éppen azért becsülnünk kell azokat, akik közreműködésének, munkájuknak köszönhetően ez a szimbólum most itt áll, és méltó jelképe városunknak” – zárta beszédét a polgármester.
„Ma ismét összehozott bennünket a Szabadság-szobor. Nyolc évtized álma valósult meg, amikor 10 évvel ezelőtt a 13 aradi vértanú oltárát sikerült újra köztérre állítani. Sikerült, mert hittünk benne, és hittek benne azok is, akikkel együtt dolgoztunk. (…) Mindvégig hittünk, még akkor is, amikor 2003 szeptemberében leállították a visszaállítás folyamatát. Azok az emberek most nincsenek szabadon, a szobor azonban itt áll szabadon velünk együtt, mert 2004-ben városunk bebizonyította, hogy európai szellemben gondolkodik. (…) Számunkra a szobor nem csak a szabadság, hanem az összetartozás szimbóluma is, mert csak összefogással tudtuk megvalósítani. Köszönet mindenkinek, aki ebből a munkából kivette a részét, kezdve a csákányozástól egészen a felavatásig. Zala György munkája gazdagítja városunkat, és hirdeti a szabadságot, a megértést és az együttműködést” – hangzott el Bognár Leventétől a Megbékélés Parkjában.
Kelemen Hunor néhány szóban visszaemlékezett a 10 évvel ezelőtt történtekre, az akkori aradi eseményekre, majd – akárcsak az előtte szólók – a szabadság fontosságáról beszélt.
„Ez a szobor 124 éves, ebből először 35 évet volt köztéren, 74 évet volt rabságban, míg kemény erőfeszítéssel sikerült kiszabadítani és öt évet a minoriták gondozásában volt, majd 10 éve ismét köztéren van. Ez a szobor a 124 évéből mindössze 45 évet töltött köztéren, szabadságban, és 74 évet rabságban. Ez is azt mutatja, hogy a rabság lehet hosszabb, mint a szabadság esztendői, el lehet zárni a szabadságot, meg lehet próbálni rabságban tartani, de amikor olyan eszméről van szó, amely összeköti az embereket, sorsközösséggé formálja, akkor előbb-utóbb győzedelmeskedni fog a szabadság eszméje. (…)
Azok a kezdeményezések, melyek a szabadság eszméjének a jelképét, ezt a szobrot támadják, nem győzedelmeskedhetnek még egyszer. Nem jöhet el az a pillanat, amikor ez a szoborcsoport ismét fogságba kerül, amikor a gyűlölet kerekedik fölül, és valakik megpróbálják eltüntetni, bezárni. Nem jöhet el az az idő, amikor bennünket megfosztanak a szabadságtól. (…) Hiszünk abban, hogy ez a szoborcsoport, és minden, ami a szabadságot jelképezi, nem kerül többé fogságba, nem engedhetjük” – zárta szavait Kelemen Hunor, és köszönetet mondott mindazoknak, akik hittek abban, hogy a szobor egyszer ismét a köztéren lesz.
„Tíz év elteltével Zala György remekműve mindennapjaink része lett, bizonyítékként, hogy a jól előkészített, bölcs döntések megteremtik annak a lehetőségét, hogy a többség és a kisebbség elfogadja és tisztelje egymás múltját, hagyományait. (…) A Szabadság-szobor sikertörténet – szoktuk mondani, sikertörténet lett, mert mindenki elvégezte a rá bízott feladatot, senki sem kételkedett abban, hogy a helyi vagy az országos RMDSZ vezetés nem fog keményen, következetesen kiállni az ügy mellett a cél érdekében. Így volt ez az elmúlt 25 évben, így volt 10 évvel ezelőtt is, és így van mind a mai napig. Amennyiben további sikertörténetek tanúi, szereplői szeretnénk lenni, akkor azt az egységet kell megőriznünk, amelyet közösségünk felmutatott, és lehetővé tette, hogy ez a szobor ismét köztérre kerüljön. Mivel az egység a feltétele annak, hogy közösségünknek ereje legyen, az RMDSZ meg tudja valósítani azt, amit közösségünk elvár. Ha ezeket teljesítjük, akkor maradunk őrzői múltunknak, gondozói jelenünknek és építői jövőnknek” – Király András beszéde zárta az ünnepi felszólalások sorát, melyet a koszorúzás követett.
A Megbékélés Parkjából az ünneplő tömeg a színházba vonult, ahol az ünnepi műsor előtt sor került az RMDSZ EP-kampányindítójára is.
Takáts D. Ágnes. Nyugati Jelen (Arad)

2014. április 26.

Külföldivel házasodó román állampolgárok figyelmébe!
Az Arad Megyei Személynyilvántartó Igazgatóság ezúton is felhívja azoknak a román állampolgároknak a figyelmét, akik a Románia területén működő olasz, portugál, spanyol vagy német konzulátusokon illetve diplomáciai kirendeltségekben kötöttek házasságot külföldi állampolgárral, hogy ezeket a házasságkötéseket a román állam nem ismeri el. Vagyis érvénytelenek!
Következésképpen azok a román állampolgárok, akik a fentebb felsorolt országok valamelyikének polgárával kívánnak házasságot kötni, hogy a házasságot – a hatályos román törvények előírásainak értelmében – a román állampolgár lakhelyének anyakönyvi hivatalában kell megkötniük!
Balázs Katalin. Nyugati Jelen (Arad)

2014. április 26.

Hunyad 2020 fejlesztési tanulmány
Vitaindító ötletdoboz
Tartós fejlődéshez hosszút távú fejlesztési stratégia szükséges, olyan, amely túltekint a legközelebbi választáson, hangsúlyozta csütörtökön Déván Winkler Gyula EP-képviselő, amikor a sajtó előtt mutatta be a Hunyad 2020 című tanulmányt.
Romániában sajnos túl sok vezető pozícióba kerülő politikus gondolja úgy, hogy a világ az ő hatalomra kerülésével kezdődik, azaz rá se hederít az elődei által elindított projektekre, nem folyatja azokat, hanem sajátjaival rukkol elő.
Mivel ingatag talajra nem lehet – nem szabad – építeni, a Hunyad 2020 tanulmány éppen ezért a 2007–2013-as megyefejlesztési stratégiából indul ki, arra épül, a további fejlesztéshez szolgál ötleteket. „Tulajdonképpen ötlet-doboz”, szögezte le Grün György, a megyei kereskedelmi kamara volt igazgatója, a tanulmány fő szerzője.
Hunyad 2020 tulajdonképpen az RMDSZ által már 2012-ben elkészített Erdély 2020 stratégiai terv Hunyad megyére leszűkített változata. Noha csak egy megyéről van szó, annak igen eltérő részei külön fejlesztési célok felvázolását teszi szükségessé. Szászváros térsége és a Zsil-völgye más-más adottságokkal rendelkezik, hangsúlyozta Winkler a tanulmány társszerzőjeként. Részletes, számos területre lebontott tanulmányról van szó, melyet eljuttattak a megyei és helyi hatóságoknak, s társadalmi párbeszéd indítójának tekintenek, melybe a civil szférát és szakembereket is bevonnák. Tartós fejlesztéshez összehangolt, pontos célkitűzésekre lenne szükség, illetve széleskörű együttműködésre a helyi hatóságok, üzleti szféra és a lakosság részéről. Igen, a lakosság jelentős része meg kell hogy változtassa mentalitását, árvíz esetén például nem várhatja ölbe tett kezekkel, hogy kizárólag a hatóságok tegyenek rendet portáikon, ahogy oly sokszor láttuk az utóbbi években, hanem az érintetteknek is részt kell venniük a károk eltakarításában, hangsúlyozta az EP-képviselő. Vagy azok, akik tele szemetelik a környezetüket, aztán panaszkodnak, hogy miért nem jönnek a turisták? Mit lássanak, szeméthegyeket a folyók és tavak partján? Grün György is hasonlóan vélekedett, szerinte a társadalmi hozzáállás megváltoztatásához az iskoláknak is jelentős szerepet kellene juttatni.
Chirmiciu András. Nyugati Jelen (Arad)

2014. április 26.

Többnyelvűség és kommunikáció Kelet-Közép-Európában
Többnyelvűség és kommunikáció Kelet-Közép-Európában címmel három napos nyelvészeti konferenciát tartanak a bölcsészkaron április 24. és 26. között. Ez az első alkalom az elmúlt 24 év alatt, hogy a rendezvényt nem magyarországi felsőoktatási intézményben, hanem a BBTE Bölcsészettudományi Karának Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékén szervezik – tudtuk meg dr. Fazakas Emese egyetemi docenstől, a bölcsészettudományi kar dékánhelyettesétől. Rajtuk kívül a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete (MANYE) és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság segítette a szervezést.
Fazakas Emese, a konferenciát szervező bizottság elnöke elmondta, a rendezvényt 1991-ben az alkalmazott nyelvészek egy csoportja hívta életre, az egyesületet pedig Szépe György professzor kezdeményezésére létesítették 1993-ban. Az évi rendszerességgel megszervezett konferencián az alkalmazott nyelvészettel foglalkozó pedagógusok, tanárok, doktoranduszok bemutathatják kutatási eredményeiket, újabb ötletekkel gazdagodhatnak, és a viták keretén belül összevethetik egymás véleményét egy adott témában.
Az idei kongresszus témáját elsősorban a magyarság lakta régiók többszínűsége, többnyelvűsége ihlette. Szabadság (Kolozsvár)

2014. április 26.

„...nemzetállam vagy többnemzetiségű állam?”
Számunkra különösen érdekes Lucian Boia könyvének (Miért más Románia?, 2013) az a fejezete, amelyben a trianoni döntés nyomán létrejött Nagy-Románia politikai viszonyait kommentálja. Két kérdésben tesz rendkívül fontos, a tartósan rögzült nacionalista sémával ellentétes észrevételeket. Az egyik az Osztrák–Magyar Monarchia megszűnésére és Nagy-Románia létrejöttére vonatkozik, a másik pedig azzal kapcsolatos, mennyire volt egységes és nemzeti az új román állam.
A térség (nemzet)államainak kialakulása az első világháború után Ausztria–Magyarország katonai vereségének tulajdonítható – állapítja meg –, ez pedig máris eltér a szokványos magyarázattól:
„1918-ban létrehozták Nagy-Romániát. A ’nemzeti’ román értelmezések szerint ennek így kellett történnie. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg Petre P. Carp szavairól sem: ’Romániának oly sok szerencséje van, hogy nincs szüksége még politikusokra is.’ Az első világháború hozadékai nélkül nehéz lenne elképzelni, miként alakultak volna a nemzeti viszonyok Európának ebben a szegletében”.
HORVÁTH ANDOR. Szabadság (Kolozsvár)

2014. április 26.

Hegedüs Csilla: prioritás a szórványközösségek fokozott védelme
„Szórványban nagyon sok mindenre kell egyszerre odafigyelnie a magyar közösségnek, miközben folyamatosan számolnia kell a beolvadás veszélyével is. Ebben az ádáz küzdelemben a magyarságnak olyan biztosítékokra van szüksége helyi, megyei, országos és európai szinten, amelyekre támaszkodhat nap mint nap. És ez nem luxus, hanem elsődleges szükséglet. Ha mi a döntéshozás valamennyi szintjén jelen vagyunk, akkor vállt vállnak vetve szolgáltathatjuk a megnyugtató alapot, amelyre építeni lehet. Erre gondoljunk május 25-én a szavazófülkében” – fogalmazott Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár, EP-képviselőjelölt Nagybányán, ahol a Németh László Elméleti Líceumot és a Nagybányai Művésztelepet látogatta meg. Ezt követően az RMDSZ jelöltje, a Szövetség helyi tisztségviselőivel – Vida Noémi Máramaros megyei RMDSZ-elnökkel, Bónis István képviselővel és Ludescher István nagybányai alpolgármesterrel – Szinéváralja és Koltó magyar közösségével találkozott.
Nagybányán és környékén járt kampánykörútja harmadik napján az RMDSZ Nőszervezetének EP-képviselőjelöltje, aki a megyeközpont 1998-ban alakult önálló, magyar tannyelű intézményében, a Németh László Elméleti Líceumban a szórványbeli oktatásról érdeklődött és megtekintette az iskola Református Egyház által visszakapott műemléképületét, amelynek felújítása közösségi prioritás. Ezt követően az államtitkár a Nagybányai Művésztelepre látogatott, amelynek korszerűsítésére, felújítására a Norvég Alapnál pályázik és uniós források lehívását is tervezi a közösség. Az RMDSZ államtitkára úgy vélte: helyreállítását követően az európai hírnevű művészeti központ olyan összehangolt erővel megvalósított népszerűsítést is megérdemel, amely révén a térség turizmusa is fellendülhet.
Bátorítja a nőket a Nőszervezet vezetője
A kampánykörút következő állomásán, Szinérváralján Hegedüs Csilla a helyi nőszervezet képviselőivel találkozott, bátorította a hölgyek közösségért végzett munkáját. „Az önök tevékenysége elengedhetetlenül fontos a közösség számára. Annál is inkább, hogy a mi társadalmunk még nagyon távol áll a családközpontú, gyermekvállalásra buzdító gyakorlattól. Európai társainktól nekünk ezt kell megtanulnunk, itthon pedig megteremtenünk a lehetőséget ezeknek az értékeknek az érvényre juttatására. Segítsünk, tehát, egymásnak és adjunk esélyt erre a közelgő európai parlamenti választásokon” – szögezte le a Nőszervezet vezetője, jelöltje, aki továbbá lakossági fórumon vett részt és meglátogatta a település római katolikus műemléktemplomát.
Koltón a település polgármesterével a Teleki-kastélyt tekintette meg. Az örökségvédelmi államtitkár elmondta: örömmel látja, hogy a helyi közösségek felismerték az uniós és nemzetközi alapok nyújtotta lehetőségeket, európai gondolkodásra vall, hogy a műemlékkastélyt és múzeumát emberközelivé, turisztikai szempontból vonzóvá szeretnék tenni. Ebben a folyamatban minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni fogja a koltóiakat – hangsúlyozta végezetül Hegedüs Csilla. maszol.ro

2014. április 26.

Letölthető Word dokumentum (DOCX)

Novák Csaba Zoltán: SZOLGÁLUNK �?S KOLLABORÁLUNK.
�?gynökök, egyház és hatalom Romániában. Esettanulmány a Pálfi Géza-dossziéról

http://itthon.transindex.ro/?cikk=23210&ugynokok_egyhaz_es_hatalom_romaniaban._esettanulmany_a_palfi_gezadosszierol

A kollaboráció milyen formái, típusai jellemezték a hatvanas, hetvenes évek Romániájában az egyház és hatalom viszonyrendszerét?
Az ún. ügynökviták során Gyáni Gábor egy új fogalom bevezetését javasolta, mellyel - szerinte - jobban megragadható lenne az ügynökök kérdése, ez pedig a kollaboráció. Véleménye szerint, Magyarországon az egész társadalom kollaborált a Kádár rendszerrel, ennek különbözo fokozatai voltak: az egyszeru állampolgártól a beszervezett ügynökön át egészen magáig, Kádár Jánosig. Az, hogy valaki jelentett honfitársáról, szerinte a kollaboráció extrém fokaként értelmezheto.
A fenti meghatározásból kiindulva, jelen írásunkban arra keressük a választ, hogy a kollaboráció milyen formái, típusai jellemezték a hatvanas, hetvenes évek Romániájában az egyház és hatalom viszonyrendszerét. �?rtelmezésünkben a kollaboráció az egyházi (esetenként világi) személyek azon tevékenységsorozatát jelenti, amely során nyíltan vagy titokban, különbözo formákban és intenzitással együttmuködést vállaltak az állami- vagy pártszervekkel, titkosszolgálattal, segítették azokat érdekeik érvényesítésében.
Esettanulmányunkat a Pálfi Géza, katolikus pap és egyetemi tanár több mint 20 évet és tucatnyi erdélyi helyszínt felölelo megfigyelési dossziéjára alapozzuk, ezért elsosorban az ügynök-típusú kollaboráció bemutatására és elemzésére helyezzük a hangsúlyt. Megvizsgáljuk, hogy az erdélyi Római Katolikus Egyház, annak meghatározó képviseloi és hívei milyen körülmények hatására kényszerültek bele vagy vállalták fel az ügynök-típusú kollaborációt és hogyan tettek eleget e (kényszer)feladatnak.
Esettanulmányunk egyfajta mélyfúrás-szeru elemzés, a Pálfi Géza személye és esete köré szervezodo jelenségek és történések vizsgálata, elemzése. A romániai egyháztörténeti kutatások jelenlegi stádiuma miatt nem kívánunk általános következtetéseket megfogalmazni. Írásunk elso felében bemutatjuk a hatvanas-hetvenes évek általános politikai kontextusát, majd ezt követi a Pálfi-ügy és benne érintett ügynök-típusú kollaboráció elemzése. A román pártvezetés az ötvenes évekre jellemzo frontális támadás után változtatott az egyházpolitikáján.
A Kádár rendszerhez hasonlóan egy olyan katolikus elit kitermelésére törekedett, amely vállalja a hatalommal való együttmuködés bizonyos formáit. Ebbol a célból kétirányú tevékenységet folytatott: kiszurni és elszigetelni a nemkívánatos személyeket, csoportokat, valamint pozícióba hozni a számukra elfogadható személyeket.
Transilvania.ro

2014. április 28.

Bíróság: törvényes a MOGYE szerkezetét leíró charta
A Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerős ítéletben utasította el azt a keresetet, amelyben erdélyi magyar civil szervezetek és pártok a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szerkezetét leíró egyetemi chartát kifogásolták.
A táblabíróság elutasította a panaszosoknak azt az állítását, hogy az egyetemi charta áthágja a 2011-es oktatási törvény előírásait. Az április 23-án kimondott ítéletet hétfőn közleményben üdvözölte az egyetem vezetése. Amint a törvényszék honlapján közölt végzésből kitűnik, az ügyben ítélkező három bíró közül az egyik különvéleményt fogalmazott meg.
Az egyetem közleménye szerint – más, korábbi ítéletekhez hasonlóan – ez az ítélet is azt igazolja, hogy a charta alapján szerveződő magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés a törvényes keretek tiszteletben tartásával zajlik a MOGYÉ-n. Az egyetem vezetése szerint immár magyar tagozat vezetőinek a lemondását sem lehet törvényszegés elleni tiltakozásnak tekinteni. Az csupán „egyes sajátos kitételek nem teljes megvalósulása elleni" tiltakozás. Az egyetem vezetése arra kérte a tisztségeikből lemondott magyar vezetőket, hogy vizsgálják felül döntésüket, hiszen az elkövetkező időszakban a 2014/2015-ös tanévre, és a magyar tagozatra vonatkozó fontos döntéseket kell meghozni.
Az egyetemi chartát a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) támadta meg 2011-ben a bíróságon. A perbe valamennyi romániai magyar párt és politikai szervezet, valamint a MOGYE magyar diákszervezete is belépett a felperes oldalán.
„Ez az ítélet teljes mértékben semmibe veszi a tanügyi törvény vonatkozó rendelkezéseit" – mondta az MTI-nek Kincses Előd, a RMOGYKE ügyvédje. Kincses arra emlékeztetett, hogy 2011-ben Daniel Funeriu akkori oktatásügyi miniszter is megtagadta a charta jóváhagyását.
2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett az egyetemen kialakult helyzet rendezési kísérlete.
A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvosképzést. Ma az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek. Erdély.ma

2014. április 28.

Nagy nyelvi menetelésünk
Nem kell keresgélnem, úton és útfélen belebotlom a magyar nyelvpusztításba és pusztulásba. Nem elegendő, hogy a gengszterváltással százezerszám hagyták el magyarok az országot, országokat, merthogy a magyarságnak egyetlen szülőföldje helyett több hazát is adott trianoni végzete – most a megtartó anyanyelv is beteg. És nem csak Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad utcáin, terein keresheted hiába a magyar neveket, már két Szentgyörgy is, Erdőszentgyörgy meg Sepsi is hasonló nyelvi deszkapriccsen hever, kiszolgáltatva a műveletleneknek, igényteleneknek. És a közigazgatás tehetetlenségének. Hadd térüljek a legfrissebb, kimondottan tanároknak, tanítóknak, óvónőknek szánt közleményre, amely egyik nap jelent meg a sajtóban, és mindössze 30 sorban 25 művi, elvadítóan idegen szó éktelenkedik. Égbekiáltásom előtt hadd másoljak ide néhányat! A kulcsszereplők – mármint a pedagógusok – új kompetenciái a projekt. Tehát eddig ők illetéktelenek, inkompetensek voltak? A projektet az Európai Szociális Alap finanszírozta a Humánerőforrás… operatív program… És: az oktatási folyamat menedzsmentjének...
És szó van kreditpontokról, modulokból álló képzésről, akkreditációkról, és mindezek záradékaként „további információk lelhetők a projektmenedzsernél.”
Na, de hol lelhető az a hatalom, az az intézmény, amely egyszerűen és szigorúan bünteti – jelen esetünkben az oktató- nevelő tanárt, tanítót az anyanyelv gyalázása, magyartalanítás és végső fokon nemzeti érzelem és értelem megsértése miatt?! És még mindig nem kiáltottam égbe, hiszen ez az átkozott szöveg maga is érthetetlen.
Bákó és Kovászna megye közös közleménye – Bákó elégedett lehet ezzel a nyelvvel, Bukarest is. Nincs itt magyarkodás, kérem. Szíveskedjenek jegyezgetni az éktelen és érthetetlen szavakat százszámra lapokban, hivatalos magyar (?!) iratokban. Magyar részről 1161 pedagógus részesült konferenciában. Meg sem merem kérdezni, vajon ilyen arányú volt-e a magyar nyelv a Mikó gyűléstermében – ha egyáltalán magyarul történt a tanácskozás.
Ez is beletartozik a nagy menetelésbe, nyelvveszejtésbe.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó. Erdély.ma

2014. április 28.

Kereszthegy – dokumentumfilm a második világháború erdélyi eseményeiről
Kereszthegy címmel dokumentumfilm készült a magyar királyi 65. székely honvéd határvadászcsoport második világháborúban tanúsított helytállásáról. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban kedden tartandó díszbemutatón Hende Csaba honvédelmi miniszter mond köszöntőt. A Gyergyói-medencében 1944 őszén zajló harcokat bemutató filmet a Honvédelmi Minisztérium (HM) társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeleti főosztálya és a HM Zrínyi Nonprofit Kft. együttműködésében forgatták. A film forgatókönyvírója és rendezője két fiatal történész, Nagy József és Bárány Krisztián.
A HM ismertetője szerint „1944. szeptember 3-án a Békás-szorostól délre és északra is az akkori Magyarország földjére léptek a szovjet hadsereg felderítői. A támadó szovjet csapatokat a hozzájuk képest maroknyi székely erők német segítséggel sem tudták megállítani, de jelentősen lelassították az előrenyomulást."
„A kedvező terepviszonyoknak és a jó szervezésnek köszönhetően a Maros-völgyben szeptember közepétől több mint három hétig sikerült feltartóztatni a szovjetek előretörését és ezzel a Torda térségében küzdő magyar 2. honvéd hadsereg részeit megóvni a bekerítéstől. 1944. október 8-án a székely katonák csak parancsra ürítették ki állásaikat és vonultak vissza elsősorban azért, mert a hegyeken át megkerülő hadmozdulatot végrehajtó szovjet alakulatok már a védők háta mögötti területet fenyegették” – olvasható az ismertetőben.
A 65. székely honvéd határvadászcsoport harcait bemutató filmet részben eredeti helyszíneken forgatták. Látható benne több, egykori székely honvéddel készített interjú, a film a korabeli katonaéletről és a székely határőrség mindennapjairól is képet ad – írta a HM.
Bemutatók:
Április 29. Budapest, Uránia Filmszínház,17.00 óra Május 9. Gyergyóremete, 18.00 óra Május 10. Csíkszereda, 17.00 óra Május 11. Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely, 13.00 és 17.00 óra Május 13. Borszék Május 14. Marosvásárhely Május 15. Székelyudvarhely MTI. Erdély.ma

2014. április 28.

A meghurcolt plébánosokra emlékeztek
Búzásbesenyőben és Marosvásárhelyen szervezett ünnepséget vasárnap a Jakab Antal Keresztény Kör, két neves római katolikus plébános: Jakab Antal és Pálfi Géza emlékének tiszteletére.
A Kerelőszentpálhoz tartozó településen Jakab Antal egykori gyulafehérvári megyéspüspök szobrát koszorúzták meg, valamint emlékszobát szenteltek fel. Az ünnepségen többek között elhangzott, hogy Jakab Antal gyulafehérvári teológiai tanárt, vicerektort koholt vádak alapján 1951. augusztus 24-én tartóztatta le és hurcolta el a kommunista államhatalom, és éppen ötven évvel ezelőtt szabadult. Hosszas lábadozás után lett a búzásbesenyőiek szeretett, plébániaalapító papja, s a helyi, erős római katolikus közösség azóta is szeretettel emlékezik és emlékeztet rá. Marosvásárhelyen a Keresztelő Szent János plébánián az esti mise keretében emlékeztek a mártír sorsú lelkipásztorra, Pálfi Gézára, aki 1968-1971 között szolgált itt segédlelkészként. A zsúfolásig megtelt templomban Vencser László mesélt a Szekuritáté által évekig megfigyelt, zaklatott, s egy karácsonyi szentmisén mondott mondat - Eljön-e egyszer az az idő, amikor nem munkával kell ünnepelnünk Krisztus születésnapját? - miatt megvert plébánosról, egyetemi tanárról. Oláh Dénes főesperes szeretettel emlékezett egykori tanárára, és elmondta, a JAKK felkérésére örömmel vállalta, hogy helyet adnak a Pálfi Géza emléktáblának. A szentmise után az ünneplő gyülekezet a plébánia udvarára vonult, ahol felszentelték az emléktáblát.
Simon Virág. Székelyhon.ro

2014. április 28.

EME-orvoskongresszus Marosvásárhelyen
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya április 24–26-án Marosvásárhelyen tartotta 24. tudományos ülésszakát.
„Az elmúlt négy év alatt úgy éreztem, hogy ez az orvoskongresszus eseményszámba megy az erdélyi magyar orvostudomány életében. Minden erdélyi kolléga számon tartja, és éves programját is úgy alakítja, hogy részt vehessen az ülésen” – mutatott rá a kongresszus jelentőségére Egyed-Zsigmond Imre, az EME leköszönő szakosztályi elnöke.
A kongresszus csütörtökön délután kezdődött továbbképző előadásokkal, majd a Nemzeti Színházban tartott ünnepélyes megnyitó keretében átadták a Lencsés György–Ars Medica díjat. Idén a 85 esztendős Péter Mihály nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Akadémia külső tagja részesült az elismerésben.
„Nem számítottam arra, hogy még eszébe jutok a fiataloknak, ezért számomra nagy meglepetést jelentett ez a díj. Örvendek az elismerésnek, és úgy tekintek rá, mint munkásságom megkoronázására és záróakkordjára, bár hozzá kell tennem: öt éve hangoztatom, hogy éppen a legutolsó dolgozatom írom” – nyilatkozta a Székelyhonnak az orvosprofesszor. A péntek délelőtt plenáris ülésekkel folytatódott, ezt követően szekcióülések zajlottak, ahol sor került a különböző szakterületek tudományos beszámolóira.
Az orvoskongresszuson könyvbemutatók is zajlottak, Egyed-Zsigmond Imre a Kun Imre Zoltán–Szántó Zsuzsanna szerzőpáros Neuroendocrinologia című hiánypótló szakkönyvét mutatta be, hangsúlyozva a tényt, hogy a könyvet tömör, de érthető nyelvezete miatt nemcsak endokrinológusoknak, hanem többek között idegsebészeknek, gyerekgyógyászoknak is hasznos lehet. Veress Albert pszichiáter két könyvét Ábrám Zoltán mutatta be. A 65 éves elmegyógyász Életszilánkok című könyve önéletrajzi regény. A felcsíki öngyilkosságokon túl című munka áttekintően foglalja össze az öngyilkosság kultúrtörténetét, de a könyvben kiemelt helyet kap a szerzők saját kutatásának ismertetése is, amely négy felcsíki község, Szentdomokos, Karcfalva, Dánfalva, Madaras öngyilkossági mutatóit vizsgálja.
A záróünnepélyen Sipos Emese, a szervező bizottág elnöke megköszönte a szervezésben résztvevő kollégái segítségét, majd a szakosztály új elnöke, Szabó Béla vette át a szót, és beszédében sikeresnek értékelte az idei orvoskongresszust. „A rendezvénynek 520 résztvevője volt, ebből 27 külföldi regisztráló. Hozzávetőlegesen lebontva 300 orvos, 150 fogorvos és 70 gyógyszerész vett részt a konferencián. A színvonalas plenáris előadások mellett, 13 szekcióban összesen 122 dolgozatot mutattak be” – számolt be az idei konferencia statisztikáiról az orvosprofesszor.
A záróülésen díjazták az orvosi és gyógyszerészeti szekciók legjobb előadásait. Előbbinek kitüntetettje Szász Iringó Andrea volt, a gyógyszerészeti szekcióban felajánlott pénzösszeget három részre osztották Rédai Emőke, Török Tamás illetve a Bucur Pálma–Fülöp Ibolya–Croitoru Mircea szerzőtrió között. A záróülés utolsó mondata így hangzott: viszontlátásra jövőre, Kolozsváron!
A kongresszus utolsó programpontjaként az orvosok ellátogattak a Gernyeszegi Teleki-kastélyhoz.
Vass Gyopár. Székelyhon.ro

2014. április 28.

Csak azért nem lehet, mert magyar
Június 5-re halasztották az SZNT elnökének az államfő, a szenátus volt elnöke, a miniszterelnök és a miniszterelnök-helyettes ellen indított diszkriminációs perét. Az SZNT azt kérte a fellebbviteli bíróságtól, hogy az ügyben kérje ki a luxemburgi bíróság véleményét.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs ősszel emelt panaszt Traian Băsescu államfő, Crin Antonescu volt szenátusi elnök, Victor Ponta kormányfő és Liviu Dragnea kormányfő-helyettes ellen, mivel kizártnak nevezték egy magyar többségű régió létrehozását Romániában. A panaszt az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) megalapozatlannak minősítette, a döntés ellen pedig a bukaresti táblabíróságnál fellebbezett az SZNT elnöke. Az első tárgyalás pénteken lett volna, de június 5-re halasztották.
„Kértük a bukaresti fellebbviteli bíróságot, hogy kérjen előzetes döntést a luxemburgi bíróságtól, mivel erre joga és lehetősége van, ugyanis mi a 2000. évi 137-es kormányrendeletre hivatkoztunk, amely a 2000. évi 43-as uniós direktívát ültette át a román törvénykezésbe. Reméljük, továbbítják a kérdéseinket Luxemburgba, hiszen nincs mitől tartaniuk” – fogalmazott április 28-ai marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs. Az esetleges luxemburgi előzetes döntés amolyan vélemény, nem kötelező érvényű. Az SZNT kérdése egyébként az, hogy mentesíti-e a közméltóságot a szólásszabadsághoz való alapvető jog a diszkriminatív kijelentésektől, az ODT indoklása ugyanis az volt, hogy a „magyarságra” való hivatkozás egy régió létrehozásának elutasításához belefér a véleménynyilvánítás szabadságába.
Gáspár Botond. Székelyhon.ro

2014. április 28.

Az SZNT nem kampányol, hanem tematizál
A Székely Nemzeti Tanács nem foglal állást egyik vagy másik politikai alakulat mellett vagy ellen az európai parlamenti választási kampányban, hanem témákat javasol, a döntést pedig a szavazókra bízza – fogalmazott Izsák Balázs elnök.
„Először is fontosnak tartjuk, hogy a romániai magyaroknak legyen képviselőjük az Európai Parlamentben. Másodszor az eddigi tevékenység mérlege kell a kampány lényege legyen. Harmadszor mi témákat javasoltunk, s a szavazók döntenek. Például februárban kértük a székelyföldi önkormányzatoktól, hogy fogadjanak el határozatot, amelyben kimondják, hogy a térségben a román mellett legyen hivatalos nyelv a magyar is, valamint hogy Székelyföld kapjon autonómia-státuszt. Eddig három önkormányzat, a gyergyószentmiklósi, a gyergyóalfalusi és a gyergyóújfalusi fogadta el, és még néhánynál napirenden szerepel. Mi azt várjuk, hogy a választásokig mind a 153 székelyföldi önkormányzat elfogadja” – nyilatkozta Izsák Balázs.
Gáspár Botond. Székelyhon.ro

2014. április 28.

Boia: az erdélyi románok nem feltétlenül voltak az egyesülés hívei
Ha a Habsburg monarchia 1918-ban egyenlő népek konföderációjává alakult volna, nem biztos, hogy az erdélyi románok egyesülni akartak volna Romániával – jelentette ki Lucian Boia történész.
A neves tudós ezt abból az alkalomból mondta el a Digi 24 hírtelevízióban, hogy az első világháború kitörésének századik évfordulójára újabb kötetet jelentetett meg Az első világháború – ellentmondások, paradoxonok, új interpretációk címmel.
Boia leszögezte: az 1918. december elsejei gyulafehérvári nagygyűlés, amelyen a magyarországi románok kinyilvánították azon óhajukat, hogy egyesüljenek Romániával, nem tekinthető népszavazásnak, mivel akkor már a román hadsereg az országban volt.
„Ma nemigen felelne meg a demokratikus követelményeknek” – hangsúlyozta Boia, hozzátéve: az adott körülmények között azért valószínűleg egy korrekt népszavazás is az egyesüléspártiak győzelmét hozta volna.
Balogh Levente. Székelyhon.ro

2014. április 28.

Valami elkezdődött
Ha feltesszük a kérdést, hogy kell-e székelyföldi autonómia, kétféle választ kapunk: a magyarok igennel, a románok nemmel felelnek. Pedig az emberek zöme nincs tisztában azzal, mit is jelentene valójában Székelyföld területi autonómiája, a románok még kevésbé! Nem szeretünk általánosítani, de a többségi nemzet tagjainak elsöprő többsége hallani sem akar a témáról.
Feladat lenne ezért a lakosság tájékoztatása, felvilágosítása – mind a magyaroké, mind a románoké, de főleg utóbbiaké, mert nélkülük nem mehetünk semmire. Ha ők nem akarják, aligha lehet Székelyföldnek autonómiája, azt ugyanis Bukarestben kell kiharcolni. De ahhoz meg kell értetni a román partnerekkel, miről is van szó, miért lenne jó az nekünk, s főleg nekik. Ez irányban valami mintha elkezdődött volna a Kovászna Megyei Tanács minapi ülésén is. Igaz, a téma nem éppen ez volt, csak erre terelődött. A román tanácstagok előbb értetlenségüknek adtak hangot, s mondták is, számukra senki nem magyarázta el, miről van szó. A tanácselnök igazat adott nekik ebben, s ígérte, változtatni fognak ezen, megkeresik az alkalmakat, amikor foglalkozhatnak a témával. Ha nem is sikerült most megértetni – nem is lehetett, hisz ennyi idő alatt és ilyen felállásban képtelenség elintézni az ügyet –, valami elkezdődött. És még pozitív hozadéka is volt, arról lévén szó, hogy a közgyűlés tagjai véleményezték a megyeházának egy olyan, a luxemburgi Európai Bíróságon zajló perbe való beavatkozási kérelmét, melyet a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért benyújtott polgári kezdeményezés elutasítása kapcsán indított a Székely Nemzeti Tanács elnöke az Európai Bizottság ellen. Ezzel párhuzamosan az önrendelkezésről is szólt a vita. Ilyen körülmények között pozitív jel lehet, hogy nem volt ellenszavazat. Néhányan diszkréten eltűntek a voksolás előtt, ketten maradtak, ők meg a véleménynyilvánításkor tartózkodtak, nem ellenkeztek.
A kezdet tehát jó, és folytatni kell, főként zártabb, oldottabb körben, hogy a román politikusok őszintébben megnyilatkozhassanak úgy, hogy nem lebeg felettük a párt ellenőrzése. A cél, hogy megértsék, mi az autonómia. Mert amíg nem értik, zsigerből tiltakoznak ellene. Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. április 28.

Kelemen: a választás az erdélyi magyarok jövőjéről szól
Az erdélyi magyaroknak ott kell lenniük az Európai Parlamentben (EP), mert Brüsszelben olyan döntések születnek, amelyek befolyásolják a közösség életét – hangsúlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a szervezet aradi kampányindító rendezvényén – közölte szombaton az RMDSZ hírlevele.
"Az európai parlamenti választás elsősorban rólunk szól, nem az Európai Unióról. Ez a választás az erdélyi magyarok jelenéről és jövőjéről szól" – mondta az RMDSZ elnöke az aradi színház nagytermében tartott péntek esti rendezvényen.
Felszólalásában rámutatott: az Európai Unió nem egy csodafegyver, nem egy olyan gyógyszer, amely mindenre jó. De még mindig a legjobb gyógyszer azokra a lehetséges betegségekre, amelyek fenyegethetnek egy adott közösséget, például az erdélyi magyarságot – vélekedett az RMDSZ vezetője.
Kifejezte meggyőződését, hogy az Európai Unió a következő időszakban átalakul. "Nekünk ott kell lennünk akkor, amikor ezek az átalakulások történnek, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek kérdését is lehessen napirendre tűzni, és ez is kerüljön be az Unió kompetenciái közé, ne legyen egy-egy tagország kizárólagos hatásköre. És ezt a kérdést rajtunk kívül más nem képviseli. Ott kell lennünk, partnereket kell keresnünk, és amikor a változások történnek, akkor a szavunkat hallatnunk kell" – érvelt Kelemen Hunor.
Kifejtette: az EP-választás egyfajta népszámlálás is. "Annyian vagyunk, ahányan szavazunk, a politikai véleménynyilvánítás pillanatában, május 25-én, annak a szava számít, aki elmegy szavazni. Remélem, sokan leszünk!" – zárta kortesbeszédét az RMDSZ elnöke.
Az RMDSZ a felmérések szerint két-három mandátumot szerezhet meg a Romániának járó 32-ből a május 25-i EP-választáson. Népújság (Marosvásárhely)

2014. április 28.

Kelemen Hunor nyilatkozott a magyar sajtó képviselőinek
Eredményeink megvédéséért naponta meg kell harcolnunk
Kelemen Hunor RMDSZ szövetségi elnökkel, miniszterelnök-helyettessel, kulturális miniszterrel az érdekvédelmi szövetség Arad megyei székházában megtartott sajtóértekezlet után sikerült a magyar sajtó képviselőinek úgymond, magunk között elbeszélgetni.
A szabadságot, a Szabadság-szobrot is meg kell védeni
Újságírói kérdésre, hogy az RMDSZ országos szervezetének mit jelentett a 10 évvel ezelőtti esemény, vagyis a Szabadság-szobrot újra köztéren felállítani, Kelemen Hunor elmondta:
„1990 után azonnal felmerült a Szabadság-szobor várfogságból történő kiszabadításának a kérdése. Hihetetlenül nagy erőfeszítésekbe került eljutni az 1999-ben bekövetkezett fejleményig, vagyis a várból kihozni, ami után további 5 évnek kellett eltelnie, amíg sikerült az emlékművet restaurálni, illetve köztéren újraállítani. Mindez azt bizonyítja, hogy az aradi, az erdélyi embereknek a türelme, a kitartása mennyire erős volt a szabadság eszméjének a győzedelmeskedéséig. Ugyanakkor dicséretes a közéleti embereknek, a politikusoknak a kitartása is, akik a kiszabadítás, illetve az újra felállítás harcát felvállalták. Ebben igen fontos volt a kitartó partnerkeresés, mert megfelelő partnerek nélkül nem lehetett volna e régi álmot megvalósítani. Mert köztudott, hogy az 1925-ben történt leszerelés előtt a szobrot már bedeszkázták, eltakarták, eldugták a világ elől. 79 évvel a leszerelés után azonban mégis sikerült köztéren felállítani, ami azt jelenti, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket nem lehet eltitkolni. Köztük a szabadság eszméjét nem lehet eldugni, eltiporni. Azt is hozzá kell tenni: azáltal, hogy az RMDSZ 1997-ben szerepet vállalt a kormányban, a Radu Vasile által vezetett kormányt sikerült meggyőzni, az emlékműnek a várból történő kihozatalát jóváhagyatni. Ugyanakkor sikerült a magyar kormányt is meggyőzni, utóbbi egyébként nem volt nehéz, mert minden magyar kormány támogatta az elképzelést. Az akkori Orbán-kormány, benne Dávid Ibolyával, a másik oldalon a Radu Vasile-kormányban Valeriu Stoica kulturális miniszterrel, akivel megegyeztünk a kihozatalról. Később a Megyesy Péter és Adrian Năstase kormányfők, a mi határozott közbenjárásunkra, kemény és hosszadalmas viták eredményeként megegyeztek. Meg tudtunk állapodni a szobor kihozatalának a részleteiben. Elmondhatjuk, hogy a 21. században az észérvek győzedelmeskedtek. Győzedelmeskedett ugyanakkor az álláspont is: bár a múlt a két népet gyakran szembeállította, de a jelen és a jövő közös céljai megkívánják, hogy a múltat tisztelve, annak az értékeit szem előtt tartva, együtt tervezzük a jövőt. Az elmúlt évtized bennünket arról győzött meg, azt bizonyította: igenis, lehet építeni, de makacsul kitartónak kell lenni, partnereket kell keresni. Arra a kérdésre viszont, hogy biztonságban van-e ma a Szabadság-szobor, elmondhatjuk-e nyugodt lelkiismerettel, hogy immár nem történhet baj, azt mondhatom: ezt nem tudjuk kijelenteni, ezért nekünk minden nap meg kell harcolnunk, mert jelképtelennek tűnő csoport jelenleg az egyik szélső-jobboldali román szervezet, amelyik népszavazást akar szervezni, folyamatosan kéri a szobornak a köztérről való eltüntetését. Tehát ilyen kezdeményezések vannak, amelyekkel állandóan meg kell küzdenünk, akárcsak minden egyes elért eredménynek a megtartásáért és újabb eredményekért. Mert a szabadságot, de a Szabadság-szobrot is meg kell védeni, amit meg tudnunk és meg fogunk védeni. Tíz évvel a Szabadság-szobor, e lenyűgözően szép emlékmű visszaállítása után is ez a nap, az alkalom üzenete.”
Az EP-választások az erdélyi magyarság jövőjéről szólnak
Újabb, az EP-választásokon való RMDSZ szereplésre vonatkozó kérdésre a szövetségi elnök kifejtette: „1989 után az erdélyi magyarság olyan utat választott, amely egyértelműen arról szól, hogy az európai közösségben, az Észak-atlanti Szövetségen belül, a nyugati, demokratikus, civilizáció intézményes keretei között képzeljük el a jövőnket. E döntést a magyar történelemben először Szent István király hozta meg, de utána számos esetben hasonló döntés született, mert ez volt, és most is ez a helyes út. Az Európai Unió nem csodafegyver, nem olyan gyógyszer, ami minden betegségre jó, de még mindig a legjobb gyógyszer arra a betegségre vagy lehetséges betegségekre, amelyek fenyegethetnek egy közösséget, fenyegethetik az erdélyi magyarságot. Meg vagyok győződve, hogy az Európai Unió a következő időszakban át fog alakulni, akárcsak az 1950-es végétől az Európai Unió kialakulásáig hihetetlenül nagy változások ment át e politikai, gazdasági konstrukció. A jelenlegi politikai, társadalmi viszonyokat tekintve, biztos, hogy 2014 után néhány éven belül újra jelentős átalakulásokon megy végben az Európai Unió. Nekünk viszont ott kell lennünk, amikor ezek az átalakulások történnek, hogy a gazdasági, szociális, környezetvédelmi és minden egyéb ügyek mellett, az őshonos nemzeti közösségek kérdését is napirendre lehessen tűzni, ez is kerüljön be az Unió kompetenciái közé, ne legyen egy-egy országnak a kizárólagos hatásköre. Ezt a kérdést viszont, rajtunk kívül más nem képviseli, másoknak más dolguk van. Nem azért, mert esetleg az ellenségeink, mert azok is vannak bőven, hanem azért, mert mások más-más mandátummal, más prioritásokkal jutnak be az Európai Parlamentbe. Nekünk ott kell lennünk, partnereket kell keresnünk, hogy a változások megtörténtével hallathassuk a szavunkat. Ez a választás elsősorban rólunk szól, nem az Európai Unióról. A választás az erdélyi magyaroknak a jelenéről és a jövőjéről szól, ezért fontos, hogy ott legyünk. Ha az EP-ben szorosabb lesz az integráció, a mi életünket még inkább befolyásolják, ezért ott kell lennünk, ahol e döntések születnek. Ezért fontos, hogy május 25-én minél nagyobb számban menjük el, hiszen ez tulajdonképpen népszámlálás is. Annyian vagyunk, ahányan szavazunk, azoknak a véleménye számít, akik elmennek szavazni.”
Félúton nem szoktuk feladni a harcot
A MOGYE-ügyre, vagyis az Egyetem magyar vezetőinek a testületileg történő lemondásával kapcsolatos kérdésre Kelemen Hunor leszögezte: „Félúton nem szoktuk feladni a harcot, de lehet, még félúton sem vagyunk. Mert történtek ugyan lépések 2012 végétől mostanáig, de még rengeteg olyan lépést kell megtennünk, amelyek az akkreditálásig elvezetnek. Az Európai Unióban ugyanis az akkreditáláshoz a kritériumokat teljesíteni kell. A Minisztérium államtitkárával a kérdésről az utóbbi időszakban számtalanszor beszéltünk. Ők az egyezség szerint, jóindulatúan álltak a kérdéshez, és újra fogjuk beszélni a legújabb események után. Akik viszont egyszerűen nem akarnak kitörni e nacionalista körből, azok az Egyetem román vezetői, akiket meg kell győznünk, de a minisztériumnak és a kormánynak is újabb eszközöket kell találniuk a meggyőzésükre. Mert a törvény alkalmazásáról beszélünk, miközben a következő dolog történik: meghirdették az állásokat, amelyekre kevés ember jelentkezett. Ismét meg fogják hirdetni az állásokat, de ahhoz, hogy akkreditálni lehessen egy egyetemet, oktatókra is szükség van. Az oktatókat meg kell keresni, fel kell venni. Tehát az őszi akkreditálásig vagy az akkreditálási felmérésig még néhány lépést meg kell tenni. A magyar oktatók által választott út nem tudom, mennyire átgondolt, engem erről nem tájékoztattak, nem tudom, ez-e a jó taktika. Az elmúlt 25 évben is azt kellett megtapasztalnunk, hogy csodák nincsenek, minden eredményért meg kell küzdenünk, félúton a harcot nem szoktuk feladni. Ha a testületileg történő lemondás nyomásgyakorlásként hat, akkor szerintem rendben van, mivel azonban nem beszéltünk róla az érintett személyekkel, azt hiszem, hogy mindenkinek tudatában kell lennie: ha elindultunk ezen az úton, akkor végig kell mennünk, és végig is fogunk menni rajta. Mert van, amikor elbotlunk vagy elgáncsolnak, orra esünk, de minket arról ismernek, hogy minden pozícióból felállunk, és tovább megyünk. Itt is tovább fogunk menni, egy percig sem merülhet fel a kérdés, hogy a törvény alkalmazása elakadhat vagy az holtvágányra terelhető.”
Céljainkból semmit nem adtunk fel
Újabb újságírói kérdésre, ami az Erdélyi Magyar Néppárt azon vádjára vonatkozott, miszerint az RMDSZ kormányzati szerepvállalása miatt háttérbe szorul az autonómia kérdése, a szövetségi elnök pontosított: „Mint mindarról, amit az EMNP mond, erről is más a véleményem, mert ők nagyjából úgy vannak, mint Móricka az üstben. Nekik mindenről ugyanaz jut eszükbe: mivel eredményeket nem tudtak felmutatni, az erdélyi magyar közösség részéről nem kaptak támogatást, nyilatkozatokban élik ki magukat. Nyugdíjas korhoz néhányan úgy közelednek, hogy az elmúlt 25 esztendőben még semmit nem tudtak felmutatni, csak nyilatkozni tudtak. Ehhez nekik további jó munkát, jó egészséget kívánok. Ami az RMDSZ-t illeti, céljainkból semmit nem adtunk fel, az autonómia ügyét sem”.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

2014. április 28.

Gyűlöletmentesen
Olvasom egy csütörtök délutáni RMDSZ-közleményben, hogy a szövetség csatlakozik a diszkriminációmentes kampányt célzó kezdeményezéshez, a főtitkár már alá is írta az erre vonatkozó dokumentumot.
Teljes mértékben egyetértek mind a Nyílt Társadalomért Alapítvány felhívásával, mind a hazai magyarság legnagyobb szervezetének csatlakozásával. Statisztikai kimutatások, felmérések e tekintetben nem állnak rendelkezésemre, de esküdni mernék, hogy a hazai polgárok nagy többsége olyan kampányt szeretne az egy hónap múlva esedékes európai parlamenti és a későbbi államelnök-választásra – még ha ezt nem is tudná szavakban megfogalmazni –, amely mentes a gyűlöletre való uszítástól, az erőszakos retorikától, a nemi-, etnikai- és vallási stb. hátrányos megkülönböztetéstől.
Mea maxima culpa, ha tévednék. Bár alig hiszem, hogy ezúttal melléfogtam volna.
A hatpontos felhívás lényegét az első paragrafus foglalja össze: a választási diskurzusokban, a kampányanyagokban ne alkalmazzanak olyan üzeneteket, nyilatkozatokat, képanyagot, amelyek faj, bőrszín, nemzetiség, vallási meggyőződés, életkor, szexuális irányultság vagy bármely más kritérium alapján megbélyegeznék a jelölteket.
Dicséretes, nemde?
Az erőszakmentesség, a törvényekben és pártszabályzatokban lefektetett elvek betartásának követelménye azonban többnyire a kicsik és gyengék jelszava, követelése. A „nagyok és erősek” maguk csinálják a törvényt – ha van elég erejük hozzá. Az erőszak, tudjuk a történelemből, sokszor vezetett eredményre, bár néha alkalmazóik belebuktak – de hát ez benne van a játékban.
A (hazai és külföldi) civilszervezetek e tekintetben általában megbízhatóak, a polgárok többnyire jó ügyek érdekében állnak össze. A jóhiszemű átlagpolgárnak mindig és mindenütt érdeke, hogy a társadalom, amelyben él, békés légkörben, a nép, a köz, az átlagpolgár javára működjön. Voltak azonban, s tartok tőle, vannak is más elvek alapján működő pártok. Amelyeknek, például, a legfőbb „érvük” (egyéb konstruktív elképzelésük nemigen lévén a társadalom kétségkívül szükséges jobbítására) a „magyar veszély” volt Romániára. Igaz, eddig nem értek el tartós sikert.
Ma délelőttig az 1990-ben alapított, mai formájában 1997 óta létező Nyílt Társadalomért Alapítvány honlapján mintegy negyedszáz civilszervezet csatlakozását számoltam össze. Közöttük, egyelőre egyetlen „nagy, jelentős” politikai párt sem szerepel.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)

2014. április 28.

Csodavárás
Zavaró kettősség kap erőre az RMDSZ kommunikációjában: egyik pillanatban még életbevágóan fontos, hogy kormányon, illetve az Európai Parlamentben legyünk, ugyanakkor egyre többször halljuk, hogy sokra úgyse visszük.
A Szociáldemokrata Párttal kötött koalíció szükségességét hangoztató politikusaink ismét elővették a régi lemezt: ott kell lennünk, nem dönthetnek nélkülünk, mert ha nem szólhatunk bele, csakis roszszul sülhet el. „Amióta nem vagyunk kormányon, őrültebbnél őrültebb tervezetek jelennek meg, amelyek visszafordítanák, amit eddig elértünk” – magyarázta Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki szerint az erdélyi magyarok biztonságérzete erősebb, ha az RMDSZ kormányon van.
Szűk két hónap elteltével a visszafoglalt pozíciókból érkező nyilatkozatok már „árnyaltabb” képet adnak: hihetetlen erőfeszítés betartatni az ígéreteket, nincsenek illúzióink, ne várjunk csodát. Ugyanez most a helyzet az EP-kampányban is: számtalanszor hallottuk, hogy az elmondhatatlanul fontos választások a jelenünkről és a jövőnkről szólnak, de most már azt is hozzáteszik, ez sem csodafegyver.
Nem azzal van a baj, hogy mindez nem igaz. Ott a probléma, hogy az efféle kortesbeszédek csupán egyetlen célt szolgálnak: semmit ne lehessen számon kérni képviselőinken. Mert előre leszögezett, határidős célok nélkül konkrét elvárások sincsenek, mindent el lehet maszatolni, aztán ha valami jó is kibukik, azt hosszasan lehet fényezni. A legfőbb üzenet: szavazzatok, hogy ott legyünk. Aztán hogy ott mit csinálunk? Hát annyit, amennyit lehet, majd csak lesz valahogy.
A háromlábú székét – az önkormányzati, a parlamenti és a brüsszeli képviseletet – foggal-körömmel őrző RMDSZ elnöke a hétvégén kijelentette: annyian vagyunk, ahányan szavazunk, annak a szava számít, aki elmegy szavazni.
Talán ha az a több százezer, sokszorosan kiábrándult erdélyi magyar, akikről érdekképviseletünk következetesen nem akar tudomást venni, most kirúgná a szék egyik lábát, lenne akkora a pofára esés, hogy rohamosan fogyatkozó közösségünket a célok, az elvárások, a határidők, a jövőkép újratervezésére késztesse. Vagy ne várjunk csodát?
Páva Adorján. Krónika (Kolozsvár)

2014. április 28.

Mesterházy az MSZP, a PSD és az RMDSZ viszonyáról beszélt Bukarestben
Új, szociáldemokrata válaszokat kell adni azokra a kihívásokra, a munkanélküliségre, a szociális problémákra, amelyekkel az Európai Unió szembesül – hangoztatta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke április 26-án, szombaton Bukarestben, ahol Victor Ponta miniszterelnök meghívására felszólalt a Szociáldemokrata Párt (PSD) Európai Parlamenti (EP-) kampánynyitó rendezvényén.
Mesterházy úgy vélekedett: nem bürokratikus szabályokról kell vitatkozni az unióban, hanem tudomásul kell venni, hogy minden nemzetnek vannak olyan sajátosságai, amelyekhez ragaszkodik.
„Magyarország és Románia megtanulta azt, hogy a problémákat párbeszéddel, együttműködéssel könnyebb rendezni, mint konfliktusgenerálással. Ez Európában is így van: ha magyar nemzeti érdeket akarunk érvényesíteni, akkor ehhez partnerekre van szükség, és Románia partner tud lenni” – mutatott rá Mesterházy Attila.
„Ahol ilyen komoly létszámú határon túli magyar közösség él, kötelező odafigyelni az ott élő közösség érdekeire. Ezért mindig is arra biztattam a román miniszterelnököt, hogy állapodjon meg az RMDSZ-szel” – mondta az MSZP elnöke.
Az MSZP rendszeres kapcsolatot ápol az RMDSZ-szel és támogatja a kormányzásban való részvételét, amely megítélése szerint nagyobb érdekérvényesítési mozgásteret ad a magyar közösség számára – közölte Mesterházy Attila. Krónika (Kolozsvár)

2014. április 28.

Markó Béla nyerte az idei Versversenyt
A TVR Erdélyi Figyelő című műsora által harmadszor megszervezett Versverseny közösségépítő szerepét emelte ki Pákai Enikő, a kolozsvári területi stúdió magyar adásának főszerkesztője a magyar költészet napja tiszteletére szervezett verseny hétvégi díjátadó ünnepségén.
Mint mondta, a kolozsvári színművészek által előadott költeményekre évről évre egyre többen szavaznak az Erdélyi Figyelő Facebook-oldalán, és ezáltal a versek olyanokhoz is eljutnak, akik nem rendszeres fogyasztói ennek a műfajnak.
A versenyt egyébként idén Markó Béla Csatolmány című verse nyerte, amelyet Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista megzenésítve adott elő. A nyertesek ezúttal Lőrincz Gyula kolozsvári képzőművész alkotását vehették át, amelyen a toll és a pergamen mellett egy pálinkásüveg is helyet kapott.
A verseny ötletgazdája, Víg Emese tévés szerkesztő emlékeztetett: ezúttal is a „mágikus 11-es szám” köré épült a rendezvény, hiszen április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját, így idén is 11 költő egy-egy frissebb versét válogatták be az irodalmi folyóiratok szerkesztőinek ajánlására.
Markó verse után egyébként Visky Zsolt és László Noémi verse volt a legnépszerűbb, de az összes versre sok szavazat érkezett. Markó elmondta: tulajdonképpen librettói díjat kapott, hiszen dalként nyert a vers az előadók megzenésítésében.
A Csatolmány című vers egyébként komoly történelmi, politikai kérdéseket boncolgat, ezzel kapcsolatban a szerző elmondta: amit mondani akar a közéletről, azt egyre inkább versekben, esszékben fogja elmondani eztán.
A díjátadón egyébként majdnem mindegyik, a versenyben résztvevő költő, és több színművész is jelen volt, Az alkotókkal egyenként röviden elbeszélgetett Víg Emese, majd egy-egy verset is felolvastak. A színművészek közül Albert Csilla nevettette meg a közönséget azzal, hogy előadta Demény Péter Művelt hetéra dala című versének általa átírt változatát: az eredeti versben szereplő világirodalmi alakokat kortárs erdélyi költők, írók neveire cserélte.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

2014. április 28.

Feltérképeznék a Szekuritáté vagyonát
Huszonöt évvel a romániai rendszerváltás után fény derülhet a kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáté által forgatott, majd nyomtalanul eltűnt pénzek útvonalára. Nicolae Ceauşescu hírszerző szolgálata mesés vagyonra tett szert a külkereskedelmi forgalom „megvámolásából” és a nemzeti kisebbségek kiárusításából.
Átadta nemrég a román külügyi hírszerző szolgálat (SIE) a bukaresti átvilágító bizottságnak (CNSAS) a Szekuritáté külkereskedelmi társasága, az ICE Dunărea tevékenységét taglaló vaskos dossziét. A rendszerváltás után titkosított, közel háromszáz kötetnyi iratcsomó pontos leírást tartalmaz a kommunista titkosszolgálat által éveken keresztül végrehajtott valutaügyletekről. Hozzáférhetővé vált a Szekuritáté irattárát vizsgáló intézmény szakértői számára Nicolae Ceauşescu 1982. október 15-ei keltezésű rendelete is, amely létrehozta a hírszerzés számára jövedelemforrást biztosító fedőcéget.
Az ICE Dunărea teljes ellenőrzést gyakorolt az import-export tevékenységet folytató román állami vállalatok fölött: árukivitel esetén a társaságok a forgalom 1,4, míg behozatal során 1,2 százalékát voltak kötelesek jutalékként a cég számláira átutalni. De a külkereskedelmi társaság nemcsak az áruforgalomból származó bevételt fölözte le.
Pénzügyi szempontból ugyancsak az ICE Dunărea felelt a diktatúra idején áruba bocsátott nemzeti kisebbségek eladásából befolyt vételár kezeléséért is, amelyről pontos leltárt tartalmaz a most kutathatóvá vált iratcsomó. A bukaresti kommunista rezsim becslések szerint több mint egymilliárd német márkát hajtott be a Német Szövetségi Köztársaságtól (NSZK) annak fejében, hogy engedélyezze az erdélyi szászok és bánsági svábok emigrálását.
A feltárt dokumentumokból kiderül, hogy a Szekuritáté egyszerű árucikkeknek tekintette az embereket: valamennyi kivándorlóért külön alkut folytatott a bonni kormány illetékeseivel, akiktől a szász értelmiségiekért követelte a legmagasabb, akár a tízezer német márkát is meghaladó összeget.
Az eddigi adatok szerint a Ceauşescu-diktatúra idején mintegy félmillió romániai szászt és zsidót árusítottak ki az NSZK-nak és Izraelnek, a befolyt vételár pedig az ICE Dunărea kezelésébe került. Ugyanakkor Bukarest román nemzetiségű polgárokon is túladott. Dinu Zamfirescu történészt, a román emigráció egyik legismertebb alakját 1974-ben Franciaországban élő sógora hatezer dollárért vásárolta meg a Szekuritáté egyik közvetítőjétől, és így jutott francia útlevélhez.
„Később áttanulmányoztam a kiárusításomról szóló, import Dinu fedőnévvel ellátott dossziémat. Kíváncsi vagyok, mi lett a sorsa annak a pénznek, amit a román állam tulajdonképpen ellopott a családomtól, és amelyet normális körülmények között vissza kellene kapnom” – nyilatkozta a Digi24 hírtelevíziónak az 1989-es forradalom után hazatelepedett, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet tudományos vezetője.
Laura Stancu, a bukaresti átvilágító bizottság archívumának igazgatója szerint 1989-ben az ICE Dunărea Romániában és külföldön – elsősorban Svájcban – nyitott bankszámláin négymilliárd dollár kamatozott, a pénz további sorsáról azóta semmit nem tudni. Az intézmény a frissen kapott dokumentumok alapján próbálja kinyomozni az összegek útját, továbbá nekilátott a valutaügyletekkel megbízott szekus tisztek dekonspirálásának.
Kérdéses azonban, hogy lesz-e politikai akarat a Szekuritáté vagyonának feltérképezésére, Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő ugyanis nemrég megpróbálta megvétózni a dosszié titkosításának feloldását. A kommunista múlt feltárásában 2004 óta oroszlánrészt vállalt Traian Băsescu jobbközép államfő szerint azért, mert minden kétséget kizáróan kiderülne, hogy a pénzek egy részét Ponta jelenlegi koalíciós partnere nyúlta le.
Dan Voiculescu konzervatív politikus, dúsgazdag médiamágnás – a Szekuritáté Felix fedőnevű ügynöke – a nyolcvanas években a Ciprusban bejegyzett Crescent társaság bukaresti képviselőjeként közvetített az ICE Dunărea és külföldi partnerei között.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

2014. április 28.

Félrefordította az Antena3 a Der Freitag Székelyföldről szóló cikkét
Ferdített a román média a Der Freitag német hetilapban megjelent cikkel kapcsolatban, derült ki a szerző, Martin Leidenfrost nyilatkozatából.
Az Antena3 televízió a német Der Freitag baloldali hetilapban megjelent cikkre hivatkozva közölte, hogy „Székelyföld a következő hely Európa térképén, ahol szeparatista etnikai konfliktus bontakozik ki”. Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke elmondta, hogy megkeresték a cikk íróját, és megkérték, hogy pontosítsa állításait. A szerző, Martin Leidenfrost megdöbbent a fordítás hallatán. „Nagyon meglep, amit az Antena3 kihámozott a cikkemből, ugyanis az én üzenetem az ő értelmezésükkel teljesen ellentétes volt. Én az autonómia ügyére együttérzéssel tekintek, míg a román politikai elitnek a Székelyfölddel kapcsolatos tájékozatlanságára meglehetősen kritikusan – reagált a német újságíró. – Annál is inkább paradoxonnak tartom azt, hogy az Antena3 közölte a cikkemet sajátos értelmezésben, mert én megneveztem az Antena3 televízió tulajdonosát a zászlóháború egyik kiváltójaként. Ez a csúsztatásokkal teli, meghamisított cikk és a cikkel kapcsolatos, az interneten kialakult vita a legjobb példája annak, hogy milyen szinten ragadt meg a Székelyfölddel kapcsolatos párbeszéd.” Az ügy kapcsán Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke kifejtette: a központi román média és a román politikusok egy része mindent megtesz annak érdekében, hogy „lehazudja a Székelyföldet Románia térképéről.”
Szabó Enikő. Krónika (Kolozsvár)

2014. április 28.

Könyvespolc – Látlelet egy ország üzemzavaráról
„A jelen a múlt műve. Románia a maga sajátos módján jött létre: ezért olyan, amilyen. Történelmét futtában átlapozva jellegzetes vonások hosszú sorát azonosíthatjuk, melyek többé-kevésbé távol állnak az európai „átlagléttől”, és amelyek maguk is ellentmondásos összefüggésekbe foglaltatnak. E (túlságosan is sok) sajátosság láncolatából jött létre a mai Románia. Egy ország, amely makacsul kitart másmilyensége mellett. Ez természetesen olykor sikert is jelent, nem pusztán beteljesületlenséget és üzemzavart. Csakhogy az a gond, hogy ami egy társadalomban nem működik, előbb-utóbb a szerkezet működő részét is elrontja.” Ezzel a gondolatsorral kezdi Lucian Boia Miért más Románia? (Koinónia, Kolozsvár, 2013) című esszékönyvének zárszavát.
Igen, az epilógust – és bátran vállalom ezt a látszólagos „fordítottságot”, nemcsak azért, mert a kötet fülszövegére is ez került, hanem mert a könyv szellemisége mindenféle hagyományosnak mondhatóval történő szakítást könnyen elbír.
Lucian Boia témamegközelítése ugyanis a legkevésbé hagyományosan román, abban az értelemben, amit az elsősorban sugárzott média napról napra nagyobb szelete sulykol(na) belénk a folytonosan emlegett primitív általánosítással, miszerint román minden és mindenki, aki/ami az ország határain belül „terem”.
Úgy látja – és ami ennél sokkal-sokkal dicséretesebb –, úgy is láttatja a mindennapjainkat kitöltő valóságot, ahogy azt általában mi, itt élő, ma már egyre többször bűnbaknak, idegen kenyérpusztítóknak, legjobb esetben szükséges rossznak elkönyvelt „kisebbségek” látjuk a minket körülvevő világot.
Nem csodálom, hogy megállapításai heves ellenérzést váltottak ki a művileg felturbózott, a piros-sárga-kéket fetisizáló, az országocska szeretgetését mindennapra megkövetelő megélhetési patrióták körében. Ki látná szívesen az egyre dagadó, a majdnem semmit egyre többször majdnem abszolút mindennek hazudó mítoszainak szilánkokra hullását a tiszta logika és tárgyilagosság egyszerű érveinek súlya alatt?!
A román történetírási kurzussal gyakorta szembeforduló történész a történelem áttekintésével kezdi érvelését, természetesen nem hazudva ki tudja mekkora nagy Romániát a középkori és újkori kis vazallus tartományok helyébe, de megmondja az igazat a 90 után egekig magasztalt világháborúk közötti, de különösöen a II. Károly irányította kurzusról is:
„Az 1938 februárja és 1940 szeptembere közötti királyi diktatúra meglepően könnyen bekövetkezett, ugyanolyan váratlanul és könnyedén fel is bomlott, mintha soha nem is létezett volna. A politikusok többsége, a megfelelő kivételektől – főképp Iuliu Maniutól és néhány, a régi gárdához tartozó vezetőtől – eltekintve, liberálisok, nemzeti-parasztpártiak és mások rendkívül fesztelenül tértek át az új egypártrendszerre (Nemzeti Újjászületés Frontja). Még a polgári öltözéküket is levetették, hogy kevélyen a Front egyenruháját öltsék magukra.
Mi lehet nevetségesebb, mint amikor Nicolae Iorga egy ilyen maskarában tündököl, ő, aki egész életében akár túlzottan is előtérbe helyezte személyiségét és méltóságát? Ekkor derült ki, milyen könnyen be lehet Romániában vezetni egy diktatúrát, jóval könnyebben, mint tisztességes és felelős demokráciát gyakorolni. Nagyon látványos volt az intellektuális elit átállása is. Leginkább az írók (a reprezentatív szerzők többsége) dicsőítik szüntelen a királyt és annak a »nemzeti újjászületést« szolgáló rezsimjét. Senki sem kötelezte őket erre. Vajon »ősi« reflex lett volna?”
Az említett időszak párhuzamait az azt megelőző és egészen a máig nyúló politikai-közéleti megnyilvánulásokkal a szerző természetesen nem rejti véka alá, nem bízza az olvasó intuíciójára, hanem szakszerűen okadatolja. Beszél Alexandu Ioan Cuza államcsínyt közelítő reformintézkedéseiről csakúgy, mint az utóbbi két évtized mondhatni követhetetlen átmászkálásairól egyik pártból a másikba, illetve arról, mennyire jellemző manapság is az ideológiai beazonosíthatatlanság, a baloldalon elalvás, jobboldalon ébredés, a különböző hazamentő pártlogók mögé bújó opportunizmus, hatalomközelbe kúszás.
Erre a fejlettebb államokhoz képest valóban nyilvánvaló „másságra” Lucian Boia szintén egyszerű magyarázatot talál: a külvárosi bunkóság, a mahala stílusjegyeit, más szóval az általános és a politikai műveltség nagyfokú hiányát. „Itt egy megkerülhetetlen, és sajnos megoldhatatlan kérdéssel szembesülünk. Bármilyen lentről is indulna egy ember, saját érdemeinek köszönhetően a legmagasabb csúcsra is feljuthat.
Ám egy társadalmi kategóriának nincs esélye hirtelen átváltozni. Főleg így, hogy nem állt előtte a valódi elit példaképe, és a »kulturalizálódási« folyamat a zárt kommunista rendszerben zajlott, a maga óhatatlan torzulásaival és hiányosságaival. Idővel természetesen új nemzedékek jelentek meg, de ennek a szociokulturális bukfencnek ma is meglátszanak a nyomai. Röviden szólva, a román elit egy nagy keverék. Bárki láthatja, hogyan néz ki az ország politikai osztálya, ha az élő közvetítéseket követi a tévében. Sok politikus a legjobb jóindulattal sem nevezhető pallérozottnak, ami pedig az intellektuális szintet illeti...”
A szerzőnek ez a megállapítása semmiféle magyarázatra, különösen magyarázkodásra nem szorul. A magam részéről esetleg még azt tenném hozzá, hogy a politikai pályával mostanában kacérkodni kezdő ifjak számára valami úton-módon kötelezővé tenném ennek a könyvnek az olvasását és akár szűzbeszédként való ismertetését is. Végezetül külön szeretném méltatni Rostás-Péter István fordítását: telitalálatnak tartom, ahogy sikerült a magyar olvasóhoz közel hoznia a miénktől inkább különböző, mint hasonló esszé-pamflet szövegalkotást, anélkül, hogy torzult vagy elidegenedett volna az eredeti írás nagyszerű gondolati-stiláris ívelése.
Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 105031-105060 | 105061-105090 | 105091-105120 ... 131881-131894




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998