udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 463 találat lapozás: 1-30 | 31-60 ... 451-463
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2012. november 1.

Ez lesz a magyar nyelvvel Romániában?
A magyar nyelvvel kapcsolatos alkotmánymódosító javaslatot nyújt be a bukaresti parlamentben az RMDSZ, amelynek elnöke nem fél a közelgő választásoktól annak ellenére sem, hogy tudják: veszíteni fognak.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) olyan alkotmánymódosítást javasol Romániában, amely regionális nyelvként ismerné el a magyart Erdélyben – közölte Kelemen Hunor, a szövetség elnöke szerdán, amikor bukaresti sajtóértekezletén az RMDSZ választási programját ismertette.
Az RMDSZ elnöke szerint a választások után a parlament első teendője lesz az alkotmány módosítása, amelyhez kétharmados többség szükséges. Kelemen szerint 2013-ban Romániának új fejlesztési régiókat kell kijelölnie, hogy a 2014–2020-as uniós költségvetés idején hatékonyabban hívhassa le az Európai Uniós forrásokat. Az RMDSZ választási programja gazdasási célkitűzéseket is tartalmaz. A szövetség szerint Romániának legalább két évig meg kell őriznie az egykulcsos adórendszert, csökkentenie kell a tb-járulékokat és 2015-ig vissza kell térnie a 19 százalékos áfára.
Veszteni fog az RMDSZ
Kelemen az RMDSZ támogatottságáról is beszélt. Úgy értékel, átlépi az ötszázalékos parlamenti küszöböt a párt, de két-három mandátumot elveszíthet a magyar–magyar verseny miatt. Az MTI kérdésére, hogy rendelt-e az RMDSZ a magyar választókra összpontosító saját felmérést, Kelemen így felelt: a szövetség mindig készíttet saját közvélemény-kutatást, és erre alapozva állítja, hogy megmarad a magyarság arányos képviselete a bukaresti parlamentben.
„Azáltal, hogy indul a Tőkés-féle párt a választásokon, egy-két-három mandátumot elveszíthetünk elsősorban szórványban, de azért, mert a Székelyföldön indítanak jelölteket. Tehát azért itt a dolgok között összefüggés van egy arányos rendszerben, hiába hazudnak egyebet, elveszíthetünk két-három mandátumot, ami azért problémás, mert ezzel a magyar képviselet gyengül, nem erősödik” – mondta Kelemen arra utalva, hogy az úgynevezett „szórványmegyékben” –, ahol a magyarok aránya tíz százalék alatt van – többnyire úgy jutott mandátumhoz az RMDSZ, ha az országos kosárból, a tömbben élő magyarság felhasználatlanul maradt szavazataival pótolták ki a helyi RMDSZ-jelölt voksait.
Üdv az MPP-nek
Az RMDSZ elnöke üdvözölte a Magyar Polgári Párt (MPP) azon döntését, hogy nem állított parlamenti jelölteket. Szerinte az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) sincs esélye a mandátumszerzésre a decemberi választásokon, miután az önkormányzati voksoláson 40-45 ezer szavazatot szerzett. Kelemen Hunor szerint ennyi voks legfeljebb egy szenátori mandátumra elegendő, de ahhoz egyetlen választókerületben kellene összpontosulniuk.
Az RMDSZ Románia mind a 452 választókerületében indított jelölteket. A jelöltek 20 százaléka nő, illetve 27 százalékuk a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) tagja. Mivel az RMDSZ 2008-ban mandátumot szerzett 31 törvényhozója közül 11 nem indul újabb mandátumért, Kelemen Hunor arra számít, hogy az RMDSZ-frakció csaknem fele megújul.
Az MTI kérdésére, hogy hány szavazatot hozhat az a szervezési befektetés, amellyel jelölteket találtak a választókerületek többségét kitevő Kárpátokon kívüli, magyarok által alig lakott térségekben, az RMDSZ elnöke azt mondta: minden szavazat számít. „Össze szokott jönni néhány ezer, néhány tízezer szavazat. Minden egyes embernek, aki az RMDSZ-re adja a szavazatát, tudnia kell, hogy abból mandátum lesz. És minden olyan szavazat, amely más magyar jelöltekre megy el, abból román képviselői, vagy szenátori mandátum lesz” – mondta az RMDSZ elnöke. MTI/mno.hu
Erdély.ma

2012. november 1.

Potsa József-program Székelyföld pénzügyi autonómiájáért
Székelyföld fejlesztési stratégiájának háromszéki részeként indították útjára a Potsa József megyefejlesztési és közösségépítő programot Háromszéken tegnap a megyeházán. Előző nap a Hargita megyei önkormányzat hirdette meg az Építsünk biztos jövőt! című programját, ugyanis egységes Székelyföldben gondolkodnak. A 2012–2020 közötti időszakra szóló cselekvési tervet Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke és Klárik László Attila szenátorjelölt, volt megyemenedzser ismertette. A cél Székelyföld pénzügyi autonómiájának megteremtése.
Tamás Sándor hangsúlyozta: programjuk attól is más, mint az utóbbi időben különböző szervezetek által bemutatott tervek, hogy konkrét megvalósításokat – lásd szentkatolnai és imecsfalvi híd, Kézdivásárhely–Kovászna közötti útszakasz felújítása – tudhat maga mögött már bemutatásakor.
Azért éppen Klárik Lászlóval együtt ismertetik, mert a szakember a 2000-es évek elejétől a megyeházán dolgozott, aztán a közigazgatási minisztériumban folytatta tevékenységét igazgatóként, az elmúlt négy évben megyemenedzserként működött. A szenátorjelölt a következő időszakban a román parlamentből tudja ezt a struktúrát erősíteni – magyarázta Tamás Sándor.
Klárik László elmondta, az utóbbi négy évben úgy dolgoztak, hogy volt egy átfogó megyei, több ágazati stratégiájuk, továbbá cselekvési tervük. Most továbbléptek: elkészült Székelyföld fejlesztési stratégiája és operatív programja. Ennek a cselekvési tervét nevezték el Háromszéken Potsa Józsefről, mivel az ő főispánsága idején érte el a megye a legnagyobb fejlődést.
A program megvalósításába be kell vonni azokat az intézményeket, amelyeknek egy-egy stratégiai célterületen eszközeik vannak. Szükség van parlamenti képviseletre törvénymódosítás miatt, kormányképviseletre a kormányprogramok miatt és az Európai Unióra. Ebben a pillanatban ugyanis a megye bevételeinek kétharmada uniós alapokból származik – magyarázta Klárik.
A volt megyemenedzser tételesen vázolta, mely ágazat fejlesztésére mennyi pénz szükséges, a végösszeg egymilliárd euró. Képesek vagyunk összerakni ezt a pénzösszeget ebben a rendszerben is – mondotta Klárik, hozzátéve: sokkal hamarabb valósul meg ez a költségvetés a pénzügyileg autonóm Székelyföld lehetőségei mellett.
A román pénzügyi rendszer átláthatatlan, jelenleg Háromszék kétszer annyi pénzt fizet be, mint amennyit visszakap, ezért a pénzügyi autonómia megteremtése a legfontosabb célkitűzés. Úgy gondolja, az elmúlt négy év bizonyítja, hogy ki tudják építeni azt az intézményrendszert, melynek részei a leendő autonóm Székelyföld minisztériumai lesznek. Következő lépésben, két-három hét alatt a kistérségekre lebontva is kidolgozzák a cselekvési tervet. Szekeres Attila
Háromszék
Erdély.ma

2012. november 1.

Kelemen Hunor: megújulnak az RMDSZ parlamenti frakciói
Az RMDSZ parlamenti frakciója jelentősen megújul, hiszen közel fele az eddigi képviselőknek és szenátoroknak nem indul – hangzott el tegnap Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke bukaresti sajtóértekezletén. Az RMDSZ listáin 315 képviselő- és 137 szenátorjelölt indul. Kelemen elmondta: 2008-hoz képest növelték a nők arányát a listákon 20 százalékra, illetve növelték a fiatalok jelenlétét is. 2012-ben a jelöltek 27%-a a Magyar Ifjúsági Szervezet által delegált fiatal.
A szövetség politikai programjáról elmondta, ez két fő irányvonalat képvisel. Egyrészt a nemzeti kisebbségek, a magyar közösség sajátos ügyeiről beszélnek a jelöltek a kampány során, hiszen „rajtunk kívül senki nem mutatott fel konkrét, hiteles érdekképviseletet a magyarok számára”, másrészt az ország gazdasági, pénzügyi és szociális helyzetére kínál pragmatikus megoldásokat az RMDSZ.
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség biztonságot jelent minden magyar embernek, mert 23 évvel a rendszerváltás után is azt látjuk, hogy Romániában még nem rendeződött el minden, a szélsőséges populizmus ismét megpróbál erőre kapni, ez pedig soha nem szolgálta a kisebbségek érdekeit. Fontos kérdések következnek 2013-ban, az alkotmány módosítását az új parlamenti ciklus első napjaiban el kell kezdenünk, amennyiben meglesz az ehhez szükséges kétharmados többség. Nagyon fontos a gazdasági-fejlesztési régiók átszervezése, mert az Európai Uniós alapok eddigi szerény lehívása véleményünk szerint a rossz felosztásnak is köszönhető. Az RMDSZ-nek erre vonatkozóan már 2009 óta készen áll a terve, 13–14 fejlesztési régiót kell létrehozni olyan módon, hogy azok kövessék a térségek kulturális, történelmi összefonódásait. 2013-ban újra kell ezeket a fejlesztési régiókat rajzolni Romániában ahhoz, hogy felkészültek legyünk az Európai Unió 2014–2020 közötti költségvetési forrásainak a hatékony lehívására. Szükség lesz a közigazgatási reformra, mert miután a helyi és megyei önkormányzatok számos hatáskört kaptak, ezekhez hozzá kell rendelni a pénzügyi források feletti rendelkezést is. Ami az adópolitikát illeti, az RMDSZ úgy értékeli, a következő két évben meg kell őrizni az egységes adókulcsot” – hangsúlyozta a szövetségi elnök.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. november 1.

Újra áll Borsos Tamás mellszobra
Visszakerült talapzatára a várépítő Borsos Tamás, az egykori főbíró szobra, amelyet 2000. június 23-án avattak fel. Kiss Levente szobrászművész alkotását többször megrongálták. Talapzatára különböző feliratok kerültek. A szobrot idén május 5-én lopták el ismeretlen tettesek. A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal felvállalta a szobor újraöntésének költségeit. A szobor szeptemberben elkészült, a költségek törlesztése is lehetővé vált a költségvetés kiegészítésével.
Népújság (Marosvásárhely)

2012. november 1.

Elutasították Csegzi Sándor jelöltségét
A volt alpolgármester óvást nyújt be
A Maros megyei választási iroda tegnap formai okokra hivatkozva elutasította Csegzi Sándor jelölését. Marosvásárhely volt alpolgármestere függetlenként indult volna a december 9-i parlamenti választásokon a parlamenti képviselői tisztség megszerzéséért, iratait és a támogatói listákat kedden tette le a választási irodához. Ennek elnöke, Szőcs Barna a Népújságnak elmondta, Csegzi Sándor nem tartotta be a 2008. évi 35-ös törvény illetve az Országos Választási Iroda 2012. szeptember 20-i határozatának vonatkozó előírásait, és ezektől eltérve csupán egy eredeti iratokat tartalmazó dossziét nyújtott be, a másik háromban közjegyző által hitelesített dokumentumokat tett le. Szőcs Barna hozzátette: Csegzi Sándornak a kiközléstől számítva 48 órája van arra, hogy óvást nyújtson be a Maros Megyei Törvényszéken a megyei választási iroda határozata ellen. Csegzi Sándor megkeresésünkre elmondta, úgy járt el, ahogy a helyhatósági választások alkalmával is június 10-én. Kijelentette, egyenértékűnek tartja az eredeti támogatói listákat ezek közjegyző által hitelesített másolataival, és úgy véli, nagy erőfeszítés lett volna a támogatóktól elvárni, hogy négy példányban töltsék ki az íveket, a jogszabály erre vonatkozó cikkelyei szerinte megnehezítik a függetlenül induló jelöltek helyzetét. Közölte, élni fog az óváshoz való jogával.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely

2012. november 1.

Regionális nyelvvé tenné a magyart Erdélyben az RMDSZ
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség olyan alkotmánymódosítást javasol, amely regionális nyelvként ismerné el a magyart Erdélyben – közölte Kelemen Hunor, a szövetség elnöke szerdán, amikor bukaresti sajtóértekezletén az RMDSZ választási programját ismertette.
"A programunk egyik része a nemzeti közösségek, a magyar közösség kollektív jogaira vonatkozik, a nyelvhasználattól az autonómiáig. Fontos célkitűzés, hogy a magyar nyelv regionális nyelvként jelenjen meg az alkotmányban, ezt az alkotmánymódosító tervezetünkbe is bevettük" – mondta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke szerint a választások után a parlament első teendője lesz az alkotmány módosítása, amelyhez kétharmados többség szükséges. Kelemen Hunor szerint 2013-ban Romániának új fejlesztési régiókat kell kijelölnie, hogy az Európai Unió következő, 2014-2020 közötti költségvetési időszakában hatékonyabban hívhassa le az európai forrásokat.
Rámutatott, a következő időszakban Románia 31 milliárd eurónyi – az éves állami költségvetéssel azonos nagyságrendű – összeget hívhat le uniós forrásokból, de ennek hatékony felhasználásához szerinte koherens fejlesztési régiókat kell kialakítania. Az RMDSZ 13- 16 fejlesztési régiót javasol a jelenlegi hét helyett, amelyeket a belső történelmi, gazdasági, kulturális kötődésekre alapozva rajzolnának meg – magyarázta Kelemen Hunor, azokra a román politikai törekvésekre utalva, amelyek Székelyföldet különböző fejlesztési régiók között osztanák fel.
Az RMDSZ választási programjában vázolt gazdasági célkitűzések szerint Romániának legalább két évig meg kell őriznie az egykulcsos adórendszert, csökkentenie kell a tb- járulékokat és 2015-ig vissza kell térnie a 19 százalékos áfára.
Kelemen Hunor az 1989 előtt államosított ingatlanok helyzetének rendezését is a következő törvényhozási ciklus fontos teendői közé sorolta. Rámutatott, az RMDSZ a meglévő épületek természetbeni visszaszolgáltatásának a folytatását sürgeti, és elutasítja az olyan megoldási javaslatokat, amelyek az elkobzott ingatlanok értékének 15-20 százalékára korlátoznák a kárpótlást.
Népújság (Marosvásárhely)

2012. november 1.

Kevés a magyar a leggazdagabb romániaiak között
Alulreprezentált a romániai magyarság a dúsgazdag romániaiak listáján, ráadásul az itt szereplő romániai magyarok vagyona elmarad a román társaikétól – derül ki a háromszáz leggazdagabb romániai üzletembernek a Capital gazdasági hetilap által közzétett listájából.
A listán szereplő 11 magyar kötődésű üzletember vagy család becsült összvagyona meghaladja az egymilliárd eurót.
Az elmúlt évekhez hasonlóan Teszári Zoltán nagyváradi üzletember a leggazdagabb romániai magyar. A telekommunikációs piacon Magyarországon is jelen levő üzletember a 750-800 millió eurósra becsült vagyonával a romániai gazdaglista hatodik helyén szerepel, és az ő vagyona teszi ki a listán szereplő magyarok vagyonának a háromnegyedét.
Teszárit a gazdaság megannyi területén jelen levő Verestóy Attila követi a rangsorban. Az RMDSZ szenátorát 60-65 millió eurósra becsült vagyonával a kilencvenedik helyre sorolták a Capital munkatársai.
Pászkány Árpád, a CFR Kolozsvár futballcsapat tulajdonosa a harmadik leggazdagabb romániai magyar. A rangsorban a 109. helyen feltüntetett üzletember vagyonát 50-51 millió euróra tették. Pászkány azon kevesek közé tartozik, akinek a gazdasági válság körülményei között is sikerült gyarapítania vagyonát.
A kereskedelemmel és ingatlan-beruházásokkal foglalkozó nagyváradi Mudura Sándor és azonos nevű fia 40-42 millió eurós vagyonnal a 132., a munkavédelmi felszerelések forgalmazásával foglalkozó marosvásárhelyi Szász testvérek, Orlando és Roland 32-33 millió eurós vagyonukkal a 164., az energetikai berendezések gyártásával foglalkozó kolozsvári Péter Pál 30-31 millió euróval pedig a 178. a listán.
A 24-27 millió eurós sávban négy erdélyi magyar üzletember is szerepel. A kézdivásárhelyi Szarvadi Loránd és Hegedűs Ferenc valamikor együtt kezdtek foglalkozni elektronikai cikkek kereskedelmével. A 203., illetve a 207. helyen szerepelnek a listán. A mobiltelefon-üzletben utazó marosvásárhelyi Fodor házaspárt a 211., a tőke és ingatlanpiacon tevékenykedő kolozsvári Urási Bélát a 222. helyre sorolta a Capital.
A romániai magyar vállalkozók közül Pálfi Miklós került fel még a 300-as listára. A borszéki ásványvíz-palackozó kisebbségi tulajdonosa 15-16 millió eurós vagyonával a lista 292. helyén áll.
Népújság (Marosvásárhely)

2012. november 1.

Felmérés: az erdélyi magyarok többsége nem szeretne külföldre költözni
Az erdélyi romániai magyarok döntő többsége sem az életkörülményeinek javítása, sem tanulás vagy munkavégzés miatt nem költözne külföldre - derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem egyik intézete és a BellResearch Kft. reprezentatív felméréséből, amelyet Erdély két régiójában végeztek.
Az egyetem szociológia és társadalompolitika intézetével közösen készült elemzés szerint azon feltételezés ellenére, hogy a migráció az élet- és munkakörülmények javítását eredményezné, a válaszadók többsége biztosan nem költözne külföldre, akik viszont igen, azok elsősorban Nyugat-Európa valamely országába vagy Magyarországra.
A válaszadók csaknem kétharmada biztosan nem költözne Erdély más részébe, Magyarországra vagy Nyugat-Európába. A megkérdezettek csaknem 80 százaléka Románia más vidékeire nem települne át. A legrugalmasabbnak a magyar határ közelében élők tekinthetők, ám az ott megkérdezetteknek is csak a 17 százaléka költözne biztosan Nyugat-Európába.
Ennél is kevesebben tervezik, hogy másutt vállaljanak munkát, folytassanak tanulmányokat. A megkérdezettek öt százaléka tervezi, hogy végleg külföldön telepszik le.
A felmérés több mint 1 800 ember utcai megkérdezése alapján készült augusztus 21. és október 3. között Bihar, Szatmár, Szilágy, Maros, Hargita és Kovászna megyében.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

2012. november 1.

Két versenyző, egy drukker
A belterjes erdélyi magyar nyilatkozatháború első csatája lezárulni látszik, folyik a romeltakarítás, készülnek a felek a következő csatára. November 9-én kezdődik a hivatalos választási kampány, addig meg tovább tart a már rég elrajtolt „törvényen kívüli” korteskedés. (Románia már csak ilyen: egymás mellett kornyadozik a legális és virágzik az illegális, az élet minden területén.) Eldőlni látszik: tényleges hárompárti versengés nem lesz, mert a leszállóágra került, széthullóban lévő Magyar Polgári Párt – nyilván a reális erőviszonyok tudatában – elállt a megméretkezéstől, maradék híveit a „magyar jelöltek” támogatására szólítva, bár az lett volna a normális, ha a polgári oldalt immár egyedül megtestesítő, feljövőben lévő Néppárt mellé-mögé áll. Így aztán a „pragmatikus” balkáni hintapolitikát folytató RMDSZ és az autonomista Erdélyi Magyar Néppárt próbálja a választás lehetőségét biztosítani az erre jogosult romániai magyaroknak, bár ez a lehetőség 22 évvel az egypártrendszer bukása után sincs kiteljesedve: Erdély, Bánság és a Partium számos régiójában a fiatalabbik politikai szervezet nem állított jelölteket, igaz, ezekben a régiókban olymértékben megfogyatkozott a magyarság – az RMDSZ által megvalósított „érdekvédelem” esztendei alatt is –, hogy ma már a helyi közéletben sincs jelen, nemhogy a politikában. A két versengő magyar párt közül – bár az egyik (ön)kényesen csak szövetségnek titulálja magát, ám szinte megalakulása óta pártként viselkedik – az RMDSZ komoly helyzeti előnyt élvez , a Néppártot viszont épp az hozhatja helyzetbe, hogy sokan óhajtják a változást: ne mindig csak ugyanazok kerüljenek helyzetbe. Tisztességes magyar-magyar versenyben és méltóságteljes kampányban reménykedve nézünk a fejlemények elé
Dénes László
Székelyhon.ro

2012. november 1.

Kelemen Hunor szövetségi elnök közleménye a népszámlálás lezárulta alkalmából
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében köszönetemet fejezem ki a romániai magyarok felelősségteljes hozzáállásáért, amit a népszámlálási folyamat során tanúsítottak.
A Szövetség üzenete, amelyben a nemzetiségünk, anyanyelvünk, illetve felekezeti hovatartozásunk büszke és bátor vállalására biztattunk, csak úgy tudott elérni minden magyar emberhez, ha ebben a helyi magyar közösségek tagjai is segítettek nekünk. A magyar családok pozitívan válaszoltak az RMDSZ felkérésére, és ezáltal bebizonyosodott, hogy a minden magyar számít nem csak egy szlogen, hanem egy mozgalmi jellegű hívó szó is.
A népszámlálás a romániai, erdélyi magyarok számára a bizalomra épült. Az elmúlt napokban, hetekben több ezren éltek a lehetőséggel, és az RMDSZ helyi, megyei és országos irodáihoz fordultak segítségért, hiszen bíztak abban, hogy problémáikat orvosoljuk.
Ezúton megköszönöm a történelmi magyar egyházak, civil és ifjúsági szervezetek, illetve a magyar nyelvű sajtó segítségét is, hiszen közösen újra megmutattuk: egy ilyen nagy horderejű nemzeti ügy érdekében kifejtett munkánk megsokszorozza erőinket.
erdon.ro

2012. november 1.

Népszámlálás utáni összegzés
Nagyvárad – Szabó József, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke honlapunknak elmondta: Nagyvárad kilenc, vidéken pedig 30 akkreditált megfigyelőjük tevékenykedett a népszámláláskor.
Szabó József azt nyilatkozta az Erdély Online-nak: az RMDSZ a népszámlálással kapcsolatban 65 különböző rendezvényt szervezett megyeszerte, körülbelül 36 településen. Nagyváradon, illetve a városokban több program is volt, és inkább a szórványmagyarságra koncentráltak, azokra a vidékekre, ahol a magyarság részaránya közel áll a húsz vagy az ötven százalékhoz. Csaknem 33 ezer szórólapot sikerült kiosztaniuk, és mintegy 900 plakátot ragasztottak ki. Voltak szórakoztató műsorok, beszélgetős fórumok és színházi, illetve bábszínházi produkciók is.
Megitélésében utólag igazolta őket az idő, hiszen talán most voltak a legtájékozódottabbak az emberek a népszámlálást illetően. Ez vissza is tükrözödött a beérkezett panaszok mennyiségén, illetve kitünt azokból a visszajelzésekből, melyek szerint gyakorta előfordult, hogy jobban tudta a megkérdezett a teendőt, mint maga a népszámlálóbiztos. A kódolással kapcsolatban nagyon sok vita és nézeteltérés volt, akadt rá példa, hogy a népszámláló még nem kapta meg a kódálását a nemzetiségeknek, az anyanyelvnek és a vallásoknak, pedig már négy-öt napja zajlott az összeírás. Szerencsére azonban a híradásoknak köszönhetően gyakorlatilag az emberek már tudhatták, hogy melyek a megfelelő kódok, ezért többnyire ragaszkodtak ahhoz, hogy a biztos ezeket beírja, annak ellenére, hogy a számlálókat addig a saját feletteseik még nem tájékoztatták az ez irányú teendőkről.
Száznál is több bejelentés érkezett az általuk megadott mobilszámra, illetve arra a zöldszámra, mely az országos RMDSZ kolozsvári irodájában csöngött, de Bihar megyére vonatkozott. Ezen kivül sokan jelezték, hogy még nem jutott el hozzájuk a népszámláló. Akadtak ugyanakkor olyan esetek is, melyeket az RMDSZ-esek meghallgattak, de gyakorlatilag a panaszosok megnyugtatásán kívül nem volt mit tenniük, mert csak arról volt szó, hogy az érintettek szeretnek kommunikálni bizonyos közéleti kérdésekről. Így körülbelül 65 olyan ügy volt, melyekkel konkrétan foglalkozniuk kellett. Ezeknek a nagyobbik része arra vonatkozott, hogy kimondottan törvénytelenséget tapasztaltak. Egyértelműen a nemzetiséggel kapcsolatban érkezett a legtöbb panasz, vagyis hogy a kérdezőbiztos automatikusan beírta az állampolgárságot és a nemzetiséget románnak, vagy esetleg megkérdezte a nemzetiséget és vagy szándékosan írt be rosszat, vagy a kódja nem volt megfelelő annak a nemzetiségnek, amit be kellett írjon. Az első napokban még komoly problémák adódtak abból, hogy a nem otthon levő családtagokat megpróbálták bediktálni az otthon levő családtagok, de ezt nem fogadta el a biztos.
Az RMDSZ egyrészt azt tanácsolta az érintetteknek, hogy ők maguk írják meg a panaszlevelüket, majd ezt beiktatta az önkormányzatnál és kivizsgálást kért, de ezt kevesen merték vállalni névvel, címmel. Más esetekben az RMDSZ önkéntesei szálltak ki házról-házra, hogy ezeket a beadványokat begyűjtsék. Az RMDSZ „gyűjtőpanaszok” formájában tulajdonképpen napi rendszerességgel ostromolta az illetékes hatóságokat és önkormányzatokat, gyakorlatilag minden napra jutott egy-egy beiktatott beadvány. Ragaszkodtak ahhoz, hogy akár utólag is vizsgálják ki az ügyeket, minthogy ahhoz is, hogy lehetőség szerint minél gyorsabban oldják meg ezeket. Mint köztudott, nagy félreértés volt a személyi szám kapcsán is, ezért elég sok esetben vissza kellett menjenek a számlálóbiztosok azokra a helyekre, ahol már jártak.
Betelefonálók
Az utolsó négy napra inkább az volt jellemző, hogy a lakosok jelezték, hogy hozzájuk még nem jutott el a biztos és semmilyen üzenetet sem hagyott. Mivel látták, hogy az önkormányzatok ebből a szempontból nagyon leterheltek, az RMDSZ-esek október 25-től azt tanácsolták a betelefonálóknak, hogy ha biztosak akarnak lenni abban, hogy megszámlálják őket, akkor menjenek be az önkormányzathoz. Még az utolsó napon is több mint tizenhárom személy foglalkozott csak ezekkel az ügyekkel. Körülbelül tizenketten jelezték, hogy nem tudnak bemenni az önkormányzathoz, az ő esetükben arra kérték azokat a számlálóbiztosokat, akik a környéken dolgoztak, de már végeztek a munkájukkal, hogy segítségképpen regisztrálják ők az adatokat. „Én úgy gondolom, hogy gyakorlatilag hétfő délután 5 óráig bármilyen panaszbejelentés érkezett hozzánk, azt tudtuk kezelni, illetve orvosolni”, közölte a politikus.
Becslése szerint Nagyváradon akár több száz is olyan személy lehet, aki nem számláltatott meg. Ennek egyik oka meglátásában az, hogy az idei népszámlálás tipikus példája volt annak, hogy miként nem lehet összeírást szervezni. Például Romániában csak tizenkét napot szántak erre, Magyarországon pedig egy egész hónapot, noha egy sokkal kisebb területű és lélekszámú országról van szó. Ugyanakkor hiányzott az egyeztetés a helyi szervezekkel, Nagyváradon pedig előfordult olyan eset, hogy a népszámláló megkapta a címeket, s csak a helyszínen szembesült azzal, hogy nem egy magánház, hanem egy négyemeletes többház épült az adott területen. Az eldugott kis utcákba sem jutottak el valamennyi esetben a biztosok, és nagyon kevés tartalék népszámláló volt. Sok esetben nem voltak otthon a családok, máskor pedig kissé agresszívan léptek fel a biztosokkal szemben, vagy abba is belekötöttek, amibe nem kellett volna.
GÖRDÜLÉKENYEBB LETT VOLNA
Szabó József úgy fogalmazott: „egy dolgot biztosan tudok, ha konkrétan a népszámlálás folyamát, a felosztását és humán erőforrás menedzsmentjét teljes mértékben rábízták volna az önkormányzatokra, akkor sokkal gördülékenyebb lett volna. Meg vagyok győződve róla, hogy vidéken a népszámlálási adatok döntő mértékben hitelesek lesznek, mert reálisak és nincs kimaradt személy vagy háztartás. Igazság szerint a városokban látom azt a problémát, hogy hiányosságok voltak. Úgy gondolom, ha több idő állt volna rendelkezésre, ha a központi szervek jobban odafigyeltek volna, akkor sokkal kevesebb gond lett volna. Ugyanakkor bízom abban, hogy a fiataloknak a népszámláláskor tanúsított magabiztossága és talpraesettsége a jövőben is megmaradt és ugyanilyen módon megnyilvánul majd”.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2012. november 1.

Csak az idén zárult Mindszenty perújrafelvétele
Nagyvárad- Szerda este az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia Történelem és személyiségek modulja keretében Balogh Margit kandidátus, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa tartott előadást Mindszenty Józsefről az Ady Endre Líceumban.
A díszteremben megjelenteket szokás szerint Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. A meghívott Balogh Margit kandidátus előadása kezdetén arra hívta fel a figyelmet: Mindszenty József is megosztó személyiség a magyarság körében, a végletek közt hullámzik az értékelése. Világhírét tulajdonképpen annak köszönheti, hogy 1948. december 26-án a magyar államrendőrség letartóztatta. 1949. február 8-án első fokon életfogytig tartó fegyházra ítélték, melyet félévvel később a másodfokú ítélet is megerősített. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején három és fél napig volt szabad, majd menedéket kért és kapott az Egyesült Államok diplomáciai testületének épületében, ahol tizenöt évig, vagyis 1971-ig volt. A professzor asszony hangsúlyozta: Magyarország utolsó hercegprímásának életét és tevékenységét kritikus szemszögből, a különböző források szembeállításával próbálja bemutatni, az objektív valóság ismertetésére törekedve, mert meglátásában a történészek nem ügyészek, hogy ítélkezzenek.
Zalaegerszegi plébános
A későbbi bíboros 1892-ban született Pehm József néven egy Vas megyei kis faluban, Mindszenten. Szülei átlagos földbirtokosok voltak, akik a helyi plébános javaslatára elhatározták, hogy első fiúgyermeküket taníttatják és nem a földművelő szerepet szánják neki. Mindszentynek tehát tulajdonképpen tíz éves korában dőlt el a jövője, amikor egy nagyvárosba, Szombathelyre került iskolába. Bár származása miatt kisebbségi érzéssel küszködött, konok volt és szorgalmas. 1911-1915 között járt a papi szemináriumba, ahol már megmutatkozott a szépirodalom és a történelem iránti érdeklődése. Felszentelése után, 1916-ban jelent meg először Az édesanya című könyve, melyben a nők társadalmi szerepéről is értekezik. (Meglátásában az asszonyok helye a családi tűzhely mellett van, és gyermekeket kell szüljenek). Két évig egy faluban volt káplán, majd hittantanár lett Zalaegerszegen, az állami főgimnáziumban. Először 1919. februárjában tartóztatták le izgatás vádjával, ugyanis az őszi rózsás forradalom idején röpiratokat terjesztett és a királyság intézménye mellett agitált.
A házi őrizetét szülőfalujában töltötte, majd októberben ismét Zalaegerszegre került, plébánosnak. Az ezt követő negyedszázad meghatározónak bizonyult úgy a saját élete, mint a város történelme szempontjából. Összetett személyiségét alátámasztja, hogy megkerülhetetlen volt a helyi közéletben. Egyházi tevékenysége mellett újságot adott ki, ő volt a dunántúli Hűség Mozgalom vezetője, számos egyesületnek volt a valós vagy a tiszteletbeli elnöke, kulturális rendezvényeket szervezett és szakmai, vagyis egyháztörténeti munkába is belefogott. A prédikációiban nem használt hatásvadász elemeket, sőt, inkább lassan beszélt, és szigorúan ragaszkodott a formákhoz, a kánonjogi szabályokhoz. Amúgy aszketikus, puritán életvitelt folytatott, két gyengesége volt csupán, hogy szerette a dohányt (de azt is takarékosan) és egyszer vett magának egy Alfa Romeót. Összességében elmondható, hogy ezen 25 év alatt annyit fejlődött Zalaegerszeg, mintha püspöki székhelylett volna- magyarázta Balogh Margit.
Veszprémi püspök
A pápa 1944. március 5-én nevezte ki Mindszentyt (1942-ben vette fel ezt a nevet, mert németellenes volt és a Pehm nevet túl németesnek találta) veszprémi püspöknek, Angelo Rotta apostoli nuncius közbenjárásának betudhatóan. Magyar történelemformáló szerepe tulajdonképpen ekkor kezdődött. Horthyt akkoriban nem ismerte el (csak később, az emigrációban), és bár nyíltan nem ítélte el a zsidók deportálását, azért közömbös sem volt a sorsuk iránt. November 13-án személyesen vitte el a dunántúli püspökök memorandumát a miniszterelnök-helyettesnek, ez egy erkölcsi állásfoglalás volt. Irritáló tevékenysége miatt ezúttal a nyilasok tartóztatták le, így másodszorra 1944. november 27. és 1945. április 2. között volt börtönben. Miután Serédi Jusztinián hercegprímás meghalt, ismét némi meglepetésre, a Vatikán őt nevezte ki esztergomi érseknek. Óriási bizonyítási vágy működött benne, az állammal való első konfliktusainak forrása 1945-1948 között abból származott, hogy a királyság híve volt. Nem szervezkedett ellene, de azért nem is tett deklarációkat a köztársaság mellett, a nemzet öntudatának, önérzetének képviselője lett. Második római útja meghatározónak bizonyult a későbbi koncepciós perben (kémkedéssel, valuta üzérkedéssel és összeesküvéssel vádolták).
Mindenre nemet mondott, ami kommunista, baloldali vagy szovjet volt, ezért az államvédelmi hatóság felfigyelt rá, a közeli munkatársai közt is voltak besúgók, mondta a történész asszony. Úgy vélte: büntetőjogi felelősségre vonásba torkolló megfigyelése hátterében nem Moszkva állt, ez a „mi házi kommunistáink önszorgalmának tulajdonítható”. Harmadszor is letartóztatták tehát, 1948. december 26-án került 39 napos vizsgálati fogságba, „mely maga volt a tömény krimi”. A tárgyalás látszólag nyilvános volt, börtönévei alatt pedig különböző naiv módszerekkel megpróbált üzenni a külvilágnak. Egy újabb meghatározó pont a Mindszenty életében és a 20. századi magyar történelemben, amikor 1956. október 30-án kiszabadult, és november 3-án elmondta a rádióban a nemzethez intézett nyugodt, helyzetértékelő szózatát. Mint köztudott, másnap az amerikai nagykövetségen kapott menedéket, ahol 1971-ig volt.
Emlékiratok
Két alkalommal, 1958-ban és 1963-ban kínálkozott arra lehetőség, hogy elhagyja az épületet, ekkor ugyanis meghalt az éppen tisztségben levő pápa, és bíborosként Mindszenty részt vehetett volna a pápaválasztási konklávén, de a külügyminisztérium nem egyezett bele. Teltek az évek, változott a világ, így 1971-ben már inkább Mindszenty akarta elhagyni az országot, Balogh Margit szerint egyrészt azért, nehogy megfeledkezzenek róla, másfelől pedig amiatt, hogy kiadhassa az emlékiratait. Bécsben élt, és külföldi körutazásai során miséket tartott az emigrációban élő magyaroknak. 1974-ben hunyt el. 1990-ben a semmiségi törvény őrá is vonatkozott, de csak az idén zárult le végleg a perújrafelvétele azáltal, hogy a legfőbb ügyészség rehabilitálta őt.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2012. november 1.

Csak az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt méretkezik meg decemberben
Két magyar pártra – összesen 141 képviselő- és 87 szenátorjelöltre – szavazhatnak az erdélyi magyarok a következő parlamenti választásokon. A „kínálat” az RMDSZ-re és az Erdélyi Magyar Néppárt embereire szorítkozik, miután a Magyar Polgári Párt 2008 után most ismét a távolmaradás mellett döntött, legfeljebb független indulókat támogat.
Erdély 16 megyéjének 101 képviselői és 46 szenátori választói körzetében szavazhatunk a december 9-i országos parlamenti választásokon. Az erdélyi megyék feléből van lehetőségünk magyar képviselőket bejuttatni a román törvényhozásba, magyar szenátori tisztségre pedig öt erdélyi megyében nyílik esély. Többségi magyar képviselői és szenátori szavazókörzet összesen öt megyében van, a három székelyföldi megyén kívül Szatmárban, Biharban, valamint egy képviselői körzet erejéig Szilágyságban.
Négy évvel ezelőtt az RMDSZ 22 képviselőjelöltje és 9 szenátorjelöltje jutott be a bukaresti törvényhozásba. A Magyar Polgári Párt nem indított jelölteket, a zömmel székelyföldi választói körzetekben induló független jelöltek egyike sem érte el a bejutáshoz szükséges szavazatok ötven százalékát plusz egyet. Az utóbbi húsz év statisztikái arról tanúskodnak, hogy a romániai magyarság választókedve is folyamatosan csökken, a mostanival megközelítőleg azonos számú parlamenti mandátum mellett 1992-ben közel 30 százalékkal több képviselőnk és szenátorunk volt. A 2012-es törvényhozási választások új mérföldkövet jelentenek a romániai magyarság életében. A parlamenti választásokon – a rendszerváltás óta először – az RMDSZ jelöltjei mellett megméretteti magát egy új magyar politikai alakulat is, az Erdélyi Magyar Néppárt. Nem állít viszont jelölteket a Magyar Polgári Párt (MPP), a szervezet elnöke, Biró Zsolt a sajtónak jelezte: ha lesznek olyan független jelöltek, akiket a párt is támogat, akkor erről időben tájékoztatják majd a választókat. Azokban a választókerületekben, ahol nem lesz a párt által támogatott független jelölt, a választók bölcsességére bízzák, hogy a magyar jelöltek közül kit támogatnak. Az MPP elnöke nem tart attól, hogy a párttörvény értelmében esetleg felszámolják a parlamenti választásoktól immár sorozatban másodszor távol maradó alakulatot. „Miért épp az MPP lenne az első felszámolt párt, hiszen Romániában több mint harminc politikai alakulat van hasonló helyzetben. Ha mégis megtörténne, vagyunk annyira erősek, hogy újra megszerezzük a bejegyeztetéshez szükséges 25 ezer aláírást” – fogalmazott Biró.
Az EMNP önálló választási indulása sok vitát szült. Az RMDSZ vezetőinek magabiztossága, a párbeszédtől és a választási együttműködéstől való elzárkózása vádaskodásba csapott át. Az RMDSZ vezetői a szórványban lévő képviselői helyek elvesztésével ijesztgetnek, a néppárt közben magabiztosan kampányol a 6 képviselői és 3 szenátori mandátum elnyeréséről szóló alternatív küszöbbel. Az RMDSZ szerint a néppártiak homokvárat építenek, azt hirdetve, hogy egy második magyar párt bejutása képtelenség. A néppárt szórványmegyékben csak szenátorjelölteket indít, indoklásuk szerint azért, hogy ne veszélyeztessék a magyar képviselői mandátumok esélyét. Az MPP távolmaradása miatt a néppárt elviekben a polgáriak szavazóbázisára is számíthat, noha az ilyetén összegyűjthető hozzávetőleg százezer szavazat sem tűnik elegendőnek az alternatív küszöb eléréséhez. Politológusok szerint a nyári szavazási kedv alapján egy képviselői mandátum megszerzéséhez legalább 30 ezer szavazat szükséges, ami az EMNP esetében a két párt nyári „hozományának” kétszeresét, azaz 200 ezer szavazatot feltételez. A néppárt nekirugaszkodása ennek ellenére eredményes is lehet, hiszen a papírforma szerint a többségében magyarok lakta 15 képviselői és 7 szenátori választói körzetben – az RMDSZ vészjósló jövendölése ellenére – akár mindkét magyar párt sikeres lehet.
A kocka immár el van vetve. Az RMDSZ október 26-án véglegesített listái szerint Erdély 101 képviselői és 48 szenátori körzetében lesznek jelöltjei a szövetségnek, az Erdélyi Magyar Néppárt pedig 40 képviselő- és 39 szenátorjelöltet indít.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2012. november 1.

A Székelység története tankönyv nem tankönyv
A Székelység története című tankönyv nem minősül tankönyvnek, ezért nem fenyegeti az a veszély, hogy a kiadványt bevonja az oktatási tárca – szögezte le a maszol.ro kérdésére Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Bartolf Hedwig főtanfelügyelő.
Arra a hírre reagáltak, hogy a minisztérium vizsgálódik a szeptemberben Csíkszeredában látványos rendezvényen bemutatott, A székelység története című tankönyv ügyében. Stelian Fedorca államtitkár szerint a kiadvány alcímében az áll, hogy tankönyv, ezért a kiadójának végig kellett volna járnia az engedélyeztetéssel kapcsolatos procedúrákat. Hozzátette, a tárca első információi szerint nem tartották be a tankönyvek bevezetésére vonatkozó előírásokat, így megtörténhet, hogy bevonják a kiadványt.
„A Székelység története nem tankönyv. Nem hivatalos tankönyv, hanem alternatív tankönyv. A szótárak iskolai használatához sem kell minisztériumi jóváhagyás, hiszen, az is egy oktatási segédeszköz, ahogyan A székelység története is az" – jelentette ki Borboly Csaba. A tanácselnök hozzátette, mivel a könyvet az opcionális tanórákon, vagy a köri tevékenységek során fogják az iskolákban használni, nem szükséges az oktatási minisztérium külön engedélye.
A kiadvány borítóján lévő alcím szerint A Székelység története „kézikönyv és tankönyv”. Bartolf Hedwig Hargita megyei főtanfelügyelő szerint ennek ellenére nem minősül tankönyvnek. "Valóban rá van írva, hogy kézikönyv és tankönyv, azonban a mi szempontunkból nem az. A törvény előírja, hogy milyen procedúrának kell alávetni egy ilyen könyvet, hogy tankönyvvé váljon, ezen valóban nem ment át A székelység története, de erre nem is volt szükség, mert ez nem tankönyv” – magyarázta a maszol.ro-nak.
Borbolyhoz és Bartolfhoz hasonlóan érvelt Ferencz S. Alpár csíkszeredai történelemtanár, a tankönyvet kidolgozó bizottság koordinátora. A Krónikának elmondta, közoktatásjogi szempontból a székelység történelméről szóló kiadás nem tankönyv, hanem opcionális tantárgyak esetében, illetve köri tevékenységeken használható kézikönyv, segédanyag. „Tankönyv esetében valóban szükség volna minisztériumi engedélyre, mi azonban segédanyagként ajánljuk olyan tevékenységek esetében, amelyek megszervezése kizárólag a pedagógus feladata” – magyarázta Hargita megye volt főtanfelügyelője.
Elmondása szerint a szaktárca bizottsága elsősorban nem is az engedélyek körüli bizonytalanságot, hanem a könyv elnevezését kifogásolta, a székelységtörténet helyett pedig a helytörténet címet javasolta. A volt főtanfelügyelő rámutatott, Szatmár megyében, Kolozsváron, Temesváron és Nagyszebenben is léteznek hasonló, a helyi történelmet, földrajzot, jellegzetességeket oktató tankönyvek, illetve segédanyagok, így meglehetősen visszás, hogy éppen a székelységről szóló kiadásba kötött bele a szaktárca.
Eddig 500-at osztottak ki. A szeptemberben bemutatott alternatív tankönyvből nem jutott még minden Hargita megyei iskolába, azonban eddig 500 darabot sikerült már szétosztani. A Székelység története kiadója és támogatója Hargita Megye Tanácsa, Kovászna Megye Tanácsa, illetve Hargita Megye Hagyományőrzési Forrásközpont. A könyv szerzői Forró Albert, Hermann Gusztáv Mihály, Kádár Gyula, Mihály János, Novák Csaba Zoltán, Novák Károly István, Orbán Zsolt, Sepsiszéki Nagy Balázs, Sófalvi András, Sztáncsuj Sándor József; szerkesztői Ferencz S. Alpár, Hermann Gusztáv Mihály, Novák Károly István, Orbán Zsolt.
Maszol.ro

2012. november 1.

Elkötelezettséggel a tíz éves Erdélyi Riportról
Tíz éves évfordulóján számvetést készített az Erdélyi Riport Marosvásárhelyen, ahol a Bernády Házban a Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal közös rendezvényen mutatták be a lap megvalósításait, illetve beszéltek a sajtó szerepéről a közösség építésében.
„Értelmiségi fórummá kell tenni”
Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke az el nem kötelezettségről, a sajtó függetlenségéről beszélt a találkozó bevezetőjében, arról, hogy valóban létezik-e el nem kötelezett újság.
„Aki azt állítja, hogy nincs álláspontja” annak nem lehet hinni, hiszen mindenkinek van véleménye, és az újságírónak őszintének kell lennie – hangsúlyozta Markó. Elmondta, miért tartja fontos lapnak az Erdélyi Riportot. „Erdélyi lapról van szó, amely nem a történelmi Erdélyben jelenik meg, hanem a Partiumban, Nagyváradon, amely ugyanolyan nyomorral küzd, mint mi, egyáltalán nincs nyugatabbra tőlünk” – mondta az RMDSZ volt szövetségi elnöke.
Markó kitért arra is, hogyan alakult a sajtó élete, hogyan sikerült lapot alapítani, milyen komoly szerepe volt a lapalapításokban Stanik Istvánnak. „Az Erdélyi Riport számomra fontos fórum, lehetőség arra, hogy minél erősebb értelmiségi fórummá tegyük” – fejtette ki Markó.
A találkozóra beharangozott Demény Péter és Székedi Ferenc nem volt jelen, előbbi az egyetemi teendői miatt, utóbbi egészségügyi okokból maradt távol – mondta el a lap főszerkesztője, Szűcs László, aki arról beszélt, hogy a héten egy másik évfordulót is ünnepeltek, mégpedig a 150 éves váradi sajtót.
Összeforrott csapat
Simon Judit szerkesztő Demény Péter erre az alkalomra küldött írását olvasta fel, amelyben kiemelte azt, hogy bent a szerkesztőségben a munkatárs nem magánember, hanem egy gépezet része. Amikor kilép onnan, akkor lehet szerető, anya, vagy apa. „Nagyon összeforrott és egymást segítő csapat ez a szerkesztőség” – mondta Simon Judit.
A szerkesztő ismertette a 2009-ben létrehozott Riport Kiadót is, amely három ember elhatározásából és Markó Béla támogatásával jött létre. A hetilap mellett szépirodalmi könyvek, illetve riportkötetek kiadására is vállalkozik. Az Erdélyi Riport 2011-től újból hetente jelenik meg, olyan minőségben, amit kevés lap mondhat el magáról.
Szegényedett az erdélyi magyar sajtó
A találkozón részt vett Gálfalvi Zsolt, a szerkesztőbizottság tagja, aki a sajtó alapvető kérdéseit taglalta, azt, hogy milyen szerepe van a társadalom és az emberek életében. Szót ejtett a sajtónyelvről, egyes közszereplők által használt nyelvezetről, az erdélyi magyar sajtóról, amely az utóbbi tíz évben nem gazdagodott: szegényedett, egyoldalúvá, tendenciózussá vált.
„Ugyanazt, amit egy másik ország tévéjében látok előző este, másnap olvasom a sajtóban, egy kicsit bugyutábban” – fogalmazott Gálfalvi. Ilyen körülmények között az Erdélyi Riport egyre fontosabb, megérdemelné a nagyobb figyelmet – hangsúlyozta a szerkesztőbizottság tagja.
Maszol.ro

2012. november 2.

Az algyői Móra Ferenc Népszínház
A Kovászna megyei Zágonban az algyői (Szeged mellett) Móra Ferenc Népszínház szeptember 22-én mutatta be Bene Zoltán Bujdosók című drámáját, amely Mikes Kelemen egy rodostói napját jeleníti meg a nézők előtt. A színművet a sepsiszentgyörgyi születésű Kátó Sándor rendezte. Nem ez az első alkalom, amikor Kátó Sándorék színtársulata ellátogat erre a vidékre: hosszú évek óta rendszeresen visszatérő vendégek, akiket a helyiek már ismerősként, bensőséges örömmel fogadnak. Nagy esemény az ilyen színielőadás, hiszen a mai nyereségorientált világunkban kevés színművésznek adatik meg az a kiváltságos helyzet, hogy olyan közönség előtt is bemutatkozhasson, amely közönség különben talán sohasem láthatna színielőadást. Hogyan lehetséges ez? Hogyan alakulhatott meg Magyarországon egy olyan színház – az algyői Móra Ferenc Népszínház – amely közönségének döntő része a Kárpát-medence legtávolabbi, legeldugottabb szegleteiben lakik?
A válasz megadásához kissé vissza kell kanyarodnunk az időben. Kátó Sándor színművész a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola elvégzése után a 1972-ben a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színházhoz került, majd négy év után a Temesvári Állami Magyar Színházhoz szerződött. Abban az időben a romániai magyar színházaknak az volt a legfontosabb feladatuk, hogy a tömb- és a szórványmagyarságot színházi előadásokkal lássák el. A fiatal színész ílymódon keresztbe-kasul bejárta Erdélyt, és ez egész életére meghatározta művészi pályájának irányvonalát. 1977-től filmszerepeket kapott Magyarországon, és tagja lett a Budapesti Nemzeti Színháznak, majd a Szegedi Nemzeti Színháznak, de a sikerek dacára is hiányérzete volt: hiányzott a legelhagyatottabb, a legkiszolgáltatottabb közönség, a távoli helyeken, szórványban élő magyarság.
Kátó Sándor 1994-ben a Szabadkai Népszínházhoz szerződött, ahol már több lehetősége volt a nyelvileg elszigetelt, kis magyar közösségek látogatására. A végső megoldás, az évtizedekig érlelődő álom beteljesülése azonban néhány évvel később következett be: 1998. március 14-én a Szeged melletti Algyőn megalakult a Móra Ferenc Népszínház, amelyet az Algyői Faluház fogadott be. Avatóbeszédet Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének akkori elnöke mondott, de ott „bábáskodott" a Népszínház megszületése körül Bíró Zoltán és Pozsgay Imre, Tóth Károly és az Ötágú Síp Kulturális Egyesület is. A nagy munka immáron elkezdődhetett, és hét év elteltével Bene Zoltán író a következőket írja: "Kátó jeles erdélyi és magyarországi társulatok tagjaként, filmszínészként megtapasztalta a csillogás világát, mégis a vidéki színjátszásra, sőt a vándorszínészetre tette fel életének utóbbi tíz évét. Mikor ennek okáról faggatják, nem egyszer Sík Ferenc szavait idézi: „túl úri ez a világ nekünk”. Ami Kátó Sándor esetében annyit jelent(het), hogy nem tudja, mintegy genetikailag képtelen megtagadni a gyökereit. Ebből táplálkozik, táplálkozhat a szórvány iránti elkötelezettsége is, aminek az algyői Móra Ferenc Népszínház, nemes értelemben véve, egyik eszköze."
Az algyői Móra Ferenc Népszínház hiánypótló szerepet vállal, hiszen a magyar vidék és a határainkon túli, magyarlakta területek színházigényét próbálja kielégíteni művészi fokon. A repertoárban a népszínművek mellett jelentős helyet foglalnak el a magyar történelem egy-egy szeletét bemutató művek, de a Molière-darabok által állított tükörben rácsodálkozhatunk emberi természetünk visszásságaira is.
A Csángó Rádió Guzsalyos műsora azzal a nem titkolt szándékkal kereste fel Kátó Sándor művész urat, hogy gyimesi és moldvai vendégszereplésre invitálja azokat a művészeket, akik már nagy sikerrel járták be Arad, Temesvár, Brassó nagy színpadain kívül Horvátország, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna, Románia legkisebb kultúrházait is.
csangoradio.ro
Erdély.ma

2012. november 2.

A kommunista rezsim által üldözött görög-katolikus egyház
A Rómával Egyesült Egyház 1948 decemberétől befejezte működését Romániában. Megszüntetése annak gyümölcse volt, hogy szovjet modell szerint az ortodox egyház együttműködött a kommunista rezsimmel.
A görög-katolikus papság és a hívek a kommunizmus évei alatt megpróbálták megőrizni Erdélyben a bizánci rítusú katolicizmus szellemiségét. Az egyház illegalitásban működött, a Szentszékkel meglévő diplomáciai kapcsolatok témája lévén.
A görög-katolikusok 1948 és 1989 közötti megpróbáltatásairól Sergiu Soica teológussal beszélgettünk. A nagyváradi görög-katolikus Teológiai Egyetem végzőseként jelenleg a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem doktorandusza.
- Soica úr, meg tudja becsülni, hány görög-katolikus hívő volt 1948-ban? - 1948-ban a romániai görög-katolikus egyháznak kb. 1.500.000 hívője volt. Őket nagyjából 1.700 pap vezette. A hívek többsége Erdélyben volt. Az Annuaire Pontifical (a Szentszék hivatalos statisztikai adatai) szerint, a Bánságban a görög-katolikusok száma 120.000 hívő és 208 pap volt.
- Megszüntetése előtt milyen volt a görög-katolikus egyház struktúrája? A görög-katolikus egyháznak 1948-ban volt egy metropoliája Balázsfalván és 4 püspöki székhelye: Kolozsváron (ennek a püspökségnek Kolozs-Szamosújvár volt a neve), Nagyváradon, Máramarosban (Nagybánya székhellyel), Lugoson és egy helytartóság Bukaresten egy püspök-helyettessel. - 1948 után mi történt a görög-katolikus püspökökkel? - A Román Unitus Egyház megszüntetése után az összes görög-katolikus püspök a kommunista börtönökbe, aztán házi őrizetbe került. A máramarosszigeti börtönben hunyt el Valeriu Traian Frenţiu a Nagyváradi Püspökségről, Ioan Suciu püspök a Balázsfalvi Metropoliáról, Tit Liviu Chinezu, aki 1948 óta a második bukaresti püspök-helyettes volt. Vasile Aftenie bukaresti püspököt a bukaresti Közigazgatási és Belügyi Minisztériumban (MAI) verték meg és hunyt el 1950-ben. A lugosi püspök, Ioan Bălan megjárta a máramarosszigeti börtönt, házi őrizetben hunyt el. Szintén házi őrizetben hunyt el a kolozs-szamosújvári püspök, Iuliu Hossu. Öt évet töltött el a máramarosszigeti börtönben, később a római pápa kardinálissá nevezte ki. A máramarosi püspök, Alexandru Rusu a szamosújvári börtönben hunyt el. - Tehát a görög-katolikus egyház vezetők nélkül maradt… - Nem. Titokban kineveztek más püspököket az egyház vezetésére. De őket is bebörtönözték. Ezzel kapcsolatosan megemlítjük a lugosi Ioan Ploscaru püspököt, aki 14 évet töltött el a kommunista börtönökben. Alexandru Todeat, a romániai görög-katolikus egyház vezetői közül a második kardinálist 13 évre zárták be a kommunista börtönökbe. A nagyváradi Iuliu Hirţea 12 évig volt a kommunista börtönökben. Ioan Cherteş püspök 14 évet töltött a kommunista börtönökben. - Az egyház felszámolása után hogy tudták a görög-katolikus megőrizni a hitüket? - Az alatt a 41 év alatt, amíg a görög-katolikus egyház megszüntetése tartott, a hitet nagyon nehéz volt megőrizni a hívőkben. Egyes papok kitették magukat a kockázatoknak, a kommunista rezsim fenyegetéseinek és végezték a pasztorálást, amennyire tudták. Megemlíthetem, hogy 1956-ban, Kolozsvár központjában görög-katolikus papokkal tartottak szent liturgiát. Ez volt az egyetlen, mondjuk úgy szélsőséges, gesztus a romániai kommunista időszakban. Más, nagyobb számban megtörtént esetek: titkos vallási szolgáltatások nyújtása, mint amilyen a misézés, a keresztelés, esketés és temetés; a fiatalok vallásos tanítása és a fiatal görög-katolikus papok felkészítése. Ezeket a jövendő papokat nehéz körülmények között készítették fel, nem voltak tanáraik, nem voltak kurzusaik, hanem csak néhány teológiai könyvük, melyeket maximális figyelemmel adták kölcsön, nehogy megtalálja azokat a Securitate. Vizsgák is voltak, melyeket csak püspökökkel tartottak. Ennek ellenére voltak olyanok is, akiket ebben az időszakban szenteltek pappá. - Mit jelentettek a titkos misék és keresztelői, esküvői stb. ceremóniák? - Ezek a görög-katolikus egyház emlékirataiban szereplő titkos misék figyelemre méltók. Érdekes, filmbe illő részletekkel szolgálnak az olvasónak. A papok biztosnak tartott helyeken folytatták le a ceremóniákat, ismert részvevőkkel, hogy a Securitate ne azonosíthassa őket. A szentségek kiszolgáltatásával járó ceremóniákat, mint amilyen a keresztelő, vagy az esküvő, éjszaka tartották, gyertyafénynél, jól bezárt ablakokkal. A titkos misék helyszínéül szolgáló házakban takarókkal fedték el az ablakokat, minden suttogva zajlott. A helyszínt őrizték. Ha elment valaki a közelben, vagy gépkocsi hangja hallatszott, a ceremóniát időben le lehetett állítani. Ugyanígy volt az esküvőkkel. Azokat a házasulandók, vagy a pap házában tartották. A helyzettől függetlenül, ezeken a ceremóniákon egyszerre kevesen vettek részt.
Sor került görög-katolikus papok, vagy olyan személyek eltemetésére is, akik úgy végrendelkeztek, hogy a saját vallásuk szerint szertartásban részesüljenek. A szertartást római katolikus papok vezették le. De a temetőben a menetet ortodox papok várták, akik átvették az elhunytat és újra elvégezték a temetési szertartást.
- Milyen volt a kapcsolat a magas rangú ortodox egyházvezetők és az ortodox egyházba beolvasztást elutasító görög-katolikus püspökök közötti kapcsolat? - Számomra a válasz nagyon egyszerű. Nem tudok arról, hogy lett volna kapcsolat e két egyházvezetés között.
A kommunista időszakban a görög-katolikusok kaptak külföldről támogatást? A görög-katolikus papok a kommunista időszakban kaptak pénzügyi támogatást. Az egyház és a hívők életével foglalkozók évente 450 dollárt kaptak a németországi Caritastól. Ez az összeg a kommunista rezsim utolsó éveiben csökkent. Így kb. 325 dollár lett évente. További pénzügyi támogatásokat kaptak a megszüntetés utáni első években, az Apostoli Nunciatúrától, aztán a Szentszéktől, pontosabban a Keleti Egyházak Kongregációjától. A pénzügyi támogatás mellett olyan esetekre is bukkantam, amikor a papokat gyógyszerekkel, különféle javakkal és teológiai könyvekkel segítették külföldről.
- A titkos görög-katolikus papok hogy kapták meg a pénzügyi és anyagi támogatásokat? - A pénz egy részét a nyugati diplomáciai hivatalokon keresztül osztották szét. Elsősorban az olaszokon. De ismertem egy olasz papot is, aki a kommunista időszakban személyesen foglalkozott a segélyek elosztásával. Rendkívüli történetek voltak! A pénzt szalámirudakban rejtette el, melyeket aztán szétbontott, amikor a görög-katolikus közösségekben érkezett. Máskor Romániában adta el azt a gépkocsit, amivel a határon átjött. A kérdéses pap a valuta lejre váltásával is foglalkozott, mert ha a román papok tették volna ezt, akkor a büntetőtörvénykönyv hatálya alá kerültek volna.
A Görög-katolikus Egyház felszámolása
A kommunista rezsim számára a katolikus egyház létezése nagy akadályt jelentett. Úgy az egyház, mint ahogy a hívők is a pápának voltak alárendelve. A Szovjetunióban maga Sztálin foglalkozott ezzel az aspektussal. Ő megpróbált létrehozni egy „nemzeti” katolikus egyházat, mely ne tartozzon a pápa kánoni joghatósága alá. De ez nem sikerült. A legtöbb, amit megtehetett, az a Szovjetunió – egy bizonyos korszakban a Habsburg Birodalom részét képező – nyugati részeiben lévő görög-katolikus egyházak megszüntetése volt.
„Visszatérés” az ortodoxiához
A kommunista Romániában a rezsim „gyümölcsöző” módon kötött szövetséget az Ortodox Egyházzal a görög-katolikus felekezet felszámolására. A magas rangú egyházvezetők közül Nicolae Bălan erdélyi metropolita mutatkozott a legaktívabbnak. Ő már a háborúk közötti időszakban is fellépett a görög-katolikusok ellen. De más oka is volt pozitívan viszonyulni a rezsim politikájához. Bălan metropolita a 30-as években többször is részt vett legionárius körmeneteken. Így aztán Nicolae Bălan 1948 májusában–júniusában többször is prédikált a nagyszebeni metropolitai katedrálisban és az ortodoxia „kebelére” „hívta” a görög-katolikusokat. Persze, ő nem cselekedett az Ortodox Egyház vezetősége által mutatottakkal ellentétesen. Bălan kezdeményezéseit az új pátriárka, Iustinian Marina teljes mértékben támogatta.
Az Ortodox Egyház és az állam
A görög-katolikusok ortodoxiához való „visszatérési” folyamata nem volt az Ortodox Egyház kizárólagos „műve”. Az állam minden adminisztratív erői szerepet vállaltak: a Siguranţa (a Securitate elődje – RS), a Csendőrség, a főispánságok, a megyei rendőrigazgatóságok, a falusi polgármesteri hivatalok, az iskolai tanítók stb. 1948 őszén „ankét” indult a görög-katolikusok között egy esetleges „visszatérés”-hez való viszonyulásukról. A Siguranţa azt a pletykát terjesztette, hogy Kolozsváron nagy gyűlést fognak tartani, amit Iuliu Hossu görög-katolikus püspök fog vezetni és ahol támogatni fogja az egyesülést az ortodoxokkal. Amikor a Hossu beszédéről szóló „változatot” már nem hitték el, azt mondták, hogy a gyűlést Iuga, a kolozsvári kanonok fogja vezetni, majd azt, hogy ismertebb helyi egyházvezetők. A Vallásügyi Minisztérium 1948 szeptembere végén űrlapokat osztogatott a görög-katolikus parókiákban, amelyekkel a papoknak képviselőket kellett kijelölniük a „visszatérési kongresszusra”. Később a Görög-katolikus Egyház egyes vezetőit arra kényszerítették, hogy írjanak alá különféle papírokat az ortodoxiához csatlakozásról. A dokumentumokat aztán, a „visszatérés” elfogadtatása érdekében bemutatták a hívőknek.
Kényszerítések Iuliu Hossu püspököt házi őrizetben tartották és aki megpróbálta meglátogatni, azt bebörtönözték. Egy ilyen káoszban a görög-katolikusok kb. 25 százaléka írt alá az ortodoxiához való „visszatérés” mellett. 1948. október 1-én, egy kolozsvári tornateremben szervezték meg 38 görög-katolikus küldött ortodoxiához való visszatérésének ceremóniáját. Ugyanennyi küldött írta alá a XVII. században a „Rómával egyesülés”-t is. A szertartás reváns kívánt lenni a Vatikánnal szemben.
A „visszatérést” elfogadó görög-katolikus képviselőket a következő napokban Bukarestre hozták, ahol az esemény tiszteletére több ceremóniát tartottak. A végső szertartásra 1948. október 21-én került sor, Gyulafehérváron, ugyanott, ahol pontosan 250 évvel korábban Erdélyben lerakták a görög-katolikusság alapjait.
A Görög-katolikus Egyház megszüntetését a Nagy Nemzetgyűlés Elnöksége által 1948. december 1-én kibocsátott 358/1948-as rendelettel szentesítették. A dokumentum szerint, a görög-katolikus felekezet megszűnt létezni és minden vagyonát kisajátították.
Ceauşescu, a pápa és a görög-katolikusok
A kommunista rezsim rögtön a Görög-katolikus Egyház megszüntetése, 1948. december 1-e után többször is felkérte a görög-katolikus egyházvezetést, hogy térjen meg az Ortodox Egyház kebelére. Még fontos vezetőtisztségeket is felajánlott nekik az ortodoxia struktúrájában, de ezeket elusították.
E felkérésekre válaszul a görög-katolikus egyházvezetés számos memorandumot küldött a hatóságoknak, hogy helyezzék vissza jogaiba a Görög-katolikus Egyházat. A memorandumok vagy kollektívek, egész egyházvezetőség által aláírtak, egy egyéniek, egy egyházvezető által írtak voltak. Többek között még világiak is összeállítottak memorandumokat, melyekben azt kérték a rezsimtől, hogy helyezze vissza jogaiba a Görög-katolikus Egyházat és engedjék ki a börtönből a püspököket. Ilyen jellegű kéréseket még 1988–1989-ben is küldtek. A görög-katolikus hívők és a rezsim közötti kapcsolatok némi javulására Nicolae Ceauşescu 1973-as vatikáni látogatása után került sor. VI. Pál pápa azt kérte Ceauşescutól, engedje meg az Unitus Egyház újbóli működését. A bukaresti kommunista rezsim ebbe nem egyezett bele. Ennek ellenére, Ceauşescu szentszéki látogatása után, néhány évvel később, a hitüket továbbra is gyakorló görög-katolikusokkal szembeni korlátozások enyhítése volt tapasztalható.
eurocom.worldpress.com
Erdély.ma

2012. november 2.

Frigyre lépni a szülőfölddel – Színjáték a szorítóban
A sepsiszentgyörgyi „eseményekre”, természetesen a bukaresti Magyar Követség is figyelt, s ezeket a követség emberei, sőt az egykori hírhedett Rajnai Sándor személyesen is nyomon követte, ő maga és a követség apparátusában dolgozók is gyakran megjelentek a színházi bemutatóinkon. Természetesen „nem hivatalosan”, hanem színházkedvelőkként, Bukarest és Sepsiszentgyörgy között mindössze 200 km a távolság.
Rajnai Sándor már 1980. május 12-én kézjegyével látta el a Sepsiszentgyörgyi beszélgetések tárgyú, Puja Frigyes külügyminiszter számára küldött feljegyzését. A „Szigorúan titkos!'' jelentést Göndör Péter kultúrattasé készítette.
A feljegyzés korrekt, készítőjének tájokozottságára és a nemzetiségi ügyekben való jártasságára utal.
A titkosítás alól 1996-ban feloldott – visszaminősített – jelentés ma a kutatók rendelkezésére áll, a hozzánk eljuttatott másolati példány Vincze Gábor szegedi történésztől származik, amelyért ezúton mondunk köszönetet.
Az alábbiakban részletet emelek ki a jelentésből. A dűlt betűvel szedett szövegrészek a feljegyzés budapesti olvasójától és értékelőjétől – esetleg Puja Frigyes külügyminisztertől? – származnak.
„A Sepsiszentgyörgyön április végén megrendezett második nemzetiségi színházi fesztivál (kollokvium, S. L.) alkalmat adott számos beszélgetésre, amelyek lényegét az alábbiakban foglaljuk össze: Az általános nemzetiségi helyzetkép ellentmondásos és a viszonylag eseménytelen felszín alatt bizonyos feszültségek érzékelhetők. A felszínen a kulturális, anyanyelvi harc köntösében jelenhetnek meg nemzetiségi demonstrációk, így a színházi fesztivál is ennek egyik kerete. A színház ma a nemzetiségi körülmények között mint az anyanyelv, a nemzetiségi identitás, hagyományok, közös lelki alkat kifejezésének, a tömegek együvé tartozásának szinte kizárólagos politikai fóruma. Ezzel is magyarázható az áprilisi nemzetiségi színházi kollokvium hatalmas közönségsikere. Maga az akció gyakorlatilag központi anyagi támogatás nélkül zajlik, túlnyomó részben a megyei pártbizottság saját költségvetési keretei biztosítják a rendezvényeket, valamint az ország különböző nemzetiségi színházai. Bizonyos szerep jut az egészséges lokálpatriotizmusnak, a megyei első titkár személyes ambícióinak is.''
Sütő András „elszigetelése”
,Javában folyik Sütő András új drámájának „A szuzai mennyegző''-nek a publikálása és színpadra állítása körüli „egyezkedés'' – írják a követségi jelentésben. A sepsiszentgyörgyi színházi fesztiválra érkezett központi küldöttek, az SZMNT (Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács = a művelődési minisztérium szerepkörét töltötte be S.L.) színházi főosztályáról szövegmódosításokra igyekeztek rávenni a szerzőt. A Sütő körüli helyzetet egyébként egyfajta elszigetelési törekvések jellemzik. Nem jelölték parlamenti képviselőnek, lapja a marosvásárhelyi Új Élet kapcsán újabban akadékoskodásokat tapasztal, az Igaz Szó nem volt hajlandó közölni említett drámáját, sőt legújabban a főszerkesztő, Hajdu Győző elzárkózott egy, a Sütő irodalmi munkásságát elemző tanulmány közlésétől, arra hivatkozva, hogy „az most nem aktuális.''
A „Sütő körüli helyzet'' alakulásáról, a rendkívüli népszerűségnek örvendő író elszigeteléséről, a műveivel kapcsolatos akadékoskodásokról a kortárs magyarországiak sorolhatnák a követségi megfigyelést kiegészítő történeteket.
Sütő és a sepsiszentgyörgyi színház között a hatvanas évek végétől mély és tartós bizalmi viszony alakult ki. Jószerével a mi színházunk mutatta be – Tamási Áron, Illyés Gyula, Németh László, Csurka István társaságában! – Sütő mindenik, akkor elérhető színpadi művét. A szerző azokat a munkáit is elküldte hozzánk, amelyeket nem nekünk szánt, sőt a '80-as évek második felében már „műveinek visszautasításáért'' is hozzánk fordult, kérvén bennünket, hogy hivatalos levélben közöljük az elutasítást. Erre azért volt szüksége, hogy ne legyen „törvényszegő'', s a kézirat külföldre juttatását a hazai elutasítással indokolhassa.
Sütővel ekkor már nem csak a pártapparátus ideológiai felügyelői bakalódtak, akadtak mezei tollforgatók is, akik a „drámaelmélet'' bástyáiból lövöldöztek rá. Már ebben az időben egy vékony brosúrára való is tellett arra, hogy esztétikai vétségekért, drámaírói szabályszegésekért utasítsák el színpadi műveit. A hatalom számára Sütő nimbuszának ilyen megalapozású koptatása kedvezőbb volt, mint a nyílt, a brutális politikai támadás és leszámolás, amelyet az író hatalmas olvasótábora és a színházlátogatók seregei lázadozva utasítottak volna vissza.
Sütő András múlt- és jövő időben
2002-ben a 75 éves Sütő Andrást köszöntöttük Pusztakamaráson. Az évforduló évében a marosvásárhelyi Mentor Kiadó „köszöntő könyvvel” tisztelgett a kortárs írófejedelem előtt, s többek között és többek mellett engem is felkértek egy szusszanásnyi jegyzet megírására.
Halálának lélekbe markoló híre után lapunkban, a Háromszékben kellett búcsúznom tőle. Előbb megírtam Sütő András drámáinak drámája címen a jegyzetet, majd belelapoztam az évfordulós írásba, és meglepődve tapasztaltam, hogy egyetlen, a sírkereszthez hasonlatos betű, a „t” szavakhoz illesztésével a köszöntő írás nekrológgá alakul át.
Ilyen és ennyi lenne az élet, egy szó végén billegő jel s utána a pont, amelyhez egy folyamat hozzáloccsan és megfagy, megmerevedik, vagy lehetséges és van a „t” után is folytatás?
Sütő András valahányadik születésnapján – több-kevesebb esztendővel túl az emberélet útjának felén – okos dolog és érzelmes ötlet volt családias hangulatú, de templomian emelkedett ünnepségre a szülőfaluba, Pusztakamarásra szólítani bennünket – írtam akkor. Bizony, András barátunk már, sajnos, egyre kevesebbek öccse, és, szerencsénkre, egyre többünk bátyja, de aki azért még felkapja a fejét, ha bátyám megszólítás keveredik a szavak közé, vajon őt illeti-e a distanciázó szó? Jól érti, sokunknak, a nála idősebbek százezreinek is bátyja a szó másik értelmében, ő a nagyobb, a tehetségesebb, a jártasabb a szóvetésben, tulajdonképpen önmaga megtalálója a pusztakamarási beszéd diribdarabjai között, aki közel háromnegyedszázaddal ezelőtt nagy felfedezést tett: a beszéd forgácsdarab-szavait Arany János-i mívességgel úgy tudta egymás mellé pászítani, együvé simogatni őket, hogy ezek egy hatalmas nyelvépítmény együvé tartozó elemeivé, anyanyelvünk megtartó gerendázatává váljanak.
Ünnepeltünkre mindig is jellemző volt az anyanyelvi építkezés igénye, a megmaradás és itt maradás kötőanyagának kimunkálása. A nyelv bűvöletében él(t), ennek metaforikus kifejezési képességét egybeszedegetve olyan kommunikációs rendszer irodalmi kamarásává vált, amely képessé teszi gondolatainak és érzelmeinek szabad áramlását, képletesen szólva, a puszták, a mezőségek népe és a legrafináltabb nyelvi ínyesmesterek között.
Engem Arany János, Tamási Áron nyelvi mívessége mellett Sütő András nyelvteremtő mágiája babonázott, talán azért is, mert magam is hasonlatos nyelvi környezetből, faluról, azaz vidékről érkeztem. Sütő csak tökéletlenül utánozható népi gyökérzetű nyelvőrző és nyelvteremtő teljesítménye például már élete folyamán hatalmas lelki és szellemi térségekben hódított, mindenhol, ahol magyarok és magyarul beszélők élnek a világon – írtam később, a nekrológban. Mindenhol tankönyveket és iskolaablakokat nyitogatott, levegőhöz és fényhez juttatta az elszennyezetten fuldokló, sápadozó magyar nyelvet.
„Azt gondoltam: ha kézen fogom a század utolsó harmadában született gyermeket, és bebarangolom vele Nyelvünk Nagyfejedelemségét, örökségünk, törvényes jussunk számbavételével a holnap felé is ablakot nyithatunk. Reményeinkben a holnap azt ígérte, hogy ezeréves szülőföldünk örök hangjai közt a sajátosság méltóságának elemi emberi jogával zengi majd életrevalóságát nyelvünk is, az édesnek nevezett anyanyelv.
Azt gondoltam, hogy unokák s nagyszülők egymás szemeláttára fogják itt leélni életünket. Nem így történt”- vallotta A lőtt lábú madár nyomában című kötetének előszavában.
Sütő András nyelvi hódolata és hódítása talán a legmaradandóbb.
Maradandónak kellene lennie emberi tartásának, mindenkori kiállásának, népéhez-nemzetéhez való hűségének, a nagyvilágot műveivel bejárató egyetemességének drámáiba kivetített énjének belső viaskodása, a civil világban vállalt szerepe, sorsformáló és sorsot vállaló szülőföldközelben maradása is.
A feltételes beszédmód bizonytalanságába menekülő fogalmazásnak oka van. Az alkotó munka és az élet eme pászmáin már nem fogalmazhatunk olyan egyértelműen, mint Sütő András pompás nyelvezetének, stílusának térhódítása kapcsán.
Példát mondok. A mostani idős- és a mai középgenerációhoz tartozók Sütő András színpadi művei, drámái térhódításának lehettek tanúi. A történelmi végzet és a szabad akarat ütközésének katarzist kiváltó drámai alkotásai a diktatúra legsötétebb évtizedeiben lelki és erkölcsi fogódzót jelentettek számunkra, társadalmi küzdelmeinkben eligazításul és támaszul szolgáltak. Vitadrámáinak paraboláit, allegóriáit, mint rovásírást, képírást olvastuk és értettük. A kisebbségi lét poklának bugyraiban mi, magyarok és nem magyarok, demokratikusan gondolkodni próbálkozók egymás értőivé, a jót akarás szándékában egymás barátjává és cinkostársaivá lettünk. A csillag a máglyán, az Egy lócsiszár virágvasárnapja, Káin és Ábel, A szuzai mennyegző, előbb itthon, Erdélyben, majd miután Sütőt a ’80-as évektől a hatalom kiszorította szülőföldjéről az Advent a Hargitán-nal és egyéb színpadi műveivel együtt Magyarországon vált szellemi útitársunkká és eligazítónkká.
Szinte érthetetlen, hogy a ’90-es évek Kárpát-medencét meghódító változásai, a szabadságot szabadossággal társító, a színpadokat Sütőtől és a közönségtől is elhódító irányzatok és csoportosulások kiszorították a közéletből és a művészetek világából Sütő Andrást és drámáit. Ez a Sütő drámák drámája.
2007 december
Sylvester Lajos
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből
Erdély.ma

2012. november 2.

Ez az én földem – interjú Czegő Zoltán sepsiszentgyörgyi helyi tanácsossal
Czegő Zoltán író, újságíró, a második Forrás-nemzedék költője. Június óta a sepsiszentgyörgyi helyi tanács tagja, korelnöke. Életéről, pályájáról, önkormányzati szerepvállalásáról, a város problémáiról kérdeztük. – Meséljen magáról, pályájáról.
– 1938-ban születtem Bukarestben. Anyám ott volt szolgálóleány, a székely lányok abban az időben a nagyvárosokba mentek munkát keresni. Apám ott volt asztalos, ő gidófalvi, míg anyám máréfalvi születésű. A három első gyermek a kilencből ott született. Még 1938-ban visszaköltöztünk Székelyföldre. Ez az én földem. Nekem gyermekkoromban minden vágyam az volt, hogy tanító legyek, aztán valami égi szerencse és anyám buzdítása révén a tanári pályát választottam. Kolozsváron 1962-ben lélektan-pedagógia, valamint magyar nyelv és irodalom szakot végeztem. Utána öt évig tanárkodtam, majd a megyésítés időszakában, 1968-ban lapok kezdtek alakulni, ekkor lettem Sepsiszentgyörgyön a Megyei Tükör szerkesztőségének egyik alapító tagja, ahol tizenöt évig dolgoztam, majd a nyugati disszidens testvérem miatt eltávolítottak a szerkesztőségből. Öt évig a megyei művelődési és szocialista nevelési tanácsnál dolgoztam, ez a legszennyesebb intézmény volt akkoriban, majd 1988 áprilisában sikerült útlevelet kapnom, ezután nem jöttem vissza. Huszonkét évet dolgoztam különböző lapoknál Budapesten, majd 2010. február 2-án jöttem vissza Sepsiszentgyörgyre. – Hogyan került a helyi önkormányzatba?
– Két és fél éve vagyok itthon, eszembe sem jutott városi tanácsosnak lenni. Januártól vagyok az Erdélyi Magyar Néppárt tagja. Egész életemben és írói pályámon is politizáltam a romániai magyarság ügyéért, ezért nem voltam kedvence a kommunista pártnak és a Securitaténak, mert nem voltam hajlandó felkérésre sem írni Ceușescut dicsőítő verset. Majd jött a honvágynak nevezett betegség, ezelőtt hat évvel mondtam egy brassói riporternőnek, ha élni nem is, de halni hazajövök. Mindenben részt veszek, szorosan együttműködve a RMDSZ-es tanácsosokkal és az egy MPP-s képviselővel. Számunkra a város gondjai a legfontosabbak, ezért pártoktól függetlenül dolgozunk, egyetlen dolgot, a város címerét viselem az öltönyömön. Rengeteg a tennivaló, kiváló polgármesterünk van. Az oktatási és kulturális, valamint a jogi bizottságban dolgozom, ez utóbbi kegyetlen munkával jár. Az iskolákra oda kell figyelni, igaz, ehhez pénz is kell, hiszen ha nincs miből adni, akkor olyanná válnak az intézmények, mint a Mihai Viteazul Főgimnázium, amely romjaiban van, elhanyagolt a bentlakás, mert nincs pénz. Van mit végezni bokrosan.
Lévai Barna
Székely Hírmondó
Erdély.ma

2012. november 2.

Szilágyi Zsolt: állítsák le a megfélemlítő akciókat
Ismét zaklatja a rendőrség és az ügyészség azokat az embereket, akik az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését aláírásukkal támogatták – közölte tegnap Szilágyi Zsolt, a párt alelnöke.
A néppárti kampányt vezető politikus kijelentette: Szatmár, Beszterce-Naszód, Szeben és Hunyad megyében a rendőrség az aláírók listájával járja a falvakat, beidézi az embereket, és arról faggatja őket, sajátjuk-e a kézjegy, illetve kaptak-e pénzt az aláírásért. Szilágyi Zsolt elmondta: nincs bizonyossága arról, hogy az RMDSZ áll-e a zaklatások mögött, így felszólította a szövetséget, hogy amennyiben ők a felelősek, állítsák le a megfélemlítő akciókat, amennyiben pedig nem, álljanak ki a megfélemlített magyarok mellett, úgy, ahogyan azt a Néppárt is teszi.
A magyarság számára fontos, hogy a szavazás a demokrácia ünnepe legyen, és a választás szabadsága érvényesüljön. Ezért a december 9-i parlamenti választások történelmi esélyt jelentenek, mert a 6:3-as alternatív választási küszöb révén két magyar párt is bejuthat a bukaresti parlamentbe. Az RMDSZ minden számítás szerint biztosan bejut a törvényhozásba, de a Néppárt révén számbelileg és minőségileg is erősebb lehet a képviselet – vázolta Szilágyi.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. november 2.

Felmérik a nyolcadikosok iskolaválasztási igényeit
A következő tanévben 22 magyar kilencedik osztály lesz megyénkben
A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) Oktatáskutató Munkacsoportja szervezésében a napokban zajlik az a felmérés, amelynek keretében kikérik a VIII. osztályos diákok szüleinek véleményét gyerekük iskolaválasztásával kapcsolatosan. A kérdőíves kutatást Kolozs megye minden magyartagozatos iskolájának nyolcadik osztályában elvégzik. Az adatgyűjtést a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) által felkért önkéntes kérdezőbiztosok (főleg egyetemi hallgatók) vállalták fel. A kérdőívek feldolgozása után kapott eredményeket ismertetik a felmérésben részt vett iskolák igazgatóival és a szülői közösségek képviselőivel, de ez szolgál majd alapul a tanfelügyelőség számára a következő évi beiskolázási terv kidolgozásához, illetve a magyar oktatás fejlesztéséhez is, ami magába foglalja a szakoktatás, azaz a technológiai líceumok további bővítését az elméleti líceumok mellett.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2012. november 2.

Magyarországon kivégzett erdélyi ötvenhatosok (2.)
A Féja Géza főszerkesztésével megjelenő Új Magyarország 1956. november 2-ai száma közölte Tamási Áron Tiszta beszéd című írását. Tamási Áron az újjáalakuló Parasztszövetségben látta a gazdatársadalom egységének zálogát: „Mindezt úgy szeretném tenni, hogy munkám a magyar munkásság és az értelmiség érdekeit előbbre vigye; megalkuvás nélkül és a szívemben azzal a hódoló buzgalommal, melyet forradalmunk ifjú hősei iránt érzek.”
A Bolyai Tudományegyetem perének kutatójaként (az 1000 oldalasra tervezett kötetemhez a periratokat már lefordítottam magyar nyelvre) az írói helytállással kapcsolatosan hiteles levéltári dokumentumok alapján csak annyit fűzök hozzá: Lászlóffy Aladárt távollétében választották be a forradalom idején éppen alakuló ideiglenes diákszövetség vezetőségébe. Visszatértekor a magyar–román határon tartották fogva. 1956 november végén tért vissza Kolozsvárra, a határ román oldalán a verés nyomán megkékültek a körmei.
Az irodalomtörténész Jancsó Elemér szintén átélte a budapesti forradalmi harcokat. Csak hónapok múlva, 1957 márciusában vidékről került vissza Erdélybe, Kolozsvárra. Varga László marosvásárhelyi református lelkipásztor 1956. október 23-ától november 3-ig szemtanúként minden fontosabb tüntetésen jelen volt, részt vett a pártok újjáalakulásának gyűlésein is. 1956. november 3-án a Romániába induló autóbuszok egyikén egy kis bőröndben átcsempészte a határon az általa összegyűjtött forradalmi lapokat, kiáltványokat, röpcédulákat. Mindezért az életfogytiglani börtönbüntetés mellett még tízévi fegyházbüntetéssel is sújtották.
A gyergyószentmiklósi Salamon László fényképe kétszer is megjelent a hírhedt, a forradalom lincseléseit bemutató és felnagyító fehér füzetekben. Az első sorokban volt az egyik ávós letartóztatásánál, illetve az egyik tüntetésen. A Szekuritáté a fényképek alapján azonosította, a Kolozsvári Katonai Törvényszék pedig tízévi börtönbüntetéssel „jutalmazta” a magyar forradalom és szabadságharc iránt ily módon kifejezett rokonszenvét. A Gyimesbükkön 1921. március 20-án született Nagy Lakatos János motorszerelő volt Marosvásárhelyen. 1958. február 13-án tartóztatták le Marosvásárhelyen. A vádirat szerint 1956 őszén hivatalos útlevéllel turistaként tartózkodott Magyarországon. Sátoraljaújhelyen részt vett a forradalmi harcokban, azzal vádolták, hogy az ottani helyőrség parancsnoka volt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szamosújváron raboskodott, 1964. augusztus 4-én szabadult. Marosvásárhelyre tért vissza.
A forradalmat megelőző napokban utazott Budapestre Kusztos Endre festőművész és felesége, a népzenekutató Kusztosné Szabó Piroska. Kusztos Endre a diáktüntetésektől kezdve rajztáblát ragadott a kezébe, és megörökítette a fegyveres harcok, a pusztítás eseményeit. Az akkor készült rajzokat a csíkszeredai Székelyföld is közölte. Sajnos Varga László református lelkész ugyancsak képzőművész felesége, Varga Anna a férje letartóztatása után a Budapesten készített rajzait megsemmisítette, így az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi képzőművészeti album – minden bizonnyal – fontos alkotásokkal szegényedett. Eörsi Lászlónak 2006-ban megjelent kötetében felsorolt 225 kivégzett közül bizonyíthatóan, az anyakönyvi adatok tanúsága szerint nyolcan voltak erdélyi származásúak. Vagyis a kivégzettek közel négy százaléka! Ha mindehhez hozzászámítjuk a bírósági ítélet alapján Romániában kivégzett tizenkét erdélyi magyart, a börtönben, a megsemmisítő táborokban agyonvertek, halálra kínzottak vagy éppen szökés közben agyonlőttek mindmáig nem pontos adatait, akkor egyértelműen kijelenthetjük: az erdélyi magyarság számarányához viszonyítva is a legnagyobb véráldozatot hozta a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért.
Balla Pál Aradon született 1919. január 5-én. Foglalkozása szerint fakitermelő volt. 1957. október 25-én végezték ki. Balla Pál volt a csoport elsőrendű vádlottja. 1956. december 10-én tartóztatták le. A Pest Megyei Bíróság első fokon 1957. március 8-án hétévi börtönbüntetésre ítélte. A legfelsőbb bíróság Borbély János vezette tanácsa 1957. október 22-én az első fokon kimondott ítéletet halálbüntetésre változtatta. Balla Pál a forradalom idején tagja volt a gyóni nemzetőrségnek. 1956. december 10-én a kádári hatóságok hozzáfogtak a helyi nemzeti bizottságok felszámolásához. Viszszahelyezték tisztségükbe a forradalom idején elüldözött pártfunkcionáriusokat. Többek között Biksza Miklóst is, aki ekkor az MSZMP járási bizottságának ideiglenes titkára volt. A tömeg azonban behatolt a tanácsterembe, hogy Biksza Miklóst elfogja. A párttitkár kimenekült és az üldözőire – köztük Balla Pálra is – két lövést adott le. Ennek ellenére elfogták, bár Biksza megsebesítette Harmincz Istvánt. Ekkor Balla Pál a tömeg élén rátámadt Biksza Miklósra, majd Harmincz Istvánt az egyik tanyán orvosi ellátáshoz segítette. Később visszatért a Bikszát ütlegelők közé, ott maradt addig, amíg Kövecses Ferenc agyonlőtte a pártfunkcionáriust.
2. Balogh László csatornatisztító Aradon született 1925. június 9-én. Budapesten végezték ki 1958. április 22-én. Balogh Lászlót 1957. február 6-án tartóztatták le. A Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette tanácsa első fokon halálra ítélte. A legfelsőbb bíróság Borbély János vezette tanácsa 1958. április 5-én az első fokon hozott ítéletet, vagyis a halálbüntetést helybenhagyta. Az aradi Balogh László ellen a Péch Géza és társai perben indítottak bűnvádi eljárást. 1956. október 28-a körül csatlakozott a Baross téri csoporthoz. Nemsokára alparancsnok lett. A Köztársaság téri pártközpont elleni támadásban Balogh László vezette a Kenyérmező utca felől támadó csoportot. Többek állítása szerint ő is rálőtt a már lefegyverzett védőkre. Mindvégig keménykezű parancsnoknak bizonyult. 1956. november 4-én a feltétlen fegyveres ellenállás híve volt, de légnyomást kapott. Ezt követően a Péterffy Sándor utcai kórházban segítette a fegyveres forradalmárok egészségügyi ellátását és élelmezését. Sok-sok társával együtt disszidált. Bécsben bekapcsolódott egy antikádárista szervezkedésbe. 1956. december végén már Budapesten kereste a fegyveres csoportokat, akiknek vezetésére a volt Baross téri főparancsnokot, Nickelsburg Lászlót akarta felkérni. Ez a próbálkozása nem sikerült, ugyanakkor a sebesült forradalmárokat sem sikerült kimenekítenie Magyarországról. 1957 január közepén újra sikerült kijutnia Bécsbe. Tíz nap múlva ismét visszatért Budapestre. Az volt a terve, hogy a sebesülteket Ausztriába menekítse. Mindössze két hétig tartózkodott az országban, amikor az államvédelmi szervek letartóztatták, és bíróság elé állították.
3. Berecz György gépkocsivezető 1924. május 11-én született Kolozsváron. 1958. január 28-án végezték ki Budapesten. Berecz Györgyöt 1957. április 25-én tartóztatták le. A Budapesti Katonai Bíróság első fokon 1957. december 4-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. A legfelsőbb bíróság katonai kollégiuma – a Szemler János alezredes vezette tanács – az első fokon kimondott ítéletet halálbüntetésre változtatta. Ebben a perben a kolozsvári Berecz György volt az elsőrendű vádlott. Az ellene felhozott vádpontok szerint gépkocsivezetőként már 1956. október 23-án tüntetőket szállított. Később a vállalatánál a munkástanács tagja lett. Megszervezte a fegyveres őrséget. 1956. október 30-án a II. kerületi nemzeti bizottság katonai csoportjánál, később a Fő utcai katonai ügyészség épületében lévő, Butkovszky Emánuel vezette csoport tagjaként harcolt. 1956. november 3-án a Köztársaság téri pártház alatt lévő, a korabeli filmfelvételeken is többször megörökített titokzatos pince felkutatásánál segédkezett. Nagy mennyiségű lánggránátot szállított a Fő utcába, hogy megállíthassák a szovjet csapatok előretörését. Butkovszky ekkor Berecz Györgyöt kinevezte a III. kerületi fegyveres erők parancsnokává. 1956. november 4-én elmenekült a Fő utcából. A forradalom leverése után a Csillaghegyen egy ellenállókból álló csoport parancsnokává akarták megválasztani, ő azonban ezt a megbízatást nem vállalta. 1957 áprilisától illegalitásba vonulva bujkált, majd úgy döntött: elhagyja Magyarországot. Szökés közben, az országúton tartóztatták le, majd halálra ítélték és kivégezték.
4. Bokor János vasesztergályos. Gyergyóújfaluban született 1919. október 5-én. Budapesten végezték ki 1958. november 6-án. 1957. november 11-én tartóztatták le, a Fővárosi Bíróság Kelemen Gézáné vezette tanácsa első fokon „csak” 11 évi börtönbüntetésre ítélte. Az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen. A legfelsőbb bíróság Mecsér József vezette tanácsa másodfokon 1958. június 18-án halálra ítélte. Bokor ellen a Fehér István és társai perben indítottak bűnvádi eljárást. A fő bűne az volt, hogy 1956. október 26-án Budakeszin egy összeverődött csoport tagjaként megostromolta Sziklai Sándor ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának házát. Az épületből leadott lövés halálosan megsebesítette Márity Lászlót. A tűzharc során meghalt Sziklai Sándor ezredes (az 1989. évi rendszerváltásig emléktáblája ott volt a Bécsi kapu bejáratánál lévő jobb oldali falon!), és az apósa, Kiss Lajos is meghalt. A felbőszült tömeg Sziklai Sándor tetemét ütötte, leköpdöste.
5. Dudás József technikus, mérnök életrajzi adatait már ismertettük. Bár továbbra is fenntartotta kapcsolatait a kommunista párttal, 1945-ben már a Független Kisgazdapárt felé orientálódott. E kapcsolatoknak köszönhetően a budapesti Törvényhatósági Bizottság tagja lett. A Kisgazdapárt elleni támadások időszakában Dudást internálták. 1948-ban kiszabadult, de hamarosan letartóztatták, előbb Kistarcsán, majd Recsken raboskodott. A magyar hatóságok 1951-ben viszszaadták a román államvédelemnek. 1954-ben kiszabadult, és visszakerült Magyarországra. Drucza Attila budapesti történész kutatásai nyomán elsősorban a magyarországi szerepvállalásait, periratát ismerjük. Az 1956-os forradalom kitöréséig mérnökként dolgozott. 1956. október 27-én és 28-án beszédet mondott a Széna téren összegyűlt tömegnek. Hatalmas sikert aratott. 1956. október 29-én a II. kerületi tanács épületében megalakította a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmányt, amelynek ő lett az elnöke. 25 pontból álló programot fogalmazott meg, amely abban a helyzetben radikálisnak számított. Dudás József követelte a koalíciós kormány létrehozását, a többpártrendszer megteremtését és a semlegesség kinyilvánítását.
Ugyancsak október 29-én a fegyvereseivel elfoglalta a Szabad Nép szerkesztőségét. Ide tette át a székhelyét is. Az volt a célja, hogy a 25 pontos programját kinyomtassa. Előbb Függetlenség, majd Magyar Függetlenség címen új lapot indított. Már a címlapon bejelentette: nem ismerjük el a jelenlegi kormányt! A Nagy Imre-kormányt összetételéért, határozatlanságáért bírálta. Az általa alapított szervezetet Országos Nemzeti Forradalmi Bizottmánynak nevezte el, holott ehhez megfelelő struktúrával sem rendelkezett. Nagy Imre miniszterelnök 1956. október 30-án a Parlament épületében fogadta Dudás Józsefet, de álláspontjuk semmit nem közeledett egymáshoz. A 400 főből álló fegyveres csoportját a nemzetőrségen kívül akarta helyezni, ezt a harcoló csoportok nem nézték jó szemmel. A lapjában folyamatosan bírálta a kormányt, ezért az értelmiségiek igen jelentős részével is öszszekülönbözött. Összekülönbözött a saját fegyvereseivel is. A kormányerők kétszer azért tartóztatták le, mert álhírek alapján tévesen neki tulajdonították a Külügyminisztérium megtámadását, a Magyar Nemzeti Bank kirablását. 1956. november 5-én légnyomást kapott és a lábán megsebesült, majd kórházba került.
Társai könyörögtek, hogy hagyja el az országot. A róla készült dokumentumfilm szerint hallani sem akart arról, hogy elmeneküljön Magyarországról. Mindvégig azt állította: semmilyen törvénybe ütközőt nem követett el. 1956. november 21-én tárgyalás ürügyén a Parlamentbe csalták, a szovjetek azonnal letartóztatták. A Szovjet Kommunista Párt elnökségi delegációja Dudás Józsefet az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. A legfelsőbb bíróság katonai kollégiumának különbizottsága Ledényi Ferenc hadbíró ezredes elnökletével a szervezkedés vezetésének vádjával, fellebbezési lehetőség nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. A kegyelmi kérvényét ugyanaz a bírói testület visszautasította. Az ítéletet 1957. január 19-én hajtották végre.
6. Preisz Zoltán szerszámlakatos 1925. szeptember 27-én Marosvásárhelyen született. 1957. január 2-án tartóztatták le, május 7-én a legfelsőbb bíróság Molnár László elnökletével fellebbezési lehetőség nélkül első fokon halálra ítélte. Preisz ellen a Pálházi Ferenc és bűntársai elleni perben indítottak bűnvádi eljárást. Tiszapalkonyai rabmunkahelyéről 1956. november 1-jén kiszabadult. Másnap egy másik elítélttársával részt vett fegyveres harcokban. Van egy olyan változat, miszerint Kovács András főparancsnoknál futárszolgálatot teljesített. ÁVH-sokat, belügyi tiszteket vetetett fel arra a listára, amely az előállítandók neveit tartalmazta. Preisz Zoltán 1956. november 4-én felismerte Sarkadi István ügyészt, akit elfogtak, majd Fodor Pál (állítólag ugyancsak erdélyi származású) ÁVH-s főhadnaggyal együtt agyonlőtték. 1956. november 28-ról 29-re virradóra Ausztriába szökött, majd 30-án illegálisan visszatért Magyarországra. Egy emigráns csoport tagjaként az ország katonai térképeit akarta kicsempészni.
7. Szabó János gépkocsivezető 1897. november 17-én a Krassó-Szörény megyei Zaguzsénben született. A Széna téri felkelőcsoport legendás vezetője szegényparaszti családból származott. A hat elemi elvégzése után két polgári osztályt végzett, majd kitanulta a géplakatosmesterséget. 1914-ben behívták katonának. Végigharcolta az első világháborút. A Tanácsköztársaság idején századparancsnok volt a Vörös Hadseregben. A trianoni békediktátum után Romániában maradt, vasúti munkásként dolgozott. 1944-ben Magyarországra költözött, és a Földművelésügyi Minisztériumnál gépkocsivezető lett. Újra megnősült.
Első házasságából két fia született. 1945-ben tagja lett a Magyar Kommunista Pártnak. 1949-ben tiltott határátlépési kísérletéért három hónap börtönbüntetésre ítélték. Szabadulását követően újra autóvezető lett. 1953-ban – ezúttal kémkedés vádjával – újra letartóztatták. Kilenc hónapi vizsgálati fogság után szabadon engedték. 1956. október 25-én csatlakozott a Széna téri fegyveres csoporthoz. Hamarosan vezetőjük lett. Az épülő metró Moszkva téri fúrótornyát és a környező épületeket használták fel a védelmi vonal kiépítésére. Megpróbálták feltartóztatni a szovjet csapatokat, de a hatalmas túlerővel szemben tehetetlennek bizonyultak. Az egységet újra meg újra szétszórták, de minden alkalommal újraszerveződtek. 1956. október végén a Maros utcai ÁVH-s laktanyában ütötték fel a főhadiszállásukat. Szabó bácsi – ahogyan társai nevezték – óriási hatással volt a tizenéves gyerekekre. A 18 éves korában kivégzett Mansfeld Péter is az ő keze alatt vált forradalmárrá.
Amikor a harcok szüneteltek, a Széna téri fegyveres csoport felvigyázott a rendre, ellenőrizték a közúti forgalmat, az ÁVH-s tisztek, pártfunkcionáriusok lakásán házkutatást tartottak, többeket letartóztattak. 1956. november 4-e után is folytatták a fegyveres harcot a szovjet csapatokkal. Amikor a Széna teret nem tudták tartani, Hűvösvölgy és Solymár irányába vonultak vissza. Az SZKP elnökségének delegációja Szabó Jánost is az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. 1956. november 19-én tartóztatták le. A legfelsőbb bíróság katonai kollégiuma Ledényi Ferenc ezredes elnökletével a fellebbezés lehetősége nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. Az ítéletet 1957. január 19-én végrehajtották.
8. Szabó János gépkocsivezető. A névazonosság teljesen véletlen, akárcsak a foglalkozás. Szabó János Szamosardón született 1928. július 1-jén. Budapesten 1960. március 2-án végezték ki. 1956. november 18-án tartóztatták le. Három évig tartották vizsgálati fogságban. 1959. november 5-én a fővárosi bíróság Tutsek Gusztáv elnökletével első fokon halálra ítélte. 1960. február 29-én a legfelsőbb bíróság – Borbély János tanácsa – helyben hagyta az első fokon hozott ítéletet. A szamosardói származású Szabó János Kecskeméten 1956. október 26-án csatlakozott a tüntetőkhöz. Részt vett a rabok kiszabadításában, a városparancsnokság elfoglalásában.
Egy kisebb csoporttal Nagykőrösön segítette a felkelőket a helyi rendőrkapitányság és a pártbizottság székházának elfoglalásában. Később a kocséri és jászkarajenői rendőrőrsöt is lefegyverezték. Jászkarajenőn a postahivatalból magukkal vittek 46 000 forintot. Később Tiszakécskén fegyveres akciókban vett részt: megszállták a vegyipari üzemet, a vállalat őrségét lefegyverezték, de a helyi rendőrség épületét nem tudták elfoglalni. Visszatért Kecskemétre, ahol 1956. október 27-én társaival együtt harcba bocsátkozott egy magyar katonai alakulattal. Megsebesült. 1956. október 28-ától november 4-áig a kecskeméti forradalmi rendfenntartó szervezetben teljesített szolgálatot. A forradalom leverése után az elsők között tartóztatták le, állították bíróság elé.
A magyar forradalommal, a forradalom eszméivel való azonosulásért az erdélyi települések közül Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron, a Szekuritáté börtönében 1958. szeptember 1-jén Orbán Károly földbirtokost, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, az 1949-ben marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt báró Huszár Józsefet végezték ki.
Tófalvi Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

2012. november 2.

Tranzit-projektek: könyv és DVD hamarosan
Már a nyomdában van, és a tervek szerint jövő hétre elkészül az Educaţia extraculiculară şi comunicare interculturală prin artă – Iskolán kívüli oktatás. Művészet és interkulturális kommunikáció című kétnyelvű kötet, a kolozsvári Tranzit Alapítvány új kiadványa, amely két, egymást kiegészítő programról nyújt ízelítőt az érdeklődőknek. A Tranzit Házban szerdán délután megtartott műhelytalálkozón Harbula Hajnalka kutató, az alapítvány munkatársa ismertette az EFES Kiadó gondozásában megjelenő könyv tartalmát, küldetését, valamint a programokkal kapcsolatos tudnivalókat.
Harbula Hajnalka kifejtette: a Tranzit Alapítvány idén nyáron tizedik alkalommal szervezte meg művészeti alkotótáborát, amelyben évente harminc gyerek (tíz magyar, tíz román és tíz cigány) vesz részt, a különböző foglalkozásokat pedig pedagógusok és művészek vezetik. Az iskolán kívüli oktatással kapcsolatban felmerülő kérdéskörök mélyrehatóbb tanulmányozása, valamint az animátorok szakmai fejlődése érdekében két évvel ezelőtt szerveztek először interkulturális animátori képzést, ebben az évben, augusztus 28-a és szeptember 1-je között pedig másodszor is, partnerségben a Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel. Művészek, kulturális menedzserek, tanítók, tanárok, iskolai mediátorok stb. jelentkezését várták, akik a felnőttképző program befejezése után a táborban alkalmazhatták a tanultakat.
Mint kiderült, az Iskolán kívüli oktatás. Művészet és interkulturális kommunikáció kötet három részből áll: a felnőttképzés előadásainak szövegei (Simona Bernat, Sergiu Tamas, Fosztó László, Kozák Gyula stb. írásai) mellett a résztvevők (Anamaria Iobagel, Jobb Boróka, Molnár Anna stb.) bemutatkozóit, a programmal kapcsolatos véleményüket tartalmazza, a harmadik nagy fejezet pedig a gyerektábor tíz évét tárja az olvasók elé.
Az est folyamán az Art in TRANZIT című projektről (Dance in Tranzit, Urban space in Tranzit) Miklós Szilárd, az alapítvány másik munkatársa számolt be. Megtudtuk: nemsokára megjelenik az alapítvány 1997. és 2007. közötti tevékenységeit bemutató dvdis, amely – a www.tranzithouse.ro honlapon is szereplő – események (kiállítások, workshopok, találkozók stb.) részletes, információkkal, fényképekkel és videókkal kiegészített leírásait adja közre.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. november 2.

Népviseletes tüntetés a tanácsülésen
A szó szoros értelmében színes mozzanat vezette be a Kolozs Megyei Tanács legutóbbi ülését: Vákár István RMDSZ-frakcióvezető és négy tanácsostársa széki népviseletben jelent meg. Magyarázatuk nem maradhatott el: nemrég a széki vásárban járva tapasztalták, hogy mennyire rossz állapotban vannak a Székre vezető utak (Visa felől 18 km, Szamosújvár felől 10 km), és mivel a dolgos falu ennél jobbat érdemel – lakosainak jó része ingázik naponta munkahelyére –, a tanácsosok ily módon kívánták kifejezésre juttatni szolidaritásukat velük, és felhívni a figyelmet a probléma rendezésére.
A magyar tanácsosokat fogadó „derültség” közepette Horea Uioreanu megyei tanácselnök is felpróbált egy széki kalapot.
Maga az ülés már egyáltalán nem zajlott ilyen derült, békés mederben. Az első napirendi pontok között szerepelt a Iuliu Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ingatlanjainak korszerűsítése, ami a PDL hozzáállása miatt (egy szavazat hiány) nem kapott zöld jelzést. A kialakult és nyilvánvalóan választási kampányba illeszkedő szópárbaj – főként Dan Canta (PSD) tanácsosnak köszönhetően – ritkán hallható útszéli stílust öltött, a jelenlevők többsége szégyenkezve volt tanúja egy újabb helyhatósági botránynak.
A továbbiakban megszavazták azt a határozattervezetet, amelynek értelmében Tordaszentlászló 39 évre közigazgatásába kapta a hozzá tartózó országutakat, azok aszfaltjának modernizálása érdekében.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. november 2.

A magyar óvodák módszertani csomagokat kaptak
A gyermekek intézményes anyanyelvi nevelése az óvodában kezdődik – ennek szellemében a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság 2012-őt a Külhoni magyar óvodák évének nyilvánította.
A program célja a külhoni magyar nyelvű óvodai oktatás minőségének emelése, pedagógiai hiányterületek pótlása, magyar nyelvhasználati színtérhez kötése, a magyar tannyelvű óvoda és iskola közti átmenet segítése. Ennek keretében több olyan tevékenységre kerül sor, amely segíti az óvónőket, a szülőket és természetesen mindenekelőtt a kicsinyeket a tanulásban, tanításban egyaránt.
A program Erdély területén történő lebonyolításával a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét (RMPSZ) bízták meg, ennek első lépése a mintegy kétezer darab módszertani csomag szétosztása Erdély magyar óvodáiban.
Október 31-én, szerdán délután az RMPSZ könyvtárában az Arad megyei magyar óvodák küldöttei átvették a módszertani csomagokat, mely a következő DVD és CD lemezeket, könyveket, szakmai kiadványokat tartalmazza: Táncra lábam! – a Tímár-módszer alkalmazása az óvodákban – DVD, Gyökér adja fáját...Fábián Éva meséje – DVD, Népzenei szemelvények a Kárpát-medencéből DVD, Gonda Judit:Kerek-világ – játékos óvodai projektek című kiadványa, Fogd a kezét! Add tovább! – hagyományainkról és nyelvi örökségünkről óvónőknek, Hét aranyalma – módszertani gyűjtemény óvópedagógusoknak.
Arad megyében magyar nyelvű óvodai oktatás jelenleg 27 intézményben 40 csoporttal működik, 46 óvó néni felügyeletével.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

2012. november 2.

A megyei törvényszék elutasította Csegzi Sándor fellebbezését
Tegnap délben a megyei törvényszék elutasította Csegzi Sándor fellebbezését, aki a megyei választási iroda döntése ellen nyújtott be óvást. A megyei választási iroda azzal az indoklással utasította vissza a jelölést, hogy a független képviselő jelöltként való indulásához szükséges támogató aláírásokat tartalmazó ívek mind a négy példányát eredetiben kellett volna letenni, Csegzi Sándor pedig egy eredeti példányt, és három, közjegyző által hitelesített másolatot nyújtott be.
Az eredményhirdetés után Csegzi Sándor kijelentette: – Arra számítottam, hogy a közjegyző által hitelesített listát elfogadja a törvényszék, de nem ez történt, a törvényszék döntése nem ezt igazolja. A következő lépés, hogy 24 órán belül fellebbezhetek a Táblabíróságnál, amit meg is teszek. Véleményem szerint a törvény diszkriminatív, csökkenti a független jelöltek indulási esélyeit. Aki szembesült már ezzel, tudja, hogy mekkora munka az aláírásgyűjtés, de ha ráadásul négyszer kell kitölteni az ívet, az elbátortalanítja a független jelölteket. Egyébként a törvény más módon is hátrányosan különbözteti meg a független jelöltet, például azzal, hogy nem vehet részt a sorshúzáson, hanem mindig az utolsó helyre kerül a szavazócédulán.
Hasonló eset történt 2008-ban. Két független jelölt indulását ugyanilyen indoklással utasították vissza, de mind a ketten pert nyertek. Ennek kapcsán a helyhatósági választásokon nem kellett már csak egy eredeti példány és három hitelesített változat. A parlamenti választásokról szóló törvény változatlan maradt.
Ugyancsak tegnap délután hozott döntést a törvényszék Bereczki Ferenc ügyében, aki az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben kívánt indulni a decemberi parlamenti választásokon, és akinek a jelöltségét azért utasította vissza a választási iroda, mert a listák benyújtása pillanatában nem rendelkezett állandó romániai lakhellyel.
A megyei törvényszék elutasította Bereczki Ferenc fellebbezését.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2012. november 2.

Digitális palackposta az udvarhelyi könyvtárnál
Felavatták Udvarhely első dead dropját: a városi könyvtár falába beépített adathordozó digitális „palackpostaként” működik, a rá feltöltött tartalomhoz bárki hozzáférhet és bárki bővítheti.
Az ún. dead drop ötlete 2010-ben született az Amerikai Egyesült Államokban, amikor a berlini Aram Bartholl New Yorkban falba préselt egy USB pendrive-ot. Az adathordozón csupán egy használati útmutató volt. A falba zárt dead dropok lényegében offline fájlmegosztókként használhatók, bárki bármit felmásolhat rájuk, de a pendrive teljes tartalmát le is lehet tölteni.
A kezdeményezés székelyudvarhelyi meghonosítója Szabó Károly könyvtárigazgató, aki a városi könyvtár bejárata melletti falba préselt bele egy adathordozót. A digitális palackpostáról jelenleg két digitális könyv, Márai Sándor Füveskönyve és Bányai János Székelyföldi útmutatója, illetve a használati utasítás tölthető le. A dead dropot egy adatkábel segítségével lehet használni, ha történetesen ilyen nincs kéznél, akkor a könyvtárból lehet egyet kölcsönkérni.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

2012. november 2.

Kikerülni az ördögi körből – beszélgetés dr. Szilágyi Tiborral, a MOGYE új rektorhelyettesével
Szilágyi Tibor szerint nem lehet a magyar tagozatot úgy képviselni, hogy az folyamatos ellenségeskedést szüljön. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem új rektorhelyettese a Krónikának adott interjúban elmondta, feltétlenül együtt szeretne dolgozni román kollégáival, de soha nem az érzelmi hadakozást kívánja előtérbe helyezni, hanem a tényeken alapuló, konstruktív vita híve. "Úgy érvényesülhetünk, ha javaslatainkkal olyan előnyöket is képesek leszünk felmutatni, amelyek nem csak kizárólag a mi javunkat szolgálják. Be kell látnunk, hogy bizonyos elmozdulás csak történt, a román fél is alábbhagyott az erőből való hadakozással vagy az érzelmi alapon hozott döntések meghozatalával." – véli a professzor.
– Mi késztette arra, hogy mindössze 45 évesen elvállalja a rektorhelyettesi tisztséget, főként egy olyan időszakban, amikor az egyetemre az 1990-es, rendkívül feszült hangulat jellemző?
– Meg kell vallanom, hogy nem túl szívesen, sőt valamelyest kényszerből mondtam igent, miután szószólónk, Szabó Béla professzor kollégám kijelentette, nem akar a kerékkötője lenni a megegyezésnek, inkább visszalép. Addig is képben voltam, hisz lényegében mi ketten voltunk azok, akik legmélyebben beleástuk magunkat a magyar tagozat ügyének a rendezésébe. Együtt vettünk részt a minisztériumi meg a helyi tárgyalásokon, és együtt fogunk dolgozni a továbbiakban is.
– Ez azt jelenti, hogy a magyar tagozat kétfejű lesz, és ön rektorhelyettesként, Szabó Béla pedig tagozatvezetőként együtt dönt az oktatási kérdésekről?
– Ebben nincs semmi kivetnivaló, hisz úgy, ahogy egy országot elvezethet az államfő meg a kormányfő, a magyar tagozatot is lehet így irányítani. Másrészt én rektorhelyettesként nem vehetek részt a döntéshozó fórumban, Szabó Béla viszont ott lesz a szenátusban és képviselni fogja az ügyünket.
– Azt viszont láttuk, tapasztaltuk, hogy az államfő és a kormányfő jónak indult viszonya az idő elteltével el tud mérgesedni. Ezzel számolnak?
– Remélem, hogy a mi esetünkben nem így lesz. Egyelőre nagyon jól együttműködünk, és bízom abban, hogy ez a továbbiakban sem lesz másként.
– Nem jelent bizonyos hátrányt a magyar kollégák előtt az a tény, hogy ön lényegében tartalékmegoldásként került a prorektori székbe?
– Nem hinném, hogy a kollégák úgy tekintenek rám, mint egy tartalékra. Az eddigi választásokon is szinte ugyanannyi szavazatot kaptam, mint Szabó Béla, sőt a tavaszi voksolás alkalmával a kari tanács esetén az eredmény egyenlő volt. Az Orvostudományi Értesítő felelős szerkesztőjeként állandó kommunikációs viszonyban voltam a kollégákkal. Gyakorlatilag szinte mindenki ismer, és tisztában van a szervezői tevékenységemmel.
– Azonban bármikor megvádolhatják azzal, hogy ön az, akit az eddig magyarellenes magatartást mutató román fél elfogadott.
– Ilyen alapon senkinek sem kellene elvállalnia a tisztséget? Remélem, hogy úgy alakul az egyetem helyzete, hogy az efféle vádak távlatilag értelmetlenné váljanak.
– Persze, ha az érem másik oldalát nézzük, akkor akár azt is észrevehetjük, hogy ebből a pozícióból több mindent el lehetne érni a román félnél.
– Ez így van. Éppen ezért úgy gondolom, hogy az intézmény normális működéséhez a vezetőségben bizonyos koherenciának, együttműködésnek kell lennie. Nem lehet a magyar tagozatot úgy képviselni – még a hétköznapi döntések szintjén sem –, hogy az folyamatos ellenségeskedést szüljön. Ami meg a közös dolgainkat illeti, azokban föltétlenül együtt szeretnék dolgozni a román kollégákkal. Soha nem az érzelmi hadakozást szoktam előtérbe helyezni, hanem a tényeken alapuló, konstruktív vitának vagyok a híve.
– Gondolja, hogy a MOGYE-n lehet józan érvek felsorakoztatásával is vitázni? Egy olyan helyen ahol az elmúlt hónapokban sem az oktatási törvény betűjének, sem annak szellemének a felemlegetése nem sokat vetett a latba. Eddig azt láttuk, hogy ezen az egyetemen az érvényesítette az igazát, aki kétharmados többséggel rendelkezett. Mitől lenne ez ezentúl másként?
– Tisztában vagyok azzal, hogy rendkívül nehéz helyzetben vagyok, ezért is említettem, hogy a rám ruházott tisztség nem tölt el feltétlen örömmel. A kétharmad–egyharmad aránnyal egyelőre nincs mit kezdenünk; ide jutottunk, mert ennyien vagyunk. De még mindig azt mondom, hogy ha érvekre támaszkodva vitázunk, lehet esélyünk. Úgy érvényesülhetünk, ha javaslatainkkal olyan előnyöket is képesek leszünk felmutatni, amelyek nem csak kizárólag a mi javunkat szolgálják. Be kell látnunk, hogy bizonyos elmozdulás csak történt, a román fél is alábbhagyott az erőből való hadakozással vagy az érzelmi alapon hozott döntések meghozatalával.
– A szenátusban mennyire számíthatnak a teljes egyharmadra? Hisz köztudott, az év elején néhány behódoló, magát ilyenkor magyarnak valló tanerőt a román kollégák választottak a testületbe.
– Mindenekelőtt két, a köztudatban keringő pontatlanságot szeretnék tisztázni. Egyrészt a nemrég megejtett választásokon mi jelöltük és mi szavaztuk meg a képviselőinket, ami a szeptemberi megegyezés előtt nem így volt. Másrészt nem csupán a fennmaradt három helyet kaptuk meg, hanem mind a kilencet. Ezek látszólag akár elhanyagolható részleteknek is tűnhetnek, ám mégis rendkívül fontosak. A kialakult konfliktus óta először dönthettünk mi magunk a saját dolgainkról.
– Ez az egyharmad–kétharmad, amiből a román fél nem enged, hol szerepel írásban?
– Sehol. Ezt az oktatói arány adja. Ezért lenne előnyösebb, ha a diákok arányát vennénk figyelembe, amelyik negyven százalék körül van jelenleg.
– Miként lehet kikerülni ebből az ördögi körből? Hiszen éppen azért ilyen az arány, mert nincs elég magyar oktató, és azért nincs elég magyar oktató, mert ilyen az arány.
– Ez sajnos így van, és ebből a körből csakis az új magyar oktatók felvételével tudnánk kitörni. Ez a hétpontos egyezség egyik legfontosabb része, úgy is fogalmazhatnék, hogy mérföldköve. Fontos, hogy ennek nemcsak most, egy egyszeri vizsga esetén kell érvényesülni. Az elkövetkező években is beleszólásunk kell majd legyen az állások meghirdetésébe. Ettől függ részben a főtanszékek létrehozása is.
– A közeljövőre beígért alkalmazások esetében létezik egy bizonyos, előre leszögezett létszám?
– Nincs. Ennek szabályozása majd az én feladatom és gondom lesz, mert az egyezség alapján a magyar rektorhelyettesnek beleszólása van az állások meghirdetésébe. Jelenleg folyamatban van egy felmérés, amelyből meg szeretnénk tudni, milyen állásokra, milyen eséllyel rendelkező jelentkezőkre számíthatunk. Az lenne az ideális, ha meghirdethetnénk az összes olyan állást, amelyre potenciális jelentkezők vannak.
– Daniel Funeriu volt oktatási miniszter az év elején még azt javasolta, hogy az egyetemi charta 55. szakaszába foglalják bele azt, hogy a kisebbségi nyelven való oktatásba lehetséges társult oktatók foglalkoztatása nem történt meg, holott számos magyarországi professzor felajánlotta segítségét.
– Attól függetlenül, hogy nem került be a chartába, bízom abban, hogy megvalósulhat. Derűlátásra ad okot, hogy a magyarországi egyetemekkel való partnerséget a román vezetők sem ellenzik. Ahhoz, hogy alkalmazzunk egy magyarországi oktatót, nincs szükség chartamódosításra; ehhez a törvényes kereteket kell megtalálnunk. Az, hogy külföldről hívjunk meg valamelyik klinikai szakra valakit, nemcsak az egyetemen múlik, hanem az egészségügyi rendszeren is. Gondolok az orvosi kamara álláspontjára, a kórházak álláskínálatára, a román nyelvtudás szükségességére meg sok minden egyébre, ami gyakorlatilag megnehezítheti azt a folyamatot, ami elméletben a lehető legegyszerűbbnek tűnik. Számítunk az anyaországi segítségre, de hosszú távon a saját oktatói gárda kinevelése a fő cél.
– Elődje, Nagy Örs professzor többször is arra hívta fel a figyelmet, hogy a meghirdetett állásokra sem jelentkeznek a fiatalok, vagy legjobb esetben eljönnek, de mindössze ugródeszkának használják az egyetemet.
– Ez a gyatra javadalmazásnak és kevéssé vonzó munkakörülményeknek betudható jelenség – amely egyébként mindkét tagozatot érinti – sajnos továbbra is fennáll. Csak remélni tudom, hogy amennyiben a MOGYE-n javul a közhangulat, illetve, ha életképes kapcsolatokat alakítunk ki a külföldi egyetemekkel, nagyobb mozgáslehetőség nyílik a fiatal oktatók számára, a motiváció is nőni fog. Mindezt én aktívan szeretném segíteni. Jelen pillanatban ezt tartom a legsürgősebb és legfontosabb feladatomnak.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2012. november 2.

MOGYE: eltávolodtunk a holtponttól?
Szerkesztőségünkhöz elküldött írásában Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd úgy véli: kérdéses, hogy a MOGYE román többségű szenátusa hajlandó lesz betartani a tanügyi törvény előírásait.
A sokat reklámozott holtpontról való elmozdulás valójában azt jelenti, hogy továbbra is fennmaradt a MOGYE szenátusában a kétharmados román többség. Joggal kérdezhetjük, hol van az a paritás, amelyért a magyar diákok  és tanerők 1990 tavaszán hetekig sztrájkoltak? Továbbra sem számít, hogy a képviseleti demokrácia alapelvei szerint a „multikulturális” egyetem szenátusában érvényesíteni kellene a már hivatkozott  paritás elvét vagy legalább az etnikai arányosságét.
A magyar orvos- és gyógyszerészképzés sorsa kizárólag a nem éppen magyarbarát, kétharmados román többségtől függ. Igencsak kérdéses, hogy valaha is hajlandóak lesznek betartatni a 2011/1-es számú tanügyi törvény 135. szakaszának rendelkezéseit. Ezek előírják, hogy a multikulturális egyetemeken kötelező módon létre kell hozni a nemzeti kisebbség nyelvén az önálló főtanszékekbe szervezett tagozatokat, oktatási vonalakat.
Szilágyi Tibor frissen megválasztott prorektor azt közölte a magyar tanerőkkel, hogy a magyar tagozatot érintő változások a charta 2, 39/3, 121/3 paragrafusaiban szerepelnek. A 2. pontban nem találtam semmilyen különbséget, a 39/3. bekezdés valóban új, azt rögzíti, hogy a magyar nyelvű oktatást magyar oktatási vonalban kell megszervezni, a tanügyi törvény minőséget garantáló 138. szakasza 2. és 3. bekezdéseinek rendelkezései szerint. Ez a megkötés pedig azt jelenti, hogy az évtizedek óta fojtogatott, magyar nyelvű oktatás máról holnapra megfelelő számú képzett tanerőt kellene előrántson a kalapból.
Szó sincs arról, hogy elfogadnák a magyarországi orvosi és gyógyszerészeti egyetemek javaslatát, amelyek felajánlották, hogy szükség szerint biztosítják a hiányzó tanerőket, hogy a magyar oktatás saját lábán állva fejlődhessen. Köztudott, 1946-ban is ezt a megoldást alkalmazták a kizárólag magyar nyelvű MOGYE jogelődjének létrehozásakor, és ez a rendszer a Sapientián is működik. Ennek a rég bevált megoldásnak elősegítése érdekében azt javasolta Daniel Funeriu volt tanügyminiszter, hogy a charta 55. szakaszába foglalják bele, hogy a kisebbségi nyelven való oktatásban lehetséges társult oktatók foglalkoztatása. Erről, valamint a magyar főtanszékek létrehozásáról a charta mélyen hallgat, ráadásul a 38. szakasz második bekezdése továbbra is érvényben maradt. Ez pedig előírja, hogy a tanszékeket, amelyekbe az oktatási vonalak tömörülnek, a legmagasabb rangú tanerő vezeti, aki gyakorlatilag mindig román – szóval így néz ki a magyar oktatási „önállóság”. Ennek a lényeges szakasznak a módosítása messze elmarad attól, amit Daniel Funeriu akkori tanügyminiszter 2011. december 6-i átirata előírt.
A miniszter szerint e szakaszba azt kellene belefoglalni, hogy az egyetemi autonómia alapján a MOGYE meghatározza az önálló magyar főtanszékekbe való szerveződést, a 2011/1-es tanügyi törvény 135. szakasza rendelkezéseinek tiszteletben tartásával. A miniszteri átirat ismeretében joggal kérdezzük, az idézett módosítás mennyiben jelent valós előrelépést, hol van a politikai képviselet által emlegetett „ellenzékből létrehozott magyar tagozat”?
A 121. szakasz harmadik bekezdése annyiban jelent előrelepést, hogy az első mondatot, amelyik szerint a vezetési struktúrák megválasztása azoknak a kollektíváknak a feladata, amelyekre a választások vonatkoznak, megtoldották azzal, miszerint minden elektor a saját oktatási vonalára szavazhat. Szerintem az idézett régi szabályozást is így kell értelmezni, ráadásul mindmáig ez a gyakorlat érvényesült a MOGYE-választásokon. Ez lenne tehát az oly sokat dicsért előrelépés?
Ami a szenátusi választásokat illeti, felidézem, hogy tavaly ősztől kezdve a magyar oktatók nagy része megtagadta a választásokon való részvételt, tiltakozván az újonnan elfogadott charta ellen. Mit sem törődve a magyar oktatók álláspontjával, a kétharmados szenátusi román többség 2012. február 8-án beválasztott hat janicsárt azok közül, akik vállakoztak a „sztrájktörésre”. Egyúttal felajánlotta a tiltakozóknak, hogy a fennmaradó 13 helyre válasszanak magyar oktatókat.
Ezek után a nagy sikerként beharangozott szeptember 21-i paktum első pontja „megengedi”, hogy a magyar oktatók 13 személyt beválasszanak a szenátusba. Ez azt jelenti, hogy a MOGYE törvénytelenül, érvényes charta nélkül megválasztott szenátusában bennmaradtak a sztrájktörő magyarok, illetve továbbra is megmarad a szenátusban a kétharmados román többség, amelyik a jövőben is bármilyen törvénytelen, magyarellenes döntést meghozhat. A Szabó Béla professzor által a tavalyi választásokig betöltött prodékáni tisztségbe a magyar tanári kar megkérdezése-szavazata nélkül, a román kétharmad által kiválasztott Gábos-Grecu professzor a helyén maradt mint a magyar oktatási vonal képviselője?!
A paktumba nem írták bele, de a magyar oktatók beleegyeztek abba, hogy a román többség vétójogot gyakoroljon Szabó Béla professzor prorektorrá választásával szemben. Helyette a románok támogatását élvező Szilágyi Tibor professzor lett a prorektor, aki nyilatkozataiban igencsak melegen üdvözölte a charta 2012. szeptember 28-i módosításait.
Ha elemezzük a 2011. december 7-én elfogadott charta mostani módosításait és közzétételének szokatlan módját, igen érdekes észrevételeket tehetünk, mivel a dokumentumot felülvizsgáló bizottság már szeptember 17-én megfogalmazta az elvégzendő módosításokat. Ha ez igaz, akkor a chartamódosítás nem tekinthető olyan engedménynek, amelyet szeptember 21-én tett a magyarok felé a román kétharmad, mivel a procedúrát már 17-én elindították. Az is előfordulhat, hogy az állítólagos előzetes lépéseket azért tették közzé a honlapon, nehogy úgy tűnjön, a román fél bármiben is engedett a magyar tanerők követeléseinek.
Egyébként legnagyobb meglepetésemre a tanügyminisztérium 2012. június 20-i, 10089. számú átirata – amely jóváhagyta a MOGYE chartáját – azzal indokolja a jóváhagyást, hogy már júniusban létrehozták a magyar oktatási vonalat! Jogos a kérdés: ha a magyar oktatás fejlesztéséről van szó, kinek lehet hinni? Csak halkan jegyzem meg, hogy átiratában a volt tanügyminiszter hasztalan követelte a charta 36., 46., 55., 62. és 70. szakaszainak a 2001/1-es törvény 135. szakasza szerinti módosítását – ezeknek a magyar oktatás fejlesztését szolgáló rendelkezéseknek a chartába foglalásáról továbbra sem akar hallani a szenátus román többsége.
A változtatás harmatgyengeségét az is igazolja, hogy a gyakorlatok továbbra is csak román és angol nyelven folynak, és az államvizsga-dolgozatokat sem lehet magyar nyelven megvédeni. Marosvásárhelyen nemcsak a kombinát miatt nem tisztul a légkör! 
Kincses Előd
A szerző marosvásárhelyi ügyvéd
Krónika (Kolozsvár)

2012. november 2.

Pert vesztett zászlóügyben Kovászna megye prefektusa
A Kovászna megyei önkormányzat nyert abban a perben, amelyet Codrin Munteanu prefektus kezdeményezett, a közigazgatási bíróságon kérve a megyezászló elfogadásáról szóló határozat visszavonását.
Tamás Sándor, a háromszéki közgyűlés elnöke elmondta, tudomása szerint a prefektúra már fellebbezett a döntés ellen, azonban az önkormányzat javára ítélkező bíró öt oldalon át indokolta a döntését, ezzel fogódzókat nyújtott a zászlóügy további védelmére. Amint arról beszámoltunk, Codrin Munteanu rögtön beiktatása után a közigazgatási bíróságon támadta meg a Kovászna város és Kovászna megye zászlóját elfogadó többéves határozatokat, arra hivatkozva, hogy a törvény nem rendelkezik arról, hogy a megyéknek, településeknek lehet zászlója, az egyetlen, törvény előírta helyi szimbólum a címer.
Tamás Sándor több ízben kifejtette az ügy kapcsán, hogy szemléletbeli különbség és jogelméleti vita van közte és a prefektus között, hiszen a kormánybiztos úgy értelmezi a törvényt, hogy amit jogszabály nem enged meg, az minden esetben tilos. „Ez a két világháború közötti román közigazgatási jog gyakorlata volt, mára már elavult, a modern jogértelmezés szerint amit törvény nem tilt, az megengedett, hiszen nincs törvénybe foglalva, hogy szabad levegőt venni, és mégis megtesszük” – magyarázta Tamás Sándor. A tanácselnök szerint a címer elfogadását valóban törvény szabályozza, azt betartották, majd a címer alapján fogadták el a zászlókat, és ezt nem tiltja egyetlen jogszabály sem.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 | 31-60 ... 451-463




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998