udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7627 találat lapozás: 1-30 ... 6541-6570 | 6571-6600 | 6601-6630 ... 7621-7627 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2007. november 12.

Hatodik alkalommal tartották meg Pécskán az Arad Megyei Kisebbségi Néptánccsoportok Találkozóját. A színvonalas műsorban felléptek a kisiratosi és majláthfalvi magyar csoportok, a vingai bolgárok, a nagylaki szlovákok táncosai, és természetesen a házigazda Búzavirág “apraja-nagyja”. /(ij): Folklórfesztivál Pécskán Utolsó megemlékezés Dávid Ferenc közel száz éves emlékcellája előtt. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 12./

2007. november 12.

A hagyományőrzés és az anyanyelvápolás szempontjából kiemelkedő rendezvénynek nevezte a november 10-én tartott újszentesi népdalvetélkedőt a kolozsvári Guttmann Mihály, a Romániai Magyar Dalosszövetség tiszteletbeli elnöke, a verseny zsűrijének tagja. A Temesvár melletti nagyközségben nyolcadik alkalommal rendezték meg a népdalvetélkedőt, amelyre Temesvárról, Végvárról, Újmosnicáról, valamint Magyarországról jelentkeztek. /P. L. Zs. : Zengett a népdal Újszentesen. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 12./

2007. november 12.

Marosludason november 10-én ötödik alkalommal szervezték meg a Gyöngykoszorú találkozót, ahol nyolc együttes lépett fel. A népi táncosok és énekesek seregszemléjén a városban működő Hajdina együttes megalakulásának nyolcadik évfordulóját ünnepelte. A találkozók erősítik magyar közösségünket, ébren tartják nemzeti öntudatunkat, hangsúlyozta Ferenczi Levente, a város alpolgármestere. A nyolcéves a Hajdina néptánccsoport az egyetlen, amely a helyi és a környező falvakbeli ifjaknak értelmes kikapcsolódást és szórakozást tud nyújtani. /Mezey Sarolta: Gyöngykoszorús faültetők. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 12./

2007. november 12.

Gyergyószentmiklóson immár tizennegyedik alkalommal szervezték meg találkozót: a Műszit (Műkedvelő Színjátszók Találkozója) egymás megismerésén, az előadások megtekintésén és megbeszélésén, az eszmecserén alapul, mondta Danaliszyn József házigazda. Az idei összejövetelen még hangsúlyosabb volt a tanulás, a Figura Stúdió Színház színészei tartottak workshopokat, a Műszit kiértékelését pedig a Figura igazgatójára, Béres László rendezőre bízták. A november 10-én tartott műkedvelők bálja után másnap, vasárnap kellett a szovátai, szászrégeni, kovásznai és helybéli csoportnak szembenéznie a kritikával, és ekkor mondták el, hogyan élnek, milyen nehézségekkel küzdenek. A szovátai Gong diákszínjátszó csoport is fellépett. /Balázs Katalin: Hitelesen játszani. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 12./

2007. november 12.

„Ha nincs is túl nagy érdeklődés a műkedvelő színjátszók találkozója iránt, mégis fontos megszervezni a fórumot: számos olyan település van, ahol nem működik, illetve ahová nem jut el hivatásos társulat” – jelentette ki Kolcsár Béla, a gyergyószentmiklósi Művelődési Központ művészeti igazgatója a 14. Műkedvelő Színjátszók Találkozóján. Az idei találkozón minél több diákszínjátszó csoportot igyekeztek vendégül látni, és kihasználták a Figura Stúdió Színház felajánlotta képzési lehetőséget. A hétvégi háromnapos rendezvény résztvevői számára hasznosnak bizonyultak a Figura rendező-igazgatója, Béres László, valamint a Barabás Árpád színművész vezette műhelyek. Az amatőr színjátszó csoportok közös gondja az anyagiak hiánya és az, hogy négyévente mindig elölről kell kezdeni a munkát. A találkozón szovátai, kovásznai és szászrégeni csoportok vettek részt a házigazda Fábián Ferenc Színjátszó Csoport mellett. /Jánossy Alíz: Műkedvelők műhelyei. = Krónika (Kolozsvár), nov. 12./

2007. november 12.

A Berlinben élő Balla Bálint szociológus professzor, nyugalmazott egyetemi által szerkesztett 50 év (1956–2006) című kötetet Kolozsváron mutatták be. A Kolozsvár Társaság székhelyén tartott előadásában elmondta: a forradalom annak idején világesemény volt, és a magyarság XX. századi képét nagymértékben formálta és meghatározta. A könyv átfogóan vizsgálta a forradalom kisugárzását az egész Kárpát-medencére. Az előadás után az érdeklődők a Gond és hitvallás 1956 című emlékkiállítás megnyitóján vehettek részt a Korunk Galériában. Benkő Andrea, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, a kiállítás szervezője elmondta: a tavalyi, fél évszázados évfordulóra készült kiállítás kisebbített változatát hozták Kolozsvárra. A korabeli újságok reprodukcióitól a börtönökben írt versek másolatán keresztül, az ötvenedik évfordulón megjelent írásokig a kiállítás igen átfogó képet nyújt a korszak eseményeiről. /Nánó Csaba: Elbukás, morális győzelem. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./

2007. november 12.

November 11-én véget ért 13. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Az egyik magyarországi vendég, Závada Pál író, a Jadviga párnája szerzője készülő, a 20. századi magyar történelem fontosabb pillanatait megrajzoló regényéből olvasott fel részletet. Az irodalmi esten jelen volt még Szabó T. Anna kolozsvári származású költő, valamint Várady Szabolcs, aki a 60. születésnapjára összegyűjtött írásait tartalmazó kötetéről beszélt. A könyvvásáron a Pallas Akadémia idei terméséből mutatták be Mircea Dinescu Szegek, ebek és szúró darazsak című politikai szatíra-kötetét Váli Éva fordításában. Ugyanott jelent meg Benkő Levente és Papp Annamária Magyar fogolysors a második világháborúban című nagyszabású munkája. A Kriterionnál látott napvilágot Szász István Tas Beszédes hallgatás című kötete, az egykori kolozsvári Hitel folyóiratról. A Mentor Kiadó többek közt Kincses Elemér Soha című regényével, Nagy Attila Café Flamingo és Fazakas Attila Őszi halrajok című versesköteteivel mutatkozott be. A Tamási Áron születésének 110. évfordulójára szervezett felolvasó maraton már az első napon érdektelenségbe fulladt. /Antal Erika: Könyvek és szerzőik. = Krónika (Kolozsvár), nov. 12./

2007. november 12.

Filmfesztivál zajlott az utóbbi napokban Sepsiszentgyörgyön a volt Művész moziban, az érdeklődők 8 nagyjátékfilmet és 16 rövidfilmet tekinthettek meg. A KortARS Filmnapokat hagyományteremtő jelleggel hozta létre a Huszárik Filmklub és a sepsiszentgyörgyi Városi Művelődési Ház. Bár a KortARS Filmnapokat naponta alig kéttucat érdeklődő látogatta, Lázár Prezsmer Endre szerint a fesztivál kellemes hangulatban zajlott. /Kovács Zsolt: Lelkes producerek, lusta nézők. = Krónika (Kolozsvár), nov. 12./

2007. november 12.

A marosvásárhelyi Vártemplomban tartották meg hét végén a magyarországi Kráter Műhely Egyesület által meghirdetett Wass Albert-emlékév nyitóünnepségét. A rendezvényen Wass Albert a magyar jövő iránytűje címmel Turcsány Péter, a Kráter Műhely Egyesület elnöke, továbbá Szakács István Péter irodalomtörténész és Ötvös József, a marosi egyházmegye esperese tartott előadást, illetve mondott beszédet. A Wass Albert Védnöki Kör megalakulásával – 2007. november 15-én Budapesten – a Magyar Kultúra Alapítvány Székházában folytatódik az emlékév programsorozata. A Wass Albert Védnöki Kör tagjai között szerepel Gál Kinga európai parlamenti képviselő, Kondor Katalin, a Magyar Rádió volt elnöke, Jankovics Marcell Kossuth-díjas könyvillusztrátor, Szörényi László irodalomtörténész, az MTA tagja és Bánffy György színművész. A jövő év februárjában kerül a könyvesboltokba Turcsány Péter tollából a Boldog szomorú ember című Wass Albert-monográfia. /Wass Albert-centenárium. = Krónika (Kolozsvár), nov. 12./

2007. november 12.

November 11-én, vasárnap nyílt kiállítás Kolozsváron a Reményik Galériában, a debreceni kortárs grafikusművészek mutatkoztak be. Essigné Kacsó Klára elmondta: a debreceni művészekkel való kapcsolat nem új keletű. Szilágyi Imre debreceni grafikusművész Rembrandt Debrecenben elnevezésű nagyméretű alkotását a kolozsvári lutheránus egyházközségnek adományozta. /N. -H. D. : Debreceni művészvendégek városunkban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./

2007. november 12.

Vásárral egybekötött régi könyvek kiállítását tartották november 10-én Kolozsváron. Romániában ez az első szerény próbálkozás. A rendezvényen több megyéből jöttek magánszemélyek és antikváriumok képviselői, az 1947 előtt megjelent köteteket állították ki, nagy részüket meg is lehetett vásárolni. A magyar nyelvű kiadványokat két kis stand kínálta. /Régi könyvek kiállítása és vására. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./

2007. november 12.

Deé Nagy Anikó évtizedeket dolgozott könyvtárosként a Teleki–Bolyai Könyvtárban, régi könyvek kutatójaként. Kutatásainak egy részét tette közzé Gondolatok a marosvásárhelyi Teleki Tékából /Pallas–Akadémia, Csíkszereda. 2007, Bibliotheca Transsylvanica, 55./ című kötetében: a könyvtáralapító Teleki Sámuelről, a mai gyűjtemény kialakulásáról, nyomdászjelvényekről, 18. sz. könyvgyűjtő asszonyokról, ex librisekről, az értelmiségi lét jellemzőiről és a könyvtárörökség jelentőségéről. /Új könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 12./

2007. november 13.

Vlagyimir Voronyin, a Moldovai Köztársaság elnöke imperialista kísérletekkel és belügyekbe való beavatkozással – a chisinaui pártok és a moldovai sajtó finanszírozásával – vádolta meg Romániát az Evenimentul Zilei bukaresti napilapnak adott nyilatkozatában. Az elnök továbbá agresszív beavatkozással vádolta a Román Ortodox Egyházat is azáltal, hogy a három ortodox püspökséget kíván újra létrehozni „azon a területen, ami egykor Romániához tartozott”. „Mi moldávok vagyunk, és moldávok is maradunk, ahogy moldávok voltak szüleink, nagyszüleink és ahogy az volt Stefan cel Mare is” – jelentette ki Voronyin. /Voronyin ismét bírálja Bukarestet. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./

2007. november 13.

Miközben a liberálisok lezártnak nyilvánították az ügyet, az ellenzék továbbra is a külügyminiszter menesztését kéri Adrian Cioroianu korábbi, „fasisztoidnak” tartott kijelentései miatt, miszerint a romániai bűnözőket az egyiptomi sivatagba, munkatáborokba kellene száműzni. Emil Boc, a Demokrata Párt elnöke szerint Cioroianu kijelentése „náci magatartásról” tanúskodik. Ugyanakkor a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a kormány továbbra is kiáll a külügyminiszter mellett. /B. T. : Nem hagyják Cioroianut. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./

2007. november 13.

Megemelte a minimálbért a kormány: januártól ötszáz lej lesz a legkisebb törvényes fizetés Romániában, ez 28 százalékos növekedést jelent a mai 390 lejes minimálbérhez képest. /Ötszáz lej a minimálbér. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./

2007. november 13.

„A RMDSZ nem biztatja távolmaradásra a szavazóit, ha az államfő által meghirdetett referendumról van szó, de szeretnénk felhívni a figyelmet a népszavazás következményeire” – nyilatkozta Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Előzőleg Frunda György szenátor azt a tanácsot adta, hogy a szavazók ne vegyenek részt a Basescu által kezdeményezett referendumon, hogy ne legyen meg az érvényességhez szükséges részvételi arány. Az RMDSZ elnöke szerint a politikai pártoknak nem sikerült súlyt adniuk az európai parlamenti választások jelentőségének, és megtörténhet, hogy a választók kellő ismeretek hiányában mennek el szavazni. A kisebbségi törvényről kifejtett, a román parlamentben nincs többség, így a törvények megszavazása is nehézkes. Tájékoztatása szerint a Konzervatív Párt két törvénytervezetet is benyújtott, melyek sértik a kisebbségek jogait, és a képviselőház – hallgatólagosan – mindkettővel egyetértett, anélkül, hogy a lényeget megtárgyalták volna. A konzervatívok javasolták, hogy valamennyi iskolában – függetlenül attól, hogy milyen etnikumok tanulnak bennük – a román nyelvet egységesen, ugyanabból a tankönyvből tanítsák. Ugyanakkor kérték, hogy már az óvodákban kötelező legyen a román nyelv tanítása. „Nem érthetünk egyet ezekkel a javaslatokkal, sőt mi azt szeretnénk, ha a magyar vagy más anyanyelvű iskolákban végig más metodológiák szerint tanítanák a románt” – hangsúlyozta Markó. /Nánó Csaba: Népszavazás lelkiismeret szerint. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./

2007. november 13.

Az RMDSZ kérte a magyar kormánytól, hogy teljesen nyissa meg munkaerőpiacát a romániai munkavállalók előtt – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke. /Gyergyai Csaba: Markó teljes nyitást kér. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./

2007. november 13.

A Legfelsőbb Bíróság visszautasította a nagyváradi ortodox parókia lelkészének, Florian Puscasnak Tőkés László királyhágómelléki református püspök, független EP-képviselőjelölt ellen benyújtott panaszát. Az ortodox pópa rongálás és illetéktelen behatolás vádjával tett feljelentést a püspök ellen, mivel Tőkés híveivel behatolt a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumtól elkobzott sportpálya területére. A Legfelsőbb Bíróság döntése szerint bűncselekmény hiányában nem emelnek vádat a püspök ellen. „Ez a döntés azt jelzi, hogy a bíróság nemcsak a jogi panaszt nem vette figyelembe, hanem azt a politikai hadjáratot sem, amit az ortodox egyház a püspök úr ellen folytat” – nyilatkozta Kolozsi Árpád, a püspök jogi képviselője. A Legfelsőbb Bíróság döntése nem végleges, tíz napon belül megfellebbezhető. Florian Puscas konzultál az ügyvédjükkel, és minden bizonnyal megfellebbezik az alapfokú döntést. Amennyiben a Legfelsőbb Bíróság a fellebbezés nyomán az ortodoxok javára dönt, az ügyészségnek hivatalból eljárást kell indítania Tőkés püspök ellen. /Papp Melinda: Nem indul eljárás Tőkés László ellen. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./

2007. november 13.

Az oktatási tárca és a Babes–Bolyai Tudományegyetem szenátusa beindította az egyetemi választások folyamatát, mivel az intézet jelenlegi vezetőségének mandátuma hamarosan lejár. A következő másfél hónapban lezajlik a tanszékvezetők, kari tanácstagok, dékánok, szenátorok megválasztása. December 30-án tartják az új szenátus alakuló gyűlését, ezen választanak rektort, és hagyják jóvá a rektorhelyettes-jelöltek mandátumát. Eközben a magyar tagozat is megválasztja a tagozatvezetőket, illetve képviselőket jelöl kari és egyetemi szintű testületekbe. A hivatalban levő, múlt télen előre hozott választásokkal jelölt tagozatvezető, Magyari Tivadar rektor-helyettes körlevelében a választások megszervezésére kérte kollégáit. /BBTE-tisztújítás. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./

2007. november 13.

Magyari Tivadar, Babes-Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese válaszolt az olvasók kérdéseire. Azt mondta, hogy a magyar oktatók elfogadják őt. Az utóbbi években a magyar állami helyek száma 1000–1150 között mozgott. Ez lehetővé teszi, hogy a magyar tagozatos elsőéves diákok 59,5 százaléka tandíjmentesen tanuljon. A jelenlegi keretek az egyetem egyes részeiben ugyan már most önállóságot biztosítanak a magyar oktatásnak, de ennek általánossá, rendezetté tétele szükséges, fejtette ki. Az egyetem túlközpontosított. Megdöbbentő kérdések is voltak, például: Miért kímélte mindig Hantz Pétert és társait, pedig nyilván tudja, hogy mindent összekavartak? /Olvasóink Magyari Tivadart faggatták. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./ Hantz Pétert eltávolították az egyetemről, amiért magyar egyetemet követelt.


lapozás: 1-30 ... 6541-6570 | 6571-6600 | 6601-6630 ... 7621-7627




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék