Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 
 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
 szűkítés        -        
      találatszám: 7649 találat lapozás: 1-30 ... 2521-2550 | 2551-2580 | 2581-2610 ... 7621-7649
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


  
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2017. május 5.

Hit the road – egy hosszú út közepére ért az európai kisebbségek ügye
Mérföldkőhöz érkezett az európai nemzeti kisebbségek ügye azáltal, hogy az Európai Bizottság bejegyezte a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést. A hamarosan kezdődő petíciós kampány célja világossá tenni az EU döntéshozói számára, hogy az uniós szintű jogalkotás nem kerülhető meg a kisebbségvédelem területén – hangzott el csütörtökön a Hit the Road – a Minority Safepack (MSPI) európai polgári kezdeményezés és az Európai Parlament című konferencián.
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által szervezett rendezvény házigazdái Winkler Gyula és Sógor Csaba, az RMDSZ EP-képviselői voltak, meghívottai pedig az MSPI kezdeményező bizottságának tagjai – köztük Kelemen Hunor RMDSZ-elnök –, a FUEN vezetői, az EP kisebbségi ügyekkel foglalkozó frakcióközi munkacsoportjának (Intergroup) tagjai, kisebbségi jogi szakértők. A konferenciát az EP elnöke, Antonio Tajani fővédnökségével tartották meg. Ennek jelentőségét több felszólaló is hangsúlyozta.
Egy kis nosztalgia
A moderátor Winkler Gyula felvezetőjében felidézte, hogy öt éve éppen az EP épületében rakták le – az RMDSZ javaslatára – az európai polgári kezdeményezés alapjait. Ebben a munkában szavai szerint sorsdöntő volt a Intergroup tagjai közötti együttműködés. A luxemburgi bíróság döntésének mérföldkövét elhagyva, a MSPI kezdeményező bizottsága már készülhet az egymillió aláírás összegyűjtésére az EU legkevesebb hét tagállamban. Ez a feltétele ugyanis annak, hogy az Európai Bizottság elindítsa a jogalkotási folyamatos a kisebbségvédelem területén – emlékeztetett Winkler.
Nils Torvalds finn EP-képviselő, az Integroup társelnöke is nosztalgiázva indította beszédét. Felidézte, hogy tömött volt az a terem, amelyben a MSPI alapjait papírra vetették, és mekkora hidegzuhanyként érte a kezdeményezőket az Európai Bizottság 2013-as elutasító döntése. A luxemburgi bíróság döntését történelminek nevezte, mert esélyt jelent a kisebbségvédelem jogi keretének megteremtésére. „Lesz mit hátrahagynunk a gyermekeink, unokáink számára. Biztos vagyok abban, hogy összegyűjtjük az aláírásokat, de sok munka vár ránk, de nem 7, hanem 28 tagállamból kellene ezeket összegyűjteni” – fogalmazott a képviselő.
Vincze: Let`s hit the road
Vincze Loránt FUEN-elnök szerint is történelmet írt döntésével a luxemburgi bíróság. Emlékeztetett arra, hogy a MSPI volt a első európai polgári kezdeményezés, amelyet az Európai Bizottsággal kötött kompromisszum alapján jegyeztek be. Felidézte, hogy 2012 április 15-én fogant vetették papírra az első elképzeléseiket a kezdeményező bizottság tagjai.
„Sok-sok órát dolgoztunk a csomagon. A kisebbségi szolidaritás egyre nőtt a kezdeményezés körül. Szomorúak voltunk az elutasításkor, de nem csüggedtünk el. Elhatároztuk, hogy fellebbezzünk, mert biztosak voltunk igazunkban. Meggyőződésünk, hogy a kisebbségek védelme nem mond ellent az európai értéknek. Ma már egy erős koalíció körvonalazódik az ügyünk körül” – mondta a FUEN elnöke. Megjegyezte, csupán a pereskedéssel elvesztett négy évet sajnálja.
Vincze elmondta, a következő hónapokban az aláírásgyűjtésre, a petíciós kampányra összpontosít a kezdeményező bizottság. Kampányt szimbolikusan május 21-én, a FUEN kolozsvári kongresszusán indítják el, és néhány héten belül az online aláírásgyűjtés is elkezdődhet. A „papír alapú”, hagyományos aláírásgyűjtést várhatóan szeptemberben kezdik el a FUEN tagszervezetei.
A kezdeményező bizottságnak szándékában áll felhívást intézni az EU döntéshozóihoz, európai politikai pártok vezetőihez, hogy legyenek a partnerei a kisebbségi javaslatcsomagnak. „Semmi mást nem akarunk, csak elérni azt, hogy a kisebbségi jogok az emberi jogok részei legyenek. A folyamatos jogsértések azt bizonyítják, hogy a tagállamok önállóan nem tudják kezelni ezt a kérdést” – fogalmazott a FUEN elnöke. „Történelmet írtunk, remélem, hogy az uniós szintű törvényalkotás is beindul. Let`s hit the road” – zárta beszédét a FUEN elnöke.
Kelemen Hunor: ez a többség ügye is
Kelemen Hunor beszédében elmondta, az MSPI több szempontból is fontos az RMDSZ számára. Szavai szerint a FUEN tagszervezetei olyan szolidaritásról tettek és tesznek tanúbizonyságot, amely nélkül az európai őshonos kisebbségek közösségként nem lehetnek sikeresek az európai politika közterein.
„Ugyanakkor a Minority SafePack nemcsak a mi ügyünk, hanem a többség ügye is. Mi, kezdeményezők valami pluszt szeretnénk hozzáadni a kontinens népeinek jövőjéhez, olyan értékeket kívánunk a középpontba helyezni, amelyek minden demokratikus és szabadságszerető közösség életét vezérlik: a jogállamiságot, a törvénytiszteletet és az emberi, közösségi jogokat. Párbeszédet javasoltunk, és ezt a párbeszédet, úgy érezzük, hogy elfogadta az Európai Bizottság, amikor regisztrálta kezdeményezésünket” – hangsúlyozta a szövetségi elnök.
A politikus elmondta, a romániai magyar nemzeti közösség, az EU legnagyobb őshonos kisebbsége közel száz esztendeje küzd azért, amit minden szabadságszerető közösség értéknek tart: megőrizni és továbbadni nemzeti identitását, biztonságban élni szülőföldjén. „Úgy véljük, hogy az Európai Unió nem lehet megosztott, nem maradhat szétszakított állapotban, egységessé kell válnia az őshonos kisebbségek jogainak érvényesítése tekintetében is” – tette hozzá Kelemen Hunor. Szerinte az EU erősebb, sikeresebb, versenyképesebb és stabilabb lesz akkor, ha odafigyel a 60 milliós, „egy nagyobb országnyi” őshonos kisebbséghez tartozó polgárára.
A politikus fontos eredményeként nevezte, hogy a luxemburgi bíróság a Minority SafePack kezdeményező bizottságának adott igazat az Európai Bizottsággal folytatott vitában. Szerinte legalább ennyire fontos előrelépés az is, hogy a Bizottság tárgyalásra hívta a kezdeményezőket, illetve hogy bejegyezte a Minority SafePacket.
„Ezzel megtörtént az első lépés annak irányába, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek ügye formálisan is az Európai Unió döntési körébe jusson. Tudom, hogy még hosszú út áll előttünk, hogy az egymillió aláírás összegyűjtése még nem jelenti azt, hogy megnyertük a csatát, de ez egy igazán fontos következő lépés” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke elmondta: a romániai magyar közösségről a román diplomácia gyakran azt terjeszti, hogy szeparatista, hogy „el akarja szakítani Erdélyt Romániától.” Mint kiemelte, a mindennapi gyakorlat azt mutatja, hogy az elmúlt években gyakran az anyanyelv-használat és a közösségi szimbólumok korlátozására irányultak a többség kezdeményezései.
„Tulajdonképpen azokat a törvényes kereteket, amelyeket a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején Románia európai uniós és NATO-s csatlakozása előtt sikerült kialakítani, hatósági és igazságszolgáltatási eszközökkel megváltoztatják, átértelmezik. Korlátozzák az anyanyelv-használatot, azt, ami az identitásunk megerősítésének egyik legfőbb eleme” – részletezte a politikus.
Emlékeztetett: a washingtoni külügyminisztérium legutóbbi országjelentése pontszerűen sorolja fel, hogy az emberi jogokat, a kisebbségi jogokat, a vallásszabadság gyakorlásának a jogát milyen módon és hol sérti Románia. Nagyon fontosnak nevezte, hogy az elmúlt két-három évben az Egyesült Államok ismét figyel a kisebbségi közösségekre. „A mi országunk olyan, ha elvárásokat fogalmaznak meg vele szemben, akkor teljesíti azokat. Amikor nincsenek elvárások, megfeledkezik az alapértékekről, azok gyakorlatba ültetéséről” – tájékoztatta hallgatóságát az RMDSZ elnöke.
Határokon átívelő közös cél
A konferencián szót kapott Hans Heinrich Hansen, a FUEN korábbi elnöke is. Az idős politikus felelevenítette az elmúlt évek történéseit, és kitért a németországi dánok problémáira is. Hansen hangsúlyozta, az európai őshonos kisebbségeknek önbizalomra van szükségük, és ezt törvényekkel lehet bátorítani. „A FUEN nagyon erős, amikor a tagszervezetek szolidaritásáról van szó. Szükségünk van külső támogatásra is, hogy növelni tudjuk a nyomást az EU döntéshozóira” – mondta a szervezet volt elnöke.
A szlovákiai Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának volt elnöke áttekintette az európai nemzetközi intézmények viszonyulását a kisebbségek jogaihoz. Mint mondta, a kilencvenes évek voltak a legkedvezőbbek a kisebbségek számára ezen a téren.
Szavai szerint az EU-nak meg kell védenie az eltűnőfélben lévő etnikai közösségeket. Példaként említette Szlovákiát, ahol 1981-ben még 580 ezer magyar élt, 2001-re pedig számuk 468 ezerre csökkent. „Húsz év alatt elveszítettünk 100 ezer embert, az asszimiláció pedig az EU kereteiben történik” – emlékeztetett. Szerinte ezt az asszimilációt csak úgy lehet megállítani, ha az Európai Bizottság megfogalmazza az uniós szintű kisebbségvédelem jogi normáit.
Daniel Afreider olasz képviselő, a FUEN alelnöke is arról beszélt, hogy mérföldkőhöz érkezett az európai nemzeti kisebbségek ügye. „Az MSPI azt bizonyítja, hogy közös, határokon átívelő célunk van. Ez az egyik legfontosabb üzenet” – mondta a politikus. Szerinte a FUEN keretet teremt arra, hogy az Európában élő kisebbségek tapasztalatokat cseréljenek és a legjobb gyakorlatra alapozva keressenek megoldást a helyzetük uniós szintű rendezésére.
A konferencia kisebbségjogi szakértők előadásaival folytatódott, a nap tapasztalatait Sógor Csaba foglalta össze zárszavában.
Munkavacsorával kezdődött
A kisebbségi polgári kezdeményezésről szóló kétnapos rendezvény egy munkavacsorával kezdődött szerda este. Sógor Csaba köszöntőjében úgy értékelt: elérkezett az idő, hogy a civil társadalom felmutassa az erejét a következő hónapokban, nemcsak az egymillió aláírás összegyűjtésében, hanem az EB meggyőzésében is, hogy elkezdődhessen az uniós jogalkotás a kisebbségek védelmében.
Karl Heinz Lambertz, a belgiumi parlament szenátora, a Régiók Bizottsága alelnöke szerint a Minority Safepack kezdeményezés 2012-es elindítása óta Európa sokat változott, és most a legfontosabb az, hogy elmagyarázzák az uniós állampolgároknak: ez a kezdeményezés nem egy újabb ok lesz a széthúzásra, és a sokszínűség továbbra is Európa egyik legfontosabb értéke, nem pedig egy probléma.
„Meg akarjuk változtatni Európa arcát, azt akarjuk, hogy a kisebbségi kérdés kerüljön napirendre, és végre úgy tűnik, ez sikerülni fog. A dolgok számunkra is meglepően pozitív alakulását követően optimista vagyok, hogy sikerre visszük kezdeményezésünket” – fogalmazott Vincze Loránt, a FUEN elnöke, aki történelmi esélynek nevezte a Minority Safepack bejegyzését.
„Elértünk valamit nemcsak a kisebbségek, hanem a teljes Európa és a civil társadalom számára” – mondta Heinz Heinrich Hansen, a FUEN volt elnöke, a polgári kezdeményező bizottság tagja, aki szerint az MSPI sikeres bejegyzése az Európai Bizottságnál utat nyitott más polgári kezdeményezések előtt is, és reményt nyújt a civil társadalomnak, hogy beleszólásuk lehet az EU működésébe.
Valentin Inzko, az ENSZ bosznia-hercegovinai főmegbízottja, a karinthiai (Ausztria) szlovénok szervezetének elnöke elmondta: „Szeretem az Európai Uniót, de kritikusnak kell lennem vele: erőteljesebbnek kellene lennie, és ki kellene töltenie az űrt. Európa már most sokkal jobb hely, mint volt, de még mindig nem sikerült megfelelnie azoknak az elvárásoknak, amelyeket polgárai támasztanak vele szemben, és a polgári kezdeményezés egy nagyon jó eszköz ennek megvalósítására.”
Csáky Pál EP-képviselő szerint az az igazi kérdés, hogy nyertesek leszünk-e a folyamat végén. „Ezért kérek mindenkit, hogy aktív legyen ebben az ügyben, mert ez nemcsak az európai kisebbségek számára egy nagy kihívás, hanem Európa minden demokratája számára. Együtt, és csak együtt sikerülhet” – fogalmazott a szlovákiai magyar politikus.
Winkler Gyula munkavacsorát záró hozzászólásában rámutatott: a tömbben, vegyes környezetben, illetve szórványban élő romániai magyarság az EU összes lehetséges kisebbségi helyzetét lemodellezi, és erdélyi magyarként az a tapasztalata, hogy a szolidaritás a megmaradás kulcsa. Európai szinten is szolidaritásra van szükség a kisebbségek közt, így vihető sikerre a kezdeményezés – tette hozzá.
Cseke Péter Tamás, Brüsszel / maszol.ro

2017. május 5.

Écsi Gyöngyi: A népmese világában mindig van feltámadás
Az ízes népi nyelv időtálló
A felvidéki Écsi Gyöngyi két meseelőadással érkezett a Szent György Napokra. Mindkét produkcióban a zenének, az ízes népi nyelvnek, a mozgásnak és a kellékeknek, eszközöknek egyforma súlyuk, szerepük van. Meséi nemcsak a gyerekekhez szólnak, hanem a felnőttek számára is fontos üzenetet hordoznak, utat mutatnak. Az előadóval a bábszínházzal való találkozásáról, a népmesék időtálló üzenetéről beszélgettem.
– Szerencsés embernek mondhatom magam, mert megtalált a népmese, a bábszínház. Már kisiskolás koromban néptáncoltam, énekeltem. Az egyetemi éveim alatt népzenét is gyűjtöttem, aztán népdalköröket vezettem. Egyszer úgy adódott, hogy az éneklés kibővült néhány mozdulattal, bábbal, és így alakult ki ez a mesemondós, bábos, énekes, táncos műfaj – magyarázta.
A népmese egészben látja, láttatja a világot, minden eleme valahová beilleszthető, valamire jó, a zuhanás éppúgy, mint az emelkedés. A népmese világában mindig van feltámadás, a halál legyőzhető. Van benne humor, mindenre van szófordulat, tele van sorok közötti gondolatokkal. A mesemondás mosolyokkal előadott üzenetközvetítés. Ez egy titokzatos gyönyörűséges világ. Szeretem előkeresni a régi történeteket és másokkal is megosztani. A mese számomra egy lélekvirágzás – teszi hozzá.
Mesélés közben a közönséggel kezdeményezett párbeszéddel, szerepjátékokkal igyekszik fenntartani az érdeklődést.
– Nagy öröm számomra, hogy a jelen lévők bekapcsolódnak a játékba, válaszolnak a kérdéseimre, beülnek a királynak a koronája alá, vagy magukra vállalják Jancsi szerepét. Jó azt gondolni, hogy minden történet, ami valami üzenetet át akar adni, arra tényleg szüksége van a közönségnek. Hangokat is utánozok, énekelek, mondókázok, mert ezekkel elérem, hogy figyeljenek rám. A díszletet a padláson fellelhető régi tárgyakból – motolla, guzsaly, prés – és természetes anyagokból építem fel – mondta.
Meglátása szerint a népmese sokkal magasabb fejlettségi fokon álló üzenetet hordoz és közvetít, mint a rajzfilm. A népmese több száz év összesűrített tapasztalata, és a mai kor emberének, gyermekének pont ilyen magas rangú üzenetre van szüksége.
– Kortól függetlenül bennünk van a tisztaságra való igény. Amikor nagyvárosokban játszom, s megszólal a népmese, a gyerekek először kiakadnak, mert nem értik a tájszavakat. Amikor megszólítom, látja, hogy neki beszélek, akkor válaszol, bekapcsolódik a játékba. A gond akkor lenne, ha én felkínálok egy párbeszédet, és azt mondja: bocs, de én ebből nem kérek. De ez még sose történt meg. Rájön, hogy az idegensége, a furcsasága ellenére, ez a párbeszéd értelmes. Már előre vetítődik, hogy itt különös dolog fog történni. Megértjük egymást. A mese örök érvényű és útmutató – szögezte le.
Écsi Gyöngyi a mátyusföldi Vágsellyén született 1965-ben. Az általános iskolát szülővárosában végezte, majd a galántai magyar tanítási nyelvű gimnáziumban érettségizett. A pozsonyi egyetemen újságírónak tanult, de nem államvizsgázott, inkább jelentkezett a komáromi református teológiára, annak elvégzése óta lelkészként tevékenykedik.
Némethi Katalin / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. május 5.

Falunapok Kézdiszentkereszten
Ismét lesz népdaltalálkozó
Szokás szerint idén is Kézdiszentkereszt nyitja a falunapok sorozatát Felsőháromszéken. A népünnepély szombaton és vasárnap zajlik.
A rendezvény szombaton 10 órakor a megnyitóval kezdődik, amit az iskolák között zajló futballbajnokság követ. A gyerekek után délben az öregfiúk mérik össze tudásukat a község futballpályáján. Délután négy órakor kezdődik az ötödik felsőháromszéki népdaltalálkozó: az értékőrző rendezvényen a környékbeli gyerek- és felnőttkórusok lépnek fel, évről évre olyan népdalokat adva elő, amik már-már feledésbe merültek. Az előző években a találkozók anyagát rögzítették, ily módon mentve át az utókor számára. Szombaton 20 órától Angie lép színpadra, majd a JaniDuo zenekar közreműködésével utcabál kezdődik.
Vasárnap fél tizenegytől jubileumi szentmisét celebrálnak, ami után az iskola udvarán virággal és műsorral köszöntik a házassági évfordulót ünneplő községbelieket. Délután három órától Pászka Lehel lovasíjász tart bemutatót, 16 órakor kezdődik a favágó- és sörivóverseny, amit a kézdiszentkereszti iskolások fellépése követ, majd 18 órakor a Tisztás Néptáncegyüttes veszi birtokába a színpadot. Este kilenctől a Dupla Kávé koncertezik, a falunapot 10 órakor tűzijáték és utcabál zárja.
Bartos Lóránt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. május 5.

Beszélgetés Kisné Portik Irén néprajzkutatóval – Budapesten a gyergyói hímzések
A Gránátalma Egyesület varróasszonyainak hímzéseit sokan ismerik Gyergyószentmiklóson, kiállítások alkalmával is megtekinthette a különleges kézimunkákat a közönség. Most azonban Magyarországon is bemutatták munkájuk gyümölcsét a gyergyói asszonyok: az április elején megnyitott kiállítás május 18-ig tekinthető meg a Hagyományok Házában, ahol az egyesület vezetője, Kisné Portik Irén Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte című kötetét is bemutatták. A néprajzkutatóval a budapesti kiállításról és a jövőbeni tervekről beszélgettünk.
– Mik a budapesti kiállítás előzményei?
– Tavaly, a Budapesti Székely Napok alkalmával keresett meg a Hagyományok Háza munkatársa, és tolmácsolta Kelemen László igazgató úr meghívását, az úrihímzések vándorkiállítása és legutóbbi kötetem bemutatása kapcsán. Időközben a Gránátalma Egyesület munkáit több magyarországi és hazai szakember tekintette meg. Valamennyien elismerően szóltak a látottakról, talán ez is befolyásolta, hogy munkáink a székely értéktár részévé váltak, és felkérést is kaptam, hogy legyek a Székelyföldi Értéktár Bizottság tagja. Összeválogattunk 80 kézimunkát, ezeket már a székely értéktár részeként mutattuk be Budapesten. Az anyagot március végére előkészítettük és Pölös Andrea delegátusnak adtuk át, aki munkatársaival egy gyönyörű kiállítást valósított meg április 6-ára. Mi magunk is elámulva szemléltük munkáinkat, amelyeket a fővárosi környezet még szebbé varázsolt.
– Milyen volt a fogadtatás Magyarországon?
– Az a néhány varróasszony, aki el tudott jönni – mert egészségi állapota többeket megakadályozott ebben, a minap éppen eltemettük egyik testvérünket, – meggyőződhetett arról, hogy szabadidejüket a lehető legértékesebben használták fel, ugyanis a kiállítást nagy elismerés fogadta. Nagy volt az érdeklődés és sokan csodálkozva kérdezték: „Agyongépesített, eltorzult világunkban valóban létezik még egy ilyen szigete az odaadásnak, az önzetlenségnek, mert ez az aprólékos munka másképp meg nem születhet?” Azt is el kell mondjam, hogy nekünk ez sok-sok feladatunk mellett önkéntes munkánk és jó érzés volt látni, hogy megállják helyüket a hivatásos hímzők alkotásai viszonylatában. Ami engem illet, nekem a hetedik szakterület, amivel a néprajzon belül foglalkozom, ezek szerint nem eredménytelenül. Természetesen jólestek mind vendéglátóink, mind hímzéscsodálóink elismerő szavai, de valamennyit megkoronázott a dr. Pocsainé Eperjesi Eszter és Rádainé Bodnár Katalin hozzáállása úrihímzés-újraélesztő munkánkhoz. Mi ugyanis útvonalunkat úgy terveztük meg, hogy Sárospatak is benne legyen, ahol a legtöbb úrihímzést őriznek, tanulmányoznak, restaurálnak. Ez volt az első fogadtatás, ami könnyeket csalt szemünkbe, ugyanis hat tekintélyes kötettel ajándékozták meg egyesületünket, ami jó ideig terített asztala lesz hímző igyekezetünknek. Utunk Egerben a Dobó István vármúzeumban folytatódott, majd Budapesten, kiállításunk helyszínén. Jövet haza a Kecskeméti Ráday Múzeumba is ellátogattunk, hiszen míg az előző a tiszántúli, ez utóbbi a dunamelléki református kegyszerek gyűjteménye, ezért nem hagyhattuk ki. Itt pedig tekintélyes számú hímzés fotójával lettünk gazdagabbak.
– Mi a jelentősége annak, hogy az anyaországban is bemutatkozhatott az egyesület?
– Az előbbiekben elmondott anyaországi elismeréseket megtoldva, ki kell hangsúlyozzam, hogy ma már magánemberi kapcsolatokkal is be lehet mutatni kézművestermékeket Magyarországon. Több gyergyói példája is van ennek. A régmúlt néprajzi kincseinek legfőbb tárháza a Néprajzi Múzeum, ahová a magamfajták úgy lépnek be, mint a szakma Panteonjába. Az újjáélesztett hagyományoknak pedig a legfelsőbb intézménye a Hagyományok Háza. Ide meghívást kapni önmagában minősíti a kiállított anyagot. Ez a mi legfőbb kitüntetésünk. Ennek a kisugárzását arra fogom felhasználni, hogy ebbe a nemzeti értékeket megtartó, újranépszerűsítő munkába minél több lelkes embert bevonjak, mindenekelőtt hímzőket.
– Mik az egyesület tervei a jövőre nézve?
– Minden elkészített kézimunkát én magam rajzolok ki, kezdem el az öltéseit, ez jellemzi az eddigieket és amíg erőm engedi, az ezutániakat is. Eddig nagyon sok időmet felemésztette a nem eredeti méretben közölt fényképekről való mintakirajzolás. Ebben most nagy könnyebbséget jelentenek az ajándékba kapott kötetek, melyekben többek közt közel háromszáz méretarányos rajz is van. Saját gyűjtéseinkkor erre külön figyelmet szentelünk. Reméljük, hogy sikeres lesz az a pályázatunk, aminek célja legalább hatvan új tag felvétele az egyesületünkbe. Ha csak évi két kézimunkát számolok, de ennél több lesz, olyan mozgalommá nő majd ki az úrihímzés magyar specifikuma – ami közelebbről hungarikum lesz –, hogy érdemes lesz tájainkra látogatni. Népiskolai tanítványaim is ezen vannak, és jövőre mindenki még hoz egy társat magával, akit majd odagyámolít a hímzési követelményekhez. Ezzel a három székely megyére ki fog terjedni hímzőtevékenységünk.
– A hímzőasszonyok keze alól kikerülő értékes hímzéseket érdemes minél szélesebb körben bemutatni. Miképpen lenne ez megvalósítható?
– Erre is van elképzelésem. A Szárhegyi Lázár-kastély Európa legkeletibb reneszánsz műemléke. Ezek a reneszánsz és barokk hímzések itt kell otthonra találjanak. Természetesen, amit csak lehet, a maga hajdani rendeltetésében kell bemutatni. Megvan már a baldachinos vetett ágy, idén – ugyancsak pályázati segédlettel – elkészül egy fésülködőasztal a maga hímzésszükségleteivel. Ezeket pedig folytatni lehet. Élővé lehetne tenni az udvart régi foglalkozások korhű viseletben való bemutatásával. A régészeti leleteknek is itt volna a helye. Ehhez persze a jogtulajdonosok és jogbitorlók „testvérharca” kellene lezáruljon. Ami pedig a hozzávetőleg 2500 műalkotást illeti, Kelet-Európa legnagyobb kortárs képzőművészeti gyűjteményét, fölösleges egy 500 évvel korábbi kastélyban értékeikben törpíteni. Ez nemcsak ellentmondásos, de groteszk is, és hol van a méltányossági kérdés? A nagy értékű gyűjtemény megérdemelne itt – ahol az első valahányszáz remekmű önkéntességből teremtett példát a későbbi gyarapodáshoz – egy modern épületet és parkot, ahol kellő szakszerűség segítené a művészi üzenetek megértését. Az országtól nincs mit várni, nekik csak az adóink kellenek. Ebben az ügyben csak a mi elkötelezettségünk, a helyi székelyek akarata jelenthet megoldást. Valaki példájával elöl járva és másokat is tettekre sarkallva meg kell építse a szárhegyi képzőművészeti pavilont. Mi pedig mozgósítjuk a székelyföldi szorgos kezeket, és azzá tesszük a kastélyt, amivé már rég kellett volna válnia. Bárhogy is lesz, „Én és az én házam népe, az Úrnak szolgálunk!”
Nagy Levente / Hargita Népe (Csíkszereda)

2017. május 5.

Lövéte ma, képekben
Tavaly tavasszal Lövétén és környékén készültek azok a fotók, amelyekből kiállítás nyílik holnap Székelyudvarhelyen, a Hagyományőrzési Forrásközpontban. Akkor volt a 33-dik alkalom, amikor néhány fotós Orbán Balázs szemével figyelte és örökítette meg a Kis-Homoród völgyének legnépesebb községének mindennapjait.
Lövétei hétköznapok címmel fotókiállítás nyílik Székelyudvarhelyen. A megyei önkormányzat és a Hagyományőrzési Forrásközpont szervezésében az Orbán Balázs nyomdokán Lövéte községben elnevezésű 2016-os dokumentációs fotótábor válogatott anyagát mutatja be a tárlat. A megnyitó holnap 17 órakor kezdődik a Forrásközpont kiállítótermében, Róth András Lajos könyvtárőr mond beszédet, és népdal-összeállítással lépnek fel a lövétei iskolások. A kiállítás anyaga Lövéte és környékének hétköznapjaiba nyújt betekintést. Az évente más-más tájegységen szervezett fotótáborok elsődleges célja a még meglévő, múltat idéző építmények, tárgyak, motívumok, mesterségek, élethelyzetek, a változó és tünékeny emberi arcok, tájak megörökítése. A 33. fotótáborban Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Csíki Csaba (Csíkszentdomokos), Egyed József (Lövéte), Erős Zoltán (Gyergyószárhegy), Fekete Réka (Székelyudvarhely), Kerekes István (Kazincbarcika – Magyarország), Kibédi Sándor (Székelyudvarhely), Szabó Béla (Öttevény – Magyarország), Tordai Ede (Marosvásárhely), Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy), és Vitos Hajnal (Csíksomlyó) vett részt, és „hagyományukhoz híven átfésülték a falut” tavaly tavasszal, 2016. április 22–29. között, miközben vizuális értékmentést végeztek, mivel a megörökítésre érdemes pillanatokat, a múló jelent fényképezőgépeik segítségével rögzítik, ugyanakkor nem maradhatnak ki a sorból a jelenkor ízlésvilágát, vívmányait reflektáló képek sem.
Lövéte az egykori Udvarhely vármegye egyik legszínesebb természeti és néprajzi kistájának, a Homoródmentének, ezen belül pedig a Kis-Homoród völgyének legnépesebb községe. A föld megmunkálása mellett a helybéliek számára az állattartásból származó jövedelem és az erdőgazdálkodás, a vasbányászat, bizonyos időszakokban pedig a mészégetés, szekeresség és a sóbányászat nyújtott alapot a megélhetéshez. A foglalkozás terén két évtizede még a vasipar és a bányaipar volt a meghatározó, ugyanis a férfiak többsége a szentkeresztbányai vasüzembe és a hargitafürdői kaolinbányába járt dolgozni. 1990 után általánossá vált a Magyarországon való munkavállalás – foglalja össze a település történetét a Forrásközpont közleménye. Lövéte és környéke az év bármely szakában kiválóan alkalmas turizmusra, minden évszaknak megvan itt a maga varázsa és szépsége. Nemcsak a táj lenyűgöző szépsége, sajátos klímája, az üdülésre alkalmas helyek, a nádasszéki gyógyfürdő, a község sajátos népi építészete vagy a több mint 15 borvízforrás lehet vonzó, hanem az a hagyományos vendégszeretet is, amely a község székely-magyar lakosságát határainkon kívül is ismertté tette.
A holnap megnyíló, a község mindennapjait, épületeit, a mesterségeket, tájat, embereket bemutató tárlat egészen július 31-ig tekinthető meg Székelyudvarhelyen. Hargita Népe (Csíkszereda)

2017. május 5.

Újabb, közel fél milliárd forintos támogatást kap a Kölcsey Ferenc Főgimnázium a magyar kormánytól
A jó hírt Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár jelentette be péntek délelőtt a Szent László történelmi verseny nyitányaként.
Magyarország kormánya tavaly tavasszal 250 millió forintos támogatást utalt át a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumnak otthont adó épület nyílászáróinak cseréjére. Az újabb, 455 millió forintból (6,622 millió lej, 1,45 millió euró) újjászületik majd az épület homlokzata.
„Magyarország kormánya 2010 óta kiemelt figyelmet szentel a külhoni magyarság támogatására. Hogy ez nem csak üres frázis, bizonyítja a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, a térség szimbolikus tanintézményének támogatása”, fogalmazott Szilágyi, aki kiemelte: a siker kulcsa az a remek együttműködés, amelyet a megyei tanácselnökkel és a polgármesterrel folytatni tudnak. Pataki Enikő igazgatónő meghatottan köszönte meg az újabb támogatást.
Pataki Csaba a dán és német kisebbségtámogatási modellt nevezte követendőnek. Dánia és Németország között létezik ugyanis egy megállapodás: amennyi támogatást utal a gazdaország a dán, illetve német kisebbségnek, ugyannyit fizet az anyaország is. A Kölcsey épületét pedig az intézmény szellemi szintjéhez kell emelni, tette hozzá.
„Magyarország kormányának helytállása a mai Európában a keresztény értékek védelme mellett példamutató. Ehhez csak gratulálni lehet. A Kölcsey példája pedig bizonyítja, hogy Budapest a nemzeti összefogás mellett is elkötelezett”, fogalmazott Kereskényi Gábor. Szatmárnémeti polgármestere hozzátette, a Kölcseyben mintegy 1100 diák tanul és közel száz pedagógus tanít. Emlékeztetett arra, hogy önkormányzati támogatással sikerült már modernizálni a fűtési rendszert, a bentlakást. „Az előző négy év után viszont bőven van mit bepótolnunk, az előző városvezetés – hogy úgy fogalmazzak – nem támogatta fejlesztési elképzeléseinket”, mondta Kereskényi.
Kocsis Zoltán / szatmar.ro

2017. május 5.

Emberközelbe hoznák Kolozsvár történelmét
Könnyen megismerhetővé, megszerethetővé akarja tenni a kincses város történelmét a fiatal művészettörténészek által működtetett Korzo Egyesület. Újvári Dorottya, a szervezet tagja a Krónikának elmondta, szombattól kezdődően egészen szeptember végéig minden hétvégén szerveznek tematikus, a város épített örökségét és történelmét népszerűsítő, a figyelmet a műemlékek védelmére felhívó sétákat.
Emberközelbe akarja hozni, könnyen megismerhetővé és megszerethetővé szeretné tenni a kincses város történelmét a Korzo Egyesület, amely május elejétől egészen szeptember végéig tematikus városnéző sétákkal várja hetente az érdeklődőket – mondta el a Krónikának Újvári Dorottya művészettörténész, az egyesület tagja.
Mátyás királytól a szocialista örökségig
A 2014-ben alapított egyesület és a város történelmének, a műemlékek védelmének népszerűsítését célzó projekt egyik ötletgazdája úgy fogalmazott, eddig szétszórtan, különböző eseményekhez kapcsolódóan tartottak tematikus sétákat, mostantól azonban rendszeresen, minden szombat délután bemutatják az érdeklődőknek a kincses város történelmének egy-egy szeletét.
A másfél-két órás tematikus séták keretében az érdeklődők megtudhatják többek közt, hogy hol működtek az első mozik, milyen szórakozási lehetőségekkel kecsegtetett a kincses város a 19. században, vagy milyen módon emlékeztek meg Mátyás királyról az eltelt évszázadokban. A régiek mellett új séták is indulnak majd, amelyek többek közt a reformáció korszakának „lenyomatát” mutatják majd be, valamint a Mărăşti és Györgyfalvi negyed szocmodern épített örökségét.
A reformáció 500 éves jubileuma apropóján azt szeretnénk bemutatni az érdeklődőknek, hogy Kolozsvár mennyire fontos helyszíne volt a hitújítás korszakának. A nyáron sorra kerülő tematikus séta keretében a korszak ma is látható emlékeit mutatjuk be, valamint azt is, hogy miként hatott a város életére, hogy új vallások jelentek meg a katolikus mellett. Megismertetjük a hitújításnak a templomokban látható nyomait, azt, hogy miként alakult át a berendezés, hogy a Farkas utcai templom miként lett katolikusból reformátussá, de kitérünk a korabeli felekezeti iskolák megjelenésére is. Azt is ismertetjük, hogy miként hatottak egyes történelmi korszakok a város lakosságára, szeretnénk felfedeztetni az érdeklődőkkel az egyes épületek, terek mögött rejlő történeteket. Az egyesület projektjeinek ugyanakkor természetesen az is a célja, hogy a műemlékek emberközelbe hozásával, megismertetésével, megszerettetésével elérjük: ne rongálják az emberek az épületeket, rá szeretnénk irányítani a figyelmet a műemlékvédelem fontosságára” – fogalmazott a Újvári Dorottya.
A gyalui várkastély korszakai
A Korzo Egyesület, amelyet öt fiatal művészettörténész működtet, a tematikus sétákkal elsősorban a kincses városi lakosokat célozza, de a Kolozsvárra látogató turistáknak is tartanak általános városismertetőt. A séták elsősorban felnőtteknek szólnak, de megkeresésre diákcsoportokat is beavatnak a város történelmébe, a gyerekek számára munkafüzetet jelentettek meg, A 700 éves város címmel. Ezen a héten, szombaton 5 órától a Kiváltság teszi a várost? – Igaz-hamis történetek a középkori Kolozsvárról című tematikus sétán lehet részt venni, amely a középkori, koraújkori városi életet eleveníti fel a közönség bevonásával, a találkozót a Karolina téren, a ferences templom előtt tartják. A jegy 12 lejbe, diákoknak, nyugdíjasoknak 8 lejbe kerül. A 700 éves város című munkafüzet is ugyanezt a korszakot mutatja be játékosan a kisebbek számára.
Újvári Dorottya kiemelte, a Kolozsvártól 17 kilométerre fekvő Gyalu várkastélyát, a 15. századi épületegyüttest is részletesen bemutatják az érdeklődőknek május 27–28-án a Várkert Fesztivál keretében. „Építészettörténeti szempontból különleges és bonyolult a gyalui kastély, többek közt azt szeretnénk megismertetni a közönséggel, hogy az egyes korszakokban mit tettek hozzá az épületegyütteshez, hogyan változtattak rajta” – fogalmazott a szakember.
A kastély első írásos említése 1428-ból való, kezdetben a nagyváradi, majd a gyulafehérvári római katolikus püspökség tulajdonát képezte, az évszázadok során több ízben gazdát cserélt. A kastélytól nyugat és északnyugat felé az 1970-es évektől végzett ásatások során római falak kerültek felszínre. A tematikus sétákról, programokról bővebb információ a Korzo Egyesület honlapján található.
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

2017. május 5.

Határátkelés: felfüggesztették a szigorítást a magyar oldalon
Felfüggesztette a magyar kormány a szigorított határellenőrzésre vonatkozó előírásokat, így megszűnhetnek az elmúlt hónap során kialakult hosszú sorok. A labda a román térfélen pattog.
Visszaállhat a rend a román–magyar határátkelőkön, miután a magyar kormány határozatban felfüggesztette az áprilisban hatályba lépett szigorításokat – jelentette be Vitányi István fideszes országgyűlési képviselő a csütörtökön Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján. A berettyóújfalusi honatya rámutatott: a rendelet a Magyar Közlönyben való megjelenés pillanatában lép érvénybe, így már csak a román fél azonos intézkedésére lesz szükség ahhoz, hogy ismét gyors és zökkenőmentes legyen a határátlépés.
Vitányi leszögezte: a magyar hatóságok eddig is igyekeztek biztosítani a zökkenőmentes határátlépést, a román kormány korábban mégis úgy értékelte, hogy a „labda a magyar oldalon pattog” – ezt most visszapasszolták.
Vásárhelyi-Nyemec Réka / Krónika (Kolozsvár)

2017. május 5.

Bánsági Magyar Napok a kettősség jegyében
Immár 22 éves hagyomány, hogy május első felében ünnepel a bánsági, azon belül a temesvári magyarság. A Szász Enikő színművész, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke által megálmodott Bánsági Magyar Napokat a Kettősség című, magyar képzőművészeket felvonultató képzőművészeti kiállítás nyitotta meg csütörtökön délután.
Szász Enikő főszervező szerint a tárlat címe olyan téma, amibe számos dolog, akár a kettős identitás is belefér. „Köztudott, hogy a Bánság többnemzetiségű vidék, nagyon sokan vegyes házasságban élnek, és úgy élik meg a saját identitásukat, kultúrájukat, mint aminek két összetevője van: a többségi és a kisebbségi” – fűzte hozzá Szász Enikő. Bár az egyetlen közös nevező az etnikai hovatartozás – miközben a minőség sem elhanyagolható –, vegyes házasságban élő vagy vegyes házasságból származó, román nevű személyek is jelentkeznek a tárlaton. Sőt egy olyan román anyanyelvű művész is jelen van, aki évek óta ragaszkodik ahhoz, hogy kiállíthasson a magyar képzőművészek között, amit azzal indokol, hogy a felesége magyar, gyerekei magyar iskolába járnak, és ezáltal ő is szorosan kötődik a magyar kultúrához. Többek között kiállítottak jól ismert képzőművészek, valamint a temesvári Képzőművészeti Egyetem neves tanárai, de olyanok is jelen voltak, akik nemrég végezték el felsőfokú tanulmányaikat. Utóbbiak között szerepel Pataki Annamária szobrász, aki már tavaly is kiállított, idén pedig két újabb alkotással lépett a nagyközönség elé. Mindkettő natúr fából, épített technikával készült, és egyikhez sem készített vázlatot; a pillanatnyi hangulatára és a fantáziájára hagyatkozott. „Jó lehetőség számomra, mivel magánkiállítást még nem engedhettem meg magamnak, egyrészt nincs annyi munkám, amivel megtöltsek egy galériát, másrészt pedig anyagilag is elég nagy dolog egy kiállítást lebonyolítani” – mondta Annamária, aki mindezek mellett annak is örül, hogy más képzőművészekkel is találkozhat, és szakértőktől hallhat véleményt a munkájáról. A huszonöt képzőművész egyike a magyarul is kiválóan beszélő Christina Manderscheidt, aki másodszor vett részt ezen a tárlaton. Ő mesterképzős hallgató a Képzőművészeti Egyetemen, grafika szakon. Második alkalommal vesz részt ezen a közös kiállításon, idén egy fapáccal színezett grafikával készült. „A kiállítás jó lehetőség arra, hogy minél többen megismerjenek, és én is számos tehetséget ismerjek meg” – mesélte Christina. A kiállított munkákat Szekernyés János műkritikus, a Romániai Képzőművészek Szövetsége temesvári szervezetének elnöke méltatta. A május 14-én záruló Bánsági Magyar Napokon fotókiállítást, koncertet, színházi előadást, néptáncgálát is rendeznek, a rendezvénysorozat nemcsak a temesváriakat, hanem számos település lakóit is mozgósítja a térségben. Sőt a határokon is átnyúlik, mivel a Hagyománykeresőben című néptáncgálán a Szeged Táncegyüttes is fellép, a zenei aláfestést pedig a szabadkai Juhász Zenekar szolgáltatja. A sokszínű programmal a szervezők lehetőséget adnak a nagyvárosi, illetve a vidéki környezetben tevékenykedő civil szervezeteknek, hagyományőrző csoportoknak a megismerkedésre, kapcsolattartásra, tapasztalatcserére. Emellett szeretnék felhívni a figyelmet a magyar etnikum létezésére, kulturális megvalósításaira, miközben a más nemzetiségűeket is megszólítják, mintegy jelezve, hogy az itteni magyarság minőségi módon járul hozzá a térség szellemi életéhez.
Farkas-Ráduly / Krónika (Kolozsvár)

2017. május 5.

A határig meghosszabbított M3-as autópályáról is egyeztettek Orbán Viktorral
román-magyar határ átjárhatóságát, illetőleg a közlekedés gyorsabbá és biztonságosabbá tételét érintő projektről egyeztettek RMDSZ-es helyi politikusok Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel csütörtök délelőtt Csengerben, a kistérségi tanuszoda átadását követően. A miniszterelnök beszédébe is belefoglalta a határ két oldalán élők életének megkönnyítését jelentő projektek egy részét.
„Éppen az elmúlt időszakban fordultam Románia belügyminiszter asszonyához azzal a kérdéssel, hogy mit kívánnak tenni a magyarországi határrészen kialakult kilométer hosszú autósorokkal és az emiatt tűrhetetlenül hosszúra nyúló várakozási idővel, s máris megérkezett a válasz, Magyarországról. A magyar fél kormányhatározatot fogadott el a témával kapcsolatban, mely szerint megszüntetik a szigorított ellenőrzést” – újságolta Magyar Lóránd parlamenti képviselő, majd elmondta, hogy ez jelentősen csökkenteni fogja a várakozási időt, amely miatt a torlódások kialakultak. Ez örömhír azok számára, akik csak időnként lépték át a határt, de főleg azoknak, akik a magyarországi lakhelyük vagy munkahelyük miatt naponta kénytelenek voltak több órát is várakozni. A bukaresti törvényhozó a meglévők mellett ideiglenesen megnyitott határátkelőhelyekkel kapcsolatban is kérdezett a belügyminisztertől. Ám ehhez a témához is érkezett jó hír Magyarországról.
„Azt az ígéretet, miszerint Magyarország kormánya indítványozni fogja egy Csengert és Óvárit összekötő határátkelő megnyitását, több szempontból is hasznosnak látom. Egy újabb határátkelő alternatívát biztosít és tehermentesíteni tudja meglévőket, ugyanakkor Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gazdaságát is szorosabbá tudja fűzni”– nyilatkozta Pataki Csaba, Szatmár megye tanácsának elnöke az Orbán Viktorral folytatott megbeszélést követően. A megbeszélés azonban nem csak a határátlépőknek hozott pozitívumot, egy korábbi ígéret is megvalósulni látszik.
„Az utóbbi egy hétben két kiemelkedően fontos hírt is kapott Szatmárnémeti. Az egyik ugye a terelőút megépítéséhez szükséges ingatlan kisajátításokról szóló kormányhatározat, most pedig annak az ismételt ígérete, hogy a magyar kormány az M3-as autópályát meghosszabbítja a határig, s a tervezést már idén meg is oldják. Ez azt jelenti, hogy nem csak tehermentesítjük a megyeközpontot, de az eddiginél gyorsabban is rákapcsolódhatunk majd Európa autópálya-hálózatára, már rögtön, ahogy átlépünk majd a határon” – nyilatkozott két, mindenki számára igencsak örvendetes hírről Szatmárnémeti polgármestere, Kereskényi Gábor. szatmar.ro

2017. május 5.

Meleşcanu a kisebbségvédelemről
A nemzeti kisebbségek jogainak szavatolása szükséges ahhoz, hogy a térségben biztosítható legyen a regionális stabilitás, biztonság és a jószomszédi viszony. Ezt Teodor Meleșcanu külügyminiszter nyilatkozta tegnap egy konferencián.
Kifejtette, Románia valószínűleg azon európai országok egyike, ahol a legfejlettebbek a nemzeti kisebbségek védelmét biztosítani hivatott szabványok. Úgy vélte, hogy a kisebbségi jogok betartása az érettség jele Európában, ahol túlteng az intolerancia szelleme, ezért többször pusztított már etnikai vagy vallási többség és kisebbség közötti konfliktus. Meleşcanu aláhúzta, hogy a múlt tanulságait ma sem szabad elfelejteni a globalizáció és a társadalmi-gazdasági problémák okozta nyugtalanság közepette. Megállapította, hogy az utóbbi időben fokozódott az intolerancia által generált gyűlöletbeszéd, amit állami és nem állami entitások táplálnak többé-kevésbé finom mechanizmusokkal a kollektív mentalitás ellenőrzésére irányuló stratégiai kommunikációval és információs háborúval. Ezért Románia elköteleződése az egységes Európa és az erős transzatlanti kapcsolat mellett nemcsak a kormány külpolitikai célkitűzése, hanem a társadalom egészének a stratégiai választását is jelenti, mondta a külügyminiszter. Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 5.

Tanári és művészi munkájában egyaránt örömét lelte
Orbán István gyűjteményes kiállítása a Minerva-házban
Sok jó művész, író, pedagógus van, olyanok azonban, akiket mindhárom kategóriában számon tartanak, jóval kevesebben vannak. Orbán István „az ő táborukat gyarapítja”, jegyezte meg Németh Júlia műkritikus a 2016 áprilisában elhunyt képzőművész-tanár gyűjteményes kiállításának szerda délutáni megnyitóján Kolozsváron. A Minerva Művelődési Egyesület és a Művelődés Galéria szervezésében létrejött eseményen ugyanakkor bemutatták a Művelődés Egyesület által megjelentetett, A szépművészet hármas útján című, Orbán István munkásságát összegző albumot.
A kiállítást méltató műkritikus szerint Orbán István grafikái összetéveszthetetlenek, „a fehér és a fekete ellentétét békévé oldja a szürkék megannyi variációja, az éles vonalbeszédet pedig a folthatásos fogalmazás variálja”. Németh Júlia felhívta a figyelmet arra is, hogy a tavaly elhunyt művész az évek során a Barabás Miklós Céh tevékenységében is részt vállalt, minden csoportos kiállításon szerepelt munkáival, ugyanakkor egyéni kiállítással is jelentkezett, de tanárként bemutatta báthorys diákjainak a rajzait is.
Művészek ritkán jó tanárok, a jó tanár nemcsak tanít, tudást ad át, hanem nevel is, kezdte beszédét Timár Ágnes, a Báthory István Líceum igazgatója, aki Orbán István tanári munkásságát méltatta a megnyitón. – Ahhoz, hogy jó nevelők legyünk, nyitott szemmel kell járnunk a földön, figyelnünk, meglátnunk és megértenünk az emberi természetet és az emberi lelket – jegyezte meg az igazgatónő. Úgy vélte, nehéz a tanári és a művészi hivatást összegyeztetni, de Orbán István ebben is kivételt jelentett, egész tanári pályafutása alatt soha nem érezték „a művész türelmetlenségét, aki a nebulók tanítására, nevelésére pazarolja tehetségét és idejét”. Az igazi nevelők figyelmével és szeretetével fordult diákjai felé, és betegségében sem hagyta cserben őket, fűzte hozzá. – Ugyanakkor, mint a Báthory-líceum tanára, felelősségének érezte, hogy feltámassza a nagy múltú iskola, a piarista gimnázium rajziskolájának hagyományát, nemcsak felkutatva és megőrizve annak tárgyi örökségét, de bekapcsolva intézményünket az iskolai képzőművészet egyetemes vérkeringésébe. Orbán Istvánnak köszönhető a Klubgaléria újraindítása is, több mint húsz kiállítást szervezett négy év alatt, közben pedig évente megszerkesztette a Báthory-naptárat, megszervezte a Báthory-napok hagyományossá vált kiállítását, és számtalan versenyre benevezte diákjait. Örömét lelte munkájában, büszke volt iskolájára, diákjaira – sorolta a képzőművész-tanár érdemeit Timár Ágnes igazgató.
A szépművészet hármas útján című, Orbán István munkásságát összegező monografikus albumról Szabó Zsolt, a kötetet megjelentető Művelődés Egyesület munkatársa beszélt, megemlítve, hogy a kiadványban igyekeztek mindenben a művész által leírt, elmondott vagy inkább csak szuggerált szándékát követni, ebben a munkában pedig óriási részt vállalt Orbánné Balaskó Erzsébet, aki a legapróbb részletket is igyekezett kideríteni, tisztázni az utalásokat.
A kiállítás május 18-ig tekinthető meg a Minerva-ház emeleti termeiben (Napoca/Jókai utca 16 szám), munkanapokon, 11 és 16 óra között.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 5.

A nézeteltérések továbbra sem hiányoznak
Három tanácsi határozat a katolikus iskola mellett
A tanügyminiszternél tett látogatás nyomán, amelyen a helyi hatóságok ultimátumot kaptak, hogy május 15-ig kötelező módon hárítsák el az akadályokat a Római Katolikus Teológiai Líceum további működését illetően, tegnapi rendkívüli ülésén újabb három határozatot hozott a marosvásárhelyi tanács. Tette ezt annak ellenére, hogy a polgármesteri hivatal jegyzője és jogtanácsosa, valamint az iskolaügyi igazgatóság ellenvéleményt fogalmazott meg a határozattervezetekkel kapcsolatosan.
A képviselők közel háromórás vita nyomán döntöttek arról, hogy a tanács elrendeli a Római Katolikus Teológiai Líceumnak mint önálló jogi személyiségnek a létrehozását, általános iskolai alsó és felső, valamint középiskolai tagozattal. A határozat rendelkezik arról is, hogy a tanfelügyelőségnek módosítania kell Marosvásárhely 2017–18-as iskolahálózatának a tervét, belefoglalva abba az önálló jogi személyiséggel rendelkező katolikus iskolát is. A második elrendeli a sokat vitatott 2014. évi 241-es tanácsi határozat kiigazítását, amelyben az áll, hogy a tanács „javasolja” a Római Katolikus Teológiai Líceum megalapítását (azzal a feltétellel, ha megkötik a szerződést, hogy a Római Katolikus Státus tulajdonában levő Mihai Viteazul utca 15. szám alatti épületet bérbe adják a polgármesteri hivatalnak), a javasolja szót a jóváhagyja szóval helyettesítik.
A harmadik elfogadott határozat pedig egy tanácsosokból álló héttagú bizottságról rendelkezik, amely az érintett hivatalok meghívottaival hat hónapon át követni fogja az iskola helyzetét, és megoldásokat keres a felmerülő problémákra.
A tanácsosok a vita nyomán megszavazták a Szabad Emberek Pártja és annak tanácsosa, Hermann Mark Christian által összeállított határozattervezeteket. A tanácsülés előtt Vass Levente, az RMDSZ városi szervezetének elnöke és Csíki Zsolt, a tanácsi frakció vezetője egy rövid sajtótájékoztató során kijelentette: voltak ugyan nézeteltéréseik a POL tanácsosaival, akik nem álltak melléjük, amikor megtagadták a költségvetés megszavazását, hogy a katolikus iskola problémáinak a megoldását sürgessék, továbbá a Szabad Emberek Pártjának képviselői bejelentették, hogy a jegyző ellenvetése miatt nem szavazzák meg az RMDSZ-tanácsosok korábbi határozattervezetét az iskolahálózattal kapcsolatosan, ezúttal mégis támogatni fogják a POL tanácsosainak javaslatát az RMDSZ-képviselők által tett kiegészítésekkel. Mivel a Szabad Emberek Pártjának tanácsosai azt kérték, hogy tartsák fenn a módosító indítványokat, egy rövid szünet után lemondtak azokról, és a tervezeteket abban a formában szavazták meg, ahogy a POL tanácsosai benyújtották és utólag kiegészítették. A többi párt képviselői közül ketten nemmel szavaztak, a többiek pedig tartózkodtak a szavazás során.
Hosszabb vita keletkezett amiatt is, hogy az RMDSZ-képviselők és Hermann Mark Christian mellett a szocáldemokrata és a liberális tanácsosok közül Benedek Theodora kivételével más nem akarta vállalni a bizottságban való részvételt.
Szövérfi László jegyzőtől számon kérték, hogy miért fogalmazott meg ellenvéleményt, holott ő is jelen volt a Pavel Năstase tanügyminiszterrel folytatott megbeszélésen, ahol a helyi hatóságok képviselői utasítást kaptak a katolikus iskola helyzetének rendezésére. A jegyző nyilvánosan elmondta, és kérdésünkre megerősítette, hogy azért nem ért egyet az iskola létrehozásával, mivel a mai napig érvényben van a minisztérium fejlécével a megyei tanfelügyelőség által kibocsátott 2015. augusztus 31-i határozat, amely a helyi tanács 2015. január 29-i 33-as döntésére hivatkozva rendelte el a Római Katolikus Teológiai Líceum megalapítását. Az iskola tehát létezik, ezért – véleménye szerint – nem kell megalapítani. Érdeklődésünkre hozzátette, hogy az említett okirat alapján egy végleges és visszavonhatatlan bírói ítélet hiányában a tanfelügyelőségnek nem volt joga a tanintézményt kihagyni a város iskolahálózatából, és megtiltani a kezdő osztályok indítását. Ebből kiindulva a jegyző javaslata az volt, hogy egy teljesen új iskolát kellene alapítani arra a lehetőségre felkészülve, hogy az iskola jelenleg érvényes alapító okiratainak törvényen kívül helyezése esetében legyen ahova áttenni az osztályokat. Ha erre nem lesz szükség, az újonnan létrehozott iskolát fel lehet számolni. Ezt kellett volna megbeszélni és határozattervezetet összeállítani a minisztériumban eldöntött szerdai találkozón, ami az RMDSZ-képviselők hiányában nem valósult meg – nyilatkozta Szövérfi László.
A tanácsülést Peti András irányította. Bevezetésképpen Stănescu Aurora, az Unirea Főgimnázium igazgatónője próbált eléggé nem valóságosan hangzó érvekkel az együttélés fontossága mellett érvelni, valamint a státus és a polgármesteri hivatal között megkötött szerződésnek a be nem tartását kifogásolni az osztálytermek elosztását illetően. Kijelentette, hogy nincsen szükség etnikai alapon szervezett iskolákra, és cáfolta, hogy az Unirea meg akart válni a magyar diákoktól és pedagógusoktól. A feldobott labdát a POL képviselői hamar leütötték azzal az érvvel, hogy a legnagyobb erdélyi magyar közösségnek önazonossága megőrzésének érdekében joga van önálló iskolákra. Ami pedig a szerződést illeti, az ülésen jelen levő Holló László, a Gyulafehérváron székelő Római Katolikus Státus igazgatója felolvasta a státus és a polgármesteri hivatal közötti szerződés azon cikkelyét, amely szerint a szerződés törvényerővel bír, és az abban vállaltakat a polgármesteri hivatalnak is teljesítenie kellene.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

2017. május 5.

Trianonról szakszerűen: egy vitatott projekt perspektívái
Beszélgetés Ablonczy Balázs történésszel
Ioan Aurel Pop akadémikus, a BBTE rektora múlt héten Bukarestben, majd azt követően hivatalos Facebook-oldalán is súlyos vádakat fogalmazott meg a Magyar Tudományos Akadémia által 2016-ban elindított öt évre szóló, Trianon 100 Lendület Kutatócsoporttal kapcsolatban. A román történész szerint a trianoni békeszerződést első alkalommal feldolgozó grandiózus projekt súlyosan veszélyezteti Románia nemzetközi hírnevét, torzítja a román történelmet és beárnyékolja a Román kormány által 2018-ra tervezett Nagy Egyesülés centenáriumi ünnepségsorozatát. A román és magyar sajtót egyaránt felkorbácsoló nyilatkozatra hivatalos nyilatkozatban reagált a Magyar Tudományos Akadémia oldalán és a projekt Facebook-lapján is Ablonczy Balázs történész, aki lapunknak beszélt a Trianon 100 elnevezésű projektről, annak céljairól és perspektíváiról.
– Román akadémiai közegben és a román sajtóban is óriási visszhangot keltett Ioan Aurel Pop akadémikus, történész nyilatkozata, amely szerint az Önök projektje súlyosan árt Románia nemzetközi hírnevének és az 1918-as centenáriumi ünnepségsorozat sikerességének. A Magyar Tudományos Akadémia honlapján magyarul, míg a közösségi médiában két nyelven, a magyar mellett románul is válaszoltak a vádakra. Volt-e eddig bármilyen jellegű együttműködése a Román Akadémiával vagy annak történész-tagjaival?
– Nem vagyok még most sem biztos benne, hogy a szemrehányás nekünk szólt. Nálunk nincs titok, ez egy tudományos műhely, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia finanszíroz, nem a kormányzat. Nem szeretném magamra venni az elhangzott vádakat: a Trianon 100 viszont kétségtelenül a mi elnevezésünk. Nekem személyesen elég kevés találkozóm volt a román tudományossággal: elszórt találkozók tudományos konferenciákon, de a munkatársaimnak annál több. Vannak románul beszélő kutatók a közösségben, többen román vagy román-magyar témákban írták a doktori munkáikat.
– A projekt kétnyelvű, magyar és angol nyelvű honlapján részletesen bemutatják a trianoni békeszerződéssel eddig foglalkozó magyar és nemzetközi szakirodalmat. Felhasználják-e a román kutatás irodalmát is és milyen jellegű együttműködést terveznek a romániai magyar és román kutatókkal?
– Természetesen felhasználjuk, Zahorán Csaba kollégám például odaadóan követi a román szakirodalmat és a népszerűsítő történelmi munkákat és időnként felhívja a figyelmünket egy-egy újabb darabra. A mostanihoz hasonló afférok sohasem jönnek jól, mert a kutatástól vonnak el időt: hónapok óta készítünk elő egy workshopot román és szlovák történészekkel. Nem tudom, hogy ennek így mennyi vonzereje lesz Romániában, ki látja jobbnak, hogy távol maradjon egy tudományos eszmecserétől, csak azért mert hangulatkeltés zajlik a szervezők ellen.
– Az ötéves projekt négy fő témára összpontosít: a békeszerződés nemzetközi kontextusára és írott forrásaira, az összeomlásra és a korabeli magyar társadalomra, a békerendszer megszilárdulására és Trianon utóéletére. Milyen nehézségek és várható eredmények elé néz egy ilyen nagyméretű és 22 főből álló 5 éves projekt?
– A nehézség ilyen nagy létszámnál a munkák összehangolása, az eredményes csapatmunka kialakítása és az adminisztráció. A legfontosabb, hogy művek szülessenek, és új utakon indíthassuk el a történeti kutatást.
– Ön számos munkájában, így a Trianon – legendák című 2010-es kötetében is foglalkozott már ezzel a témával, de a műveltebb nagyközönség a televízióból is jól ismerheti, ahol több műsorban és ismeretterjesztő filmben igyekezett az ún. Trianon-szindrómához kötődő legendákat, tévhiteket feloszlatni. Hogyan látja most Trianon megítélését a magyar társadalomban és milyen hatást remél a projekt nagyközönségre gyakorolt hatásától?
– A békeszerződés történeti körülményei, a háborús összeomlás változatlanul érdekli az embereket. A célunk, hogy a történések társadalmi arcát mutassuk be: a menekültkérdést, a közellátást, az erőszak elszabadulását, a gazdasági következményeket, és hogy közép-európai összefüggésekbe helyezzük az akkor történteket. Szándékaink szerint ez egy múltfeltáró, ugyanakkor új, érvényes tudást adó, jövő nemzedékeknek erőt és ismeretet adó projekt. Régi küzdelmeket nem szeretnék újrajátszani.
Portré: Dr. habil. Ablonczy Balázs (szül. 1974, Budapest) történész, egyetemi docens, a 20. századi magyar történelem, diplomácia és művelődéstörténet elismert kutatója. Párizsi és budapesti tanulmányait követően számos tudományos intézet munkatársa volt, jelenleg az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársaként és az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékének docenseként dolgozik. 2011 és 2015 között a Párizsi Magyar Intézet igazgatója volt. Művei közül kiemelendő a Teleki Pálról szóló 2005-ös monográfiája, a Trianon legendák (I és II. kötet) szóló művei valamint a két kiadást megért Visszatért Erdély (1940–1944) című monográfiája. 2016 óta a Magyar Tudományos Akadémia által öt éven át 150 millió forinttal támogatott Trianon 100 Lendület kutatócsoport vezetője.
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 5.

Háromszékiek a Góbéfesten
A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes három előadással, a TransylMania egy koncerttel lép fel jövő héten a Manchesterben szervezett Góbéfesten, amelynek célja a magyar kultúra népszerűsítése az angol közönség körében.
A civil kezdeményezésből létrejövő esemény főszereplője a zene és a tánc, az előadások mellett működik majd zenei és néptáncműhely, kézművesvásár, bemutatják a magyar hagyományos konyha néhány ínyencségét, külön küldöttség szállítja az Igazi Csíki Sört. A május 12–14. között rendezett fesztivál helyszíne Manchester központja, a városháza előtti színpadon a Háromszék Táncegyüttes pénteken A banda, szombaton a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta, vasárnap Az én mesém című előadást mutatja be, a TransylMania szombaton koncertezik. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 5.

Újabb videóklip készül (Örökségünk mozgalom)
A Paksról (Kézdivásárhely egyik magyarországi testvérvárosából) indult Örökségünk mozgalom egy dallal szólította meg a földkerekség magyarságát, ezreket vonva be Bécstől Kézdivásárhelyig, Kanadától Új-Zélandig a magyar nyelv megőrzését, a magyarság megtartását szorgalmazó megmozdulásba.
A szervezők Örökségünk címmel videóklip-pályázatot hirdettek a világban szétszóródott magyarság számára. Tervük az volt, hogy határoktól, földrésztől függetlenül buzdítsák a magyarokat, énekeljék el a paksi Gyulai István Örökségünk című szerzeményét, rögzítsék, és töltsék fel a mozgalom honlapjára. Az Örökségünk klippályázat tavalyi második fordulójának győztesei között háromszékiek is voltak. A Legjobb produkció díját megosztva kapta Gelence és a kézdivásárhelyi Step by Step Egyesület.
Nemrég újabb pályázatot írtak ki a mozgalom megálmodói Történetek a ládafiából címmel, amelyre Kis Emese, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző tanára is benevezett. Az első forgatásra szerdán a Molnár Józsiás park zenepavilonjánál került sor mintegy százhúsz személy részvételével. A klip elkészítésében a Zöld Nap Egyesület, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete, a Vackor Napközi Otthon kiscsoportja, a Bod Péter Tanítóképző három osztályának hetvenöt tanulója, Taierling Péter Ferenc, a Praetoria Egyesület és Péter János, a Kézdiszéki Székely Tanács elnöke vett részt. A technikai kivitelező Pászka Zoltán informatikatanár, rendező Kis Emese. A rövidfilmek beküldési határideje május 15.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 5.

Újraalapítanák az iskolát
A marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újbóli megalapításáról fogadott el határozatot tegnapi ülésén a város önkormányzati testülete. A rendkívüli ülésen 22 képviselő volt jelen, a határozatot a beterjesztő Szabad Emberek Pártja (POL) három és az RMDSZ tíz képviselője szavazta meg.
A szavazást élénk vita előzte meg, amelyben a város jegyzője, Szövérffi László közölte: törvénytelennek tartja, ezért nem ellenjegyezte a tervezetet. A jegyző szerint azért nem dönthet az önkormányzat a Római Katolikus Gimnázium megalapításáról, mert a gimnáziumot egyszer már megalapították. Hozzátette: igaz ugyan, hogy az alapításról hozott korábbi határozat törvényességét a bíróság vizsgálja, de míg ebben a perben nem születik jogerős ítélet, a korábbi intézményalapítást érvényesnek kell tekinteni. A POL képviselői egy másik határozattervezetben a korábbi iskolaalapítási határozat kiigazítását is kezdeményezték, és egy olyan önkormányzati bizottság létrehozására is javaslatot tettek, amely az iskolaügy rendezésével foglalkozik. Mindkét határozatot az RMDSZ és a POL képviselőinek a szavazataival fogadta el a testület. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 5.

Bemutató a kamarateremben (Tamási Áron Színház)
Harold Pinter Évforduló című darabjának magyar nyelvű ősbemutatóját tartja a Tamási Áron Színház társulata ma 19 órától a kamarateremben. Az előadás rendezője a román színházi szakma egyik jelentős alkotója, az UNITER-díjas Alexandru Dabija, aki korábban I. L. Caragiale Karnebál című darabját rendezte Sepsiszentgyörgyön.
Az Évforduló egy abszurd felé hajló vígjáték, mely a Nobel-díjas brit Harold Pinter késői művei közé tartozik, és amelyet a londoni Almeida Színházban mutattak be először 2000-ben. A darab színtere egy vendéglő, szereplői pedig az ott dolgozó és vacsorázó emberek, akik hétköznapinak tűnő beszélgetéseiből egyre több titok lepleződik le, megmutatva, hogy a felső társadalmi státusz máza alatt milyen triviális hazugságok és csalások lapulnak. A beszélgetés egyik kulcsfigurája a pincér, akinek a szövegei egy egészen más világot állítanak az újgazdagok mézesmázos világa mellé.
A színház ajánlója szerint a darab olyan érdekesen használja a nyelvet, mintha nem is a szereplők szavait, hanem a szerző utalásait hallanánk a párbeszédekben, az előadás sajátos pinteri humora pedig annak ellenére, hogy a valóság határát súrolja, nagyon közel áll a ionescói abszurdhoz. Mint írják, elsősorban a színészi játék által bomlik ki az előadásban az az ironikus, abszurdba hajló világ, amelyben a logikátlannak tűnő értékek helyébe a perverzió és a romlottság került.
„Azért Harold Pinter, mert ő egy nagyon kevéssé ismert, játszott szerző Romániában, annak ellenére, hogy az egyik legfontosabb huszadik századi európai drámaíró, akinek az Évforduló című darabja olyanfajta fenyegetettségérzésről és rejtett veszélyről szól, amelyet egyre erőteljesebben érzünk manapság” – nyilatkozta a rendező lapunknak. Arra a kérdésre, hogyan dolgozott együtt a Tamási Áron Színház társulatával, Alexandru Dabija azt válaszolta, hogy mivel babonás ember, csak halkan jegyzi meg, nehogy megigézze a csapatot: tapasztalatai szerint a sepsiszentgyörgyi a legjobb magyar társulat az országban.
Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 5.

A kisebbségek védelméért (Közmeghallgatás az európai parlamentben)
Az Európai Parlament Petíciós Bizottsága (PETI) közmeghallgatást tartott tegnap Brüsszelben Harc az Európai Unió polgárainak az uniós tagországokban történő diszkriminációja ellen és a kisebbségek védelme címmel, amelyen Tőkés László EP-képviselő és Fancsali Ernő kolozsvári polgárjogi aktivista az erdélyi magyarok jogaiért szólalt fel.
A program bevezetőjében Cecilia Wikström PETI-elnök elmondta, hogy számos új állampolgári petíció érkezett be a bizottsághoz a legváltozatosabb témakörökben, amelyek azt mutatják, hogy a polgárok bizonyos csoportjainak – mind egyéni, mind kollektív – hátrányos megkülönböztetése történelmi gyökerekkel rendelkezik a kontinens számos országában. Ugyanakkor az uniónak épp a nemzeti kisebbségek ügyében van a legkisebb hatásköre, holott a petíciók nagy része ebből a szférából érkezik.
Az előterjesztések, hozzászólások és kérdések rendjén több magyar vonatkozású ügy is napirendre került, például az oktatás terén gyakorolt közvetett vagy közvetlen diszkrimináció tárgyában felvetett esetek kapcsán Tőkés László EP-képviselő, a PETI póttagja hozzászólásában a romániai magyar közösség sérelmeire hívta fel a figyelmet, konkrét esetekként a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium visszaállamosítását és a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium tervezett megszüntetését említve, amelyek nemcsak az etnikai és vallási kisebbségek jogait sértik, hanem a tulajdon, a szabad vallásgyakorlás és az anyanyelven való tanulás jogát is. A képviselő a romániai csángó magyarok, a szerbiai vlachok, a litvániai lengyelek és más kisebbségek anyanyelvű oktatásáért-neveléséért-hitéletéért is síkra szállt.
Fancsali Ernő kolozsvári polgárjogi aktivista saját petíciójának indoklása során elmondta, hogy másfél évtizede folyik eredménytelen civil küzdelem Erdély fővárosában a jelentős számú magyar kisebbség nyelvi jogainak érvényesítéséért, de sem a közigazgatásban, sem a nyilvánosság különböző terein nem történt áttörés, ami egyébként jellemző egész Romániára, ahol az állam saját törvényeit is képtelen betartani és betartatni. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 5.

Gyűlöletkeltés felsőfokon
Gondolhattuk volna, hogy legalább két kampány között, amikor még távol vannak a következő választások, valamelyest csitulnak a magyarellenes indulok, ritkulnak az ellehetetlenítésünket célzó rendelkezések, kezdeményezések. Reméltük, a 2018. végi nagy évforduló előtt, legalább idén kicsit nyugtunk lesz, jövőre tartogatják puskaporukat a nagy nemzetféltők. Ám nem így történik, majdnem naponta szembesülünk egy-egy újabb megalázó húzással, és még riasztóbb kép feslik fel, amikor valamelyik nemzetközi emberijog-védő szervezet vagy fórum számba veszi az elmúlt esztendő jogsérelmeit. Nem fogynak, sőt, mintha szaporodnának, és évről évre kiegészülnek újabbakkal.
Számunkra sok újat nem mondott az ActiveWatch civil szervezet romániai sajtószabadságról szerdán közzétett legfrissebb jelentése, ám aggasztó így egy kupacban látni a magyarellenes megnyilvánulások sokaságát: a székely jelképek, illetve magyar feliratok üldözése, az autonómiatüntetések szervezőinek megbírságolása, újabb és újabb, „kifejezetten a magyar kisebbség ellen irányuló törvénytervezetek” megjelenése. S kimondják azt, amit tudunk, de román részről ritkán fogalmaznak meg: „a magyar közösség nyelvi jogokra és területi autonómiára irányuló politikai célkitűzéseit az állam és a sajtó egy része is megbélyegzi, és ezzel megakadályozza, hogy azokról közvita bontakozzon ki”, elvitatják a magyar közösségtől a szabad véleménynyilvánítás jogát arra hivatkozva, hogy az alkotmány egységes és oszthatatlan nemzetállamként határozza meg Romániát. S talán ez utóbbiak a legsúlyosabbak, csírájában fojtják el még az esélyét is annak, hogy a román közvélemény érdemben megismerje, valóban mit is akar a magyar közösség, hogy tisztázódjék, az autonómia nem egyenlő az elszakadással, amint ezt ma oly sokan próbálják elhitetni. Pedig a józan, értelmes vita, az érvek, ellenérvek ütköztetése nyithatna utat egymás felé, a valós szándékok megismerése oszlatna a ködön és gyűlöleten. Ezt pedig valakik nagyon nem akarják.
Hiába hát a jóhiszemű helyzetfelmérések, jelentések, ha azok ajánlásai falra hányt borsóként peregnek le az érintettekről. Ha a sajtó úgy tekint Székelyföldre, mint egy idegen, nem is létező, csak botrányaiban szóra érdemesíthető régióra, ha a hatalom birtokosai mindegyre okot találnak vegzálásunkra, ha a politikusok egymást igyekeznek túllicitálni magyarellenes javaslatokkal. Nehezen hihetünk helyzetünk jobbulásában, ha az akadémikusoktól az egyszerű tévériporterig oly sokan a befolyásosok közül gyűlöletkeltésre rendezkedtek be, ha megnyilatkozásaik a legsötétebb Ceaușescu-kor nacionálkommunista eszmeiségét idézik.
És még csak 2017-et írunk, a java jövőben következik...
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 5.

Csíksomlyóra is várják Ferenc pápát a római katolikus püspökök
Csíksomlyó is szerepel azok között a helyszínek között, amelyekre a romániai katolikus püspökök meghívták Ferenc pápát.
A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia pénteken zárult kolozsvári ülésén vitatta meg a várt pápalátogatás kérdését. Az ülésről kiadott közlemény szerint a püspökök a pápát egyes romániai katolikus közösségek körébe és zarándokhelyeire hívták meg. Ezek között Balázsfalvát, Csíksomlyót, Máriaradnát és Bákót említették. Muary Buendia bukaresti apostoli nuncius arról tájékoztatta a római katolikus és görög katolikus püspökök közös testületét, hogy a pápa el akar menni Romániába „az egység nevében szervezett látogatásra".
A püspöki konferencia kolozsvári ülését záró sajtótájékoztatón Ioan Robu bukaresti érsek szinte biztosnak mondta Ferenc pápa 2018-as romániai látogatását. Úgy vélte: a látogatás alkalmat nyújtana arra, hogy ennek keretében avassanak boldoggá hét – a kommunista börtönökben elhunyt – görög-katolikus püspököt.
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek az MTI-nek telefonon elmondta: a püspöki konferencia megszavazta, hogy a pápa Csíksomlyón találkozzék a romániai katolikus egyházban többségben levő magyar híveivel. Hozzátette: az erre vonatkozó meghívót a jövő héten küldi el Rómába. Szerinte ezt az is indokolná, hogy az idén 450 éves a csíksomlyói búcsú.
Az érsek az MTI felvetésére emlékeztetett arra, hogy a gyulafehérvári főegyházmegye egy hónappal ezelőtt közzétett állásfoglalásában leszögezte: akkor válik lehetővé a pápa romániai látogatása, ha Bukarest biztosítja, hogy a hívek gyakorolhassák az alkotmányos kisebbségi és felekezeti jogaikat. Az állásfoglalásban elsősorban a kommunista rezsim által államosított egyházi javak visszaszolgáltatási folyamatának az elakadását és az egyházi oktatás akadályozását sérelmezték.
Az érsek a bukaresti pápai nunciust idézte, aki szerint a pápa sehova sem mehetne, ha a látogatás előfeltételének tekintené a katolikus sérelmek rendezését. „Ha a pápa a rendezetlen ügyek ellenére eljön, ezt azért teszi, hogy az ellentéteket kibékítse, az egységet elősegítse. Nem a románokhoz vagy a magyarokhoz, hanem a katolikus híveihez jön, de a többségi egyház esetleges szempontjaira is figyel. Bármely országban nyíltan beszél a problémákról, hogy a közbelépésével sikerüljön közelebb hozni az ellenfeleket. A katolikus elveket nem adja fel, de mindent megtesz azért, hogy az egységet ápolja" – magyarázta Jakubinyi György.
A gyulafehérvári érsek az MTI kérdésére kizártnak tartotta, hogy Ferenc pápa Románia és Erdély egyesülése centenáriumára érkezzen az országba. Hozzátette: a nuncius már tavaly tisztázta, hogy a pápa látogatása lelkipásztori jellegű lehet, és nem kapcsolható össze polgári és politikai évfordulókkal.
Jakubinyi György úgy vélte, ha a politikusok mégis megpróbálnák összekapcsolni Nagy-Románia megalakulásának az évfordulójával, ennek az lenne a következménye, hogy a hívek távol maradnának a pápalátogatás helyszíneitől. Felidézte: 1999-ben az ortodox egyház nem járult hozzá, hogy a Bukarestbe látogató II. János Pál pápa az erdélyi híveit is felkeresse. „Mi, püspökök ott voltunk Bukarestben, de a híveink nem jöttek el" – idézte fel az érsek. Az erdélyi látogatást szerinte az teszi indokolttá, hogy Romániában mind a római katolikus, mind a görög katolikus hívek többsége Erdélyben él.
Jakubinyi György elmondta: a pápalátogatás mindhárom hivatalos feltétele teljesült: a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia és Klaus Iohannis államfő már korábban, a Romániában többségi ortodox egyház feje, Dániel pátriárka pedig az idén küldött meghívót Ferenc pápának. Hozzátette: a Szentszék azt közölte, hogy Ferenc pápa 2017-es programjába semmiképpen nem iktatható be a látogatás, de 2018-ban lehetséges, hogy az egyházfő sort kerít rá.
MTI; Erdély.ma

2017. május 6.

Ingyenes utazási lehetőséget kaptak a Kárpát-medencei középiskolások
MTI - Május 17-ig jelentkezhetnek a középiskolák a Rákóczi Szövetség utazási programjára, amelyet a június 4-i nemzeti összetartozás napja alkalmából hirdettek meg.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a felhívás célja, hogy a Kárpát-medencei magyar középiskolások a nemzeti összetartozás napjához kapcsolódva egy másik Kárpát-medencei ország magyar közösségéhez látogassanak és minél több kulturális élményben, illetve emberi kapcsolatban gazdagodjanak.
A programot idén is pályázati formában hirdette meg a Rákóczi Szövetség, amelyre bármely Kárpát-medencei középiskola jelentkezhet.
A pályázat feltétele, hogy az utazó középiskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával közös programot szervezzen június 4-éhez kapcsolódóan.
Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amelyhez a Rákóczi Szövetség - az utazásban résztvevő diákok számától függően - 200 ezer forint utazási kerettámogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében.
Tavaly 361 Kárpát-medencei középiskola mintegy 13 ezer diákja kapcsolódott be a Szövetség Diákutaztatási Programjaiba - jelezték. maszol.ro

2017. május 6.

Erdélyi magyar diákok a Harvardon: előadástechnikában kevésbé, de szaktudásban felvették a versenyt
Egyedüli európai csapatként vettek részt a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos hallgatói az április 22-én lezajlott Harvard International Consulting Competition című esettanulmány-versenyen. Bár a döntőbe jutás nem sikerült, Szász Levente felkészítő tanár és a csapat is úgy véli: a gazdasági szaktudás szempontjából a kolozsvári csapat felvette a versenyt a világ legjobb egyetemeivel. A harvardi verseny kihívásairól, a nemzetközi tapasztalat tanulságairól kérdeztük az egyetemi oktatót, valamint az ötfős csapat két tagját, Éltes Ritát és Géger Gyopárt.
Hogyan készültetek a harvardi esettanulmány-versenyre?
Szász Levente: Alapvetően arra építettünk, hogy az ötfős csapat minden tagja, Éltes Rita (Menedzsment, 2. év), Géger Gyopár (Marketing, 2. év), Kelemen Kincső (Gazdasági informatika, 1. év), Deák Péter (Gazdasági informatika, 2. év) és Szabó Norbert (Pénzügy és bank, 2. év) – szerk. megj.) egy vagy két éve már részt vesz a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos egyetemi képzésében, így az ehhez a versenyhez szükséges gazdasági alapok nagyrészt mindenkinek megvoltak. Emellett a csapattagok a Gazdasági Tanácsadó Klub (GTK) szakkollégistái is, ahol az egyetemen szerezett tudást még jobban elmélyíthetik, kipróbálhatják azt különböző gyakorlati helyzetekben. Ezzel a „csomaggal” indultak el a diákok versenyezni.
Az esettanulmány megoldására biztosított tíz nap igen kevés idő arra, hogy speciálisan tudjunk készülni a Harvard versenyére, nagyrészt arra a tudásra kellett építeni, amit az egyetemen és a GTK szakkollégiumban fel tudtak halmozni. Volt tíz intenzív nap, amelybe ráadásul a húsvéti időszak is beleesett, a diákok azalatt különböző városokban voltak, így ahogy lehetett – online kommunikációval vagy egy városba szervezett találkozókkal –, megoldották, hogy együtt dolgozzanak a megoldáson. Ami még kihívást jelentett, hogy mindezt angol nyelven kellett elkészíteni, és eddig azért többnyire magyar nyelvű versenyekre jártunk.
Györfy Lehellel és Rácz Béla-Gergellyel készítettétek fel a csapatot. Ezt a feladatkört úgy kell elképzelni, mint például egy szakdolgozat irányító tanárét?
Szász Levente: Kicsit igen. A felkészülés piramisának alapja az egyetemen szerzett tudás, és erre építjük a szakkollégiumi képzést. A GTK-t az egyetemről mi hárman, vállalati részről pedig egy képviselő, Kerezsi Miklós koordinálja. A kollégákkal folyamatosan képezzük a hallgatókat ezekre a versenyekre, tulajdonképpen olyan, mintha egy véget nem érő „szakdolgozatírásra” készítenénk fel őket. Gyakorlatorientált, valós gazdasági problémák, helyzetek megoldására tanítjuk őket.
Érdekes egyébként, hogy az esettanulmányt mint oktatási módszert a Harvard Egyetem vezette be. Az esettanulmány tulajdonképpen egy részletes leírás egy konkrét vállalat múltbeli és jelenlegi állapotáról, itt mindig adódik egy kérdés, probléma, helyzet, amit meg kell oldani. Ha nincs konkrét probléma, akkor is kérdés, hogy mit csináljon a vállalat a következő három évben ahhoz, hogy továbbra is versenyképes maradjon a piacon. Ha megvan az egyetemen szerzett megfelelő gazdasági szaktudás, akár egy első-, másodéves hallgató is jól meg tud birkózni egy ilyen esettel.
Nemcsak a szakkollégiumban, hanem a menedzsment-oktatásban is intenzíven használjuk az esettanulmányokat. Megtanuljuk az elméleti tananyagot, és szemináriumon rögtön kipróbáljuk egy konkrét vállalat esetében, hogy az adott koncepciót hogyan lehetne alkalmazni. A gyakorlatias képzés megvalósítása érdekében az egyetemen és a szakkollégiumon belül is igyekszünk szorosan együttműködni a vállalatokkal.
A közgáz magyar tagozatán például minden évben mi is megszervezzük a saját esettanulmány versenyünket, a Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Versenyt. Ennek keretében minden évben együttműködünk egy helyi érdekeltségű romániai céggel, amely megoldást szeretne találni egy valós vállalati problémára, kihívásra, abból elkészítünk egy esettanulmányt, és azt kiadjuk a kolozsvári hallgatóknak, akik kidolgozzák, majd egy vállalatvezetőkből álló zsűri előtt bemutatják. Ez az a pont, ahol a tanárok már háttérbe lépnek, mi csak szervezzük a versenyt, a diákok eredménye teljes mértékben attól függ, hogy a régió meghatározó vállalatvezetői, a gyakorló gazdasági szakemberek mit gondolnak a hallgatók ötleteiről.
Általában a nyertes ötletet használják fel a cégek, vagy minden csapattól csipegetnek részmegoldásokat?
Szász Levente: Jellemzően csipegetnek minden csapattól. Azt hiszem, hogy a diákoknak pontosan ez az egyik legnagyobb élmény, amikor javasolnak valamit, és a versenyen elért helyezéstől függetlenül fél év után olvashatják az újságban, hogy a vállalat megcsinálta azt, amit ők kiötlöttek. Az esettanulmányozásból így mindhárom érintett fél nyer. Mi egyetemként nyerünk azzal, hogy a képzésünkön valós, gyakorlatorientált kérdésekkel foglalkozunk, letesztelhetjük azt, hogy amit tanítunk, azt tudják-e a hallgatók valós helyzetben használni. Jó a hallgatónak is, mert még csak egyetemen tanul, de már olyan, mintha egy vállalatnál dolgozna, és valós kérdések megoldásán dolgozhat úgy, ha hibázik, annak nem lesz súlyos következménye. A vállalatok meg olyan ötleteket kaphatnak külső szemlélőktől, amelyekre lehet, hogy ők egyáltalán nem gondoltak. A vállalatok jellemzően felhasználják ezeket az ötleteket, sőt a kolozsvári versenyünkre sokszor már évekkel előre megvannak a vállalati jelentkezők, akik a következő esettanulmány témáját szeretnék szolgáltatni.
Térjünk vissza a beszélgetés apropójára, a Harvard Egyetemen szervezett versenyre. Számodra nem volt meglepő, hogy első- és másodéves diákok értek el ilyen szép eredményt? Vagy ez teljesen megszokott az egyetemen, szakkollégiumon belül?
Szász Levente: Az az örömteli, hogy tulajdonképpen lassan megszokottá válik, hogy a magyar tagozatos közgazdász hallgatók és a szakkollégisták minden évben szállítják a jó versenyeredményeket. A meglepő viszont most az volt, hogy pont a legmagasabban rangsorolt egyetem, a Harvard versenyére sikerült továbbjutni. Aztán amikor megérkeztünk a helyszínre, és élőben tapasztalhattuk meg, hogy ténylegesen milyen komoly a szakmai színvonal, igazából akkor tudatosult bennünk, hogy milyen komoly sikernek tekinthetjük ezt a továbbjutást. Nagyon erős mezőny volt, szoros versennyel, szuper prezentációkkal, nagyon jó előadókkal és tehetséges, alapos gazdasági szaktudással rendelkező egyetemi hallgatókkal.
Mit éreztetek, amikor kiderült, hogy kijutottatok a harvardi fordulóba?
Géger Gyopár: Az egész nagyon hihetetlen volt. Most először vettünk részt ilyen jellegű versenyen, így nem tudtuk, hogy pontosan mik az elvárások. Izgatottan vártuk az eredményt, aludni is alig tudtunk. Amikor kiderült, hogy továbbjutottunk, még kaotikus volt az egész. Csak igazán akkor tudatosult bennünk, amikor már kint versenyeztünk. Vártuk, hogy be tudjuk mutatni a megoldásunkat, kíváncsiak voltunk a zsűri véleményére.
Éltes Rita: Maga a várakozás egy érdekes helyzet volt, mivel három-négy napon át nem aludtam, folyton lestem éjjelente az e-maileket, soha nem érkezett semmi. Aztán utolsó nap, amikor kezdtük feladni az egészet, hajnali 5 óra körül megérkezett a meghívó. Hatalmas öröm volt, azonnal szétküldtem a hírt a családnak, barátoknak. Igazából nem is fogtuk fel, hogy attól a perctől fogva mi történik velünk. Azon kaptuk magunkat, hogy mindenki gratulál, interjúkat, TV-riportokat készítenek, mi meg nem tudtuk lereagálni. Lassan letisztult aztán nekünk is, és jött a nyomás, hogy dolgozni, teljesíteni kell. Maga a periódus sem volt a legjobb, tulajdonképpen húsvétunk sem volt, mert azalatt is dolgoztunk az eseten.
Az egészben a legnagyobb pozitívum az volt, hogy nemcsak egy sima versenyző csapattal utaztunk ki, hanem barátokként. Így az egész kaland jó hangulatban, konfliktusmentesen zajlott, pedig azért nagy volt a stressz. A verseny előtt is ezt éreztem, amikor utoljára elpróbáltuk, hogy nagyon együtt vagyunk. Jókedvűen léptünk be a terembe.
Milyennek éreztétek a mezőnyt és azon belül a ti teljesítményeteket?
Éltes Rita: Szerintem meg lehetünk elégedve a munkánkkal. Ugyanazokat a stratégiai vonalakat követtük, mint a döntős csapatok, sőt szerintünk néhány ötletünk talán kreatívabb is volt. Az angol nyelv jelentett hátrányt, mert a többiek mind anyanyelvi szinten beszélték, vagy úgy végezték az egyetemi tanulmányaikat. A prezentációs technika az, amiben fejlődnünk kell, hogy az ötleteinket élvezhető, érthető módon tudjuk átadni a zsűrinek. Ilyen szempontból nekünk a Stanford bemutatója tetszett a legjobban, nagyon profi prezentációt tartottak, rengeteg munka volt benne, és azokat az értékeket hozták, amelyekkel mi is mint csapat, vagy mint GTK azonosulni tudunk.
Géger Gyopár: Az első négy helyezett szerintem sok mindent elárul. Színvonalas verseny volt, nagyon szép megoldásokkal. Volt szerencsénk megnézni az első négy helyezett megoldását, amit a koordinátor tanárunkkal át is beszéltünk. Szerintem a mi megoldásunk tartalmilag megállta a helyét, a többi csapatéhoz hasonló ötleteink voltak, úgy éreztük, hogy jól fogtuk meg az esettanulmány lényeget. Persze van hová fejlődni, de szerintünk nincs nagy szakadék.
Hogyan zajlott konkrétan a harvardi forduló?
Szász Levente: A világ minden tájáról, de főleg Észak-Amerika vezető egyetemeiről érkezett 24 továbbjutó csapatot újabb négy csoportra osztották a selejtezők eredményei alapján. Mindegyik hatos csoportból egy-egy csapat jutott tovább a verseny nagydöntőjébe – ezek végül a New York Egyetem: Stern School of Business, a texasi Rice Egyetem, a Stanford Egyetem és a Columbiai Egyetem voltak. A házigazda Harvard egyébként nem jutott be a döntőbe, ez is jól mutatja, hogy milyen versengés lehetett a csapatok között. A feladat egy olyan növekedési stratégia kidolgozása volt egy japán multinacionális vállalat, a Shiseido számára, amellyel 2020-ra bekerülhet a világ öt legnagyobb kozmetikaipari vállalata közé.
Mind szakmailag, mind pedig a javaslatok gyakorlatorientáltságának szempontjából is kiváló prezentációkat láttunk. Azt jól lehetett látni, hogy amit javasolnak a versenyzők a vállalatnak, az akár holnaptól megvalósítható. És amiben főleg az amerikai egyetemek igazán erősek, az az, hogy mindezt hogyan adják elő és el a vállalatvezetőkből álló zsűrinek. Hogyan győzik meg őket arról, hogy amit ők mondanak, az a vállalat számára a legjobb választás.
Mi nem jutottunk be a döntőbe, de azt gondolom, óriási lehetőség volt, hogy ezekkel a csapatokkal versenyezhettünk. Egyedi lehetőség az első-, másodéves kolozsvári hallgatóknak, hogy tapasztalhatták, hogy a Harvardon és hasonló színvonalú egyetemeken milyen verseny van. Amit viszont öröm volt látni, hogy a gazdasági szaktudás – az, hogy mit javasoltunk, azt hogyan dolgoztuk ki, gazdaságilag hogyan támasztottuk alá – az egyike azon aspektusoknak, amelyben fel tudtuk venni a versenyt akár a legjobb egyetemek csapataival is. A kolozsvári csapat javaslatai sok mindenben hasonlítottak például a Stanford Egyetem csapatának megoldásához. A prezentációs anyag és a dizájn is rendben volt, viszont a magabiztos előadásmód, a meggyőződés és a zsűri meggyőzése tényleg más ezeken a nagy egyetemeken.
A meggyőződés alatt arra gondolsz, hogy hisznek abban, hogy az ő javaslatuk a legjobb?
Szász Levente: Igen, legalábbis ez látszik rajtuk. Van erre egy nagyon egyszerű példa. A bemutató után a zsűritagok kérdésekkel tesztelik le a csapatokat, mert a zsűrit tényleg az érdekli, hogy holnaptól vagy fél év múlva a gyakorlatban be tudják-e vezetni azt a megoldást, amit a csapat javasol. Tudjuk, hogy ez így zajlik, mi is alaposan készülünk erre, de mégis jobban látszott az amerikai csapatokon, hogy bárki válaszolhatna az öt csapattag közül, mert ugyanazt a választ, ugyanolyan meggyőző erővel tudná elmondani, mint bármelyik kollégája.
Gondolkodtatok azon, hogy ezt a fajta meggyőző előadástechnikát, amit az amerikai csapatokban megfigyeltetek, itthon is be kéne valahogyan vezetni, vagy ez inkább egy kulturális kérdés?
Szász Levente: Amióta hazajöttünk, én személy szerint folyamatosan azon gondolkodom, hogy látva a világ élvonalát képviselő egyetemek alapképzéses csapatainak teljesítményét, vajon mi az, amiben nekünk előre kell lépni ahhoz, hogy bármelyik évben továbbjuthassunk a Harvard versenyére. Azt mindenképpen jó volt látni, hogy a közgáz kar magyar tagozatán és a szakkollégiumban nyújtott gazdasági képzéssel már fel lehet venni a versenyt akár a legjobb egyetemekkel is.
Az előadás módja, a prezentációs készség, a színpadi előadás – mert ez egy kicsit színház is, csak nem szórakoztatni, hanem meggyőzni kell a közönséget és a zsűrit a stratégia helyességéről – részben kulturális dolog. Az amerikai diákok egy vitakörnyezetben nőnek fel, ahol mindenféle véleményeket, meglátásokat ütköztetnek. Folyamatosan úgy tanulnak, hogy meg kell védeniük a saját véleményüket, és meg kell hallgatniuk, figyelembe kell venniük a másikat is. Tulajdonképpen örültem is, hogy ebben volt nagyobb lemaradásunk az ottani csapatokhoz képest, mert ez egy olyan képesség, amit viszonylag könnyen lehet fejleszteni.
Emellett természetesen folyamatosan tisztában kell lenni a legújabb gazdasági fejleményekkel, ha holnap megjelenik egy új üzleti modell, egy új vállalkozás, egy innovatív módszer, egy másik szabályozás, akkor azt nekünk ismernünk kell. Nem lehet megállni a gazdasági szaktudás oktatásában sem, folyamatosan fejlődni kell, de azt hiszem, a feltételek adottak ahhoz, hogy tarthassuk a lépést.
Az extracurriculáris tevékenységek bizonyára rengeteg időt és energiát emésztenek fel a mindennapjaidban. Lehet azt mondani, hogy ezekért a sikeres pillanatokért megéri a befektetés?
Szász Levente: Részben igen. Felkészítő tanárként elkísérni egy csapatot egy Harvard Egyetem versenyére nyilván egy komoly visszaigazolása annak a munkának, amit az egyetemen és a GTK-ban végzünk. De általánosságban azt mondhatnám, hogy nem a versenyeken elért eredmény az egyetlen jó megerősítés. Ugyanígy elégtétel végigkövetni a hallgatóink fejlődését, hogy ki honnan indul, és milyen szintre jut el három év alapképzés és két év mesteri után, vagy visszaemlékezni arra, hogy még kisdiákként érkezett az egyetemre, és gyakorlatilag a gazdasági élet kihívásaira készen álló üzletemberként végez a mesterin. Minden egyes egyéni fejlődésnek mi oktatók is a részesei vagyunk, és ezért biztosan megéri ebben a szakmában dolgozni.
Mit tanultatok ebből az egész nemzetközi tapasztalatból?
Éltes Rita: Közhelyesen: a kemény munka meghozza a gyümölcsét. Az egész – számomra legalábbis – egy visszaigazolás volt, hogy amit mi itthon Kolozsváron csinálunk, az igenis megállja a helyét ilyen szinten is, és kevés választ el attól, hogy jövőre esetleg mi is döntősek legyünk.
Géger Gyopár: Teljesen más a verseny stílusa kint, mint amihez mi hozzá vagyunk szokva. Ha majd még kijutunk ilyen színvonalú versenyekre, akkor jobban tudunk majd alkalmazkodni. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy lehetőségünk volt részt venni, nagyon sokat tapasztaltunk. Megéreztük, hogy mik a hiányosságaink, amelyeken mindenképp javítani fogunk, hiszen szeretnénk még nemzetközi versenyeken részt venni.
Tasi Annabella / maszol.ro

2017. május 6.

Hűek maradtak erdélyi gyökereikhez a bukovinai székelyek
A bukovinai székelyeknek sikerült megőrizni az erdélyi székelyektől való elválásuk után kialakított identitásukat, és sokat adtak hozzá a magyar kultúrához – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár szombaton Szekszárdon, egy székelyek visszaemlékezéseit tartalmazó könyv bemutatóján.
Potápi Árpád János a Babits Mihály Kulturális Központban rendezett esemény résztvevőit köszöntve hozzátette: a bukovinai székelyek az elmúlt 76 évben bizonyították, hogy nem rosszabbak az itt élőknél. „Becsületesen dolgoztunk, szorgalmasak voltunk, és megkapaszkodtunk ezen a tájon" – fogalmazott a bukovinai székely származású politikus. Ezt bizonyítja a Bukovinai Székelyek Szekszárdi Egyesülete is, amelynek már van közösségi háza, emlékparkja, rendezvényei – mondta az egyesület kiadásában napvilágot látott, Balladát éneklő című, a székelyek történetét harmincöt bukovinai székely visszaemlékezésein keresztül láttató kötet bemutatóján. Az államtitkár felidézte: a bukovinai székelység magyar népcsoport, de történetének közel két évszázada nem Magyarországhoz kötődik. „Közép-Európában több népnek van hasonló története; egy angolnak vagy amerikainak elég nehéz elmagyarázni, hogy Bukovina nem egy magyar tájegység, hanem Romániában van" – jegyezte meg. Beszélt arról is, hogy kevés olyan magyar népcsoport van, amely a bukovinai székelyekhez hasonló telepítéstörténettel bír. A székelység maguk is telepített népcsoport volt, akiket az Árpád-házi királyok Magyarország különböző részeiről telepítettek Erdély dél-keleti részére. „Amikor székelységről beszélünk, nem egy vérségi népcsoportról, hanem jogi kategóriáról beszélünk, amely később önálló magyar népcsoporttá vált" – mondta Potápi Árpád. A bukovinaiaknak 1941-es Bácskába telepítés után, 1944-ben ismét menekülniük kellett, és a Dél-Dunántúlon, illetve a Bácska északi részén találtak igazi otthonra. Az egyesület kiadásában, 500 példányban megjelent könyv szereplői 217 oldalon nagyrészt az elmúlt 76 év személyes emlékeit adják közre, köztük szólnak a magyarországi beilleszkedés nehézségeiről, és tolmácsolják szülők, nagyszülők emlékeit a Szucsáva folyó mellett fekvő bukovinai hazájukról is. A kötetet Bágyi Zsuzsanna, Szekszárdon élő festőművész állította össze, borítóján tíz éve egy székely asszonyról készült, Balladát éneklő című festménye szerepel. A szekszárdi kulturális központban az egyesület kiállítást is rendezett a tagjai által összegyűjtött dokumentumokból. A tíz tablón félszáz – köztük sok, még Bukovinában készült – családi fotó, keresztlevelek, hazatérési igazolványok, honosítási okiratok másolatai láthatók még két hétig.
MTI; Krónika (Kolozsvár)

2017. május 6.

X. Magyarlapádi Tavaszi népi vigalom
A Maros és Kis-Küküllő mente szórványközpontjaként számon tartott Magyarlapád egyik legszebb, leghangulatosabb rendezvénye az Ethnika Kulturális Alapítvány által szervezett Tavaszi népi vigalom, amely sok érdeklődőt vonz a faluba Erdélyből és az anyaországból egyaránt. A rossz idő ellenére is nagy sikert aratott a rendezvény.
Különleges majális, ahol „Dezsőnek meg kell halnia!”
Idén április 29. és május 1. között rendezték meg az eseményt, immár tizedik alkalommal, amely ezúttal is feledhetetlen élményt biztosított mindenkinek. A tavaszi vigadalom mindig a megújulás, a jövőbe vetett remény, a magyar–magyar kapcsolatok ápolása, a természetszeretet és az egymásra való odafigyelés szellemében zajlik, ennélfogva Lapádon az Ígéret vagy Pünkösd havának jellegzetes tömegünnepe mindig több az egyszerű majálisozásnál. A tartalmas programnak köszönhetően a résztvevők száma évről évre nő: idén 100-nál is több helyi és környékbeli lakos, több erdélyi nagyváros fiatalja, valamint 75 magyarországi vendég vett részt. A rendezvényre minden évben ellátogat a Budapesti Kertészeti Egyetem Néptánccsoportja és muzsikusai, akikkel a falubeliek immáron 14 éve ápolnak kiváló kapcsolatot.
A szervezők elégedettek lehetnek, hiszen soha ennyi résztvevője nem volt a rendezvénynek. A tavaszi vigadalom egyik sikere abban rejlik, hogy az érdeklődők, akik közül sokan viszszajáró vendégek, pontosan tudják, mire számíthatnak, hiszen a programot évente a folytonosság jegyében állítják össze. Előre lehet például tudni, hogy a Pirospántlikás zenekar húzza a talpalávalót, a fugadi Bánffykastély is rendkívül vonzó célpont, de nagy népszerűségnek örvend a hagyományos disznóvá- gás is, ahol pár éve valaki egyszer csak kitalálta a rendezvény szállóigéjét: „Dezsőnek – mármint a disznónak – meg kell halnia!”. A jubileumi majálison új ötletekkel is sikerült gyarapítani a háromnapos programot. A szokásos néptánc- és népdaloktatás, táncház és egyéb hagyományőrző tevékenységek, kulturális programok, templomlátogatás, sajt- és borkóstolás mellett újabb„akciók” kerültek megrendezésre. A vendégek meglátogatták a helyi asztalosműhelyeket és rózsatermesztőket, ezáltal ötletekben gazdag tapasztalatcserére is sor kerülhetett. A helyszín is „színt váltott”, ugyanis az Ethnika Kulturális Alapítványnak sikerült fölépítenie a szórványkollégium udvarán egy új csűrt, mely autentikus környezetet biztosít a néptáncoktatáshoz, de az új létesítményt számtalan más alkalommal is kihasználhatják. Körülötte szép zöld övezetet alakí- tottak ki, erdélyi almafákkal ültették körbe, továbbá somot, szedret, málnát, mogyorót, egrest, ribizlit, diót, cseresznyét, körtét, hársfát ültettek. És persze a virágok sem hiányozhattak, a kerítés mellé orgona, az épület elé pedig piros és fehér színű rózsa került. Bárki, aki Magyarlapádon megfordul, érzé- kelheti, hogy itt – a legváltozatosabb eszközökkel és a legnagyobb szeretettel – a magyar jövőt építik.
Basa Emese / Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 6.

Az elvándorlás képlékeny valósága
„Csak becsült adatok vannak a romániai kitelepülőkről, így a szakemberek számára is nehéz megfogni ezt a valóságot” – állítja Horváth István szociológus, egyetemi tanár. A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője szerint az elvándorlás társadalmi-gazdasági hatásai már most érzékelhetők, bizonyos falvaknak az elöregedése és az egyes szektorok munkaerőhiánya egyre látványosabb, de hosszú távon a nyugdíjrendszer is megsínyli az exodust. Mivel sokan magyar állampolgárként szerepelnek a kimutatásokban, az erdélyi magyarok esetében nehezebb nyomon követni a folyamatot.
– Vannak pontos adatok arról, hogy hány román állampolgár él külföldön? – Arról, hogy mennyi romániai él külföldön, nincs, csak arról, hányan vannak bejegyezve, hogy külföldön tartózkodhatnak. Különböző országokba belépve tartózkodási engedélyt kell szerezniük, be kell jelentkezniük a lakossági nyilvántartóba, ha három hónapnál hosszabb időre mennek akár munkavégzés, akár rokonlátogatás céljából. Arról vannak adatok, hogy hol hány román állampolgárt jegyeznek be egy évben, és ezt hányan újítják meg. De arról, hogy pontosan hányan mennek ki, és mennyit maradnak, nincs. Tehát hozzávetőleges adatok vannak, melyekkel a nagyságrendeket meg tudjuk becsülni. A becsült szám jelenleg 3,8 millió. – Ezek szerint azokat, akik pár hónapot dolgoznak külföldön, visszajönnek, majd újra kimennek, nem is tartják nyilván? – Az idénymunkát csak akkor lehet követni, ha szervezeten keresztül történik. Ezeket az európai statisztikai hivatal nem jegyzi, szerinte nem számítanak „bevándorlónak”. Az Eurostat szerint bevándorló az, aki egy évnél hosszabb ideig tartózkodik egy adott ország területén. Vannak országok, melyek jelzik, hány idénymunkás fordult meg náluk – aki 3–9 hónapot dolgozott –, de ez nem feltétlenül jelenik meg az Eurostat statisztikáiban. – Mi a helyzet a külföldön született gyerekekkel, róluk van pontos kimutatás? – Ezt jobban lehet követni, ugyanis a külföldön született gyereket, ha az egyik szülő nem az illető ország állampolgára, be kell jegyezni a román konzulátuson ahhoz, hogy utána haza lehessen hozni. És általában bejegyzik, mert ha elmulasztják, annak negatív következményei vannak. A külügyminisztériumnak naprakész adatai lehetnek erről. – Mivel magyarázható a román állam és az európai statisztikai hivatal, az Eurostat adatai közötti eltérés? – Nem egyértelmű, mit jelent az, hogy kivándorolt, ugyanis különbözik a román állam és az Eurostat meghatározása. A román állam szerint kivándorolt az a személy, aki az állandó lakhelyét külföldre helyezte. Az Eurostat szerint bevándorló az, aki egy évnél hosszabb ideig tartózkodik ott. A meghatározásbeli különbség okán nehéz megfogni ezt a valóságot. Minek tekinthető az, aki két éve él Angliában, és ott születik gyereke? Haza fog térni, nem fog? Az Eurostat szerint bevándorló Angliában, a román hatóságok szerint nem biztos, hogy kivándorló, hiszen nem biztos, hogy az állandó lakhelyét áthelyezte. Ha megteszi, az egy gesztus. Akkor olyan változások történtek az életében, melyek után már ottani lakosnak tekinti magát. Tehát egy képlékeny valósággal állunk szemben. Vannak számok, amelyekhez tudunk viszonyulni, de hogy azon belül mi van, nehéz megfogni. – Vannak elemzések arról, hogy az elvándorlás hatására demográfiailag hogyan változik a romániai társadalom? – Elemzések vannak. Tudjuk, hogy 2002-ben kezdődött, és 2007-ben nagyon megnőtt a termékeny korosztályok kivándorlása. Később beindult egy szekunder kivándorlás, hozzátartozók, szülők is kimentek, de ez a kategória demográfiailag nem termékeny. A 3,8 millió kivándorlónak a zöme a termékeny, fiatal korosztályhoz tartozik, így gyerekeik nem itthon születnek meg. Valamennyien közülük visszajönnek – ezt indirekt módon tudjuk követni, ha az iskolába beíratják, és problémák vannak, mert nem tud jól románul. De nagyon kis szeletet látunk ebből is, így nem tudunk következtetni. Nagyon nehéz megfogni ezt a jelenséget. Ami biztos, hogy a 3,8 millió kintlevőség zöme termékeny korú, fiatal, és ez jelentősen csökkenti az itthon született gyerekek számát.
– Mennyire lehet már látni ennek a jelenségnek a társadalmi-gazdasági hatásait? – Bizonyos értelemben lehet látni, de gyakorlatilag nincs amit kezdeni a számokkal. A legutóbbi népszámlálás ugyanis regisztrálta mindazokat, akik nem váltottak állandó lakhelyet, így ezek alapján nagyon nehéz bármilyen típusú számítást végezni. Nem tudjuk, hogy a népszámláláskor nyilvántartottak közül hányan vannak ténylegesen itthon jelen pillanatban, a regisztrált és a valós számok között van némi eltérés. Másodsorban a munkaerőpiacon is látni a hatást: elkezdődött egy olyan típusú munkaerőhiány, mely bizonyos szektorokban inkább megnyilvánul. A vendéglátó- és szállodaiparban jelentős, mivel ezekre a szakemberekre nagy a kereslet különböző célországokban. De problémák vannak az infrastrukturális beruházások, az autópálya-építés terén is. – Milyen hosszú távú társadalmi és gazdasági hatások várhatók? – A hatásait próbáltuk elemezni, én is részt vettem egy ilyen nemzetközi projektben. Ami látványos kezd lenni: bizonyos falvak elöregedése, elszegényedése. Egyre több az olyan település, ahol a középkorú népesség hiányzik, csak öregek vannak. Ehhez hozzátartozik az infrastrukturális elszegényedés is: megszűnnek a beszállító vállalatok, mert már nem kifizetődő, az egészségügyi ellátás, a gyerekszám csökkenése miatt az iskola fenntarthatósága is problémás. A nyugdíjrendszer fenntartása is gondot jelent, hiszen egyre kevesebb a befizető. Az 1967–68-ban születtek kiemelkedő számot jelentenek, így tíz év múlva ugrásszerűen meg fog nőni azok száma, akik nyugdíjba vonulnak, ami jelentős megterhelést jelent majd. Kérdéses, hogy a fakultatív magánnyugdíj rendszerével hogyan lehet majd a pótolni a kiesést. – A kormány intézkedései, például, hogy a közszférában növelik a béreket, mennyire jelenthetnek visszatartó erőt a jövőben? – Egyre inkább olyan fiatalok mennek el, akik itthon soha nem vállaltak munkát. A problémát lassan az jelenti, hogy a munkaerőpiacra beilleszkedő rétegek inkább kint keresnek állást. Mert a hazai munkaerőpiac nagyon gyenge minőségű munkát kínál, a magánszféra nem jelent hosszú távú stabilitást. Egyre többen félig feketén kapják a fizetést, a munkahelyek minősége romlik. Így egyre vonzóbbak a stabilitást, biztonságot nyújtó külföldi lehetőségek. A közszférában történő változások kevésbé mérvadóak, kevesen vannak, akik ide irányulnának, az emberek inkább kilépnek. De a közszféra megerősítése is számít, hiszen egy felmérésből tudom, hogy a tanítók elmennek külföldre dolgozni idénymunkásként. Ez jelentős probléma a tanügyi vagy az egészségügyi rendszer működtetésében. A közszférában történő változások is érintenek bizonyos réteget, de nem a tömeget. Azoknak, akik most lépnek be a munkaerőpiacra vagy van munkahelyük, de a helyzetük nem stabil, olyan intézkedések kellenének, mint a minimálbér növelése. Sokkal nagyobb stabilizáció és perspektivikus megerősítés szükséges, a jelenlegi intézkedések csak részben, nagyon kis mértékben támogatják az itthonmaradást. Ugyanakkor a szívóhatás is egyre inkább növekedni fog. A nyugati országokban lassan nyugdíjba mennek azok a generációk, melyek a II. világháború utáni bébibummot képviselték, így bizonyos szektorokban megnő a munkaerőigény. Akármennyire próbálták a migránsokkal pótolni, ez még nem perspektivikus, és kérdéses, hogy mennyire sikeres. Még mindig van egy munkaerőpiaci igény Nyugaton, és még mindig le vagyunk maradva nemcsak a bérezést, hanem a munkahelyek biztonsága és a perspektivikus alkalmazás jegyében történő tervezést illetően, így nagy valószínűséggel középtávon, 10–15 évig még fennmarad ez a jelenség.
– Lehet tudni, hogy a különböző régiókban hogyan alakul a kitelepülők aránya? – Vannak hozzávetőleges adatok. Vannak régiók, melyek viszonylagos stabilitásnak örvendenek. Bár onnan is jelentős az elvándorlás, a belső vándorlásból nyernek. Ilyen Bukarest és Kolozsvár, a Bánság, Dél-Erdélyben Nagyszeben és Brassó, illetve Konstanca. Kevésbé élik át az általános népességfogyást, eléggé stabil növekedést mutatnak. Vannak régiók, ahol mind a kivándorlás, mind az országon belüli elvándorlás nagyon nagy. Ilyen Moldova észak-keleti része, és a déli részből Teleorman, Ialomiţa. Erdélyben közepes szinten helyezkednek el a székely megyék. Veszteségek vannak, de nincsenek olyan rossz helyzetben, mint a felsoroltak. – Mennyire változnak ezek a tendenciák az erdélyi magyarság esetében? – Az erdélyi magyarság szempontjából van két érdekesség. Egyrészt az erdélyi, főleg a székelyföldi magyarság később kezdett el bekapcsolódni abba az elvándorlási hullámba, hogy hosszú és bizonytalan távú bevándorlónak számítson. 2002-ben még a Magyarország vagy Nyugat irányú alkalmi, időszakos munka jelentette a tipikus elvándorlást. Most már növekszik azok aránya, akik a romániai átlagnak megfelelően viselkednek. De még mindig picit le vagyunk maradva, mert sokkal később kezdődött a folyamat. Székelyföldön azonban intézményesült az időszakos munkavállalás, a visszatérő migránsok rendszere, akik évi 3–9 hónapot töltenek külföldön. Itt kisebb számban, de Dél-Erdélyben és Erdély más részein különböző román hálózatokhoz kapcsolódva a magyarok is ugyanolyan arányba vándorolnak ki, mint a többség. – Tekintve, hogy a folyamat később kezdődött, megtörténhet, hogy a jövőben tetőzni fog, és ugyanaz a tendencia fog érvényesülni, mint a többségnél? – Nem kizárható, hogy hosszú távon kiegyenlítődik. Mindenféle statisztikai spekulációk vannak arra, hogy ezt kövessük, ugyanis mivel az erdélyi magyarok többsége magyar állampolgár is, ekként szerepel különböző országok statisztikáiban, egyre nehezebb. Más módszerekkel, közvélemény-kutatásokkal, más típusú adatfelvétellel próbálkozunk. Készítettünk pár ilyen kutatást, a legutóbbi adatok fel sincsenek dolgozva. Ezek alapján mondtam az általános trendeket. Rákérdeztünk arra is, hogy a családból, a háztartásból vannak-e kint élők, de ez is egyre nehezebb. A háztartás már nem jó viszonyítási egység, ugyanis sokan vannak, akik nem tartoznak ilyen közösséghez. Például Németországban él és dolgozik, valamilyen itthoni lakcímen be van jelentve, de a házat már eladták, vagy bérbe adták.
– Az utóbbi időben főleg a székelyföldi önkormányzatok tettek kísérletet arra, hogy hazacsalogassák a külföldön dolgozókat, vagy legalább az itthoniakat rávegyék, hogy ne menjenek el. Mennyire sikeresek ezek a kezdeményezések? – Két ilyen kísérletet ismerek, mivel megkerestek, és adatokat, tanácsot kértek. Itt a célközönség egyértelmű volt: informatikai klasztereket felépíteni, és megpróbálni visszavonzani azokat, akiknek van hálózatteremtő kapacitásuk, vagy a tapasztalt munkaerőt megszólítani, visszavonzani. Ezeknek van realitása, kérdéses, hogy tömegek esetében mennyire lehetséges. Hiszen itt többről is szó van, például az első lakhelyteremtés. Nagyon jól tudjuk, hogy Romániában az ilyen típusú közpolitikák nem elég jók, és az önkormányzatoknak nincs elegendő forrása. Vannak kezdeményezések, amelyek rövid- vagy középtávon egy réteget vissza tudnak vonzani, de ez nem fog tömegeket jelenteni. – Európai szinten van követendő példa? – Vannak példák, Lengyelországban már jelentős, tömeges visszatérés jellemző, holott Románia után a legtöbb kivándorlót kibocsátó ország volt. Nálunk is elképzelhető ez, csak kérdés, hogy az elvándorlásra vonatkozóan lehet-e közpolitikákat csinálni, vagy ez teljesen a munkaerőpiaci kereslettől függ. Olyan európai országot, ahol az állami, önkormányzati közpolitikák hatására történt volna tömeges visszavándorlás, nem ismerek, olyat, ahol a munkaerőpiaci változások hatására történt viszont igen.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

2017. május 6.

Három tiszteletdíjat adományozott a KLMT
Három Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Díjat adományozott a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa: a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és más műemlék épületek felújításáért az Erdélyi Református Egyházkerületnek (EREK), a Farkas utcai református templom felújításáért Kolozsvár Belvárosi Református Egyházközségnek, a széki református templom felújításáért pedig a helyi egyházközségnek.
Gaal György, a KLMT elnöke kifejtette: a nevezettek az erdélyi magyar emblematikus épületek sikeres felújításáért kapták a díjakat. – Az értékek láthatóvá tétele mindannyiunkat gazdagít. Aki ezt rossz szemmel nézi, az szegény, és az is marad. De mi gazdagok vagyunk, sok feladat áll előttünk – közölte Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja.
Az Erdélyi Református Egyházkerületet laudálva a nagyenyedi Bethlen-kollégium és más műemlék épületek felújításáért, Brendus Réka a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezető-helyettese kifejtette: az EREK örökségépítő tevékenysége túlmutat a szakrális területen. Kató Béla, az EREK püspöke pedig azt hangsúlyozta: nem csak műemlék épületeket, hanem élő közösségek otthonait újították fel. Az EREK-nek adott diploma másolatát vette át Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatója is. A Kolozsvár-belvárosi és széki református egyházközségeket Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere laudálta.
– A két egyházközség egyedi, de most már összekötik őket a felújítás során átélt hasonlóságok. A lelkesedés diktálja az iramot, de csak a kitartás éri el a célt. Ebben a két esetben a kivitelezők kitartó lelkesedésére volt szükség – vélekedett Horváth Anna. A díjat Fazekas Zsolt lelkipásztor és Nagy Péter főgondnok (Kolozsvár-belvárosi egyházközség), illetve Sallai Márton lelkipásztor és Tamás János főgondnok vette át Gaal Györgytől és Maksay Ádámtól. A zenei kínálat is változatos volt: a Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara (karnagy: Gergely Zoltán) egyházi jellegű műveket adott elő, a Bethlen-kollégium diákjai (Sipos Zsuzsanna, Turzai Tamás és Fechită Cătălin) szavaltak és énekeltek, Antal Csanád és zenekara ízes széki népzenét játszott. A díj Kolozsi Tibor szobrász bronzplakettjéből és Ferenczy Botond grafikus által tervezett oklevélből áll.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 6.

Házi kedvencek a BBTE pszichológia karának előadásain
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Oktatástudományok Karán az elsőéves hallgatóknak megengedték, hogy az állatpszichológia előadásokra magukkal vihessék kutyusaikat és cicáikat, hogy ez által méginkább megismerjék az állatok viselkedését.
Alina Rusu egyetemi docens elmondta: az állatok jelenléte azért is kedvező, mert a hallgatók nem aggódnak amiatt, hogy házikedvenceik otthon várnak rájuk, így még jobban figyelnek tanáraikra. A diákok magukkal vihetik állataikat a pszichopedagógiai tanácsadás elnevezésű mesteri szak Állatterápiával a speciális igényű személyekért című előadásra is. Az egyetemi oktatók szerint a hallgatók nagyon figyelnek, senki sem unatkozik, és senkit sem zavar az állatok ottléte. A szaktanulmányok szerint az állatok eddig is hozzájárultak az egyén figyelmének növeléséhez és a jó közérzetéhez. Ugyanakkor az állatok is szocializálódnak, amikor idegen emberek és állatok között töltenek el néhány órát.
– Azt tapasztaltam, hogy a fentebbi előadásokon a hallgatók sokkal aktívabbak, és jobban teljesítenek. Továbbá nőtt azon hallgatók száma is, akik beiratkoztak a választható tantárgy előadásaira. Általában 150-200 hallgató vesz részt az órán, nemcsak a pszichológia karról, hanem a történelem-filozófia, a fizika karról is, de jönnek állatorvos hallgatók is – tette hozzá Rusu. Az egyetemi oktató szerint az egyetem adminisztrációs alkalmazottainak is tetszik az ötlet, gyakran érkeznek kutyusokat és a cicákat simogatni.
– Úgy vélem, hogy a BBTE vezetősége rájött arra, hogy ez az előadás és az a tény, hogy Kolozsváron egyre népszerűbb az állatterápia, hozzájárul a pozitív és vonzó oktatási környezet kialakításához – magyarázta az egyetemi oktató.
Egy elsőéves pszichológushallgató azt nyilatkozta: neki és öt hónapos kutyájának is hasznára vált, hogy magával viheti az egyetemre. A gazdi nem idegeskedik azért, hogy a kutyusa egyedül van otthon, a kutya pedig jól megvan a többi kutyával. Az előadásokat türelmesen végighallgatja, és csak egyszer ugatott, amikor az előadás során egy olyan filmet tekintettek meg a hallgatók, amelyben kutyák ugattak. Ugyanakkor sokkal könnyebb elsajátítani az állatok viselkedéséről szóló ismereteket, ha a gyakorlat is alátámasztja azt, amit az előadó mond.
Egy másik hallgató a kétéves macskáját és öregebb kutyáját hozta el az előadásra. Örömmel mondta el, hogy a Tomi névre hallgató cica engedi, hogy a hallgatók megsimogassák, ugyanakkor szabadon járkál a teremben, és a kutya is jól érzi magát. Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 6.

Ábrám Noémi zarándokútja Mariazelltől Csíksomlyóig
Mária köténye
Két évvel ezelőtt, 2015 nyarán Ábrám Noémi, az „erdélyi erős asszony” nagy „lépésre” szánta el magát. Nemcsak maga előtt bizonyítja be, hogy képes megtenni ezt a csaknem ezernégyszáz kilométert, hanem hitét is edzette, mélyítette. Nem annyira bűnbánatból fakadt ez az elhatározás, nem föltétlen istenkeresésből, talán nem is egyfajta teljesítménytúraként vállalkozott rá. Inkább egy nagy célként dédelgette maga előtt. Tapasztalataiból, lejegyzett élményeiből könyv született, amelyet a népes vásárhelyi közönség előtt többször be is mutatott (Mariazelltől Csíksomlyóig – Találkozás Istennel, embe-rekkel, Juventus Kiadó, Marosvásárhely, 2016).
Már 2011-től hajnali kocogásokkal kezdte edzeni testét, szervezetét. Aztán amikor eljött az ideje, nyakába vette a világot, és elindult. Gyalogszerrel, stoppal, ahogy adódott. A hatvannapos zarándokutat negyven nap alatt tette meg. Abból harmincat konkrétan gyalogolt. Előzményként Tóth János pap bácsi, Kuszálik Péter Camino-járása is inspirálta. Mezőbándi és székely felmenői pedig adtak elég tartalékot, kincset, útra bocsátó hamuban sült lepényt, amellyel megerősödve nekivágott. Ezzel a teljesítménnyel az ötgyermekes édesanya élete delén, közel az 5. X-hez, férfiakat meghazudtoló bátorságról, elszántságról tett tanúbizonyságot. A könyvben feltárul lassan az egész élete, értékrendje, mindaz, ami élteti és foglalkoztatja. Leplezetlenül ír mindarról, ami benne történik. Öntudatos, erős nő. Mer és képes kockáztatni. Nincs benne félelem. Vállalja önmagát. Formabontó ez a könyv abban az értelemben is, hogy szerzője nem szépít, nem sokat „lelkizik”, miközben mélyen hívő emberként járja a gyalogos zarándoklatot.
Református létére megszereti, megszeretteti a katolikusok által használt önmegtagadási gyakorlatot, „ingyenreklámot” biztosít a Mária-útnak. Ebben a jubileumi évben (500 éves a lutheri reformáció – szerk. megj.) akaratlanul is áldás ez a tanúságtétel. Még az ökuméniára nézve is. Ábrám Noémi akaratlanul is Nagyasszonyunk útjának jószolgálati követévé válik. Felvillanyozza az olvasót, kedvünk kerekedik azonnal nekivágni ennek a magyar Caminónak... A könyvben olvasható élmények a zarándoklat alatt naplószerűen íródtak, esténként, a fáradtság, az élmények levezetésére, rögzítésére. Ettől olyan szuggesztívek, ettől válnak még hitelesebbé. Aki végigmegy egy ilyen úton, aki ennyire „bevállalós”, annak el is hisszük.
Negyvennapos út, stílszerűen negyven fejezet. A negyvenes is szent szám a Bibliában. Szimbolikus (özönvíz, Mózes a hegyen, vándorlás az Ígéret földje felé, Jézus megkísértése, húsvét és a mennybemenetel közötti időszak, Ninive böjtje, Illés a pusztában stb...)
Ez az úti beszámoló egyfajta tanúságtétel, amit könnyed hangvétele még olvashatóbbá, olvasmányosabbá tesz. Szerzője apránként adagolja a „sztorikat”. Kendőzetlen őszinteséggel, finomkodások nélkül tárva fel pillanatnyi érzéseit, lelkiállapotát. Leírása alapján nem nehéz elképzelni, hol megy, mit lát. Érdekfeszítő módon felcsigázza a kíváncsiságot, együttérzéssel halad vele az olvasó, és alig várja, mi történik a következő lapon, napon. Egyszerre sok mindenre tud figyelni. A női érzékeny lélek és praktikus gondolkodás is jó néhányszor visszaköszön feljegyzéseiben. Érdeklik a prózai dolgok. Az ételek részletes leírása, a napi söradag is fontos szerephez jut – kelléke az energiaveszteség pótlásának... Plasztikus részletek válnak fontossá, olyan apróságokat nagyít fel, mint pl.: nem tudott hajat mosni, rendetlenség, mocskosság van a házban, nincs víz a konyhán stb. Nagyon jó megfigyelő, és véleményét nem is rejti véka alá. A történéseket azonnal lereagálja. A szálláshelyeket ugyan nagyjából indulás előtt kinézte, de csak utolsó percben csörög rá az elérhetőségre. Emiatt sok a meglepetés, az „újratervezés”, de mint kiderült: így a Jóisten megannyi csodája várt rá. A kalandok mindannyiszor a Gondviselés jelzőtáblái lettek. Ezért nem számít, ha elnéz, eltéveszt néha egy irányt, nem találja a festett jelzést, vagy ha nem jó irányból közelíti meg a következő vendégszállást. Mindig az a lényeg, hogy elérje a napi kitűzött célt (30-40 km).
Ábrám Noémi ritkán esik pánikba, viszonylag jól tűri a viszontagságokat. Békével, derűsen fogadja a hirtelen változásokat is. Külön élmény volt, ha alkalmi utasként felkérezkedhetett valakik mellé, ha a felajánlásokat elfogadta. Megrázó élettörténetek, drámák, sorsok bontakoztak ki, az emberek megnyíltak, életgyónást végeztek az idegen, törékeny, kiszolgáltatott, de nyílt szívű, az élményekre receptív asszony előtt. Mikor elbúcsúztak, mintha ő is megkönnyebbült volna. Érezte: alkalmi útitársai is jobbak lettek ettől a találkozástól. Folyton vitázik a szállásadó plébánosokkal, lelkészekkel, azok prédikációival, zsémbel magában, aztán lenyugszik, miközben rengeteg élményben részesül, és ezek a helyzetek mindig valamire tanítják. Plasztikusan, laza egyszerűséggel fogalmaz, nem túl misztikus, nem túl elvont. De azért mindig röpke pillantást enged vetni a lelkében zajló folyamatokra. Érezni, ahogy a megtett úttal párhuzamosan erősödik, mélyül hite. S a miénk úgyszintén.
Somlyóra már úgy érkezik, mintha hazaérne. Várják ott szerettei, várja a Szűzanya. Ezt pedig meghatódottság, örömkönnyek nélkül nem lehet átélni. Most döbben rá, jövet errefelé is mindvégig Mária kötényének biztonságában volt.
Férje, dr. Ábrám Zoltán mindvégig hű segítője, mecénása és bátorítója. A könyv végén teológiai és szociológiai mélységű eszmefuttatást is készített, zárszóként, amellyel egyszersmind rangot ad nemcsak a könyvnek, hanem a zarándoklatnak mint a huszonegyedik század modern lelkiségi formájának is. (pp) Népújság (Marosvásárhely)

2017. május 6.

„Fölösleges” az anyanyelvhasználat
A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma szerint „vaskos törvényhozási hiba” volt elfogadni az egészségügyi anyanyelvhasználatot elősegítő törvényt. A fórum azokkal a törvénymódosításokkal kapcsolatban fogalmazta meg álláspontját, amelyeket az RMDSZ beterjesztése nyomán április 11-én egyhangúan fogadott el a parlament. A 36 székelyföldi román civil szervezetet egyesítő fórum tegnapi közleményében kijelentette: a törvény alkotmányellenes, diszkriminatív, „haszontalan luxus”, amely fölösleges bürokráciával és indokolatlan költségekkel terheli az egészségügyet és a szociális ellátást. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

lapozás: 1-30 ... 2521-2550 | 2551-2580 | 2581-2610 ... 7621-7649




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

  
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998